39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás"

Átírás

1 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi.szabályzatáról I. Fejezet 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás Általános rendelkezek a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi szabályzatáról A fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a fo városi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggo törvénymódosításokról szóló 200. évi CXXVI. törvény 4. -ában a jogalkotásról szóló 200. évi CXXX. törvény 23. (4) bekezd c) pontjában meghatározott hatáskörömben, valamint a Kormány tagjainak feladat- hatásköréro l szóló 52/204. (VI. 6. ) Korm. rendelet. melléklet A) jelu táblázat 2. sorában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány által rendeletben kijelölt szakmai irányító miniszterek véleményének kikérével - a következo utasítást adom ki:. A fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi szabályzatát a Mellékletben foglaltak szerint határozom meg. 2. Ez az utasítás 207. január -jén lép hatályba Melléklet a 39/206. (XII. 30.) MvM utasításhoz. Közös alapadatok. () A fo városi megyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatal) az Alaptörvény 7. cikk (3) bekezde alapján a Kormány általános hatásköru területi államigazgatási szervei. (2) A kormányhivatalok közös alapadatai a következo k: a) vezeto je: kormánymegbízott; b) alapítója: Országgyu l; c) alapítás dátuma: 20. január.; d) a költségveti szerv létrehozásáról rendelkezo jogszabály megneveze: a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a fo városi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggo törvénymódosításokról szóló 200. évi CXXVI. törvény; e) számlavezeto je: Magyar Államkincstár. (3) A kormányhivatalok államháztartási szakágazati besorolása: 8404 Területi általános igazgatási szervek tevékenysége. (4) A kormányhivatalok alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: A fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi szabályzata kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Kormányzati igazgatási tevékenység Pályázat- támogatáskezel, elleno rz Országgyu li, önkormányzati európai parlamenti képviselo választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Állampolgársági ügyek Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkzíte Védelmi igazgatása szabályozása Védelmi célú stratégiai tartalékok tárolása, kezele Egyéb ügyek Pártfogó felügyelo i tevékenység Jogi segítségnyújtás, áldozatsegít, kárenyhít, kárpótlás Megjelent: Hivatalos Értesíto 206/67. Hatályon kívül helyezve: 200. évi CXXX. törvény 2. alapján. Hatálytalan: 207. I. 2-to l.

2 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi2.szabályzatáról Földügy igazgatása Munkaügy igazgatása Rövid ido tartamú közfoglalkoztatás Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás Hosszabb ido tartamú közfoglalkoztatás Országos program Köz mintaprogram Mezo gazdaság igazgatása Építügy igazgatása Közúti közleked igazgatása támogatása Közúti közlekedi eszközök mu szaki vizsgálata Ferto zo megbetegedek megelo ze, járványügyi ellátás Nem ferto zo megbetegedek megelo ze Komplex egzségfejleszto, prevenciós programok Egzségügy igazgatása Egzségbiztosítási szolgáltatások igazgatása Egzségügyi szakérto i tevékenységek Környezet-egzségügyi Települ-egzségügyi Kémiaibiztonság-egzségügyi Élelmez- táplálkozás-egzségügyi felügyelet, elleno rz, tanácsadás Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlo séggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggo igazgatása szabályozása Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képz Munkaero -piaci felno ttképzhez kapcsolódó szakmai szolgáltatások Oktatás igazgatása Megváltozott munkaképességgel összefüggo pénzbeli ellátások, támogatások Fogyatékossággal összefüggo pénzbeli ellátások, támogatások Nyugdíjbiztosítási szolgáltatások igazgatása Gyermek pénzbeli termzetbeni ellátások Családtámogatások Foglalkoztatást elo segíto képzek egyéb támogatások Egyéb szociális pénzbeli termzetbeni ellátások, támogatások Szociális szolgáltatások igazgatása Termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 2. A kormányhivatal szervezeti felépíte 2. () A kormányhivatal kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységekre, valamint, illetve a fo városban fo városi kerületi hivatalokra (a továbbiakban együtt: hivatal) tagozódik. (2) A hivatal vezeto je a hivatalvezeto. (3) A hivatal rövid megnevezként használhatja a 2-2. függelékekben meghatározott elnevezt. (4) A kormányhivatal önálló szervezeti egységei a fo osztályok, a fo osztály jogállású Kormánymegbízotti Kabinet, a kirendeltségként mu ködo hivatalok, a megyeszékhelyen mu ködo hivatalok a kijelölt (fo városi kerületi) hivatalok fo osztályai, valamint az önálló osztályok. Nem önálló szervezeti egységek a fo osztályokon belül mu ködo osztályok, valamint a hivatalon belül mu ködo osztályok. (5) A hivatal a kormányhivatal önálló feladat- hatáskörrel rendelkezo szervezeti egysége. (6) A (4) bekezdben meghatározott önálló osztály jogállású szervezeti egységnek mino sül a) a fo igazgatói titkárság, b) a bizottság titkársága, c) a belso elleno rzi osztály, Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

3 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi3.szabályzatáról d) a hivatalvezeto i titkárság. (7) Az önálló szervezeti egység ellátja a jelen szervezeti mu ködi szabályzatban az ügyrendben meghatározott at, valamint a szervezeti egység vezeto jének tevékenységét irányító vezeto i munkakört betölto által meghatározott egyéb at. 3. () A kormányhivatal vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköreinek felsorolását az. függelék tartalmazza. (2) Az egyes kormányhivatalok szervezeti egységeit, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti felépítét, szervezeti ábráját, illetve létszámkeretét a 2-2. függelék tartalmazza. (3) A 2-2. függelék határozza meg az önálló szervezeti egységek létszámkeretét. Indokolt esetben a nem önálló szervezeti egységek közötti létszám-átcsoportosításról a kormánymegbízott, hivatal esetében a hivatal vezeto je dönt, a feladatellátás biztonságára figyelemmel. A hivatal vezeto je a létszám-átcsoportosításról a kormánymegbízott elo zetes egyetérte mellett dönthet. II. Fejezet A kormányhivatal vezete 3. A kormányhivatal vezeto je vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo i 4. () A kormányhivatal vezeto je a kormánymegbízott. (2) A kormányhivatal vezeto i munkakört betölto tisztviselo i (a továbbiakban együtt: vezeto ): a) a fo igazgató; b) az igazgató; c) a gazdasági vezeto ; d) a hivatalvezeto ; e) a hivatalvezeto -helyettes; f) a fo osztályvezeto ; g) a fo osztályvezeto -helyettes; h) az osztályvezeto. (3) Az önálló osztály jogállású szervezeti egységet az osztályvezeto vezeti. A kormánymegbízotti kabinetet fo osztályvezeto vezeti. A bizottság titkárságára osztályvezeto nem nevezheto ki. 2 3 (4) A hivatalvezeto -helyettes egyben a hivatal valamely szervezeti egységének vezeto je. Ha a hivatalban hivatalvezeto i titkárság mu ködik, a hivatalvezeto -helyettes a hivatalvezeto i titkárságot vezeti. (5) A fo osztályvezeto -helyettes - a (6) bekezdben foglaltak kivételével - egyben a kormányhivatal valamely osztályának vezeto je. (6) Ha a kormányhivatal fo osztályának létszáma a száz fo t meghaladja, a fo osztályvezeto helyettesítére - szervezeti egység vezete nélkül - további egy fo osztályvezeto -helyettesi munkakör létesítheto. (7) A bányakapitány a kormányhivatal bányafelügyeleti at ellátó osztályát vezeti, kivéve, ha az adott fo osztályon magasabb vezeto i munkakört tölt be. (8) A Kormánymegbízotti Kabineten mu ködo állami fo építz fo osztályvezeto besorolású állami tisztviselo. (9) A fo városi megyei tisztifo orvos a kormányhivatal Népegzségügyi ának vezeto je. (0) A tisztifo orvos a hivatal Népegzségügyi át vezeti, kivéve, ha az adott fo osztályon magasabb vezeto i munkakört tölt be. ()2 A megyei fo állatorvos a kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi at ellátó osztályát vezeti kivéve, ha az adott fo osztályon magasabb vezeto i munkakört tölt be. (2)3 A fo állatorvos a hivatal élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi at ellátó szervezeti egységének vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo je. 4. Munkáltatói jogkör gyakorlása 5. () A munkáltatói jogokat, ha jogszabály eltéro en nem rendelkezik a) a kormányhivatal állami tisztviselo i, állami ügykezelo i, valamint munkavállalói felett - ide nem értve a b) c) pontban meghatározottakat - a kormánymegbízott; b) a hivatalvezeto felett - a kinevez a felment, valamint a hivatalveszt fegyelmi büntet kiszabása kivételével - a kormánymegbízott; c) a hivatal állami tisztviselo i, állami Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. a). Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet. Hatályos: 208. II. 7-to l. Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet. Hatályos: 208. II. 7-to l.

