GYÓGYNÖVÉNYISMERET. (speciális kollégiumhoz alapok) biológus és biológia tanár szakos hallgatóknak (kiegészítő ajánlott ismeretek)

Átírás

1 Szabó László Gy. GYÓGYNÖVÉNYISMERET (speciális kollégiumhoz alapok) biológus és biológia tanár szakos hallgatóknak (kiegészítő ajánlott ismeretek) Tartalom Általános rész 1. Gyógynövények tudományos és magyar neve, drogok gyógyszerészi neve 2. Etnobotanikai adatok, népi orvoslási tapasztalatok, herbáriumok 3. Növényi anyagcsere és kapcsolata a hatóanyagok képződésével a) Fotoszintézis b) Szénhidrátok c) Lipidek d) Polialkinek e) Speciális aminosavak és fehérjék f) Azotoidok g) Fenoloidok 4. Vadon termő, védendő és termesztett gyógynövények, gyógynövénynemesítés 5. Teadrogok primer feldolgozása, kivonatok készítése 6. Gyógynövények minősítése, fitokémiai értékelése 7. Gyógynövénykutatás, ipari gyógynövények 8. Fitoterápia, aromaterápia, homeopathia Gyógynövények (részletes rész) Addendum (fontosabb állati eredetű drogok) Függelék Ph. Hg. VIII.-ban hivatalos drogok és készítményeik listája Szakirodalom (felhasznált és ajánlott forrásmunkák)

2 ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Gyógynövények tudományos és magyar neve, drogok gyógyszerészi neve A botanikában a binominális tudományos név használatos, vagyis a nemzetség (genus) neve után a faj (species) megnevezése következik. Ezt követheti az alfaj (subspecies) vagy a változat (varietas) neve. Pontosabb a névadás, ha feltüntetjük a rendszertani besorolásra alkalmas teljes növénynév szerzőjének (pl. L. = Linné) vagy szerzőinek (pl. W. et K. = Waldstein et Kitaibel) nevét, vagy nevük rövidítését. Így jobban eligazodunk az esetleges társnevek (szinonim nevek) között. Lehetőleg az aktuális, a tudomány legújabb eredményének megfelelő hivatalos nevet használjuk, ezáltal nem adunk alkalmat az összecserélésre és tévedésekre (PRISZTER 1998, SZABÓ 2004). Az érvényes flóraművekben, növényhatározókban használt magyar növénynevet érdemes még feltüntetni, ha egyáltalán az illető taxonnak van magyar neve. Csak akkor érdemes más, ismert magyar nevet is megadni, ha igen ismert és gyakran használatos (pl. orvosi székfű, kamilla). Érdemes megemlíteni, hogy sok népi vagy népies magyar név utalhat a gyógynövény hatására, ill. alkalmazási területére. Általában a farkas vagy ördög jelzős vagy összetételes szóhasználat mérgező vagy haszontalan tulajdonságra utal (a következő példákban az első név a hivatalos, az utána írt, dőlt betűs a népi): Achillea ptarmica kenyérbél cickafark, bolhafű, tetűfű Aconitum napellus kék sisakvirág, farkasfű, farkasgyökér, tetűfű Aegopodium podagraria podagrafű (podagra = köszvény) Aethusa cynapium ádáz, mérges ádáz, adázó bürög Agrimonia eupatoria párlófű, patikai párlófű Agropyron repens tarackbúza, ebgyógyítófű Alkanna tinctoria homoki pirosító, báránypirosító, vörösgyökér Anthyllis vulneraria nyúlszapuka, sebhere Aquilegia vulgaris harangláb, gelesztafű Aristolochia clematitis farkasalma, farkas hézaggyökér, farkasfül Atropa belladonna nadragulya, álomhozófű, bolondfű, bolondbingó, farkasbogyó, farkascseresznye, ördögszőlő Betonica officinalis orvosi tisztesfű, sebfű Bidens tripartitus farkasfog, farkasnyílfű, ördögfog Borago officinalis borágó, tetűvirág Capsella bursa-pastoris pásztortáska, féregfű Carlina acaulis szártalan bábakalács, ördögoldal Carthamus tinctorius sáfrányos szeklice, olajözön, magyarpirosító Centaurium minus kis ezerjófű, epefű, hideglelésfű, hideglelést gyógyító fű Chrysanthemum cinerariifolium dalmátvirág, rovarölő aranyvirág, rovarporvirág Cichorium intybus katángkóró, kávékatáng Cicuta virosa csomorika, gyilkos csomorika, méregbürök Citrullus colocynthis sártök, epetök, pugáló tök

3 Colchicum autumnale őszi kikerics, kutyadöglesztőfű Consolida regalis mezei szarkaláb, farkasfű Daphne mezereum farkasboroszlán, farkashárs, farkasbors, méregpuszpáng, tetűfa Dictamnus albus nagy ezerjófű, boszorkányfű Dryopteris filix-mas erdei pajzsika, gilisztaűző, ördögborda Eryngium campestre mezei iringó, boszorkánykerék, ördögcsokor, ördögkeringő, ördögrakolya Eupatorium cannabinum sédkender, májgyógyítófű Euphrasia rostkoviana orvosi szemvidítófű, szemvígasztalófű Galega officinalis kecskeruta, pestisölőfű Geranium robertianum nehézszagú gólyaorr, forrasztófű Glycyrrhiza glabra igazi édesgyökér, cukorkóró, édesfa, mézgyökér Gratiola officinalis csikorka, innyújtófű Herniaria glabra kopasz porcika, szakadást gyógyító fű Hyoscyamus niger beléndek, bolondítófű, boszorkányfű, csábítófű, csodamag Knautia arvensis mezei varfű, kelésfű, vargyógyítófű, koszfű, rühfű, fekélyfű Leonurus cardiaca szúrós gyöngyajak, szívfű, szíverősítőfű, torokgyíkfű Lysimachia nummularia pénzlevelű lizinka, innyújtófű Melilotus officinalis orvosi somkóró, molyfű Mentha pulegium csombormenta, köszvénymenta Polygonatum officinale salamonpecsét, farkascsengőfű Potentilla erecta vérontófű, vérhasgyökér Primula veris tavaszi kankalin, köszvényfű Prunella vulgaris közönséges gyíkfű, toroköröme Pulsatilla nigricans fekete kökörcsin, tikdöglesztő Ranunculus sceleratus torzsikaboglárka, vízi méreg, sebesítőfű, libadöglesztő, farkasnevetőfű Reseda luteola festő rezeda, sárga festőfű, boszorkányfű Rhamnus catharticus varjútövis benge, festőkökény, hajtisztító kökény Sanguisorba minor csabaírefű, vérállítófű Sempervivum tectorum házi kövirózsa, fülfű, fülbecsavaró Senecio vulgaris közönséges aggófű, rontófű Sisymbrium officinale szapora zsombor, toroktisztítófű, patikai repcsény Solidago virgaurea aranyvesszőfű, forrasztófű Tanacetum vulgare gilisztaűző varádics, gilisztavirág Veratrum album fehér zászpa, prüsszentőfű, tyúkbolondítófű Vincetoxicum hirundinaria méreggyilok, ebfojtófű Az ingerterápiás (nem specifikus immunstimuláló) célra állatorvoslásban sokfelé használatos tályoggyökér lehet a tavaszi hérics (Adonis vernalis), az erdélyi hérics (Adonis transsylvanica), sőt Mongóliában az Adonis mongolica gyökere. A módszert a magyar pásztor vagy állattartó táragyozásnak nevezte, de Kárpát-Európában (Gunda Béla etnográfus nyomán így nevezhetjük a Kárpát-medencét és környékét) leginkább nem a héricset, hanem a hunyort (Helleborus) használták gyökérhúzásra. A lázas, kehes ló szügyébe, szarvasmarha nyaki testrészébe vagy a sertés fülébe a bőr alá éles tűvel belehelyezik a tályoggyökeret. A kezelt állat lokális gyulladása következtében az ellenállóképesség kedvezően alakul, többnyire gyógyuláshoz vezet. Neves gyógyszerész botanikus professzor, Sadler József Magyarázat a magyar plánták szárított gyűjteményéhez című művének 6. kötetében (1824) így ír a Helleborus purpurascens felhasználásáról: Ennek a szép növénynek is a gyökerét szedik öszve minálunk, ahol az igazi hunyor (saját megjegyzés: H. niger = fekete hunyor a gyökere

