A Mathias Corvinus Collegium lapja október

Átírás

1 A Mathias Corvinus Collegium lapja október

2 2 HEGYLAKÓ Év eleji gyötrelmek Az ETR jelenleg túlterhelt. A rendszer aktív felhasználóinak száma elérte a maximumot. Kérjük, próbálja meg később! - küldi üzenetét az Egységes Tanulmányi Rendszer (a továbbiakban: ETR). Jó, megpróbálom később vagyis dehogy próbálom, hiszen nem célom kifejezetten, hogy a Tűzvédelmi szabályozás fejlődése nevezetű fakultációra tudjak jelentkezni. Így marad az elmentett jelszó és az Enter permanens nyomogatása. A Neptun legalább nem küld üzenetet, dohogok magamban Legalább van benne annyi tapintat, hogy a hallgató véges, most pedig még fontosabb türelmét nem teszi feleslegesen próbára. Be sem engedi pötyögni a rendkívül egyszerűen megjegyezhető jelszót, és a még egyszerűbb felhasználói nevet (lásd: vz%8qq+l.42=;zrc) Elmélkedni van időm, hiszen az ETR még mindig nem enged be. Eszembe jut, micsoda Woodstock hangulatot csempész az egyes bölcsészkarokon fellelhető tárgyjelentkezés, a tanszékek előtt rendezett dzsembori. Volt szerencsém saját fülemmel hallanom, ahogy újdonsült nyelvészeket küldenek háromnapi hideg élelemmel, a Háború és békével illetve némi biztonsági felszereléssel a kötelező informatika-kurzus felvételére a térképezzétek fel előtte, hogy hol van, mert néha még én sem találom, pedig már Phd-s vagyok tanszékhez... Végre találok egy rést a kegyetlen ETR rendszerén, s már majdnem eljutok a vágyott tárgyjelentkezés menüponthoz, mikor, természetesen, megint a már ismerős mondatot látom a képernyőn. De milyen is az évkezdés valójában? A benyomások egésszé állnak össze, s megadják az évkezdés tagadhatatlan báját, és vitathatatlan egyediséget kölcsönöznek a szeptember eleji időszaknak. A tárgyjelentkezés nehéz órái, az óramegbeszélések kiszámíthatatlan kimenetele, a katalógusok felfedezésének traumatikus élménye, az első órák újszerűsége, a kávéautomata korareggeli népszerűsége, az óra utáni/előtti beszélgetések a rég nem látott ismerősökkel. A magazinokon virító ŐSZI TREND feliratok, a korai sötétség, a hűvösebb esték, az őszi nyitva tartás. Az érzés, amikor kétségbeesetten nézel végig a szobádban felhalmozott cuccokon, és töprengsz el, hogy honnan van ennyi, és még kétségbeesettebben próbálod kitalálni, hogy hová pakold. Az érzés, amikor megpillantod a neved a coli lengőajtaján, vagy a szakirányod felhívását. Az érzés, amikor először kerülsz dugóba a nyolcason minimum 100 ember társaságában, reggeli tornát végezve egyensúlyod megőrzése érdekében, ami leginkább jógára hasonlít. A szemeszter kezdetét mindenki máshogy éli meg, vannak azonban dolgok, amelyek mindannyiunkat érintenek. A félévkezdés nemcsak a nyár végét jelenti, amit mindenki igényeinek, lehetőségeinek megfelelően töltött el, hanem az ideiglenesen szüneteltetett (vagy szünetelő) kötelezettségek ismételt felvállalását is. Ennek nem kell semmilyen pozitív vagy negatív színt adni, persze lehet, de a tényekkel még mindig nem illik vitatkozni. Az egyetemi, collegiumi kötelességek gondolkozásra késztetik az egyébként is magát homo cogens-ként értelmező hallgatót. S mivel a lehetőség, hogy két helyen legyünk egyszerre, még a collegistáknak sem adatott meg (bár nagyon sokszor lenne rá szükség), így fontossági sorrendet kell felállítanunk. S azt hiszem, az évkezdésnek, ha nem is gyötrelme, de a legfontosabb feladata ez. De semmi gond, ha a közigazgatási jog szemináriumod hétfőn reggel nyolckor van, a kínai órád pont egybeesik legalább négy elfoglaltságoddal, a szobádban harctéri állapotokat fedezel fel, a szobatársad csak Prodigyre tud elaludni, ha

3 annak a szekrénynek tűnt el a kulcsa, ahová tavaly elrejtetted utolsó mappádat, ha csak azt a könyvet hagytad otthon, amiből készülni akartál. Vagy amikor késésben vagy, nem jön a busz, ha óramegbeszélés után két nappal a tanár bejelenti, hogy neki mégsem jó, ha véletlenül pont a Te kajádat keverte össze a sajátjával valaki a hűtőben elhelyezett javak közül. Ilyenkor Murphy-törvényei sokkal aktívabbnak bizonyulnak Támogatásként csak egy álkínai, ál-szerencsesüti idézetét szeretném megosztani veletek (aminek a hátuljára ráadásul október habostorta.hu reklámot nyomtattak): Az ember sokat veszít, ha sohasem veszíti el a fejét. Tehát mindenki keresse a tanévkezdés szép oldalát. :) Németh Réka Gólyatábor Nos, miről is szól egy ilyen tábor? A laikusok szerint az önfeledt szórakozásról, s hogy itt a nagy piások viszik a prímet. A megállapítás akár helytálló is lehetne. Csakhogy ez a Mathias Corvinus Collegium, amely megpróbálja el nem ítélhető módon különféle józanító előadásokkal elegyíteni a kevésbé intellektuális epizódokat. ELŐKÉSZÜLETEK. es jelentkezés a táborra. Megbeszélés Veró erkélyén. Szívatós feladatok közös kiötlése. Horváth Gábor negyedéves közgazdász hallgató pázmányos szabad bölcsésszé való átlényegülése. Tabis borok vásárlása (Ati). INDULÁS. Reggel. Nehéz kelés. Kisertepertélni a portára. Nem könnyű, de menni fog. Enyhe mosoly a szám szélén, mikor megpillantom Gábort alapozóstársai gyűrűjében. UTAZÁS. Nincs ülőhelyem a vonaton. Nem baj. Van állóhelyem. Hambuci elfogyasztása Bátyi Tamás barátommal a pályaudvaron. 390 Ft, de az élmény megfizethetetlen. Éhemet elvertem. MEGÉRKEZÉS. Némi szigor fogad bennünket - eső formájában hull alá a díszes társaságra. Az apátság szép, a szállás igényes pókoknak egyelőre se híre, se hamva. Némi vacillálás után kiválasztom az emeletes ágy lenti részét. PROGRA- MOK. Játékos vetélkedő a gólyák között. A Gábor nevű aljas álgólya renitens viselkedésével folyamatosan borzolja a naiv kismadarak és a szigorú instruktorok kedélyét. Elkészül Demszky s Combinója zöldségekből. Illetve Mátyás király a halottas ágyon. Meg valami síelő

4 Hegylakó alak. Satöbbi. ESTE. Ki-ki nyugalomban. Mi nem egészen. Ismét valami verseny folyik, az én szerény feladatom a gólyácskák itatása, aminek eleget teszek kaján vigyorral arcomon. Fotózkodás. Csabi pózol. Előkerül a pálesz is. Uhh. BULI. Valami tablettás löttyel a hónom alatt megindulok sokadmagammal a közeli szórakozóhely felé. Tánc, vagy amit akartok. Néhány helyi vagány az asztalon táncolva bájai feltárásába kezd az üdvrivalgás valahogy elmarad. Az alapozósok és az instruktorok összeismerkednek. :) MÁSNAP. Deli Gergő beszél a Collegiumról. Ebéd. Előbb Stachó Laciék szórakoztatnak minket orgonajátékukkal, majd jönnek az előadások: Michaletzky Márton (bocs, ez az első napon volt), Tombor András, Romó. Az álgólya majdnem lebukik. Z és Bálint előadják válogatott eszességeiket, felvezetvén a geocatching névre hallgató esti túrát, melynek során mindenki nagyon elfárad. A gólyákat nem sikerül leitatni. Még saját magamat sem. Pedig hónunk alatt végig ott van a jó öreg, szőlőtőkét sosem látott nedű. Eltévedünk. Gábor leleplezése egy cseles feladat által. Polgárőrök. Ejnye, Veró. Már megint A gólyák beetetésének csúcsa. Végül persze minden jóra fordul. ESTE. Buli ugyanott, ahol előző este. Pörög mindenki, akár a búgócsiga. Ezúttal a közgazdaságtan szakirány vezetője és Gergő is velünk ropja. Nem is akárhogy UTOLSÓ REGGEL. Game over. Tóth Márton Erasmus-útikalauz stopposoknak Ha az egyszeri hallgatót a jó sorsa vagy a kalandvágy arra indítja, hogy Liverpoolba utazzon, a legjobban teszi, ha elvet minden útitervet a Douglas Adams által javasolt kivételével: odafigyel, hogy mindig nála legyen a törülközője, és hagyja, hogy sodorják az események. Liverpoolban ugyanis minden más stratégia kudarcot vall. Jó angoljaink a vendéglátás terén szerfelett spártai felfogást vallanak: ők biztosítják a helyet az egyetemen, a többit meg oldja meg a diák például a szállást is, amit Angliában magáncégek kezelnek, így az egyetem nem tud segíteni a vállalkozók viszont nem akarnak, kizárólag személyesen hajlandók szóba állni az emberrel, és egy cseppet sem hatja őket meg a kifogás, hogy pillanatnyilag 1250 km-re helyezkedem el tőlük így aztán kénytelen vagyok úgy útnak indulni (több mint húszkilós csomagokkal a hátamon és hasonló súlyú aggodalmakkal a szívemben), hogy fogalmam sincs arról, hol fogom aznap éjszaka álomra hajtani a fejemet. Szorult helyzetemből végül egy magyar srác ment ki, aki Liverpoolban lakó nővéréhez érkezett látogatóba, és fölajánlja, hogy költözzek be, amíg nem sikerül rendezni a szállást. Anglia nem sokban különbözik Magyarországtól; de semmi sincs, ami ugyanúgy működne, és ez az apró különbség már elegendő ahhoz, hogy az ember elbizonytalanodjék, és a legegyszerűbb dolgok megoldásához is három plusz kört kelljen lefutni. Ilyen például a baloldali közlekedés, aminek látszólag semmi köze sincsen az egészhez, valójában azonban olyan problémákat von maga után, hogy az általunk preferált irányba menő busz megállója nem ott, ahol mi keresnénk, hanem éppen a másik oldalon és erre akkor rádöbbenni, amikor a busz már negyedórája robog velünk az ellenkező irányba, roppant kellemetlen. De még sok ilyen apró különbséget említhetnék, például az úton való átkelés nehézségei, és nem utolsósorban a lakosság által beszélt dialektus - a scouse, amit időnként nem könnyű visszafordítani irodalmi angolra. Amikor hosszú órák múlva eljutok az egyetemhez, fellélegzek, hogy most már a célegyenesben vagyok, ám rövidesen kiderül: ez súlyos tévedés. Angliában ugyanis egy átlagos egyetemi campus nem öt épületből és Trefort Ágoston szobrából áll, hanem nagyjából egy egész kerületet elfoglal, és bizony Jozef K. legyen a talpán, aki ebben a gigantikus bürokratikus networkben eligazodik. Az irodákban természetesen senki sem tud semmit az Erasmus-iroda létéről és hollétéről, a

5 térkép által megadott helyszínről már háromszor elköltöztek végül többórás bolyongás után megtalálom azt az egy darab hölgyet, aki a sok száz Erasmus-ösztöndíjas ügyeit intézi. A hölgy gólyacsomaggal és praktikus információk ezreivel lát el, aminek alapján aztán másnap délutánra elintézem a beiratkozás körüli papírmunkát, és annyi drága és elfogadhatatlan minőségű szállás végigjárása után beköltözködhetem egy Liberty Park nevű komplexumba, ahol minden csillogóan tiszta, a szobák hangulatosan berendezettek, a személyzet pedig barátságos és humánus és amire a Magyarországról kapott teljes ösztöndíjam rámegy Maga az egyetem egyébként egy jó középkategóriának felel meg egyike a 19. században alapított ún. red brick egyetemeknek, amelyek célja az volt, hogy a feltörekvő polgárság számára egy gyakorlatorientált szemléletű és mindenki számára elérhető képzési formát biztosítsanak. Ha autó lenne, nyilván Opel Astra lenne, vagy Volkswagen Golf. Persze a filozófia szaknál nehéz elképzelni, hogyan nézhet ki egy gyakorlatorientált megközelítés ugyanakkor az angolszász és a kontinentális filozófia között eleve nagy szemléletbeli különbség húzódik. Túl azon, hogy a nyelvfilozófiát és a logikát állítják középpontba, és, szemben a filozófiatörténet-orientált kontinentális megközelítéssel, inkább az egyes filozófiai problémák rekonstrukcióját, nyomon követését állítja középpontba. Ezzel összhangban az egész képzés sokkal problémaés így vitaorientáltabb, erősen bátorítanak minket saját véleményünk kifejtésére és ütköztetésére, a szemináriumon sem álmos bölcsészek kávészürcsölgetését, hanem pergő és lendületes vitázók hangját hallani. Az órák során ugyan nem mindig sikerül az egyes súlyos elméleti kérdések összes aspektusát végigvennünk, de a tanárok adta terjedelmes irodalomjegyzékek, és az éjjel-nappal nyitva tartó, kiváló szakirodalommal és gyors számítógépekkel egyaránt fölszerelt egyetemi könyvtár segítségével mindenki tovább kutakodhat az általa preferált irányokba. Az egyetemnek otthont adó város, Liverpool nehézipari városként vonult be a magyar köztudatba, ez a városképen azonban egyáltalán nem látszik gyárkémények, panelházak és füstmarta tűzfalak helyett a városképet takaros vörös téglásfehér ablakkeretes-fekete ajtós viktoriánus terraced house-ok alkotják aprócska kertjükben gondozott pázsit zöldell, és egyikük sem magasabb három emeletnél. A város a Mersey folyó partjára épült, ennek mentén található a történelmi városmag is, itt áll a híres Liver Building, aminek kettős tornyán a város furcsa jelképmadara, a liverbird hetykélkedik (akivel egyébként Liverpool FC logójában is találkozhatunk). Az itt található impozáns épületek Liverpool virágzó kikötővárosi múltjára emlékeztetnek. Nem messze tőlük található az Albert Dock, az egykori kikötői raktárépület, ami most különböző kulturális rendezvényeknek és kiállításoknak ad otthont és nem utolsósorban a Beatles Múzeum, amelyik a Fabulous Four útját kíséri végig, a liverpooli Cavern Clubtól a világsikerig. A Cavern Clubot, pontosabban október annak utódját egyébként élőben is megtekinthetjük az alig tíz perces sétaútra lévő nevű szórakozónegyedben de a város számos más nevezetességet és szórakozási lehetőséget kínál. Ami az összképet illeti, nos, Liverpool kedves város, sok szórakozási lehetőséggel, ám a fejlett infrastruktúra és a félmillió lakos ellenére valahogy érzek benne valami provinciálisat bár szűkebb egyetemi pátriám, Budapest sem egy kimondott NYC, mégis összehasonlíthatatlanul több rétegű, izgalmasabb, metropolisz-szerűbb. Liverpooli tartózkodásom semmiképp sem volt eseménytelennek nevezhető, a legkalandosabb azonban mégis a hazaút volt, ami olyannyira jól sikerült, hogy három napon belül kétszer is neki kellett futnom ennek okai között egy harminc kilós csomagtúlsúly, egy százhúsz fontos büntetési csekk, és számos éber légitársasági alkalmazott szerepelt, aminek köszönhetően a végére Odüsszeusszal összemérhetően sok szelet látva, és sok ezer veszélyben izzadt orcával tértem meg Magyarországra, és rácáfolva Douglas Adams (már megint) elhíresült mondására, aki azt mondotta, nem véletlen, hogy egyik nyelvben sem született meg az a kifejezés, hogy olyan szép, mint egy reptér még a ferihegyi repülőteret is gyönyörűnek láttam. Kálecz Orsolya

6 6 HEGYLAKÓ Könyvajánló Kornai János: A gondolat erejével Egy áprilisi Szerda este apropóján Az önéletrajzokkal kapcsolatban mindig vegyes előérzeteim voltak, hiszen tudtam, hogy az abban foglaltak csak és kizárólag szigorúan egy ember interpretációi saját életéről és koráról, s mint ilyen, csak az igazság egy részletére tarthatnak igényt. Kornai János munkásságával és életének egy-egy mozzanatával nagyjából tisztában voltam, ezért a hagyományos óvatosságommal mit sem törődve szinte azonnal elolvastam rendhagyó önéletrajzát. Már az alcím is iránymutató volt, sőt megnyugtató, tekintve, hogy egy kutató vélhetően saját élettörténetét is szakmája módszertanának következetességével dolgozza fel. Kornai Jánost munkássága alapján joggal nevezhetjük hazánk egyik leghíresebb közgazdászának. A kis magyar valóságban autodidakta módon képezte magát, és évtizedek munkájának eredményeként a gondolat és a toll erejével a nyugati közgazdász szakma szentélyéig küzdötte fel magát. Intellektuális önéletrajza amely egyúttal kitűnő huszadik századi korrajz nem választható el tudományos munkáitól. Ami érdekessé teszi a könyvet, az a tárgya, amely nem a puha költségvetési korlát, vagy a hiánygazdaság jelenségének újratárgyalása, hanem maga Kornai János. Ami A hiányból és A szocialista rendszerből kimaradt, mert túlságosan személyes jellegű volt, vagy valami gátolt véleményem teljes kimondásában, azt most igyekeztem belefoglalni ebbe az írásba írja a szerző. Ahogy szemünk fut a sorokon, végig érezhető, hogy a rendkívül kritikus önreflexió minden mozzanata megmérettetett a jelzők és szavak patikamérlegén: a könyv központi motívuma nem is az emlékezés, sokkal inkább az elemzés. Szokatlan élmény, amikor egy könyv a szó legteljesebb értelmében jelent szellemi utazást. A műnek számomra legfontosabb mondanivalóját egyetlen mondatba sűrítve találtam meg. Nyilván a kedves olvasó csak korlátozottan érthet egyet velem (hiszen nem vagyunk egyformák), mégis, nekem, aki

7 szeretek a dolgokhoz lemondó optimizmussal hozzáállni (a legrosszabbra készülök fel, hiszen akkor csak pozitív csalódás érhet ) máig visszatérő intelem, hogy (Camus nyomán) a pesszimizmus nem tarthat vissza a cselekvéstől. Azt hiszem, a valódi erkölcsi mondanivalót hordozó könyvek ismérve, hogy minden ember számára másként jelent útravalót az életre. A közgazdasági munkássága során a nyugati és a keleti világ fizikai és szellemi mezsgyéjén tartózkodó egyén sajátos útkereséséről szól ez a könyv, Új kukák a folyosókon és fölöttük újrahasznosított papírra gépelt kedves levelek tudatták velünk már beköltözéskor: megvalósult a szelektív hulladékgyűjtés a Collegiumban. Maga az ötlet talán két éve felmerült már meséli Stachó Laci nevelőtanárunk- tehát fontos kiemelni, hogy hallgatói kezdeményezés volt eredetileg. Kollégiumi diákként ő is az újítás gondolata mellé állt, de ennek megvalósítása még egy ideig váratott magára. A szelektív hulladékgyűjtés újabb pártfogóra Portisch Kati személyében talált, aki nem sokkal titkársági munkájának megkezdése után hozzálátott a kivitelező cég felkutatásához. A amelyben a szerző egyfelől tisztázza kapcsolatát saját kutatási területével, másfelől először foglalkozik az őt körülvevő világhoz való viszonyával: hazájával, a marxizmus felé vezető majd az attól elváló útjával, a szocialista rendszer kritikájával, a rendszerváltással. Ismét a zöldfülű fiatal szól belőlem, amikor megemlítem, mennyire mély és őszinte Kornainak édesapjáról tett vallomása. Vagy említhetném azt az időszakot (1959 körül), amikor Kornai János elhatározta, hogy szakít a kommunista párttal és a marxizmussal (de nem emigrál), és Szelektíven- már a koliban is döntés végül a Hulladék Munkaszövetség (továbbiakban Hu- Musz) javára született meg, hiszen ők mondhatják magukat piacvezetőnek e téren; minőségi munkát végeznek a környezet védelméért, emellett rendkívül megbízhatók, biztosak lehetünk abban, hogy az általuk kezelt szemetet nem öntik egybe a hulladéktelepen. A Collegium vezetősége is örült a kezdeményezésnek, így a nyáron sor került a szerződés aláírására. Azóta szemetünk elszállításáért két vállalat felel: az ásványvizes palackokért és papírfélékért a HUMUSZ, az egyéb kommunális hulladékért az FKF Rt. A váltás nemcsak környezetünk szempontjából bizonyult hasznosnak: az új cég olcsóbban dolgozik, így ez a vegyes rendszer mindenképp nyereséges számunkra. A diákok is örülnek az új gyűjtőknek, többségük nemcsak a palackokat, hanem a papírhulladékot is külön október kutatóként a nyugati közgazdászszakma részévé kíván válni. A nem véletlen az, elvtársak kommunista krédótól hangos, alternatíva nélküli világban a választási dilemmákat történelmi kontextusban bemutató Németh László-drámák adtak útravalót és erkölcsi támaszt az életre szóló döntés meghozatalakor. A sor még hosszan folytatható lenne. A türelmes olvasóknak így, mondanivalóm végére érve búcsúzóul jó olvasást, és újraolvasást kívánok! csoportosítja. Hende Tamás Ki mást kérdezhettünk volna, mint Orbán Atit arról, hogyan is működnek a dolgok valójában, mert ugye szép a szelektív hulladékgyűjtés gondolata, de ezt jól is kell használni. Collegiumunk műszaki őre úgy látja, hogy nemsokára zökkenőmentesen megy majd minden, és lassanként megszűnik az első hetekben tapasztalt káosz. Elmondta, hogy a HuMusz csak tisztán veszi át tőlünk a szemetet, tehát az egyes kukákba más nem kerülhet. Egyelőre nem tervezik, hogy bővítik a külön gyűjtött hulladékok választékát, bár lehet, hogy érdemes lenne fontolóra venni a közhűtő helyett másik komposztáló létesítését Reméljük, hogy ez az újítás is a Collegium részévé válik, és a mostani lelkesedés nem fog alábbhagyni a későbbiekben sem! Király Annamária

8 Hegylakó Egy gondolat 56-ról Belefagyott a könny a szembe, 56 jutott ma eszembe; egy dátum, talán érzés s félelem, a naptárban november 4.-ét kémlelem, a kezem homlokomba nyomva, de a sziv az asztalt, tudod jobban nyomja; ez a furcsa szám, ez a 23 Te világ, erre válaszodat várom! azt mondják ma végre a tankönyvlapok, Ó! Éljenek a forradalmi napok! s ott ékeskednek a cifra fotók, döntsd el te, mik a hitelt adók azt mondják lobogott fenn az üres karika, s magában úszott a három-szín karika, a magyaroknak; a szabad népnek, kik ha porba hulltak is, már ott is vének. s a többiek? van még itt nemzet? hogy lehet itt pusztulás, hol ilyen volt a kezdet? elfelejti a fiú az apját? s vele együtt oly szabad, hogy nem ismeri magáénak múltját? felejteni; hogy felejtsem el azt, mi vagyok? hetediziglen a lét, s mit magamból itt hagyok, az csak a feledés, csak a titkok tárgya, testem csak a toll s az akta várja? még a könny is lángra kap egyszer; elmondom hát Nektek ez egyszer, ez a föld, melyen álltok, ezért harcolt egy nép s ősapátok. ezért hivja, ma mind e szóval: testvér, kit szive szerint magyarnak vél; de jól vigyázz magad minek mondod: ha magyar vagy, akkor sok a gondod; tartani a zászlót, küzdve, menni előre, mert a sors e néppel nehezen jut dűlőre! ismételni kell, hogy felejteni TILOS! hogy nem lehet ártatlan az, aki gyilkos; nem lehet a vöröset fehérre festeni, az ember olyan, hogy még Krisztust is meg tudta fesziteni a mi hazánk a Szűzanya, Szent István öröke, s az ő szeretetük óvja tőlünk mindörökre; a mi hazánk, a miénk, magyaroké, e földön élő. összes magyaroké! s a mi missziónk, s célunk e földön, hogy az igazság végre a felszínre törjön! s mindaz, mi a vörös éveink szemétje megmaradt, ne léphessen közénk, ne hordjon új sarat! a mi hazánk, hát tegyünk érte! érezhessünk végre egyként érte! s a könny holnap tán a boldogságban hullik minden rajtunk, a s mán múlik; ismételni kell, hogy mindenki hallja, újra független lehet, s szabad a világ magyarja! a hit, a szeret vezéreljen minket, Ó Istenünk a mennybe halld meg kérésünket! Ámen Bándy Krisztina

9 2006. október Gondolkodom, tehát tehén A várost tele rakták tehenekkel. Bécsben is van ilyen, mondják: műalkotás. Amióta Varró Dániel megírta stílgyakjait a tarka bociról, nekem is az az érzésem, hogy hajlíthatónak kell lennem, átlátszónak ha lehet, illetve az, hogy mű-anyag és mű-alkotás között valami mély, azazhogy igenis fel-színi összefüggés lehet. A teheneket jelképnek szánták, de nem nagyon tudnám megmondani, hogy mit jelképeznek. Szerintem a rendezők, sőt maguk a tehenek sem tudják. Baromvásár? Egyébiránt nekem mindig az volt az érzésem, hogy a tehenekben van valami matriarchátus. Én nem mernék ilyet mondani, mert hótziher, hogy mindenki félreérti, ezért Nietzschére hivatkozom, aki szerint a nők macskák, maximum tehenek (Zarathustra). Könnyű nekem, aki gyermekkoromban egészen intim viszonyba kerülhettem több tehénnel is, akiket megfejtem, utána megittam a tejet, s persze általában adtam a macskának is. A tehén tőgyét szorongatva az ember kapcsolatban áll az ős-tehénnel, mert a tehén, mivel nem gondolkodik (ergo non est) egyszerre ez a tehén, ugyanakkor mindegyik tehén is. A cogito, mint az a valami, amiben mintegy objektíve felismehetem saját létezésem, engem nem tölt el különösebben büszkeséggel, szerintem relatíve kevesen vannak a hatmilliárd között, akiket feldob ez az ügy. Az, hogy mitől ember, hogy mitől van, s nem utolsó sorban: tehén? Próbálj meg azonosulni a tehénnel. Mármint amelyikkel a városban találkozol. Rájössz, nem megy. Pedig filozófusok és reklámok, papok és pogányok, tévék, tanárok és más gondolkódó, vagy gondolkodni vágyó teremtmények hirdetik fennen, hogy hiába vívódom a hússal, lélekkel, lelkiismerettel, magam is műanyag vagyok. De az azonosulás mégsem megy. Lehet csak azért, mer túl sokat ittunk azon az éjszakán, de szerintem ennél többről van szó. Ha műanyag vagyok, kellene tudnom műanyagként lenni. Biztosan ismét félreértem a metaforát. Mármost. Ha föltétlenül műanyag vagyok, mármint, ha fölteszem, hogy ha nem is reálisan, de potenciálisan én magam tehén (is?) vagyok, akkor legalábbis bizonyos ismérveket, vagy a lényeget tekintve én és a tehén (következésképp az ős-, tehát mindegyik tehénnel is) egyek vagyunk. Csakhogy a tehén-lét, mint láttuk, fenomenontológiailag számomra hozzáférhetetlen, hiszen képtelen vagyok tehénként lenni és érezni, noha tudva tudom, én egy tehén vagyok. Pontosabban több tehén. Akkor meg honnan tudom, hogy én egy tehén vagyok, hiszen tudásom nem származhat tapasztalásból, és következtetés útján sem juthatok ilyen eredményre. Az ember és a tehén egyenlőségének tana két lénytől (fenoméntől) származhat. Az egyik lény, maga a tehén, aki elhitette magával, hogy emancipálódni akar, akár a nők. Róla nem akarunk mondani semmit. A másik lény, isten, akinek tudnia kell, hogy én műanyag vagyok, akár a tehén, továbbá, hogy nők és férfiak egyenlőek, és többszörös áttételekkel (műtehén rendes tehén minden tehén ős-tehén) visszajuthatok hozzá, aki fölötte áll minden tehénnek, noha értünk ő is tehénné lett. Éjszaka van, és tehenekkel álmodom. Az égből egy ösvény ereszkedik alá, a Gellért téren földet ér, s a Bárány méltóságteljesen sétál lefelé, szarva között hozván a napot meg a holdat. A Duna partján ott összegyűl a város minden műanyag tehene, a Szabadság-híd megnyekken bele, s mind elindulnak (indulunk) a Bárány után az égbe vivő ösvényen. Lábu(n)k nem mozdul, műtehenek (vagyunk). Amikor fölébredek, határozott benyomásom, hogy valahol a Deák-tér körül egy igazi tehén is van, ott fekszik valamelyik félreeső utcában, belei kifordulva, szemei kimeredve, kilóméteres körzetben dögszag és pondrók. Elindulok, hogy megkeressem. Borbély András

10 10 Hegylakó A teambuilding szigorú népe Teambuilding IV. Leánykérés a ZP-ben, egy teló mínusz, némi fűnyírás, miegymás, Beatrice-hallgatás egy körtéri kiskocsmában Horváth Gabi kedvéért. Ez a rövid mérlege a teambuliding IV. félidejében megtartott kis szeánszunknak. Persze ez már nem a csapatépítés szerves része, ráadásul nem is vett részt rajta a tb teljes népe. Mégis azt hiszem, ez a jelentéktelennek induló intermezzo tette fel a koronát hétvégi ténykedésünkre. No meg a Szigor-party. (Annak is inkább a megszervezése.) No, de ne haladjunk ennyire előre az időben. Sok sorstársammal ellentétben én igenis várakozással tekintettem a tb elé, nem utolsósorban, mert egy frankó balatoni bulival kecsegtettek, ami szerény véleményem szerint kihagyhatatlan főleg olyan időkben, amikor már a vizsgaidőszak első szelei borzolják amúgy is nyugtalan kedélyemet. Aztán kiderült, hogy mégsem lesz Balaton. Azért ezen sem égtem ki annyira. Sőt, mivel kedves Keselyű barátom és Endre (aki mellesleg kutya) is e csoportba kapott behívót, immáron biztosra vettem, e hétvége sem múlik el egy kis ugatás, ill. pár cseppnyi szigor nélkül. Kezdésként különböző feladatok vártak ránk, amelyeknek próbáltunk megfelelni többkevesebb sikerrel -, majd a csapatok elkészítették plakátjaikat a Collegium hierarchiájáról. Meg kell hagyni, mókás kis rajzok voltak, feltűnt rajtuk a koli apraja-nagyja, beleértve Zsóttit, hóna alatt az elmaradhatatlan görögdinnyéivel. A legnagyobb port mindenesetre Z műve kavarta, mely később a Szigorpartyn is feltűnt. Jelenleg az A/119-es szobában tekinthető meg. Eszmei értékét illetően talán még Székely Gábor sem merne találgatásokba bocsátkozni. Ezután komolyabb témára, lakóközösségünk közügyeire terelődött a szó. Arnoldék segítségével rendszereztük meglátásainkat és elképzeléseinket. Jól éreztük magunkat, s közben még finom ebéd is volt. Mielőtt érzékeny búcsút vettünk volna egymástól, megbeszéltünk egy Avar Söröző-beli találkát. Ez olyannyira jól sikerült, hogy végül szükségszerűen egy esti buliban kellett kiterebélyesednie. A Zöld Pardon felé vettük tehát az irányt. A sörözőben ugyebár sörözéssel is múlattuk az amúgy is nyílvesszőként röpülő időt, így történt, hogy egyeseknek elég volt egy kis öblögetés útközben, s máris más szemmel néztek ránk. Üveges és homályos szemmel. Mire megérkeztünk, a ZP-ben már állt a bál. Társaságunk nem volt rest, megindultunk a tánctér felé. A lényeg az, hogy mindenki elfoglalta magát, a nép megkapta a (folyékony) kenyeret, s a cirkusz sem késett sokáig erről gondoskodtam. A kolibulikban már megszokott vehemenciával lóbáltam testrészeimet, olyannyira, hogy a körülöttem állók majd eszüket vesztették a szigortól. A többi hadszíntéren is történtek ám cselekmények. Néhányan kint ellenállhatatlan vágyat éreztek egy kis fűnyíráshoz, mi pedig naiv módon átengedtük nekik parcelláinkat. Furcsa figurák kolbászoltak arrafelé, némelyik mozgása a Myth 2 nevű számítógépes játék élőhalottjait idézte. Aztán megindult az erőltetett menet. Ki taxival, ki a saját lábán ment haza nem függetlenül pillanatnyi anyagi, ill. fizikai állapotától. Útközben kényszerleszállást kellett végrehajtanunk egy takaros kis kocsmánál. A pályáról való letérést egyik barátunk meghibásodása, illetve a kiszűrődő Beatrice-rigmusok indokolták. Majd nemsokára jött a felismerés, miszerint egy telefonnal rövidebb lettem. Jó ideig nem tudtam levakarni arcomról az elfuserált kifejezést. Másnap mindenki a fáradtság jegyeit mutatta; én is - megspékelve egy enyhe depresszióval. Amit azzal sikerült levezetnem, hogy óriásiakat röhögtünk az apránként felidézett tegnapi eseményeken. Az egész nap jó hangulatban telt. A tb zárásaként maga Főigazgató Úr is megtisztelt minket jelenlétével. Készséggel válaszolt kérdéseinkre, felvetéseinkre. Arnold és segítője profi módon vezényelték le a kétnapos tréninget. Ami a leginkább tetszett, hogy a háttérbe húzódva hagytak minket kibontakozni, gyakran mintegy külső szemlélőként voltak csak jelen. Véleményem szerint a teambuildinggel eltöltött idő nem volt haszontalan. A foglalkozás befejeztével mindenki egyetértett a folytatás szükségességében. Talán már idén...

11 Szofi október 11 A lányt elhagyták. a lányt elhagyta az anyukája. mikor kilenc éves volt, elváltak a szülei, a lány az anyukájához került. a szülők viszonya, bár együtt nőttek föl, olyannyira megromlott, hogy nem is beszélnek már egymással. a lány 18év körül van, és egyedül él egy panelház második emeletén. esténként bekapcsolva hagyja a tévét, hogy valami világítson és hogy valami mozgás legyen a szobában. édesanyja és öccse Szombathelyen laknak. az édesanya új barátjánál. a kisfiú ott jár iskolába. közben a lány reggel fölkel, lezuhanyozik, gyengéden cirógatja a lelkét, mely szeretetre és megértésre vágyik. a barátja szintén Szombathelyre jár iskolába, tavaly gimibe, idén már fősuliba, ám ő Ajkán akart maradni. ide kötötte minden. a barátai, az osztálya. apukája. akivel szörnyen rossz a viszonya. nem is nagyon beszélnek. reggel fölkel, lezuhanyozik, formás mellein kacéran megcsúszik a tusfürdő. mindig sokáig marad fent. az éjszaka közepén alszik el, miután zsibongó gondolatai elfárasztották az ébrenléti funkciókért felelős részeket. nincs kihez szólnia. nedves és gőzölgő testtel kilép a zuhanykabinból, megáll a tükör előtt, nézi ahogy a csupasz ölön végigfut egy kósza vízcsöpp és várja, hogy rákopogjanak: Más is be akar ám menni kicsikém! a lány maga a megtestesült nőiesség. sminkje szolid, elegáns, szép. parfümének illata jellegzetes, ám nem tolakodó, orrbakívánkozó. a régi, kosztumos filmek hercegnőire hasonlít, akiket oly nagyon szeret. nem szereti ha vizes lesz a cipője a fűtől. alkoholt alig, vagy csak mértékkel fogyaszt. két pohár pezsgő után már erős a szalonspicc, ami körültáncolja. nem hord fűzőt, miért is tenné, nem szokás már egyáltalán és a mellei is szépen hegyesen állnak. gyengéden törli meg őket egy puha, rózsaszín törülközővel. ezt a lányt elhagyta az édesanyja. elhagyta a szerelemért, a boldog életért. mindig is önálló volt, ezután is az lesz a lány pedig egyedül van, lehet megkéri az Ágit, hogy aludjon itt egy pár este, ha gondolja, mert nagyon rossz, hogy nincs kihez szólni. néha már a tengerimalacával beszélget. a tengerimalac persze válaszol, vinnyog, mert éhes. a lány a reggeliét köntösben készíti el, aztán egy fekete csipkés francia fazonú bugyit vesz föl, gyengéden és lágyan, végigsimítja a lábait. egy selymes, vékony melltartó. aztán: farmer, póló, kis smink: szolid, elegáns, szép. egy kevés parfüm. és indulhat egy újabb magányos nap Hodászi Ádám Hegylakó A Mathias Corvinus Collegium lapja Szerkesztő: Demeter Gellért Zsolt Tördelő: Körtesi Gáspár. Lektor: Borbély András, Bereczkey Brúnó A címlapot Kálecz Osrolya rajzolta Készíti a média-kommunikáció szakirány: Bátyi Tamás László, Bereczkey Brúnó Péter, Borbély András, Deák Réka, Demeter Gellért Zsolt, Hodászi Ádám, Kálecz Orsolya, Király Annamária, Körmendi Anikó, Körtesi Gáspár, Németh Réka, Tóth Márton E szám elkészítésében közreműködött: Hende Tamás, Bándy Krisztina Megjelenik 80 példányban, nagyjából havonta Kiadja az MCC Titkárság. Írj te is a Hegylakóba! Várjuk cikkedet a következő címre: hegylako.mcc@gmail.com

12 12 Hegylakó Az amerikai elnökök Ha Amerikából megjönnek Majd az amerikai elnökök, Keresni valakit, aki élt itt, Katonát, költőt, csuklyás püspököt, Európai szájízzel, hangsúllyal Szavalják majd nekem Sorban az amerikai elnökök: Keresünk valakit, aki élt itt, Vagy mind kihaltak már Önök? Mondom majd nekik, ha kérdezik: Urak, hát kit tetszenek keresni? Már nem mintha tudnám, Urak, Elnök Urak, nem lennék idevalósi, De ha őket keresik, vagy bár egyet, Azok közül, aki élt itt, S netalántán mégis fennmaradt, S nem számít a név, hit, Urak, mutatok egyet maguknak. Ha az amerikai elnökök Arca most e szóra felvirrad, Megkérdezem még tőluk, Kilesve jó pillanatukat: Egy szóra csak, ó, Hatalmas Elnök Urak, De miért keresik azokat, kik meghaltak? Ó, uram, az amerikaiak feleli majd kedvesen az egyik Okos, bölcs és jó nép, Nem számít a név, hit, Egy embert kérnek innét, Olyant, aki élt itt Ha Amerikából megjönnek Majd az amerikai elnökök, Azt mondom, én vagyok Az utolsó, ki élt itt, Azt mondom, én vagyok, És hozzájuk elköltözök. S az amerikai nép Szól hozzám majd ekképp: Köszönjük, hogy eljött, Örülnénénk, ha mostantól Ön lenne az Elnök. S az amerikai elnökök boldogok lesznek, Hogy az utolsó, ki élt itt, odaát Elnök lett. Borbély András