A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
|
|
- Márta Hegedűsné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Angol nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015.
2 Az angol nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított, kiegészített 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet alkalmazásával készült, figyelembe véve az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló 40/2002. (V. 24.) OM rendelet január 1-től életbe lépő módosítását is. Angol nyelv helyi tanterv I. Idegen nyelv, alap óraszámú képzés Tantárgyi bevezető A tantárgy pedagógiai céljai és feladatai A mai egyre nyitottabbá váló világban létkérdés a jól alkalmazható idegennyelv-tudás megszerzése. Sok esetben ez az előfeltétele a munkába állásnak, a felsőfokú tanulmányoknak, de a mindennapi élet is számtalan olyan helyzetet teremt, amelyben idegennyelv-tudás nélkül nehézségekbe ütközhetünk. Különösen fontos a nyelvismeret a magyar, tehát nem indoeurópai anyanyelvű ember számára. Hozzáférhető már és kulturális szokásaink részét képezi az idegen nyelvű média, természetessé váltak a külföldi utazások, tanulmányutak, Magyarországon tömegesen fordulnak meg turisták vagy külföldi munkaadók, munkavállalók. A nyelvtanulás a személyiségfejlődés szempontjából is pozitív eredményeket hozhat. A nyelvtanulónak ugyanis lehetősége nyílik arra, hogy megértse más népek gondolkodását, kultúráját, megtanuljon elfogadni és értékelni más értékeket. Ezáltal saját kultúráját is tágabb összefüggésben tudja értelmezni. Kívánatos, hogy a nyelvtudása birtokában nemzeti értékeinket is meg tudja ismertetni a külföldiekkel. Az idegen nyelvoktatás elsődleges célja az idegen nyelven történő kommunikációs képesség kifejlesztése. Az ember önkifejezésének és kapcsolatteremtésének legfontosabb eszköze a kommunikáció. Hagyományosan az idegen nyelv oktatása elsősorban a nyelvi készségek és képességek elsajátítását jelentette. A modern nyelvészeti kutatások azonban megmutatták, hogy a jól használható nyelvtudáshoz nem elég az elemek és szabályok ismerete. A kommunikatív képesség különböző kompetenciák függvénye, amik közül a nyelvi kompetencia a legalapvetőbb, de nem az egyedüli. A modern nyelvoktatás célja nem csupán bizonyos nyelvi készségek és képességek elsajátíttatása, hanem a kommunikatív kompetencia minél teljesebb fejlesztése. Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív nyelvi kompetencia szorosan összefonódik az általános kompetenciákkal, vagyis a világról szerzett ismeretekkel, a gyakorlati készségekkel és jártasságokkal, valamint a motivációval, amelyek mindenfajta tevékenységhez, így a nyelvi tevékenységekhez is szükségesek. A korszerű idegennyelv-oktatás a nyelvhasználó valós szükségleteire épül, ezért tevékenységközpontú. Olyan helyzetekre készíti fel a tanulókat, amelyek már most vagy a későbbiek során várhatóan fontos szerepet játszanak életükben. A nyelvtanulási folyamat középpontjában a cselekvő tanulók állnak, akik az idegen nyelv segítségével kommunikatív feladatokat oldanak meg. A feladatok megoldása során receptív, produktív, illetve interaktív
3 nyelvi tevékenységeket végeznek. Mivel a valóságban a legtöbb megoldandó feladat több készség együttes alkalmazását teszi szükségessé, ezeket integráltan fejlesztjük. A mindennapi nyelvhasználatban, így a nyelvtanulásban is fontos szerepet játszanak a szövegértelmezési és szövegalkotási stratégiák. A recepció során a nyelvhasználó, illetve a nyelvtanuló észleli az írott vagy hallott szöveget, azonosítja mint számára lényegeset, felfogja mint nyelvi egységet és összefüggésében értelmezi. A produkció során megtervezi és szóban vagy írásban, létrehozza a közlendőjét tartalmazó szöveget. A sikeres kommunikáció érdekében a tanulóknak meg kell ismerniük és használniuk kell azokat a nyelvi eszközöket, amelyekből és amelyekkel helyesen megformált, értelmes mondanivaló alakítható ki. Tisztában kell lenniük a mondanivaló szerveződésének, szerkesztésének elveivel, hogy koherens nyelvi egységgé formálhassák közlendőjüket. Ismerniük kell azokat az eszközöket és forgatókönyveket, amelyekkel sikeresen megoldhatók a különféle kommunikációs helyzetek. Tisztában kell lenniük az egész nyelvi érintkezést átszövő szabályokkal, amelyek a nemek, korosztályok, társadalmi csoportok között különböző alkalmakkor szabályozzák az érintkezést. Ide tartoznak a nyelvi udvariassági szabályok, rituálék és a helyzetnek megfelelő hangnem használatának szabályai is. A tantárgy fejlesztési területeinek nevelési céljai A nyelvtanítás során törekedni kell arra, hogy a hallott vagy olvasott szöveg autentikus, a feladatvégzés szempontjából hiteles legyen. Az internet segítségével a tanulók maguk is viszonylag könnyen kerülhetnek autentikus célnyelvi környezetbe, részeseivé válhatnak az adott kultúrának, kapcsolatot teremthetnek a célnyelven beszélőkkel, ami komoly motivációs forrás lehet, és elősegítheti az autonóm tanulóvá válást. A tanulási folyamat szervezésében nagy jelentősége van a kooperatív feladatoknak és a projektmunkának, ezek szintén erősíthetik a motivációt. Az idegen nyelvű kommunikáció során meghatározó jelentőségű a nyelvekkel, a nyelvtanulással és az idegen nyelveket beszélő emberekkel és a más kultúrákkal kapcsolatos pozitív attitűd, ami magában foglalja a kulturális sokféleség tiszteletben tartását és a nyelvek, kultúrák közötti kommunikáció iránti nyitottságot. A fejlett kommunikatív képesség nagyban segíti a gyorsan változó modern társadalomba való beilleszkedést. Fejleszti a másik ember iránti empátia képességét, segíti az emberi kapcsolatok harmonikus kiépítését, jelentősen javítja a társadalmi mobilitás lehetőségét, az információhoz jutást, szakmai tájékozódást és ezen keresztül a látókör tágulását. A tantárgynak a kulcskompetenciák fejlesztésében betöltött szerepe A nyelvtanulás tartalmára vonatkozóan a NAT hangsúlyozza a tantárgyközi integráció fontosságát. Fontos, hogy a tanulók az idegen nyelv tanulása során építeni tudjanak más tantárgyak keretében szerzett ismereteikre és személyes tapasztalataikra is. Ugyanakkor az idegen nyelvvel való foglalkozás olyan ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagíthatja a tanulókat, amelyeket más tantárgyak keretében is hasznosítani tudnak. Az egész életen át tartó tanulás szempontjából kiemelkedő jelentősége van a nyelvtanulási stratégiáknak,
4 amelyek ismerete és alkalmazása segíti a tanulókat abban, hogy nyelvtudásukat önállóan ápolják és fejlesszék, valamint újabb nyelveket sajátítsanak el. A tantárgy sajátos fejlesztési céljai A NAT bizonyos képzési szakaszokra meghatározza a minden tanuló számára kötelező minimumszinteket, emellett kitér az emelt szintű képzésben részesülő tanulókkal szemben támasztott követelményekre is. A közműveltségi elemeket a tantárgy egyedi jellemzői miatt a NAT-ban azok a nyelvi szintek és kompetenciák testesítik meg, amelyeket a nemzetközi gyakorlatban és az érettségi követelményrendszerben mérceként használt Közös európai referenciakeret (KER) határoz meg. A nyelvi kompetenciák komplex fejlesztéséhez az ajánlott témakörök kínálnak kontextust. A NAT által az egyes képzési szakaszokra minimumként meghatározott nyelvi szintek a következők. Első idegen nyelv Második idegen nyelv 4. évfolyam, minimumszint KER-szintben nem megadható 8. évfolyam, minimumszint A2 12. évfolyam, minimumszint B1 A2 A kerettanterv az elérendő célokat és nyelvi szinteket kétéves képzési szakaszokra bontva határozza meg. 4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam Első idegen nyelv KER-szintben nem megadható A1 A2 B1 mínusz B1 Második idegen nyelv A1 A2 Fejlesztési követelmények és feladatok A tanuló ismert témakörben szóban és írásban tud információt cserélni, szöveget megérteni és létrehozni. Nyelvtudását önállóan szinten tartja, illetve szakmai érdeklődésének megfelelően továbbfejleszti. Nyelvtudása segítségével képes képet alkotni más országok népeiről és kultúrájáról.
5 Az SNI-s tanulók fejlesztésének feladatai Az élõ idegen nyelv oktatása speciális módszerekkel, auditív megközelítéssel. A pedagógus a differenciálás során figyelembe veszi a tantárgyi tartalmak egyes sajátos nevelési igényű tanulók csoportjaira jellemző módosulásait. A differenciált nevelés, oktatás céljából individuális módszereket, technikákat alkalmaz; egy-egy tanulási, nevelési helyzet, probléma megoldásához alternatívákat keres. Együttműködik különböző szakemberekkel, a gyógypedagógus iránymutatásait, javaslatait beépíti a pedagógiai folyamatokba.