4 miatt, virágja általában fehér!) majd seholsem terem. Ez egy ujjnyi vastagságú csaknem vizerányos gyökértőke, amely kívül barna, belül fejér és fás. Ebből igen sok függőleges alászálló barna hengeres vékony gyökerecskék származnak, melyek alól rostocskákkal vannak felkészítve. Az íze igen keserű, végtére csípős, égető. A mi hazafiaink ezt a gyökeret egészen úgy használják, mint a fekete hunyorét, és hihető, hogy orvosi tulajdonságaira nézve hozzá majd hasonló is. Buda, Szt. Endre, Pilis s. t. h. körül a pásztorok ezzel a növénnyel mint helybéli ösztönző szerrel úgy élnek, hogy az előre etzetben megáztatott gyökeret a tehenek nyakának a bőrébe csinált bévágásba beledugják, három nap után kiveszik, és az ösztön által oda csalogatott és öszve toldult vizes nedvességet kibocsátják. A pompás virága miatt az ékes kertekbe még pedig az árnyékon lévő virágos ágyakba megérdemli a felvételét. A tályoggyökeret szolgáltató Helleborus jó példája annak is, hogy egy-egy faj népi neve tájegységek szerint milyen sokféle lehet (KÓCZIÁN et al. 1979): Somogyban H. dumetorum (nem honos, virágos kertben vagy szőlőben telepítik): farkasgyökér, humorgyökér, hunyadi gyökér, tálégyökér, tályagyökér, tályoggyökér Baranyában H. odorus: ökörérőfű, ökörérő gyökér Borsodban H. purpurascens: kecskepicsarózsa, lóhunyrózsa Kalotaszegen H. purpurascens: kígyófű, kígyóhagyma, kokasmondikó, papkalap, paptöki, spinz Kovásznán H. purpurascens: paffangyökér, pafmangyükér, papmanvirág, papszoknya, tyúkbolondító Hargitában H. purpurascens: Kászonban papmonya, paponya, zászpa, Csíkban paponya, Gyimesvölgyében ecenc, ecenz, eszpenc, eszpendz, eszpenz Máramarosban H. purpurascens: caile popului, kakukkvirág, penza, spinz Már a népi elnevezés is utal az orvoslásban használatos növényi részre, ez éppen az előbbi példákból is látszik. A gyógyszerészi, ill. orvosi drognév is kifejezi, ill. egyértelműen ki kell hogy fejezze a szárított növényi rész botanikai azonosságát. A tudományos drognevek többnyire a hagyományt követik, nincs mindig következetesség a gyógynövény (érvényes!) tudományos neve és a drog szaknyelvi elnevezése között. A drogok szinonimneveit is ismerni kell, mert a szakember sokféle javallattal vagy előírással találkozhat (SZABÓ 2004). A leggyakrabban használt drog elnevezések (zárójelben a magyar növénynév): Herba talajfelszín feletti hajtásrendszer kifejlett (virágzó) állapotban, pl. Bursae pastoris herba (pásztortáska), Hederae terrestris herba (kerekrepkény) Radix gyökér, pl. Bardanae radix (bojtorján), Althaeae radix (orvosi ziliz), Saponariae albae radix (fátyolvirág), Ginseng radix (ginszeng) Rhizoma gyökértörzs vagy gyöktörzs, pl. Calami rhizoma (kálmos) Flos virág, virágzat, pl. Carthami flos (sáfrányszeklice), Calendulae flos (körömvirág) Anthodium virágzat, pl. Chamomillae (= Matricariae) anthodium (orvosi székfű, vagy kamilla, ennek morzsaléka a Cribratum) Folium levél, pl. Farfarae folium (martilapu) Fructus termés, pl. Foeniculi fructus (édeskömény) Pseudofructus áltermés, pl. Cynosbati (= Rosae) pseudofructus (gyepű- vagy csipkerózsa), Juniperi bacca (boróka tobozbogyó ) Strobulus - toboz, pl. Lupuli strobulus (komló) Caput tok, pl. Papaveris somniferi caput (mák) Pericarpium terméshéj, pl. Citri pericarpium (citrom), Juglandis pericarpium nucum (dió) Semen mag, pl. Lini semen (len), Juglandis semen (dió) Stipes kocsány, pl. Cerasi stipes (meggy és cseresznye)

5 Stigma bibe(szál), pl. Croci stigma (jóféle sáfrány) Summitas virágos, leveles ágvég, pl. Crataegi summitas (galagonya) Bulbus hagyma, pl. Allii sativi bulbus (fokhagyma) Gemma rügy, pl. Populi gemma (nyárfa) Cortex kéreg, pl. Frangulae cortex (kutyabenge), Quercus cortex (tölgyfa) Külön nevet kapnak a gyógynövényből vagy drogjából előállított termékek, kivonatok, pl. amylum (keményítő), oleum (zsíros olaj), aetheroleum (illóolaj), lignum (fa), pix (kátrány), resina (gyanta), balsamum (balzsam), succus (nedv), pulpa (pép), pulvis grossus (durva por), pulvis scissus (durván vágott por), pulvis conscissus (középfinom por), pulvis subtilis (finom por). Gyakori jelző pl.: totus (egész), siccatus (szárított), fluidus (folyékony), amarus (keserű), dulcis (édes). 2. Etnobotanikai adatok, népi orvoslási tapasztalatok, herbáriumok A vadászó, halászó és gyűjtögető, később pedig a növényeket és állatokat háziasító, növényeket termesztő, illetve állatokat tartó őseink minden valószínűség szerint megfigyelték azokat a növényeket, amelyek számukra hasznosak voltak, de ugyanígy megismerték azokat is, amelyektől mérgező hatásuk miatt óvakodni kellett. Értékes tapasztalatokat gyűjtenek össze ma is a kutatók a még meglévő ősi népcsoportok köréből. Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában, Ausztráliában, Óceániában még napjainkban is számos értékes felfedezést tesznek az etnobotanikusok. A gyógynövényekkel foglalkozó etnofarmakobotanikusok a néprajz és a gyógynövényismeret módszereit alkalmazzák kutatásaik során. Alapvetően fontos az adatfelvételezés pontossága és az azonosításra alkalmas, hiteles herbárium (préselt növények gyűjteménye) készítése. A földművelő és az állattenyésztő magyar parasztság nagy becsben tartotta háziállatait. Ha valamelyikük megbetegedett, fontosabbnak tartotta meggyógyításukat, mint saját egészségének megóvását. Ezért állíthatjuk, hogy a gyógyító növényeket először az állatorvoslásban alkalmazták. A féregűzés és a rovarriasztás a természeti népeknél ma is nagyon fontos. Napjainkban a népi tudásanyag megmentésére irányuló kutatásról külföldi szakfolyóiratokból (pl. Economic Botany, J. Ethnopharmacology) tájékozódhatunk. Igen gazdag a kínai, indiai és japán gyógynövénykincs és alkalmazási tapasztalat. Az elmúlt évtizedekben Kárpát-Európában is fellendültek az adatgyűjtő kutatások. Az igényes felmérésben etnográfusok és nyelvészek (Diószegi Vilmos, Gunda Béla, Bálint Sándor, Márkus Mihály, Bosnyák Sándor, Vasas Samu, Péntek János, Jung Károly, Hoppál Mihály, Gémes Balázs és mások), továbbá biológus-, orvos- és gyógyszerészkutatók (Borbás Vince, Vajkai Aurél, Oláh Andor, Kóczián Géza, Papp József, Aumüller István, Grynaeus Tamás, Szabó T. Attila, Rácz Gábor, Rácz-Kotilla Erzsébet, Halászné Zelnik Katalin, Babulka Péter, Rab János, Karasszon Dénes, Miklóssy V. Vilmos és mások) egyaránt részt vettek, s a koordináló Magyar Orvostörténelmi Társaság Népi Orvoslási Szakosztálya néhai Antall József főigazgató hathatós támogatásával otthonra talált a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban és Könyvtárban. A folyamatos munkának gyümölcse bőséges adattár (szakcikkek, pályamunkák, kéziratok, hangfelvételek), ami a könyvtárban és múzeumban nemzeti kultúránk része. Kutatóink különösen Erdélyben, a Felvidéken, de a mai Magyarország

6 szinte minden táján végeztek adatgyűjtést, így az utolsó pillanatban talán sikerül megmenteni a viszonylag tiszta, kölcsönhatásaiban is értékes népi gyógyászati tudást. Nem maradhat szó nélkül az sem, hogy sok olyan, nem racionális elemnek nevezett szokás is megmaradt, ami nemcsak az etnográfia, hanem az orvoslás szempontjából is értéket jelent. Európában az ősi, pogány jelképek közül az életfa (világfa, sámánfa) állt már a honfoglaló őseink és a rokon népek hitvilágának középpontjában is. A gyógyító sámán (varázsló pap, gyógyító táltos) világfája többnyire az óriás nyárfa vagy lucfenyő volt, ezeket ábrázolták dobjaikon is. Ázsia sámánjai zajos dobszóval idézték a szellemeket, miközben önkívületi állapotba vagy fokozott idegizgalomba kerültek gyakran hallucinációt előidéző szerek (pl. légyölő galóca főzete) fogyasztása révén. Így jutottak isteneik közelébe, ilyen eksztázisban idézték meg a szellemeket. A felhasznált légyölő galóca idegrendszerre ható anyaga rokona a maszlagoló nadragulyáénak és a többi boszorkányos növényének. Érdekes tény, hogy a moldvai és a bukovinai csángó magyarok elzártságukban, elszigetelten a mai napig sok ősi, pogány elemet őriztek meg népgyógyászati szokásaikban. Erre utalnak a ráolvasó imákban kimutatható pogány elemek (Egyedülállóan értékes Erdélyi Zsuzsanna kutatása a magyar népi imádságokról!). Az írásbeliség elterjedése szinte együtt járt a kereszténység felvételével. Az európai államok rendjébe való beilleszkedés teljesen más gyógynövény-használati szokásokat vont maga után. A középkori Európában a görög és római orvoslás klasszikusainak tanításai a szerzetesrendek révén terjedtek el, emellett a Bibliában szereplő számos gyógyító és illatos növény (pl. fokhagyma, vöröshagyma, póréhagyma, kapor, üröm, fekete mustár, fahéj, sártök, tömjén, mirha, izsóp, koriander, jóféle sáfrány ciprus, füge, liliom, nehézszagú boróka, babérfa, len, mandragóra, lómenta, eperfa, mirtuszfa, leander, olajfa, gránátalma, ricinus stb.) is ismertté vált. A szerzetesi hivatáshoz hozzátartozott a gyógyítás, a betegek ápolása. A magyar földön épített kolostorokhoz nagy területű gyümölcsösök és veteményes kertek csatlakoztak, mint amilyenek a St. Gallen-i kolostorban lehettek. Ezekben a nagy kertekben külön helyet kaptak a gyógynövények: liliom, rózsa, rozmaring, menta, édeskömény, zsálya, ruta, csombord, görögszéna, mák, nehézszagú boróka stb. Később, századok múlva is megmaradt a keresztény vallás hatása a gyógyító növények felhasználási módjaiban, a velük kapcsolatos szokásokban. BÁLINT Sándort, a magyar szakrális néprajz legjelesebb kutatóját érdemes idézni (1981): A klasszikus népi bölcsesség szerint Isten fűben-fában hagyta az orvosságot. Ezért a középkori kolostorkertek bővelkedtek orvosi füvekben. Ezekből az idők folyamán akárhány hasonló rendeltetéssel paraszti virágoskertekbe, sőt modern gyógyászatba is átkerült. Szép, magasztos névvel is megtisztelték őket: Boldogasszony mentája, máriavirág, krisztustövis, Szent László füve, szentgyörgyvirág, istenfa és annyi sok más. A kolostori patikák medicináit ezekből főzték, párolták. Az egyház pedig liturgikus áldásban részesítette őket, és ezzel nemcsak orvossággá, hanem szentelménnyé is váltak. A virágszentelés még középkori hagyomány, hazánkban is Nagyboldogasszony napján történt. Sok helyen, így Szegeden, Baranyában, Moldvában, a nyugati részeken, de másfelé is a hívek máig ragaszkodnak hozzá. A szertartást a liturgiatörténeti kutatás joggal hozza Nagyboldogasszony ünnepének évaszázadokon át olvasott szentleckéjével (Sirák 24, 17-24) kapcsolatba «Magasra nőttem, mint Libanon cédrusa, és mint Sion hegyén a ciprus. Úgy nőttem, mint a cadesi pálma és mint a jerikói rózsatő. Felnőttem, mint a szép olajfa a mezőn és mint a platánfa a víz mellett a tereken. Mint fahéj és az illatozó balzsam illatoztam és mint a kiválogatott mirha, jó szagot árasztottam». A népi hagyományok európai és hazai terjedéséhez jelentősen hozzájárult a Biblia olvasása, a benne található ismeretek racionális vagy szakrális alkalmazása.

7 Néhány bibliai növénynek ma is gyógyító erőt tulajdonítanak azon kívül, hogy valóban gyógyhatású vegyületek, hatóanyagok találhatók bennük. Kóczián Géza gyógyszerész etnobotanikus a taranyi vendek közt végzett gyűjtése során is a Bibliát tartja forrásnak. Példaként hozza fel, hogy az ókor és a középkor fontos gyógynövénye, az izsóp (Hyssopus officinalis) Mózes III. könyvének 14. részében szerepel az emberi poklosság és a ház megtisztulásával kapcsolatban. A pap mindkét esetben izsópot használ, amikor az áldozati állat vérével meghinti a megtisztult embert, illetve házat. Dávid király bűnbánati imája, az 50., illetve 51. zsoltár is erre a tisztulási szertartásra utal: Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet és fehérebb leszek a hónál (A zsidó hagyomány szerint Dávid azért tartott ily módon bűnbánatot, mert Urias feleségével, Bethsabéval vétkezett, s e bűnéért Nátán próféta megfeddte.) A taranyi vendek az izsópot vajszínű ördögszemmel (náluk sárgavirág) és fehér fagyönggyel (náluk bongyoró vagy tölgyfatakony) keverve, teának elkészítve vérbaj kezelésére használták. (Minden nemi betegséget vérbajnak neveztek.) Az izsóp az adatközlő szerint azért kellett, mert szenteltvíz hintésekor ezt énekelték: Hints meg Uram izsópoddal, moss meg égi harmatoddal, majd így tisztulást veszek. Az izsóp használatát Melius is ismerteti Herbáriumában (1578): Ha pedig az Hysopot figével és tormával együtt szilvalévben főzed és iszod, hasat indít, okádást indít. Tisztító hatása tudományosan igazolható, így valóban igaz a taranyi parasztasszony véleménye: az a vizet hajtja, az a vért hajtja, az a székletet hajtja, és így puculódnak a belek azáltal fog meggyógyulni. Ebből az idézetből is kitűnik, hogy a neves természetgyógyász orvos, Oláh Andor véleménye valóban helytálló, miszerint a nép humorális patológiai szemlélete megegyezik Hippokratésztől a 17. századig terjedő orvostudományéval. Mindezt gyakran átszövi a vallási hagyomány, ahogy a példa is bizonyítja. Érdemes röviden írni a varázslásról, a boszorkányos növényekről, mérgezésekről is. A hiedelmek kihalása felgyorsult modernnek tartott világunkban. Mégis, még ma is a néphit legszínesebb, legváltozatosabb alakjához, a boszorkányhoz kapcsolódik a legtöbb varázslással és rontással kapcsolatos népszokás. A kísértetek (pl. lidércfény, tüzes ember, erdei lények, vízi lények, sárkány stb.), a tündérek, a házi és segítőszellemek mellett a népi mondák és mesék leggyakoribb lidérces alakjai az ördögök, a varázslók (táltosok), főképpen pedig a boszorkányok és az ördöngös emberek. Összefüggés van talán a boszorkányok és a gyógynövényhasználat között? A szemmel verés mellett a legelterjedtebb hiedelmek közé tartozott a tehén megrontása (tejelvitel, véres tej). Vajkai Aurél (1987) Szentgál népi szokásairól szóló, máig is egyedülálló és példaszerű folklór-monográfiájában egyik adatközlőjét így idézi: Szavahihető ember mesélte, hogy gyerekkorában éjfél felé (Szent Ivánkor lehetett) a Pétervölgyben egy meztelen öregasszonnyal találkozott, aki a lepedő sarkával harmatot szedett, és azt egy fasajtárba belefacsarta. Szent Iván-harmatot szedett, mert azzal tehenet lehet rontani: a tehénnel megitatják vagy harmattal megmossák a tőgyit, így rugóssá teszik, s akkor nem lehet fejni, vagy véres tejet ad. Az az asszony mindig olyan boszorkányos volt. Voltak a boszorkánynak szerei? Egy másik idézet: Egy fiatalember megleste, hogy az öreganyja mit csinál: az öregasszony a szerekkel a hátát, hónalját, lábát megkenegette, és mikor eljött az éjfél, látta, hogy az öreganyja repül. A fiatalember is elrepült éjfélkor egy helyre, ott volt a boszorkányok gyülekezőhelye. A sok boszorkány megérezte az idegen szagot, de az öregasszony is megismerte, hogy az unokája: erre őt átváltoztatta macskává és eldugta egy bokorba. Mikor vége volt a gyűlésüknek, haza kellett volna menni (az öregasszony volt az utolsó), akkor megint átváltoztatta

8 legénnyé. Repültek haza. Otthon aztán megpirongatta, hogy máskor ne csináljon ilyent, mert ha ő nem lett volna ott, a boszorkányok széttépték volna. Vajkai a cseresznyével vagy almával való megétetést is megemlíti. Egyik adatközlő a gyümölcs elfogyasztása után álomba merült, boszorkány ült rá, hidegrázást kapott és folyt róla a víz. Kóczián Géza összehasonlító népgyógyászati elemzése (1979) bizonyítja, hogy Kárpát-Európában gyakori volt a hallucinációt, idegrendszeri mérgezést okozó növények használata, elsősorban a Solanaceae családba tartozó beléndekkel (Hyoscyamus niger), nadragulyával (Atropa belladonna) és csattanó maszlaggal (Datura stramonium). Mindegyik atropint tartalmaz. Ez az ismert alkaloid hallucinációs álmokat, nagyobb adagban pedig halálos mérgezést okoz. Ezeket a növényeket ősidők óta bódítószerként bájitalok és boszorkánykenőcsök készítésére használták magyar nyelvterületen is. Vajkai által idézett cseresznye is azonos lehet a nadragulya bogyótermésével, hiszen népi neve farkascseresznye. A mérgezett alma, akárcsak a mesékben, nem lehetett átitatva éppen ezzel a méreggel, e növények főzetével? Kisebb adagban a pszichózisra jellemző tünetek egy idő múlva megszűntek, a mérgezett hallucinációs élményeit visszaemlékezéseiben valóságnak tartja. A rontó boszorkány, aki gyakran a javasasszonnyal azonos, látványosan, például vízvetéssel, viaszöntéssel meggyógyítja a beteget. Tulajdonképpen azáltal gyógyítja meg, hogy a méreg adását megszünteti. A gyimesi csángók étő növénye a beléndek, ahogy ők nevezik, belén. Egy gyimesközéploki adatközlő így beszélt róla: Magja étő. Kicsi leánka vót a testvérem, s mikor meg vót száraztatva, s zergett, mint a mák, kikopákodta a magot, megette a leánka, megfeketedett, elbetegedett, meg es halt volna. Ezsén kívül vót. A növény magját szándékos mérgezésre is használták. Kalotaszegen a nadragulya volt a felhasznált növény. Pálinkás kivonatát élvezeti szerként fogyasztották, így kevesebb alkohol volt szükséges a mámoros állapot eléréséhez: Matraguna pálinkába teszik lakodalmakkor, hogy bolonduljanak meg. Egy valkói asszony a következőket mondta: Ki az urát nem szereti, matragunát főzzön neki. Somogy megyében a taranyi vendek mérgező növénye viszont a csattanó maszlag volt, ott ezt mondták: Ki az urát nem szereti, maszlagmagot főzzön neki. Más mérgező növényt is használtak régebben, a nem kívánt csecsemőt mákteával altatták el örökre. Szomorú, hogy idős öregeket is megpróbáltak megmérgezni: Hogy a maszlagmagot mögfőzték, és az öregpapának adták. Megitatták vele, hogy haljon meg. De hát nem sikerült neki a halálozás, mer szögény öreg kihányta azt a maszlanglevet, és így nem sikerült neki a halál, nem halt mög, megmaradt. E növényekből készült pálinkakivonattal itatták meg a boszorkányok a házasságra kiszemelt legényt a leány házánál. Így jöttek létre a maszlagolt házasságok. A népi tapasztalatokat az írástudók gyakran összegyűjtötték és lejegyezték. A magyar füveskönyvek, herbáriumok főként neves külhoni tudósok, rendszerezők fordításai alapján készültek, gyakran kiegészítve a magyar népi orvoslásra vonatkozó adatokkal. A forrásmunkák között meg kell említeni azokat a nevezetes feljegyzéseket, amelyek kultúrtörténeti alapmunkák, s amelyekben bőven találhatók orvosi növényekkel kapcsolatos ismeretek. Az ókori és középkori leírásokban gyakran olvashatunk gyógynövényekre vonatkozó felhasználásokról. Neves munkák vagy szerzők például: Shen-Nung (Pen Tsao Kang Mu) kínai császár, Kr. e as években: Materia Medica Egyiptomi kultúra, Kr. e körül: Papirus Ebers Talmud és Biblia Főníciai kultúra: Assurbanipal ékírásos könyvei

9 Mezopotámiai (asszír, babiloni) kultúra: II. Merodachbaladan, Kr. e : Babilonban létesül az első botanikus kert Hippokratész (Kr. e ) Theophrasztosz Ereziosz (Kr. e ): Historia Plantarum, Causis Plantarum Dioszkoridész Pedaniosz: Materia Medica (Kr. e ): 579 fajra tér ki, rokonsági csoportok (pl. tobozosok, barkások, fészkesek, gabonafélék) szerint tárgyalva Caius Plinius Secundus (23-79): Naturalis Historia (36 kötetben kb. ezer növény) Claudius Galenus (130, Pergamon): kiemeli a gyűjtés és azonosság fontosságát, felhívja a figyelmet a hamisításra! Iben Sina Bohara, ismertebb nevén Avicenna ( ) arab orvos: Canon Medicinae (5 kötet, a 2.-ban 780 növény, főleg gyógynövény) A magyar herbáriumok forrásmunkái főként a neves európai iskolákból kerültek ki, például: Otto Brunfels ( ) berni orvos: Herbarium, vivae eicones (1530, Strassburg) Hieronymus Tragus Bock ( ): Kreuterbuch (1539, Strassburg) Leonhard Fuchs ( ): De stirpium historia commentarii insignes (1542, Basel) fametszetű növényképekkel Nicolaus Monardes ( ) sevillai orvos: Historia Medicinae (1569, Sevilla), 1554-ben az általa létrehozott drogmúzeumban már amerikai fajok is szerepelnek! Adamus Lonicerus ( ): Historia naturalis opus novum (1555, Frankfurt) hatása a magyar herbárium-szerzőkre igen jelentős! Pietro Andrea Mattiolo ( ): Commentarii (1565, Velence) Johann Theodor Tabernaemontanus heidelbergi orvos (-1590): Kreutersbuch (1613, Basel) már 3 ezernél több ó- és újvilági növényt tárgyal! A magyar nyelvű herbáriumok a népi tudásra is hatással voltak, az írástudók közvetítették. Gyakran az átvett forrásmunkákat magyarországi népi megfigyelésekkel egészítették ki, emiatt különösen értékesek, mindamellett, hogy megőrizték a régies magyar nyelvet, szaknyelvet, sajátos kifejezéseket körül keletkezett Váradi Lencsés György ( ) Ars Medica című kézirata, melyet a marosvásárhelyi Teleki Tékában ma is megtalálunk. Teljes feldolgozását Szabó T. Attila végezte el, aki a szerkesztett szöveget elsőként adta közre elektronikus formában. (A CD címe: Ars Medica Electronica, Veszprém, 2000). Időrendben a második legnevesebb herbáriumíró a kálvini reformáció nagy alakja, Melius Juhász Péter, akinek herbáriuma halála után, 1578-ban jelent meg Heltai Gáspár özvegyének kiadásában Kolozsvárott. Bevezető tanulmánnyal és magyarázó jegyzetekkel ellátott új kiadását (1979, Kriterion, Bukarest) szintén Szabó T. Attilának köszönhetjük. Melius herbáriumának teljes címe: Herbarium, az fáknac, fvveknec nevekről, természetekről és hasznokról, Galenusból, Pliniusból és Adámus Lonicerusból szedettéc ki. Az ókoriak közül Theophrasztoszra, Dioszkoridészre, állatgyógyászati vonatkozásban Columellára, Vegetiusra és Pliniusra, továbbá a kortársak közül Brunfelsre, Fuchsra, Bockra hivatkozik leggyakrabban. Melius 233 szakaszban 403 magasabb rendű növényfaj és 43 termesztett növény, valamint 10 alacsonyabb rendű növényfaj leírását adja. Ezekből 45 szakaszban 67 azon növények száma, amelyeket állatokkal kapcsolatban használtak fel. A hazai szerzők közül jelentős még Carolus Clusius Stirpium Nomenclator Pannonicus c. könyve (1583), melyben a magyar népi neveket Beythe István adta meg. Beythe fia, András is írt füveskönyvet (1595). Különösen érdekes a csíksomlyói ferences barát, a népdalgyűjtésről is híres Kájoni János, aki művét 1656-ban alkotta Hasznos orvoskönyv az fáknak és füveknek erejéről címmel. Ma is ismert újbóli kiadása miatt Lippay János Posoni Kert -je (1664). Pápai Páriz Ferenc Pax

10 Corporis -a 1690-ben jelent meg először. Szinte különleges, hogy még 8 kiadás követte 1774-ig! Az 1764-ben Kolozsvárott megjelent kiadás utánnyomtatásban 1984-ben újra napvilágot látott (Magvető, Budapest). Gazdag tájékoztatása és élvezetes, olvasmányos stílusa valóban rendkívüli. Az 1775-ben Pozsonyban, a Landerer nyomda által megjelentetett Új Füves és Virágos Magyar Kert c. könyv Csapó József debreceni orvos műve (ennek utánnyomtatott kiadása 1987-ben jelent meg Budapesten). Meg kell még említeni a következőket: Benkő József (1778) Nomenclatura Botanica Flora Transsylvanica, Kitaibel Pál ( ) Descriptiones et Icones Plantarum Rariorum Hungariae, Diószegi Sámuel (1813) Orvosi füveskönyv (Diószegi Fazekas Magyar Füveskönyv parcticai részeként ), Sadler József ( ) Magyarázat a Magyar Plánták Szárított Gyűjteményéhez (I-XIV. kötet). Herbáriumainkra jellemző, hogy a kor tudományos színvonalán megadják a gyógynövények akkor érvényes latin, magyar, esetleg német, francia vagy olasz, sokszor érdekes népi magyar neveit, jellemzik a növény alakját és életfeltételeit, valamint leírják javallatait, hasznát, gyógyító hatásait, esetenként kitérve az állatgyógyászati alkalmazásokra. Csapó Magyar Kert -jéből érdemes példákat említeni és ezeket idézni. Annyira pontosak és hitelesek, hogy lényegükhöz ma sem lehetne sokkal többet hozzáfűzni. Farkasalma (hím farkasalma, farkashézaggyökér, hézaggyökér, likasír) Aristolochia clematitis Ez a fű szőlőkben és kertekben önként terem, szív forma levelei vagynak, kiknek oly erős szagok és ízek mint a bors; a hosszú vékony gyökere szint ilyen ízű; a virágok sárgállók hosszúkások: Dunán túl a Rábtza nevű folyó víz mellett lévő kertekben elég terem magában. Belső hasznai: 1. Szülés után a megrekedt vért a méhből kitisztítja 2. Hószám rekedést megindítja 3. Fulladozó személyeknek (Megjegyzem, hogy újabban mérgező hatóanyaga miatt belsőleg nem szabad használni, emiatt részletesebb leírását nem tartom indokoltnak). Külső hasznai: 1. A csüvös és kemény és büdös sebeket (fistulae) jó ezen porral hintegetni, mert hamarabb gyógyulnak. 2. Lábszáron lévő régi fekélyeket és sebeket ezen por meggyógyítja reájuk hintetettvén, vagy borban azt megfőzvén és pép formán a sebes lábakra rakván. 3. Vadhúst a sebekről elveszt az reájok hintetett gyökér pora. 4. Sebekre, melyek ütés és vágás által estek, a köznép is tudja micsoda hasznos a farkasalma leveleit reá rakni, akár zölden, akár elsőben borban megfőzvén ezeket. Közhasznai: Lovaknak fekélyei és sebjei melyek a nyeregtől estek, ezen reá hintett fű levelei vagy gyökere porával megtisztulnak és meggyógyulnak. A marhában is pedig hogy vadhús vagy nyűvek ne támadjanak, megakadályoztatja. Fecskefű (nagy fecskefű, aranyfű, arannya versengőfű, cinadónia, veresellőfű, vérehullófű) Chelidonium majus Ez plánta másfél réfni magasan nő, önként terem kertekben sövények és árkok mellett és mezőn; szép sárga virága vagyon, ha a levelek vagy szárai megszakasztatnak, sárga nedvesség foly ki belőlük. Külső hasznai: 1. Szömölcsöt a kézről elveszt a fű sárga leve, csak gyakran cseppentsék reá. 2. Szemen lévő hályogot is elveszti, és egyéb külső sebhelyeit megtisztítja ezen sárga nedvesség, ha egy cseppet reá cseppentenek. Sőt csudálatos: a gólyák is az ő fiaiknak szemeiket ezen fűvel gyógyítják, és setét szemeik megvilágosodnak nékik. Beléndfű (bolondítófű, disznóbab) Hyoscyamus niger Ez kétféle nemű: egyik fekete, a másik fejér. A feketének hosszas, széles és csipkés levelei vagynak, nehéz szagúak, mint a bürök; a virágok tölcsér formájúak, setét sárgák. A magvai gömbölyűek, szürkék, olyan mint a mák magok, de két akkorák: árkok és gátok mellett terem. A fejér belénd levelei rövidebbek, de szélesek, fejérellők, puhák. Belső hasznairól semmit sem írhatok, hanem inkább sokféle ártalmairól írhatnék, de azokat itt mind elől számlálni nem tartom tanácsosnak. Külső hasznai: Kemén csomókat a testen

