2011. június 3-4-én ismét megrendezésre került Ózdon a már hagyományosnak mondható ipari örökségvédelmi konferencia. A rendezvény rangját emelte,

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011. június 3-4-én ismét megrendezésre került Ózdon a már hagyományosnak mondható ipari örökségvédelmi konferencia. A rendezvény rangját emelte,"

Átírás

1

2 2011. június 3-4-én ismét megrendezésre került Ózdon a már hagyományosnak mondható ipari örökségvédelmi konferencia. A rendezvény rangját emelte, hogy a XIII. Ózdi Napok keretében, a szlovákiai Rimaszombat és a lengyel Chorzow testvérvárosok előadói részvételével, immár nemzetközivé nőtte ki magát. Az esemény a Nemzetközi Visegrádi Alap hathatós pályázati támogatásának köszönhetően valósulhatott meg, melyhez a szükséges pályázati és szakmai dokumentációt Ózd Város Önkormányzata nyújtotta be. A konferencia sikeres megrendezésében az előző évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is jelentős szervezési feladatokat vállalt magára és teljesített az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Köre. A tartalmas program az ózdi gyárat alapító Rombauer Tivadar emléktáblája előtti tisztelgéssel kezdődött. A sokakban emlékeket ébresztő, s a nemzetközi találkozó tiszteletére ismét megszólaló gyári duda hangja, azt követően a kohász himnusz jelezte a megemlékezés kezdetét. Méltató beszédet mondott Veres András, a Baráti Kör alapító tagja, majd koszorúzásra került sor. A városvezetés nevében Fürjes Pál polgármester, Turiné Orosz Margit és Dr. Kósné Dargai Rita önkormányzati képviselők, az ipari örökségvédők, illetve a bányász-kohász egyesület helyi tagjai nevében Dr. Bárczi László és Németh Ferenc helyeztek el koszorút. Ezt követően a megjelentek a rendezvénynek otthont adó, teljes körűen felújított Kaszinó Rendezvényház épületéhez sétáltak, majd a regisztráció után az impozáns Tükörteremben foglaltak helyet. A hallgatóság a nap folyamán 10 témához illeszkedő előadást követhetett nyomon. Az előadók egyfelől a szervezésben közreműködő városok (Ózd, Chorzow és Rimaszombat) vezető tisztségviselői, másfelől a kulturális örökségvédelem nemzetközi szinten elismert, köztiszteletnek örvendő szakemberei voltak. Mindez garantálta a rendezvény színvonalát, információgazdagságát. Június 3-án a 125 regisztrált résztvevőt Benyhe László levezető elnök, a Baráti Kör alapító tagja köszöntötte. A délutáni ülésszakban a levezetői elnöki tisztet Hercsik László töltötte be, ugyancsak a Baráti Kör képviseletében. A nemzetközi konferencia megnyitásaként Riz Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, Ózd és térségének országgyűlési képviselője köszöntötte az egybegyűlteket. Üdvözlő beszédében az egykori gyár gondoskodó szerepét és a területén létrejött, kezelői feladatokat ellátó Ózdi Ipari Park rehabilitációjának fontosságát hangsúlyozta. 1

3 A Nemzetközi Ipari Örökségvédelmi Konferencia előadásai Fürjes Pál, Ózd Város Önkormányzatának polgármestere: Az ipari örökségvédelem helye és szerepe Ózd város fejlesztésében A város vezetője az ipari örökségvédelem településfejlesztésben betöltött helyéről és szerepéről beszélt, kiemelve a régi gyár területén lévő, hasznosítható létesítmények jelentőségét. Szólt a település kitörési esélyét célzó, a gyáralapító nevét viselő ún. Rombauer tervről, melyben az ipari örökségvédelem is fontos részt képez. A város igazi kistérségi központtá fejlesztése valósulhat meg a komplex projekt végrehajtásával. Az ipari műemlékek jövőbeni hasznosításával kulturális és ipari örökségvédelmi célú épületek és területek alakíthatók ki, amelyek hozzájárulhatnak a turizmus fejlesztéséhez, a térség vonzerejének növeléséhez. (Ennek 2011 májusában konkrét példája volt a II. Ózdi Jazz Parádé, melyet a volt acélműi csarnokban kialakított ROM/bauer/ Színpadon rendeztek meg.) Dr. Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke: A kulturális örökségben rejlő erő az Ózd projekt Az elnök asszony az örökségvédelem és a gazdaságfejlesztés kapcsolatából származó, külföldön már tapasztalt eredményekre hívta fel a figyelmet. Megállapította, hogy az örökség gazdasági és társadalmi fejlesztését célszerű előtérbe helyezni, a gazdasági eredményesség érdekében. Erre Franciaországból sorolt pozitív példákat. Kiemelte továbbá: Ózd adottságai révén képes az örökség alapú fejlesztések megvalósítására, amely viszonylag magas munkaerő-szükséglete következtében válságkezelésre is alkalmas. Az ilyen jellegű kezdeményezések, ötletek felszínre kerülésére, tudatos terjesztésére hívta fel a figyelmet. A felkarolható kezdeményezések megvalósításához felajánlotta a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal segítségét. 2