6 Témák Témakörök a évfolyamra Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai. Személyes tervek. Családi élet, családi kapcsolatok. A családi élet mindennapjai, otthoni teendők. Egyén és család nálunk és a célországokban. Ember és társadalom Emberek külső és belső jellemzése. Baráti kör. A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel. Női és férfi szerepek, ismerkedés, házasság. Felelősségvállalás másokért, rászorulók segítése. Ünnepek, családi ünnepek. Öltözködés, divat. Hasonlóságok és különbségek az emberek között, tolerancia, pl. fogyatékkal élők. Konfliktusok és kezelésük. Társadalmi szokások nálunk és a célországokban. Kapcsolódási pontok Technika, életvitel és gyakorlat: család és háztartás. Etika: generációk kapcsolata, családi élet. Etika: társas kapcsolatok, előítélet, tolerancia, bizalom, együttérzés; fogyatékkal élők, szegények és gazdagok. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a jövedelem szerepe a családban, kiadás, bevétel, megtakarítás, hitel, rezsi, zsebpénz. Technika, életvitel és gyakorlat: tudatos vásárlás. Környezetünk Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása). A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek. A városi és a vidéki élet összehasonlítása. Növények és állatok a környezetünkben. Időjárás, éghajlat. Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben és globálisan - Mit tehetünk környezetünkért és a természet megóvásáért, a fenntarthatóságért? Földrajz; biológia-egészségtan: biotermékek. Technika, életvitel és gyakorlat: fenntarthatóság, környezettudatosság otthon és a lakókörnyezetben, víz és energia- takarékosság, újrahasznosítás. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek. lakóhely és környék hagyományai. Biológia-egészségtan: élőhely, életközösség, védett természeti érték, változatos élővilág. Földrajz: településtípusok; globális problémák, életminőségek különbségei; a Föld mozgása, az időjárás tényezői, a Föld szépsége, egyedisége.
7 Az iskola Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat). Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka nálunk és más országokban. Az ismeretszerzés különböző módjai. A nyelvtanulás, a nyelvtudás szerepe, fontossága. Az internet szerepe az iskolában, a tanulásban. Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei. Iskolai hagyományok nálunk és a célországokban. A munka világa Diákmunka, nyári munkavállalás. Foglalkozások és a szükséges kompetenciák, rutinok, kötelességek. Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás. Önéletrajz, állásinterjú. Életmód Napirend, időbeosztás. Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás). Életünk és a stressz. Étkezési szokások a családban. Ételek, kedvenc ételek, sütés-főzés. Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben. Ételrendelés telefonon és interneten. Gyakori betegségek, sérülések, baleset. Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak, alternatív gyógymódok). Életmód nálunk és más országokban. Függőségek (dohányzás, alkohol, internet, drog stb.). Szabadidő, művelődés, szórakozás Szabadidős elfoglaltságok, hobbik. Színház, mozi, koncert, kiállítás stb. A művészetek szerepe a mindennapokban. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport. Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet. Az infokommunikáció szerepe a mindennapokban. Kulturális és sportélet nálunk és más országokban. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek: a tudás fogalmának átalakulása, a tanulás technikái, élethosszig tartó tanulás. Informatika: digitális tudásbázisok, könyvtári információs rendszerek. Technika, életvitel és gyakorlat: pályaorientáció és munka. Technika, életvitel és gyakorlat: testi és lelki egészség, balesetek megelőzése, egészséges ételek. Biológia-egészségtan: testrészek, egészséges életmód, a betegségek ismérvei, fogyatékkal élők, betegségmegelőzés, elsősegély. Testnevelés és sport: a rendszeres testedzés szerepe, relaxáció. Földrajz: más népek kultúrái. Magyar nyelv és irodalom: különböző kultúrák mítoszai, mondái; a reklám és a popzene új szóbeli költészete. Informatika: e-könyvek, médiatudatosság. Testnevelés és sport: táncok, népi játékok, a sport és olimpia története, példaképek szerepe, sportágak jellemzői.
8 Ének-zene: népzene, klasszikus zene, popzene. Dráma és tánc: a szituáció alapelemei, beszédre késztetés, befogadás, értelmezés. Utazás, turizmus A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés, a kerékpáros közlekedés. Nyaralás itthon, illetve külföldön. Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése. Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai. Turisztikai célpontok. Célnyelvi és más kultúrák. Tudomány és technika Népszerű tudományok, ismeretterjesztés. A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben. Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában. Gazdaság és pénzügyek Családi gazdálkodás. A pénz szerepe a mindennapokban. Vásárlás, szolgáltatások (pl. posta, bank). Üzleti világ, fogyasztás, reklámok. Pénzkezelés a célnyelvi országokban. Vizuális kultúra: művészi alkotások leírása, értelmezése. Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedési ismeretek, közlekedésbiztonság, fenntarthatóság, környezettudatosság a közlekedésben. Földrajz: a kulturális élet földrajzi alapjai, nyelvek és vallások, egyes meghatározó jellegű országok turisztikai jellemzői. Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek; fizika: tudománytörténeti jelentőségű felfedezések, találmányok. Informatika: számítógépen keresztül való kapcsolattartás, információ keresése, az informatikai eszközöket alkalmazó média, az elterjedt infokommunikációs eszközök előnyei és kockázatai, a netikett alapjai, élőszóval kísért bemutatók és felhasználható eszközeik. Technika, életvitel és gyakorlat: család és háztartás, tudatos vásárlás, pénzügyi ismeretek. Matematika: alapműveletek, grafikonok értelmezése. Történelem, társadalmi és
9 állampolgári ismeretek: a jövedelem szerepe a családban, kiadás, bevétel, megtakarítás, hitel rezsi, zsebpénz. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén B1 mínusz. A tanuló képes főbb vonalaiban megérteni a köznyelvi beszédet, ha az számára rendszeresen előforduló, ismerős témákról folyik. A mindennapi élet legtöbb helyzetében boldogul, gondolatokat cserél, véleményt mond, érzelmeit kifejezi és stílusában a kommunikációs helyzethez alkalmazkodik. A tanuló képes begyakorolt szerkezetekkel érthetően, folyamatoshoz közelítően beszélni. Az átadott információ lényegét megközelítő tartalmi pontossággal fejti ki. Megérti a hétköznapi nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törő, autentikus vagy kismértékben szerkesztett szövegekben az általános vagy részinformációkat. A tanuló több műfajban is képes egyszerű, rövid, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban már kezdenek megjelenni műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek.
10 9. évfolyam 10. évfolyam 11. évfolyam 12. évfolyam Heti óraszám Éves óraszám Négy évfolyamos gimnázium 9. évfolyam Éves óraszám: 108 Ebben a képzési szakaszban a NAT fejlesztési területei és nevelési céljai a tanulók életéhez és környezetéhez kapcsolódó témák feldolgozása során valósíthatók meg. Tudatosítani kell a tanulókban, hogy az idegen nyelv kulcskompetencia, amely segítséget nyújt a magánéletben és a tanulásban, a későbbi szakmai pályafutás során az eligazodásban és a boldogulásban. A tanulók motivációját növeli, ha a nyelvoktatás lehetőséget biztosít a tanulókat érdeklő tantárgyi tartalmak célnyelvi feldolgozására és a kommunikációs és információs technológiák használatára. Tudatosítani kell a nyelvórai és az iskolán kívüli nyelvtanulás lehetőségeit, hogy ez is segítse a tanulókat az önálló nyelvtanulóvá válás útján. Előzetes tudásszint: A2 Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés, elköszönés: How do you do? Good morning/afternoon/evening. Hello Dave. Hello, how are you? Hi! Goodbye. Bye-bye! See you tomorrow. Good night. Kezdeményezés és válasz How do you do? Good morning. Hello Janet. Very well, thank you. Hi! Goodbye. Bye! See you. Good night. Bemutatkozás, bemutatás: My name is This is my friend, Hello, I m Hi. Nice to meet you.
11 Telefonálás Levél- és üzenetírás: Köszönetnyilvánítás és arra reagálás: Bocsánatkérés és arra reagálás: Gratulációk, jókívánságok és azokra reagálás: Hello, this is Janet Leigh speaking. Can I speak to Hannah, please? Dear John, Best wishes, Love, Thanks. Thank you very much. Thanks a lot. I m sorry. I m very sorry. Happy Christmas / New year / Birthday! Congratulations! Have a nice holiday. Yes, just a minute, please. Not at all. That s all right.. No problem. That s all right. Happy Christmas / New Year / Birthday! Thank you. Thank you, the same to you. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Sajnálkozás, együttérzés: Öröm, szomorúság: Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság: I m sorry. Sorry to hear that. Sorry I m late. Oh, dear. Are you happy about that? I m so glad to see you. What do you think of that? What do you think of? Are you happy with? Great! I m so happy. I m happy to hear that. That s good news. That s fine/nice/not bad. That was fine/good/ nice That wasn t very good. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Véleménykérés, véleménynyilvánítás: Érdeklődés: Tetszés, nemtetszés: Akarat, kívánság: What do you think? What do you think of it? Are you interested in sports? How do you spell it? Do you like Italian food? You like meat, don t you? What do you think of the new teacher? Would you like a sandwich? Can I have my bill, please? I want to pay. I think it is terrible. That is a terrible shame. I m interested in music. I think it s great. I don t like it. He looks nice. I don t think much of I d like a hamburger
12 Képesség: Kötelezettség: Szükségesség: Can you speak French? Can you play football? You must wear a tie to work. I have to wake up early to go to work. How much water do we need? I can understand French I can t play chess.. Szándék, kívánság: What would you like to do? I d like to see that film Preferenciák: What would you prefer? I prefer tea to coffee. Terv: What are you going to do? I m planning to spend the weekend in Paris. I m going to make a big party. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok Dolgok, személyek megnevezése, leírása: Információkérés, -adás: What is it? What is it like? What s it in English? What does that mean? Did you see him? When will the guests arrive? How far is your school? Who is that? It s / That s / It s a kind of It means Yes, I did At 6 p.m. It s 20 minutes by bus. How do you spell it? Tudás, nemtudás: Do you know where he lives? I don t know. I have no idea. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok Kérés: Felszólítás: Can I have a piece of paper, please? Could you repeat that, please? Can you help me? Turn off your mobiles. Of course. Yes, of course. Javaslat és arra reagálás: Let s go to the cinema tonight. Good idea. Kínálás és arra reagálás: Would you like a drink? What would you like? Here you are. I m sorry, I can t. Thank you. No, thank you. / Yes, please. Thanks.
13 Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok Megértés biztosítása: Visszakérdezés, ismétléskérés Betűzés kérése, betűzés Nem értés, magyarázatkérés, magyarázat értés ellenőrzése Sorry, where does she live? Sorry, what did you say? How do you spell it? Sorry, I don t understand. Sorry, what does that mean? b) Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése Fogalomkörök Jelenidejűség present simple present continuous Fogalomkörök nyelvi kifejezései When do you get up? I don t play football. What are you doing? I m reading a book Birtoklás kifejezése Térbeli viszonyok Múltidejűség past simple We went to the cinema yesterday. Did you go to school on Monday? Jövőidejűség Irányok, helymeghatározás going to simple future have (got) possessive adj. possessive pronouns genitive s of prepositions, prepositional phrases, adverbs What are you going to do on Saturday? I ll have a cake. When will you finish this job?. I don t have many friends. She s got a lovely blue dress. my, your, his/her/its,our, their dog mine, yours, theirs Susie s brother the corner of the room whose? here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above
14 Időbeli viszonyok Mennyiségi viszonyok Modalitás Fogalomkörök Gyakoriság Időpont Óra how often? when? what time? what s the time? singular and plural cardinal numbers ordinal numbers countable nouns uncountable nouns some, any quantifiers can could Fogalomkörök nyelvi kifejezései always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day I always make my bed. now, in the morning yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 2007, in july, at 4 o clock, on Monday It s half past six. children, people, men, women one, two, three., first, second, How many books have you got? How much money has he got? I haven t got any money. a lot, not much, little, few I ve got a lot of/little money. a cup of tea, a piece of cake She can swim very well. Can I open the window? He could speak two languages at the age of five. Could you repeat that, please? Logikai viszonyok linking words and, or, but, because Szövegösszetartó eszközök Articles, determiners some+plural noun any+plural noun some +singular noun any + singular noun nominative and accusative of personal pronouns demonstrative pronouns indefinite pronouns a, an, the There are some pencils in the bag. Have you got any sisters? I haven t got any matchboxes. There s some water in the vase. There isn t any juice in my glass. I, he, they me, him, them this, that, these, those somebody, anybody,nobody, everybody c) Témakörök Témakör Ismerkedés, barátság, család, rokonság Kapcsolódási pont önismeret, illemtan, országismeret, földrajz, kommunikáció.
15 Időjárás, évszakok, öltözködés, Közvetlen környezetünk, lakás, tanterem, tantárgyak, város/falu, épületek, közlekedés, tájékozódás, útbaigazítás Mindennapi életünk, napirend, szokásos tevékenységek, házimunka, tanulás, szabadidő, Vásárlás, ruha, öltözködés Szórakozási lehetőségek, könyv, film, színház, kikapcsolódás, utazás természetismeret, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, földrajz, meteorológia, egészségtan. oktatás, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, illemtan. gasztronómia, hon- és népismeret, egészségtan, brit civilizációs ismeretek, illemtan. divattörténet, média, illemtan, önismeret. kultúra, média, hon- és népismeret, brit civilizáció. A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén Az egyszerű helyzetekben egyszerű és közvetlen módon cserél információt mindennapi tevékenységekről vagy témákról. A rövid információcserére még akkor is képes, ha egyébként nem ért meg eleget ahhoz, hogy a társalgásban folyamatosan részt vegyen. Egyszerű eszközökkel és mondatokkal tud beszélni a családjáról és más személyekről, életkörülményeiről, tanulmányairól, jelenlegi vagy előző szakmai tevékenységeiről.
16 Négy évfolyamos gimnázium 10. évfolyam Évi óraszám: 108 A 10. évfolyam végére a tanulók idegen nyelvi tudása lehetővé teszi, hogy a körülöttük lévő világról idegen nyelven is szerezzenek információt, és ezzel a lehetőséggel már tudatosan éljenek. A különböző célok és tartalmak idegen nyelvi fejlesztésében segítenek eligazodni a témakörök táblázatában megadott kapcsolódási pontok. Az első idegen nyelvből a gimnázium 10. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála második és harmadik szintjei közé, azaz egy A2-B1 közötti tudásszintre. Tartalom a, Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Kezdeményezés és válasz Megszólítás: Excuse me. Yes? Can I help you? What can I do for you? Köszönés: Elköszönés: Bemutatkozás, bemutatás: How do you do? Good morning / afternoon / evening.. Hello Claire. Hello, how are you? Hi! Goodbye. Bye-bye! See you later. See you on Monday. Good night. Have a nice day. Have a good weekend! Have a nice trip. My name is Have you met Nina? How do you do? This is my friend, Richard. This is How do you do? Good morning / afternoon / evening. Hello Richard. Fine, thanks. And you? Hi! Goodbye. Bye! See you. Good night. Thanks, bye. Hello. How do you do, Nina? How do you do? Pleased to meet you. Nice to meet you.
17 Telefonálás: Levéírás, Hello, this is Richard Taylor speaking Can I speak to Claire, please? Thanks for ringing. Bye! Thanks for calling. Bye! Dear Peter, Best wishes, (With) love, Looking forward to hearing from you soon. Yes, just a minute, please. Bye! Érdeklődés mások hogyléte felől és reagálás: Engedélykérés és reagálás: Köszönetnyilvánítás és arra reagálás: Bocsánkérés és arra reagálás: Gratulációk, jókívánságok és azokra reagálás: How are you today? How are you feeling today? Can I sit here? May I open the window? Thanks. Thank you very much. Thanks a lot. It s very kind of you. I d like to thank you for your help. I m sorry. I m very sorry. Happy Christmas / New Year / birthday! Congratulations! Have a nice holiday. All the best. Cheers! Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not very well, I m afraid. Yes, of course. Certainly. Not at all. You are welcome. No problem. Do not mention it. My pleasure. That s all right. It doesn t matter. Never mind. Happy Christmas / New Year / birthday! Thank you. Thank you, the same to you. Cheers! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Sajnálkozás, együttérzés: Öröm, szomorúság: I m sorry. I m sorry to hear that. Oh, dear. Are you happy about that? What do you think of that? Great! I m so glad / happy. I m so pleased that Good for you. Congratulations. Oh, no! Oh, dear! I feel so sorry for
18 Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság: Remény: What do you think of? Are you happy with? What are your hopes for the new year? Are you coming to dinner tonight? That s fine/nice/not bad. That was fine/good/ nice It s not good enough. That wasn t very good. I m looking forward to I hope so. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Véleménykérés, véleménynyilvánítás és arra reagálás: Érdeklődés, érdektelenség: Tetszés, nemtetszés, érdeklődés: Dicséret, kritika: Akarat, kívánság: Képesség: Kötelezettség, tiltás: Lehetőség: Terv: Ígéret What do you think? Are you interested in science? Do you like Italian food? How do you like it? Are you interested in sports? You re really kind. Would you like a cake? Can I have my bill, please? I want to pay. Can you speak French? How much can you learn in a month? I may go to the party. I might wear my new black trousers. I m going to look for a job. I want to improve my English. I ll pay you back tomorrow. I think it s terrible. I think it s great. I don t like it. It looks nice. I m interested in history. I d like an ice-cream I can understand French We must fill it in now What job would you like to find? Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok Dolgok, személyek megnevezése, leírása: What is it? What s it in English? What does that mean? What does it look like? It s / That s / It s a kind of It means Események leírása: What happened? We went to the beach and sunbathed, then we went to a seafood restaurant. Információkérés, -adás: Did you see him? When will the guests arrive? Can you tell me the way to the station? Yes, I did At 6 p.m. Take the first street on the
19 left Ismerés, nem ismerés: Do you know Hannah? Yes, we have already met. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok Kérés: Tiltás, felszólítás: Segítségkérés és arra való reagálás: Chris, could you do me a favour? I d like you to You mustn t eat in here. Don t worry. Can you help me? Of course. Yes, of course. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok Megértés biztosítása: Párbeszéd strukturálása: Visszakérdezés, ismétléskérés Betűzés kérése, betűzés Nem értés, magyarázatkérés, magyarázat értés ellenőrzése Beszédszándék jelzése, beszélgetés kezdése Elemek összekapcsolása Sorry, what did you say? How do you spell it? Sorry, I don t understand. Could you understand? Hi, Allie, how are you feeling today? And then So b) Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése Fogalomkörök Jelenidejűség present simple present continuous present perfect simple Fogalomkörök nyelvi kifejezései She likes good food. She laughs a lot What are the two men at the back doing?. Have you been to a fashion show? I haven t finished the housework yet. She s already done it. We haven t met since Christmas. I ve lived here for ten years.
20 Fogalomkörök Múltidejűség past simple past continuous Fogalomkörök nyelvi kifejezései Why didn t you do your homework yesterday? We went to a seafood restaurant on the beach. He was driving on the motorway when his cousin called him on his mobile. What were you doing at six yesterday? Jövőidejűség going to future with will What are you going to do on Saturday? He ll be seventeen next year. I ll pay you back tomorrow. Birtoklás kifejezése have possessive adj. possessive pronouns genitive s of I haven t got a car, but I have a good bike.. my, your, his/her/its,our, their mine, yours, theirs Nina s brother the walls of the house Whose? Térbeli viszonyok Irányok, helymeghatározás prepositions, prepositional phrases, adverbs picture location here, there, on the left, on the right, in, on, under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above at the top / bottom, on the left/right, at the back, in the background Időbeli viszonyok Gyakoriság Időpont Időtartam adverbs of time with present perfect simple how often? when? what time? what s the time? when perfect simple already, yet, just always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week in 1998, in May, at 4 o clock, on Tuesday It s a quarter to eight. When I was watching TV, the phone rang. I have lived here for seven years now.
21 Mennyiségi viszonyok Fogalomkörök singulars and plurals cardinal numbers ordinal numbers countable nouns Fogalomkörök nyelvi kifejezései children, people, men, women one, two, three.. first, second How many CDs have you got? I ve got a lot of/few CDs. uncountable nouns How much money have you got? I ve got a lot of/little money. a cup of tea, Minőségi viszonyok comparative sentences (short, long adjectives) irregular adjectives She is the most beautiful girl in the class. This is the most interesting book I ve ever read. better, worse Modalitás Logikai viszonyok should/shouldn t can/ could (ability) can/could/may (permission) must (obligation) have to mustn t linking words conditional 1 conditional 2 time clauses with future meaning What should I do? You shouldn t be so sensitive. She can swim very well. How much can you learn in a month? He could come in through the window. Can/could/may I open the window? You must read this book. Did you have to work last week? You mustn t drive fast here. and, or, but, because, so, although If you meet Nicoletta, you ll fall in love with her. If I saw a crocodile, I wouldn t move. We ll go to the beach on Sunday if the weather is fine. Függő beszéd reported speech I don t know where she comes from. He asked me if I wanted to dance. I told him to stop the car. Szövegösszetartó eszközök articles some, any, many, much a, an, the There isn t much milk in the fridge, but there are some eggs there.
22 c) Témakörök Témakör Család, az iskola világa, napi tevékenységek, Barátok, személyleírás, képleírás, helyleírás, életrajzok Közlekedés a városban, útbaigazítás, tájékozódás a világban. Egészséges életmód, sport, testrészek, étkezés, öltözködés, vásárlás Szabadidő, ünnepek Utazás külföldön, közlekedés, repülőtér Levélírás, Kapcsolódási pont önismeret, illemtan, országismeret, földrajz, kommunikáció, oktatás. önismeret, kommunikáció, kultúra, földrajz környezetvédelem, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, földrajz.. környezetvédelem, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, meteorológia, egészségtan. kultúra, média, hon- és népismeret, brit civilizáció, illemtan földrajz, technológia, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, illemtan. illemtan, kommunikáció A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén: B1 mínusz. A tanuló képes főbb vonalaiban megérteni a köznyelvi beszédet, ha az számára rendszeresen előforduló, ismerős témákról folyik. A mindennapi élet legtöbb helyzetében boldogul, gondolatokat cserél, véleményt mond, érzelmeit kifejezi és stílusában a kommunikációs helyzethez alkalmazkodik. A tanuló képes begyakorolt szerkezetekkel érthetően, folyamatoshoz közelítően beszélni. Az átadott információ lényegét megközelítő tartalmi pontossággal fejti ki. Megérti a hétköznapi nyelven írt, érdeklődési köréhez kapcsolódó, lényegre törő, autentikus vagy kismértékben szerkesztett szövegekben az általános vagy részinformációkat. A tanuló több műfajban is képes egyszerű, rövid, összefüggő szövegeket fogalmazni ismert, hétköznapi témákról. Írásbeli megnyilatkozásaiban már kezdenek megjelenni műfaji sajátosságok és különböző stílusjegyek.
23 Négy évfolyamos gimnázium 11. évfolyam Évi óraszám: 144 Ezen az évfolyamon a tanár építhet a tanulók nyelvi kreativitására, problémamegoldó és kritikai gondolkodására is. A nyelvoktatás sikerében meghatározóak a motivációt felkeltő és fenntartó órai tevékenységek, a változatos interakciós formák, a nyelvi órák elfogadó légköre, a pozitív visszajelzések, a konstruktív támogatás és a tanulók számára is átlátható értékelés. Ez különösen fontos az érettségit megelőző évben, hiszen elő kell készíteni a következő év fontos döntéseit és kihívásait. Tartalom a, Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Megszólítás: Köszönés: Elköszönés: Bemutatkozás, bemutatás: Excuse me. Hi. Good morning / afternoon / evening Hello Mark. Hello, how are you? Hi! Goodbye. Bye-bye! See you later. See you tomorrow. Good night. Take care. Have a good day. My name is This is Mr/Mrs/Miss Meet my friend, Kevin. Kezdeményezés és válasz Yes? Can I help you? Good morning / afternoon / evening Hello Alice. Very well, thank you. And how about you? Hi! Goodbye. Bye! See you. Good night. Thanks. Bye! Thanks. OK, bye. Hello. Hi! Nice to meet you. Telefon felvétele: I ll call back again later this evening. Hello, this is Kevin Smith speaking. Telefonon bemutatkozás: Telefonon más személy kérése: Hello, this is Allie Cooper speaking Can I speak to Mark, please? Yes, just a minute, please.
24 Telefonálásnál elköszönés: Megszólítás személyes levélben: Elbúcsúzás személyes levélben: Érdeklődés mások hogyléte felől és reagálás: Engedélykérés és reagálás: Köszönetnyilvánítás és arra reagálás: Bocsánat kérése és arra reagálás: Gratulációk, jókívánságok és azokra reagálás: I ll call back again later this evening. Thanks for ringing. Bye! Dear George, Hi Peter, Best wishes, Write soon, Love (from), I m looking forward to hearing from you soon. How are you feeling today? What s the matter? May I use your telephone? Thanks. Thank you very much. Thanks a lot. It s very kind of you. I m sorry. I m very sorry. Merry Christmas. Happy New Year! Happy birthday! Congratulations! Have a nice holiday. Bye! Fine. / OK / All right. Much better, thanks. Not too bad. Not very well, I m afraid. Not at all. You are welcome. That s all right. That s all right. It doesn t matter. Never mind. No problem. Merry Christmas. Happy New Year! Happy birthday! Thank you.! Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Sajnálkozás, együttérzés: Öröm, szomorúság: I m sorry to hear that. Oh, dear. Are you happy about that? What do you think of that? Great! I m so glad. I m glad to hear that. I feel so happy for I m sorry to hear that. Oh, no! Oh, dear!
25 Elégedettség, elégedetlenség, bosszúság: What do you think of? Are you pleased with? Are you happy with? That s fine/nice/not bad. That was fine/good/ nice I m happy with I m quite pleased with It s not very good. That wasn t very good. I m tired of Aggodalom, félelem: What s the matter? It was really frightening. Bánat, elkeseredés: Are you disappointed? I m very disappointed. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok Véleménykérés, véleménynyilvánítás és arra reagálás: Valaki igazának elismerése és el nem ismerése: Érdeklődés, tetszés, nemtetszés: What do you think? What do you think of it? You re right. You re wrong. Are you interested in art? Do you like visiting museums? I don t think it s good. I think it s horrible. I m interested in science. I think it s great. Dicséret, kritika: Akarat, kívánság: You re really kind. Would you like a drink? I d like to leave now. I d like some beer. Képesség: Can you ride a horse? I couldn t ride a motorbike. Szükségesség: You must see a doctor. I don t really need to. Lehetőség: Szándék, kívánság: She may be late. He might be from Sweden. What do you want to do? Would you like to go home now? I d like to see a museum I don t want to go out tonight. Terv: What are you going to do? I m going to find a new job. I m planning to improve my English. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok Dolgok, személyek megnevezése, leírása: What is it? What does he look like? It s / That s / It s a kind of / It s used for Your brother looks like a rugby player. Események leírása: What happened? I was waiting to play tennis
26 Bizonyosság, bizonytalanság: Are you sure you want to go? Do you think Hannah knows Paris? yesterday when my partner called me to say that he couldn t come because his car had broken down. I m not sure. Maybe. I don t think she has ever been there. Ismerés, nem ismerés: Do you know Liverpool? Yes, I have already been there. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok Kérés: Can you lend me two euros? Yes, of course. Sorry, I can t. I m afraid I can t. Tiltás, felszólítás: Don t do this. OK, I won t. All right. Javaslat és arra reagálás: Let s go to the cinema tonight. Good idea. Meghívás és arra reagálás: Would you like to come to the cinema? Tanács és arra reagálás: What should I do? What do you think I should do? Yes, I d love to. No, I m afraid I can t. I m sorry, I can t. I think you should I don t think you should Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok Megértés biztosítása: Nem értés, magyarázatkérés, magyarázat értés ellenőrzése I don t think I understand. Sorry, what does that mean? Párbeszéd strukturálása: Beszédszándék jelzése, beszélgetés kezdése Elemek összekapcsolása Beszélgetés lezárása Can I ask you a few questions? And then so
27 b) Fogalomkörök Cselekvés, történés, létezés kifejezése Birtoklás kifejezése Térbeli viszonyok Időbeli viszonyok Fogalomkörök Jelenidejűség Múltidejűség Jövőidejűség Irányok, helymeghatározás Gyakoriság Időpont Időtartam present simple present simple passive present continuous present perfect simple present perfect passive past simple past simple passive past continuous past perfect going to present continuous future simple have possessive adj. possessive pronouns genitive s of prepositions, prepositional phrases, adverbs location adverbs of time with how often? when? what time? how long? Fogalomkörök nyelvi kifejezései Where does she usually have lunch and dinner? This film is based on a famous book. People are inspired to travel by films. We re having lunch in a pub today. They ve visited two museums this week. The new film has just been released. How did you get home from the airport? The film was set at the beginning of the 20th century. Hundreds of people were coming to the show. He got the job as he had sent a good CV. I m not going to do this. We re travelling to Paris tomorrow. There will be more and more single children. I have two brothers and a sister. my, your, etc. the director s secretary the door of the plane Whose bag is this? under, opposite, next to, between, in front of, behind, inside, outside, above, etc. in the east/west, by the station, near the pub, along the river, etc. already, yet, just always, often, sometimes, never, once/twice a week, every day, etc. yesterday, last week, two years ago, tomorrow, next week, in 1970, in July, at 5 o clock, on Monday, for a week, etc.
28 Mennyiségi viszonyok Minőségi viszonyok Modalitás Logikai viszonyok Fogalomkörök cardinal /ordinal numbers money comparative sentences (short, long adjectives) should, can/could be able to, must, have to, need, may, might, used to linking words conditional 1 conditional 1 with future time clause conditional 2 Fogalomkörök nyelvi kifejezései two hundred and second seven hundred and fifty-five thousand three hundred and sixtysix dollars Rio is cheaper than Helsinki. Wellington is less dangerous than Rio. This is the most beautiful place I ve ever seen. You shouldn t smoke so much. I couldn t swim well when I was 9. She wasn t able to finish it on time. She may have long hair, I m not sure. We had to work hard every day. They used to be friends when they were young. and, or, but, because, although, etc. that s why We ll be very surprised if they get married this year. How will you celebrate if you get good results? If you could come back in another life, what would you like to be? Függő beszéd reported speech We asked the shop assistant how much it was. She asked me to buy a newspaper on my way home. Szövegösszetartó eszközök articles, determiners, indefinite pronouns, etc. relative pronouns, a, an, the, no article some, any, no, none, somewhere, no-one, etc. The man who lives next door has three awful dogs. c) Témakörök Témakör Kapcsolódási pont
29 Iskola, barátság, oktatás, műveltség, kultúra, viselkedés önismeret, kommunikáció, kultúra, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, illemtan Munka, munkahely, napi tevékenységek, család, személyleírás, lakás Étkezés, életmód, vásárlás, étterem Sport, szabadidő, TV, mozi Utazás, kirándulás, külföldi munka, képzeletbeli utazás, közlekedés, tájékozódás a világban Levélírás, hivatalos level, , önéletrajz önismeret, kommunikáció, illemtan, civilizációs ismeretek, népismeret egészségtan, kultúra, hon- és népismeret, brit civilizáció, illemtan kultúra, média, hon- és népismeret, egészségtan földrajz, technológia, hon- és népismeret, brit civilizációs ismeretek, kommunikáció Kommunikáció, illemtan, brit civilizációs ismeretek A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén Elegendő szókincse van alapvető kommunikációs szükségletek kifejezésére, szókincse van ahhoz, hogy boldoguljon egyszerű szükséghelyzetekben. Néhány egyszerű szerkezetet helyesen használ, de még rendszeresen elkövet alapvető hibákat, pl. hajlamos összekeverni az igeidőket, azonban rendszeresen világos, hogy mit próbál elmondani. A kiejtés az észrevehető idegen akcentus ellenére általában elég tiszta ahhoz, hogy érthető legyen, de a beszélgetőpartnereknek időnként ismétlést kell kérniük. Le tud másolni mindennapi témákra vonatkozó rövid mondatokat, elfogadhatóan, bár nem kifogástalan helyesírással le tud írni rövid szavakat, amelyek szóbeli szókincséhez tartoznak. El tud boldogulni rövid társalgási beszélgetéssel, mindennapi udvarias üdvözlési és megszólítási formák használatával. Tud meghívást tenni, elfogadni, bocsánatot kérni, illetve elfogadni, javaslatot tenni, illetve elfogadni. Tud alapvető nyelvi funkciókat használni, azokra reagálni. Egyszerű módon ki tud fejezni véleményt, valamint rá tud kérdezni ezekre. Egyszerűen, de hatékonyan tud társas érintkezést fenntartani, a legegyszerűbb közismert kifejezések használatával és az alapvető szokások követésével. adni A főbb pontok egyszerű felsorolásával el tud mondani egy történetet, és leírást tud valamiről.
30 Négyévfolyamos gimnázium 12. évfolyam Éves óraszám: 160 Az első idegen nyelvből a gimnázium 12. évfolyamának végére a tanulóknak el kell jutniuk az európai hatfokú skála (KER) harmadik szintjére, azaz a B1 szintre. A 12. évfolyamon lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a tanulók megismerjék a nyelvi érettségi felépítését, követelményeit, és elsajátítsák az ezeknek megfelelő stratégiákat; megismerjék az érettségi során használt értékelési szempontokat, és alkalmazni tudják azokat önértékeléseik során; illetve gyakorlatot szerezzenek az érettségi vizsga feladatainak megoldásában is. Tartalom Kommunikációs szándékok Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok: megszólítás; köszönés, elköszönés; bemutatás, bemutatkozás; telefonálásnál bemutatkozás, elköszönés; szóbeli üdvözletküldés; személyes és hivatalos levélben megszólítás; személyes és hivatalos levélben elbúcsúzás; érdeklődés hogylét iránt és arra reagálás; engedélykérés és arra reagálás; köszönet és arra reagálás; bocsánatkérés és arra reagálás; gratuláció, jókívánságok és arra reagálás; együttérzés és arra reagálás. Érzelmek kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: hála; sajnálkozás; öröm; elégedettség, elégedetlenség; csodálkozás, meglepetés; remény; félelem; bánat; bosszúság. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok: véleménynyilvánítás, véleménykérés és arra reagálás; valaki igazának az elismerése és el nem ismerése; egyetértés, egyet nem értés; érvelés, meggyőzés; érdeklődés, érdektelenség;
31 tetszés, nem tetszés; dicséret, kritika, szemrehányás; ellenvetés; ellenvetés visszautasítása; akarat, kívánság, bizonytalanság, képesség, szükségesség, kötelezettség, lehetőség; ígéret; hangsúlyozás szándék, terv, érdeklődés értékítélet, kívánság, preferencia, érdeklődési kör iránt. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok: dolgok, személyek megnevezése, leírása; események leírása; információkérés, információadás; igenlő vagy nemleges válasz; válaszadás elutasítása; tudás, nem tudás; bizonyosság, bizonytalanság, ismerés, nem ismerés; összefoglalás, rendszerezés; eufémizmus; emlékezés, nem emlékezés. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok: kérés; tiltás, felszólítás; segítségkérés és arra reagálás; javaslat és arra reagálás; kínálás és arra reagálás; meghívás és arra reagálás; reklamálás; tanácskérés, tanácsadás; segítség felajánlása és arra reagálás; ajánlat és arra reagálás. Interakcióban jellemző kommunikációs szándékok: visszakérdezés, ismétléskérés; nem értés; betűzés kérése, betűzés; felkérés lassabb, hangosabb beszédre; beszélési szándék jelzése, téma bevezetése, félbeszakítás; megerősítés; körülírás; példa megnevezése; témaváltás, beszélgetés lezárása. Fogalomkörök cselekvés, történés, létezés kifejezése,
32 birtoklás kifejezése, térbeli és időbeli viszonyok, függő beszéd, mennyiségi és minőségi viszonyok, modalitás, esetviszonyok, logikai viszonyok, szövegösszetartó eszközök. Társalgási témák: 1. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, CSALÁD A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet, családi kapcsolatok A családi élet mindennapjai, otthoni teendők Személyes tervek 2. EMBER ÉS TÁRSADALOM A másik ember külső és belső jellemzése Baráti kör A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel Női és férfi szerepek Ünnepek, családi ünnepek Öltözködés, divat Vásárlás, szolgáltatások (posta) Hasonlóságok és különbségek az emberek között 3. KÖRNYEZETÜNK Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház bemutatása) A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási lehetőségek A városi és vidéki élet összehasonlítása Növények és állatok a környezetünkben Környezetvédelem a szűkebb környezetünkben: Mit tehetünk környezetünkért vagy a természet megóvásáért? Időjárás 4. AZ ISKOLA Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés, tagozat) Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka A nyelvtanulás, a nyelvtudás, szerepe, fontossága Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei, iskolai hagyományok 5. A MUNKA VILÁGA Diákmunka, nyári munkavállalás Pályaválasztás, továbbtanulás vagy munkába állás
33 6. ÉLETMÓD Napirend, időbeosztás Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás) Étkezési szokások a családban Ételek, kedvenc ételek Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben Gyakori betegségek, sérülések, baleset Gyógykezelés (háziorvos, szakorvos, kórházak) 7. SZABADIDŐ, MŰVELŐDÉS, SZÓRAKOZÁS Szabadidős elfoglaltságok, hobbik Színház, mozi, koncert, kiállítás stb. Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet Kulturális események 8. UTAZÁS, TURIZMUS A közlekedés eszközei, lehetőségei, a tömegközlekedés Nyaralás itthon, illetve külföldön Utazási előkészületek, egy utazás megtervezése, megszervezése Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai 9. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA Népszerű tudományok, ismeretterjesztés A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben 10. GAZDASÁG Családi gazdálkodás A pénz szerepe a mindennapokban Vásárlás, szolgáltatások (pl. posta, bank) A fejlesztés várt eredményei a ciklus végén Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az érdeklődési körének megfelelő, vagy a mindennapi témákról (pl. család, szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban. Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit. Elegendő szókincse van ahhoz, hogy le tudjon bonyolítani ismerős helyzeteket, és témákat illető, begyakorolt, mindennapi tranzakciókat.
IDEGEN NYELV Emelt szint 5,5,5,5 óra
IDEGEN NYELV Emelt szint 5,5,5,5 óra Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása
Részletesebben7. osztály Angol nyelv
7. osztály Angol nyelv I. Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés Elköszönés Good morning. Hello. Hi. Goodbye. Bye-bye. See you soon. Bemutatkozás,
RészletesebbenHelyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 2. idegen nyelv. 7-12. évfolyam
Helyi tanterv 6 osztályos speciális matematika tagozat angol 2. idegen nyelv 7-12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban
RészletesebbenIDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok
IDEGEN NYELV 139 7. ÉVFOLYAM Heti óraszám: 3 óra Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Megszólítás: Köszönés: Elköszönés: Bemutatkozás, bemutatás:
RészletesebbenHelyi tanterv. Nyelvi előkészítő human jelleg. angol 2. idegen nyelv. 9Ny- 12. évfolyam
Helyi tanterv Nyelvi előkészítő human jelleg angol 2. idegen nyelv 9Ny- 12. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok A tanulók az általános iskolában nem az angol nyelvet tanulták, így a gimnáziumban az
RészletesebbenAngol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F
Angol érettségi témakörök 12.KL, 13.KM, 12.F TÉMÁK VIZSGASZINTEK Középszint 1. Személyes vonatkozások, család - A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) - Családi élet,
RészletesebbenHelyi tanterv. Nyelvi előkészítő REÁL JELLEG. angol 2. idegen nyelv
Helyi tanterv Nyelvi előkészítő REÁL JELLEG angol 2. idegen nyelv IDEGEN NYELV Az idegen nyelvek oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi
RészletesebbenIDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM
IDEGEN NYELV 114 ANGOL 4 8. ÉVFOLYAM IDEGEN NYELV 115 CÉLOK ÉS FELADATOK Az idegen nyelv tanításának és tanulásának céljait a tanulók szükségletei határozzák meg. Ahhoz, hogy a diákok hazánk, Európa és
RészletesebbenHelyi tanterv első idegennyelvi és emelt óraszámú csoportoknak
Helyi tanterv első idegennyelvi és emelt óraszámú csoportoknak (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Középiskola 9-12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor
RészletesebbenBATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL. Emelt óraszám
BATTHYÁNY KÁZMÉR GIMNÁZIUM HELYI TANTERV A NYOLCOSZTÁLYOS GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOKNAK ANGOL MINT I. IDEGEN NYELVBŐL Emelt óraszám Iskolánkban az idegen nyelv oktatásának alapvető célja a tanulók idegen nyelvi
RészletesebbenANGOL NYELV TANTÁRGYI PROGRAM
Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium OM: 033648 Pedagógiai Program Helyi Tanterv ANGOL NYELV TANTÁRGYI PROGRAM Tantárgyi struktúra és óraszámok Képzések megnevezése Heti óraszámok 9/ 9. 10.
RészletesebbenANGOL NYELV 7. évfolyam
ANGOL NYELV 7. évfolyam Célok és feladatok A hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként, második idegen nyelvként kerül bevezetésre az angol nyelv tanítása. Épít a már tanult német nyelv tanulása
RészletesebbenHelyi tanterv. Angol nyelv. A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok. Hi! How do you do? I'm Sam Wilson.
Helyi tanterv Angol nyelv 5. évfolyam Évi óraszám: 126 Tankönyv: Project Third Edition 1 Tartalom a) Kommunikációs szándékok A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok Köszönés: Elköszönés:
RészletesebbenHelyi tanterv NYEK + 9-12. évfolyam Angol második idegen nyelv
A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv NYEK + 9-12. évfolyam Angol
RészletesebbenAngol nyelv 4-8. évfolyam
Angol nyelv 4-8. évfolyam Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint a Közös európai referenciakerettel
RészletesebbenAutentikus szövegek és feladatok. Pozitív attitűd. Tantárgyközi integráció. Nyelvtanulási stratégiák
Angol nyelv 5-8. évfolyam (3 óra / hét) 5.12 Angol nyelv 5-8. évfolyam (3 óra / hét) Ajánlott tankönyvsorozat: Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának
RészletesebbenHelyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam. Angol második idegen nyelv emelt szintű (tagozatos) képzés heti 5-5-5-5 óra
A kerettantervek kiadásának és jogállásának rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) számú EMMI rendelet 3. melléklet - Kerettanterv a gimnáziumok 9-12. évfolyamára Helyi tanterv-javaslat Négyosztályos gimnáziumi
RészletesebbenANGOL NYELV 4-12. ÉVFOLYAM. SZERZŐK: Hartai-Sáros Edit, Nagyné Csiszár Katalin, Rónainé Varga Zita, Szabó Márta
ANGOL NYELV 4-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Hartai-Sáros Edit, Nagyné Csiszár Katalin, Rónainé Varga Zita, Szabó Márta 1 ANGOL NYELV Általános iskola 4-8. osztály 8. évfolyam végére a tanulóknak minimum követelményként
RészletesebbenÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai
II. ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL NYELV rész: emelt szintű tanterv szerint Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív
RészletesebbenHelyi tanterv. 11. évfolyam. angol 1. idegen nyelv. emelt szint
Helyi tanterv 11. évfolyam angol 1. idegen nyelv emelt szint IDEGEN NYELV Célok és feladatok Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók
RészletesebbenANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2014 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.
RészletesebbenANGOL NYELV Felzárkóztatás
ANGOL NYELV Felzárkóztatás 9-10. évfolyam Tartalom 1 A felzárkóztatás célja... 2 2 9. évfolyam... 2 2.1 A fejlesztés tartalma... 2 2.1.1 Témakörök... 2 2.1.2 Kommunikációs eszközök... 4 2.1.3 Fogalomkörök...
RészletesebbenHelyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam
Általános iskola 4. évfolyam Célok és feladatok Helyi tanterv - angol nyelv 4-8. évfolyam A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető célja lélektani és nyelvi: egyrészt kedvet ébreszteni a nyelvek tanulása
Részletesebben12. évfolyam, minimumszint. 8. évfolyam, minimumszint
IDEGEN NYELV Az élő idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív
RészletesebbenIdegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam
Idegen nyelv Helyi tanterv 2014 5-6. évfolyam Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet: Kerettanterv
RészletesebbenThököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola. Angol. tantárgy. 4-8. évfolyam. heti 3 óra, évi 109 óra 2013. Angol 4-8. évfolyam 1
Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Angol tantárgy 4-8. évfolyam heti 3 óra, évi 109 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Bevezetés Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja,
RészletesebbenTechnika, életvitel és gyakorlat
Technika, életvitel és gyakorlat tantárgy 1-4. évfolyam 2013. Célok és feladatok A technika, életvitel és gyakorlat tantárgy tanításának célja az 1 4. évfolyamon, hogy a kulcskompetenciák fejlesztésével
RészletesebbenLopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK. (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY
Lopocsi Istvánné MINTA DOLGOZATOK FELTÉTELES MONDATOK (1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL) + ANSWER KEY PRESENT PERFECT + ANSWER KEY FELTÉTELES MONDATOK 1 st, 2 nd, 3 rd CONDITIONAL I. A) Egészítsd ki a mondatokat!
RészletesebbenMinimum követelmények. 9. évfolyam 1. nyelv angol
Minimum követelmények 9. évfolyam 1. nyelv angol Tananyag: Traveller Pre-Intermediate modules 1-5 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd- és íráskészséghez: Traveller Companion
RészletesebbenTanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály
Miskolci Magister Gimnázium Tanmenet Angol nyelv Kezdő szint 2013/2014-es tanév 9.osztály Készítette : Berecz Mária Jóváhagyta : Zemlényi Attila 9. évfolyam: Fehér Judit: Bloggers 1 Unit 1-Unit 8 Személyes
RészletesebbenANGOL NYELV 9. NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAM. Heti: 3óra Évi: 108 óra. Az angol nyelv oktatásának céljai
Heti: 3óra Évi: 108 óra ANGOL NYELV 9. NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ ÉVFOLYAM Az angol nyelv oktatásának céljai Az előkészítő osztály megkezdésekor a tanulók már 4-5 év nyelvtanulási tapasztalattal rendelkeznek. Ezalatt
RészletesebbenMinimum követelmények. 10. évfolyam 1. nyelv angol
Minimum követelmények 10. évfolyam 1. nyelv angol Tananyag: Traveller Pre-Intermediate modules 6-8; Traveller Intermediate modules 1-2 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd-
RészletesebbenANGOL NYELV Helyi tanterv
ANGOL NYELV Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Célok és feladatok Általános iskola 4. évfolyam Angol nyelv A gyermekkori idegennyelv-oktatás alapvető
RészletesebbenAngol nyelv 4-8. évfolyam
Angol nyelv 4-8. évfolyam Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése.
RészletesebbenHELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA
HELYI TANTERV NÉMET NYELV ELSŐ IDEGEN NYELV 9. ÉVFOLYAM (NYELVI ELŐKÉSZÍTŐ OSZTÁLY) ÉVI 504 ÓRA Készült a Nat 2012: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet Idegen nyelv műveltségterület, valamint az 51/2012.
RészletesebbenANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT. on of for from in by with up to at
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2013 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
RészletesebbenHELYI TANTERV Angol nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola
A Károlyi Mihály Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Szakközépiskola HELYI TANTERV Angol nyelv Első idegen nyelv Szakközépiskola Közgazdaság szakmacsoport a 9-12. évfolyamok számára Budapest, 2014. május
RészletesebbenANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT. to into after of about on for in at from
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2012 A CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes
RészletesebbenAngol kéttannyelvű képzés
Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Angol kéttannyelvű képzés tantárgy 1-8. évfolyam heti 5 óra, évi 182 óra 2013. 1 Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola Hajdúszoboszló Bevezetés
RészletesebbenÉLŐ IDEGEN NYELVEK idegen nyelvi kommunikációhoz (kommunikatív kompetencia fejlesztése) az egész életen át tartó tanulás
ÉLŐ IDEGEN NYELVEK Az idegen nyelvi kommunikációhoz szükséges képességek felölelik a szóbeli üzenetek megértését, beszélgetések kezdeményezését, folytatását és lezárását, valamint a szövegolvasást, -értést
RészletesebbenÉrettségi követelmények
Érettségi követelmények A 12. évfolyam végére a tanulók középszintű érettségi vizsgát tehetnek angol nyelvből, melynek során a felsorolt témaköröket, amelyet tanulmányaik során elsajítítottak tudniuk kell.
RészletesebbenA Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Német nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. A német nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,
RészletesebbenA Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Holland nyelv Készítette: a gimnázium humán szakmai munkaközössége 2015. A holland nyelv tantárgy helyi tanterve a többször módosított,
RészletesebbenA Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve
A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Olasz nyelv Készítette: a gimnázium idegen nyelvi szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Olasz nyelv, második idegen nyelv, alapóraszámú képzés... 3 2 Kerettantervi
RészletesebbenANGOL (ELSİ IDEGEN) NYELV
ANGOL (ELSİ IDEGEN) NYELV 9 13. évfolyam Célok és feladatok Fontos tény, hogy a Német Nemzetiségi Gimnázium tanulóinak többsége az általános iskolában németet tanul elsı idegen nyelvként vagy anyanyelvként.
RészletesebbenWhere are the parrots? (Hol vannak a papagájok?)
Where are the parrots? (Hol vannak a papagájok?) Hi Agents! This is your final test so get ready. Work your way through the exercises and when you have finished, the letters will spell out the name of
RészletesebbenIDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK. A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok. B1 SZINT: 9. ny, 11.a és b osztályok
A2 SZINT: 10. c és 10.d osztályok IDEGEN NYELVEK SZAKASZVIZSGA KÖVETELMÉNYEK Írásbeli vizsga: 60 perces 60 pontos feladatlap, ebből: Olvasott és hallott szövegértés: 20 pont Nyelvhelyesség: 20 pont (fél
RészletesebbenElőszó.2. Starter exercises. 3. Exercises for kids.. 9. Our comic...17
2011. december Tartalom Előszó.2 Starter exercises. 3 Exercises for kids.. 9 Our comic....17 1 Előszó Kedves angolul tanulók! A 2010/2011- es tanévben elkezdett újságunkat szeretnénk továbbra is szerkeszteni
RészletesebbenD/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK. A vizsgázó
1. Nyelvtani szerkezetek D/ NYELVTANI SZERKEZETEK ÉS SZÓKINCS VIZSGASZINTEK Középszint Emelt szint A2: általában megérti és helyesen használja a legegyszerűbb szerkezeteket szóban és írásban, rendszeresen
RészletesebbenPlease stay here. Peter asked me to stay there. He asked me if I could do it then. Can you do it now?
Eredeti mondat Please stay here. Kérlek, maradj itt. Can you do it now? Meg tudod csinálni most? Will you help me tomorrow? Segítesz nekem holnap? I ll stay at home today. Ma itthon maradok. I woke up
RészletesebbenTanterv angol nyelv oktatásához 5-8. évfolyam számára
Tanterv angol nyelv oktatásához 5-8. évfolyam számára Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók angol nyelvi kommunikatív
RészletesebbenANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részbol áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
Részletesebben1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer.
1. feladat: Hallgasd meg az angol szöveget, legalább egyszer. 2. feladat: Hallgasd meg a második hanganyagot, a magyarázatom, és utána azonnal hallgasd meg az eredeti szöveget, figyeld meg, mennyivel jobban
RészletesebbenLEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK
LEGYÜNK VÁLASZTÉKOSAK Lecke (Kezdő 2. / 2.) ADVERBS OF TIME IDŐHATÁROZÓK Ezek olyan fajta időhatározók, amelyekkel azt tudod kommunikálni, hogy milyen sűrűn vagy milyen rendszerességgel csinálsz, vagy
RészletesebbenTildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Élő idegen nyelv ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ. 5 8.
ÉLŐ IDEGEN NYELV ANGOL, NÉMET ALAPOZÓ ÉS FEJLESZTŐ SZAKASZ 5 8. évfolyam Helyi tanterv 2015 ÁLTALÁNOS CÉLOK ÉS FELADATOK Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az
RészletesebbenAngol nyelv helyi tanterv
Angol nyelv helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Középiskola 9-12. évfolyam Célok és feladatok Az 9 10. évfolyam céljai között első helyen áll a tanulók
RészletesebbenHelyi tanterv. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények
Helyi tanterv Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor a tanulók már 4-5 év nyelvtanulási tapasztalattal rendelkeznek. Ezalatt az idő alatt megismerkedtek az idegennyelvi foglalkozások feladat- és
RészletesebbenHelyi tanterv. Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium. angol első idegen nyelv. heti 5 óra
Helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium angol első idegen nyelv heti 5 óra 1 Középiskola 9-12. évfolyam Célok és feladatok
RészletesebbenMinimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol
Minimum követelmények 9. évfolyam 2. nyelv angol Tananyag: Traveller Elementary modules 1-8 Szókincs minimum az olvasott és hallott szöveg értéséhez, a beszéd- és íráskészséghez: Traveller Companion modules
RészletesebbenHelyi tanterv Célok és feladatok Fejlesztési követelmények
Helyi tanterv Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor a tanulók már 4-5 év nyelvtanulási tapasztalattal rendelkeznek. Ezalatt az idő alatt megismerkedtek az idegennyelvi foglalkozások feladat- és
RészletesebbenOsztályozó vizsga témakörei Angol nyelv. Első idegen nyelv 4 évfolyamos
Osztályozó vizsga témakörei Angol nyelv Első idegen nyelv 4 évfolyamos 9. évfolyam TÉMAKÖR Személyes vonatkozások, család Ember és társadalom Az iskola A munka világa Életmód Szabadidő, művelődés, szórakozás
RészletesebbenWell, Already said. Pardon?
Well, Already said. Pardon? near Australia a high school student that tall boy a junior high school student my classmate my new classmate play the guitar a baseball fan a very good cook a very good player
RészletesebbenA II. idegen nyelv tantárgy helyi tanterve
4024 Debrecen, Liszt Ferenc utca 1. www.ady-debr.sulinet.hu, ady@iskola.debrecen.hu : 52-520-220, : 52-520-221 OM: 031201 A II. idegen nyelv tantárgy helyi tanterve 2013. Készítette: Kunné Munkácsi Ágnes
RészletesebbenANGOL SZINTFELMÉRŐ. Cégnév: Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia!
ANGOL SZINTFELMÉRŐ Ahol az ismeretből tudás születik Név:. Cégnév:. Kérem egészítse ki John és Mary beszélgetését a megadott szavakkal! A szavak alakján nem kell változtatnia! like, I'm, very, world, do,
Részletesebben(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy
(Asking for permission) (-hatok/-hetek?; Szabad ni? Lehet ni?) SEGÉDIGÉKKEL Az engedélykérés kifejezésére a következő segédigéket használhatjuk: vagy vagy vagy A fenti felsorolásban a magabiztosság/félénkség
RészletesebbenAngol nyelv - helyi tanterv. (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve)
Angol nyelv - helyi tanterv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) 5-8. évfolyam Óraszám: 5. évfolyam - heti 4 óra 6. évfolyam heti 4 óra 7. évfolyam heti 3 óra 8. évfolyam
RészletesebbenEGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ
EGYSZERŰNEK TŰNIK IV. RÉSZ Lecke (Középhaladó 1. / 5.) MÉG TÖBBET A HAVE IGÉRŐL Igaz volt az előző leckére, igaz erre is. Részletes és átfogó. Kemény meló lesz ez is, de a kemény meló jellemző a profikra.
Részletesebben4. évfolyam 6. évfolyam 8. évfolyam 10. évfolyam 12. évfolyam
IDEGEN NYELV Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel (KER), a tanulók idegen nyelvi kommunikatív kompetenciájának megalapozása és fejlesztése. A kommunikatív
RészletesebbenHELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam
HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam Készült a 2013.03.22 napon közzétett központi program alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros,
RészletesebbenKommunikációs szándékok listája
listája A táblázat azon kommunikációs szándékokat tartalmazza, amelyek nyelvi megvalósítása a középszintű vizsgán elvárható. Az egyes kommunikációs szándékokhoz a teljesség igénye nélkül gyűjtöttük a példákat.
RészletesebbenÉRTÉKELÉSE: ÓRA- SZÁMA:
1 HELYI TANTERV ANGOL IDEGEN NYELV 4-8. ÉVFOLYAM BÁI, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (Széchenyi István Általános Iskola székhely) NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: KERETTANTERV /átvett, adaptált/ Angol idegen
RészletesebbenBONI Széchenyi István Általános Iskola
BONI Széchenyi István Általános Iskola NAT MŰVELTSÉGTERÜLET: Idegen nyelvek / élő idegen nyelv KERETTANTERV /átvett, adaptált/ EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 2.2.02.2
RészletesebbenANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2015 B CSOPORT A feladatok megoldására 45 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 10-15 percet érdemes a fogalmazási feladatra szánnod. Megoldásaid a válaszlapra írd! 1.
RészletesebbenAngol. A kulcskompetenciák fejlesztése az élő idegen nyelvek tanításakor
Angol Óratervi táblázat a hatévfolyamos osztályok számára: Évfolyam 7. 8. 9. 10. 11. 12. Heti óraszám 4,5 4,5 4 4 3 3 Éves óraszám 166,5 166,5 148 148 111 96 Kiemelt cél a gondolkodás és az emlékezőképesség
RészletesebbenMegyei Angol csapatverseny 2015/16. MOVERS - 3. forduló
MOVERS - 3. forduló Beküldő csapat tagjai:.. Beküldési határidő: 2016. január 29. Beküldési cím: Erzsébethelyi Általános Iskola, Baloghné Aradszki Gyöngyi 5600 Békéscsaba, Rózsa u. 21-23. 1. Look at the
RészletesebbenPONTOS IDŐ MEGADÁSA. Néha szükséges lehet megjelölni, hogy délelőtti vagy délutáni / esti időpontról van-e szó. Ezt kétféle képpen tehetjük meg:
PONTOS IDŐ MEGADÁSA EGÉSZ ÓRÁK MEGADÁSA ( óra van. ) Az óra száma után tesszük az o clock kifejezést. pl. It s 7 o clock. (7 óra van.) A britek az órák számát csak 12-ig mérik. Náluk nincs pl. 22 óra!
Részletesebben5-8. évfolyam. Angol nyelv. A kiválasztott tankönyvsorozat: : Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás
Angol nyelv 5-8. évfolyam A kiválasztott tankönyvsorozat: : Project 3rd edition 1-4 (Tom Hutchinson) Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel
RészletesebbenA Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve
A helyi tanterve ANGOL - mint első idegen nyelv Négy évfolyamos nyelvi emelt óraszámú képzés 9-12. évfolyam Célok és feladatok A 9. évfolyam megkezdésekor a tanulók már 4-5 év nyelvtanulási tapasztalattal
RészletesebbenZipernowsky Károly Általános Iskola BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Az élő idegen nyelv műveltségi terület céljai és tartalma összhangban vannak az alaptanterv többi műveltségi területének céljaival és tartalmával, valamint az Európa Tanács ajánlásaival: Az Európai
RészletesebbenHelyi tanterv angol nyelv
Helyi tanterv angol nyelv (A kerettantervi elveknek, szempontoknak és óraszámoknak megfeleltetve) Általános iskola 5-8. évfolyam Angol nyelv Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvető célja,
RészletesebbenANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT
ANGOL NYELVI SZINTFELMÉRŐ 2008 A CSOPORT A feladatok megoldására 60 perc áll rendelkezésedre, melyből körülbelül 15 percet érdemes a levélírási feladatra szánnod. Sok sikert! 1. Válaszd ki a helyes megoldást.
RészletesebbenAngol tanterv (9-12. évfolyam) Bevezetés Középszint érettségi esetén: Évfolyam Óra/hét Óra/tanév Emelt szint
Angol tanterv (9-12. évfolyam) Bevezetés Az angol nyelv oktatásának helyi tanterve a Nemzeti Alaptanterv, a Kerettanterv, az Idegen nyelvi érettségi vizsga általános követeleményei valamint az Európai
RészletesebbenÓraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk
Második idegen nyelv 9-12.évfolyam Óraszám: heti 3 óra A kerettanterv által biztosított óraszám szabadon felhasználható 10%-át a tananyag elmélyítésére fordítjuk 9. évfolyam A 9. évfolyamon kezdődő második
RészletesebbenA 9. évfolyam követelményei ANGOL nyelvből
szóbeli- és írásbeli vizsga segédletek, és kiegészítő anyagok: http://szinyeigimibp.hu/moodle TÉMAKÖRÖK 1. Személyes vonatkozások, család Életrajz: Starter unit: Lesson A,B,C,D,E, Unit 8 Családi kapcsolatok:
RészletesebbenAngol tanterv a nyelvi előkészítő év után a 9-12. osztályra 2013
Angol tanterv a nyelvi előkészítő év után a 9-12. osztályra 2013 A nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi angol nyelvoktatás helyi tanterve A nyelvtanulás keretei H ozott nyelv esetében a NAT 2003
Részletesebben7. Bemutatom a barátomat, Pétert. 8. Hogy hívják Önt? 9. Nagyon örülök, hogy találkoztunk. 10. Nem értem Önt. 11. Kérem, beszéljen lassabban.
1. Magyar vagyok. 7. Bemutatom a barátomat, Pétert. 13. Ért Ön engem? 2. Ön honnan jött? Te honnan jöttél? 8. Hogy hívják Önt? 14. Kérem, betűzze a nevét! 3 Beszél Ön angolul? 9. Nagyon örülök, hogy találkoztunk.
Részletesebben1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc. III. Hallott szöveg értése
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz ANGOL NYELV 1. MINTAFELADATSOR KÖZÉPSZINT Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc
RészletesebbenA Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve. ANGOL - mint második idegen nyelv
A Balassi Bálint Gimnázium helyi tanterve ANGOL - mint második idegen nyelv ANGOL MINT MÁSODIK IDEGEN NYELV HELYI TANTERV 9-12. évfolyam Évi óraszámok Évfolyam 9. 10. 11. 12. Óraszám 3 3 3 3 Célok és feladatok
RészletesebbenEMELT ANGOL 652 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM
EMELT ANGOL 652 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 653 CÉLOK ÉS FELADATOK Az alapvető célok és feladatok megegyeznek az angol nyelvet ún. normál óraszámban tanulókéval, de az emelt óraszámnak köszönhetően
RészletesebbenAngol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény
Angol C2 1 1 103 nyelvi programkövetelmény A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve New York Nyelviskola Képzési és Vizsgacentrum Kft. A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése Nyelvi
RészletesebbenANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY
ANGOL NYELV KÖZÉPSZINT SZÓBELI VIZSGA I. VIZSGÁZTATÓI PÉLDÁNY A feladatsor három részből áll 1. A vizsgáztató társalgást kezdeményez a vizsgázóval. 2. A vizsgázó egy szituációs feladatban vesz részt a
RészletesebbenAngol nyelv tantárgy kerettanterve
SALGÓTARJÁNI MADÁCH IMRE GIMNÁZIUM 3100 Salgótarján, Arany János út 12. Pedagógiai program Angol nyelv tantárgy kerettanterve (specializáció) Helyi tanterv az Angol nyelv tantárgyhoz a gimnáziumok 9 12.
RészletesebbenHelyi tanterv Angol nyelv
Helyi tanterv Angol nyelv Készült az 51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet 6.számú melléklete (Kerettanterv a szakközépiskolák 9-12. évfolyama számára) 6.2.02.1-es sorszámú angol nyelv kerettanterve alapján,
RészletesebbenEMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM
EMELT ANGOL 673 EMELT ANGOL 3 8. ÉVFOLYAM EMELT ANGOL 674 CÉLOK ÉS FELADATOK Az alapvetı célok és feladatok megegyeznek az angol nyelvet ún. normál óraszámban tanulókéval, de az emelt óraszámnak köszönhetıen
Részletesebben1.1.1. Érettségi témakörök ANGOL NYELV I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY A) KÉSZSÉGEK ÉS SZÖVEGFAJTÁK
1.1.1. Érettségi témakörök ANGOL NYELV Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó képes-e kommunikációs céljait megvalósítani. A
Részletesebben1.1.1. Érettségi témakörök ANGOL NYELV I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY A) KÉSZSÉGEK ÉS SZÖVEGFAJTÁK
1.1.1. Érettségi témakörök ANGOL NYELV Az idegen nyelvi érettségi vizsga célja a kommunikatív nyelvtudás mérése, azaz annak megállapítása, hogy a vizsgázó képes-e kommunikációs céljait megvalósítani. A
RészletesebbenANGOL NYELV. Az osztályozóvizsga követelményei: 9. évfolyam. Tankönyv: Traveller elemenetary. Fogalomkörök nyelvi kifejezései
ANGOL NYELV Az osztályozóvizsga írásbeli feladatlap, amely kiegészülhet szóbeli kérdésekkel. Az osztályozó vizsgán az osztályzás a munkaközösség által elfogadott egységes követelményrendszer alapján történik.
RészletesebbenHELYI TANTERV ANGOL MÁSODIK IDEGEN NYELV (3+3+3+3)
HELYI TANTERV ANGOL MÁSODIK IDEGEN NYELV (3+3+3+3) Bevezetés Az angol nyelv oktatásának helyi tanterve a Nemzeti Alaptanterv, a Kerettanterv, az Idegen nyelvi érettségi vizsga általános követeleményei
RészletesebbenHelyi tanterv. 6 osztályos speciális matematika tagozat. angol 1. idegen nyelv évfolyam
Helyi tanterv 6 osztályos speciális matematika tagozat angol 1. idegen nyelv 7-8. évfolyam IDEGEN NYELV Célok és feladatok Az idegen nyelv oktatásának alapvető célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel
RészletesebbenHelyi tanterv az emelt szinten tanuló csoportok részére
Helyi tanterv az emelt szinten tanuló csoportok részére Általános iskola 5-8. évfolyam Angol nyelv Célok és megvalósítás Az angol nyelv oktatásának alapvetı célja, összhangban a Közös európai referenciakerettel
Részletesebben