A bűnbocsánat szentsége

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A bűnbocsánat szentsége"

Átírás

1 A bűnbocsánat szentsége 1 A keresztségben Isten gyermekei lettünk visszakaptuk mindazt, amit az ember az eredeti bűnnel elvesztett: a szentség lehetőségét. De természetünk gyenge és törékeny, állandóan kísértést szenvedünk, hogy válasszuk a kényelmesebbnek tűnő utat. Sokszor megfeledkezünk Istenről, vagy egyszerűen nem hallgatunk rá. Így követünk el bűnt: megszakítjuk a barátságot Istennel és embertársainkkal. Ha valaki megsért, vagy megfeledkezik rólunk, szeretnénk visszaadni neki a sértést, a megbántást, nehezünkre esik a megbocsátás, de Isten nem ilyen! Amikor megbántjuk Istent, vétünk ellene, akkor Ő mindig kész megbocsátani és helyreállítani velünk a barátságot. Egy nap Jézus, hogy megértsük, milyen jó a mi Mennyei Atyánk, mennyire szereti az ő gyermekeit a következő történetet mondta el: Egy embernek két fia volt. A fiatalabb egy napon így szólt: "Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét!" Erre szétosztotta köztük vagyonát. A fiatalabb pedig összeszedte mindenét, és más vidékre költözött. Ott eltékozolta mindenét, majd nélkülözni kezdett. Elszegődött egy gazdához, aki kiküldte a mezőre, hogy a sertéseket őrizze. Még az állatok ételéből is szívesen evett volna, de nem adtak neki. Ekkor magába szállt és megbánta, amit tett, s arra gondolt: "Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz..."

2 2 Ezzel elindult hazafelé. Apja távolról meglátta és megsajnálta. Eléje sietett, magához ölelte és megcsókolta. A fiú ezt mondta: "Apám vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be." Apja azonban előhívta szolgáit: "Adjátok rá a legszebb ruhát, húzzatok gyűrűt az ujjára, sarut a lábára... együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült." (Vö. Lk 15,11-32.) 1. Mi mindent tett a tékozló fiú, hogy újra atyja házába kerülhessen? Először: Másodszor: Harmadszor: Negyedszer: Mi is gyakran járunk hasonlóan, mint a tékozló fiú, hiszen Sokszor a rossz egyszerűbbnek, kívánatosabbnak, vonzóbbnak mutatkozik, mint az, ami jó, helyes. Ez a kísértés. Az ember a hallgathat a lelkiismeretére, amely Isten szava bennünk, így meg tudja különböztetni a jót a rossztól, de van, amikor a kísértés győz, ekkor követünk el bűnt, tudjuk, hogy mi a helyes, de mégis a rosszat akarjuk tenni. A bűn azonban mindig megsebzi a szeretetet. Ilyenkor súlyos szomorúság leple nehezedik a szívünkre. Bűnt követve el saját boldogtalanságunkat építjük. Hogyan orvosolhatjuk a bajt?

3 A BŰNBOCSÁNAT SZENTSÉGE ÁLTAL!!! 3 A szentség, amelyben Jézus megajándékoz minket a megbocsátásával a bűnbocsánat szentsége, vagy egyszerűbb nevén a gyónás. A feltámadás után, Jézus az apostoloknak ajándékozta a Szentlelket, ezért a papok, püspökök képesek arra, hogy feloldozzanak a bűn rabságából az Úr Jézus nevében. Amikor vétkezünk és tudjuk, hogy többé nem lehetünk igaz barátságban Istennel, akkor elmegyünk a paphoz, aki Jézus nevében megbocsátja bűneinket és feloldoz minket. Ha jól szeretnénk felkészülni a gyónásra és jól szeretnénk azt elvégezni, akkor nincs más dolgunk, mint követni a tékozló fiú példáját. Meg kell vizsgálnunk a lelkiismeretünket. Meg kell bánni a bűneinket. Meg kell ígérni, hogy többé nem vétkezünk Meg kell vallanunk a bűneinket. A pap az Egyház szolgálata áltál feloldoz minket. És el kell végeznünk azt a jócselekedetet, elégtételt, amit a pap ad.