4 Jerzy Bogacki, Chorzow Város Önkormányzatának tanácsnoka (Lengyelország): Chorzow város tapasztalatai és fejlesztési elképzelései, valamint a testvérvárosi együttműködés lehetőségei az ipari örökségvédelem területén Az önkormányzati képviselő a sziléziai iparvidékhez tartozó település és Ózd hasonló problémáiról beszélt. A nehézipari üzemek visszafejlesztése, bezárása a lengyel városban is az épített ipari örökség hasznosításának kényszerét hordozza magában. Megóvásuk és megmentésük jó hozzáállással és természetesen anyagi ráfordításokkal oldható meg, amely hosszú folyamat. Eddigi eredményeik sorában említette, konkrét példaként egy ipari objektum (bánya-szellőzőakna torony) kulturális központtá történt átalakítását, amely Chorzow város egyik szimbólumává vált. Reményét fejezte ki, hogy a két város partnerkapcsolatában a jövőben is hasznosíthatóak az ipari örökségvédelem terén megszerzett tapasztalatok, s ez az együttműködés újabb színfoltja lehet. Ladislav Rigó, Rimaszombat Város Önkormányzatának alpolgármestere (Szlovák Köztársaság): Rimaszombat város és térsége tapasztalatai, fejlesztési elképzelései, valamint a határon átívelő partneri együttműködés lehetőségei az ipari örökségvédelem területén A városi tisztségviselő elmondta, hogy Rimaszombat kiemelkedő mezőgazdasági és kereskedelmi múlttal rendelkező város. A gépipar és a nehézgép-gyártás az 1960 és 1970-es években indult fejlődésnek. Sajnos az akkoriban kiépített ipari és mezőgazdasági üzemek, a jegyprivatizációt követően rövid idő leforgása alatt tönkrementek, munkahelyek szűntek meg. A térségben jelenleg is 34,6 százalékos a munkanélküliségi ráta. A város célkitűzéseinek egyik legfontosabb prioritása a munkanélküliség arányának csökkentése, ipari parkok létrehozása, uniós források kihasználása, közberuházások fejlesztése, kapcsolataik bővítése, melynek egyik lehetősége Ózd városával való közös térségfejlesztési és határon átnyúló stratégiai kapcsolatok lehetőségeinek megteremtése. 3

5 Drótos László, a Közép-európai Ipari Örökség Útja Egyesület alelnöke: Ruhr-vidéki tapasztalatok az ipari örökség védelmében és hasznosításában Az alelnök a németországi Ruhr-vidék iparának visszafejlesztése után megmaradt ipari létesítmények különböző célú sokszor bizarrnak tűnő és bátor hasznosításáról tájékoztatta a hallgatóságot. A létesítmények átalakítása idegenforgalmi, kulturális, turisztikai célokra, az ott élők számára egyrészt munkalehetőséget és megélhetést eredményezett, másrészt gazdasági hasznot hozott. Mindezek mellett komoly ráfordítások árán megóvásuk is megtörtént. Kiemelte az ózdi kohászat ipari hagyatékának jelentőségét és ebből a helyzetből adódó kitörési lehetőségét, amelyhez természetesen a helyi kezdeményezéseket támogató központi erőforrások bevonása szükséges. Esseni mintára Ózdon is megvalósíthatónak tartja, hogy az eredeti funkciójukat vesztett ipari létesítmények helyén bobpályát, csúszdát és egyéb szórakoztató eszközparkot alakítsanak ki. Laár Tibor, a Közép-európai Vaskultúra Egyesület alelnöke: A Közép-európai Vaskultúra útjának bemutatása Az alelnök a civil szervezet fő céljaként az egyesületbe társult nyolc tagország tudomány- és technikatörténeti érdekességeinek kölcsönös megismerését nevezte meg. Beszélt továbbá azokról a kezdeményezésekről technikatörténeti bemutatókról, kulturális turistautakról, amelyek az egyesület tevékenységét fémjelzik. Bemutatta a magyarországi vaskultúra útvonalait, hangsúlyozva ezek között Ózd jelentőségét. Ecsetelte annak lehetőségét, hogy az ózdi ipari örökségvédelmi konferencia hosszabb távon összekapcsolódjon a Vaskultúra Útja programjaival. Célként fogalmazta meg a Közép-európai technikatörténeti kronológia összeállítását. 4

6 Peták István, a Magyar Televízió nyugalmazott elnöke, a Magyar Turista Egyesület elnöke: Szervezett természetjárás Ózd és a Bükk környékén, különös tekintettel a Kohász Kéktúra útvonalra A délutáni ülésszak első előadója az ózdi turista élet kialakulásának kezdetétől napjainkig tartó időszakról adott áttekintést, méltatva a volt kohászati üzemek szerepét a szervezett turizmus létrehozásában és támogatásában. Bemutatta a Salgótarján Ózd és Ózd Diósgyőr közötti útvonalat, amely érinti az Észak-magyarországi iparvidék jelentős emlékhelyeit, mindvégig hangsúlyozva a túrázás közösségformáló, összetartó erejét. Párhuzamba állította a túrázás történetéből vett visszaemlékezéseket, személyes tapasztalatokat és a szabadidős elfoglaltságban rejlő örökségvédelmi lehetőségeket. A szervezett turizmus rendszerváltás utáni általános visszaesése után a jövőben talán remélhető egy fellendülés, hiszen miniszterelnöki megbízott foglalkozik a területtel, felismerve a turizmus népegészségügyi, honismereti, hazaszeretetre nevelési, fizikai állóképességnövelési jelentőségét. Ezeken túl idegenforgalmi tényező, tehát nemzetgazdasági érdek. Csontos Györgyi, a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának tanársegédje: Ózd ipari építészeti értékei Az egykori ózdi kohászat területén és közelében lévő ipari építészeti értékekre hívta fel a figyelmet. Részletesen bemutatta az ipari műemlékek történetét, az egyedülálló műszaki megoldásokat, ismertette az állapotukban bekövetkezett változásokat. Kiemelte a dombos környezet adta lehetőségek kihasználásával megépített, az országban szinte egyedülálló légoltalmi óvóhelyi pincerendszert, a rimai időkre emlékeztető jellegzetes gyári kolóniákat és lakótelepeket, valamint a ma is büszkeségre okot adó, immár műemlékké nyilvánított Olvasót és Kaszinót. Sajnálatát fejezte ki, hogy az ipari épületek, illetve a kolóniák állaga többnyire méltatlan műemléki mivoltukhoz képest. Mielőbbi helyreállításuk és hasznosításuk kívánatos lenne. 5

7 Hadobás Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bányászattörténeti Múzeum igazgatója: A bányászati örökségvédelem helyzete Észak-Magyarországon Kifejtette, hogy hazánk mai határain belül az Észak-magyarországi régió kiemelkedő szerepet játszott a bányászat történetében, az őskortól egészen a legutóbbi időkig. Bár az iparág legalábbis annak klasszikus ágazata, a föld alatti érc- és ásványtermelés napjainkra gyakorlatilag megszűnt a térségben, az utána maradt gazdag tárgyi és szellemi hagyaték védelme, őrzése és közkinccsé tétele fontos kötelezettséget ró az örökösökre. A bányászati örökségvédelem helyzete összességében kedvezőnek mondható a régióhoz tartozó három megyében. Évről-évre gyarapodik azoknak az objektumoknak a száma, amelyek a hajdani bányászat emlékeit őrzik és továbbadják a jövő nemzedékek számára, és a hagyományőrzés más módjainak is számtalan jelét tapasztalhatjuk. A továbbiakban részletezte az Észak-magyarországi bányászat történetének főbb momentumait. Dr. Bárczi László, az ÓKÜ nyugalmazott főtechnológusa, az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének alapító tagja: Bányász kohász örökségeink a civilek szemével Az előadó bevezetőjében leszögezte, hogy a jól működő civil szervezet kész másokkal közös célokat keresve, és találva együtt dolgozni, tevékenykedni a közjó érdekében. A civil mozgalmaknak, törekvéseknek városunk és térsége történelmében nagy szerepe volt, ennek hagyományát viszi tovább szakterületén az Ipari Örökségvédők Baráti Köre. Elemezte Ózd bányász-kohász társadalmának kialakulását, az ipari építmények létrejöttét, a gyár támogatásával megvalósított szociális, kulturális, sport célú létesítményeket. Pozitív és negatív példákkal egyaránt illusztrálta a város központi részén elhelyezkedő egykori gyár és környéke épületeinek jelenlegi helyzetét, javaslatokat téve azok hasznosítási lehetőségeire is. Szorgalmazta az Ipari Park nagyrészt elzárt területének bekapcsolását a város életébe. A konferencia hivatalos programja a bányász himnusz elhangzásával ért véget. A résztvevők ezt követően kötetlenül, baráti beszélgetések formájában még tovább folytatták az elhangzottak értékelését, a létrejött és meglévő kapcsolatok erősítését. 6

8 Gyári séta és városnézés június 4-én a szervezők a régi gyár területén áthaladó, túravezetéssel egybekötött gyári sétára invitálták a vendégeket, melyeken mintegy 40 fő vett részt. Az érdeklődők az egykori kohókapun belépve megtekintették a műemlékvédelem alá helyezett fúvógépházat, az acélműi öntőcsarnok maradványát, a finomhengermű és a tűzálló téglagyár épületegyütteseit, valamint a szintén műemlék gyári uszodát, miközben azok történetével is megismerkedhettek. A gyári séta után a rendezvény autóbuszos városnézéssel fejeződött be. 7

9 XIII-th Ózd Days International Conference About Industrial Heritage Protection Ózd, 3-4th of June, 2011 English Summary The industrial heritage protection conference can already told as traditional was again organised in Ózd on the 3-4th period of June in Ózd. The event has already grown up to international by participating the lecturers of Slovakian Rimaszombat and Polish Chorzow twin-towns what further raised the rank of the event. The event can be realised thank to effective support of International Visegrad Found, the necessary application and professional documentation was submitted by the Municipality of Ózd Town. In the successful organising of conference like the practice of earlier years the Friendly Circle of Ózd Industrial Heritage Protectors has taken up significant organising tasks. The contentual programme starting by saluting at the memorial placque of Mr. Tivadar Romauer, founder of Ózd metallurgical factory. Than the registered participants (125 people) walked to the home of event the building of fully renewed Casino Building of Programmes and were taking place in the Mirror Room, where they were hearing 10 lectures matching to the topic during the day. The lecturers partly were the leading clerks of organising towns (Ózd, Rimaszombat, Chorzow) and on the other hand they were internationally respected experts of cultural heritage protection. All these guaranteed the level of event and its richness of infomation. As closing the conference on the 4th of June the organisers went on a guided tour to the site of former metallurgical works and than visited the sights of organiser Ózd town by couch tour. Összeállította: Benyhe László, Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Kör Dobosy László, Ózdi Művelődési Intézmények Városi Múzeum vezetője Illusztrálta: a borítón látható festmény Turiné Orosz Margit Rombauer Terv című alkotása A fotókat készítette: Dobosy László Lektorálta: Holló Veronika, Vas István Polgármesteri Hivatal, Ózd Az angol nyelvű fordítást készítette: Deák János Polgármesteri Hivatal, Ózd 8

IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP

IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP IPARI ÉPÍTETT ÖRÖKSÉGRE ALAPOZOTT JÖVŐKÉP Ózd példáján keresztül BME Építőművészeti Doktori Iskola Varga Piroska, 2013. január Az elmúlt 2 évben a doktori kutatásom az elhagyatott, megüresedett ipari épületek

Részletesebben

Ökoturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. A tömegturizmus hatása

Ökoturizmus. Idegenforgalmi ismeretek. A tömegturizmus hatása 5. Idegenforgalmi ismeretek Ökoturizmus Előadók: Dr. habil Kocsondi József egyetemi tanár, tanszékvezető Tóth Éva tanársegéd Készítette: Tóth Éva, tanársegéd Pannon Egyetem, Georgikon Kar Keszthely 2 A

Részletesebben

132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat

132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől, Miskolc 132/2004. (XII. 16.) Kgy. számú határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés kulturális koncepciója A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei

Részletesebben

HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK

HÍREK, KÖZÉLET I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM - 2007. OKTÓBER 11. CSÜTÖRTÖK I. ÉVFOLYAM 7. SZÁM 2007. OKTÓBER 11. Fotóminőségű nyomtatás (2400x1200 dpi) papírfélékre, fóliára, textíliára, stb., óriásplakát méretben vagy akár 25 méter hosszan. Időjárásálló nyomtatás kültérre is.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 11 / 2015. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület

Részletesebben

Gönc Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája

Gönc Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája Észak-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása Projekt azonosító: ÉMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Gönc Város

Részletesebben

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon

Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január - IV. évf. 1. szám Évnyitó Elnökségi ülés Bajon 2012. január 12-én tartotta évnyitó ülését a Vértes-Gerecse Közösség Elnöksége. A napirendi pontok között az alábbi témák szerepeltek: 1. Fejlesztési

Részletesebben

Kulturális örökség-alapú komplex védelem- és fejlesztés megalapozása, az értékek felismerése, pontos felmérése és értékelése

Kulturális örökség-alapú komplex védelem- és fejlesztés megalapozása, az értékek felismerése, pontos felmérése és értékelése Kulturális örökség-alapú komplex védelem- és fejlesztés megalapozása, az értékek felismerése, pontos felmérése és értékelése E vonatkozásban külön is ki kell emelni a megye két városát, Miskolcot és Ózdot.

Részletesebben

Beszámoló a Szemelvények a mosonmagyaróvári piarista iskola történetébıl címő konferenciáról

Beszámoló a Szemelvények a mosonmagyaróvári piarista iskola történetébıl címő konferenciáról Beszámoló a Szemelvények a mosonmagyaróvári piarista iskola történetébıl címő konferenciáról A Magyar Nemzeti Levéltár Gyır-Moson-Sopron Megye Gyıri Levéltára és a Piarista Általános Iskola, Gimnázium

Részletesebben

Az elnök úr reflektálva az elhangzottakra, azt mondta, hogy a saját tulajdonú ingatlanok szerzése a jövőben is tervbe van véve.

Az elnök úr reflektálva az elhangzottakra, azt mondta, hogy a saját tulajdonú ingatlanok szerzése a jövőben is tervbe van véve. Kuratóriumi ülés 2009. május 29-én de: 9 órai kezdettel a Fehér Bot Alapítvány Kuratóriuma, Üzemi Tanácsa és Felügyelő Bizottsága ülést tartott Hajdúdorogon a Nánási út 4. szám alatti tanácskozó termében.

Részletesebben

KONFERENCIA az önkormányzati energetikai munka támogatására A MEE Békéscsabai és Szegedi Szervezete közös szervezésében 2015. október 15 én került

KONFERENCIA az önkormányzati energetikai munka támogatására A MEE Békéscsabai és Szegedi Szervezete közös szervezésében 2015. október 15 én került KONFERENCIA az önkormányzati energetikai munka támogatására A MEE Békéscsabai és Szegedi Szervezete közös szervezésében 2015. október 15 én került sor a konferencia megszervezésére, melynek célja a Békés

Részletesebben

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ÖSSZEFOGLALÓJA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ÖSSZEFOGLALÓJA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ÖSSZEFOGLALÓJA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 9.

Részletesebben

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR.

IN MEMORIAM. Az újra felfedezett Magyary-Kossa. a Kóssa-reakció (1. rész) MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR. MAGYAR ÁLLATORVOSOK LAPJA 2015. FEBRUÁR 137. / 123-127. I The rediscovered MAGYARY-KOSSA GYULA MAGYARY-KOSSA was born 150 years ago the Kossa reaction Gálfi Péter 1* Koósné Török Erzsébet 2 Az újra felfedezett

Részletesebben

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1 A Budapestre érkező külföldi turisták kulturális szokásait vizsgáló kutatás

Részletesebben

202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ

202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA II. KÖTET TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 202/2013. (VI.27.) VMJV KGY. HATÁROZATÁVAL JÓVÁHAGYOTT DOKUMENTÁCIÓ 2013. JÚNIUS

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről. 1. Tagfelvétel. Előterjesztő: Sárközi Tamás ügyvezető.

Jegyzőkönyv. Választmányi ülésről. 1. Tagfelvétel. Előterjesztő: Sárközi Tamás ügyvezető. 120 HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete - Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet - 8000. Székesfehérvár, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-311-255, www.htbkszfvar.hu, email:htbk.szfvar@regiment.hu

Részletesebben

Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr!

Bimbó István Elnök Úr részére. Tisztelt Elnök Úr! Bimbó István Elnök Úr részére Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési és Gazdasági Bizottsága Tárgy: Kínai nyelvű baranyai prospektus kiadásának támogatása Tisztelt Elnök Úr! A Baranya

Részletesebben

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ------------------------------------------------------------------------------------ SZILASI

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ BUDAPEST FŐVÁROS VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS ÖNKORMÁNYZATA TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ 2014-2030 Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18-án 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Benkőné

Részletesebben

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége

A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége A Néprajztudományi Bizottság 2014. évi tevékenysége Az MTA Néprajztudományi Bizottsága 2014-ben két alkalommal ülésezett (január 15- én és november 11-én). Az ülésre első alkalommal a Néprajzi Múzeum Tanácstermében

Részletesebben

DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA DUNAVARSÁNY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1. melléklet A Településfejlesztési Koncepció célja Az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (a továbbiakban: Étv.)

Részletesebben

Katonai antropológia?

Katonai antropológia? KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális

Részletesebben

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009.

EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. EGÉSZSÉGTURISZTIKAI TEVÉKENYSÉGÜNK 2009. Quelle der Gesundheit in Ungarn német nyelvű kiadvány A termékalapú kiadvány célcsoportja a magyarországi termálfürdőket, természeti gyógyerőket meglátogatni, orvosi

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő). Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 1 RÁCALMÁS VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA A településfejlesztési koncepciót Rácalmás Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2016. (01.26.) KT. sz. határozatával elfogadta. 2016. január 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. június 21. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. szeptember 15. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 1 Június

Részletesebben

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"

AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint

Részletesebben

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION

Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting MEGHÍVÓ/ INVITATION Discovering cleantech incubation possibilities Conference and stakeholder meeting 02-03-04. November 2014 MEGHÍVÓ/ INVITATION 1 2014 November 3 (Hétfő) Gödöllő Helyszín: Szent István Egyetem: 2100 Gödöllő,

Részletesebben

Leégett a Romkert. Tanácskozás a budai gyermekellátás jövõjérõl. Ha nincs gáz a lakásban. Kamatmentes kölcsön a lakáskorszerûsítéshez

Leégett a Romkert. Tanácskozás a budai gyermekellátás jövõjérõl. Ha nincs gáz a lakásban. Kamatmentes kölcsön a lakáskorszerûsítéshez V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, XII. ÉVFOLYAM, 8.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 7/2011. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. augusztus 25-én megtartott képviselőtestületi

Részletesebben

É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása:

É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása: É-Mo Régió ROP II. program: Regionális turisztikai hálózati rendszer kialakítása: Alprogram: II.... GAZDASÁGI-, TECHNIKAI- ÉS IPARI ÖRÖKSÉGÜNK, MINT KULTÚRTÖRTÉNETI EMLÉKEINK TURISZTIKAI HASZNOSÍTÁSA Intézkedés:

Részletesebben

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság

Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Sport Szakállamtitkárság Összefoglaló az Új Magyarország Fejlesztési Terv sporthoz közvetetten kapcsolódó fejlesztési lehetőségeiről 2008. március I. Gazdaságfejlesztési

Részletesebben

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét

Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február

Részletesebben

Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés A projekt lehetővé

Részletesebben

Borban az igazság avagy mitől fejlődik Villány?

Borban az igazság avagy mitől fejlődik Villány? Takács Gabriella TAKÁCS GABRIELLA Borban az igazság avagy mitől fejlődik Villány? Tanulmányom Villányban és környékén 2001 őszén kezdődött kutatásra épül. A város az elmúlt tíz év során látványosan fejlődött,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. december 18.-i ülésére

TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. december 18.-i ülésére TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. december 18.-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2006. november 18.- december 6.) Előadó: Ottó

Részletesebben

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések

1. Vezetői összefoglaló Terjedelme: legfeljebb 2 oldal. 1.1 A Helyi Vidékfejlesztési Stratégia jövőképe 1.2 Főbb célkitűzések 1. Vezetői összefoglaló A Vezetői összefoglaló a HVS felülvizsgálati folyamatának és tartalmának rövid összegzése. Felidézi a HVS hez megfogalmazott Jövőképet, majd röviden indokolja a felülvizsgálat szükségességét,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Pályázati figyelő 2011. szeptember

Pályázati figyelő 2011. szeptember Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 i NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma NKA Műemléki és Régészeti Szakmai Kollégiuma folyóirat pályázata Hazai bejegyzésű,

Részletesebben

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS

JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2015-2030. VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG 2016. MÁRCIUS JÁSZKISÉR VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 TARTALOM TARTALOM... 2 VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4 A föld

Részletesebben

2. ág, 2.1 "Testvérváros-program" intézkedés

2. ág, 2.1 Testvérváros-program intézkedés EURÓPA A POLGÁROKÉRT A «European Institutions and environment protection 563271-CITIZ-1-2015-1-HU-CITIZ-TT» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében 2. ág, 2.1

Részletesebben

Dunaharaszti Város Önkormányzata

Dunaharaszti Város Önkormányzata TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Képviselő testületi jóváhagyásra 2016. február 01. Urban Lis Stúdió Kft. Cím: 1031 Budapest, Kadosa utca 19 21. Tel: +36 1 242 2257 Fax: +36 1 242 2257 E mail: urbanlis@urbanlis.hu

Részletesebben

Danke schön, Traunstein!

Danke schön, Traunstein! Danke schön, Traunstein! (Köszönjük, Traunstein!) Soha nem lehet elég korán köszönetet mondani. Soha nem lehet elégszer köszönetet mondani. Soha nincs késő köszönetet mondani mondta el Ottó Péter, Zirc

Részletesebben

Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között

Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között DR. TAKÁCS JÓZSEF Összefüggések a kultúra és az idegenforgalom között Bevezetés Mindjárt első mondatommal szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy előadást tarthattam és szeretném átadni a székesfehérvári

Részletesebben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben TDM 7. Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben Stratégiai működés megalapozása Dr. Piskóti István Intézetigazgató, ME Marketing Intézet A tervezés terepe Milyen turisztikai termékfejlesztés célszerű

Részletesebben

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l :

GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER. 1 O l d a l : GÁRDONY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2012. SZEPTEMBER 1 O l d a l : TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN... 4 2. A VÁROS EGÉSZÉRE VONATKOZÓ

Részletesebben

EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről

EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről EMLÉKEZTETŐ a Nemzeti Tehetség Koordinációs Fórum üléséről Helyszín: Oktatási és Kulturális Minisztérium (1055 Budapest, Szalay u. 10-14.) 1. emeleti tárgyaló Időpont: 2010. május 5. Jelen vannak: Dr.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről

Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter

Részletesebben

PhD értekezés tézisei PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola

PhD értekezés tézisei PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD értekezés tézisei PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola A volt Jugoszlávia turizmusának elemzése, különös tekintettel a délszláv válságok hatásainak összefüggésében Készítette: Játékos Edit Témavezető:

Részletesebben

Nemzetközi jogtörténeti együttműködés az egykori Habsburg Birodalom térségében

Nemzetközi jogtörténeti együttműködés az egykori Habsburg Birodalom térségében Császár Kinga PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Jogtörténeti Tanszék Nemzetközi jogtörténeti együttműködés az egykori Habsburg Birodalom térségében Institutions of Legal History

Részletesebben

Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére

Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére Javaslat az Új Széchenyi Terv egészségturizmussal foglalkozó részének öko- és aktív turizmus feltétel-fejlesztéssel történő kiegészítésére Az Új Széchenyi Terv közel sem szentel annyi figyelmet a turizmusfejlesztésre,

Részletesebben

26/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal

26/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal 4/E/TDF/2014. Torony Község Önkormányzata Képviselő-testülete, Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete és Felsőcsatár Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-i nyílt együttes

Részletesebben

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor Bevezetés A modern társadalomban növekszik a szabadidő aránya, az idegenforgalom az egyik leggyorsabban fejlődő gazdasági ágazat (a

Részletesebben

TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA ÉAOP-6.2.1/K-13-2014-0002 TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJÁNAK ÉS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA BELÜGYMINISZTÉRIUM TISZAVASVÁRI VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 28-án a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről. Jelen vannak: Fürjes Pál, Boda István, Csutor László,

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén.

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE JEGYZŐKÖNYV. KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Szám: 2-17/2014. JEGYZŐKÖNYV KÉSZÜLT: 2014. szeptember 1-jén a Tolna Megyei Önkormányzat ünnepi Közgyűlésén. AZ ÜLÉS HELYE: Szekszárd, Megyeháza díszterme, 7100 Szekszárd,

Részletesebben

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002

VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA. Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Projekt azonosító: ÉAOP - 6.2.1/K-13-2014-0002 VÁSÁROSNAMÉNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 Készült: Belügyminisztérium

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 45/2004.(XII.3.) Kt. számú rendelete a közművelődésről Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA

A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA A NYÍREGYHÁZI CIVIL FÓRUM STRATÉGIÁJA Nyíregyháza, 2010. május Készült a Felső-Tisza Alapítvány megbízásából. Szerkesztette: Filepné dr. Nagy Éva Katona Mariann Tóth Miklós Lezárva 2010. május 31-én. Nyíregyháza,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) 2010. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL Helye: ELTE BTK Kari Tanácsterem Budapest V. ker. Múzeum krt. 4. Időpontja: 2010. június 26. Jelenlévők: ld. az l. sz. mellékletben

Részletesebben

Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái

Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái Közel 90 fő részvételével került megrendezésre "Az uniós hulladékjog és a hulladékgazdálkodás jogalkalmazási problémái" című szeminárium

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült: Kenderes Város Önkormányzati Képviselı-testületének 2009. június 2-án 14 órakor tartott rendkívüli, nyílt ülésén. Jelen vannak: Tapasztó Szabolcs alpolgármester, Dr Almássy

Részletesebben

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION

MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION MAGYAR AFRIKA TÁRSASÁG AFRICAN-HUNGARIAN UNION AHU MAGYAR AFRIKA-TUDÁS TÁR AHU HUNGARIAN AFRICA-KNOWLEDGE DATABASE ---------------------------------------------------------------------------- SZABÓ-ZSOLDOS

Részletesebben

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló

MTSZ Elnökségi ülés, 2006. június. 10. Főtitkári beszámoló Főtitkári beszámoló a 2006. április 8. és a 2006. május 29. közötti időszakról Belső kapcsolatok Elnöki együttműködés Elnök úrral, sűrű programja ellenére, kapcsolatom folyamatos és aktív volt. Lehetőség

Részletesebben

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA

ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET. 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA ORSZÁGOS RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ TESTÜLET 526/2009.(III.4.) sz. HATÁROZATA Az Országos Rádió és Televízió Testület (továbbiakban: Testület) a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2011. március 31-i ülésére Tárgy: Békés Város Önkormányzatának gazdasági programja Előkészítette: Izsó Gábor polgármester Tárnok Lászlóné jegyző Véleményező valamennyi bizottság bizottság: Sorszám: III/2 Döntéshozatal módja: Egyszerű

Részletesebben

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5.

CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS. WP 5 Del 5. CONCERTO COMMUNITIES IN EU DEALING WITH OPTIMAL THERMAL AND ELECTRICAL EFFICIENCY OF BUILDINGS AND DISTRICTS, BASED ON MICROGRIDS WP 5 Del 5.4 5 th period Szentendre Visiting houses and energy facilities

Részletesebben

ÉRD ÓFALU TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEIT MEGALAPOZÓ

ÉRD ÓFALU TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEIT MEGALAPOZÓ MODERN VÁROSOK PROGRAM ÉRD ÓFALU TURISZTIKAI FEJLESZTÉSEIT MEGALAPOZÓ TANULMÁNY ELŐZETES EGYEZTETÉSI DOKUMENTUM MEGBÍZÓ: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata KÉSZÍTETTE: ECORYS MAGYARORSZÁG Kft. 2015. december

Részletesebben

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft.

SAJÓSZENTPÉTER Város Integrált Településfejlesztési Stratégia 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA. Borsod-Tender Kft. 1 SAJÓSZENTPÉTER VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 BEVEZETÉS... 5 2 HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.1 A VÁROSI SZINTŰ HELYZETELEMZÉS ÖSSZEFOGLALÁSA... 7 2.2

Részletesebben

Jegyzőkönyv. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője PH. Hatósági és Szociális Osztály vezetője. vezetője

Jegyzőkönyv. PH. Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály vezetője PH. Hatósági és Szociális Osztály vezetője. vezetője Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 27-én a Városháza tanácskozótermében megtartott rendkívüli testületi üléséről. Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki

Részletesebben

RÁCKEVE VÁROS Településfejlesztési koncepció

RÁCKEVE VÁROS Településfejlesztési koncepció RÁCKEVE VÁROS Készült a KMOP-6.2.1/K-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési Stratégiák kidolgozása című

Részletesebben

GECSÉNÉ TAR IMOLA TÖRTÉNETI TEMETŐK MAGYARORSZÁGON BUDAPEST, 2012 DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI

GECSÉNÉ TAR IMOLA TÖRTÉNETI TEMETŐK MAGYARORSZÁGON BUDAPEST, 2012 DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI GECSÉNÉ TAR IMOLA TÖRTÉNETI TEMETŐK MAGYARORSZÁGON DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskola tudományága:

Részletesebben

Emlékezés Várterész Vilmosra Rememblance of Vilmos Várterész

Emlékezés Várterész Vilmosra Rememblance of Vilmos Várterész NAGY MAGYAR HIGIÉNIKUSOK XVIII. GREAT HUNGARIAN HYGIENISTS XVIII Emlékezés Várterész Vilmosra Rememblance of Vilmos Várterész PROF. KÖTELES GYÖRGY Országos Frédéric Joliot-Curie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi

Részletesebben

Vezetői összefoglaló

Vezetői összefoglaló Vezetői összefoglaló Európa első Makett-gyárvárosa létrehozásának tervéről 1. A projektindító gondolatok: Nagy-Britanniából, a 18. században elindult Ipari Forradalommal, és az annak nyomán kialakult gyáripar

Részletesebben

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte.

Simon Roland képviselő távolmaradása, Valente József képviselő késése okát előzetesen jelezte. 1 TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T: 87/350-587. Szám: 39-40/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sümegprága Települési Önkormányzat Képviselő-testületének és Bazsi Község

Részletesebben

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ /2014.(07 ) sz. Határozat JÓVÁHAGYANDÓ MUNKARÉSZ JÖVŐKÉP ÉS CÉLOK (314/2012.(XI.8.) Korm. rendelet 2. melléklet I. fejezet tartalmi követelményei szerint) 2 0 1

Részletesebben

Tájékoztató. Sorszám: I.

Tájékoztató. Sorszám: I. Tájékoztató Sorszám: I. a Képviselő-testület két ülése között történt eseményekről, értekezletekről Békés Város Képviselő-testületének 2015. augusztusi-27 i ülésére 1. 2015.06.20-án a Békés Megyei Szimfonikus

Részletesebben

HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAM

HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAM HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS STRATÉGIAI PROGRAMJA --- STRATÉGIAI PROGRAM 2006. MÁRCIUS 20. (AKTUALIZÁLVA: 2006. AUGUSZTUS 31.) HAJDÚ-BIHAR MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA ÉS

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István

JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István Szám: 02/166-4/2007. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. május 29-én 9 00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Képviselői Irodájában megtartott nyilvános

Részletesebben

A Debreceni egyetem centenáriumi év programsorozatának nyitó rendezvénye 2012. FebrUÁr 3 4.

A Debreceni egyetem centenáriumi év programsorozatának nyitó rendezvénye 2012. FebrUÁr 3 4. 168 MMXII vol III NR. 1 2 A Debreceni egyetem centenáriumi év programsorozatának nyitó rendezvénye 2012. FebrUÁr 3 4. THE OPENING EVENT OF THE SERIES OF PROGRAMS COMMEMORATING THE CENTENNIAL OF THE UNIVERSITY

Részletesebben

Nagyi tulipános Ládája Elődeink hozománya

Nagyi tulipános Ládája Elődeink hozománya JÓ GYAKORLATOK ADATLAPJA Nagyi tulipános Ládája Elődeink hozománya Vas megyében öt olyan tipikus őrségi hátrányos helyzetű településen valósult meg a Nagyi tulipános Ládája - Elődeink hozománya című program,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZŐKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. OKTÓBER 17-ÉN MEGTARTOTT ALAKULÓ ÜLÉSÉRŐL Jegyzőkönyv Dunabogdány

Részletesebben

NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült akmop-6.2.1/k-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési

Részletesebben

TÁRSADALMI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2008 ÉV

TÁRSADALMI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2008 ÉV TÁRSADALMI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE 2008 ÉV 1 8 4 3 9 2 0 5 9 4 9 9 5 2 9 0 5 Statisztikai számjele vagy adószám TÁRSADALMI SZERVEZET, KÖZTESTÜLET MEGNEVEZÉSE: GÖMÖRI KÖRNYEZET ÉS TÁJFEJLESZTŐ

Részletesebben

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.

Részletesebben

Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület

Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap: A vidéki területekbe beruházó Európa ő 2013. Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület Székhely: 5520 Szeghalom,

Részletesebben

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS

BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA ITS 2016. MÁRCIUS BALKÁNY VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA Készült Balkány Város Önkormányzata megbízásából Készítette: MEGAKOM

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről

TÁJÉKOZTATÓ. a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről TÁJÉKOZTATÓ a 2011. szeptember 15. óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről Ó z d, 2011. november 24. Osztályok jelentései alapján összeállította: Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály 2 Oktatási,

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2 0 1 6 VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA MEGBÍZÁSÁBÓL KÉSZÍTETTE: 1 Tartalom 1.JÖVŐKÉP... 3 1.1. Vonyarcvashegy

Részletesebben

A ZALAKAROSI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2019

A ZALAKAROSI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2019 A ZALAKAROSI KISTÉRSÉG TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA 2009-2019 Készült: a Zalakaros Kistérség Többcélú Társulása megbízásából a Pannon Projekt Kft által Zalakaros 2009 1 TARTALOMJEGYZÉK ELŐZMÉNYEK, MÓDSZERTANI

Részletesebben

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához

Honlapkoncepció. Miskolc város hivatalos honlapjához Honlapkoncepció Miskolc város hivatalos honlapjához Ennek a dokumentumnak a célja, hogy rögzítse azokat az alapelveket, amelyek egyrészt irányt szabnak, másrészt kereteket adnak az új városi honlap részletes

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S IKTATÓSZÁM: 25-25/5-1/2016. TÁRGY: MISINA TETŐ FEJLESZTÉSÉVEL KAPCSOLATOS DÖNTÉSEK MEG- HOZATALA (TOP-6.1.4-15) MELLÉKLET: 5 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSE

Részletesebben

KONFERENCIA A TEHETSÉGES TANULÓKÉRT

KONFERENCIA A TEHETSÉGES TANULÓKÉRT Balogh László Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar Pedagógiai-Pszichológiai Tanszék 4010 Debrecen, Egyetem tér 1. Telefon: (52) 512-900/2706 E-mail: l_balogh@tigris.klte.hu KONFERENCIA A TEHETSÉGES

Részletesebben

ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2

ALAPSZABÁLY1 I. Általános rendelkezések II. Az egyesület célja és feladatai2 ALAPSZABÁLY 1 I. Általános rendelkezések 1.1. A szervezet teljes neve: Győr-Moson-Sopron Megyei Falusi Turizmus Egyesület Rövidített neve: GyMS megyei FTE Angol nyelven: Association of Rural Tourism in

Részletesebben

Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági összevont üléséről

Jegyzőkönyv. az Alföldi Erdőkért Egyesület Elnökségi-, Szakbizottság-vezetői, Számvizsgáló Bizottsági összevont üléséről ALFÖLDI ERDŐKÉRT EGYESÜLET 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 135. Tel/fax:+ (36) 76 321 048 Tel.: 30/626 20 39 honlap: www.aee.hu; e-mail: aeetitkar@freemail.hu Nyilvántartó: Bács-Kiskum Megyei Bíróság:

Részletesebben

LIPÓT. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2013. október TH-13-02-17

LIPÓT. Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2013. október TH-13-02-17 LIPÓT Településrendezési tervmódosítás Egyszerűsített eljárás Véleményezési dokumentáció 2013. október TH-13-02-17 2 Lipót településrendezési terv módosítás Véleményezési dokumentáció Aláírólap Felelős

Részletesebben