MKB HETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ MÁRCIUS 10.
|
|
- Natália Török
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÖSSZEFOGLALÁS 2016 év vége nagy fordulatot hozott a politikai életben és így a piacokon is, hiszen egészen az amerikai választások napjáig Donald Trump esélytelennek látszott a közvélemény-kutatók felmérése szerint. Az új elnök vélhető gazdasági intézkedéseinek megörültek a piacok és komoly emelkedésbe kapcsoltak. Mindez nemcsak az USÁ-ra korlátozódott, az alapvetően jó hangulat mindenhová elért és szinte minden piac közel két számjegyű hozamot tudott felmutatni 3-4 hónap alatt. A pozitív hangulat természetesen a legtöbb vállalati menedzsmentet is elérte, és a gyorsjelentések utáni sajtótájékoztatókat nagyrészt az optimizmus jellemezte. Trump gazdaságpolitikája olyan komolyabb ígéreteket tartogat, melyeket a befektetők és elemzők kiemelt figyelemmel kísérnek, hiszen azok jelentős hatással lehetnek a társaságok jövőjére. A mostani gyorsjelentési szezonban a négy fő kérdés, melyek közül legalább egy szinte minden sajtótájékoztatón elhangzott az adóreformokat, a deregulációt, a költségvetési politikát és a kereskedelmi egyezmények alakulását érintette. ELŐTÉRBEN A POLITIKA A 2008-as válság óta a pénzügyi piacok szereplői arra rendezkedtek be, hogy árgus szemekkel figyelik, hogy melyik jegybankár milyen üzenetet küld a tőkepiacok felé. Ez azonban 2016 év végen egy csapásra megváltozott, amikor Trump megnyerte a választást és ígéretet tett a kampány alatt elhangzottak megvalósítására. A Google trendkövetőjén is látszik, hogy míg négy 1
2 hónappal ezelőtt sokkal többen kerestek rá a FED, azaz az amerikai jegybankra, addig ez gyökeresen megváltozott 2016 év végén. A FED iránti érdeklődés szinte eltörpült Trump mellett. De ha megvizsgáljuk ezt a korábbi elnökök kontextusában is, akkor az is kivehető, hogy sem Obama, sem Bush nem váltott ki ekkora érdeklődést. Obama, bár megugrott 2008-as beiktatásakor, ez közel sem volt olyan mértékű, mint a jelenlegi elnöké. Trump ígérete egy jobban növekvő USA-ról szól, ahol megpróbálják feléleszteni a rég elfeledett ipart. Mindezt adóreformokkal, az importtermékekre kivetett vámokkal, a kereskedelmi együttműködések felülvizsgálatával vagy megszüntetésével és komolyabb kormányzati költekezéssel érnék el. Alább a fontosabb ígéreteket vesszük górcső alá olyan szempontból, hogy azokat a nagyobb, globális színtéren is mozgó vállalatok hogyan értékelték és mit várnak 2017-től. DEREGULÁCIÓ A szabályzói környezet enyhítése leginkább a pénzügyi cégeket érintheti pozitívan, hiszen elsősorban a 2008-as válság után bevezetett Dodd-Frank törvény átszabásáról van szó, de nem szabad elmenni a gyógyszerek áráról szóló vita mellett sem. Valószínűleg ez a szektor is változások elé nézhet. (A banki szabályzói változás azonban nem jelenti azt, hogy ezzel az európai bankok háttérbe szorulnának, hiszen a két kontinens bankjai nagyrészt a sajátjukon érik el árbevételük jelentős részét.) A Bank of America, a Wells Fargo és a Morgan Stanley voltak az első banki gyorsjelentők januárban, és szinte mindenki a dereguláció és ezzel együtt a csökkenő adók pozitív oldalát hozta fel példának. Ezek segíthetik a bankokat, és ez meg is látszódott az árfolyamokon, hiszen a pénzügyi szektor 26%-ot emelkedett november óta. A bankoknak természetesen az emelkedő kamatpálya is jót tett. Trump az irányadó alapkamat alacsony értékével kapcsolatban is szkeptikus. Igaz az elnöknek most közvetlen ráhatása nincs a kamatdöntésekre, de a közeljövőben nevezhet ki olyan tagokat, akik az ő oldalán állnak. A héttagú igazgatótanácsban jelenleg már három hely szabad (Tarullo áprilistól hatályos lemondásával együtt), ahol az elnöknek előjoga van a kinevezésre. Yellen mandátuma 2018-ban jár le, így a komolyabb pozíció további sorsáról akkor dönthet legközelebb az elnök. 2
3 A szabályzói terhek enyhülése szinte az összes banknak növekvő profitot jelentene. A pénzügyi eredménynél maradva a Bank of America szerint a 2016 végétől kissé emelkedett kamatkörnyezet (a FED 25 bázisponttal emelte meg az irányadó rátát), egy negyedév alatt 600 millió dollárral növelheti a kamatjellegű bevételeket. A bank negyedéves kamatjellegű bevétele 10 milliárd dollárt tesz ki, azaz már a jelenlegi változás is 6%-kal növelheti ezt a tételt. A Dodd-Frank törvényt gyengítheti, hogy Trump adminisztrációjában több volt bankár is helyet foglal, elég csak a részvénybefektetők körében híres, vagy hírhedt, de mindenképpen nagy figyelmet kapó Carl Icahnra gondolni, aki tanácsaival rendszeresen ellátja az elnököt. Mindezek ellenére például a US Bancorp úgy nyilatkozott, hogy látják, hogy a pénzügyi intézmények szabályozása prioritás a jelenlegi adminisztrációban, de szerintük sokkal fontosabb most az adózás és az egészségügy kérdése. Komolyabb szabályváltozásra csak a későbbiekben (2017 után) számítanak. A szabályozás valószínűleg az egészségügyet is komolyabban érintheti. Régóta közismert, hogy az amerikai gyógyszerárak évente több száz százalékkal is emelkedhetnek. Ezt szeretné a jelenlegi kormány megvizsgálni, azonban ez a hihetetlen drágulás leginkább az organikus gyógyszereket érinti. Ezek azok a készítmények, amelyek például monopolhelyzetben vannak, és a gyártók így bármilyen árat meg tudnak állapítani a saját terméküknek. Vannak azonban nagy számmal generikus gyártók is. A generikus gyógyszer olyan készítmény, amely hatóanyagban, dózisban, biztonságban és használatban egyenértékű az organikus, azaz márkaneves gyógyszerekkel, de csak akkor lehet őket piacra dobni, ha az organikus készítményt védő licenc lejár. Azaz a generikus gyártókat ez a probléma sokkal kisebb mértékben érinti, így azt gondoljuk, hogy ez a szektor emelkedhet az egészségügyi reform előtt és után is. Ilyen részvény lehet a TEVA, Mylan, vagy éppen a Richter termékek amerikai értékesítője, az Allergan. ADÓREFORM Az USÁ-ban jelenleg a hivatalos társasági adó 35%. A politikai elit ezen szeretne könnyíteni, de fontos megjegyezni, hogy mindez valamilyen szinten ellentétben áll a megnövelendő költségvetési költekezéssel, hiszen az alacsonyabb adók alacsonyabb állami bevételeket jelentenek. Amennyiben azonban az alacsonyabb adók felpörgetik a gazdaságot, az mégis növelheti az adóbevételt, kérdés, ez mennyire valósul majd meg. Az alacsonyabb adók nagy valószínűséggel magasabb profitot jelentenek, és ehhez nem kell semmilyen tudományos vizsgálatot folytatni. Az azonban már korántsem biztos, hogy a megvalósulandó adóreform után a megnövekedett eredmény a részvényeseket gazdagítja majd. Könnyen előfordulhat az, hogy a társaságok az így felszabadult összeget beruházásokra, a nagyobb piaci versenyre való felkészülésre használják. A magasabb beruházásoknak a jövőben pozitív hozadéka lehet, de ebben az esetben semmiképpen sem jelentkezik egyből a nettó eredmény soron a hatás. A jelenlegi fellehető információk szerint a 35%-os adó 20% közelébe csökkenhet (Trump javaslata 15%). Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy az S&P 500, azaz az 500 legnagyobb amerikai vállalat közel sem fizet 35%-os adót. Az adókulcs az ő esetükben inkább 28 és 3
4 30% között található, így nagyobb könnyítést főleg a hazai piacra termelő és nem tőzsdei társaságoknak jelentene az adóreform. Mindez persze nem szegte a befektetők kedvét abban, hogy ne csak a magasan adózó cégek részvényeit vásárolják a választások után, hanem azokét is, akik már most is komolyabb adóelőnyt élveznek. Ez mindenképpen egy piaci félreárazásnak tekinthető és jól reprezentálja, hogy a befektetők nem igazán néztek a tények mögé, Fontosabb volt az, hogy senki se maradjon ki az általános részvénypiaci raliból. (A 34 és a 23%-os adókulcsot azért választottuk, mert így a portfólióba részvényt tudott bekerülni, így kiszűrtük azt, hogy egy-egy egyedi vállalati sztori jelentősebb hatással legyen a portfóliókra. Az adókulcsot az elmúlt három év átlagos értéke alapján számítottuk.) Az adóreform azonban nem csak a társasági adókulcs csökkentését tartalmazza, hanem javaslatot tesz arra is, hogy a kamatkiadásokat ne lehessen levonni a nettó profit előtt. Ennek eredménye azonban veszélyes is lehet, hiszen a Bank of America szerint az intézkedés 30%-kal csökkentené az aktivitást a jelenleg 4870 milliárd dolláros kötvénypiacon, ugyanis a kamatkiadások levonásának megszüntetése csökkentené a kötvénykibocsátás vonzerejét. A bank egy IMF tanulmányra hivatkozik, amely szerint az 1986-os adóreform alkalmával, amikor a fogyasztók számára megszüntették a lehetőséget, hogy adóbevallásukban bizonyos kamatkiadásokat levonjanak (autóhitel, fogyasztási hitelek, diákhitelek), akkor komolyabban visszaesett a hitelkártyás költekezés. A javaslat abból a szempontból viszont érthető, hogy így az adó alapja magasabb lesz. A Tax Foundation szerint ez az intézkedés az elkövetkezendő 10 év alatt 1100 milliárd dollárral növelheti az amerikai adóbevételt. Ehhez a javaslathoz kapcsolódik, hogy azt is szeretnék elérni, hogy a beruházások költségei azonnal levonhatók lehessenek, ne kelljen azokat évekig amortizálni. Ezzel az új gyárak és beszerzéseket szeretnék felpörgetni, de a fent említett Tax Foundation szerint ez 2200 milliárd dollár bevételkiesést jelentene az államnak az elkövetkezendő 10 évben. 4
5 A fenti intézkedések erősen büntetnék az olyan cégeket, amelyek hitelből finanszírozzák magukat, ilyen például a bank vagy az ingatlanszektor. Mivel Trump az utóbbiból érkezik, valószínűleg a fenti javaslatok még változnak. Trump előszeretettel alkalmazna olyan hibrid megoldást, ahol a vállalatok választhatnának a fenti két megoldás közül. Aggregáltan az mondható el a Morgan Stanley elemzése szerint, hogy ha a társasági adó mértéke 20%-ra csökken és megszűnik a kamatkiadások levonhatósága a nettó eredmény előtt, akkor az körülbelül 11%-kal növelné a profitot amennyiben befektetésre ajánlott minősítésű vállalatról beszélünk. Egy kockázatos társaság, aminek minősítéséből kifolyólag magasabb a kamatkiadása, csak 2%-kal tudná növelni a nettó profitját. Mindez persze iparáganként eltérő lehet, így amennyiben a kamatok levonását megszüntetik a bankok eredménye 3%-kal csökkenhet, amely ellensúlyozná a dereguláció témakörben bemutatott, szabályzói enyhülésből származó profitbővülést. Az intézkedés azt is magával hozhatja, hogy a vállalatok finanszírozását tekintve előtérbe kerülhet a részvénykibocsátás a kötvénykibocsátással szemben. Mindez a részvények felhígulását és így alacsonyabb részvényárakat is jelenthet. KONKLÚZIÓ A fenti okfejtésből is látszik, hogy egyrészt még kormányzati szinten sem teljesen világos, hogy mit szeretnének megvalósítani. A kampány alatt nagy visszhangot kapott az adózás kérdése és sokan joggal gondolhatták, hogy az elsők között lép a kormány ebben a kérdéskörben. Azóta kiderült, hogy ez kissé háttérbe szorult, és első helyen az egészségbiztosítási rendszer (Obamacare) megreformálása és a pénzügyi dereguláció áll, mely utóbbi azonban nagyon hosszú folyamat. Elég csak arra gondolni, hogy a most érvényben lévő Dodd-Frank törvény alapjait 2010-ben fektették le, és hét év után is csak 70%-át tudták megvalósítani. Így joggal gondolhatjuk azt, hogy a törvény lebontása is nehézkes és időigényes lesz. Mindezek ellenére a szabályozások csökkentése és az adózás megreformálása pozitív lehet a generikus gyógyszer-gyártók számára, a pénzügyi cégeknek (igaz ők már jelentős árfolyam növekedést könyvelhettek el, de korrekcióban lehet majd beszállópontokat keresni), valamint az olyan társaságok is érintettek lesznek, amelyek az USA-n belül termelnek, és magas adókulccsal adóznak. Ilyenek a kiskereskedelmi egységek, a telekommunikációs cégek vagy a belföldi légitársaságok. 5
6 ELEMZÉS: Vezető elemző Kuti Ákos, CFA Részvényelemző Debreczeni Csaba KERESKEDÉS: Dénes Szilárd Kasza Tamás Muraközy Zsolt Falus Éva Köber Péter Takács Judit Gyürüs Péter Lukács Miklós Teleki József JOGI NYILATKOZAT 1. Jelen kiadványt az MKB Bank Zrt. (tev. eng. sz.: III/ /2001., a Budapesti Értéktőzsde tagja) készítette. 2. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azok valódiságáért, pontosságáért és teljességéért az MKB Bank Zrt. felelősséget nem vállal. A megjelenő vélemények a kiadványt készítő szakemberek saját megítélését tükrözik, amelyek újabb információk megjelenése esetén külön értesítés nélkül megváltozhatnak. 3. Az árfolyamok múltbeli alakulásából nem lehetséges azok jövőbeni alakulására vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybe vételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról! 4. A kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. Az MKB Bank Zrt. kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért. 5. Az MKB Bank Zrt. jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani. 6. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag az MKB Bank Zrt. előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. Az MKB Bank Zrt. valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja. 6
MKB HETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ FEBRUÁR 17.
ÖSSZEFOGLALÁS Alig két hónap telt el 2017-ből és az S&P 500, azaz az 500 legnagyobb céget tömörítő index máris 4% feletti hozammal büszkélkedhet. Persze nem csak az USA részvénypiaca emelkedett 2016 novembere
RészletesebbenMAGYAR TELEKOM MÁSODIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK augusztus 4...
.. VEGYES EREDMÉNYEK ÉS KILÁTÁSOK A TELEKOMNÁL Vegyes pénzügyi eredményeket tett közzé a Magyar Telekom a második negyedévre vonatkozóan. Az árbevétel az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett,
RészletesebbenMOL 2017 MÁSODIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK AUGUSZTUS 8.
VÁRT FELETTI EREDMÉNY, NÖVEKVŐ PROFITVÁRAKOZÁSOK A várakozásokat meghaladó árbevételt ért el a MOL 2017 második negyedévében. A csoport újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-ja év/év alapon 22%-kal nőtt.
RészletesebbenMOL 2018 ELSŐ NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK MÁJUS 8..
MOL ÖSSZEFOGLALÓ MOL 2018 ELSŐ NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK. A MOL május 4-én megjelent első negyedéves számai a legtöbb eredménysoron csalódást okoztak a befektetőknek. A gyenge dollár, az emelkedő olajárfolyam
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ február 2.
FEBRUÁR 3-TÓL JEROME POWELL A FED ELNÖKE A Fed elnöki székében Janet Gazdasági és pénzügyi mutatók alakulása 2014-től, Yellent Jerome Powell váltja, Yellen elnöksége alatt február 3-i hatállyal, eskütétele
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ január 5.
KIDERÜL, MENNYIT EMELKEDTEK A FOGYASZTÓI ÁRAK 2017-BEN A január 8-i héten több fontos makroadat is publikálásra kerül idehaza: hétfőn az ipar és a kiskereskedelem novemberi számait közli a KSH, míg az
RészletesebbenMKB RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ FEBRUÁR 7.
KIEMELKEDŐ BIZALOM TRUMP IRÁNT Az utóbbi időkben a közösségi média felületein Donald Trump sokszor került kapcsolatba a pénz- és tőkepiacokkal. Ilyen volt január 10-e is, amikor a kisvállalkozások üzleti
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ december 15.
KEDDEN TARTJA IDEI UTOLSÓ KAMATDÖNTŐ ÜLÉSÉT AZ MNB Az MNB Monetáris Tanácsa a novemberi kamatdöntés keretében már bejelentette a kamatswapok újraindítását, illetve a jelzálogkötvények piacán tervezett
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ március 8. Elemzés
2019. március 8. Elemzés FONTOS MAKROADATOK ÉRKEZNEK A JÖVŐ HÉTEN IDEHAZA Szerdán publikálják a hazai ipari termelés részletes, januári adatait Idén januárban az előzetes adatok szerint 4,4%-kal emelkedett
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ március 29.
ERŐS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS JÖHET IDEHAZA 2018-BAN Az MNB márciusi kamatdöntésének üzenetei, illetve a jegybanki kommunikáció a várakozásunkkal egybe esik: 2018-ban is maradhat az alacsony kamatkörnyezet
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ január 12.
INDUL AZ ÚJABB NEMHAGYOMÁNYOS MONETÁRIS POLITIKAI ESZKÖZPROGRAM IDEHAZA Január 18-án tartja a jegybank az első monetáris politikai célú kamatcsere (MIRS) tenderét 5 és 10 éves futamidőn. Véleményünk szerint
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ április 6.
2,1%-OS INFLÁCIÓS-ADAT ÉRKEZHET IDEHAZA Az előttünk álló héten több fontos makroadat is megjelenik idehaza, amik megerősíthetik a továbbra is kedvező hazai gazdasági kilátásokat. Kedden inflációs adat,
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ szeptember 8.
FONTOS AMERIKAI MAKROADATOK JÖNNEK A HÉT MÁSODIK FELÉBEN Az Európai Központi Bank szeptember 7-i kamatdöntő ülésén változatlan monetáris kondíciókat jelentett be. Az ECB elnöke utalt arra, hogy a még decemberig
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ április 13.
MÁRCIUSBAN TÖBBET KÖLTHETETT AZ AMERIKAI LAKOSSÁG Az amerikai kiskereskedelmi forgalom az elmúlt 4 hónapból először mutathat bővülést márciusra vonatkozóan, havi összevetésben. A kiskereskedelmi adat az
RészletesebbenHETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ AUGUSZTUS 15.
ÖSSZEFOGLALÓ A dumb money felemelkedése címmel keringett még év elején egy diagram a Goldman Sachs tollából, amely azt mutatta be, hogy míg 2012 óta a befektetési alapokból 464 milliárd dollár távozott
RészletesebbenRICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK FEBRUÁR 15
RICHTER 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÓ A piaci várakozásoknak nagyjából megfelelő számokat publikált a Richter a negyedik negyedévre vonatkozóan: az árbevétel, a bruttó fedezet, illetve
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 19. Elemzés
2018. október 19. Elemzés KÉT HAZAI ADAT JÖN A RÖVID HÉTEN A kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülését erősítheti meg a KSH A 2018-as évi robosztus gazdasági növekedésben meghatározó szerepe van a fogyasztás
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ november 24.
ISMÉT ELŐTÉRBEN AZ INFLÁCIÓS DILEMMÁK A FEJLETT PIACOKON November 30-án fontos inflációs mutatók jelennek meg az eurózónában, míg a tengerentúlon a Fed által is kiemelten figyelt fogyasztás alapú inflációs
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ március 23.
NINCS EGYÉRTELMŰ IRÁNY A DEVIZAPIACOKON TECHNIKAI ELEMZÉS EUR/HUF: A technikai elemzés alapján látható, hogy a február közepe óta tartó lassú forinterősödésnek köszönhetően a devizapár fontos szinthez
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ július 20. Elemzés
2018. július 20. Elemzés KEDDEN MNB KAMATDÖNTÉS A július 24-i kamatdöntő ülésen nem számítunk a monetáris kondíciók változására A júniusi MNB kamatdöntés során a monetáris kondíciók változatlanok maradtak,
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ április 13.
BÉRADATOKRA FIGYELÜNK ITTHON Április 20-án a KSH a keresetek februári alakulását teszi közzé. A januári 10%-os bruttó átlagkereset növekedés után a bérek februárban tovább emelkedhettek, amit a járulékcsökkentésből
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ szeptember 22.
3-4% KÖZÖTTI GAZDASÁGI NÖVEKEDÉSRE SZÁMÍT A JEGYBANK KÖZÉPTÁVON Az MNB a szeptember 19-i kamatdöntő ülésen újabb monetáris lazítási intézkedéseket jelentett be. Az egynapos jegybanki betéti rátát 10 bp-tal
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ november 3.
PÉNTEKEN ÉRTÉKELI HAZÁNKAT A FITCH November 10-én, pénteken este adhat értékelést a Fitch hazánk gazdasági folyamatait illetően. Véleményünk szerint az egyre javuló gazdasági környezet ellenére a hitelminősítők
RészletesebbenMKB EGYEDI SZTORI FEBRUÁR 10.
VEGYES EREDMÉNYEK A NÉMET VÁLLALATOKTÓL Január végén, február elején hét vállalat tette közzé gyorsjelentését a harminc legnagyobb német társaság közül. A mostani elemzésben az öt fontosabb cég (Siemens,
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ december 12.
YELLEN SZAVAIN MÚLIK A DOLLÁR SORSA A piac már november közepén beárazta a Fed decemberi kamatemelését, miután erősödtek azok a várakozások, hogy a megválasztott amerikai elnök adócsökkentést és kiadásnövelést
RészletesebbenHogyan értelmezzük a gazdasági híreket? Privátbankár Pénzügyi Tudatosság Fórum 2016
Hogyan értelmezzük a gazdasági híreket? Privátbankár Pénzügyi Tudatosság Fórum 2016 Kiss Mónika Equilor Befektetési Zrt., vezető elemző 2016. november 24. Equilor több mint 25 éves tapasztalat Az Equilor
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ december 14. Elemzés
2018. december 14. Elemzés IZGALMAS MAKROADATOK ÉRKEZNEK AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ HÉTEN IDEHAZA A GKI konjunktúraindexe továbbra is optimizmust tükrözhet Idén nyáron még történelmi csúcsokat döntött a GKI konjunktúraindexe
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ március 31.
PONTOSABB KÉPET KAPUNK AZ ELSŐ NEGYEDÉVES HAZAI GAZDASÁGI TELJESÍTMÉNYRŐL Az előttünk álló héten a KSH több fontosabb makroadatot is publikál. A kiskereskedelmet illetően további forgalombővüléssel számolunk
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ július 28.
KEDVEZŐ FOLYAMATOK A LAKÁSPIACON A KSH július 28-án közölt friss statisztikát a lakásszektor első féléves tendenciáiról: 2017 első felében 5004 új lakás épült; 46,4%-kal több mint egy évvel korábban. Ezzel
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ február 9.
JÖVŐ HÉTEN KIDERÜL, HOGY TELJESÍTETT A MAGYAR GAZDASÁG A TAVALYI ÉVBEN Az előttünk álló héten a KSH több fontos makroadatot is publikál. Hétfőn kiderül, hogy az építőipar 2017-es teljesítménye mennyivel
RészletesebbenHETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ OKTÓBER 16.
ÖSSZEFOGLALÓ Az év első három negyedévét a Trump adminisztráció lépései (egészségügyi, adóreform, költségvetési költekezés), a távol-keleti helyzet (Észak-Korea atomprogramja) és a fejlett piaci jegybankok
RészletesebbenNapi Jelentés Globális piacok
Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila
RészletesebbenELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ
ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ (FELTÉTELEZETT BEFEKTETÉSI ÖSSZEGRE, UNICREDIT PRIVATE BANKING ÜGYFELEK RÉSZÉRE) Budapest befektetési alapok Az előzetes költségkalkuláció (továbbiakban: költségkalkuláció )
RészletesebbenELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ
ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ (FELTÉTELEZETT BEFEKTETÉSI ÖSSZEGRE, UNICREDIT PRIVATE BANKING ÜGYFELEK RÉSZÉRE) Aberdeen befektetési alapok Az előzetes költségkalkuláció (továbbiakban: költségkalkuláció )
RészletesebbenMOL, MAGYAR TELEKOM 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK FEBRUÁR 27.
MOL ÖSSZEFOGLALÓ MOL, MAGYAR TELEKOM 2017 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK 2018. FEBRUÁR 27. Nem okozott csalódást a negyedik negyedévben a befektetőknek a MOL, miután a piaci várakozásoknál kedvezőbb számokat
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ szeptember 7. Elemzés
2018. szeptember 7. Elemzés TOVÁBBRA IS LENDÜLETBEN A HAZAI ÉPÍTŐIPAR Augusztusi inflációs adat érkezik kedden 2018 augusztusában várakozásunk szerint 3,5%-ra emelkedett az infláció az előző év azonos
RészletesebbenELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ
ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ (FELTÉTELEZETT BEFEKTETÉSI ÖSSZEGRE, UNICREDIT PRIVATE BANKING ÜGYFELEK RÉSZÉRE) OTP befektetési alapok Az előzetes költségkalkuláció (továbbiakban: költségkalkuláció ) bemutatja
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 5. Elemzés
2018. október 5. Elemzés AZ INFLÁCIÓS ADAT VAN FÓKUSZBAN ITTHON A JÖVŐ HÉTEN Csak átmeneti növekedésre számítunk az inflációs mutatóban Szeptember hónapban várakozásunk szerint 3,5%-ra emelkedett az infláció
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ június 2.
FONTOS ADATOK JÖNNEK ITTHON Május 30-án a KSH a beruházások első negyedéves megugrását publikálta (éves alapon 34%). A bővülésben jelentős szerepet játszott, hogy az uniós projektek megvalósítása nagyobb
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ június 23.
TOVÁBB CSÖKKENHET A MUNKANÉLKÜLISÉG IDEHAZA Június 22-én, csütörtökön az MNB friss inflációs jelentést tett közzé, amelyben mérsékeltebb áremelkedést jeleznek előre a következő két évben és 3,5% feletti
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI ÖSSZEFOGLALÓ november 21.
ESEMÉNYTELEN KAMATDÖNTŐ ÜLÉS VÁRHATÓ ITTHON Várakozásunk szerint kedden nem változtat a monetáris kondíciókon az MNB Monetáris Tanácsa. Decemberben ismerteti új gazdasági prognózisait a jegybank, emellett
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ május 4.
VÁLTOZATLANUL ALACSONYAK A HAZAI INFLÁCIÓS MUTATÓK A május 7-i héten több fontosabb makroadat is érkezik idehaza: az infláció áprilisi alakulását, az ipar és az építőipar márciusi teljesítményét is megtudhatjuk.
RészletesebbenELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ
ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ (FELTÉTELEZETT BEFEKTETÉSI ÖSSZEGRE, UNICREDIT PRIVATE BANKING ÜGYFELEK RÉSZÉRE) Amundi befektetési alapok Az előzetes költségkalkuláció (továbbiakban: költségkalkuláció ) bemutatja
RészletesebbenTOP SZTORIK 2018-BAN - MKB DECEMBER 21.
TOP SZTORIK 2018-BAN Az év vége nem csak azért fontos, mert a befektetők számot vetnek 2017-tel és áttekintik befektetési/kereskedési stratégiájukat, hanem azért is, mert ki lehet alakítani a következő
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ január 16.
FOLYTATÓDÓ REÁLBÉR-NÖVEKEDÉS ITTHON Pénteken a bruttó bérek novemberi alakulását ismerteti a statisztikai hivatal, a bérek folytatódó éves szintű emelkedését várjuk. 2017 első felében az alacsony bázis
RészletesebbenELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ
ELŐZETES KÖLTSÉGKALKULÁCIÓ (FELTÉTELEZETT BEFEKTETÉSI ÖSSZEGRE, UNICREDIT PRIVATE BANKING ÜGYFELEK RÉSZÉRE) Schroders befektetési alapok Az előzetes költségkalkuláció (továbbiakban: költségkalkuláció )
RészletesebbenNapi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó
Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551
Részletesebben1. árfolyam alapú értékeltségi mutatók
Egyre nagyobbra fújódik a tőzsdei lufi 2016.07.22 10:48 Eddig sem volt olcsó az amerikai részvénypiac, az árfolyamok legutóbb látott meredek emelkedése pedig még inkább feszítetté tette az értékeltséget.
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 13.
OKTÓBER 20-ÁN ÉRTÉKELHETI HAZÁNKAT A MOODY S Október 20-án a Moody's, november 10-én pedig a Fitch Ratings veszi górcső alá Magyarország hitelminősítését. Idén augusztusban az S&P kedvezően értékelte a
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ augusztus 1.
MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ A JÓ KISKERESKEDELMI ADAT TÁMOGATHATJA A FORINTOT Idehaza kedden publikálja a KSH a kiskereskedelmi forgalom júniusi alakulását. A nyaralási szezon kezdetén is a fogyasztás
RészletesebbenTartalom. November Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések. Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre
1 Tartalom Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Táblázatos (előzetes) eseménynaptár a következő hétre November 5 9. A november 5-én kezdődő héten hazai részről az októberi inflációs
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ augusztus 8.
MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ 2% ALATTI MÁSODIK NEGYEDÉVES GDP-ADATRA SZÁMÍTUNK ITTHON Kedden a fogyasztói árak változását, csütörtökön az építőipar júniusi teljesítményét és a kereskedelmi szálláshelyek
RészletesebbenKellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak!
1 Tartalom Makrogazdasági és pénzpiaci előrejelzések Makrogazdasági naptár a következő három hétre Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk minden kedves Olvasónknak! 2 Makrogazdasági és
Részletesebbencsütörtök, április 30. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. április 30. Vezetői összefoglaló Szerdán negatív tartományban zártak a nemzetközi részvényindexek. Elérte a 302-es szintet a forint ma reggel az euróval szemben. Átlag feletti forgalom
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 12. Elemzés
2018. október 12. Elemzés KEDDEN NEM VÁRUNK ÉRDEMI BEJELENTÉST AZ MNB-TŐL Továbbra is lendületben maradhat a hazai építőipar Az idei nyár első felében lendületes növekedést tapasztalhattunk a hazai építőipari
RészletesebbenMOL 2019 MÁSODIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK AUGUSZTUS 5. - ELEMZÉS
MOL ÖSSZEFOGLALÓ A MOL második negyedéves beszámolója összességében kedvező számokat tartalmazott, a társaságnak minden eredménysoron sikerült a várakozásokat felülmúlnia. A legnagyobb meglepetést a finomítás-kereskedelem
RészletesebbenHETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ MÁJUS 23.
ÖSSZEFOGLALÓ 2017. május 18-ig az S&P500, azaz az 500 legnagyobb amerikai vállalatnak körülbelül 90%- a publikálta a 2017 első negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményét. A befektetők számára az adhat okot
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ október 6.
INFLÁCIÓS ADAT ÉRKEZIK ITTHON AKSH az előttünk álló héten a szeptemberi inflációs adatot és az augusztusi ipari termelés részleteit teszi közzé. A fogyasztói árak vonatkozásában a piaci konszenzus 2,7%-ot
RészletesebbenJogi nyilatkozat: A 2007. évi CXXXVIII. törvény 40. előírásainak alapján felhívjuk a figyelmet, hogy a jelentésben szereplő adatok és információk egy része a múltra vonatkozik és múltbeli adatokból és
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ március 2.
A 2017. NEGYEDIK NEGYEDÉVI GDP RÉSZLETEI JÖNNEK IDEHAZA A KSH előzetes adatai szerint 2017. IV. negyedévében a nyers adatok szerint 4,4%-kal bővült a magyar gazdaság (előzetes becslés). Az adat 0,1 százalékponttal
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI ÖSSZEFOGLALÓ szeptember 19.
MKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI ÖSSZEFOGLALÓ TOVÁBBI HOZAMCSÖKKENÉS, FELMINŐSÍTÉS UTÁN MÉRSÉKELT FORINTERŐSÖDÉS VÁRHATÓ ITTHON A Meglepett minket az S&P Global Ratings pénteki lépése, tőlük csak jövő tavaszra
Részletesebben2016. október 21. Technikai kép
DAX- Long Belépési pont: Index piaci Kiszállási pont: 11.420 Stop-loss: 10.330 Kitörés előtt a DAX index, a 10.760 pontos ellenállás leküzdésével komolyabb tere nyílna az emelkedésnek. A kedvező technikai
RészletesebbenMKB EGYEDI SZTORI JANUÁR 16.
ÖSSZEFOGLALÁS Az elmúlt év tanulságos volt a részvénypiacok szempontjából. Egyrészt majdnem minden napnak az volt a vezető híre, hogy a részvényindexek új csúcsot ütöttek; hasonlóan remek év legutoljára
RészletesebbenMKB HETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ FEBRUÁR 14.
ÖSSZEFOGLALÁS 2017 első negyedévében debütálhat a New York-i tőzsdén a Snap. A céget három fiatal alapította 2011-ben, melynek fő profilja egy olyan mobiltelefonos applikáció, amely segítségével a felhasználók
RészletesebbenBC Tipp heti statisztika (8. hét)
BC Tipp heti statisztika (8. hét) S&P 500 index vétel 1526,60 áttörésekor Profitcél: 1559,60 Javasolt stop loss: 1515,70 2013.02.15. 15:34 60 db Index CFD 4,99 dollár 66 465 Ft 1 220 060 Ft 2 500 000 Ft
RészletesebbenA Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére
HAVI JELENTÉS Október EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. november 10. 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok 2015 októbere soha nem látott
RészletesebbenVezetői összefoglaló május 4.
2017. május 4. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama a dollárral és a svájci frankkal szemben erősödött, az euróhoz képest gyengült. A BUX 17,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
RészletesebbenMihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben?
Mihez kezdjünk a pénzünkkel 2017-ben? 2016. December 14. 17:30 facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu facebook.com/kbcequitas twitter.com/kbcequitas www.kbcequitas.hu 2 DONALD
RészletesebbenBC Tipp heti statisztika (3. hét)
BC Tipp heti statisztika (3. hét) EURGBP vétel 0,8275 áttörésekor Profitcél: 0,8480 Javasolt stop loss: 0,8191 2013.01.11. 15:15 50 000 129 pont 224 745 Ft 439 500 Ft 2 500 000 Ft 1 / 8 EURUSD vétel 1,3358
RészletesebbenHETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ ÁPRILIS 21.
ÖSSZEFOGLALÓ A 2008-as válság után komolyabban visszaesett a világ autóértékesítése. Ez nem meglepő, hiszen alapvetően adósságválságról volt szó, amikor kiderült, hogy az addigi költekezési szokások fenntarthatatlanok.
RészletesebbenBC Tipp heti statisztika (9. hét)
BC Tipp heti statisztika (9. hét) DAX index vétel 7697,95 áttörésekor Profitcél: 7997,95 Javasolt stop loss: 7603,90 2013.02.22. 12:52 5 db CFD Index 158,94 pont 235 650 Ft 684 730 Ft 2 500 000 Ft 1 /
RészletesebbenGerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
RészletesebbenMAGYAR TELEKOM 2018 NEGYEDIK NEGYEDÉVES EREDMÉNYEK FEBRUÁR 21. ELEMZÉS
ÖSSZEFOGLALÓ Meglepetés érkezett az osztalékfizetést illetően, a menedzsment az idei évi eredmény után már 27 forintos osztalékot javasol. A társaság az utóbbi években 25 forinton tartotta az osztalékot,
RészletesebbenTARTALOMJEGYZÉK. Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre
CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a jövő hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELŐREJELZÉSEK ÁRFOLYAMOK, IDŐSZAK VÉGE EUR/HUF 297
RészletesebbenEurópa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en
Európa legnépszerűbb kereskedési termékei a BÉT-en Certifikátok, Warrantok világa Varjú Péter Igazgató Befektetési Szolgáltatások 2016.09.29. 1 Jogi nyilatkozat A kiadványban foglalt információk az Erste
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ szeptember 15.
MOZGALMAS HÉT AZ MNB-NÉL Kedden tartja szeptemberi kamatdöntő ülését az MNB, csütörtökön pedig publikálják a negyedéves Inflációs jelentést is. Idén júniusban már lefelé korrigálta az MNB inflációs prognózisát
RészletesebbenPannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15.
Pannónia Nyugdíjpénztár Közgyőlés, 2011. 12.15. Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Részvénypiacok nov 30-ig 2011.12.17 2 Mi történt a tıkepiacokon 2011-ben? Magyar kötvény- és ingatlanpiac nov 30-ig 2011.12.17
RészletesebbenVezetői összefoglaló november 9.
2017. november 9. Vezetői összefoglaló Csütörtök reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben gyengült, míg a dollár ellenében erősödött. A BUX 17,2 milliárd forintos, jóval átlag
Részletesebbencsütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló
csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább
RészletesebbenIrodaingatlan, Pénzeszközök. 1, Ft. Nyilvános, nyíltvégű, határozatlan idejű. Pénzpiaci eszközök. Irodaingatlan. Telek.
DIÓFA INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP A SOROZAT HAVI PORTFÓLIÓJELENTÉS - 2017. AUGUSZTUS Alap bemutatása Az Alapkezelő az Alapot egy jól diverzifikált, magyarországi ingatlanokba fektető befektetési alapként
RészletesebbenBC Tipp heti statisztika (42. hét)
BC Tipp heti statisztika (42. hét) USDHUF eladás 216,65 áttörésekor Profitcél: 210,15 Javasolt stop loss: 218,25 2013.10.11. 11:56 100 000 263,7 pont 263 700 Ft 649 950 Ft 2 500 000 Ft 1 / 10 DAX index
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ január 9.
ÁTMENETI LASSULÁS UTÁN ERŐS ÉVEK ELÉ NÉZ AZ IPAR Az ipar az előzetes számok alapján a vártnál rosszabbul teljesített novemberben (éves alapon 0,6%-os növekedés). A gyengébb termelés mögött az autógyártás
RészletesebbenNapi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó
Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551
RészletesebbenErre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10
Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben! szombat, 09:10 Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az
RészletesebbenA BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december
A BÉT ma és holnap a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde 2012. december Bankszektor: veszteségek és forráskivonás Bankszektor ROE mutatója % % 30 70
RészletesebbenHETI RÉSZVÉNYPIACI KITEKINTŐ SZEPTEMBER 07.
ÖSSZEFOGLALÓ Pár éve még elképzelhetetlennek tűnt, mára azonban valósággá vált a génterápia, valamint az emberi DNS feltérképezése. Nem csak az egészségügy, hanem már bizonyos szolgáltatások is kapcsolódnak
RészletesebbenNapi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó
Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551
RészletesebbenVezetői összefoglaló február 24.
2017. február 24. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróval, a svájci frankkal és a dollárral szemben kis mértékben erősödött. A BUX 20,2 milliárd forintos, jóval az átlag feletti
RészletesebbenKÖTVÉNYFORRÁS MENEDZSMENT GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TÁJÉKOZTATÓ
KÖTVÉNYFORRÁS MENEDZSMENT GYOMAENDRŐD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TÁJÉKOZTATÓ 2011.10.01 2011.12.31 1. ELŐZMÉNYEK KIBOCSÁTÁS Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2008. február 27-én összesen 6.316.000,- CHF értékben,
RészletesebbenMKB HETI PÉNZ- ÉS TŐKEPIACI KITEKINTŐ február 23.
TÁMASZOK KÖZELÉBEN AZ EUR/HUF Rövid távú várakozás: januárban a 307,5-310,2 forint közötti sávban araszolt a devizapár, ahonnan február elején kitört és intenzív forintgyengülés kezdődött az euróval szemben.
RészletesebbenVezetői összefoglaló december 16.
2016. december 16. Vezetői összefoglaló Péntek reggelre a forint árfolyama az euróhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, a dolláral szemben gyengült. A BUX 16,3 milliárd forintos, átlag feletti forgalom
RészletesebbenMakrogazdaság ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP I. negyedév. Magyarország. Nemzetközi gazdaság
ELEMZÉS A UNIT-LINKED ALAPOKRÓL - HUNGÁRIA ALAP 2018.I. negyedév Makrogazdaság Magyarország A KSH tájékoztatása alapján a magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben 4,8%-kal bővült az egy évvel korábbi
RészletesebbenVezetői összefoglaló október 4.
2016. október 4. Vezetői összefoglaló Kedd reggelre a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, a dollár ellenében viszont gyengült. A BUX 3,9 milliárd forintos, átlag alatti
RészletesebbenLankadt a német befektetők optimizmusa
www.duihk.hu Sajtóközlemény Kiadja: Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK), Budapest Kelt: 2018. október 25. Sajtókapcsolat: Dirk Wölfer, kommunikációs osztályvezető T: +36 (1) 345 76 24, Email:
RészletesebbenAutóipari részvények. a kereskedelmi háború közepén Győztesek Vesztesek TANULMÁNY
Autóipari részvények a kereskedelmi háború közepén Győztesek Vesztesek TANULMÁNY Ha magasabb hozamot akarsz, mint az átlag, akkor mást kell csinálnod, mint az átlag!! A befektetők legnagyobb kincse a JÓ
RészletesebbenA Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére
HAVI JELENTÉS 2015. Január EQUILOR ALAPKEZELŐ Zrt. A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár részére 2015. február 10. 1 1. Tőkepiaci környezet 1.1 Nemzetközi Részvénypiacok A 2015-ös év első hónapja,
RészletesebbenTOP SZTORIK 2017-BEN - MKB DECEMBER 14.
A LEGVONZÓBB SZTORIK 2017-BEN Az év vége nem csak azért fontos, mert a befektetők számot vetnek 2016-tal és áttekintik befektetési/kereskedési stratégiájukat, hanem azért is, mert meg lehet fogalmazni
RészletesebbenIngatlan Alap Figyelő
Ingatlan Alap Figyelő OTP Ingatlan Befektetési Alapok Portfoliójelentés október Tartalom OTP Ingatlan Befektetési Alapok OTP Ingatlanbefektetési Alap OTP Prime Ingatlanbefektetési Alap OTP Ingatlanvilág
RészletesebbenNapi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó
Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551
Részletesebben2015. július 24. www.ebroker.hu
CIB HETI TARTALOMJEGYZÉK Táblázatos makrogazdasági, árfolyam- és kamatelőrejelzések Makrogazdasági kitekintés a következő hétre 1 MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ELŐREJELZÉSEK Egység 2012 2013 2014 2015 2016
Részletesebben