PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz"

Átírás

1 PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Külföldi tanulmányút pályázati felhíváshoz

2 A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt külföldi tanulmányútra pályázó résztvevőkre az alábbi meghatározott jelentkezési, tervezési és elszámolhatósági szabályok vonatkoznak. I. BEVEZETŐ A felhívás a Társadalmi Felelősségvállalás jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretné ösztönözni, az e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával. A pályázat elbírálása során előnyt élveznek azok a diplomások, akik summa cum laude minősítést értek el. II. JELENTKEZÉSI ŰRLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ! A pályázati kiírás alatt található a Jelentkezési űrlap word dokumentum, aminek a letöltése után tudja megkezdeni annak kitöltését.! Csak az Alapítvány által megadott mezők szerkeszthetőek, maga az űrlap nem.! A mezőket értelemszerűen kell kitölteni és csak abba a mezőbe lehet írni, ahol a Szöveg beírásához kattintson ide mondat olvasható.! A jelölőnégyzetek beikszelése kötelező, annak elmulasztása érvénytelen pályázatnak számít. 1. Adatlap! Az adatlap kitöltése előtt figyelmesen olvassa el a honlapunkon található Adatkezelési Szabályzatot és Közbeszerzési és Beszerzési tájékoztatót.! Az adatok megadása után a táblázat alatt olvasható nyilatkozatok elfogadásához szükséges a jelölőnégyzetek beikszelése. 2. Pályázó rövid bemutatkozása! Egy rövid, lényegretörő bemutatkozás szükséges, melyben a legfontosabb tudnivalókat gyűjti össze önmagáról a pályázó. 2

3 3. Pályázat rövid bemutatása a. Bevezetés: A témaválasztás indoklása, problémafelvetés, stb. b. Úti cél: Tanulmányút külföldi úti céljának, az oktatási intézmény és a képzés pontos meghatározása. c. Célkitűzés: A munka, kutatás, alkotás célja, előzményei, a választott téma újszerűsége, fontossága, a kutatási téma társadalmi-gazdasági és/vagy tudományos jelentősége, stb. d. Munka- és időterv: A munka előzményei, korábbi fontosabb eredmények. A munka, kutatás, alkotás megvalósításának tervezett módja feladatok, kutatási és cselekvési módszerek, ütemezés (szemeszterenkénti munkaterveket kell meghatározni megfelelő időbeli ütemezéssel). e. Várt eredmények, hasznosítás: Várható eredmények, a kutatási, alkotási eredmények alkalmazási lehetőségei egyes területeken, illetve tervezett hasznosítása a jövőben. 4. Költségvetés! A pályázat költségtervében szereplő összegeket forintban kell megadni a pályázati kiírás alatt található Költségterv minta dokumentum alapján és külön excel formátumban kell benyújtani a jelentkezéskor!! A megítélhető támogatás összege maximum nettó 2 millió forint!! Alapítványunk szakmai tanulmányok, szakmai részét kívánja támogatni, így a napi szükségletek fedezését (étkezés, vásárlás, stb.) a pályázónak önerő formájában saját, vagy más forrásból kell finanszíroznia. Ezeket a költségeket nem kell számlával leigazolni az elszámoláskor! Az alábbi kritériumoknak megfelelő költségek minősülnek támogathatónak: 1. A támogatási szerződésben meghatározott időszak alatt a Támogatottnál ténylegesen felmerült, teljesített, számlázott és kifizetett költségek számolhatóak el. 2. Közvetlenül kapcsolódnak a tanulmányút céljának megvalósításához, illetve az elfogadott pályázat költségvetésében szerepelnek. 3. Kifejezetten a pályázat céljának megvalósulását szolgálják, a gazdaságosság, hatékonyság és eredményesség figyelembevételével. 3

4 4. A hatályos Kbt. szabályainak megtartásával megkötött szerződések alapján kifizetett összegek. A Pályázó a fentebb említett alapelvek betartása során jóhiszeműen és tisztességesen köteles eljárni. Az alábbi tudnivalókra érdemes figyelni a költségek tervezésekor: Tanulmányút megvalósításához szükséges költségterv az alábbi költségsorokat tartalmazhatja: A képzésre fordítani kívánt összeg nagysága; Szakirodalom beszerzésének várható költségei; Utazás költségei; Szállásköltség; Szakmai konferenciák és/vagy események részvételi díja Támogatás felhasználása az alábbi költségekre fordítható: a. Utazás, szállás költségei: a pályázatban feltüntetett és a tanulmányúthoz közvetlenül kapcsolódó feladatok révén felmerült utazási -, szállásköltségei vehetők figyelembe. mindig a költséghatékony megoldást kell választani; utazási időtartama indokolt legyen; repülő illetve tömegközlekedési eszköz esetén turistaosztályú jegy számolható el; helyközi közlekedés költsége nem számolható el, kivéve, ha névre szóló a számla; gépkocsi üzemanyagár elszámolás esetén a NAV által előírt fogyasztási normák az irányadók; ( Az Utazás, szállás elszámolásának alátámasztó dokumentumai: Megrendelő (akár ben is) Számla, szerződés, Kifizetést igazoló dokumentum (bankszámlakivonat, pénztári bizonylat) b. Külföldi tanulmányok és szakirodalom költségei: 4

5 A pályázatban feltüntetett, Kuratórium által jóváhagyott külföldi oktatási intézményben folytatott tanulmány, szakmai konferencián és/vagy eseményen való részvétel regisztrációs költsége számolható el. A külföldi tanulmányhoz kapcsolódó szakirodalom beszerzésének költsége. A tanulmányi költségeket alátámasztó bizonylatok: Megrendelő (akár ben is) Névre szóló számla; Szállító levél (szakirodalom beszerzés esetén) Tanulmányi szerződés és/vagy fogadónyilatkozat; Fogadó intézmény hivatalos igazolása a felvételről; Konferencián való regisztrációt igazoló dokumentumok. 5. Kötelezően benyújtandó dokumentumok listája! A pályázati kiírásban és az űrlapban olvasható kötelezően benyújtandó dokumentumokat csatolni kell a végső pályázati anyaghoz és egy PDF dokumentumban kell megküldeni maximum 30 oldalban a pallaspalyazat@padabudapest.hu címre.! A költségtervet külön excel formátumban kell csatolni.! A teljes pályázati dokumentáció (jelentkezési és költségtervezési űrlap) kitöltése után, az alábbi címen kell a pályázatot elmenteni: PéldaPál_Külföldiűrlap_Pdf (jelentkezetési űrlap + kötelezően benyújtandó dokumentumok) PéldaPál_ Külföldiköltségterv_xls 5

6 III. ELSZÁMOLÁSI SEGÉDLET Támogatás folyósítása! A megítélt tanulmányi támogatás összegét a szerződő felek forintban rögzítik a támogatási szerződésben. A folyósítás a támogatási szerződés aláírását követően, a szerződésben meghatározott határidőn belül, kizárólag a Támogatott saját bankszámlaszámára történik. A támogatást terhelő adókat és járulékokat az Alapítvány, mint kifizető vallja be és fizeti meg a Nemzeti Adó - és Vámhivatal felé. Költségeik tervezésekor, ezt vegyék figyelembe.! A Támogatott köteles a folyósított támogatást igazoló banki kivonatot az Alapítvány felé történő elszámoláshoz mellékelni. Az alátámasztó dokumentumok! A Támogatott köteles az önerő és a támogatás felhasználását 100%-ig bizonylatokkal alátámasztani a költségtervének megfelelően! Számla: A számlán a szerződésben szereplő támogatott pontos neve, címe kell, hogy szerepeljen. Amennyiben a számla értéke nem teljes mértékben kerül elszámolásra, úgy kérjük feltűntetni az elszámolni kívánt összeget. Szerződések: Minden, számlához köthető szerződést (például: lakhatással, oktatásiilletve fogadó intézménnyel kötött), és annak mellékleteit hitelesíteni kell az elszámoláskor. 1. Az elszámolásra kerülő számlák és alátámasztó dokumentumok az Alapítvány Kuratóriuma által jóváhagyott költségvetési táblázat alapján kerülnek ellenőrzésre. 2. Az elszámoláshoz szükséges bizonylatokat (számlák, banki kivonatok, stb.) a támogatási szerződésben meghatározott elszámolási határidőig áll módunkban befogadni. A határidőn túl keletkezett bizonylatok elutasításra kerülnek. 6

7 3. Minden dokumentumot az alábbiak szerint kell leadni: Az eredeti dokumentumokat A PADA Alapítvány felé elszámolva a.. számú kuratóriumi határozat alapján szöveggel kell ellátni. (Amennyiben a számla értéke nem teljes mértékben kerül elszámolásra, úgy kérjük feltűntetni az elszámolni kívánt összeget.) Ezután az eredeti számlákat kell lefénymásolni és a nyertes jogi személy hivatalos képviselőjének aláírásával kell ellátni, illetve feltüntetni a következő szöveget: A másolat az eredetivel mindenben megegyező hiteles másolat. 4. A számviteli bizonylatokról (számlákról) a költségterv alapján egy elszámolási összesítő táblázatot kell készíteni excel formában (lásd: támogatási szerződés melléklete mintájára), mely tartalmazza a költségszámla sorszámát, a kiállító nevét, a pályázathoz benyújtott költségtervben megadott költségsorok nevét, illetve, hogy mekkora összeget kíván az önerő, illetve a támogatás terhére elszámolni. 5. Az önerő átcsoportosítható az utólagos elszámolásban a már meglévő, a Kuratórium által jóváhagyott költségsorok között. 6. Az Alapítvány a Kuratórium által jóváhagyott költségtervet veszi alapul az elszámolás ellenőrzésekor a támogatási összeg viszonylatában, így a költségterv és az elszámolási összesítő közötti különbözetet, továbbá az Alapítvány által, mint kifizetőt terhelő járulékok összegét a különbözet nagyságának arányában vissza kell utalni az Alapítvány részére. A Támogatottnak a projekt időszakában, de legkésőbb az elszámolási határidő előtt 2 hónapig van lehetősége egy alkalommal költségvetés módosítási kérelemmel élni. Ez a kérelem csak azon Támogatottak esetében lehetséges, akik csak kisebb változtatásokat szeretnének kérni a Kuratórium által jóváhagyott költségtervhez képest. Kérelem benyújtásának módja: 1. Hivatalos levelet kell írni a pallaspalyazat@padabudapest.hu címre, amiben megindokolja a költségvetés módosításának szükségességét és csatolja hozzá a módosított költségtervet. 2. Ezután a kérelem elbírálásra kerül az Alapítvány által, aminek eredményéről tájékoztatjuk a Támogatottat. 7

8 Elszámolásokban használatos forintra történő átváltási módszer:! Az elszámolásokban a felmerült és kifizetett költségeket forintban kell feltüntetni. A nem forintban felmerült költségek (más külföldi pénznem) forintra történő átváltása a következő módszerrel lehetséges: A pénzügyi teljesítés napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott napi középárfolyamon: Egyéb, az elszámoláskor benyújtandó dokumentumok: 1. Részletes szakmai beszámoló a tanulmányútról, fotókkal. 2. Konferencia részvétel esetén fogadó nyilatkozat 3. A képzésen való részvételről, az ott letett vizsgákról szóló igazolás, illetve bizonyítvány a fogadó intézmény által hitelesített másolata. Elszámolás benyújtásának rendje: A Támogatottnak a támogatási szerződésben meghatározott határidőig kell az elszámolását benyújtania papír alapon a 1013 Budapest, Döbrentei utca 2. szám alatti 7 emeletes irodaház épületébe, postai vagy személyes úton. A leellenőrzött és a befogadott elszámolások után az Alapítvány teljesítési igazolást állít ki a Támogatott részére. 8

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Nemzetközi Konferencialátogatási Program pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt nemzetközi konferencialátogatási programra pályázó résztvevőkre az

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ PhD kutatói program pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt PhD kutatói program pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési, tervezési és elszámolhatósági

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt tananyagfejlesztési programban résztvevő Pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Tananyagfejlesztés pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által kiírt tananyagfejlesztési programban résztvevő Pályázóira az alábbi meghatározott jelentkezési,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közgazdasági, pénzügyi, jogi, valamint az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris témájú konferenciatámogatási

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ Konferenciatámogatás pályázati felhíváshoz A Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közgazdasági, pénzügyi valamint az ezekhez kapcsolódó interdiszciplináris témájú konferenciatámogatási

Részletesebben

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK a Szakiskolai fejlesztési program II keretében megvalósítandó tanári, oktatói és tanulói mobilitás elnevezésű programokhoz a támogatás felhasználásáról szóló

Részletesebben

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére

BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 201. évi Működési támogatottak részére Támogatott neve: Támogatási szerződés azonosító száma: I. PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS: BESZÁMOLÓ NYOMTATVÁNY Az Onga Város Önkormányzata által nyújtott 01. évi Működési támogatottak részére 1. Részletes költségvetés:

Részletesebben

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK a Szakiskolai fejlesztési program II keretében megvalósítandó A szakképzési önértékelési modell II. szintje alapján végrehajtott intézményi önértékelés külső

Részletesebben

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4)

EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4) EGT Alap Ösztöndíj program Felsőoktatási intézményközi együttműködési projektek (M4) Évközi beszámoló szeminárium Csigi Klaudia Tempus Közalapítvány 2015. szeptember 17. Beszámoló benyújtása Eredeti példányban,

Részletesebben

Határtalanul! program Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz

Határtalanul! program Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz Határtalanul! program 2017. Elszámolási útmutató a Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek (HAT-17-01) nyílt felhíváshoz Figyelem! Az EPTK FAIR beszámoló felülete jelenleg nem szerkeszthető. A beszámoló postai