4 4 TEHÁT ÍGY GYÓNUNK: A szentgyónás előtt A gyónás előtt, még otthon megvizsgáljuk a lelkiismeretünket: Mennyire sikerült megvalósítanom az Úrnak tett ígéreteimet, miben vétettem a Szeretet ellen? Legjobb, ha előveszed a te kis szövetségedet, ígéretedet és pontról-pontra végig gondolod, miben nem sikerült teljesítened őket. Megbánjuk a felismert bűneinket: Amikor sikerült felismerned a bűneidet, mikor, hányszor és miben vétettél az Isten és ember szeretet ellen tudva és akarva, akkor bánd meg azokat a szívedben. Aki nem bánja meg a bűneit, az nem kapja meg a megbocsátás ajándékát, nem tud érvényesen gyónni. Erősen megfogadjuk, hogy többé nem akarunk bűnt elkövetni és a bűnre vezető alkalmat is elkerüljük. Ha már bánod a rosszat, amit tettél, akkor ígérd meg, hogy a jövőben nem fogsz ilyet tenni. Ez az ígéret is nagyon fontos! Ezekkel végezve készültél fel arra, hogy megkapd a megbocsátás ajándékát, tehát most már bátran lépj be a gyóntatószékbe! A gyónás alatt, a gyóntatószékben Belépve a gyóntatószékbe vagy gyóntatóhelyiségbe köszönünk: -- Dicsértessék a Jézus Krisztus! Letérdelünk (vagy leülünk) és keresztvetéssel kezdjük: -- Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

5 5 A lelkiatya szavai után így valljuk meg bűneinket: Gyónom a Mindenható Istennek, és neked, lelkiatyám: Utoljára gyóntam:... Áldozni szoktam:... Ezeket a bűnöket követtem el: (Ezután el kell mondani az elkövetett bűneinket.) Végül ezt mondjuk: Más bűnömre nem emlékszem. Meghallgatjuk a lelkiatya szavait, válaszolunk esetleges kérdéseire, végül elfogadjuk az elégtételt. Ezután újra megbánjuk bűneinket: Istenem, szeretlek téged, és ezért teljes szívemből bánom, hogy bűneimmel megbántottalak. Kérlek, bocsáss meg nekem. Ígérem, hogy ezentúl a jóra törekszem, és a bűnt kerülöm. --Keresztvetéssel fogadjuk a gyóntató feloldozását, s felelünk: Amen. A pap szavaira: Magasztaljuk Istent, mert jóságos hozzánk! -- Mert örökké szeret minket.-- válaszoljuk. Ezután felállunk, köszönünk és távozunk. A gyónás után Ülj le, vagy térdelj le a padba, teremts csöndet magadban, és teljes szívedből mondj egy nagy köszönöm -öt Istennek! Ha teheted, akkor még ott rögtön a templomban végezd el az elégtételt. Boldog, akinek a bűne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét, akinek lelkében nem lakik álnokság. Te vagy menedékem, megmentesz a félelemtől, s körülveszel a szabadulás dalaival. (32. zsoltár)

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A tékozló fiú A Biblia gyermekeknek bemutatja A tékozló fiú Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A bűnbocsánat szentsége

A bűnbocsánat szentsége A bűnbocsánat szentsége 1 A bűnbocsánat szentsége 1. A bűn és az Ószövetség Nincs egységes szó arra, hogy mi is a bűn, HANEM úgy értelmezik, mint: Félrelépés / a helyes útról való letérés a. Ha beismerem

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Elsőáldozási vizsgakérdések

Elsőáldozási vizsgakérdések 1. Mi a katolikus köszönés? Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen 2. Milyen vallású vagy? Római katolikus keresztény. 3. Mikor lettél római katolikus keresztény? Amikor megkereszteltek. Elsőáldozási

Részletesebben

AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL

AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL Mi Atyánk... AMIT AZ ELSŐÁLDOZÓKNAK TUDNI KELL Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved, Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, Amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi

Részletesebben

A TÉKOZLÓ FIÚRÓL NEVEZETT VASÁRNAP

A TÉKOZLÓ FIÚRÓL NEVEZETT VASÁRNAP A TÉKOZLÓ FIÚRÓL NEVEZETT VASÁRNAP A tékozló fiúról nevezett vasárnap fokozza a böjti készületi hangulatot és buzdít a komoly részvételre. Lk 79. szk. Mondá az Úr e példabeszédet: Egy embernek volt két

Részletesebben

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Rembrandt Harmenszoon van Rijn Rembrandt Harmenszoon van Rijn 1606-1669 Rembrandt kb. 600 festményt, 300 metszetet és 2000 rajzot alkotott, összesen körülbelül száz önarckép fűződik a nevéhez AMSZTERDAM A Rembrandt-ház homlokzata Jeremiás

Részletesebben

A Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság plébánián 2008. április 27-én lesz elsőáldozás - 1032 Bp. Vörösvári u. 110.

A Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság plébánián 2008. április 27-én lesz elsőáldozás - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. A Budapest-Óbuda-Hegyvidék Szentháromság plébánián 2008. április 27-én lesz elsőáldozás - 1032 Bp. Vörösvári u. 110. Tel: 388-6126 - Kedves Szülők! A beiratkozáskor hozzák el a gyermek keresztlevelét.

Részletesebben

Elsőáldozásra készülök!

Elsőáldozásra készülök! Elsőáldozásra készülök! Katolikus köszöntés: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké. Ámen. Laudetur Jesus Christus! In aeternum. Amen. Keresztvetés: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen. Szentháromság

Részletesebben

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ

Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ Szabó Józsué Dániel PORTFÓLIÓ plakát plakát roll-up, fagyiölcsér kampány üzlet portál könyv A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2. Hogyan szerette Isten a világot?

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

DOLHAI LAJOS A szentgyónás, az irgalmasság szentsége

DOLHAI LAJOS A szentgyónás, az irgalmasság szentsége DOLHAI LAJOS A szentgyónás, az irgalmasság szentsége 1) A bűnbocsánat szentségének, a gyónásnak sokféle elnevezése van. Mindegyik tanulságos és sokatmondó számunkra. Leggyakrabban a bűnbocsánat szentségének

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS 32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS ELŐJÁTÉK, GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS INTROITUS KRISZTUS IMÁDÁSA (KYRIE) DICSŐÍTÉS (GLORIA IN EXCELSIS) BEJELENTÉS LEKCIÓ IGEHIRDETÉS GYÜLEKEZETI

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.)

A JOC lelkisége. A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) A JOC lelkisége A JOC lelkisége a Revisio Vitaeben fejeződik ki. (a Láss Ítélj Cselekedj módszerben.) Amely életúttá, életstílussá, és folyamatos meghívássá válik az elkötelezettségre és a mindennapi életben

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Elsőáldozásra készülök!

Elsőáldozásra készülök! ELSŐ SZENT ÁLDOZÁS Kolozsvár 2013 1 Elsőáldozásra készülök! E füzetkében minden megtalálható, amit egy elsőáldozónak tudnia kell! 2 3 Katolikus köszöntés: Dicsértessék a Jézus Krisztus! Laudetur Jesus

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele

Példa Biztos, hogy vannak bűneim, hibáim, alkalmatlanságaim, de attól még keresztény vagyok Istenhez tartozom, mert szövetségre léphettem Vele Érdekes lenne több templomból kijövő embernek feltenni a kérdést. - Keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Igen. - Valóban keresztény vagy? => valószínűleg a válasz: Remélem, próbálok, igyekszem. o

Részletesebben

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. IMA SZENT JÓZSEFHEZ Szent József, légy házunk ura, Kis családunk pátrónusa, Egyetértés, hű szeretet Egyesítse

Részletesebben

T ĺ Z P A R O N C S O L A T

T ĺ Z P A R O N C S O L A T III. OSZTÁLY T ĺ Z P A R O N C S O L A T 1. JÉZUS A MENNYEI ATYA SZERETETÉRE TANÍT Jézussal találkozunk - Lk 19,1-10: Zakeus, a vámos, miután találkozott Jézussal, teljesen megváltozott. - A templom Isten

Részletesebben

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

Magyar Katolikus Katekizmus

Magyar Katolikus Katekizmus PPEK 25 Magyar Katolikus Katekizmus Magyar Katolikus Katekizmus mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral

Részletesebben

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett

1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett 1. Aki a Jordán vizében megkeresztelkedett Világosságos szentolvasó I. Jézus a tisztulás jelképeként alámerült a Jordán vizében. Nekem a gyónás adja a megtisztulást. Milyen gyakran élek a gyónás lehetõségével?

Részletesebben

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit?

Hívásod érkezett. Ráérsz egy kicsit? A hívás Hívásod érkezett Ráérsz egy kicsit? Pi pi pi Jártál már te is így? Fel akarod hívni a legjobb barátodat vagy barátnődet, de foglalt. Vársz öt percet, újból próbálkozol, és még mindig foglalt. Többszöri

Részletesebben

Advent 1. vasárnapja november 29. MEGBOCSÁTÁS

Advent 1. vasárnapja november 29. MEGBOCSÁTÁS Advent 1. vasárnapja 2015. november 29. MEGBOCSÁTÁS apa két fiáról (LK 15,11-32) Példabeszéd az apa két fiáról (LK 15,11-32) 11Azután így szólt: Egy embernek volt két fia. 12A fiatalabb azt mondta apjának:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag

A Biblia gyermekeknek bemutatja. A földműves és a mag A Biblia gyermekeknek bemutatja A földműves és a mag Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

Mit kezdjek a bűnnel?

Mit kezdjek a bűnnel? Mit kezdjek a bűnnel? Steven L. Pogue Az adóhivatal kapott egy névtelen levelet: "Kedves NAV! Ebben a borítékban mellékeltem 30.000 forintot. A múlt évben csaltam az adóbevallásomban, és azóta nem tudok

Részletesebben

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS Konfirmáció A konfirmációi vizsga felépítése BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS 644 33. Konfirmációi vizsga A konfirmációi vizsga alábbi rendje általános útmutatásul szolgál. A vizsga a

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2. Hogyan szerette Isten a

Részletesebben

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise

40 éves házassági évfordulóra gitáros szentmise D A G A Bevonulás Két ember eléd lép, két ember Téged kér, D A G A Két ember eléd áll, két ember Téged vár, A D H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk! Cis Fis H E Végtelen Istenünk, áldd meg az életünk!

Részletesebben

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének.

A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A SZENTMISE A pap a ministránsokkal és a segédkezőkkel együtt bevonul a temploma. Ezalatt elhangzik a kezdőének. A keresztvetés Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresztet vetünk, és feleljük: Az

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

A MISE RENDJE MAGYARUL

A MISE RENDJE MAGYARUL BEVEZETŐ SZERTARTÁS KEZDŐÉNEK Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A MISE RENDJE MAGYARUL A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK ( Nyomtatható formában ) TELJES HITTAN KÉRDÉSEK A BÉRMÁLKOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2.

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Hiszek: rendelkezésre állok

Hiszek: rendelkezésre állok Egresits Ferenc Hiszek: rendelkezésre állok A következő párbeszéd egy frissen megtért keresztény és hitetlen barátja között zajlott le. Szóval keresztény, Krisztus követője lettél? Igen. Akkor biztosan

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

70 év igehirdetéseiből

70 év igehirdetéseiből 70 év igehirdetéseiből Jubileumi év Kispest-Rózsatér 70 éves 1944-2014 SZABAD LEHETSZ Elhangzott a Kispest-Rózsatéri Gyülekezetben 1960 - Nagypéntek Igehirdető: Ablonczy Dániel Lk 23,33-49 / Ézs 53,2-7

Részletesebben

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás

ALAPIMÁDSÁGOK. Ároni áldás Ároni áldás ALAPIMÁDSÁGOK Áldjon meg téged az Úr, áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg tégedet! Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját terajtad, és könyörüljön terajtad! Fordítsa az Úr az Ő orcáját rád,

Részletesebben

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint!

A katolikus egyház azt tanítja, hogy Mária a közvetítő Isten és ember között Jézussal együtt. Ez szintén nem igaz Isten Igéje szerint! Kedves Olvasó! Ez az írás nem a katolikus emberek bántására született. Az Isten mentő szeretete hozta létre. Jézusnak fáj, hogy Máriát követő milliók nem ismerik az Isten valódi beszédét, a bibliát. Fáj

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja. HIMNUSZ (H 299) Föld vigadása, ég új ragyogása, Nap hajnalfénye, Alkotód szülője, ments meg a mélytől,

Részletesebben

Szent Mihály Hírlevél

Szent Mihály Hírlevél Szent Mihály Hírlevél A Lenti Római Katolikus Plébánia hírei 2. évfolyam, 6. szám, 2015. december 25. Karácsony Keressétek Istent, s meggyőződhettek, hogy rátaláltok! Valóban, Krisztusban rátalálunk az

Részletesebben

A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63

A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63 A szellem az, ami megelevenít, a test nem használ semmit; a beszédek, amelyeket mondtam nektek, szellem és élet. Jn 6:63 Ha szerettek engem, megtartjátok a parancsolataimat, és én kérni fogom az Atyát,

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Isten hirnöke A Biblia gyermekeknek bemutatja Isten hirnöke Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus, a nagy Mester Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : E. Frischbutter és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible

Részletesebben

keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni.

keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni. Előzetes meggondolások 1. Hogy a gyónást mint fölösleges terhet, vagy mint szabadulást éled meg, az nagy mértékben függ attól, hogyan készülsz fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk egy-két szempontot

Részletesebben

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése

Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése Rembrandt: A tékozló fiú hazatérése Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme

A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A SZENT ŐRANGYAL Fájdalma és öröme A Katolikus Egyház Katekizmusában a következő szerepel az őrangyalok szerepéről: 336. A gyermekkortól fogva, egészen a halál pillanatáig az emberi életet is körülveszik

Részletesebben

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON

SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON 2018. szept.9. évközi 23. vas. 34. SEGÍTSÜNK A BAJBAN LÉVŐ CSALÁDOKON A JÖVŐ HETI (SZEPT.16.) PERSELYÜNKKEL! India legkeresztényibb államában, Keralában eddig soha nem látott árvíz pusztított. 1.8 millió

Részletesebben

A LÉLEK GYÜMÖLCSEI 2. A LÉLEK GYÜMÖLCSE PEDIG: ÖRÖM (GALATA 5, 22)

A LÉLEK GYÜMÖLCSEI 2. A LÉLEK GYÜMÖLCSE PEDIG: ÖRÖM (GALATA 5, 22) A LÉLEK GYÜMÖLCSEI 2. A LÉLEK GYÜMÖLCSE PEDIG: ÖRÖM (GALATA 5, 22) Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) Próbaidős tag KÁTÉ 2010-11/ 7. rész A Lélek gyümölcse öröm. Talán ez az egyik dolog, az

Részletesebben

Biblia-kör 10. alkalom

Biblia-kör 10. alkalom Biblia-kör 10. alkalom 2016.01.26. Téma: Nagyböjt szentgyónás 1. Nagyböjt kezdete: hamvazószerda. a. Elnevezése: hamuval megjelöljük a hívek homlokát. b. A szertartás eredete, értelmezése: I. A hamu az

Részletesebben

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima

A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó. A dal, a három zsidók és Azariah ima www.scriptural-truth.com Az ima Azariah A KING JAMES BIBLIA 1611 APOKRIF IMÁDSÁG és AZARIAH dal három zsidó A dal, a három zsidók és Azariah ima 1:1 és mentek a tűz közepén dicsérő Isten, és az áldás az

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje.

HIMNUSZ Délelőtt Most jöjj, Szentlélek, szállj közénk, Atyát s Fiút ki egybekötsz, szívünket, kérünk, töltse be kegyelmed égi ereje. 1 ÉVKÖZI IDŐ III. HÉT: SZERDA DÉLELŐTTI, DÉLI ÉS DÉLUTÁNI, VAGYIS NAPKÖZI IMAÓRA V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben,

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ I. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A tékozló fiúk hazatérése. EEA Imahét 2016. január 3 10.

A tékozló fiúk hazatérése. EEA Imahét 2016. január 3 10. A tékozló fiúk hazatérése EEA Imahét 2016. január 3 10. Ima Az ima, a Szentlélek ajándéka. Gyakran nem tudjuk, hogyan, mikor és miért imádkozzunk. Nagy érdeklődést mutatunk a különböző imádkozási módok

Részletesebben

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés

13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés 13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Rut : Szerelmi A Biblia gyermekeknek bemutatja Rut : Szerelmi történet Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Lyn Doerksen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez. Életgyónáshoz Életrendezés Nemes Ödön jezsuita atya gondolatai Alapelvek A kapcsolataimban, élethelyzeteimben, testi-lelki betegségeimben, kudarcaimban tapasztalt nehézségeimet, ne tekintsem problémának,

Részletesebben

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném.

Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. S ha én lennék a cinege a fán, A dallal Istent dicsérném. 1 - Pillangó ha lehetnék... 7 Pillangó, ha lehetnék, Táncolnék, míg röpít a szél. 7 S ha én lennék a cinege a fán, dallal Istent dicsérném. 7 Vagy kis halként a tó fenekén buborékot vígan eregetném. e

Részletesebben

MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995.

MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995. MAGYAR KATOLIKUS KATEKIZMUS 1995. Magyar Katolikus Katekizmus A MAGYAR KATOLIKUS HITTANKÖNYVEK KÉRDÉSEI A KATOLIKUS EGYHÁZ KATEKIZMUSA alapján átdolgozott kiadás Készítette az OHB munkacsoportja 1995.

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ Immár hoz hasznos magvakat, díszíti ékes,

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben