Horgászturizmus. és a. Körösök

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Horgászturizmus. és a. Körösök"

Átírás

1 Horgászturizmus és a Körösök

2 Köszöntő A Körösök vidékéről már oly sokan és olyan szépen írtak: költők, írók, tudósok, hogy elég lenne talán csak hivatkozni ezekre a művekre, és idézni egy-egy gondolatot belőlük, és szép ismeretekre tehetne szert az olvasó. Úgy gondolom azonban, hogy sokkal jobban fel lehet kelteni az érdeklődést vidékünk iránt, ha személyes élményeimmel, benyomássommal próbálom érzékeltetni annak a csodálatos világnak a hangulatát, amely az ide látogatókat fogadja. Én mindig víz mellett éltem, Tisza mellett születtem, foglalkozásom is a vízhez kötődik, halász vagyok. Olyan halász és e mellett vadász is, aki óvja, védi a természetet, a környezetet, megbecsüli a természeti értékeket, és lehetőségeim szerint dolgozom is azért, hogy ezek az értékek megmaradjanak a jövő számára. Magyarország bővelkedik még ma is olyan élőhelyekkel, amelyet minden természetkedvelő ember értékelni tud. Gyomaendrőd és környéke ebből a szempontból kiemelkedik. A gátak közé fogott folyóártérben a fűz- és nyárfák alkotják a galériaerdőket, sok helyen a ligetiszőlő futja be az erdőket, a régi buja ártéri őserdő hangulatát idézve vissza. A Hármas-Körös és kubikgödrei vízi világát ártéri rétek és legelők szakítják meg, néhol a hullámtérből kihasított alkalmi szántóföldek. A mocsári és réti növénytársulásoknak nemcsak botanikai értékük van, hanem meghatározzák a barátságos táj hangulatát, esztétikai értékét. Halakban, hüllőkben, kétéltűekben, madarakban és vadászható vadfajokban egyaránt gazdag vidék ma is. Természetesen a régi, ősi vadvíz országhoz ez már nem hasonlítható, de a védettebb füzesekben a kiskócsagok, az üstökös gémek és bakcsók fészkelő helyei húzódnak meg. A Körösök számtalan holtága nemcsak Gyomaendrőd közvetlen környezetében, hanem a városon belül is megtalálhatók. A Hármas-Körös holtágai és kubikgödrei a horgászok számára biztosítanak kikapcsolódási és a szerencsétől függő jó fogási lehetőségeket. Ez a környezet ragadott meg, amikor 1971-ben úgy döntöttem, hogy akkor még Gyomának nevezett nagyközségbe telepedem le. Sokszor kérdezi számtalan külföldi és hazai ismerősöm, hova érdemes menni Magyarországon horgászni, ahol szép környezetben, csendességben, nyugalomban el lehet tölteni néhány napot, hetet és őshonos magyar halak kisebb és nagyobb példányai akadhatnak horgukra. Mert horgászni és halat fogni számtalan helyen lehet, de nem mindegy, hogy milyen környezetben és milyen hangulatban. Ilyenkor felsorolom azokat a vizeket, amelyek képekben ebben a tájékoztatóban is bemutatásra kerültek, és saját tapasztalatom alapján merem javasolni, hogy városunkat és környékét válasszák. Itt megtalálhatók a vizeinkben a süllő, csuka, harcsa, ponty, jász, domolykó, dévér és egyéb keszegfélék, stb, akár kapitális példányai is. Bízom benne, hogy ez a kiadvány felkelti érdeklődésüket, felkeresik vidékünket, és meggyőződnek arról, hogy érdemes volt kikapcsolódásnak ezt a lehetőséget választani és máskor is szívesen jönnek Hozzánk. Bónom-zugi holtág Gyomaendrőd-Mezőtúr közúti hídnál balra Bónom-zug Vízéért Egyesület Gyomaendrőd, Apponyi u 14. Csapó László ( 30/ ) Víz terület nagysága: 16,9 hektár átlagos vízmélység: 2,5 m természetes víz, holtág Német-zug Gyomaendrőd, Dévaványa irányában, a töltésen lefelé. Gyomaendrőd, Kossuth u. 27. ; 66/ ; 30/ Honlap: www. korosihalasz.hu Kiss Sándor ( 30/ ; 66/ ) csónakról: csónak használata nem engedélyezett Jellemző halfajták: ponty, amúr, keszeg, kárász, busa, balin, csuka, süllő, harcsa Ideális, horgászati lehetőség, az Egyesület tulajdonában lévő Pihenő háznál: fürdési, kempingezési, és szállás lehetőség van. : Weekend Horgászbolt 5502 Gyomaendrőd, Hídfő u. 12. (70/ ) nagysága: 14 hektár átlagos vízmélység: 2 m természetes víz : holtág : Jellemző halfajták: Ponty, ezüst kárász, amúr, csuka, harcsa, keszeg, süllő, és horgászboltok Dr. Csoma Antal elnöke

3 Fűzfás-zugi Holtág Gyomaendrőd, Endrőd-Gyoma közötti szakaszon 5500 Gyomaendrőd, Pf.: 38. Telefonszám: 30/ (Szatmári József) Kontakt személy: Szatmári József 30/ nagysága: 22 hektár átlagos vízmélység: 2,5 méter Gyomaendrőd belterülete ; 66/ ; 30/ honlap: Kiss Sándor 30/ , 66/ Víz terület nagysága: 14 hektár átlagos vízmélység: 1,5 m : Csónak használata nem engedélyezett! Jellemző halfajták: Ponty, csuka, süllő, amúr, fehér hal A két település rész között könnyen megközelíthető holtág. Gyomai HE 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. Hantoskerti holtág (Gyoma falualja) és Révzugi holtág (Endrőd ligeti) Jellemző halfajták: ponty, csuka, süllő, harcsa, amúr, fehérhal (bejelentkezés nélkül) látogatható Gyomaendrőd üdülő övezeti részén elhelyezkedő parti sáv, mely 80%-ban beépített. A révzugi holtágat 2007-ben kotorták. Étkezési lehetőség közvetlenül a vízparton: étterem büfé Hármas-Körös folyó Gyomaendrőd-Dévaványa közúti hídtól lefelé ; 66/ ; 30/ Honlap: Kiss Sándor 30/ ; 66/ nagysága: 328 hektár átlagos vízmélység: 6 m Hármas-Körös folyó Gyomaendrőd-Dévaványa közúti hídtól felfelé Békés megyei Horgász Szövetkezet 5600 Békéscsaba, Bajza u. 11. Kontakt személy: Szatmári József (30/ ) nagysága: 140 hektár átlagos vízmélység: 5 m természetes víz: folyó : természetes víz : folyó Jellemző halfajták: ponty, márna, balin, harcsa, csuka, süllő, amúr, fehérhal, keszegfélék (bejelentkezés nélkül) látogatható Akadálymentesített: nem A Körös folyó Gyomaendrőd Város szélén húzódó szakasza. (66/ ) és horgászboltok Jellemző halfajták: ponty, márna, balin, harcsa, csuka, süllő, amúr, fehérhal, keszegfélék Akadálymentesített: nem A Körös folyó Gyomaendrőd Város szélén húzódó szakasza. (66/ ) Gyomai HE 5500 Gyomaendrőd, Szabadság tér 1. és horgászboltok

4 Papp-zug Természetvédelmi és Horgász Egyesület Gyomai Siratói holtág, Dan-zug és Félhalom Gyomaendrőd-Mezőtúr közúti híd bal oldalán. Természetvédelmi és Horgász Egyesület 5900 Orosháza, Maros u / Németh Antal (30/ ) Peresi holtág Horgászvíz pontos helyszín Gyomaendrőd,és Mezőtúr között ; 66/ ; 30/ honlap: Kiss Sándor 30/ ; 66/ nagysága: 3 hektár átlagos vízmélység: 2 m természetes víz : holtág, felépítményes horgász állás, stég (kivéve robbanómotoros) Jellemző halfajták: Ponty, Kárász, Keszeg, Süllő, Csuka, Harcsa : a helyszínen nagysága: 120 hektár átlagos vízmélység: 1,5 m : természetes víz, holtág Jellemző halfajták: ezüstkárász, ponty, csuka, süllő, amúr, harcsa Vízterület és környezetének leírása Gyomaendrőd és Mezőtúr között, a 46-os főút mellett található. 66/ és a horgászboltok Gyomaendrőd-Dévaványai közúti híd után jobbra, majd kb. 4 km után ismét jobbra. Körös Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége 5600 Békéscsaba, Bajza utca / / khesz@mail.globonet.hu; info@khesz.hu Honlap: Nemes Attila ( 66/ ) Békéscsaba Szatmári József (30/ ) Gyomaendrőd Sóczó-zugi holtág A Hármas- Körös jobb partja, a 46-os fő úttól 500 méterre. Sóczó-zugi Környezetvédelmi és Horgász Egyesület 5720 Sarkad, Gyepes u / , 66/ (Dr. Vass György) Szonda István 66/ Víz terület nagysága: 10 hektár átlagos vízmélység: 1,5 3 m természetes víz, holtág, kiépített part, stég nagysága: 12,1 hektár átlagos vízmélység: 2 m, kiépített part Jellemző halfajták: Ponty, süllő, csuka, harcsa, amúr, keszegfélék A vízterület egyrésze hétvégi házakkal beépített, egyéb helyen pedig a Hármas-Körös Holtágaira jellemző vízparti növényzet található. Helyi horgászboltokban Jellemző halfajták: A kecsegén kívül minden magyar országon őshonos faj megtalálható A Hármas- Körös holtág természetes növény és állatvilágával fenntartva, így biztosítva a halak szaporodását, és élőhelyét. A víz minősége fürdő minőségű, mivel a Templom-zugi holtág Pájer szabad strandi részéről kapja a víz utánpótlást évente többszöri alkalommal. Évente 50 q pontyot; 1 q süllőt ; és 1 q csukát telepítünk a holtágba. WeekEnd Horgászbolt 5500 Gyomaendrőd, Hidfő u. 12.

5 Templom zugi holtág Horgászvíz helyszíne: Gyomaendrőd külterületén a 46-os Fő út jobb és bal oldalán a Hármas-Körös hídja mellett. Templom-zugi Környezetvédelmi és Horgász Egyesület 5502 Gyomaendrőd, Fő út 106. Telefonszám: 66/ Dr. Valach Béla nagysága: 10 hektár átlagos vízmélység: 2 méter :, stég, Jellemző halfajták: Ponty, kárász, süllő, csuka, harcsa, keszeg ba lágyiszap kotrás volt. Szivornyáról egyenesben kapott friss vízzel nyaranta 2-3 hetente frissítve a holtág. Átlagosan 60 q fogható ponty telepítve a fogási lehetőség biztosítása céljából. Pájer Kemping (Pájer Sándor) 30/ , 66/ Kikötő, csónak lejáró: igen Weekend Horgászbolt 5500 Gyomaendrőd, Hídfő u. 12. Csüllög Zsolt (70/ ) Sellő Horgász-Vadász bolt 5500 Gyomaendrőd,Fő u Kiss Sándor (30/ ) Jegy vásárlás HTSZ jegy (Halász víz) IB jegy (Horgász víz) Hantos Kerti Siratói Torzsás Dan-zug Peres Félhalom Németh zug Hármas-Körös folyó Fűzfás zug Gyomaendrőd-Dévaványa (jegyvétel: Bolehovszky Jenő közúti hídtól felfelé 66/ , Gye. Pósa út 25.) Hármas Körös folyó Gyomaendrőd-Dévaványa közúti hídtól lefelé Ezekre a vizekre napijegy is váltható. Torzsás-zugi holtág Gyomaendrőd határában, a keleti részen, 66/ ; 30/ honlap: www. korosihalasz.hu nagysága: 11 hektár átlagos vízmélység: 2,5 m Jellemző halfajták: Ponty, csuka, süllő, harcsa, amúr, fehérhal A Hármas-Körös régi és új védgátja között elhelyezkedő holtág, mely üdülőkkel 90%-ban körbe van építve. és horgászboltokban Csak napi jeggyel: Kecsegés zug (Gyoma) Templom zug (Endrőd) Bónom zug (Endrőd) Soczó zug (Endrőd) Papp zug

6 Gyomaendrőd holtágai Városháza Tourinform iroda Református templom Jézus szíve Római Katolikus templom Evangélikus templom Gazdi bolt WeekEnd Horgászbolt Szent Imre Katolikus templom Mezőtúr Dévaványa Szarvas Kondoros Mezőberény H-5500 Gyomaendrőd, Erzsébet liget 2. Tel./Fax: (36) 66/ mobil: 30/ telefon: 66/ tel./fax:

7 GAZDI BOLT Állateledel és Horgászcikk üzlet Hobbi állatok tartásához szükséges eledelek, felszerelések, vitaminok, kiegészítők árusítása. Horgász felszerelések: botok, orsók, zsinórok, etető anyagok, aromák, élő csalik és egyéb aprócikkek. Éves horgászengedély, napi és heti jegy árusítása! Várom kedves vásárlóimat Dajkó László H-P-ig ig 5500 Gyomaendrőd, Pásztor J. u. 27/ ig 70/ , 66/ Szombat ig gazdibolt@fre .hu Valamint nyitvatartási időn kívűl telefonos egyeztetés alapján. PENNY MARKET MOL GAZDI BOLT DAIWA, CORMORAN, ROBINSON termékek választéka!

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség

A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával. Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség A horgászat, a horgászturimus jövője és kapcsolata az akvakultúrával Fürész György és Zellei Ágnes Magyar Országos Horgász Szövetség 5 000 17 000 35 000 52 000 58 000 93 000 133 000 240 000 298 000 320

Részletesebben

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN

HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN HALÁLLOMÁNY FELMÉRÉS EREDMÉNYE A VÉSZTŐI MÁGORI HE. KECSKÉSZUGI ÉS TEMETŐSZÉLI HORGÁSZVIZÉN A Mágori Horgászegyesület felkérésére 2011. április 9.-én állományfelmérő halászatot végeztünk a Kecskészugi

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013 02 25 FELADATOK I. Feladat: Iskolátok, vagy lakóhelyetek környékén biztosan

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGA BIZOTTSÁGOK VIZSGAIDŐPONTJAI 2014

HORGÁSZVIZSGA BIZOTTSÁGOK VIZSGAIDŐPONTJAI 2014 K örö svid é ki Ho rgá s z E gye sü letek S zövet ség e 5 6 0 0 B é k é s c s a ba, Ba j z a u t c a 1 1. T e l. : 6 6 / 3 2 8-9 4 5 ; fa x : 6 6 / 3 2 3-5 1 2 M a i l : k h e s z @ m a i l. g l o b o

Részletesebben

Állami fogási napló kitöltési segédlet

Állami fogási napló kitöltési segédlet Állami fogási napló kitöltési segédlet Segédlet az állami fogási napló használatához A MOHOSZ és Tagszervezetei által a 2013-ban és az elmúlt években használt horgász fogási naplót - a halgazdálkodásról

Részletesebben

XII. VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ

XII. VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ XII. VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ II. FORDULÓ Beadási határidő: 2017. március 29. CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2017-03-09. FELADATOK I. Feladat:

Részletesebben

Szakértői vélemény A Duna folyam fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz kíméleti területeinek kijelöléséről

Szakértői vélemény A Duna folyam fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz kíméleti területeinek kijelöléséről Dr. Bokor Zoltán tudományos főmunkatárs, halászati szakértő szakértői névjegyzék száma: SZIF/16-3/2011. Szakértői vélemény A Duna folyam 1630-1564 fkm, illetve Rókás vízállás Makád mentetlen holtág folyamszakasz

Részletesebben

HORGÁSZVIZSGA BIZOTTSÁGOK VIZSGAIDŐPONTJAI 2016

HORGÁSZVIZSGA BIZOTTSÁGOK VIZSGAIDŐPONTJAI 2016 K örö svid é ki Ho rgá s z E gye sü letek S zövet ség e 5 6 0 0 B é k é s c s a ba, Ba j z a u t c a 1 1. T e l. : 6 6 / 3 2 8-9 4 5 ; fa x : 6 6 / 3 2 3-5 1 2 M a i l : k h e s z @ m a i l. g l o b o

Részletesebben

Pontytermelők és horgászok kölcsönösen előnyös kapcsolata Anglers and carp farmers: Mutual benefit partnership

Pontytermelők és horgászok kölcsönösen előnyös kapcsolata Anglers and carp farmers: Mutual benefit partnership Anglers and carp farmers: Mutual benefit partnership Szolgáltatások természetes vizeken folyó horgász célú halgazdálkodáshoz Services provided by a pond fish farm for fisheries management in natural angling

Részletesebben

Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Dokumentum típusa: Fotómásolat. Állomány: digdok/gyomat/gyomafotó

Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Dokumentum típusa: Fotómásolat. Állomány: digdok/gyomat/gyomafotó Szerző Leírás: [Gyomai látkép a mai Fő útról] Leírás: [Gyoma központja a református templommal] Leírás: [A Falualji holtág és a rajta átívelő híd] Leírás: [Fürdőzők a gyomai Liget fürdőben] Leírás: [A

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET SPORTHORGÁSZ EGYESÜLETEK VAS MEGYEI SZÖVETSÉGE III. ORSZÁGOS VASI RENDŐR KUPA INFORMÁCIÓS ÖSSZEFOGLALÓ TERVEZET 2007 1 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Helyszín: Vaskeresztesi Pinka holtág és a horvátlövői Pinka

Részletesebben

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése

2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése 2013. évi balatoni halfogások bemutatása és kiértékelése Szarvas, 2014.05.29 Turcsányi Béla, Nagy Gábor Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Szakmai koncepció A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Részletesebben

Az egyesület kezelésében levő bányató vízterületén az Országos Horgászrendben foglaltak, valamint az alábbi kiegészítések betartása kötelező:

Az egyesület kezelésében levő bányató vízterületén az Országos Horgászrendben foglaltak, valamint az alábbi kiegészítések betartása kötelező: HOMOKBÁNYA-TÓ HORGÁSZRENDJE Érvényes: 2017.03. 01-től Az egyesület kezelésében levő bányató vízterületén az Országos Horgászrendben foglaltak, valamint az alábbi kiegészítések betartása kötelező: A bányatavon

Részletesebben

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TARJÁN HÁZIREND

SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TARJÁN HÁZIREND SPORTHORGÁSZ EGYESÜLET TARJÁN HÁZIREND 3. KIADÁS Kiadó: Sporthorgász Egyesület Tarján A Házirend jelen, 3. kiadását a Sporthorgász Egyesület 2010. január 24-i közgyűlése fogadta el. 2010. április - 2 -

Részletesebben

Nagyközségi Horgász Egyesület Kevermes

Nagyközségi Horgász Egyesület Kevermes Nagyközségi Horgász Egyesület Kevermes HORGÁSZREND Jelen Horgászrend a Nagyközségi Horgászegyesület kezelésében lévő halgazdálkodási vízterületeken vagy a halgazdálkodási vízterület partjának minősülő

Részletesebben

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált 2. leghosszabb folyó Európában, hossza: 2850 km Fekete-erdőből

Részletesebben

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ

VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ VASI VIZEKEN IFJÚSÁGI HORGÁSZVETÉLKEDŐ I. FORDULÓ CSAPAT NÉV: CSAPATKAPITÁNY NEVE: CSAPATKAPITÁNY ELÉRHETŐSÉGE: VASKERESZTES, 2013-02-05 FELADATOK I. Feladat: Találjatok ki egy ötletes csapat logót (szimbólumot),

Részletesebben

Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon. Bardócz Tamás főosztályvezető

Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon. Bardócz Tamás főosztályvezető Új horgászati és halászati szabályozás Magyarországon Bardócz Tamás főosztályvezető Változó szabályozási környezet Új Btk. Új rendészeti tv. EU Közös Halászati Politika Változó társadalmi, gazdasági elvárások

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) Halőri vizsga felkészítő NÉBIH - Halászati őri ismeretek Felkészülést elősegítő tananyag a halászati őri vizsgára (105 oldal). Alapvető tudás (halfajfelismerés)

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

A Dunakeszi MÁV Sport Horgász Egyesület tavainak horgász és tórendje

A Dunakeszi MÁV Sport Horgász Egyesület tavainak horgász és tórendje Oldal: 1 / 8 A Dunakeszi MÁV Sport Horgász Egyesület tavainak horgász és tórendje 1. ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK 2. TILALMI IDŐK ÉS KORLÁTOZÁSOK 3. NAPIJEGGYEL TÖRTÉNŐ HORGÁSZAT SZABÁLYAI 4. TŐZEGTAVAKON TÖRTÉNŐ

Részletesebben

PEST MEGYE ÁPRILIS 3-4. időpontja

PEST MEGYE ÁPRILIS 3-4. időpontja Ellenőrzés helyszíne PEST MEGYE 2019. ÁPRILIS 3-4. Ellenőrzés kezdetének időpontja és végének Békéscsaba Orosházi út 1-5 05.45-08.45 Szarvas Csabai út 3. 06.00-07.00 Sarkad 4219. sz 59+92m 06.00-07.30

Részletesebben

Kirendeltségek. Békéssámsoni Kirendeltség: 5946 Békéssámson, Szabadság u. 66. Telefon/FAX:

Kirendeltségek. Békéssámsoni Kirendeltség: 5946 Békéssámson, Szabadság u. 66. Telefon/FAX: A BÉKÉS TAKARÉK SZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVAÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE (cégnév, cím, telefonszám, telefaxszám), VALAMINT NYITVATARTÁSI IDEJE Kirendeltségek Békéssámsoni Kirendeltség:

Részletesebben

A halászati őr az ellenőrzés közben jogosult-e elkérni a személyi igazolványt? apple igen, minden esetben

A halászati őr az ellenőrzés közben jogosult-e elkérni a személyi igazolványt? apple igen, minden esetben A halgazdálkodási törvény alapján hány darab és milyen eszközöket használhat díj ellenében váltott állami horgászjeggyel és területi jeggyel rendelkező felnőtt horgász? apple kettő darab fenekező és egy

Részletesebben

A balatoni horgászturizmus fejlődése a közelmúltban és jövőbeni lehetőségei

A balatoni horgászturizmus fejlődése a közelmúltban és jövőbeni lehetőségei A balatoni horgászturizmus fejlődése a közelmúltban és jövőbeni lehetőségei Nagy Gábor horgászati ágazatvezető 2017.04.07. Siófok Kit tekintünk horgászturistának a Balatonnál? Mi a horgászturizmus? Aki

Részletesebben

Az általános nyitvatartási rend és az általános nyitva tartási rend szerint működő Kirendeltségeink NYITVATARTÁSI IDŐ

Az általános nyitvatartási rend és az általános nyitva tartási rend szerint működő Kirendeltségeink NYITVATARTÁSI IDŐ 4. sz. melléklet a Panaszkezelési Tájékoztatóhoz A BÉKÉS TAKARÉK SZÖVETKEZET ÜGYFÉLSZOLGÁLATI, ÜGYFELEK SZÁMÁRA NYITVA ÁLLÓ HELYISÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGE (cégnév, cím, telefonszám, telefaxszám), VALAMINT

Részletesebben

MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET

MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET MUNKÁCSY HORGÁSZ EGYESÜLET 5700 Gyula, Vajda János u. 19. Telefon: +36 20/569-9227 TERÜLETI ÉVES HORGÁSZENGEDÉLY Ára:..Ft, sorszám:.. Érvényes: 2012 év 12. hó 31. 25 db békés hal (ponty, amur) maximum

Részletesebben

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I.

Város Megnevezés Utca. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Általános Iskola Szent I. Almáskamarás Város Megnevezés Utca Idősek Klubja Dózsa Gy. Tornaterem Szent I. Művelődési Ház Szent I. Templom Szent I. Plébánia Szent I. Óvoda Dózsa Gy. Általános Iskola Szent I. Battonya Békés Békéscsaba

Részletesebben

ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET. Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok

ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET. Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok ŐLBŐ-TAVI ARANYHAL HORGÁSZEGYESÜLET Sporthorgász szabályzat I. Általános magatartási rendszabályok 1. Az Ölbői tóparton a horgászat elől elzárt területjelző táblák közötti szakaszokon és a Csülök Csárda

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS A HORGÁSZBOLTRÓL TERMÉSZETVÉDELEM HORGÁSZVIZEK

BEMUTATKOZÁS A HORGÁSZBOLTRÓL TERMÉSZETVÉDELEM HORGÁSZVIZEK BEMUTATKOZÁS A HORGÁSZBOLTRÓL TERMÉSZETVÉDELEM HORGÁSZVIZEK Blinker Horgászbolt Lábatlan, Rákóczi u. 98. Tel: 33/ 361-314 Mobil: 20/ 3799-006 www.blinkerhorgaszbolt.hu info@blinkerhorgaszbolt.hu Nyitva