Részletesebben

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel:

Pályázati felhívás 2012. évre. Magyar Borok Háza Alapítvány. pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: Pályázati felhívás 2012. évre Magyar Borok Háza Alapítvány pályázatot ír ki az alábbi céllal illetve feltételekkel: A PÁLYÁZAT CÉLJA: olyan a magyar szőlő- és bortermeléshez, a borpiaci termékpályához

Részletesebben

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT

1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT 1. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Útmutató. a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához

Útmutató. a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához Útmutató a Nemzeti Tehetség Program keretében meghirdetésre került Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj pályázat beszámolójához 1.Bevezetés Az útmutató segítséget nyújt az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat!

Kérjük, kitöltés előtt figyelmesen olvassa el az alábbi információkat! Pénzügyi és szakmai beszámoló és útmutató Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. évi Egészségügyi célú feladatok támogatása előirányzatból nyújtott támogatás felhasználásáról Támogatott szervezet

Részletesebben

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 3. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Elszámolási segédlet

Elszámolási segédlet Elszámolási segédlet A pályázat elszámolása két fő részből áll: 1. Tartalmi rész: Tartalmi beszámoló + mellékletek (fénykép, újságcikk, stb.) A tartalmi beszámoló szöveges összefoglaló, amelyben a támogatott

Részletesebben

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

Iktatószám: Pályázati adatlap

Iktatószám: Pályázati adatlap Az Alapítvány tölti ki! Beérkezés dátuma: Iktatószám: Pályázat sorszáma: Szociálisan rászoruló személyek pályázati úton történő támogatása gyógyszer, gyógyászati segédeszköz beszerzéséhez, gyógykezelés

Részletesebben

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA

2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót MARCALI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA 2. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2015. ÉVI TAVASZI SPORTPÁLYÁZATÁHOZ 1. Az elszámolás szabályai A megítélt támogatásra vonatkozóan a Pályázónak elszámolási kötelezettsége van, melyért felelősséggel tartozik!

Részletesebben

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016

Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016 Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Füzesabonyért 2016 A támogatásra fordítható pénzkeret 2016. évben: 600.000,- A pályázat

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

ELŐADÓ: 2008. ÉVI MOLÁSAINAK

ELŐADÓ: 2008. ÉVI MOLÁSAINAK ELŐADÓ: 2008. ÉVI PÁLYÁZATOK PÉNZP NZÜGYI ELSZÁMOL MOLÁSAINAK ÖSSZEÁLLÍTÁSA 2008. ÉVI NCA PÁLYÁZATOK PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSAINAK ÖSSZEÁLLÍTÁSA 1. JÓVÁHAGYOTT KÖLTSÉGVETÉSNEK MEGFELELŐEN A TELJES TÁMOGATÁSI

Részletesebben

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens

Határtalanul! program. Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens Határtalanul! program Fazekas Zoltán pályázati-pénzügyi referens Határtalanul! program 1. nap: A Határtalanul! program bemutatása, elért eredmények, aktuális nyílt felhívások, részletek. 2. nap: Beszámoló

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI IGÉNYLÉS Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót A kifizetési igénylés a(z) Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény elválaszthatatlan részét képezi. 1.

Részletesebben

Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében

Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében Útmutató a kifizetési kérelem benyújtásához vállalkozások/cégek esetében A támogatói szerződés (VKTSZ) megkötését követően kezdődik el a projekt megvalósítása, aminek alapja, az Pályázó jogainak és kötelezettségeinek

Részletesebben

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása

Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása Támogatások igénylése, kifizetési kérelmek összeállítása ÁROP-1.A.5, 3.A.2 Pályázói információs nap Előadó: Kocsis Beáta, Pénzügyi menedzser MAG Zrt. 2014. március 25. Budapest Szabályozási háttér 4/2011

Részletesebben

rendezvények programokhoz, projektekhez rendezvények projektek

rendezvények programokhoz, projektekhez rendezvények projektek PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás 6/2010 (II.11.) határozata alapján - az alábbiakban részletezett feltételekkel - pályázatot hirdet a Társulás 2010. évi költségvetésének

Részletesebben

2019/III/1. Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat (2019/III/1.) Pályázati adatlap

2019/III/1. Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat (2019/III/1.) Pályázati adatlap Az Alapítvány tölti ki! Beérkezés dátuma: Iktatószám: Pályázat sorszáma: Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges fiatalok részére szóló felsőoktatási ösztöndíj pályázat () Pályázati adatlap Tisztelt

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett Idősügyi támogatási keretből nyert támogatások elszámolásához kapcsolódó segédlet I. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Idősügyi támogatási keretből (továbbiakban:

Részletesebben

SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS

SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS SEGÉDLET A SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÉS PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ A HAJLÉKTALANOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ÁLTAL TÁMOGATOTT 2012-13-HEF KÓDÚ PÁLYÁZATI PROGRAMOKH OZ A támogatási szerződésben rögzített feladatok,

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

Pályázatok benyújtása: Pályázni a pályáztató által kibocsátott adatlapon július 01. napjáig

Pályázatok benyújtása: Pályázni a pályáztató által kibocsátott adatlapon július 01. napjáig Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) Civil szakmai programok megvalósítása 2016 A támogatásra fordítható pénzkeret 2016.

Részletesebben

A évi kerületi sportcélú támogatások

A évi kerületi sportcélú támogatások 1. számú melléklet BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA pályázati felhívást tesz közzé a A 2016. évi kerületi sportcélú támogatások elnevezéssel. Csepel, 2016. PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk:

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:...

PÁLYÁZATI ADATLAP. A szervezet megnevezése:... A szervezet székhelye:... A szervezet levelezési címe:... A szervezet képviselőjének neve:... 1. melléklet a 21/2015. (VIII.27.) számú önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP A pályázó szervezet adatai A szervezet megnevezése:....... A szervezet székhelye: A szervezet levelezési címe: A szervezet

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1. Általános információk: A pályázat kiírója és elbírálója: Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzat A pályázat célja: A csepeli sportegyesületek, sportcélú alapítványok működésének támogatása,

Részletesebben

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ

PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ PÁLYÁZATI PROGRAM MEGVALÓSULÁSA TECHNIKAI INFORMÁCIÓK A PROJEKT ZÁRÁSÁHOZ Tartalom Határidők a projekt megvalósításában Záró elszámolási csomag benyújtása Záró elszámolási csomag ellenőrzése Kötelező tevékenységek

Részletesebben

1/10/2012. számú pályázati kiírás

1/10/2012. számú pályázati kiírás 1/10/2012. számú pályázati kiírás A Juventas a rászorulókért Alapítvány 1/10/2012 számon nyílt pályázatot hirdet 18 év alatti súlyos vagy krónikus betegségben szenvedő, fogyatékossággal élő, illetve mindezen

Részletesebben

Elszámolási segédlet

Elszámolási segédlet Elszámolási segédlet Adó levonási jog (ÁFA visszatérítés) A Kedvezményezett a pályázat benyújtásakor nyilatkozott, hogy a támogatás tekintetében az általános forgalmi adó levonására (ÁFA visszatérítésre):

Részletesebben

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax:

Székhely: 1016 Budapest, Gellérthegy utca Postacím: 1253 Budapest, Pf.70. Tel.: Titkársági fax: Nemzeti Együttműködési Alap 2018. évi támogatások Elszámolási tudnivalók, gyakorlati tanácsok Támogatási időszak fogalma: A támogatási szerződésben rögzített, a támogatási igényben megjelölt támogatható

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatal PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA a pályázat kódja: 2 A pályázati tájékoztató csomag tartalma: - pályázati felhívás - pályázati adatlap - kitöltési

Részletesebben

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FELSŐOKTATÁSI MUNKATÁRSI RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázat jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván

Részletesebben

Elszámolási segédlet

Elszámolási segédlet Elszámolási segédlet Adó levonási jog (ÁFA visszatérítés) A Kedvezményezett a pályázat benyújtásakor nyilatkozott, hogy a támogatás tekintetében az általános forgalmi adó levonására (ÁFA visszatérítésre):

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014/2015. ÉVI ŐSZI-TÉLI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ

ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014/2015. ÉVI ŐSZI-TÉLI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ AZ ELTE 2014/2015. ÉVI ŐSZI-TÉLI KULTURÁLIS PÁLYÁZATÁHOZ Az elszámolás szabályai A megítélt támogatásra vonatkozóan a Pályázónak elszámolási kötelezettsége van, melyért felelősséggel

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS) PÁLYÁZATI KIÍRÁS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET A HELYI CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA KÜLSŐ PÁLYÁZATO- KON VALÓ INDULÁS TÁMOGATÁSÁRA A pályázat tulajdonosa: A pályázat lebonyolítója:

Részletesebben

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz

Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz Egységes szakmai beszámolói útmutató a Nemzeti Tehetség Program 2013-2014. évi Cselekvési Program papír alapon benyújtott pályázataihoz Oldal: 1 / 6 SZAKMAI RÉSZBESZÁMOLÓ A részletekben történő finanszírozás

Részletesebben

Kérjük, az alábbiakat figyelmesen szíveskedjék elolvasni!

Kérjük, az alábbiakat figyelmesen szíveskedjék elolvasni! 3. számú melléklet Pályázati útmutató (segédlet a pályázat benyújtásához, információk az elszámolásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban) 2014. év Kérjük, az alábbiakat figyelmesen szíveskedjék elolvasni!

Részletesebben

Elszámolási segédlet sportágfejlesztési támogatás egyesületi elszámolásához

Elszámolási segédlet sportágfejlesztési támogatás egyesületi elszámolásához Elszámolási segédlet sportágfejlesztési támogatás egyesületi elszámolásához Általános formai követelmények Számlák: Minden eredeti számlát záradékolni szükséges, a záradék szövege: az MVSZ számú támogatási

Részletesebben

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ

EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ EMBERI ERŐFORRÁS TÁMOGATÁSKEZELŐ Elszámolási Kézikönyv a nemzetiségi célú előirányzatokból nyújtott működési költségvetési támogatás szakmai tájékoztatójának és pénzügyi kimutatásának elkészítéséhez 1.

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében Nagy Ildikó A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések átvétele FH-tól Pénzügyi

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pályázati szabályzata 1

Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pályázati szabályzata 1 Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Pályázati szabályzata 1 1 Jóváhagyta a Pallas Athéné Domus Innovationis Alapítvány Kuratóriumának 40/2016. (04.22) számú határozata A SZABÁLYZAT CÉLJA Az Alapítvány

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKHOZ

PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKHOZ PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKHOZ Készült: 2017. október 3. Frissítve: 2018. április 3. TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ CÉLJA... 3 II. ALAPFOGALMAK...

Részletesebben

Legfontosabb tudnivalók a tanyapályázatok adminisztratív lépéseiről, a projekt megvalósításáról, a fenntartási kötelezettségekről

Legfontosabb tudnivalók a tanyapályázatok adminisztratív lépéseiről, a projekt megvalósításáról, a fenntartási kötelezettségekről Legfontosabb tudnivalók a tanyapályázatok adminisztratív lépéseiről, a projekt megvalósításáról, a fenntartási kötelezettségekről Danics Kata osztályvezető Tanyaindító konferencia Budapest, 2016. május

Részletesebben

Pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó

Pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében. Nagy Ildikó Pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében Nagy Ildikó Támogatás folyósítása Előleg kifizetése (automatikusan) Köztes kifizetés (PEJ alapján) Számlák, illetve

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK (tervezet)

ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK (tervezet) ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK (tervezet) a Szakiskolai fejlesztési program II. 2009. évi feladatainak végrehajtása során a szakiskolák által megvalósítandó szakmai fejlesztési célú feladatok megvalósításához.

Részletesebben

ELTE Rektori Kulturális pályázat ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ 2014. nyár

ELTE Rektori Kulturális pályázat ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ 2014. nyár ELTE Rektori Kulturális pályázat ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ 2014. nyár Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a megítélt támogatásra vonatkozóan elfogadta a felhasználási és elszámolási szabályokat, melyért felelősséggel

Részletesebben

Együtt a sikeres projektzárásért!

Együtt a sikeres projektzárásért! Együtt a sikeres projektzárásért! OTP Hungaro-Projekt Kft. bemutatása, feladatai Az OTP Hungaro-Projekt Kft. az OTP Bankcsoport tagja. Tanácsadói tevékenységével és szolgáltatásaival elsősorban az európai

Részletesebben

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet

Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása. (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet Az országban működő köznevelési kollégiumok tehetséggondozó műhelyeinek és programjainak támogatása (A pályázat kódja: NTP-KKOLL-12-P) Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez A pályázatban csak

Részletesebben

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek

ALAPADATOK* * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek ALAPADATOK* Szerződés száma: Kifizetési kérelem : * Az alapadatok kitöltésével az egyes összesítők alapadatai automatikusan kitöltődnek 1.sz. melléklet 500 Eft alatti támogatástartalmú számlák összesítője

Részletesebben

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez

Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez Segédlet Költségterv tervezéséhez, kitöltéséhez (NTP-KKT-12-A/B-P) A pályázatban csak a támogatási időszakban megvalósult, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó,

Részletesebben

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1122 Budapest, Határőr út 35. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány 1122 Budapest, Határőr út 35. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS PÉNZÜGYI ÚTMUTATÓ a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójára meghirdetett Emlékév keretében Szabadságkoncert elnevezésű könnyűzenei program szervezésére a által KKETTKK-SZK kiírt jelű pályázathoz

Részletesebben

I. Pályázat Sport támogatásra

I. Pályázat Sport támogatásra RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR

Tolna Megyei Civil Információs Centrum GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR GYAKRAN ISMÉTLŐDŐ KÉRDÉSEK NEA ELSZÁMOLÁSKOR 1. Mi az elszámolás határideje? Az elszámolási határidő a pályázati támogatási időszak zárónapját követő 30. nap. 2. Hogyan és hol történik az elszámolás? A

Részletesebben

Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet

Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet Pénzügyi és szakmai beszámoló segédlet Jelen dokumentum nem elválasztható az Elszámolási Útmutatóban foglaltaktól. A dokumentáció összeállítása során az elszámolási útmutatót és a támogatási/megbízási

Részletesebben

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből K i v o n a t Készült: Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28. napján megtartott ülése jegyzőkönyvéből Martonvásár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2015. (IV.

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT HALLGATÓI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI PÁLYÁZAT

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT HALLGATÓI KULTURÁLIS ÉS SZAKMAI PÁLYÁZAT Elszámolási útmutató a Hallgatói kulturális és szakmai pályázathoz 1. Elnyert támogatás felhasználásának folyamata Teendők a pályázati cél megvalósítása előtt: 1.1. Pályázati ügyintéző felkeresése Sikeres

Részletesebben

ELSZÁMOLÁS A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL. Beszerzés, teljesítés megnevezésének jogcíme 7. Könyvelési sorszám 6. Nettó összege ÖSSZESEN

ELSZÁMOLÁS A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL. Beszerzés, teljesítés megnevezésének jogcíme 7. Könyvelési sorszám 6. Nettó összege ÖSSZESEN 1. sz. melléklet Szerződés száma: Pályázó neve: Címe/székhelye: ELSZÁMOLÁS A TÁMOGATÁSI ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSÁRÓL A pályázatban megjelölt projekt/feladat megvalósításának költségei Sorszám kibocsátó neve

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány Határidő: 2010. december. 15. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Súlyosan, vagy halmozottan fogyatékos és/vagy autista gyermekek és fiatalok fejlesztésének, iskolai tanulmányútjának támogatása Kiíró: Fogyatékosok Integrációjáért Békés Megyében Alapítvány

Részletesebben

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP

Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 1/2015. (I.23.) önkormányzati rendelete 1. számú melléklete: PÁLYÁZATI ADATLAP Baracs Község Önkormányzat pályázati alapjából történő pénzbeli támogatás

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKHOZ

PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKHOZ PÁLYÁZATI ÉS ELSZÁMOLÁSI ÚTMUTATÓ A PALLAS ATHÉNÉ ALAPÍTVÁNYOK ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁSOKHOZ Készült: 2017. október 3. Frissítve: 2018. április 3. Frissítve: 2019. május 15. TARTALOMJEGYZÉK I. ÚTMUTATÓ

Részletesebben

ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK

ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK ELSZÁMOLÁSI FELTÉTELEK, TUDNIVALÓK a Szakiskolai Fejlesztési Program II. keretében, szakmai fejlesztési célú feladatok megvalósításához támogatásban részesülő Támogatottak részére A támogatás felhasználása

Részletesebben

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás

Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás Módosult a Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című felhívás A Széchenyi 2020 keretében megjelent Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívás módosult az

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

T á j é k o z t a t ó (440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet /A., 3. melléklet alapján)

T á j é k o z t a t ó (440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet /A., 3. melléklet alapján) T á j é k o z t a t ó (440/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet 7. - 11/A., 3. melléklet alapján) Az előadó-művészeti szervezetek által 2016. január 01-december 31. között Tao. tv. szerint kapott támogatás,

Részletesebben

A évi Fogyatékosügyi támogatási keret és az Idősügyi támogatási keret felhasználási szabályzata

A évi Fogyatékosügyi támogatási keret és az Idősügyi támogatási keret felhasználási szabályzata A 2016. évi Fogyatékosügyi támogatási keret és az Idősügyi támogatási keret felhasználási szabályzata (1) Az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló 6/2016. (II. 16.) önkormányzati

Részletesebben

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező.

A pályázat benyújtásához önrész vállalása nem kötelező. Pályázati felhívás Nemti Község Önkormányzata tájékoztatja a helyi civil szervezeteket, alapítványokat, hogy Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi civil szervezetek, alapítványok, pénzügyi

Részletesebben

Kitöltési Útmutató. IKSZT címbirtokos szervezetek részére

Kitöltési Útmutató. IKSZT címbirtokos szervezetek részére Kitöltési Útmutató IKSZT címbirtokos szervezetek részére az IKSZT szolgáltatási és programterv, valamint program-nyilvántartás vezetését segítő űrlap kitöltéséhez Budapest, 2011. november 8. Tartalomjegyzék

Részletesebben

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ HALLGATÓI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ FONTOS! A csoportos tanulmányút kizárólag a konvergencia régiók felsőoktatási intézményeiben tanulók számára elérhető! Csoportos

Részletesebben

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ADMINISZTRÁTORI CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati

Részletesebben

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről

Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Képviselő-testületének 6/2013. (II.15.) Önkormányzati rendelete a civil szervezetek támogatási rendjéről Téglás Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének 32.

Részletesebben

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót A Képviselő-testület 2019. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót

4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót 4. számú KIFIZETÉSI KÉRELEM Kérjük, az űrlap kitöltését megelőzően olvassa el az útmutatót Kifizetési igény típusa Időközi kifizetési igény Záró kifizetési igény Jelen adatlap elválaszthatatlan részét

Részletesebben

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében

Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében Magyar Államkincstár pénzügyi monitoring tevékenysége a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében A Kincstár feladatai Projekt előrehaladási jelentések átvétele FH-tól Pénzügyi adatok rögzítése

Részletesebben

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL Miskolc 2012. 6.17. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM TEVÉKENYÉGÉVEL ÖSSZEFÜGGŐ BELFÖLDI KIKÜLDETÉSEKRŐL

Részletesebben

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÓ RÖVID TANULMÁNYÚT KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Pályázati jelentkezés Jelentkezés alapjául szolgáló intézmény: legördülő menüsorból lehet kiválasztani, mely intézményhez kapcsolódóan kíván pályázni. Pályázat

Részletesebben

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása

A helyi civil szervezetek alapítványok, egyházak pénzügyi támogatásáról szóló rendelet megalkotása Az előterjesztés száma: 42/2013. A határozati javaslat elfogadásához minősített többség szükséges! Decs Nagyközség Képviselő-testületének 2013. március 27-én, 18 órakor megtartandó ülésére A helyi civil

Részletesebben

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA

PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály PÁLYÁZATI ADATLAP KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓJA a pályázat kódja: a pályázat tárgya: katonai hagyományőrző tevékenység támogatása 2

Részletesebben

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ

CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ CSOPORTOS TANULMÁNYÚT Közös (csoportvezető) KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ Csoportos tanulmányutak esetén szükséges egy csoportvezető kijelölése. Az ő feladata lesz a regisztráció és a teljes pályázati anyag feltöltése.,

Részletesebben

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését.

Az Akadémia Domus programja támogatni kívánja a magyar közösségek szempontjából fontos konferenciák megrendezését, kiadványok megjelentetését. A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása a szomszédos országokban működő magyar tudományos szervezetek 2015. évi konferencia- és kiadvány-támogatására 1. A pályázat célja A Magyar Tudományos Akadémiáról

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

Regionális Operatív Program (ROP)

Regionális Operatív Program (ROP) PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány Tanácsadó és Információs Hálózat Regionális Operatív Program (ROP) keretében megvalósuló Vállalati tanácsadási szolgáltatás támogatási

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása intézkedés kifizetési kérelmének kitöltéséhez

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása intézkedés kifizetési kérelmének kitöltéséhez KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ A termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatása intézkedés kifizetési kérelmének kitöltéséhez 1. A formanyomtatványok kitöltése előtt kérjük, alaposan tanulmányozza

Részletesebben

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata

I. Sportágfejlesztési támogatás (amely tartalmazza a korábbiakban a MOB által biztosított műhelytámogatás összegét is) igénybevételének folyamata Tisztelt Egyesület! A Magyar Atlétikai Szövetség Elnöksége 2018. 03.21-én megtartott ülésén a 20/2018 (III.21.) és 21/2018 (III.21.) számú határozatával döntött a 2018. éves sportágfejlesztési, valamint

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

L51 számú előterjesztés

L51 számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere L51 számú előterjesztés I. Tartalmi összefoglaló Előterjeszt és a Humánszolgáltatási Bizottság részére a Kőbánya kolturális életének 2015.

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014(IX.8.) önkormányzati rendelete Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Nagykarácsony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név: Beadási határidő: 2014. október 1. 2 eredeti példányban kell benyújtani! Kérjük, hogy kitöltés előtt figyelmesen olvassa el a kitöltési útmutatót! Adatlap Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre

Részletesebben

Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról

Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról Előterjesztés A települési helyi közösségi közlekedés támogatására vonatkozó pályázat benyújtásáról 1. előterjesztés száma: 158/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő 3. előterjesztést

Részletesebben