Biztosítók. A biztosítók tevékenysége és ennek törvényei keretei

Átírás

1 Biztosítók A biztosításügyben valamely bekövetkezett eredmény várthoz képest kedvezőtlen (negatív) irányú eltérésének esélyét nevezik kockázatnak (a kockázat általános fogalmát lásd a 14. fejezetben). Káron a kockázat realizálódását, a bekövetkezett anyagi veszteséget értjük. A kockázat kezelésének egyik lehetősége a kockázat áthárítása, amely megállapodás (többnyire szerződés útján) egy partnerrel a kockázatunk teljes vagy részleges átvállalásáról térítés ellenében. Egyik fajtája a kockázat biztosítóra való áthárítása, azaz a biztosítás, de a kezesség vagy a bankgarancia is idesorolható. A biztosítás tehát a kockázat-áthárítási lehetőségek egyike, igénybevétele akkor célszerű, ha ritkán bekövetkező, de jelentős veszteséget okozó kockázatot kívánunk kezelni. Fontos azonban, hogy nem minden kockázat biztosítható, csak azok a homogén, véletlenszerűen bekövetkező, egyértelműen felmérhető-felbecsülhető, meghatározható, nem katasztrofális kárral járó kockázatok, amelyre vonatkozóan nagyszámú megfigyeléssel rendelkezünk, s amelyek biztosítása gazdaságos mind a biztosított, mind a biztosító szempontjából. Amennyiben ez utóbbi következmény nem teljesül, nyilván nem jön létre biztosítási ügylet. A kockázat-átvállalás gazdaságosságának igénye szükségszerűen hozta létre az intézményesült kockázat-átvállalókat, a biztosítókat. A biztosítók tevékenysége és ennek törvényei keretei A biztosítók tehát olyan intézmények, amelyek szerződésben meghatározott feltételekkel és díjért a kockázatok átvállalását végzik. Állami szabályozásuk sok tekintetben szigorúbb a gazdaság más területein tevékenykedő vállalkozásokénál, ami több okra vezethető vissza. A szigorúbb szabályozás oka egyrészt a biztosított és biztosító közti különleges bizalmi viszony, hiszen a biztosítások esetében a díjfizetés és az érte kapott szolgáltatás időben nagyon eltávolodhat egymástól, s az utóbbi ráadásul bonyolult feltételek függvénye, miközben a biztosító nyilvánvalóan gazdaságilag és szakmailag is fölényben van a vele üzletet kötő ügyféllel szemben, tehát a biztosítottak (fogyasztók) érdekeinek védelme megköveteli a pontos szabályozást és gondos ellenőrzést. Másrészt a szigorítás mellett szól a biztosításügy kiemelkedő gazdaság-társadalmi jelentősége is, hiszen a biztosítások hozzájárulnak a gazdaság stabilitásához és az egészséges mértékű kockázatvállalási hajlandóság kialakulásához is. A biztosítók szabályozásának rövid története Magyarországon a biztosításügyet 1986-tól tíz éven keresztül egy rövid, mindössze 12 szakaszból álló minisztertanácsi rendelet szabályozta. Az új törvény (1995. évi XCVI. törvény a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről, a továbbiakban: Bit) a biztosításra vonatkozó közjogi szabályozás túlnyomó részét tartalmazta. Megalkotásakor három fő elvet követtek: a jogszabály lehetőségek szerint harmonizáljon az EU jogrendjével (jogharmonizáció), törekedjen szervezeti sokszínűségre, illeszkedjen a pénzügyi szféra meglévő keretei közé. Ezt a jogszabályt május 1-től váltotta fel a évi LX. Tv. ( új Bit.), amely már tartalmazza az időközben eltelt időszakban született új EU irányelveket, valamint számot vet azzal, hogy hatályba lépéséből kezdve Magyarország az EU tagja. A nemzetközi biztosítási felügyeletek gyakorlata és ennek megfelelően a jogi szabályzás logikája két fő koncepciót követ. Az egyik az angolszász (normatív) szemlélet, amely a szabályozás utólagos kontrolljára épít. A biztosítók által kínált termékeket nem kell előre engedélyeztetni, azokat a felügyelet csak utólag, szúrópróbaszerűen vizsgálhatja. A főbb keretfeltételek (például a személyi feltételek tisztázottsága érdekében történő) előírások mellett a felügyelet vizsgálatai alapvetően a biztosító pénzügyi helyzetének stabilitását (többnyire a szavatoló tőke meglétét) ellenőrzik, s jelentős szerephez jut a biztosítók saját jólképzett, megbízható szakemberei által megvalósított önszabályozás.

2 A német (materiális) típusú szabályozás ezzel szemben mindenre kiterjedő termékengedélyeztetési eljárások útján valósul meg. A magyar felügyeleti rendszert a Bit. Hatályba lépése előtt a német szabályzási koncepció jellemezte, ennek megfelelően minden biztosítási termék engedélyköteles volt. Az Európai Unió szabályaival való harmonizáció érdekében a Bit. a korábban materiális jellegű szabályozást közelítette a normatív, pénzügyi felügyeleti rendszerhez. A felügyeletet végző szerv korábban az Állami Biztosításfelügyelet (ÁBIF) volt, április 1-jétől helyébe az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet, az Állami Pénztárfelügyelet és az ÁBIF egyesülésével keletkezett jogutód, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF, a továbbiakban Felügyelet) lépett. A biztosítókra vonatkozó legfontosabb szabályok A Bit. meghatározza, mit tekint a törvény biztosítási tevékenységnek. A hételemű definíció a következő: A biztosítási tevékenység biztosítási szerződésen, jogszabályon vagy tagsági jogviszonyon alapuló kötelezettségvállalás, amely során a biztosítási tevékenységet végző megszervezi az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek közösségét (veszélyközösség), matematikai és statisztikai eszközökkel felméri a biztosítható kockázatokat, megállapítja és beszedi a kötelezettségvállalás ellenértékét (díját), meghatározott tartalékokat képez, a létrejött jogviszony alapján a kockázatokat átvállalja és teljesíti a szolgáltatásokat. A Bit. kimondja, hogy Magyarországon a fentiekben meghatározott biztosítási tevékenységet csak a Felügyelet engedélyével rendelkező belföldi székhelyű biztosító, illetve külföldi biztosító magyarországi fióktelepe végezhet. A törvény előírja, hogy biztosítási tevékenységet kizárólag biztosító végezhet, és azt is előírja, hogy biztosító csak biztosítási és azzal közvetlenül összefüggő tevékenységet folytathat. (A Bit. felsorol ugyan néhány kivételt, de ezek szintén az alaptevékenységhez kötődnek valamilyen módon.) A biztosítási tevékenységek lehetséges csoportosításai közül talán a legfontosabb és mindenképpen a legnagyobb gyakorlati jelentőségű az, amit az európai szabályozással összhangban a törvény is használ. Eszerint a tevékenységek két fő csoportját különböztetjük meg, ezek az ún. biztosítási ágak (élet- és nem-életbiztosítási ág), ezen belül pedig különböző biztosítási ágazatokról beszélhetünk. A két ág sok szempontból élesen elkülönül egymástól. Az életbiztosítások esetében a szerződés ideje alatt általában maximum egyszer következhet be biztosítási esemény (ennek valószínűsége időben változik). Erre a biztosító a beszedett díjakból tartalékokat képez, amelyek így viszonylag kiszámíthatóan alakuló, stabil állományt képeznek, s a biztosítási esemény fedezetét jelentik. A neméletbiztosítások esetében biztosítási esemény többször is bekövetkezhet a szerződés időtartama alatt 1, s annak egyszeri bekövetkezése a további előfordulás valószínűségét nem befolyásolja. A biztosító kockázata évről évre ugyanaz lehet, a káringadozás mégis rendkívül kiszámíthatatlanul alakulhat. Mindezek miatt fennáll annak a veszélye, hogy amennyiben egy biztosító mindkét biztosítási ágban tevékenykedik, akkor az életbiztosítások stabil tartalékaiból fedezze a nem-életbiztosítások esetleges ideiglenes veszteségeit, ami nyilvánvalóan nem kívánatos. Ezért ma már az EU irányelvek alapján Magyarországon sem alapítható biztosító a két ág együttes művelésére, de létezhetnek és léteznek is korábban alapított ilyen, ún. kompozit biztosítók. Ezeknél az adott intézményen belül kell megoldani a két ág szétválasztását, pénzügyileg is külön kezelését, hogy ez a probléma ne fordulhasson elő. Biztosító működhet részvénytársaságként, szövetkezetként, egyesületként és külföldi székhelyű biztosító magyarországi fióktelepeként, szövetkezeti formájú biztosító azonban ezidáig nem jött létre. Míg a biztosító részvénytársaság a számára engedélyezett biztosítási ágon belül a biztosítási tevékenységet akár teljes körűen is végezheti, az egyesület lehetősége korlátozott (hitel és kezesi biztosítási, valamint viszontbiztosításba vételi tevékenységet nem folytathat). Vita folyik arról, hogy felelősségbiztosítási, különösen kötelező felelősségbiztosítási tevékenységet végezhet-e. A továbbiakban, ha ennek ellenkezőjére nem történik utalás, a részvénytársaságokra vonatkozó fontosabb szabályok kerülnek ismertetésre. A biztosító alapításához és a biztosítási tevékenység megkezdéséhez és megszüntetéséhez a Felügyelet engedélye szükséges. A hatóság a tevékenység megkezdésére vonatkozó engedély megadásánál több dolgot vizsgál meg. A legfontosabbak: az alapszabály (alapító okirat), a tevékenység megkezdéséhez szükséges tőke rendelkezésre állásának igazolása, az üzleti terv, valamint a személyi és tárgyi feltételek meglétének igazolása. A tőkekövetelményre azért van szükség, hogy a

3 társaság a tevékenysége során vállalt kötelezettségeket már a kezdetekkor is kielégítő színvonalon teljesíteni tudja. A tőkekövetelmény a működés kezdetén a felvállalt kockázatokból adódó kötelezettségek teljesítését szolgáló minimális biztonsági tőkerész. A minimális biztonsági tőkerész részvénytársaság, szövetkezet és harmadik országbeli biztosító fióktelepe esetén életbiztosítási ágnál és némelyik nem- élet ágazatnál euró, a többi nem-élet ágazatnál euró, ami folyamatosan indexálódik az inflációval. Egyesület esetén a tőkeszükséglet jóval kisebb, akár forint is elég lehet. Az üzleti terv alapján kap képet a Felügyelet a biztosító által végezni kívánt biztosítási tevékenység terjedelméről, intenzitásáról. A szükséges személyi feltételek azt jelentik, hogy a biztosítónak a törvény által meghatározott feltételeknek eleget tevő különböző vezetőket (első számú vezetőt, vezető biztosításmatematikust, vezető jogtanácsost, számviteli rendért felelős vezetőt, belső ellenőrt és élet-, valamint baleset- és betegségbiztosításokkal foglalkozó társaság esetén vezető orvost) kell alkalmaznia. A tárgyi feltételek a szükséges helyiségek és a megfelelő nyilvántartási rendszer meglétét jelentik. A biztosítónak működése során ún. biztosítástechnikai tartalékokat kell képeznie a fennálló, várható kötelezettségei teljesítésére, a károk ingadozására, a várható veszteségekre és a meg nem szolgált díjakra. (Meg nem szolgált díjnak nevezzük a tárgyévben beszedett díj azt követő évek kötelezettségeinek fedezésére szolgáló részét.) Nemcsak a tevékenység megkezdéséhez szükséges bizonyos minimális tőke, hanem a folyamatos működéshez is. Ennek érdekében a biztosítónak mindig rendelkeznie kell egy minimális szavatoló- (szolvencia) és biztonsági tőkével. A szavatolótőke a biztosító korrigált saját tőkéje, amely azt a célt szolgálja, hogy a biztosító akkor is képes legyen kötelezettségei teljesítésre, ha nem nyújtanak fedezetet. Megállapításakor a saját tőkét csökkenteni kell az immateriális javak könyv szerinti értékével és a visszavásárolt saját részvények értékével, valamint részletes szabályok szerint más biztosítóban lévő tőkeelemek értékével. A minimális szavatoló tőke (kiszámítási módját a Bit. mellékletei között találjuk) harmada képezi a biztosítási tőkét, amennyiben ez nagyobb az előírt (ágazatonként és szervezettípusonként különböző mértékű) minimális biztonsági tőkével, egyébként annak a nagyságával egyenlő. Amennyiben a szavatoló tőke a minimálisnál kisebb mértékű, a pótlásra a hiány mértékétől függően pénzügyi, szanálási vagy pénzügyi helyreállítási tervet kell a biztosítónak készítenie és végrehajtania. Ha a szavatoló tőke szintje a biztonsági tőke előírt nagyságánál alacsonyabb, vagy a biztonságtechnikai tartalékok a szükségesnél kisebbek, akkor a biztosítónak legfeljebb féléves időszakra kiterjedő pénzügyi tervet kell készítenie a hiány pótlásához szükséges intézkedésekről. A törvény a biztosítástechnikai tartalékok és a biztonsági tőke befektetésére vonatkozóan is fogalmaz meg szabályokat, ezeket a biztonság és a likviditás szempontjai alapján nagymértékben korlátozza. Az előírások teljesítésének ellenőrzése és kikényszerítése a Felügyelet feladata. Ennek érdekében a Felügyelet folyamatos felügyelést folytat, valamint a szükségtől függően cél-, téma- vagy átfogó vizsgálatokat végez. Ha a Felügyelet tevékenysége során hiányosságokat észlel, különböző intézkedéseket tehet, ezek közül a legsúlyosabb a tevékenységi engedély visszavonása, de kiszabhat bírságot, vagy korlátozhatja a biztosító biztosítástechnikai tartalékok és minimális szavatoló tőke feletti rendelkezési jogát is. Szükséghelyzetben a Felügyelet felügyeleti biztost rendel ki, aki szükségintézkedéseket tehet. Amennyiben ezek a rendelkezések nem vezettek eredményre, a biztosító felszámolására kerül sor. Látható tehát, hogy a biztosítások sajátosságai és kiemelt helyzete miatt a megszokottnál szigorúbb szabályozási rendszer végigkíséri a biztosítók egész pályafutását. A biztosító kockázata A biztosítók is mint a gazdasági élet minden más szereplője kockázatot viselnek. A biztosítás azonban számukra nyilvánvalóan nem teljesen járható út (bár élhetnek és élnek is ezzel a megoldással, ezért alakult ki a viszontbiztosítás és az együttbiztosítás gyakorlata, de nyilván nem érné meg számunkra valamennyi kockázatukat továbbhárítani). Ami azonban ebben a tekintetben a biztosítót megkülönbözteti a gazdaság egyéb résztvevőitől, az a biztosítók kizárólag biztosítási ügyletek végzéséből adódó specifikus, biztosítástechnikai kockázata. Ez a károk tényleges értékének a várttól való eltérését, illetve ennek lehetőségét jelenti, ami azzal járhat, hogy a feltételezések alapján kalkulált díjak elégtelenek lesznek a károk fedezésére. A biztosítók kockázatának három fő összetevőjét különböztetjük meg.

4 A véletlen kockázat azt az esetet jelenti, amikor véletlenszerűen ugyan, de a vártnál lényegesen több káresemény vagy jóval nagyobb összegű károk következnek be. Ez arra vezethető vissza, hogy a biztosítási események feltételezett függetlensége valójában nem teljesült. Például azért, mert ugyanaz az esemény egyidejűleg több kárt okoz (halmozott vagy kumulált kockázat), vagy egy káresemény növeli mások bekövetkezési valószínűségét (továbbfertőző kockázat), vagy okozhatja a halmozódást rendkívüli katasztrófa is. A véletlen csorbulás azonban más tényező miatt is bekövetkezhet, ezeket különleges jelentőségükre való tekintettel külön elnevezésekkel illeti a biztosítási szakirodalom. Az információs aszimmetria (a biztosított többet tud saját kockázatáról, mint a biztosító) váltja ki az antiszelekciót, ami azt jelenti, hogy a biztosított eltitkolja kockázatának valós mértékét a biztosító elől, hiszen amennyiben valamilyen biztosítási esemény vonatkozásában kockázata az átlagosnál magasabb, akkor számára előnyös a szerződés átlagos feltételekkel való megkötése. Autoszelekción ezzel szemben azt értjük, amikor a biztosított azért köt szerződést, mert az átlagosnál jobban fél valamilyen kár bekövetkezésétől. (Ez a jelenség nem feltétlenül jár a biztosítóra nézve hátrányos következményekkel, de gyakori, hogy a nagyobb félelem mögött ténylegesen nagyobb kockázat is rejlik). A morális kockázat lényege pedig, hogy a biztosítás léte visszahat a kár bekövetkezésének valószínűségére, növeli azt, például mert a biztosítással rendelkezők kevésbé törekszenek a kár megelőzésére, mint ha nem lennének biztosítva. Ezek a biztosító szempontjából nagyon káros jelenségek, ezért mindenképpen törekednie kell ezek kiszűrésére, ellensúlyozására. A biztosítástechnikai kockázatok másik fajtája a változási kockázat. Az elnevezés is sejtetni engedi, hogy itt a kockázat az idők folyamán különböző tényezők hatására bekövetkező megváltozásáról van szó, ez okozza a várt és a tényleges értékek eltérését. A tévedés kockázata a díj kiszámításakor már eredetileg elkövetett hibát jelenti, azt, hogy a kalkuláció az összes káreloszlás téves becslésén alapul. Okozhatja az adatok rossz minősége vagy hiányos volta, de a becslési eljárás során elkövetett elvi módszertani hibák is. A biztosító különböző intézkedéseket tehet ezen kockázatok kezelésére, ilyen például a díjpolitika (a becsült káralakulást meghaladó károk fedezésére biztonsági pótlék beépítése a díjakba előzetesen, illetve a díj és a tényleges káralakulás utólag megvalósított kiegyensúlyozása), az állománypolitika (az állomány nagyságán és összetételén keresztül kívánja befolyásolni a kockázatkiegyenlítődést), a kárrendezési politika (megalapozatlan igények, csalási kísérletek kiszűrése), de ezt szolgálja a biztonsági tartalék képzése is. A biztosítások fajtái és jellemzői A biztosítók csoportosítása számtalan ismérv alapján lehetséges. A legalapvetőbb ezek közül a gyakorlati relevanciával is bíró felosztás direkt vagy elsődleges, valamint viszontbiztosításokra. Az előbbi azonos a köznapi értelemben vett biztosítással, amelyen egy biztosító és egy vele szerződő természetes vagy jogi személy között létrejött ügyletet értünk, szemben a viszontbiztosítással, amely két biztosító között létrejött ügyletet értünk, szemben a viszontbiztosítással, amely két biztosító között történő kockázat-áthárítás. Ezek közötti átmenetnek tekinthető az ún. együttbiztosítás, amikor az ügyfél egyszerre több biztosítóval kerül szerződéses kapcsolatba, azok közösen vállalják az érintett kockázat biztosítását. Biztosítási forma alapján beszélhetünk önkéntes és kötelező biztosításról. Előbbi a felek szabad akaratából jön létre, utóbbi megkötését törvény írja elő, s létrejöhet törvény alapján automatikus vagy külön szerződés útján. Hasonló szempontú a jogi kötöttségen alapuló felosztás, eszerint beszélhetünk szabad biztosításokról, ahol a szerződés tartalmára nézve semmilyen előírás nincsen, a felek arról korlátozás nélkül állapodhatnak meg, illetve kötött biztosításokról, ahol legfontosabb feltételekről és tartalmi elemekről jogszabályokról rendelkezik. A szükséglet-kielégítés módja, vagyis a kár jellege szerint megkülönböztetünk összeg- és kárbiztosításokat. Az elvileg és gyakorlatilag felmérhető nagyságú károkra kárbiztosítás köthető, ennek során a biztosító a ténylegesen bekövetkezett kárt téríti meg, míg a felmérhetetlen károkra összegbiztosításokat lehet kötni, ahol a biztosítási összeg a biztosított által előzetesen felbecsült

5 szükségletett fedezi, s a biztosítási esemény bekövetkezéskor a biztosító ezt az előre megállapított összeget fizeti ki. Tipikusan összegbiztosítások például az életbiztosítások, hiszen esetünkben a konkrét károk többnyire nem határozhatók meg összegszerűen. A biztosítási szerződés időtartama szerint határozott illetve határozatlan időre szóló biztosításokról beszélhetünk. A legfontosabb csoportképző ismérv a biztosítás vagy biztosítási védelem tárgya, tartalma. Eszerint kétféle csoportosítás ismeretes. A hagyományos (német) besorolás két fő ágat különböztet meg, a személyvagyonbiztosításokat. A személybiztosítások közé a valódi személybiztosítások mellett az ún. pótló személybiztosítások is beletartoznak (például baleset- és betegségbiztosítás. Az 1986-os magyar szabályozás eszerint osztályozta a biztosításokat, hiszen élet-, egyéb személy-, vagyon- és felelősségbiztosításokat nevezett meg. A modern (angolszász) besorolás is két ágat említ, az életbiztosításokat (a fentiekben említett valódi személybiztosítások tartoznak ide) és a nem-életbiztosításokat (ezek a hagyományos vagyonbiztosítások mellett a pótló személybiztosításokat is magukban foglalják). Az Európai Unió irányelveit követve a Bit. Is ezt a felosztást alkalmazza. A két fő ágon belül biztosítási ágazatokat találunk. A Bit. Öt életbiztosítási ágazatot és 19 neméletbiztosítási ágazatot nevez meg. Ezek a következőek: Az élet típusú biztosítási ág ágazatok szerinti kockázati besorolása: Hagyományos életbiztosítások; Házassági biztosítás, születési biztosítás; ahol a házasság vagy születés a biztosítási esemény; Befektetési egységekhez kötött életbiztosítás; Egyéni és csoportos nyugdíjbiztosítás; TB nyugdíjat kiegészítő járadékbiztosítás. A nem-életbiztosítási ág ágazatok szerinti besorolása: Baleset; Betegség; Szárazföldi jármű-casco; Sínpályához kötött járművek cascója; Légijármű-casco; Tengeri, tavi és folyamijármű-casco; Szállítmány; Tűz és elemi károk; Egyéb vagyoni károk; Önjáró szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség; Tengeri, tavi és folyami járművekkel összefüggő felelősség; Általános felelősség; Hitel; Kezesség; garancia Különböző pénzügyi veszteségek; Jogvédelem; Segítségnyújtás; Temetkezési biztosítás. A továbbiakban gyakorlati jelentősége miatt ezt a felosztást vizsgáljuk meg részletesebben.

6 Hagyományos életbiztosítások Az életbiztosítások általában valamilyen formában a biztosított személy(ek) elhalálozásával kapcsolatos kockázatokat tartalmazzák. A gyakorlatban forgalmazott hagyományos életbiztosítási szerződések alaptípusai a következők: kockázati életbiztosítás, elérési életbiztosítás, vegyes biztosítás, term fix (meghatározott lejáratra szóló) életbiztosítás, járadékbiztosítás. A kockázati (haláleseti) életbiztosítás esetén a biztosító arra vállal kötelezettséget, hogy ha a biztosított a biztosítás tartalmán belül meghal, akkor egy előre meghatározott személy (kezdeményezett) részére kifizeti a biztosítási összeget, ha viszont a tartam lejártakor a biztosított életben van, úgy a biztosítás kifizetés nélkül szűnik meg. A kockázati életbiztosítás speciális formája az ún. whole life biztosítás; itt a biztosítási tartam hossza a biztosított haláláig tart. (A whole life biztosítás megkötésének célja lehet például a temetési költségek fedezetének biztosítása is). Az elérési életbiztosítás esetén a biztosító akkor teljesít a biztosítási szerződés alapján kifizetést, ha a biztosított a biztosítási tartam letelte után is életben van. Az elérési életbiztosítást gyakran a kockázati életbiztosítással együtt forgalmazzák; e két életbiztosítási fajta kombinációjaként előálló biztosítási fajta a vegyes biztosítás. (A vegyes biztosítás alapján tehát a biztosító a biztosítási összeget a biztosított biztosítási tartam alatti elhalálozásakor, ellenkező esetben a biztosítási tartam lejártakor fizeti ki.) A term fix életbiztosításoknál a biztosítás lejáratakor a biztosító mindenképen kifizeti a biztosítási összeget, a díjfizetés pedig a tartam végéig, de a legfeljebb a biztosított tartamot megelőző haláláig tart. A term fix életbiztosítás alkalmas lehet például a gyermekek számára történő megtakarítások elhelyezésére, mivel ekkor a gyermek a meghatározott idő letelte után akkor is megkapja a biztosítási összeget, ha a szülő korábbi halála miatt például bankbetétként nem tudta azt számára összegyűjteni. A járadékbiztosítások esetén a biztosított bizonyos ideig vagy élete végéig meghatározott időközönként a biztosítási szerződésben megállapított nagyságú kifizetésben részesül. A biztosító a biztosítási szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően a járadék folyósítását a szerződés megkötésétől kezdve is teljesítheti (azonnal meginduló járadék), de a járadék folyósítása indulhat bizonyos idő eltelte után is (halasztott járadék). Nem-életbiztosítások A balesetbiztosításoknál a biztosító általában egyszeri (egy adott időpontban bekövetkező), hirtelen, külső és az érintettek akaratán kívül eső baleset miatti károk következtében nyújtja szolgáltatásait. Szűkebb értelemben a balesetbiztosítás a személyeket baleset miatt érő egészségkárosodására nyújt védelmet, egyes összetett biztosítási fajtáknál pedig a baleset során bekövetkező dologi károkra (például a poggyász károsodására) is kiterjed a biztosítási védelem. A biztosító által a biztosítási szerződésben átvállalt baleseti kockázat a baleseti halál, baleseti rokkantság és a múlékony baleseti sérülés esetét foglalhatja magában. A különböző kockázatokra a biztosítók általában külön szolgáltatást nyújtanak, a balesetbiztosítási szerződések feltételei pedig minden esetben rögzítik, hogy a biztosítási esemény (baleset) időpontjától milyen időtartamig következhet be az adott kockázat megvalósulása. A biztosítási szolgáltatásokat a biztosítok a legsúlyosabb kockázatvállalás esetére érvényes módon teljesítik. A betegbiztosítási szerződésnél a biztosítási esemény általában a biztosítottnak a betegsége miatt bekövetkező, orvosilag indokolt gyógykezelése. Gyakran más biztosításokkal együtt, például a rövid időtartamra külföldre utazók számára összeállított utazási biztosítások részeként fogalmazzák (amelyek a betegségbiztosításon kívül általában balesetbiztosítási és poggyászbiztosítási szolgáltatásokat is nyújtanak). A betegségbiztosítási szolgáltatások ilyen esetben a külföldön akut módon felmerülő orvosi ellátás költségein túl kiterjedhetnek például a beteg hozzátartozói kiutazási költségeinek megtérítésére is.

7 Az utazási biztosítások részét képező betegségbiztosítások mellett egy másik fajtát jelentenek a megrokkanás kockázatával foglalkozó rokkantsági biztosítások, amelyek általában a rokkantság miatt kieső kereset nagyságához igazodó pénzbeli járadékot nyújtanak. A biztosító által szolgáltatott járadék általában élethosszig tart, és baleseti rokkantság esetén egyes esetekben a kieső keresetnél is nagyobb mértékű lehet. A betegségbiztosítások sajátos fajtáját jelentik a különleges kockázatokra biztosítási védelmet nyújtó Dread Desease (DD), azaz a rettegett betegségekre szóló biztosítások. Ezt a betegségbiztosítási fajtát többnyire az életbiztosítási szerződések kiegészítőjeként forgalmazzák. A casco vagy másként gépjáműtörés-biztosítások a saját járműben keletkezett károkra nyújtanak fedezetet, illetve térítést adhatnak lopás esetére is. A szárazföldi járművek cascója mind a motorral rendelkező, mind az azzal nem rendelkező járművekre kiterjed. Az alapkockázatok ebben az esetben tehát többnyire a törés és a lopás, amennyiben teljes körű cascóról van szó. Részleges casco alatt általában a törés kockázatát nem tartalmazó változatot értik. A választékot bővítik a különböző önrészesedési formák és mértékek is. A szállítmánybiztosítás azokra a károkra nyújt fedezetet, amelyek a szállított tárgyat, illetve a szállítóeszközt a szállítás során érik. A szállított rakomány károsodása, elvesztése esetére védelmet nyújtó biztosításokat casco biztosításoknak nevezzük. A kockázat mértékét elsősorban az áru sajátosságai, az útvonal, a fuvareszköz, a csomagolás módja befolyásolja. Beszélhetünk nemzetközi és belföldi, illetve tengeri és szárazföldi szállítmánybiztosításokról. A tűz- és elemi károk biztosításai a tűzzel, robbanással, viharral, viharon kívüli egyéb természeti (elemi) tényezővel, atomenergiával, talajsüllyedéssel és földrengéssel kapcsolatos kockázatokat kezelik. Az egyéb vagyoni károk körébe minden (más kategóriákba be nem sorolható) olyan kockázat tartozik, amelyet jégverés vagy fagy, illetve egyéb, tűz és elemi károk közé nem tartozó esemény okoz. A felelősségbiztosítási szerződések alapján a biztosító a szerződésben meghatározott mértékben mentesíti a biztosítottat olyan károk megtérítése alól, amelyért a biztosított jogszabály szerint felelős. A biztosítási esemény a felelősségbiztosítások esetében a biztosított jogellenes károkozó magatartása, illetve az ennek következtében előálló kár. A biztosító a megállapított kártérítési összeget a károsultnak fizeti ki (aki azonban igényét nem érvényesítheti közvetlenül a biztosítóval szemben), így a biztosított csak akkor kérheti a biztosítótól, hogy a kárt neki térítse meg, ha korábban ő kiegyenlítette a károsult követelését. A felelősségbiztosítási szerződés alapján létrejövő jogviszony tehát hárompólusú, a kapcsolatban álló felek a következők: a károsult, aki kárigényét alapesetben a károkozó biztosított ellen érvényesítheti, a károkozó biztosított, aki kártérítési kötelezettséggel tartozik a károsulttal szemben, ám kérheti a biztosítót, hogy a felelősségbiztosítási szerződés keretei között helyette teljesítsen, a biztosító, akinek jogosultságai a biztosítottal szemben érvényesülnek, kötelezettségeinek pedig alapesetben a károsult javára teljesített kifizetéssel tesz eleget. A felelősségbiztosításoknál a károsult tehát mindig a biztosítási kapcsolaton kívüli harmadik személy; ilyen tekintetben a felelősségbiztosítás eltér mind a vagyon-, mind pedig a balesetbiztosítástól. Ezeknél a biztosítási szerződésekben a vagyontárgyak károsodása vagy a személyi sérülés mindig a biztosított személyt érinti (így a biztosító is csak a biztosítottal áll közvetlen kapcsolatban). A felelősségbiztosításoknál a biztosító a károsult harmadik személynek térít, és a vagyon-, illetve balesetbiztosítástól eltérően a biztosítás elsődlegesen nem a kár megtérítésére irányul, hanem arra, hogy a biztosítottat mentesítse az őt terhelő törvényes felelősség alól. A felelősségbiztosításoknál a biztosító a teljes kár, illetve egyes esetekben a biztosítási szerződésben foglalt limitösszeget téríti meg; a károkozó biztosítottal szemben pedig csak a szerződésben szabályozott különleges esetekben léphet fel megtérítési igénnyel (ezzel szemben vagyonbiztosítások esetében a biztosító a kár kifizetése után általában megtérítési igénnyel léphet fel a károkozóval szemben). Az általános felelősségbiztosítások keretében a biztosítók a biztosított által jogszerűen végzett tevékenység során szerződésen kívül okozott olyan károkat térítenek meg, amelyek kapcsán a károsult egészsége, testi épsége vagy vagyontárgyai károsodnak, és ahol a károkozásért a biztosított törvényes felelősséggel tartozik.

8 Munkáltatói felelősségbiztosítások, amelynek segítségével a munkáltató mentesülhet az említett károk miatti kártérítés megfizetése alól. Hivatali felelősségbiztosítási szerződéseket a közhatalom gyakorlására feljogosított munkavállalók felelősségével kapcsolatban kötnek. A különböző szakmák közül néhány esetben a tevékenység megkezdésének feltétele a jogszabály által előírt szakmai felelősségbiztosítás megkötése; jelenleg Magyarországon ilyen előírások vonatkoznak például a könyvvizsgálói szakmára is. A jogszabályi rendelkezések alapján a gépjárművek közúti forgalomban csak akkor vehetnek részt, ha üzembentartójuk (azaz általában tulajdonosuk) érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik, amelynek alapján a biztosító a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt megtéríti. Létezik még: termékfelelősség-biztosítás, fuvarozói felelősségbiztosítás, egyéb speciális felelősségbiztosítás A hitelbiztosítás esetén a biztosító a hitel vissza nem fizetésének kockázatát vagy annak egy részét vállalja át a hitelezőtől. A hitelbiztosítási kockázatok kezelése kapcsán az egyik nehézséget az okozza, hogy az egyes hitelügyletek sajátosságai miatt szinte minden szerződést egyedileg kell megítélni. A hitelbiztosítási szerződést az adós és a hitelező is megkötheti, a biztosított azonban (akinek javára a szerződés szól) mindig a hitelező. Hagyományos értelemben vett hitelbiztosítás esetén a szerződő maga a hitelező, azonban tágabb értelemben hitelbiztosításnak tekinthető az óvadékbiztosítás is, amelynél az adós a szerződő. A hitelbiztosítási kockázatok elvállalásakor az egyes biztosítóknak fokozottan kell ügyelniük a kockázatok értékelésére, mivel más biztosítási területekhez képest a hitelbiztosításoknál lényegesen kevesebb múltbeli statisztikai adat áll rendelkezésre a jövőben várható folyamatok előrejelzéséhez és így a díjak kalkulációjának elősegítésére. A hitelbiztosítási szerződések magas információigénye miatt ezért a tapasztalatok szerint a hitelbiztosítási tevékenységet egy adott területen (országon) belül általában centralizáltan művelik, valamint jellemző a hitelbiztosítások széleskörű viszontbiztosítása is. A különböző pénzügyi veszteségek elleni biztosítások közé tartóznak például a foglalkozási ártalommal, elégtelen jövedelemmel, rossz időjárással, nyereségkieséssel, értékvesztéssel, egyéb kereskedelmi és nem kereskedelmi pénzügyi veszteségekkel összefüggő kockázatokra kötött biztosítások. A jogvédelmi biztosítás feladata, hogy átfogó védelmet nyújtson a biztosított jogi igényeire, beleértve az általa kezdeményezett és az ellene indított eljárásokat is, azaz más szolgáltatások nyújtásával együtt (jogi igény szakemberrel történő ellátása) fedezetet jelentsen az eljárási költségeket. A segítségnyújtási biztosítások az egyre szélesebb körű turizmussal függenek össze. Rendkívül változatosak: a biztosítók többnyire külföldre utazó ügyfeleinknek nyújtják arra az esetre, ha külföldön tartózkodásuk alatt nehézségek közé kerülnek. Különböző típusai az utazáshoz kapcsolódó, gépjárművel kapcsolatos szolgáltatás, háztartási, személyi, szakmai segítségnyújtás, speciális szolgáltatások. Az ilyen ügyletek sajátossága, hogy a nem-biztosítók ilyen jellegű tevékenysége is elfogadott, valamint a biztosító vállalhat természetbeni szolgáltatásokat is. Viszontbiztosítás A megkötött biztosítási szerződések általában számottevő kockázatot jelentenek a biztosítók működése szempontjából. Esetenként az is előfordulhat, hogy egyes szerződéseknél (például a katasztrófakárok esetére kötött biztosításoknál) a biztosítók kapacitásaikat meghaladó mértékű kockázatot vállalnak. Mivel a biztosítónak törekednie kell arra, hogy az általa vállalt kockázatok szintje kapacitásának megfeleljen, ezért az elvállalt kockázatokat, illetve azok egy részét viszontbiztosíthatja, azaz azokat egy másik biztosító részére továbbíthatja. A viszontbiztosítási ügylet során az ügyféllel biztosítási szerződést kötő első (direkt) biztosító megállapodik a viszontbiztosítóval, hogy az a biztosítási díj egy részének átengedése fejében az első biztosító által vállalt kockázatok egy meghatározott részét átvállalja. (A viszontbiztosító kockázatvállalása ugyanakkor kezdődik és ér véget, mint az első biztosítóé.) A csak viszontbiztosítással foglalkozó társaságok mellett viszontbiztosításokat az élet-, illetve nem-életbiztosításokat forgalmazó biztosítók is vállalhatnak.

9 Az egyes kockázatok viszontbiztosításokba adása következtében az első biztosítónak a biztosított féllel szemben vállalt kötelezettségei változatlanok maradnak, a biztosított továbbra is csupán az első biztosítóval áll kapcsolatban. A biztosítási esemény bekövetkezésekor a viszontbiztosító a biztosítottaknak fizetendő összeg meghatározott részét megtéríti az első biztosítónak, amely a biztosított felé teljesíti a biztosítási szerződés alapján számított összeg kifizetését, Viszontbiztosítást általában az első biztosító egy-egy ágazatában vállalt összes kockázatára, illetve meghatározott kockázataira vonatkozóan kötnek (ezt nevezik szerződéses viszontbiztosításnak), de egyes esetekben például különlegesen nagy veszélyek lehetőségét tartalmazó szerződéseknél eseti megállapodás alapján is köthető (fakultatív) viszontbiztosítási szerződés. A viszontbiztosítás az egyes kockázatok átháríthatósága révén lehetővé teszi, hogy az első biztosító olyan jelentős kockázatokat is elvállalhasson, amelyeket egyébként kapacitásai szűkössége miatt el kellene utasítania. Egyes nagyobb kiterjedésű kockázatoknál előfordulhat az is, hogy a viszontbiztosító az átvett kockázatok egy részét további viszontbiztosításba adja; azt az eljárást retrocessionak nevezik. Nemzetközi biztosítási piac Egyes biztosítási szerződések megkötésekor előfordulhat, hogy a szerződő, illetve a biztosításban érintett felek nem ugyanazon országból származnak. Ilyenkor általában jogi szempontból is összetettebbé válik és sok esetben megnehezül a biztosítási kapcsolat létrejötte Magyarországon például néhány kivételtől eltekintve belföldiek nem köthetnek biztosítási szerződést külföldi biztosítóval. E nehézségek áthidalására alkalmazzák egyes esetekben a fronting üzleteket, melyekben a formailag kockázatot vállaló biztosítótársaság az átvállalt kockázatot 100 százalékban (esetleg egy csekély rész megtartása mellett) viszontbiztosítja egy másik a kockázatot ténylegesen vállaló biztosítónál. A biztosítási kockázatok típusa, illetve mértéke bizonyos esetekben szintén szükségessé teheti, hogy a kockázat fedezetét több különböző országból származó biztosítótársaság együttesen biztosítsa. A viszontbiztosítások esetében általános gyakorlatnak számít, hogy a nagyobb kockázatok egyes biztosítók közötti felosztása, porlasztása az országhatárokat átlépve valósul meg. A viszontbiztosítások mellett a nagyobb kockázatok kezelésének egy másik módja a különböző biztosítók részvételével működő pool-ok létrehozása, az ún. együttbiztosítás. Az együttbiztosítás lényege, hogy több biztosító díj ellenében megállapodás alapján előre meghatározott feltételek, illetve kár bekövetkezése esetén (előre rögzített aránya mellett) közösen teljesíti a biztosítási szerződésben vállalt kötelezettségeket, miközben a szolgáltatások nyújtásához szükséges tartalékokat biztosítónként elkülönítetten tartják nyilván. A nemzetközi szintű biztosítási piac főként a nagyobb, illetve valamilyen szempontból különleges kockázatok kezelése köré szerveződik. A különböző pool-ok és viszontbiztosítási központok mellett a nemzetközi biztosítási piac külön említést érdemlő, meghatározó jelentőségű területe a londoni piac is, melynek a szokásos biztosítási tevékenységet végző biztosítótársaságok melletti sajátos intézménye a londoni Lloyd s. A Lloyd s nem hagyományos értelemben vett biztosító és nem is viszontbiztosító társaság. Működése keretében biztosítási, illetve viszontbiztosítási kockázatokat vállal, ezek fedezetét minden ügyletnél pénzügyi befektetőktől, az ún. Nevektől (Names) gyűjti össze, akik az általuk vállalt kockázatokért teljes vagyonukkal felelnek. A Lloyd s működésének kezdetén a Nevek természetes személyek voltak, akik saját maguk vállaltak részt egy-egy kockázatból, később azonban a biztosított kockázatok növekedésekor, azok kezelhetősége érdekében az érintett közreműködök szindikátusokat hoztak létre. Nyugdíjpénztárak Az időskori (nyugdíjba vonulás utáni) jövedelmekről való gondoskodás többféle módon valósulhat meg. A nyugdíjak fizetésével a legtöbb országban alapvetően állami elosztórendszerek foglalkoznak. A felosztó-kirovó rendszerben a nyugdíjak kifizetésének alapját az aktív korúak jövedelme után befizetett nyugdíjjárulékok szolgáltatják, ezáltal a rendszer meglehetősen érzékeny a járulékfizetők és nyugdíjban részesülők arányát befolyásoló demográfiai tényezők alakulására.

10 A tőkefedezeti rendszerben a nyugdíjasként kapott jövedelmek forrása az egyes egyéni korábbi megtakarításaiból, illetve az azok befektetése tévén szerzett pénzösszegekből tevődik össze (a tőkefedezeti elv általában a különböző nyugdíjpénztárak esetében érvényesül). A különböző nyugdíjrendszerek általában a felosztó-kirovó és a tőkefedezeti rendszer kombinációjaként épülnek fel, és ilyen értelemben lényegében a magyarországi nyugdíjrendszer is vegyes rendszer, amelynek alkotóelemei, pillérei a következőek: első pillér: a felosztó-kirovó rendszerben működő állami társadalombiztosítás nyugdíjbiztosítási része; második pillér: a tőkefedezeti elven működő magán-nyugdíjpénztárak rendszere; harmadik pillér: az önkéntes nyugdíjpénztárak valamint az önkéntes nyugdíjcélú életbiztosítások. A többpilléres nyugdíjrendszerrel rendelkező országokban a második pillér intézményei általában nyugdíjpénztárak, illetve nyugdíjalapok formájában működnek. A két intézményi forma között annyi a különbség, hogy míg a nyugdíjalap tulajdonképpen egy vagyontömeg (melyet az alapkezelő kezel), és ott a biztosított személy ügyfélként jelenik meg, addig a nyugdíjpénztár tagjai a pénztár tulajdonosai. Magyarországon a magán-nyugdíjpénztárak és az önkéntes nyugdíjpénztárak ezen utóbbi pénztári elven működnek, azaz itt a belépő tagok jogilag a pénztár tulajdonosaivá válnak. A magán-nyugdíjpénztárak működése Magyarországon szorosan kapcsolódik az állami társadalombiztosítás részéhez. A pályakezdők számára kötelező a magán-nyugdíjpénztári tagság (a már munkában állók saját döntésük alapján válhattak magán-nyugdíjpénztári taggá). A magánnyugdíjpénztári tagok tehát nyugdíjba vonulásuk előtt alapesetben munkajövedelmük bizonyos részét magánpénztári egyéni számlájukra fizetik be, majd nyugdíjba vonulásukkor az itt elhelyezett összegek befektetési hozamokkal növelt értékén a nyugdíjpénztár vagy más, a törvény által megnevesített intézmény által nyújtott szolgáltatások egyikét megvásárolva jutnak az állami társadalombiztosítási rendszerből kapott nyugdíjukat kiegészítő nyugdíjrészhez. A pénztártag nyugdíjba vonulása előtti elhalálozása esetén örököse (illetve a pénztártag által kedvezményezettként megjelölt személy) is kérheti a pénztártag egyéni számlája összegének egyösszegű kifizetését. Járadék megállapítása helyett egyösszegű kifizetést kérhet a pénztártag nyugdíjba vonulásakor, ha a magánpénztári tagsága rövidebb. Az önkéntes nyugdíjpénztárak felépítése és működése Magyarországon a magánnyugdíjpénztárakéhoz hasonló, azzal a különbséggel, hogy a nyugdíjpénztári belépés teljesen önkéntes és a nyugdíjpénztáraktól kapott kifizetésekre sem vonatkozik semmilyen állami garancia. Az önkéntes nyugdíjpénztárakhoz történő befizetések révén az egyes egyének a majdani nyugdíjukat kiegészítő nyugdíjjárulékra tehetnek szert. A biztosítási tevékenység gazdasági hatásai A biztosítási tevékenység lényege, hogy egyedileg bizonytalan, összességében azonban előre jelezhető pénzszükséglet fedezését a kockázati közösségben és az időben történő kockázatkiegyenlítődés alapján valósítja meg. A biztosítási szerződés megkötésével a szerződő meghatározott kockázatokra szóló biztosítási védelmet vásárol, miközben az adott kockázatot a biztosítóra hárítja. A biztosítási szerződés megkötése, illetve a biztosítás megvásárlása tehát a szerződő ügyfél kockázatkezelési döntésén alapul, amelynek során a jelenben díj megfizetésével fedezi lehetséges jövőbeli vagyoni helyzetének alakulását. A különböző biztosítások megkötése által a gazdaság biztosítási szerződéseket kötő szereplői számára a gazdálkodás kockázatai csökkennek, ezáltal tevékenységük, illetve vagyoni helyzetük alakulása kiszámíthatóbbá válhat a biztosítások megléte így összességében kedvezően befolyásolhatja a gazdaság működését. A gazdasági kockázatok csökkenése mellett a biztosítók (különösen a hosszabb futamidejű életbiztosítások) díjbevételeinek befektetése a tőkepiacokon szintén kedvező hatással lehet a gazdaság állapotára. A különböző biztosítások széleskörű jelenléte (bár ez már önmagában is a gazdaság fejlettségének bizonyos szintjét igényli) maga is hozzájárulhat a gazdaság további fejlődéséhez. Általánosan jellemző tendencia, hogy a gazdasági fejlettség magasabb foka mellett a biztosítások is nagyobb mértékben vannak jelen.