Szerkesztette Vizkievicz András. Vizsgakövetelmények
|
|
- Gréta Biróné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szerkesztette Vizkievicz András Vizsgakövetelmények Ismerje a nyitvatermőknél megjelenő evolúciós újításokat (virág, mag, víztől független szaporodás), hozza ezeket összefüggésbe a szárazföldi élethez való hatékonyabb alkalmazkodással.
2 Nyitvatermők (törzse) Szerkesztette: Vizkievicz András A földtörténet során elsőként megjelenő virágos, magvas növények. A nyitvatermők kb. 250 millió évvel ezelőtt (felső devon) alakultak ki, első képviselőik a mintegy 100 millió évvel ezelőtt kihalt magvaspáfrányok voltak. A magvaspáfrányoknál a hím jellegű spórának a virágpor feleltethető meg, amely szél útján közvetlenül a petesejtet tartalmazó magkezdeményre került. A virágporban létrejöttek a hímivarsejtek, a magkezdeményben a petesejtek, ilyen módon az ivarsejtek egymás mellett alakultak ki, így már a megtermékenyítéshez nem volt szükség vízre. A megtermékenyítést követően az anyanövény a fejlődő csírát tartalék tápanyaggal látta el, majd ezt követően egy védőréteg képződött a csíra körül, kialakult az ősi mag. Mivel a megtermékenyítésük függetlenné vált a víztől, továbbá viaszos leveleik miatt kiválóan szabályozzák vízháztartásukat állandó vízállapotú növények így a növények közül elsőként hódították meg a szárazföldeket, jól bírják a vízhiányt. Nagyon elterjedtek, magas hegységekben 1000 m fölött, a tajgában, ill. a mediterrán területeken egyaránt megtalálhatóak. Főbb jellemzőik Kivétel nélkül fás szárúak. Többségük örökzöld, néhány fajuk lombhullató pl. vörösfenyő, Ginkgo biloba, leveleik főleg tű vagy pikkely alakúak, ritkán nagy felületűek (Ginkgo biloba). Virágaik egyivarúak általában egylakiak. Egyivarú virág: vagy csak termő vagy csak porzó található a virágban. Egylaki növény: egy egyeden mind a termős, mind a porzós virágok megtalálhatók. Virág-takarólevelek nincsenek, így a virágok felépítése igen egyszerű. A porzós virágzat általában barkaszerű, főleg az ágak csúcsán találhatók meg, bennük porzók kicsik, pikkelyszerűek. A termős virágok termőlevelei lemezesek, melyek füzérei a tobozvirágzatot alkotják. A törzs nevét onnan kapta, hogy a magkezdemények szám szerint kettő - a termőlevelek tövében szabadon fejlődnek (termő, zárt magház, termés nincs). A keletkezett virágpor a szél közvetítésével közvetlenül a magkezdeményre jut. A megtermékenyítést követően a magvak szárnyas repítőszerkezetük segítségével, a toboz felnyílása után nagyobb távolságot is megtehetnek. A magok általában 3-5 sziklevelet tartalmaznak (sokszikűek). 1
3 Nyitvatermők csoportjai Magvaspáfrányok (kihalt) Cikászok Páfrányfenyők Fenyők o Ciprusfélék faj: nyugati tuja faj: keleti életfa faj: ciprus faj: közönséges boróka o Mocsárciprusfélék faj: mocsárciprus faj: mamutfenyők o Fenyők faj: erdei fenyő faj: fekete fenyő faj: törpefenyő faj: lucfenyő faj: ezüstfenyő faj: jegenyefenyő faj: vörösfenyő faj: libanoni cédrus Tiszafák faj: tiszafa Cikászok (Szágópálmák) Ősi típusú nyitvatermők. Külső megjelenésükben pálmaszerűek, jellemző a pálmatörzs, amely egyes fajoknál hordószerűen megrövidül. A megporzás és a megtermékenyülés között akár több hónap is eltelhet. A ma élő cikászok trópusi elterjedésűek, keményítőben gazdag beléből készítik a szágót, - ezért szágópálmának is nevezik - amely fontos táplálék. Páfrányfenyők Ősi osztály, virágkorukat a földtörténeti középkor jura időszakában élték, mára egyetlen kivétellel az összes faja kihalt. Az említett faj a Dél-Kínában őshonos Ginkgo biloba élő kövületnek tekinthető. Hatalmasra növő fája lombhullató, levelei jellegzetesen legyező alakúak, villás erezettel. A csonthéjas termésre emlékeztető magvak húsos magköpenyének vajsavtartalma miatt kellemetlen szagot árasztanak, ezért közterületekre általában a hímivarú példányokat ültetik. A vizsgálatok kimutatták, hogy a páfrányfenyőben lévő flavonoidok jó értágító hatásúak, biztosítják a bőr és az izmok jó vérellátását, és fokozzák az anyagcserét. Kiváló antioxidáns tulajdonságúak, és javítják az agyi vérellátást, a koncentráló készséget, a szellemi teljesítőképességet (állítólag). Fenyők A törzs fajokban leggazdagabb, előfordulását tekintve legelterjedtebb csoportja, megtalálhatók szinte mindenhol, elsősorban Ázsia és Észak-Amerika mérsékelt övi területein kiterjedt, majdnem összefüggő erdőket alkotnak (tajga). Lehetnek fák vagy cserjék (ciprusfélék). Többségük örökzöld, de ismertek lombhullató fajok is (vörös fenyő), leveleik tű vagy pikkely alakúak. Elfásodó női virágzatuk a toboz. A megtermékenyítés gyakran csak a megporzást követő évben történik (erdei, fekete fenyő). 2
4 Ciprusfélék faj: keleti életfa faj: közönséges boróka Mocsárciprusfélék faj: mocsárciprus faj: kaliforniai mamutfenyő Fenyők; faj: erdei fenyő: törzse kissé barnás, hosszú tűlevelei kettesével állnak. faj: lucfenyő erdei fenyő 3
5 Tiszafák Húsos maghéja nem mérgező, azonban magja és a fa minden része erősen toxikus és keserű! Tiszafa Libanoni cédrus Vörösfenyő 4
Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre
Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a
Növényrendszertan. Moha és páfrány.
Növényrendszertan Moha és páfrány. Szerveződési szintek sejttársulás hajtásos növények sejtfonál telepes A növényi legók Sejttársulás Minden sejt megőrzi önállóságát= Nincs munkamegosztás Pl. zöldmoszatok
Nyitvatermők megfigyelése
A kísérlet megnevezése, célkitűzései: Nyitvatermők fajainak megismerése A virágzat vizsgálata A levelek mikroszkópos vizsgálata Kész fenyőmetszet megfigyelés Eszközszükséglet: Szükséges anyagok: lucfenyő
A nyitvatermők törzse
A nyitvatermők törzse Miről lesz szó? I. Evolúciós eredet II. A magképzés evolúciója III. Nyitvatermők sajátosságai IV. Nyitvatermők rendszerezése I. Evolúciós eredetük: Ősharasztokból alakultak ki Legősibb
Nyitvatermők Gymnospermatophyta
Növénytan gyakorlat BSc II. Növényrendszertan Nyitvatermők Gymnospermatophyta Cikász (Cycas circinnalis) Csikófark (Ephedra distachya) Csikófark (Ephedra distachya) Alaktani jellemzők: Vesszős, villásan
Témazáró dolgozat. A növények országa.
Témazáró dolgozat. A növények országa. 1.feladat. Mit jelentenek az alábbi fogalmak? fotoszintézis, telepes növények kétivarú virág egylaki növény egyszikű növény 2.feladat. Jellemezze a vörösmoszatok
Nyitvatermők / Gymnospermatophyta törzs
Nyitvatermők / Gymnospermatophyta törzs A nyitvatermők 250 millió éve, a felső devon óta élnek a Földön. Az első növénycsoport, amelynek az ivaros szaporodási szakaszában először sikerült kiküszöbölni
Szaporodás formák. Szaporodás és fejlődés az élővilágban... 12/4/2014. Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai:
Szaporodás és fejlődés az élővilágban... Szaporodás formák Ivartalan Genetikailag azonos utód Módozatai: Osztódással Bimbózással (hidra) Vegetatív szaporodás Partenogenézis (parthenosszűz, genézis-nemzés)
1. A tajga éghajlat: A hideg-mérsékelt öv éghajlata Az Északi-sarkkör környékén alakul ki, pl. Szibéria (Észak-Ázsia), Kanada (Észak-Amerika) Rövid,
A TAJGA NÖVÉNYEI 1. A tajga éghajlat: A hideg-mérsékelt öv éghajlata Az Északi-sarkkör környékén alakul ki, pl. Szibéria (Észak-Ázsia), Kanada (Észak-Amerika) Rövid, viszonylag meleg nyár és hosszú, zord
Törzs Zárvatermők. Osztály. Egyszikűek
Törzs Zárvatermők Osztály Egyszikűek Család Békaszőlőfélék Hínáros békaszőlő Hínáros békaszőlő Hínáros békaszőlő Hínáros békaszőlő Hínáros békaszőlő Család Liliomfélék Őszi kikerics Őszi kikerics Őszi
Corylaceae mogyorófélék családja
Corylaceae mogyorófélék családja Corylus mogyoró Carpinus gyertyán Ostrya - komlógyertyán Corylus mogyoró nemzetség szimpodiális hajtásrendszer nagy termetű cserjék vagy fák váltakozó (szórt) levélállás
A vizet és az ásványi anyagokat egész testfelületükön keresztül veszik fel, melyet a szárukban található kezdetleges vízszállító sejtek továbbítanak.