4 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi4.szabályzatáról ügykezelo i, valamint munkavállalói felett a hivatalvezeto gyakorolja a jogszabályokban meghatározott módon. (2) A hivatalvezeto a kormányhivatal költségvetét érinto munkáltatói jogkörét a kormánymegbízott egyetértével a kormányhivatal gazdasági vezeto jének ellenjegyze mellett gyakorolhatja. (3) A munkáltatói jogkör gyakorlója utasíthatja az állami tisztviselo t a kormányhivatal vagy a hivatal bármely szervezeti egysége feladatkörét érinto hatósági feladatellátás során szükséges szakkérd vizsgálatában való közremu ködre. (4) Amennyiben a szakkérd vizsgálatában való közremu köd gyakorlása során az állami tisztviselo vel szemben munkáltatói intézked - így különösen fegyelmi jogkör gyakorlása szükséges, azt a szakkérd eldöntéhez megkeressel forduló kormánymegbízott vagy hivatal vezeto je a kért intézked az indokok megjelölével írásban kezdeményezi a munkáltatói jogkör gyakorlójánál. 5. A helyettesít rendje 6. () A kormánymegbízott általános helyettese a fo igazgató. (2) Távollét vagy akadályoztatás esetén a) a fo igazgatót az igazgató; b) az igazgatót a kormánymegbízott által kijelölt, vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; c) a hivatalvezeto t a hivatalvezeto -helyettes, ennek hiányában a hivatalvezeto által kijelölt, vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; d) a hivatalvezeto -helyettest a hivatalvezeto által kijelölt, vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; e) a fo osztályvezeto t a fo osztályvezeto helyettes, vagy a fo osztályvezeto által kijelölt osztályvezeto, ennek hiányában a fo osztályvezeto felett munkáltatói jogokat gyakorló által kijelölt, elso sorban vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo helyettesíti. (3) A vezeto i álláshely betöltetlensége esetén a) a kormánymegbízottat a fo igazgató; b) a fo igazgatót az igazgató; c) az igazgatót a kormánymegbízott által kijelölt, vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; d) a hivatalvezeto t a hivatalvezeto -helyettes, ennek hiányában a kormánymegbízott által kijelölt, a hivatalnál foglalkoztatott vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; e) a hivatalvezeto -helyettest a hivatalvezeto által kijelölt, elso sorban vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; f) a fo osztályvezeto t a fo osztályvezeto helyettes vagy a fo osztályvezeto által kijelölt osztályvezeto, ennek hiányában a fo osztályvezeto felett munkáltatói jogokat gyakorló által kijelölt, elso sorban vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ; g) az osztályvezeto t az osztályvezeto felett munkáltatói jogokat gyakorló által kijelölt állami tisztviselo helyettesíti. (4) Távollét vagy akadályoztatás esetén a helyettesít rendjének további szabályait a kormánymegbízott által kiadott ügyrend vagy normatív utasítás határozza meg. 6. A kormánymegbízott 7. A kormánymegbízott a kormányhivatal vezeto jeként a) vezeti a kormányhivatalt, gyakorolja a jogszabályokban meghatározott feladat- hatásköröket, valamint ellátja a kormányhivatal közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott feladatait; b) ellátja a jogszabályok közjogi szervezetszabályozó eszközök által a költségveti szerv vezeto jének hatáskörébe utalt at; c) biztosítja a kormányhivatal szervezeti egységei feladatellátásának feltételeit; d) gondoskodik a jogszabályban elo írt belso szabályzatok elkzítéro l; e) gondoskodik a belso kontrollrendszer létrehozásáról, mu ködtetéro l fejlesztéro l, valamint a belso elleno rz kialakításáról megfelelo mu ködtetéro l; f) koordinálja az információs önrendelkezi jogról az információszabadságról szóló törvényben a mino sített adat védelméro l szóló törvényben meghatározott ellátását, kezdeményezi a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó adat mino sítét a mino sít felülvizsgálatát, kijelöli a belso adat felelo st; g) gondoskodik az integritásirányítási rendszer mu ködtetéro l, az integritási korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentek fogadásáról kivizsgálásáról, a szervezeti integritást sérto események kezeléro l, mindennek, valamint a kontrollkörnyezet kialakítása az integrált

5 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi5.szabályzatáról kockázatkezel koordinációja érdekében integritás tanácsadót jelöl ki; h) ellátja a Miniszterelnökséget vezeto miniszter feladatkörét érinto ágazati hon ról szóló rendeletben meghatározott hon at. 7. A fo igazgató 8. A fo igazgató ellátja a) a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a fo városi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggo törvénymódosításokról szóló törvényben, a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben egyéb jogszabályokban meghatározott feladatait; b) a kormányhivatalra vonatkozó közjogi szervezetszabályozó eszközökben - különösen a jelen szervezeti mu ködi szabályzatban -, valamint a munkaköri leírásában meghatározott at. 8. Az igazgató 9. Az igazgató a) segíti a fo igazgató munkáját; b) közremu ködik a kormányhivatal munkájának összehangolásában; c) ellátja a kormányhivatalra vonatkozó jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben - különösen a jelen szervezeti mu ködi szabályzatban -, valamint a munkaköri leírásában meghatározott at. 9. A gazdasági vezeto 0. () A gazdasági vezeto - a 2. -ban meghatározottakon túl - ellátja a) az államháztartásról szóló törvényben; b) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben; c) az egyéb jogszabályokban közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott at. (2) A kormányhivatal gazdasági vezeto je a pénzügyi, gazdálkodási számviteli at ellátó szervezeti egység vezeto je. 0. A hivatalvezeto. A hivatalvezeto a 2. -ban meghatározottakon túl a) gyakorolja a hivatal jogszabályokban közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott feladat- hatásköreit; b) ellátja a jogszabályok közjogi szervezetszabályozó eszközök által a hivatalvezeto hatáskörébe utalt at; c) kezdeményezi a munkavégz személyi tárgyi feltételei biztosításához szükséges intézkedek megtételét; d) gondoskodik a hivatal állami tisztviselo i, állami ügykezelo i munkavállalói munkaköri leírásának elkzítéro l kiadásáról; e) szervezi elleno rzi a hivatal feladatainak végrehajtását, biztosítja az ügyintéz szakszeru ségét, a szakmai követelmények érvényesülét.. A kormányhivatal szervezeti egységeinek vezeto i 2. A kormányhivatal szervezeti egységeinek vezeto i a) a jogszabályoknak a szakmai követelményeknek megfelelo en a vezeto jükto l kapott utasítás iránymutatás alapján - vezetik elleno rzik a szervezeti egység munkáját, felelo sek a szervezeti egység feladatainak ellátásáért; b) döntenek a szervezeti egység feladatkörébe utalt ügyekben; c) a jogszabályokban, normatív utasításokban a felettes vezeto ik által meghatározottak szerint beszámolót, jelenteket kzítenek, tájékoztatást adnak, adatokat közölnek; d) ellátják a kormányhivatalra vonatkozó jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben - különösen a jelen szervezeti mu ködi szabályzatban -, valamint a munkaköri leírásukban meghatározott at; e) gyakorolják a szervezeti egység feladatkörébe tartozó átruházott hatásköröket; f) gondoskodnak a szervezeti egység állami tisztviselo i, állami ügykezelo i munkavállalói munkaköri leírásának elkzítéro l; g) szervezik elleno rzik a szervezeti egység feladatainak végrehajtását, biztosítják az ügyintéz szakszeru ségét, a szakmai követelmények érvényesülét; h) kezdeményezik a munkavégz személyi tárgyi feltételei biztosításához szükséges intézkedek megtételét.