11 eloszlatnak az reá rakott levelei. 2. Fájdalmakat enyhít az olaja, mellyel kenetessék a fájós rész: ilyen olaj a patikában tartatik. Nota: 1. A belénd magokkal odvas fogaknak füstölését, mint a köznép fogfájásról javallja, és épen nem tanácsolom, a szomorú példák szerént, úgymint minémű füstölésektől, az emberek elméjekben megháborodtanak, és mint egy dühösségre jutottak 2. Méltó volna a belénd füvet városok és falvak körül kiirtatni, mivel a gonosz tudákos emberek, leveleivel, magvaival és gyökereivel sokféleképen kárt tesznek az emberekben. Csalán (égető csallán, nagycsallán) Urtica dioica Csallánt nem szükséges magyaráznom, mert a gyermekek is esmérik. Belső hasznai: 1. Fövényt a vesékből kitisztítja a főtt vize e fűnek. 2. Vérköpést megállat a kipréselt és bévett leve. Külső hasznai: szélütött embereknek tagjaikat hasznos a zöld csallánnal verni, mert érzékenységet és erőt okoz azokban. Fülfű (fülben eresztő fű, fülben mászó fű, fülben facsaró, házi zöld, téli zöld, mindenkor élő, kövirózsa, menydörgőfű) Sempervivum tectorum Házok tetején, sendelyen nevelkedik ez plánta és széles s vastag leveleit elszaporítja. Belső hasznai: Nyavalyás kis gyermeknek, azaz: kiket a nyavalya tör, add inni ez fűnek kinyomott levét, kis kanálkánként. Külső hasznai: 1. Dagadásokat eloszlatják a reá rakott levelek. 2. Szájban lévő apró kelevényeket s hólyagocskákat a zöld fű leve elveszti kenetettvén azok véle. 3. Égésről igen hasznos e fű leve, csak hájjal vagy irós vajjal főzzék meg s úgy kennyék a megégett tagokat. 4. Szemölcsöt a kezeken, a lábakon pedig a tyukszemeket elveszti az azokra kenetett zöldfű leve, vagy reájuk tétetett öszve zúzott levele. E végre javallom, először a lábakat meleg vízben meg kell áztatni, ezután a kemény clavusoknak tetejéket lemetszeni, s úgy osztán azokra a fülfű leveleit megzúzva felrakni. Kakukkfű (mezei kakukkfű) Thymus serpyllum Még a gyermekek is esmérik e füvecskét, mert úton, útfélen terem, jó illatja vagyon mint a citromnak. Belső hasznai: 1. Csuklást megszünte ez fű, a felkötéssel vagy róla való ivással. 2. Megállott vizeletet megindítja, ki bort iszik róla. 3. Régi köhögést megszünteti, a főtt s mézzel egyelített vize. Külső hasznai: 1. Elesett tagokat megépíti az e fűből készült ferdő. 2. Gyenge gyomrot hasznos véle kötözni." Pápai Páriz Pax Corporis -ában tárgyalt gyógynövényeket elsőként Halmai János budapesti farmakognózia professzor gyűjtötte ki. Így tudjuk, hogy közel 300 gyógynövényről és növényi eredetű szerről olvashatunk máig alkalmazható vagy elgondolkoztató ismereteket könyvéből. Betegségcsoportok szerint tárgyalja közölnivalóját. A gyógynövények rendszerint valamilyen keverék, készítmény vagy gyógymód részei. A főnek nyavalyáiról c. fejezetben a sokféle javallat és recept között például ezt írja: Legjobb a főfájásban a vadszőlő virága, akár nyersen, akár aszún, főzd meg ecetben, törd meg flastrom formán, rakd ruhára, kösd bé véle Ha nagy hévséggel a főfájás: nyers rutalevelet, reszelt retket, lágy sót, savanyú kovászt, erős ecetet törj erősen öszve, mint a pépet, ruhára kenvén a talpait kösd bé véle, igen hasznosan szíjja aláfelé. Ha megszárad rajta, mindjárt újítsd. A száj büdössége ellen bőven sorol fel gyógymódokat: Tartsa tisztán az ember száját, fogait mindennap ha rossz a fog és ürege vagyon, vonják ki onnan, mert semmi hasznot ott nem tészen. Ha a gyomortól vagyon, éljen illendő purgációval, aloéból készített pilulákkal, melyek mind a belső rothadást gyógyítják, mind jó illatot szereznek a szájnak. Igyék ürömről, mert az üröm is azon erejű az aloéval, igen el is veszi a szájnak dohát. Angelica gyökeret gyakran rágjon, cubebét, ánizst, fahéjat Akinek egyéb nincsen, csak a citrom héja is jó, violagyökér, örménygyökér, ha rágja gyakorta. Jó egy-egy csepp fahéjolajat egy kalán vagy rózsavízben azon végre béinnya. Mikor ételét végzi, hogy a gyomor száját bészorítsa, sült birsalmát vagy körtvélyt egyék. Légcsőhurut esetén egész sor mai

12 fogalommal élve gyógyterméket ajánl, megadva készítésük módját: A fejér liliom tövet és vereshagymát tüzes hamu alatt süsd meg, törd öszve vajjal erősen, mint pépet, kend ruhára, mint a flastromot, jó melegen, s kösd bé a mellyét véle. A méz és vöröshagyma társítását különféle formában ajánlja, de a gyógyborokat is jónak véli, pl. az örménygyökeres bort vagy a fenyőmagos bort, ami még jobb, ha kakukkfűvel és izsóppal készül. 3. Növényi anyagcsere és kapcsolata a hatóanyagok képződésével Akár gyógyszerészeti, akár ökológiai szempontból a másodlagos növényi anyagcserét ma helyesebb speciális metabolizmusnak nevezni, főleg azért, mert egyre több vegyületről vagy vegyületcsoportról derül ki, hogy élettani vagy ökológiai szerepük van a növény életében, vagyis a másodlagos jelző használata nem kifejező. Egy taxon fenotípusa a genomban megszabott öröklött tulajdonságok megnyilvánulása. Ilyen öröklött tulajdonság akkor a legszembetűnőbb, ha látni lehet. Például egy virág pártalevelei vagy lepellevelei nemcsak változatos alakúak, hanem jellegzetes színűek. Gyakran illatosak, de nem egyszer számunkra kellemetlen szagúak. A növény különféle szerveinek jellegzetes ízük is lehet, a legtöbb fogyasztó szervezetet a keserű íz taszít, az édes íz vonz. Vagyis érzékszerveink sokféle minőségi bélyeget képesek felfogni. Ma azonban a kémiai módszerek tökéletesedése következtében olyan anyagokra is bőséges információt kapunk, amelyeket érzékszervekkel nem tudunk megkülönböztetni. A fitokémiai analitika olyannyira fejlett, hogy endogén (természetes eredetű) vegyületek sokaságát tudjuk azonosítani, sőt mennyiségüket megmérni. Az ember, mint csúcsfogyasztó, sokféle növényi tápanyagot is fogyaszt, de a gazdasági állatok számára is igen fontosak a növényi takarmányok. Nem véletlen, hogy legjobban a haszonnövények kémiai összetételét ismerjük, hiszen az ezekre jellemző anyagok, vegyületek sokasága alakítja ki a kedvező (nutritív) vagy kedvezőtlen (antinutritív) tulajdonságokat. Speciális anyagokat különösen a gyógy- és fűszernövények tartalmaznak, ma már hazánkban gyógynövény termesztése lehetséges (BERNÁTH 2000). A termesztés azért előnyös, mert közel azonos minőségű termést tudunk biztosítani, másrészt azért, mert sok, ritkuló vagy védelemre szoruló faj termesztésbe vonásását kell megoldanunk, mivel az ember rablógazdálkodása beláthatatlan biológiai és ökológiai következményekkel jár a természetes élőhelyek megváltozása miatt. Jelenleg a Földön ezerre becsülhető a haszonnövények száma (WIERSEMA LEÓN 1999, WICKENS 2001). Népi tapasztalatok, etnobotanikai adatok tették lehetővé a modern fitokémiai és élettani értékeléseket, s ez a feltáró, analizáló munka ma is intenzíven folyik, miközben azt tapasztaljuk, hogy a természetes edényes flóra egyre csak szegényedik. A biológiai (nemcsak növényi) sokféleség veszélyben van az emberi önzés, műveletlenség és szűklátókörűség miatt! A termesztett és vadon élő hasznonnövényeknek csak elenyésző részét használjuk fel a mindennapi életben. A legtöbb élelmiszer- és takarmánynövény azért fontos az ember és a háziállatok számára, mert értékes, energiát szolgáltató szénhidrátokat (pl. cukrokat, keményítőt), fehérjeépítő aminosavakat, nélkülözhetetlen zsíros olajokat, fontos makro- és mikroelemeket, valamint vitaminokat tartalmaznak. Ezekből a növényekből gyakran ipari úton kivonják a legértékesebb anyagokat (pl. a kukoricából nemcsak keményítőt, invertcukrot és alkoholt gyártanak, hanem elkülönített csírájából zsíros olajat extrahálnak, vagy a szójából tiszta, tripszininhibitor-

13 mentes fehérjét izolálnak akár élelmiszeripari felhasználás céljára alkalmas minőségben). Világviszonylatban igen fontosak az esszenciális zsírsavakban és természetes antioxidánsokban (tokoferolokban) gazdag növényi olajok, kb. 70 kultúrnövény alkalmas ipari olajkinyerésre (ROTH KORMANN 2000). Megnőtt a kereslet a környezet- és emberkímélő természetes színanyagok iránt is, ezeket kb termesztett festéknövény szolgáltatja (ROTH et al. 1992). Nagyon fontosak még az ízesítő és illatos növények is. Az illóolajokat többféle ipari úton ki lehet nyerni, a hagyományos (vízgőzdesztillációval vagy préseléssel) előállított illóolajok száma egyre több, ma kb hivatalosan elismert és kémiai összetétel szempontjából pontosan ismert illóolajat használunk a világon (ROTH KORMANN 1997). Ennél jóval több az illóolajat tartalmazó növények száma, azonban egyelőre alkalmatlanok ipari kivonásra vagy tisztításuk túl költséges. Az előbb említett illóolajok és ízanyagok már különleges összetételűek, egyes komponensei annyira sajátosak, hogy valóban speciálisnak tekinthetők. Azaz taxonómiai értékűek, ha jelenlétük mindig igazolható (közvetlenül genotípustól függő). Sokféle kémiai szerkezetű vegyületnek van kemotaxonómiai értéke (FROHNE JENSEN 1992). Minden szerkezethez elvileg valamilyen hatás is tartozik. Ezért a kémiailag többé-kevésbé ismert szerkezetű vegyületeket hatóanyagoknak nevezzük, ha többé-kevésbé ismert hatásuk van és ez a hatás biológiai, mikrobiológiai vagy farmakológiai módszerekkel igazolható. Az erős hatású anyagokból (pl. idegrendszerre vagy keringési és érrendszerre ható vegyületekből) gyakran gyógyszereket állítanak elő, míg a nagyobb terápiás biztonsággal alkalmazható, viszonylag enyhébb hatású gyógynövényeket szárított formában, azaz drogként közvetlenül vagy kivonatok formájában használnak a fitoterápiában (BRUNETON 1995, WICHTL 1997, WAGNER 1999). A hatás nemcsak emberre vagy gazdasági állatra irányulhat, hanem kártevő állatokra (pl. rovarokra, rágcsálókra) vagy kórokozó mikroorganizmusokra (vírusokra, baktériumokra, gombákra) is. Sok növényi inszekticid, repellens, herbicid, fungicid, baktericid vagy rodenticid hatóanyagot ismerünk, ezek közül sokat (pl. piretroidokat, juvenoidokat, ekdizonokat) a mezőgazdasági gyakorlatban is alkalmaznak (GODFREY 1995). Figyelemre méltó, hogy az ismert hatóanyagokat tartalmazó gyógynövények nagy részére érvényes, hogy vizes közegben - igen gyakran természetes állományokban is - más növényfajok fejlődésére nem közömbösek, sőt többnyire az akceptor növény növekedését gátolják, ritkábban serkentik. Ezek az allelopátiás jelenségek gyakorlati szempontból is hasznosak lehetnek, elősegítve a természetbarát agrotechnikai törekvéseket (SZABÓ 1997). A sokféle különleges növényi metabolitot HARBORNE (1989) a következőképpen csoportosítja megbecsülve számukat is: Nitrogénvegyületek: alkaloidok (6500), aminok (100), nem fehérjeépítő aminosavak (400), cianogén glikozidok (30), a nitrogénen kívül még kénatomot is tartalmazó glikozinolátok, ill. izotiocianátok (75) Terpenoidok: monoterpének (1000), szeszkviterpén-laktonok (1500), diterpenoidok (2000), szaponinok (600), limonoidok (100), kukurbitacinok (50), kardenolidok (150), karotinoidok (500) Fenoloidok: egyszerű fenolok (200), flavonoidok (4000), kinonok (800) Poliacetilének (650) Látható az adatokból, hogy a legtöbb ismert vegyület az alkaloidok, diterpenoidok, szeszkviterpén-laktonok, monoterpének és flavonoidok köréből kerül ki, ezek közül többnyire toxikusak (és bizonyos biológiai tesztekben erősen aktívak) az alkaloidok, a diterpenoidok és a szeszkviterpén-laktonok. Nem vagy alig toxikusak az

14 illóolajok fő komponensei, a monoterpének, továbbá a sokszor színes és antioxidáns vagy szabadgyök-scavenger tulajdonságú flavonoidok. Szükséges azonban hangsúlyozni, hogy minél kisebb töménységben igazolható valamilyen fiziológiai változás, annál erősebb hatású a vizsgált (tesztelt) anyag. Igazán akkor konkrét a hatásigazolás, ha ismert szerkezetű vegyületre (vagyis nem anyagra ) vonatkoznak ismereteink. Hosszú az út, amíg a növényi nyersanyagból tiszta és ismert kémiai szerkezetű vegyületet nyerünk. A fitokémia ma a növényélettan és az ökológiai biokémia egyik legfontosabb ága, a növények által szintetizált vegyületek fitofiziológiai, ökológiai, biokémiai szerepével, e vegyületek izolálásával és szerkezetének megállapításával foglalkozó tudományterület. A speciális anyagok sokfélesége, bioszintézisük összetettsége a primér anyagcserével, főként a fotoszintézissel függ össze. Minél bonyolultabb egy speciális vegyület szerkezete (pl. a morfiné), annál több enzimreakció megy végbe a növényi sejtben vagy differenciálódott szövetben. Jól ismert, hogy minden enzim szintézise adott gének expresszálódásának következménye. Mivel sokféle növényfaj (taxon) van (a genotípusok változatossága felmérhetetlen!), ennek megfelelően sokszorosan sokféle különleges vegyület jöhet létre (HEGNAUER , HEGNAUER HEGNAUER 1994, HEGNAUER HEGNAUER 1996). A speciális növényi metabolitokat a következőképpen lehet csoportosítani: 1. Alkánok, alkének, poliinek (poliacetilének) utóbbiak főleg a gyökérben található antimikrobiális vegyületek 2. Terpenoidok (mevalonát-úton képződő izoprenoidok) - monoterpének (2 izoprén = 10 szénatomosak) illóolajok fő komponensei - szeszkviterpén-alkoholok, -észterek, -laktonok (3 izoprén = 15 szénatomosak) - rendszerint keserű ízű vegyületek, ide tartozik még a mag- és rügynyugalmat, valamint a levél- és termésöregedést (szeneszcenciát) előidéző (hosszú ideig tartó stresszhatást kivédő) fitohormon, az abszcizinsav (vagy más néven dormin) - diterpének (4 izoprén = 20 szénatomosak) ide tartoznak a növekedést és fejlődést (csírázást, virágzást) szabályozó fitohormonok, a gibberellinek - triterpének (6 izoprén = 30 szénatomosak) szteroidok (pl. növényi ekdizonok), szaponinok (utóbbiaknak szerepük van a betegségellenállóképességben) - tetraterpének (8 izoprén = 40 szénatomosak) karotinoidok (karotinok, xantofillok) 3. Fenoloidok (fenilalaninból, acetil-koenzim-a-ból és cukrokból képződő aromás vegyületek) - fenolsavak, fenilpropanoidok - flavonoidok (flavanok, flavonok, katechinek, antocianinok stb.) - polifenolok, tanninok (kondenzált és hidrolizálható típusok) - kinonok, naftokinonok, antrakinonok (ciklusos poliketidek) 4. Azotoidok (ezekben a szén-, a hidrogén- és oxigénatom mellett már megjelenik a nitrogénatom is, vagyis aminosavakból keletkeznek) - alkaloidok (keserűek, többnyire erős hatásúak) - cianogén glikozidok (keserűek) 5. Glikozinolátok (izotiocianát-glikozidok) az előbbi atomokon kívül megjelenik a kénatom csípős ízűek, szúrós szagúak Mi a szerepük a növény életében?

15 A növények ellenállóképessége a kórokozó mikroorganizmusokkal (vírusok, baktériumok, gombák) és kártevő állatokkal (főleg rovarokkal) szemben nagyrészt éppen speciális metabolitok jelenlétének köszönhető. Emiatt ezeket az anyagokat (vegyületeket) kémiai rezisztencia- vagy toleranciafaktoroknak szoktuk nevezni. Sokkal általánosabb az antioxidáns és a szabadgyök (főleg szuperoxid, peroxil, hidroxil) hatástalanító tulajdonság. Különféle szerkezetű vegyületek és hatócsoportok (atomcsoportok vagy akár ciklusban lévő heteroatomok) lehetnek ilyenek. Bonyolítja a hatásértelmezést, hogy a növényekben található szervetlen elemek könnyen képezhetnek komplexeket a hatócsoportokkal, de az sem ritka, hogy makromolekulákká polimerizálódnak vagy vegyes étereket és észtereket képeznek egymással bonyolult szerkezetű konjugátumokat alkotva. Fontos megemlíteni, hogy a fotoszintetikus elektrontranszport fő reakcióterében, a kloroplasztisz tilakoidmembránjában teljesen általános (vagyis egyáltalán nem speciális!) az aszkorbát (a legfontosabb hidrofil antioxidáns, nekünk C-vitamin!) és a tokoferolok (a legfontosabb lipofil antioxidánsok, nekünk E-vitamin!), továbbá a citoprotektív tulajdonságú és fényenergiát továbbító karotinoidok előfordulása. Ugyancsak kiemelkedő a többnyire sárga színű flavonoidok szuperoxid- és hidroxilszabadgyököket hatástalanító aktivitása. A flavonoidok változatossága (taxonspecifikus előfordulása) már jóval nagyobb mértékű, mégis növényélettani szerepük sok vonatkozásban hasonló. Néhány érdekes és fontosabb példa: 1. Citoprotektív (sejtvédő): a káros UV-B sugárzás hatására a flavonoidok bioszintézise nem csökken, hanem fokozódik. Különösen a bőrszövet legkülső sejtsorában (főleg az epidermiszsejtek vakuolumában) koncentrálódik, elnyeli a kloroplasztiszt károsító UV-sugárzást, hatástalanítja többek között a képződő szuperoxid- és egyéb szabadgyököt. 2. Viráglevelek, terméshéjak, maghéjak színét határozzák meg: a flavonoidok többsége sárga, azonban az ide tartozó (ugyancsak benzpiran-vázas) antocianin-pigmentek kék, ibolya vagy piros színűek (ph-tól függően). Védelmi szerepükön kívül vonzzák a különböző hullámhosszúságú fényre érzékeny rovarokat, ezáltal utat mutatva nekik elősegítik a beporzást. 3. Stressztényező: különösen a sóképző és fémkelátokat alkotó antocianinok nagyobb mennyiségben növelik a sejtek vízmegtartó sajátosságát, ezzel csökkentik a vízpotenciált (értéke negatívabb lesz). A következmény: a növény szárazságtűrő képessége nő. 4. Rezisztencia- vagy toleranciafaktor: közülük sok antivirális, antibakteriális, antimikotikus vagy allelopátiás hatású. Például a héjképletekben, rügypikkelyekben különösen sok flavonoid található. Nem véletlen, hogy a méhszurok fő anyagai hasonlóak a nyárfarügyéhez, hiszen a háziméhek nálunk elsősorban a nyárfarügy ragadós pikkelyleveleiről gyűjtik a mikroorganizmusokat gátló propoliszt. A bebalzsamozott, idegen rovartetem így nem fertőzi be a kaptárt. 5. Szignáltényező: sejtmembrán szinten szabályozzák a nitrogén-fixáló baktériumok (pl. Rhizobium) és a gyökérkapcsolt (mikorrhizás) gombák gazdanövényhez való kötődését. Mi a szerepük a fogyasztó szervezetek életében? Érdekes, hogy az illó (többnyire illatos ) monoterpének egy része bizonyos rovarokat elriaszt, azaz repellens (pl. régi népi megfigyelés, hogy a levendula vagy a bazsalikom ruha közé téve elriasztja a molyokat a szekrényből), más rovarfajokat csalogat, vagyis attraktáns, s ezáltal elősegíti a beporzást és a megtermékenyülést a virágban (szelektív védekezés, szelektív beporzás!). Az alkilaminok azonban inkább szagos illó vegyületek, főleg bizonyos légyfajokat és bogarakat csalogatnak. Sok

16 trópusi növény virágja (nálunk a kontyvirág ilyen) nekünk kellemetlen szagú, míg a virágporból és nektárból belakmározó rovarok számára csábító illatözön. A keserű ízű szeszkviterpén-laktonok sok növényt távoltartanak a rágcsáló állatoktól, de bőven van kivétel is. A puhatestűek közül az éti csiga ügyet sem vet a legtöbb keserű anyagra. Az ember számára mint ahogyan a bevezető gondolataimban már többször utaltam rá táplálkozásélettani szempontból egyáltalán nem mindegy, hogy egy növény milyen ízű. A szag és íz gyakran kémiailag ugyanarra az anyagra (vegyületekre) vezethető vissza. Az áttekinthetőség kedvéért a fitokémiai sokféleséget a továbbiakban kémiai szerkezet szerint történő osztályozás szerint érzékeltetem. Példák említésével bizonyítom a hatás sokféleségét vagy az esetleges speciális hatásokat. Mindezek előtt vázlatosan áttekintést adok a primér anyagcsere fő jellemzőire. a) Fotoszintézis Minden növényi vegyület keletkezésének alapja a fotoszintézis. Részletes tárgyalása a növényélettan és a növényi biokémia tárgykörébe tartozik. Legalapvetőbb összefüggéseit azonban röviden jellemezni szükséges. Az autotróf növények (primér producensek) a Földre jutó fényenergia egy részét (kb. 15-ször J/év) tudják csak hasznosítani a CO 2 -redukció során. A fotoszintetikusan hasznosítható fény nm. A kisebb hullámhosszú fénytartományok közül gyakorlati szempontból a legfontosabb az UV-B ( nm). Ez az energia már növeli a szabad oxigéngyökök membránkárosító hatását, tehát nemcsak az emberre jelentenek közvetlen veszélyt. A fotoszintézis során kb. 2-szer tonna szerves anyag keletkezik évente, ami annyit jelent, hogy a hasznos napsugárzásból a fotoszintetizáló prokarióta és eukarióta szervezetek csak mintegy 0,2%-ot hasznosítanak. A keletkezett redukált szénhidrátok nemcsak a fogyasztó szervezetek (konzumensek) számára biztosítják az életet jelentő kémiai energiát és minden biokémiai folyamatot, hanem a fotoszintézis során keletkező és a légkörbe jutó melléktermék, az oxigén biztosítja az életet. Hogyan keletkezik az oxigén, hogyan történik a szén-dioxid redukciója? Egész egyszerűen megfogalmazva: elektronok és protonok fokozatos szétválása során. A kettős membránnal határolt kloroplasztisz állományában (sztróma) speciális membránrendszer található. Ebben a hálós, néhol gránumokba tömörülő tilakoid membránban zajlik le a fotoszintetikus elektron-transzport. Az elektron a víz fotolízise nyomán, egy mangán-tartalmú fehérjekomplex segítségével történik. Az elektron fő donora tehát maga a vízmolekula, miközben proton és oxigén jön létre (Hill-reakció). Ahhoz, hogy az elektron fokozatosan tovább juthasson, egyre negatívabb redoxpotenciálú akceptoroknak kell működniük. A legfontosabb elektronakceptor a klorofill-a és -B, de a fény összegyűjtésében, továbbításában és a felesleges fény elvezetésében a karotinoidoknak (β-karotin és xantofillok) is fontos szerepük van (pl. a fénygyűjtő fehérjekomplexekben). A porfirin-vázas és Mg-ot tartalmazó klorofill gerjesztett állapotban (exciton állapot a reakciócentrumban, a CC-ben, vagyis core complexben), az elektrontranszport-lánc II. számú fotokémiai rendszerén belül (PS II = photosystem II) elektronját - több résztvevő molekula segítségével - kinonoknak adja át, ezek pedig a plasztokinon-rendszernek. Ez a PQ-nak rövidített rendszer a protont a tilakoid membrán sztróma felőli oldaláról a lumen felöli oldalára továbbítja, miközben redukálódik (PQH-vá alakul). Elektronjait továbbítja a vastartalmú citokrómoknak (Cyt b/f), majd legtöbb esetben innen az elektron tovább jut egy mozgékony és réztartalmú,

17 redox tulajdonságú kromoproteidnek, a plasztocianinnak. Erről a molekuláról a PS I-re kerül az elektron. A PS I-ben éppen úgy, mint a PS II-ben, a fény összegyűjtésére alkalmas fehérjekomplexek (LHC = light harvesting complex) találhatók, a reakciócentrumban pedig ugyanúgy klorofill-a helyezkedik el. Az itt gerjesztett elektron helyére kerül a plasztocianinról leváló elektron. A PS I reakciócentrumából (tehát ez is elektroncsapda ) különféle vas-kén komplexeken át (mindenhol a Fe 3+ Fe 2+ -vé redukálódik) az elektron megérkezik a szintén redox hajlamú, vasat tartalmazó, de nem kötött helyzetű ferredoxinra, amely a sztróma felőli oldalon mozgékony. Ez a különleges, negatív töltésű fehérjekomplex már önmagában is képes kémiai redukálásra, pl. szerepe van a nitrát-nitrit- és szulfát-redukcióban. A ferredoxinról azonban - egy flavin-adenin-dinukleotid (FAD) tartalmú flavoprotein katalizálásával (ez a NADP-reduktáz) a NADP-re kerül (a nikotinsavamid-adenin-dinukleotid-foszfát nikotinsavamid nukleotidja két elektront és egy protont vesz fel, ezáltal elektrontöbblettel fog rendelkezni). Kialakul a kémiai redukcióra alkalmas NADPH. Ez a redukáló tényező teszi lehetővé az ún. sötétszakaszban a megkötött szén-dioxid redukálását. Mi történik a lumenbe elkülönített protonnal? A tilakoid membrán két felületén kialakuló kemiozmotikus potenciál-különbség egy speciális szerkezetű, és a tilakoid membránban található integráns membránfehérje révén kiegyenlítődik és a felszabaduló energia elegendő ahhoz, hogy a sztróma oldalon ADP-ből és szervetlen foszfátból ATP képződjön. Az összekötő fehérje az ATP-szintáz, a keletkezett ATP pedig a fotoszintetikus eredetű, primér ATP. Nagy jelentősége van a szén-dioxid redukció energiaigényének kielégítésében. A CO 2 -fixálás és -redukció útját a Nobel-díjas Melvin Calvin és munkatársai tisztázták. Az ún. Calvin-ciklus első lépése a szén-dioxid megkötése. Erre a primér ATP által foszforilált ribulóz-1,5-biszfoszfát képes. Az katalizáló enzim ehhez az 5 C-atomos vegyülethez szén-dioxid vagy oxigén fixálását képes elősegíteni. Neve működésére utal: ribulóz-1,5-biszfoszfát-karboxiláz/oxigenáz, a kloroplasztisz sztróma-állományában lévő legjelentősebb bifunkcionális enzim (rövidítése: rubisco). Ha a szén-dioxid fixálódása megy végbe, akkor a molekulából két 3 C-atomos glicerinsav-3-foszfát keletkezik. A további reakció csak akkor megy végbe, ha a primér ATP a molekulát foszforilálja, vagyis glicerinsav-1,3-biszfoszfátnak kell kialakulnia speciális kináz közreműködésével. Ez a sav az elektrontranszport során létrejövő NADPH közreműködésével, a glicerinaldehid-3-foszfát-dehidrogenáz katalizálásával glicerinaldehid-3-foszfáttá redukálódik. Tehát a redukciós szakaszban keletkezik az első trióz-foszfát. Ennek és izomérjének, a dihidroxi-aceton-foszfátnak a különféle aldoláz és transzketoláz enzimreakciók révén létrejövő származékai már fontos cukrok megjelenését teszik lehetővé (mindamellett, hogy foszforilált állapotban a ciklus folytatódik). Ilyenek a fruktóz, glükóz, eritróz, ribulóz, xelulóz, ribóz, szedoheptulóz. A kloroplasztiszban a glükóz-1-foszfátból jön létre a primér keményítő, vagyis a gyorsan képződő fotoszintetikus keményítő már is energiatartalékot jelent a további folyamatok számára. Vannak olyan növények is, amelyek kombinált úton kötik meg a szén-dioxidot. A megkötésben a foszfo-enol-piruvát (PEP) tölt be kulcsfontosságú szerepet. Átmenetileg almasav (ill. malát) formájában tárolódik a megkötött szén-dioxid, majd más szövetbe (pl. hüvelyparenchima-sejtekbe) jutva a Calvin-ciklusban értékesül nagyobb mennyiségű keményítőt képezve. Ezek a C-4-es típusú növények, pl. kukorica, cukorrépa. Ha a folyamat időben különül el (nappal zártak a sztómák és működik a Calvin-ciklus, éjjel nyitottak a sztómák és a kloroplasztiszt tartalmazó sejtek a felvett szén-dioxidot almasav formájában a vakuolumokban tárolják; emiatt

18 présnedvük savas kémhatású), akkor CAM (Crassulaceae acid metabolism) típusúak. Ilyen a legtöbb pozsgás növény (kaktuszok, Euphorbiák) vagy a Crassulaceae családba tartozó kövirózsa és varjúháj is. b) Szénhidrátok A dihidroxi-aceton-foszfát a trióz-foszfát-izomeráz hatására glicerinaldehid-3-foszfáttá alakul. A két izomér aldoláz révén fruktóz-1,6-biszfoszfátot képez. Ha foszfatáz hatására fruktóz-6-foszfáttá hidrolizálódik, akkor egy része foszfohexoizomeráz, majd foszfoglükomutáz katalizálásával glükóz-l-foszfátot képez. Ez uridin-trifoszfáttal (UTP) aktiválódik, ezáltal az UDPG már elég szabadenergiával rendelkezik ahhoz, hogy fruktóz-6-foszfáttal szaharóz-foszfát képződjön a szaharóz-foszfát-szintáz segítségével. Foszfatáz hatására tehát létrejön a magasabb rendű növények transzportcukra, a floemben transzportálódó szaharóz. A szaharóz tehát diszaharid (α-d-glükóz-1,2-α-d-fruktóz). Raktározott állapotban a legtöbb szaharózt a cukorrépából és a cukornádból nyerik ki. A szirupok alapanyaga, fontos vivő- és ízesítő vegyület. A mézben (Mel depuratum) is előfordul, de legtöbbször kisebb arányban. A mézfélék egy része fruktózban, más részük glükózban gazdag, de leggyakoribb a glükóz és fruktóz együttes jelenléte. Ezt mindig a nektár cukorösszetétele dönti el. Az invert cukrot szaharózból állítják elő invertáz alkalmazásával. Ez az ipari cukor tisztítva alkalmas élelmiszeripari felhasználásra. Méz hamisítására is kipróbálják. A cukoralkoholok a monoszaharidok redukciójával keletkeznek. A D-mannitol a Fraxinus ornus (Oleaceae) Manna drogjának fő hatóanyaga. Sárgásfehér állományú, édes ízű, enyhe hashajtó. A glükózból létrejövő D-szorbitolban gazdag a Malus, Pyrus és Prunus gyümölcse, ezek is elfogyasztva elősegítik a perisztaltikát. D-szorbitból képződik az aszkorbinsav. A szintén Rosaceae családba tartozó csipkebogyó (Cynosbati = Rosae pseudofructus) áltermések különösen bővelkednek C-vitaminban. A csipkeíz (pulpa) igen enyhe laxáns hatásához hozzájárul a pektintartalom is. A keményítő (amilóz) főként amiloplasztokban halmozódik fel és ATP-vel aktiválódott ADPG-ből keményítő-szintáz segítségével képződik. Az α1,4-kötésű α- glükózok a keményítőben helikális szerkezetet biztosítanak. Legtöbbször jelentős mennyiségű amilopektinnel együtt fordulnak elő. Az amilopektinek elágazó szerkezetű, kevésbé egységes polimérek, általában az α1,6-kötés jellemző rájuk. A növények legfontosabb raktározott tartalékai, nekünk pedig nélkülözhetetlen, energiagazdag tápanyagok. A gyógyszerészetben például tabletta- és hintőporgyártáshoz használják a finomított keményítőket (Amylum solani burgonyából, Amylum tritici búzából, Amylum maydis kukoricából, Amylum oryzae rizsből). A keményítő enzimatikus lebontása során először az egyenes és az elágazó oligoszaharidok hasadnak le. Ezeket a maltodextrineket iparilag elkülönítik, finomítják és az élelmiszeriparban nagy mennyiségben felhasználják (instant kakaó, kávé, tea stb.). Fruktóz polimérek a fruktánok vagy polifruktánok. Közülük a legismertebb a csicsóka (Helianthus tuberosus) gumója. Ebből fruktóz-szirup készíthető, előnye, hogy egyes cukorbetegségekben jobban tolerálható. A kivont és tisztított inulin jó kötőanyag lehet a tablettázásban. A fotoszintézis során képződő szénhidrátok legnagyobb része a sejtfal felépítésében vesz részt. A másodlagos, fásodott sejtfal cellulózon kívül lignint is tartalmaz. A cellulózmolekula β-1,4-glikozidkötéssel kapcsolódó, akár több ezer β- glükózból áll. Nem ágazik el, de számos hidrogénkötés alakítja ki jellegzetes és hidrofil

19 láncszerkezetét. Egy-egy kristályos mikrofibrillum cellulóz makromolekulából áll. A cellulóz is aktivált glükóz-1-foszfátból polimerizálódik speciális szintáz közreműködésével. A Lana gossypii a gyapot (pl. Gossypium hirsutum, Malvaceae) maghéjszőréből készül. A 2-5 cm hosszú maghéjszőr kutikulával fedett, csavarodott, mikroszkóp segítségével jól felismerhető. Kitűnő nedvszívó, jól sterilizálható. Főként a sebészetben, szemészetben nélkülözhetetlen. Jóval kisebb molekulatömegűek azok a poli-β-glükánok (és vegyes szerkezetű heteroglikánok), amelyek egy része aspecifikus immunstimuláns, pl. Lentinus edodes (shii-take) lentinan hatóanyaga vagy a Japánban termesztett és nálunk főként gyertyános erdőkben, fatörzseken gyakori Ganoderma lucidum (pecsétviaszgomba) hatóanyaga, vagy a más értékes hatóanyagot is tartalmazó kasvirág fajok (Echinaceae radix) heteroglikánja. A hemicellulózokat (pl. glukánok, xilánok, xiloglukánok, mannánok, glukomannánok, arabinán-pektin, galakturonán-pektin) a glükózon kívül más cukrok (pl. galaktóz, agaróz, mannóz, xilóz), és/vagy cukorsavak (pl. galakturonsav, arabinsav) alkotják. Vegyes polimérek, melyek bioszintézisét sajátos gének megnyilvánulása tesz lehetővé. Számos drog tartozik ebbe a csoportba, pl. a vörösmoszatok (Gelidium, Gracilaria) agarózt, agaropektint tartalmazó tisztított és szárított anyaga, az agar. Mézgát (Gummi arabicum, Tragacantha) szolgáltat az Acacia senegal (Mimosaceae) és az Astragalus gummifer. Emulgeáló szerek és stabilizátorok a gyógyszerkészítésben. Heteropoliszaharidokat (főként glükomannánokat, galaktomannánokat, xilánokat és ramnogalakturonánokat) tartalmaznak a növényi nyálkaanyagok. Ezek vízzel sűrű oldatot adnak, de nem ragadósak. Belsőleg vagy külsőleg bevonják a nyálkahártyát, részben enyhe aspecifikus immunstimulánsok is. A legtöbb légúti és enterális hurutos betegség esetén használatosak. Pl. Lichen islandicus (Cetraria islandica, Parmeliaceae), Althaeae radix et folium (Althaea officinalis, Malvaceae), Malvae folium et flos (Malva sylvestris és M. neglecta), Salep tuber (a legtöbb országban védett Orchis fajok!), Plantaginis lanceolatae folium (Plantago lanceolata, Plantaginaceae), Farfarae folium et flos (Tussilago farfara), Lini semen (Linum usitatissimum, Linaceae), Cydoniae semen (Cydonia oblonga, Rosaceae). MINKER (1996) kutatásai szerint számos vízoldékony poliszacharid (pl. kamillából, hársvirágból, görögszénamagból, tökből) főleg intraperitoniálisan adagolva gyulladásgátló, gasztroprotektív. c) Lipidek A lipidekben a szén- és hidrogénatomok száma nagyobb, mint a szénhidrátokban. Többségük hidrofób, tehát apoláros oldószerekben (pl. benzol, petroléter, dietiléter, n- hexán, kloroform) jól oldódnak. A tartaléktápanyagként szolgáló lipidek (zsírok és zsíros olajok) különösen ismertek, hiszen számunkra és a növényt fogyasztó állatok részére fontos táplálékot szolgáltatnak. Rendszerint magvakban, ill. termésekben találhatók. A magon belül sziklevélben vagy endospermiumban lokalizálódnak és csírázás folyamán mindaddig energiát és szénvázat nyújtanak, amíg el nem kezdődik a fejlődő csíranövény fotoszintetikus tevékenysége. A lipidek közül a poláros csoportokat tartalmazó poláros lipidek (foszfolipidek, glikolipidek) nagyon fontos szerkezeti és funkcionális szerepet töltenek be a citoszkeleton membránszerkezetének kialakításában és biokémiai folyamataiban.

20 Szerkezeti lipidekhez sorolhatók a viaszok, továbbá a kutin és a szuberin sokféle komponense. Lipidekhez csoportosítjuk azokat a lipidanyagcserével szorosan összefüggő lipidszerű anyagokat (lipoidokat), amelyek ugyancsak a membránok felépítésében nélkülözhetetlenek (pl. szterolok, főként sztigmaszterol és β-szitoszterol), továbbá a már korábban említett terpenoidokat. Zsírsavak speciális átalakulásával képződnek a polialkinek. A lipidek a glicerin és különböző, hossszú szénláncú zsírsavak észterei. Ha az egyik acil-csoport foszfát, akkor a képződő foszfatidsav lehetővé teszi újabb poláros molekulák (pl. alkanolamin, szerin, inozitol) kapcsolódását. Így keletkeznek a foszfolipidek. Például a gyógyászatban használt lecitinben a kolin (kvaterner etanolamin) kapcsolódik a foszforsavhoz. A szójaolaj előállításánál képződő melléktermék tisztításával állítják elő a szójalecitint. A poláros lipidek másik nagy csoportját a glikolipidek alkotják, ezekben a glicerin egyik OH-csopotjával cukor- vagy cukoralkohol-molekulák képeznek étert, a másik kettőhöz zsírsavak észtereződnek. Gyakori glikolipidek a mono- és digalaktozildigliceridek, a fotoszintetikus membránok fontos összetevői. A bioszintézis lényege, hogy a dihidroxi-aceton-foszfát NADH segítségével glicerin-3-foszfáttá redukálódik, majd acil-transzferázok közreműködésével jönnek létre a sejtmembránok foszfolipidjei és tároló olajtestek (oleoszómák) tartaléklipidjei. A zsírsavak bioszintézise jórészt már a kloroplasztiszban lezajlik, de több lánchosszabbító elongáz és telítetlenséget előidéző deszaturáz a citoplazmában működik. A viaszok is a citoplazmában képződnek. Biokémiai szempontból a zsírsavak acetil-coa-ból képződnek úgy, hogy átmenetileg karboxiláz segítségével malonil- CoA-vá alakulnak. Ezek az egységek transzacilázok révén az acil-carrier-proteinhez (ACP) kapcsolódva, fokozatosan redukálódva zsírsavakká alakulnak. Gyógyszerészeti szempontból fontos növényi zsírsavak (név, kémiai név, C- atomok és kettőskötések száma és helyzete, c = cisz): Laurinsav dodekánsav 12:0 Mirisztinsav tetradekánsav 14:0 Palmitinsav hexadekánsav 16:0 Sztearinsav oktadekánsav 18:0 Olajsav cisz-9-oktadecensav 18:1(9c) Linolsav oktadekadiensav 18:2(9c,12c) α-linolensav oktadekatriensav 18:3(9c,12c,15c) γ-linolensav oktadekatriensav 18:3(6c,9c,12c) Arachidonsav eikozatetraensav 20:4(6c,9c,12c,15c) Több más növényi zsírsav is van, ezek különlegesek és ritkán fordulnak elő. A ricinusmagban található zsírsav speciális, mert OH-csoportot és egy kettős kötést tartalmaz. Ez a ricinolsav közel 90%-a az összes zsírsavnak. Emiatt hashajtó a ricinusolaj, amiben a vízben oldódó halálos méreg, a ricin nevű toxalbumin nem oldódik. Iparilag a biztonság kedvéért alaposan tisztítják, így nyomokban sem marad benne ricin vagy más szennyező vegyület. A növényi olajok többségére jellemző, hogy a linolsav, majd az olajsav teszi ki a legnagyobb mennyiséget. Speciális, erősen telítetlen zsírsava a földimogyoró magnak van, emiatt könnyebben is avasodik. A telítetlen zsírsavak oxidálódása, peroxidszármazékok képződése okozza az avasodást, de szerepük van a szabadgyökképződésben is. Emiatt kell különösen ügyelni az olajok helyes tárolására és állapotának ellenőrzésére (Olea herbaria, Ph. Hg. VIII. I. kötet oldal). Az olajokban