(az esszé Dr. Les és Dr. Leslie Parrott: Kapcsolatklinika c. könyvének két, vonatkozó fejezete alapján készült)

Átírás

1 A barátságról (az esszé Dr. Les és Dr. Leslie Parrott: Kapcsolatklinika c. könyvének két, vonatkozó fejezete alapján készült) Ha a barátságról beszélgetünk, kezdjük a definíció tisztázására irányuló kísérlettel, mert tapasztalataim szerint meglehetősen különböző dolgokat értünk alatta. A könyv többfajta barátot különböztet meg, lássunk néhány típust, a teljesség igénye nélkül: 1. Vannak barátok, akik készséggel mellénk szegődnek, míg ragyog fölöttünk a nap, ám menten odébbállnak, ha viharfelhőket látnak gyülekezni. Az ilyen barátokkal nem sokra megyünk. 2. Vannak túlzottan ragaszkodó és érzelmi támogatásra szoruló barátok, akik előtt ismeretlen a kölcsönösség fogalma. Az ilyenek folyton csak kapni akarnak tőlünk, mi pedig csak adunk és adunk. 3. Ennek másik véglete a mindenható barát, aki szüntelenül atyáskodik / anyáskodik felettünk, kéretlenül is jó tanácsokkal halmoz el, ám neki soha nincs szüksége semmire. 4. Magam részéről (DH vagyok, nem a könyv alapján írom) még néhány fontos kategóriát beékelnék. Van például munkakapcsolat. Ennek rendszerint azonnal vége van, ha az egyik fél elhagyja a munkahelyet. Értékes és hasznos kapcsolat, de nem az emberi érzelmekre épült. 5. Vannak az érdekbarátok, ami olyannyira visszataszító kategória, hogy jellemezni sem vagyok hajlandó. 6. Szintén általam beékelt al-kategóriák, a teljesség igénye nélkül: haver, havernő, cimbora, szövetséges, zenész-kolléga, sorstárs, levelezőtárs, ismerős. Ezekre szükség van, de jobb, ha tudatosítjuk, hogy ezek nem barátságok. (tudatosítjuk kevesebb csalódás) Ezek tipikusan múlandó körülményekre épülnek, és nem feltétlenül mélyek. 7. Vannak a jó barátok, ahol a barátság alapja egymás jellemének megbecsülése, és nem múlandó körülményekre épül. Itt is tegyünk azonban különbséget útitárs és lelki társ között. a) Útitárs: a barátságok egy része eleve átmeneti időre szól. Vannak barátságok, amik idővel véget érnek, nem elégedetlenség vagy érdektelenség miatt, hanem azért, mert a közös út véget ért. Ezek nem kudarcba fulladt kapcsolatok. Az útitársak éppoly szükségesek, fontosak és értékesek, mint a tartósabb barátságok, érdemes időt és energiát fektetni beléjük. Segítenek minket életünk egy bizonyos szakaszában, s ezért hálával tartozunk. Életünk nagy utazását a mellénk szegődő útitársak teszik élvezetesebbé. b) Lelki társ: az útitársakkal ellentétben ők akkor is mellettünk maradnak, ha egy útszakasz véget ér. Nincs az az idő vagy távolság, ami elválaszthatna minket. Szavakkal ki sem fejezhető, micsoda megnyugvás, ha magunk mellett tudhatjuk őket. Az igazi lelki barátságok nem fakulnak meg, fényük nem alszik ki soha. 1

2 Hogyan lelhetünk igaz barátokra? A barátság hosszú beszélgetés. Ha sikerül jól elbeszélgetnünk valakivel, biztató jelnek vehetjük arra nézve, hogy talán baráti kapcsolat van kialakulóban. El kell kerülnünk azonban a látszatbarátság alattomos csapdáját, amire két egyszerű módszer kínálkozik: 1. Az egyik a halló fül. Egyesek pillanatok alatt bensőséges kapcsolatot tudnak teremteni, éspedig azért, mert jól tudnak hallgatni. A hallgatás mestereit az őszinteség, az elfogadás és az empátia készsége jellemzi. 2. A baráti beszélgetés második eszköze az önfeltárás, megfelelő mértékkel adagolva. Amikor elejtünk egy bizalmas információt magunkkal kapcsolatban, jó esélyünk van, hogy partnerünk is megmutat magából valamit. Ám ez kockázatos, számolni kell az esetleges elutasítással is. Nem biztos, hogy partnerünk megérti; lehet, hogy elengedi a füle mellett, esetleg bagatellizálja az önvallomást. A figyelmes hallgatás tehát nem minden: ahhoz is értenünk kell, mikor és hogyan beszéljünk magunkról. Fontos megnyílnunk mások előtt, de vigyázzunk a mértékkel. Még egy figyelmezetés: az önfeltárás még véletlenül sem azonos a pletykálkodással (másokról). Hogyan tarthatjuk meg az igaz barátokat? Egy dolog megkötni egy barátságot, és egy másik dolog fenntartani. A barátság olyan, mint a virág: bármilyen mélyen gyökeredzik, rendszeres öntözésre van szüksége, máskülönben kiszárad és elhervad. Könnyen természetesnek vesszük, hogy jó barátainkra mindig számíthatunk, és ez bizonyos értelemben így is van rendjén. A kapcsolatot azonban folyamatosan meg kell újítani. Ugyanakkor azt a látszatot sem szeretném kelteni, mintha bizonyos fogások segítségével könnyűszerrel karbantarthatnánk baráti kapcsolatainkat, hiszen azok sokkal többet megérdemelnek ennél. Néhány alapvető emberi tulajdonságot azonban vegyünk számba: 1. Hűség: ezt becsüljük legtöbbre barátainkban. A jó barátok megtartják ígéreteiket, nem adják ki titkainkat, és nehéz helyzetben sem hagynak magunkra. Ám sikereink közepette talán még nehezebb valódi barátra lelni, mint a nehézségek idején. Hűség a javából, ha az ember magasan szárnyaló barátja mellé szegődik, ahelyett, hogy lehúzná őt magához a földre. A hűséges barát együtt örül velünk győzelmeinkben, és irigység nélkül szurkol sikereinkért. 2. Megbocsátás: nincs az a jó barát, aki soha nem okoz csalódást. Az apróbb vétségekről helyesebb tudomást sem venni. Számos jó kapcsolat szakad meg vélt vagy valós sérelmek miatt. Egyesek a legapróbb hibát is már árulásnak tekintik. (Egészen más a helyzet, ha tényleges árulásról, a barát cserbenhagyásáról van szó, erről majd később.) Mi is okot adunk neheztelésre, és barátunk megbocsátásának köszönhető, hogy a kapcsolat túlélte a válságot. 3. Őszinteség: nem kíméletlen őszinteségre van szükség, hanem sokkal inkább az őszinteség tiszteletteljes formájára; tisztelet hiányában ugyanis az őszinteség halálos fegyverként működik. Barátod homlokáról ne baltával hessegesd el a legyet. (kínai közmondás) Erre szoktam én mondani (DH vagyok), hogy az őszinteség és a sértegetés nem ugyanaz. 4. Elkötelezettség: számomra ez a legtermészetesebb (DH vagyok, nem kijegyzetelés), mások számára meg mintha ez lenne a legnehezebb. Itt a sosincs időm dologról (is) szó van. Milyen barát az, aki soha nem ér rá? Az igaz barát szívesen áldoz az idejéből a másikra személy szerint én ezt nem is szoktam áldozatnak nevezni, mivel ez számomra öröm. 2

3 TOVÁBBGONDOLÁSRA, kérdések - Hogyan tettünk szert barátainkra? Inkább a körülményekből adódóan, vagy emberi tulajdonságaik miatt választottuk őket? - Egyetértünk-e azzal, hogy barátaink közül némelyek útitársak, míg mások a lelki társak szerepét töltik be? Gondoljunk egy olyan barátságra, amely egykor sokat jelentett, de amelynek később vége szakadt. Milyen célt szolgált, vagy életünk mely szakaszában játszott fontos szerepet? - Idézzünk fel olyan eseteket, amikor meg kellett bocsátanunk valakinek, ill. amikor nekünk volt szükségünk megbocsátásra. - A barátságokat összetartó tulajdonságok közül hűség, megbocsátás, őszinteség és elkötelezettség közül melyiket találjuk a legfontosabbnak, és miért? Mivel lehetne bővíteni a sort? Most következne esszém azon része, ami miatt valójában a témával foglalkozom. A barátságokról alig születik szakirodalom. Kialakulásukkal még csak-csak foglalkozik egy-egy rövid írás, ám a barátságok elvesztésével, meggyászolásával szinte egy sem. Ha csalódunk a barátainkban Némely barátságunkról meg kell állapítanunk, hogy nem működik igazán. Bármi is legyen az oka, egy barátság megszűnése megrendítő élmény. Itt feltétlenül ellentmondanék az olvasottaknak. Én lennék az egyetlen, akinek ennyire fontos ez a téma? A könyv így ír: A barátság elvesztését nem szokás meggyászolni ( ), az emberből nem tör elő üvöltve a fájdalom, nem érzi úgy, hogy vége mindennek és derékba tört az élete. Nem keres magának senkit, akinek a vállán kisírhatná magát ( ). Szakembertől sem szokás segítséget kérni egy elromlott barátság helyreállításához ( ). Kultúránk meglepően kevés figyelmet szentel annak, mi minden játszódik le az emberben egy barát elvesztésekor. E sorokat meglepődve olvastam. Titokban mindig is bíztam abban, hogy mindenki mást is megvisel egy barátság elvesztése, ehhez képest egy szakkönyv megerősíti, hogy igen, az emberek leszarják, ha vége egy barátságnak. Én lennék az egyedüli kivétel? Én a fent idézett mondatok mindegyikére tökéletesen rácáfolok: én meggyászolom, nekem fáj, kisírom magam emiatt mások vállán, és szakember segítségét is kértem már, ez ügyben. De ezek szerint csak én? De durva. Esszémet a szakirodalom alapján folytatom, bár, ezek szerint kizárólag saját magam számára írom e sorokat, mivel ez nem érdekel és nem foglalkoztat senkit. Isten őrizz, hogy bárkit is felszólítsak, hogy igenis érezzen fájdalmat, ha vége egy barátságnak, ha ezek szerint senkinek nem fontos ez. Személyes tapasztalataim sorra igazolják, hogy igen: ez senkinek nem fontos, de én ezt eddig nem akartam elhinni. Meg szoktam beszélni az elveszített kapcsolataimat a még meglévő kapcsolataimmal, és sorra azt a tanácsot kapom: vállrándítás, és az élet megy tovább. Ez mindenkinek csak ennyi? Ez most komoly? Szóval az esszét folytatom, de olvasókra nem számítok, a magam számára azonban befejezem, nekem fontos. Teljes az, aminek van eleje, közepe és vége. (Arisztotelész) 3

4 Miért okoznak csalódást a barátok? A barátságok bizonyos értelemben csak úgy megtörténnek velünk, s ezért hajlamosak vagyunk problémamentesnek hinni őket. Pedig a barátságok törékenyek. A kapcsolatok darabra hullásának lehetséges prózai okai: 1. Változás: ha az egyik barátnak hamarabb válnak az álmai valóra, mint a másiknak, akkor irigység, harag, sajnálat férkőzhet be a kapcsolatba. Komoly változás a munkahelyi előléptetés, a komoly párkapcsolat, a házasságkötés, a gyerekszületés. A megváltozott körülmények között barátunknak kevesebb ideje és figyelme jut ránk, nekünk viszont többet kell alkalmazkodnunk, mint korábban. A könyv ugyan nem írja, de a változás címszóhoz sorolnám a másik városba való költözést, amire szívesen hivatkoznak az emberek mint kapcsolatmegszakadási okra. Ezzel sose értettem egyet, erre a legjobb példa, hogy akiket én a barátaimnak nevezek, mind jó messze laknak tőlem, ez persze nem öröm, de a távolság nem ölte meg még egy igazi kapcsolatomat sem. Feltalálták az internetet Kifogásnak tartom, ha valaki az elköltözésre hivatkozik, a mai telekommunikációs világban. 2. Elhanyagolás: akkor következik be, amikor a barát semmit nem tesz a kapcsolat érdekében. Sose ír, sose telefonál, sose keres. Ha én keresem, jaj, rosszkor hívsz, nem érek rá, és utána nem hív vissza. 3. Árulás: darabokra töri a bizalmat. Legközelebbi barátaink épp azért tudnak olyan jól megbántani, mert jól ismernek bennünket. Féltett titkaink mérgezett nyilakká válnak a kezükben. Ráadásul sosem tudhatjuk, mikor ejtik rajtunk a következő sebet. Meg kell különböztetnünk azonban szándékos és nem szándékos árulást, habár az eredmény mindenképpen a fájdalom. Ha egy barátság nagy dérrel-dúrral ér véget, a háttérben rendszerint egy váratlan esemény vagy galád árulás húzódik. Az idők folyamán túl sok apró sérelem gyűlik fel, és túl sok találkozás rosszul sül el, mígnem valamelyik félnél betelik a pohár. Akármi is az oka a barátság felbomlásának, az elvi kérdés: próbáljuk-e megmenteni a barátságot, vagy hagyjuk a sorsára? Nem minden barátságért érdemes ugyanis küzdeni. Ha egy fontos kapcsolat kátyúba került, ne hirtelenkedjük el a dolgokat. Ha fontos a másik, ne égessük fel azonnal az összes hidat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragot tartsunk ha már a közhelyeknél tartunk Ugyanakkor vannak barátságok, amelyek helyrehozatalához minden igyekezet kevés. Néha muszáj beletörődnünk, hogy semmit sem tehetünk. Egy barátság sem vészeli át a válságot, ha csak az egyik fél próbálja megőrizni. Ebben az esetben a legjobb, ha meggyászoljuk a veszteséget. Vessünk számot a hiánnyal, amit barátunk elvesztése jelent az életünkben, és fogadjuk el a tényt, hogy a barátságnak vége. Éljük át a megszakadt kapcsolat fájdalmát, ám ezt követően lépjünk tovább. Az írás pillanatában hat olyan régi barátom van, akikről döntést hoztam, hogy feladom és soha többé nem próbálkozom náluk tovább. Annyira szeretném, hogy ez a lista ne bővüljön Nyilván nemcsak ők tűntek el az életemből, ellenben ők azok, akiket én nagyon szeretek, ők azonban engem úgy tűnik nem, és a helyzettel nincs mit kezdeni. Elromlott barátságok helyreállítása A barátságokon esett sebek nem feltétlenül halálos kimenetelűek. Az alábbi lépések természetesen nem feltétlenül jelentik az egyetlen gyógyírt, de segíthetnek. Első lépés: számvetés. Először is el kell döntenünk, érdemes-e küzdeni egy megromlott barátságért. Amennyiben egészségtelen kapcsolatról van szó, amely alapelveink 4

5 feladására vagy az önbecsülésünkről való lemondásra késztetne minket, ha a barátunk nem törődik velünk, nem tart tiszteletben, jogunk van arra, hogy megkérjük, változtasson a viselkedésén. Ha ez nem történik meg, még jobban is járunk, ha sorsára hagyjuk a kapcsolatot. Vizsgáljuk meg azt is, nem azért félünk-e a barátság elvesztésétől, mert azt hisszük, nem találunk helyette majd másikat. A jó barátság erősíti bennünk az összetartozás érzését, az ártalmas barátság azonban aláássa biztonságérzetünket és önértékelésünket. Ha túl sokat követel tőlünk egy szétesőben lévő barátság fenntartása, inkább tegyünk pontot a kapcsolat végére. Második lépés: kapcsolatteremtés. Levélben vagy telefonon keressük meg barátunkat a következő egyszerű üzenettel: Sokat jelent nekünk a barátságunk, és nagyon hiányzol. Mit gondolsz, találhatunk-e megoldást arra a problémára, ami közénk állt? Ennyi és nem több. Kifejezzük közeledési szándékunkat, és kipuhatoljuk, a másik is nyitott-e erre. Ellenben, ha bármely fél még mindig törleszteni akar, amennyiben még mindig van harag és neheztelés, akkor az egészséges kapcsolatfelvétel és megbeszélés lehetetlen. DH toldom hozzá: ha itt a másik fél a számomra teljesen értelmezhetetlen büszkeségére hivatkozik, akkor azonnal vesszen a kapcsolat. Ha valakinek a büszkesége fontosabb, mint én, akkor ne is legyen soha a barátom. Hogy jön ide a büszkeség egyáltalán, kérdezném Ebben a helyzetben nincs értelme. Ez barátság, nem valamiféle játszma. Ha játszma, azonnal fejezzük is be, egyetértek. Harmadik lépés: maradéktalan megbocsátás. Elengedjük a másik fél tartozását, ő pedig a miénket. Aki nem hajlandó a másik fél szempontját is figyelembe venni, az alkalmatlan a barátságra. Bocsássunk meg, és ne az igazság mérlegét igyekezzünk helyrebillenteni. Negyedik lépés: a probléma meghatározása. A problémát, mely közénk állt, tisztán kell látni és megbeszélni, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg ugyanez. Személy szerint ezt a világ legtermészetesebb dolgának tartom, de ezt a hozzáállásomat tapasztalataim szerint elég kevesen osztják Szembe kell néznünk saját szerepünkkel is a barátság megromlásában, és őszintén bocsánatot kell kérnünk a hibáinkért. Máris ideveszem a kedvencemet, a beszédaktus-elméletet (Austin és Searle), azaz a szívből jövő bocsánatkérés több, mint néhány kimondott szó (DH). Ötödik lépés: a tisztelet helyreállítása. Cicero szerint az igaz barátokat az egymás jóságába vetett kölcsönös hit kapcsolja össze. A jóhiszeműség az igaz barátság alapvető feltétele. Nem minden barát alkalmas minden célra. Van, aki intellektuális típus, és van, akivel jól meg lehet beszélni egy szerelmi bánatot. (DH okoskodás) Ha felismerjük egy barátság korlátait, szabadabban élvezhetjük mindazt, amit megtalálunk benne, és ne keseregjünk, hogy bizonyos dolgok hiányoznak belőle. A férfi-nő barátságba nem mennék bele, számomra megfejthetetlen kérdéskör. (DH) TOVÁBBGONDOLÁSRA, kérdések - Idézzük fel magunkban a baráti kapcsolatainkat, amelyeket életünk különböző szakaszaiban elveszítettünk. Voltak-e köztük olyanok, amelyeket fontosabbnak tartunk másoknál, és ha igen, miért? Mit értékelhetünk bennük, és szeretnénk-e feleleveníteni a barátságot? - Támasztottunk-e valaha túlzott elvárásokat egy baráttal szemben, és ha igen, hogyan ismertük ezt fel? - Hogyan dönthetjük el, hogy érdemes és helyes-e feleleveníteni egy megszakadt barátságot? Miből tudhatjuk, ha kibékíthetetlen ellentét feszül köztünk és egykori barátunk között? - A kapcsolat helyrehozásának öt lépése közül melyiket tartjuk a legnehezebbnek, és miért? Mi tehetné könnyebbé ezt a lépést? 5

6 Deák Hajnalka: Eltűntnek nyilvánítva Ptk., II. fejezet Holtnak nyilvánítás 2:5. [Holtnak nyilvánítás] (1) Az eltűnt embert bírósági határozattal holtnak lehet nyilvánítani, ha eltűnésétől öt év eltelt anélkül, hogy életben létére utaló bármilyen adat ismeretes volna. (2) A holtnak nyilvánított természetes személyt az ellenkező bizonyításáig halottnak kell tekinteni. (3) A holtnak nyilvánítást az eltűnt egyenesági rokona, házastársa, az ügyész, a gyámhatóság és az kérheti, akinek az eltűnt holtnak nyilvánításához jogi érdeke fűződik. 2:6. [A halál időpontjának megállapítása] (1) A bíróság a halál időpontját a körülmények mérlegelése alapján állapítja meg. (2) Ha a körülmények mérlegelése nem vezet más eredményre, a halál időpontja az eltűnést követő hónap tizenötödik napja. 2:7. [Változás a holtnak nyilvánítás körülményeiben] (1) Ha bebizonyosodik, hogy a holtnak nyilvánított a határozatban alapul vett időpontnál korábbi vagy későbbi időpontban tűnt el, de a holtnak nyilvánítás feltételei egyébként fennállnak, a bíróság a holtnak nyilvánító határozatot megfelelően módosítja. A jogkövetkezmények a módosított határozat szerint alakulnak. (2) Ha bebizonyosodik, hogy a holtnak nyilvánított a határozatban alapul vett időpontnál később tűnt el, és ezért a holtnak nyilvánító határozat feltételei nem állnak fenn, a bíróság a holtnak nyilvánító határozatot hatályon kívül helyezi. A holtnak nyilvánító határozat alapján beállott jogkövetkezmények ha a törvény eltérően nem rendelkezik semmisek. (3) Ha a holtnak nyilvánított előkerül, a bíróság megállapítja a holtnak nyilvánító határozat hatálytalanságát. A holtnak nyilvánító határozat alapján beállott jogkövetkezmények ha a törvény eltérően nem rendelkezik semmisek. A Ptk. világosan és egyértelműen rendelkezik a holtnak nyilvánításról. De mi a helyzet az állítólagos barátok eltűnésekor? Őket mennyi idő után nyilvánítsam hivatalosan is eltűntnek? Egy hónap múlva, fél év múlva? Hogyan lehet az, hogy vannak olyan emberek az életemben, akikkel eljutottam egy valamilyen mértékű bizalmi fokra, és ismeretlen okból egyszer csak eltűnnek? Eltűnésüket nem jelentik be. Egyáltalán magát a jelenséget onnan veszem észre, hogy egyszer csak nem írnak többet, nem jelentkeznek többet, elnyeli őket a föld. Igazából én nem is tudok arról, hogy a barát úgy döntött, hogy kilép az életemből. Velem is előfordult már, hogy valami miatt nem akarom folytatni egy embertársammal a kapcsolatomat. Én a konzervatív, egyben antiszociálisnak bélyegzett mindig szólni szoktam: Most egy darabig ne érintkezzünk, ezért és ezért. Könnyű lerendezni ezt a problémakört azzal, hogy aki egy szó nélkül eltűnik, az nem is volt barát. De nekem az ő eltűnése attól még fáj. Ha az eltűnt barát egy pillanatra megjelenik, akkor nem szabad megkérdezni tőle, hogy miért tűnt el, mert bepánikol a kérdéstől, és még inkább keresztet vethetek rá. Szarni rá! javasolják. Azt hogy kell? Nyilván hiába helyezek el ezen a honlapon mindenféle rejtett üzeneteket, a nekem fájó eltűnt barátok jó eséllyel nem látogatnak el ide, és ha netalántán igen, akkor sem fognak ennek az írásnak a hatására valamiféle magyarázattal megjelenni. Apámnak ez a szó: barátság pontosan annyit jelentett, mint becsület. (Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek) 6

7 Régebben azt vallottam: meg kell tartani a barátságokat, bármi áron, mert túl kevés normális ember van. Ma már azt mondom: ha egy kapcsolat elhalni készül, azt hagyni kell elhalni. Még sosem jöttem ki jól az erőltetett barátság-fenntartási kísérleteimből. Ha valami nem megy, és erőltetem, erőltetem, garantáltan szarul végződik, és még sosem volt rá példa, hogy egy alapvetően nem működőképes dolog némi erőltetés után egyszer csak szervesen beintegrálódik az életembe. A barátok viszonymeghatározása Megérett bennem egy újabb válasz. Ezzel azonban még annyi olvasóra sem számítok, mint eddig, ez most már valóban csak nekem téma és nekem válasz. Tapasztalataim szerint másoknak teljesen egyértelmű az, amire én csak ennyi (év) gondolkodás után jöttem rá. Ott követem el az egyik fő hibát, hogy ha valakit okosnak + normálisnak találok, azzal azonnal barátkozni akarok. (Az az embertípus, amelyre azonnal lecsapok: okos, normális, intelligens, művelt, érzékeny, kicsit elüt az átlagtól, nem kispolgár, és jól tudunk beszélgetni.) Ha ilyen emberrel találkozom, azonnal jön a belső késztetés: jaj, az ilyen típusból olyan kevés van, luxus elengedni, máris a barátomnak tekintem és ragaszkodni kezdek hozzá. Nem számolok azzal az egyszerű ténnyel, hogy a másik viszont nem feltétlenül gondolja és akarja ugyanezt. Nem mintha én nem lennék okos, művelt, érzékeny stb. Nem ez a gond, hanem az, hogy mások nem feltétlenül akarnak azonnal barátkozni, sőt, sok esetben később sem. Új és meglévő ismeretségek esetében tehát meg kell határoznom, mit is jelent a másik az életemben, ill. mit jelentek én neki. Általában nem azt, amit ő nekem. Fel kell ismerni a barátom és én pontos viszonyát. Tudjam, mit várhatok el tőle. Ez a látszólag evidens tény azért fontos, mert az illető olyasmit nem teljesít, amire amúgy sem képes, meg nem is akarja, akkor én azt ne vegyem rossz néven, vagy pláne ne vegyem árulásnak. Nem kell mindenkit egyforma súlyosságú, Mariana-árok mélységű barátnak tekinteni. Örülni kell annak a kis szegmensnek, amit az adott barát nyújtani tud vagy nyújtani akar, és nem mindenféle egyéb elvárásokat is támasztani. Részletek Hermann Hesse: Barátok c. elbeszéléséből Képzeletében ügyvédet fogadott, aki igazat adott neki. ( ) Erwin nem tudott lehiggadni. Egyre több rejtett élményt húzott fel a mélyből a felszínre, egészen a legendás messzeségbe vesző, régi, iskolás évek elfeledett kalandjaiig. Mindig és mindig ő volt a jóságos, a türelmes, az ostoba, és valahányszor összekülönböztek, mindig ő közeledett először, ő kért bocsánatot, vagy ő tett úgy, mintha elfelejtette volna a dolgot. Hát igen, egyszerűen jó fiú volt. De vajon miért? Mi lehetett ebben a Hans Calwerben, hogy mindenki futott utána? Szavanként átgondolta, mit fog mondani. Bár tudta, hogy másnap úgyis másként fog beszélni, azonban minél alaposabban elemzi a helyzetet, annál nyugodtabb lesz. ( ) Csakhogy nem közös, két egyedi életből összenőtt életet éltek egymás mellett, hanem Erwin osztozott barátja életében. ( ) Erwin mindenkinél jobban ismerte őt, ő azonban alig ismerte Erwint. Lehet, hogy azokban az órákban, amelyeket nem együtt töltöttek, Erwin egészen más, önálló életet élt. 7

