Széchenyi István Egyetem NYOMATÉKÁTSZÁRMAZTATÓ HAJTÁSOK

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Széchenyi István Egyetem NYOMATÉKÁTSZÁRMAZTATÓ HAJTÁSOK"

Átírás

1 NYOMATÉKÁTSZÁRMAZTATÓ HAJTÁSOK

2 A tengelyek között olyan kapcsolatot létesítő egységet, amely a forgatónyomaték egyszerű átvitelén kívül azt változtatni is tudja, hajtóműnek, a hajtóműveken belül a különböző viszonylagos helyzetű tengelyek közötti kapcsolatot megvalósító, összetartozó elempárt hajtásnak nevezzük. A különböző elven működő hajtóművek és hajtások elnevezésével utalunk a bennük lejátszódó energiaátalakító folyamatban résztvevő egységek jellegére, így megkülönböztetünk: kényszerkapcsolatú hajtást, súrlódásos hajtást.

3 Kényszerhajtások fogaskerékhajtás, lánchajtás, karos és bütykös mechanizmusok. Fogaskerékhajtás Fogaskerékhajtásnak nevezzük a tengelyekre erősített, egymással folyamatosan kapcsolódva elforduló fogaskerékpárokkal megvalósított hajtószerkezetet. A fogaskerékhajtásokat az ún. kinematikai hajtóművekben a forgómozgás átvitelére és átalakítására, a teljesítményhajtóművekben pedig a forgatónyomaték nagyságának átalakítására használják.

4 Fogaskerekek A fogaskerekek olyan gépelemek, amelyek fogazatuk révén tengelyek közötti kényszerkapcsolat megvalósítására alkalmasak úgy, hogy a fordulatszámot is módosíthatják közben. A fogaskerekeket alakjuk és fogazatuk, valamint tengelyük relatív helyzete szerint csoportosíthatjuk.

5 Geometriai alakjuk szerint lehetnek: hengeres, kúpos, globoid fogaskerekek. henger kúp globoid

6 Fogazatuk szerint lehetnek: egyenes, ferde, ívelt, nyíl fogazatú fogaskerekek.

7 A tengelyük relatív helyzete szerint párhuzamos, kitérő, metsző tengelyű fogaskerékhajtások lehetnek. párhuzamos tengelyelrendezés külső fogazattal párhuzamos tengelyelrendezés belső fogazattal

8 kitérő tengelyvonalak esetén használhatunk csavarkerekeket csigát és csigakereket ún. hypoid kúpkerékpárt

9 egymást metsző tengelyvonalak esetén egyenes- ferde- vagy íveltfogazatú kúpkerékpárt

10 A fogaskerekek geometriája Alapfogalmak és jelölések A gördülőkör értelmezése

11 A csúszás nélküli gördülés feltétele, hogy a gördülőkörök kerületi sebessége azonos, vagyis: v 1 = v 2 r 1 *ω 1 = r 1 *2*π*n 1 = r 2 *ω 2 = r 2 *2*π*n 2 A v 1 = v 2 feltételből következik, hogy az áttétel i n n r r 2 vagyis: a fordulatszámok, a szögsebességek és a gördülőkör- sugarak aránya.

12 Ha n 1 a hajtóoldal fordulatszáma és i < 1 gyorsító, ha i > 1 lassító áttételről beszélünk. A geometriai számításoknál alapadat a fogaskerekek fogszáma. Ezek hányadosa a fogszámviszony: u z z 2 1, ahol z 2 a nagyobb, z 1 pedig a kisebb kerék fogszáma

13 Egyenes fogazatú hengeres fogaskerék elemei és elnevezései Széchenyi

14 Fogaskerekek ábrázolása Hengeres fogaskerék jelképes ábrázolása

15 Kapcsolódó fogaskerékpár Hengeres fogaskerékpár külső kapcsolódása

16 Kapcsolódó fogaskerékpár Hengeres fogaskerékpár belső kapcsolódása

17 Az osztókör két szomszédos fog középvonala közé eső ívhosszát fogosztásnak (p) nevezzük. Egymással kapcsolódó kerekek osztásának meg kell egyeznie. A fogazat alapvető adatai a fogszám (z) és a modul. A modul az egyenes fogazat osztásának és a π-nek a hányadosa: m A modul szabványos értékű (0,05;...0,5; 0,6; 0,8; 1;1,25; 1,5; 2; 2,5; 3; 4;...100), mértékegysége mm, és egymással csak azonos modulú fogaskerekek kapcsolódhatnak. p

18 A modul a fogaskerekek legjellemzőbb adata, mert a fogaskerék valamennyi méretét a modullal fejezzük ki. Az osztókör kerülete K = d * π, de kifejezhető a fogszám és az osztás által is K = z * p. Ebből: d z * p, vagyis d z* m

19 Az elemi fogazású fogaskerék ábrázolásához szükséges adatok jelölése, elnevezései és összefüggései: Fejmagasság: Lábhézag: Lábmagasság: Fogmagasság: Osztókörátmérő: Fejkörátmérő: Lábkörátmérő: h a = m c = 0,25 * m h f = 1,25 * m h = 2,25 * m d = m * z d a = d + 2 * m d f = d - 2,5 * m Foghézag: j = p / 20

20 A két fogaskerék tengelytávolsága elemi fogazat esetén - mivel az osztókörök érintik egymást - két osztókör sugár összege: a = r 1 + r 2 behelyettesítve: m* z2 m* z2 z1 z2 a m* Fontos alapösszefüggés még a két osztókör sugár viszonya: r r 1 2 m* z m* z 2 1 z z 2 1 u

