Alapige: János 10, Énekek: 23, 215, 231, 229. Elhangzott: február 1-jén. Jézus, a jó Pásztor

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Alapige: János 10,1-5. 27-30 Énekek: 23, 215, 231, 229. Elhangzott: 2009. február 1-jén. Jézus, a jó Pásztor"

Átírás

1 Alapige: János 10, Énekek: 23, 215, 231, 229 Elhangzott: február 1-jén Jézus, a jó Pásztor ézusnak ez a tanítása egyszerre könnyő és egyszerre nehéz. Könnyő, mert elsı hallásra egyszerő beszédnek véljük, hiszen J gyermekkorunktól fogva folyamatosan hallottuk. Megképzik elıttünk a beteg, sérült bárányát vállára vevı pásztor képe, melybe rögtön behelyettesítjük magunkat, akik lelki terheink szenvedéseink közepette megtapasztaljuk, hogy Jézus, a jó Pásztor hatalmasan felemel bennünket. Ugyanakkor azonban nehéz, mert ha a részleteire odafigyelünk, megértjük, hogy itt nem egy idilli képrıl van szó, mint ahogyan általában vélekedünk errıl a jézusi tanításról. Igénk tartalma összefoglalható ebben a mondatban, hogy egyedül Jézus az övéi jó pásztora, akihez az övéi tartoznak (1), akit követnek (2), és aki mellett megmaradnak (3). 1) Akihez tartoznak Érdemes odafigyelnünk arra, hogy kiknek is mondja Jézus ezt a tanítást? Izrael vezetıirıl mondja. Olyan emberekrıl, akik meg voltak gyızıdve arról, hogy népüknek igazi pásztorai. Olyanok, akik úgy gondolták, hőséggel és felelısséggel vezetik a rájuk bízott embereket. Erre igazán érdemes odafigyelnünk, mert azt látjuk, hogy a Jézus korabeli zsidóságban a vezetı emberek és Jézus között gyakori volt az összeütközés. Gyakori volt, mert a vezetık úgy gondolták, hogy mindent megtesznek az Isten népéért, Jézus szerint azonban állandó szereptévesztésben éltek. Látóknak gondolták magukat, de Jézus szerint vakok voltak. Azt gondolták, példásan élik a hitüket, akikre csak felnézni lehet, ám

2 2009. február 8. 2 Jézus mindebben egy nagy képmutatást látott. Azt gondolták magukról, hogy ismerik az Isten törvényét, az akkori Szentírást, Jézus viszont számtalanszor rámutatott, hogy abból éppen a lényeget hagyták elsikkadni. Nem volt megelégedve a vezetıkkel, s az volt a legnagyobb fájdalom, hogy az Isten népe nem volt tudatában annak, hogy a vezetıik rossz irányba viszik ıket. Egy kicsit olyanok voltak a Jézus korabeli emberek, mint ez a mi népünk. Azok, akik vezetnek bennünket, nem törıdnek velünk. Ez persze az ı felelısségük. A miénk pedig az, hogy nem érezzük az igazi veszélyt abban, amiben országos szinten vagyunk. A különbség mégis az, hogy az akkori vezetık úgy gondolták, hogy Isten elıtti felelısséggel jól végzik a dolgukat. A mi vezetıink nem foglalkoznak Istennel, legfeljebb önmagukkal. Vezetınek lenni persze nem minden esetben hálás dolog, mert az ember állandóan közszemlére van kitéve. Nos, most bizonyára vannak, akik felsóhajtanak, s azt mondják magukban, hogy végre most nem rólunk van szó. Végre egy istentisztelet, amelyen nem bennünket szólongat és nyugtalanít Isten, hanem a vezetıinket, akikkel nem vagyunk megelégedve. Lám, Jézus sem volt megelégedve kora vezetı rétegével. Mi ugyebár kicsi emberek vagyunk, vezetık semmiképpen nem vagyunk. így gondolkodunk. Mi vagyunk, akiket a hamis pásztorok vezetnek minden szinten. Ha így van, azt mondom, imádkozzatok! És böjtöljetek. Kérjétek Istent, adjon olyan vezetıket, akik saját magukon kívül ránk is gondolnak néha egy picit. Kérjük ıt, adjon istenfélelmet a lelkekbe azoknak, akik templomba járnak igét hallgatni vagy igét hirdetni. Kérjük ıt, hogy használja az egyházat és kezdjen újat velünk. Hogy adjon az iskoláinknak olyan lelkületet, aminek nevelési programjában arany betőkkel van beírva országszerte a református óvodáktól a református egyetemig, hogy a bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. Hogy tisztázódjon mindenekben, kihez is tartozunk mi tulajdonképpen? Kérjük ıt, hogy adjon a politikai és a gazdasági élet élére istenfélı, felelıs embereket. Hogy ne a pénz termelje a pénzt, hanem a tisztességes munka, hogy a bankok és a multik ne vegyék el a maradék önbecsülésünket, hogy mi mindenre rászedhetık vagyunk. A Biblia ugyanis beszél az egyetemes papság elvérıl, ami azt jelenti, hogy mi mindnyájan a ránk bízott emberek gyermek, családtagok, környezetünkben élık papjai vagyunk. Azaz a vezetıi. Ebben az igében tehát valahol mindnyájunkról szó van. Nem csupán a vezetıinkrıl! Úgy üljünk most itt, hogy nem róluk, hanem rólunk

3 3 XII. évfolyam 5. szám van szó. Kérnünk kellene Istent, vonjon egészen közel magához. Legelıször minket, hogy lélek szerint hozzá tartozzunk. Mert aki egy Istennel való találkozásból érkezik a rábízott személyekhez és feladatokhoz, annak az életén áldás van. 2) Akit követnek Jézus az övéi jó pásztora, akit követnek. Errıl szólok másodszor. Egyedül Jézus az övéinek pásztora, akit követnek. Kérdezzük meg magunktól, Krisztuskövetı emberek vagyunk mi? Ne siessünk a gyors válasszal, hogy ó természetesen igen, hiszen azért vagyunk most is éppen itt a templomban. Kérdezd csak meg magadtól, mit mondott legutóbb Jézus neked? Mikor hallottad utoljára az igehirdetést úgy, hogy azzal mentél el, most tényleg rólam volt szó. Vagy mikor csuktad össze a Bibliádat utoljára azzal, hogy köszönöm Uram, hogy megvigasztaltál vagy, megfeddettél vagy bátorítottál. Kit követünk mi? Tényleg Jézust vagy a magunk fejét? Valaki leírja, hogy egy franciaországi templomban, a római katolikusok által szentnek tisztelt Johannára egy emléktábla hívja fel a figyelmet. A tábla arról ad hírt, hogy volt egy Szent Johanna, aki hallotta a Hangot. Amikor hallotta a Hangot, erıs hadseregeket volt képes legyızni, egy törékeny, gyenge nı. Egyszer azt mondta, Nem hallom a Hangot. Ekkor félreállt, vége lett az életének. Ez a Krisztuskövetés titka. Hallani a hangot és követni. Mi olyan sokszor nem teszünk különbséget aközött, amit Jézus mond, és amit mi helyesnek ítélünk. A kettı között azonosságot vonunk. Ez nem helyes. Pál apostol tesz mindig precízen különbséget aközött, amit ı mondott, s aközött, amit az Úr mond. Egyik levelében ezt írja: Azoknak pedig, akik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr [!], hogy az aszszony a férjétıl el ne váljék (1Kor 7,10). Két verssel késıbb pedig ezt olvassuk: Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr [!]: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt (1Kor 7,12). Figyeltünk a finom fogalmazásra? Egyszer azt mondja, hagyom nem én, hanem az Úr. Késıbb ugyanebben a témában hiányzik egy láncszem, arra nincs konkrét kijelentése, s azt mondja: én mondom, nem az Úr. Pál elismeri azt, amikor valamire nézve neki kellett válaszolni, mert nem volt kijelentése Istentıl rá. De amikor volt kijelentése, azt egyértelmővé tette, hogy a mondanivalója az Úrtól származik. Íme, egy ember, aki megtanult együttgondolkodni Istennel. Aki nem hagyta, hogy az esetlegesség életformává legyen. Nem a maga eszét követte, hanem különbséget tett aközött,

4 2009. február 8. 4 amikor Isten szólt, és amikor ı szólt. Nem tette a saját véleményét azonos szintre Jézus hangjával. 3) Aki mellett megmaradnak Elérkeztünk igénk harmadik, hozzánk is szóló üzenetéhez. Egyedül Jézus az övéinek pásztora, aki mellett meg lehet maradni. Jézus egy gyönyörő ígéretet mond ki: senki ki nem ragadja ıket az én kezembıl (28). Jézusnak ez a beszélgetése egy ünnep alkalmával zajlott le Jeruzsálemben, a templomban. Mire emlékeztek? Mit is ünnepeltek akkor? Kr. e. 167-ben egy szír király, IV. Antiochos Epifanes támadást indított a zsidók ellen. Eldöntötte, hogy birodalmában egyetlen vallás legyen, az ı vallása. Ezért erıszakkal be akarta szüntetni a zsidó vallást. Betiltotta a körülmetélkedést. Olyan volt az, mintha a reformátusoknak a keresztelést tiltanák be. Volt ilyen korszak a mi idınkben, nem is olyan rég. A jeruzsálemi templomban felállította Zeusz isten szobrát és disznóhússal mutatott be áldozatot. Ez olyan kihívás volt a zsidó ember hite számára, hogy ma megfelelıjét aligha lehetne találni. Makkabeus Júdás vezetésével ekkor elkezdıdött egy nagy szabadságharc Epifanes ellen. Eleinte fényes gyızelmekkel december 25-én újra felszentelték a tisztátalanná tett jeruzsálemi templomot, miután a pogány Zeusz isten szobrát eltávolították. Erre emlékeztek a Hannuka ünnep alkalmával és emlékeznek a zsidók évrıl évre mostanáig. Történetünkben ezért voltak a farizeusok is és Jézus is a templomban. Kr. e. 165 óta azt várták, hogy jöjjön el Istennek a királyi uralma, amely lerombolja a zsarnok királyságokat. Istennek azonban ez a királyi uralma eljött már. Tragédiájuk volt Jézus kortársainak, hogy nem vették észre. Miképpen mi sem. Zsarnok királyságok, hatalmasságok földiek és szellemiek vannak még, de Jézus itt van. Ilyen hatalmasság a halál is. Van hatalma, hiszen a héten is temettünk. Valaki azt a hasonlatot mondta ezzel kapcsolatban, ami a második világháború alkalmával történt. Az mondják a történészek, a szövetségesek normandiai partraszállásakor a háború sorsa eldılt. De a gyızelemig még nagyon sok embernek meg kellett halnia. Így miénk Krisztus gyızelmének bizonyossága. Még van szenvedés, még van gyász és könnyhullatás. Jézus itt van, de a gonosz még tombol. Ebben a kettısségben élünk. Most azt mondja, ti ne féljetek. Az én Atyámnak kezébıl soha senki

5 5 XII. évfolyam 5. szám ki nem vehet benneteket (29). Amikor ezt az igét mondom, egy évekkel ezelıtti történet jut eszembe. Gyülekezetünk szeretett nyugalmazott lelkipásztora, Rácz Lajos nagytisztelető úr haldoklott. Többször meglátogattam a halálos ágya mellett. Amikor legutoljára mentem hozzá a kórházba, a nıvér azt mondta, a Rácz bácsi éber kómában van, nem kommunikatív. Nem érzékel semmit. Végstádiumban van, nem is érdemes bemenni hozzá. Mégis a szobája felé indultam. Már a folyosón hallani lehetett, amint kapkod a levegı után, amint küzd az életért. Haláltusáját vívta. Megfogtam a kezét, ezt az igét mondtam neki: az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél. És senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezébıl. Hirtelen csönd lett ezután. Azt gondoltam, meghalt. Rossz fülemmel közel hajoltam hozzá, hogy halljam, lélegzik-e még. Csöndesen lélegzett, megnyugodott. Negyed óra múlva meghalt. Megértett valamit abból, hogy Jézus Krisztus Atyja nagyobb mindeneknél. Még a halálnál is. Hogy hatalmas kezébıl senki ki nem ragadhat bennünket. Boldog ember az, aki mindvégig hordozni tudja ezt a bizonyosságot. Legyen ez a bizonyosság a miénk! Ámen. (Dr. Fodor Ferenc) Heti rendünk: Vasárnap (február 8.) 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet [Kálvin terem], Szabó Katalin Templom Szabó Gábor Kocsér Dr. Fodor Ferenc Kopa iskola [Szolnoki út 67.], Pap Ferenc Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc Templom Fekete Zoltán Hétfı: 7.30 Gimnáziumi hétkezdı áhítat [Templom], Szabó Gábor 8.00 Általános iskolai hétkezdı áhítat [Templom], Dr. FodorFerenc Énekkar [Kálvin terem], Dr. Dávid István

6 2009. február 8. 6 Kedd Fébé Nıszövetség [Kálvin terem], Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta Szerda Bibliaóra [Hunyadi u. 31.], Szabó Gábor Istentisztelet [Kórház], Köteles Attila Csütörtök 9.30 Kincsİ - Baba-mama klub [Kálvin terem], Szabó Katalin Idısek otthona [Ady E. u. 16.], Szabó Gábor Bibliaóra [Kálvin terem], Szabó Gábor Énekkar [Kálvin terem], Dr. Dávid István Szombat: Hétvégi hálaadó-istentisztelet [Templom], Pap Ferenc Vasárnap (február 15.) 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet [Kálvin terem], Szabó Katalin Templom Dr. Fodor Ferenc Kocsér Fekete Zoltán Kopa iskola [Szolnoki út 67.], Pap Ferenc Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc Nyársapát Szabó Gábor Templom Fekete Zoltán Eltemettük: Vécsey Jenıné (Utassy Ilona) élt 85 évet, gyöngyösi lakos Benke Kálmán Sándor (Berecz Mária özvegye) élt 60 évet, Csiga u. 3. Halottaink: ifj. Nagy Bálint(Nagy Bálint és Czakó Ilona fia) élt 60 évet, Béke u. 12. Temetése: február 12. (csütörtök) 13 óra a református temetıben. özv. Körtési Lászlóné (Kele Borbála) élt 81 évet, Kocsér, József A. u. 13. Urnájának elhelyezése: február 13. (péntek) 10 óra a kocséri temetıben. Híreink: Az elmúlt héten gyülekezetünkbıl , Forint adomány érkezett az egyházközség pénztárába. Az elmúlt vasárnapi istentiszteletek perselypénzének összege: ,- Forint volt. Isten áldja meg a jószívő adakozókat! A F é b é N ő s z ö v e t s é g h í r e i Gyülekezetünk nıszövetsége 2009 január 27-én tartotta meg soron következı győlését. Az áhítat megkezdése elıtt a 66. zsoltár 1. versét és a 81. zsoltár 1. versét énekeltük. Dr Fodorné

7 7 XII. évfolyam 5. szám Dr Nagy Sarolta Jn 9,1 (Vakon született) alapján tartott igemagyarázatot Elmondta, hogy Jézus ekkor éppen menekülni kényszerült. A tanítványok, látva a beteg embert, vitába szálltak. Mi is, ahogy a tanítványok, a bajt látván rögtön Isten büntetésére gondolunk. Beszélünk a problémáról, de nem cselekszünk. Jézus a bajt látván cselekszik. Nem teszi a beteget még betegebbé. Jézus tudja, hogy kevés ideje van már. Alkalmat lát a betegben arra, hogy Isten szeretetét bemutassa. Azzal tesz csodát, ami a keze ügyében van. Teremtı mozzanat van benne. Jézus soha nem felejti el, hogy küldetésben van. Ami a Jézus feladata, az a tanítvány feladata is, mert küldetésben van. Hitben meg kell tenni a lépéseket, amire Jézus utasít, hogy ne testben, hanem lelki döntésekben járjunk. Siloám annyit jelent, küldött. Jézus a küldött. A meggyógyított új emberré lesz. Ezt teszi Jézus szava. Vállalja önmagát, vállalja múltját. Az áhítat után közös beszélgetés következett arról, kiben milyen gondolatokat ébresztett az ige. Közös megbeszélés tárgya volt még a magányos idıs betegek látogatása. Várjuk azon testvérek jelentkezését, akik tudnak olyan gyülekezeti tagokról, akik betegségük vagy egyéb akadályoztatásuk miatt az istentiszteleti alkalmakat nem tudják látogatni, igényelnék-e a prédikációkat vagy bibliai beszélgetéseket kazettán meghallgatni. Ezeket otthonukba eljuttatni. Ezután elénekeltük a 479. dicséretet. Elıkészítettük az azóta már megtartott szeretetvendégséget, melyen Fekete Zoltán vett részt szolgálatával. I s k o l á i n k h í r e i ÁLTALÁNOS ISKOLA: Tormáné Zöldi Szilvia tanárnı színházlátogatást szervezett tantestületünk számára. Bárki jelentkezhetett erre a programra a gyülekezetbıl is. Január 30-án Kacsoh Pongrácz Heltai Jenı János vitéz címő daljátékát tekintették meg az érdeklıdık a Nemzeti Színházban. Február 2-án tartottuk meg félévi értekezletünket. Az értékelı munka elıtt Fekete Zoltán nagytisztelető úr tartott áhítatot számunkra. Ezt követıen hallhattunk az elsı félév eredményeirıl, majd megbeszéltük az elıttünk álló feladatokat. A héten kezdıdtek meg az osztályok szülıi értekezletei. Ezeken az alkalmakon az osztályközösségek félévi tanulmányi eredményei mellett a felmerülı problémákat is megbeszéljük a megjelent kedves szülıkkel.

8 2009. február 8. 8 GIMNÁZIUM: Február 2-án a gimnázium dísztermében félévi értékelı tantestületi értekezletet tartottunk, megbeszéltük az elmúlt félév tapasztalatait és az elıttünk álló feladatokat. Gimnáziumunk dísztermében Póti Eduárd tanár úr - aki a héten iskolánkban vendégeskedett s megismerkedett a gimnázium életével és a tanári kar áldozatos munkájával - elıadást tartott február 4-én 15 órától a Szatmárnémeti Református Gimnáziumról. Szombat reggel iskolánk diákjai egy hetes sítáborba indultak Molnár Attila vezetésével. Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék (2009. február 8. február 15-e között) Febr. 8. vasárnap Jn 12,20-33; Zsolt 147,1-11; Józs 2; RÉ 164 Febr. 9. hétfı Jn 12,34-36; Józs 3; RÉ 27 Febr. 10. kedd Jn 12,37-43; Józs 4; RÉ 234 Febr. 11. szerda Jn 12,44-50; Józs 5; RÉ 235 Febr. 12. csütörtök Jn 13,1-11; Józs 6; RÉ 431 Febr. 13. péntek Jn 13,12-20; Józs 7; RÉ 154 Febr. 14. szombat Jn 13,21-30; Józs 8; RÉ 465 Febr. 15. vasárnap Jn 13,31-35; Zsolt 30; Józs 9; RÉ 30 Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalának címe: 2750 Nagykırös, Szolnoki út 5., telefonszámai: (53) és (53) A Hivatal nyitvatarási ideje: Hétfı: és , Kedd - Péntek: címünk: gmail.com, Honlap: A kiadvány ára: 25 Ft

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

Az idvezítı kegyelem

Az idvezítı kegyelem Bibliaolvasás: Titus 2,11-14 Alapige: Titus 2,11 Elhangzott: 2008. december 14-én Advent harmadik vasárnapján A Az idvezítı kegyelem dvent harmadik vasárnapja van, miképpen egy évvel ezelıtt is. Ha Isten

Részletesebben

XII. évfolyam 17. szám

XII. évfolyam 17. szám Alapige: Ruth 1,16-17 Elhangzott: 2009. május 3-án Édesanyák napján yerekkoromban - a nagyölvedi parókia hatalmas udvarán - nagyon szerettem madárfészek után kutatni, a madarak szabad életét meglesni.

Részletesebben

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58.

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58. Bibliaolvasás: Ézs 58. Böjti gondolatok húsvét elıtti hat hetet, ami most kezdıdött el, böjti idıszaknak nevezik. Eredetileg úgy jött létre ez az egyházi hagyomány, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának

Részletesebben

Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119. Elhangzott: 20 08. január 6-án. A betöltött törvény

Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119. Elhangzott: 20 08. január 6-án. A betöltött törvény Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119 Elhangzott: 20 08. január 6-án A betöltött törvény hhoz, hogy célt érjünk, tartanunk kell a jó irányt. Az ókorban és a középkorban

Részletesebben

A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban.

A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban. Alapige: Róma 6, 23 Elhangzott: 2009. április 5-én A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban. i emberek olyan teremtmények

Részletesebben

Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11

Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11 Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11 Elhangzott: 2009. május 17-én A A moábiták Bibliaolvasó Kalauz szerinti heti Szentírás olvasási rendünknek része az Ezékiel próféta könyvébıl felolvasott

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Textus: Titusz 2: 1-14 Elhangzott: 2010. augusztus 31-én a gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Kedves Testvérek, Diákok, Tanárok, Szülık! z az igeszakasz, amit

Részletesebben

Hit nélkül és hittel

Hit nélkül és hittel Lekció: Zsidó 11,1-3 Textus: 2 Királyok 6,8-17 Elhangzott 2010. január 31-én. Énekek: 68, 68, 246, 325, 479 Hit nélkül és hittel zrael ellen háborút intézett a szíriai király és Izrael királya kijelölte

Részletesebben

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 34. zsoltár Alapige: Jakab levele 1:17 Elhangzott: A negyvenes években Nagykırösön E Az ajándékozó Isten Keresztyén Atyámfiai! zt az istentiszteletet

Részletesebben

Igehirdetık kincsestárából

Igehirdetık kincsestárából Igehirdetık kincsestárából Alapige: Ézs 37,15-20 Cseri Kálmán igehirdetése Az élı Isten zsaiás könyvének azokat a fejezeteit olvassuk most sokan napról-napra kalauzunk szerint, amelyekben Isten önmagáról

Részletesebben

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 84. zsoltár Alapige: 84. zsoltár: 2,3,5. Megtalálható Göde Lajos Egyházi beszédek címmel 1942-ben kiadott kötetében. Vágyódás Isten háza után 84. zsoltár

Részletesebben

Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16. Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója

Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16. Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16 Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója szter könyve a fogság után Babilonban maradt zsidók és leszármazottaik sorsát mutatja be. A cselekmény színhelye

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15. 3. tanulmány A Hegyi Beszéd április 9-15. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 15:6; Mikeás 6:6-8; Máté 5 7; 13:44-52; Lukács 6:36; Róma 7:7; 8:5-10 Amikor befejezte Jézus ezeket a beszédeket, a

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Alapige:Mennyei Jelenések 3:8 Elhangzott: bibliaórán 2010.10.14-én a Kálvin-teremben. K Ímé, adtam elıdbe egy nyitott ajtót, melyet senki be nem zárhat. Buzdítás

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata

ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza

Részletesebben

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224 Elhangzott: 20 08. április 27-én Csakhogy api ószövetségi bibliaolvasó rendünk szerint ezekben a napokban Jósafát

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

Elhangzott: 20 08. szeptember 14-én. Bibliaolvasás: Máté 18,11-22 Alapige: Galata 6,1-5

Elhangzott: 20 08. szeptember 14-én. Bibliaolvasás: Máté 18,11-22 Alapige: Galata 6,1-5 Bibliaolvasás: Máté 18,11-22 Alapige: Galata 6,1-5 Elhangzott: 20 08. szeptember 14-én lvastam egy remek évadot záró edzı történetérıl. Sikerét azzal díjazták, hogy az év edzıjévé választották. Azonban

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Pasarét, 2013. november 10. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza AZ ÚR SZABADÍTÁSA Lekció: Zsoltár 107,1-16 Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Pasarét, 2013. október 24. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza A LÉLEK KARDJA Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde. Imádkozzunk! Hálaadással

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő. Válás és újraházasodás a Biblia szemszögéből Ebben az írásunkban a Biblia válás és újraházasodás kérdésére vonatkozó kijelentéseivel szeretnénk foglalkozni. Az Újszövetség világosan elutasítja a válást.

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

A betegek tanítvánnyá tétele

A betegek tanítvánnyá tétele január 25 31. A betegek tanítvánnyá tétele A lecke rövid áttekintése ALAPIGE: Máté 15:30-31 A TANULÓ CÉLJA: Tudni: A betegség kéretlen látogató, az viszont jó lehet, hogy a betegek gyakran nyitottabbá

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni.

bibliai felfedező A12 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Bibliaismereti Feladatlap F, Erzsébet f szül neked, és J fogod őt nevezni. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliaismereti Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Zakariás és Erzsébet Olvasd el: Lukács

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Pasarét, 2014. február 2. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG Lekció: ApCsel 4,23-31 Alapige: Zsolt 124,8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások

Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el Vérfolyásos hívő Róm 12:1 Kérlek titeket testvérek, Isten irgalmára, adjátok oda a testeteket Isten számára élő, szent, és neki tetsző áldozatul, ez legyen a ti ésszerű, igeszerű istentiszteletetek, 12:2

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

Alapige: János 2,13-22 Énekek: 335, 391, 198. Elhangzott: 20 06. március 14-én, Budapesten, a Teológia akadémiai istentiszteletén,

Alapige: János 2,13-22 Énekek: 335, 391, 198. Elhangzott: 20 06. március 14-én, Budapesten, a Teológia akadémiai istentiszteletén, Alapige: János 2,13-22 Énekek: 335, 391, 198 Elhangzott: 20 06. március 14-én, Budapesten, a Teológia akadémiai istentiszteletén, Nagyböjt második hetében Keresztyén Gyülekezet! Krisztusra tekintı szent

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Zsolt 1,1-3 A boldogság titka Boldog ember az, aki nem jár a bűnösök tanácsa szerint, nem áll a vétkesek útjára, és nem ül a csúfolódók székére, hanem az Úr törvényében gyönyörködik, és az Ő törvényéről

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

Jézus órája János evangéliumában

Jézus órája János evangéliumában MICHAEL FIGURA Jézus órája János evangéliumában 1. A HELY- ÉS IDÔMEGHATÁROZÁS FONTOSSÁGA JÁNOS EVANGÉLIUMÁBAN A kánai menyegzôrôl szóló perikópában (2,1 11), amely a világosság olvasójának második titka,

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Hamis és igaz békesség

Hamis és igaz békesség Hamis és igaz békesség Lectio: Jer 1,1-15 Textus: Jer 1,14 A lelkipásztor így szólt egy asszonyhoz: - Asszonyom, szokta önt kínozni a Sátán? - Engem? Soha! - No, akkor ez annak a jele, hogy ön még a Sátáné,

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám Adjatok hálát az ÚRnak, hívjátok segítségül nevét, hirdessétek tetteit a népek közt! 1Krón. 16,8 Kedves Testvérem!

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

Olasmány: Józsué 9,3-24 Alapige: Józsué 9,14. Elhangzott: 2009. február 15-én. A gibeoniták

Olasmány: Józsué 9,3-24 Alapige: Józsué 9,14. Elhangzott: 2009. február 15-én. A gibeoniták Olasmány: Józsué 9,3-24 Alapige: Józsué 9,14 Elhangzott: 2009. február 15-én A gibeoniták z a történet idıben visszavezet bennünket a zsidó honfoglalás idıszakába, a Kr. e. 1250-1200 körüli évekbe. Izrael

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

"Íme itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat." (Zsid 10:9)

Íme itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat. (Zsid 10:9) Alapige: János 4, 27-34 Elhangzott: 2009. február 8-án "Íme itt vagyok, hogy teljesítsem a te akaratodat." (Zsid 10:9) em kell ahhoz vallásos embernek lenni, hogy az ember átélje és belássa, valami elromlott,

Részletesebben

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék! 2014. december 31. Mandabokor Óévi Istentisztelet 1 Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: 2 hirdesd az igét, állj

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,36-38. Elhangzott: 20 08. május 13-án, hétkezdı reggeli áhitaton

Bibliaolvasás: ApCsel 2,36-38. Elhangzott: 20 08. május 13-án, hétkezdı reggeli áhitaton Bibliaolvasás: ApCsel 2,36-38 Elhangzott: 20 08. május 13-án, hétkezdı reggeli áhitaton - Mi elızi meg Igénk szerint a Szentlélek ajándékát? - Igehirdetés, megkeseredett szív, párbeszéd. Elıször is, hallanod

Részletesebben

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS

3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS 3. FELNŐTT-KERESZTELÉS FELÉPÍTÉS KÖSZÖNTÉS MISSZIÓI PARANCS KERESZTELÉSI IGE, IGEHIRDETÉS APOSTOLI HITVALLÁS KERESZTELÉSI KÉRDÉSEK KERESZTELÉS (MIATYÁNK) KÖSZÖNTÉS A GYÜLEKEZETBEN 31 KÖSZÖNTÉS Felnőtt

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2016-2017 "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten (Zsoltárok 32,8) Ebben a tanévben is kérjük Isten

Részletesebben

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére

MÉGIS. Kertész Imre atya emlékére MÉGIS A legjobbat add a világnak, amid csak van, s ha verést kapsz érte cserébe, MÉGIS A LEGJOBBAT ADD A VILÁGNAK, AMID CSAK VAN! ( a calcuttai gyermekotthon faláról ) Kertész Imre atya emlékére Kertész

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

Péter és az ima hatalma

Péter és az ima hatalma A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for

Részletesebben

A tanévzáró istentisztelet felépítése

A tanévzáró istentisztelet felépítése A tanévzáró istentisztelet felépítése HÁLAADÓ ÉNEK BEVEZETÉS BEVEZETÕ ZSOLTÁR (INTROITUS) A NAP IMÁDSÁGA (KOLLEKTA) IGEOLVASÁS IGEHIRDETÉS TE DEUM-ÉNEK ÁLTALÁNOS KÖNYÖRGÕ IMÁDSÁG, KYRIE, MIATYÁNK ÁLDÁS

Részletesebben

Utánzás, engedmények és válság

Utánzás, engedmények és válság 8. tanulmány augusztus 13 19. Utánzás, engedmények és válság SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 6:5; 5Mózes 12:8; 13:18; 1Királyok 11:1-13; 18; Jeremiás 17:5; Malakiás 3:16 4:6 Az érettkorúaknak

Részletesebben

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Pasarét, 2011. szeptember 4. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9 Alapige: 1Sámuel 26,23-25 Az Úr mindenkinek megfizet a maga igazsága és hűsége szerint, mert

Részletesebben

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12

Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 2004/2 Aki gyõz, azt oszloppá teszem az Isten templomában Jel. 3,12 Szivárványívemet helyezem a felhõkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal kötök. 1Móz 9,13 A Gyülekezeti hétvégérõl 2.

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

Krisztus és a mózesi törvény

Krisztus és a mózesi törvény április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23.

DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. DÓZERHIT 11. - Az átlag feletti hit Bor Ferenc Ságvár, 2013. 09. 23. Hálaadással, magasztalással és dicsérettel járulunk Atyám a Te szent színed elé. Köszönjük az Úr Jézus Krisztus kiontott drága szent

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása

ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása ALAPTANÍTÁSOK Gyógyulás 2. Jézus megváltása Máté 8:17 Beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket İ viselte, és fájdalmainkat hordozá Ez az Ige idézet az Ószövetségbıl,

Részletesebben

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel Ami mindent felülír Ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét; hogy gazdag létére szegénnyé lett értetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok. 2Kor 8,9 Igehirdetés a zsinati választások

Részletesebben

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. 2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Karasszon Dezső: Ésaiás könyvének magyarázata,

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS?

Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Biblitanítások Ariel Hungary VILÁGMÉRETŰ ÉBREDÉS? Több mint 25 éves hívő életem során számtalanszor találkoztam a címben megfogalmazott kifejezéssel. Először persze nem tudtam, hogy mi is állhat mindennek

Részletesebben

A helyes istentiszteletről 1

A helyes istentiszteletről 1 A helyes istentiszteletről 1 Textus: Róm. 12,1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _

Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE _ ( 1 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE ( 1 ) _ A címlapon és a hátsó borítón REISZ ILONA festményei: A pápa és A pápa munka közben ( 2 ) _ Beke Sándor A SZERETETNEK NINCSEN TEMETŐJE II. János Pál pápa

Részletesebben