Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Nagykırösi igehirdetık kincsestárából"

Átírás

1 Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 34. zsoltár Alapige: Jakab levele 1:17 Elhangzott: A negyvenes években Nagykırösön E Az ajándékozó Isten Keresztyén Atyámfiai! zt az istentiszteletet künn a szabad ég alatt kellett volna tartanunk. Kellene, hogy lássuk az érett gabonatáblákat, érezzük a mezık illatát, hallgassuk bogarak zümmögését, madarak énekét, figyeljük a virágok hervadását. Mert így nem csak az örök élı ige szavát hallanánk, hanem az élet tanítását is. Talán így jobban megértenénk, amit pedig soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az Isten karja hordoz, az Isten kegyelmébıl élünk, az Isten ajándéka szívünk minden dobbanása, a kenyér íze, a Krisztus vére. Ma hálát adunk Istennek naponkénti gondoskodásáért, hálát adunk testi és lelki javaiért. Halljuk meg azért az Igének tanítását, amelyikbıl megtudjuk naponként az ajándékozó, a pazar kézzel áldást osztogató Istennel van dolgunk. I. Az életet II. A kenyeret III. A Krisztust I. Istennek legközvetlenebbül hozzánk szóló ajándéka az élet. Nem a fényes vagy az egyszerő élet, hanem az élet. Minden élet. Minden szív dobbanása, minden lélek megrezdülése. Az élet minden egyes ember számára a földön kimért idıtartam. Nemcsak a jó, boldog, napsugaras napok, az elismerés, a kitüntetés, a dicsıség, a beteltség az Isten ajándéka, hanem maga az élet, úgy, ahogy van. Sok élet nem szép, nem örvendetes és nem kellemetes, és mégis ajándék. Ajándék, mert áldott lehetıség. Lehet benne Istennel találkozni, Istent szemtıl szembe imádni és magasztalni. Sokszor nem látjuk ajándéknak, áldásnak az életet. Hiszen titkokba, kérdıjelekbe van beleépítve minden mozdulatunk. Bármerre fordulunk is, lázas homlokunkat falba ütjük, a honnan, hová

2 2009. szeptember kérdésére nem találunk megnyugtató feleletet. Hogy az élet ajándék, megérezzük akkor, ha valami veszélyezteti az életet, ha elvesztette célját és tartalmát. Isten ajándéka az élet, mert célja van, áldás az élet, mert tartalma van. Mondjátok meg, vajon nem ajándék, nem áldás-e a viruló ifjúság, a szent szerelem, az alkotó szellem, a mosolygó arc, tiszta szem. Ha pedig ajándék és áldás, kitıl mástól származhatnék, ha nem az élı Istentıl? Az élet Isten ajándéka. Ezért nem szabad soha elvetni vagy ellene támadni, ezért bőn az életet megüresíteni. Ha hálát adunk Istennek áldásaiért, elsısorban a saját létünkért kell hálát adnunk. Nem magunktól és nem a magunk gyönyörőségére vagyunk. Magasabb rendő ízlés hívott bennünket életre. Nem fizettünk az életünkért, szükség hát, hogy ajándékot lássunk benne. Mivel mi magunk az Isten ajándéka vagyunk, azért Isten ajándéka a mindennapi kenyér. II. A szántó-vetı ember tudja legjobban, hogy a mindennapi kenyér Isten ajándéka. Hiába a plántálás, az öntözés, ha nincs, aki a csírából elıhúzza a szárt, a kalászt. Ha bejárjuk a mezıt, le kell borulnunk a nagy, pazarló ajándékozó elıtt. Ha az Írás nem mondaná, akkor is megtudhatnánk, hogy csodálatos, türelmes Úr a mi Istenünk. Nem személyválogató. Bármerre is járjunk, nem tudjuk megmondani, hogy igaz vagy hamis ember gabonája, szılıje mellett mentünk el. Isten felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra. Esıt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Isten beváltotta ígéretét: akik sírva vetnek, azok vigadozva aratnak. Megterítette számunkra újból a mindennapi kenyér asztalát. Nem hiába kellett egy esztendı verejtéke, s hangzott el annyi imádság. Amit azonban Isten nékünk most ad, még nem a miénk. Isten bármikor elveheti tılünk, amit nekünk szánt. Vajon hogyan készülünk az Isten áldásának elfogadására? Nem tudom, Atyámfiai, hány embernek jutott eszébe, hogy mielıtt beleállna a rendbe, megcsókolja a búzakalászt csak azért, mert érzik azon az Isten kezének simogatása. Amikor az úrasztalához közelítünk, megmossuk kezünket, megbánjuk minden bőnünket, mert az Úr testét vesszük. Amikor az áldás betakarítására megyünk, oldjuk meg saruinkat, mert szent helyen járunk. Nem vagyunk méltatlanabbak még a Krisztus testére sem, mint az Isten kenyerére. A mindennapi kenyérben is megtagadhatjuk Istent, de vallást is tehetünk róla. Abból, ahogyan naponként aggodalmasan figyeljük az idık járását, megállapítható istenismeretünk és hitünk erıssége. Vajon azért félünk annyira, mert érezzük bőnünket s látjuk érdemtelenségünket a kenyérre, vagy pedig vaksors szeszélyétıl, ismeretlen erık rombolásától tartunk? Az a veszély fenyeget bennünket, Atyámfiai, hogy az élı Krisztus munkáját meglátjuk és elismerjük ugyan a lélek rezdülésében, a lelki élet területén, de az élı Istent nem találjuk meg a nagy mindenségben. Ha a kenyérben az élı Isten ajándékát látnánk, nem vétkeznénk olyan sokszor ellene. Úgy bánunk vele, mintha nem is Isten adná, s nem is az ı ajándéka volna. Isten a kenyeret is mindenkinek adja. Azért ad egyeseknek nagy darab kenyeret, hogy karéjokat és szeleteket tudjanak adni azoknak, akiknek közvetlen isteni ajándékképpen nem jutott. Isten akarja, hogy gyakoroljuk az ajándékozás boldog örömét. Isten követeli, hogy elegendı legyen a kenyér. Még ha szőkösen ajándékoz is, akkor is követeli, hogy a legutolsó embernek is jusson belıle. Krisztus ötezer embert vendégelt meg 10 embernek való kenyérrel. Ha a kenyérben az élı Isten ajándékát látjuk, minden bizonnyal megváltozik a kenyérrıl vallott felfogásunk is. A kenyér kérdésen eldıl, hogy mennyire vagyunk keresztyének és milyen keresztyének vagyunk. A kenyérrıl szavalhatnak, más kenyerét feldarabolhatják, más kenyerét sárba tiporhatják, mindez nem lényeges, az a döntı kérdés, ha Isten ajándéka a kenyér: mit csinálunk mi a magunk kenyerével? Állandóan esszük, csak azért, hogy soknak ne lássék, palotát építünk belıle vagy aranybetős sírkövet a temetıben, paráznákkal föléletjük, vagy a Lázároknak juttatunk belıle? Ha valaki nem

3 3 XII. évfolyam 26. szám retten vissza annak megértésétıl, hogy a kenyér Isten ajándéka, attól sem retten meg, hogy mi az Isten célja ezzel a kenyérrel. Egyszerően csak azt akarja Isten, hogy megmutathassuk, nemcsak szóval, ígérettel, frázissal tudunk szeretni, hanem, cselekedettel is. Ha éhségtıl összeesett emberre találunk, ne azt várjuk, hogy a gazdag szomszéd egy egész cipót hozzon, hanem adjuk oda a magunk szelet kenyerét. Kötelesek vagyunk megtenni, mert a kenyér ajándék. III. A legélıbb szimbóluma a legfıbb isteni ajándéknak, a Krisztusnak. Az apostol Krisztusban megköszöni Isten kimondhatatlan nagy ajándékát. Krisztus több, mint ajándék áldás. Ha nem értjük meg, hogy az élet, a mindennapi kenyér Isten ajándéka, azt sem értjük meg, hogy Krisztus az. Ha viszont megragadtuk már Krisztusban Istennek nagy-nagy ajándékozó kedvét, akkor látjuk, hogy a gabona illata, a gyümölcs pirossága mind azt célozza, hogy vágyakozzunk az evangélium illata s a krisztusi élet íze után. Akkor igazán örömünnep számunkra a mai nap, ha a földi kenyér mellett az élet kenyeréért is áldani tudjuk az Istent. Nem értjük meg az ajándék mivoltát, hanemha az Úr Jézus Krisztusban. Ajándék az, amit ingyen kapunk, ami kijár érdemtelenül, mint a gyermeknek az anyja csókja. Mi az élet, mi a kenyér, mi a Krisztus? Az Isten ajándéka. Mire kötelez az Isten ajándéka? Az ajándék megbecsülésére és hálára. A hálában felelünk az Istennek. A hála a mi köszönetünk. Lelkünknek Isten felé fordítása. A hála a mi alázatosságunk és engedelmességünk. A hálában ismerjük el, hogy valóban Istentıl kapunk mindent, hogy valóban jó adomány és tökéletes ajándék, amiben ı részeltet bennünket. A hálában megmutatkozik az egész ember. Csak nemes lelkek tudnak hálásak lenni. Jézus szerette a hálás embereket, Isten követeli tılünk a hálát. A hála az ajándékok felhasználási módja. Ha az élet Isten ajándéka, akkor szentséggel töltsük meg; a kenyér Isten ajándéka, akkor megosztjuk a szőkölködıvel, ha a Krisztus Isten ajándéka, akkor élünk vele, hiszünk benne, megtartatunk általa. Ámen. Boldizsár Endre _ Boldizsár Endre 1913 június 8-án született a Somogy megyei Nágocs községben. Az tanévben németországi tanulmányok után a lelkésztanító-képzıi tanfolyamot végezte el Nagykırösön, és itt tanítói, Budapesten pedig lelkészi oklevelet kapott. Tanulmányai után egy évig segédlelkész volt városunkban Göde Lajos mellett, majd Ravasz László, késıbb Czeglédy Sándor közelségében szolgált Budapesten tıl Nyársapát lelkésztanítója, majd 1947-tıl a Patay utcai református iskola tanítója lett 20 éven át, földrajz-biológia szakos tanári oklevelet is szerzett, s ı lett a városban a pedagógusok földrajzi munkaközösségének vezetıje ig, nyugalomba vonulásáig a Kisegítı Iskolában dolgozott. Tanítványait úgy szerette, mint saját gyermekeit ban miniszteri dicséretet kapott. Vasárnapi igehirdetései az Örkényi úti volt Fitos-féle Internátusban igen látogatottak voltak tól presbiter, majd a Délpesti Egyházmegye tanácsbírájává választották, s egy ciklusban a nagykırösi gyülekezet egyházközségi fıgondnoka is volt. Teológiai téren az újszövetségi tudományokkal foglalkozott. Szenvedélyes lelkigondozó és szorgalmas kertbarát egyszerre tudott lenni.

4 2009. szeptember Heti rendünk: vasárnap (szeptember 20.) 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Dr. Fodor Ferenc 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin Templom, Dr. Fodor Ferenc keresztel: Dr. Fodor Ferenc Kocsér Fekete Zoltán Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Dr. Fodor Ferenc Nyársapát Szabó Gábor Templom Szabó Katalin hétfı 7.30 Gimnáziumi hétkezdı áhítat [Templom], Szabó Gábor 8.00 Általános iskolai hétkezdı áhítat [Templom], Dr. Fodor Ferenc Énekkar [Kálvin Terem], Dr. Dávid István kedd Fébé Nıszövetség [Kálvin terem], Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta szerda Istentisztelet [Kórház], Köteles Attila csütörtök Idısek otthona [Ady E. u. 16.], Szabó Katalin Bibliaóra [Kálvin Terem], Szabó Gábor Énekkar [Kálvin Terem], Dr. Dávid István péntek Általános iskolai hónapzáró istentisztelet [Templom], Szabó Gábor Gimnáziumi hónapzáró istentisztelet [Templom], Fekete Zoltán szombat Ifjúsági bibliaóra [Hunyadi u. 31.], Fekete Zoltán Hétvégi hálaadó-istentisztelet [Templom], Fekete Zoltán vasárnap (szeptember 27.) 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Fekete Zoltán 9.00 Bokrosi imaház [Batthyány u. 7-9.], Szabó Gábor Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin Templom (gyülekezeti hittan-tanévnyitó), Szabó Katalin keresztel: Szabó Gábor Kocsér Fekete Zoltán Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor Fıiskola leányinternátusa [Arany J. u. 28.], Szőcs András Templom (gyászolók istentisztelete), Szabó Katalin

5 5 XII. évfolyam 26. szám Megkereszteltük: Mihály Szilveszter és Ronkó Ágnes Petra nevő gyermekét. Gyıri János László és Kovács Borbála János Sándor nevő gyermekét. Eltemettük: id. Horváth János (Vágó Erzsébet özvegye) élt 83 évet, Zrínyi u. 65. Halottunk: Szente Gyula (Grónai Aranka férje) élt 85 évet, Berzsenyi u. 5. Urnájának elhelyezése: szeptember 21. (hétfı) 14 óra a római katolikus temetıben. Híreink: Az elmúlt héten gyülekezetünkbıl ,- forint adomány érkezett az egyházközség pénztárába. Az elmúlt vasárnapi istentiszteletek perselypénzének összege: ,- forint volt. Isten áldja meg a jószívő adakozókat! I s k o l á i n k h í r e i ÁLTALÁNOS ISKOLA: Iskolánk mazsorett csoportjai ebben a tanévben a tavalyinál jóval nagyobb létszámmal kezdhették meg munkájukat. Vezetıjük Villám Eleonóra tanárnı. Az alsós csoport elsı szereplése a Nagykırösi Napok kedves színfoltja volt. A múlt heti ópusztaszeri kirándulás után, melyen nemcsak a másodikosok, hanem a 7. b osztály is részt vett, szeptember 19-én Budapestre látogattak iskolánk tanulói a diákönkormányzat szervezésében. A Magyar Kulturális Örökség Napja alkalmából idén is megtekintették a Sándor-palotát, a köztársasági elnök rezidenciáját, ellátogattak a Nemzeti Bankba. A programot gyalogtúra színesítette. GIMNÁZIUM: Hétfın tanári bibliaórát tartottunk a gimnázium dísztermében. Szabó Gábor lelkipásztor szolgált. Az osztályfınökök szeptember e között megtartják elsı szülıi értekezletüket. Szeptember 17-én a DÖK iskolai programkészítı megbeszélést tartott 15: órától Nagy Anett tanárnı vezetésével. Szeptember 19-én Öregdiák találkozót, az Arany János Diákszövetség Egyesület Közgyőlését tartottuk meg gimnáziumunkban. A templomi istentisztelet után iskolánk dísztermében elıadásokat hallgathattak meg öregdiákjaink. Díszvendégeink voltak: Dr. Szépe György, Dr. Muszka Dániel, Dr. Bagyinszki János. A napot finom ebéd zárta.

6 2009. szeptember Gondolatébresztı és ismeretbıvítı sorok József és testvérei Ezen a vasárnapon a bibliaolvasó kalauz szerint elérkeztünk József történetének befejezéséhez. Ez a mélyen megrendítı, s az isteni gondviselés szilárd hitének magasába emelı történet sok mővészt megihletett. Álljon itt mőveikbıl egy csokorra való képzımővészeti és irodalmi szemelvény. I. Részlet Thomas Mann regényébıl "Szegény testvérek! Mit kellett kiállaniok, amíg kétségbeesésükben az atya bárányára kezet emeltek, és valósággal a verembe vetették! Milyen helyzetbe kerültek ezáltal - nem is szólva a magáéról, amely természetesen reménytelen volt, amint borzongva ismerte föl. Merthogy befogná a száját és nem árulna el mindent az atyának, ha visszaadnák neki, azt sohasem tudná elhitetni velük, mivel önmaga sem hitte el - így hát a veremben kell ıt hagyniok, hogy ott pusztuljon, nem lehetett más választásuk. Ezt belátta, és annál csodálatosabbnak látszik, hogy a borzadály tulajdon sorsa miatt megfért lelkében a részvéttel gyilkosai iránt. Ám így volt mégis. József pontosan tudta, s amint ott ült a kút fenekén, nyíltan és becsületesen megvallotta maga elıtt, hogy az a szemtelen "föltevés", amely szerint élt, olyan játék volt, amiben maga sem hitt, nem is hihetett komolyan, s hogy - másról nem is szólva - sohasem lett volna szabad álmairól beszélni testvéreinek - lehetetlen viselkedés volt ez és minden illemet megcsúfolóan tapintatlan. Hogy ez volt, arról magában s titkon, amint most belátta, teljesen tisztában volt mindenkor s abban a pillanatban is, amikor a tapintatlanságot elkövette - és mégis elkövette. Miért? Ellenállhatatlanul ingerelte a vágy, hogy így tegyen: így kellett tennie, mert Isten már olyannak alkotta, hogy így tegyen, mert vele és általa mintegy az volt a szándéka, egyszóval mert Józsefnek a verembe kellett jutnia - és kereken megmondva, oda is akart jutni. Mi célból? Azt maga sem tudta. Minden jel szerint azért, hogy ott vesszen. De lényegében József nem hitte ezt. Tudata mélyén meg volt róla gyızıdve, hogy Isten mélyebbre lát a verem mélyénél, hogy mint mindig, most is nagy jelentıségő szándéka van, és valamely távoljövıbeni célt követ, melynek szolgálatában neki, Józsefnek a testvéreket a végsıkre kellett kényszerítenie. A jövı áldozatai voltak, és ezért sajnálta ıket, akármilyen rosszul járt ugyanakkor maga is. A boldogtalanok most majd elküldik a ruhát az atyának, miután megforgatták a gödölye vérében az övé helyett, és Jákób összeesik. Erre a gondolatra ösztönösen föl akart szökkenni, hogy megvédelmezze atyját a látványtól - természetesen csak azt érte el, hogy állati harapásként belémaró fájdalommal visszaroskadt a kút falához kötelékeiben, és ismét sírni kezdett. Sajnos, volt ideje rá, hogy sírjon, hogy megízlelje az aggodalom, a bánat és részvét ízét, és kétségbeesve élete miatt, titkon mégis higgyen Isten üdvösen bölcs jövendı céljaiban." (Thomas Mann: József és testvérei, Elsı kötet, Ötödik fejezet Európa Könyvkiadó Bp. 1975, 459. oldal ) utolsó része: A veremben

7 7 XII. évfolyam 26. szám II. Weöres Sándor: Józsefet eladják testvérei (Részlet) "Ül gaz-fölverte kútban, dobva mélybe az áldozat tenger idın keresztül, mozdulatlan arcán csak Ráchel éke, hosszú, sötét szempilla-íve rezdül, kerek kıfalban, életbıl kivetve, szemfedı éj-pilláiba temetve. Történt ekkor, hogy vonult Gileádból midianita kalmár-karaván. Elıl két könnyő hátas-kanca táncol s a védelmezı harcosok után féltucat súlyos, szívós dromedár s vagy kétszer annyi öszvér és szamár. Rabszolgákat hajtottak Micraimba s kelmét cipeltek, útjuk erre vitt. Szólt Júda: "Elemésztenünk mi haszna atyánk fiát, s titkolni csontjait? Megtudnák. Inkább adjuk el ezeknek." Alkudtak és húsz ezüst pénzt szereztek. Bucsuzóul oktatták Józsefet, eztán szerény, istenfélı legyen, egy-egy tanácsot mind belé-vetett, sorra csókolták valamennyien: így lett elırehulló árnya annak, kit majdan megcsókolnak és eladnak." Ferenczy Károly: Józsefet eladják testvérei

8 2009. szeptember Lorenzo Ghiberti (Firenze ) Porta del Paradiso ( ) A paradicsom kapuja (részlet) A firenzei dóm kapujának e dombormőve Józsefnek és testvéreinek találkozását ábrázolja. Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék (2009. szeptember 20-a és szeptember 27-e között) Szept. 20. vasárnap 1Móz 50; Zsolt 54; Zsid 11,17-29; RÉ 54 Szept. 21. hétfı 2Móz 1; Zsid 11,30-40; RÉ 129 Szept. 22. kedd 2Móz 2; Zsid 12,1-11; RÉ 83 Szept. 23. szerda 2Móz 3; Zsid 12,12-29; RÉ 104 Szept. 24. csütörtök 2Móz 4; Zsid 13; RÉ 174 Szept. 25. péntek 2Móz 5; 1Thessz 1; RÉ 94 Szept. 26. szombat 2Móz 6; 1Thessz 2,1-12; RÉ 50 Szept. 27. vasárnap 2Móz 7; Zsolt 124; 1Thessz 2,13-20; RÉ 156 Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalának címe: 2750 Nagykırös, Szolnoki út 5., telefonszámai: (53) és (53) A Hivatal nyitvatarási ideje: Hétfı: és , Kedd - Péntek: címünk: Honlap: A kiadvány ára: 25 Ft

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából

Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Nagykırösi igehirdetık kincsestárából Bibliaolvasás: 84. zsoltár Alapige: 84. zsoltár: 2,3,5. Megtalálható Göde Lajos Egyházi beszédek címmel 1942-ben kiadott kötetében. Vágyódás Isten háza után 84. zsoltár

Részletesebben

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374

Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében

Részletesebben

Az idvezítı kegyelem

Az idvezítı kegyelem Bibliaolvasás: Titus 2,11-14 Alapige: Titus 2,11 Elhangzott: 2008. december 14-én Advent harmadik vasárnapján A Az idvezítı kegyelem dvent harmadik vasárnapja van, miképpen egy évvel ezelıtt is. Ha Isten

Részletesebben

XII. évfolyam 17. szám

XII. évfolyam 17. szám Alapige: Ruth 1,16-17 Elhangzott: 2009. május 3-án Édesanyák napján yerekkoromban - a nagyölvedi parókia hatalmas udvarán - nagyon szerettem madárfészek után kutatni, a madarak szabad életét meglesni.

Részletesebben

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58.

Böjti gondolatok. Bibliaolvasás: Ézs 58. Bibliaolvasás: Ézs 58. Böjti gondolatok húsvét elıtti hat hetet, ami most kezdıdött el, böjti idıszaknak nevezik. Eredetileg úgy jött létre ez az egyházi hagyomány, hogy Jézus Krisztus kereszthalálának

Részletesebben

A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban.

A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban. Alapige: Róma 6, 23 Elhangzott: 2009. április 5-én A bőn zsoldot fizet és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban a mi Urunkban. i emberek olyan teremtmények

Részletesebben

Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119. Elhangzott: 20 08. január 6-án. A betöltött törvény

Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119. Elhangzott: 20 08. január 6-án. A betöltött törvény Bibliaolvasás: Zsoltárok 19,8-15 Alapige: Máté 5,17-20 Énekek: 19, 168, 458, 119 Elhangzott: 20 08. január 6-án A betöltött törvény hhoz, hogy célt érjünk, tartanunk kell a jó irányt. Az ókorban és a középkorban

Részletesebben

Igehirdetık kincsestárából

Igehirdetık kincsestárából Igehirdetık kincsestárából Alapige: Ézs 37,15-20 Cseri Kálmán igehirdetése Az élı Isten zsaiás könyvének azokat a fejezeteit olvassuk most sokan napról-napra kalauzunk szerint, amelyekben Isten önmagáról

Részletesebben

Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11

Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11 Olvasmány: Máté 27,39-43 Alapige: Ezékiel 25,8-11 Elhangzott: 2009. május 17-én A A moábiták Bibliaolvasó Kalauz szerinti heti Szentírás olvasási rendünknek része az Ezékiel próféta könyvébıl felolvasott

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Textus: Titusz 2: 1-14 Elhangzott: 2010. augusztus 31-én a gimnázium tanévnyitó ünnepségén. Kedves Testvérek, Diákok, Tanárok, Szülık! z az igeszakasz, amit

Részletesebben

Hit nélkül és hittel

Hit nélkül és hittel Lekció: Zsidó 11,1-3 Textus: 2 Királyok 6,8-17 Elhangzott 2010. január 31-én. Énekek: 68, 68, 246, 325, 479 Hit nélkül és hittel zrael ellen háborút intézett a szíriai király és Izrael királya kijelölte

Részletesebben

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: 20 08. április 27-én Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224 Elhangzott: 20 08. április 27-én Csakhogy api ószövetségi bibliaolvasó rendünk szerint ezekben a napokban Jósafát

Részletesebben

Elhangzott: 20 08. szeptember 14-én. Bibliaolvasás: Máté 18,11-22 Alapige: Galata 6,1-5

Elhangzott: 20 08. szeptember 14-én. Bibliaolvasás: Máté 18,11-22 Alapige: Galata 6,1-5 Bibliaolvasás: Máté 18,11-22 Alapige: Galata 6,1-5 Elhangzott: 20 08. szeptember 14-én lvastam egy remek évadot záró edzı történetérıl. Sikerét azzal díjazták, hogy az év edzıjévé választották. Azonban

Részletesebben

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele

A nagykırösi református gyülekezet hírlevele A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Alapige:Mennyei Jelenések 3:8 Elhangzott: bibliaórán 2010.10.14-én a Kálvin-teremben. K Ímé, adtam elıdbe egy nyitott ajtót, melyet senki be nem zárhat. Buzdítás

Részletesebben

Alapige: János 2,13-22 Énekek: 335, 391, 198. Elhangzott: 20 06. március 14-én, Budapesten, a Teológia akadémiai istentiszteletén,

Alapige: János 2,13-22 Énekek: 335, 391, 198. Elhangzott: 20 06. március 14-én, Budapesten, a Teológia akadémiai istentiszteletén, Alapige: János 2,13-22 Énekek: 335, 391, 198 Elhangzott: 20 06. március 14-én, Budapesten, a Teológia akadémiai istentiszteletén, Nagyböjt második hetében Keresztyén Gyülekezet! Krisztusra tekintı szent

Részletesebben

Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16. Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója

Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16. Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója Lekcio: Eszter 2,1-20 Textus: Eszter 2,16 Elhangzott 2010. február 21-én. Isten inkognitója szter könyve a fogság után Babilonban maradt zsidók és leszármazottaik sorsát mutatja be. A cselekmény színhelye

Részletesebben

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29 2011. március 6. 10 00 Mályinka 1. Gyülekező ének: 489. d. 1. v.: Örök élet reggele, fény a véghetetlen fényből 2. Köszöntés: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól,

Részletesebben

m a g v e t é s ötletek

m a g v e t é s ötletek m a g v e t é s ötletek Kerékgyáró Klaudia kre-htk 2015 www.magvetes.wordpress.com 2 O l d a l Igeszakaszok egy évre j a n u á r 1. Jézus megkenetése Igeszakasz: Lk 7,36-50 Aranymondás: 1Tim 1,15 Igaz

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete

A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,

Részletesebben

É Ő É é ö í é í é í í Ú é é é í í ő ö ö é É Ó É Á í é ő é í í í Í Í í í É É É í é é í Í é Íő é í é í é í í Í ú é é ű í í é í í Í ö ö ő é ö ö é é í Á ő é é é í é Í ö é é é é é é ö Í ö é é é í í é ö í í

Részletesebben

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Üzenet A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, 2009. Máj. 3. Kedves Testvéreim! Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: Ez jöve Jézushoz

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG

LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Várszegi Asztrik OSB LEGÁNYI NORBERT FİAPÁT ÉS AZ OBLÁTUSSÁG Az oblátusintézmény végigkíséri a szerzetesség történetét, korszakonként más és más hagyományt alakítva ki magának. Az obláció Istennek adott

Részletesebben

Mozgássérült Passió 2010

Mozgássérült Passió 2010 Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat

Részletesebben

Felsıörsi Hírmondó. szervezett megemlékezést. Elsıként a téli hóeltakarításra és síkosság-mentesítésre

Felsıörsi Hírmondó. szervezett megemlékezést. Elsıként a téli hóeltakarításra és síkosság-mentesítésre Felsıörsi Hírmondó IX. évfolyam 8. szám 2006. november A képviselıtestület kiadványa TARTALOMJEGYZÉK A testületi ülésen történt 1 Az iskola hírei 2 Mindenszentek 2 A Teleházban történt októberben A Káli-medencében

Részletesebben

A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2008. október

A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2008. október A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2008. október Kiadja a Magyar Szentek Plébánia. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Egy jámbor szerzetes a XIII. században

Részletesebben

Szenci Molnár Albert imádsága Mennybemenetel ünnepére

Szenci Molnár Albert imádsága Mennybemenetel ünnepére Óh Szent Isten, mind ez egész világnak uralkodó Ura, ki a te szerelmes Fiadat a te jobbodra ültetted és felmagasztaltad, ıt minden királynak királyává és igaz fıpappá kented és koronáztad. Mely te szerelmes

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL

AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL AVAS-DÉLI REFORMÁTUS HÍRLEVÉL Az Avas-Déli Református Gyülekezet kiadványa 2014. Október Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy

Részletesebben

ú ú ü ű ü ü ú ú ü ű ü ü ú ú ü ü Í ű ű ü ü ü É ú ü ü ü ú ú ú ü ú ű ü ú ü ü Í ü ű ü ü ü Á ű ú ú ü ú Í ü ú Í ú ü ü Í ű Í ü ü É ü ü ü ú ü ü ü ü Í ú ü ű Á ü ü ú ú ü Í ü ű Í ú ú ü ü ü ú ü ű ú ú Á Í Í ú Í Í Í

Részletesebben

ú ü Ü ó í Í í ű ő ő í í í ű ő ó ő ő ő ő ú ő ő í í ó ó ó ó ű ő ő í í ű ü ő ó ő ő ő ó í ő ő ő í ő í ó ü Íí ő ü ű ő ó ő í ő ő ő ó ű ó ó ű ő ő ő ű í ő ú ő ü ó ó ő ó ű ő Ó ü ó ő ű ű ű ő ó ű ő ű ő í ó ű ő ő

Részletesebben

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE IV. évfolyam 1. szám 2011. január Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Őszinte téli fák Bódás János Hazug a nyár

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:

Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK: Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt

Részletesebben

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Pasarét, 2012. augusztus 30. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET! Alapige: 1János 4,1 Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket,

Részletesebben

ő ő Í ű ő ő ű ő ő ű ő ő É Á ű ő ű ő ő ő ü Á ü ő ű ő ő ő ü ü ő ű ő ő ü ő ú ő ő ő ű ü ő ü ő ü ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ü ő ő ő ő ű ü ű Í Í ő ü ő Í ü ő ü ő ü ü ü ő ü ű ő ü ü ü ü ü ü ü ő ú ü ő ű ő ő ü ü ü ő ő ő

Részletesebben

PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005

PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005 PRESBITÉRIUM VÁLASZTÁS 2005 K I S P E S T - R Ó Z S A T É R I REFORMÁTUS GYÜLEKEZET JELÖLTEINK A 2006-2011 ÉVEKRE Pénzes László 1962-ben született, nıtlen, gépészmérnök. 1985-tıl tagja a gyülekezetnek.

Részletesebben

Mi van a lelkedben? XV. évfolyam 3. szám - 2013. október

Mi van a lelkedben? XV. évfolyam 3. szám - 2013. október XV. évfolyam 3. szám - 2013. október Mi van a lelkedben? Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét

ALAPTANÍTÁSOK. Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét ALAPTANÍTÁSOK Út a gyızelemhez 9. (Jelenések könyve, avagy az utolsó idık) A hetedik pecsét Jelenések 8:1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lett nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig. Itt

Részletesebben

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán Aranycsengettyû A Debrecen-Széchenyi kerti Református Egyházközség lapja XII. évfolyam 3. szám 2010. Május, Pünkösd Az Úr legyen veletek! (Ruth könyve 2. rész 4. vers) Egyszerûen szép bibliai köszöntés

Részletesebben

Hírlevél. Közel a csillag

Hírlevél. Közel a csillag RÉPCESZEMEREI Hírlevél IV. évfolyam, 2. szám 2008. December Közel a csillag A csillag közelít. Lángoló csóvája fényesen hasítja az égbolt fekete palástját. A világ, mint forró nyáron tikkadt föld az esıt,

Részletesebben

I. Mi a megtévesztés?

I. Mi a megtévesztés? I. Mi a megtévesztés? 1. Megtévesztés, félrevezetés, hitetés Mt 24,4-5 Jézus így válaszolt nekik: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen /4005/ valaki titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele A terápia a küldetés! 2014. Június 8. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele II/23. szám A terápia a küldetés! Milyen kevéssé látványos ez az elő-pünkösd! Se lángnyelvek, se nyelveken nem beszélnek

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó

Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok. Becseiné Kató Anikó Mátészalka Kossuth tér, 2011.03.13. Böjt Azért vannak a jó barátok Becseiné Kató Anikó Jézus mondja: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa." Imádkozzunk: Az Úr az én pásztorom, nem szőkölködöm.

Részletesebben

Emléksírköveink jelrendszereinek üzenetei

Emléksírköveink jelrendszereinek üzenetei ÚNYI ÚJSÁG XIII. évfolyam, 1. szám Úny Község Önkormányzatának Kiadványa 2009. március T A R T A L O M Fejezetek Úny község történelmébıl Katolikus egyházi rovat Református egyház húsvéti köszöntıje Óvodai

Részletesebben

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN 1 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 02. Juhász Emília Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN Olvasandó (lectio): 2 Móz 13,1-10 Alapige (textus): 2 Móz 13,8-9 És mondd el fiaidnak azon a napon: Amiatt történik

Részletesebben

ú ű Í Í Ó ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ú Í ú ú ú ú ú ű Í ű ú ú ú Í ú ú ú É Ó Á Á Á É Á Á Á ú ű Á Á Á É ú É Á ű Á ű Á Á Á Á Á ú ú Á ú É Á É ű ű ú ű ú ű Í ű ú ú ú É Í É Í ú ú ű ú Í ú Í ű ű ú ű Í ú ú ú ú ű ú ú ú ű

Részletesebben

Ó É Í ű ö ö ű í ö ö ö ö ö ö ö í ö ú ö í í ö í í í í ű ö í ö í ú Á Í Ó Á í ö ö ö ö ö ú Ú ö í í í ö ű ö ú ö Ú É É ö ú ö ö ú í í ú ú í ú ú í É ö É ö ú ú ú ö ú ö ú í É ö ö ö ö ö ö ú ö ö ú ú Á í ú ö Í ö í ö

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2.

ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2. ALAPTANÍTÁSOK Szolgálati ajándékok 10. A segítı szolgálata 2. Apostolok Cselekedetei 6:1-7 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok sokasodának, a görög zsidók közt panaszkodás támada a héberek ellen,

Részletesebben

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk

ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert

Részletesebben

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóim. Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te ígéreted szerint. Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!

Részletesebben

Á Á Á Ó ő ő ő í ő ö í ő ő ó í ó í ö ú ű í ó í ö ö őí ö ö ó í ő Á Á ö ö ű ö ö ö ö ö í ö ő ő ö ö í ő ö Ö Ú É Á őí í ö ö ö ö ö ő ö ő ő Ó ú ö ö ó Á ö ö ö í ö í ö í ű ö ö ű ö É ö ú ö í ö ú ű ö ű ö ö ő ű Ö ő

Részletesebben

ö í ő ő ő ö ö ö ö ö ő ő í ű ő ő ő ő ő í ű ő ő ő ű í ű ó ő ő ó ú ő ő ó ó í ó ö ö ö ő ő ő ő ú ú ó ö ö ő ő ű ö ö ú ó ó ó ö ú ő ó ö ő ő ö ő í ö ö í ő ö ő ö ő ö ú ő í ő ő ö ú ű ő ő ő ő í ö ö í í ú í ö ó ő ö

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Í ö Í ú Ú ö É Ú É Í Ó Ó ö ö ö Ö ú ú ú É Í É Í Ó Ú ö ö Ú É Í Ö ú ö ú ú Ö ú ű Í Ó ú Í ú Í Á É Í Ó Ö ö ú Ú Ö ö Ú É Í Ó É Í ú ű Í Í öé ö Í Í ú ú ű ö Í ú ű ö ú É ű ú ú Á ú Ö ú ú ö ö ú ű ú ö ö ö ö ú ű ú ö ú

Részletesebben

É ü ü ü ü ü ú ü ű ü ű ú ű ü ú ü ű ü ü ü ű É ü ű ű Í ú ü ű Í ú ű ü ü Í ú É É ú Á Á É Á Á Á Á Á Á Á É Á Á Á ú Á É É ű Á Á ű Á Á Á É Á Á Á ú Ó É É Ó ú ű É É Á ú Ó ü ű ü ú Í ű ú ű ű ű ű ű ű ú Í ű ü ű Í ű ü

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

ő ő ó ő ó ó ő ő ó ú ó ú ó ő ő ő ó ő ő ő ő ó Á ő Í ó ü ő ó ő ű ó ó ő ő ő ú ő ő ő ü ő ü ó ő ő ü ő ő ő ü ó ó ő ő ó ő ő ü ó ó ü ő ü ő ü ő ő ő ü ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő Í ó ó ő ó ő ü ő ú ü ő ő ó ő ú ő

Részletesebben

Á Í Ü Ü Á ü Ü Á Á Í Ü Íú Í Ü Ű Í ü ü Í ű ú ú ü ü ü ú ú ű Á É Á Í ú ü ú ü ü Í Í ú Í ú Á É Ő Á ű ű ú ű Í ű ü ű ú ű ú ú Í ü ü ú É ű ü Í Í ú ú Í Ü Ő Á É Á ú ű ú ü Ú Í ü Í ú Í Í ú ú ű ú Í ú ű ű ü ü ü ú ü ü

Részletesebben

Á É Á Á É ű ű Í É ű Í É Í ű Ü Í Ü Ü Í Í Í Í Í ű ű ű Í ű Í ű ű É ű Í Í É Í ű ű ű É ű ű Í ű ű ű Í ű ű Í Í É ű Á ű ű ű ű ű ű Í ű ű Í Í Í Í Í Í Í É Í Í Í Í ű ű Í ű Á ű ű É Í É Í Í Í É É ű Í Í ű ű ű ű Í ű

Részletesebben

ö É ú Á Á Á Á Á É ü É É Á É ö Ő Ó Á Ő Ó Ó Í Ó Á ö Á Á Á Á Á É ÁÉ Á Á Á É É Ú É Á Á Á É É Á Á Á Ö Ö É É É É É É ú Á É É Ó Á Ó Í Ó Á Á Á ú Á ö É É É É É ő Á Ú Í É Á ö Á É Í É Ő Ó Ó Á É Í Á É É ö É Á Ő Ó

Részletesebben

ű Ó ú ú ú ú ú Ö Ö ú Á Ú ű ú ú Ú É ú ú Ö Ö Ű ú ú ú ű ú É ű ú É ú ú ú ű ű ű ú ű ú ű ú ű ű ú ű ű ú ú Á ú É ű ú ú ű ú Ü ű ú ú ű ű ú ú ú ú Ö Ö Ú ú ú ú ú ú ú ú ű É ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú É Í ú ű ú ú ú ú ű ű É ú

Részletesebben

ú Í Ú É Á É É ú ú ü ü Í ÍÍ Á Í Í ú É Í ú ú Í Í ű ú ú ú ú ú ú ü ú Í ú Ö ü ú Í Í ü Í Í É ű ú Í Í Á ú Á Í ú ü Í ú Í ü Í Í ü Í ú Í Í Í Í ú Í Ú Í ü Í ü Í ú Ó Í ü Í É ú É ú Í ü Í ú ú ú ú Í ü ú Í ü ü É Í Í ú

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

Á Á Ö Á Ó Ü ü Á Ó Á Á Á ú É É É É É É Á Á Ó Á Ó Ó Á Ö Ó Á Ó Á Á Ó Á Ú Ö Ö Á Ö Á Á Á É Á Á Á Á Á Á Á Á É Ó É Á Ó É Ó Á Ó É Ó É Á Ó Ö Ö Á Ó ö ö ú Ö Á É Ó Ú Á Á Ú Ó Ó Ó Á Á Á Á Ú Á É Á Á ö Á Í Á Á É Í

Részletesebben

í Í Ő í Ü ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó Á Ó Ü í í ó í Ó Ü í Ó Ó í ó ó ő ő í Ó í Í í Ő í ó í Ó ö ó ó Ö ó ó Á Á ó Á ó É ő í í ő í Í í í í í ó ó ó í Ó Á ö Ö í í É Ő Á ó Á Á É Í É ó í ő í ő Ó ó ó í ó ő ó ó í ó ő Ó ő í

Részletesebben

ó Á Á É ó ó ó ó ű ó ó ú ó ó ú ü ó ó ó ü ó ó ó ó ó ó ü Í ű ó ű ú ü ű ó É ó ű ó ó ű ó ü ű ó ó ü ü ó ó ó ó Í ü ó ó ü ó ű ú ó ó ó ü ó ü ú ű ó ú Í Ú ű Í Ö ó Á Á Á Á É Á Á Á É ó ó ó ó ú ó ó ü ü ó ü ó ó ó ó ó

Részletesebben

Á Ú ő ú Ö ó ó ó ő ő ó Ö ő ú ó Ö ú ú ó Ü ú ó ó ó ó ű ó ó Í ú ő É É ő ő ű Ü ő ú ó ő ó ú ú ó ó ó Ö ú ő ú ő ú ő Ö ő Ü ő ó ó ó Ö ú ő ó ó Í Á É É É Á Á É É ó ú ó ő ó ó ó ó Ó ó ű ő ű ó É ú ó Ö ő ú ó Á É Á Í ó

Részletesebben

Í ö ö É Í ö ú ú Í ö Ö ú ö ú ú Ú ö ú Ö ú ú ú ú ú Ó ö ö ú ú ú Á ú Á ú ö Ú ö Ó ú Ú ö ö ö ú ö ö Á Í ö ö ú ö Í ö ö ö ö É ö ű ö Í ö ö ű ö É Á ö ö ö ö ú Í ö ö ú ö ö ú É Á Í ú ö ö ö ö Í Í ú Í Í Í É Í ű Í Í Í Í

Részletesebben

ű ű ű É Ü ű ű ű Ö Ü Ö ű Ö Ú Ö ű ű ű Á ű ű Á É ű Ú ű Ó ű É Ó É ű ű É ű ű ű Á ű ű ű ű Ö Ö É Ú Í ű Ó ű Ö ű Ö Ö Ö Ö Ö ű ű ű ű ű Ö É É Á Á É Ö Ö É Ú Á ű Ö ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű ű É ű Ő ű Á ű

Részletesebben

Amíg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnıttkorra, a Krisztus teljességét elérı nagykorúságra

Amíg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnıttkorra, a Krisztus teljességét elérı nagykorúságra Lekció: Lukács8,40-56 Textus: Efézus 4,11-13 Elhangzott 2010. január 24-én. Amíg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnıttkorra, a Krisztus teljességét elérı nagykorúságra

Részletesebben

ú ó ó ó ó ó ú ó í í ó í ú í ó í ú ó ű ú í Á ó í ó ó ó ó í í ó í í ó ó ó ó í ú ó ó í í í ó í ó í Ó Ö í ó ó ű í ó Ő ű í ó í í ó ű ű ú í ú í ó í ó í ó í í í í ó ú ó í ó í í Ő ű í ó í ó í ű ó ó ű ó ó ű í ó

Részletesebben

ó ű ü É ü ü í É ő É ü ü í ű ő í í ő ő ő ő í ő í ó ú ő ú ü Í ó ü ó í ü í ü ü ú ő ü í ü í ü ü ü Ü É É Ö ü Í í í ú ű ű ü í ú ó í í ó ü ű í ü Ü ü ő í ő ó ü í ó ü ü ű ü ú í ü ű ü ő ó ő í ü ú í ű ó ü ú ő Í ú

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

ú ú í í í í í ó ű í Ö Ú ó ő ő Ö í ó Ó ü Ó Ö í ó Ö íí í ó ó óó ó ó Ó ú ú ú í í ó í ő ó ó ú ú ú ú ó ó ó ó ú ú ő ó í ó ó Ü ú í ü í ü ű í Ü ú í ű í Ú í í í ú í ü Í ű í ü í í ü ú ü í í Í ó ó ó ú Í í ó ú í í

Részletesebben

ő ő ű í ú ő ü ü ü ú ü ü ő ü ü ü ü Ó Ő Ö Ú Í Á Ű Ó É É Á É ü ü ő ü í ő ő í í í ő ő ű í ú ú í ü ú í Á Ö í ő ő ű í ú ű í ő ő ű í ú Ő Ó Ö Ú Í Á ÍŰ Ó É É Á É ű í í ő ő ő ő í ő ő ő ő í ő ő ő í í ü í Ö í í ú

Részletesebben

Karácsony A szeretet ünnepe?

Karácsony A szeretet ünnepe? A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 12. szám 2009. december Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Karácsony A szeretet ünnepe? Ha az autók

Részletesebben

Ú Á É í ő í ó ó ó í ö í ö ö ö í ö ö ö ö ö Ú ö ó ö ö ö í ö í ő ö í í ő ö ú ö ó ö í Á í ó ő ú í ő ő ú í í ó ő í ó ó í í ő ó ó ó ő ó ó ő ü í ü ó ü ő ó ő ó ü í ó í ő É ö ö ö ő ü ő óí ö ű ö ü ó ö ö ő í ó í

Részletesebben

ö ö Ö Ü ó í ö Ö ó ó ó ó í í ö ö ö í Ü Ü ö ö í í ó ö í ó ó ó ú ű ó ó ó ó ó ó ó ó ö ö í ó ó í ó ö ű ö ö ö í ú ú ó ó Ö ö ú ű ö í ó ó í í ú ö ö í ú ű ó ó ó ó ó ó ö ó í ú ű í í í ó ó ó ó í ó ó í ú ö ű í ö ó

Részletesebben

Ü Ü Ü Ü É í Ú ő í Ó ő ő ő Ó í Ó ő í í ő ő ő ő ő Í ő ő Ó ő Ó ő í í Ó í Í ő ő í ő ő É Ó í í ő ő í í ő Ó í ő ő Ó Ó í Í ő Óí ő Ü Ü Ü Ű Ó í Ó ő ő Ó Í ő Ó í ő ő í í Ó Ó í í Ó Ó ő í ő Ó Ó ő í ő í ő ő í ő ő ő

Részletesebben

á á Á Á É É ÉÉ ú í Á Á É ö É Á Á á á é á é á Ű é á á é ő á á á é ú ő ő é á ó é é á í á ó á é ő é á á á é ó í á á ü é é á é á á é á á ó é é ö é Ü Ö Ö á á é é í é ú á ö é ö é é á á é á á é é ő á ő ő á é

Részletesebben

Ő Á Ő É ö ö ö ö ú Á ö Ö ú ö Ö ö ö ű ú ú ö ö ö ö í í í ú ö í ö ű í í í í í í í ö í Í Í Á ö í Í ö í í Í ö É Ü ö Á í í ö ö ö í ö í ö ö í ö ű í í í í í í í Í ö í ö ö í Í Í ú í Í ú ö ú í í ú Í ö ö ú ö ö Í ö

Részletesebben

Ü Ü ó ó É í í É ó í ó ü ú ó ó í ú í ó ó í í ó ű í ó ú ü í ú ó í ü ó ó í í ü ó í ü ű ú Ö í ü ű ó í ú ű ó í Í ü ó Í ü ó ú ü ú í ü í ű ó í ü ü ü ü ó í Í ű ű í ü Í ű ó í ó ó ü ó ü ó ű ü í ű ó ü ó ó í í ü í

Részletesebben

Í ű é ó ú Á ö ő ö é é é á é é ó ú ő ö é ó é á é é é é é é é ó á É É ü ő é é ó á á í á ó á é á ó á é é ü ó é ü ö ó ú ö é ö á ű á í é é é ü é é é ö á á á é ó é é ü á ü á á ú á á á á é é é é ü é é é ó é á

Részletesebben

í á í ö ö ö é ú é ö é ö ü é ö é é é á é á ü á ó á é Íí ő ő é ü é á á á ó ó ú ö é áíű ő ő é ö ó é í é é é á á é í á á ó é á ó é ü á é é Í í é ü ő ő é á é ü ú ó á é ű ő é ő ő ö ű ő ő á á á á í é é é á á

Részletesebben

ó Ö ü Ö ü í ó ó ü í ó í í í ó í ú ú í í ó í Ú ü í ü Á ü í ú ó ó ó ó ü ü ü Ö í Ü í ü É ó ü ó í í ó í í ú ó ü ó í ó í ü É í í ü ü Ö í Ö ü ó í ó ó ó Á ó ü í Á ó ú ú ú ó ó í ü ü Ö Ö ü Ó í í í ó ó ó ü í ó ú

Részletesebben

Ó Ú Ö É Ö Á Ú Ó É Ö É É Ö Á Á É ö ü ö í ö ö ő ó ö ö ő ő ö ó ö ű ő ő ö ö ű ö í ő í ű ö ü ű ö ó ö í ó í ű ó ű ö ő Á Á í ú ő ö ö í ó ú ó ú ó ú ó ú ó í ó í í ó ö ö Ö í ó ő ú ő ó ú Ö ű ő ö ö Á Á Ó ó í ó ó ö

Részletesebben

Í Í ú ú ü Í ű Á ú ü ü Á Ú Ó Á ü ü ü Í ü ú ú ú ú ú ü Í ú ü ü Á ú ű ü ü ú Í ü Á ű ü ü É Á ü ü ü Á ü Á Á ü ü Á Ö ü Ö ű Ú Í ú ú Ö Ö Ú ú ü Í Ö ű Ö Ü ú Ö ü Í ü Ü Ö ü É Ö ű Ü ú Á ü ű ű Í Í ű Í ú ú Ó Í É Í Á ü

Részletesebben

ó Ö Ö ü Í Í ó ü í ó í í ü Í ü ü í ó í ú ó í ó í ó ó ü í Á Á í Ó É í Ó ó Ó í Í í í ó í ó Í ó ü ü Ö ü ó í Ó ű Ó ó ó ü í ó í í Ó ú ó ó ó ó ü í ü Í Í ú í Í Ó ó í ü üó ó ü ó í ó ú í ü í Ó Í í Í í ó ó Á ó ó

Részletesebben

Ö Ú Á É É Í Á Ü Á É Ö Ö ő Ö Ö Ö É Ó Ö Ö Ó Ö Ö Ö Á Ű É É Ó Ó Ó Ö Ó ő Í ő Ó Ö Ö Ö Í Ö Ú Ó Ó Ó Ö Ö Ó Ó Í Í ö ú ö ű ö Á ö Í ő Á ö ü ö ö ü ö ü ö Ú ö Ö Ö Ö ő ő ő Ó ő ö Ö ÍÍ Ö Í Ö Ö Í Ö Ö Í Í ő Ö ö ő ő ú ö ü

Részletesebben

ő Ö ő í í ó ó ó ú ő ó ó ü ő ö ő ő ó ó ü ó í ő ö ö ö ó ő ó ö ö ő ó ó ó ó ö É ó ó ű ö ü ő ó ó ú ó í ó ő ó ó ő ú ó í í í ó í í ő ó ó ő ü É É Á Á É É ó ő ö ő ő ő ő ö ő ő ö ő ő ő ü ó í ö ó ó ő ú ő ó í ő ö ő

Részletesebben

í ő ü í ú É ó ő ő ö í ó Í ú í ő ü í ú ü ő ó ó ő ő ő ő ó ö ö ü ö ö ó ö ó í ö ö í ő Ö Ö Ö ő ó ő ő ő ö ő Í ó ő ó Ó ő ó ö ö ú ú ö ö ú ö í ő Á Ö ő ő ó í ő ü í ú ü ő ő ő ő ő ó ö ú Ö ú ú í ö í ó ó Ö ö ő ö ó ú

Részletesebben

Ö É É É É Á ü é ü ö ó é é ú é ő ú ö ö é ú é ő é í é é ó ü ü ó é ő í ó ó ű é é é é ő é é é ó ő ö ő ö ó ú ó é é ű í é ó ó é é é é é é é ő ó é é ő é ó é é öü ő é é é é ó é ő é ö é é í é ó ő ó é é é ü ó ú

Részletesebben

ő ü ö í é é é é ő ő ő í ő ő ő ó é é é é ü ö é é ő é í ő ó ó é ü ö ő é é é í é ö é ű ö é éé ő ü é éé ő é ó í í é é í ú é é ö í é é é é é é ú é é é ú é í ó ű ö ő ö ó ü ő ó ö é é é é é éü ö ű é é ü ő ó é

Részletesebben