Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE"

Átírás

1 EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, COM(2013) 427 final 2013/0198 (COD) C7-0179/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 2368/2002/EK tanácsi rendeletnek Grönland kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere végrehajtásában való részvétele tekintetében történő módosításáról HU HU

2 1. A JAVASLAT HÁTTERE INDOKOLÁS E javaslat célja, hogy lehetővé tegye Grönland részvételét a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszerében az Európai Unióval folytatott együttműködésén keresztül. A javaslatban ismertetett rendszer lehetővé tenné a nyers gyémántok behozatalát és kivitelét Grönland, az Unió és a tanúsítási rendszer más részes felei között, feltéve, hogy a nyers gyémántok összes behozatalát és kivitelét az uniós hatóságok a nyers gyémántok nemzetközi kereskedelmében a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere végrehajtásáról szóló 2368/2002/EK rendeletben meghatározott szabályoknak megfelelően ellenőrizték, és a kiviteleket illetően tanúsították. Ez a társulás erősítené a gazdasági kapcsolatokat az Európai Unió és Grönland között a gyémántipar területén, és különösen Grönland számára lehetővé tenné gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében nyers gyémántok kivitelét, melyeket a tanúsítási rendszer céljaiból kiállított európai uniós tanúsítvány kísér. 2. AZ ÉRDEKELT FELEKKEL FOLYTATOTT KONZULTÁCIÓK ÉS A HATÁSVIZSGÁLATOK EREDMÉNYEI Grönland és Dánia egyetért a javaslatban ismertetett megközelítéssel és vállalja, hogy átülteti és végrehajtja a Grönlandra alkalmazandó jogszabályokban a 2368/2002/EK rendeletnek a nyers gyémántok behozatalát és kivitelét meghatározó feltételekre és alakiságokra, a valamely nem uniós részes fél területére való továbbszállítására, az Unió ideértve Grönlandot kimberleyi folyamat tanúsítási rendszerben való részvételére, a megfelelő gondosságra vonatkozó kötelezettségekre, a szabályok megkerülése elleni fellépésre, az információcserére és az ezen rendelkezéseknek való megfelelés biztosítására vonatkozó rendelkezéseit. 3. A JAVASLAT JOGIELEMEI A javaslat jogalapja a 207. cikk. A javaslat kiterjeszti az Unió területét Grönland területére is a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere céljaiból. Következésképpen Grönland nem engedélyezheti érvényes kimberleyi folyamat (KF) tanúsítvánnyal nem rendelkező nyers gyémántok behozatalát Unión kívüli területről, vagy az Unión kívüli területre való kivitelt. A módosítások lehetővé teszik Grönland számára nyers gyémántok kivitelét harmadik országokba, amennyiben a nyers gyémántokat az EU KF tanúsítványa kíséri. A tanúsítás eddigi feltételei szerint bizonyítani kellett, hogy a nyers gyémántokat jogszerűen importálták az Unióba. E javaslat alternatív feltételt vezet be, nevezetesen annak igazolását, hogy a gyémántokat Grönlandon bányászták és fejtették ki, és azokat eddig még nem exportálták. A javaslat meghatározza továbbá azokat a modalitásokat, amelyek a nyers gyémántok uniós hatóságoknak igazolás céljából való megküldésére vonatkoznak, kiterjeszti Grönlandra a tranzitra vonatkozó különös szabályokat, lehetővé teszi Grönland részvételét a rendelet végrehajtásáért felelős bizottságban, biztosítja Grönland képviseletét a kimberleyi folyamatban, valamint a más tagállamokkal megvalósuló együttműködést a Bizottság közreműködésével. A javaslat szorosan kapcsolódik a nyers gyémántok Unió és Grönland közötti mozgására vonatkozó különös szabályokat meghatározó tanácsi határozatra irányuló javaslathoz. E határozat szerint a nyers gyémántok Grönlandra vagy az Unióba történő behozatalára vagy az onnan történő kivitelre vonatkozó legfontosabb követelmények a következők: i. a gyémántokat hivatalos dokumentumnak kell kísérnie, amely igazolja, hogy a gyémántokat Grönlandon bányászták, vagy az uniós hatóság által érvényesített KF-tanúsítvány HU 2 HU

