A fagyal növényvédelme

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A fagyal növényvédelme"

Átírás

1 A fagyalnak számos fajtáját ültetik A fagyalnak több mint 50 faja ismert, amelyek zöme Kelet- és Dél-Ázsiában honos, de akad Közép- és Dél-Európában, Észak-Afrikában, valamint Kis-Ázsiában honos faj is. Hálás, sokoldalúan felhasználható cserjék. Szoliterként is szépen díszítenek, de sövény és kis fa is nevelhető belőlük. A legtöbb faj nem túl igényes a környezetei adottságokra. Bár a napos, vagy félárnyékos helyet kedvelik, de árnyéktűrő is van közöttük, például a közönséges fagyal (Ligustrum vulgare). Ezt a fajt leggyakrabban nyírott sövénynek telepítik, mert jól tűri a metszést. Mint minden növényfajt, ezt is felfedezte magának néhány kórokozó és kártevő. Vírusos betegségek A fagyal sárgafoltosságát több vírus okozza. A levelek csökötten nőnek, kanalasodnak, különböző nagyságú pöttyök, félgyűrűk, hullámvonalak tarkázzák őket, attól függően, hogy melyik vírusfaj van jelen. A beteg töveket azonnal távolítsuk el. Gombás betegségek 1. oldal (összes: 5)

2 A lisztharmat gombafonalai a levelek színét és fonákját is bevonják A lisztharmat első tünetei rügypattanás után jelentkeznek. A hajtásokon, majd a kis leveleken fehér, finoman hálózatos gombafonalak láthatók. Később a micélium a levelek színét és fonákját is bevonja. Esetenként kiemelkedő piros foltok képződnek rajtuk. A bevonatban apró, szabad szemmel nem látható ivartalan szaporítóképletek (konídiumok) fejlődnek, amelyek a szél, öntöző- és esővíz segítségével tovább terjednek. Tavaly számos panelház és intézmény előtti sövényeken rendkívül erős fertőzést észleltem, már messziről fehérlettek a bokrok. Február végén szomorúan láttam, hogy sok tő teljesen elszáradt. Ha ezek nem kerülnek kivágásra, további fertőzési forrást jelentenek. A kórokozó micéliummal telel át a rügyekben. A fertőzött rügyekből fertőzött hajtások fejlődnek. Közvetlenül rügypattanás előtti lemosó permetezéssel, majd a vegetációban a fertőzés mértékétől függően 2-4 alkalommal, 7-10 naponként végzett kezeléssel kigyógyíthatjuk növényeinket. 2. oldal (összes: 5)

3 A fagyal levélfoltosságát több gombafaj okozza A fagyal levélfoltosságát több gombafaj okozza, így a foltok alakja is változó. Lehetnek kerek, vagy szabálytalan alakúak, sárgás-barna színűek, össze is folyhatnak. Más esetben a foltok kör- vagy szögletes alakúak, szürkésbarna színűek. A levélen kívül a hajtást is megtámadják gombák. Súlyos fertőzés esetén a levelek lehullhatnak, a növények felkopaszodhatnak. A kórokozók a lehullott levelekben telelnek át és a tavasszal kiszóródó spóráik indítják el a fertőzést. Különösen jelentősek ezek a kórokozók a sövényeknél, mert a sűrű állományban nem mindig tudjuk megfelelően biztosítani a teljes permetlé-borítottságot. Ezért is nagyon fontos ősszel összegyűjteni és megsemmisíteni a lehullott leveleket. Ha mégis fertőzést észlelünk, néhány alkalommal védekezzünk gombaölő szerrel. Kártevő állatok 3. oldal (összes: 5)

4 A fagyaltripsz vírusok terjesztésével is súlyos károkat okoz A fagyaltripsz hazánkban nagyon elterjed. Nyírott növényen nagyon gyorsan felszaporodik, különösen erős napsütésben. A különálló bokrokat sem kíméli. Út menti fák, bokrok néhány évvel ezelőtti felmérése során egyetlen fertőzésmentes Ligustrum egyedet nem találtam. A kifejlett rovar (imágó) 0,7-0,8 mm hosszúságú, lapított testű, hosszú, rojtos szárnyai a testhosszát meghaladják. Lapos testű, sárga színű 0,95 mm hosszú lárváival együtt szívogatja a leveleket. A kiszívott sejtnedv helyére levegő tolul, így a levél színén és fonákján ezüstös foltok jelennek meg, amelyek végül az egész felületet elborítják. A fonákon apró, fekete ürülékcseppek láthatók. A károsított levelek torzulnak, kisebbek maradnak, idő előtt lehullanak, és így a növények díszítő értéküket veszítik. A fagyalon kívül nagyon kedveli az orgonát és a hársat is. Évente sok nemzedéke fejlődik. Az imágó a kéreg repedéseiben, mohában telel. Megfigyelések szerint a nőstények áprilistól szeptemberig, a hímek augusztusban és szeptemberben fordulnak elő a növényeken. Csak többszöri permetezéssel szabadulhatunk meg tőlük. A fagyal-levéltetű szintén soknemzedékes kártevő. Nem migráló faj, azaz teljes fejlődési ciklusa a fagyalon zajlik. Tojás alakban telel. Tavasszal a világoszöld színű, 1,5-1,7 mm testhosszúságú szárnyatlan nőstények szívogatják a leveleket, amelyek besodródnak és korán lehullanak. Kora nyáron megjelennek az 1,8 mm hosszúságú szárnyas nőstények, melyek feje, tora fekete, potrohuk hátoldalán sötétbarna középfolt és oldalfoltok láthatók. Ezek a szárnyas alakok repülnek újabb fagyal bokrokra. A nyáron szívogatott leveleken sárga foltok keletkeznek, majd korán lehullanak, a tövek felkopaszodnak, a fás részek nem érnek be, fagyra érzékennyé válnak. Elsősorban a közönséges fagyalt (L. vulgare) kedvelik. Amint az első telepeket észleljük, azonnal védekezzünk, hiszen a tetvek, közvetlen kártételük mellett, súlyos károkat okoznak a vírusok terjesztésével is. Betelepedésük megfigyelhető növényvizsgálattal és sárga színű tál- vagy színcsapdákkal. A permetezéseket többször ismételni kell. Ne felejtsünk el nedvesítőszert adni a permetléhez! 4. oldal (összes: 5)

5 A kőrisbogár a kőrisen és az orgonán kívül a fagyalt is kedveli A kőrisbogár a kőris és az orgona fajokon kívül a fagyal fajokat is kedveli. A leveleket a szélüktől kiindulva, majd teljesen lerágja, csak a vastagabb erekkel nem birkózik meg. Az imágók június közepétől csoportosan rajzanak. Egy növényt egyszerre több száz bogár is megszállhat, és csak akkor vonulnak tovább, ha azt tarrá rágták. Ha csak néhány megtámadott növényünk van, érdemes a kora reggeli órákban lerázni, összeszedni és elpusztítani a bogarakat. Ha ez nem sikerül, permetezzünk rovarölő szerrel. A fagyal-levéldarázs lárvája sárgás-zöldes, meztelen csigára emlékeztető álhernyó. Június-júliusban hámozgat a levélen. Növekedésével étvágya is megnő, és akkor már lyuggatja is a leveleket. Mielőtt a talajba vonulnának, a károsított leveleket a lárvákkal együtt szedjük le és semmisítsük meg. A védekezésben használható készítmények táblázatát a Kerti Kalendárium [1] 2019/4. számában találja. Szerző: Dr. Ördögh Gizella Közzététel ideje: , hétfő, 08:45 A forrás webcíme: 5. oldal (összes: 5)

TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS.

TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS. TŰZELHALÁS (Erwinia arnylovora) Baktériumos fertőzés következtében ág- és törzselhalás. fellépő MEGELŐZÉS - VÉDEKEZÉS - - erős metszés - - réztartalmú lemosó permetezés Javasolt szerek: 1 / 12 Astra, Cupertene-M,

Részletesebben

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem

Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. Meszes talajokat is jól viselem Igényeim: Napos vagy félárnyékos helyeket kedvelek Fény Árnyékot is elviselem, ám ilyen helyen kevesebbet virágzom, tavaszi kihajtásban kevésbé élénk-piros a levelem Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok

Részletesebben

Így védjük meg a karalábénkat

Így védjük meg a karalábénkat A vírusos betegségek közül a karalábémozaik a fiatal leveleken elsősorban az erek mentén világos- és sötétzöld mozaikos foltokat idéz elő. A karalábé gyűrűsfoltossága jeleként a leveleken sötétbarna gyűrűk

Részletesebben

A kabakosok betegségei

A kabakosok betegségei A kabakosok betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Uborka mozaik vírus Cucumber mosaic virus (CMV) Gazdanövények: Sárgadinnye Görögdinnye Uborka Tökfélék Paradicsom Gyomnövények Dísznövények stb.

Részletesebben

A bogyós gyümölcsök betegségei

A bogyós gyümölcsök betegségei A bogyós s gyümölcs lcsök betegségei gei (Kertész) 1 Szamóca nyálkagombás károsodása Kórokozó: Diachea leucopodia (Myx) Képek: internet 2 Szamóca mikoszferellás levélfoltossága Kórokozó: Mycosphaerella

Részletesebben

A szilva és a ringló nyári növényvédelme

A szilva és a ringló nyári növényvédelme Elengedhetetlen, hogy évi rendszerességgel elvégezzük az ágritkítást, a gyümölcsmúmiák eltávolítását, a törzs és a vezérágak kérgének kaparását, valamint a hullott leveleken telelő károsítók esetében a

Részletesebben

Támadnak az ormányosok: a mogyoró növényvédelme

Támadnak az ormányosok: a mogyoró növényvédelme 1. kép A mogyoró lisztharmata a faj közismert betegsége, de súlyos károkat csak esetenként okoz. A betegség következtében a leveleken szürkésfehér penészgyep képződik (1. kép). Augusztus közepére, végére

Részletesebben

Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély

Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek. Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok. A normál kerti talajokat kedvelem. Gondozási igényem csekély Igényeim: Félárnyékos helyeket kedvelek Fény Fényen is jól fejlődök, ha fokozottabb vízellátásról gondoskodsz számomra Mezofita, azaz közepes vízigényű vagyok Víz Kisebb szárazságot még elviselek, kánikulában

Részletesebben

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme

www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme www.syngenta.hu A köszméte és a ribiszke védelme A ribiszke és a köszméte termesztése során évről-évre jelentős gazdasági kárt okoznak a lisztharmat a lombozat fertőzésével és a különböző levéltetű fajok

Részletesebben

A káposztafélék védelme

A káposztafélék védelme A káposztafélék védelme Talajfertôtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejû, míg mások inkább a kései káposztaféléket

Részletesebben

Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról

Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Rövid ismertető az amerikai szőlőkabócáról Az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) Észak-Amerikából származó egynemzedékes, kisméretű kártevő. Fő tápnövénye a szőlő, amelynek a levélfonákán szívogat.

Részletesebben

Az almáskertekben júniusban is folytassuk. Az alma kora nyári növényvédelme

Az almáskertekben júniusban is folytassuk. Az alma kora nyári növényvédelme Az alma kora nyári növényvédelme A NÖVÉNYVÉDELMI MUNKÁK SZEMPONTJÁBÓL JÚNIUS AZ EGYIK LEGFONTO- SABB HÓNAP, MERT A KÖRNYEZETI FELTÉTELEK, ÍGY A LEVEGŐ HŐMÉRSÉKLETE ÉS PÁRATARTALMA MEGKÖZELÍTI A KÁROSÍTÓK

Részletesebben

Igényeim: Fehér virágú japán díszcseresznye / Prunus serrulata Shirotae Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. zoldvilag.info.

Igényeim: Fehér virágú japán díszcseresznye / Prunus serrulata Shirotae Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. zoldvilag.info. Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat

Részletesebben

Vízinövények károsítói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Vízinövények károsítói Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A vízinövények károsítói ellen nem könnyű védekezni. Mivel a víz jóval érzékenyebb élőhely, nem permetezhetünk bármivel, különösen akkor, ha halakat is nevelünk a tóban. A védekezés itt még inkább a megelőzésen

Részletesebben

Igényeim: Oszlopos japán díszcseresznye / Prunus serrulata Amanogawa Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. lama@zoldvilag.info.

Igényeim: Oszlopos japán díszcseresznye / Prunus serrulata Amanogawa Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim. lama@zoldvilag.info. Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen teljes pompámat

Részletesebben

Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim

Igényeim: Royal Burgundy japán díszcseresznye / Prunus serrulata Royal Burgundy Igényeim Babérmeg Felhasználásom Betegségeim Igényeim: Fény Napsütötte helyeket kedvelem, a félárnyékot is elviselem Víz Mezofita, azaz közepesen vízigényes viszonyok között érzem jól magam, ilyen körülmények között, és benapozott helyen, teljes

Részletesebben

A szilva. védelme.

A szilva. védelme. A szilva védelme www.syngenta.hu A szilva védelme A szilva védelme Gombabetegségek elleni védelem Rovarkártevők elleni védelem 81 82 Gombabetegségek elleni védelem A szilva betegségei közül a polisztigmás

Részletesebben

A rózsa tartós szépségéért

A rózsa tartós szépségéért A rózsa tartós szépségéért HAMAROSAN VÉGET ÉR A NYÁR, DE DÍSZNÖVÉNYEINK ZÖME MÉG TELJES POM- PÁBAN VIRÍT A KERTEKBEN. SOK EGYÉB TEENDŐNK MELLETT NE FELEDKEZZÜNK EL EKKOR SEM A VÉDELMÜKRŐL, HISZEN SOK KÓROKOZÓ

Részletesebben

A dohány növényvédelme

A dohány növényvédelme A dohány növényvédelme Kórokozók I. Vírusbetegségek : 1./ Dohánymozaik (Tobacco mosaic tobamovirus,tmv) 2./ Dohány érbarnulás (Potato Y potyvirus, PVY) 3./ Uborkamozaik vírus (Cucumber mosaic virus, CMV)

Részletesebben

A cékla betegségei Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

A cékla betegségei Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( Hazánkban a 17. században Lippai János már a cékla (Beta vulgaris ssp. vulgaris var. conditiva) három típusáról vörös, fehér, sárga ír (Lásd fönt). Nálunk csak a vörös változata terjedt el. Ázsiában, Orosz-

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.07.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.07. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.14-ig. Várható frissítés: 2015.05.14. 12:00-kor. Az elmúlt hét időjárása

Részletesebben

Bogyós gyümölcsűek növényvédelme

Bogyós gyümölcsűek növényvédelme Bogyós gyümölcsűek növényvédelme Szamóca növényvédelme Málna növényvédelme Köszméte, Ribiszke növényvédelme Szamóca növényvédelme: Mikoszferellás levélfoltosság Fabreás levélfoltosság Zythiás levélfoltosság

Részletesebben

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme A káposztafélék védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu Talajfertőtlenítés A káposztafélék növényvédelmében meghatározó szerepe van a fajta tenyészidejének. Egyes károsítók a rövid tenyészidejű, míg

Részletesebben

A dísznövények védelme

A dísznövények védelme A dísznövények védelme A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérô körülmények között, van szabadföldi, üveg alatti, fóliás és hideghajtatott

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2016.05.12.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2016.05.12. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.19-ig. Várható frissítés: 2016.05.19. 12:00-kor. A tavaszi fagy és

Részletesebben

A paradicsom védelme

A paradicsom védelme A paradicsom védelme Rovarkártevôk elleni védelem A paradicsom növényvédelmi szempontból az egyik legigényesebb kultúrnövény. A magvetéstôl a betakarításig-szedésig a károkozók egész sora veszélyeztet

Részletesebben

A változékony 2018-as év tanulságai a szőlősben

A változékony 2018-as év tanulságai a szőlősben 1. oldal (összes: 8) 2. oldal (összes: 8) A lisztharmat akár 100 százalékos termésveszteséget is okozhat. Hazánkban a szőlő egyik leggyakoribb, járványos betegsége a lisztharmat, amely 2018-ban is általánosan

Részletesebben

A borsó betegségei. fuzárium, alternária, aszkohita, rizoktónia fajok a talajból fertőznek, és

A borsó betegségei. fuzárium, alternária, aszkohita, rizoktónia fajok a talajból fertőznek, és NÖVÉNYORVOS A ZÖLDSÉGESKERTBEN A borsó betegségei A BORSÓ KÁRTEVŐI UTÁN A LEGFONTOSABB KÓROKOZÓKAT, BETEGSÉGEKET ISMERTETJÜK. EZEK KÖZÜL CSÁVÁZOTT VETŐMAG HASZNÁLATÁVAL, A TERMESZTÉSTECHNOLÓGIAI AJÁNLÁSOK

Részletesebben

A bab kórokozói. Vírusos betegségek

A bab kórokozói. Vírusos betegségek A bab kórokozói A BOKOR- ÉS KARÓSBAB ŐSHAZÁJA MEXIKÓ ÉS GUATEMALA. EURÓPÁBA AMERI- KÁN ÁT A 16. SZÁZAD KÖZEPÉN ÉRKEZETT. SZÁRAZBABKÉNT ÉS ZÖLDBABKÉNT IS SZÍVESEN FOGYASZTJUK. MAGAS TÁPÉRTÉKE, VITAMIN-

Részletesebben

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II.

10/b tétel. Dr. Forgó István Gerinces rendszertan II. 10/b tétel GERINCES RENDSZERTAN II. KÉTÉLTŰEK TÖRZS: GERINCESEK (VERTEBRATA) ALTÖRZS: ÁLLKAPCSOSAK (GNATHOSTOMATA) OSZTÁLY: KÉTÉLTŰEK (AMPHIBIA) REND: FARKOS KÉTÉLTŰEK» CSALÁD: SZALAMANDRAFÉLÉK Testük

Részletesebben

Borsó növényvédelme:

Borsó növényvédelme: Borsó növényvédelme: Borsó mozaik: Tünete: a levéllemezen az erek között világoszöld és sötétzöld mozaikosság figyelhető meg. A fertőzött növények visszamaradnak a növekedésben, a hüvelyek deformáltak

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. szeptember 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.09.07. 12:00-kor. Érvényes: 2017.09.14-ig. Várható frissítés: 2017.09.14. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. április 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.04.18. 12:00-kor. Érvényes: 2013.04.25-ig. Várható frissítés: 2013.04.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények

Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények Szeretjük a macskákat, de nem a kertben - macskariasztó növények A macskák látogatása után a kertben nem csak a szétkapart ágyások és a kellemetlen szag marad, de négylábú kedvenceink előszeretettel öntözik

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. április 27.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.04.27. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.04-ig. Várható frissítés: 2017.05.04. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 2.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.02. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.09-ig. Várható frissítés: 2013.05.09. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.14.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.14. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.21-ig. Várható frissítés: 2015.05.21. 12:00-kor. A meleg időjárás

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.26.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.26. 12:00-kor. Érvényes: 2014.07.03-ig. Várható frissítés: 2014.07.03. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Nemcsak kártevő lehet a rovar a szőlőben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

Nemcsak kártevő lehet a rovar a szőlőben Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A biológiai növényvédelem a kártevők természetes ellenségeit használja fel védekezéshez. Szőlőskertünkben hasznos állatok egész sora él, amelyek a levéltetvek, a pajzstetvek, a takácsatkák és más kártevők

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2016. május 12.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2016.05.12. 12:00-kor. Érvényes: 2016.05.19-ig. Várható frissítés: 2016.05.19. 12:00-kor.

Részletesebben

Ön is védekezzen a szúnyogok ellen! Miért? A csípőszúnyogok a vérszívás során betegségeket terjeszthetnek,

Ön is védekezzen a szúnyogok ellen! Miért? A csípőszúnyogok a vérszívás során betegségeket terjeszthetnek, Ön is védekezzen a szúnyogok ellen! Miért? A csípőszúnyogok a vérszívás során betegségeket terjeszthetnek, ehhez azonban szükséges, hogy korábbi vérszívás alkalmával egy fertőzött emberből vagy állatból

Részletesebben

A málna kórokozói. vírusos betegségek közül a málnamozaik a legjelentősebb. A betegséget

A málna kórokozói. vírusos betegségek közül a málnamozaik a legjelentősebb. A betegséget A kórokozói A TÖBBNYIRE KISÜZEMBEN, HÁZIKERTBEN TERMESZTETT MÁLNÁT SOK KÁRO- SÍTÓ VESZÉLYEZTETI. A KIEGÉSZÍTŐ AGROTECHNIKAI, MECHANIKAI ELJÁRÁ- SOKNAK IS IGEN NAGY SZEREPÜK VAN A KÁROSÍTÓK LEKÜZDÉSÉBEN.

Részletesebben

Legyeskedünk a spárgaültetvény körül

Legyeskedünk a spárgaültetvény körül Spárgalégy A spárgalégy (Platyparea poeciloptera) spárgaültetvényeink egyik legveszedelmesebb kártevője. A fertőzött növények alig fejlesztenek lombot (szárat) és a nyár közepére az is elszárad, csökken

Részletesebben

A csonthéjasok betegségei. gei

A csonthéjasok betegségei. gei A csonthéjasok betegségei gei 1 Prunus (cseresznye, meggy) nekrotikus gyűrűsfoltossága (Kertész) Kórokozó: Prunus necrotic ring spot virus, PNRSV Gazdanövények: cseresznye meggy szilva őszibarack kajszibarack

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2012. augusztus 9.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2012.08.09. 12:00-kor. Érvényes: 2012.08.16-ig. Várható frissítés: 2012.08.16. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. június 1.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.06.01. 12:00-kor. Érvényes: 2017.06.08-ig. Várható frissítés: 2017.06.08. 12:00-kor.

Részletesebben

Ne a kártevők fogyasszák el a salátánkat

Ne a kártevők fogyasszák el a salátánkat A levélszélbarnulás élettani betegség. Akkor fordul elő, ha a párás, borús időt hirtelen napsütés és meleg váltja fel. Ilyenkor a levelek szélén 2-5 mm-es, sötétbarna színű rothadás látható. Előfordul,

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 4.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.04. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.11-ig. Várható frissítés: 2017.05.11. 12:00-kor.

Részletesebben

Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?

Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről? Mit kell tudni az aranyszínű sárgaság szőlő betegségről?,hazánkban a NÉBIH a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, rövidítve: FD) betegséget 2013 augusztusában azonosította Zala megyében a szlovén

Részletesebben

Gyökérzöldségek növényvédelme:

Gyökérzöldségek növényvédelme: Gyökérzöldségek növényvédelme: Gyökérzöldségek növényvédelme: I.Sárgarépa Kórokozói: 1.S. tarkalevelűsége 2.S. vöröslevelűsége 3.S. lisztharmat 4.S. alternáriás levélfoltossága 5.S. sztemfíliumos betegsége

Részletesebben

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK Csány-Szendrey Általános Iskola Rezi Tagintézménye 2017 Foltos szalamandra Szín: fekete alapon sárga foltok Testalkat: kb.: 20 cm hosszú Élőhely: Lomberdőben

Részletesebben

Teljeskörű lehetőségek a növényegészség megőrzésében Neszmély, Szöllősi Pincészet július. 09

Teljeskörű lehetőségek a növényegészség megőrzésében Neszmély, Szöllősi Pincészet július. 09 ISONET L PLUS Teljeskörű lehetőségek a növényegészség megőrzésében Neszmély, Szöllősi Pincészet 2014. július. 09 Kőrös Tamás (20/551 4442) Szőlő növényvédelmi szaktanácsadó 2 A szőlő molykártevői mennyiségi

Részletesebben

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása

A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása A szőlő aranyszínű sárgaság betegség (Flavescence Dorée) Kiemelt fontosságú feladat a területek folyamatos monitorozása Útmutató a jó gyakorlatok felhasználásához A projekt az Európai Unió Horizon 2020

Részletesebben

www.syngenta.hu A dísznövények védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A dísznövények védelme A póréhagyma védelme A dísznövények védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A dísznövénytermesztés a növénytermesztés speciális ága. Sokféle faj és fajta termesztését végzik nagyon eltérő körülmények között, van szabadföldi,

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019.05.17.) Az elmúlt 2 hétben 60-80 mm csapadék esett a körzetben, de még nincs vége. A talajok eddig be tudták fogadni, hiszen hiány volt bőven, de mostanra telítődött.

Részletesebben

TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT NÖVÉNYGONDOZÁSHOZ

TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT NÖVÉNYGONDOZÁSHOZ TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT NÖVÉNYGONDOZÁSHOZ Köszöntő A magyar tulajdonban lévő CORAX-BIONER BIOTECHNOLÓGIAI ZRT. több mint egy évtizede gyárt és forgalmaz a nagyüzemi mezőgazdasági termelők számára növényvédő

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( )

Szőlő növényvédelmi előrejelzés ( ) Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2019.05.22.) A melegebb napok hatására most felgyorsult a szőlő fejlődése. Azonban az elmúlt héten lassú, vontatott növekedés volt a jellemző. A szőlő jelenleg 10 nappal

Részletesebben

Szilva növényvédelme

Szilva növényvédelme Szilva növényvédelme Himlőbetegségek Gazdanövény: kajszibarack, őszibarack, szilva Tünet: a levélen világos színű 2-10 mm nagyságú gyűrű alakú foltok jelennek meg. A foltosodás megjelenik a csonthéjon

Részletesebben

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék)

Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Kajszi járványos betegségei (Monilíniás, sztigminás és tafrinás betegség) Nagy Géza NÉBIH NTAI (SZIE KertK Növénykórtani Tanszék) Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014

Részletesebben

Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára

Móri borvidék betegség-előrejelzése. Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára betegség-előrejelzése Szőlő növényvédelmi előrejelzés a móri borvidék szőlőtermesztői számára 2019.06.13. Az Ezerjó hazája Május 30-án elállt az eső. Korábban azt vártuk, hogy essen, de most már örültünk

Részletesebben

A feketerothadás? tünetei és a védekezés lehetőségei

A feketerothadás? tünetei és a védekezés lehetőségei A feketerothadás? tünetei és a védekezés lehetőségei Őshazája Észak-Amerika, Turner 1848-ban írta le részletesen, az amerikaiak a legrettenetesebb szőlőbetegségnek tartották Scribner 1886. A szőlő feketerothadását

Részletesebben

Teljes körű lehetőségek a növényegészség megőrzésében Babarci Pincészet Győrújbarát, 2014. július. 15

Teljes körű lehetőségek a növényegészség megőrzésében Babarci Pincészet Győrújbarát, 2014. július. 15 Teljes körű lehetőségek a növényegészség megőrzésében Babarci Pincészet Győrújbarát, 2014. július. 15 LÉGTÉRTELÍTÉS Kőrös Tamás (20/551 4442) Szőlő növényvédelmi szaktanácsadó 2 A szőlőmolyok természetes

Részletesebben

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre

Hajtásos növények gyökér hajtás szár levélre Hajtásos növények A hajtásos, szövetestes testfelépítése a legfejlettebb testszerveződés a növények országában. A hajtásos növények testében a különféle alakú és működésű sejtek szöveteket alkotnak, a

Részletesebben

Scaphoideus titanus lárva és imágó határozási segédlet, gyűjtési módszerek

Scaphoideus titanus lárva és imágó határozási segédlet, gyűjtési módszerek Scaphoideus titanus lárva és imágó határozási segédlet, gyűjtési módszerek 1. Életmódja: Az amerikai szőlőkabóca egynemzedékes, tojás alakban telelő faj. A nőstények a tojásaikat a két éves cser foszló

Részletesebben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,

Részletesebben

Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.

Alma növényvédelmi előrejelzés ( ) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig. Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. 08.24.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.08.31-ig. Sok helyen jelentősen hullik az alma. Egy része a hullásnak a melegtől van, más része

Részletesebben

TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT SZŐLŐTERMESZTÉSHEZ

TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT SZŐLŐTERMESZTÉSHEZ TANÁCSOK KÖRNYEZETBARÁT SZŐLŐTERMESZTÉSHEZ Köszöntő A magyar tulajdonban lévő CORAX-BIONER BIOTECHNOLÓGIAI ZRT. több mint egy évtizede gyárt és forgalmaz a nagyüzemi mezőgazdasági termelők számára növényvédő

Részletesebben

Közlemény: Megjelent Magyarországon a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine flavescence dorée (FD)

Közlemény: Megjelent Magyarországon a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine flavescence dorée (FD) Közlemény: Megjelent Magyarországon a szőlő legpusztítóbb fitoplazmás betegsége, az aranyszínű sárgaság Grapevine flavescence dorée (FD) Az aranyszínű sárgaság betegség első, azonosított előfordulása Magyarországon

Részletesebben

A fás részek betegségei

A fás részek betegségei Az M9-es alanyon levő gyümölcsfák törzskerülete jóval kisebb, mint az erős alanyokon álló fáké, ezért a kórokozók már fiatal korukban könnyen meggyűrűzhetik ezeket. Vajon lehetséges-e az alma termesztése

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.16. 12:00-kor. Érvényes: 2011.06.23-ig. Várható frissítés: 2011.06.23. 12:00-kor.

Részletesebben

Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről

Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről Praktikus kertészeti tanácsok a virágkiültetésekről Így alakítsuk ki virágágyásunkat A hely megválasztása Vegyük figyelembe a hely adottságait, hol mutat legjobban, honnan a legjobban látható virágágyásunk

Részletesebben

A csemegekukorica kártevői

A csemegekukorica kártevői A talajlakó kártevők a pattanóbogarak lárvái, a drótférgek, a cserebogarak lárvái a pajorok (csimaszok) a gyökerek elrágásával súlyos károkat okoznak. Ezért vetés előtt mindig ajánlatos talajfelvételezést

Részletesebben

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5.

Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Egységes szerkezetbe foglalta: Valentovics Beáta jegyző Egységes szerkezetbe foglalás ideje: 2014. december 5. Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2011. (IX.15) önkormányzati

Részletesebben

Bognár Pásztor Hajnalka AZ ALMATERMÉSŐEK GAZDASÁGILAG JELENTİS BETEGSÉGEI. Szabadka, 2015.

Bognár Pásztor Hajnalka AZ ALMATERMÉSŐEK GAZDASÁGILAG JELENTİS BETEGSÉGEI. Szabadka, 2015. Bognár Pásztor Hajnalka AZ ALMATERMÉSŐEK GAZDASÁGILAG JELENTİS BETEGSÉGEI Szabadka, 2015. 1 TARTALOM Elıszó 3 Baktériumos tőzelhalás-erwinia amylovora 3 Az alma ventúriás varasodása Venturia inaequalis

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.05.21.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.05.21. 12:00-kor. Érvényes: 2015.05.28-ig. Várható frissítés: 2015.05.28. 12:00-kor. A gyors növekedésnek

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.30. 12:00-kor. Érvényes: 2013.06.06-ig. Várható frissítés: 2013.06.06. 12:00-kor.

Részletesebben

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme

www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme www.syngenta.hu A burgonya védelme A póréhagyma védelme Fusilade Forte Az első és ma is egyik leghatékonyabb szuperszelektív posztemergens egyszikű irtó a Fusilade Forte. A legjobb hatás a gyomok intenzív

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2013. május 16.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2013.05.16. 12:00-kor. Érvényes: 2013.05.23-ig. Várható frissítés: 2013.05.23. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.19.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.19. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.26-ig. Várható frissítés: 2014.06.26. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben

Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza

Tiszavirágzás. Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirágzás Amikor kivirágzik a Tisza Tiszavirág (Palingenia longicauda) A tiszavirág Magyarország és Európa legnagyobb méretű kérésze, mely látványos rajzása - tiszavirágzás - révén vált közismertté.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 15.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 15.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2014. május 15.) Kiadva: 2014.05.15. 12:00-kor. Érvényes: 2014.05.22-ig. Várható frissítés: 2014.05.22. 12:00-kor. Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

Megérkezett a márványos poloska is

Megérkezett a márványos poloska is A zöld vándorpoloska és a levéllábú poloska néhány év alatt az egész országban elterjedt. Az újabban felbukkant márványos poloska hasonlóan jó repülőképessége miatt szintén gyorsan teret hódított. Nem

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. július 7.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.07.07. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.14-ig. Várható frissítés: 2011.07.14. 12:00-kor.

Részletesebben

Takácsatkák (Tetranychidae)

Takácsatkák (Tetranychidae) A kultúrnövényeinket károsító atkák közül a takácsatkák és a gubacsatkák a legjelentısebbek. Az atkák (Acari) apró maximum 1 mm nagyságú váltivarú állatok. A fitofág atkák táplálkozásuk során a növény

Részletesebben

Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig.

Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére. Érvényes: ig. Alma növényvédelmi előrejelzés (2017. július 20.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Érvényes: 2017.07.27-ig. A száraz időjárás ellenére a varasodás továbbra is újabb fertőzésekkel jelentkezik.

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.09.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.09.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2015.07.09.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2015.07.09. 12:00-kor. Érvényes: 2015.07.16-ig. Várható frissítés: 2015.07.16. 12:00-kor. A meleg időjárás

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

gei Kép: internet Fotó: internet

gei Kép: internet Fotó: internet A keresztes virágúak betegségei gei Kép: internet Fotó: internet 1 Káposztafélék gyökérgolyválya (Kertész) Plasmodiophora brassicae (Protozoa) Gazdanövények: Keresztesek, pl.: Repce Retek Torma Karalábé,

Részletesebben

Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI

Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban. Nagy Géza NÉBIH NTAI Növénykórtani problémák kajszin és őszibarackon 2016-ban Nagy Géza NÉBIH NTAI Uralkodó időjárási körülmények 2013 Szélsőséges (tavaszi) időjárás 2014 Mint 2010, de esetenként problémásabb 2015 Változékony

Részletesebben

A napraforgó betegségei. gei. Fotó: internet

A napraforgó betegségei. gei. Fotó: internet A napraforgó betegségei gei 1 Napraforgó peronoszpóra Plasmopara halstedii A napraforgó egyik legveszedelmesebb betegsége. Korábban a fogékony fajtákon jelentős terméskiesést okozott. Ma a kereskedelemben

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 18.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 18.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2017. május 18.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2017.05.18. 12:00-kor. Érvényes: 2017.05.25-ig. Várható frissítés: 2017.05.25. 12:00-kor.

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2011. június 30.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2011.06.30. 12:00-kor. Érvényes: 2011.07.07-ig. Várható frissítés: 2011.07.07. 12:00-kor.

Részletesebben

ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ. A fentiek megállapításához talajfelmérésre lehet szükség.

ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ. A fentiek megállapításához talajfelmérésre lehet szükség. ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ ÜLTETÉSI ÚTMUTATÓ 01 A TALAJ ELŐKÉSZÍTÉSE A TALAJNAK A KÖVETKEZŐ FELTÉTELEKNEK KELL MEGFELELNIE: > a talajvíz szintje 2 méternél mélyebben legyen, > 6 m mélységig ne legyen sziklatömb,

Részletesebben

Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP

Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért. 2015/2016-os tanév október 21. VERSENYLAP Az általános iskolák biológiaversenyének iskolai fordulója a Proteus-elismerésért 2015/2016-os tanév 2015. október 21. VERSENYLAP Kedves Versenyző! Mielőtt válaszolnál a kérdésekre, figyelmesen olvasd

Részletesebben

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel

Természetmadárvédelem. gyerekszemmel Természetmadárvédelem gyerekszemmel Tiszakécske Párkereső 1 izhá csaka 2 sitéve júvar 3 héref aglyó 4 artipcsekef 5 dajármég 6 nakadrilyás b d e 7 tulipán( t betűcsere = vízimadár ) a c f g Madártotó képben

Részletesebben

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. május 10.)

Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. május 10.) Szőlő és alma növényvédelmi előrejelzés (2018. május 10.) Nagykőrös-Cegléd-Monor-Kecel-Lőrinci térségére Kiadva: 2018.05.10. 12:00-kor. Érvényes: 2018.05.17-ig. Várható frissítés: 2018.05.17. 12:00-kor.

Részletesebben

Növényvédelmi előrejelzés (20. hét)

Növényvédelmi előrejelzés (20. hét) Badacsonyi Borvidék Hegyközségi Tanács Növényvédelmi előrejelzés 2018-05-14 (20. hét) Fenofázis: : intenzív hajtásnövekedés, fürtmegnyúlás, (védett déli fekvésű helyeken korai fajtáknál virágzás kezdett)

Részletesebben

V i r á g v e t ô m a g o k é s p a l á n t á k. Syngenta Seeds Kft. 1123 Budapest, Alkotás utca 41. www.sg-flowers.com

V i r á g v e t ô m a g o k é s p a l á n t á k. Syngenta Seeds Kft. 1123 Budapest, Alkotás utca 41. www.sg-flowers.com V i r á g v e t ô m a g o k é s p a l á n t á k Syngenta Seeds Kft. 1123 Budapest, Alkotás utca 41. www.sg-flowers.com Területi képviselôink: Szerdahelyi Vilmos (Budapest, Dunántúl) Tel: 20/956-0042 Iványosi-Szabó

Részletesebben

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára

Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Szőlő növényvédelmi előrejelzés (2014.06.05.) a Móri Borvidék szőlőtermesztői számára Kiadva: 2014.06.05. 12:00-kor. Érvényes: 2014.06.12-ig. Várható frissítés: 2014.06.12. 12:00-kor. Fenológiai fázis:

Részletesebben