21 Az elemi fogazás mellett a szerszámállítás függvényében beszélhetünk még kompenzált és általános fogazatról. Fogaskerék kapcsolatnál a két fog a kapcsolóvonal mentén érintkezik egymással. Az α-val jelölt kapcsolószög értéke általában 20 -os és mivel OC = r (az osztókör sugara), így ON, azaz az alapkör sugara (r b ): r b = r * cos α

22

23 A kapcsolódás feltételei és jellemzői Ahhoz, hogy a fogaskerékpár kapcsolódjon és a fogfelületek legördülése fogról fogra egyenletesen jöjjön létre, a következő feltételeket kell kielégíteni: a hajtás valamennyi kapcsolódó kerekének az osztása egyenlő legyen, és a fogak középvonalra szimmetrikusak legyenek (átfordíthatóság); az egyik kerék fogai ne ékelődjenek a másik kerék fogárkaiba; a hajtás fogai ne okozzanak interferenciát. A korszerű hajtásoknál az is fontos, hogy a hajtókerék szögsebességének állandósága esetén a hajtott kerék szögsebessége is állandó legyen.

24 A kúpkerékhajtás alkalmazása, geometriája Kúpkerékhajtást közös síkban fekvő, egymásra merőleges tengelyek közötti nyomatékátvitelre alkalmazunk.

25 A kúpfogaskerék jellemző felületeinek elnevezéseit és méreteit, valamint azok összefüggéseit szemlélteti az alábbi ábra. Látható, hogy az osztókörátmérő és fogmagasság értéke a hengeres fogaskeréknél tanultak szerint számítható ki, azonban a fogmagasságot az osztókúp alkotójára merőleges alkotójú, ún. hátkúpon (kiegészítő kúpon) értelmezzük.

26 A kúpfogaskerék fogazatának jellemző méretei Széchenyi

27 Fogaskerekek ábrázolása Kúpfogaskerék jelképes ábrázolása

28 A kúpfogaskerék alkatrészrajzán szükséges méretek 1. fejkörátmérő 2. fogszélesség 3. fogcsúcs lekerekítése 4. fogfelület érdessége 5. hátkúpszög vagy váltószöge 6. fejkúpszög 7. fejéltávolság 8. fejkúpcsúcs távolsága

29 Kúpfogaskerék alkatrészrajza Széchenyi

30 Kúpkerékpár Széchenyi

31 A csigahajtás alkalmazása, geometriája A csigahajtást nagy áttételek megvalósítására használjuk. A hajtás tengelyei kitérőek. A gyakorlatban a legelterjedtebb a hengeres csigahajtó-pár.

32 A hengeres csiga és a csigakerék alkatrészrajzán szükséges méretek a) b) A hengeres csiga és a csigakerék alkatrészrajzán szükséges méretek a) 1 fejkörátmérő; 2 fogazott (menetes) hossz; 3 éltompítás vagy lekerekítés; 4 fogfelület érdessége; b) 1 fejkörátmérő; 2 fogszélesség; 3 szimmetriasík távolsága; 4 burkolóhenger átmérője; 5 fogtetőív sugara; 6 lekerekítési sugár; 7 fogfelület érdessége

33 Csigakerék és csiga jelképes ábrázolása Csigakerék Csiga

34 Csiga és csigakerék kapcsolódása Széchenyi

35 Fogaskerék hajtóművek A hajtóművek általában a fordulatszám és a forgatónyomaték átalakítására, valamint a forgásirány megváltoztatására szolgálnak. Kapcsolható, tolófogaskerekes hajtómű (egy esztergagép mellékhajtóműve)

36 Súrlódásos hajtások Hengeres dörzskerékhajtás Viszonylag kis tengelytáv esetén. Működése során feltételezzük, hogy a palástján érintkező és kellőképpen összeszorított hengerek kerületi sebessége egyenlő, tehát a nyomatékátvitel csúszásmentes.

37 Az előbbi jelölésekkel: v1 v2 D 1 * n1 D2* * * n 2 n n 1 2 D D 2 1 i Állandó áttételű, kúpkerekes dörzshajtás Változtatható áttételű, síktárcsás dörzshajtás

38 Laposszíj-hajtás Általában nagyobb tengelytávolságok esetében alkalmazott hajtási forma. A villamos erőátvitel előretörésével manapság csak viszonylag kis teljesítmények átvitelére alkalmazzák. A hajtás áttételének megfelelő átmérőjű két tárcsára, a szükséges hosszúságban végtelenített - általában bőrből készült - szíjat helyeznek, amely a kívánt mértékű előfeszítés következtében a tárcsákra feszül és így nyomaték átvitelére alkalmas hajtás jön létre.

39 Általában a nyitott elrendezésű szíjhajtást alkalmazzák, amikor terheletlen állapotban a szíjágak a két tárcsa külső érintőjeként helyezkednek el. Ilyenkor a két tárcsa forgásértelme megegyezik. Nyitott szíjhajtás

40 Amennyiben a szíjágak a szíjtárcsák belső érintői, akkor a tárcsák forgásértelme ellentétes. Ezt kereszthajtásnak nevezzük.

41 Ékszíjhajtás Az ékszíjhajtást csak nyitott kivitelben, viszonylag kis tengelytávolság esetében, nagyobb áttételek megvalósítására alkalmazzák. Z egyenlőszárú trapéz keresztmetszetű ékszíj a - befogadására alkalmas kialakítású horonnyal rendelkező - szíjtárcsákra feszülve, az oldallapjain ébredő súrlódóerő közvetítésével származtatja át a kerületi erőt a hajtótengelyről a hajtott tengelyre.