6 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi6.szabályzatáról III. Fejezet hivatalvezeto k, valamint a kormánymegbízott által meghívottak. A kormánymegbízotti értekezletet a kormánymegbízott vezeti. A kormányhivatal tájékoztatási döntelo kzíti fórumai 4. Fo igazgatói értekezlet 2. A tájékoztatási dönt-elo kzíti fórumok közös szabályai 5. A fo igazgatói értekezlet rztvevo i a fo igazgató, az igazgató, a gazdasági vezeto, a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységek vezeto i, valamint a fo igazgató által meghívottak. A fo igazgatói értekezletet a fo igazgató vezeti. 3. () A kormányhivatal tájékoztatási dönt-elo kzíti fórumai a) a kormánymegbízotti értekezlet, b) a fo igazgatói értekezlet, c) a hivatalvezeto i értekezlet, d) a munkacsoport, e) a fo városi megyei államigazgatási kollégium f) a koordinációs értekezlet. (2) Az értekezletet az értekezlet vezeto je által meghatározott rendszerességgel, illetve szükség esetén soron kívül kell összehívni. Az összehívásról az értekezlet vezeto je által kijelölt személy gondoskodik. (3) Az értekezleten elhangzottakról, az ott meghatározott ról, iránymutatásokról tájékoztatásokról emlékezteto kzül, melyet az értekezlet vezeto je hagy jóvá. Az emlékezteto t az értekezlet rztvevo i az értekezleten meghatározott végrehajtásáért felelo sök rzére meg kell küldeni. Az emlékezteto egy példányát akkor is meg kell küldeni a kormánymegbízott rzére, ha a kormánymegbízott az értekezleten nem vett rzt. (4) A kormánymegbízott az () bekezdben meghatározottakon túl a helyi sajátosságokat az egyes szervezeti egységek igényeit figyelembe véve a kormányhivatalon belül további tájékoztatási dönt-elo kzíti fórumokat hozhat létre. (5) A (4) bekezd szerinti tájékoztatási dönt-elo kzíti fórumokra a (2) a (3) bekezdben foglaltakat megfelelo en alkalmazni kell azzal, hogy annak vezeto jét a kormánymegbízott jelöli ki, tagjait a vezeto javaslatára a kormánymegbízott határozza meg. 3. A kormánymegbízotti értekezlet 4. A kormánymegbízotti értekezlet rztvevo i a kormánymegbízott, a fo igazgató, az igazgató, a gazdasági vezeto, a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységek vezeto i, a 5. Járási hivatalvezeto i értekezlet 6. A hivatalvezeto i értekezlet rztvevo i a hivatalvezeto, a hivatalvezeto - helyettes, a hivatal szervezeti egységeinek vezeto i, valamint a hivatalvezeto által meghívottak. A hivatalvezeto i értekezletet a hivatalvezeto vezeti. 6. A munkacsoport 7. () A kormánymegbízott, a fo igazgató, a hivatalvezeto a több szervezeti egység feladatkörét érinto, eseti feladat elvégzére munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoport létrehozásáról szóló utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezeto jét, tagjait mu ködének ido tartamát. (2) A munkacsoport célja a meghatározott feladat komplex megközelítu, a szakterületek kiemelt együttmu ködén alapuló hatékony megoldása, illetve az ehhez szükséges javaslatok felvázolása, kidolgozása. (3) A munkacsoport tagjait a helyettesítükre egyébként jogosult személy helyettesítheti. (4) A munkacsoport vezeto je a munkacsoport által elvégzett feladat teljesítéro l a munkacsoport létrehozásáról dönto vezeto t köteles tájékoztatni. 7. A fo városi megyei államigazgatási kollégium 8. () A fo városi megyei államigazgatási kollégium (a továbbiakban: Kollégium) a kormánymegbízott véleményezo, a feladatellátás területi szintu összehangolását elo segíto testülete. (2) A Kollégium elnöke a kormánymegbízott, tagjai a 4. (2) bekezd a)-d) f) pontjaiban meghatározott vezeto i ide nem értve a hivatal fo osztályainak

7 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi7.szabályzatáról vezeto it -, a fo városi megyei kormányhivatal koordinációs elleno rzi jogkörébe tartozó területi államigazgatási szervek vezeto i, valamint a kormánymegbízott által meghívottak. (3) A Kollégium ülén az államigazgatási feladatot ellátó más szerv kormánymegbízott által meghívott vezeto je tanácskozási joggal vehet rzt. (4) A Kollégium létrehozásáról, mu ködéro l, ügyrendjének elo kzítéro l ülének összehívásáról, valamint a Kollégium által hozott állásfoglalások elo kzítéro l azok végrehajtásának figyelemmel kíséréro l a kormánymegbízott gondoskodik. (5) A Kollégium mu ködének rzletes szabályait a Kollégium ügyrendje tartalmazza. A kormánymegbízott a Kollégium ülét szükség esetén az ügyrendben meghatározottaktól eltéro en is összehívhatja. 8. Koordinációs értekezletek 9. () A kormánymegbízott szükség szerint, a Kollégium tagjainak rzvételével, a feladat- hatáskörrel rendelkezo központi államigazgatási szervek vezeto inek egyideju tájékoztatása mellett megyei koordinációs értekezletet hívhat össze valamely több ágazatot érinto feladat vagy ellátásának elo mozdítására. (2) A fo igazgató az államigazgatási at ellátó, államigazgatási hatósági jogkörben eljáró helyi önkormányzati szervek vonatkozásában szakmai-koordinációs értekezletet hívhat össze. IV. Fejezet A kormányhivatal mu ködével kapcsolatos rendelkezek 9. A kiadmányozás rendje 20. () A kiadmányozási jog az ügyben történo intézkedre, közbenso intézkedre, döntre, valamint külso szervnek vagy személynek címzett irat kiadására ad felhatalmazást. A kiadmányozási jog magában foglalja az intézkedt, a közbenso intézkedt, a döntt, a dönt kialakításának, valamint az irat irattárba helyezének jogát. A kiadmányozott irat tartalmáért alakiságáért a kiadmányozó felelo s. (2) A kormányhivatal szervezeti egységeinél a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogszeru ség a szakszeru ség mellett biztosítsa a gyors folyamatában elleno rizheto ügyintézt, feladatellátást. A kiadmányozásra jogosultaknak a döntt - az elo kzít elleno rzét követo en - a törvényesség a szakszeru ség betartásával az elo írt határido ben kell meghozniuk. (3) A kormányhivatalnál a kiadmányozási jog jogosultja: a) a kormányhivatal, illetve a kormánymegbízott hatáskörébe tartozó ügyekben a kormánymegbízott; b) a hivatal, illetve a hivatalvezeto hatáskörébe tartozó ügyekben a hivatalvezeto. (4) A kiadmányozási jog jogosultjának távolléte vagy akadályoztatása esetén - ha jogszabály eltéro en nem rendelkezik - a helyettesíti rend szabályainak megfelelo en alakul a kiadmányozási jog gyakorlása. (5) A kiadmányozási jog normatív utasításban kiadott kiadmányozásról szóló szabályzatban, meghatározott ügycsoportok tekintetében rzben vagy egzben átruházható, az átruházott kiadmányozási jog visszavonható. Az átruházás nem érinti a hatáskör jogosultjának személyét felelo sségét. Az átruházott kiadmányozási jog tovább nem delegálható. Nem mino sül a kiadmányozási jog tovább delegálásának, ha a kiadmányozási jog címzettjét távolléte vagy akadályoztatása esetén a helyettesítre vonatkozó szabályok szerint helyettesítik. (6) Hatósági ügyben a kiadmányozási jog kizárólag a szakmai feladatellátásért a jelen szervezeti mu ködi szabályzatban megjelölt felelo s szervezeti egység állami tisztviselo jére ruházható át. 20. A munkavégz általános szabályai 2. () A kormánymegbízott, a fo igazgató, továbbá a hivatal vonatkozásában a hivatalvezeto kivételével, valamint a (2) bekezdben meghatározott kivételekkel a vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo a közvetlen vezete vagy irányítása alá nem tartozó szervezeti egység állami tisztviselo je, állami ügykezelo je munkavállalója rzére utasítást nem adhat. (2) Az igazgató a feladatkörének ellátásával kapcsolatban közvetlenül utasítást adhat a közvetlen irányítása alá nem tartozó szervezeti egység állami tisztviselo jének, állami ügykezelo jének munkavállalójának. Erro l

8 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi8.szabályzatáról az utasítást végrehajtónak - a feladat végrehajtásának egyideju megkezde mellett - a szervezeti egységet irányító vezeto t haladéktalanul tájékoztatnia kell. (3) A kormánymegbízottól, a fo igazgatótól, valamint a hivatalvezeto to l közvetlenül kapott utasítás végrehajtását a szolgálati út megtartásával kell teljesíteni. Halaszthatatlanul sürgo s ügyekben az intézkedben távolléte miatt akadályozott felettes vezeto egyetértét telefonon vagy elektronikus úton kell beszerezni. Ennek megtörténtét - vagy amennyiben erre sincs leheto ség, ezt a körülményt - az ügyiraton fel kell tüntetni, az ügyiratot haladéktalanul a következo felettes vezeto höz kell eljuttatni. (4) A (2) bekezd szerinti utasítás - kivéve a kormánymegbízott a hivatalvezeto utasítási jogát - nem terjedhet ki az utasítást adó vezeto közvetlen vezete vagy irányítása alá nem tartozó szervezeti egység állami tisztviselo jének hatósági feladatai ellátására. 2. Együttmu ködi kötelezettség, csoportos munkavégz 22. () A kormányhivatal valamennyi állami tisztviselo je, állami ügykezelo je munkavállalója köteles a kormányhivatali végrehajtásában egymással együttmu ködni. A szervezeti egységek közötti együttmu köd kialakításáért a szervezeti egységek vezeto i a felelo sek. Az egyeztetért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az a szervezeti egység felelo s, amelynek az ügy intéze a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre a kormánymegbízott kijelölt. (2) A kormánymegbízott az összetett megközelítt több szakterület szoros együttmu ködét igénylo feladat elvégze érdekében a feladatkörükben érintett vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo k a tárgykör szerint illetékes ügyintézo k hatékony együttmu ködével megvalósuló csoportos munkavégzt rendelhet el. (3) A csoportos munkavégz során a feladatkörükben érintett vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo ket a tárgykör szerint illetékes ügyintézo ket a komplex feladat megfelelo határido ben történo elvégze érdekében együttmu ködi kötelezettség felelo sség terheli. 23. () A kormányhivatalok feladataik Módosította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 3. ellátása során együttmu ködnek egymással. (2) A kormányhivatal együttmu ködik a) a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelo s Államtitkárságával a kormányhivatalok mu ködének irányításával kapcsolatos végrehajtásában; b) a szakmai irányító miniszterek által vezetett minisztériumokkal, valamint központi államigazgatási szervvel; c) a szakmai irányításban közremu ködo központi hivatalokkal; d) a Belügyminisztériummal, amely ellátja az okmányirodák feladataiért felelo s szerv feladatait, közremu ködik a közigazgatásszervezért felelo s miniszternek a kormányablakok ügyfélszolgálati tevékenységének szakmai irányításával, ezzel összefüggben az ügyfélszolgálati mu ködének fejlesztével, elemzével monitoringjával kapcsolatos feladatainak ellátásában az e-közigazgatásért felelo s miniszter szakmai irányításával felügyeletet gyakorol a kormányhivatal informatikai tevékenysége felett; e) a Nemzeti Védelmi Szolgálattal az integritásirányítási rendszer mu ködtetével a korrupció megelo zével kapcsolatos végrehajtásában. 22. Szakkérd vizsgálatára vonatkozó különös szabályok 24. () A kormányhivatalok a hatósági feladatellátás során felmerülo szakkérd vizsgálatában együttmu ködnek. (2) A hatósági feladatellátás során felmerülo olyan szakkérd esetén, amelynek elbírálásához a szükséges szakmai ismerettel rendelkezo humán-, illetve tárgyi ero forrás nem áll rendelkezre, vagy a költséghatékonyság indokolja, a kormánymegbízott - a hivatalvezeto vagy a hatósági feladatellátásért felelo s fo osztályvezeto javaslatára - megkeresi a humán- vagy tárgyi ero forrással rendelkezo kormányhivatalt, egyideju leg a szakkérd eldöntéhez szükséges, rendelkezre álló adatokat megküldi rzére. (3) A kormánymegbízott a megkerest követo en haladéktalanul utasítja a szakmai ismerettel rendelkezo állami tisztviselo t, illetve a tárgyi ero forrás birtokában lévo szervezeti egység vezeto jét, hogy a szakkérd ügyében járjon el. Az állami tisztviselo a szakkérd vizsgálata során a vizsgálatot kéro

9 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi9.szabályzatáról kormányhivatal feladatellátásért felelo s szervezeti egysége vezeto jének utasításai szerint köteles eljárni. 25. () A kormányhivatal hivatalai a hatósági feladatellátás során felmerülo szakkérd vizsgálatában kötelesek együttmu ködni egymással a kormányhivatal szervezeti egységeivel. (2) A hatósági feladatellátás során felmerülo olyan szakkérd esetén, amelynek elbírálásához a szükséges szakmai ismerettel rendelkezo humán-, illetve tárgyi ero forrás nem áll a hivatal rendelkezére, vagy a költséghatékonyság indokolja, a hivatal vezeto je megkeresi a kormánymegbízottat, illetve a humán- vagy tárgyi ero forrással rendelkezo másik hivatal vezeto jét, egyideju leg a szakkérd elbírálásához szükséges, rendelkezre álló adatokat megküldi rzére. (3) A kormánymegbízott, illetve a hivatalvezeto a megkerest követo en haladéktalanul utasítja a szükséges szakmai ismerettel rendelkezo állami tisztviselo t foglalkoztató vagy a tárgyi ero forrás birtokában lévo szervezeti egység vezeto jét, hogy a szakkérd ügyében járjon el. A szakkérd vizsgálata során az állami tisztviselo a vizsgálatot kéro szervezeti egység vezeto jének utasításai szerint köteles eljárni. 26. A 24. a 25. esetében a hatósági eljárást lefolytató szervezeti egység az eljárás során felmerülo szakkérd vizsgálatát elso dlegesen a szakkérd megítélére megfelelo szakértelemmel rendelkezo szervezeti egység bevonásával végzi. 27. () A 24. -ban foglalt - a kormányhivatalok közötti - együttmu köd rzletszabályait a kormányhivatalok keretmegállapodásban állapíthatják meg. (2) A 25. -ban foglalt - a kormányhivatalon belüli - együttmu köd további el szabályait ügyrendben kell megállapítani. 23. Ügyintézi határido 28. () Az ügyek intéze a vonatkozó jogszabályok által meghatározottak szerint, illetve a felettes vezeto által elo írt határido ben történik. (2) Az ügyintézi határido az adott ügyekre vonatkozó anyagi el jogszabályokban, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott határido. (3) Az ügyintézo feladatainak ütemeze során úgy jár el, hogy a szakkérd vizsgálatára szakértelemmel rendelkezo szervezeti egység véleménye, továbbá a vezeto i jóváhagyás a határido lejárta elo tt, szeru ido ben beszerezheto legyen. (4) Ha az ágazati jogszabály hatálya alá nem tartozó beadvány az elo írt határido alatt érdemben nem intézheto el, akkor az ügyintézo a kedelem okáról az ügyintéz várható ido pontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben a vezeto a továbbiakra nézve döntt hoz, útmutatást ad, amelyro l az ügyben érintetteket, illetve az ügyfeleket haladéktalanul tájékoztatni kell. 24. A kormányhivatal képviselete 29. A kormányhivatalt a) a kormányhivatal, illetve a kormánymegbízott hatáskörébe tartozó ügyekben a kormánymegbízott; b) a hivatal, illetve a hivatalvezeto hatáskörébe tartozó ügyekben a hivatalvezeto ; c) jogszabályban meghatározott hatáskörében a hatáskörrel rendelkezo személy írásbeli meghatalmazása alapján a kormányhivatal állami tisztviselo je képviseli. 25. A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás 30. () Az országos a kiemelt jelento ségu ügyekben a sajtó tájékoztatását a kormánymegbízott a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelo s Államtitkárságával egyeztetve végzi. (2) A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás rzletes szabályait külön normatív utasítás határozza meg. 26. Ügyrend 3. () A kormányhivatal mu ködi rendjének szabályozására egységes ügyrendet kell kiadni. A kormányhivatal ügyrendje az érintett szervezeti egységekre vonatkozó közös szabályokból, a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységek, valamint a hivatalok ügyrendjeit tartalmazó mellékletekbo l áll. (2) A kormányhivatal ügyrendjének közös szabályai tartalmazzák különösen a) a önálló szervezeti egységek közötti megoszlását a munkafolyamatok leírását, valamint a szakkérd vizsgálatában történo együttmu köd további szabályait; b) a szervezeti egységek vezeto inek feladat-