Részletesebben

Horgászturizmus Magyarországon

Horgászturizmus Magyarországon Horgászturizmus Magyarországon Előadó: Dr. Glózik Klára SZIE-GAEK egyetemi adjunktus Tourinform Békés megye irodavezető Szeged, 2013. november 22. Meghatározás A horgászturizmus olyan aktív szabadidős

Részletesebben

ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK

ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK ORSZÁGOS HATÁLYÚ TILALMI IDŐSZAKOK, MÉRET- ÉS MENNYISÉGI KORLÁTOZÁSOK, NEM FOGHATÓ HALFAJOK Állami halászjeggyel vagy állami horgászjeggyel rendelkező személy nyilvántartott hal gazdálko dá si vízterületen

Részletesebben

Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához

Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Adatok a Cserhát kisvízfolyásainak halfaunájához Bevezető Egyesületünk a rendkívül száraz 00-ik év után 00-ben tovább folytatta a cserháti patakok halfaunisztikai felmérését. A két év leforgása alatt a

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DECEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DECEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG DECEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI 2014. december hónapra tervezett sebességmérések Nap Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 06.30-08.30

Részletesebben

HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG

HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG 2017 HEBOSZ METHOD FEEDER BAJNOKSÁG HEBOSZ Ifjúsági és Versenysport Bizottság 2017.03.20. HORGÁSZ EGYESÜLETEK BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI SZÖVETSÉGE Ifjúsági - és Versenysport Bizottság Ikt. sz.: Melléklet:

Részletesebben

Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon

Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon Halgazdálkodás és természetvédelem az erdélyi halastavakon Természetbarát halgazdálkodás homoródszentpálon (Románia) AGROPISC HAKI együttműködés 2008 július 12., Sáregres - Rétimajor Halgazdálkodás természetvédelmi

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG NOVEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG NOVEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG NOVEMBER HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI 2014. november hónapra tervezett sebességmérések Nap 1. Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 06.30-08.30

Részletesebben

Az őshonos halaink védelmében

Az őshonos halaink védelmében Az őshonos halaink védelmében Sallai Zoltán Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság NIMFEA Természetvédelmi Egyesület Magyar Haltani Társaság Szarvas, 2008. május 14-15. A hazai gerincesek védettsége 100%

Részletesebben

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára.

FELHÍVÁS. Békés megye természeti értékei címmel. 5-6. osztályos diákok számára. 1/9. oldal FELHÍVÁS A Békés Megyei IBSEN Nonprofit Kft. Kulturális Irodája és a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága természetismereti és kulturális vetélkedőt hirdet Békés megye természeti értékei címmel

Részletesebben

Természetes vízi halgazdálkodás tógazdasági háttérrel, avagy a keltető háztó a horgászokig

Természetes vízi halgazdálkodás tógazdasági háttérrel, avagy a keltető háztó a horgászokig Természetes vízi halgazdálkodás tógazdasági háttérrel, avagy a keltető háztó a horgászokig Fodor Ferenc tógazdasági ágazatvezető 2017.04.08. Siófok Feladataink: az állami tulajdonban lévő balatoni halállomány

Részletesebben

FEGYVERNEK ALSÓRÉTI HOLT-TISZA HALGAZDÁLKODÁSI TERVE HALÁSZATI JOG JOGOSULTJA: ALSÓRÉTI HOLT-TISZA HALÁSZATI KÖZÖSSÉGE NEVÉBEN:

FEGYVERNEK ALSÓRÉTI HOLT-TISZA HALGAZDÁLKODÁSI TERVE HALÁSZATI JOG JOGOSULTJA: ALSÓRÉTI HOLT-TISZA HALÁSZATI KÖZÖSSÉGE NEVÉBEN: FEGYVERNEK ALSÓRÉTI HOLT-TISZA HALGAZDÁLKODÁSI TERVE HALÁSZATI JOG JOGOSULTJA: ALSÓRÉTI HOLT-TISZA HALÁSZATI KÖZÖSSÉGE NEVÉBEN: FEGYVERNEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 2017. február 23. Jász-Nagykun-Szolnok megye

Részletesebben

TISZA-TAVI HORGÁSZREND 2015

TISZA-TAVI HORGÁSZREND 2015 TISZA-TAVI HORGÁSZREND 2015 Általános horgászati előírások 1.A) A felnőttek részére kiadott horgászjegy birtokosa egyszerre maximum 2 bottal és botonként legfeljebb 3 db egyenként maximum 3 ágú horoggal

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. január 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 10/2015.(I.29.) sz. önkormányzati határozat: Az Alsóréti Holt-Tisza Halgazdálkodási Tervéről és Horgászrendjéről

Részletesebben

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt

Nagy érték rejlik a vizeink felszíne alatt Négy esztendővel ezelőtt, a Magyar Haltani Társaság egyik ülésén felvetődött egy gondolat: legyen egy olyan nap az évben, amikor minden a halak körül forog. Az elnökség közös egyetértésben adott zöld utat

Részletesebben

Jásztelek HORGÁSZREND

Jásztelek HORGÁSZREND HORGÁSZREND a jászteleki kezelésében levő Zagyva-holtágakra Kedves Horgásztárs! Önnel együtt azt szeretnénk, hogy a holtág halállománya gyarapodjon, védelme erősödjön, a környezete tisztább és vonzóbb

Részletesebben

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN Lajtmann József Győri Nemzetközi Kereskedelmi Központ 2014. január 14. VÉDETT TERMÉSZETI TERÜLETEK SZÁMA MAGYARORSZÁGON ORSZÁGOS

Részletesebben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2011-ben Jámborné Dankó Kata és Bardócz Tamás Vidékfejlesztési Minisztérium, Halgazdálkodási és Halászati Operatív Program Irányító Hatósági Osztály Magyarországon

Részletesebben

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez

19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez 19. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ADATBÁZIS Összefoglaló tájékoztatás A Kbt. 113. (1) bekezdés szerinti eljárások esetében. Az érdekelt gazdasági szereplőknek tájékoztatniuk

Részletesebben

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak)

Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak) Horgászvízkezelő-Tógazda Tanfolyam (Elméleti képzés) 2. óra Vízi élettájak, a halak élőhelye szerinti felosztás (szinttájak) Vízi élettájak Faciál (vízfelszíni élettáj) Fitál (makrovegetáció borítású vízi

Részletesebben

A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZEGYESÜLET

A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZEGYESÜLET A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZEGYESÜLET HORGÁSZRENDJE A Paksi Atomerőmű Horgászegyesület horgászrendje - 1. oldal Horgászegyesületünk vízterületén általánosságban a 2013. évi CII. törvényben foglaltak az érvényesek.

Részletesebben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2012-ben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2012-ben Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2012-ben Letyan-Goda Anita (1975-2013), az Országos Halászati Adattár munkatársa emlékének ajánljuk Okuljatok mindannyian e példán. Ilyen az ember. Egyedüli

Részletesebben

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) Helyi Horgászrendje

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) Helyi Horgászrendje A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) Helyi Horgászrendje Érvényes: A KHESZ kezelésében lévő nyilvántartott halgazdálkodási vízterületekre 2017. évben Ezen Helyi Horgászrend a KHESZ kezelésében

Részletesebben

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv; 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek

2-3. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 A Duna vízgyűjtő magyarországi része -. melléklet: Természetes fürdőhelyek Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv - 0 -. melléklet: Természetes fürdőhelyek A /00 (IV..) Korm. rendelet

Részletesebben

Ügyfélszolgálati pontok szolgáltatási térképe

Ügyfélszolgálati pontok szolgáltatási térképe Ügyfélszolgálati pontok szolgáltatási térképe Kirendeltség neve Címe Telefonszáma fiók ség típusa Battonyai Kirendeltség 5830 Battonya, Petőfi tér 4. 06 (68) 556-090 nem nincs van igen nincs Békési kirendeltség

Részletesebben

HAZAI MEGÉPÜLT HIDAK AZ UVATERV TERVEI ALAPJÁN

HAZAI MEGÉPÜLT HIDAK AZ UVATERV TERVEI ALAPJÁN 2000 ELŐTT ÁTADOTT KÖZÚTI SZERKEZETEK: Helyreállított és új hidak a Duna-felett Nagyobb, folyam feletti hidak újszerű építési technológiákkal Egyéb jelentősebb hidak 2000 UTÁN ÁTADOTT ÉS TERVEZETT KÖZÚTI

Részletesebben

Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon

Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon Behúzós, (behordós) horgászat szabályai a Balatonon A Balatonra általános éves területi jegyet vagy behúzós heti területi jegyet váltott horgász köteles betartani a Balatoni Horgászrend rendelkezéseit,

Részletesebben

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek

Békés Megyei Ügyvédi Kamara. Kirendelhető ügyvédek Békés Megyei Ügyvédi Kamara Kirendelhető ügyvédek Lezárva: 2015.06.03. Békéscsaba helységben: 1. Dr. Balázs Imre Tel.: 66/452-251 Dr. Balázs Imre Ügyvédi Irodája Mobil: 30/9255-126 5600 Békéscsaba, Deák

Részletesebben

Békés, a magyar vízgazdálkodás bölcsője, vízhasznosítási trendek

Békés, a magyar vízgazdálkodás bölcsője, vízhasznosítási trendek Békés, a magyar vízgazdálkodás bölcsője, vízhasznosítási trendek Institutum Geometrico- Hidrotechnikum, 1782. Vízépítési Tanszék, 1878 Dr. Madarassy László c. egy. docens Email: madarassy.laszlo@epito.bme.hu

Részletesebben

BALÁSTYAI ALKOTMÁNY HORGÁSZ EGYESÜLET HATÁROZATOK KÖNYVE

BALÁSTYAI ALKOTMÁNY HORGÁSZ EGYESÜLET HATÁROZATOK KÖNYVE BALÁSTYAI ALKOTMÁNY HORGÁSZ EGYESÜLET HATÁROZATOK KÖNYVE A társaság neve: BALÁSTYAI ALKOTMÁNY HORGÁSZ EGYESÜLET A társaság rövidített neve: BAHE A társaság székhelye: 6764 BALÁSTYA, SZEGFŰ UTCA 17. A cég

Részletesebben

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY

MENEDÉK. Me nedék a Borszék feletti Bükk-havason HELY A HELY A Keleti-Kárpátok havasainak a Gyergyói-, a Besztercei-, és a Kelemen-havasok ölelésében levő Borszék immár jó két évszázada Erdély egyik legszebb és méltán híres Európa szerte híres települése.

Részletesebben

I. Szitás Róbert 18.000 gr,

I. Szitás Róbert 18.000 gr, Általános iskolás horgászaink részt vettek május 11-én az általános iskolák közötti horgászversenyen, amit a szegedi Herman Ottó HE. rendezett. A résztvevő csapat tagjai: Cseh Dániel, Csuhaj András 6.osztály,

Részletesebben

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13.

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december 12-13. XXXV. Viharsarok Kupa Békéscsaba, 2009.december 12-13. 1. Verseny rendezője: Békéscsabai Előre Úszó Klub Békéscsaba, Árpád sor 3. Szarvas János +36-30/700-10 39 2. A versenybíróság elnöke: Polonka György,

Részletesebben

Látvány elemek koncepció terve

Látvány elemek koncepció terve Látvány elemek koncepció terve A A Modern Városok Program keretében megvalósuló Pangea Ökocentrum (Sóstói Többfunkciós Oktatási Központ) Építési Kivitelezési Tervdokumentációjához Építtető: Nyíregyházi

Részletesebben

Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND

Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND Amely, az alapszabály 24. 1. bekezdése alapján annak kötelező melléklete, készült az 1997 évi XLI törvény (továbbiakban Hhtv.), a 73/1997. (X.28.) FM-KTM. együttes

Részletesebben

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete

Pilisvörösvári Helyi Választási Iroda 3/2014. HVI vezetői határozat melléklete Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-112-001-5, Cím: Fõ tér 1. (polgármesteri hivatal), TEVK: 01 Akácfa köz teljes közterület Báthory utca teljes közterület Béke utca teljes közterület Cékla köz teljes

Részletesebben

SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ. Évfolyam Útvonal Koordinátor Civil szervezet Egyéb

SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ. Évfolyam Útvonal Koordinátor Civil szervezet Egyéb SZEMÉTSZEDÉSI AKCIÓ Időpontja: 2011. április 13. (szerda) Gyülekező időpontja: 14,30-15,00 óra között Gyülekező helye: Piac tér Köszöntő és tájékoztató: 15,00 óra Szemétszedés csoportokban koordinátorok

Részletesebben

1. számú melléklet - Referencia munkák

1. számú melléklet - Referencia munkák 1. számú melléklet - Referencia munkák Munka megnevezése A munka elkészítésének ideje Környezetvédelmi felülvizsgálatok Kétegyháza Nagyközség szilárd és folyékony hulladék lerakó teljes körű Füzesgyarmat

Részletesebben

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2017-ben. Pálinkás Imre Pál Udvari Zsolt Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztály

Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2017-ben. Pálinkás Imre Pál Udvari Zsolt Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztály Magyarország természetes vizeinek hasznosítása 2017-ben Pálinkás Imre Pál Udvari Zsolt Agrárminisztérium Halgazdálkodási Főosztály Hazánk természetes vizein, vagyis a halgazdálkodási vízterületeken kifogott

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT

2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT 2014-ÉVI ESEMÉNYNAPTÁR KIVONAT Táv: 7km Útvonal: Halászlak Szarvas Kirándulás a Téli Arborétumba Útv.: Mezőberény - Liget - Laposi kertek - Nagy-Zug - Petőfi Emlékmű - (Koszorúzás) Boldishát Tücsökhalom

Részletesebben

HORGÁSZREND. 18. életévüket betöltött az adott évre érvényes állami horgászjeggyel rendelkező

HORGÁSZREND. 18. életévüket betöltött az adott évre érvényes állami horgászjeggyel rendelkező Síkvölgyi Sporthorgász Egyesület HORGÁSZREND Amely, alapszabály 24. 1. bekezdése alapján annak kötelező melléklete, készült a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény (továbbiakban

Részletesebben

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT

AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT AJÁNDÉKOZZ HORGÁSZATOT 2017 NEM CSAK HORGÁSZOKNAK!!! Szenvedély, Kaland, Halak Balaton Fishing Kft. AJÁNDÉKKÁRTYA családodnak, barátodnak, főnöködnek, baráti társaságnak, születésnapra, karácsonyra, esküvőre,

Részletesebben

VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT VÁSÁR 2015 október 8-10 Expo Arad

VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT VÁSÁR 2015 október 8-10 Expo Arad VADÁSZAT ÉS HALÁSZAT VÁSÁR 2015 október 8-10 Expo Arad EXPO ARTEMIS Nemzetközi vadászat és halászat vásár Ezúton kívánjuk tájékoztatni, hogy az Arad Megyei Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Iparkamara az

Részletesebben

Békés Megyei Igazgatóság. 5600. Békéscsaba, Dózsa György út 15. www.nak.hu M E G H Í V Ó

Békés Megyei Igazgatóság. 5600. Békéscsaba, Dózsa György út 15. www.nak.hu M E G H Í V Ó Békés Megyei Igazgatóság 5600. Békéscsaba, Dózsa György út 15. www.nak.hu M E G H Í V Ó a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Szervezetének elnökségi ülésére Helyszín: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Részletesebben

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság. a kamera pontok helyszíne, elhelyezése. Hubay út- Boldog Sándor István út kereszteződése Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Rendőri Szerv RK, HRK Települések Kamerák száma (db) a kamera pontok helyszíne, elhelyezése a megfigyelt terület ( a jelzett szakaszok közterületek) Ady

Részletesebben

EGYSÜLETI HORGÁSZREND 2014

EGYSÜLETI HORGÁSZREND 2014 Bónom-zug Vizéért Egyesület 5502 Gyomaendrőd, Apponyi u. 14. e-mail: bonomzugiegyesület@gmail.com www.bonom.atw.hu EGYSÜLETI HORGÁSZREND 2014 Általános szabályok: 1. A Bónom-zugi holtágon (halgazdálkodási

Részletesebben

Rafting - vadvízi evezés az Olt-folyón. Helyszín: Olt-folyó, Tusnádi-szoros. Program időtartartama (felkészítővel együtt): 3-4 óra

Rafting - vadvízi evezés az Olt-folyón. Helyszín: Olt-folyó, Tusnádi-szoros. Program időtartartama (felkészítővel együtt): 3-4 óra Rafting - vadvízi evezés az Olt-folyón. Helyszín: Olt-folyó, Tusnádi-szoros. Program időtartartama (felkészítővel együtt): 3-4 óra A túrát nemzetközileg elismert engedéllyel rendelkező, gyakorlott vezetők

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

TÁMOP-3.1.7-11/2-2011-0104. Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda 2. sz. melléklet: BEMU Partnerlista 1. Lehetséges partnerintézményi körfeltérképezése A lehetséges partnerek keresését elsősorban Békés megye középiskoláira terjesztettük ki, de minden TÁMOP pályázaton

Részletesebben

1. A település területére vonatkozó információk: 2. Természeti értékek: Fadd-Dombori FADD

1. A település területére vonatkozó információk: 2. Természeti értékek: Fadd-Dombori FADD FADD 1. A település területére vonatkozó információk: Teljes terület 6747,3495 Ha Ebből szántó 4626,7758 Ha gazdasági erdő 106,7734 Ha védett terület 168,7654 Ha ipari hasznosítású 155,1298 Ha terület

Részletesebben

Körös Volán Zrt. Közös üzemeltetésű vonalak/vonalszakaszok 1. számú táblázat

Körös Volán Zrt. Közös üzemeltetésű vonalak/vonalszakaszok 1. számú táblázat Körös 1079 Budapest - Gyula Körös 1079 Budapest, Népliget - Komádi,kh. Volánbusz Körös 1079 bony, Kossuth tér - Szolnok,aut.áll Kunság Körös 1079 Szolnok, aut.áll. - Törökszentmiklós,aut.áll. Borsod, Jászkun,Volánbusz

Részletesebben

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban Kedvezményes kirándulások a Hortobágyi Nemzeti Parkban (kizárólag óvodás és iskolai csoportoknak, iskolai tanévben) 2019. május - június, szeptember - október Hortobágy, hazánk varázslatos szépségű tája,

Részletesebben

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG JANUÁR HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI

BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG JANUÁR HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI BÉKÉS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG JANUÁR HAVI TRAFFI VEZÉNYLÉSEK IDŐPONTJAI ÉS HELYSZÍNEI 2016. január hónapra tervezett sebességmérések Nap 1. Mérés tervezett ideje Mérés tervezett helye 06.15-08.55 Békéscsaba,

Részletesebben

M.8. számú melléklet

M.8. számú melléklet EDF DÉMÁSZ Zrt. Villamos Energia Kereskedelmi Üzletszabályzat M.8. számú melléklete M.8. számú melléklet Az EDF DÉMÁSZ Zrt. elérhetőségei, ügyfélszolgálati egységei Hatályos: 2010. március2 1-jétől EDF

Részletesebben

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai.

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Natura 2000 fenntartási tervek készítése Honlap: www.bfnp.hu zalanatura2000@gmail.com Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai. Megyer Csaba osztályvezető Natura 2000 kijelölés, felmérések A

Részletesebben

Tájékoztató a nagyobb vizek horgászati helyzetéről.

Tájékoztató a nagyobb vizek horgászati helyzetéről. MAGYAR ORSZÁGOS HORGÁSZ SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGE Melléklet: a MOHOSZ Elnökség 2011.szeptember 09.-i ülésének 6. sz. napirendjéhez E-20110929-6 Tájékoztató a nagyobb vizek horgászati helyzetéről. A Velencei-tó

Részletesebben

Szállásaink. Vendégszoba, apartman

Szállásaink. Vendégszoba, apartman Szállásaink Vendégszoba, apartman Az apartmant 2 felnõtt és 1 kisgyermek üdülésére alakítottuk ki. A nyári hõségben légkondícionáló berendezés mûködtethetõ külön térítés mellett. Az apartmanban elérhetõ

Részletesebben

Horgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása

Horgászturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. Előadás áttekintése-vázlat. A horgászturizmus meghatározása 9. Idegenforgalmi ismeretek Horgászturizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely

Részletesebben

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) A HElyi HorgáSZrEnd A KHESZ által KiAdoTT TErÜlETi jegyek KÖTElEZŐ MEllÉKlETE

A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) A HElyi HorgáSZrEnd A KHESZ által KiAdoTT TErÜlETi jegyek KÖTElEZŐ MEllÉKlETE A Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KHESZ) HElyi HorgáSZrEndjE A HElyi HorgáSZrEnd A KHESZ által KiAdoTT TErÜlETi jegyek KÖTElEZŐ MEllÉKlETE. 2019. ÉvbEn Érvényes: A KHESZ kezelésében lévő nyilvántartott

Részletesebben

HATÁROZATOK a 2016.október 14-i Intéző bizottsági ülésről

HATÁROZATOK a 2016.október 14-i Intéző bizottsági ülésről 3/8/2016. HATÁROZATOK a 2016.október 14-i Intéző bizottsági ülésről I-30/2016. számú határozat: A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Intéző Bizottsága megismerte és elfogadta - az elhangzott

Részletesebben

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter FÜLÖP Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter Elérhetőség: Fülöp Község Önkormányzata 4266 Fülöp, Arany J. u. 19. Tel./Fax: 52/208-490 Fülöp község címere Elhelyezkedés Fülöp

Részletesebben

A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje

A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje A Fehérvárcsurgói víztározó 2013. évi horgászrendje A víztározón csak oda érvényes Teljes áru /csak állami jeggyel rendelkező/, valamint Kedvezményes/szövetségi tagságilap-bélyeggel/, napijegy, éjszakai

Részletesebben

2014.01.26 Rokka HE közgyűlés

2014.01.26 Rokka HE közgyűlés 2014.01.26 Rokka HE közgyűlés Kezdés: 8:50h 1. Elnök, Jantyik Tamás beszéde: - Az elnök köszönti a megjelenteket, köszönti Nemes Attilát a KHESZ ügyvezető igazgatóját, aki elfogadta meghívásunkat. - Megállapítja,

Részletesebben

Mit tennék a vizek védelmében

Mit tennék a vizek védelmében Mit tennék a vizek védelmében Marcal folyó Készítette: Bálint Brigitta Magyargencsi Sportegyesület Bevezető Bizonyára sokan hallottak már a Dunántúl szívében emelkedő Somló-hegyről és bortermő vidékéről,

Részletesebben

Szállásadó neve: 1. 1997.10.31. Lukácsné Podani Erzsébet Szarvas, Bocskai u. 6. Béke ltp.1/e.i.4. 2

Szállásadó neve: 1. 1997.10.31. Lukácsné Podani Erzsébet Szarvas, Bocskai u. 6. Béke ltp.1/e.i.4. 2 Sorsz.: Kiadás kelte: Szállásadó neve: Székhelye: Szálláshely elnevezése: Szálláshely cime Szarvason: Szobák sz. : 1. 1997.10.31. Lukácsné Podani Erzsébet Szarvas, Bocskai u. 6. Béke ltp.1/e.i.4. 2 2.

Részletesebben

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata

EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata EDF DÉMÁSZ Hálózati Elosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Elosztói Üzletszabályzata F1. számú függelék Ügyfélszolgálati egységek Elosztói üzletszabályzat F1. számú függeléke 2/5. oldal Ügyfélszolgálati

Részletesebben

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei

M.2. számú melléklet. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete M.2. számú melléklet Az ügyfélszolgálati egységei Egyetemes Villamos Energia Szolgáltatói Üzletszabályzat M.2. számú melléklete

Részletesebben

A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZ EGYESÜLET

A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZ EGYESÜLET A PAKSI ATOMERŐMŰ HORGÁSZ EGYESÜLET HORGÁSZRENDJE Hatályba lépés időpontja: 2018. május 1. A Paksi Atomerőmű Horgász Egyesület horgászrendje - 1. oldal Horgász egyesületünk vízterületén általánosságban

Részletesebben

A halak váltv állatok.

A halak váltv állatok. Halak más m s váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok A halak váltv ltózó testhőmérs rsékletű állatok. Váltózó testhőmérs rsékletű még: Rákok Békák Kagylók Polipok Tintahal Csigák Halak húsa A halhús kedvező

Részletesebben

Palotavárosi Alsó-tó horgászrendje 2015. évre

Palotavárosi Alsó-tó horgászrendje 2015. évre Palotavárosi Alsó-tó horgászrendje 2015. évre A tavon oda érvényes Teljes árú / állami jeggyel rendelkező/ és Kedvezményes /HOFESZ tagsággal rendelkező/ felnőtt éves, napi, ifi éves, ifi napi, megyei összevont

Részletesebben