42 Az ékhatás előnyeinek kihasználása érdekében az ékszíj csak az oldallapjain fekszik fel a szabvány által előírt kialakítású horonyban. Széchenyi

43 Az ékszíjak szerkezete W az ékszíjszelvény felső oldalának névleges szélessége Wp az ékszíjszelvény jellemző szélessége T az ékszíjszelvény névleges magassága a 0 az ékszíjszelvény hajlásszöge

44 Az ékszíjhajtás jellemző méretei Nagyobb teljesítmények átvitelére kisebb helyigényű keskeny ékszíjakat használunk. Üzemük max. 40 m/s szíjsebességig biztonságos.

45 Keskeny ékszíjak és ékszíjtárcsák jellemző méreteinek jelölése Széchenyi

MUNKAANYAG. Bende Zsolt. Hajtások. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló)

MUNKAANYAG. Bende Zsolt. Hajtások. A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) Bende Zsolt Hajtások A követelménymodul megnevezése: Általános gépészeti technológiai feladatok II. (forgácsoló) A követelménymodul száma: 07-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-006-50

Részletesebben

6. Előadás. Mechanikai jellegű gépelemek

6. Előadás. Mechanikai jellegű gépelemek 6. Előadás Mechanikai jellegű gépelemek 1 funkció: két tengely összekapcsolása + helyzethibák kiegyenlítése + nyomatéklökések kiegyenlítése + oldhatóság + szabályozhatóság 1 2 1 hm 2 2 kapcsolható állandó

Részletesebben

2.1. A fogaskerekek csoportosítása, a fogaskerékhajtások alapfogalmai, az evolvens foggörbe tulajdonságai.

2.1. A fogaskerekek csoportosítása, a fogaskerékhajtások alapfogalmai, az evolvens foggörbe tulajdonságai. 2.1. A fogaskerekek csoportosítása, a fogaskerékhajtások alapfogalmai, az evolvens foggörbe tulajdonságai. Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 45-60 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI TERV. MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTTECHN. 2018/2019. tanév, II. félév Tantárgy kód: BAI0082 Kollokvium, kredit: 5

FOGLALKOZÁSI TERV. MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTTECHN. 2018/2019. tanév, II. félév Tantárgy kód: BAI0082 Kollokvium, kredit: 5 FOGLALKOZÁSI TERV NYÍREGYHÁZI EGYETEM Gépelemek II. tantárgy MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTTECHN. 018/019. tanév, II. félév TANSZÉK Tantárgy kód: BAI008 Kollokvium, kredit: 5 Tanítási hetek száma:

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari gépész Tájékoztató

Részletesebben

Versenyző kódja: 15 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.

Versenyző kódja: 15 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. 34 521 04-2016 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 521 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Géplakatos szakmai

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI TERV. MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTTECHN. 2017/2018. tanév, II. félév Tantárgy kód: AMB1401 Kollokvium, kredit: 3

FOGLALKOZÁSI TERV. MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTTECHN. 2017/2018. tanév, II. félév Tantárgy kód: AMB1401 Kollokvium, kredit: 3 FOGLALKOZÁSI TERV NYÍREGYHÁZI EGYETEM Gépelemek II. tantárgy MŰSZAKI ALAPOZÓ, FIZIKA ÉS GÉPGYÁRTTECHN. 017/018. tanév, II. félév TANSZÉK Tantárgy kód: AMB1401 Kollokvium, kredit: 3 Tanítási hetek száma:

Részletesebben

Mérnöki alapok 4. előadás

Mérnöki alapok 4. előadás Mérnöki alapok 4. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék, Budapest, Műegyetem rkp. 3. D ép. 334. Tel: 463-6-80

Részletesebben

HAJTÁSTECHNIKA ÉS HAJTÁSOK A hajtásról általában

HAJTÁSTECHNIKA ÉS HAJTÁSOK A hajtásról általában HAJTÁSTECHNIKA ÉS HAJTÁSOK A hajtásról általában Gyakori gépészeti feladat az, amikor két különböző gépet kell összekapcsol ni. Ezeknek agépeknek általában igen különböző jelleggörbéjük van, és mégis úgy

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Gépészeti alapismeretek középszint 0921 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos

Részletesebben

Fogaskerékhajtás tervezési feladat (mintafeladat)

Fogaskerékhajtás tervezési feladat (mintafeladat) 1. Kezdeti adatok: P 4 kw teljesítményszükséglet i.8 módosítás n 1 960 1/min fordulatszám α g0 0 - kapcsolószög η 0.9 fogaskerék hajtás hatásfoka L h 0000 h csapágyak megkívánt élettartama Fogaskerékhajtás

Részletesebben

Gépelemek gyakorló feladatok gyűjteménye

Gépelemek gyakorló feladatok gyűjteménye Gépelemek gyakorló feladatok gyűjteménye A rugók típusai, karakterisztikája és méretezésük. 1. Mekkora erővel terhelhető az egyik végén befogott egylapos rugó, amelynek keresztmetszete b= 25 mm, s= 4 mm

Részletesebben

Gépelemek-géptan, Osztályozó vizsga témakörök, az Autószerelő évi kerettanterve alapján. 10. évfolyam

Gépelemek-géptan, Osztályozó vizsga témakörök, az Autószerelő évi kerettanterve alapján. 10. évfolyam Gépelemek-géptan, Osztályozó vizsga témakörök, az Autószerelő 2018. évi kerettanterve alapján 10. évfolyam Számonkérés: feladatlap megoldása, szóbeli tétel húzása Szükséges eszközök: toll Bevezetés, kötőgépelemek,

Részletesebben

PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék

PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék PTE Pollack Mihály Műszaki Kar Gépszerkezettan Tanszék Összeállította: Dr. Stampfer Mihály 2009. Segédlet az ékszíjhajtás méretezéséhez A végtelenített ékszíjak és ékszíjtárcsák több országban is szabványosítottak

Részletesebben

HELYI TANTERV. Gépelemek-géptan

HELYI TANTERV. Gépelemek-géptan HELYI TANTERV Gépelemek-géptan 14. évfolyam 72 óra 1.1. A tantárgy tanításának célja A gépelemek-géptan tantárgy tanításának célja, a közlekedéstechnikai gyakorlatban szükséges készségek megszerzése, a

Részletesebben

Versenyző kódja: 19 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny.

Versenyző kódja: 19 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. 34 521 04-2017 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT Szakképesítés: 34 521 04 SZVK rendelet száma: 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet : Géplakatos szakmai

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari

Részletesebben

Hajtások 2. 2011.10.22.

Hajtások 2. 2011.10.22. Hajtások 2. 2011.10.22. 3. Lánchajtás Lánc típusok Folyóméteres görgős láncokat kívánság szerinti hosszúságúra vágják A füles láncok számos típusa elérhetõ, mellyel a szállítási feladatok döntõ része megvalósítható.

Részletesebben

2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR. Szakképesítés:

2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR. Szakképesítés: MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Géplakatos szakmai ismeretek Elérhető pontszám:

Részletesebben

Hajtások. 2011. október 1.

Hajtások. 2011. október 1. Hajtások 2011. október 1. Végtelenített hajtások 1. Dörzs: a tárcsákat egymáshoz nyomva a súrlódásos kapcsolat hozza létre a nyomaték átvitelt 2. Szíj: a tárcsákra ráfeszített végtelenített szíj hozza

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK TÉMAKÖRÖK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK TÉMAKÖRÖK GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Preisz Csaba mérnök-tanár Műszaki mechanika Statikai alapfogalmak - Erőrendszer fogalma - Vektorokkal végezhető alapműveleteket (erők felbontása,

Részletesebben

TÖBBFOGMÉRET SZÁMÍTÁS KISFELADAT

TÖBBFOGMÉRET SZÁMÍTÁS KISFELADAT Dr. Lovas László TÖBBFOGMÉRET SZÁMÍTÁS KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek II. tantárgyhoz Kézirat 2011 TÖBBFOGMÉRET SZÁMÍTÁS KISFELADAT 1. Adatválaszték A feladat a megadott egyenes fogú, valamint

Részletesebben

Meghatározás. Olyan erőzárásos hajtás, ahol a tengelyek közötti teljesítmény-, nyomaték-, szögsebesség átvitelt ékszíj és ékszíjtárcsa biztosítja.

Meghatározás. Olyan erőzárásos hajtás, ahol a tengelyek közötti teljesítmény-, nyomaték-, szögsebesség átvitelt ékszíj és ékszíjtárcsa biztosítja. Ékszíjszíjhajtás Tartalomjegyzék Meghatározás Ékhatás Előnyök, hátrányok Szíjhossz, tengely állíthatóság Ékszíjtárcsák szerkezeti kialakítása Normál ékszíjak Keskeny ékszíjak Különleges ékszíjak Keskeny

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Jármű- és hajtáselemek II. (KOJHA 126) Fogaskerék hajtómű előtervezési segédlet

Jármű- és hajtáselemek II. (KOJHA 126) Fogaskerék hajtómű előtervezési segédlet Jármű- és hajtáselemek II. (KOJHA 126) Fogaskerék hajtómű előtervezési segédlet Egy új hajtómű geometriai méreteinek a kialakításakor elsősorban a már meglevő, használt megoldásoknál megfigyelhető megoldásokra

Részletesebben

GÉPSZERKEZETTAN (GEGET285B)

GÉPSZERKEZETTAN (GEGET285B) GÉPSZERKEZETTAN (GEGET285B) ANYAGMÉRNÖK BACHELOR KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉPELEMEK TANSZÉKE Miskolc, 2008 Tartalomjegyzék 1. Tantárgyleírás,

Részletesebben

2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA.

2018. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Szakma Kiváló Tanulója Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA. MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő KOMPLE ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: Géplakatos szakmai ismeretek Elérhető

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. május 13. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. október 17. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2011. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

Meghatározás Előnyök Hátrányok Hajtóláncok típusai Lánchajtás elrendezése Poligonhatás Méretezés Lánc kenése. Tartalomjegyzék

Meghatározás Előnyök Hátrányok Hajtóláncok típusai Lánchajtás elrendezése Poligonhatás Méretezés Lánc kenése. Tartalomjegyzék Lánchajtások Meghatározás Előnyök Hátrányok Hajtóláncok típusai Lánchajtás elrendezése Poligonhatás Méretezés Lánc kenése Tartalomjegyzék Meghatározás Olyan kényszerhajtás (alakzáró hajtás), ahol a teljesítményátvitel

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Meghatározás Jellemző adatok Szíjerők Tengelyhúzás Előfeszítés Méretezés

Tartalomjegyzék. Meghatározás Jellemző adatok Szíjerők Tengelyhúzás Előfeszítés Méretezés Laposszíjhajtás Meghatározás Jellemző adatok Szíjerők Tengelyhúzás Előfeszítés Méretezés Szíjfrekvencia Optimális szíjsebesség Szlip Elrendezés Szíjhossz Szíjfeszítések Szíj anyaga Szíjtárcsa Méretezési

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Gépészeti alapismeretek középszint 101 ÉRETTSÉGI VIZSGA 011. május 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivalók

Részletesebben

KF2 Kenőanyag választás egylépcsős, hengereskerekes fogaskerékhajtóműhöz

KF2 Kenőanyag választás egylépcsős, hengereskerekes fogaskerékhajtóműhöz KF Kenőanyag választás egylépcsős, hengereskerekes fogaskerékhajtóműhöz. Adatválaszték a hajtómű kenéstechnikai számításához No P [kw] n [/s] KA m z z β [fok] d m d m olajhőmérséklet [ C] 6,4 8,5 9 93

Részletesebben

Gépelemek 2 előadás ütemterv

Gépelemek 2 előadás ütemterv Gépelemek 2 előadás ütemterv Okt. Előadás témája hét 1. Tribológia 2. Ágyazások. Gördülőcsapágyak I. 3. Gördülőcsapágyak II. 4. Siklócsapágyak 5. Hajtásrendszerek. Tengelykapcsolók I. 6. Tengelykapcsolók

Részletesebben

2.2 Külsı, egyenes fogazatú hengeres kerekek.

2.2 Külsı, egyenes fogazatú hengeres kerekek. . Külsı, egyenes fogazatú hengeres kerekek. Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 60-83 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 9.. fejezetében lévı kidolgozott feladatait, valamint oldja

Részletesebben

Tevékenység: Követelmények:

Tevékenység: Követelmények: 3.1. Szíjhajtások Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 146-162 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 10. és 10.1. fejezeteiben lévı kidolgozott feladatait! A tananyag tanulmányozása közben

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) és 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari

Részletesebben

FOGASSZÍJHAJTÁS KISFELADAT

FOGASSZÍJHAJTÁS KISFELADAT Dr. Lovas László FOGASSZÍJHAJTÁS KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek II. tantárgyhoz Kézirat 2012 Szám Hajtó gép Hajtott gép Dr. Lovas: Fogasszíjhajtás kisfeladat 1. Adatválaszték FOGASSZÍJHAJTÁS

Részletesebben

9. TENGELYKAPCSOLÓK. 9.1 Nem kapcsolható tengelykapcsolók

9. TENGELYKAPCSOLÓK. 9.1 Nem kapcsolható tengelykapcsolók 9. TENGELYKAPCSOLÓK A k feladata két tengely összekapcsolása (esetleg időnként a kapcsolat megszakítása) illetve a tengelyek és a rászerelt erőt, nyomatékot átvivő elemek (tárcsák, karok, fogaskerekek

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

A hajtás nyomatékigénye. Vegyipari- és áramlástechnikai gépek. 3. előadás

A hajtás nyomatékigénye. Vegyipari- és áramlástechnikai gépek. 3. előadás Vegyipari és áramlástechnikai gépek. 3. előadás Készítette: dr. Váradi Sándor Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Hidrodinamikai Rendszerek Tanszék 1111, Budapest, Műegyetem

Részletesebben

GÉPSZERKEZETTAN (GEGET286LB)

GÉPSZERKEZETTAN (GEGET286LB) GÉPSZERKEZETTAN (GEGET286LB) ANYAGMÉRNÖK LEVELEZŐ BACHELOR KÉPZÉS TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉPELEMEK TANSZÉKE Miskolc, 2008 Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet (12/2013 (III.28) NGM rendelet által módosított) szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari gépész Tájékoztató

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 14. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2013. október 14. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Első ablaktörlő motor hajtásának kapcsolódási viszonyainak elemzése és optimálása a hatékonyság növelés céljából

Első ablaktörlő motor hajtásának kapcsolódási viszonyainak elemzése és optimálása a hatékonyság növelés céljából Első ablaktörlő motor hajtásának kapcsolódási viszonyainak elemzése és optimálása a hatékonyság növelés céljából Készítette: Konkoly Ákos egyetemi hallgató Konzulens: Dr. Marczis Balázs csoportvezető Robert

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. október 12. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

2. feladat: Méretezni kell a fogaskerékpárt szilárdsági és geometriai szempontból.

2. feladat: Méretezni kell a fogaskerékpárt szilárdsági és geometriai szempontból. F E L A D A T K I Í R Á S II. éves levelező tagozatos, BSc szintű gépészmérnök hallgatóknak Villamos motorról ékszíjhajtás segítségével egylépcsős egyenes fogazatú homlokkerekes hajtóművet hajtunk meg,

Részletesebben

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat A feladat egy aszinkron villanymotor és homlokkerekes hajtómű összeépítése ékszíjhajtáson keresztül! A hajtó ékszíjtárcsát a motor

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 25. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. május 25. 8:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

MUNKAANYAG. Dr.Majoros Ferenc. Gépelemek II. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok

MUNKAANYAG. Dr.Majoros Ferenc. Gépelemek II. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok Dr.Majoros Ferenc Gépelemek II. A követelménymodul megnevezése: Mezőgazdasági gépészeti alapfeladatok A követelménymodul száma: 2276-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-010-30 TENGELYEK,

Részletesebben

Korszerő alkatrészgyártás és szerelés II. BAG-KA-26-NNB

Korszerő alkatrészgyártás és szerelés II. BAG-KA-26-NNB Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtudományi és Gyártástechnológiai Intézet, Gépgyártástechnológia Szakcsoport Korszerő alkatrészgyártás és szerelés II. BAG-KA-6-NNB

Részletesebben

PTE, PMMK Stampfer M.: Gépelemek II / Mechanikus hajtások II / 6 1/9

PTE, PMMK Stampfer M.: Gépelemek II / Mechanikus hajtások II / 6 1/9 PTE, PMMK Stampfer M.: Gépelemek II / Mechanikus hajtások II / 6 /9 3.3. LÁNCHAJTÁSOK 3.3.. Lánchajtások alapvető jellemzői és felosztása A lánchajtásokat teljesítmény illetve forgatónyomaték és mozgás

Részletesebben

2.6. A fogaskerekek tőrésezése, illesztése. Fogaskerék szerkezetek. Hajtómővek.

2.6. A fogaskerekek tőrésezése, illesztése. Fogaskerék szerkezetek. Hajtómővek. 2.6. A fogaskerekek tőrésezése, illesztése. Fogaskerék szerkezetek. Hajtómővek. Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 124-145 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 9.8. fejezetében lévı

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2016. október 17. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

Fogaskerékhajtásról röviden

Fogaskerékhajtásról röviden Fogaskerékhajtásról röviden II. FMK. BSc. hallgatói részére (tananyag kiegészítı segédlet) Németh Gábor egyetemi adjunktus Sopron, 2007 Tartalomjegyzék FOGASKEREKEK TÍPUSAI, FAJTÁI... 3 FOGASKEREKEK JELLEMZİ

Részletesebben

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat

Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat Aszinkron villanymotor kiválasztása és összeépítési tervezési feladat A feladat egy aszinkron villanymotor és homlokkerekes hajtómű összeépítése ékszíjhajtáson keresztül! A hajtó ékszíjtárcsát a motor

Részletesebben

1. Gépelemek minimum rajzjegyzék

1. Gépelemek minimum rajzjegyzék 1. Gépelemek minimum rajzjegyzék MECHATRONIKAI MÉRNÖK BSC SZAK, LOGISZTIKAI MÉRNÖK BSC SZAK Rajzi beugró ábrák választéka (Kovács Gáborné Mezei Gizella, Rácz Péter, Szalai Péter, Törőcsik Dávid elektronikus

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA GÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA GÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK GÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Tesztfeladatok 1. feladat 4 pont Párosítsa a meghatározásokat és a fogalmakat! Meghatározások: I. Munkavégzés során vagy azzal összefüggésben

Részletesebben

4. feladat Géprajz-Gépelemek (GEGET224B) c. tárgyból a Műszaki Anyagtudományi Kar, nappali tagozatos hallgatói számára

4. feladat Géprajz-Gépelemek (GEGET224B) c. tárgyból a Műszaki Anyagtudományi Kar, nappali tagozatos hallgatói számára 4. feladat Géprajz-Gépelemek (GEGET4B) c. tárgyból a űszaki Anyagtudományi Kar, nappali tagozatos hallgatói számára TOKOS TENGELYKAPCSOLÓ méretezése és szerkesztése útmutató segítségével 1. Villamos motorról

Részletesebben

Kúp-hengerkerekes áthajtómű tervezése

Kúp-hengerkerekes áthajtómű tervezése MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI DOLGOZAT Kúp-hengerkerekes áthajtómű tervezése Hideg István IV. éves BSc szintű, gépészmérnök szakos Géptervező szakirányos hallgató

Részletesebben

Használható segédeszköz: rajzeszközök, nem programozható számológép

Használható segédeszköz: rajzeszközök, nem programozható számológép A 4/2015. (II. 19.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 34 521 04 Ipari gépész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a nevét! Ha a

Részletesebben

GEGET285K Gépelemek. MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉPELEMEK TANSZÉKE 3515 Miskolc-Egyetemváros GEGET285K GÉPELEMEK

GEGET285K Gépelemek. MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉPELEMEK TANSZÉKE 3515 Miskolc-Egyetemváros GEGET285K GÉPELEMEK MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉPELEMEK TANSZÉKE 3515 Miskolc-Egyetemváros TANTÁRGYI DOSSZIÉ GEGET285K GÉPELEMEK Tárgyfelelős: Sarka Ferenc Gyakorlatvezető: Előadó: Dr. Siposs István

Részletesebben

6. feladat. Géprajz c. tárgyból nappali tagozatú gépészmérnök-hallgatóknak. Hajtómű részlet (formátum: A2, kihúzás: ceruzával fehér rajzlapon)

6. feladat. Géprajz c. tárgyból nappali tagozatú gépészmérnök-hallgatóknak. Hajtómű részlet (formátum: A2, kihúzás: ceruzával fehér rajzlapon) 6. feladat Géprajz c. tárgyból nappali tagozatú gépészmérnök-hallgatóknak Hajtómű részlet (formátum: A2, kihúzás: ceruzával fehér rajzlapon) A feladatban ékszíj hajtja meg a két helyen gördülőcsapágyazott

Részletesebben

PTE, PMMK Stampfer M.: Gépelemek II / Mechanikus hajtások I/ 2 1/19

PTE, PMMK Stampfer M.: Gépelemek II / Mechanikus hajtások I/ 2 1/19 PTE, PMMK Stampfer M.: Gépelemek II / Mechanikus hajtások I/ 2 1/19 3.2 Szíjhajtások 3.2.1 Alapismeretek és a szíjhajtások felosztása A szíjhajtások lehetővé teszik teljesítmény ill. forgatónyomaték és

Részletesebben

31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos

31 521 10 1000 00 00 Géplakatos Géplakatos 31 521 10 0100 31 01 Gépbeállító Géplakatos Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése

GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése MISKOLCI EGYETEM GÉPELEMEK TANSZÉKE OKTATÁSI SEGÉDLET a GÉPELEMEK II. c. tantárgyhoz GÖRGŐS LÁNCHAJTÁS tervezése Összeállította: Dr. Szente József egyetemi docens Miskolc, 008. A lánchajtás tervezése során

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP 1. A

TANTÁRGYI ADATLAP 1. A TANTÁRGYI ADATLAP 1. A tanulmányi program jellemzői 1.1 A felsőoktatási intézmény Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem 1.2 Kar Marosvásárhelyi Műszaki és Humán Tudományok Kar 1.3 Tanszék Gépészmérnöki

Részletesebben

Géprajz - Gépelemek. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG Ózd (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ

Géprajz - Gépelemek. ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG Ózd (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ Géprajz - Gépelemek ANYAGMÉRNÖK BSC KÉPZÉS SZAKMAI TÖRZSANYAG Ózd (nappali munkarendben) TANTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓS DOSSZIÉ MISKOLCI EGYETEM GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR GÉP- ÉS TERMÉKTERVEZÉSI INTÉZET

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS

Részletesebben

TÖBBFOGMÉRET MÉRÉS KISFELADAT

TÖBBFOGMÉRET MÉRÉS KISFELADAT Dr. Lovas László TÖBBFOGMÉRET MÉRÉS KISFELADAT Segédlet a Jármű- és hajtáselemek II. tantárgyhoz BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Járműelemek és Jármű-szerkezetanalízis Tanszék Kézirat 2013 TÖBBFOGMÉRET

Részletesebben

Egy variátor - feladat. Az [ 1 ] feladatgyűjteményben találtuk az alábbi feladatot. Most ezt dolgozzuk fel. Ehhez tekintsük az 1. ábrát!

Egy variátor - feladat. Az [ 1 ] feladatgyűjteményben találtuk az alábbi feladatot. Most ezt dolgozzuk fel. Ehhez tekintsük az 1. ábrát! 1 Egy variátor - feladat Az [ 1 ] feladatgyűjteményben találtuk az alábbi feladatot. Most ezt dolgozzuk fel. Ehhez tekintsük az 1. ábrát! A feladat 1. ábra forrás: [ 1 ] Egy súrlódó variátor ( fokozatmentes

Részletesebben

G é p s z e r k e z e t t a n I I. Kidolgozott Vizsgakérdések

G é p s z e r k e z e t t a n I I. Kidolgozott Vizsgakérdések G é p s z e r k e z e t t a n I I Kidolgozott Vizsgakérdések 1 1. Ismertesse a hajtások feladatát, típusát, kiválasztásuk szempontjait. Hasonlítsa össze a mech, a vill, a híd, a pneumatikus hajtások tuljait!

Részletesebben

Lánchajtás mintafeladat

Lánchajtás mintafeladat Lánchajtás mintafeladat 1. Adatválaszték Szám Hajtó gép Hajtott gép P0 [kw] n1 [1/min] n [1/min] 1 Benzinmotor, 1 heng. Generátor,5 3400 1440 Benzinmotor, 1 heng. Centrifugál szivattyú,5 3400 1000 3 Benzinmotor,

Részletesebben

GÉPELEMEK Beugró elméleti vizsgakérdések MECHATRONIKAI MÉRNÖK BSC SZAK, LOGISZTIKAI MÉRNÖK BSC SZAK

GÉPELEMEK Beugró elméleti vizsgakérdések MECHATRONIKAI MÉRNÖK BSC SZAK, LOGISZTIKAI MÉRNÖK BSC SZAK GÉPELEMEK Beugró elméleti vizsgakérdések MECHATRONIKAI MÉRNÖK BSC SZAK, LOGISZTIKAI MÉRNÖK BSC SZAK 1. Mi a megengedhető feszültség fogalma? A megengedett feszültség azt jelenti, hogy a választott határfeszültségnek

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Gépészeti alapismeretek

Részletesebben

Gyártástechnológia alapjai

Gyártástechnológia alapjai Gyártástechnológia alapjai BAGGA11MNC SZERSZÁMGÉPEK 3. Előadás Óbudai Egyetem, BGK AGI-GGY Forgómozgású főhajtóművek csoportosítása Forgómozgást létesítő hajtóművek 2 Főhajtás variációk Fokozatos típusok

Részletesebben

Dinamikus tribológiai rendszerek: polimer fogaskerekek súrlódása I. *

Dinamikus tribológiai rendszerek: polimer fogaskerekek súrlódása I. * Tudományos kutatás Dinamikus tribológiai rendszerek: polimer fogaskerekek súrlódása I. * Bevezetés A karbantartás és új gépelem gyártás területén egyre gyakrabban alkalmaznak mûszaki mûanyagból készült

Részletesebben

MŰSZAKI ISMERETEK HELYI TANTERV

MŰSZAKI ISMERETEK HELYI TANTERV MŰSZAKI ISMERETEK HELYI TANTERV a Ciszterci Szent István Gimnázium 11 12. évfolyama számára (kötelezően választható tantárgy) A helyi tanterv a szakképzési kerettantervekről szóló 14/2013. (IV. 5.) NGM

Részletesebben

FOGASSZÍJHAJTÁS KISFELADAT

FOGASSZÍJHAJTÁS KISFELADAT dr. Lovas László FOGASSZÍJHAJTÁS KISFELADAT Segédlet a Járműelemek II. tantárgyhoz Kézirat 5 / BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar JÁRMŰELEMEK II. (KOJHA

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. október 15. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2012. október 15. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Gépészeti alapismeretek középszint 1621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2016. október 17. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐORRÁSOK MINISZTÉRIUMA ontos

Részletesebben

Az ábrán a mechatronikát alkotó tudományos területek egymás közötti viszonya látható. A szenzorok és aktuátorok a mechanika és elektrotechnika szoros

Az ábrán a mechatronikát alkotó tudományos területek egymás közötti viszonya látható. A szenzorok és aktuátorok a mechanika és elektrotechnika szoros Aktuátorok Az ábrán a mechatronikát alkotó tudományos területek egymás közötti viszonya látható. A szenzorok és aktuátorok a mechanika és elektrotechnika szoros kapcsolatára utalnak. mért nagyság A fizikai

Részletesebben

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. GÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 180 perc

ÉRETTSÉGI VIZSGA május 17. GÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA május 17. 8:00. Időtartam: 180 perc ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 17. GÉPÉSZET ISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2017. május 17. 8:00 Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Gépészet ismeretek

Részletesebben

HENGERES EVOLVENSKERÉK ÉS FOGASLÉC KAPCSOLÓDÁSÁNAK ÁLTALÁNOSÍTÁSA SZIMULÁCIÓVAL

HENGERES EVOLVENSKERÉK ÉS FOGASLÉC KAPCSOLÓDÁSÁNAK ÁLTALÁNOSÍTÁSA SZIMULÁCIÓVAL Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Kar Marosvásárhely Gépészmérnöki Tanszék HENGERES EVOLVENSKERÉK ÉS FOGASLÉC KAPCSOLÓDÁSÁNAK ÁLTALÁNOSÍTÁSA SZIMULÁCIÓVAL László Sándor,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS JÁRMŰGÉPTAN

ÁLTALÁNOS JÁRMŰGÉPTAN ÁLTALÁNOS JÁRMŰGÉPTAN ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK 3. GÉPEK MECHANIKAI FOLYAMATAI 1. Definiálja a térbeli pont helyvektorát! r helyvektor előáll ortogonális (a 3 tengely egymásra merőleges) koordinátarendszer koordinátairányú

Részletesebben

MEGMUKÁLÁSI TECHNOLÓGIÁK NGB_AJ003_2 FOGAZÁSI ELJÁRÁSOK

MEGMUKÁLÁSI TECHNOLÓGIÁK NGB_AJ003_2 FOGAZÁSI ELJÁRÁSOK MEGMUKÁLÁSI TECHNOLÓGIÁK NGB_AJ003_2 Gépészmérnöki (BSc) szak FOGAZÁSI ELJÁRÁSOK 9. előadás Összeállította: FOGAZÁSI ELJÁRÁSOK Vázlat 1. Fogazási technológia helyzete 2. Fogaskerekek megmunkálását alapvetően

Részletesebben

Gépelemek el adás II. rész

Gépelemek el adás II. rész Gépelemek elıadás II. rész Németh Gábor egyetemi adjunktus Tengelykapcsolók A tengelykapcsolók feladata Nyomatékátvitel Tengelyek összekapcsolása Torziós lengések csillapítása Lágy indítás Tengelyek idıszakonkénti

Részletesebben

Alak- és helyzettűrések

Alak- és helyzettűrések 1. Rajzi jelek Alak- és helyzettűrések Az alak- és helyzettűrésekkel kapcsolatos előírásokat az MSZ EN ISO 1101:2006 Termékek geometriai követelményei (GPS). Geometriai tűrések. Alak-, irány-, helyzet-

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

KF1: Lánchajtás kisfeladat

KF1: Lánchajtás kisfeladat KF1: Lánchajtás kisfeladat 1. Adatválaszték Szám Hajtó gép Hajtott gép P0 [kw] Üzemidő [h/nap] n1 [1/min] n [1/min] 1 Benzinmotor, 1 heng. Generátor,5 8 3400 1440 Benzinmotor, 1 heng. Centrifugál szivattyú,5

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK Gépészeti alapismeretek középszint 3 ÉRETTSÉGI VIZSGA 03. október 4. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Fontos tudnivalók

Részletesebben

3.3. Dörzshajtások, fokozat nélkül állítható hajtások

3.3. Dörzshajtások, fokozat nélkül állítható hajtások 3.3. Dörzshajtások, fokozat nélkül állítható hajtások Tevékenység: Olvassa el a jegyzet 174-181 oldalain található tananyagát! Tanulmányozza át a segédlet 12. fejezetében lévı kidolgozott feladatait, valamint

Részletesebben

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

A 27/2012 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. A 27/202 (VIII. 27.) NGM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 523 04 Mechatronikai technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel a

Részletesebben

Fogaskerékhajtás tudnivalók, feladatok

Fogaskerékhajtás tudnivalók, feladatok Fogaskerékhajtás tudnivalók, feladatok Tudnivalók A fogaskerékhajtás egy hajtómű - féleség A hajtómű olyan itt mechanikus berendezés, amely erőket és mozgásokat továbbít: a hajtó tengelyről a hajtott tengelyre

Részletesebben

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK

GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. GÉPÉSZETI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 Az írásbeli vizsga időtartama: 240 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

MUNKAANYAG. Molnár István. Mozgásátalakítók, csigahajtás, csavarorsó. felépítése és működése.hibalehetőségek és. javításuk

MUNKAANYAG. Molnár István. Mozgásátalakítók, csigahajtás, csavarorsó. felépítése és működése.hibalehetőségek és. javításuk Molnár István Mozgásátalakítók, csigahajtás, csavarorsó felépítése és működése.hibalehetőségek és javításuk A követelménymodul megnevezése: Gépelemek szerelése A követelménymodul száma: 0221-06 A tartalomelem

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MECHATRONIKAI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MECHATRONIKAI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK MECHATRONIKAI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA MINTAFELADATOK Teszt és kifejtő feladatok 1. feladat 2 pont Mi a kockázatelemzés lényege? Egészítse ki a mondatot úgy, hogy az igaz legyen! A kockázatelemzés

Részletesebben

13. HENGERES FOGAZATOK BEFEJEZŐ MEGMUN- KÁLÁSA HATÁROZOTT ÉLGEOMETRIÁJÚ SZERSZÁMOKKAL

13. HENGERES FOGAZATOK BEFEJEZŐ MEGMUN- KÁLÁSA HATÁROZOTT ÉLGEOMETRIÁJÚ SZERSZÁMOKKAL 13. HENGERES FOGAZATOK BEFEJEZŐ MEGMUN- KÁLÁSA HATÁROZOTT ÉLGEOMETRIÁJÚ SZERSZÁMOKKAL 13.1. Kéregkeményített vagy edzett fogaskerekek hámozó lefejtőmarása A hámozó lefejtőmarás olyan új módszer, amely

Részletesebben