10 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 0.szabályzatáról hatáskörét; c) a szervezeti egységek vezeto inek helyettesíti rendjét; d) a szervezeti egységek kormányhivatalon belüli kívüli kapcsolattartásának módját, szabályait. (3) Az ügyrend mellékletei [a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett önálló szervezeti egységek, valamint a (fo városi kerületi) hivatalok ügyrendje] tartalmazzák különösen a) a szervezeti egység által ellátott szervezeti egységen belüli megoszlását a munkafolyamatok leírását; b) a szervezeti egység állami tisztviselo inek, állami ügykezelo inek munkavállalóinak feladat- hatáskörét; c) az állami tisztviselo k, állami ügykezelo k munkavállalók helyettesíti rendjét. (4) Az ügyrend jogszabállyal, valamint a kormányhivatalra vonatkozó normatív utasítással - különösen a jelen szervezeti mu ködi szabályzattal ellentétes rendelkezt nem tartalmazhat. (5) Az egységes ügyrendet a kormánymegbízott adja ki. Az ügyrend mellékletét képezo hivatali ügyrendeket a hivatalvezeto is aláírja. (6) A Védelmi Bizottság Titkársága ügyrendjét a kormánymegbízott jóváhagyását megelo zo en, véleményez céljából a szakmai irányítók rzére is meg kell küldeni. V. Fejezet A fo városi megyei kormányhivatal feladatai 27. Kormánymegbízotti kabinet fo igazgatói titkársági 32. () A kormányhivatalok szervezeti egységei a kormánymegbízotti kabinet fo igazgatói titkársági körében a) közremu ködnek a kormánymegbízott a fo igazgató feladatainak ellátásában; b)2 segítik a kormánymegbízott, a fo igazgató az igazgató munkáját, e körben koordinációs at láthatnak el; c) kontrolling tevékenységet folytathatnak, melynek keretében elleno rzik a 2 3 kormánymegbízott gazdasági, pénzügyi dönteinek végrehajtását. (2) A kormánymegbízotti kabinetben feladatai tekintetében közvetlenül a kormánymegbízott felügyelete alá tartozó belso adat felelo s integritás tanácsadó mu ködik. 28. Integritásirányítási 33. A kormányhivatalok szervezeti egységei az integritásirányítási körében az integritás tanácsadó koordinálásával közremu ködnek a) a kontrollkörnyezet kialakításában, b) a mu ködi folyamatok feltérképezében leírásában, c) az integrált kockázatkezeli rendszer kialakításában mu ködtetében, d) az integritási korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentek kivizsgálásában a szervezeti integritást sérto események kezelében, valamint e) a szervezeti integritás ero síte érdekében szükséges egyéb szervezetfejleszti ellátásában. 29. Belso elleno rzi 34. A kormányhivatalok szervezeti egységei a belso elleno rzi körében ellátják a) az államháztartásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, így különösen a költségveti szervek belso kontrollrendszeréro l belso elleno rzéro l szóló kormányrendeletben, b) valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott at. 30. Állami fo építzi A kormánymegbízotti kabinetben mu ködo állami fo építzek ellátják a) a fo építzi tevékenységro l szóló kormányrendeletben, b) a települrendezi az építzetimu szaki tervtanácsokról szóló kormányrendeletben, c) a területfejlesztro l a területrendezro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. Hatályos: 208. II. 7-to l. Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 3. Hatályos: 208. II. 7-to l. Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 2. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

11 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi.szabályzatáról d) az épített környezet alakításáról védelméro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a települkép védelméro l szóló törvény annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint f) az egyéb jogszabályokban meghatározott at. 3. Koordinációs 36. A kormányhivatalok szervezeti egységei a koordinációs körében ellátják a) a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a fo városi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggo törvénymódosításokról szóló törvényben, a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott aa) a fo városi megyei államigazgatási kollégium mu ködével kapcsolatos adminisztrációs koordinációs at, ab) az éves beszámolóval, az elleno rzi mintavételi tervekkel kapcsolatos koordinációs at, ac) az ügyrendben megjelölt - egyes elleno rzi at, ad) az ügyrendben megjelölt - egyes koordinációs at, ae) az ügyrendben megjelölt - egyes képzi, továbbképzi szervezi at, af) a közigazgatás-korszeru síti mino ségfejleszti at, b) az információs önrendelkezi jogról az információszabadságról szóló törvényben, az államháztartásról szóló törvényben az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott adat közzétételi at, c) a kormányzati stratégiai irányításról szóló kormányrendeletben meghatározott, az intézményi munkaterv elkzítével kapcsolatos at, d) a köziratokról, a közlevéltárakról a magánlevéltári anyag védelméro l szóló törvényben, valamint az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott, az iratkezel felügyeletével kapcsolatos at, e) a vis maior támogatás felhasználásának rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott at. 32. Humánpolitikai 37. A kormányhivatalok szervezeti egységei a humánpolitikai körében ellátják a) az állami tisztviselo kro l szóló törvényben, a közszolgálati tisztviselo kro l szóló törvényben a munka törvénykönyvéro l szóló törvényben, valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben egyéb jogszabályokban meghatározott, a jogviszonnyal kapcsolatos munkáltatói at, illetve közremu ködnek azok végrehajtásában, b) a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott ügyrendben megjelölt - egyes elleno rzi at. 33. Pénzügyi, gazdálkodási számviteli 38. A kormányhivatalok szervezeti egységei a pénzügyi, gazdálkodási számviteli körében ellátják a) az államháztartásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a Magyarország központi költségvetéro l szóló törvényben, c) a számvitelro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) az állami vagyonról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a közbeszerzekro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a nemzeti vagyonról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, g) valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott, a költségveti szervekre vonatkozó pénzügyi, gazdálkodási, vagyongazdálkodási üzemelteti at. 34. Informatikai 39. () A kormányhivatalok szervezeti egységei az informatikai körében üzemeltetik támogatják a kormányhivatal

12 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 2.szabályzatáról informatikai rendszerét, továbbá ellátják a) az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) az elektronikus ügyintéz rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben, c) az információs önrendelkezi jogról az információszabadságról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a választási eljárásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, g)2 h) az egyéb jogszabályokban meghatározott egyes informatikai at. (2) A kormányhivatalok szervezeti egységei az informatikai körében ellátják a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott egyes elleno rzi at. 35. Jogi 40. A kormányhivatalok szervezeti egységei a jogi körében a) jogi szakmai segítséget nyújtanak a kormányhivatal szervezeti egységei számára, b) vizsgálják a kormányhivatal szervezeti egységei által elo kzített normatív utasítások jogszabályoknak közjogi szervezetszabályozó eszközöknek való megfelelét. 36. Perképviseleti 4. A kormányhivatalok szervezeti egységei a perképviseleti körében ellátják a kormányhivatal a kormánymegbízott által normatív utasításban vagy egyedileg meghatározott ügyeivel kapcsolatos peres nem peres képviseletet. 37. Ügyfélszolgálati A kormányhivatalok szervezeti egységei az ügyfélszolgálati körében ellátják a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben, valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott ügyfélszolgálati at. 38. Törvényességi felügyeleti 43. A kormányhivatalok szervezeti egységei a törvényességi felügyeleti körében a) ellátják a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint egyéb jogszabályokban meghatározott, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével, illetve a területszervezi eljárással kapcsolatos at, b) ellátják a nemzetiségek jogairól szóló törvényben egyéb jogszabályokban a kormányhivatal rzére a nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatosan megállapított at, c) ellátják a területfejlesztro l a területrendezro l szóló törvényben, valamint egyéb jogszabályokban meghatározott, a területfejleszti önkormányzati társulások a térségi fejleszti tanácsok törvényességi felügyeletével kapcsolatos at, d) ellátják a helyi önkormányzatok adósságrendezi eljárásáról szóló törvényben meghatározott at, e) ellátják a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvénybo l adódó, az adósságot keletkezteto ügyletekhez történo hozzájárulás rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott at, f) a közbeszerzekro l szóló törvényben meghatározottak alapján vizsgálat lefolytatását kezdeményezik a közbeszerzi ügyekben felülvizsgálatra jogosult szervnél, amennyiben a kormányhivatal feladatainak ellátása során ennek szükségessége felmerül, g) a nem közmu vel összegyu jtött háztartási szennyvíz begyu jtére vonatkozó közszolgáltatás ellátására vonatkozó kötelezettségének eleget nem tevo települi önkormányzattal szemben kezdeményezik a költségveti támogatás visszatartását, illetve zárolását, ellátják ezzel összefüggben a Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 4. Hatályos: 208. II. 7-to l. Hatályon kívül helyezte: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 4. Hatálytalan: 208. II. 7-to l.

13 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 3.szabályzatáról vízgazdálkodásról szóló törvényben annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at, h) ellátják a Nemzeti Jogszabálytárról szóló kormányrendeletben meghatározott at; i) gondoskodnak az önkormányzatok adatainak Országos Statisztikai Adatgyu jti Program keretében történo, valamint egyéb, jogszabály alapján gyu jtött adatok aktualizálásáról. 39. Általános hatósági 44. A kormányhivatalok szervezeti egységei az általános hatósági körében ellátják azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos at, gyakorolják azon hatásköröket, amelyek vonatkozásában jogszabály elso fokon vagy másodfokon eljáró hatóságként vagy felügyeleti szervként a kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen a) az állatok védelméro l kíméletéro l szóló törvényben, b) az egzségügyro l szóló törvényben, c) a földgázellátásról szóló törvényben, d) a hadigondozásról szóló törvényben, e) a mezo - erdo gazdasági földek forgalmáról szóló törvényben, f) a társasházakról szóló törvényben, g) a távho szolgáltatásról szóló törvényben, h) a temeto kro l a temetkezro l szóló törvényben, i) a villamos energiáról szóló törvényben, j) az adózás rendjéro l szóló törvényben, k) az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben, l) a bányászatról szóló törvényben, m) a kereskedelemro l szóló törvényben, n) a kisajátításról szóló törvényben, o) a közúti közlekedi nyilvántartásról szóló törvényben, p) a közúti közlekedro l szóló törvényben, q) a lakások helyiségek bérletére, valamint az elidegenítükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényben, r) a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben, s) a statisztikáról szóló törvényben, t) az erdo ro l, az erdo védelméro l az erdo gazdálkodásról szóló törvényben, u)2 a növényfajták állami elismeréro l, valamint a szaporítóanyagok elo állításáról forgalomba hozataláról szóló törvényben, v)3 az állattenyztro l szóló törvényben, valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. (2) A kormányhivatalok szervezeti egységei a fo városi megyei hatósági körében a) közremu ködnek a Belso Piaci Információs Rendszer hazai mu ködének az abban való rzvételnek a szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott ellátásában; b) ellátják a fo városi megyei kormányhivatalokról a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott ügyrendben megjelölt - egyes elleno rzi at; c) ellátják a szabálysértekro l, a szabálysérti eljárásról a szabálysérti nyilvántartási rendszerro l szóló törvényben meghatározott at; d)4 ellátják a települkép védelméro l szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezeinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott at. 40. Agrártámogatással kapcsolatos 45. A kormányhivatalok szervezeti egységei az agrártámogatással kapcsolatos körében ellátják a mezo gazdasági agrár-vidékfejleszti, valamint halászati támogatásokhoz egyéb intézkedekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdeiro l szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó, vagy átruházott feladatként a kifizeto ügynökségi tekintetében a mezo gazdasági vidékfejleszti támogatásokkal összefüggo területi kezelu kérelemkezeli, helyszíni elleno rzi, megyei ügyfélszolgálati at. Közbenso szervezetként ellátják továbbá a Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtásával összefüggo at ellátó egyes szervezetek kijelöléro l szóló Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 5. Hatályos: 208. II. 7-to l. Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 5. Hatályos: 208. II. 7-to l. Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 5. Hatályos: 208. II. 7-to l. Beiktatta: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

14 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 4.szabályzatáról kormányrendeletben a megyei kormányhivatalra átruházott at. hatáskörébe tartozó at. 44. Építügyi 4. Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos A kormányhivatalok szervezeti egységei a Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos körében ellátják az energiahatékonyságról szóló törvényben, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 42. Oktatással kapcsolatos 47. A kormányhivatalok szervezeti egységei az oktatással kapcsolatos körében ellátják a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a nemzeti köznevelro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) az Oktatási Hivatalról szóló kormányrendeletben, d) a szakképzro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a szomszédos államokban élo magyarokról szóló törvény az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározott at. 43. Szociális gyámügyi 48. A kormányhivatalok szervezeti egységei a szociális gyámügyi körében ellátják a) a szociális igazgatásról szociális ellátásokról szóló törvényben, b) a gyermekek védelméro l a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, c) az Integrált Jog Szolgálatról szóló kormányrendeletben, d) továbbá a gyermek gyámügyi feladat- hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéro l illetékességéro l szóló kormányrendeletben e) egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat A kormányhivatalok szervezeti egységei az építügyi körében ellátják a kormányhivatal feladat- hatáskörét érinto a) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléro l mu ködi feltételeiro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott építügyi hatósági; b) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléro l mu ködi feltételeiro l szóló kormányrendeletben c) egyéb külön jogszabályokban meghatározott építfelügyeleti hatósági at. 45. Pártfogó felügyelo i igazságügyi 50. A kormányhivatalok szervezeti egységei a pártfogó felügyelo i igazságügyi körében ellátják az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- hatáskörökro l szóló kormányrendeletben, valamint a pártfogó felügyelo i tevékenységgel az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 46. Élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 5. A kormányhivatalok szervezeti egységei az élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 47. Földhivatali 52. A kormányhivatalok szervezeti egységei a földhivatali körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l, az egyes földügyi eljárások Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 4. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 4. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

15 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 5.szabályzatáról rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 48. Földmu velügyi 53. A kormányhivatalok szervezeti egységei a földmu velügyi körében ellátják a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalról szóló kormányrendeletben, a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó egyes földmu velügyi at. 49. Egzségbiztosítási pénztári 54. A kormányhivatalok szervezeti egységei az egzségbiztosítási pénztári körében ellátják az egzségbiztosítási szervekro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 50. Nyugdíjbiztosítási A kormányhivatalok szervezeti egységei a nyugdíjbiztosítási körében ellátják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 5. Foglalkoztatási 56. () A kormányhivatalok szervezeti egységei a körében ellátják az állami szerv, a munka munkaügyi hatóság kijelöléro l, valamint e szervek hatósági más feladatainak ellátásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 2 (2) A kormányhivatal at ellátó szervezeti egysége végzi a Nemzeti Foglalkoztatási Alappal (a továbbiakban: NFA) kapcsolatos gazdálkodási, nyilvántartás-vezeti adatszolgáltatási at, illetve az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos szakmai pénzügyi at. 52. Népegzségügyi 57. A kormányhivatalok szervezeti egységei a népegzségügyi körében ellátják a fo városi megyei kormányhivatal, valamint a (fo városi kerületi) hivatal népegzségügyi feladatai ellátásáról, valamint az egzségügyi államigazgatási szerv kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 53. A honosított határon túli anyakönyvezsel kapcsolatos 58. A kormányhivatalok szervezeti egységei a hazai anyakönyvezsel kapcsolatos feladataik körében ellátják az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 54. Bányafelügyeleti igazgatási 59. A kormányhivatalok szervezeti egységei a bányafelügyeleti igazgatási körében ellátják a bányászatról szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörét érinto at. 55. Védelmi igazgatási, hon 60. A kormányhivatalok szervezeti egységei a igazgatási a hon körében ellátják a) az egzségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló kormányrendeletben, b) az egzségügyro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 4. Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. b).

16 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 6.szabályzatáról c) a honvédelemro l a Magyar Honvédségro l, valamint a különleges jogrendben bevezetheto intézkedekro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) a honvédségi adatkezelro l, az egyes hon kötelezettségek teljesítével kapcsolatos katonai igazgatási ról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a katasztrófavédelemro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a nemzetgazdaság felkzíte mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló kormányrendeletben meghatározott at. 55/A. Rehabilitációs igazgatási 60/A. 2 A kormányhivatalok szervezeti egységei a rehabilitációs igazgatási körében ellátják a megváltozott munkaképességu személyek ellátásairól egyes törvények módosításáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. VI. Fejezet A hivatalok feladatai 57. Ügyfélszolgálati kormányablak 62. A hivatalok szervezeti egységei az ügyfélszolgálati a kormányablak körében ellátják a) a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben, b) a kormányablakokról szóló kormányrendeletben meghatározott ügyfélszolgálati at. 58. Okmányirodai 63. A hivatalok szervezeti egységei az okmányirodai körében ellátják a) az egyéni vállalkozóról az egyéni cégro l szóló törvényben, b) az illetékekro l szóló törvényben, c) a közúti közlekedi nyilvántartásról szóló törvényben, d) a közúti közlekedro l szóló törvényben, e) a külföldre utazásról szóló törvényben, f) a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint az egyes, az elektronikus ügyintézhez kapcsolódó szervezetek kijelöléro l szóló kormányrendeletben meghatározott at, továbbá a jogszabály által a hivatal szervezeti egységeként mu ködo okmányirodához telepített at. 56. Járási hivatalvezeto i titkársági 59. Általános hatósági 6. () A hivatalok szervezeti egységei a hivatalvezeto i titkársági körében a) közremu ködnek a hivatalvezeto hivatalvezeto -helyettes feladatainak ellátásában; b) segítik a hivatalvezeto hivatalvezeto -helyettes munkáját, c) koordinálják a hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét, d) elleno rzi tevékenységet folytathatnak, melynek keretében elleno rzik a hivatalvezeto hivatalvezeto -helyettes dönteinek végrehajtását A hivatalok szervezeti egységei az általános hatósági körében ellátják azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos at, gyakorolják azon hatásköröket, amelyek vonatkozásában jogszabály elso fokon eljáró hatóságként a hivatalt vagy a hivatalvezeto t jelöli ki, így különösen a) az állatok védelméro l kíméletéro l szóló törvényben, b) a hadigondozásról szóló törvényben, c) a mezo - erdo gazdasági földek forgalmáról szóló törvényben, d) a társasházakról szóló törvényben, e) a temeto kro l a temetkezro l szóló 2 3 Beiktatta: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 5. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Beiktatta: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 5. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 6. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

17 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 7.szabályzatáról törvényben, f) a menedékjogról szóló törvényben, g) a nemzeti köznevelro l szóló törvényben, h) a szabálysértekro l, a szabálysérti eljárásról a szabálysérti nyilvántartási rendszerro l szóló törvényben, i) a termzet védelméro l szóló törvényben, valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. 60. Oktatással kapcsolatos 65. A hivatalok szervezeti egységei az oktatással kapcsolatos körében ellátják a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a nemzeti köznevelro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) az Oktatási Hivatalról szóló kormányrendeletben, d) a szakképzro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a szomszédos államokban élo magyarokról szóló törvény az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. 6. Szociális gyámügyi 66. A hivatalok szervezeti egységei a szociális gyámügyi körében ellátják a) a szociális igazgatásról szociális ellátásokról szóló törvényben, b) a gyermekek védelméro l a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, c) az Integrált Jog Szolgálatról szóló kormányrendeletben, d) továbbá a gyermek gyámügyi feladat- hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéro l illetékességéro l szóló kormányrendeletben e) egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 62. Építügyi A hivatalok szervezeti egységei az építügyi körében ellátják a) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléro l mu ködi feltételeiro l szóló kormányrendeletben meghatározott építügyi hatósági; b) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléro l mu ködi feltételeiro l szóló kormányrendeletben meghatározott építfelügyeleti hatósági; c) egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó építügyi építfelügyeleti hatósági at. 63. Örökség 68. A hivatalok szervezeti egységei ellátják a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 64. Élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi A hivatalok szervezeti egységei ellátják az élelmiszerláncról hatósági felügyeletéro l szóló törvényben, a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 65. Földhivatali 70. A hivatalok szervezeti egységei ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló, az egyes földügyi eljárások rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, feladat- hatáskörükbe tartozó at. 66. Népegzségügyi 7. A hivatalok szervezeti egységei ellátják a fo városi megyei kormányhivatal, valamint a (fo városi kerületi) hivatal népegzségügyi feladatai ellátásáról, valamint az egzségügyi államigazgatási Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. c). Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 6. Hatályos: 208. II. 7-to l.

18 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 8.szabályzatáról szerv kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 67. Foglalkoztatási, 72. A hivatalok szervezeti egységei ellátják az állami szerv, a munka munkaügyi hatóság kijelöléro l, valamint e szervek hatósági más feladatainak ellátásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 68. Munkaügyi munka 73. A hivatalok szervezeti egységei ellátják az állami szerv, a munka munkaügyi hatóság kijelöléro l, valamint e szervek hatósági más feladatainak ellátásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 69. Fogyasztó, piacfelügyeleti 74. A hivatalok szervezeti egységei a fogyasztó körében ellátják a fogyasztó hatóság kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 70. Mérügyi mu szaki biztonsági 75. A hivatalok szervezeti egységei a mérügyi mu szaki biztonsági körében ellátják a Budapest Fo város Kormányhivatalának egyes ipari kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történo kijelöléro l a területi mérügyi mu szaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben, a mérügyro l szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at Termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 76. A hivatalok szervezeti egységei a termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos feladataik körében ellátják a termzetes személyek adósságendezéro l szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 72. Földmu velügyi 77. A hivatalok szervezeti egységei a földmu velügyi körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó egyes földmu velügyi at. 73. Igazságügyi 78. A hivatalok szervezeti egységei az igazságügyi körében ellátják az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- hatáskörökro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 74. Közlekedi 79. A hivatalok szervezeti egységei a közlekedi körében ellátják a közlekedi igazgatási kal összefüggo hatósági at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 75. Családtámogatási A hivatalok szervezeti egységei a családtámogatási körében ellátják a családok támogatásáról szóló törvényben, a lakástakarékpénztárakról szóló törvényben, az állami vagyonról szóló törvényben, az adózás rendjéro l szóló törvényben, a fogyatékos személyek jogairól esélyegyenlo ség biztosításáról szóló törvényben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 7. Hatályos: 208. II. 7-to l. Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 7. Hatályos: 208. II. 7-to l.

