TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 18.-i ülésére

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁJÉKOZTATÓ. A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2006. december 18.-i ülésére"

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ A Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének december 18.-i ülésére Tárgy: Tájékoztató az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről (2006. november 18.- december 6.) Előadó: Ottó Péter polgármester Az előterjesztés készítésében részt vettek a hivatal tisztségviselői és munkatársai. Összeállította: Kubicsekné Wolf Éva referens Eseményjegyzék november 18.- december november Túrázz a vonatért! címmel szerveztek túrát a Cuha völgyében a természetbarátok. Közel félezren vágtak neki együtt a tizenkét kilométeres gyalogtúrának, azzal a céllal, hogy így tiltakozzanak a 11-es számú vasútvonal megszüntetése ellen. A túra résztvevőit Ottó Péter polgármester köszöntötte. November Vezetői értekezleten a következő képviselő-testületi ülésre készültünk, ezen kívül beszéltünk a 2007-es pályázati lehetőségekről. - ZKTT kibővített elnökségi ülése. Az ülés résztvevői: - Ottó Péter ZKTT elnöke - Dombi László ZKTT alelnöke - Nagy Csaba ZKTT alelnöke - Albert Mihály ZKTT Pénzügyi Bizottság elnöke - Polt Ferencné ZKTT Pénzügyi Bizottság tagja - Busz János ZKTT Pénzügyi Bizottság tagja - Kropf Miklós polgármester Bakonynána - Veinperlné Kovács Andrea polgármester Porva - Máhl Ferenc polgármester Olaszfalu - Némedi Lajos ZKTT munkaszervezetének vezetője - Hutvágnerné Kasper Judit kistérségi megbízott - dr. Kálmán Márta kistérségi tanácsadó

2 A KDRFÜ Kht. ügyvezető igazgatója, Heinrich Péter úr megkereséssel fordult a Társulási Tanács felé, amelyben egy, kb. 10 projektet tartalmazó lista összeállítását kérte abból a célból, hogy a KD ROP alapján készülő Regionális Akcióterv minél inkább a kistérségi fejlesztési igényekre alapozva jöhessen létre. A Zirci Többcélú Kistérségi Társulási Tanács e tárgyban történő döntésének előkészítése érdekében kibővített elnökségi ülés keretén belül került sor egy, a Tanács elé terjesztendő javaslat megfogalmazására. A projektek kiválasztása során a készülő KD ROP tartalmának és szellemiségének megfelelően - elsősorban a térségi szinten megvalósítható, illetve térségi hatást generáló fejlesztéseket helyeztük előtérbe. - Polgármester fogadta Dressinger Gábort a Comp Almanach Kiadó Kft. területi képviselőjét, aki az Irány Magyarország című 3 nyelven megjelenő turisztikai kiadvány családot mutatta be. November 21. -A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalból Németh Katalin és Staszny Éva volt bemutatkozó megbeszélésen a polgármesternél. A megbeszélés során szó esett a Bagolyvár jelenlegi helyzetéről, felvetve az együttgondolkodás lehetőségét az épület hasznosítását illetően. Témája volt a megbeszélésnek a Reguly Antal Múzeum és Alkotóház fejlesztésének kérdése. A Rákóczi tér helyi védelmével kapcsolatos eddigi munkát méltatták a hivatal képviselői, és fontosnak tartják, hogy a megkezdett folyamat folytatódjék, a tér a meglévő terveknek megfelelően kialakuljon. - Tárkányi Tibor a III. Béla Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola igazgatója bemutatkozó látogatáson járt a polgármesternél, és szóban is megerősítette írásban már elküldött minimális összeggel számított eft-os támogatási igényüket az épület főbejárati lépcsőjének akadálymentesítéssel összekötött felújítására. Kérte, hogy a 2007-es költségvetésében a város szerepeltesse igényüket.(mellékelve a polgármesterhez címzett levél) - - A Közép-Dunántúli Regionális Egészségügyi Tanács fórumot tartott november 21-én a Veszprém Megyei Kórház nagytermében, a régió egészségügyi ellátásában érintett intézménytulajdonosok, intézményvezetők, az ÁNTSZ és a MEP képviselői részére. A polgármester és Szirbek Tiborné egészségügyi referens részt vett az egyeztetésen. A tanácskozás témája az egészségügyi reform várható intézkedéseihez, kiemelten az új kapacitásszabályozáshoz való alkalmazkodás és a régión belüli együttműködés lehetőségei voltak. Tekintve, hogy az Egészségügyi Minisztérium nem képviseltette magát a rendezvényen, az egyeztetett felvetéseket az alábbiak szerint terjesztette írásban a RET az egészségügyi miniszter elé: - Értékelve a régióban rendelkezésre álló és a minisztériumtól megkapott adatokat, és tekintettel arra, hogy a 10 ezer lakosra vetített aktív ágyszámban a Közép-Dunántúli régió országosan jelentős lemaradásban van a többi régióhoz képest, kezdeményezzük a közép-dunántúli régió rendelkezésére álló aktív ágyszám megemelését minimális célként elérve az országos átlag 90 százalékát. - A súlyponti kórházak megnevezett ágyszámai esetében külön egyeztetést kérünk, hiszen az intézményvezetők jelezték, hogy ellentmondások vannak a jelenlegi, a finanszírozott, a struktúraváltási pályázaton jelzett ágyszám csökkentés és az összes eddig nyilvánosságra hozott adat között. - A regionális fórum hangsúlyos véleménye az, hogy a régióra jutó aktív és krónikus

3 ágyak intézményi és intézmények közötti elosztásának lehetőségét a Regionális Egészségügyi Tanácshoz kell telepíteni. Fontosnak tartjuk, hogy az aktív és krónikus kórházak megnevezését és az ágyak intézmények közötti elosztását első lépésben ne a törvény rögzítse, hanem a Regionális Egészségügyi Tanács tehesse azt meg. - A Magyar Közlekedési Klub Kerek asztal Konferenciája a Vasúti Mellék vonalakért. A Polgármester megbízásából ezen a konferencián dr. Tóth Sándor aljegyző vett részt, amely a vasúti mellékvonalak aktuális és sokakat érintő kérdést tűzte napirendre. A kerek asztal megbeszélésen mintegy 50-en jelentek meg, a közlekedési szakma, a MÁV ZRT., az Önkormányzatok, és szövetségeik, a Civil szektor, a nagy politika, az Országgyűlés, továbbá az Oktatási-Kutatási szféra képviseletében. A bevezetőben Mészáros Péter az MKK elnöke beszélt a téma aktualitásáról annak gazdasági, társadalmi, területpolitikai, környezeti vonatkozásairól, a mellék vonalak elmúlt hónapokban folyó felülvizsgálatáról, megszüntetetési és bezárási tervekről. Ezt követően Takács László a MÁV ZRT. elnöki főtanácsadója számadatok halmazával bizonygatta a MÁV veszteségeit és próbálta a MÁV szempontjából bizonygatni a mellék vonalak bezárását, illetve a számuk csökkentését. Bödecs Barna a Győri Reflex Környezetvédelmi Egyesület képviselője felszólalásában kizárólag a Győr-Veszprém vonal szükségességéről számolt be és egyértelműen alátámasztotta azon véleményét, hogy végzetes hiba lenne ezen vonal személyszállítását megszüntetni, vagy szüneteltetni. A következőkben Csontos Endre a MÁV ZRT forgalmi igazgatója szintén a MÁV veszteségét elemezte és alátámasztotta, hogy állami támogatás nélkül képtelenek a jelenlegi mellékvonalak számát az elkövetkező időszakban fenntartani. A hozzászólásokban még Karsai József és Medgyasszay László országgyűlési képviselők fejtették ki azon álláspontjukat, hogy nagyon alapos számítások és meggondolások alapján szabad ezeket a döntéseket meghozni, mert a kapkodás olyan végzetes következményekkel jár, amely az érintett területek gazdasági, turisztikai és általános lakossági érdekeit nagymértékben befolyásolja. A konferencia végül nyilatkozatot fogadott el a vasúti mellékvonalak megtartása érdekében. November A polgármester és dr. Czuppon Károly alpolgármester bemutatkozó látogatást tett a ciszter rendnél, ahol dr. Lékai Jusztin atya, Vazul atya és Bán Elizeus atya fogadta őket. Jusztin atya ismertette a rend tulajdonában lévő épületszárnyak hosszabb távra megfogalmazott hasznosítási elképzeléseit, de nem zárkóznak el az elől sem, hogy az önkormányzat által bérelt helyiségek vonatkozásában szintén hosszabb távú megállapodások szülessenek. Az elképzelések egyeztetése érdekében szükséges a közös bejárása az érintett épületrésznek. - Ellenőrzés volt a Zirci Ipari Parknál: A Promei Kht. tekintettel arra, hogy a Zirci Ipari Park címátadása még nem történt meg rendkívüli ellenőrzést tartott november 22-én a Zirci Ipari Parkban. Az ellenőrzést Bolla László szaktanácsadó és Tóth Sándor projektmenedzser végezte. Áttekintették az Ipari Park eddigi éves beszámolóit, valamint a Robix Hungary telephelyén látogatást tettek. Az ellenőrzési jegyzőkönyvben rögzítettük, hogy az ipari park cím átadását legkésőbb március 31-ig kezdeményezni fogjuk November

4 - A polgármester saját költségén részt vett az újonnan megválasztott polgármestereknek szervezett képzésen a Közigazgatási Hivatalban. - A Pepe cukrászdában bemutatták a Zirc Anno évi naptárt. Az érdeklődők figyelmébe dr. Stadler Jenő és Ottó Péter polgármester ajánlották a kiadványt. November Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete és az Ügyrendi, Helyi Közéleti, Kistérségi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága a helyi civil szervezetek és az önkormányzat együttműködésének lehetőségeiről, formájáról egyeztető megbeszélést kezdeményezett a városban működő szervezetekkel, közösségekkel a kölcsönös párbeszéd és információáramlás, véleményegyeztetés kialakítása és folyamatossága érdekében. Közös városi érdek, hogy Zirc fejlődése érdekében minél eredményesebben használják ki az érintettek mindazon önkormányzati és civil kezdeményezéseket, erőforrásokat, amelyek eddig is kiemelkedő értékekkel gazdagították a város közéletét. A meghívott 81 szervezetből 63-an képviseltették magukat. Ottó Péter polgármester és Dr. Varga Tibor bizottsági elnök a város együttműködési szándékáról és ennek lehetőségeiről beszéltek a fórumon. Megfogalmazták egy városi civil koncepció elkészítésének szükségességét, amely dokumentum rögzítené az együttműködések formáit, és a költségvetés lehetőségeinek függvényében tervezhető önkormányzati támogatások döntési mechanizmusát is. - Vasúti mellékvonalakon végzett közforgalmú személyszállítás felülvizsgálatáról szóló egyeztetés A Gazdasági és Közlekedésügyi Minisztérium szervezésében Győrben megtartott egyeztetésen a Polgármester Úr megbízásából dr. Tóth Sándor vett részt. Az értekezlet bevetőjében dr. Babóczi Kálmán a GKM. Főosztályvezetője tartott tájékoztatót a mellékvonalak személyszállításáról és kihangsúlyozta a minisztérium állásfoglalását, amely szintén arra irányult, hogy az ország gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy kihasználatlan mellékvonalakat üzemeltessenek párhuzamosan a Volán járataival. Ezt követően Felsmann Balázs a GKM Államtitkára részletesen elemezte a minisztérium álláspontját a MÁV és a Volán vonatkozásában konkrétan ki nem mondva, de érzékeltetve jelezte a mellékvonalakon történő személyszállítás csökkentésének szükségességét. A két tájékoztató után hozzászólások következtek, amelyben a Veszprém- Győr vonal szükségessége érdekében Bödecs Barna, - aki a Győri Reflex Környezetvédelmi Egyesület képviseletében, Bakonyszentlászló Körjegyzője dr. Kancsal Károly felkérése alapján vett részt az értekezleten - részletesen kifejtette azon véleményét, hogy ezt a vonalat semmiképpen nem szabad leszűkíteni csak az áruszállításra, a vidéki turizmus és a lakosság szállítása érdekében mindenképpen fenn kell tartani a személyszállítást is. Zuchmann Tamás Országgyűlési Képviselő hozzászólásában szintén kifejtette, hogy rendkívül alaposan kell megvizsgálni a mellékvonalak megszüntetésének témáját és azon értékes vonalakat, amelyekkel hosszabb távon lehet és kell számolni, vétek lenne egy kapkodó döntéssel olyan helyzetbe hozni, amely a későbbiekben már visszafordíthatatlanná válik. Az értekezlet további részében még a meghívott Önkormányzati Képviselők közül szólaltak fel néhányan szintén hangsúlyozva a mellékvonalak szükségességét és a lakosság megtartó szerepét.

5 - A Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége tisztújító közgyűlésén a Jegyző Úr képviselte az önkormányzatot. A leköszönő Dr. Magyar Levente helyett az új elnök Dr. Sütő László, Marcali Város Polgármestere lett. - Ünnepélyes keretek között a Zirci Természettudományi Múzeumban tartották a nemrégiben feltárt mamut leletek névadó ünnepségét. Abajkovics Péter az UKIG kommunikációs vezetője elmondta, hogy a régészeti feltárásokra cégük az utóbbi években több mint 400 millió forintot fordított. Nemcsak azért, mert a törvények ezt kötelezővé teszik a számukra, hanem mert erkölcsileg is fontosnak tartják a korszerű leletmentést. Az építkezést végző Hochtief Construction AG részéről Antje Meeuw asszony egy 5 ezer euróról szóló csekket adott át a múzeum részére. A múzeum igazgatója, Kasper Ágota elmondta, hogy terveik között szerepel, a leletek interaktív környezetben való kiállítása, amely megvalósításához nagy segítséget jelent a támogatás. Az ünnepségen a várost Kaszás Béla osztályvezető képviselte. November Vezetői értekezleten a december 18-i képviselő-testületi ülést készítettük elő. - Háziorvosok átköltöztek az új Egészségházba, ahol változatlan rendelési idővel dolgoznak. - Képviselő-testületi ülés. November A polgármester, dr.varga Tibor bizottsági elnök és Varga Gábor előadó látogatást tett a ROBIX Kft zirci üzeménél, ahol találkoztak Németh László ügyvezető igazgatóval, és Gulyás Ferenc üzem-igazgatóval. A megbeszélésen közös álláspontként fogalmazódott meg a Zirci Ipari Park cím rendezésének időszerűsége és fontossága. - Zircre látogattak a Megyei Közgyűlés elnöke és alelnökei, akiket a Hivatalban fogadott a polgármester és az alpolgármester. Megbeszélésükön szó esett a városi zeneiskolának a Megyei Önkormányzattal közös fenntartásban történő működtetéséről, a Bakonyi Természettudományi Múzeum helyzetéről. Ez követően Kasper Ágota igazgató asszony vezetésével közösen megtekintették a Bakonyi Természettudományi Múzeum kiállító tereit és a felújítás alatt álló volt fiúiskolát. Majd a megye és a város képviselőit fogadta Zakar F. Polikarp apát úr és Lékai Jusztin atya. - Kaszás Béla osztályvezető a polgármester úr megbízásából részt vett a TÖOSZ (Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége) és az Energia Központ Kht. által szervezett önkormányzati energetikai konferenciáján. A konferencia előadásai a következők voltak: A TÖOSZ szerepe az önkormányzati fejlesztésekben Dr. Zongor Gábor TÖOSZ főtitkár Az önkormányzatok energetikai beruházása előkészítésének támogatása Dr. Grabner Péter osztályvezető Magyar Energetikai Hivatal Új Magyarország Fejlesztési Terv (II. Nemzeti Fejlesztési Terv) Heltai László Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) - Heltai László Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Önkormányzatok teendői az energia liberalizáció kapcsán Béres Antónia Energia Központ Kht.

6 Esettanulmányok Kiss András irodavezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, Mádai Sándor KOMILFO Kft. November 29. Zirc Kistérség Többcélú Társulásának Tanácsa ülése. - Napirendi pontok: 1.Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetsége elnökének megkeresés. 2.Jelentés a Zirc Kistérség Többcélú Társulása évi belső ellenőrzéséről. 3.A zirci kistérségben prioritást élvező projektek kiválasztása a regionális akcióterv elkészítéséhez. 4.A Zirc Kistérség Többcélú Társulása évi költségvetéséről szóló 98/2006. (III. 22.) számú ZKTT. Tanács határozat módosítása. 5.Jelentés a lejárt határidejű határozatokról. 6.Jelentés a október 01. november 20.-ig terjedő időszak eseményeiről. - A Társulási Tanács ülés megkezdése előtt Váradi Károly rendőr ezredes úr a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság Közbiztonság Igazgatója arany emlékérmet adott át Simon Mihály úrnak Dudar Község volt polgármesterének. - A Tanács a Zirci Kistérségben a következő prioritást élvező projekteket választotta ki a regionális akcióterv elkészítéséhez: 1. Belterületi út- és járdaépítés, felújítás a Zirci kistérség településein 2. Mentőállomás fejlesztése Zircen 3. Közös turisztikai marketing tevékenység a Zirci kistérségben 4. Térségi csapadékvíz elvezetés 5. Idősgondozás, családgondozás térségi hálózatának kialakítása 6. Oktatási, nevelési intézmények infrastruktúra fejlesztése a kistérségben 7. Térségi Ipari Parkok fejlesztése 8. Zirci szabadidőpark kialakítása 9. Egészségügyi alapellátás infrastruktúrájának megteremtése, fejlesztése 10. Munkahelyteremtő, foglalkoztatás bővítő beruházások támogatása November A zirci Polgármesteri Hivatal felújítása II. ütem projekt ellenőrzését folytatták le a KDRFT és a MÁK képviselői. Az ellenőrzés folyamán mindent rendben találtak és ennek megfelelően történhet meg a projekt lezárása. - A polgármester és a Társulás Munkaszervezetének oktatási ügyekkel foglalkozó munkatársa részt vettek a Közép-dunántúli Regionális Közoktatási Egyeztető Fórum ülésén, ahol tájékoztatták a résztvevőket a Közép-dunántúli Régió Hosszútávú Közoktatás-fejlesztési Tervéről. December 1. - A KDRFT ellenőre a Belterületi utak felújításával kapcsolatos projekt helyszíni ellenőrzését végezte el, ahol a helyszíni szemle és a bemutatott dokumentumok alapján mindent rendben talált, így a projekt lezárása itt is befejeződhet. - Szöllősi József a Bakony Volán igazgatója a volán társaságoknak írt, a közterületek használatával kapcsolatos levélre reagálva személyesen kereste meg a polgármestert.

7 Elmondta, hogy az autóbuszok jelenlegi tárolása kényszer szülte megoldás, és kérte a város segítségét szabályszerű tárolás helyének megtalálásában. A probléma a járművek felépítéséből adódó különbségek miatt az autóbuszokat súlyosabban érinti, mint a tehergépkocsikat, elhelyezésükhöz megfelelően sík és szilárd (aszfaltos) terület szükséges. A járművek Zircen kívüli tárolása esetlegesen csak járatcsökkentéssel oldható meg. A polgármester elmondta, hogy a vonatkozó rendeletek betartása és betartatása közös érdek, a szabályszerű tárolás feladatának megoldása elsősorban az üzemeletető feladata, természetesen a város igyekszik közreműködni a megoldások megtalálásában. - A Napló hirdetésszervezője járt bemutatkozó látogatáson a polgármesternél. - A Szent Bernát Idősek Otthona megalakulásának első évfordulójának alkalmából ünnepséget rendeztek az otthonban, ahova meghívták a polgármestert is. - A Bakonyi Természettudományi Múzeumban Hüttler Béla főpreparátor az északi madárhegyek világát bemutató emlékkiállítása nyílt. December 4. - Vezetői értekezleten megbeszéltük a december 14-i rendkívüli képviselő-testületi ülés és a december 18-i képviselő-testületi ülés napirendjeit és az előterjesztések elkészítésének határidejét. December 6. - A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése Egészségügyi Bizottsága tárgyalta a Veszprém megyében található önkormányzati fenntartású kórházak közös pályázata az egészségügyi ellátó rendszer struktúrájának átalakítására című közgyűlési előterjesztést. A megyében található önkormányzati fenntartású egészségügyi intézmények közösen 105,7 MFt-ot nyertek a pályázaton. - A bizottsági ülésen és a Megyei Közgyűlés érintett napirendjének tárgyalásán részt vett a polgármester. - A Megyei Közgyűlés a december 7-i ülésén elfogadta az előterjesztett határozati javaslatokat. (mellékelve) Zirc, december 6. Ottó Péter polgármester

8

9

10

11

12

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 20 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. szeptember 30-án 17,10 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről 8 / 2008. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. április 28-án 17,00 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel. 24 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 29-én 19,25 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Szám: 1/1-193/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Keszthely Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. november 4-én (csütörtök) 10.05 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről. Az ülés helye:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. október 24.-i ülésére Tárgy: A zirci 1893/1 hrsz-ú ingatlan hasznosítása Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés tartalma:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel. tartott üléséről 4 / 2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 28-án 17,00 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/257/2008. ELŐTERJESZTÉS A Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 8-i rendkívüli ülésére Tárgy: A zirci 1893/1 hrsz-ú ingatlan hasznosítása Előadó: dr. Árpásy Tamás jegyző Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. június 29-én 17,15 órai kezdettel. tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2009. június 29-én 17,15 órai kezdettel. tartott üléséről 14 / 2009. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17,15 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Szám: 362/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szob Város Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. február 5. napján megtartott nyílt üléséről. Jelen vannak: Remitzky Zoltán polgármester dr. Holocsi Krisztián

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 3/I/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 26-án (szerda) 16 00 órai kezdettel, a Konecsni

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2008. március 31-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2013. november 15-én 16,00 órakor tartott rendes üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2013. november 15-én 16,00 órakor tartott rendes üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült Zajk Község Képviselő-testületének 2013. november 15-én 16,00 órakor tartott rendes üléséről. Az ülés helye: Művelődési Ház Zajk Jelen vannak: Bagladi Róbert polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme

Részletesebben

Város Képviselő-testülete

Város Képviselő-testülete Város Képviselő-testülete Pénzügyi, Ügyrendi és Stratégiai Bizottság 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174 Fax: 06 23 310-135 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Iktatószám:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19. napján (szerda) 16,00 órai kezdettel

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésre Tárgy: Beszámoló Zirc Városában végzett Gyermek-és Ifjúságvédelmi feladatok ellátásáról, valamint a Szociális

Részletesebben

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v

VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311. J e g y z ő k ö n y v VERPELÉT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT 3351 Verpelét, Kossuth Lajos u. 73. Tel.: 36-559-300/fax.:36-559-311 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014.02.25-én 17:00 órakor Verpelét Város Önkormányzat hivatalos helyiségében

Részletesebben

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.)

Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme (8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8301 Tapolca, Hősök tere 15. Ügyiratszám: 1/38-52/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. május 28-i ülésére Tárgy: Tiszteletdíjról történő lemondás következtében meghozandó támogatási döntések Előadó: Ottó Péter polgármester

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. június 4-én (csütörtök) 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. június 4. Határozat:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 26 / 2007. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 1-jén 17,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne:

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE XVII. (XLV.) évfolyam 2. szám 2007. április 26. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZLÖNYE TARTALOM I. SZEMÉLYI RÉSZ 29/2007. (IV. 19.) MÖK határozat: Megyei Bírósági ülnökök megválasztásáról

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült a Hajdúhadház Városi Önkormányzat képviselő-testületének 2010. október 14-én de. 9 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Jelen voltak: Képviselők a jelenléti ív szerint Vincze András

Részletesebben

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. JÚNIUS 25-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 123/2015. (VI. 25.) BVKt 124/2015. (VI. 25.) BVKt 125/2015. (VI. 25.) BVKt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 21-én, 7:30 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v 10-1/2009. Készült: Tiszalök Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. január 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Zrinszki István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel. 25 / 2010. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 20-án 17,10 órai kezdettel tartott üléséről A képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendes nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2015. június 24. 8.30 óra Az ülésen megjelent önkormányzati képviselők: Pálffy

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2005. május 12- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. május 12- i rendkívüli ülésére Tárgy: Többcélú kistérségi társulási megállapodás jóváhagyása, hozzájárulás pályázat benyújtásához Előterjesztés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 16-án megtartott nyilvános testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 16-án megtartott nyilvános testületi üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 16-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta.

JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 4 igen szavazattal Lévai Ede Józsefné képviselő asszonyt jegyzőkönyv hitelesítőnek megválasztotta. JEGYZŐKÖNYV Készült a Szentesi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 4. napján 9 óra 30 perckor a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Konferencia termében megtartott nyílt

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Községháza

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ( TERVEZET )

ELŐTERJESZTÉS ( TERVEZET ) GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM /22550/2/ 2007. ELŐTERJESZTÉS ( TERVEZET ) a magyarországi megújuló energiaforrások felhasználásának növelésére vonatkozó 2007-2020 közötti stratégiáról

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ebes Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 2016. április 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ebes Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 2016. április 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ebes Községi Önkormányzat Képviselő - testületének 2016. április 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Ebesi Polgármesteri Hivatal, tanácsterem (Ebes,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke

JEGYZŐKÖNYV. Jelen voltak: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. szeptember 18-án 9.30 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza I. emeleti Szent István termében megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÖRMEND VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. október 29.-i üléséről Határozat: 120 130. számú Rendelet: 18/2009. (X.30.) 19/2009. (X.30.) 20/2009. (X.30.) 21/2009. (X.30.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László,,

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T

T Á R G Y S O R O Z A T Tiszaszentmárton Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 11-én napján az önkormányzat tanácskozó termében megtartott ülésének: a./ Tárgysorozata b./ jegyzőkönyve c./ határozatai : 49-53

Részletesebben

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMLÉKEZTETŐ 2015. SZEPTEMBER 29.

IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMLÉKEZTETŐ 2015. SZEPTEMBER 29. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM EMBERI JOGI MUNKACSOPORT TITKÁRSÁGA IDŐSEK JOGAIÉRT FELELŐS TEMATIKUS MUNKACSOPORT IKT. SZÁM: VII/58/4 (2015) EMLÉKEZTETŐ 2015. SZEPTEMBER 29. Helyszín: 1054 Budapest, Akadémia

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Attila- Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat

JEGYZŐKÖNYV. Tóth Attila- Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat V á r o s K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t E g é s z s é g ü g y i és S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/260, Fax: 06 23 310-135 E-mail:

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzati Képviselő-testülete Gazdasági, Városfejlesztési és

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 21/2013. J E G Y Z

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jegyzőkönyv Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. július 19-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről Jelen vannak: Fürjes Pál, Dr. Bélteczki János, Boda István,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről 11 / 2015. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2015. július 16-án 17,05 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről A rendkívüli képviselő-testületi ülés helyszíne: Városháza nagyterme Jelen vannak: - a képviselő-testület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 18-án 14 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fehér László polgármester, Benkőné

Részletesebben

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről

J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete. 2015. február 25-i soros nyílt üléséről J ászkisér V áros Önkormányzata Képviselő-testülete 5137 Jászkisér, Fő út 7. E-mail: jaszkiser@vnet.hu Tel.: 57/550-130 Fax: 57/550-120 Ikt. sz.: 13-7/2015. Je gyz őkönyv. Jászkisér Város Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május hó 29. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 3 igen egyhangú szavazattal (3 fő bizottsági tag volt jelen a szavazáskor) az alábbi napirend tárgyalását fogadta el:

JEGYZŐKÖNYV. A bizottság 3 igen egyhangú szavazattal (3 fő bizottsági tag volt jelen a szavazáskor) az alábbi napirend tárgyalását fogadta el: V á r o s K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t E g é s z s é g ü g y i és S z o c i á l i s B i z o t t s á g 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/260, Fax: 06 23 310-135 E-mail:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Balázs Ildikó Boros Sándor Kránicz János Tóthné Varga Brigitta

Jegyzőkönyv. Balázs Ildikó Boros Sándor Kránicz János Tóthné Varga Brigitta Jegyzőkönyv mely készült a 2012. december 18 án Nagyszentjánoson a Polgármesteri Hivatal dísztermében 18.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő testületi ülésről. Jelen vannak: a képviselő testület

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 24-ei ülésére Tárgy: Tájékoztató az önkormányzati választások óta eltelt időszak történéseiről, képviselőtestület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 27- án, 7:45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 6-án tartott rendkívüli nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot

JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. november 3-án 16 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Doboz, Kossuth tér 3. sz. Tel:/Fax: 268-765. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Doboz Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. október hó 25-én (csütörtökön)

Részletesebben

SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZÁLKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Iktatószám: 62-6/2015. JEGYZŐKÖNYV Amely készült Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. október 28-án (szerdán) 16 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 11-én tartott nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 11-én tartott nyilvános üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó

Részletesebben

Meghívottak: Kiss Lajos, Bozsik Katalin, Mirkóczky Zita, Barta Dóra

Meghívottak: Kiss Lajos, Bozsik Katalin, Mirkóczky Zita, Barta Dóra 504-5/2007 Jegyzőkönyv amely készült Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális Bizottságának 2007. február 14-i üléséről Jelen vannak: Homa János tanácsnok Dr. Törőcsik Miklós bizottsági tag Kalmár

Részletesebben

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. szeptember 23- án (szerda) 17:00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2015. szeptember 23. Határozat:

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 28.-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: KEOP-2011-4.2.0/A pályázat benyújtása Iktatószám: 12309/2011 Melléklet:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a Pogányvölgyi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 2011. április 28.-án megtartott üléséről Jelen vannak: Zsombok Lajos elnök Kara Lajos Buzsák polgármestere

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. július 3-ai üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. július 3-ai üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2008. július 3-ai üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak: 1. Dr. Kálmán András

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült Polgárdi Város Képviselő-testület 2007. november 27. napján 14.00 órakor megtartott ülésén. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal alagsori terme Jelen vannak: Borbély István polgármester,

Részletesebben

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester

T á rg ysoroza t. Tisztelettel: Pálosi László polgármester Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. május 15-én megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (58-59) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés a SZIB-ÉP

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester

Jegyzőkönyv. 1.Magántulajdonban álló ingatlan vétele Előadó: Oláh Krisztián polgármester Jegyzőkönyv Készült Cigánd Városi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április 25-én 8 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Jegyzői iroda Jelen vannak: Oláh Krisztián polgármester, Ablonczy

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ================ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. június 13-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Gazdasági Bizottság egyhangúlag, 12 igen szavazattal az alábbi napirend fogadja el:

Jegyzőkönyv. A Gazdasági Bizottság egyhangúlag, 12 igen szavazattal az alábbi napirend fogadja el: Jegyzőkönyv Készült: 2009. február 5-én 9.00 órakor, Szolnokon, a megyeháza Külső-Szolnok termében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Gazdasági Bizottsága üléséről Jelen vannak: 1. Szádvári

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-243./2007. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 27-én megtartott üléséről Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2014. február 13.-ai ülése

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 2011. október 27-i ülése 317 KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2011. T A R T A L M A Z Z A Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2010. december 20-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2011. I. félévi munkaterve Előadó : Ottó Péter polgármester

Részletesebben

PORVA. Település-szerkezeti terv. 2004. december 09.

PORVA. Település-szerkezeti terv. 2004. december 09. PORVA Település-szerkezeti terv 2004. december 09. 2 Porva, Településszerkezeti terv Készítette Porva Önkormányzat Polgármesteri Hivatala megbízásából a Magyarország Fesztivál Kft. és a TÁJOLÓ-TERV Kft.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében

JEGYZŐKÖNYV. Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében JEGYZŐKÖNYV Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. december 20-án megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Babarczi

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 26.-án megtartott nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 36-47 /2012. (IV. 26.) számú határozatok. d. rendeletek:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én (csütörtökön) 13.00 órai kezdettel a Hivatal Dísztermében tartott üléséről Jelen vannak:

Részletesebben

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester

N a p i r e n d. 1. A 2013. évi költségvetésről szóló 1/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosítása Előadó: Katona Imre polgármester Polgármesteri Hivatal Ballószög ----------------------------- Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Ballószög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 27-i üléséről N a p i r e n d 1. A 2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem voltak jelen: Debreczeni Gábor és Lestyán Ádám képviselők (távolmaradásuk okát bejelentették).

JEGYZŐKÖNYV. Az ülésen nem voltak jelen: Debreczeni Gábor és Lestyán Ádám képviselők (távolmaradásuk okát bejelentették). JEGYZŐKÖNYV Készült: Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2010. június 16-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Mezőberény, Városháza 16-os sz. terem. Jelen vannak: Cservenák

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel tartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel tartott üléséről Szám: 3/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 14-én (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel tartott üléséről Jelen lévő képviselők: dr. Dietz Ferenc polgármester,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v 417 PH-15894/2012 J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 10-én (szerda) 16.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza

Részletesebben

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg:

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 22-én, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradt:

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 13/2013. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2013. április 29. napján megtartott R E N D K Í V Ü L I K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T I Ü L É S É R Ő L Készült: 3 példányban 1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mezőkövesd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 30-án megtartott üléséről. Helye: Mezőkövesdi Közös Önkormányzati Hivatal B ép. félemeleti tanácskozó

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA.

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. JÚNIUS 30. NAPJÁN TARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TERKA. Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete TERKA 15/2011. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2011. június 30-án 14:00 órai kezdettel tartott Képviselő-testületi nyílt ülésről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról

Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok 2012. évi támogatására vonatkozó igény benyújtásáról JEGYZŐKÖNYV Készült Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő-testületének 2012. szeptember 10-én de. 8 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: a

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. március 22-én 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye Borsod-Abaúj-Zemplén megye ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2015. november 26. I. A megyei önkormányzat rendeletei TARTALOMJEGYZÉK Rendelet száma Tárgya Oldal 11/2015. (XI.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2011. március 28-án a Városháza emeleti kistermében 13 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 06-án 14.00 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Sóvágó László polgármester, Dr.

Részletesebben

Az Önkormányzati Minisztérium folyóirata

Az Önkormányzati Minisztérium folyóirata Az Önkormányzati Minisztérium folyóirata 2008/6 XVIII. évfolyam 6. szám A tartalomból: Jogszabályváltozások Jogszabályfigyelő. 2 Jogértelmezés A helyi önkormányzatok működését érintő jogszabályok véleményezése

Részletesebben

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2007. október 29-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2007. október 29-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Zirc Város Polgármestere 8420 Zirc, Március 15. tér 1. J E L E N T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület 2007. október 29-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-5/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 11/2009. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. július 6-án 18,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Szám: 02/32-9/2009. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 19-i ülésére

Szám: 02/32-9/2009. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. február 19-i ülésére VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/32-9/2009 E L Ő T E R J E S Z T É S A Veszprém

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 25-én, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv 1998. Április 28. J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv 1998. Április 28. J e g y z ő k ö n y v Jegyzőkönyv 1998. Április 28. J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 1998. április 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház nagytermében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán

Részletesebben