Egy kiállítás tárgyai NÉMETH ZOLTÁN: KUNSTKAMERA

Átírás

1 em lékhalmaz továbbörökítésével is kísérletezik. A parizeres zsemlétôl és a Túró Ruditól a Sicc mesekönyveken és a Grimm-fivéreken át a karácsonyi veszekedésig és az óvoda nagyszájú Bandijáig. Trucc, procc, cucc, pracli / és stanicli, / tudom már, mi a krecli, / mi a frocli és mi sercli, / zacc, / sacc, / máris / ih beszélek ungáris. / (Például jaj, de snassz / ez a strassz, hû, de klassz.) (TRUCCPR, 281.) [S]zép Tünde / és ronda / néne, / no ne, / najád, na ja, kobold, lidérc, na persze, / Bo - lond Istók, hogy az kinek a verse, / Piroska és a farkas, írta Grimm, / hogy van We ö reske / is, ezért van ennyi rím, / és ennyiféle meske. (ISMERÔS, 297.) Különös érdekessége a vállalkozásnak, hogy a nyelvjátékok mellett Kukorelly, aki vissza-visszatérôen hálás témája a feminista kritikának, ezúttal a nemi szerepekkel is játszik: a versek beszélôje ugyanis egy hat és háromnegyed éves kislány. A költemények elsô sorából kiszakított, szóközök kihagyásával kialakított címek, a (kancsal)rímek, az áthajlások, igehalmazok vidámságában Weöres Sándor hagyománya is felsejlik, de a (hamis) hang következetesen megtartott elsô szám elsô személye mégis személyesebbé teszi a mindannyiunk gyerekkorát meghatározó mondókáknál: Anyai cipôben járkálok / le-föl, mert az legalább / kipeg-ko pog. // Legjobb jelmezben lenni, akkor / elôre el van döntve, / hogy ki vagyok. (ANYAICI, 280.). Hogy idônként mégis kicsit felkavarodjanak a nemi szerepek bár itt egy ha - misítványba beszüremkedô fiús kiszólásokról nem beszélhetünk elôfordul, hogy a babázó, a sakkban a királylánnyal rokonszenvezô költô egy rózsaszínû teherkamiont kap ajándékba (301.): végül is egy gyermekrôl sem lehet eldönteni elôre, hogy milyen pályát fog választani. Pedro Almodovar Mindent anyámról címû film - jé nek egyik jelenetében mondja a transzszexuális fôszereplô, hogy mielôtt szilikon - melleket csináltatott, kamionsofôrként dolgozott. Kukorelly összegyûjtött verseinek olvasása kaland. Felütöm, becsukom, kinyitom, elengedem, nem enged el, újraolvasom, összehasonlítom, játszok, iszom rá egyet, beszélek németül, csajozni akarok, unom, feldob, flegma vagyok, kanos va - gyok, jó voltam romantikából, de a tornatanárt nem szerettem, a feministák bekap - hat ják a bal mellem, az elefántcsonttorony Bábel, jaj, úgy élvezem én a strandot, mert ott Bambi is kapható stb. (Libri) Egy kiállítás tárgyai NÉMETH ZOLTÁN: KUNSTKAMERA BENKÔ KRISZTIÁN 116 Németh Zoltán a maga nemében kísérletezô költô: versesköteteinek mindegyike meghatározott tematika köré épül, amelyhez egy hely (illetve egyfajta térbeliség) és egy narratív kontextus (sok esetben szöveghagyomány) rendelôdik. Az így lét - re jött koncepciók tétje voltaképp a hozzájuk társított különbözô beszédmódok, po étikai megoldások teherbírásának, mûködôképességének a felmérése: az egyes kötetek sikerültsége attól függ, hogy a megteremtett világ mennyiben a költôi nyelv hozadéka, annak következménye, és mennyiben pusztán szemantikai konstrukció. Az egymástól nagymértékben eltérô könyvekre azonban kivétel nélkül jel-

2 lemzô az, hogy az emberi létezéshez kapcsolódó kérdések (azaz: a humánum, a test, a nyelv, a morál, az interszubjektivitás, a halál stb.) körbejárására vállalkoznak. A szem folyékony teste (2000) a testhatárok és -minôségek átértelmezését olyan nyelv segítségével hajtja végre, amely a saját határait, szabályrendszerét szintén felszámolja; A perverzió méltósága (2002) pedig a testet, a testek és nemi szervek érintkezését övezô tabuk kimondását, az obszcén nyelvhasználatot radikalizálja. A haláljáték leküzdhetetlen vágya (2005) ezzel szemben a test betegség általi le - bontását, destrukcióját, illetve ennek a folyamatnak a szövegszervezô hatását vizsgálja, míg a Boldogságtelep, vetélôgépben (2011) a nôi testtapasztalatot a Csáth-szöveg és -biográfia kontextusában érti újra. Az Állati nyelvek, állati versek (2007) a be - széd képességét rendeli hozzá az antropomorfizált állatokhoz, annak érdekében, hogy egzisztenciálfilozófiai, logikai, nyelvelméleti kérdésfelvetéseket fogal maz zon meg. A 2014-es Kunstkamera nyelvi kidolgozottsága és tematikus sokrétûsége okán Németh Zoltán eddigi legérettebb kötete, az olvasóra gyakorolt hatás szempontjából pedig minden bizonnyal a legfelkavaróbb, a leginkább megosztó: ahogy egyik kri tikusa fogalmaz, olyan kötet, amelytôl bennszakad a lélegzet (Földes Györgyi: Felcímkézve, formalinban, Élet és Irodalom, január 16., 18.). A mû kontextuális (és bizonyos értelemben mûfaji) hátterében, ahogy a címe is mutatja, a mú - zeumtörténet kezdeti fázisában létrejött Kunst- vagy Wunderkammer, a csodakamra jelensége áll, amelynek divatja a 16. század második felében alakult ki, és a 18. század végéig élt. Míg a modern múzeumban a tárgyak felértékelése a katalo - gizálás és elrendezés, a kontextualizálás következtében történhet meg, addig a Kunst- és Wunderkammer hatásmechanizmusa épp a rendszertelenségbôl, az egymás mellé helyezett, össze nem illô dolgok intenzitásából adódik. A diszciplináris és narratív rend helyett itt rendezetlen tudáshalmazról van szó: a teremtett, szokványos dolgok, továbbá a rendhagyó, abnormális természeti képzôdmények, illetve az ember vagy a technika által átalakított objektumok, így például a torzszülöttek és az ember alkotta furcsaságok kerülnek egymás mellé. A kötet ezen a hagyományon belül Nagy Péter cár múzeumát, a Kunstkamerát idézi fel, elsôsorban a gyûjteménynek azt a részét, amelyet a cár Frederik Ruysch holland orvos, botanikus, szobrásztól, a preparáció forradalmasítójától vásárolt meg (a kötet ajánlása is Ruyschnak szól). Torz embriók, magzattestek, traumatizált testek, torzók képezik a szentpétervári kiállítás törzsanyagát, Németh kötetében pedig az emberi abnormalitás lesz az ábrázolás tárgya: a test deformációin túl a deviáció minden formája, a ter mészet és a tudomány, a morál defektusai is megjelennek. A kötet többnyire rövid, néhány soros, fragmentum jellegû verseket tartalmaz, amelyek nem rendezôdnek ciklusokba, mindegyik címe egy számkód, amely a katalóguscédulák számozására emlékeztet: Németh kötete olyan, mint egy hatalmas, végtelenül bôvíthetô tárló, amelyben a tárgyak sorrendje felcserélhetô, bizonyos tárgyak elôtérbe helyezhetôek, hátratolhatóak, az érdeklôdô látogató, olvasó aktuális ritmusa szerint. Az egymást követô fragmentumok számozása véletlenszerû, egymással rendszerint nem hozhatók narratív vagy logikai összefüggésbe. Ha mégis, és véletlenül felfedezünk valamilyen rendszert a számozásban, ez a megoldás csak erôsíti a rend folyamatos felszámolásának a szabályát például a Tandori sakkverseivel távolról összefüggésbe hozható sakktáblaszövegek esetében: Fehér bábuk a fe hér 117

3 118 kockákon, / fekete bábuk a fekete kockákon. / Kezdôdhet a mérkôzés. ( [34.]); Fehér bábuk az egyik oldalon. / Fekete bábuk a másik oldalon. / Kez - dôdhet a mérkôzés. ( [34.]); Sakktábla, bábuk nélkül. / Kezdôdhet a mérkôzés. ( [34.]); Sakktábla. / Két játékos: / szemek, száj, / orr, / fogak, / kéz, láb / nélkül. / Kezdôdhet a mérkôzés. ( [34-35.]) stb. A formák rendje értelmezési lehetôséget kínál, a játék szabályait érteni véljük: a sakk olyan rendszer, amelyet könnyedén alkalmazhatunk az értelmezésénél. A sorozatban való elô rehaladás során azonban a szabályainkat igazítjuk a fragmentumokban tetten ért belsô törvényszerûségekhez. Végül a kötet logikája megkérdôjelezi magát az analógiás módszert: nem tekinthetjük indokoltnak az összeolvasást, hiszen a szövegek egymás mögé kerülése is lehet véletlen. Gondolkodnunk kell abban, hogy minden sakktábla egyedi szabályok szerint, egyedi figurákkal, egyedi rendben, külön világként mûködik, és hogy a sakktábla talán nem is sakktábla. A Kunstkamera a csodakamrákhoz hasonlóan lenyûgöz a mennyiséggel, a gazdagsággal: nem lehet egyszerre, egy lendülettel végigolvasni, a forma, a kötetkoncepció ellenáll ennek, nemcsak a számozás következetlenségével, hanem azáltal is, hogy nyelvileg sûrített szövegtörmelékekrôl van szó, amelyek a tárgyias-objektív líra, a személytelenítés hagyományában mozognak. Pilinszky, Nemes Nagy Ág - nes, Fodor Ákos, Nemes Z. Márió, Pollágh Péter és bizonyos értelemben Farn bauer Gábor költészete jelentheti a hatástörténeti kontextust. A tárgyias világ létre ho zásában a technikai, mûvészi és organikus vegyítése érdekli, az ebbôl adódó határátlépések, a véletlenek, a valószínûtlen, de az adott imaginárius világ keretei között lehetséges történések: Hullamerev táj. / Az ideges, / horizonttól horizontig feszített jég / beszélni próbál. (16.); Addig ásott, amíg hátulról / utol nem érte magát, / aki ásott. / Akkor szótlanul ásott tovább, / és hátulról beleállt önmagába, / ahogy ásott. (36.). A tematikus fókuszban az emberi test áll, amelynek egyedisége, formája, anyagisága, vizualitása vagy mértéke válik elsôdlegesen a versek tárgyává voltaképp ennek a témának a rendkívül árnyalt megfogalmazása, poétikai kidolgozása a leg - ter mékenyebb aspektusa a kötetnek. Több olyan szöveghelyet találunk, ahol a világ felmérése a tét, amelynek eszköze az emberi test: A strandon / meztelen testek között / számolja a fûszálakat. / Négykézláb, lassan halad elôre. / Minden hé - ten újrakezdi, / hogy ellenôrizze magát. (19.); A férfi évek óta / mûanyag flakonokba és zacskókba / gyûjtötte saját vizeletét és ürülékét. / 1000 liter vizelet, / 1000 kilogramm ürülék önálló élete. (118.). A természetes test képzete azonban (ahogy Németh korábbi szövegeiben is tapasztalható volt) kevéssé hangsúlyos: a ko herens, harmonikus, sérthetetlen test helyett itt denaturált testképek váltják egymást, amennyiben torzók, fragmentumok, hibridek, preparátumok formájában je - lenik meg a korporealitás. Az entropikus, duplikálható, autonómiáját és egyediségét el vesztô test mintha leválna a szubjektumról, pontosabban a kiterjedésén, a mû ködési módján, a más minôségekhez való illeszkedésén és a tapasztalható tulajdonságain (mindenekelôtt a látványán) kívül egyéb vonatkozásai nem jellemzôek. A tárgyaknak, beleértve a testet is, csak egy-egy tulajdonságukat ismerjük, ezek a jegyek határozzák meg az identitásukat és mûködésüket is. Az élôlények is egyegy tulajdonságuk alapján lesznek azonosíthatóak, így voltaképp az elevenségük helyett a gépiességet érzékeljük, maguk az élôk is egy-egy alapelv szerint mûködô

4 tár gyakká válnak. Minden test katalóguscédulák által jelölt objektum, amely a mu - zealizáló (tehát tárgyiasító, kontextusból kiszakító, szükségszerûen a múltba utaló) tekintet, illetve az anatomizáló (a tudományos távolságtartással a test viszonyait felmérô, azt a megismerés számára részekre osztó, a testrészeket elkülönítô, analizáló) tekintet tárgyaként jelenik meg: Egy testet talált / a semmiben, a semmibôl kilógó testet, / nem ismerni, elfelejteni rögtön, egy semmibôl kiálló testet nem tud - ni. (33.); Lenyúzta a bôrét, / aztán kétoldalt szétkapcsolta és lerakta / a bordáit. / Egy hajlékonyüveg- / ruhát húzott fel, / mint mélység nélküli / képernyôt. / Ak - vá riumban nyüzsgô, / nyöszörgô hangyaboly. (106.); Egy test, amelyben véres kéz pumpálja a vért. (96.). Alapvetôen a test megjelenésének három típusa hangsúlyos a kötetben. Az elsô, amikor ténylegesen jelen van, különbözô mûveletek alanya vagy tárgya, de a rajta végbement eljárások következtében az emberi minôséghez való kötôdése nem íródik felül. Ezek a szövegek a szubjektivitás kérdéskörével az elbizonytalaní - tott identitáskonstrukciók viszonylatában hozhatók összefüggésbe: Két test, / minduntalan / átmászott egymásba. / De aztán megbeszélték, / pontosan hol találkozzanak / egyszerre. (67.); Kisfiamnak / olyan tempót diktáltam / biciklizés közben, / hogy a megerôltetéstôl / hosszában felrepedtek az erei, / és mire hívtam a mentôket, / elvérzett. (29.). A második esetben a test, illetve az ember nincs jelen: a tárgyi világ ábrázolása az embert egyfajta elôtörténetként, a múlt szegmenseként, csak nyomaiban hordozza, illetve a test maga nem áll rendelkezésre, csak érzékletei által, azaz a szubjektum számára a test nem, csak annak érzete, hiánya hozzáférhetô: Véresre kaszált legelô vasbeton állatoknak. (107.); Négy kutyakölyök. / Az anyjuk úgy / falta fel ôket, / mintha parancsra. (73.). A harmadik esetben az em beri test valamely nem emberi minôséggel érintkezik, vagy azzal együtt alkot konstrukciót. Az állati, a metafizikai vagy a tárgyi világ közbejöttével alakuló testképek a humánum fogalmát kérdôjelezik meg, olyan eljárásoknak tekinthetôk, amelyek nélkülözik a testhez való morál szabályainak betartását. Egyfajta Au - schwitz utáni nyelvként értelmezhetjük azt, amely ezeket a szövegeket létrehozza, a test mindennemû felszámolásának kísérlete tetten érhetô itt: Ez a fej / inkább képernyô, / mint bármi más. (74.); Ütött gerincû, megerôszakolt kutya. / Ô egy ember. (91.); Ez a lakás emberi bôrt növesztett, / belülrôl, / és hozzá egy torz ar - cot, amelyet etetni kell / naponta. (96.). A test itt diszfunkcionális vagy sérült, csonkolt vagy roncsolt, szétszerelt vagy összeszerelt, hibrid vagy android, rész vagy különbözô minôségekbôl összeillesztett konstrukció. Szétbontható, felszámolható, újraalkotható, ismételhetô stb. Az így létrejött testkép Deleuze szervek nélküli testfogalmával hozható összefüggésbe, amely nem a szervek hiányát, hanem a szervek közötti organikus kapcsolat nél külözését jelenti, valamint azt, hogy a szervek egymástól elszakadva különbözô állapotokba való áthelyezôdésük során átmeneti szervekként léteznek, hullámzó testeket, folytonos metamorfózisban értelmezhetô testképeket hoznak létre. (Vö. De leuze, Gilles: Francis Bacon. Az érzet logikája. Ford. Seregi Tamás. Bp., 2014, Atlantisz, 53.) A szubjektum saját, szervek nélküli testéhez való viszonyát De - leuze a hisztériához köti, a testbôl kilépés eksztatikus érzése miatt, ilyenkor a test az organizmus mögött érzi saját magát és az átmeneti szerveket a szervekké szer- 119

5 vezôdés mögött, ez a szervek nélküli test és ezek az átmeneti szervek maguk is láthatóvá válnak, a belsô és külsô»autoszkópia«jelenségeiben (Uo., ). Némethnél hasonló tapasztalatot jeleznek a következô sorok: A testén kívül lélegzik. (114.); Befelé vérzett a szeme, / befelé a száj, az orr, / a fogak, be felé vérzett / a kar, a láb és az ujjak, / befelé véreztek a mellbimbók és a köldökök. (119.). A szervek nélküli test képzete poétikai szempontból nézôpontváltások eredményeként jön létre: a test tárgyias és metaforikus, metonimikus leírásai kö zötti váltások, oszcillálás egy nem természetes testképet eredményeznek. A rajta végzett beavatkozások vég nélküli sokszorozódása során a test voltaképp meg lesz fosztva a történetiségétôl, a rituális, a kulturális, a társadalmi, sôt, az orvostudományi és vallási narratíváktól is, pusztán tárgy lesz, amely megtekinthetô, vizsgálható, használható, gátlástalanul alakítható. Történetisége pusztán az ôt létrehozô költôi nyelv mûködésének történetében értelmezhetô, illetve annyiban, amennyiben átesik a destrukción: az a testnarratíva, amely itt létrejön, csak erôszakos diskurzusként értelmezhetô, hiszen a mûveletek a szenvedést, a szenvedés lehetôségét hordozzák, vagy legalábbis a szubjektum határaiként értett testhatárok megsértését, felszámolását eredményezik. Németh Zoltán legújabb kötetében sokat vállal: miközben a testen végzett mû - veletek variációját hozza létre, valójában az azon túli minôségekre kérdez rá, újragondolva a morál és a humánum kategóriáit is, eközben azonban olyan tapasztalatokhoz kell nyelvet találnia, amelyek leginkább a poszthumán fogalmával írhatóak le. A kísérlet sikeres: ahogy Muszorgszkij Egy kiállítás képei második tétele a gnó mot groteszk, tragikus torzszülöttként teszi elképzelhetôvé, úgy a Kunstkame - ra nyelvi és poétikai eljárásai is hitelesen képesek megteremteni azt a játékteret, amelyben esendôségünk (a test, a másik, az önazonosság, a morál vagy a hatalom tekintetében) megmutatkozik. Ennél több, úgy hiszem, nem is kell. (Kalligram) NAGY CSILLA Egy talált (nép)hagyomány megtisztítása NEMES Z. MÁRIÓ: A HERCEGPRÍMÁS ELSÍRJA MAGÁT 120 Nemes Z. Márió költészete szemmel láthatóan rendre viták tárgyát képezi a kortárs magyar irodalmat érintô diskurzusokban. Élesen megosztja az iro da lomkritikusi, illetve a laikus olvasóközösségeket erre a szerzô pályájának elindulása óta több esetet is láthattunk. Ehhez emelem ki példaként a Kalligram Telep Csoporttal foglalkozó 2007-es számát, amely a KönyvesBlogon kirobbant Telep-vita tárgyát is képezte, ami jól illusztrálja azt a tanácstalanságot, s az eb bôl táplálkozó elutasítást, amely Nemes Z. verseit övezi. A vitát az internetes por tál szerkesztôinek (Valuska Gábor, Jászberényi Sándor és Kálmán Gábor) azon ki jelentései szították fel, amelyek érthetetlennek, értelmetlennek nevezték a Telep több tagjának, köztük Nemes Z. költészetét is.