Mohák (törzse) Szerkesztette: Vizkievicz András A mohák már szárazföldi növények, ugyanakkor szaporodásuk még vízhez kötött. Kb. 360 millió (szilur) évvel ezelőtt jelentek meg, a tengerek árapály zónájában
Leples- vagy fedettmagvúak GYMNOSPERMATOPHYTA. (Gymnospermae) törzs CHLAMYDOSPERMOPHYTINA altörzs. GNETOPHYTA törzs
Leples- vagy fedettmagvúak GYMNOSPERMATOPHYTA régebben: (Gymnospermae) törzs CHLAMYDOSPERMOPHYTINA altörzs ma: SPERMATOPHYTA klád GNETOPHYTA törzs Ma élő csoportjaik virágkorukat túlélt típusok elszigetelt
Euphyllophyta. Magvas növények és közvetlen rokonaik
Euphyllophyta Magvas növények és közvetlen rokonaik Pertica Aneurophyton Tetraxylopteris Archaeopteris Runcaria Moresnetia Elkinsia Progymnospermae Archaeosperma Lyginopteris Medullosales Cycadophyta Callistophyton
A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI
A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI A NÖVÉNYEK KÉTSZAKASZOS EGYEDFEJLŐDÉSE NEMZEDÉKVÁLTAKOZÁS - ÁLTALÁNOS NÖVÉNYI TULAJDONSÁG - NEM GENETIKAI ÉRTELEMBEN VETT NEMZEDÉKEK VÁLTAKOZÁSA - IVAROS ÉS IVARTALAN SZAKASZ
Növények: mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők
Növények: mohák, harasztok, nyitvatermők, zárvatermők NÖVÉNYEK soksejtű eukariota szervezetek klorofill molekula segítségével fotoszintetizálni képesek, sejtfaluk cellulóz tartalmú, szénhidrát tartalék-anyaguk
2. forduló megoldások
BIOLÓGIA 7. évfolyamos tanulók számára 2. forduló megoldások 1, Egészítsd ki a táblázat hiányzó részeit! A táblázat utáni feladatok által felkínált lehetőségek közül válassz! A kiválasztott betűt jelöld
Hegyvidéki erdők életközössége
Hegyvidéki erdők életközössége 1. tartalmi életközösség lombhullató, örökzöld Tantervi háttér Előzmények porzós és termős virág, megporzás telepes test állatok csoportjai különböző tulajdonságaik alapján
Zárvatermők törzse. A klíma további szárazodása következményeként másodlagosan szélbeporzás, egyivarú virág, csökevényes virágtakaró.
Zárvatermők törzse A zárvatermők olyan új tulajdonságokkal jelentek meg az evolúció során, amelyek a kréta korszakban szárazabbá váló klímához jobban alkalmazkodtak, mint a többi szárazföldi növény. Valószínűleg
Az éghajlati övezetesség
Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott
A növények világa. Az eukarióta élőlények birodalmába 4 ország tartozik: egysejtű eukarióták, többsejtű gombák, többsejtű állatok, többsejtű növények.
1 A növények világa Szerk.: Vizkievicz András Az eukarióta élőlények birodalmába 4 ország tartozik: egysejtű eukarióták, többsejtű gombák, többsejtű állatok, többsejtű növények. Az eukarióta sejtek belső
Kosborok az erdőkben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
A trópusokon fák ágain és kérgén megtelepedő és talajlakó fajaik egyaránt vannak, a mérsékelt övben csak utóbbiak. A legtöbb faj élőhelyigénye igen jellegzetes. A különböző gyepeknek, lápoknak is megvannak
Rendszertan. biol_7_rendszertan.notebook. April 23, 2013. Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28. ápr. 23 12:51. ápr.
Rendszertan Osztályzat: «grade» Tárgy: Biológia Dátum:«date» ápr. 23 12:28 1 A rendszerezés alapegysége: A csoport B halmaz C faj D törzs E osztály F ország ápr. 23 12:51 2 A faj jellemzői: A A faj egyedei
2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév
Iskola: 1 Csapatnév: 1. a.) Fejtsétek meg a rejtvényt! 2. 1. 3.. 2. osztályos feladatsor I. forduló 2012/2013. tanév 1. Örökzöld fa. 2. Ez lesz a virágból. 3. Csonthéjas gyümölcs.. Erdei állat. Megfejtés:
ORSZÁG: NÖVÉNYEK. MOHÁK TÖRZSE Telepes növények, mert nem rendelkeznek valódi gyökérrel, szárral, levéllel (vegetatív szervekkel).
ORSZÁG: NÖVÉNYEK MOHÁK TÖRZSE Telepes növények, mert nem rendelkeznek valódi gyökérrel, szárral, levéllel (vegetatív szervekkel). A víztől elszakadt ősi zöldmoszatoktól származnak. Mindenütt előfordulnak,
Zárvatermők. Alapsajátságok:
Zárvatermők Alapsajátságok: 1. A magkezdemény zárt termőlevélben fejlődik - (magház) a termőlevél a magkezdemény fejlődésekor még nyitott - később forr össze (postgenital fusion) --- zárt termés, vagy
b) Mellékgyökérrendszer, nagyszámú, egyforma fejlettségű gyökerek jellemzőek. Oldalgyökerek, hajszálgyökerek itt is kialakulhatnak (egyszikűek).
A növényi szervek Szerk.: Vizkievicz András A harasztok, nyitvatermők, zárvatermők hajtásos növények, testük gyökérre, szárra, levelekre tagolódik. Ezek az önfenntartó vagy vegetatív szervek. Megtermékenyítést
Látogatásunk az orchideák birodalmában
Látogatásunk az orchideák birodalmában.2014. november 14-én ellátogattunk a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba a Veres Péter Gimnázium 8.a, 8.b és a 10.c osztály biológia szakköröseivel Boncz Andrea és Őze
Csorba György természettudományos feladatmegoldó verseny
Biológia 2. forduló 1. Melyik térképvázlat ábrázolja a sivatagokat, melyik a szavannákat, és melyik a trópusi esőerdőket? Írd a nevüket a megfelelő térkép alá! (3 p.) a) Húzd alá azokat az állításokat,
Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar. Fényképezte és összeállította: Hangya Zoltán okl. Biológus, konzulens tanár
Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar Határon túli kihelyezett tagozat - Zenta Fényképezte és összeállította: Hangya Zoltán okl. Biológus, konzulens tanár Tartalomjegyzék: I. Szár: 1. Lágyszártípusok
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 16. BIOLÓGIA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 16. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Anyagok, eszközök: pékélesztő, víz, mikroszkóp, csipesz, tárgylemez, fedőlemez, szemcseppentő
1. Kísérlet Élesztőgombák megfigyelése Anyagok, eszközök: pékélesztő, víz, mikroszkóp, csipesz, tárgylemez, fedőlemez, szemcseppentő A boltban vásárolt pékélesztőből kaparj le egy kis darabot, és oszlasd
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Fejlesztési és Innovációs Központ (Biológia) Fejlesztő feladatok 56. Belépés a gázcserenyílásokon (G)
56. Belépés a gázcserenyílásokon (G) A peronoszpóra Plasmopara viticola A gomba micéliumai behatolnak a sztómákon* a növény szöveteibe és az élő sejtekből táplálkozik. Ennek következtében a megtámadott
AZ ATLASZ CÉDRUS (Cedrus atlantica Manetti) VIRÁGZÁSBIOLÓGIÁJA
AZ ATLASZ CÉDRUS (Cedrus atlantica Manetti) VIRÁGZÁSBIOLÓGIÁJA 1. Bevezetés A világon jelenleg négy cédrus fajt ismerünk: az atlasz cédrust (Cedrus atlantica Manetti) a libanoni cédrust (Cedrus libani
1. 2. 3.. 4... 5.. 6.. 7... 8...
Környezetismeret-környezetvédelem csapatverseny 2014/2015. 1.a.) Mit láttok a képeken? Írjátok alá a nevüket! 2. évfolyam I. forduló 1. 2. 3.. 4.... 5.. 6.. 7... 8... b.) Alkossatok két csoportot a képekből,
AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN HÉTEN
AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN 2016. 14. HÉTEN Szekszárdon 2016-ben a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Országos Aerobiológiai Monitorozás keretében 2016. január
Természettudomány témakör: Genetika, fajok, fajták Növények, gombák, baktériumok működése, előfordulása Éghajlattípusok növénytakarói
Természettudomány 5-6. témakör: Genetika, fajok, fajták Növények, gombák, baktériumok működése, előfordulása Éghajlattípusok növénytakarói Genetika - alapok A genetika két fogalmat takar: - klasszikus
A földtörténet évmilliárdjai nyomában 2010.11.22. FÖLDRAJZ 1 I. Ősidő (Archaikum): 4600-2600 millió évvel ezelőtt A földfelszín alakulása: Földkéreg Ősóceán Őslégkör kialakulása. A hőmérséklet csökkenésével
Bevezető, használati útmutató
Bevezető, használati útmutató 3 Kedves Gyerekek! a természetben a maga helyén minden egyértékű, egyenjogú, legyen ez akár a legparányibb légy dongása, akár a Vezúv kitörése. E hatalom birodalmában nincs
Növényrendszertani alapismeretek
Károssy Ágnes Növényrendszertani alapismeretek A követelménymodul megnevezése: Kertészeti alapismeretek A követelménymodul száma: 2220-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-012-30 NÖVÉNYRENDSZERTAN
Macskagyökér (Valeriana officinalis)
Macskagyökér (Valeriana officinalis) Valerianaceae (macskagyökérfélék), mérsékelt öv, évelő, lágyszárú, álernyő virágzat, kaszattermés. gyöktörzs és gyökér, illóolaj 0,4-0,6% (borneol), valepotriátok 0,5-1,5%,
Rendszertan - Összefoglalás -
Rendszertan - Összefoglalás - Az első tudományos rendszertant Carl Linné alkotta meg. Munkásságát hazánkban Kitaibel Pál, a magyar Linné folytatta. A mai tudományos rendszertan testfelépítés és hasonlóság,
Az allergén gombaspórák mennyisége alacsony-közepes a levegőben.
