Három elveszett város

Átírás

1 Három elveszett város Lawrence Durrel A történelem szerepe kicsi, de nagyon fontos ebben a könyvben: valahogy egy bizonyos reneszánszkori képre emiékeztet, amelynek előterét egy barnás homályba boruló cellájában ülő remete foglalja el, válla fölött azonban, sziklába ágyazott drágakőként ott világít a helyiség egyetlen ablaka, megmutatva a kánt mosolygó vidék látképét a maga pontos és ragyogó távlataival, mintegy szimbolizálva azt a világot, amelynek a remete önként hátat fordított. Szeretném elérni, hogy a mi könnyedén elbeszélt történetünk során egyre inkább előtérbe kerüljön a sziget történelmének gazdag és sokszínű háttere. Csakis így lehet igazán elevenné tenni a dolgokat az olvasó szemében, akinek keze nem érintheti a Camerius körüli fű zöldjét, és aki nem érezheti a Lindosz szikláit sütő nap melegét. Nézzük hát, mi van a három ódon várossal, amelyek egykor, még mielőtt Rhodoszt, a fővárost alapították volna, jelentős szerepet vittek a sziget politikai életében. Lalüszoszból sajnos alig maradt valami, a másik kettőt azonban földrajzi helyzete megőrizte, s a szigeten körbefutó, mintegy száz mérföldnyi korszerű autóút segítségével, gyermekükből, a fővárosból könnyen meg lehet közelíteni őket. Nagyjából egyenlő távolságra fekszenek Rhodosz szigetének csücskétől, ahol a főváros terül el, egyik a sziget északi, másik a déli partján. Bár az út segítségével könnyen hozzáférhetők, mégsem így legszebb meglátogatni őket. Arra a szép augusztusi délutánra gondolok most, amikor attól a lelkesedéstől áthatva, amelyet az előttünk álló hosszú vífcend okozott, Gűdeonnal együtt felkerekedtünk, hogy az ókori városokat meglátogassuk. Utitervünk igen ötletes volt, mert úgy intéztük a dolgokat, hogy

2 Hoyle és Mills ugyanakkor autóval indul útnak, s esténként mindig találkozunk, hogy együtt élvezhessük a táborozás örömeit. Az idő és a távolságok nem tették lehetővé számunkra, hogy az egész utat gyalog tegyük meg, ezért úgy terveztük, hogy két szakaszban Cameriusog gyalogolunk, onnan aztán autóval megyünk tovább Lindoszba, ahol utunk utolsó éjszakáját szándékoztuk tölteni. Elhagyva a várost, a magasabban vezető utat választottuk, ha jól emlékszem azért, mert arrafelé a Monté Smitih lábánál volt egy sziklasírokban bővelkedő terület, amelyet Gideon szeretett volna alaposabban szemügyre venni; a nap közben melegen sütött, a domboldal pedig elég meredek volt ahhoz, hogy alaposan kifullassza Gideont, amíg elértük a Rhodosz városa mögött emelkedő magaslatot. Alattunk a tenger tökéletesen csendes volt, szinte kocsonyásan hidegnek hatott, a régi erődítmény szürke falai pedig, viharverten és repedezetten, egy elaggott elefánt bőrére emlékeztettek. Neohori (Üj város) falai és piros háztetői ezzel szemben simán és üdén ragyogtak. (Valamikor egy ókori szerző állítása szerint itt Keretohori, azaz Kakukkváros terült el, s ez a név nyilván lakosai kétes erkölcseinek volt köszönhető.) Rövid ideig ültünk egy sziklasírban, amelynek hőmérséklete, Gideon észrevétele szerint, olyan volt, mintha lakója épp az imént távozott volna belőle, hogy egy kis tengerparti sétát tegyen; aztán felvéve hátizsákjainkat, továbbmentünk felfelé, az utolsó villák és egy szétvert tüzérségi üteg maradványai mellett, ahol néhány sötét bőrű indiai hevert fecsegve a fűben, majd elértük az országutat, amely napsütötte szikláktól szegélyezve vág át a dombtetőn. Nyugat felé, a triandai kavicsos partok közelében a tenger berlini kék és ibolyaszínű vize, a homokkal érintkezésbe ikerülve, elvesztette eredeti színét, és zöldnek, citromsárgának látszott, sőt néhol olyan élénksárgának adott helyet, mint az érett mandarin héjának színe. Itt újra leültünk, hogy kifújjuk magunkat, közben az alattunk húzódó főútvonal forgalmát figyeltük. Egyszerre feltűnt autóján Mills, gyorsan gördült tova, mintha sürgős találkára sietne, porfelhőt csapva maga mögött, ügyesen kerülve ki az ellenkező irányból jövő hosszú öszvérkaravánokat, amelyek a rhodoszi piacra vittek különféle termékeket. Útitársaim szakértői figyelmét itt egy csoport birka vonta magára. Amióta gazdatiszti állást tölt 'be, viselkedése nevetségesen különössé vált, valahányszor valami lábasjószágot pillantott meg. Látod, ez pompás tehén" szokta mondani, vagy: Odanézz! Mit szólsz ezekhez a birkákhoz?" Most is, míg én egy fenyőfa alatt ültem, Gideon eltávozott mellőlem, hogy a nyájat kísérő pásztorfiúval társalogjon. Amikor viszszatért, mintha kissé gondterheltnek látszott volna. A belük nincsen rendlben,, mondta később. Remélem, nem valami fertőző betegség." Az elénk táruló lapályon óvatosan haladtunk, mert a mindenütt jelenlévő aknák veszélye sok gondot okozott, tekintve, hogy az aknamezők elhelyezkedéséről egyetlen részletes térképet sem adtak 'ki. A második világháború alatt az olaszok oly ügyetlenül szervezték meg védelmi rendszerüket, hogy amikor a németek bevonultak Rhodoszra, kénytelenek voltak újabb területeket aláaknázni. Az utóbbiakat feltüntető térképek szerencsére kezünkben voltak, de még mindig vannak a szigeten nagy, nyilván nem tartott aláaknázott területek, s Gideon élete nemegyszer került már vesszélybe, valahányszor arra kényszerült, hogy

3 lábujjhegyen közismerten elő" területre merészkedjen, és megmentse kutyáját, Homéroszt, amely különös módon mindig nem ajánlatos területre tévedt. Kanyargó száraz ösvényeken mentünk át a völgyön, ezüstös olajfaügeteken, mirtusz- és kakukkfűillatú legelőkön keresztül, amelyeken kecskenyájak legelésztek. A viskókat itt valóságos hibiszku&z- és oüieanderfalak vették körül, egyszernkétszer megálltunk, és idegen ajtókon kopogtattunk be, hogy megkérdezzük, alá van-e aknázva a terület, amelyen járunk. Ebben azonban senki sem voüt biztos. Egy piros kendős öregasszony megnyugtatott (bennünket, hogy errefelé nincsenek aknamezők, csupán az út túlsó felén, az archaikus romok között" van egy nagyobb veszélyes terület. Gideon szitkozódott. Hihetetlenül tehetségesek voltak a németek abban mondta, hogy éppen értékes antik emlékek között rendezzék be állásaikat. Micsoda vandalizmus! Pedig ez csupán jellegzetes teuton katonai logika. Ugyan melyik katon?v parancsnok tudna egy akropolisznál jobb védelmi állást választani?" Szerencsénkre élelmiszereket nem kellett magunkkal hoznunk, mert üzentünk Péternek, a phileremoi idegenvezetőnek, hogy várjon ránk, s ismerve Péter természetét és szokásait egy személyben volt vadorzó, idegenvezető és példás családapa, egy nyárson sülit báránynál kevesebbet nem is vártam tőle. Ezt meg is mondtam Gideonnak. Bárány?" 'kérdezte izgatottan. De hiszen mi megtiltottuk a bárányvágást." Várj, amíg megkóstolod, Gideon, fűszeresen, fokhagymával, mártással." Gideon nem állta meg, hogy meg ne nyalja az ajkát, de feddőleg csóválta fejét az ötlet hallatára, majd menet köziben tenyerével rácsapott egy olajfa törzsére, mintha így akart volna megszabadulni a kísértéstől. Trianda faluja sík talajon áll a róla elnevezett gyönyörű völgy végében; a házak tartózkodón távolabb húzódnak az országúttól, amely keresztülhalad rajta, legnagyobbrészt elbújnak az olaj-, narancs- és JügefaíflÉigetek mögött. A tehetősebb rhodoszáafc nyaralói ezek; itt ugyanis minden számottevő embernek az a vágya, hogy legyen egy kis háza Triandában, ahol augusztus és szeptember folyamán saját fügefájának árnyékában hűsölhet, amikor is Rhod'oszban kibírhatatlan a meleg. Itt élt Lady Hester Stanhope is jutott eszembe, a szigeten való rövid, de drámai tartózkodása során, ezeknek a vaksin pislogó rácsos ablakú és belül sötét kis török házaknak egyikében, amelyek elöl a narancs- és cseresznyefaligetek elzárják a tenger látványát: itt történt, hogy nadrágba, illetve annak török megfelelőjébe öltözött. Itt hátat fordítottunk a tengernek meg a falunak, és Phileremo lapos tetejű hegye felé vettünk irányt, ahol valaha Ialüszosz vára állt, amely idegen hadseregek százai ellen szolgált; első védelmi vonalként. Görögök, rómaiak, frankok, törökök, németek jártak már errefelé. Különös, hogy az egykori akropolisznak itt nyoma sem maradt. Tőlünk jobbra a völgyben, amikor elértük az első felfelé vezető útkanyart, megpillantottuk az archaikus romokat", amelyekről az öregasszony beszélt nekünk: lövészárkok és sáncok sorát, amelyek négyzetesen rajzolódnak ki a vörös talajon. Hogy ezek közül mi a régészeti emlék, és mi a katonai munka, azt innen képtelenek voltunk megítélni, amíg csak a sűrű fiatal fenyőerdőn

4 keresztül vezető kanyargós utat követve, az előttünk magasodó hegygerincet el nem értük. Itt fenn a dombháton Gideon szünetet rendelt el, egy ideig ültünk, és néztünk le a völgybe, amely szélesen elnyúlva tárult elénk, a megművelt területek (négyzetei rozsdabarnán és zölden rajzolódtak ki, úgyhogy az egész látvány valami finom, régi, de alaposan összestoppolt kockás skót szövetre emlékeztetett. A nap már lehanyatlott Tilosz mögött, s a szemben lévő hegyek vörösborszínűvé és éles körvonalúakká váltak. Könnyű szél fodrozta a városon túl lévő sekély vizeket, és finom permetet sodort magával déli irányban. Trianda szomjazik ezüstszürke olajfái között. Közvetlenül alattunk láthattuk az enyhén kiemelkedő földhányást, ahol valaha lalüszosz városa állt: egészen jól ki lehet venni a barázdás, forradásos terepen az egykori fai szaggatott nyomait. Az aknamezőknek azonban ebből a távolságból semmiféle látható jelük sincs. Nyugat felé a Monté Raradisón (majdnem pontos mása a Phileremónak) lévő szétvert hegyiüteg helye egy pillanatra fellángol, amikor a nap fénye megtörik az ott heverő üveg- és fémdarabokon. Még vagy fél óra időnk volt, úgy számítottam, amíg a dombhátról kedvünkre gyönyörködhettünk a romokban. Azután elfordultunk a látványtól, és tovább kapaszkodtunk fel a meredek úton a tető felé. A levegő hűvösebb lett, és balzsamossá vált a körülöttünk lévő fenyőerdő illatától. Időről időre hangosan Péter nevét kiáltottuk, és a visszhang egyidőben háromnnégy különböző irányból verődött vissza hozzánk. De választ nem kaptunk. Péter bizonyára fenn a kolostornál várakozik ránk. Egyszer azonban, nem tudni honnan, nevetést hallottunk, ami alaposan megijesztett bennünket. Olyan volt ez, mintha maguk a fák nevetnének. Homérosz ugatni kezdett. Tanácstalanul forgolódtunk, hol jobbra, hol balra tekintettünk, mint Shakespeare Viharjának szereplői, miközben Péter kuncogó nevetése fáitól fáig, száklától szikláig verődött. Végül megszánt -bennünket, és lemászott a fáról, amelyen rejtőzködött. Ruhájáról lesöpörte a port és fakérget, úgy jött felénk; alacsony, zömök ember volt, sárgás szemmel, pisze orral, kerek arcán ellenállílhata1>lanul komikus vonásokkal. Ugye, azt hitték, valami kausz* vagyok?" kérdezte. Kezet fogtunk, és Péter kifejezte elégedettségét, hogy megismerkedhet Gádeonnal, akitől sok szívességet szándékozik kérni. Ezután mindhárman letértünk az útról, egy kanyargós ösvényen igyekeztünk a csúcsot elérni, mélyen 'benn jártunk a virágzó anemónák és a sűrű bozót között, amely a Phileremót borítja. Először is mondta Péter, díjmentesen megmutogatom a romokat, utána pedig elmegyünk hozzám, ahol nagyszerű vacsora várja önöket." Gideon dörmögni kezdett. Bizonyára egy bárányt vágott le nekünk jegyezte meg fölényesen, de láthatóan vívódva a hivatalos kötelesség és az éhség között. Egy bárányt? kiáltotta Péter sértődötten. Hat emibernek, az én csaladomat nem is számítva? Két bárányt vágtam! Ügy számítottuk, hogy estére a többiek is csatlakoznak hozzánk, s takarókat meg matracokat hoznak Gideon és az én számomra. * A rhodoszi néphit szerint kecskelábú, fején szarvakat viselő erdei szörny. Valószínűleg a Pán-kultusz maradványáról van szó.

5 Phileremóról manapság kevés a mondani való, a kolostort tönkrebombázták, a szent szűz képének pedig, amely a keresztes lovagok korában oly sok hódolat tárgya volt, már régóta nyoma veszett. Azon kaptuk rajta magunkat, hogy megrongált ágyúk között, üres gránáthüvelyekkel borított területen járunk. Olaszország fegyverletétele után Phileremo az olasz és német csapatok közötti heves összeütközés színhelye volt. Az olaszok, bár számuk a németekének 'hatszorosa volt, mégsem tudtak a stukák bombázásainak egy hétnél tovább ellenállni. Tömérdek lőszert és egy kisebb 'halom acélsisakot hagytak maguk után. A kis kolostor romokban hever. Néhány bizánci és hellenisztikus eredetű kődarab fekszik rendetlen összevisszaságban a kertben. De innen, a szerzetesek árnyas, fasoros sétányáról, amely az egész lapos hegytetőt egyik végétől a másikig keresztben átszeli, páratlan a kilátás. A sziget belseje irányában még a imaritzai repülőteret is látni innen, ahol most megrongált, elhagyatott repülőgépek láthatók, némelyik szárnyatlan, s úgy hevernek ott, mint megperzselt molyok egy lámpa tövében. A repülőtér zöld medencéje után újra dombok emelkednek, egészen a Monté Profeta zöld hegyi okáig. A régi időkben mondta Péter a panagliai Madonna képmása a sziget védszentjének számított. Válságos időkben körmenet vitte körül Rhodosz városában. Utoljára akikor, amikor a törökök ostromolták a várost, de nem használt. Honnan szerzi ezeket az értesüléseket? kérdezte Gddeon. Van egy öreg szerzetes a faluiban, az mesélte nekem. Hát ő honnan tudja? Könyvekből válaszolta Péter. Sok könyve van. Azelőtt nagyon sok ereklye is volt itt a szigeten, de most egy sincs. Evvel igazat mondott. Torr* összeállított egy listát, amely az effélék hosszú és változatos sorát jegyzi fel. Idézem: Az ereklyék közül a legfontosabbak: Keresztelő Szent János jobb keze, egyike a három bronzkeresztnek, amelyeket Helen császárnő abból a medencéből öntetett, amelyben Krisztus az apostolok lábát megmosta, egy kereszt, amely az eredeti kereszt fájából készült, a töviskorona egy darabja, amely minden nagypénteken kihajt, és Júdás harminc ezüstpénzének egyike, amelynek a papok által a nagyhéten készített viaszlenyomata rendkívül hatásos volt a szülési fájdalmakkal szemben, de a tenger veszedelmeitől is megóvta az embert." Amíg Gideon és én a domboldalon újabb felfedező utat tettünk, P eter leült egy fa alá, hogy bevárja a társaság másik részét. Amikor visszatértünk, hangokat hallottunk a fák közül. Mills, feleségének nagy ijedelmére, már javában gyűjtögette az emlékeket a gránáthüvelyek közül, amelyek szanaszét hevertek az ösvényen. Hoyle Sand öreg német gyártmányú autójában ült, s szemüvegén keresztül a látóhatárt kémlelte, Sand és E. Péterrel együtt pedig a kolostor tornyának lépcsőit mászták. Hoyle és Mills hosszú, kíméletlen ugratása és gúnyolódása után, amikor Gideon végre efcmerte, hogy éhes, és hajlandó vacsorázni, megindult a díszmenet lefelé a hegyoldalon Péter házához; Hoyle minden ötven * Angol utazó és régész, Rhodoszról szóló kétkötetes műve 1885-ben jelent meg, Rhodos in Ancient Times, illetve Rhodos in Modern Times címmel.

6 yardnál, egy svájci óra pontosságával, kis pihenőt tartóit, Mills pedig teli torokkal énekeit. Péter háza a főúttól távolabb fekszik, mintegy kétszáz yardnyira attól a helytői, ahol az út elágazik, s egyik ága a fenyőerdőn keresztül a dombtetőre vezet. Hátával a hegyoldalnak támaszkodik, tornácát óriási platán árnyékolja be, s közvetlen közelben bővizű patak bújik elő a hegyoldaliból, úgyhogy a levegő a nagy fa alatt az árnyék és a finom permet örök keverékét jelenti. A hideg, sebes víz zúgása mellett gyerekek kiáltoznak és játszanak egész nap, a hét kanárikalicka lassan himbálózik a teraszon lévő lugasban, miközben lakóik a vízcsobogás dallamára énekelnek. Egy ilyen sebes patak mellett lakni ugyanolyan, mint a tenger közeiében élni; sötét víz zuhan itt le a mélybe a kövekre, s hangja állandó hátteret, zenei aláfestést szolgáltat az ember életéhez. A levegő remegett és lüktetett körülöttünk, mintha egy nagy dinamó zúgását hallottuk volna. Még bent a házban is, ahol a víz hangja elcsendesült, ott is éreztük dobhártyánkba idegiződve mély visszhangját. Péter háza egy ingatag erkéllyel is dicsekedhet. Nagyon veszélyes tákolmánynak látszik, s az első emelet magasságában húzódik végiig a házon. A magiasiságérzet, az alattunk szélesen kitáruló vidék és a félelem, hogy bármikor átbukhatunk a buta deszkapalánkon, és leeshetünk a völgybe, különös jelleget adott a mi phileremói vacsoránknak. Hoyle azt mondta, úgy érzi magát, mintha egy léghajó gondolájában ülne. Péter érzéke metaforánk iránt semmivel sem volt 'kisebb, amikor büszkén hozzátette: Itt ülve megtudhatjuk, mit éreznek a madarak, amikor 'kalitkájukat a fára akasztjuk." A ház bővelkedett lábasjószágban és apró, fekete szemű gyerekekben. Egy csöpp, makulátlanul tiszta bárány is asztaltársaink közé tartozott, gyapja lágy volt, akár a moha, szeme fekete, mint a szén. Végtelen figyelemösszpontosítással bort ivott egy tányérból, sevrófinom tapintású fülei előre-hátra billentek lapos, gyapjas koponyáján. Két teknősbéka sétált ártatlan nyugalommal körülöttünk. Gideon a 'kisebb gyerekektől nagyban vásárolta a 'kabócákat, és azután szabadon engedte őket. A rjarasztgyerekek között megvan itt az a csúnya szokás, hogy a foglyul ejtett kabócát zsinegre kötik. Ha aztán fejük körül forgatják, tiltakozásul hangos zúgást hallat. Fölösleges külön hangsúlyozni, menynyire gyűlölte Gideon ezt a szokást, s amint meglátott egy ilyen kabócát, rögtön megvásárolta. Lássuk csak hallom szinte ma is a hangját. Hat gyereknek hat kabócáért fejenként öt lirettát... Hiába, Hoyle, a humanizmus költséges dolog. De hát mi mást tehetne az ember." Hoyle azonban, aki nagy buzgalommal faragta a báránycsonitot, nagyon is elfoglalt volt ahhoz, semhogy ennek az elmélkedésnek túl sok figyelmet szentelhetett volna. Azt hittem, kicsit rágós lesz dünnyögte, miközben bekapott egy falatot, de hála Fthileremo királynőnek, egyáltalán nem rágós. De nem ám!" Lámpákat gyújtottak, és szegre akasztották őket. Gyenge, reszkető fénnyel világították meg az erkélyt. A földszintről nézve, ahol F^eter felesége bográcsban egy nyolckarú polipot főzött, az erkély úgy hatott, mintha kivilágított hajó volna, amely valami csatornán vagy egy nagy tó csendes, háborítatlan tükrén úszik. Annyira költőinek találtam ezt

7 a párhuzamot, hogy Millsnek is elmondtam, aki velem együtt jött le, hogy a polipot szemügyre vegye. Igen, éppen olyan mondta, amikor mellettem állva felpillantott. Gideon pedig, amint egymás után emeli szájához a poharat, olyan, mint valami kalózkapitány." Valóban, Gideon éppen olyan vörös volt, hogy bármelyik lámpának is beillett volna. Ragyogott. Monoklija elhomályosiult a jókedvtől. A negyedik palack bor hatására megoldódtak a nyelvek. A polipot, amely úgy festett, mint egy főzött autógumi, hangos üdvrivalgással és tapssal fogadtuk. Gideon még külön pohárköszöntőt is mondott. A polip sajnos nem volt abban a helyzetben, hogy erre a megtiszteltetésre válaszolhatott volna. Rotyogó, bőséges, fokhagymával és borssal fűszerezett piros mártásban hevert. Hoyle szakértői arccal újra megállapította: Attól féltem, (kicsit rágós lesz, de itt szájába vett egy szívókorongot örömmel állapíthatom meg, hogy nem rágós. Egyáltalában nem." Mills leszaladt kocsijához, és felhozta gitárját. A faház nagyszerű rezonanciás szekrénynek bizonyult, (mintegy elmélyítve, ihangosabbá, meggyőzőbbé téve a húrok hangját. Különös volt az ének hangja itt a sötétbe borult kék völgy fölött. Legnagyobbrészt görög népdalokat énekeltünk, és ismételten élveztük rendkívül tiszta dallamvezetésüket, a szavak és a melódia tökéletes összhangját, lüktető táncos ritmusukat Később Péter felbátorodott, és elénekelt néhányat kedvenc anatóliai dalaiból, rövid negyedhangokkal, furcsán szökdécselve hangjegyről hangjegyre. Az éneklésnek ehhez a módjához az énekesnek hátra kell vetnie a fejét, és magas, természetellenes fejhangokat kell kiadnia magából. Péter hangja úgy bugyborékolt gégéjében, mint a rózsavíz a nargilé hűtőjében, s úgy követte a régi dallamok hajlatait és bonyolult tekervénye&t. Madárének ez, látszólag rögtönzött és fegyelmezetlen, valójában azonban még nagyobb önfegyelmet és biztosságot követel meg, mint az éneklés európai módja. Amellett, hogy a dalok sokban emlékeztettek a krétai és macedón dalokra, még valami más is volt 'bennük; Arábia és Perzsia fűszeres ízeit hozták magukkal. Fájdalmuk nem olyan vad és szenvedélyes, mint a görög hegyvidékiek dalainak fájdalma; lágyabb, kifinomultabb. Gideon ekkor már aludt, feje az asztalra hanyatlott. Hoyle, akinek minimális adagja étkezésenként fél liter bor volt, még egy pohárral töltött magának, s nyilván emlékeire gondolt; azok a dalok juthattak eszébe, amelyeket régen, a háború előtt, Bejrutban és Damaszkuszban hallott. E. fekete szemeit az énekes arcára szegezve, követte az ének hajlékony menetének minden egyes hangjegyét. Chloe, Mills felesége, a bárányt simogatta, s megpróbálta érdeklődését felkelteni egy falat polip iránt. Mills és Sand tenyerük között diót törtek, s arcukon túl hangsúlyozott aggodalom tükröződött, vahalányszor a dióhéj ropogásának hangja Pétert zavarni látszott. De az énekes ügyet sem vetett erre. A gitárt lazán térdei közé fogta, tompa ujjai otthonosan pihentek rajta. Amikor ezt a képet egy pillanatra felidézem képzeletemben, újra magam előtt látom Pétert, amint fekete szemét az alattunk elterülő sötét völgyre szegezi, ingűjja fel van gyűrve, gallérja nyitva van, hangja úgy lüktet torkában, mintha második pulzus lenne. Ezután jött az autók zúgása, a hangos búcsúzkodás, a fenyőfákon végigpásztázó reflektorok széles fény csóvái, majd az egyre inkább el- HlD, 5 377

8 haló motorzúgás a völgyben. A társaság autós része távozott. Későre járhatott már az idő. Egyedül maradtunk a hegyipaitak zúgásával és a baglyok rikoitozásával Gddeon és én, hálózsákjainkba bújva, a tornácon tértünk nyugovóra.,,az első kakasszóra fenn kell lennünk" mondta Gideon bizonytalan hangon, mint aki maga sem hiszi, hogy ez lehetséges lesz, aztán karjára hajtott fejjel álomba merült. Elfújtam a lámpákat, de még sokáig ébren feküdtem, és hallgattam, amint a szél susogtatja a fenyők ágait, és a völgyön áthaladó autók gyenge hangját. A gyerekek már régen ágyban voltak. Csak Péter ült még fenn az elárvult erkélyen, utolsó pohár masztika-borát iszogatta, mielőtt bement a házba. A Phileremo szárazföld felé eső oldala mögül előbújt az újhold, és a látóhatár fölé emelkedett. A patak közben szakadatlanul folyt a hegy szívéből, vize megállás nélkül csörgedezett a köveken, mielőtt a mohok és zsázsák között újra a föld alá bújt volna. Hangját azonban már anynyira megszoktuk, hogy talán észre sem vesszük, ha a víz folyása hirtelen megáll. Hajnalodott már, amikor felébredtem. Hálózsákjából félig kibújva, Gideon a hátán fekve úgy horkolt, mint valami gőzfűrész; arca kisimult és fiatalosnak látszott, monoklijának helye fehér körként rajzolódott ki a szeme körül, s úgy hatott, mintha valami forradás volna. Hogy a ház mögötti mellékhelyiséget elérhessem, át kellett mennem a földszinti szobán, amelynek berendezése egy szürrealista festő számára nagy gyönyörűséget okozott volna. A szobában egy varrógépet, néhány XV. Lajos korabeli bútordarabot, egy Sheraton-féle pohárszéket, egy íróasztalt, egy írógépet és egy gyönyörű nagy zongorát láttam rendetlenül felhalmozva, a tervszerű elrendezés legcsekélyebb kísérlete nélkül. A zongora fehérre volt festve. A felhalmozott 'kincsek még abból az időből származtak, amikor a háború alatt Rhodosz városában heveny éhínség ütötte fel fejét, a parasztok pedig nem voltak hajlandók termékeiket pénzért eladni, mert annak elértéktelenedésétől féltek, sőt olyan hírek is keringtek, hogy az olaszok által kibocsátott lirettát a megszállók kivonják a forgalomból, és valami értéktelen valutával helyettesítik. Ezért főzelékféléik ellenében csak értékes holmit fogadtak el, úgyhogy akkoriban reggelenként hosszú szekérkaravánokat lehetett látni a városból elindulni, bútorokkal, képekkel, írógépekkel, edényekkel és vásznakkal megrakodva. A távoli falvakban aztán gazdát cseréltek ezek a tárgyak, s a parasztok házai ma is tömve vannak velük. De miért festették be a zongorát? Péter magyarázatéban volt bizonyos méltóság: Természetesen befestettük mondta. ön éppen olyan jól tudja, mint én, hogy a fekete a gyász színe. Nem akartuk a halált a házhoz csalogatni. így hát befestettük fehérre." A levegő még friss volt az éjszakai harmattól, amikor felkeltünk, s megállás nélkül mentünk, amíg csak Kremastót el nem értük, ahol megnéztük a templomot, a mellette lévő szent forrással s a hatalmas ciprusokkal, ahol a vikárius, aki olyan volt, mint valami vihar tépte madárijesztő, egyik ikontól a másikig vezetett bennünket, miközben mindegyikhez bőbeszédű és zavaros magyarázatokat fűzött. Ezután megittunk vele egy pohár ragadós likőrt a napsütötte templomudvarban, amelynek talaja hófehér tengeri kaviccsal volt 'kirakva, s amelyet két apácakülsejű öregasszony ragyogó tisztára söpört.

9 Jézus mennybemenetelének napján Kremastóban tartják a sziget legnagyobb vallási ünnepségeit. A szénit ikon, akárcsak Tenoszban, itt is évenként megteszi a maga csodáját, s az idegen zarándokok Törökországból és a környékbeli szigetekről csapatostól jönnek az ünnepségekre. A szárazfölddel való rossz összeköttetés ellenére is, magyarázta az öregember, a hívek igen tekintélyes csoportja várható. A háború alatt minden szünetelt. De most béke van. Előrehajolt, megfogta Gideon kezét, és melegen megszorította. Anglia hozta el nekünk a fehér kenyeret" mondta, berozsdásodott öreg fejével bólogatva. Jókedvűen mentünk tovább a város napsütötte főutcáján, amelyet kétoldalt zöldségfélékkel megrakott kordék szegélyeztek, mert Kremasto a Rhodosz városához legközelebb fekvő, piaccal rendelkező helység, s ezért a paraszt, ha nincs kedve (bemenni a fővárosba, itt rakja ki áruját, és itt keres magának vevőt. Mondanom sem kell, hogy a zöldségárusítás nem olyan foglalkozás, amely az ember idejét teljesen leköti; éppen elég idő marad ivásra, fecsegésre és kártyázásra, s a zöldségárusoknak, úgy látszik, ez is a főfoglalkozása, mert órák hosszat ülnek a főutcán, az egymást sűrűn követő kis kávézókban. Almát vásároltunk., de nem minden nehézség nélkül, mert az elárusítóbódé tulajdonosa, aki nagyon belemerült egy kártyapartiba, kiüzent barátjával, hogy roszszul érzi magát; közben egészen jól láthattuk, nagy, durva arca az asztal fölé hajolt, előtte kávéscsészéje állt. Bementünk a kávéháziba, és hosszú vita után rávettük, hogy szolgáljon ki.bennünket. Ezt nagy dühösen meg is tette. Ezután jó darab utat tettünk meg a széles autóúton Villa Nova irányában. Jól kiléphettünk, mert még mindig korán volt, Gideon barátságosan csevegett mellettem járás közben, s átlépve az utat szegélyező sövényen, le-letért róla, hogy aggodalmaskodva szemügyre vegyen egy-egy kecskét vagy tehenet. Korán délután Villa Nova közelében a hegyoldalban kis bemélyedéshez értünk, ahol számos forrás tört elő a mohos sziklák közül, és a magas platánfák valóságos kis pavilont alkottak egy fehérre meszelt falú kocsma körül. Mhatároztuk, hogy itt megállunk és eszünk valamit. A napfény ekkor már elég tüzes volt ahhoz, hogy Gideon agyában egy hosszabb pihenő gondolatát érlelje meg. Néhány főtt tojáson kívül nem lehetett egyéb ennivalót kapni, ezért beértük azzal, amit magunkkal hoztunk. Ezzel szemben bőven volt jó vörösbor, amit öblös bádogkannákban tettek elénk, melyek eredetileg olajmérőként szolgáltak. A kocsmáros a tüdővész utolsó stádiumában szenvedő 'kis, száraz ember volt. Fürgén és ügyesen szolgált ki minket, ünnepélyes, büszke gesztusokkal hívta fel figyelmünket a kilátásra, mely elénk tárult a kis teraszról, amelyen ültünk. Valóban érdemes volt megnézni: Az előtérben lévő eperfáfckal borított lejtő fokozatosan beleveszett a tenger erős kékjébe és az ellenkező oldalon lévő hegyek ibolyaszínébe. Ez azonban nem olyan látvány volt, amit az ember egyszerűen csak a szó szoros értelmében látott", ez valósággal beragyogta az embert, táncolt az aranybarna hőségben, s a szemen keresztül'befolyva, elárasztotta mind az öt érzéket úgy, mint ahogy a fény is csak a fényképezőgép lencséjén hatol be a gép belsejébe, és csak azután árad szét a film egész érzékeny felületén; valami különös, kábult mámorban ültünk ott,

10 szánkban az arcunkon lecsurgó verejték íze összevegyült a bor ízével, s úgy lélegeztük be az egész tájat, mintha valami csodálatos illat volna. A bor jéghideg volt, mert a korsó reggel óta kötélen a kútban lógott. A vendéglős szerényen az asztalunkhoz jött, leült, és nézte, amint eszünk, közben néhány elkerülhetetlen kérdést tett fel. Megkínáltuk kenyérrel és bárányhússal, amit valami sajátos méltósággal fogadott el, vékony uj jaiban volt valami karomszerű, aminek következtében az egész kis ember valahogy erősen macskára emlékeztetett, ezt a benyomást a petyhüdten lelógó, de a végén felkunkorodó, zsírozott bajusz még inkább elmélyítette. Panaiotisz Porfirogennisznek hívták. Különben tette hozzá szerényen áltáléiban csak egyszerűen Pipinek neveznek." Ugye sejtik, mi.történt ezután? Az, amá elkerülhetetlen volt. A melegtől és a beszélgetéstől felhevült Gideon több mint három pohár bort megivott, amitől arca téglaszínűvé, egyensúlya pedig bizonytalanná vált. Nem volt más hátra, mint szundítani egyet a mohos domboldalon, amíg a nap egy kicsit tovább nem megy nyugat felé. Ezt meg is tettük, s nem egészen négy óráig annyi erőt gyűjtöttünk, hogy újra nekivághattunk az útnak. Sohasem érünk Camerausba morogta Gideon útközben, Mills az úton fog ránk bukkanni, és gúnyolódni fog rajtam." Folyton azt erősítgette, hogy nem jutunk el Cameriusba, ha útközben kocsmát találunk. Közben azonban szép kis utat tettünk meg a Kalavarda völgyön keresztül, laposan elterülő szőlőskertek és gyümölcsösök, valamint fémből készült szélmalmok százai között, melyeket az olaszok hoztak ide, hogy az ártézd kutakból vizet szivattyúzzanak. A zöldes délutáni fénytől megvilágítva, miközben fém vitorláik lassan forogtak az északi szélben, igen poétikus látványt nyújtottak, bár minden egyes otromba tákolmányon ott állt a Made in Chicago jelzés. Az utak fölé árnyék 'borult, s mindenfelől vízcsobogás hallatszott, amint az öntözőcsatornák szétvezették a vizet a száraz vörös földekre. Némelyik szélkerék tetejére a gólyák esetlen, kuszált fészket raktak, rekedt kelepelésüket többször hallottuk, amint összevegyült a bugyborékoló víz és a szél susogásának hangjával az ezüstszürke olajfák lombjai között, amelyek kisebb-nagyobb csoportokban álltak a dombok lejtőin. Egynkét rozoga falun is keresztülmentünk, Gideon babonásan elfordította tekintetét, valahányszor a falra vagy otromba táblára festve megpillantotta a Kapheneion feliratot. Amikor Mills kis autójának tülkölését meghallottuk, igen elégedettek voltunk magunkkal, mert a Kalavardába vezető út legnagyobb részét már magunk mögött hagytuk. Gideon meglepetésére és megkönnyebbülésére, hőstettünket Mills is a legnagyobb eldsn^erésben részesítette. Kocsijába fel voltak rakva a matracok és hálózsákok, egyenesen Cameriusba igyekezett. Számunkra nem volt hely a kis autóban, két ülését Chole és ő teljesen lefoglalták; továbbrobogott a poros úton, minket pedig otthagyott egy kiszáradt patakmederben ülni, egy csoport élénk színű oleander között, hogy várjuk be Hoyle-t és E.-t. Gideont nagyon fellelkesítette Mills elismerése aznapi gyaloglásáért, kedve kerekedett egy kis dicsekvésre, s még akkor is ebben a hangulatban volt, amikor Hoyle nagy német Mercedesé feltűnt a látóhatáron. Hoyle azonban meg volt lepve, hogy ilyen hamar viszontlát minket. Hogyhogy? (kérdezte. Nekem azt mondták, gyalog-

11 túrára indultatok." Megjegyzéseket tett Gideon gyengéjére a kocsmákkal kapcsolatban, az ember alantas ösztöneire vonatkozó sötét célzásokkal fűszerezve, amíg csak Gideon jókedve el nem szállt, és nem kezdte el tettetni magát, mintha kificamított bokája akadályozta volna meg, hogy tovább menjen. Bemásztunk az autóba, és leereszkedtünk a Kalavardába vezető hosszú, egyenes úton. A vidék itt hirtelen megváltozik, s nagyon emlékeztet arra, mikor az ember belép az Epidaurus völgyébe; az egész változásiban van valami ünnepélyes előkészítés, ós valami egyre fokozódó belső feszültség keletkezik az emberben, ami csak Camerius megpillantásával oldódhat fel. A dombok itt alacsonyak, az út a tengerpart mentén vezet. A tájban van valami szándékoltan mesterkélt, mintha valamelyik régi kínai uralkodó kertészének munkája volna. Végül egy forráshoz értünk, ahol Chloera.bukkantunk, aki nagy szőlőfürtöket mosott, miközben Mills egy nagyon kényes operációt végző sebész szakértelmével a fenyők alatt álló autójának motorjában turkált. Magunk mögött hagyva őket, hadd töltsék meg a víztartályt, fel- I^paszkodtunk a Camerius előtt lévő dombra. A második sebességgel haladó autó morgott, zihált, amíg megmászta a meredek lejtőt. Valahol a hajladozó koronájú fenyők mögött feküdt a város. Valamikor régen ez a fáikkal szegélyezett út még sokkal gyönyörűbb volt, mint ma, mert a szobrok hosszú sora köszöntötte azokat, akik Mylantia kis kikötőjéből a városba érkeztek. Ma a csúnyán megskalpolt domboldal a tankelhárító ágyúk tüzének nyomait viseli magán. Itt valamikor az olaszok védelmi vonala húzódott. Ezt a rengeteg üres hajolajos üvegből és az eldobált ruhák maradványaiból állapíthatjuk meg. Az út mind magasabbra és magasabbra kígyózik, elhaladva a német csapatok temetője mellett (amely barbár pontossággal elrendezve, a város alatt lévő tisztáson terült el), s átvág az erdőn, amely Cameriust elzárja a külvilágtól. Űgy érkeztünk meg az antik város kellős közepére, hogy még elcsodálkozni sem értünk rá, olyan hirtelen történt, mintha egy léggömbbel ereszkedtünk volna alá. Az egész látvány úgy tárult szemünk elé, mint valami mozivászonra vetített kép. Ott fekszik a város a mézsárga délutáni fényben, hallgatja a ciszternákban lévő víz ezüstös csengését és a szél gyengéd játétót az amfiteátrumot körülvevő, nemes formájú fenyők lombjai között. A hosszú, lejtős főutcán törött feliratok hevernek. Az ember kibetűzheti a régi, halott városatyák, papok, polgárok nevét, akiket szinte maga előtt lát, amint a keskeny, krétafehér ösvényeken felmennek egészen a vörös földfalig, melyet a régészek még nem bolygattak meg, és a talán túl költői emlékoszlopig, amelyen minden előzetes magyarázat nélkül is jól felismerhetők az olaszok restaurálási munkáinak nyomai. Egészében véve Camerius olyan szép, hogy még a rútságot is saját szépsége kiemelésének szolgálatába tudja állítani, úgyhogy még a gondnok férges szeméttel, törött üvegekkel, elhányt, hasznavehetetlen tárgyakkal telezsúfolt kunyhója sem képes a régészek ásói által különben még feltáratlan ókori város éneklő szépségét elrontani. Egy ilyen városban az ember egyszer csak azt veszi észre, azon tűnődik, hogy ha egy ilyen időtlenül álló táj képe sem tudja az emberi szívben az őszinte megindultság húrját megszólaltatni, és az élet értelmét megvilágítani, ugyan mi az akkor, amit mai, betemetetien városainktól

12 várhatunk? Vagy ha a cameriusi nekropolisz múzeumainkban felállított (elkerülhetetlen, hogy az ilyen kincsek ne jussanak múzeumba) sírköveinek gyakorta ismétlődő Khatre* feliratát nézzük, melynek áz élőkhöz szóló üzenete aranyira megragadja a képzeletünket? Nem a gazdagok és hatalmasok nevei, nem a domborművek és a sírokon látható epigrammák, hanem ez a búcsúként és figyelmeztetésként egyaránt ható szó: Légy boldog, légy boldog!" az, ami behatol a szívünkbe, és tökéletes tömörséggel fejezi ki a görög stílust, a görög felfogást, életre és halálra vonatkozólag, úgyhogy szinte elszégyelljük magunkat, ha a saját életünkre és arra gondolunk, milyen keveset vagyunk képesek megvalósítani abból, amit ez az egyszerű és mégis rendkívül tartalmas gondolat magába foglal. Szegény és vidékies szótárunkban valójában nincs is olyan kifejezés, ami annyi bájjal és rövidséggel tudná halálsötétre festeni az életöröm, a szeretet és az igazság színét, mint ahogy azt ez a szerény, sírkövekre vésett Khatre szó teszi. A vacsora nem volt olyan féktelenül duhajkodó, mint előző este. Talán a hold halvány fényében fürdő Camerius látványa okozta ezt. A város csendje, végtelen önuralma késpengeként ékelődött a lelkünkbe, elkülönítve a gondolkodást a szemlélődéstől, és egész súlyával arra késztetett bennünket, hogy magunkba szálljunk. így legnagyobbrészt csendben ettünk, a lámpa remegő sárga fényköréből minduntalan arrafelé tekingettünk, ahol a hold fénye beezüstözte a város márványait és élesen megvilágította azt a három hegyfokot, amelyek Camerius alatt a tengerbe nyúlnak, és amelyek egyikén valaha Pan temploma állott. Ha társalgásunk akadozó volt is, ez mégsem rontotta el a társaság jókedvét: Gideon kigyógyult sértődöttségéből, amihez a másfél palack fehér Kasteilania is hozzájárult. Most Hoyle is hajlandónak mutatkozott hosszú gyaloglásunkról elismerőleg nyilatkozni; mindig lassan jutott el addig a pontig, amit ő maga végkövetkeztetésnek" nevezett, s talán csak most jött rá, hogy Gideon bosszúsága előbbi gúnyolódása felett valódi, nem pedig színlelt volt. Mills és én egy ideig még sétáltunk az ókori városban, mielőtt lefeküdtünk volna. A hold majdnem egészen lement már, de a gyenge fény mégis tisztán kirajzolta az amfiteátrum körvonalait, csillogó alumíniummal vonta be a fehér házfailakat, és nagy tömör árnyakat vetett a tengerpart irányába. A kissé csípős levegő és a bőven hulló, mindent beborító harmat ellenére sem fáztunk nagyon, néhány percnyi járás után újra átmelegedtünk. A csendben tisztán hallottuk, amint alattunk, valahol a föld alatti ciszternákban csobog a víz. Egyszer-kétszer egy bagoly huhogott, hallottuk, ahogy egyik fáról a másikra repül, s ez a hang olyan volt, mint egy vászonszoknya suhogása. Valahogy úgy tetszett nekem, mintha már jártam volna ezen a tájon, és hatására az emlékek egész sora elevenedett fel bennem, a maguk valóságos színeiben bontakozva ki a csendben: méhek halk zümmögése Agamemnon sírboltjában egy ragyogó tavaszi napon, a hó olvadásának hangja Nemea mezőin, déli madárdal, miiközben egy bokor tövében fekszünk, egy lehulló narancs nesze egy szigeten. Mindezek az egymástól elszigetelt élmények, ame- * Az eredeti szövegben görög betűkkel.

13 lyeket csak azonos hangulat fűzött egybe, egymás után elevenedtek fel bennem az alatt a néhány másodperc alatt, amíg Millsszel ott ültünk a gyenge cameriusi holdfényben, s egy kövön lévő feliiratot próbáltunk kibetűzni, uj jaink alatt éreztük a bevésett felirat éles sarkait a moha között. Khatre", olvastuk, Légy boldog". Azután a bagoly újra huhogott, egészen más irányból, mint az előbb, valaki gyufát gyújtott a fák alatt. Egyetértésiben felálltunk, és megindultunk viasza, a város hosszú főutcáján felfelé. Másnap reggel arra ébredtem, hogy Mills a földön térdel, és a petróleumkályhát pumpálja. A nap már felkelt, de még a dombok mögött volt. Meleg sugarai azonban áttörték a sziget kérgét, ismét életre melegítették a szobrokat, felszárították a harmatot Camerius házainak falairól, és újabb gyönyörű napot ígértek. Az egyik kőre zöld gyík mászott fel, és melegedni próbált a tört napfényiben. Torka úgy lüktetett, mintha énekelne. Ma folytatni szándékoztuk kőrútunkat a szigeten, s az éjszakát Liindoszban akartuk tölteni, hogy ismét közel legyünk Rhodosz városához, mert másnap reggel újra vissza kellett térnünk munkánkhoz. Együtt indultunk útnak, de Mills türelme hamar elfogyott, amikor Hoyle lassú hajtását nézte, egy kanyarnál megelőzött minket, s porfelhőbe burkoltan eltűnt szemünk elől a völgyben. Egyszer még majd a saját páciensed leszel" jegyezte meg Hoyle szomorúan. Hoyle hajtási módszere olyan volt, hogy minden magabiztossága ellenére ás inkább valami hintónak felelt volna meg. Mintha a kis pihenőkkel kapcsolatos hajlamán vezetés közben sem tudott volna uralkodni, vagy mintha szívbaja a Mercedesre is átragadt volna. Az volt a szokása, hogy valahányszor valami új gondolat ötlött az agyába, beletaposott a fékbe, megállította az autót, s úgy ült elgondolkodva, amíg csak ötletét minden szempontból alaposan meg nem vizsgálta. A nap már magasan járt. Én E.-vel hátul ültem, Hoyle és Gideon pedig az első ülésen osztozott. Jól emlékszem, Hoyle és Gideon a vámpírokról társalgott igen élénken, s ez a téma itt, a ragyogó napsütésben furcsábban hatott, mint bármikor. A Cameriustól egyre távolodó út a lapos, helyenként homokos tengerpart mentén halad. A lankás dombok zölden húzódnak a sziget belseje felé, oldalukat mirtusz- és kakukkfűbozótok tarkítják, amelyek körül gyakran vörös lábú foglyok és szirti galambok találhatók. Az út igen rossz volt, úgyhogy Camerio Skála kis kikötője közelében beértük Miilset. Amint a lapályon zötyögve feléje közeledtünk, mindjárt megláttuk azt is, miért állt meg. Mills szőkén és köpcösén egy csoport hangosan beszélő halász között állt, és féltucat kisebb vörös tengeri pérhalra alkudott. Gideon vizslaszeme hamarosan egy kocsmát is felfedezett az út mentén, itt vártuk be, amíg az üzletet megkötik, masztika-bort ittunk, amely meleg volt, akár a ló vizelet, s egy klarinéton játszó halászlegény játékát hallgattuk. Itt az Amerikát járt görög is előkerült, aki Detroit és e közt a tetves ország" közt vont párhuzamot, és azzal dicsekedett, hogy ugyanolyan jól beszéli anyanyelvünket, akárcsak mi magunk. Gideon dühbe gurult és rátámadt: Te büdös, üresfejű vagány mondta, remekül utánozva a New York-i kiejtést, mi a fenének jöttél akkor vissza, és minek rontod itt a levegőt a hülye dumáddal meg a Coca Cola imádatoddal?" A jó ember

14 úgy hőkölt vissza, mintha mellbe lökték volna. Hoyle idegesen csettintett a nyelvével. Valóban, Gideon mondta. Egy tiszt és úriember ilyesmit nem tesz." Gideon megigazította monokliját: Lehet, hogy az nem teszi meg felelte szelíden. De én megteszem, öreg fiú. Határozottan megteszem. Itt, mindenki szeme láttára." Mills eközben végre megkötötte az üzletet, s a halakat autójának szerszámosládájába zárta. Kellemes utazást,, és a viszontlátásra" 'kiáltások kíséretében újra elindultunk. A görögök szeretik a búcsúzkodást. Az út meredeken emelkedik felfelé, elhalad a régi frank erődítmény mellett, amelyet ma CasteHónak neveznek, majd hirtelen a sziget belseje felé fordul, s ekkor magasan az előttünk emelkedő dombok fölött megpillantjuk a sziget legnagyobb hegyének, az Atabüronnak fenyegető szikláit. Fényes fekete tömege magasan tornyosul az Embona körüli vidék növényzetének zöldje fölé. Ezen a ragyogóan tiszta reggelen az Atabüron inkább valami emberi alkotásnak, semmint a természet művének tetszett; óriási, durva, félbehagyott szobornak látszott. A szél és az eső alaposan megtépázta. A tél hava simára csiszolta fényes, fekete felületét, amely, akár a faszén, kékes fényben játszott. Ott állt gőgösen az alacsonyabb dombok között, mint valami kis csónakok közt horgonyzó óceánjáró. Amint följebb haladva feléje közeledtünk, a levegő mind ritkább és kékebb lett, az elszórtan feltünedező hegyi falvak pedig úgy ragyogtak, mintha kis kockacuikorhalmok volnának. Fenn a hegytetőn, ahonnan halványan elmosódva még Kréta szigetének hegyeit is látni, valaha Zeusz egy kis temploma állott, ahol egykor a nagy szent bika mondta jóslatait. Vannak adatok, amelyek alapján feltételezik, hogy a szent bika kultusza nem az élő állatnak, hanem hatalmas bronzmásának imádataiban nyilvánult meg, amelynek belsejébe élő embereket dobtak és égettek el. Egyes állítások szerint az áldozatok ordítását és halálsikolyát jóslatnak tekintették. Amíg a tiszta kék levegőt élveztük, és figyeltük, hogy a vidék geológiai felépítésében hogyan válik egyre inkább uralkodóvá a gránit, az éhség első alattomosan jelentkező tüneteit kezdtük érezni, bár legközelebbi célunktól, Monolithosztól még messze jártunk. Embona közelében, egy narancsliget mellett megálltunk, és némi kenyeret meg gyümölcsöt kaptunk be, Gideon pedig egy üveg bort is felbontott. Szokása volt, hogy tévedéseiért és ízléstelen baklövéseiért ily módon bírságot fizettessen" magával. Az ördögbe is szokta mondani. Most két pohár vörössel büntetem meg magamat." Fölösleges külön hangsúlyoznunk, hogy az önibüntetésnek ez a módja milyen nagy örömére szolgált. Most a Camerio Skálád amerikai göröggel szemben tanúsított gorombaságáért bírságolta meg magát, miközben Hoyle, arcán a kimondhatatlan utálat minden jelével nézte. Az egésznek végül is a májad issza majdjneg a levét" jegyezte meg fanyarul. Elhaladtunk az Embonába vezető útelágazás mellett, azután jobbra fordultunk, hogy az Atabüron ormótlan kormos tömegét megkerüljük; sziklás, fekete kapaszkodói most sokkal középkoribb benyomást kölcsönöztek neki, mint eddig bármikor; úgy hatott, mintha valami öreg, megfeketedett lapú, múzeumban rothadó biblia volna. Gideon némi kedvet mutatott, hogy megmássza, mi azonban lebeszéltük. Monolithosz ott feküdt előttünk, folytattuk utunkat a csupasz, sziklás, bogánccsal

15 benőtt tájon át; a hegyoldalakból mindenfelé forrás fakadt, helyenként hatalmas diófákat láttunk. Artamati, Santa Isidore (hát ezt ugyan kiről nevezhették el?) következtek egymás után a helységek. A levegő újra fenyőillattól lett terhes, mert fokozatosan mind lejjebb ereszkedtünk. Hogy Monolithoszt elérhessük, át kellett vágnunk egy dombtetőn, ekkor úgy éreztük, mintha váratlanul a tengerbe zuhannánk, de csodálkozva láttuk, hogy az út tovább folytatódik; egy a tengerből kinövő hatalmas szikla úgy meredt felénk, mintha óriási mutatóujj volna. Még mielőtt a vár lábánál húzódó fenyőerdő tisztását elértük volna, úgyszólván a tengerrel egy szintre szálltunk alá. Hogy Mills hogyan jutott le itt anélkül, hogy a nyakát törte volna, azt nem tudom" dörmögte Hoyle, amikor a nagy Mercedest óvatosan nekieresztette a lejtőnek. Mills azonlban már fenn ült a vár fokán, és fennhangon énekelt. Minden okunk megvolt az éneklésre. Száraz, jóságos napfényben másztuk meg a várra vezető füves lépcsőket. Mindefelé anemonákkal és margarétával benőtt kis mélyedéseket láthattunk. Chloe két száklabütyök között feküdt elnyúlva a földön, s amikor fölkelt, hogy bennünket üdvözöljön, láttuk, hogy egész alakját élénk sárga virágpor borítja. Monolithosz csúcsa olyan, mintha valami hatalmas oroszlánszobor mancsa volna, amelynek karmai között vastag mohaszőnyegek nőttek, melyeket kétségkívül valami föld alatti forrás táplált. Itt ugyanúgy a virágok közé fekhettünk volna, mintha még mindig lenn, a Rodini környéki lapály tisztásain volnánk. Egy ilyen virágokkal telt mélyedésben ebédeltünk, és tétlenül néztük az alattunk lévő öböl kékjében úszó vitorlásokat és az apró színes gyíkokat, amelyek a sziklák hasadékai közt mászkáltak. Később Mills és én felmásztunk a bizánci eredetű kis kápolna tornyába, hogy megnézzük, bele lehetne köpni róla a tengerbe. Mills határozottan virtuskodó természet volt. Mindig olyan hőstetteken törte a fejét, amelyeiknek során bemutathatja született ügyességét. Hidakról a vízbe köpködött, kavicsokat szöktetett a sima tenger vizén, vízbe dobott pennykért búvárkodott; nemigen lehetett olyasmit kitalálni, amit meg ne tett volna, csak hogy valami aktív és lehetőleg kissé felelőtlen dolgot művelhessen. Miközben a szikláról a vízbe köpött, hozzám fordult: Megnézted te már alaposan Gideon monokliját? A múltkor, amíg aludt, a kezembe vettem, hogy megállapítsam, milyen gyenge a szeme, és tudod mi sült ká?" Nem tudom. Az, hogy 'közönséges ablaküvegből készült. De hát mit jelent ez? Mills felsóhajtott, és kezével leporolta kék kabátját. Az ember úgy van megalkotva, hogy ha mindenáron titkolni akar valamit, akkor azt akaratlanul is túlságosan kihangsúlyozza és kidomborítja. Azt, hogy Gedeonnak üvegszeme van, észre sem venné az ember, ha szegény öreg fickó nem hívná fel rá a figyelmet a monoklijával. El kell ismernem, Gideonon eddig a szégyenkezés vagy az elfogultság legkisebb jelét sem vettem észre, s ezért az egész dolog nagyon meglepett. Azt hiszem, Gideon két üvegszemmel, vagy akár két falábbal is könnyedén járna a világban kiáltottam. Egész életén át blöfföl." Mills leugrott a

16 szikláiról, amelyen ült, és virágot kezdett szedni. Sohasem hallottad még az ő saját külön meghatározását az angol emberről? kérdezte. Tökéletesen ráillik: Az angol olyan, mint valami puha belsejű, de kemény héjú élőlény, amely két érzékeny csáppal (s ezek: a humor és az előítélet) vizsgálgatja a körülötte lévő világot." Az út Cattaviáiba a lapos, unalmas völgyön kérészül eseménytelenül telt el. Gideon megtalálta Hoyle zsebében Cutlet Abbé Rhodoszról szóló könyvét, és túl hibátlan francia kiejtéssel felolvasott idézetekkel szórakoztatott. Apres Lindos, Cattavia fuvolázta, Paysage plus riant." Valójában nem is volt más, mint riant, rosszul megművelt mocsaras vidék, amely a megtépázott hegység mögött terült el. Körülbelül egy órai út után értük el azt a különös, lapos, alaktalan tengerparti sávot, ahol néhány álmos, elszigeteltségbe fulladt falu feküdt. A nap itt.gyilkosan melegen sütött. Lindoszhoz közeledve azonban váratlanul minden megváltozott, a táj bütykössé, zegzugosán sziklássá alakult, a partból nagy sziklafalatokat harapott 'ki a tenger, és kellemetlenül fénylett a csillámpala. Olyan volt az egész, mintha a vihar korbácsolta tenger hirtelen megszilárdulva fenyegető sziklafokokká és tarka kőszirtekké dermedt volna. Amíg a tenger zúgva mosta a part homokját, addig a mindenhol feltünedező rozsdás tökésdrót és a halálfejes Achtung, Minen! feliratú táblák porosz nyelven szóltak hozzánk. Tőlünk keletre apró alakok hosszú sora térdelt a morajló tenger partja mentén, s úgy tűnt fel, mintha valami titkos szertartást végeznének. Aknákat szedtek fel. A nagy távolság ellenére is látni lehetett a feszült elmélyedést, amellyel munkájukat végezték, amint ott térdeltek, fülükben a tenger hangjával, ideges ujjukkal a homokban vájkálva. Később a part menti út egy hajlatánál megláttuk azt a kis szigetet, ahonnan Lady Hesiter Stanhope-ot elsodorta a víz. A térképeken ma Piskóta (Faximandi) néven szerepel. Mintegy negyed mérföldnyire Calato előtt a Lindosz felé elágazó út egy keskeny sziklaszoroson vezet keresztül, olyan ez, mint amikor sokáig feszegetünk egy ajtót, amely.aztán.váratlanul kinyílik úgy, hogy szinte beestünk rajta. Az út csupasz sziklafalon fúrja magát keresztül, majd élesen jobbra fordul, és úgy fut lefelé a lejtőn. Lindosz, kikötőjével együtt, úgy terül el alattunk, mintha egy pástétomos tál fenekén volna. A hegyfok alakja, amely körül a város épült, valahogy egy rák ollójára emlékeztet. A kis kikötő mindennek nevezhető, csak éppen védettnek nem, kékje valósággal átitatja az embert. A part menti dombok halványzölden és dtromsárgán élesen elütnek a vöröses, éles körvonalú sziklák színétől. Az akropolisz mindezek felett, fenn a levegőben trónol. Közömbös minden iránt. Megengedheti magának, hogy semmiről se vegyen tudomást, annyira biztos a benyomásban, amelyet mindazokra gyakorol, akik a sziklaszoroson át érkeznek. Vagy talán nem Lindosz Rhodosz szigetének hivatalosan elismert legszebb helye? Különbözősége Cameriustól rendkívül szembetűnő, mert Camerius kifinomult, s derűs szemlélődésében önmaga felé fordul, Lindosz pedig merész és harsogó hangú. Cameriusban megvan egy időtlenül táncoló alakok sorával díszített, múzeumban álló amfora minden csendje, Lindosz azonban, minden ékessége ellenére is olyan, mint valami aranyozott trombita hangja, amely az idő kék levegőjén hullámzik át.

17 A mai kis város, amely az akropolisz lábánál fekszik, talán csak egynegyed része lehet az antik Lindosznak. Égei-tengeri viszonyok között szépnek számít. Keskeny utcái, amelyek akár valami szeszélyes dallam, úgy huuámzanak le és föl, fehér tengeri kaviccsal vannak kirakva, és át- meg átszelik őket a kis sikátorok. Szélességük olyan, hogy lkét öszvér még éppen elfér egymás mellett, de kocsival nem lehet rajtuk közlekedni. Minden fehérre van meszelve, káprázik a ragyogó fehér mész, úgyhogy ha szemünket félig behunyjuk, azt hihetjük, Lándosz nem egyéb, mint egy átfutó fehér felhő vakító visszfénye. Az volt a szándékunk, hogy fenn az akropolisz tetején alszunk, az asszonyok azonban 'kijelentették, hogy az ágyat előnyben részesítenék, ekkor aztán azt tettük, amit minden Görögországban utazónak meg kell tanulnia, ha olyan területre merészkedik, ahol nincs szálloda: Egy kellemes lindoszi kocsmában magunkhoz kérettük a városka elöljáróját, s amikor megérkezett, bemutatkoztunk, ő ipedig leült, és megivott velünk egy pohár bort. Hajlandónak mutatkozott segíteni rajtunk, és minden nehézség nélkül sikerült szobákat találnia számunkra. A görög vendégszeretet természete olyan, hogy az utas mindvégig ágy nélkül maradhat, ha nem a falusi demarchos" kegyeire bízza magát. A nap már alacsonyan járt, de még elég időnk volt ahhoz, hogy a kis görög templomban gyönyörködhessünk, néhány magánvillában megtekinthessük a híres lindoszi háziipar termékeit, és megcsodáljuk azt a négy vagy öt keresztes háborúk korabeli házat, amelyek még ma is állnak, sőt kitűnő állapotban vannak. Valamennyiben görög családok laknak, s kávéval és politikai eszmecserék lehetőségével kínáltak minket. Mills eleget tett a maga Florence NightmgaleM kötelességének" ahogyan ő nevezte, és betegeket látogatott. Amikor visszatért, a fogadóba, elrendeztük poggyászunkat, és olyan ennivalót készítettünk, amit az akropoliszra szándékoztunk magunkkal vinni. A nap javában sietett a nyugati látóhatár felé, amikor mi Markosz, a helyi idegenvezető mögött haladva az akropoliszra vezető kanyargós ösvényeket jártuk. Markosz lassú beszédű, lusta tekintetű ember volt, szép feje széles vállon nyugodott, törött, ferde orrcsontja furcsa, kötekedő benyomást keltett. Valamikor kereskedelmi utazó volt, sajnálta, hogy tudunk görögül, mert szívesen társalgott volna csoportunkkal franciául, mivel ezt a nyelvet állítása szerint kitűnően beszélte. Amikor elértük azt a hajót ábrázoló domborművet, amely a vár bejáratánál látható, és valami ókori haditett emlékét őrzi, éppúgy ki volt fulladva, akárcsak mi magunk. I^ült egy -kőre, és várta, hogy légzési nehézségei elmúljanak, közben kezét a kőhajó orrába törölte. Cigarettát (kapott Millstől, aki a felvezető utat rekordidő alatt tette meg, a fáradtság legkisebb jele nélkül. Te túl egészséges vagy" jegyezte meg Gideon. Hoyle-t mérföldekre magunk mögött hagytuk, egy kényelmes sziklán ülve pihent, onnan nézett le a tengeröbölre, amelynek külső végét egy vízből kiálló sírkő jelzi. Egyes szerzők szerint azon a helyen áll, ahol Kleubuloszt eltemették. Visszasétáltam, hogy Hoyle-hoz csatlakozzam. Hegymászás közben Hoyle Athéné Lindiáról tartott tudományos * Florence Nightingale ( ) angol ápolónő, aki jelentős érdemeket szerzett a sebesültápolás terén. Több írása jelent meg a betegápolásról.

18 előadást, akiinek tiszteletére láng nélküli áldozatokat" hoztak. Az Athéné templom romjainál bukkantunk rá a többiekre. Hasukon feküdtek, és úgy tekintettek a hatszáz láb mélyen elterülő tenger szemébe, mely az alkonyatban pávaszemzölddé vált, s mélyében, ameddig csak a fény elhatolt, sziklákat és tegeri hínárt lehetett látni. Markosz, a vezető, elemében volt. Ez Athéné lándáa temploma. Amott mondta, miközben felkapott egy kavicsot és elhajította Zeusz temploma látható." Sajnálattal keli elmondanom, hogy senki sem figyelt rá. Lenn, a mind sötétebbé váló vízben egy parányi halászcsónak úszott, mintha csupán kis modell volna. Hallgassatok csak!" szólt E. A csendben, akár a halk rovarzümmögés, úgy hatoltak fel hozzánk a halász énekének hangjai. A hangok a tarka sziklák tekervényein jutottak el hozzánk. Lefelé tekintettünk, és úgy néztük a hullámzó víz alatt tekergő hínárok zöld és vörös színeit. Innen, ebből a magasságiból jól láthattuk, hogy egy hal mozog a csónak alatt, de a halász számára láthatatlan volt, és kis foszforeszkáló villanásokkal jelezte hollétét.,athéné Lindia" ismételtem magamban, akár valami költeményt. Valahol a közelben kell lennie a neki felajánlott szent olajfák ligetének. Pindarosz ialüszoszá Diagorászhoz írt híres ódáját itt vésték kőtáblákra ós helyezték el a templomban. Az istennő dicsőségének fénykorában még Szíriából és Egyiptomból is küldtek neki ajándékot. A nap a tengerbe hanyatlott, egy pillanatra kápráztató ezüst küllők áradtak szét a víz kékjén, mintha valami hatalmas világítótoronyból jönnének. Azután egyszínű homály következett. Kleobulosz jelentékeny öreg fickó volt jegyezte meg Hoyle, mert az idegenvezető újra rákezdett klasszikusan ünnepélyes zengedezésére, amelyet előzőleg abbahagyott; a halász eltűnt szemünk elől, éneke sem hallatszott már. Róla mondjon valamit, Markosz." Markosz mélyet lélegzett, és felszította töiiénelmi ismereteinek lángját. Egyiptomban is járt, nagyon szép ember volt, és a gyönyörű akrosztichonok, disztichonok és egyéb versek ezreit írta. A hét görög bölcs egyike volt, Szolónnak személyes barátja. Hetven éves koráig élt. Híres epigrammája, Semmiből sem túl sokat", azok közé tartozik, amelyeket a görögök mindmáig megőriztek..." De a gyakorlatban sohasem alkalmazkodtak hozzá vetette közbe Gideon szárazon. Markosz elfordította tekintetét, és úgy tett, mintha nem hallotta volna a közbeszólást. Püthagorásszal együtt egyike volt az elsőknek, akik nők számára is megnyitották a tudomány kapuit mondta, és barátságosan megvillantva fogait, E.-re nézett. Leánya, Kleobulina, szintén költő volt, és sok szép költeményt hagyott, maga után. Hűvösödni kezdett. Ráérősen sétálgattunk, és a lőréseken keresztül a keskeny öbölre néztünk, ahol egy népszerű hagyomány szerint egyik útja során Szent Pál hajótörést szenvedett. Kinn a tengeren az utolsó fények is halványodóban voltak, azon a négy kis szigeten, amelyekre Markosz rámutatott. A negyedik nem volt egyéb simára mosott sziklánál, amelyet, ha a tenger háborog, egészen elborítanak a hullámok. Látják magyarázta a vezető, azt a négy szigetet Tetrapoiisznak hívják." Ki hívja így?

19 Mindenki. Lindosz lakói. A régi időkben, úgy mondják, négy város állt ott, és mindegyik elsüllyedt egy nagy földrengés alkalmával. Gideon idegeskedni kezdett. Szeretett élesebb határt vonni a legendák és a valóságos történelmi tények közé. Ki mondja így?'' kérdezte, s hogy igazat adjunk neki, Tetrapolász történetét egyetlen hitelt érdemlő történetírónál sem lehet megtalálni, Már a nagyapám idejében így mesélték. De ki mesélte így? Markosz kissé türelmetlen lett. Karját, akár valami karmesteri pálcát, széles mozdulattal a lent elterülő sötétbe borult városka felé lendítette. Mindenki" felelte, hangjában az ingerültség némi jelével. Valóban?" kérdezte Gideon. Markosz nyomatékosan bólintott. Egyszer folytatta ezt a szivacshalászok is megerősítették. Minden nyáron a part közelében dolgoztak és szobrokat láttak a tenger alatt, amikor lebuktak szivacsért. Egyszer valami régi pénzeket is adtak nekem, amelyeket lentről hoztak fel, ezeket később eladtam egy németnek kenyérért." Éjszaka a kocsmában aludtunk, s másnap reggél jó hangulatban tettük meg a Rhodoszba vezető utat, ismét áfoaladtunk a sziklaszoroson, amely után az út jobbra kanyarodva ereszkedik le a Calato körüli zöld síkra. Pheraclea összetört romjai tőlünk jobbra, a tengerparton terülnek el, Gideon azonban már egy előzetes látogatás alapján meggyőzött bennünket arról, hogy kőtörmeléken kívül semmi egyéb nem maradt, a körülötte lévő kiterjedt aknamezők pedig turisták számára veszélyessé teszik. Keresztülmentünk Malonán, és elhaladtunk a napsütötte tanyák mellett, amelyek egykor az olasz kormány támogatásával épültek az ide telepített sienai parasztok számára ez Rhodosz szigetének leggazdagabban termő területe. Gideon itt rövid 'beszélgetésre megállt egy olasszal. Az olasz családok legnagyobb része arra várt, hogy visszatérhessen Olaszországba, de azért mint mindig mosolyogva és énekelve dolgoztak földjeiken. Az út ezután megkerüli a Tsambika nevű hegy nyúlványát, azután áthalad egy szoroson úgy, hogy a völgybe való leereszkedés ugyanolyan váratlan, mint Lindosz előtt. Végül aztán áthaladtunk az utolsó hegygerincen is, és egy útkanyarnál megpillantottuk a főváros kisebb-nagyobb tornyait. Még volt annyi időnk, hogy befejezésül egy csésze kávét igyunk, mielőtt elválnánk, hogy íkhki a saját dolga után lásson. Ez egy olajfa alatt történt meg, száraz füvön ültünk, körülöttünk 'kabócák zúgtak. Szívem összeszorult, amikor a rám váró kefelenyomatokra, levelezésekre és az akták tömegére gondoltam. Mills autójához lépett, és lassan beszállt. Még egy kis időt tölthetünk együtt mondta, azután szerteszét szóródunk a világban.." Az út pora felkavarodott, amikor a karaván újra elindult. Varga Zoltán fordítása Részlet Lawrence Durrel angol író (akit tavaly a Nobel-díj várományosai között emlegették) Reflections on a Marine Venus című útleírásából.