3 másolatának, és ii. a nyers gyémántokat jogosulatlan felnyitás ellen védett csomagolásban kell szállítani. A határozatban javasoltak szerint a Grönlandon bányászott vagy kifejtett nyers gyémántok amennyiben azokat korábban nem exportálták valamely harmadik országba behozhatók az Unió vámterületére a grönlandi hatóságok által kiállított bizonyító dokumentum kíséretében. Amennyiben Grönlandon bányászott vagy kifejtett nyers gyémántokat harmadik országba exportáltak, azok visszatérésüket követően ugyanazon szabályok szerint mozoghatnak az Unió és Grönland között, amelyek az Unióba importált minden más nyers gyémántra vonatkoznak. Javasoljuk a határozat alkalmazásának hozzáigazítását az ezen módosítás hatályba lépéséhez. HU 3 HU

4 2013/0198 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 2368/2002/EK tanácsi rendeletnek Grönland kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere végrehajtásában való részvétele tekintetében történő módosításáról AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre és különösen annak 207. cikkére, tekintettel az Európai Bizottság javaslatára, a jogalkotási aktus tervezetének a nemzeti parlamentek számára való megküldését követően, rendes jogalkotási eljárás keretében, mivel: (1) A nyers gyémántok nemzetközi kereskedelmében a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere végrehajtásáról szóló 2368/2002/EK tanácsi rendelet 1 létrehozza a nyers gyémántok tekintetében a tanúsítás, valamint import- és exportszabályozás közösségi rendszerét a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszerének végrehajtása céljaiból. (2) Grönland nem része az Unió területének, de szerepel a Szerződések II. mellékletében található, a tengerentúli országokat és területeket tartalmazó listán. Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 198. cikkének megfelelően a tengerentúli országok, illetve területek és az Unió közötti társulás célja a tengerentúli országok, illetve területek gazdasági és társadalmi fejlődésének az előmozdítása, valamint szoros gazdasági kapcsolatok létrehozása közöttük és az Unió egésze között. (3) A [ ] tanácsi határozat meghatározza azokat a szabályokat és eljárásokat, amelyek lehetővé teszik Grönland részvételét a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszerében az Európai Unióval folytatott együttműködésén keresztül. Ez a társulás erősítené a gazdasági kapcsolatokat az Európai Unió és Grönland között a gyémántipar területén, és különösen Grönland számára lehetővé tenné gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében a nyers gyémántok kivitelét, melyeket a tanúsítási rendszer céljaiból kiállított európai uniós tanúsítvány kísér. (4) A 2368/2002/EK rendeletet módosítani kell annak érdekében, hogy e határozat hatályba léphessen, és biztosítható legyen Grönland részvétele a tanúsítási rendszerben. (5) Következésképpen Grönland nem engedélyezheti érvényes kimberleyi folyamat (KF) tanúsítvánnyal nem rendelkező nyers gyémántok behozatalát Unión kívüli területről, vagy az Unión kívüli területre való kivitelt. A módosítások lehetővé teszik Grönland számára nyers gyémántok kivitelét harmadik országokba, amennyiben a nyers gyémántokat az Európai Unió kimberleyi folyamat tanúsítványa kíséri. (6) A tanúsítás eddigi azon feltétele mellett, mely szerint bizonyítani kell, hogy a nyers gyémántokat jogszerűen importálták az Unióba, alternatív feltételt kell bevezetni, 1 HL L 358., , 28. o. HU 4 HU

5 nevezetesen annak igazolását, hogy a gyémántokat Grönlandon bányászták és fejtették ki, és azokat eddig még nem exportálták. (7) Módosítani kell azokat a rendelkezéseket, amelyek a nyers gyémántok uniós hatóságoknak igazolás céljából való megküldésére vonatkoznak, ki kell terjeszteni Grönlandra a tranzitra vonatkozó különös szabályokat, lehetővé kell tenni Grönland részvételét a rendelet végrehajtásáért felelős bizottságban, biztosítani kell a képviseletét a kimberleyi folyamatban, valamint a más tagállamokkal megvalósuló együttműködést a Bizottság közreműködésével. (8) A 2368/2002/EK rendeletet ennek megfelelően módosítani kell. ELFOGADTA EZT A RENDELETET: 1. cikk A 2368/2002/EK rendelet a következőképpen módosul: (1) A 1. cikk helyébe a következő szöveg lép: 1. cikk Ez a rendelet a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszer végrehajtása céljából létrehozza a nyers gyémántok tekintetében a tanúsítás, valamint az import- és exportszabályozás uniós rendszerét. A tanúsítási rendszer szempontjából az Unió területe és Grönland területe belső határok nélküli jogalanynak minősül. Ez a rendelet nem sérti a vámalakiságokra és -szabályozásra vonatkozó hatályos rendelkezéseket, illetve azokat nem helyettesíti. (2) A 3. cikkben a bevezető mondat helyébe a következő szöveg lép: A nyers gyémántoknak az Unióba vagy Grönland területére történő behozatala nem megengedett, amennyiben az alábbi feltételek mindegyike nem teljesül: (3) A 4. cikk (1) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép: 1. A csomagokat és a megfelelő tanúsítványokat együtt és a lehető legkorábban abban a tagállamban kell az uniós hatóságnak igazolás céljából benyújtani, ahová azokat beviszik, vagy a kísérő dokumentumban feltüntetett rendeltetési hely szerinti tagállamban. Ha a csomagok rendeltetési helye Grönland, úgy azokat igazolás céljából valamelyik uniós hatóságnak kell megküldeni, akár az importáló tagállamban, vagy a többi tagállam egyikében, ahol az uniós hatóság működik. (4) A 8. cikk (1) bekezdésének helyébe a következő szöveg lép: 1. A Bizottság konzultációt folytat a részes felekkel azon gyakorlati megoldásokról, amelyekkel igazolható az exportáló részes fél a tanúsítványt érvényesítő illetékes hatóságának, hogy az Unió területére vagy Grönland területére történő behozatal megtörtént. (5) A 11. cikkben a bevezető mondat helyébe a következő szöveg lép: A nyers gyémántoknak az Unióból vagy Grönlandról származó kivitele nem megengedett, ha az alábbi két feltétel nem teljesül: (6) A 12. cikk (1) bekezdésének a) pontja helyébe a következő szöveg lép: a) az exportőr meggyőző bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy: HU 5 HU

6 i. azon nyers gyémántok, amelyek tekintetében a tanúsítványt kéri, a 3. cikk rendelkezéseivel összhangban, jogszerűen kerültek behozatalra; vagy ii. azon nyers gyémántokat, amelyek tekintetében a tanúsítványt kéri, Grönlandon bányászták vagy fejtették ki, amennyiben a nyers gyémántokat eddig még nem exportálták nem uniós részes fél területére. (7) A 18. cikk helyébe a következő szöveg lép: 18. cikk A 4., 11., 12. és 14. cikk nem alkalmazható olyan nyers gyémántokra, amelyeket kizárólag abból a célból léptettek be az Unió vagy Grönland területére, hogy valamely, e területeken kívüli részes félnek továbbszállítsák azzal a feltétellel, hogy sem a nyers gyémántok szállítására használt eredeti csomagoláson, sem a részes fél illetékes hatósága által kiállított eredeti kísérő tanúsítványon nem történt módosítás az Unió vagy Grönland területére történő belépéskor és az onnan történő kilépéskor, és hogy a kísérő tanúsítvány világosan igazolja a továbbszállítást mint célt. (8) A 21. cikk helyébe a következő szöveg lép: 21. cikk 1. Az Unió, ideértve Grönlandot, a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszer részes fele. 2. A Bizottság amely az Uniót, ideértve Grönlandot, képviseli a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszerben biztosítja a kimberleyi folyamat tanúsítási rendszere optimális végrehajtását, különösen a részes felekkel történő együttműködésen keresztül. E célból a Bizottság különösen információt cserél a részes felekkel a nyers gyémántok nemzetközi kereskedelméről, és adott esetben együttműködik a tevékenységek felügyeletében és a felmerülő viták megoldásában. (9) A 23. cikk helyébe a következő szöveg lép: 23. cikk A 22. cikkben említett bizottság megvizsgálhat bármely, e rendelet alkalmazásával kapcsolatos kérdést. Ilyen kérdéseket az elnök vagy valamely tagállam vagy Grönland képviselője vethet fel. 2. cikk Ez a rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba. Ez a rendelet teljes egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Kelt Brüsszelben, -án/-én. az Európai Parlament részéről az elnök a Tanács részéről az elnök HU 6 HU

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.7.25. COM(2012) 416 final 2012/0202 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.1.26. COM(2016) 33 final 2013/0016 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.8.21.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.8.21.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.8.21. C(2013) 5405 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.8.21.) a fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatásáról szóló 1169/2011/EU

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.6.15. COM(2010)280 végleges 2010/0168 (NLE) Javaslat: A TANÁCS HATÁROZATA az Egyesült Nemzetek Szervezete Európai Gazdasági Bizottsága 100. számú előírásának a gépjárművek

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.6.17. COM(2011) 371 végleges 2011/0160 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a Libériai Köztársaság közötti, az erdészeti jogszabályok végrehajtásáról,

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.4.10. COM(2013) 192 final 2013/0103 (COD) C7-0097/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Közösségben tagsággal nem rendelkező országokból érkező

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i 810/2009/EK rendelet módosításáról

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i 810/2009/EK rendelet módosításáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.8.30. COM(2011) 516 végleges 2011/0223 (COD) C7-0226/11 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló 2009. július 13-i

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.10.7. COM(2009) 516 végleges 2009/0146 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az egyes élő állatoknak és azok friss húsának a Közösségbe

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.3.26. COM(2015) 141 final 2015/0070 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1306/2013/EU rendeletben meghatározott, a közvetlen kifizetésekre a 2015-ös

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS TANÁCS RENDELETE HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.10.4. COM(2010) 542 végleges 2010/0271 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS TANÁCS RENDELETE Az Európai Parlament és a Tanács /2010/EU rendelete a két- vagy

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 21. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 21. (OR. en) 10470/16 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. június 9. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX)

A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX [ ](2015) XXX draft A BIZOTTSÁG (EU).../... VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (XXX) az Uniós Vámkódex létrehozásáról szóló 952/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet egyes

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása által biztosított védelemről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.7.19. COM(2012) 403 final 2012/0196 (COD)C7-0197/12 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a vadon élő állat- és növényfajok számára kereskedelmük szabályozása

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE. a koncessziós szerződések odaítéléséről. (EGT-vonatkozású szöveg)

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE. a koncessziós szerződések odaítéléséről. (EGT-vonatkozású szöveg) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.20. COM(2011) 897 végleges 2011/0437 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a koncessziós szerződések odaítéléséről (EGT-vonatkozású szöveg) {SEC(2011)

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az egyéni védőeszközökről. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2014) 118 final} {SWD(2014) 119 final}

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az egyéni védőeszközökről. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2014) 118 final} {SWD(2014) 119 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.3.27. COM(2014) 186 final 2014/0108 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az egyéni védőeszközökről (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2014) 118 final} {SWD(2014)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2013.10.18.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2013.10.18.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.10.18. C(2013) 6763 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2013.10.18.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének az

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.4. COM(2015) 280 final 2015/0126 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) keretében szavazásra bocsátandó egyes állásfoglalások

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.3.16. COM(2011) 126 végleges 2011/0059 (CNS) C7-0093/11 Javaslat: A TANÁCS RENDELETE a házassági vagyonjogi rendszerekkel kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.11.21.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.11.21.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.21. C(2013) 7994 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2013.11.21.) a 168/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a két- vagy háromkerekű

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.12.7. COM(2011) 855 végleges 2011/0416 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Közösségben működő mezőgazdasági üzemek jövedelmére és üzleti

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE (...) a hordozható nyomástartó berendezésekről

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE (...) a hordozható nyomástartó berendezésekről AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.9.2009 COM(2009) 482 végleges 2009/0131 (COD) C7-0161/09 Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE (...) a hordozható nyomástartó berendezésekről

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK RENDELETE. (ÉÉÉÉ. hónap NN.)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK RENDELETE. (ÉÉÉÉ. hónap NN.) AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 30.1.2009 COM(2009) 31 végleges 2009/0006 (COD) C6-0048/09 Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK RENDELETE (ÉÉÉÉ. hónap NN.) a textiltermékek elnevezéséről

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 6.1.2005 COM(2004) 853 végleges 2002/0061 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az EK-Szerződés 251. cikke (2) bekezdésének második albekezdése

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.12.19.) a finn tejtermelőknek nyújtott ideiglenes rendkívüli támogatásról

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.12.19.) a finn tejtermelőknek nyújtott ideiglenes rendkívüli támogatásról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.12.19. C(2014) 10120 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.12.19.) a finn tejtermelőknek nyújtott ideiglenes rendkívüli támogatásról HU HU

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 19. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 19. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0048 (NLE) 6350/16 MAR 57 OMI 21 ENV 88 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. február 19. Címzett: Biz.

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.4.15. COM(2013) 206 final 2013/0109 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó asztali és konyhai kerámiaáruk behozatalára vonatkozó

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság ***I JELENTÉSTERVEZET. Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság

EURÓPAI PARLAMENT. Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság ***I JELENTÉSTERVEZET. Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság 2007/0248(COD) 14.4.2008 ***I JELENTÉSTERVEZET az egyetemes szolgáltatásról, valamint az elektronikus hírközlő hálózatokhoz és elektronikus

Részletesebben

Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Módosított javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 28.6.2012 COM(2012) 49 final/2 2008/0255 (COD) CORRIGENDUM Annule et remplace le document COM(2012) 49 final du 10.02.2012 Concerne toutes les versions linguistiques (correction

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. a 2009/831/EK határozat alkalmazási ideje tekintetében történő módosításáról

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. a 2009/831/EK határozat alkalmazási ideje tekintetében történő módosításáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.19. COM(2013) 930 final 2013/0446 (CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a 2009/831/EK határozat alkalmazási ideje tekintetében történő módosításáról HU HU INDOKOLÁS 1.

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.16.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.16.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.7.16. C(2014) 4625 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.7.16.) a falak és mennyezetek burkolására használt, EN 13986 szabvány szerinti fa

Részletesebben

P7_TA-PROV(2013)0428. Orvostechnikai eszközök ***I

P7_TA-PROV(2013)0428. Orvostechnikai eszközök ***I P7_TA-PROV(2013)0428 Orvostechnikai eszközök ***I Az Európai Parlament 2013. október 22-én elfogadott módosításai az orvostechnikai eszközökről, valamint a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és

Részletesebben

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG

(Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG C 41/4 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2016.2.4. V (Hirdetmények) KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOK EURÓPAI BIZOTTSÁG 2016. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EGYSZERŰ PROGRAMOK Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.5.)

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.5.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.5. C(2015) 2874 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2015.5.5.) a 2010/30/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a professzionális hűtőbútorok

Részletesebben

* JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0070/2016 30.3.2016

* JELENTÉS. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament A8-0070/2016 30.3.2016 Európai Parlament 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum A8-0070/2016 30.3.2016 * JELENTÉS a Brazil Szövetségi Köztársaság és az Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) közötti stratégiai együttműködésről szóló

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Ülésdokumentum

EURÓPAI PARLAMENT. Ülésdokumentum EURÓPAI PARLAMENT 2004 Ülésdokumentum 2009 C6-0018/2006 2003/0165(COD) 19/01/2006 Közös álláspont A Tanács által 2005. december 8-án elfogadott KÖZÖS ÁLLÁSPONT az élelmiszereken alkalmazott, tápanyag-összetételre

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.9.16. COM(2015) 449 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK az építési termékek forgalmazására vonatkozó harmonizált feltételek megállapításáról

Részletesebben

16509/1/10 REV 1 (hu) zsk/zsk/kz 1 DG G 2B

16509/1/10 REV 1 (hu) zsk/zsk/kz 1 DG G 2B AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2010. december 3. Intézményközi referenciaszám: 2008/0193 (COD) 16509/1/10 REV 1 (hu) SOC 772 SAN 255 CODEC 1296 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Állandó Képviselők

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS..././EU RENDELETE AZ IDEGENFORGALOMRA VONATKOZÓ EURÓPAI STATISZTIKÁKRÓL. (EGT-vonatkozású szöveg)

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS..././EU RENDELETE AZ IDEGENFORGALOMRA VONATKOZÓ EURÓPAI STATISZTIKÁKRÓL. (EGT-vonatkozású szöveg) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.3.29. COM(2010)117 végleges 2010/0063 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS..././EU RENDELETE AZ IDEGENFORGALOMRA VONATKOZÓ EURÓPAI STATISZTIKÁKRÓL (EGT-vonatkozású

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE. az ovalbuminra és laktalbuminra vonatkozó közös kereskedelmi rendszerről

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE. az ovalbuminra és laktalbuminra vonatkozó közös kereskedelmi rendszerről HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.7.2008 COM(2008) 488 végleges 2008/0155 (CNS) Javaslat A TANÁCS RENDELETE az ovalbuminra és laktalbuminra vonatkozó közös kereskedelmi rendszerről

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.4.4. COM(2012) 164 final 2012/0082 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a másik tagállamban nyilvántartásba vett gépjárművek belső piacon belüli átvitelének

Részletesebben

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK

(Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK 2014.3.5. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 65/1 I (Jogalkotási aktusok) IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2014/27/EU IRÁNYELVE (2014. február 26.) a 92/58/EGK, a 92/85/EGK, a 94/33/EK és a 98/24/EK

Részletesebben

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK

(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK 2012.3.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 88/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A TANÁCS 267/2012/EU RENDELETE (2012. március 23.) az Iránnal szembeni korlátozó intézkedésekről és a 961/2010/EU

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 12.11.2004 COM(2004) 716 végleges 2004/0249 (CNS) Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE a kiégett fűtőelemek és radioaktív hulladékok szállításának felügyeletéről és ellenőrzéséről

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.5.19. COM(2011) 281 végleges 2011/0126 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és Ausztrália közötti, az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak feldolgozásáról

Részletesebben

***I JELENTÉSTERVEZET

***I JELENTÉSTERVEZET EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 23.10.2009 2009/0077(COD) ***I JELENTÉSTERVEZET a kedvtelésből tartott állatok nem kereskedelmi célú mozgására

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE

Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.10.30. COM(2013) 748 final 2013/0363 (NLE) Javaslat A TANÁCS VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az Argentínából és Indonéziából származó biodízel behozatalára vonatkozó végleges dömpingellenes

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2014) 4625 final számú dokumentumot.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a C(2014) 4625 final számú dokumentumot. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. július 24. (OR. en) 12178/14 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2014. július 17. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi AYET

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK. az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.11.24. COM(2015) 589 final 2013/0088 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése alapján

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.11.27. COM(2013) 824 final 2013/0409 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a szabadságuktól megfosztott gyanúsítottak és vádlottak ideiglenes költségmentességéről,

Részletesebben

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét.

A tájékoztatásnyújtási és promóciós intézkedések általános célkitűzése, hogy megerősítsék az uniós mezőgazdasági ágazat versenyképességét. C 41/20 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2016.2.4. 2016. ÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖSSZETETT PROGRAMOK Az 1144/2014/EU rendelettel összhangban a belső piacon és harmadik országokban megvalósított, mezőgazdasági

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE

Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.6. COM(2014) 617 final 2014/0286 (NLE) Javaslat A TANÁCS IRÁNYELVE a benzin és a dízelüzemanyagok minőségéről szóló 98/70/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv szerinti

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az állategészségügyről. {SWD(2013) 160 final} {SWD(2013) 161 final}

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az állategészségügyről. {SWD(2013) 160 final} {SWD(2013) 161 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.6. COM(2013) 260 final 2013/0136 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az állategészségügyről {SWD(2013) 160 final} {SWD(2013) 161 final} HU HU 1.

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.4.8. COM(2013) 187 final 2013/0099 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1215/2009/EK tanácsi rendeletnek a borra vonatkozó vámkontingensek tekintetében

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 995/2010/EU RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 995/2010/EU RENDELETE 2010.11.12. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 295/23 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 995/2010/EU RENDELETE (2010. október 20.) a fát és fatermékeket piaci forgalomba bocsátó piaci szereplők kötelezettségeinek

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE. az állatok leölésük során való védelméről. (előterjesztő: a Bizottság)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS RENDELETE. az állatok leölésük során való védelméről. (előterjesztő: a Bizottság) HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 18.9.2008 COM(2008) 553 végleges 2008/0180 (CNS) Javaslat: A TANÁCS RENDELETE az állatok leölésük során való védelméről (előterjesztő: a Bizottság) {SEC(2008)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2015.1.30.)

A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2015.1.30.) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.1.30. C(2015) 386 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ IRÁNYELVE (2015.1.30.) a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv IV. mellékletének az intravaszkuláris

Részletesebben

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az európai környezeti-gazdasági számlákról. (EGT-vonatkozású szöveg)

Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az európai környezeti-gazdasági számlákról. (EGT-vonatkozású szöveg) HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.4.9. COM(2010)132 végleges 2010/0073 (COD) Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az európai környezeti-gazdasági számlákról (EGT-vonatkozású szöveg)

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 20.12.2005 COM(2005) 674 végleges Javaslat A TANÁCS RENDELETE az Indiából származó polietilén-tereftalát (PET) fólia behozatalára kivetett végleges dömpingellenes

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 11.8.2009 COM(2009) 424 végleges 2009/0117 (CNS) Javaslat: A TANÁCS IRÁNYELVE a 2000/29/EK irányelvnek a laboratóriumi vizsgálatok végzésének átruházása tekintetében

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.4. COM(2016) 279 final 2016/0141 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz:

MELLÉKLET. a következőhöz: EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2014.12.16. COM(2014) 910 final ANNEX 2 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.1.9. COM(2014) 750 final 2014/0359 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA a nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi egyezményhez

Részletesebben

Mi legyen a családjog jogalapja? A következő lépések

Mi legyen a családjog jogalapja? A következő lépések BELSŐ POLITIKÁK FŐIGAZGATÓSÁGA C TEMATIKUS FŐOSZTÁLY: ÁLLAMPOLGÁRI JOGOK ÉS ALKOTMÁNYOS ÜGYEK JOGI ÜGYEK Mi legyen a családjog jogalapja? A következő lépések FELJEGYZÉS PE 462.498 HU A dokumentumot az

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a Clean Sky 2 Közös Vállalkozásról. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2013) 257 final} {SWD(2013) 258 final}

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a Clean Sky 2 Közös Vállalkozásról. (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2013) 257 final} {SWD(2013) 258 final} EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.7.10. COM(2013) 505 final 2013/0244 (NLE) C7-0255/13 Javaslat A TANÁCS RENDELETE a Clean Sky 2 Közös Vállalkozásról (EGT-vonatkozású szöveg) {SWD(2013) 257 final} {SWD(2013)

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 12. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 12. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. október 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0096 (COD) 12344/15 CODEC 1236 DENLEG 120 AGRI 488 PE 148 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.2.22. COM(2011) 77 végleges 2008/0028 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2013. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2013. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.5.29. COM(2013) 377 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Svédország 2013. évi nemzeti reformprogramjáról és Svédország 2012 2016-os időszakra vonatkozó konvergenciaprogramjának

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006

EURÓPAI PARLAMENT C6-0040/2007 HU PART.1. Közös álláspont. Ülésdokumentum 2003/0153(COD); 29/11/2006 EURÓPAI PARLAMENT 2004 ««««««««««««Ülésdokumentum 2009 C6-0040/2007 2003/0153(COD); PART.1 29/11/2006 Közös álláspont A Tanács 2006. december 11-i közös álláspontja a gépjárművek és pótkocsijaik, valamint

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 24. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 24. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 24. (OR. en) 10650/16 EF 205 ECOFIN 653 DELACT 126 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. június 24. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.21. COM(2010) 799 végleges 2010/0385 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a mezőgazdasági piacok közös szervezésének létrehozásáról, valamint egyes

Részletesebben

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért

Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért 2009R0428 HU 15.06.2012 002.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A TANÁCS 428/2009/EK RENDELETE (2009. május 5.) a kettős

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 12-IX-2008

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 12-IX-2008 AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 12-IX-2008 B(2008)5170 NEM KÖZZÉTÉTELRE A BIZOTTSÁG HATÁROZATA 12-IX-2008 a(z) "Oprymea - pramipexol" emberi felhasználásra szánt gyógyszer forgalomba hozatalának

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 29.2.2008 COM(2008) 100 végleges 2008/0044 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS / /EK IRÁNYELVE [ ] a gépjárművek és pótkocsijuk időszakos

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA. az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok (ÁFSz-ek) közötti fokozott együttműködésről

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA. az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok (ÁFSz-ek) közötti fokozott együttműködésről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.6.17. COM(2013) 430 final 2013/0202 (COD) C7-0177/13 Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Állami Foglalkoztatási Szolgálatok (ÁFSz-ek) közötti fokozott

Részletesebben

29.3.2011 A7-0329/29 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS...

29.3.2011 A7-0329/29 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS... 29.3.2011 A7-0329/29 Módosítás 29 Brian Simpson a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság nevében Jelentés Brian Simpson Az idegenforgalomra vonatkozó európai statisztikák (COM(2010)0117 C7 0085/2010 2010/0063(COD))

Részletesebben

BIZOTTSÁG. L 265/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.9.26. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező)

BIZOTTSÁG. L 265/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.9.26. (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) L 265/18 Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2006.9.26. II (Jogi aktusok, amelyek közzététele nem kötelező) BIZOTTSÁG AZ EK TÖRÖKORSZÁG VÁMÜGYI EGYÜTTMŰKÖDÉSI BIZOTTSÁG 1/2006 HATÁROZATA (2006. szeptember

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.5.25. COM(2016) 289 final 2016/0152 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a területi alapú tartalomkorlátozás, illetve a vevő állampolgársága, a belső

Részletesebben

Közösségi Határkódex ***I

Közösségi Határkódex ***I C 133 E/57 P6_TA(2005)0247 Közösségi Határkódex ***I Az Európai Parlament jogalkotási állásfoglalása a személyek határátlépésére irányadó szabályok Közösségi Kódexének létrehozásáról szóló európai parlamenti

Részletesebben

Page 1 of 12 32010R0913 Az Európai Parlament és a Tanács 913/2010/EU rendelete ( 2010. szeptember 22. ) a versenyképes árufuvarozást szolgáló európai vasúti hálózatról EGT-vonatkozású szöveg Hivatalos

Részletesebben

Kulturális és Oktatási Bizottság. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére

Kulturális és Oktatási Bizottság. a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről. az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Kulturális és Oktatási Bizottság 17.7.2012 2011/0430(COD) VÉLEMÉNY a Kulturális és Oktatási Bizottság részéről az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság részére a közszféra

Részletesebben

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a rendelettervezetnek az elnökség által készített, egységes szerkezetbe foglalt változatát.

Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a rendelettervezetnek az elnökség által készített, egységes szerkezetbe foglalt változatát. AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. március 13. (15.03) (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2011/0282 (COD) 7303/13 AGRI 159 AGRISTR 32 CODEC 535 MUNKADOKUMENTUM Küldi: az elnökség Címzett: a Tanács

Részletesebben

Az elektronikus vám Az elektronikus vám rendszeréhez a jogszabályi keretet az Európai Parlament és a Tanács papírmentes vám- és kereskedelmi környezetről szóló 70/2008/EK határozata adja. A határozatot

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 18. (OR. en) 11101/11 Intézményközi referenciaszám: 2011/0160 (NLE)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 18. (OR. en) 11101/11 Intézményközi referenciaszám: 2011/0160 (NLE) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 18. (OR. en) 11101/11 Intézményközi referenciaszám: 2011/0160 (NLE) AGRI 422 FORETS 50 DEVGEN 177 ENV 434 RELEX 612 JUR 282 UD 139 PROBA 82 JOGALKOTÁSI AKTUSOK

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 14.12.2005 COM(2005) 653 végleges 2005/0253 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE a 2223/96/EK tanácsi rendeletnek a nemzeti számlákkal kapcsolatos

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS.../2013 RENDELETE

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS.../2013 RENDELETE PE-CONS No/YY 2013/0063(COD) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS.../2013 RENDELETE a mezőgazdasági termékek feldolgozásával előállított egyes árucikkekre alkalmazandó kereskedelmi szabályokról AZ EURÓPAI

Részletesebben

A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA

A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA 2011.6.21. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 161/29 A BIZOTTSÁG VÉGREHAJTÁSI HATÁROZATA (2011. június 17.) az egyes tagállamok éves BSE-ellenőrzési programjaik felülvizsgálatára történő felhatalmazásáról

Részletesebben

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság 27.10.2010 2010/0067(CNS) VÉLEMÉNYTERVEZET az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről a Jogi Bizottság részére

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2012) 148 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK a mezőgazdasági

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE. a nem automatikus működésű mérlegekről. (kodifikált szöveg)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE. a nem automatikus működésű mérlegekről. (kodifikált szöveg) AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 25.7.2007 COM(2007) 446 végleges 2007/0164 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE a nem automatikus működésű mérlegekről (kodifikált szöveg)

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a forgalomba hozatalra szánt euróérmék címleteiről és műszaki előírásairól. (átdolgozás)

Javaslat A TANÁCS RENDELETE. a forgalomba hozatalra szánt euróérmék címleteiről és műszaki előírásairól. (átdolgozás) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.4.11. COM(2013) 184 final 2013/0096 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a forgalomba hozatalra szánt euróérmék címleteiről és műszaki előírásairól (átdolgozás) HU HU INDOKOLÁS

Részletesebben

A kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok kezelıszervei ***I

A kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok kezelıszervei ***I P7_TA-PROV(2011)0212 A kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok kezelıszervei ***I Az Európai Parlament 2011. május 11-i jogalkotási állásfoglalása a kerekes mezıgazdasági vagy erdészeti traktorok

Részletesebben

Javaslat: A TANÁCS RENDELETE

Javaslat: A TANÁCS RENDELETE HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.6.8. COM(2010)295 végleges 2010/0159 (NLE) Javaslat: A TANÁCS RENDELETE az Indiából származó polietilén-tereftalát (PET) fólia behozatala vonatkozásában végleges

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 761/2001/EK RENDELETE. (2001. március 19.) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA,

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 761/2001/EK RENDELETE. (2001. március 19.) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA, AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 761/2001/EK RENDELETE (2001. március 19.) a szervezeteknek a közösségi környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszerben (EMAS) való önkéntes részvételének lehetővé

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS RENDELETE

Javaslat A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.11.21. COM(2011) 775 végleges 2011/0355 (NLE) Javaslat A TANÁCS RENDELETE a Kínai Népköztársaságból származó, egyes varrat nélküli vas- és acélcsövek behozatalára vonatkozó

Részletesebben

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat )

Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.7.16. COM(2012) 362 final 2012/0195 (CNS) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az Európai Unió és a tengerentúli országok és területek társulásáról ( tengerentúli társulási határozat

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.22. COM(2010) 815 végleges 2010/0395 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról HU HU

Részletesebben

2008.11.8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 299/25 IRÁNYELVEK

2008.11.8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 299/25 IRÁNYELVEK 2008.11.8. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 299/25 IRÁNYELVEK AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008/95/EK IRÁNYELVE (2008. október 22.) a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről (kodifikált

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 1. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 1. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. február 1. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0014 (COD) 5712/16 ADD 1 ENT 20 MI 45 CODEC 103 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. január 28. Címzett:

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról. és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról. és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 428 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Részletesebben

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 219/2009/EK RENDELETE. (2009. március 11.)

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 219/2009/EK RENDELETE. (2009. március 11.) 2009.3.31. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 87/109 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 219/2009/EK RENDELETE (2009. március 11.) a Szerződés 251. cikkében meghatározott eljárás alá tartozó egyes jogi

Részletesebben