2012. május 14 május 20. ( 20. hét ) A 20. héten a hideg, esős idő következtében jelentősen alacsonyabb volt a pollenterhelés. Közepes koncentrációban csak a fenyőfélék pollenjét mértük Pécs levegőjében.
1. A talaj víztartalma. 2. A gyökér ionfelvétele. 3. A hajtás párologtatása. 4. A szárban elhelyezkedő háncsrész nyomásviszonyai.
Növénytan V. A NÖVÉNYEK VÍZFORGALMA (13 pont) Egyszerű választás 1. Mi jellemző a változó vízállapotú növényekre? A) Vízi vagy mocsári növények. B) Kiszáradástűrők. C) Mind szövetes növények. D) Csak
Bioklimatikus övezetek. Bioklimatické pásma
Bioklimatikus övezetek Bioklimatické pásma Az egyenlítőtől való távolság függvényében a Föld felszínén a növény- és állatvilág horizontális tagolódása figyelhető meg. Ennek alapvető oka az eltérő klimatikus
IVARLEVELEK VIRÁTENGELY
A VIRÁG IVARLEVELEK TERMŐTÁJ PORZÓTÁJ SZIROMLEVÉL CSÉSZELEVÉL TAKARÓ- LEVELEK VIRÁGKOCSÁNY VACOK VIRÁTENGELY KÜLSŐ TOKLÁSZ BELSŐ TOKLÁSZ BIBE MAGHÁZ LODIKULA PORZÓ SZIMMETRIA VISZONYOK sugaras - aktimorf
Melegkedvelő flóra elemek evolúciója
Melegkedvelő flóra elemek evolúciója és klimatikus vonatkozásai Magyarország és az északi félgömb kainozoikumi flóráiban. (OTKA által támogatott kutatás) (Erdei Boglárka, Hably Lilla) A hajdani szárazföldi
FEDEZD FEL A FÖLD KINCSEIT! Vojnits András. Az évszakok nyomában. Kossuth Kiadó
FEDEZD FEL A FÖLD KINCSEIT! Vojnits András Az évszakok nyomában Kossuth Kiadó Tartalom Előszó Európa teteje Táj keretben Gyöngyvirágtól lombhullásig Magyar erdők A legkisebb magashegység Lent és fent Mediterrán
4. osztályos feladatsor I. forduló 2018/2019. tanév
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Iskola: Csapatnév: 4. osztályos
A világ 10 legtáplálóbb étele
Koreai kutatók több, mint 1000 nyers élelmiszer tápanyag információit felhasználva becsülték meg minden étel tápanyag összetevőjét, a napi tápanyag szükséglet kielégítésének tekintetében. Egyes ételek
I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó
Szóbeli tételek I. kategória II. kategória III. kategória 1. Jellemezd a sejtmag nélküli szervezeteket, a baktériumokat. Mutasd be az emberi betegségeket okozó baktériumokat és a védőoltásokat! 2. Jellemezd
A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI
A NÖVÉNYEK SZAPORÍTÓSZERVEI A NÖVÉNYEK KÉTSZAKASZOS EGYEDFEJLŐDÉSE NEMZEDÉKVÁLTAKOZÁS - ÁLTALÁNOS NÖVÉNYI TULAJDONSÁG - NEM GENETIKAI ÉRTELEMBEN VETT NEMZEDÉKEK VÁLTAKOZÁSA - IVAROS ÉS IVARTALAN SZAKASZ
I. Madarak (18 pont)
I. Madarak (18 pont) Az alábbi rajzok különféle életmódú és táplálkozású madarakat ábrázolnak. A felső ábrasoron a madarak csőrtípusai, az alsón ugyanezen madarak lábai láthatók. Válaszolj a kérdésekre
Nyitvatermők / Gymnospermatophyta törzs
Nyitvatermők / Gymnospermatophyta törzs A nyitvatermők 250 millió éve, a felső devon óta élnek a Földön. Az első növénycsoport, amelynek az ivaros szaporodási szakaszában először sikerült kiküszöbölni
FELADATLAPOK BIOLÓGIA
1 FELADATLAPOK BIOLÓGIA Emelt szint 9-10. osztály Tanári segédanyag Dr. Árendás Vera 2 TARTALOMJEGYZÉK I. Előszó, balesetvédelem...3. oldal II. Morfológiai feladatlapok...5. oldal 1. feladatlap: A gombák
Növényi szervek hajtásos növények gyökérre, szárra, levelekre tagolódik. önfenntartó vegetatív
Növényi szervek A harasztok, nyitvatermők, zárvatermők hajtásos növények, testük gyökérre, szárra, levelekre tagolódik. Ezek az önfenntartó vagy vegetatív szervek. A gyökér A gyökér lapvető feladata a
Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei
Biológia 7. évfolyam osztályozó- és javítóvizsga követelményei 1. Forró éghajlati övezet: növényzeti övei, az övek éghajlata, talaja esőerdő, trópusi lombhullató erdőszerkezete, szavanna, sivatagok jellemzése
Fenyők (sensu lato) GYMNOSPERMATOPHYTA. (Gymnospermae) törzs CONIFEROPHYTINA altörzs Cordaitopsida, Coniferopsida és Taxopsida osztályai
Fenyők (sensu lato) GYMNOSPERMATOPHYTA régebben: (Gymnospermae) törzs CONIFEROPHYTINA altörzs Cordaitopsida, Coniferopsida és Taxopsida osztályai ma: SPERMATOPHYTA klád PINOPHYTA törzs Coniferales (Pinales)
Sugározza a szépséget! TIENS BELSŐ SZÉPSÉG KAPSZULA
Sugározza a szépséget! TIENS BELSŐ SZÉPSÉG KAPSZULA BELSŐ SZÉPSÉG KAPSZULA A Bels szépség étrend-kiegészítő kapszula egy olyan kiváló készítmény, melynek segítségével ahogy neve is sejteti megőrizhetjük
Az erdő életközössége
Az erdő életközössége Projekt Hazánk erdői 1. Olvasd el a tankönyv 6. oldalának első bekezdését, majd válaszolj a kérdésekre! Melyek az erdő életközösségének az uralkodó növényei? Milyen egyéb élőlények
AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN 2016. 15. HÉTEN
AKTUÁLIS POLLENHELYZET SZEKSZÁRDON ÉS KÖRNYÉKÉN 2016. 15. HÉTEN Szekszárdon 2016-ben a Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya az Országos Aerobiológiai Monitorozás keretében 2016. január
Növényrendszertan gyakorlatok
Növényrendszertan gyakorlatok 13. gyakorlat Környezettudományi szak Környezetmérnöki szak 6. ao: Forrtszirmúak - Asteridae forrt szirom 4-körös virágok a porzók száma: 5-4 - 2, a pártára nıttek r: Tárnicsvirágúak
ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM
Tompáné Balogh Mária ÉLÔ ÉS ÉLETTELEN KÖRNYEZETEM A fák birodalma Környezetismeret TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK éves tanulók részére 0. kiadás Évfolyam 0... A tanuló neve pauz westermann kiadó ÔSZ A PARKBAN A.
Makrogametogenezis. női gametofiton: embriózsákból (makrospórából) három felső sejt a petekészülék. a nagyobb a petesejt másik kettő a segítősejt
Sporogenezis Készült 2010-2011 években a Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés Szervezési Társulás részére a TÁMOP-2.2.3-09/1-2009-0016 azonosítószámú projekt keretében Sporogenezis mikrosporogenezis=
A. B. C. D. MINDKETTŐ EGYIK SEM. Sorszám(jelige):... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: pont
MINDKETTŐ EGYIK SEM KAÁN KÁROLY XXIV. ORSZÁGOS TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2016. Sorszám(jelige):... Elérhető pontszám: 100 pont Elért pontszám: pont 1. feladat.. NÉGYFÉLE VÁLASZTÁS
Általános muzeológia III: összeállította: Dr. Fűköh Levente A MÚZEUMI KIÁLLÍTÁS
Általános muzeológia III: összeállította: Dr. Fűköh Levente A MÚZEUMI KIÁLLÍTÁS A múzeum napjainkban, miután szerkezete és céljai lassan, de gyökeresen átalakultak, alapvető szerepet játszik a nevelésben
Az albínó mamutfenyők misztikus világa
1. oldal (összes: 5) Az albínó mamutfenyők tűi nem tartalmaznak zöld színtesteket, ezért sárgásnak vagy fehérnek látszanak. Fotó: Cole Shatto/Wikipedia 2. oldal (összes: 5) A legéletképesebb példa a növények
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA
LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA Homokhátság Fejlődéséért Vidékfejlesztési Egyesület 2014-2020 Hagyomány és fejlődés, hogy az unokáink is megláthassák Tartalomjegyzék 1. A Helyi Fejlesztési Stratégia
NÖVÉNYEK R.: PLANTAE
NÖVÉNYEK R.: PLANTAE A növények rendszere Zöldpigmentűek Viridiplantae T.: Zöldmoszatok T.: Járommoszatok T.: Mohák T.: Harasztok T.: Nyitvatermők T.: Zárvatermők Vöröspigmentűek Biliphyta T. : Vörösmoszatok
GLOBÁLIS JELENTŐSÉG PÁROLOGTATÁS NÖVÉNYEVŐK TÁPLÁLÉKA SZERVES- ANYAGOK O 2 OXIDATÍV LÉGKÖR AEROB SZERVEZETEK LÉGZÉSE TÁPLÁLÉKLÁNC (~HÁLÓZAT)
A LEVÉL GLOBÁLIS JELENTŐSÉG PÁROLOGTATÁS SZERVES- ANYAGOK NÖVÉNYEVŐK TÁPLÁLÉKA O 2 OXIDATÍV LÉGKÖR AEROB SZERVEZETEK LÉGZÉSE TÁPLÁLÉKLÁNC (~HÁLÓZAT) A levél a szár laterális szerve, korlátozott növekedésű,
Erkélyem szomszédsága A lucfenyő
Erkélyem szomszédsága A lucfenyő 2009/2010 - másodév Konzulens: Pohl Balázs 1 Tartalomjegyzék I. Bevezetés 3 1. Gondolatok a feladatról 3 2. Miért pont ezt a fát választottam? 4 II. A fenyőkről általában
Természetismeret 3. osztály - 3. forduló -
MERJ A LEGJOBB LENNI! A TEHETSÉGGONDOZÁS FELTÉTELRENDSZERÉNEK FEJLESZTÉSE A GYOMAENDRŐDI KIS BÁLINT ISKOLA ÉS ÓVODÁBAN AZONOSÍTÓ SZÁM: TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0053 PROJEKT KEDVEZMÉNYEZETT: KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS
Paracelsus (Einsiedeln, Svájc, 1493. november 11. vagy december 17. Salzburg, Ausztria, 1541. szeptember 24.) orvos, csillagjós, ezoterikus bölcselő,
Paracelsus (Einsiedeln, Svájc, 1493. november 11. vagy december 17. Salzburg, Ausztria, 1541. szeptember 24.) orvos, csillagjós, ezoterikus bölcselő, természettudós, alkimista és vezető okkultista. Paracelsust
Fenntarthatósági Témahét Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola 3.b osztály Egy doboznyi természet
Fenntarthatósági Témahét 018. Dunaújvárosi Móricz Zsigmond Általános Iskola 3.b osztály Egy doboznyi természet Kevesen tudják, hogy városunkban, Dunaújvárosban található egy arborétum a Kádárvölgyben,
A parlagfű Magyarországon
Előadás a Környezetvédelmi Világnap alkalmából Csongrád, 2012. június 5. A parlagfű Magyarországon Szerzők: Dr. Juhászné Halász Judit Exner Tamás Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület A parlagfű bemutatása
Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, AMI és Óvoda OM 201802
Iskola neve:. Csapat neve:.. Csapattagok neve:. Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny 3. évfolyam I. forduló 2014. november 19. 1. a) Fejtsétek meg a rejtvényt! 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Szakköri tanulói munkafüzet
Szakköri tanulói munkafüzet Biológia 7-8. évfolyam 2015. Összeállította: Heiling Jolán 1 TARTALOM MUNKA-ÉS BALESETVÉDELMI, TŰZVÉDELMI SZABÁLYOK... 2 1. FÉNYMIKROSZKÓP ÉS MIKROSZKÓPI TECHNIKÁK... 4 2. BAKTÉRIUMOK
Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére. Csapat neve:... Csapattagok neve:... Iskola: Település:
Tudós Rektor Természettudományi Csapatverseny 8. évfolyam részére Csapat neve:... Csapattagok neve:...... Iskola: Település: 2. forduló 1. Nevezzétek el a képeken látható szöveteket és oldjátok meg a feladatokat,
Örökzöld növények. Törzses örökzöldek. Örökzöldek /földlabdás/ Latin név Magyar név Minőség Egységár
Törzses örökzöldek Chamaecyparis law. 'Barabits Lutea' Hamisciprus'Barabits Lutea' fl 8 000 Ft Chamaecyparis law. 'Barabits Lutea' Hamisciprus'Barabits Lutea' fl 9 000 Ft Chamaecyparis law. 'Potteni' törzses
az I. kategória (7-8. évfolyam) feladatlapja
2009/2010. tanév I. forduló az I. kategória (7-8. évfolyam) feladatlapja Versenyző neve:... évfolyama: Iskolája : Település : Felkészítő szaktanár neve:.. Megoldási útmutató A verseny feladatait tíz témakörbe
Cím: Éghajlattani tanszék honlapja oktatók Deák József Áron 3db link
Biogeográfia GY 02 07 Deák József Áron Követelmények: Órákon kötelezı megjelenés, max 2 DB hiányzás. Túllépése esetén, hiányzásonként -5p (100p-ból) 3db ZH lesz. Egy kivételével nem a gyak idıpontjában.
Növénytan tananyag. Képzett fiatalok Püspökladány város fejlődéséért. Az Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület, Püspökladány Város
1 Növénytan tananyag 2 Tartalomjegyzék Bevezetés 3. Rendszertan 4. Vírusok 8. Prokarióták 9. A növények országa 12. A növényi egysejtűek 12. Gombák 14. Hajtásos növények 18. Moszatok 19. Zuzmók 22. Mohák
Törzsátmérő. összesen (cm)
VESZPRÉM BELVÁROS REHABILITÁCIÓS TERVE KIVÁGANDÓ FÁK LISTÁJA ÉS A KIVÁGÁSOK ESETI INDOKLÁSA 2009. 06. 22. MUNKAKÖZI ANYAG (Készítette: PressTonTerv Tervezőiroda, Göd, Hubayné dr. Horváth Nóra, Meiszterné
Természetmadárvédelem. gyerekszemmel
Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben
Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők. Bodonczi László Őriszentpéter
Az őrségi és vendvidéki szálalóerdők Bodonczi László Őriszentpéter Két szakmai vélemény Koloszár: A szálaló üzemmód bevezetésére a bükkösök területének 25 %-án, azaz erdőterületünk maximum 2 %-án nyílik
Törzs Zárvatermők. Osztály. Kétszikűek 3.
Törzs Zárvatermők Osztály Kétszikűek 3. Család Ibolyafélék Illatos ibolya Illatos ibolya Illatos ibolya Kerti árvácska Kerti árvácska Család Fűzfélék Fekete nyár Fekete nyár Fekete nyár Fekete nyár Fekete
Kis f?szer-abc Közzétette: ( Még nincs értékelve
Kis f?szer-abc 2009 szeptember 27. Flag Szöveg méret Mentés Mérték 0 Még nincs értékelve A f?szerek trópusi vagy hazai eredet? növények illat- és ízanyagokban gazdag részei. Ezeknek min?sége és mennyisége
A természetvédelemről szóló évi LIII. Törvény a alapján Göd Nagyközség Önkormányzata a következőket rendeli el.
Göd Város Önkormányzatának 16/1999.(IV. 20.) sz. Ök. rendelete az egységes szerkezetbe foglalt helyi jelentőségű Göd- felsői Kékperjés Láprét, a Göd Láprét, a Göd Homokpusztagyep, Kék Duna Sport telep
A vízparti növények. Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága?
A vízparti növények Melyik tónak lehet gazdagabb élővilága? Ennek vagy ennek? Jellemzően milyen növények lehetnek a vízparton? A NÁD: és a GYÉKÉNY: Mi jellemző a nádasra? hozzájárul a vizek öntisztulásához
4. osztályos feladatsor I. forduló 2014/2015. tanév
Iskola: Csapatnév:. osztályos feladatsor I. forduló 20/20. tanév. Mely növényi résznek mi a feladata? Írjátok a megfelelő betűjelet a növényi rész mellé! levél szár vagy törzs kéreg gyökér virág 2. Válaszoljatok
Néhány feladatnak több megoldása van! Keresd meg valamennyit!
TITOK 2007 HERMAN OTTÓ VERSENY 7. OSZTÁLY 1. FORDULÓ Néhány feladatnak több megoldása van! Keresd meg valamennyit! 1. Hol található a Föld legnagyobb trópusi sivatagja? (A) Ázsiában (B) Ausztráliában (C)
Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7
Gyógynövények babáknak és mamáknak Ánizs A Közép-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő szigeteken őshonos köz 1 / 7 Napjaink fitoterápiája a növény termését és annak illóolaját használja,
A kötőszövet formái: recés kötőszövet, zsírszövet, lazarostos kötőszövet, tömöttrostos kötőszövet.
1 Kötőszövetek Szerkesztette: Vizkievicz András Ebbe az alapszövetbe igen különböző feladatot végző szöveteket sorolunk, amelyek elláthatnak mechanikai, anyagcsere, hőszabályozás, védelmi és regenerációs
Erdőgazdálkodás. Dr. Varga Csaba
Erdőgazdálkodás Dr. Varga Csaba Erdő fogalma a Föld felületének fás növényekkel borított része, nyitott és mégis természetes önszabályozással rendelkező ökoszisztéma, amelyben egymásra is tartós hatást
Tritikále (Triticale = Triticosecale. Wittmack.)
Secale cereale rozs szára a 2 m-t is elérheti levelei 12-22 cm hosszúak. Fülecskéje igen kicsi, a nyelvecske rövid, lemetszett. Kalásza 5-20 cm hosszú a kalászkák száma elérheti a 40-et. Egy-egy kalászpadkán
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK
ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben
Üdvözlünk a Biológiai Olimpia járasi fordulóján! Mindenegyes feladatot figyelmesen olvass el, és kövesd az utasításokat! Előbb old meg a gyakorlati fe
SLOVENSKÁ KOMISIA BIOLOGICKEJ OLYMPIÁDY IUVENTA BRATISLAVA B I O L O G I C K Á O L Y M P I Á D A 40. ročník - školský rok 2005/2006 O k r e s n é k o l o Kategória C maďarská verzia 8. - 9. ročník základnej
(Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: 2012. május 14.) Általános rendelkezések
1 Felsőtárkány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2012. (I. 17.) önkormányzati rendelete a fák és cserjék ültetési, telepítési távolságának szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva és lezárva: