Tóth Árpád. Önszervező polgárok A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban

Átírás

1 Az 1848-as polgári forradalmat megelőző évtizedekben a születőben lévő első magyar nagyváros, Pest addig nem ismert lehetőséget teremtett a társadalmi keveredésre, nemesek és polgárok együttműködésére. Az egyesületek nyugat európai városokból átvett szervezeti formája termékeny talajra talált a páratlan sebességgel növekvő városban. Ez részben annak köszönhető, hogy a szervezkedő városlakók által kitűzött célok a szegénykérdés kezelése, az igényes, kulturált szórakozás intézményeinek megteremtése, a korszerű műveltség terjesztése vagy a gazdasági fejlődés elősegítése fontos és reális feladatnak látszottak, és hogy megvalósításukhoz elegendő akarat és anyagi erő gyűlt össze; részben viszont a társadalmi korlátok tiltó erejének gyengülésével magyarázható. A rendi társadalom viszonyai között ugyanis szokatlan, hogy közös szervezeteket hoztak létre a városban palotát fenntartó főnemesek, vagyonos köznemesek, hivatalnokok, modern vállalkozói mentalitású nagykereskedők és a leendő kispolgárság előzményeit alkotó csoportok. A liberális eszmei gyökerű, de azért gyakorta a reprezentációt is szolgáló egyesületi mozgalmat alkotó egyletek között azonban megannyi finom különbség tapintható ki. Éppen ez a tarkaság tette lehetővé, hogy a bomló rendiség viszonyai között az alapvető társadalmi érdekek megsértése nélkül találják meg helyüket az egyesületekben a különféle társadalmi helyzetű csoportok. Tóth Árpád az ELTE-n végzett történelem és szociológia szakon, majd az angliai Leicesteri Egyetem várostörténeti szakán is diplomát kapott. A Debreceni Egyetem történeti doktori iskoláján szerezte PhD fokozatát. A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének adjunktusa. A magyarországi késő rendi társadalom viszonyait kutatja, azon belül is elsősorban Pest és Pozsony várostörténetét, az egyesületeket, a társadalom kapcsolathálóit, az iskoláztatást, a honorácior értelmiség helyzetét és a demográfiai magatartást.

2 Tóth Árpád Önszervező polgárok A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban

3 A múlt ösvényén Sorozatszerkesztő Gyáni Gábor A sorozatban eddig megjelent kötetek: Romsics Gergely: Mítosz és emlékezet Ress Imre: Kapcsolatok és keresztutak Lévai Csaba: A republikanizmus-vita Bódy Zsombor: Egy társadalmi osztály születése Kanyó Tamás: Emigráció és identitás Gyáni Gábor: Történészdiskurzusok Lackó Mihály: Széchenyi elájul Lipták Dorottya: Újságok és újságolvasók Ferenc József korában Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok

4 Tóth Árpád Önszervező polgárok A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban Budapest, 2005

5 A borítón: Lőtábla Mayerffy Ferenc, a Pesti Polgári Lövészegylet főlövészmestere tiszteletére (BTM, XXtár, l. sz.: XXX) A kötet megjelenését a és a Fővárosi Levéltár támogatta. L Harmattan France 7 rue de l Ecole Polytechnique Paris T.: L Harmattan Italia SRL Via Bava, Torino Italia T. / F.: ISBN xx x ISSN A kiadásért felel Gyenes Ádám A sorozat kötetei megrendelhetők, illetve kedvezménnyel megvásárolhatók: L Harmattan Könyvesbolt 1053 Budapest, Kossuth L. u Tel.: @harmattan.hu A nyomdai előkészítés a Limes Kkt., a sokszorosítás a Robinco Kft. munkája

6 Tartalomjegyzék Bevezetés: Célok, értelmezési keret, megszorítások 7 1. Az egyesülettörténeti kutatás tapasztalatai és a pesti egyletek működésének feltételei A minta : a nyugat-európai egykorú egyesületek és a rájuk irányuló történeti kutatás tanulságai Pest a dekonjunktúra időszakában és a reformkorban A pesti egyesületek 1848 előtt áttekintés Szegénykérdés és egyesületi jótékonyság A szegényügy helyzete és megítélése a 19. század első felében A Pesti Jótékony Nőegylet A kisdedóvók és a gyermekkórház A pesti takarékpénztár Temetkezési és betegsegélyező egyletek A segélyegylet mint biztosítás A segélyegyletek szakszerűsödése Egyesületek-e a segélyegyletek? A segélyegyletek funkciói Az egyletek társadalmi összetétele Következtetések Társasegyletek, testedző és sportegyesületek A Pesti (Nemzeti) Casino A Pesti Kereskedői Casino A Pesti Polgári Lövészegylet A Pesti Nemzeti Vívóiskola, a Testgyakorló Intézet és a Lovaglóiskola Kulturált szórakozás, tudomány- és művészetpártolás A pesti székhelyű tudományos társaságok A pesti művészetpártoló egyesületek 180 5

7 6. Gazdasági egyesületek A főúri lóversenyzéstől a Magyar Gazdasági Egyesületig Az Iparegyesület és a belőle kinőtt szervezetek A pesti izraelita egyesületek Következtetések és kitekintés 217 Mellékletek 1. Az 1845-ös országos egyesületi összeírás pesti iratai A Pesten az es években működött egyesületek A Pesti Jótékony Nőegylet tagjai ( ) A koldulás eltörlésére legnagyobb összeggel adakozó 100 személy A Pesti 1. Temetkezési Egylet alapszabályai (1834) A Nemzeti Casino polgári foglalkozású (státuszú) tagjai ( ) A Pesti Kereskedő Casino zsidó tagjai (1840) A pesti kereskedelmi testületi épületben működött szervezetek választmányai A Nemzeti és a Kereskedői Casinóba is felvett személyek (1840) 255 Forrás- és irodalomjegyzék 259 Képek 281 Képek jegyzéke 295 6

8 Bevezetés: célok, értelmezési keret, megszorítások A 19. század első felében nagy számban alakultak Magyarországon egyesületek, társaságok, melyek célkitűzései az átalakuló társadalom bizonyos csoportjainak sokféle törekvéseit képviselték. A legnagyobb számban és céljaikat tekintve a legnagyobb változatossággal Pesten szerveződtek, bár egyes típusaik viszonylag rövid idő alatt az ország számos más városában is megjelentek. A pesti egyesületek vizsgálata fontos tanulságokkal szolgál a magyarországi városi társadalomfejlődés kutatói számára, noha nyilvánvaló, hogy nem ez a korai időszak a hazai egyesülettörténet hőskora. Vitathatatlan tény ugyanis, hogy az egyesületek a 19. század utolsó harmadában és a 20. század első felében játszották a legnagyobb szerepet, akár kvantitatív eszközökkel (a korszakban fennállt egyletek számával, adott időegység alatt alakult egyletek számával, vagy a különféle egyletek összesített taglétszámával) mérjük jelentőségüket, akár tevékenységük tarkaságát vagy éppen közéleti-politikai befolyásukat tekintjük. Még azt sem állíthatjuk, hogy az itt vizsgált időszak előtt ne léteztek volna olyan szervezetek, melyek a modern egyesületek előzményeinek tekinthetők. Elég, ha csak a lövészegyletekre, az 1770-es évektől számos városban gyökeret eresztett szabadkőművességre, illetve a főleg a protestáns kollégiumokban megalakult diáktársaságokra gondolunk! A 19. század első fele azonban még ha sem a fénykor, sem pedig az abszolút elsőség periódusának nem is nevezhető a város egyesülettörténetének sajátos szakaszát alkotja. Sokoldalú és bonyolult összefüggésrendszer mutatható ki ugyanis egyfelől e szervezetek gyors elterjedése, kibontakozása és az intézményeik hálózatán keresztül hozzájuk kapcsolódó városlakók tömegei, másfelől pedig a város rohamos növekedése, urbanizációja és társadalmi átalakulása között. Könyvem ezeknek az összefüggéseknek röviden tehát Pest város és az egyesületek viszonyának a megvizsgálására tesz kísérletet. Az egyik célom az, hogy a pesti egyesületek skáláját áttekintve feltérképezzem: milyen társadalmi feladatok megoldására alkalmazta a korszak ezt a szervezeti formát, és hogy az egyletek mennyire bizonyultak alkalmasnak ezekre a funkciókra. E kérdéskör megvizsgálásához, a kapott adatok értelmezéséhez fontos feltétel, hogy az egyes tevékenységtípusok (például a szegényügy kezelése, a kölcsönös segélyezés, a kulturált szórakozás lehetőségeinek biztosítása, a gazdaság korszerűsítése) hosszabb távú történetében el tudjuk helyezni az ekkori fejleményeket. Ehhez azonban jelenleg még eléggé hiányos az adott kérdések igényes szakirodalmi feldolgozottsága. Ez egyaránt értendő magára az intézményesedés folyamatára (tehát az adott tevékenységtípus 7

9 bevezetés szervezeti kereteinek történetére) és tágabban az egyes funkciók történetének tartalmi kérdéseire. (Csupán egy példa a zeneéletből: a koncertek szervezeti kereteinek históriájában vajon mekkora szerepet töltöttek be ebben a korszakban az egyesületi intézmények, illetve az es évtizedek hogyan helyezhetők el a magyar, valamint a fővárosi zenetörténetben.) További fontos kérdés a pesti egyesületek történetének (nemzetközi) összehasonlító kontextusba ágyazása, mely a hazai szakirodalomban eddig legfeljebb érintőlegesen kapott helyet. Pedig a brit szakirodalom régen kimutatta, hogy az egyesületek egyéb szerepeik mellett egy-egy közösség (legtöbbször egy-egy város) identitásának kulturális kifejeződéseként is működtek, és az egyes egyesületek megalakulásánál a más városokkal való versengés motívuma nemritkán a valóságos helyi szükségletekével azonos mértékű szerepet játszott. 1 Az egyesületek eszerint olyan kulturális-társadalmi eszközként (formaként) is értelmezhetők, melyek tetszés szerint importálhatók egyéni és/vagy kollektív akaratok kifejezésére és megvalósítására. Mindebből az is következik, hogy Pest várostörténetének mélyebb megértéséhez és összehasonlító perspektívába állításához is segítséget nyújt annak a vizsgálata, hogy vajon a pesti egyesületek palettáján melyek az egyedi színek (ha vannak ilyenek), és melyek hiányoznak más (nyugat-európai, illetve örökös tartományokbeli) városokhoz képest. Az e kérdésre adandó válasz egyúttal tényanyagot szolgáltathat annak a korán, már a kortársak által megfogalmazott vádnak a tárgyilagos megvizsgálásához, mely szerint az egyesületek elterjedése nem más, mint idegen divatok már az egykorú nyelvben is alkalmazott kifejezéssel szólva majmolása. Vajon másolásnak minősíthető tehát ez a mintakövetés, vagy inkább adaptációnak? Könyvem e kérdéskört is igyekszik körüljárni, vagyis Pest egyesületi életének egyedisége vagy tipikussága mellett az egyesület mint kulturális minta terjedésének mechanizmusait is kutatom és próbálom értelmezni. Az egyesület mint társadalomszerveződési forma ugyanis nemcsak megérkezett a tárgyalt korban Pestre, hanem onnan az országon belül tovább is terjedt. Ehhez kapcsolódóan az a kérdés is felvethető, hogy Pest egyesülettörténeti szempontból mennyiben játszotta a város, és mennyiben a főváros szerepét. Az egyes egyesületek ugyanis eltérő mértékben kötődtek a városhoz: míg néhány céljait, tevékenységét, erőforrásait és tagságát tekintve szorosan kapcsolódott Pesthez, addig mások inkább országos intézmények székhelyeiként funkcionáltak. Így legalábbis analitikusan külön vizsgálható a városiasodás és a fővárosiasodás összefonódó folyamata. A nyugati szakirodalom egybehangzó megállapításából kiindulva, miszerint az egyesületek jellegzetesen városi intézmények, 2 indokolt azt is megvizsgálni, hogy az egyesületek működése hogyan függött össze a város ekkoriban rohamosan felgyorsult növekedésével, urbanizációjával, illetve a városi társadalom polgárosodásával. E két történeti fogalom különféle értelmezésével, az eltérő szóhasználattal kiterjedt és 1 Morris 1983: 342.; Morris 1990: Morris 1983: 340.; Dann 1986: 49. 8

10 célok, értelmezési keret, megszorítások szerteágazó szakirodalom foglalkozik, melynek akár csak vázlatos ismertetésére sincs itt mód. Ehelyett röviden arra utalok, hogy az urbanizáció Erdei Ferenc klasszikussá vált meghatározása szerint felbontható két komponensre: a városodásra (a városok és a városi lakosság számszerű növekedésére) és a városiasodásra (a városokra jellemző kulturális, társadalmi viszonyok terjedésére). 3 Ez utóbbi változások körébe sorolható az egyletek megjelenésén kívül a társadalomszerkezet átalakulása, a sajátos infrastruktúra és intézményrendszer kiépülése, a tömegesség kialakulása nyomán a kisközösségek szerepének módosulása, illetve a normák mindennapi életre gyakorolt hatásának gyengülésével az egyén döntési lehetőségének és szabadságának bővülése. Másrészt a polgárosodás fogalmáról az 1990-es évek elején lezajlott viták eredményeképpen mára tisztábban látszik a kifejezés társadalomtörténészi és szociológusi felfogása közti különbség, még akkor is, ha a sajátos szakmai nézőpontok nem feltétlenül vezetnek az egységes fogalomhasználat kikristályosodásához. A polgárosodás társadalomtörténeti értelemben történeti kontextushoz kötött, konkrét, jóllehet összetett és sokrétű folyamat, mely az egyik megfogalmazás szerint a vállalkozói mentalitás kifejlődésén, az állampolgárrá váláson, valamint az életmód és értékrend átalakulásán kívül az individualizációt is magában foglalja. Ez utóbbinak lehet egy aspektusa a társadalom szerveződési formáinak átalakulása, így az egyesületek születése. 4 A város és az egyesületek közötti kölcsönhatás folyamata elvileg nyilván kétoldalú. Egyrészt a dinamikus városfejlődés kitermelhetett olyan problémákat és esélyeket, melyek szükségessé, illetve lehetségessé tették egyesületek alakítását. Ugyanakkor az egyesületek tevékenysége (nem csak a sikeres működése) vissza is hatott a városi társadalom alakulására. Dolgozatom fő törekvése e hatások konkrét mechanizmusainak és eredményeinek bemutatása. Az ennek kapcsán felvetődő kérdések közül elöljáróban csupán két általános szempontot emelek ki: részben az egyesületek tényleges társadalmi jelentőségét, súlyát (ez igen nehezen operacionalizálható és mérhető), illetve azt, hogy a társadalom különféle csoportjai közül melyek és milyen módon vettek részt az egyletek tevékenységében. Az előbbi kérdés vizsgálata főképpen azért fontos, mert ennek révén állapítható meg, hogy csupán partikuláris, néhány ember életében alárendelt szerepet játszó, netán egyenesen parazita intézményekről van-e szó (az ezt állító kortárs véleményre rövidesen visszatérek), vagy hatásuk számottevő mértékben befolyásolta a város életének mindennapjait. Mégis, ez a kérdés jelentősége ellenére eddig legfeljebb elvétve és jellemzően bizonyos nyíltan politizáló szervezetekre (például a Védegyletre) korlátozva foglalkoztatta a történettudományt. Az utóbbiról viszont az a markánsan megfogalmazott hipotetikus állítás terjedt el, hogy abban a főnemesek és egyes középbirtokos köznemesek játszották a kiemelkedő szerepet, így ezek a csoportok töltötték be azt a funkciót, amit máshol a polgárság. (Ez utóbbi Magyarországon gyengesége miatt nem volt képes erre.) Ez a hipotézis nyilván onnan származtatható, 3 Erdei Benda 1991: A polgárosodás fogalmi kérdéséhez általában lásd a Századvég tematikus számát ( ) és a Replika számában (1993. nov.) megjelent válaszokat a polgárosodás terminussal kapcsolatos körkérdésre. 9

11 bevezetés hogy a politikai közélet (elsősorban a rendi országgyűlés, továbbá a vármegyék fóruma) e csoportok kiváltságos területe volt, illetve hogy az állítás alapjául szolgáló elemzések döntően az országos hatókörű és (jellemzően ellenzéki irányzatú) politizáláshoz kötődő szervezetekre irányultak. E leegyszerűsítőnek tűnő állítás érvényességét is igyekszem kijelölni, amikor azt vizsgálom, hogy a szűk értelemben vett városi egyesületekben milyen és mekkora szerepet vittek a jellegzetesen a városokhoz kötődő csoportok: az ún. régi polgárság, a modern (burzsoá) polgárság korai képviselői, illetve a (városba költözött) nemesség. Gondolatmenetemben ahhoz a történészi irányzathoz kötődöm, mely a polgárság illetve középosztály historiográfiai helyét a bevett klisék finomításával próbálja revízió alá vonni. 5 A fentebb jelzett két szempont egy fontos ponton összekapcsolódik: megítélésem szerint az egyletek kiemelkedő szerepet játszottak a városi társadalom fennálló viszonyainak átalakítását célzó (ön)tudatos és offenzív törekvéseken belül, szerteágazó tevékenységük eredményei pedig nagyrészt éppen azzal magyarázhatók, hogy a hasonló felismerésekre jutó és közös célokat megfogalmazó, ám eltérő helyzetű és a városhoz különféle módon kötődő egyleti aktivisták, vezetők közhasznú szerepvállalása jótékonyan egészítette ki egymást. Az egyletekben (különösen a városhoz szorosan kötődőkben) a nemesi jogállásúak mellett tehát jelentős, másokéval nem pótolható szerepet vállalt a polgárság. Az elit fogalmát így a hagyományosan társadalmi státuszhoz vagy foglalkozásokhoz kötő (szociológiai gyökerű) történeti elitkutatások felfogásától elszakadva az is felvethető, hogy egy közösség esetünkben egy város elitjét nem a kezdeményezőkészsége, tettereje és aktivitása révén kiemelkedő, és egymással kapcsolatot építő tagjaiban kellene-e látnunk? A reformkori Pesten ugyanis sokkal inkább bizonyos egyleteket jellemez az ilyen, jóllehet természete szerint szűk területre koncentrálódó tevékenység, nem pedig a város pozicionális elitjét, a városi hatóságnak az abszolutisztikus rendszer által egyébként is korlátozott erejű vezetőit. Így felvethető, hogy esetünkben inkább a fennálló társadalmi rend megőrzését a környezetük saját kényelmüknek, ízlésüknek és biztonságuknak megfelelő alakításával ötvöző csoportosulásokat nevezhetnénk a város organikus elitjének, amelynek egyik jellegzetes megnyilvánulása az egyleti aktivitás. Ezeknek az összefüggéseknek az elemzéséhez az egyesületek világának három szintjét szükséges megvizsgálni. Először is az egyletek deklarált céljait, melyeket azonban több okból is hiba lenne az alapszabályban közzétett elvekkel azonosítani. Részint azért, mert a célkitűzések változását nem mindig követte a statútum módosítása, részint pedig azért, mert az alapszabályok szövege különösen az 1840-es évek előtt nem mindig tartalmazott konkrétumokat. Másodsorban az egyesületek társadalmi bázisát, amit ismét csak leegyszerűsítés lenne a tagnévsorban közölt társadalmi státuszok szerinti százalékos aránynak megfeleltetni. A különbséget itt részint a tagság különböző kategóriái (például az adakozó és aktivista tagok részvételi módjának eltérései) okozhatják, de figyelembe kell venni azt is, hogy a rendi-foglalkozási helyzet 5 Gyáni 1997:

12 célok, értelmezési keret, megszorítások leírása sem feltétlenül elegendő egy-egy egyesület hátterének megértéséhez. A késő rendi város társadalmát ugyanis más dimenziók is tagolták, így például felekezetek, a vagyonosság, vagy az újonnan érkezett bevándorlók és a régi, helyi családok közti határvonal. Ezek bizonyos egyesületek esetében fontosabbnak bizonyulhattak, mint a foglalkozás. Míg az első kérdéskörhöz többnyire könnyű adatot találni, és a másodikhoz is az egyletek többségénél (legalább egyes évekből) rendelkezésre áll valamilyen forrás, addig a harmadik szinthez az egyletek valóságos tevékenységének megítéléséhez általában alig rendelkezünk támponttal. Pedig a humanista vagy éppen utilitarista elvek hirdetése, vagy a széles bázisú, illetve elitista összetétel történelmi jelentőségét igazából akkor tudnánk felbecsülni, ha azzal is tisztában lennénk, hogy a közös szervezetbe tömörülők a gyakorlatban milyen sűrűn kommunikáltak egymással. A formalitások milyen mértékben váltak valóra, az aktivisták mennyiben és milyen mértékben voltak aktívak? Társalgott-e a főnemes a nagykereskedővel a casinóban és ha igen, miről és milyen modorban? A kisdedóvókba milyen társadalmi helyzetű szülők gyermekeit vették fel, és tulajdonítottak-e ennek a kérdésnek különösebb jelentőséget az egyletek vezetői? A segélyegyletek tagjai számon tartották-e egymást, teremtett-e közösséget köztük az egyesület, vagy legalább egymás temetésén megjelenteke? Szabad volt-e eredményesebben lőnie a kézműves polgárnak a főnemes vagy akár a honorácior tagtársnál a polgári lövészegylet szokásos lövészversenyein? Az egyleti tisztújítások során valóban versengtek-e egymással a jelöltek, vagy előre lehetett tudni e választások eredményeit? Megannyi hasonló kérdést lehetne még megfogalmazni, melyekre legfeljebb memoárok könnyű kézzel odavetett, egy emberöltővel későbbi félmondatai alapján szokás bármilyen feleletet adni. A kutatás korlátait éppen úgy jellemzi, mint a korszak e témák iránti érzéketlenségét, hogy az egyesületek működéséről nem maradtak ránk illusztrációk mert talán nem is készültek ilyenek. Könyvem ebben a vonatkozásában nem ígérhet többet, mint hogy e kérdések megválaszolásához eddig nem használt forrásokat is bevon. Az ilyen kérdéseket felvető tanulmány elkészítését több tényező is indokolja. Ezek közé tartozik az, hogy a civil társadalom iránt az utóbbi években egyre fokozódó hazai kutatói érdeklődés a jelenség eredetének kérdését is felveti: vajon milyen körülmények között és miért alakult ki az egyén feletti szervezettségű, egyszersmind az államtól független társadalmi kezdeményezés intézménye. Másrészt a társadalomtörténeti szempontból átmeneti kornak nevezhető időszak, 6 egyúttal maga a polgári átalakulás, polgárosodás olyan aspektusának megvizsgálására ad lehetőséget, 6 Szándékosan kerülöm itt a reformkor kifejezést, ugyanis ennek országos politikatörténeti konnotációja (valamint az, hogy az ellenzéki nemesi reformmozgalom indította be a változásokat) csak részben esik egybe az itt vizsgált folyamatok értelmezési keretével, és mint periodizáció sem felel meg a pesti egyesülettörténet e korszakának. Felfogásomban társadalomtörténeti szempontból a rendies viszonyok társadalmat alakító erejének csökkenése és a polgári viszonylatok szerepének növekedése jelentik a két oldalát a központi jelentőségű folyamatnak, mely Pesten már az 1830-as évek előtt kezdetét vette. (Ezek kifejtését lásd később.) A semleges átmeneti kor kifejezést használja Kósa 1937: 3.; Bácskai 1988b:

13 bevezetés amire más jelenségek alig: a társadalomszerveződés mechanizmusaira. Több mint egy évszázada a neves liberális jogtörténész, Gierke korának jellegzetes optimizmusával megállapította ugyan, hogy az egyesület mint modern és polgári intézmény a rendi kötöttségektől megszabadult, individualizált állampolgár önkéntes be- és kilépésétől függő szervezeti forma, 7 ám a statútumokban ünnepélyesen deklarált egyenlőség keveset árul el a társadalmi integrálódás és befogadás valóságos esélyeiről, a különféle csoportok koalíciós vagy éppen elzárkózási törekvéseiről, a viselkedésszociológiai rendiség továbbéléséről. 8 Éppen e tétel megfogalmazásának hazájában, Németországban gazdagították és helyezték új beállításba az utóbbi egy-két évtized kutatásai az egyesületek történetét. Ennek következtében a polgári csoportok részvételének mértékéről és minőségéről finomodtak a szakirodalom megállapításai. 9 Munkám több megszorítás nyomát is magán viseli. Már az eddigiekből kitűnhetett, hogy kérdésfelvetésem alapvetően társadalom- és várostörténeti, ám ez azt is jelenti, hogy bizonyos döntően politikatörténeti összefüggések vizsgálatáról tudatosan lemondok. 10 Ezek közé tartozik a reformkorban megélénkült, elsősorban a sajtóban és röpiratokban folytatott, de az egyletek kiadványaiban is nyomon követhető, az egyesületek hasznát, jelentőségét elemző diskurzus vizsgálata. Ebben a vonatkozásban a kutatás során megfigyeltem, ám e dolgozat keretei között részleteiben nem elemzem, hogy a kezdeti időszakban általános és a felvilágosodás hatását mutató közhasznúság-diskurzus helyére a későbbiekben, különösen az 1840-es években a nemzet-diskurzus lépett. Ebben az a figyelemre méltó, hogy nem csupán a polgári forradalom előtti utolsó évtizedben létrejött egyletek gondolkodásmódjára jellemző ez, hanem a korábban megalakult (jótékonysági és önsegélyező) szervezetek szövegeiben is kisebb-nagyobb mértékben tetten érhető az ilyen irányú változás. De nem vizsgálom szisztematikusan a pártosodással kapcsolatos jelenségeket sem például azt, hogy a liberalizmussal összefüggésbe hozott egyesületi mozgalom szervezetei mennyiben tekinthetők ellenzékinek, és hogy a konzervatív, udvarhű politikusok neve miért tűnik fel rendre az egyesületek tagnévsoraiban. További ám a most elmondottakkal részben összefüggő megszorítás, hogy a kutatás során a rendkívül szerteágazó és helyileg is szétszórt (sőt vélhetően nagyrészt feltáratlan) forrásanyag egy része kimaradt az elemzésből. Szisztematikusan átnéztem a fővárosi kötődésű közgyűjtemények közül a Budapest Főváros Levéltárában és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében őrzött levéltári és könyvészeti egyesületi anyagot, valamint az országos gyűjtőkörű intézmények közül az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Aprónyomtatványtárát és a Magyar Országos 7 Gierkére hivatkozik: Gall 1993: Max Weber rendiség fogalmának Bertalan László általi interpretációjára lásd: Kövér Gyáni 1998: Papházi 1993; Gall 1993: A különféle megközelítések jogosultságát tükrözi, hogy a 19. századi magyar történelmet összefoglaló egyik nemrégiben megjelent munkában mind a politika- (Pajkossy 1998: ), mind a társadalomtörténeti (Dobszay Fónagy 1998: 79.) fejezetben helyet kapnak az egyesületek, illetve egyes egyletek a művelődéstörténeti fejezet idevágó részeiben bukkannak fel (Dobszay 1998: 174, 185, ). 12

14 célok, értelmezési keret, megszorítások Levéltárban a Helytartótanácsi Levéltár a tárgy szempontjából releváns egységeinek (a Közrendőri Osztály és a Világi Alapítványok Osztálya) iratait. A forrásanyag természetéhez tartozik, hogy noha az egyesületek a levéltárakban elvben önálló fondcsoportot képeznek, irataik csak véletlenszerűen, illetve csekély arányban kerültek területi illetőségű levéltárakba, és azon belül is önálló elhelyezésre. Jelentős mennyiségű egyesületi anyagot őriznek ugyanakkor más levéltári egységek, így Pest esetében a városi tanács iratanyaga. 11 Ugyanezt az eddigiek során nem sikerült megvalósítanom a sajtó vonatkozásában, noha azzal tovább lehetne árnyalni a következőkben megrajzolandó képet. A dolgozat szerkezete így részben a rendelkezésemre álló anyag szórtságát és belső aránytalanságait is tükrözi. Ám az, hogy a jótékonysági és az önsegélyező egyleteknek önálló fejezetet szentelek, míg a többi típust egyetlen egyéb csoporton belül tárgyalom, nem csak azzal a törekvésemmel magyarázható, hogy a terjedelem az ismeretek arányait is tükrözze. Az a tartalmi megfontolás is kifejeződik ebben, hogy ez utóbbi egyletek többsége lazábban kötődött a város életéhez. Így az egyes fejezetek kidolgozottsága (egyben terjedelme) részint az adottságok, részint viszont tudatos döntésem függvénye. Szándékosan nem foglalkozom az egyesületek jogtörténetével sem, noha ez a téma (például a Helytartótanács engedélyezési jogkörének kialakulása) megítélésem szerint eddig nincsen részleteiben feltárva. E kérdések a régebbi német hagyományhoz kapcsolódó egyesülettörténeti munkák állandó, szinte kötelező fejezetét képezik. Az angolszász egyesülettörténet viszont nem fektet hangsúlyt erre, ez azonban nem meglepő, hiszen ott összességében kevésbé korlátozta a jogrendszer az egyesületek tevékenységét, mint például a német államokban. Igaz, a francia forradalom utáni években már Angliában is szigorúbban ellenőrizték működésüket. Ám újabban egyes német monográfiák is csupán utalásszerűen érintik az egyesületi jog kérdéskörét, egy társadalomtörténeti szempontú olasz tanulmány pedig a céljaihoz képest szükségtelennek is ítéli. 12 Magyarázatra szorul a korszakhatárok megválasztása is. Míg a kezdőpont viszonylag kézenfekvő: a felvilágosodáshoz kötődő hasonló szervezetek (szabadkőműves páholyok, irodalmi körök, diáktársaságok) működése után, kisebb politikai cezúrát követően az as évektől alakulnak az első polgárias egyesületek, addig 1848 mint végpont választása egy külső szempont alkalmazásával erőltetettnek tűnhet. Tény ugyan, hogy a forradalom és szabadságharc, majd a neoabszolutizmus számos egylet működésében törést jelentett (az összes egyesület tevékenységét felfüggesztette a katonai kormányzat), ám többségük néhány évvel később újra megkezdhette működését. Döntésem mellett a levéltárak rendezési gyakorlatán mint technikai adottságon kívül az szólhat, hogy a pesti egyesületek történetének itt vizsgált szakaszát lezáró 11 Budapest Főváros Levéltárában ebből a korszakból négy egyesület iratait tartalmazza az egyesületek fondcsoportja, de ebből kettő a Pest-Terézvárosi Kisdedóvó Egyesület és a Védegylet Budavidéki fiókja anyaga az e dolgozat szempontjából fontos kérdések megválaszolására kevéssé használható. 12 Meriggi 1992: 280. A döntően jogtörténeti szempontú egyesülettörténeti feldolgozásra lásd például: Obrowski. 13

15 bevezetés változások időpontja lényegesen elmosódottabb. Az egyes egylettípusok történetében más és más időszakra tehető ugyanis a hirtelen számbeli növekedés, valamint az állammal való fokozott együttműködés korszakának kezdete, ami a feladatok részleges vagy teljes állami átvállalásával járt. Könyvem közvetlen előzménye (azonos című) egyetemi doktori disszertációm, melyet 2002 őszén védtem meg a Debreceni Egyetemen. Az egyes egyesülettípusok közül eddig a Pesti Jótékony Nőegyletről, valamint a segélyegyletekről jelentek meg dolgozataim. A téma más vonatkozásait néhány további tanulmányban és publikált előadásszövegben érintettem. 13 Itt azonban ezekhez képest is továbbfejlesztett eredményeket közlök, melyek nemcsak további források bevonását és feldolgozását tükrözik, hanem a tágabb kontextusnak megfelelően szélesebb összefüggések között is értelmezik e szervezetek működését. A dolgozatban idézett forrásszövegek átírásakor és közlésekor azt az általános szabályt igyekeztem alkalmazni, hogy a helyesírást a mai írásmódhoz közelítem. Ennek során az egykorú forrásoknál függetlenül attól, hogy nyomtatottak vagy írottak a központozásnál, a kis- és nagybetűk használatakor, valamint a betűkettőzések és a rövid és hosszú magánhangzók esetében is a mai szabályokat követtem. Kivételt ez alól csak a művek címének esetében tettem, ahol a könyvészeti visszakereshetőség elve fontosabbnak tűnt. A német és latin szövegeket magam fordítottam. A könnyebb érthetőség kedvéért egységesítettem (mai) magyar változatukra írtam át a dolgozatban szereplő pesti, egyesületi tag személyek neveit. Azért döntöttem így, mert túlzottan kevés támponttal rendelkezünk annak megítéléséhez, hogy az egyesületi élet szereplői milyen jelentőséget tulajdonítottak a nyelvhasználatuknak és nemzeti hovatartozásuknak. A felhasznált forrásokban ráadásul a legtöbbször a források nyelvétől függött a név formája. (Például a Friedrich Kappel és a Kappel Fridrik alak is előfordul, attól függően, hogy ugyanazon kiadvány német vagy magyar változatát használjuk én azonban a Kappel Frigyes formát használom.) Azokban az esetekben viszont, ahol a nemzetiségnek a téma szempontjából jelentősége van, erre külön utalok. Ugyancsak egyszerűsítem egységesítem és a korban használt változatok közül a mai nyelvhez legközelebb álló alakban használom az egyesületek neveit, mivel az intézménynév fogalma és helyesírása ebben az időszakban még közel sem állandósult annyira, hogy akár ugyanazon forrásban ne használhatták volna különböző formákban. Stiláris okokból (a szóismétlés kerülése céljából) szinonimaként használom az egyesület, egylet és társaság szavakat. E döntésre az is feljogosít, hogy maguk a kortársak, sőt az adott egylet tevékenységében részt vevő személyek sem használták következetesen ezeket a neveket, amelyek egyébként is gyakran a megfelelő német kifejezések magyarra fordításai. 14 Ez utóbbi állítás mellett szóló tartalmi érveket a 13 Ezek adatait lásd az Irodalomjegyzékben. 14 Erre kirívó példa a (Batthyány Lajos mellett) Kossuth nevével fémjelzett és a valóságban részvénytársasági formában működő Pesti Cukorgyári Egyesület, melyet saját kétnyelvű (magyar német) statútuma Pesther Zucker-Fabrikations- 14

16 célok, értelmezési keret, megszorítások következő fejezetben, a definíció kapcsán indoklom meg. 15 Emellett a helyesírás és a kis- és nagybetű használata sem ért el olyan megállapodottságot a korszakban, hogy ezeknek a változatoknak komolyabb jelentőséget lenne érdemes tulajdonítani. A dolgozat témájára irányuló kutatást 1996-ban kezdtem el, nagyrészt az angliai Leicesteri Egyetemen folytatott posztgraduális várostörténeti tanulmányaim során megismert olvasmányaim hatására. Akkoriban még úgy képzeltem, hogy a reformkori pesti középrétegek szerkezetéről és egymáshoz fűződő viszonyáról fogom írni disszertációmat, melynek egy fejezete lehet az egyesületi szerveződés. A felhalmozódott anyag azonban idővel túlnőtte a tervezett kereteket, amint a felmerült kérdések újabb és újabb szempontokat, kutatási irányokat szültek. Az eltelt évek alatt az anyag összegyűjtésében a Soros Alapítvány (Research Support Scheme of the Open Society Institute) és a Pro Renovanda Cultura Alapítvány támogatását vehettem igénybe. A kutatás során mindvégig komoly támogatást jelentett az (imént felsorolt) közgyűjtemények alkalmazottainak jóindulata és türelme. Tanáraim és kollégáim (Bácskai Vera, Kövér György, Ö. Kovács József, Bódy Zsombor) is hoztak haza külföldi útjaikról a témám szempontjából fontos szövegeket, kölcsönöztek saját könyvtárukból, vagy hívták fel ilyenekre a figyelmemet figyelmességükért köszönettel tartozom. Hálás vagyok azon bíráló észrevételekért, melyeket a nőegyletről szóló évi konferencia-előadás után, valamint az ugyanerről megjelent tanulmány nyomán kaptam (elsősorban Benda Gyulától és Szilágyi Mártontól). Doktori disszertációm 2000 augusztusában tartott munkahelyi vitáján Bácskai Verától, Timár Lajostól, Ö. Kovács Józseftől, Kövér Györgytől, Gyáni Gábortól, Czoch Gábortól, Juliane Brandttól és Benedek Gábortól kaptam hasznos tanácsokat. Komoly segítséget jelentett két opponensem, Pajkossy Gábor és Czoch Gábor értő és jóindulatú bírálata. Vári Andrással folytatott beszélgetéseim fontos inspirációt jelentettek a kézirat lezárásának fázisában, és külön hálára kötelez, amiért rendelkezésemre bocsátotta (a Magyar Gazdasági Egyesült történetét is feldolgozó) megjelenés alatt álló könyvének szövegét. A könyvet illusztráló képeket a Budapest Történeti Múzeum és a Kiscelli Múzeum gyűjteményéből válogattam, ahol B. Nagy Anikó és Perényi Roland értő és empatikus kalauzolása volt a segítségemre. Köszönettel tartozom Tiszóczi Tamás korrektornak, aki figyelmességével segített. Különös hálával gondolok témavezetőmre, Bácskai Verára, aki immár másfél évtizede szakmailag és emberileg egyaránt kitüntet támogatásával, valamint az ELTE általa alapított Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékére, arra a példamutató közösségre, amelytől szakmai indításomat kaptam. Köszönöm mindazok biztatását, akik az évek során más terhek átvállalásával vagy éppen bizalmukkal segítették Gesellschaft néven említ, és köznévként is következetesen az egyesület terminust használja a Gesellschaft magyar megfelelőjének (PCE 1844). 15 Vö. Szegőfi Anna álláspontjával, aki szerint a korai időszakban világos különbség létezett egylet és egyesület fogalma között, és a kettő összemosódása csak a tömeges egyesületalakítások idejének fejleménye (Seresné Szegőfi 1997: 213.). 15

17 bevezetés kutatásomat, és lehetővé tették, hogy végül eljussak a kézirat befejezéséhez. A Bacsa Ferenc, valamint dr. Szalai István és dr. Donáth Antal iránti személyes hálám mellett elsősorban szüleim és feleségem, Benda Borbála figyelmességéért, önzetlenségéért és kitartó türelméért tartozom köszönettel. Különösen nagy szerepet vállalt édesapám a munka végső fázisában szöveggondozóként és a képek kiválogatása során nyújtott tanácsaival. Talán, amikor felnőnek, gyermekeim is megértők lesznek, amiért kevesebb időt tudtam nekik szentelni ezekben a hónapokban, években. 16

18 1. Az egyesülettörténeti kutatás tapasztalatai és a pesti egyletek működésének feltételei A magyar szakirodalomban eddig nem jelent meg olyan munka, mely egy város lehetőség szerint teljes egyesületállományának monografikus igényű feldolgozására vállalkozott volna, a műfajt azonban külföldön már feltalálták. A lehetséges minták közül a Vormärz-kori bécsi és a neobszolutizmus kori prága-smíchovi egyleteket tárgyaló tanulmányok 1 szerkezetét elemezve megállapíthatjuk, hogy a szöveg nagyobb része az egyes szervezeteket tárgyalja, valamilyen tipológia szerint fejezetekbe csoportosítva őket. E fejezeteket megelőzően azonban bizonyos általános szempontokat érvényesítve a teljes helyi egyesülethálózatot jellemzik a szerzők: Herta Obrowski a szervezetek jogi-politikai környezetét (az egyesületi jogot és a kormányzat viszonyát az egyletekhez, kiemelve az egyesületi védnöki intézmény jelentőségét) mutatja be, Erika Kruppa pedig szélesebben, jogi, gazdasági, társadalmi és politikai tényezőket tárgyal. Jelen munkában az említett szerzőkétől részben eltérő kérdésfeltevés miatt az áttekintés igényét és a háttér megrajzolását szolgáló fejezetben előbb a korai (értsd: a gyáripari fejlődés és az állam kiterjedt társadalomszervező szerepének korát megelőző) egyesülettörténetre irányuló eddigi nemzetközi kutatás főbb város- és társadalomtörténeti következtetéseit foglalom össze. Ezután az ezen eredmények alapján fontosnak tűnő szempontokat mérlegelve azt vizsgálom, hogy Pest a 19. század első felében milyen mennyire kedvező feltételeket kínált az egyesületek megalakulásához és működéséhez. Végül a pesti egyesületek általános vonásait mutatom be a közös definíció megfogalmazásának lehetséges módjától a szervezeti formán keresztül a tipológiáig A minta : a nyugat-európai egykorú egyesületek és a rájuk irányuló történeti kutatás tanulságai A pesti egyesületek vizsgálata előtt érdemes historiográfiai áttekintést nyújtani a nyugati egyesülettörténet eddigi eredményeiről és koncepcióiról abból a célból, hogy ennek alapján tudjuk megítélni a pesti szervezetek jelentőségét. Az egyesületek iránt megnyilvánuló történeti érdeklődés legkorábbi bizonyítékai 1 Obrowski 1970; Kruppa További földrajzilag távolabbi, de szintén a német nyelvű városi kultúrához tartozó területet vizsgáló példák: Meyer 1970 és Tornow 1977 (Nürnberg, illetve München egyesületeiről). 17

19 önszervező polgárok azok a kiadványok, amelyeket maguk az egyes szervezetek adtak ki, és amelyekben a szerzők (jobbára az adott egyesület jegyzői vagy titkárai) rendszerint jubileumi alkalomból rekonstruálták szervezetük fontosnak tekintett történéseit. E munkák sok esetben a mai kutatás számára is nélkülözhetetlen források, mivel számos olyan adatot közölnek, mely más módon nem maradt az utókorra (például mert időközben megsemmisült az egyleti irattár). Az e műfajhoz tartozó kötetek mindazonáltal ritkán készültek a mély, tudományos feldolgozás igényével, emellett jellemző rájuk az elfogult, egyoldalú, apologetikus szemlélet. Az egyesülettörténet mint a diszciplína szakága akkor született meg, amikor az egyes egyletek működésének vizsgálatát szélesebb kontextusba helyezték, és az egyesületi szerveződést (kialakulásukat, tevékenységüket) mint társadalmi jelenséget tekintették. 2 Ehhez az egyik lehetséges módszer az összehasonlítás, melyre legalább két mód nyílik: ugyanazon egyesülettípushoz tartozó szervezetek (például casinók vagy szabadkőműves páholyok) hasonlóságainak és különbségeinek elemzése; vagy az adott területen (városban, tartományban 3 ) működő különféle típusú egyletek összevetése. A módszer alapja mindkét esetben az a felismerés, hogy az egymástól forma szerint független szervezetek tevékenysége, szervezeti felépítése között sokszor feltűnő hasonlóság mutatkozik. Ám míg az előbbi esetben a fő kérdés az, hogy ezt a hasonlóságot milyen mértékben okozhatta a törekvések és szervezeti megoldások közvetlen átvétele, hogy a másolás során mennyiben érvényesültek az átvevő szervezet társadalmi hátterét jelentő közösség sajátosságai, és az, hogy a máshonnan kölcsönzött minta az adott helyszínen alkalmazva mennyiben bizonyult életképesnek; az utóbbi esetben a különféle célra alakuló egyletek törekvései közti viszonyt, közös általánosítható tartalmukat (például polgárosodás ) és a tagságuk közti átfedést (ennek mértékét) szokás vizsgálni. Elvben a végcél akár egy egyetemes valójában természetesen a nyugati kultúrkörre szűkített egyesülettörténet is lehetne, azonban ettől a kutatás jelenlegi állása nyilvánvalóan igen messze áll még. (Kivételként talán Ulrich Im Hof könyve említhető, mely a 18. századi Európát vizsgálva gondolatmenetét a felvilágosodás fogalma köré rendezi, és e mozgalom szellemi teljesítményében két szereplőnek tulajdonít egyenrangú szerepet: a kreatív egyénnek filozófusoknak, tudósoknak, íróknak és a társadalomban a közhasznú tudás terjesztését elvégző, ily módon a felvilágosodás mozgalmának hordozójaként viselkedő társaságnak. Koncepciójának lényegét a magyarra is lefordított, rövidített változatnál frappánsabban fejezi ki az eredeti könyv német alcíme: Gesellschaft und Gesellschaften, vagyis Társadalom és társaságok Im Hof 1982; 1995.) Az ebbe az irányba mutató törekvést jelzi 2 Ilyen összefüggés például a nemzeti mozgalomban játszott szerep, a társadalmi emancipációval való kapcsolat szerepe a szociális kérdés felvetődésében és megoldásában stb. (Dann 1986: ). 3 A városok feletti szintű összehasonlítás jogosultságát mutatja a Saar-vidéki egyleteket vizsgáló tanulmány, mely szerint az egyesületek hálózata (pontosabban a helyi tanácsokban és presbitériumokban is szerepet vivő tagságuk) a több középváros által dominált térségben olyan mértékben összefonódott, hogy még a városok között is átfedést is eredményezett (Schwarz 1992: 102.). 18

20 az egyesülettörténeti kutatás tapasztalatai azonban az a göttingeni konferencia is, melynek résztvevői a német, francia és svájci egyesülettörténet kérdéseit vizsgálták. Ez a rendezvény egyben az általánosíthatóság nehézségeit is demonstrálja, ugyanis már a kiadvány címének német és francia nyelvű változata közti különbség (Geselligkeit és Vereinswesen, illetve sociabilité) is mutatja, hogy az egyes történetírások fogalomrendszere nem feleltethető meg tisztán egymásnak. Ez egyúttal maguknak az egyes nemzeti történeti fejlődési utaknak az eltéréseit is tükrözi. A francia társadalmi fejlődésben a forradalom utáni korszak formalizált keretek között működő szervezetei nem játszottak akkora szerepet, mint a német területeken (Reichardt 1986: 27.; Dann 1986: 43.). Jelenleg a legvérmesebb ambíció a nemzeti szintézis megalkotása. Németországban az eddigi ilyen, általános igényű munkák között időben elsőként jelent meg Thomas Nipperdey azóta is iskolateremtőnek tartott tanulmánya. 4 E munka máig ható jelentősége az, hogy elsőként foglalta össze a késő felvilágosodás és Vormärz-kori egyletekről addig tudottakat, helyezte azokat széles (politika- és társadalomtörténeti) perspektívába, és fogalmazott meg kutatási ágendát. A cikk megjelenése után beindult kutatások mellett és nyomán látott napvilágot egy, a 19. századi német egyesülettörténetet tárgyaló tanulmánykötet, ismét egy konferencia anyagának szerkesztett változata, melyben a szerzők egy része szintetikus igénnyel (a korszakot három időszakaszra bontva) tárgyalta az egyleti fejlődést, másik részük pedig a kérdéshez interdiszciplinárisan közelítve jogtörténeti, néprajzi-antropológiai 5 és szociológiai szempontból vizsgálta a témát. Közülük az itt vizsgált korszakhoz és tárgyhoz Wolfgang Hardtwig tanulmánya áll a legközelebb. 6 Az angol szakirodalom a jelek szerint inkább kötődik egy-egy kutató munkásságához. Az első átfogó nemcsak az ország teljes területére kiterjedő, de vizsgálódásait korszakhatárok közé sem szűkítő tanulmány annak a R. J. Morrisnak a tollából jelent meg a patinás cambridge-i egyetemi kiadó nemzeti társadalomtörténeti szintézisében, aki korábban szintén első volt a 19. századi brit egyesületek történetének áttekintésében (Morris 1990a; 1990b). A másik fontos szerző Peter Clark, aki újabban terjedelmes könyvet szentelt a kora újkori (1800 előtti) angliai egyesületeknek, miután régebben egy előadásában értelmezte röviden működésüket (Clark 1986; 2000). Az általánosító érvényű munkák megírása azért is nehéz, mert az egyesületek fennállásuk más és más szakaszaiban különböző társadalmi, politikai és kulturális feltételrendszerben működnek, és a hosszú távú áttekintés során ezt is figyelembe kell venni. A brit szakirodalomban Morris egy háromosztatú időskálát alkalmaz, melyből érzékelhetően a középső (1780 és 1870 közötti) szakaszt tekinti fénykornak, melyhez képest az 1780 előtti időszak előzménynek, az 1870 utáni (az állammal való szoros kooperációval jellemezhető) kor egyfajta utójátéknak minősül. Ez a felfogás azonban nem örvend osztatlan egyetértésnek. Ez abból is érzékelhető, hogy amikor 4 Nipperdey Maga Nipperdey egyébként sem e tanulmányát megelőzően, sem utána nem fejtett ki jelentős egyesülettörténeti munkásságot. 5 Ez a vizsgálati irány részint az egyletek szokásait (például az ünnepeket) kutatja, részint közösségként elemzi őket. 6 Dann 1984; Hardtwig Hardtwig egyébként habilitációs dolgozatát is e témában írta. 19