VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ"

Átírás

1 VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES,

2 FELADATOK I. Feladat: Iskolátok, vagy lakóhelyetek környékén biztosan található egy vízterület, ahol az emberi hanyagság miatt szeméttel találkoztok a mindennapok során. Közösen jelöljetek ki egy területet, ahol egyszeri alkalommal példát mutatva a társadalom többi tagjának lehetőségeitekhez mérten összegyűjtitek az elszórt szemetet. A szemétgyűjtés megszervezéséről, lebonyolításáról és eredményéről készítsetek egy beszámolót. (Lehetőség szerint képekkel illusztrálva). Amennyiben nincsen a közelben vízterület, akkor bármilyen közterületen elvégezhető a feladat. A gyűjtésen talált vagy elképzelt szemét újrahasznosítására tegyetek javaslatot. / Pl.: üres üvegből úszó tartó/ Feladat megoldásában résztvevő fiatalok neve: (Amennyiben nem a teljes csapat együtt dolgozta ki a feladatot) Elérhető pontszám: 50 pont Csapat által elért pontszám: pont II. Feladat: Az alábbi tesztfeladatot oldjátok meg. Minden kérdésre csak egy helyes válasz van. A helyes válasz betűjelét írjátok be a feladat végén található táblázatba. 1. Ausztriában eredő folyónk, melynek teljes hossza eléri a 322 km t: a, Répce b, Marcal c, Rába 2. Melyik pisztrángfajta ívik le Magyarországon? a, szivárványos b, sebes c, egyik sem 3. A Répce Vas megyei szakasza jellemzően melyik víztípusba sorolható? a, csermely b, csatorna c, folyó 4. Mekkora volt a legnagyobb horogra került ponty a világon? a, 42,6 kg b, 37,1 kg c, 54 kg 2

3 5. A felsorolt vizek közül melyikre mondható, hogy természetes víz? a, Szombathelyi Csónakázó tó b, Magyarszecsődi kavicsbánya tó c, Pinka patak 6. Magyarországon melyik őshonos halunk szaglása a legrosszabb? a, csuka b, harcsa c, angolna 7. A Répce folyó melyik településnél érkezik be Vas megyébe? a, Bük b, Répcevis c, Csepreg 8. Melyik fogható halunk nő Magyarországon a legnagyobbra? a, márna b, harcsa c, pisztráng 9. Melyik hal nem tartozik a pisztrángfélék családjába? a, szivárványos pisztráng b, sebes pisztráng c, kurta baing 10. Észak Amerikából a múlt század végén betelepített folyóvízi halunk? a, kecsege b, márna c, szivárványos pisztráng 11. Melyik víznek a legmagasabb az oldott oxigén tartalma? a, az 5 o C os folyó vizének b, a 20 o C os tó vizének c, a vizekben egyáltalán nincs oldott oxigén 12. Melyik a legkisebbre növő, Magyarországon élő hal? a, dévérkeszeg b, állas küsz c, kurta baing 13. Körmendnél melyik folyónk, vagy patakunk ömlik a Rábába? a, Pinka b, Répce c, Marcal 3

4 14. A halak fejlődésében mi követi a lárva állapotot? a, pete b, báb c, zsenge ivadék 15. Híres magyar természettudós, aki Breznóbányán született június 26 án: a, Pintér Károly b, Herman Ottó c, Fodorpataki László 16. Mire használjuk a twister horgot? a, Kukoricát tűzünk rá és feeder bottal bedobjuk. b, Gumihalat tűzünk rá és egy spin bottal kínáljuk fel. c, Gumihalat tűzünk rá és egy rakós bottal lógatjuk be. 17. Melyik halunk másik neve a Ragadozó ön? a, Szivárványos ökle b, Balin c, Botos kölönte 18. Alábbiak közül melyik ragadozó halnál elengedhetetlen a wolfram előke? a, Fogas süllő b, Csuka c, Balin 19. Mire kell vigyázni a süllő megfogásakor? a, Nagyon nyálkás a teste, mely kiütéseket okoz. b, Kopoltyú lemeze elvághatja a kezünket. c, Orrba csaphat erős farkával. 20. Milyen közegben olvad el a PVA háló? a, Olajos aroma b, Víz c, Házi pálinka 21. Mely halfajunknak a testén található zsírúszó? a, fogas süllő b, sebes pisztráng c, kecsege 4

5 22. Mely halunknak van garatfoga? a, csuka b, ponty c, fogas süllő 23. Melyik nem őshonos halunkat telepítik hínárirtás céljából? a, busa b, jász keszeg c, amur 24. Az ezüstkárász melyik földrészről került hazánkba? a, Ázsia b, Ausztrália c, Dél Amerika 25. Magyarországon kb. mennyi horgász van regisztrálva évente a Magyar Országos Horgász Szövetségnél? a, fő b, fő c, fő Kérdés Válasz Javítás

6 Feladat megoldásában résztvevő fiatalok neve: (Amennyiben nem a teljes csapat együtt dolgozta ki a faladatot) Elérhető pontszám: 25 pont Csapat által elért pontszám: pont III. Feladat: Az alábbi két képből azonosítsd be mely növény látható a képeken és írd be a megnevezését. Ezt követően ½ oldalban foglald össze a növényre vonatkozó tudnivalókat. Feladat megoldásában résztvevő fiatalok neve: (Amennyiben nem a teljes csapat együtt dolgozta ki a faladatot) Elérhető pontszám: 10 pont Csapat által elért pontszám: pont 6

7 IV. Feladat: A képen látható állatok nevét és ha van eszmei /természetvédelmi/ értékét írjátok be a kép alatt található vonalra. 7

8 Elérhető pontszám: 10 pont Csapat által elért pontszám: pont Elérhető összpontszám az II. fordulóban 95 pont. Kiértékelő Feladatszám Elért pontszám pont pont pont pont Csapat által elért összpontszám az II. fordulóban: pont Értékelő bizottság tagjainak aláírása:

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013-02-05 FELADATOK I. Feladat: Találjatok ki egy ötletes csapat logót (szimbólumot),

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2010-03-21 FELADATOK I. Feladat: A helyszíni forduló a vaskeresztesi tanpályán

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő NÉBIH - Halászati őri ismeretek Felkészülést elősegítő tananyag a halászati őri vizsgára (105 oldal). Alapvető tudás (halfajfelismerés)

Részletesebben

Horgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása

Horgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása 9. Idegenforgalmi ismeretek Horgászturizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely

Részletesebben

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK

ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK Állami halászjeggyel vagy állami horgászjeggyel rendelkező személy nyilvántartott hal gazdálko dá si vízterületen

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

A halak váltv állatok.

A halak váltv állatok. Halak más m s váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok A halak váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok. Váltózó testhőmérs rsékletű még: Rákok Békák Kagylók Polipok Tintahal Csigák Halak húsa A halhús kedvező

Részletesebben

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok

Főbb jellemzőik. Főbb csoportok Újszájú állatok Szerk.: Vizkievicz András A földtörténeti óidő kezdetén a kambrium időszakban több mint 500 millió évvel ezelőtt éltek azok az ősi férgek, melyeknél szétvált az ősszájú és az újszájú állatok

Részletesebben

A BALATONI VÍZGYV NAK ÉS S A BEFOLYÓKON TAPASZTALT. cskozás 2012. 05 23 24., 24., Szarvas. http://pj.piotr.pagesperso orange.fr/pix/balaton.

A BALATONI VÍZGYV NAK ÉS S A BEFOLYÓKON TAPASZTALT. cskozás 2012. 05 23 24., 24., Szarvas. http://pj.piotr.pagesperso orange.fr/pix/balaton. A BALATONI VÍZGYV ZGYŰJTŐ HALFAUNÁJÁNAK NAK ÉRTÉKELÉSE ÉS S A BEFOLYÓKON TAPASZTALT HIDROBIOLÓGIAI PROBLÉMÁK K BEMUTATÁSA XXXVI. Halászati Tudományos Tanácskoz cskozás 2012. 05 23 24., 24., Szarvas http://pj.piotr.pagesperso

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak)

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak) Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak) Vízi élettájak Faciál (vízfelszíni élettáj) Fitál (makrovegetáció borítású vízi

Részletesebben

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN A Mágori Horgászegyesület felkérésére 2011. április 9.-én állományfelmérő halászatot végeztünk a Kecskészugi

Részletesebben

9/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan I.

9/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan I. 9/b tétel GERINCES RENDSZERTAN I. HALAK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPOCSNÉLKÜLIEK (AGNATHA) OSZTÁLY: KÖRSZÁJÚAK (CYCLOSTOMATA) REND: INGOLAALKÚAK» CSALÁD: INGOLAFÉLÉK TISZAI INGOLA (Eudontomyzon

Részletesebben

EGYSÜLETI HORGÁSZREND 2014

EGYSÜLETI HORGÁSZREND 2014 Bónom-zug Vizéért Egyesület 5502 Gyomaendrőd, Apponyi u. 14. e-mail: bonomzugiegyesület@gmail.com www.bonom.atw.hu EGYSÜLETI HORGÁSZREND 2014 Általános szabályok: 1. A Bónom-zugi holtágon (halgazdálkodási

Részletesebben

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer

Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat

Részletesebben

Horgászturizmus. és a. Körösök

Horgászturizmus. és a. Körösök Horgászturizmus és a Körösök Köszöntő A Körösök vidékéről már oly sokan és olyan szépen írtak: költők, írók, tudósok, hogy elég lenne talán csak hivatkozni ezekre a művekre, és idézni egy-egy gondolatot

Részletesebben

Az őshonos halaink védelmében

Az őshonos halaink védelmében Az őshonos halaink védelmében Sallai Zoltán Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság NIMFEA Természetvédelmi Egyesület Magyar Haltani Társaság Szarvas, 2008. május 14-15. A hazai gerincesek védettsége 100%

Részletesebben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben Jámborné Dankó Kata és Bardócz Tamás Vidékfejlesztési Minisztérium, Halgazdálkodási és Halászati Operatív Program Irányító Hatósági Osztály Magyarországon

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TARJÁN HÁZIREND

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TARJÁN HÁZIREND SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TARJÁN HÁZIREND 3. KIADÁS Kiadó: Sporthorgász Egyesület Tarján A Házirend jelen, 3. kiadását a Sporthorgász Egyesület 2010. január 24-i közgyűlése fogadta el. 2010. április - 2 -

Részletesebben

Rejtvények 2014. Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/

Rejtvények 2014. Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Rejtvények 2014 /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány Februári feladvány Márciusi feladvány Áprilisi feladvány Májusi feladvány Júniusi feladvány Júliusi feladvány Augusztusi

Részletesebben

Tájékoztató a nagyobb vizek horgászati helyzetéről.

Tájékoztató a nagyobb vizek horgászati helyzetéről. MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE Melléklet: a MOHOSZ Elnökség 2011.szeptember 09.-i ülésének 6. sz. napirendjéhez E-20110929-6 Tájékoztató a nagyobb vizek horgászati helyzetéről. A Velencei-tó

Részletesebben

Duna és egyéb folyók szabályozásáról

Duna és egyéb folyók szabályozásáról 8. évfolyam 5. szám 2001.október VÍZMINŐSÉGI TÁJÉKOZTATÓ A Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség belső információs kiadványa AZ ALCSI HOLT-TISZA Az Alcsi Holt-Tisza mint tartalék ivóvízbázis

Részletesebben

A HALTAKARMÁNYOZÁS JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI HELYZETE

A HALTAKARMÁNYOZÁS JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI HELYZETE A HALTAKARMÁNYOZÁS JELENLEGI ÉS JÖVŐBENI HELYZETE Dr. Gregosits Balázs kutatás-fejlesztési igazgató Vitafort Zrt. Gödöllő, 2016. 02. 04. VI. Gödöllői Halászati- Horgászati Szakember találkozó A KEZDETEKTŐL.NAPJAINKIG

Részletesebben

Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon. Bardócz Tamás főosztályvezető

Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon. Bardócz Tamás főosztályvezető Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon Bardócz Tamás főosztályvezető Változó szabályozási környezet Új Btk. Új rendészeti tv. EU Közös Halászati Politika Változó társadalmi, gazdasági elvárások

Részletesebben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2012-ben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2012-ben Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2012-ben Letyan-Goda Anita (1975-2013), az Országos Halászati Adattár munkatársa emlékének ajánljuk Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli

Részletesebben

Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához

Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Bevezető Egyesületünk a rendkívül száraz 00-ik év után 00-ben tovább folytatta a cserháti patakok halfaunisztikai felmérését. A két év leforgása alatt a

Részletesebben

A Balatoni horgászfogások elemzése a fogási naplók adatai alapján

A Balatoni horgászfogások elemzése a fogási naplók adatai alapján A Balatoni horgászfogások elemzése a fogási naplók adatai alapján Jogszabályi háttér 78/1997. (XI.4.) FM rendelet 13. (1) A jogosult vagy több jogosult együttesen a területi engedély adásával egyidejűleg

Részletesebben

Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND

Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND Amely, az alapszabály 24. 1. bekezdése alapján annak kötelező melléklete, készült az 1997 évi XLI törvény (továbbiakban Hhtv.), a 73/1997. (X.28.) FM-KTM. együttes

Részletesebben

ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET. Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok

ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET. Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok 1. Az Ölbői tóparton a horgászat elől elzárt területjelző táblák közötti szakaszokon és a Csülök Csárda

Részletesebben

TISZA-TAVI HORGÁSZREND 2015

TISZA-TAVI HORGÁSZREND 2015 TISZA-TAVI HORGÁSZREND 2015 Általános horgászati előírások 1.A) A felnőttek részére kiadott horgászjegy birtokosa egyszerre maximum 2 bottal és botonként legfeljebb 3 db egyenként maximum 3 ágú horoggal

Részletesebben

Dr. Mucsi Imre Lódi György Sztanó János Magyarországi halfajok

Dr. Mucsi Imre Lódi György Sztanó János Magyarországi halfajok Dr. Mucsi Imre Lódi György Sztanó János Magyarországi halfajok Vizeink legfejlettebb élőlényei a halak. A halak biológiai szabályozó szerepet töltenek be a vízi környezetben, jelzik a víz minőségi állapotát,

Részletesebben

BÁTONYTERENYE-MACONKAI SZABADIDŐ- ÉS SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET

BÁTONYTERENYE-MACONKAI SZABADIDŐ- ÉS SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET BÁTONYTERENYE-MACONKAI SZABADIDŐ- ÉS SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET 2016.. évii NAPIIJEGYES TÁJÉKOZTATÓ Felhívjuk a figyelmet, hogy e tájékoztató tartalmazza az egységes állami horgászokmány kitöltésére vonatkozó

Részletesebben

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai.

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Natura 2000 fenntartási tervek készítése Honlap: www.bfnp.hu zalanatura2000@gmail.com Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Megyer Csaba osztályvezető Natura 2000 kijelölés, felmérések A

Részletesebben

B-vitamin-csoport... 60 Folsav... 61 Nátrium... 62 Kálium... 62 Klór... 62 Foszfor... 62 Kalcium... 62 Magnézium... 63 Vas... 64 Fluor... 65 Jód...

B-vitamin-csoport... 60 Folsav... 61 Nátrium... 62 Kálium... 62 Klór... 62 Foszfor... 62 Kalcium... 62 Magnézium... 63 Vas... 64 Fluor... 65 Jód... TARTALOM Előszó... 11 ALAPISMERETEK... 13 A táplálkozás Egészségformáló szerepe... 15 A baba Első tápláléka Az AnyAtEj... 20 mesterséges és vegyes táplálás... 26 Csecsemőtápszerek... 27 Tápszerválaszték...

Részletesebben

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K

S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K S Z I N T V I Z S G A F E L A D A T O K a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara hatáskörébe tartozó szakképesítésekhez Érvényes: 2014. szeptember 1-től, a 41/2013. (V. 28.) VM rendelettel

Részletesebben

A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZEGYESÜLET

A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZEGYESÜLET A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZEGYESÜLET HORGÁSZRENDJE A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgászrendje - 1. oldal Horgászegyesületünk vízterületén általánosságban a 2013. évi CII. törvényben foglaltak az érvényesek.

Részletesebben

A dunai litorális és mélyvízi bentikus élőhelyek halállományainak összehasonlítása

A dunai litorális és mélyvízi bentikus élőhelyek halállományainak összehasonlítása A dunai litorális és mélyvízi bentikus élőhelyek halállományainak összehasonlítása Comparision of fish stocks in littoral and deep benthic habitats in the Danube elektromos kece Szalóky Zoltán MTA Ökológiai

Részletesebben

I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó

I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó I. Békés Megyei Bojlis Találkozó 2014 szeptember 18-21. - Spicces Horgásztó 2014. október 21-24. Munkácsy Horgásztó Tervezett program: 2014. szeptember 18. csütörtök: 10:00 Ünnepélyes megnyitó, 11:00 Horgászhelyek

Részletesebben

A felszín ábrázolása a térképen

A felszín ábrázolása a térképen A felszín ábrázolása a térképen Rajzold le annak a három tájnak a felszínét, amelyről a tankönyvben olvastál! Írd a képek alá a felszínformák nevét! Színezd a téglalapokat a magassági számoknak megfelelően!

Részletesebben

HORGÁSZREND. 18. életévüket betöltött az adott évre érvényes állami horgászjeggyel rendelkező

HORGÁSZREND. 18. életévüket betöltött az adott évre érvényes állami horgászjeggyel rendelkező Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND Amely, alapszabály 24. 1. bekezdése alapján annak kötelező melléklete, készült a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (továbbiakban

Részletesebben

DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOM MEZŐGAZDAS TERMÉSZETV SZETVÉDELMI. ÁLLATTANI TANSZÉK Tanszékvezet. kvezető: cskozás. elemzése.

DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOM MEZŐGAZDAS TERMÉSZETV SZETVÉDELMI. ÁLLATTANI TANSZÉK Tanszékvezet. kvezető: cskozás. elemzése. DEBRECENI EGYETEM AGRÁRTUDOM RTUDOMÁNYI KÖZPONTK MEZŐGAZDAS GAZDASÁG- ÉLELMISZERTUDOMÁNYI és KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR TERMÉSZETV SZETVÉDELMI ÁLLATTANI ÉS S VADGAZDÁLKOD LKODÁSI TANSZÉK Tanszékvezet kvezető:

Részletesebben

Elemi csapásból hozzáadott érték

Elemi csapásból hozzáadott érték Elemi csapásból hozzáadott érték Példa az épített halastavak természeti erőforrásainak rugalmas hasznosítására Horváth László, Szent István Egyetem, Gödöllő Csorbai Balázs, Szent István Egyetem, Gödöllő

Részletesebben

INTENZÍV RENDSZEREK ALAPJAI

INTENZÍV RENDSZEREK ALAPJAI INTENZÍV RENDSZEREK ALAPJAI Mitől lesz valami intenzív? Intenzifikáció lehetőségei: Takarmányozás Polikultúra Telepítési sűrűség fokozása Vegyes kihelyezés Levegőztetés Vízcsere Extenzív félintenzív -

Részletesebben

XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás. Adatok a kárókatona állományviszonyairól és táplálkozásáról a Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás. Adatok a kárókatona állományviszonyairól és táplálkozásáról a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. DEBRECENI EGYETEM AGRÁR- és GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYOK CENTRUMA MEZŐGAZDASÁG- ÉLELMISZERTUDOMÁNYI és KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KAR TERMÉSZETVÉDELMI ÁLLATTANI ÉS VADGAZDÁLKODÁSI TANSZÉK Tanszékvezető: Dr. habil

Részletesebben

Átjárhatóság. Hallépcsők. Pannonhalmi Miklós. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr

Átjárhatóság. Hallépcsők. Pannonhalmi Miklós. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr Hallépcsők Pannonhalmi Miklós Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Győr Földünk felszínének 71%-át a vizek teszik ki, ami azt is jelenti, hogy a halak Földünkön a legelterjedtebb gerinces fajok. A becsült

Részletesebben

MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET

MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET 5700 Gyula, Vajda János u. 19. Telefon: +36 20/569-9227 TERÜLETI ÉVES HORGÁSZENGEDÉLY Ára:..Ft, sorszám:.. Érvényes: 2012 év 12. hó 31. 25 db békés hal (ponty, amur) maximum

Részletesebben

A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK

A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK A KÁRÓKATONA EURÓPAI ÉS MAGYARORSZÁGI HELYZETE, A FAJJAL KAPCSOLATOS KONFLIKTUSOK Prof. Dr. Faragó Sándor Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem A KÁRÓKATONA RENDELKEZÉSÉRE

Részletesebben

Hogyan, hová és miért úsznak a halak?

Hogyan, hová és miért úsznak a halak? Oknyomozó tudomány Hogyan, hová és miért úsznak a halak? Pannonhalmi Miklós ÉDUVIZIG MTA VEAB Győr, 2016.11.15. Az előadás tartalma Közegellenállás Testforma Úszóhólyag Úszók Érzékszervek Hová Miért Gerinces

Részletesebben

A halak tartási körülményei és szállítása

A halak tartási körülményei és szállítása A halak tartási körülményei és szállítása Hegyi Árpád Tartási körülmények 2013 CII. évi törvény a halgazdálkodásról és a hal védelméről. 2013 CII. évi törvény Vhr. (Horgászat) 8. A halászat és a horgászat

Részletesebben

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése ben

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése ben Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése 2012- ben Jámborné Dankó Kata, Mihálffy Szilvia, Bardócz Tamás Vidékfejlesztési Minisztérium, Erdészeti, Halászati és Vadászati Főosztály, Halgazdálkodási

Részletesebben

Beszámoló a Marcali és Vidéke Horgászegyesület 2011. évi munkájáról (2012. február 18.)

Beszámoló a Marcali és Vidéke Horgászegyesület 2011. évi munkájáról (2012. február 18.) Beszámoló a Marcali és Vidéke Horgászegyesület 2011. évi munkájáról (2012. február 18.) Tisztelt horgásztársak! Köszöntök minden megjelent horgásztársat az elmúlt éves munkánkat értékelő közgyűlésünkön.

Részletesebben

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK

ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. ÉLELMISZER-IPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI

Részletesebben

HULLÁM HORGÁSZ EGYESÜLET 2011. FEBRUÁR 9-EI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐKÖNYV

HULLÁM HORGÁSZ EGYESÜLET 2011. FEBRUÁR 9-EI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐKÖNYV HULLÁM HORGÁSZ EGYESÜLET 2011. FEBRUÁR 9-EI KÖZGYŰLÉS JEGYZŐKÖNYV Készült 2011. február 9-én, Zalaszentgyörgyön, a Kultúrházban. Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint 1. Tóth István elnök köszönti

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VII. 15.) számú rendelete a háziorvosi körzetekről Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,

Részletesebben

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév

4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév Iskola: 1 Csapatnév: 4. osztályos feladatsor III. forduló 2014/2015. tanév 13 1. Fejtsétek meg a keresztrejtvényt!a megfejtés után megtudjátok, hogy a harmadik fordulónak mi a témája! 1. Itt adták át Közép-Európa

Részletesebben

Fenntartható technológiák a haltermelésben a SustainAqua projekt külföldi esettanulmányai

Fenntartható technológiák a haltermelésben a SustainAqua projekt külföldi esettanulmányai Integrált szemléletű program a fenntartható és egészséges édesvízi akvakultúráért Fenntartható technológiák a haltermelésben a SustainAqua projekt külföldi ai Kerepeczki Éva, Gál Dénes és Bardócz Tamás

Részletesebben

Az MTA Duna-kutató Intézet évi zárójelentése az Ipolyon a Dunán és a Sződrákosi-patakon végzett halbiológiai felmérésekről

Az MTA Duna-kutató Intézet évi zárójelentése az Ipolyon a Dunán és a Sződrákosi-patakon végzett halbiológiai felmérésekről Az MTA Duna-kutató Intézet 2012. évi zárójelentése az Ipolyon a Dunán és a Sződrákosi-patakon végzett halbiológiai felmérésekről Kutatási témák 1. A halfajegyüttesek tér-időbeli dinamikája és a folyóvízi

Részletesebben

35/6/2014. szám. HATÁROZATOK a október 10-i Intéző Bizottsági ülésről.

35/6/2014. szám. HATÁROZATOK a október 10-i Intéző Bizottsági ülésről. 35/6/2014. szám. HATÁROZATOK a 2014. október 10-i Intéző Bizottsági ülésről. I-20/2014.sz. határozat: Az Intéző Bizottság a halászati őrzéssel kapcsolatos aktualitásokról szóló tájékoztatót megismerte

Részletesebben

Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP

Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért 2015/2016-os tanév 2015. október 21. VERSENYLAP Kedves Versenyző! Mielőtt válaszolnál a kérdésekre, figyelmesen olvasd

Részletesebben

Mit tennék a vizek védelmében

Mit tennék a vizek védelmében Mit tennék a vizek védelmében Marcal folyó Készítette: Bálint Brigitta Magyargencsi Sportegyesület Bevezető Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermő vidékéről,

Részletesebben

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése ben

Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése ben Magyarország tógazdasági és intenzív üzemi haltermelése 2011- ben Jámborné Dankó Kata és Bardócz Tamás Vidékfejlesztési Minisztérium, Halgazdálkodási és HOP Irányító Hatósági Osztály Magyarországon a tógazdaságokból

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232

Részletesebben

ÖSSZEVONT TERÜLETI JEGY

ÖSSZEVONT TERÜLETI JEGY ÖSSZEVONT TERÜLETI JEGY Az Összevont Területi Jegy szabályai 2016 1. A jegy tulajdonosa jogosult a feltüntetett vízterületeken a vonatkozó jogszabályok, az országos és a helyi horgászrendben meghatározott

Részletesebben

Voda a jej okolie - 1. časť

Voda a jej okolie - 1. časť Moderné vzdelávanie pre vedomostnú spoločnosť / Projekt je spolufinancovaný zo zdrojov EÚ Kód ITMS: 26130130051 číslo zmluvy: OPV/24/2011 Metodicko pedagogické centrum Národný projekt VZDELÁVANÍM PEDAGOGICKÝCH

Részletesebben

MARKAZ 2014 AMARKAZI VÍZTÁROZÓ TÓ ÁPRILIS 14.-ÉN VÉGZETT HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI

MARKAZ 2014 AMARKAZI VÍZTÁROZÓ TÓ ÁPRILIS 14.-ÉN VÉGZETT HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI AMARKAZI VÍZTÁROZÓ TÓ 2014. ÁPRILIS 14.-ÉN VÉGZETT HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉSÉNEK EREDMÉNYEI MARKAZ 2014 AVisontai Erőmű és Bánya Dolgozóinak Horgász Egyesületével fennálló szakmai szerződés értelmében a 2014.

Részletesebben

1. kép. Felmérés a Marcal megyeri, szennyezés által nem érintett szakaszán.

1. kép. Felmérés a Marcal megyeri, szennyezés által nem érintett szakaszán. A Marcal halfaunájának károsodása és regenerálódása A Torna-patakot közvetlenül érő vörösiszap szennyezés, súlyos természeti károkat okozott a Marcal folyó és a Rába alsó (torkolati) szakaszának élővilágában

Részletesebben

Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai. Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán

Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai. Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán Ragadozó halak tógazdasági termelésének gyakorlati szempontjai Dr. Horváth László Dr. Bokor Zoltán Invazív fajok problematikája ezüstkárász (Carassius auratus gibelio Bloch), a kínai razbóra (Pseudorasbora

Részletesebben

2. forduló. Matematika

2. forduló. Matematika 2. forduló Matematika 1. Három öreg bölcs alszik egy nagy fa alatt. Egy arra járó csintalan gyerkőc mindhármuk homlokára egy piros kört fest, majd kacagva elszalad. Amikor a bölcsek felébrednek, és meglátják

Részletesebben

2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR

2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR 2015.ÉVI PROGRAMNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2015. március 02. hétfő 2015. márc. 20. péntek X. Vasi Vizeken Általános Iskolai Vetélkedő I. levelező forduló beadási

Részletesebben

2. FEJEZET CSAPATOK, JÁTÉKOSOK ÉS FELSZERELÉS

2. FEJEZET CSAPATOK, JÁTÉKOSOK ÉS FELSZERELÉS 2. FEJEZET CSAPATOK, JÁTÉKOSOK ÉS FELSZERELÉS 200 MEZBE ÖLTÖZÖTT JÁTÉKOSOK Játék elôtt minden csapat csapatvezetôjének vagy edzôjének át kell adnia a játékvezetônek vagy a jegyzôkönyvvezetônek azon játékosok

Részletesebben

A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai

A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai Dr. Németh István Elnök-vezérigazgató Tógazda Zrt. Millió tonna Tények a világból Hal Hús A hústermékek és az akvakultúra/tengeri haltermékek

Részletesebben

314/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet. a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról

314/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet. a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról 314/2014. (XII. 12.) Korm. rendelet a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról A Kormány a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 71. 2. pontjában, a 15. tekintetében a közigazgatási

Részletesebben

HORGÁSZREND. Hatályos: 2015. február 14-től 2016. február 14-ig.

HORGÁSZREND. Hatályos: 2015. február 14-től 2016. február 14-ig. DIÓSJENŐI SORTHORGÁSZ EGYESÜLET 2643 Diósjenő, Tópart 078/2 Hrsz. HORGÁSZREND Hatályos: 2015. február 14-től 2016. február 14-ig. A Diósjenői Sporthorgász Egyesület Taggyűlése 1 /2015. (II. 14.) számú

Részletesebben

2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR

2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR 2015.ÉVI VERSENYNAPTÁR Dátum Program megnevezése Helyszín Nevezési díj Nevezési határidő 2015. március 02. hétfő 2015. márc. 20. péntek X. Vasi Vizeken Általános Iskolai Vetélkedő I. levelező forduló beadási

Részletesebben

"Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény

Felelős vagyok a rózsámért Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény Nógrád Megyei Pedagógiai Intézet "Felelős vagyok a rózsámért" Nemzeti Tehetség Program célkitűzéseit népszerűsítő ismeretterjesztő rendezvény Tó Hotel, Bánk 2014. május 22. Természettudományi szekció Bódis

Részletesebben

A Dunakeszi MÁV Sport Horgász Egyesület tavainak horgász és tórendje

A Dunakeszi MÁV Sport Horgász Egyesület tavainak horgász és tórendje Oldal: 1 / 8 A Dunakeszi MÁV Sport Horgász Egyesület tavainak horgász és tórendje 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 2. TILALMI IDŐK ÉS KORLÁTOZÁSOK 3. NAPIJEGGYEL TÖRTÉNŐ HORGÁSZAT SZABÁLYAI 4. TŐZEGTAVAKON TÖRTÉNŐ

Részletesebben

Halgazdálkodási fejlesztési tervek a Tisza-tavon 2020-ig

Halgazdálkodási fejlesztési tervek a Tisza-tavon 2020-ig Halgazdálkodási fejlesztési tervek a Tisza-tavon 2020-ig Hegedüs Gábor ügyvezető Halasi-Kovács Béla halgazdálkodási és ökológiai tanácsadó Kisköre, 2013. 14. Alapok A 2010-2012 közötti gazdálkodási időszak

Részletesebben

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...

1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8... Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,

Részletesebben

A halgazdálkodás szerepe a kárókatona fajok hazai populációinak fenntartásában. Halasi-Kovács Béla Hortobágyi Halgazdaság Zrt.

A halgazdálkodás szerepe a kárókatona fajok hazai populációinak fenntartásában. Halasi-Kovács Béla Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A halgazdálkodás szerepe a kárókatona fajok hazai populációinak fenntartásában Halasi-Kovács Béla Hortobágyi Halgazdaság Zrt. A halastavi halgazdálkodás természeti erőforrás fenntartó szerepének ökológiai

Részletesebben

V. HALÁSZAT, VADÁSZAT, CSAPDAKÉSZÍTÉS

V. HALÁSZAT, VADÁSZAT, CSAPDAKÉSZÍTÉS V. HALÁSZAT, VADÁSZAT, CSAPDAKÉSZÍTÉS 1. MAGYARORSZÁGI HALAK, ÉS HORGÁSZATUK Nálunk több, mint 70 halfajta található. Ezekből elég 15-20 félét ismerni, mert legtöbbször ennyivel találkozunk. A halakat

Részletesebben

2014.01.26 Rokka HE közgyűlés

2014.01.26 Rokka HE közgyűlés 2014.01.26 Rokka HE közgyűlés Kezdés: 8:50h 1. Elnök, Jantyik Tamás beszéde: - Az elnök köszönti a megjelenteket, köszönti Nemes Attilát a KHESZ ügyvezető igazgatóját, aki elfogadta meghívásunkat. - Megállapítja,

Részletesebben

Tisza-tavi pecás kalandok. Horgászzsebkönyv gyerekeknek. www.itthon.hu

Tisza-tavi pecás kalandok. Horgászzsebkönyv gyerekeknek. www.itthon.hu Tisza-tavi pecás kalandok Horgászzsebkönyv gyerekeknek www.itthon.hu Tisza-tÓ Tisza-tavi pecás kalandok l 3 Kalandra fel! Izgalmas vakációk hosszú hó napjait töltöttem gyermekként a Tisza-tónál. Kergettem

Részletesebben

Besenyszögi Milléri Sporthorgász Egyesület 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4

Besenyszögi Milléri Sporthorgász Egyesület 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4 Besenyszögi Milléri Sporthorgász Egyesület 5071 Besenyszög, Dózsa György út 4 E-mail: millerihorgasz@upcmail.hu Facebook: http://facebook.com/millerihorgasz Web: http://millerihorgasz.lapunk.hu A BESENYSZÖGI

Részletesebben

A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje

A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje A víztározón csak oda érvényes Teljes áru /csak állami jeggyel rendelkező/, valamint Kedvezményes/szövetségi tagságilap-bélyeggel/, napijegy, éjszakai

Részletesebben

védett halakból naponta összesen 2 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb

védett halakból naponta összesen 2 db tartható meg, egy halfajból azonban legfeljebb Kedves Horgásztárs! Önnel együtt azt szeretnénk, hogy a Tisza-tó halállománya gyarapodjon, védelme erősödjön, a környezete tisztább és vonzóbb legyen. Az igazi horgász sportszerű eszközökkel, szabályos

Részletesebben

Árvizes fejlesztések hatása a Pinka és a Répce vízfolyáson 50 év távlatában

Árvizes fejlesztések hatása a Pinka és a Répce vízfolyáson 50 év távlatában Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII. Országos Vándorgyűlés, Szombathely Árvizes fejlesztések hatása a Pinka és a Répce vízfolyáson 50 év távlatában Készítette: a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részéről

Részletesebben

2. 3. gy ak gy orla ak t orla Ágazatok értékelése

2. 3. gy ak gy orla ak t orla Ágazatok értékelése 2. 3. gyakorlat Ágazatok értékelése Gabonafélék Gabonafélék Világ összes gabonatermelése meghaladta a 2,22 milliárd tonnát 2009 ben Kukorica: 36% Búza: 31% Rizs: 22% Nemzetközi kereskedelembe 270 millió

Részletesebben

DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 ÚJ TERMÉKEK 2006-BAN. I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I

DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 ÚJ TERMÉKEK 2006-BAN. I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I DYNAMITE BAITS TERMÉKKAKTALÓGUS 2006 Teljes termékskála 2006 I I Indulgence fűszeres csirkés termékcsalád I TERMÉKEK 2006-BAN I Swim Stim lágy horog pelletcsalád I I Silver X etetőanyagok és adalékok I

Részletesebben

Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo

Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo Á llami Horga szjegy e s Foga si Naplo -kitöltési segédlet- -2016-os évre- Bevezetés: A tárgyévi Állami Horgászjegy és Fogási Napló (továbbiakban: Napló) normál díja: A 70. életévüket betöltött horgászok

Részletesebben

HATÁROZATOK a 2016.október 14-i Intéző bizottsági ülésről

HATÁROZATOK a 2016.október 14-i Intéző bizottsági ülésről 3/8/2016. HATÁROZATOK a 2016.október 14-i Intéző bizottsági ülésről I-30/2016. számú határozat: A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Intéző Bizottsága megismerte és elfogadta - az elhangzott

Részletesebben

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP

Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015. I. forduló FELADATLAP Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság TÚZOK TUSA 2015 I. forduló FELADATLAP Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk benneteket az idei Túzok Tusa I. fordulójában, mely hagyománnyá vált verseny elnevezését

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS A HORGÁSZBOLTRÓL TERMÉSZETVÉDELEM HORGÁSZVIZEK

BEMUTATKOZÁS A HORGÁSZBOLTRÓL TERMÉSZETVÉDELEM HORGÁSZVIZEK BEMUTATKOZÁS A HORGÁSZBOLTRÓL TERMÉSZETVÉDELEM HORGÁSZVIZEK Blinker Horgászbolt Lábatlan, Rákóczi u. 98. Tel: 33/ 361-314 Mobil: 20/ 3799-006 www.blinkerhorgaszbolt.hu info@blinkerhorgaszbolt.hu Nyitva

Részletesebben

I. Carpmania Bojlis Kupa

I. Carpmania Bojlis Kupa I. Carpmania Bojlis Kupa ahol a méret a lényeg Helye: Ideje: Díja: Lőrintei Nagy -Tó 2011. szeptember 05. 13 00 szeptember 10. 08 00 (115 óra) 99.000,- Ft, (49.500,- Ft/Fő) Felhívjuk a figyelmet, hogy

Részletesebben

Iktató szám: 88 / 2013. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2013.

Iktató szám: 88 / 2013. Tárgy: KHESZ Versenykiírás 2013. Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége 5 6 0 0 B é k é s c s a b a, B a j z a u t c a 1 1. T e l. : 6 6 / 3 2 8-9 4 5 ; f a x : 6 6 / 3 2 3-5 1 2 M a i l : k h e s z @ m a i l. g l o b o n e t. h u

Részletesebben

Rejtvények Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/

Rejtvények Januári feladvány. Februári feladvány. /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Rejtvények 2013 /A megfejtések a feladványok után találhatóak/ Januári feladvány Februári feladvány Márciusi feladvány Áprilisi feladvány Májusi feladvány Júniusi feladvány Júliusi feladvány Augusztusi

Részletesebben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2013-ban

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2013-ban Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2013-ban Udvari Zsolt, Csörgits Gábor Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Magyarországon a tógazdaságokban és az intenzív

Részletesebben