Tavaszi temetőtakarítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tavaszi temetőtakarítás"

Átírás

1 12. évfolyam 4. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja április Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok. (1 Thesszalonika 4,11) Tavaszi temetőtakarítás A temető rendbetétele április 24-én, szombaton a reggeli harangszóval kezdődik. Minden segíteni szándékozó testvérünket szeretettel hívjuk és várjuk! Április hónap vezérigéje Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. (1 Korinthus 15,12-14) 1

2 Gyülekezettörténet mindenkinek Új sorozatunkban fel szeretnénk tárni egyházközségünk múltját, hogy megismerjük azt a tárgyi és szellemi örökséget, amit őseink ránk hagytak. Szeretnénk, ha minél többen megismernék és még jobban magukénak éreznék nemcsak a templomot, a parókiát, hanem azt a közösséget is, amelynek tagjai és részesei most, a jelenben. 4. rész: A Miklós-család és a gyülekezet Alacskán a gyülekezetnek gazdag támogatója volt a Miklós-család, amelynek tagjai generációkon keresztül szívükön viselték a református egyházközség sorsát. A Miklós-család Székelyföldről származik, a család egyik ága a Rákócziak idejében költözött Magyarország mai területére, Finkére. A másik ág Erdélyben maradt, tagjai most is Miklósvárott és környékén élnek. A családnak több kiemelkedő alakja is volt: Gyula, Ödön és Elemér. Miklós Gyula az 1848-as szabadságharcban huszárfőhadnagyként szolgált, majd a politikai életbe kapcsolódott be. Országos borászati kormánybiztos lett, nevéhez kapcsolódik a Központi Mintapincészet létrehozása és a magyar konyakipar megszervezése. Miklós Gyula építette az alacskai kastélyt, melynek építési idejéről és körülményeiről nem sokat tudunk. Miklós Ödön volt ennek a családnak másik kiemelkedő alakja, aki a gyülekezet főgondnoka volt és közegyházi tisztséget is viselt, hiszen az évi zsinaton a Tiszáninneni Református Egyházkerület küldötteként vett részt. Emellett országgyűlési képviselő is lett, majd pedig földművelésügyi államtitkár, és a párizsi világkiállítás magyar kormánybiztosa. Miklós Ödön sírhelye a kastély kertjében található. Miklós Elemér a község legnagyobb birtokosaként 1921-ben harangot adományozott a gyülekezetnek. (Forrás: Dedicsné Varga Szilvia főiskolai szakdolgozata) 2

3 Gyülekezetünkben történt események márciusban március 2-án, kedden folytatódtak a háziköri alkalmak gyülekezetünkben. A II. körzet istentiszteletére Varga Imre otthonába vártuk az érdeklődőket, ahol Lukács evangéliuma 15. fejezetének verseiből szólt hozzánk Isten Igéje: "Azután így folytatta: "Egy embernek volt két fia. A fiatalabb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a vagyon rám eső részét. Erre megosztotta köztük a vagyont. Néhány nap múlva a fiatalabb fiú összeszedett mindent, elköltözött egy távoli vidékre, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet folytatott. Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki. Ekkor magába szállt és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elmegyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok reá, húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábára! Azután hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. És vigadozni kezdtek." Konfirmáció 2010 A gyülekezet presbitériumának döntése értelmében a konfirmációi vizsga május 9-én, vasárnap 14 órától lesz megtartva a parókia gyülekezeti termében, a konfirmációi ünnepély és fogadalomtétel pedig egy héttel később május 16-án, vasárnap fél 4-kor kezdődik a templomban. Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk! 3

4 március 3-án, szerdán megtartottuk imaóránk első alkalmát gyülekezetünkben. A parókia gyülekezeti termébe vártuk azokat a gyülekezeti tagjainkat, akik fontosnak érzik, hogy imádságban is megosszák gondolataikat és érzéseiket Istennel és felebarátaikkal. Az imaórán az Ige mellett csendesedtünk el, kötött és kötetlen formában könyörögtünk Urunkhoz. Énekeink pedig lelki ráhangolódásunkat szolgálták ezen az esti alkalmon március 9-én, kedden folytatódtak a háziköri alkalmak gyülekezetünkben. A II. körzet istentiszteletére Somodi András otthonába vártuk az érdeklődőket, ahol Lukács evangéliuma 17. fejezetének verseiből szólt hozzánk Isten Igéje: "Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, így válaszolt nekik: "Az Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből következtethetne rá. Azt sem mondhatják: Íme, itt, vagy íme, ott van! - Mert az Isten országa közöttetek van!" És amint Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is: ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek, egészen addig a napig, amíg Nóé be nem ment a bárkába. Azután jött az özönvíz, és elpusztított mindenkit. Éppen úgy lesz, mint ahogy Lót napjaiban történt: ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek; de amely napon Lót kiment Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és elpusztított mindenkit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik." 4

5 március 10-én, szerdán első alkalommal gyülekeztünk össze, hogy régi énekeinket gyakoroljuk. A parókia gyülekezeti termébe vártuk azokat a gyülekezeti tagjainkat, akik fontosnak érzik, hogy régi énekeinket felelevenítsük, és ne hagyjuk elveszni azokat március 21-én, vasárnap Alacskán tartotta évkezdő alkalmát a Magyar Református Presbiterszövetség Észak-Borsodi Területi Szervezete. A konferencia a templomban kezdődött, ahol ifj. Elek János, gyülekezetünk gondnoka köszöntötte az egybegyűlteket. A nyitó áhítatot Kemény István lelkipásztor tartotta. Az áhítat után Csikai Sándor, a Magyar Református Presbiterszövetség Észak-Borsodi Területi Szervezetének titkára kérte fel az előadás megtartására Pásztor Gyula lelkipásztort, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanárát. A délután csoportos beszélgetésekkel folytatódott, majd az alacskai Kastély Kultúrtermében Csikainé Mihalik Éva ózdi beosztott lelkipásztor tartott evangelizációt. Az evangelizáció után gyülekezetünk presbitere, Ujlaki Béla Alacska polgármestere mutatta be településünket a konferencia résztvevőinek. A délután az Alacskai Helytörténeti Gyűjtemény megtekintésével és szeretetvendégséggel ért véget. Gyülekezetünk elnöksége nevében köszönjük minden kedves testvérünk adományát és felajánlását, amivel segítették a konferencia megszervezését március 24-én, szerdán kísértük utolsó útjára Virág József, 55 esztendőt élt testvérünket. Ravatala mellett Isten vigasztaló Igéje János evangéliumának 14. részének válogatott verseiből szólt hozzánk. A gyülekezet, mint lelki család Istentől jövő vigasztalást kér gyászoló testvéreknek. 5

6 március 26-án, pénteken a Csomasz Tóth Kálmán Református Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4 alacskai növendéke is részt vett az intézmény névadójáról elnevezett II. Egyházi Énekversenyen Miskolcon. A második korcsoportban versenyzett Dedics Bettina, Sándor Boglárka, Sápi Veronika és Sulyok Boglárka. Az általános iskolai 3-4. osztályosok között Sápi Veronika harmadik helyezést ért el. A gyülekezet egész közössége gratulál az elért eredményekhez március 28-án, vasárnap gyülekezetünk ifjúsága szolgált a virágvasárnapi istentiszteleten. A szolgálatokat Rákosi Réka és Pogácsás Patrik kezdte, akik az úrasztalától olvasták fel Jézus virágvasárnapi bevonulását és imádkoztak a zsoltáros szavaival. Az igehirdetés után a II. Csomasz Tóth Kálmán Református Énekversenyen szerepelt hittanosok énekeltek, majd pedig Zoltai Evelin, Varga Klaudia és Ujlaki Alexandra mondott el egy-egy virágvasárnapi verset. Az istentisztelet után fiataljaink a kijáratnál frissen nyílt barkával köszöntötték a gyülekezet tagjait. Köszönjük az előkészületekben nyújtott segítséget Lakó Szilveszter, Sápi Veronika, Szőke László, Tóth Balázs, Tóth Martina hittanosainknak. 6

7 március 31-én, szerdán folytatódott a gyászolók bibliaórája gyülekezetünkben. A parókia gyülekezeti termébe vártuk azokat a gyülekezeti tagjainkat, akiknek családjában az elmúlt két esztendőben halálesetek történtek. A bibliaórán az Ige mellett beszélgettünk, megosztottuk egymással érzéseinket és gondolatainkat a gyász különböző fokozatairól, majd pedig régi temetési énekeket énekeltünk gyülekezetünk volt kántorának, Nagy Lászlónak énekgyűjteményéből. Ezen az estén Jeremiás próféta könyvének 46. fejezetének 3. és 4. verséből szólt hozzánk Isten Igéje: Készítsétek a pajzsot és a vértet: induljatok a harcba! Fogjátok be a lovakat, üljetek föl, lovasok! Álljatok sorba sisakban, fenjétek a lándzsákat, öltsetek páncélt! Az alkalmakról és eseményekről készült további fényképek gyülekezetünk internetes oldalán tekinthetők meg: Tudod-e? Az istenhit az Egyesült Államokban továbbra is nyilvános ügy marad. Eszerint továbbra is engedélyezett, hogy a papír- és fémdollárokon megmaradhasson a felirat: In God we trust Istenben bízunk. Az USA Kalifonia Államában az egyik bíróság kimondta ítéletében: nem alkotmányellenes a dollárok Istenre hivatkozása és az iskolákban Isten nevében kimondott eskü. Ezzel a döntéssel a San-Franciscó-i bíróság a saját ítéletét helyezte hatályon kívül, amit e tárgyban 2002-ben hozott. Akkoriban az ateista Michael Newdow azzal a váddal élt, hogy az esküformula Istenre hivatkozva beleütközik az amerikai alkotmányba. Ez ugyanis kimondja a vallás és az állam szétválasztását. Most többségi döntéssel az a bíróság véleménye, hogy az eskü alkotmányos lehetőség. A bírák véleményezése szerint a nemzet Isten vezetése alatt formula a nagy amerikai nemzet életében valójában büszke visszaadása és megtartása annak az alapvető eszmének, ami az Államokat létrehozta. Ez érvényes erre a mondatra is: Istenben bízunk. (Forrás: Reformátusok Lapja) 7

8 A jókedvű adakozót szereti az Isten! (2 Korinthus 9,7) Gyülekezeti adományok Isten dicsőségére 2010 márciusában: - Virág Józsefné és gyermekei Isten dicsőségére, a temetés alkalmából 5,000,- forintot adományoztak. - Nagy András és családja Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 5,000,- forintot adományozott. - Mészáros Lajosné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 1,000,forintot adományozott. - Somodi Andrásné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 1,000,forintot adományozott. - Földesi Károlyné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 1,000,forintot adományozott. - Ujlaki Gyuláné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 2,000,forintot adományozott. - Gál Gyuláné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 1,000,forintot adományozott. - Gál Lajosné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 1,000,forintot adományozott. - Kiss Károlyné Isten dicsőségére, a presbiterképző konferencia szeretetvendégségére 1,000,forintot adományozott. A gyülekezet elnöksége köszöni áldozathozatalukat és Isten áldását kéri életükre. Imatémák április hónapra - Adjunk hálát húsvét ünnepéért, a feltámadott Jézussal való találkozásért, az alkalmakért, istentiszteletekért, a legátus szolgálatáért, a fiatalok bizonyságtételéért. - Imádkozzunk községünkért, Alacskáért, annak vezetőiért, mindazokért, akik a faluért munkálkodnak, akik itt élnek. - Imádkozzunk terveinkért, pályázatainkért, kérvényeinkért, hiszen a lelki szolgálatok mellett munka is vár reánk, kérjük Isten áldását ezek megvalósításához is. Az Örömmondó az Alacskai Református Egyházközség havonta megjelenő ingyenes kiadványa. A kiadásért az Egyházközség Elnöksége felelős. Készült 270 példányban a Tiszáninneni Református Egyházkerület Missziói Központjában. ALACSKAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 3779 Alacska, Dózsa György út 1. 48/ ; E mail: kemenyi@parisat.hu; 8

Március hónap vezérigéje

Március hónap vezérigéje 12. évfolyam 3. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2010. március A sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon." (1Korinthus 4,2) A Magyar Református Presbiteri

Részletesebben

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Gyülekezeti hitoktatás

Gyülekezeti hitoktatás 11. évfolyam 7-8-9. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2009. július-augusztus-szeptember Tanítsd őket a jó útra, amelyen járniuk kell! (1Királyok 8,36) Gyülekezeti hitoktatás Hittanórák rendje

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

12. évfolyam 5. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2010. május Örömmondó, 2010. május 1 www.alacska.tirek.hu

12. évfolyam 5. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2010. május Örömmondó, 2010. május 1 www.alacska.tirek.hu 12. évfolyam 5. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2010. május Az Alacskai Református Egyházközség presbitériuma fontosnak tartja, hogy ne csak a gyülekezet épületei legyenek karbantartva,

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása

Péntek, 18 óra: bibliatanulmányozás + imaközösség (havonta egyszer) Márk evangéliuma tanulmányozása Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus Egyházközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség

Gyóni ReforMÁTUS EgyHÁZközség KatolikUS egyházközségeink F Egyházaink hírei református egyházközségeink Gyóni Katolikus EgyHÁZközség A nagyböt 14-én hamvazószerdával kezdődik. Ez szigorú böjti nap, melyen 18 60 éves korig 35 veszünk

Részletesebben

Egy lélekkel a templomban

Egy lélekkel a templomban Egy lélekkel a templomban 2016. 06. 26. Állhatatosan, egy szívvel, egy lélekkel a templomban mottóval június 27-től kezdődően ebben az évben is megszervezésre kerül a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

A bűnbocsánat szentsége

A bűnbocsánat szentsége A bűnbocsánat szentsége 1 A keresztségben Isten gyermekei lettünk visszakaptuk mindazt, amit az ember az eredeti bűnnel elvesztett: a szentség lehetőségét. De természetünk gyenge és törékeny, állandóan

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK HIT VALLÁS HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra Dabasi-Szőlők,

Részletesebben

KATolIKUS egyházközségeink F

KATolIKUS egyházközségeink F KATolIKUS egyházközségeink F GyÓNI KATolIKUS egyházközség MiserenDÜnk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 10.30 (Gyón) Augusztus 21 24-ig a hétköznapi szentmisék

Részletesebben

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon:

BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 1 BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1188. Budapest, Rákóczi u 81. Telefon: 295 34 27 06 30 445 39 55 A BUDAPEST PESTSZENTIMREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERVE A 2015. ÉVRE I.

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a ös tanévben

Hitéleti alkalmaink a ös tanévben Hitéleti alkalmaink a 2014-2015-ös tanévben Intézményünk vezérigéje a 2014-2015-ös tanévben: Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. /Az új tanév első

Részletesebben

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.)

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) A JOC lelkisége A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) Amely életúttá, életstílussá, és folyamatos meghívássá válik az elkötelezettségre és a mindennapi életben

Részletesebben

31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG

31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG May 31, 2015 PHOENIXI MAGYAR REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG HUNGARIAN REFORMED CHURCH IN PHOENIX Cím: 1822 W. Vogel Ave, Phoenix, AZ Postacím: P.O. Box 83625, Phoenix, AZ, 85071 Telefon: 602-943-2539, Email:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG

2018. július hit vallás. GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG 2018. július hit vallás Egyházaink hírei KATOlIKus egyházközségeink F református egyházközségeink GYÓNI KATOlIKus EGYHáZKÖZSÉG Július hónap hétköznapi szentmiséivel kapcsolatban figyeljük a templomi hirdetéseket!

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

A tékozló fiúk hazatérése. EEA Imahét 2016. január 3 10.

A tékozló fiúk hazatérése. EEA Imahét 2016. január 3 10. A tékozló fiúk hazatérése EEA Imahét 2016. január 3 10. Ima Az ima, a Szentlélek ajándéka. Gyakran nem tudjuk, hogyan, mikor és miért imádkozzunk. Nagy érdeklődést mutatunk a különböző imádkozási módok

Részletesebben

A TÉKOZLÓ FIÚRÓL NEVEZETT VASÁRNAP

A TÉKOZLÓ FIÚRÓL NEVEZETT VASÁRNAP A TÉKOZLÓ FIÚRÓL NEVEZETT VASÁRNAP A tékozló fiúról nevezett vasárnap fokozza a böjti készületi hangulatot és buzdít a komoly részvételre. Lk 79. szk. Mondá az Úr e példabeszédet: Egy embernek volt két

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát

A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irmát 2014. 09. 08. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Molnár Irma zsoboki lelkészasszonyt szeptember 6-án, az általa alapított Bethesda

Részletesebben

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban

Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban Diakóniai munkapontot avattak Mezőpanitban 2017. 05. 13. A Diakónia Keresztyén Alapítvány 51. munkapontját nyitották meg hivatalosan szombaton, május 13-án Mezőpanitban. Az új iroda nyitása, az otthoni

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak

Uram! Téged tartottunk hajlékunknak Uram! Téged tartottunk hajlékunknak 90. zsoltár A Vámosmikolai Református Gyülekezet küzdelmes évtizedeiből 1 A reformáció Vámosmikolán Mikola hitújítására vonatkozó feljegyzés csak a 17. század második

Részletesebben

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL.

FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. FÉLJÉTEK AZ ISTENT ÉS NÉKI ADJATOK DICSŐSÉGET (JEL. 14:7.) OM NÉV CÍM FENNTARTÓ 201724 Tagintézmény Eötvös József Református Oktatási Központ - Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium,

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Az Alacskai Református Egyházközség SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Alacska, 2009. október 1. I. fejezet Általános rendelkezések 1.. (1) Az Alacskai Református Egyházközség a Szentírás alapján és hitvallásai,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám - 2012. május Galgagyörki Napló Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám 2012. május ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Lőrik László átveszi a Köznevelésért díjat Fristáczki Erik 8. osztályos tanuló Izgatottan

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 24. GYÜLEKEZETEM TÖRTÉNETE Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: http://www.reformatus.hu/mutat/6957/; http://www.majus22.org/cikk.php?id_cikk=60

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

Paks, Lukács Vilmos

Paks, Lukács Vilmos Visken jártunk Testvér gyülekezetünkben nagy esemény volt 2010. március 21.-én. Több évi küzdelem után sikerült kiharcolniuk, hogy Jenei Károly lelkipásztort beiktassák. Az esperes úrnak más elképzelése

Részletesebben

Böjti zenés-ifjúsági istentisztelet

Böjti zenés-ifjúsági istentisztelet 11. évfolyam 3. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2009. március "Amikor pedig te böjtölsz, kend meg a fejedet, és mosd meg az arcodat, hogy böjtölésedet ne az emberek lássák, hanem Atyád."

Részletesebben

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2.

22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. 22. LECKE: A REFORMÁTUS ISTENTISZTELET Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 2. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS Az istentisztelet: Az istentiszteleti cselekvés során az Istenben hívő emberek közössége

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK Egyházaink hírei Katolikus egyházközségeink F Gyóni Katolikus Egyházközség Nagyböjt hétfőin a szentmise után lehetőség a szentgyónásra 18.15-ig (26-án, nagyhétfőn 19.15-ig). 14-én, 21-én és 28-án a szentmisék

Részletesebben

AZ ISTENTISZTELET RENDJE

AZ ISTENTISZTELET RENDJE Újpest-Belsőváros 2008. 01. 27. a Julianna iskola bemutatkozása Loránt Gábor AZ ISTENTISZTELET RENDJE Alapige (textus): 1Kor 14,33a Olvasandó (lectio): 1Kor 14,26-33a Mert Isten nem a zűrzavarnak, hanem

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56

Vallás. Írta: Administrator április 05. hétfő, 19:01 - Módosítás: december 20. kedd, 21:56 Rádóckölked lakói két egyházközösséghez tartoznak: a római katolikus és a református egyházhoz. Jelenleg a lakosság negyed része református, háromnegyed része katolikus vallású. Csak néhányan vallják magukat

Részletesebben

Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7)

Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Ökumenikus Imahét Nyírbogáton 2015. január 20-24. Jézus így szólt hozzá: Adj innom! (Jn 4,7) Az ökumenikus imahét estéin az élő víz forrásához kaptuk a hívó szót. Jézus találkozása és beszélgetése a samáriai

Részletesebben

KARÁCSONYI KÖRLEVÉL 2008

KARÁCSONYI KÖRLEVÉL 2008 KARÁCSONYI KÖRLEVÉL 2008 Fogadd el ajándékomat, amelyet áldásommal vittek neked, hiszen Isten kegyelmes volt hozzám, és van mindenem. És addig unszolta őt, amíg el nem fogadta. Szeretett Testvéreim! 1

Részletesebben

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében

Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Beszámoló Hitéleti alkalmaink a 2013-2014-es tanév első félévében Reggeli áhítatok Szeptember-októberben minden osztály hétfőn reggel közös áhítaton vesz részt a templomban, majd tavaszig hétfőn reggel

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Zsobokon

Lelkészbeiktatás Zsobokon Lelkészbeiktatás Zsobokon 2016. 09. 29. Szeptember utolsó vasárnapján ünnepi népviseletbe öltözött emberek lepték el a közel 300 lelket számláló kalotaszegi település, Zsobok utcáit. Nem mindennapi eseményre

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

2016.nyár. Kedves Testvéreink az Úrban! Hálaadás: Gyermekmisszió

2016.nyár. Kedves Testvéreink az Úrban! Hálaadás: Gyermekmisszió Gyermekmisszió Gyermek Evangélizációs Közösség 2016.nyár Kedves Testvéreink az Úrban! Érezzétek, és lássátok, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki hozzá menekül. Zsolt. 34,9 Hálás és örömteli a szívünk

Részletesebben

VI. évf. 8. szám 2015. június 14. HÍVÓ SZÓ. Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség lapja HÁLA, HOGY ITT A CSENDES REGGEL

VI. évf. 8. szám 2015. június 14. HÍVÓ SZÓ. Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség lapja HÁLA, HOGY ITT A CSENDES REGGEL VI. évf. 8. szám 2015. június 14. HÍVÓ SZÓ Szigetszentmiklós-Kossuth utcai Református Egyházközség lapja HÁLA, HOGY ITT A CSENDES REGGEL - 2 - HÁLA Hála legyen Istennek a kimondhatatlan ajándékáért (2Kor.

Részletesebben

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe

PROGRAMNAPTÁR. középiskolai megemlékezés hétfő Pedagógusnap Szent Gellért ünnepe PROGRAMNAPTÁR 2018. szeptember 09.03. hétfő Tanévnyitó VeniSancte iskolai 09.03- Befogadás, (csoportszintű) mérése (folyamatosan) 09.05. Tanévnyitó Mocorgó mise VeniSancte 09.06. Szülői értekezlet 1. osztály

Részletesebben

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA 46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA Az új parókia megáldását a püspök vagy megbízottja végzi, az épület utcai bejárata előtti istentisztelet keretében. Ha a vendégek nagy száma, vagy az utcai forgalom mértéke,

Részletesebben

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. -

Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban. - 2008. május 31. - Ultreya (országos Cursillos találkozó) a paksi Református Templomban - 2008. május 31. - A Cursilló (spanyol eredetű szó) magyarul a keresztyénségről szóló rövid tanfolyamot jelent. A református Cursillo

Részletesebben

2006. év a Felszegi Gyülekezetben

2006. év a Felszegi Gyülekezetben 2006. év a Felszegi Gyülekezetben Presbitérium 9 presbiteri gyűlés Egyházmegyei továbbképzések Protestáns imahét február végén Futó Zoltán, Morva Ákos, Dr. Medgyessy György, Macsári István, Bence Imre,

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám Mert született néktek ma Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2,11 Kedves Testvéreim! Karácsony számomra

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM

GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013 kulonszam tavasz.qxd 2013.02.26. 22:27 Page 1 CSÖMÖR-NAGYTARCSAI REFORMÁTUS MISSZIÓI EGYHÁZKÖZSÉG GYÜLEKEZETI LAPJA, 3. ÉVFOLYAM, KÜLÖNSZÁM 2013. KÜLÖNSZÁM SZERESSÉTEK EGYMÁST! Ahogyan engem szeretett

Részletesebben