Cserépkályha, kandalló minőségi zalaegerszegi kályhacsempéből.

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Cserépkályha, kandalló minőségi zalaegerszegi kályhacsempéből."

Átírás

1 Cserépkályha, kandalló minőségi zalaegerszegi kályhacsempéből. Rögtön az elején egy tévhitet szeretnénk eloszlatni, mely a cserépkályha és a kandalló körül forog. Sokak számára az ülőpadlával, búbbal, üvegajtóval rendelkező tüzelőberendezés minden esetben kandalló, a cserépkályha pedig egy hasáb alakú, kis tüzelőajtóval megépített fűtőberendezés. Valójában a laikus számára a külső megjelenés alapján meglehetősen nehéz eldönteni, hogy c serépkályha vagy kandalló amivel szemben áll, kivéve természetesen a kővel, márvánnyal, gránittal vagy egyéb anyagokkal körbeburkolt kandalló betétet. A cserépkályha fűtőfelülete mindig kályhacsempéből készül. Nagyon fontos jellemzője, hogy általában egyedileg megépített ( samott téglából, vagy samott és egyéb tűzálló anyagok kombinációjával) tűztérrel, és a cserépkályha típusának, külső megjelenésének függvényében szintén egyedileg kialakított, jellemzően több méter hosszú belső füstjárattal rendelkezik. A Főmenü Cserépkályha galéria linkjére kattintva a kályhacsempéinkből épített kályha képeket tekintheti meg. Cserépkályha ötletek galériánkban több, már megvalósult látványtervet is talál, elősegítendő hogy az ÂÂÂ otthonába építendő kályha "egy örök darab" legyen. A cserépkályha falazatának szerkezetét a kályhacsempe és az azt követő bélés adja, melyet jellemzően agyag, telőcserép, speciális samott idomok, kisméretű tömör tégla alkalmazásával cserépkályhás szakember alakít ki. JellemzőÂÂÂ falvastagsága 6-12 cm. Belső szerkezetét samott tégla és takarólapok, speciális samott idomok, kisméretű tömör tégla, tetőcserép és agyag felhasználásával alakítja ki a kályhásmester 1 / 11

2 . Az utóbbi időben kaphatóak már speciálisan a cserépkályha építéshez kifejlesztett előre gyártott tűzterek, samott vagy tűzálló beton füstjárati idomok, kályhás habarcsok, hőálló és tűzálló ragasztók, melyekkel a "hagyományos" cserépkályha építéshez szükséges anyagok részben, vagy egészében kiválthatók, de rendkívül magas áruk miatt ezek használatának tömeges elterjedése hazánkban egyhamar nem várható. Jellemzően ezeket az anyagokat tőlünk nyugatra az un. "duplaköpenyes - légréses" kályha építésénél alkalmazzák. A megépített cserépkályha a kialakított belső szerkezetének és a beépített anyagok mennyiségének függvényében lehet "könnyű", "félnehéz" és "nehéz". Ennek döntő szerepe van abban, hogy az adott kályha milyen hosszú ideig tudja "tárolni a meleget". Ez a szerkezet kialakításától függően óra, vagy akár még hosszabb idő is lehet. A fentiekből egyértelműen következik, hogy egy megépített cserépkályha tömege 1-1,5 tonna esetenlént akár ennél nagyobb, ezért még annak megépítése előtt a tervezés fázisában az aljzat teherbíró képességét is vizsgálni kell. A cserépkályha lehet szabadon álló, falközti, vagy falnak épített. A ÂÂÂ falnak építés az utóbbi időkben kialakult nem túl szerencsés gyakorlat, általában a kályhacsempével való spórolás és a kályha mögötti takaríthatóság miatt kérik a megrendelők. Figyelembe veendő azonban, hogy egy falnak épített cserépkályha fűtőteljesítménye negyedével-harmadával, esetenként még nagyobb arányban is csökken a szabadon állóéval szemben. A falnak építettâââ kályha fal felőli részét legalább annyira le kell hőszigetelni, hogy az épület szerkezeti elemei fok fölé ne melegedhessenek fel, mert különben az épület szerkezeti elemeiben maradandó károk is keletkezhetnek. Külső határoló falhoz a kialakuló hőhíd miatt a falnak építés nem ajánlott. Könnyűszerkezetes épületben a cserépkályha falnak építése tűz és életveszélyes, ezért szigorúan tilos! Ha mégis ragaszkodnak a falnak épített cserépkályhához, akkor azt lehetőleg hátsó kiszellőztetett légréssel készíttessék el. Cserépkályhát ha leherséges közvetlenül a kémény mellé, vagy attól maximum cm-es távolságra építsük, mert akkor még a gyártó által gyártott füstcsővel a kéménybe biztonságosan beköthető. A klasszikus, a régebbi épületekre jellemző falazott 14 x 14 cm-es kéménykeresztmetszet már megfelelő. Természetesen az új, korszerű könnyűszerkezetes vagy előre gyártott kéményrendszerek is mind megfelelőek, de ajánlott a nagyobb mm átmérőjű kémény a későbbi problémamentes üzemeltetés miatt. A kéménynek a tető gerinc fölé kell érnie min.80 cm-rel. Egy kéményre csak egy tüzelőberendezés köthető.a már meglévő kéményét még az építés előtt feltétlenül ellenőriztesse kéményes szakemberrel. A kéménytisztító ajtó hozzáférhetőségét a cserépkályha megépítése után is biztosítani kell. A kémény keresztmetszete és magassága döntően meghatározza a beépíthető kályha ajtó nagyságát. Általánosságban elmondható, hogy kályha ajtó u.n. 2 x 2 csempésnél nagyobb lehetőleg ne legyen, hogy üzemelő cserépkályha esetén az ajtó kinyitásakor a "visszafüstölést" elkerüljük. Az ekkora méretű ajtók üvegén keresztül már élvezhető a lángok játéka, ami kályhánkat különösen hangulatossá varázsolja. Ha a cserépkályha csak fatüzelésre készült, és az ajtón,vagy a kályha belső szerkezetében van megfelelő keresztmetszetű égési levegő bevezető nyílás, nem feltétlenül kell hamuajtót és rostélyt beépíteni. Vegyes tüzelés (fa +szén) esetén a hamuajtó és a rostély beépítése kötelező. 2 / 11

3 Régebben elterjedt gyakorlat volt a gáztüzelésű cserépkályha építése, melyet a vezetékes gázszolgáltatás elterjedése és a kényelmi szempontok is indokoltak. Ritkán, de még a mai időkben is jelentkezik egy-egy igény ilyen kályha építésére, valamint a már meglévő gázégős cserépkályha átépítésére. Fontos tudni, hogy az ilyen tüzelőberendezés átépítését csak olyan kályhás szakember végezheti, aki az erre a kályha típusra megszerzett vizsgával is rendelkezik. A gáztüzelésű cserépkályha építése vagy átépítése előtt az illetékes szakhatóságok szakvéleményét és engedélyét feltétlenül be kell szerezni! A cserépkályha szakaszos üzemű tüzelőberendezés. A kialakított tűztér és a cserépkályha nagyságának, szerkezetének függvényében kg száraz tűzifával kell megrakni, majd annak parázsig történő elégetése után (famennyiségtől, a kályha járatrendszerétől, a kéményhuzattól stb... függően ez 1,5-3 óra) le kell zárni. Ezt általában naponta egy, szükség esetén két alkalommal kell megismételni. A tüzelés során a cserépkályha nagy tömegű belső szerkezete átforrósodik, és mint egy "hőakkumulátor" tárolja a meleget, melyet a kályhacsempe burkolaton keresztül folyamatosan ad le környezetének. Ez a kályha szerkezetétől függően de akár 24 óra is lehet, ez idő alatt folyamatosan temperálja környezetét. A jól megépített cserépkályha az egyik leggazdaságosabban működtethető tüzelőberendezés, hatásfoka szakszerű üzemeltetésnél 72-85%. Használatánál rendkívül fontos szempont, hogy a már egyszer felfűtött cserépkályha lehetőleg soha sem hűljön ki teljeseni. Ezért szükséges a napi egyszeri begyújtás és felfűtés. Egyedüli hátránya, a viszonylag nagy "hőtehetetlenség", azaz, a már a visszahűlt cserépkályhába másnap történő ismételt begyújtás után annak újbóli melegedését nem azonnal, hanem mintegy 1-1,5 óra elteltével kezdjük érezni. Ne feledjük, hogy a "nagy meleget" a cserépkályha annak lezárása után adja. Használatánál, tisztításánál mindig vegye figyelembe az építő kályhásmester útmutatásait. A ÂÂÂ túlfűtés tilos. Szakszerű használat esetén a cserépkályha évente tisztítandó, év után (a belső anyagok elhasználódása miatt) át kell rakatni. A végére egy jó tanács: A cserépkályha nem kazán!!! Az évszázadok alatt kialakult és kitűnően működő füstjárat rendszerek a belső szerkezet éa s működés harmóniáját lehetőleg ne borítsuk fel különféle víztartályok - vízpatkók beépítésével, lehetőleg ne akarjuk a központi fűtés radiátorait is a cserépkályha melegével üzemeltetni. Ez az esetek nagy százalékában a füstgáz túlhűtéséhez vezet, ami a kályha járatrendszerében és a kéményben kátrányosodást és dugulást okoz, végső esetben a cserépkályha tönkremeneteléhez vezet. Ha mégis ragaszkodunk a kályha tűzterébe épített hőcserélős központi fűtéses rendszer kiépítéséhez, azt csak nagyon gyakorlott, az ilyen berendezések építésében jártas és több referenciával rendelkező kályhás szakemberrel építtessük meg. Központi fűtéses rendszerek kialakításához mi a széles választékban kapható un."vízteres" kandalló betétek beépítését javasoljuk. Ezek a berendezések ÂÂÂ a rendelkezésre álló tervezési segédletekkel együtt jól illeszthetők 3 / 11

4 az épület fűtési rendszerébe. Az ilyen rendszerek tervezésekor és kivitelezésekor mindig vegye igénybe tapasztalt épületgépész szakember segítségét is. Hagyomány és modern technológia Szeretné visszacsempészni a régi idők hangulatát otthonába? Remek megoldást jelent, ha cse répkályha beépítése mellett dönt. A cserépkályha kiválóan megtartja a meleget akár több órán keresztül, miután a tűz már kialudt, így nem kell a folyamatos tűzrakással vesződni, mindemellett rendkívül dekoratív látványt nyújt. Válogasson kályhacsempe kínálatunkból és díszítse otthonát igazi értéket képviselő, tradicionális termékekkel! A Kályhacsempe Manufaktúra Kft. termékei között megtalálható kályhacsempék az évszázados hagyományok és a modern technológiai újítások ötvözetéből képesek ma is népszerűek maradni. A kályhacsempék előállításánál az egyik fő szempont az egyediség, így Ön nem tömegterméket kap a pénzéért, hanem egyedülálló kézműves terméket. Nem csupán egy hatékony fűtőtestet nyer otthonába, de egy értékes és dekoratív berendezéssel is gazdagodik ÂÂÂ majd. Építtessen otthonába egyedi cserépkályhát és keressen fel minket bizalommal kályhacsempé kkel kapcsolatos kérdéseivel, egyéni igényeivel! 4 / 11

5 Hogyan válasszunk cserépkályhát otthonunkba? A cserépkályha bármelyik otthonba ideális választás, hiszen amellett, hogy rengeteg előnnyel rendelkezik a többi fűtési módszerrel szemben, rendkívül dekoratív. A választás során azonban érdemes szem előtt tartani néhány szempontot, annak érdekében, hogy a cser épkályha tökéletesen illeszkedjen otthonunkba, és maximálisan eleget tegyen elvárásainknak. - Első lépésként érdemes a funkciót megvizsgálni, és olyan berendezést választani, ami igényeinknek megfelel, attól függően, hogy mekkora helyiséget kell fűtenie. - Érdemes jól átgondolni a berendezés helyigényét, gyakran jelent problémát a kis hely és kedvezőtlen elrendezés. - Rendkívül fontos szempont az esztétikus megjelenés, hiszen méreténél fogja jelentősen meghatározza a helyiség hangulatát, így stílusában, színvilágában a már meglévő berendezésekhez kell igazítani. Tekintse meg weboldalunk bővebb információit, és forduljon hozzánk bizalommal cserépkályh ákkal kapcsol atos kérdéseivel, szakértő kollégáink segítenek megtalálni a tökéletes megoldást otthonába! Fortélyok a cserépkályha építéshez 5 / 11

6 Ön is szeretne cserépkályhát otthonába? Tekintse át, hogyan is készül egy cserépkályha, milyen munkálatokra számíthat az építés során! A cserépkályha építés precíz munkavégzést igényel, bízza mindig szakemberre! A cserépkályha építésnél az első lépés az alap kialakítása. Az alapot lábazati csempékkel és nedves homokkal szokták feltölteni. Az alap tetejére tetőcserép kerül, majd agyaggal simára tapasztják. Ezután felkerülhet a csempesor, a sarokkal kezdve. A sarokcsempéket, felállításuk után, tetőcserép darabokkal kiékelik, a csempék közti rések pedig lágy anyaggal kitöltésre kerülnek. A cserépkályha építésnél az agyaggal készült elemeknél a fő elv az, hogy be kell vizezni, áztatni. Ez azért fontos, mert így jól egymáshoz köt az agyag és nem fog megrepedni a kályha. A közép csempéket a sarokcsempék mellé kell illeszteni. A csempék hátoldalát egymáshoz drótozzák, így megakadályozható a csempék szétfeszülése. A csempék rögzítése utána sor kerül az ajtó beépítésére, a tűztér kialakítására és a belső füstjáratok kiépítésére. Utolsó simításként a tetőcserép megmunkálása következik. Ha kedvet kapott a cserépkályhákhoz, tekintse meg weboldalunkat, és tájékozódjon a lehetőségekről! Kérdés esetén bátran vegye fel velünk a kapcsolatot! Hova építhetünk cserépkályhát? Cserépkályha építésen gondolkodik, de nem tudja pontosan, milyen helyet tanácsos választani a berendezésnek? Esetleg nem is az foglalkoztatja, hogy lehet-e, hanem, hogy ajánlott-e? Gyakorlatilag cserépkályhát bárhova lehet építeni, de van néhány eset, ami talán kizáró tényező lehet, illetve jobban megemeli a költségeket, ezért nem igazán érdemes belevágni. Ilyen esetek például: - Ha úsztatott beton aljzattal rendelkezünk 6 / 11

7 - Ha padlófűtésünk van - Ha alápincézett a házunk és a földszintre terveztük cserépkályhánkat - Ha emeletre szeretnénk cserépkályhát Ezekben az esetekben sem teljesen lehetetlen, de biztos, hogy költségesebb lesz. Az utóbbi két esetben, mint az alápincézett ház és az emelet tekintetében mindenféleképpen ki kell kérnünk egy statikus tervező szakvéleményét, hogy mennyire biztonságos a cserépkályha beépítése. Mindenesetre, ha cserépkályha építésén gondolkozik, tekintse meg átfogó írásainkat, tájékozódjon weboldalunkon, tekintse meg minőségi kályhacs empe kínálatunkat! Amennyiben felkeltettük érdeklődését, forduljon hozzánk bizalommal! Hogyan használjuk cserépkályhánkat? Igazán stílusos és energiatakarékos megoldás, ha otthonunkba cserépkályhát választunk. Azonban sokan megfeledkeznek arról, hogy mint minden háztartási berendezésnek, ennek is érdemes ismerni működését. Cserépkályhánkat, ha először gyújtottuk be, megtörténhet, hogy a füst visszaáramlik a légtérbe, az ajtón, valamint a fugák között is. Ez azért alakulhat ki, mert különböző a 7 / 11

8 hőmérséklet: kint meleg van, bent meg hideg. Egy ilyen szituáció például akkor keletkezhet, amikor a téli napsütés felmelegíti a tetőt, és a kéménynél melegebb van, mint a házban. Ekkor fújja vissza a füstöt a kémény a házba. Ezt el lehet kerülni, ha a begyújtás előtt a kéményben, a tisztítónyíláson keresztül elégetünk egy-két darab papírt, egészen addig, míg látjuk, hogy helyes irányban áramlik a füst. A huzatot is ellenőrizni kell, erre van egy egyszerű módszer: tegyünk egy A4es papírlapot a nyíláshoz, és ha ott marad: a huzat megfelelő. A cserépkályha visszafüstöl abban az esetben is, ha eldugult a járat, vagy nincs elég huzata. Figyeljünk arra, hogy ne képződjön kátrány a belső falon, és ne fűtsünk nedves fával. Nézzen körül weboldalunkon, és ha bármilyen cserépkályhákkal kapcsolatos kérdése van, nyugodtan keressen fel minket! Kinek ajánlott a cserépkályha? Egyre több otthonban részesítik előnyben a központi vagy gázfűtéssel szemben a hagyományosabb fűtési rendszereket, így például a szénnel vagy fával fűthető kandallókat, cse répkályhákat. Ennek oka igen egyszerű, az emelkedő energiaárak mellett fontos kérdéssé vált a gazdaságos működtetés. A cserépkályha egy ilyen alternatív lehetőség. Nézzük, kinek, milyen környezetbe ajánlott egy ilyen fűtési rendszer beépítése és beüzemelése! A cserépkályha adottságait akkor lehet igazán kihasználni, ha folyamatosan gondoskodunk arról, hogy a kályha használatban legyen, ugyanis így tudja igazán megmutatni a hatékonyságát. Ennélfogva a cserépkályha azoknak ajánlott, akik sokat és több helyiséget fűtenek folyamatosan. 8 / 11

9 A cserépkályha nem csak hatékony, de jóleső érzés körülülni zimankós téli estéken, amikor kint tombol a hideg. A mázas csempék dekoratívak és valódi díszévé válnak bármely helyiségnek, nosztalgiát csempésznek minden szobába. Váltson hatékonyabb, gazdaságosabb és hangulatosabb fűtési rendszerre, készüljön a télre cs erépkályhával! A cserépkályhák eredete Korunk cserépkályháinak ősének a századi német és svájci mesteremberek által kikísérletezett és felépített eredményét tekintjük. Kezdetben az agyagból készült kályhák falára cseréptányérokat illesztettek, melyek a jobb hő megtartási funkció szerepét töltötték be, ezáltal növelve a fűtőteljesítményt. Ezt követték az úgynevezett kályhaszemek, melyek a mai égetett kerámiából készült kályhacsempék elődeinek számítottak. Hihetetlenül gazdag forma- és színvilága alakult ki a cse répkályháknak és kandallóknak, népszerűségüknek köszönhetően. Manapság újra reneszánszát éli ez az ősi mesterség, a hagyományos formák mellett egyre színesebb, díszesebb és egyénre szabottabb elképzeléseket valósítva meg. Szerteágazó típusainak köszönhetően minden háztartásban megállják a helyüket. Ha Ön is egyedi, különleges és minőségileg kivitelezett cserépkályhát szeretne otthonába, forduljon hozzánk bizalommal! Varázsolja színesebbé, költséghatékonyabbá és páratlanabbá lakhelyét cserépkályhá val! Milyen tűzifát használjunk a cserépkályhához? 9 / 11

10 Ahhoz, hogy cserépkályhánk a lehető leggazdaságosabban működjön, kellően kiszáradt keményfát kell használnunk. A fenyőfélék, vagy puhább anyagú fák hirtelen és gyorsan égnek el, sok korom termelődik, illetve nagy a hőveszteség a kéményen keresztül. Ne használjunk frissen vágott fát! Egy frissen kivágott fának közel hatvan százalékos a nedvességtartalma, ami pár hónap alatt megfeleződik, két év elteltével pedig teljesen kiszárad. Ekkor körülbelül negyven százalékkal jobb fűtőértéke lesz. Nedves fát ne tegyünk a cserépkályhába, mert nem csak nem fűt rendesen, de kormoz is, és idővel tönkre teszi a kályhát! Mint már említettük, a cserépkályhához a legjobb a keményfa. Az akác, a tölgy, a bükk, a cser, a gyertyán és a kőris lassú égésének köszönhetően a kályha több hőt tud felvenni, tovább tudja melegen tartani a helyiséget. A legjobb hatásfokú a 33 cm-es kandallókész fa. Ha cserépkályhát szeretne otthonába, keressen minket bizalommal! Mindig kezelje biztonságosan, tartsa be a használatra vonatkozó tanácsokat, és élvezze számos előnyét! A cserépkályha előnyei Amikor a megfelelő fűtési forma kiválasztására kerül a sor otthonunkban, több szempontot is figyelembe kell venni. A cserépkályha azok között a módszerek között van, amelyek számos más előnyük mellett még a lakás díszeként is szolgálnak. Milyen egyéb szempontok vannak, amiért érdemes cserépkályhát építtetni? - A cserépkályha, mint minden más fatüzelésű megoldás, segít elkerülni a falak vizesedését. - Kialakítása révén még akkor is sokáig meleget biztosít, amikor már kialudt benne a tűz, így jelentős spórolás érhető el vele. - Karbantartása egyszerű, mindennapos, megfelelő tisztítás mellett a cserépkályhával sok áig nem lesz probléma. - Akár évtizedekig is használható marad úgy, hogy a legnagyobb javítás a csempefuga pótlása, azonban ez könnyen megoldható, nem idő- vagy pénzigényes feladat. - Megjelenése minden esetben elegáns, mégis változatos, a lakás berendezéséhez, lakók 10 / 11

11 ízléséhez könnyen igazítható. Szeretne Ön is cserépkályhát? Szeretné kipróbálni az egyik leghatékonyabb fűtési megoldást? Akkor keressen minket bizalommal és segítünk! Cserépkályhát tavasszal? Higgye el, megéri! Ha cserépkályhát szeretnénk vásárolni, érdemes hamarabb belevágni az üzletbe, mint mikor már négy takaró kell ahhoz, hogy ne fázzunk. Sokan ott rontják el, hogy csak olyankor kezdenek el keresgélni, amikor már késő, akkor pedig már befolyásolja őket a választásukban az ideges türelmetlenség és nem mérlegelnek olyan hasznos tényezőket, mint a minőség és az ár-érték arány. Ha későn fogunk bele a cserépkályha kiválasztásába, a már amúgy is hideg idő még hidegebbé válhat, ugyanis előfordulhat, hogy a téli időszakban hosszabb lesz a gyártás ideje. Ezen kívül muszáj azt is figyelembe vennie annak, aki cserépkályhát szeretne, hogy még legalább 4 hétig szárítani kell a használatbavétel előtt. Ezek után ugye érthető, miért tanácsoljuk Önnek, hogy korábban fogjon bele a cserépkályha beszerzésébe? Ez a mostani, tavaszi-nyári időszak tökéletes lehet a cserépkályha kiválasztására és megvásárlására, így ugyanis bőven lesz ideje mindent átgondolni és elintézni! Cserépkályha ügyében keressen minket bizalommal! 11 / 11

Első lépések kandalló vásárlásnál:

Első lépések kandalló vásárlásnál: Első lépések kandalló vásárlásnál: Kémény A kémény a lakásnak az a meghatározó szerkezeti eleme, ahonnan el kell indulnunk, amikor kandallót szeretnénk vásárolni. Alapvetően a kémény mérete (keresztmetszete

Részletesebben

kéményrendszerek Bakonytherm Klasszik kémény építési utasítás www.bakonytherm-tegla.hu

kéményrendszerek Bakonytherm Klasszik kémény építési utasítás www.bakonytherm-tegla.hu kéményrendszerek Bakonytherm Klasszik kémény építési utasítás www.bakonytherm-tegla.hu KÉMÉNYRENDSZEREK Kéményépítés általános szabályai: 1. A kéményépítést a tervek a helyi és országos előírások szabványok

Részletesebben

Kőhegyi Antal cserépkályha és kandallóépítő mester 8440, Herend, Kossuth Lajos u.64/a 06-30-972-9937, 88/261-009. Használati útmutató.

Kőhegyi Antal cserépkályha és kandallóépítő mester 8440, Herend, Kossuth Lajos u.64/a 06-30-972-9937, 88/261-009. Használati útmutató. Használati útmutató Előszó Figyelem: mielőtt használatba veszi a kandallót, kérjük, olvassa el a használati útmutatót! A kandalló lelke a tűztér, rendkívül fontos, hogy a célnak megfelelőt válaszuk ki:

Részletesebben

ALKALMAZÁSTECHNIKAI BIZONYÍTVÁNY

ALKALMAZÁSTECHNIKAI BIZONYÍTVÁNY ÉPÍTÉSÜGYI MINŐSÉGELLENŐRZŐ INNOVÁCIÓS KÖZHASZNÚ TÁRSASÁG H-1113 Budapest, Diószegi út 37. Levélcím: H-1518 Budapest, Pf : 69. Telefon: +36 (1) 372-6100 Fax: +36 (1) 386-8794 E-mail: info@emi.hu Honlap:

Részletesebben

LK és LSK kéményrendszerek Beépítési útmutató Kiadva: 2013. április 1.

LK és LSK kéményrendszerek Beépítési útmutató Kiadva: 2013. április 1. és kéményrendszerek Beépítési útmutató Kiadva: 013. április Kivitelezési előírások, követelmények A LEIER kéményrendszerek építését minden esetben az idevonatkozó szabályok és a gyártói utasítások betartásával

Részletesebben

KEZELÉSI ÉS KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ és JÓTÁLLÁSI JEGY a Toldi T-ECO-5.5-B típusú kályhákhoz.

KEZELÉSI ÉS KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ és JÓTÁLLÁSI JEGY a Toldi T-ECO-5.5-B típusú kályhákhoz. Jótállási felelősségünk kizárása: Kérjük, maradéktalanul tartsa be a kezelési és használati útmutatóban foglaltakat, az eltérő használat és kezelésből bekövetkezett hibára garanciális javítást nem vállalunk,

Részletesebben

CRISTAL 45 76 90. HU Beszerelési, használati és karbantartási útmutató

CRISTAL 45 76 90. HU Beszerelési, használati és karbantartási útmutató CRISTAL 45 76 90 HU Beszerelési, használati és karbantartási útmutató 1 Tisztelt Hölgyem/Uram! Köszönjük, hogy a CRISTAL-t választotta. Használat előtt kérjük, olvassa el figyelmesen az alábbi műszaki

Részletesebben

Kandalló - egy kicsit részletesebben

Kandalló - egy kicsit részletesebben Ezen az oldalon a kandalló egyik ma már széles körben elterjedt típusával, a kályhacsempével körbeburkolt, találó elnevezésű un."csempekandallóval", annak felépítésével, tulajdonságaival foglalkozunk.

Részletesebben

Használati és karbantartási leírás

Használati és karbantartási leírás Használati és karbantartási leírás BEVEZETŐ Az ön által átvett épület, mint minden más tárgy vagy eszköz, ugyancsak rendszeres karbantartásra szorul. Annak érdekében, hogy az épület egyes részei, illetve

Részletesebben

MUNKAANYAG. Forrai Jánosné. Előkészítő munka. A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I.

MUNKAANYAG. Forrai Jánosné. Előkészítő munka. A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I. Forrai Jánosné Előkészítő munka A követelménymodul megnevezése: Monolit beton készítése I. A követelménymodul száma: 0482-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-002-30 ELŐKÉSZÍTŐMUNKA

Részletesebben

31 582 13 0100 31 01 Cserépkályha-készítő Kályhás

31 582 13 0100 31 01 Cserépkályha-készítő Kályhás 10/007 (II. 7.) SzMM rendelettel módosított 1/006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

UTASÍTÁSOK AZ UNICLIC BURKOLÓANYAG LERAKÁSÁHOZ

UTASÍTÁSOK AZ UNICLIC BURKOLÓANYAG LERAKÁSÁHOZ UTASÍTÁSOK AZ UNICLIC BURKOLÓANYAG LERAKÁSÁHOZ 1) ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Az UNICLIC olyan forradalmian új rendszer, amellyel ragasztó nélkül végezhető a laminált padlóburkolók lerakása. A padlólapok összeillesztéséhez

Részletesebben

Gyártó: LENORA CONST SRL. HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV SZILÁRD TÜZELŐANYAGGAL ÜZEMELŐ KÖZPONTI-FŰTŐKÁLYHA (vízköpenyes kandalló )

Gyártó: LENORA CONST SRL. HASZNÁLATI KÉZIKÖNYV SZILÁRD TÜZELŐANYAGGAL ÜZEMELŐ KÖZPONTI-FŰTŐKÁLYHA (vízköpenyes kandalló ) Székhely Bethlen utca, 28 szám 535600 Székelyudvarhely, Ro tel. +4-0266- 217 424 office@lenora.ro Gyártó: LENORA CONST SRL Gyár Betfalva, 1 szám, 537208 Székelykeresztur, Ro tel. +4-0266- 243 036 puscasconstantin@lenora.ro

Részletesebben

t é r k ó Lerakási útmutató

t é r k ó Lerakási útmutató TEGULA t é r k ó Lerakási útmutató A TEGULA- rendszer szabadalmi oltalom alatt áll. EN 1338 EN 1339 www.kovek.hu Kövek a természetnek TEGULA kőrendszer 17,3 FÉLLAP Kővastagság 8 cm Anyagszükséglet/m² 2

Részletesebben

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés

Tartószerkezet-rekonstrukciós Szakmérnöki Képzés Szempontok az épületetek alakváltozásainak, és repedéseinek értékeléséhez Dr. Dulácska Endre A terhelés okozta szerkezeti mozgások Minden teher, ill. erő alakváltozást okoz, mert teljesen merev anyag nem

Részletesebben

Kéményrendszerek Alkalmazástechnika

Kéményrendszerek Alkalmazástechnika Kéményrendszerek Alkalmazástechnika LEIER ÉPÍTŐANYAG-ÜZEMEK Devecser-Téglagyár 8460, Devecser, Sümegi út telefon: 88/512-600 fax: 88/512-619 e-mail: devecser@leier.hu Gönyű-Betonelemgyár 9071, Gönyű, Dózsa

Részletesebben

Az ingatlan területe előnyös

Az ingatlan területe előnyös Eladó ingatlan Családi okok miatt magántulajdonostól mélyen áron alul eladó egy kiváló fekvésű, a közelmúltban épített kifogástalan műszaki és esztétikai állapotban lévő hatalmas panorámával rendelkező

Részletesebben

ecocompact CZ; HU; TR

ecocompact CZ; HU; TR ecocompact CZ; HU; TR Üzemeltetők számára Kezelési útmutató ecocompact Kompakt kondenzációs gázkészülék HU Tartalomjegyzék A készülék tulajdonságai Javasolt tartozékok Tartalomjegyzék Megjegyzések a dokumentációhoz...

Részletesebben

www.leier.hu INNOVÁCIÓ ENERGIAHATÉKONYSÁG BIZTONSÁG KÉMÉNY- RENDSZEREK

www.leier.hu INNOVÁCIÓ ENERGIAHATÉKONYSÁG BIZTONSÁG KÉMÉNY- RENDSZEREK www.leier.hu INNOVÁCIÓ ENERGIAHATÉKONYSÁG BIZTONSÁG KÉMÉNY- RENDSZEREK 11 Komfort és energiahatékonyság kéménnyel Otthonunk melege, családunk biztonsága, kényelme elsődleges szempontok lakóhelyünk kialakításakor.

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

Az építésgépesítés célja:

Az építésgépesítés célja: Építőipari, gépesítés célja, fokozatai, gépgazdálkodás feladatai, teendői, gépi munkaidő felosztása, teljesítmények dokumentálása a gyakorlatban, gépnaplók, gépköltségek, jelentési kötelezettségek gépekről.

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. DX-37.130K Borhűtő

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. DX-37.130K Borhűtő HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DX-37.130K Borhűtő FIGYELEM! HASZNÁLAT ELŐTT OLVASSA EL FIGYELMESEN A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT! 45 TARTALOM 1 BIZTONSÁGI JELZÉSEK... 47 2 FONTOS BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK... 48 3 A BORHŰTŐ RÉSZEI...

Részletesebben

A DR-PAck fejlesztései PE fólia gyártástechnológiában

A DR-PAck fejlesztései PE fólia gyártástechnológiában A DR-PAck fejlesztései PE fólia gyártástechnológiában Transpack fõoldal vissza, home A DR-PAck fejlesztései PE fólia gyártástechnológiában Hazánkban számos vállalkozás tevékenykedik a fóliagyártás területén.

Részletesebben

HASZNÁLATI, KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ és JÓTÁLLÁSI JEGY a TOLDI Tb30 (2015-N) típusú beépíthető vízteres kandallóhoz.

HASZNÁLATI, KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ és JÓTÁLLÁSI JEGY a TOLDI Tb30 (2015-N) típusú beépíthető vízteres kandallóhoz. HASZNÁLATI, KARBANTARTÁSI ÚTMUTATÓ és JÓTÁLLÁSI JEGY a TOLDI Tb30 (2015-N) típusú beépíthető vízteres kandallóhoz. Gódor József EV. (telephely: 2115 Vácszentlászló, Zsámboki út 043/9hrsz.) mint gyártó

Részletesebben

2. fejezet. 2.1. Telekhez a házat vagy éppen fordítva? 2.2. A megfelelő telek szubjektív ismérvei. 2.3. A megfelelő telek objektív ismérvei

2. fejezet. 2.1. Telekhez a házat vagy éppen fordítva? 2.2. A megfelelő telek szubjektív ismérvei. 2.3. A megfelelő telek objektív ismérvei 2. fejezet 2.1. Telekhez a házat vagy éppen fordítva? Ha megszületett a házépítésről szóló családi döntés, akkor a következő logikus lépés jövendő otthonunk helyének megtalálása: a telekválasztás. De biztos,

Részletesebben

A Telefongyár korszerű kábellétra-szerkezet konstrukciójának ismertetése

A Telefongyár korszerű kábellétra-szerkezet konstrukciójának ismertetése A Telefongyár korszerű M kábellétra-szerkezet konstrukciójának ismertetése 1 H A L Y AN D RAS TERTA 1. Előzmények. Tervezési célkitűzések A növekvő piaci igények szükségessé tették, hogy az E2 típusú,

Részletesebben

ÖSSZESZERELÉSI ÉS KEZELÉSI ÚTMUTATÓ

ÖSSZESZERELÉSI ÉS KEZELÉSI ÚTMUTATÓ HU ÖSSZESZERELÉSI ÉS KEZELÉSI ÚTMUTATÓ NARVI NM 450, NM 600, NM 800, NM 900 VILLAMOS KÖVES KEMENCÉK 1. A VILLAMOS KÖVES KEMENCE TARTALMA: 1. Villamos köves kemence. 2. Kőtároló vezérlővel. 3. Rögzítő lemez

Részletesebben

OGNIK 12, OGNIK 18 szabadon álló vízteres kandalló

OGNIK 12, OGNIK 18 szabadon álló vízteres kandalló OGNIK 12, OGNIK 18 szabadon álló vízteres kandalló beszerelési és felhasználói útmutató 2014. Üzembehelyezés és működtetés előtt kérem olvassa el a használati útmutatót! PN-EN13240:2008 szabvány szerint

Részletesebben

Használt abroncsok vásárlása online ContiWinterRoadshow 2014

Használt abroncsok vásárlása online ContiWinterRoadshow 2014 Használt abroncsok vásárlása online ContiWinterRoadshow 2014 A téli abroncsokkal szemben támasztott követelmények Kiemelkedő menetbiztonság Megfelelő profilmélység (minimum 4 mm) Az alapanyag-keverék alacsony

Részletesebben

ALKALMAZÁSTECHNIKAI ÚTMUTATÓ

ALKALMAZÁSTECHNIKAI ÚTMUTATÓ ALKALMAZÁSTECHNIKAI ÚTMUTATÓ Gönyû Pécs Jánossomorja Kiskunlacháza Mátraderecske Hajdúszoboszló Devecser Tartalom A LEIER KÉMÉNYEK KERESZTMETSZET-MÉRETEZÉSE......................... 4 A méretezés menete...........................................

Részletesebben

Twist kerámia tetõcserép

Twist kerámia tetõcserép 0 A cserépcsalád kerámia elemei A cserépfedés nézete TWIST alapcserép TWIST szellőzőcserép TWIST hófogócserép,-0, db / m db / szarufaköz, min. db / 0 m táblázat szerint TWIST jobbos szegőcserép,-,0 db

Részletesebben

Tisztelt Vásárlónk! IT 1 T új szoftverrel

Tisztelt Vásárlónk! IT 1 T új szoftverrel IT 1 T új szoftverrel Tisztelt Vásárlónk! Örömmel üdvözöljük abból az alkalomból, hogy megvásárolta termékünket. Ön jól döntött. Több éves kutató fejlesztő munkával fejlesztettük ki ezt a csúcs tudású

Részletesebben

VIESMANN. Üzemeltetési utasítás VITODENS VITOPEND VITOLADENS. akészüléküzemeltetője számára

VIESMANN. Üzemeltetési utasítás VITODENS VITOPEND VITOLADENS. akészüléküzemeltetője számára Üzemeltetési utasítás akészüléküzemeltetője számára VIESMANN Fűtőkészülék Vitotronic 200 szabályozóval időjárás függvényében vezérelt üzemmódhoz VITODENS VITOPEND VITOLADENS 4/2007 Kérjük, őrizze meg!

Részletesebben

Műszaki ajánlás és kivitelezési útmutató pincék utólagos belső oldali vízszigeteléséhez SCHOMBURG TERMÉKEKKEL

Műszaki ajánlás és kivitelezési útmutató pincék utólagos belső oldali vízszigeteléséhez SCHOMBURG TERMÉKEKKEL Műszaki ajánlás és kivitelezési útmutató pincék utólagos belső oldali vízszigeteléséhez SCHOMBURG TERMÉKEKKEL 2012. - 1 - 1. Rekonstrukciós munkák A bontási munkák során a falazott szerkezetek felületéről

Részletesebben

8. Energiatermelő rendszerek üzeme

8. Energiatermelő rendszerek üzeme Energetika 83 8. Energiatermelő rendszerek üzeme Az energia termelését (=átalakítását) műszaki berendezésekben valósítjuk meg. Az ember sütési-főzési feladatokra tűzhelyeket, fűtés biztosítására: kandallókat,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZEREK ÉPÍTÉSÉNÉL

KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZEREK ÉPÍTÉSÉNÉL KÖVETELMÉNYEK GRAVITÁCIÓS SZENNYVÍZELVEZETŐ RENDSZEREK ÉPÍTÉSÉNÉL SOPRONI VÍZMŰ Zrt. Sopron, 2016. Tartalomjegyzék 1. CSATORNÁK 1.1. Gerinccsatorna 1.2. Bekötő csatorna 2. TISZTÍTÓ AKNÁK, IDOMOS TISZTÍTÓ

Részletesebben

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. III. kötet MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS ÁRAZATLAN KÖLTSÉGVETÉS

AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ. III. kötet MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS ÁRAZATLAN KÖLTSÉGVETÉS Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Bp., III. ker. Sújtás utca 3. -7027; engedélyokiratos építési munka AJÁNLATI DOKUMENTÁCIÓ III. kötet MŰSZAKI LEÍRÁS ÉS ÁRAZATLAN KÖLTSÉGVETÉS Budapest Főváros

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS NEUTRÁLIS ÉS MELEGENTARTÓ VITRINEK

HASZNÁLATI UTASÍTÁS NEUTRÁLIS ÉS MELEGENTARTÓ VITRINEK Nyilvántartási szám: 666 HASZNÁLATI UTASÍTÁS NEUTRÁLIS ÉS MELEGENTARTÓ VITRINEK XYZ MODELLEK Forgalmazó: KONYHA Kft. 1111 Vendéglátó utca 99. Tel.: +36 1 123 4567, Fax: + 36 1 765 4321 Weboldal: www.konyha.hu,

Részletesebben

FŰRDŐSZOBAI VÍZMELEGÍTŐ

FŰRDŐSZOBAI VÍZMELEGÍTŐ FŰRDŐSZOBAI VÍZMELEGÍTŐ 1 GÉPKÖNYV FŰRDŐSZOBAI VÍZMELEGÍTŐ 1. ÁLTALÁNOSSÁGOK Jelen írott rész tartalmazza mindazokat a műszaki feltételeket, amelyeket be kell tartani a fűrdőszobai vízmelegítő telepítésekor,

Részletesebben

Az előrelátó házépítő végiggondolja a következőket:

Az előrelátó házépítő végiggondolja a következőket: OTTHON ÉS KÉNYELEM Az előrelátó házépítő végiggondolja a következőket: 1. Hogyan nyújthatom a legnagyobb biztonságot családomnak a fűtés kialakításával évtizedekre szólóan? 2. Hogyan tehetem függetlenné

Részletesebben

Térkövezés helyes kivitelezése!

Térkövezés helyes kivitelezése! 2013. Térkövezés helyes kivitelezése! Kiss Zoltán www.kissbau.com 2013. Térkövezés helyes kivitelezése! Az udvar tervezése először egy gondolattal kezdődik, hogy valamit kellene kezdeni az udvarral, mert

Részletesebben

ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan 3. 4 sz. szerkesztő gyakorlatához Kapcsolt gerébtokos ablak és felújítása

ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan 3. 4 sz. szerkesztő gyakorlatához Kapcsolt gerébtokos ablak és felújítása BME Építészmérnöki Kar Épületszerkezettan 3. Épületszerkezettani Tanszék Előadó: Dr. Becker G., Dr. Hunyadi Z. Évf. felelős: Takács Lajos 2011/12. tanév II. félév ÓRAVÁZLAT Az Épületszerkezettan 3. 4 sz.

Részletesebben

A tételsor a szakmai és vizsgakövetelményeket módosító 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet, alapján készült. 2/35

A tételsor a szakmai és vizsgakövetelményeket módosító 12/2013. (III. 28.) NGM rendelet, alapján készült. 2/35 A vizsgafeladat ismertetése: Égéstermék elvezető rendszerek csoportosítása, valamint szabványok, technológiai utasítás szerinti vezetési, kitorkollási és tűzvédelmi előírások A tételekhez segédeszköz nem

Részletesebben

Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén?

Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? 1. Lakossági tájékoztatás Mi a teendő súlyos ipari baleset esetén? Vinyl Kft. Külső Védelmi Tervének LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNYA A KIADVÁNY AZ ÖN TÁJÉKOZTATÁSÁT SZOLGÁLJA: - a környezetében működő

Részletesebben

6720801526-00.1V. Tárolós vízmelegítő. Tronic 1000 T ES 030/050/080/100/120-4 M 0 WIV-B. Telepítési és kezelési kézikönyv 6 720 801 513 (2011/11) HU

6720801526-00.1V. Tárolós vízmelegítő. Tronic 1000 T ES 030/050/080/100/120-4 M 0 WIV-B. Telepítési és kezelési kézikönyv 6 720 801 513 (2011/11) HU 6720801526-00.1V Tárolós vízmelegítő ES 030/050/080/100/120-4 M 0 WIV-B Telepítési és kezelési kézikönyv HU 2 Tartalom Tartalom 1 A szimbólumok magyarázata és biztonsági utasítások..............................

Részletesebben

PROMETHEUS hordozható csempekandalló

PROMETHEUS hordozható csempekandalló KEZELÉSI, KARBANTARTÁSI UTASÍTÁS PROMETHEUS hordozható csempekandalló Prometheus 3 Előszó Tisztelt Vásárló! Köszönjük megtisztelő bizalmát, hogy a MULLIT Kft. termékét választotta. A PROMETHEUS1, PROMETHEUS2

Részletesebben

F50, F80, F120. ZÁRTRENDSZERŰ KÉT TARTÁLYOS LAPOS FORRÓVÍZTÁROLÓK Függőlegesen és vízszintesen egyaránt felszerelhetők

F50, F80, F120. ZÁRTRENDSZERŰ KÉT TARTÁLYOS LAPOS FORRÓVÍZTÁROLÓK Függőlegesen és vízszintesen egyaránt felszerelhetők F50, F80, F120 ZÁRTRENDSZERŰ KÉT TARTÁLYOS LAPOS FORRÓVÍZTÁROLÓK Függőlegesen és vízszintesen egyaránt felszerelhetők Felszerelési és használati útmutató 1221113907/01 www.hajdurt.hu 1 Tisztelt Vásárlónk!

Részletesebben

LÉKONDICIONÁLÓ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Kérjük, hogy a készülék használatba vétele előtt alaposan olvassa el ezt a kézikönyvet és őrizze meg.

LÉKONDICIONÁLÓ FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV. Kérjük, hogy a készülék használatba vétele előtt alaposan olvassa el ezt a kézikönyvet és őrizze meg. FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV LÉKONDICIONÁLÓ Kérjük, hogy a készülék használatba vétele előtt alaposan olvassa el ezt a kézikönyvet és őrizze meg. TÍPUS : VENTILÁTOR MAGYAR www.lg.com A ventilátor használati

Részletesebben

Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! Kérdése van? 2012. július IV. évfolyam 7.szám. Lakások hőszigetelése és ezek tűzvédelmi kérdései

Tartalom. A hónap témája. Tisztelt Előfizetőnk! Kérdése van? 2012. július IV. évfolyam 7.szám. Lakások hőszigetelése és ezek tűzvédelmi kérdései Tűzvédelem Gyakorlati útmutató tűzvédelmi szakemberek, munkavédelmi szakemberek, üzemeltetők, cégvezetők részére Szakmai folyóirat 2012. július IV. évfolyam 7.szám A hónap témája Tartalom Lakások hőszigetelése

Részletesebben

24 HÁZ és KERT Építőanyagok

24 HÁZ és KERT Építőanyagok Építőanyagok 24 HÁZ és KERT Építőanyagok Építőanyagok HÁZ és KERT 25 26 HÁZ és KERT Építőanyagok A legkeresettebb tégla most már a Tápióságból is elérhető Az égetett agyag ősi, évezredek óta bevált építőanyag,

Részletesebben

[muszakiak.hu] - a mûszaki portál

[muszakiak.hu] - a mûszaki portál Hõszigetelés Homlokzati falak külsõ hõszigetelése A nyolcvanas években, amikor a növekvõ energiaárak miatt elõször került komolyan szóba hazánkban a homlokzatok hõszigetelése, néhány centiméter vastag

Részletesebben

Használati útmutató ROCKY SERIES ASH-09AIR3,ASH-102AIR3

Használati útmutató ROCKY SERIES ASH-09AIR3,ASH-102AIR3 Használati útmutató ROCKY SERIES ASH-09AIR3,ASH-102AIR3 Az eredeti használati útmutató fordítása Biztonsági tudnivalók FIGYELMEZTETÉS Használat és karbantartás A készüléket használhatják 8 évnél idősebb

Részletesebben

J A G A M I N I D B E

J A G A M I N I D B E J A G A M I N I D B E A MINI még gazdaságosabb, még nagyobb komfortot adó változata, mellyel még kevésbé terheljük környezetünket. Kis méretével és maximális teljesítményével a MINI egy igazi izomkolosszus.

Részletesebben

Tisztelt Vásárlónk! IT2 új szoftverrel

Tisztelt Vásárlónk! IT2 új szoftverrel IT2 új szoftverrel Tisztelt Vásárlónk! Örömmel üdvözöljük abból az alkalomból, hogy megvásárolta termékünket. Ön jól döntött. Több éves kutató fejlesztő munkával fejlesztettük ki ezt a csúcs tudású készüléket,

Részletesebben

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen.

Mi gondoskodtunk arról, hogy ez a lehetőség az Ön számára kényelmesen hozzáférhető és elérhető legyen. Színválaszték A Suzuki Környezeti Koncepciója Környezeti filozófiánknak megfelelően azon dolgozunk, hogy csökkentsük termékeink környezetünket terhelő hatását, valamint kutatási és fejlesztési tevékenységet

Részletesebben

MSZ 274-52 1953. február 15. MSZ 274-62 1963. július 1. MSZ 274-72 1973. július 1.

MSZ 274-52 1953. február 15. MSZ 274-62 1963. július 1. MSZ 274-72 1973. július 1. Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Szakmai továbbképzés 2016 Villámvédelem Az MSZ 274 és a korábbi OTSZ-ek előírásai (nem norma szerint villámvédelem V274) Villámvédelem 1 MSZ 274 története

Részletesebben

Tüzelőberendezéseink égéslevegő ellátása

Tüzelőberendezéseink égéslevegő ellátása Tüzelőberendezéseink égéslevegő ellátása Az utóbbi időben egyre többet olvasok és hallok a kályhások által épített, és/vagy telepített tüzelőberendezések égéslevegő ellátásáról. A kályhás újság 2015-ben

Részletesebben

9 DB ÜZLET KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ. GANZ TELEP 1087. Budapest, Kőbányai út 25. (hrsz.

9 DB ÜZLET KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ. GANZ TELEP 1087. Budapest, Kőbányai út 25. (hrsz. 9 DB KIALAKÍTÁSA CSARNOKÉPÜLETBŐL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓ GANZ TELEP 087. Budapest, Kőbányai út 5. (hrsz.: 38599/3) Tervező: Alpkő Kft. 08 Budapest, Hidegkúti út. 0. július Jelen tervdokumentáció

Részletesebben

Ritzelés körkéses ritzelőgépeken

Ritzelés körkéses ritzelőgépeken Ritzelés körkéses rizelőgépeken - 1 - Ritzelés körkéses ritzelőgépeken 1 Bevezető A ritzen német szó hasítást, karcolást jelent. Nyomdai körökben ritzelés (riccelés) alatt leginkább öntapadó anyagok öntapadó

Részletesebben

Használati útmutató. Fa és széntüzeléső tőzhely SALGÓ. Termék kód: 123480

Használati útmutató. Fa és széntüzeléső tőzhely SALGÓ. Termék kód: 123480 Használati útmutató Fa és széntüzeléső tőzhely SALGÓ Termék kód: 123480 Tisztelt Vásárló! Köszönjük megtisztelı bizalmát, hogy cégünk készülékét vásárolta! A SALGÓ tőzhely egy nagyon közkedvelt készülék

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS SD, UFR, WSN, GNF, MBF, SN, SMR típusú fagyasztószekrényekhez és fagyasztóvitrinekhez

HASZNÁLATI UTASÍTÁS SD, UFR, WSN, GNF, MBF, SN, SMR típusú fagyasztószekrényekhez és fagyasztóvitrinekhez HASZNÁLATI UTASÍTÁS SD, UFR, WSN, GNF, MBF, SN, SMR típusú fagyasztószekrényekhez és fagyasztóvitrinekhez SD SOROZAT: SD 76, SD 92 UFR SOROZAT: UFR 370 GD, UFR 370 GDL, UFR 440 GDL, UFR 370 SD GNF SOROZAT:

Részletesebben

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ FPR-90-120-140DE-R. Mobil légkondicionáló berendezés infra távirányítóval

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ FPR-90-120-140DE-R. Mobil légkondicionáló berendezés infra távirányítóval KEZELÉSI ÚTMUTATÓ FPR-90-120-140DE-R Mobil légkondicionáló berendezés infra távirányítóval Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Kérjük, hogy használat előtt figyelmesen olvassa el a kezelési útmutatóban

Részletesebben

NISSAN NT400 CABSTAR. Bevezetés Külső megjelenés Belső megjelenés Teljesítmény Hatékonyság Felépítés Tartozékok Nyomtatás Bezárás

NISSAN NT400 CABSTAR. Bevezetés Külső megjelenés Belső megjelenés Teljesítmény Hatékonyság Felépítés Tartozékok Nyomtatás Bezárás NISSAN NT400 CABSTAR KISHASZONGÉPJÁRMŰ PÁRATLAN MODELLVÁLASZTÉK AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA HIVATALOS KISHASZONGÉPJÁRMŰVE A NISSAN FOLYAMATOS ÚJÍTÁSOKKAL SEGÍTI A VÁLLALKOZÁSÁT - Intelligens új módszerekkel

Részletesebben

HASZNÁLATI ÉS KARBANTARTÁSI UTASÍTÁS

HASZNÁLATI ÉS KARBANTARTÁSI UTASÍTÁS Verzió: 02 Kiadás: 16.06.2006 HASZNÁLATI ÉS KARBANTARTÁSI UTASÍTÁS DUPLEX légkezelő egységekhez ATREA s.r.o., V Aleji 20 tel.: (+420) 483 386 111 466 01 Jablonec nad Nisou fax: (+420) 483 386 112 Cseh

Részletesebben

SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET RÉSZLEGES BELSŐ ÁTALAKÍTÁSA BUDAPEST III. VÖRÖSVÁRI ÚT 88-96. ÉPÜLETGÉPÉSZET

SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET RÉSZLEGES BELSŐ ÁTALAKÍTÁSA BUDAPEST III. VÖRÖSVÁRI ÚT 88-96. ÉPÜLETGÉPÉSZET SZAKORVOSI RENDELŐINTÉZET RÉSZLEGES BELSŐ ÁTALAKÍTÁSA BUDAPEST III. VÖRÖSVÁRI ÚT 88-96. ÉPÜLETGÉPÉSZET TARTALOMJEGYZÉK ÉPÜLETGÉPÉSZ SZAKTERVEZŐI NYILATKOZAT ÉPÜLETGÉPÉSZETI MŰSZAKI LEÍRÁS 1. Általános

Részletesebben

BMEEOHSASA4 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése

BMEEOHSASA4 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPOK S Z E R K E Z E T E K M E G E R Ő S Í T É S E BMEEOHSASA4 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PÁRÁTLANÍTÓ KÉSZÜLÉKEK. Használatba helyezés előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PÁRÁTLANÍTÓ KÉSZÜLÉKEK. Használatba helyezés előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ PÁRÁTLANÍTÓ KÉSZÜLÉKEK Használatba helyezés előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót 1 Tartalomjegyzék Leírás... 2 Tulajdonságok...2 Műszaki adatok... 3 Funkciókalapelvei...4 Párátlanító

Részletesebben

RÉSFOLYÓKA - ÁTMENETI ELEMEK

RÉSFOLYÓKA - ÁTMENETI ELEMEK RÉSFOLYÓKA - A termékkel kapcsolatos műszaki információk: Vasbetonból készült résfolyókáink szinte láthatatlan megoldást biztosítanak burkolt felületekre hulló csapadékvíz tökéletes elvezetésére. A felület

Részletesebben

3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet. a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről. A munkáltató általános kötelezettségei

3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet. a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről. A munkáltató általános kötelezettségei 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 23. -ának (3) bekezdésében

Részletesebben

Beépítési útmutató. ENREGIS/Controlbox szikkasztó rendszer

Beépítési útmutató. ENREGIS/Controlbox szikkasztó rendszer Beépítési útmutató ENREGIS/Controlbox szikkasztó rendszer Tartalom: I. Termékleírás / Műszaki adatok II. A rendszer elemei III. Általános útmutató a munka előkészítéséhez IV. A munkagödör elkészítése V.

Részletesebben

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új

Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Az új Swift kifejlesztése során sokat tanultunk, és a tanultakat fel fogjuk használni a jövő Suzuki modelljeinek megalkotásához. Most nem csak az új Suzuki Swift indul útjára; a Suzuki is teljesen újjászületett.

Részletesebben

A veszélyes anyagok veszélyeire/kockázataira utaló R mondatok

A veszélyes anyagok veszélyeire/kockázataira utaló R mondatok A veszélyes anyagok veszélyeire/kockázataira utaló R mondatok 1 Száraz állapotban robbanásveszélyes 10 Kismértékben tűzveszélyes. 11 Tűzveszélyes. 12 Fokozottan tűzveszélyes. 13 14 Vízzel hevesen reagál.

Részletesebben

VÍZLÁGYÍTÓ ÉS IONCSERÉLŐ BERENDEZÉSEK A JÖVŐ VÍZKEZELÉSE!

VÍZLÁGYÍTÓ ÉS IONCSERÉLŐ BERENDEZÉSEK A JÖVŐ VÍZKEZELÉSE! VÍZLÁGYÍTÓ ÉS IONCSERÉLŐ BERENDEZÉSEK A JÖVŐ VÍZKEZELÉSE! Minden általunk használt víz esővízből származik, amelyről közismert, hogy eredetileg lágy. Természetes körforgása során a talajrétegekből ásványi

Részletesebben

Előszó. Tájékoztatás a jelen kezelési útmutatóval kapcsolatban. Figyelmeztetések

Előszó. Tájékoztatás a jelen kezelési útmutatóval kapcsolatban. Figyelmeztetések Előszó Tisztelt vásárlónk! Ön helyesen döntött azzal, hogy a t választotta. Ezzel jól bevált, minőségi termék birtokába jutott. Köszönjük, hogy termékünket választotta, és sok örömet kívánunk új kávédarálója

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/145 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés Vállalkozási szerződés ÉAOP -2.1.1/E-12-k2-2012-0004 azonosító számú kiemelt projekt keretén belül különféle építési munkák kiviteli tervezésére és elvégzésére - 3. sz. szerződésmódosítás Közbeszerzési

Részletesebben

28 HÁZ és KERT Építőanyagok Hőszigetelés magasfokon Isocell cellulóz (papír) hőszigetelő rendszer Előnyei: Résmentes befúvásos szigetelés padlóra, falba, födémre és tetőre Egy anyag minden felhasználási

Részletesebben

HŐPAPLANOS TECHNOLÓGIA. növényházak. fűtése és hűtése

HŐPAPLANOS TECHNOLÓGIA. növényházak. fűtése és hűtése HŐPAPLANOS TECHNOLÓGIA A T O V Á B B I I N F O R M Á C I Ó K É R T K E R E S S E F E L H O N L A P U N K A T : W W W. H U L L A D E K H O. H U növényházak fűtése és hűtése TARTALOM AGRÁRFEJLESZTÉS A T

Részletesebben

FALAK III. FALAK TERVEZÉSE, FALAZATOK ÉPSZ1. ELŐADÁS ÖSSZEÁLLÍTOTTA, ELŐADÓ: dr. Czeglédi Ottó 2012/13/II. FALAK III./CO 1

FALAK III. FALAK TERVEZÉSE, FALAZATOK ÉPSZ1. ELŐADÁS ÖSSZEÁLLÍTOTTA, ELŐADÓ: dr. Czeglédi Ottó 2012/13/II. FALAK III./CO 1 FALAK III. FALAK TERVEZÉSE, FALAZATOK ÉPSZ1. ELŐADÁS ÖSSZEÁLLÍTOTTA, ELŐADÓ: dr. Czeglédi Ottó 2012/13/II. FALAK III./CO 1 Falazatok, történeti áttekintés - A fal kezdetekben vastag, tömör volt (kő, vegyes

Részletesebben

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ LN50QT-4 LN50QT-6 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ LN50QT-4 LN50QT-6 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KEZELÉSI ÚTMUTATÓ VEZETŐ ÉS UTASA A LN50QT-4/6 motorkerékpár egy vezető és egy utas részére készült, de mindig csak a Magyarországon érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően lehet

Részletesebben

BENSON. PV típusú Földgáz (G20 I 2H ) és PB gáz (G31 I 3P ) üzemű meleglevegős hőlégbefúvó. Használati gépkönyv és kezelési utasítás.

BENSON. PV típusú Földgáz (G20 I 2H ) és PB gáz (G31 I 3P ) üzemű meleglevegős hőlégbefúvó. Használati gépkönyv és kezelési utasítás. BENSON PV típusú Földgáz (G20 I 2H ) és PB gáz (G31 I 3P ) üzemű meleglevegős hőlégbefúvó Benson Használati gépkönyv és kezelési utasítás AC Works Kft. 1044 Budapest Frangepán u. 16. Tel.: 1-785-0390 1

Részletesebben

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ XR, 1.911 SZ. MODELL

KEZELÉSI ÚTMUTATÓ XR, 1.911 SZ. MODELL H KEZELÉSI ÚTMUTATÓ XR, 1.911 SZ. MODELL Embereket mozgatunk. Tartalom Bevezetés...5 Átvétel...6 Beállítás...6 A kerekesszék kezelése...6 Specifikáció...6 Alkalmazás...7 Kiegészítő és előtéthajtások...7

Részletesebben

Típus: FAVORIT TÍPUSÚ VEGYESTÜZELÉSŰ KAZÁN TELEPÍTÉSI, KEZELÉSI ÉS KARBANTARTÁSI UTASÍTÁSA. Gyártja:

Típus: FAVORIT TÍPUSÚ VEGYESTÜZELÉSŰ KAZÁN TELEPÍTÉSI, KEZELÉSI ÉS KARBANTARTÁSI UTASÍTÁSA. Gyártja: Típus: Gyári szám: FAVORIT TÍPUSÚ VEGYESTÜZELÉSŰ KAZÁN TELEPÍTÉSI, KEZELÉSI ÉS KARBANTARTÁSI UTASÍTÁSA Gyártja: ALFA-ÉTI Kft. Telefon/fax: 06-24-465-503 2310. Szigetszentmiklós, e-mail: alfaeti@t-email.hu

Részletesebben

Fokolus szilárd-tüzelésű kazán

Fokolus szilárd-tüzelésű kazán Ezt továbbítsd a Megrendelő felé! gyorsolvasás piros és kék betűkkel : 4. füst-járatok a kőzet-boltív felett, a járatokban turbolátor-hullám-lemezek is vannak (ezen a képen nem látszanak), a füst hátrafelé

Részletesebben

Építési utasítás Montel Home kéményhez

Építési utasítás Montel Home kéményhez Építési utasítás Montel Home kéményhez 1 1. 2. 3. 4. Az előre elkészített kémény alapot kiemeljük a kész padló szintjére, majd ráhelyezzük a nedvesség elleni szigetelőt. Az első köpenyelem alá falazó habarcsot

Részletesebben

IV. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT

IV. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT IV. HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT Őrbottyán Város Önkormányzat Képviselő-testületének./2016. (.) rendelete Őrbottyán Város helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről Őrbottyán Város Önkormányzatának

Részletesebben

FONTOS BIZTONSÁGI TUDNIVALÓK

FONTOS BIZTONSÁGI TUDNIVALÓK FONTOS BIZTONSÁGI TUDNIVALÓK VIGYÁZAT! Az instabilitásból származó veszélyek elkerülése érdekében a készülék beüzemelését és javítását a gyártó utasításaival összhangban kell elvégezni. VIGYÁZAT! Hagyja

Részletesebben

Különleges betontechnológiák

Különleges betontechnológiák Különleges betontechnológiák Különleges betontechnológiák Lőtt beton Öntömörödő beton Pörgetett beton Tömegbeton Vákuum beton Ciklop- és úsztatott beton Víz alatti betonozás Dermesztett beton Betonozás

Részletesebben

Vandex épületfelújító termékrendszerek. Épületfelújítás BITIMPEX. környezetbarát sok éven át bizonyított könnyű és biztonságos

Vandex épületfelújító termékrendszerek. Épületfelújítás BITIMPEX. környezetbarát sok éven át bizonyított könnyű és biztonságos Vandex épületfelújító termékrendszerek Épületfelújítás környezetbarát sok éven át bizonyított könnyű és biztonságos Ne engedjük az értékes épületeket lepusztulni! A régi épületeket is megéri felújítani!

Részletesebben

A KÉSZÜLÉK HASZNÁLATA ELŐTT

A KÉSZÜLÉK HASZNÁLATA ELŐTT HU Használati utasítás A KÉSZÜLÉK RAJZA (1. ábra) A. Fogantyú. B. Biztonsági zár (ha van). C. Tömítés. D. Elválasztó (ha van). E. A leolvasztási vizet elvezető cső záródugója. F. Kezelőlap. G. A motor

Részletesebben

Melegítő párna korall homokkal és infravörössel

Melegítő párna korall homokkal és infravörössel Melegítő párna korall homokkal és infravörössel Tartalom 1. Meleg hőkezelés a Biothermored párnával 2. Biztonsági előírások 3. Mellékhatások 4. Figyelmeztetések 5. A készülék működése 6. LCD kijelző 7.

Részletesebben

TEGULA fal. Felhasználási útmutató. Homlokzati falak, kerítések, lépcsők, szegélykövek. A TEGULA fal falrendszer szabadalmi oltalom alatt áll.

TEGULA fal. Felhasználási útmutató. Homlokzati falak, kerítések, lépcsők, szegélykövek. A TEGULA fal falrendszer szabadalmi oltalom alatt áll. TEGULA fal Homlokzati falak, kerítések, lépcsők, szegélykövek Felhasználási útmutató A TEGULA fal falrendszer szabadalmi oltalom alatt áll. TEGULA fal - a sokoldalú falazórendszer TEGULA fal normál falkő,

Részletesebben

Alternatív ENERGIAFORRÁSOK Új Termék +10% hatásfok -25% ár NAPKOLLEKTOR

Alternatív ENERGIAFORRÁSOK Új Termék +10% hatásfok -25% ár NAPKOLLEKTOR Alternatív ENERGIAFORRÁSOK Új Termék +10% hatásfok -25% ár NAPKOLLEKTOR Környezetbarát energia, tiszta és fenntartható minőségű élet Az új jövő víziója? Igen! Az életet adó napsugárral - napkollektoraink

Részletesebben

Kezelési útmutató. Logamatic 4211. Szabályozó. A kezelő részére. Kezelés előtt figyelmesen olvassa el 7 747 016 931-03/2008 HU

Kezelési útmutató. Logamatic 4211. Szabályozó. A kezelő részére. Kezelés előtt figyelmesen olvassa el 7 747 016 931-03/2008 HU Kezelési útmutató Szabályozó Logamatic 4211 A kezelő részére Kezelés előtt figyelmesen olvassa el 7 747 016 931-03/2008 HU Tartalom 1 Bevezetés................................................. 4 2 Amit

Részletesebben

1/18. Használati utasítás OLAJSÜTŐK. line 1/18

1/18. Használati utasítás OLAJSÜTŐK. line 1/18 1/18 Használati utasítás OLAJSÜTŐK line 1/18 2/18 Fejezet TARTALOM oldal A.1 ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK...3 A.1.1 BEVEZETÉS...3 A.1.2 FIGYELMEZTETÉSEK...3 A.1.3 MOZGATÁS...4 A.1.4 KICSOMAGOLÁS...4 A.2 ÖKOLÓGIAI

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZEREK LÉTESÍTÉSÉNÉL

KÖVETELMÉNYEK CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZEREK LÉTESÍTÉSÉNÉL KÖVETELMÉNYEK CSAPADÉKVÍZ ELVEZETŐ RENDSZEREK LÉTESÍTÉSÉNÉL SOPRONI VÍZMŰ Zrt. Sopron, 2016. Tartalomjegyzék BEVEZETÉS 1. CSATORNÁK 1.1. Gerinccsatorna 1.2. Bekötő csatorna 2. TISZTÍTÓ AKNÁK, IDOMOS TISZTÍTÓ

Részletesebben

Utak földművei. Útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök szak 2012. I. félév 2./1. témakör. Dr. Ambrus Kálmán

Utak földművei. Útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök szak 2012. I. félév 2./1. témakör. Dr. Ambrus Kálmán Utak földművei Útfenntartási és útüzemeltetési szakmérnök szak 2012. I. félév 2./1. témakör Dr. Ambrus Kálmán 1. Az utak földműveiről általában 2. A talajok vizsgálatánál használatos fogalmak 3. A talajok

Részletesebben

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Rozsdamentes hűtőszekrényekhez, munkaasztalokhoz, pizzaelőkészítőés salátahűtő asztalokhoz

HASZNÁLATI UTASÍTÁS. Rozsdamentes hűtőszekrényekhez, munkaasztalokhoz, pizzaelőkészítőés salátahűtő asztalokhoz FONTOS TUDNIVALÓK A biztonságos és hosszú élettartamú működés érdekében kérjük, figyelmesen olvassa el és tartsa be a használati utasítás előírásait, így biztosítható, hogy a berendezés a vásárlás céljának

Részletesebben

Nagyteljesítményű, cementkötésű, lecsúszásmentes, hosszú nyitott idejű, fehér ragasztóhabarcs üveg-, kerámia- és márványmozaikokhoz

Nagyteljesítményű, cementkötésű, lecsúszásmentes, hosszú nyitott idejű, fehér ragasztóhabarcs üveg-, kerámia- és márványmozaikokhoz ADESILEX P10 Nagyteljesítményű, cementkötésű, lecsúszásmentes, hosszú nyitott idejű, fehér ragasztóhabarcs üveg-, kerámia- és márványmozaikokhoz EN 12004 SZERINTI BESOROLÁS Az Adesilex P10 C2TE osztály

Részletesebben