DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR NYELVÉSZET TANSZÉK. Névrendszerek modellalapú vizsgálata

Átírás

1 DEBRECENI EGYETEM BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR NYELVÉSZET TANSZÉK Névrendszerek modellalapú vizsgálata Témavezető: Készítette: Tóth Valéria egyetemi adjunktus Ditrói Eszter V. magyar néprajz Debrecen, 2009

2 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés Konceptualizáció és elméleti kérdések a szerkezeti elemzés kapcsán A névminták szerepe a névadásban Az elemzési modell alapvonásairól Névtudat és névkompetencia Szemantikai névstruktúrák összehasonlító elemzése Lexikális névmodellek területi különbségei Egyrészes helynevek Köznévi lexémát tartalmazó egyrészes helynevek...16 A.) A főnevek csoportja...16 B.) A melléknév(i jellegű szavak) csoportja Tulajdonneveket tartalmazó egyrészes helynevek Szószerkezeteket tartalmazó egyrészes helynevek Összefoglalás Kétrészes helynevek A földrajzi köznévi utótagú kétrészes helynevek...30 A.) Az előtag főnév...31 B.) Az előtag melléknév(i jellegű szó)...34 C.) Az előtag személynév...36 D.) Az előtag helynév(i származék) A helynévi utótagú kétrészes helynevek Összefoglalás Zárszó...39 Irodalom...41 Melléklet

3 1. Bevezetés Egy-egy tájegységnek megvan a maga sajátos arculata etnográfiai, antropológiai, folklorisztikai, nyelvészeti stb. tekintetben is. Nem véletlen, hogy a romantika korában amikor a néprajzi gyűjtések megindultak elsősorban területileg közelítettek a magyarság témájához; egy-egy nagyobb tájegységet igyekeztek a maga komplexitásában megragadni. JANKÓ JÁNOS Kalotaszeg magyar népe című munkája úttörő jellegű e tekintetben: a terület névtani, etnográfiai és folklór arculatát tárta elénk. A munka néprajzi szempontból főképpen a kezdeményezésében jelentős, nyelvészeti aspektusból pedig írását valójában a névjárások egyik első megfogalmazójának lehet tekinteni, még akkor is, ha ő ezt a fogalmat így nem is használja. Művében azonban egy teljes fejezetet szán a határnevek tárgyalásának (ld. Topográfiai elnevezések), s az adott tájegységet a többitől névtani szempontok alapján látja elkülöníthetőnek (vö. 1892: 10 49). A nyelvtudományban tudomásom szerint BÁRCZI GÉZA volt az első, aki a nyelvtörténeti, nyelvjárás-történeti kutatásokban erre a kérdésre hangsúlyt fektetett, de inkább szóföldrajzi, illetve névföldrajzi vonatkozásban. Már félszáz évvel ezelőtt felhívta ugyan a figyelmet erre a vizsgálati lehetőségre, ám akkoriban a magyar helynévtípusok időben és térben mutatkozó eltéréseinek a vizsgálatára még nem állt olyan névanyag a kutatók rendelkezésére, amely ezt ténylegesen is lehetővé tette volna (vö. 1958: 149). Minthogy napjainkban már több megyei, járási helynévgyűjtemény névadattárának is a birtokában vagyunk, ezek az adattárak mint a névkutatás eszközei a szó- és névföldrajzi vizsgálatokra is kiválóan alkalmasak. A szóföldrajz a nyelvföldrajznak egyik nyelvészeti indítékú és célú ága, mely a szókincs elemeinek területi tagolódását mutatja be élőnyelvi szógyűjtés alapján. Névtani aspektusból szemlélve a fogalom hasonló jelentéssel bír, de a névtani szóföldrajz a szókészlet egy szűkebb körét vizsgálja: a helynevekben nagy gyakorisággal előforduló közszavaknak (elsősorban is a földrajzi közneveknek) a területi megoszlására és számszerű előfordulására van tekintettel (vö. PESTI 1989: 156 7). A szóföldrajz egy speciálisabb ága a névföldrajz, amelyen a névtípusok 3

4 vagy egyes nevek földrajzi elterjedését, megoszlását értjük (KÁZMÉR 1970: 12) 1 (KÁZMÉR 1970: 12). A helynévrendszer tanulmányozásakor csupán egyes vidékek névrendszeréről beszélhetünk, hiszen minden toponímiai rendszer territoriális: egy-egy vidék névkincse önmagában véve is rendszert alkot (vö. TÓTH V. 2001b: 222). Fontos emellett azt is hangsúlyoznunk, hogy a helynevek típusai között időben és térben akár nagyfokú eltérések is mutatkozhatnak: azaz a kronológiai különbségeken 2 túl különbözhetnek a típusok vidékenként: például egy-egy földrajzi köznév megterheltsége egy bizonyos vidékre lehet kifejezetten jellemző, noha a helymegjelölésre használt közszavak túlnyomó többsége természetesen az egész országban használatos földrajzi nevekben (vö. BÁRCZI 1958: 149). A helynevekkel kapcsolatosan tetten érhető térbeli eltérések nemcsak a nyelvjáráskutatás eredményeit gazdagíthatják (vö. HAJDÚ 1991), hanem a névszerkezeti típusokra koncentrálva egy viszonylag új keletű fogalom, a névjárás terminusnak a felvetését is előtérbe hozzák. Mivel a névalkotás rendszerszerű, ebből elméletileg az is következik, hogy az egyes településeknek, járásoknak, sőt földrajzilag nem túlzottan eltérő területek helynévrendszerének is többé-kevésbé hasonlónak kell lennie; a nyelvi, történeti, kulturális és földrajzi tényezők eltéréseiből adódóan pedig a névrendszerek között különbségek merülhetnek fel. A nyelvterület egyes részeinek toponímiai normájában megjelenő határok alapján aztán megragadhatók a névjárások is, mintegy a nyelvjárások mintájára. Ez a feltevés elméletileg azért is indokolt, mert a helynevek is nyelvi jelenségek, s mint ilyenek, a területi differenciáltság az egyik alappillérük (vö. HOFFMANN 1993: 29). Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy három térség kapcsán a nevek szerkezeti típusaiban esetleg fellelhető különbségeket felderítsem. Választásom három jól elkülöníthető régió 3-3 településének mikronévi anyagára 1 KÁZMÉR MIKLÓS A falu a magyar helynevekben című monográfiájában módszerének ismertetésénél a névföldrajz fogalmának leírására is kitér: megkülönböztet nyelvtörténeti érdekű névföldrajzot (ahol a nyelvjárás-történeti aspektus dominál); településtörténeti érdekű névföldrajzot (itt a helynévkutatás a településtörténet segédtudományaként manifesztálódik); illetve az önelvű névkutatás névföldrajzát, melyben a vizsgálat célja maga a név (KÁZMÉR 1970: 12). 2 Az időbeli tényezőre itt nem térek ki részletesen, mivel dolgozatom szinkrón jellegű, a jelenkori állapotokra koncentrál. Az időbeli aspektus figyelembevétele nyilvánvalóan egy diakrón szempontokat szem előtt tartó dolgozatnál érvényesülhet leginkább. 4

5 esett: a csíki térség, a Fehérgyarmati és a Veszprémi járás 9 településének közel 2400 mikronévi adatát tekintettem át a HOFFMANN ISTVÁN által kidolgozott helynévelemzési modell (1993) felhasználásával. A névanyag összehasonlításában a csíki térségből Karcfalva, Csíkcsicsó és Csíkmadaras települések névkincsét (1090 név) dolgoztam fel CSOMORTÁNI MAGDOLNA gyűjtését alapul véve, ezenkívül a Veszprémi járásból Bakonybél, Hárskút és Szentgál mikronévi anyagát (776 név) tekintettem át a Veszprém megye földrajzi nevei munka alapján, valamint a Fehérgyarmati járásban Botpalád, Kispalád és Magosliget mikronévi állományából (445 név) készítettem adatbázist KÁLNÁSI ÁRPÁD gyűjtése alapján. (Ezt dolgozatom mellékleteként közlöm). A neveknek elsősorban a strukturális (lexikális-morfológiai) felépítésére voltam figyelemmel, itt lehet ugyanis véleményem szerint leginkább az esetlegesen meglévő nyelvi természetű különbségeket kitapintani. Mivel a nyelvjárások mintájára beszélünk névjárásokról, a vizsgálati módszerek nagyban fedik egymást, ugyanakkor éppen annyira különböznek is. Nyelvjárásnak nevezzük azt a nyelvváltozatot, melynek differenciáltsága, tagoltsága elsősorban területi jellegű, a nyelvterületnek csupán valamely részére jellemző nyelvváltozat. A magyar nyelvjárások belső tagolódása a hangállomány terén a legerősebb, eléggé erős a szókészlet terén, s kevésbé a nyelvtani szerkezetek esetében (vö. BENKŐ 1957: 7 11). A nyelvjárási vizsgálatok, a nyelvjárástörténet ezért főképpen a hangzás- és szókincsbeli különbségekre van tekintettel, ezekből a sajátosságokból kiindulva jellemez egyes nyelvjárásokat. A névtörténet ezzel szemben a strukturális eltérésekre, a névszerkezeti típusok különbségeire helyezi a hangsúlyt. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a nyelvföldrajz a nyelvjárások, a névföldrajz pedig a névjárások leírási módszere (vö. TÓTH V. 2001b: 222). A nyelvjárási különbségekkel dolgozatomban nem kívánok ugyan foglalkozni, röviden mégis célszerűnek látom az általam választott térségek nyelvjárás-történeti jellemzését is érinteni, főként a dolgozat témájához is bizonyos tekintetben kapcsolódó sajátosságokat emelve ki. A csíki térség a székely nyelvjárástípusba tartozik. Ezen belül beszélhetünk monoftongusos és diftongusos vidékről egyaránt. Az e hang a dunántúlihoz hasonló ä-ként realizálódik, ezen kívül Csíkban az ë-ző és é-ző forma a jellemző. A tehen, keves stb. rövid nominativusi tövek itt is megfigyelhetőek. A 5

6 mássalhangzók többnyire nem rövidülnek, nem geminálódnak. A székelység területén általában használatosak a családi helyhatározóragok: Sándórnit Sándoréknál, Sándórnúl Sándoréktól, Sándorni Sándorékhoz. A -val/-vel rag nem hasonul (kézvel), a birtok többségét általában nem jelölik (ökrünk, ökrötök) (vö. ehhez KÁLMÁN 1975: 88 90). A szabolcs-szatmári nyelvjárás hangrendszerében megtalálhatók a magánhangzók között az u-ú, ü-ű, i-í, o-ó, ö-ő, e-é, a-á hangok, azonban két é hang realizálódik benne: záródó típusú diftongus (é i - ké i z), valamint nyitódó típusú kettőshangzó ( i é - v i ér), de gyakori a monoftongusos realizáció is. Gyakori az ú, ű, í helyén az u, ü, i használata (buza, bünös, kinozza). Az ő helyén ű hang realizálódik (kű, tű), de nem tendenciálisan (hétfű). Gyakoriak a tehen, vereb stb. alakok, illetve az á : a váltóhangot mutató tövek típusában az a legtöbbször nem jelentkezik (bogárt). A nyelvjárástípus mássalhangzórendszere alapvetően megegyezik a köznyelvivel. A j-zés erős, de mellette van egy l-ező típus is (válu). Birtokos személyjelként -ji, -i toldalékot használnak, illetve az -ékhoz jelentésben az -éknál toldalék ugyancsak jellegzetes (IMRE 1971: 362 3). A Veszprémi járás a Balaton vidéki nyelvjárástípusba sorolható. Az í- zés egyáltalán nem jellemző rá, legfeljebb a 3. személyű birtokos személyjeles tövekben jelentkezik (kezibe). Az í helyén ugyanakkor mindig é jelentkezik (késér, kégyó). Jelentős sajátsága az ö-zés, valamint az l-ezés (halla, bellebb) (IMRE 1971: 338 9). A dolgozatomban a nyelvjárások kérdésével kevésbé foglalkozom, helyette az esetleges névjárások ügyét tekintem át, vagy legalábbis jelenséghatárokat igyekszem megragadni. A névjárásokkal kapcsolatosan ugyanis szögezzük le rögtön felmerülnek bizonyos típusú problémák, ahogyan arra JUHÁSZ DEZSŐ is rámutatott egyik tanulmányában: a nevekben jelentkező táji különbségeket nem vitatom, sőt az egyik legizgalmasabb kutatási területnek tartom, de az a meggyőződésem, hogy legföljebb jelenséghatárokat tudunk megrajzolni, névjárásokat nem (vö. 1994: 112). A névföldrajzi vizsgálatokban (s így az esetleges névjárásokkal kapcsolatban is) két irány látszik a szakmunkákban kibontakozni: az egyik az egyes földrajzi köznevek időbeli vizsgálatát, valamint annak térbeli megoszlását próbálja feltárni az 6

7 egész magyar nyelvterületen. Ezek közül is kiemelkedik KÁZMÉR MIKLÓSnak a faluról szóló nagyívű, sok szempontot előtérbe hozó monográfiája (1970). A másik típusú megközelítés alkalmával egy-egy járás, térség mikroneveinek feltárását tűzik ki a kutatók célként, sokszor a történetiség szempontját is figyelembe véve. BENKŐ LORÁND Nyárádmente földrajzinevei (1947) című tanulmánya úttörő jelentőségű ezen a téren, s munkáját további hasonló szándékkal megírt tanulmányok, monográfiák követik: KÁZMÉR MIKLÓS Alsó-Szigetköz földrajzinevei (1957), INCZEFI GÉZA Földrajzi nevek névtudományi vizsgálata (Makó környékének földrajzi nevei alapján) (1970), KÁLNÁSI ÁRPÁD Szatmári helynévtípusok és történeti rétegződésük (1996). Noha mint látható, már 1947 óta jelentek meg olyan munkák, köztük monográfiák is, melyek egy-egy kistérség helyneveit elemezték, összehasonlító céllal készült tanulmány alig csupán egy-egy szerkezetre koncentrálva született, pedig egy ilyesfajta összevető vizsgálatra BENKŐ munkájától kezdődően megvolt az igény. És tegyük hozzá: nemcsak az itt említett monográfiák, hanem a mára már igen nagy mennyiségben rendelkezésünkre álló névgyűjtemények is ösztönzőleg hathattak volna erre. A dolgozatommal ezért az efféle vizsgálatok elméleti és módszertani lehetőségeire, hozadékaira igyekszem rávilágítani. A dolgozathoz érdekes adalékot nyújtott HAJDÚ MIHÁLY Névutók a helynevekben című cikke, melyben hasonló területi szempontok érvényesülnek, mint az én dolgozatomban: helynévanyaga egy dunántúli térség, a Szombathelyi járás; egy tiszántúli, a Csengeri járás; valamint egy erdélyi terület, a Melles-völgy mikroneveit öleli fel. Ebben a tanulmányban többek között arra a megállapításra jut, hogy a különböző területek helynévkincsében, jelen esetben a névutóhasználat terén eltérések mutatkoznak (vö. 1999). A munkám központi részét az említett térségek mikronévi anyagának összevetése adja, s ennek során főként azt a kérdést járom körül, hogy mutatkoznak-e az egyes vidékeken a nevek strukturális felépítésében a HAJDÚ által is megfigyelt különbségek. Amint azt már a fentiekben is jeleztem, ez a probléma leginkább a helynevek lexikális-morfológiai struktúrájában ragadható meg, hiszen a névhasználó közösség (s ennek folytán a névhasználói kompetencia is) elsőként a nevek lexikális szerkezetét ismeri fel, azonosítja, s utóbb aztán ez alapján keres ha erre szükség van jelentéses elemeket a nevekben. 7

8 2. Konceptualizáció és elméleti kérdések a szerkezeti elemzés kapcsán 2.1. A névminták szerepe a névadásban Minden természetes nyelvben megfigyelhető a tulajdonnevek használata: nem tapasztalunk tulajdonnév nélküli állapotot. Mivel minden nyelvben regisztrálhatók, ezért azt mondhatjuk, hogy a tulajdonnév nyelvi univerzálé, az egyes névalakok keletkezését pedig az adott nyelvben meglévő tulajdonnévi rendszer alapjaiban determinálja (HOFFMANN 1993: 21). A névadás a meglévő mintákhoz igazodik, a meglévő névanyag lényegében megszabja az új elnevezések létrejöttét. Habár elképzelhető, hogy teljesen új jelet készítsünk, a gyakorlatban ez sosem valósul meg: egyrészt azért nem, mert ez felesleges memóriaterhelés volna, másrészt pedig azért nem, mert a névhasználó közösség nem feltétlenül tekintené helynévnek az efféle konstrukciót, s így nem is használná azt névként (vö. SEBESTYÉN 1970: 305). A névadás mintákhoz való igazodását a magyar szakirodalomban többféleképpen is megfogalmazták. J. SOLTÉSZ KATALIN például a tulajdonnevek keletkezése kapcsán fontosnak tartja az analógia kérdését: vagyis azt, hogy névszerű, névstílusú képződményt hozzunk létre. A névszerűséget pedig mindig a meglévő nevek rendszere határozza meg, s a közösség új nevet ez alapján alkot (vö. 1979: 25). A csíki térségben például az erdő földrajzi köznév rendre birtokos jelzős szerkezetben vesz részt a helynevek utótagjaként állva: Luka bükke erdeje, Gyöngyös-kút erdeje, Kőd erdeje, Hideg-kút erdeje stb. A magyarországi területeken, a Fehérgyarmati és a Veszprémi járásban ugyanakkor a jelöletlen minőségjelzős szerkezet a szokványos névstruktúra: Szilas-erdő, Varga-erdő, Nyers-erdő, Csereserdő, Öreg-erdő, Borzási-erdő stb. Kivételek természetesen akadhatnak, de olyan elenyésző számban fordul elő a csíki térségben az erdő lexéma jelöletlen utótagként (az általam áttekintett névállományban mindössze 2 Kerek-erdő névalakra bukkantam), hogy azt mondhatjuk, nem a jelöletlen, hanem a jelölt struktúra a preferált a régióban, inkább ez szolgáltat mintát az újonnan alakuló erdőnevekhez. Egyidejűleg persze akár szemléletbeli különbségeket is megfigyelhetünk az adott régiók névadási, névhasználati szokásaiban egy-egy jelenség kapcsán: a csíki régióban az előbb felhozott erdőnevekben ugyanis például rendre a más helyekhez 8

9 való viszonyítás szolgáltatja a névadási motivációt, a Veszprémi és Fehérgyarmati járásban viszont az erdő egyéb tulajdonságai (benne lévő fafajták, az erdő kora stb.) alapján történt a megnevezés. A nevek szemantikai szerkezetében felderíthető különbségekkel ugyanakkor itt nem kívánok részletesen foglalkozni, noha egy-egy név elemzésekor természetesen ez a szempont is előtérbe kerülhet olykor Az elemzési modell alapvonásairól Dolgozatomban amint ezt már említettem a HOFFMANN ISTVÁNtól származó névvizsgálati modellt követtem. Ennek a modellnek az a jellegzetessége, hogy alapvetően strukturális szempontból közelíti meg, rendszerezi a helyneveket, ötvözve egyúttal a leíró és a történeti szálat. Mostani munkámban én viszont alapvetően egy leíró jellegű elemzést kívánok adni, ennek a jellegzetességeire koncentrálok ezért a konceptualizáció során is. A leíró elemzés fogalomrendszerében kiemelkedő helyet foglal el a névrész terminus. Mivel a leíró elemzés a nevek szerkezetét mutatja be, a névrész fogalmát is ezen belül értelmezhetjük elsődlegesen: a név olyan szegmentuma, amely a denotátumról valamilyen információt közöl. A névrész a leíró elemzés során aztán részben funkcionális-szemantikai, részben pedig lexikális-morfológiai aspektusból vizsgálható (vö. HOFFMANN 1993: 30). A névrészen mint strukturális egységen belül ragadhatjuk meg a névelem fogalmát. Névelemnek tekintjük a névben (és az egyes névrészekben) meglévő lexémákat, illetve a névben (névrészben) funkciót kapó toldalékmorfémákat (képzőket, jeleket, ragokat) (vö. HOFFMANN 1993: 43 4). A funkcionális-szemantikai elemzés 3 az emberi gondolkodás ismeretelméleti kategóriáit (a denotátum azon sajátosságait, amelyek a helynevekben tükröződnek) teszi a vizsgálat alapjává. Fontos megemlíteni, hogy ez a modell, s így a funkcionális-szemantikai elemzés is a helyneveket egy- vagy kétrészesnek láttatja. Ez szintén nyelvi univerzálénak tekinthető, más nyelvek névrendszereire is igaznak látszik. A HOFFMANN ISTVÁN által kialakított modell alapvető szemantikai kategóriái 3 A nemzetközi, német nyelvű szakirodalomban, a RUDOLF ŠRÁMEK-féle modellben (1972/73) ez az Ausgangstellung-modell-nek, azaz alapmodell-nek feleltethető meg, ahol olyan nyelvi kategóriák jelennek meg, melyek nyelven kívüli, azaz extralingvális összefüggésekre vonatkoznak (vö. HOFFMANN 1993: 24 5). 9

10 a következők: 1.) a hely fajtáját megjelölő névrész, 2.) a megnevező funkcióval bíró névrész, 3.) a sajátosságot, ezen belül a.) a tulajdonságot (méret, alak, szín stb.) kifejező, b.) a valamely külső dologhoz (növényzet, állatvilág, épületek stb.) való viszonyt kifejező névrész, c.) valamint a hely valamely más helyhez való viszonyát (pontos elhelyezkedését, irányát stb.) kifejező névrész (HOFFMANN 1993: 45 6). A lexikális-morfológiai elemzés 4 során a felhasznált nyelvi kifejezőeszközök szempontjából vizsgáljuk a névrészeket, vagyis arra vagyunk figyelemmel, hogy a funkcionális-szemantikai osztályok milyen lexikális, morfológiai, grammatikai eszközökkel fejeződnek ki (vö. HOFFMANN 1993: 31). A szerkezeti elemzés harmadik szintjét az ún. szintagmatikus eszközök vizsgálata jelenti, vagyis a névrészek nyelvi kapcsolatát biztosító eszközök tanulmányozását végezzük itt el. Ha a funkcionális-szemantikai és lexikálismorfológiai elemzéshez hozzárendeljük a szintagmatikus elemzést, valójában a helyneveket használó közösség helynévadási normáját mutatjuk be (vö. HOFFMANN 1993: 31). A helynévszerkezeti modellek területi eltéréseinek felderítésekor véleményem szerint elég csupán az első kettőre tekintettel lennünk, s ezen belül is főként a lexikális-morfológiai struktúra vizsgálata érdemel különösebb figyelmet Névtudat és névkompetencia A nevek keletkezését megszabja a kommunikációs aktus: a megnevezési igény erre vezethető vissza. A társadalomtól függ, mit nevez meg és mit nem, emögött ténylegesen egy gyakorlati szükségszerűség áll. A nevek keletkezése tehát két aspektuson keresztül szemlélhető: először is egy nem nyelvi tény, a névadó közösség, társadalom igénye befolyásolja; valamint a nyelvi feltétel, a minta, amelyről az előzőekben szóltam. A névadási aktust a következőképpen képzelhetjük el: a denotátum egy jellegzetessége motiválja a névadót, így az (a jellemző vonás) a névben tükröződik. Az elnevezés folyamatában a névadó látja az adott jelenség tulajdonságait, és azok közül kiválaszt egyet, az általa vélt legjellegzetesebbet 4 RUDOLF ŠRÁMEK ezt wortbildende Modell-nek (azaz szóalkotási modell-nek) nevezi (1972/73), amely a nyelvi kifejezőeszközök halmazát foglalja magában, beleértve az elemkészletet és a kapcsolódási szabályokat egyaránt. 10

11 belefoglalja a földrajzi névbe. Ebből is látszik, hogy a név nem tükrözi a valóságot annak teljességében, nem is képes rá, de nem is mond ellent a valóságnak. Ugyanakkor más névadó közösség esetleg más tulajdonságot lát fontosabbnak: ez a helynévi szinonimitás alapja (vö. HOFFMANN 1993: 25). Habár a kommunikációs gyakorlat általában csak egy nevet preferál, egyáltalán nem tekinthető ritkának a helynévi szinonimitás jelensége: Csíkcsicsóban Csicsó hegyé-nek Szent Jánosnál elnevezése is ismeretes, a Két-patak közé-t pedig Két-Egres pataká-nak is hívják. A szinonim megnevezések azonban csupán nagyon ritkán teljesen egyenértékűek a használatban: többnyire valamelyik névforma a domináns, a másik pedig kiszorulóban van (BENKŐ 1957: 9). Karcfalván az Akasztó-hegy denotátumra például a Bakacs névforma is használatos, sőt ezt látjuk az általánosan elterjedtnek, jóllehet ennek a neve leíró alapon valójában a neveket összegyűjtő és elemző CSOMORTÁNI MAGDOLNA szerint kategorizálhatatlan (vö. ehhez CSOMORTÁNI 2005: 175). Elbeszélések alapján a térségben valamikor akasztófa állt: az Akasztóhegy motívumát ebben találhatjuk meg. Bakacs személynévről is van ugyan tudomásunk, de sem a hely személynévrendszere, sem az adatközlők névismerete nem tartalmazza azt. A két név jelenleg egymás mellett él, de az Akasztó-hegy elnevezést mint fentebb is utaltam rá kevesen ismerik és használják. Szinonim megnevezéseket nem mindenhol találunk egyforma mértékben. Csíkcsicsóban viszonylag több ismeretes, míg Csíkmadarason alig tudunk ilyen neveket regisztrálni, holott a két település egy területi egységhez tartozik. A névhasználó közösség a nevek birtokbavételével egyidejűleg a névalkotási szabályokat is elsajátítja, ehhez a konkrét nevekből való általánosítás képességét használva fel. Ezáltal lesz képes arra, hogy maga is új neveket, jelen esetben helyneveket hozzon létre, vagy egy adott kommunikációs helyzetben felismerje azokat. A létező helynévrendszer ilyen értelemben a névminták révén határozza meg az új nevek keletkezését (vö. HOFFMANN 1993: 26). Ezt a tényt jól hasznosíthatjuk egy összehasonlító elemzésnél is: ha egy viszonylag kis közösség névhasználói az adott közösségnek a helynévrendszerét ismerik meg, valójában abban szocializálódva, akkor szükségszerűen annak mintájára fognak új neveket is létrehozni. Ezek a modellek névszerkezeti modellek éppúgy lehetnek (ilyenekről a továbbiakban bőven lesz majd szó), mint bizonyos lexikális egységek használati 11

12 modelljei. Ez utóbbira itt is említek néhány példát. A föld és a kert 5 földrajzi köznevek esetében a következő megállapításokat tehetjük: a föld szónál 31 adatból a csíki térségben: 1 karcfalvai, 2 csíkcsicsói; a fehérgyarmati térségben: 3 magosligeti, 1 kispaládi; a Veszprémi járásban pedig a térségek közt kimagaslóan: 16 hárskúti, 6 bakonybéli, 2 szentgáli adat regisztrálható. A föld földrajzi köznév használata tehát elsősorban a Veszprémi járásban jellegzetes. Még szembetűnőbb ez az eset a kert lexéma esetében: a 98 kert szót tartalmazó adatból a csíki térségben 20 karcfalvai adat regisztrálható, 29 csicsói és szintén 29 madarasi, azaz összesen 78 kétrészes helynév tartalmazza e régióban a kert lexémát; a Fehérgyarmati járásban 4 botpaládi, 3 kispaládi és 4 magosligeti adatra bukkantam, azaz összesen 11 ilyen mikronév részeként szerepel ez a földrajzi köznév; a Veszprémi járásban pedig összesen 9 ide kapcsolható kétrészes helynév lelhető fel az általam vizsgált három helyen: 5 bakonybéli és 4 szentgáli névforma. Ez azt jelenti, hogy a csíki térségben az ilyen jellegű denotátumokat általában a kert lexémával jelölik meg, míg a veszprémi vagy a fehérgyarmati térségben más szót használnak az ilyen objektumok megnevezésére (anélkül hogy ne lenne a szókincsük része a kert szó, vagy ne ismernék annak ezen szemantikai tartalmát). Nagy óvatossággal azt mondhatjuk, hogy ez a jelenség bizonyos vonatkozásban a névtudattal, névkompetenciával hozható összefüggésbe: egy adott térség helynévállománya befolyásolja a helynévadó közösséget, azaz a névadók olyan nevekkel fognak élni, amilyeneket a környezetükben általában is használnak. 3. Szemantikai névstruktúrák összehasonlító elemzése Mielőtt a szemantikai analízissel részletesebben foglalkoznánk, előzetesen érdemes egy általános képet adni a 3 térség mikroneveinek névszerkezeti megoszlásáról. 5 Azért választottam ezt a lexémát példaként, mert alapvetően nem annyira speciális, mint a szeg. Utóbbi esetében nyelvjárási szóról beszélhetünk. Ezenkívül azért esett a választásom ezekre a lexémákra, mivel nagyjából szinonim szavak, használati körük lényegében fedi egymást, ha nem is teljes mértékben. Össze lehetne vetni a fenti szavakat a velük azonos jelentésmezőbe tartozó birtok, línia, major, tag tanya, esetleg néhány esetben a lap lexémával is, ám mivel dolgozatomban nem ebben a témakörben végzek elsősorban vizsgálatokat, ezért ennek a kérdésnek a részletesebb kifejtését itt nem vállalhatom, a fentiekben is csupán felvillantom a szemantikailag összetartozó kert és föld szavaknak az elterjedési határait. 12

13 egyrészes kétrészes struktúrák struktúrák összesen csíki térség 271 név 25% 819 név 75% 1090 név Veszprémi járás 129 név 17% 647 név 83% 776 név Fehérgyarmati járás 94 név 21% 351 név 79% 445 név Mindhárom térség mikroneveire az jellemző, hogy a kétrészes névszerkezetek a dominánsak. Az egyes vidékek között e tekintetben nincsenek igazán markáns eltérések, inkább csak azt emelhetjük ki, hogy a csíki térség helynevei között az egyrészesek aránya valamivel nagyobb, mint a másik két régióban, különösen szembetűnő ez a Veszprémi járás adataival való összevetésben. Ha a fenti arányokat funkcionális síkon további altípusokra bontjuk, akkor körvonalazódik a fajta-, illetve sajátosságot jelölő és megnevező funkcióban álló nevek aránya. Mint azt már említettük, a helynevekben jórészt a jelölt helyek valamely jellegzetessége tükröződik. Ez a szemantikai szerep kétféleképpen fejeződhet ki: a helynevek lehetnek olyanok, melyek megjelölik a hely fajtáját: ezt a névrészfunkciót fajtajelölő szerepnek nevezzük (és a későbbiekben F szimbólummal jelöljük). Ebben a szerepben kizárólag helyet, helyfajtát jelölő főnevek, azaz földrajzi köznevek állhatnak. A helynevek kifejezhetik emellett az adott denotátum sajátosságait is: ez a szerep a sajátosságot kifejező funkció (későbbiekben a jelölése: S). Megjelenhet azonban egy harmadik immáron nem a hely jellegzetességét kifejező funkció is a helynevekben: a megnevező funkció (a későbbiekben M). És minthogy helyneveink csupán egy- vagy kétrészesek lehetnek, a lehetséges funkcionális névstruktúrákat ekképpen adhatjuk meg: beszélhetünk F (Domb Kispalád), S (Hosszú Csíkmadaras), valamint M (Piricske Csíkcsicsó) funkcióval leírható egyrészes, illetőleg S + F (Lucos-tó Karcfalva), S + M (Nagy- Madaras Csíkmadaras), M + F (Amsós laposa Botpalád; ahol is a kétrészes névforma ugyanazt a helyet jelöli meg, mint az Amsós variáns; (vö. ehhez KÁLNÁSI 1996: 86) funkciójú kétrészes helynevek (vö. HOFFMANN 1999: ). 13

14 egyrészes struktúra kétrészes struktúra F S M S + F S + M M + F csíki térség 8% 14% 3% 70% 5% - Veszprémi járás 6% 8% 3% 77% 6% - Fehérgyarmati járás 7% 11% 3% 74% 4% 1% Az egyrészes struktúrában a fajtajelölő funkció, azaz a tulajdonképpeni földrajzi köznevek használata helynévi szerepben a csíki térségben a legjellemzőbb (8%) a három általam vizsgált járás mikronevei között (Hágó, Legelő, Rét, Hegy stb.), bár meg kell jegyezni, hogy ezen a kategórián belül nincsenek túl nagy különbségek az adott csoport megterheltségét illetően. Mint az a táblázatból is látszik, a csíki térséget a Fehérgyarmati járás követi (7%) olyan mikronevekkel, mint Domb, Patak, Temető stb., és végül a Veszprémi járás fajtajelölő mikronevei (6%), azaz a Gát, Sánc, Csurgó stb. típusú névalakok következnek. Szemantikai aspektusból ezek a nyelvi elemek azt a helyfajtát fejezik ki, amelybe a névvel megjelölt hely besorolható. Mindhárom térségben a legtipikusabb egyrészes névszerkezet a hely valamely sajátosságának megjelölése: a csíki térségben a teljes mikronévállomány 14%-át (Garádics, Kopasz) teszi ki, a fehérgyarmati térségben ez a számarány 11% (Bitykes, Téglás), a Veszprémi járás esetében pedig csupán 8%-ról (Tűzkües, Nádas) beszélhetünk. A megnevező funkció mindegyik régióban meglehetősen periférikus szerepűnek látszik. A kétrészes nevek esetében az S+F szemantikai struktúra a legjellemzőbb, mellette az S+M, illetve az M+F funkció szinte eltörpül: elenyésző hányadban fordulnak elő ilyen struktúrájú nevek. A fentiek alapján ezért bátran kijelenthetjük, hogy ez a szerkezet (S+F) alkotja a helynévrendszer magvát valamennyi vizsgált területen (vö. HOFFMANN 1999: 211). A mikronévi rendszerek közötti eltéréseket azonban nem is annyira a funkcionális-szemantikai szerkezetek különbségeiben várjuk (ezek az eltérések ugyanis inkább a valósággal vannak összefüggésben és nem a nyelvvel), hanem előzetes feltevéseink alapján ilyenek sokkal inkább lehetnek a lexikális-morfológiai struktúrák terén, a továbbiakban ezért csak ezzel foglalkozom. 14

15 4. Lexikális névmodellek területi különbségei A lexikális-morfológiai elemzés során a neveket a bennük fellelhető nyelvi kifejezőeszközök szerint vizsgáljuk. A régiók helyneveinek lexikális-morfológiai analíziséhez TÓTH VALÉRIA tanulmánya szolgáltatta a mintát: az általa végigvitt vizsgálati vonalat követtem én magam is (vö. 2001a), ez a rendszerezés azonban alapvetően a HOFFMANN-féle modell kategóriáin alapul Egyrészes helynevek Egyrészes helynevekkel mindhárom térségben találkozunk ugyan, hiszen ez a lexikális struktúra ma is a névmodellek része, de közel sem annyira jelentős a számuk, mint a kétrészes neveké. Ennek oka a kétrészes nevek által közvetített többletinformáció lehetősége. Arányukat jól szemlélteti a fentebb közölt, a szemantikai struktúrákat összevető táblázat. A lexikális-morfológiai kategóriák minthogy annak nyelvi kifejezésére szolgálnak természetesen szoros kapcsolatban állnak a funkcionális-szemantikai tartalommal: olyannyira, hogy bizonyos kategóriák között szoros megfelelési viszonyt figyelhetünk meg. A földrajzi köznevek például fajtajelölő funkcióval bírnak (Csurgó), a nem személyt jelölő szavak pedig a hely viszonyát fejezik ki valamely külső dologhoz: a növénynevek az ott előforduló növényzetre (Éger, Mogyorós), az állatnevek az állatvilágra utalnak (Hollós, Cinege) stb. A melléknevek vagy melléknévi jellegű szavak a helyrész valamely tulajdonságát fejezik ki, például annak színét (Herke vörös, vö. ÚMTsz.), alakját (Garádics egyenetlen terület, vö. ÚMTsz.) stb. A fentiekben azt láthattuk, hogy az egyrészes nevek mindhárom térségben 17 25% körüli megterheltséget mutatnak. A Veszprémi és a Fehérgyarmati járásban a teljes helynévállományon belül közel azonos az egyrészes nevek aránya, a csíki térségben ez a szám valamivel magasabb, habár nem olyan nagy mértékben, hogy abból messzemenő következtetéseket vonhatnánk le. Mindenesetre már itt is érdemes kiemelnünk, hogy a csíki térségben az egyrészes nevek használata sokkal színesebb 15

16 képet mutat: több földrajzi köznév, több nyelvjárási szó stb. szerepel a lexikális névmodellek részeként, mint a másik két régióban. Egyrészes nevek lexikális modellje 6 köznév tulajdonnév főnév melléknév(i jellegű szó) nem személyt nem szerk. földr. képzetlen képzett mn.-i kateg. jelölő személyt személynév helynév kn. mn. mn. igenév szó jel. szó csíki térség 34% 2% 8% 2% 10% 3% 21% 6% 6% 8% Veszprémi járás 33% - 15% 1% 16% 7% 4% 15% - 9% Fehérgyarmati járás 28% - 16% 2% 17% 15% 7% 3% 1% 11% Az egyrészes helynevekben fellelhető szavak a köznevek és a tulajdonnevek csoportjára oszthatók. A közneveken belül az alábbi kategóriákat emelhetjük ki: a főneveken belül a földrajzi köznevek, személyt vagy csoportot jelentő szavak, illetve nem személyt és csoportot jelentő köznevek alkothatnak egyrészes névstruktúrát. A melléknév(i jellegű szó) kategórián belül képzetlen és képzett melléknévből, valamint melléknévi igenévből lett helyneveket különíthetünk el. A tulajdonneveken belül pedig személynévi és helynévi lexémát tartalmazó névalakokkal kell számolnunk Köznévi lexémát tartalmazó egyrészes helynevek A.) A főnevek csoportja a.) A főnevek csoportjában egyrészt a földrajzi köznevek kategóriáját említhetjük meg, melyek funkciójukat tekintve a hely fajtáját jelölik meg. Az egyrészes puszta földrajzi köznévi névadás a csíki térségben a 271 egyrészes 6 A következőkben a táblázatok az egyrészes helyneveken belül mutatják a struktúrák megterheltségét, vagyis az egyrészes névállományt tekintem itt 100%-nak. 16

17 mikronév 34%-át teszi ki (ebből egyszerű egyrészes földrajzi köznévi helynév 24%, összetett földrajzi köznévből lett helynév pedig 10%). A Veszprémi járás esetében ez a százalékszám 33% (melynek 15%-a egyszerű, 18%-a pedig összetett földrajzi köznévre vezethető vissza), a Fehérgyarmati járásban pedig 28%-os megterheltségű a kategória (aminek 27%-át az egyszerű struktúra jellemzi, mindössze 1%-át pedig az összetett). A számarányok egy érdekességre hívják fel a figyelmet: az egyrészes nevek közül a puszta földrajzi köznevek csoportjának százalékarányai a legmagasabbak az összes kategória közül. Ez arra enged következtetni, hogy az egyrészes helynevek kialakulásakor a puszta földrajzi köznévi helynév az egyik leginkább kézenfekvő névadási mód, hiszen amennyiben valamely objektumtípusból egy van egy szűkebb közösségben, azt differenciáló jelző nélkül is jól azonosíthatja a helyfajtát megjelölő lexéma: Hegy. A feldolgozott névállományok alapján a leginkább használt egyszerű földrajzi köznevekre visszavezethető helynevek a következők: Gát, Major, Sánc, Temető, Vízmű, Csurgó, Mocsár, Förtés (Veszprémi járás), Domb, Folyás, Forrás, Legelő, Liget, Nyilak, Patak, Telep, Tisztás, Csatorna, Temető, Irtás, Töltés (Fehérgyarmati járás), Bánya, Csergeteg, Domb, Gátnál, Hágó, Legelő, Rét, Suvadás, Tag, Ülepítő, Vár, Malomnál, Csorgó, Hegy, Romlás, Tó, Hágó, Kőd, Rejtek, Temető (csíki térség). Ezek a földrajzi köznevek a köznyelvbe sorolt elemek, nem tudunk olyan nevet regisztrálni a nagyobb megterheltségű nevek közül, amelyek csupán a csíki térségre, vagy akár a Fehérgyarmati vagy a Veszprémi járásra lennének jellemzőek. Ez is igazolja BÁRCZI GÉZA állítását, miszerint a helymegjelölésre használt közszavak túlnyomó többsége az egész országban használatos a földrajzi nevekben (vö. 1958: 149). Vannak azonban olyan egyszerű földrajzi köznevek is, melyek nyelvjárási elemekként alkotnak egy-egy térségben helynevet: ilyen például Szentgálon a Cinca, mely kiszáradt gödör szemantikai tartalmú földrajzi köznévből alakult (ÚMTsz.), vagy a Csompoj (Karcfalva), mely út menti sírdomb alakú kőrakást jelent (ÚMTsz.). Vannak tehát olyan szavak, melyek csak az adott területen használatosak, ez nyilvánvalóan nyelvjárási jellegükből adódik. Ezeket az elemeket pusztán a felsorolás szintjén érdemes megemlíteni: csak a csíki térségre jellemzőek a következő egyszerű földrajzi köznevek helynévalkotó szerepben: Hídlás 1. víz fölé nyúló deszkapalló, 2. süppedékes területen fatörzsekből rakott út 17

18 (ÚMTsz.), Kőponk kis domb, hegyhát kiemelkedő része (ÚMTsz.), Csompoj sírdomb alakú kőrakás az út mentén (ÚMTsz.), Pádina erdei tisztás; hegyi, havasi legelő (ÚMTsz.) stb. Csak a Veszprémi járás mikrotoponimái között találtam meg a következő földrajzi köznévi elemeket: Cinca kiszáradt gödör ; valamint csak a Fehérgyarmati járásban használt nevek a Garád 1. felhányt földből és sövényből kerítés, 2. vízmeder (TESz.), Gorond földhát, dombhát, félsziget a mocsárban (TESz.). Utóbbi kettő már nem él közszóként, a térségben is alig értik meg (vö. ehhez KÁLNÁSI 1996: 91). Hasonlóan tájszóként szerepel helynévi szerepben a Fiatalos földrajzi köznévből alakult mikronév, amely fiatal fákból álló erdőt jelent (vö. ÚMTsz.). Ha morfológiai szinten közelítjük meg a kérdést, megfigyelhetjük, hogy a toldalékos alakulatok nem preferáltak az egyrészes egyszerű földrajzi köznévből lett helynevek esetében. Szám szerint térségekre bontva a következő állításokat tehetjük: a csíki térségben 65 adatból 17 toldalékos helynév (26%), a Veszprémi járásban 19 adatból 1 névforma mutatja ezt, a Fehérgyarmati járásban pedig 25 adatból 2 egyrészes egyszerű földrajzi köznévi helynéven találhatunk toldalékelemeket. Jól látható tehát, hogy alapvetően a toldalékos alakok kevésbé használatosak ilyen szerepben. Az viszont egyértelmű, hogy a csíki térségben sokkalta jellemzőbb helynévadási minta a puszta földrajzi köznevek toldalékokkal való ellátása, s ilyen formában a helynévi használata. A toldalékoknak természetesen szemantikai szempontból is jelentőségük lehet, hiszen némelyest árnyalhatják az adott nevet. A toldalékolás kérdéskörénél három kategóriát különíthetünk el a köznév és a képző viszonya alapján: 1.) a toldalékelem a földrajzi köznév létrehozásában játszik szerepet, azaz földrajzi köznevet hoz létre: ilyen például a Vágás (Csíkcsicsó) helynév alapjául szolgáló vágás földrajzi köznév, amely a vág igéből alakult -ás főnévképzővel, s hasonló alakulású a Tisztás (Kispalád) alapszava is. Ezekben az esetekben tehát a toldalékolás a köznév belügye, a toldalék a földrajzi köznevet hozta létre és nem a helynévi megnevezést, tehát a helynévvé alakulásban nincs szerepe. Ilyenek még a vizsgált régiók helynévkincsében az alábbi puszta földrajzi köznévi helynevek is: Suvadás, Vágás, Romlás stb. (csíki térség); Folyás, Tisztás (Fehérgyarmati járás); Csapás (Veszprémi járás). 2.) Vannak ugyanakkor olyan földrajzi köznévi névformák is, melyekben a toldalék a földrajzi köznévből a 18

19 helynévvé alakulásban játszott szerepet. A -k többesjellel alakultak a Hágók, Sorok, Partikulák, Istállók, Karfák stb. névformák (csíki térség), a -d helynévképző hozta létre ugyanakkor a Kőd helynevet (csíki térség), illetőleg a -nál/-nél határozórag efféle szerepét találjuk meg a Gátnál, Kantinnál, Malomnál (csíki térség) névalakulatokban. Ilyen toldalékokat szinte kizárólag a csíki régióban fedezhetünk fel, egyetlen kivétel a Fehérgyarmati járásból a Nyilak mikronév. 3.) Végül olyan példáink is vannak, amelyekben a toldalék a földrajzi köznév létrejöttében is szerepet játszhat, illetve a helynévében is. Az ide tartozó névstruktúrák -s képzőt tartalmaznak, s minthogy a nádas, füzes lexémákról nehéz lenne megmondani, hogy azok melléknévi szerepben állnak-e, vagy esetükben a főnevesülés is bekövetkezett, a Nádas (Fehérgyarmati járás), Fenyves (Veszprémi járás) típusú helynevek kapcsán számolhatunk nádas földrajzi köznév > Nádas helynév alakulással éppúgy, mint a nád növénynév + -s helynévképző > Nádas helynév alakulással. Az első esetben a nádas földrajzi köznévi szerepét tételezzük fel, s az -s képző ennek létrejöttében játszott szerepet, az utóbbi esetben viszont az -s szerepe a helynévképzés a növénynévi alapszóból. A döntést a kérdésben nemigen hozhatjuk meg könnyedén, ezért itt csak a lehetőségeket említettem meg én is. A toldalékelemekkel alakult földrajzi köznévi helynevek körében mindamellett máris megfigyelhetünk egy markáns különbséget a csíki régió és a magyarországi területek között: a többesszám jelének és a határozóragoknak a használata a földrajzi köznévi lexémákhoz kapcsolódóan helynévi szerepben lényegében kizárólagosan a csíki térségre jellemző, a Veszprémi és a Fehérgyarmati járás lexikális névmodelljei közül ez a szerkezeti típus hiányzik. Természetesen nem arról van szó, hogy az adott toldalékelem nyelvjárási elem lenne (nem olyan tehát, mint amit a nyelvjárási bemutatásban a -nit/-núl/-ni elemekről mondtunk), hanem itt valójában a toldalék adott területre jellemző felhasználását figyelhetjük meg, aminek a névjárások megállapításában például lényeges szerep juthat. Összetett földrajzi köznévből a csíki és a fehérgyarmati régióban kevesebb van, mint az egyszerűekből. Ennek oka talán abban keresendő, hogy az összetett földrajzi köznevek mindig több és specifikusabb információt hordoznak, mint egyszerű társaik, azaz speciálisabb jelentéskörrel rendelkeznek. Megterheltségük ezért alacsonyabb mértékű, s ha a névadó közösség egy 19

20 denotátumot ezzel a specifikusabb jelentéskörű földrajzi köznévvel kíván megnevezni melyet alapvetően az információ és a kommunikációs tevékenység generál, akkor sokkal inkább a kombinált formát, vagyis a kétrészes neveket fogja használni. Ezt diktálja ugyanis a minta elve. A halom földrajzi köznév például a kétrészes nevekben jóval többféle szemantikai tartalom kifejezésére nyújt lehetőséget épp azáltal, hogy sokféle jelző kapcsolódhat hozzá. Ha például a kiemelkedés anyagát kívánják a névhasználók megadni a névvel, azt a Kő-halom, Homok-halom stb. helynevekkel könnyűszerrel megtehetik. Az egyrészes Kőcsompó elnevezés (vö. ehhez CSOMORTÁNI 2005: 188) ugyanakkor már alapvetően sokkal szűkebbre szabja a lehetséges szemantikai kört, mivel az összetett kőcsompó földrajzi köznév út menti sírdomb alakú kőhalom jelentésű (ÚMTsz.). A Veszprémi járásban azonban ennek ellenkezője érvényesül, azaz több összetett földrajzi köznévi adatra bukkanhatunk (Gázállomás, Dögkút), mint egyszerűre. Ez azért is lényeges, mert míg a csíki térség esetében a toldalékolás tekintetében körvonalazódtak területi különbségek, addig a Veszprémi járás mikronévállományában ebben a vonatkozásban ragadhatunk meg szembetűnő eltérést. Összetett puszta földrajzi köznévi helynév a 494 egyrészes helynévből mindössze 52 van a három régióban együttesen (11%). 28 adat regisztrálható a csíki térségben (mely a földrajzi köznévi helynévállomány 10%-át jelenti), 23 név a Veszprémiben (így ennek a struktúrának a megterheltsége 18%-os), a Fehérgyarmati járásban pedig csupán egyetlen példát találunk ilyen jellegű névadásra. Területi jellegzetesség tehát a Veszprémi járásban az egyszerű és összetett földrajzi köznévi alapú egyrészes helynevek aránya, és ugyancsak regionális különbség körvonalazódik ahogy ez az egyszerű földrajzi köznévi helyneveknél is megfigyelhető volt a toldalékolás terén: csak Karcfalván regisztrálhatók olyan adatok, melyekben az összetett földrajzi köznevek valamilyen toldalékkal ellátva lettek helynevekké, s ez a toldalékelem jobbára a többesszám jele: Kőkutak, Kútfejek (több hely neveként is), illetve egy esetben a többesszámjel mellé lépő helyhatározó rag: Kőkutaknál. b.) A személyt vagy csoportot jelentő közszavak kategóriája csupán két helynévvel képviselteti magát: Papé, Kántoré (Csíkmadaras). Mivel ennyire elenyésző az adatok száma, ezért erről a csoportról nem szólok részletesen. 20

21 Ugyanakkor annak, hogy ez a típusú névadás szokatlanul alacsony, jelentősége lehet, mint ahogy annak is, hogy ez a pár adat is az -é birtokjellel ellátva szerepel. E toldalékelem funkciójáról és szerepéről a későbbiekben még ejtek szót. c.) A nem személyt vagy csoportot jelentő köznevekhez 57 név sorolható, azaz a 494 egyrészes helynévnek ez 12%-a. Ez a lexikális csoport nagyon változatos képet mutat: a három térségben beszélhetünk növénynevekből, állatnevekből, épületet jelölő szavakból, tárgynevekből, anyagnevekből stb. alakult egyrészes helynevekről. Mivel itt sok kategóriáról kell szólni, ezért az összes alcsoportot nem, pusztán a jellegzetesebbeket említem meg, s inkább egy összefoglaló képet igyekszem adni róluk. Mindenekelőtt azonban szólni kell ezeknek a mikroneveknek a melléknévi vagy növénynévi/állatnévi stb. alapszóból való származtatásáról. Az adott növénynévi, állatnévi stb. lexikai bázisból alakult helynevek ugyanis jelölt és jelöletlen kategóriákra oszthatók. A jelölt kategóriáról ebben a csoportban is említést teszek, mivel nem húzható éles határ az ebbe a típusba sorolható helynevek között jelöltség és jelöletlenség terén. A százalékos kimutatásnál azonban a melléknév(i jellegű szavak) szerkezettípusánál vettem őket számba. A növénynévi egyrészes helynevek típusa jelenti itt a legmegterheltebb csoportot. A fentiek értelmében alapvetően két típusban lehet ezt a kategóriát bemutatni: a jelöletlen és a jelölt szerkezetű nevek mentén haladva. Százalékosan a teljesség kedvéért a puszta növénynévi elnevezések a következő képet adják: a csíki térségben a puszta növénynévi elnevezések az egyrészes neveknek csupán 3%-át adják (Nyír, Veresfűz, Gyertyán); a Veszprémi járásban ez a szám 1%, ide tartozik például a Giligó galagonya (ÚMTsz.) helynév. Látható tehát, hogy a növénynévi alapú elnevezések inkább az alább következő képzett szerkezeti típusba tartoznak, így illeszkedve a norma diktálta szabályokhoz. A növénynévből ugyanis jóval gyakrabban toldalékmorféma hívott életre helynevet, s közülük a legtipikusabbnak az -s képzős névszerkezet látszik: például Gyümölcsös, Mogyorós, Kokojzás (vö. kokojza vörös áfonya, ÚMTsz.) stb. (Csík); Nádas, Fenyves, Gyertyános stb. (Veszprémi járás); Szilas, Kenderes, Nádas stb. (Fehérgyarmati járás), de megtalálhatjuk a -ság/-ség képzőt is a helynevekben (Szénaság Csík) éppúgy, mint a -k többesjelet (Hársfák Veszprémi járás), sőt a 21

22 többesszám jele mellett a -nál/-nél határozórag is megjelenhet ezekben a helynevekben: Lúcsfáknál (Csík). Az adatok morfológiai tekintetben nem mutatnak olyan markáns különbséget, mint azt a földrajzi köznévi alapú helyneveknél láthattuk: mindenesetre itt is megfigyelhető, hogy a csíki régióban több toldaléktípus használatos a morfematikai szerkesztés során. Mindegyik térségben a növénynév + -s képzős struktúra látszik domináns szerkezeti típusnak. Lexikális szinten általában köznyelvi szavak jelennek meg ezekben a mikronevekben, de megfigyelhető néhány nyelvjárási lexéma is. Ilyet találunk például a vörös áfonyát jelentő kokojza növénynévből lett Kokojzás helynévben. A nyelvjárási szavakra visszavezethető helynevek azonban nem meghatározóak: a csíki térség Kokojzás neve mellett még a veszprémi térségbeli Giligó (vö. galagonya, ÚMTsz.) említhető meg. Az állatnévi lexémák jóval ritkábban szerepelnek az említett térségek egyrészes helyneveiben: puszta állatnévi névadás csupán a Csuka (csíki térség), Cinege, Susét nyuszi (ÚMTsz.) (Veszprémi járás) nevekben figyelhető meg. A helynévkincsben tehát nem jellemző ez a struktúrájú névalak, nem beszélhetünk olyan domináns mintáról, mely az ilyen típusú nevek létrehozását elősegítette volna. A jelölt névstruktúrákban a jelöltséget itt is az -s képző (Ludas, Hollós) biztosítja, de emellett megtalálhatjuk még a -k többesjelet is: Borzok. A puszta anyagnévvel jelölt helynevek száma meglehetősen alacsony, a három térségben az alábbi számarányok figyelhetők meg: a csíki térségben 2%, a Fehérgyarmati járásban 1%, a Veszprémiben pedig 3% az egyrészes puszta anyagnévi helynevek aránya. Lexikális szinten a következő megfigyelésekre nyújtott a kis számú névanyag lehetőséget: a kő lexémának a megterheltsége az ilyen típusú helynevekben a csíki és a veszprémi térségben jellegzetes. Ez persze nyilvánvalóan földrajzi jellegzetességekkel is összefüggésben lehet. A csíki térségben a Köves; a veszprémiben pedig a Küves, Tűzkües helynevek említhetők itt meg. Az -s képző domináns jellege itt is megmutatkozik, ahogyan azt a legtöbb ebbe a kategóriába tartozó elemnél tapasztaltuk. Azt mondhatjuk tehát, hogy mivel mindhárom térségben meghatározó szerepű az -s képző vélhetően az egész magyar nyelvterületen jellegzetes egyrészes neveket létrehozó funkcióban, erre a három térségre mindenesetre feltétlenül jellemző képzőelem, amely mintegy strukturális 22

23 mintát szolgáltatva valamelyest korlátozza is a puszta növénynévi, állatnévi, épület-, illetve anyagnévi lexémákból történő névadást. Ha a fejezet elején lévő táblázatra vetünk egy pillantást, láthatjuk, hogy a magyarországi régiókban a nem személyt vagy csoportot jelölő szó kategóriája sokkal jobban megterhelt, mint a csíki térségben. Egy olyan névadási minta körvonalazódik újfent, mely a három régió, különösen pedig a csíki és a magyarországi térségek névadási szokásainak különbségeire világít rá. Amíg ugyanis a Veszprémi és a Fehérgyarmati járásban az egyrészes nevek 15 16%-át teszi ki ez a névstruktúra, addig a csíki térségben ez mindössze feleannyi, azaz 8%-os megterheltséggel bír. B.) A melléknév(i jellegű szavak) csoportja A melléknév(i jellegű szavak) három csoportra oszthatók: képzett és képzetlen melléknevekre, illetve melléknévi igenevekre. A képzetlen melléknevekből nem sok adat áll a rendelkezésünkre a mikronevek rendszerében a feldolgozott három térségben. Összesen 9 ilyen helynevet ismerek, ebből 6 a csíki térségben található: Hosszú, Kopasz, Herke vörös (ÚMTsz.) stb. A képzett melléknevek sokkal gazdagabb képet festenek: megtalálhatók közöttük az előzőekben részletesen tárgyalt növénynevekből, állatnevekből, anyagnevekből, épületnevekből stb. képzett melléknevek. Ezekről a névformákról (tehát a Ludas, Köves típusú névalakokról) ezért itt nem szólok, minden lényeges információ megtalálható ugyanis róluk az előző egységekben. Azt szükséges csupán megemlíteni, hogy az -s képzős helynevek a csíki térségben az egyrészes helyneveknek a 10%-át teszik ki, a veszprémiben ez a százalékszám 16%, a fehérgyarmatiban pedig 17%. A Veszprémi és a Fehérgyarmati járásban tehát lényegesen nagyobb tér jut a lexémák melléknévképzős alakjának az egyrészes nevekben, mint a csíki térségben. A melléknévi igenevek vizsgálata során még markánsabb eltérésekre bukkanhatunk: a csíki térségben ugyanis az egyrészes mikroneveknek pusztán 3%-át teszi ki az ilyen névstruktúra (Eregető, Huddoztató), a Veszprémi járásban viszont ez 23

24 a szám 7% (Szénégető, Téglaégető), a Fehérgyarmatiban pedig 15% (Igényelt, Kenderáztató). Meg kell ugyanakkor azt is jegyeznünk, hogy a lexémák egyikmásika valójában földrajzi köznévnek is tekinthető, amely igenévi származékként jelentkezik közszói státusban is. A Fehérgyarmati járással ellentétben a csíki térségben és a Veszprémi járásban elenyésző az igeneveket tartalmazó egyrészes neveknek a száma. Ezekből a számadatokból esetleg arra következtethetünk, hogy a névadási mintában ez a típusú forma a csíki régióban nem szerepel, a Veszprémi járásban pedig nem annyira jellemző minta. Formai szempontból tehát ez esetben is valamiféle névjárási jellegzetesség látszik körvonalazódni a Veszprémi és főként a Fehérgyarmati járás kapcsán. Ezt az állítást igazolni látszik INCZEFI egy tanulmánya, melyben az -ó, -ő melléknévi igenévképző a helynévalkotásban a szatmári Rétköz területén az összehasonlításra szánt térségek, városok közül (Makó, Szeged, Sövényháza, Zala stb.) a legmagasabb értéket teszi ki, azaz több mint 20%-ot. Ezzel szemben a Kolozs megyei Borsavölgy helyneveinek mindössze csak 6%-ában jelenik meg ez a névszerkezet (1970: 314). Ezek az adatok is azt igazolják, hogy a szatmári területeken jóval jellemzőbb helynévadási normának számít a melléknévi igenevek mikronevekben való alkalmazása, mint a székelyföldi, partiumi területeken Tulajdonneveket tartalmazó egyrészes helynevek A tulajdonnevek kategóriáját a helynevekben személynévi és helynévi származékok formájában találjuk meg. A személynevek kategóriája igen sok típusban képviselteti magát a három térségben: többelemű személynévi alak, családnév, keresztnév, ragadványnév, illetve szentnév egyaránt szerepel a helynevekben. A személynevet felhasználó névadásban egy olyan, talán még ősinek is nevezhető motiváció körvonalazódik, melyet alapvetően a birtoklásban lehet megragadni, ahogy erre korábban SZABÓ T. ATTILA is rávilágított (1988: 433 8). A többelemű személynevek a magyarországi területeken egyáltalán nem jellemzők a névadásban egyrészes névként. Az összesen 14 adatból 12 ugyanis a csíki térségben található, és mindössze egy-egy a Fehérgyarmati és a Veszprémi járásban. (Egy-egy régió teljes névkincsét tekintve az egyrészes neveken belül a 24