8 Egy-egy új helyzet, új gondolat átmenetileg olyannyira kitöltötte és magával ragadta, hogy emiatt minden közeli, jelenlévő és eleven létezőről tökéletesen megfeledkezett. Ez mindig addig tartott, amíg az újat teljesen fel nem fogta és a magáévá nem tette. ( ) Mivel azonban semmi kedve sem volt ahhoz, hogy feleslegesen szenvedjen a háládatlan barát miatt, ösztönösen kerülte a magányt és a tépelődést, egész napját társaival töltötte, és addig beszélt és ivott, amíg egyfajta balgatag, vidám állapotba nem került. Ám épp emiatt nem jutott túl ezen a helyzeten, és szívében nem tudott megszabadulni kellemetlen barátjától. Hans azonban egyáltalán nem úgy festett, mint aki szomorkodik elvesztett iskolatársa és barátja miatt. Arca és járása friss volt és nyugodt. Világosan látta ezt az arcot: az okos, hűvös szempárt, a keskeny, kissé gőgös ajkat, a feszes, borotvált orcát és a tiszta, magas homlokot. Ugyanaz a fej volt, mint azokban az első iskolás években, amikor még olyannyira csodálta Hansot, és szinte remélni sem merte, hogy ez a finom, biztos, csöndesen szenvedélyes fiú egyszer a barátja lehet. Nos, az is lett, ő pedig cserbenhagyta. Nem folytatták a filozofálást, mert mindketten érezték, hogy szavakkal nem közeledhetnek egymáshoz, és jobban kellene ismerniük egymást, hogy tovább társalogjanak efféle dolgokról. Hans úgy érezte, mintha hirtelen barátra tett volna szert, abban azonban nem volt biztos, hogy a másik is komolyan vette őt. Sajnálta, hogy már nem a barátja, és furamód kínosnak érezte, hogy egy számára idegenné vált ember jól ismeri őt, és számos közös emléket őriz róla. Hans álmélkodva és riadtan hallgatta, mi mindenen ment át a barátja, mialatt ő alig gondolt rá, és kitűnően boldogult nélküle. Részletek Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek c. regényéből Jó lenne tudni, van-e egyáltalán barátság. Most nem arra az alkalmi örvendezésre gondolok, mellyel két ember megörül egymásnak, mert találkoztak, mert életük egyik szakaszában bizonyos kérdésekről egyformán gondolkoznak, mert hasonló az ízlésük, megegyeznek kedvteléseik. Ez mind nem barátság. ( ) A barátság ( ) az az emberi kapcsolat, melynél nemesebb nincsen anyától szült elevenek között. A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és a hiúság mocsarába. A pajtásság, a cimboraság néha olyannak látszik, mintha barátság lenne. A közös érdekek néha megteremtenek emberi helyzeteket, melyek hasonlítanak a barátságra. Aztán a magány elől is szívesen elmenekülnek az emberek mindenféle bizalmasságba, melyet legtöbbször megbánnak ugyan, de ideig-óráig azt hihetik, ez a bizalmasság a barátság egy válfaja. Mindez persze nem az igazi. A barátság szolgálat. Mint a szerelmes, úgy a barát sem vár jutalmat érzéseiért. Nem akar ellenszolgálatokat. ( ) Mit ér az olyan barátság, ahol erényeket, hűséget, kitartást szeretünk a másikban? Mit ér mindenféle szeretet, amely jutalmat akar? 8