19 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 9.szabályzatáról hatáskörükbe tartozó at. 75/A. Lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 80/A. 2 A hivatalok szervezeti egységei a lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos körében ellátják a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 76. Egzségbiztosítási pénztári 8. A hivatalok szervezeti egységei az egzségbiztosítási pénztári körében ellátják az egzségbiztosítási szervekro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 77. Nyugdíjbiztosítási A hivatalok szervezeti egységei a nyugdíjbiztosítási körében ellátják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 78. Kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos 83. A hivatalok szervezeti egységei a kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos feladataik körében ellátják az egzségbiztosítási szervekro l szóló kormányrendeletben a kereso képtelenség kereso képesség orvosi elbírálásáról annak elleno rzéro l szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. személyek ellátásairól egyes törvények módosításáról szóló törvényben, a törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban, valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott, a rehabilitációs rokkantsági ellátás megállapításával kapcsolatos, valamint az egzségi állapot, fogyatékosság szakkérdének vizsgálatával összefüggo, feladat- hatáskörükbe tartozó at. 80. Környezet termzet 85. A hivatalok szervezeti egységei a környezet termzet körében ellátják a környezet termzet hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 8.5 Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos A hivatalok szervezeti egységei a Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos körében ellátják az energiahatékonyságról szóló törvényben, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a feladat hatáskörükbe tartozó at. 82. Erdzeti hatósági igazgatási 87. A hivatalok szervezeti egységei az erdzeti igazgatási körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 83. Veto mag- szaporítóanyag-felügyeleti 79. Rehabilitációs igazgatási A hivatalok szervezeti egységei a rehabilitációs igazgatási körében ellátják a megváltozott munkaképességu A hivatalok szervezeti egységei ellátják a növényfajták állami elismeréro l, valamint a szaporítóanyagok elo állításáról forgalomba hozataláról szóló törvényben, az Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 8. Hatályos: 208. II. 7-to l. Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 8. Hatályos: 208. II. 7-to l. Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 5. Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 7. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 8. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 8. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

20 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 20.szabályzatáról annak végrehajtási rendeleteiben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 84. Növény- talaj 89. A hivatalok szervezeti egységei a növény- talaj körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, feladat- hatáskörükbe tartozó at. 85. Agrártámogatással kapcsolatos 90. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezo vásárhelyi Járási Hivatala szervezeti egységei az agrártámogatással kapcsolatos körében ellátják a mezo gazdasági agrár- vidékfejleszti, valamint halászati támogatásokhoz egyéb intézkedekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdeiro l szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó, vagy átruházott feladatként a kifizeto ügynökségi tekintetében a mezo gazdasági vidékfejleszti támogatásokkal összefüggo területi kezelu kérelemkezeli, helyszíni elleno rzi, megyei ügyfélszolgálati at. Közbenso szervezetként ellátják továbbá a Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtásával összefüggo at ellátó egyes szervezetek kijelöléro l szóló kormányrendeletben a megyei kormányhivatalra átruházott at. 86. Járási igazgatási 9. A hivatal vezeto je a hivatal vezeto -helyettes a igazgatási körében ellátják a) az egzségügyi a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléro l védelméro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a honvédelemro l a Magyar Honvédségro l, valamint a különleges jogrendben bevezetheto intézkedekro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) a honvédségi adatkezelro l, az egyes hon kötelezettségek teljesítével kapcsolatos katonai igazgatási ról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) a katasztrófavédelemro l szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. 86/A. Egyszeru sített hatósági elleno rzi 9/A. 2 A hivatalok szervezeti egységei az egyszeru sített hatósági körében ellátják a fo városi megyei kormányhivatalokról, valamint a (fo városi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott, feladat- hatáskörükbe tartozó at. VII. Fejezet Országos illetékességgel eljáró kormányhivatalokra vonatkozó eltéro rendelkezek 87. Budapest Fo város Kormányhivatalára vonatkozó eltéro rendelkezek 92. () Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei az örökség körében ellátják a)3 a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott a mu emléki érték, b)4 a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban a régzeti örökség védelmével kapcsolatos, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. (2) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a mérügyi mu szaki biztonsági körében ellátják Budapest Fo város Kormányhivatalának egyes ipari kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 9. Hatályos: 208. II. 7-to l. Beiktatta: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 9. Hatályos: 208. II. 7-to l. Módosította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. a). Módosította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. a).

21 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 2.szabályzatáról történo kijelöléro l, valamint a területi mérügyi mu szaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú at. (3) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a rehabilitációs igazgatási körében ellátják a megváltozott munkaképességu személyek ellátásaival kapcsolatos el szabályokról szóló, a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról szóló, a megváltozott munkaképességu munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók akkreditációjával kapcsolatos, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú at. (4) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a családtámogatási, fogyatékossági támogatási lakáscélú állami támogatási körében ellátják a családok támogatásáról a fogyatékos személyek jogairól esélyegyenlo ségük biztosításáról szóló törvényben, a lakástakarékpénztárakról szóló törvényben, az állami vagyonról szóló törvényben, az adózás rendjéro l szóló törvényben, a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletekben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. (5) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a hazai anyakönyvezsel kapcsolatos feladataik körében ellátják az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (6) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei az egzségbiztosítási pénztári feladataik körében ellátják az egzségbiztosítási szervekro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú at. (7) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei ellátják a magyar igazolvány a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendeletben, valamint a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló 992. évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó eges hatósági at. (8) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a nyugdíjbiztosítási feladataik körében ellátják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú at. (9) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a közlekedi hatósági feladataik körében ellátják a közlekedi igazgatási kal összefüggo hatósági at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (0) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a közlekedi igazgatási hatósági feladataik körében ellátják a közúti közlekedi igazgatási ról, a közúti közlekedi okmányok kiadásáról visszavonásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó közlekedi igazgatási at. () Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei az állampolgársági feladataik körében ellátják a magyar állampolgárságról szóló 993. évi LV. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban, továbbá az anyakönyvi eljárásról szóló 200. évi I. törvényben meghatározott, illetve a névváltoztatási eljárással kapcsolatos, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (2) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a kárpótlással összefüggo feladataik körében ellátják az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- hatáskörökro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott kárpótlási at. (3) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei ellátják a hadigondozásról szóló 994. évi XLV. törvényben, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at.

22 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 22.szabályzatáról (4) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiro l szóló kormányrendelet alapján ellátják a kereset- kiegzítsel kapcsolatos, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. (5) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei népegzségügyi egzségügyi igazgatási feladataik körében ellátják a) a biztonságos gazdaságos gyógyszer gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvényben, b) a gyógyhelyek, gyógyfürdo intézmények a termzetes gyógytényezo k vonatkozásában külön jogszabályban, c) az egzségügyro l szóló 997. évi CLIV. törvényben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (6) Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei ellátják az ingatlannyilvántartásról szóló 997. évi CXLI. törvényben, a földméri térképzeti tevékenységro l szóló 202. évi XLVI. törvényben egyéb külön jogszabályokban meghatározott földügyi igazgatási, ingatlanügyi igazgatási, földméri térinformatikai, valamint egyéb at. (7)2 Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a kereskedelmi hatósági, a nemzeti külkereskedelmi államigazgatási, a hadiipari gyártás szolgáltatásfelügyeleti, a piacfelügyeleti, a közraktározásfelügyeleti, valamint a nemesfémvizsgáló -hitelesíto körében ellátják a Budapest Fo város Kormányhivatalának egyes ipari kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történo kijelöléro l, valamint a területi mérügyi mu szaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú hatósági at. (8)3 Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei a mérügyi körében ellátják az országos etalonok fenntartását, azok nemzetközi összehasonlítását hazai 2 3 továbbszármaztatását, Magyarország képviseletét a nemzetközi mérügyi szervezetekben, a mérügyi mu szaki biztonsági feladatkörében eljáró fo városi megyei kormányhivatalok szakmai irányításában való közremu ködt, továbbá e elvégzéhez szükséges laboratóriumok mu ködtetét. 88. A Pest Megyei Kormányhivatalra vonatkozó eltéro rendelkezek 93. () A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei a földmu velügyi, növény- talaj, veto magfelügyeleti körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú hatósági at. (2) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei az erdzeti körében ellátják a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatalról szóló kormányrendeletben, földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú hatósági at. (3) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei a fogyasztó körében ellátják a fogyasztó hatóság kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú hatósági at. (4) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei a környezet, termzet körében ellátják a környezet termzet hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elso fokú másodfokú at. (5) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei az erdzeti, Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 9. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Beiktatta: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 0. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Beiktatta: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 0. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

23 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 23.szabályzatáról vadgazdálkodási, halgazdálkodási körében ellátják a földmu velügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléro l szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörükbe tartozó elso - másodfokú at. (6) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei ellátják a szakképzi felno ttképzi hatósági átadásával összefüggo egyes törvények módosításáról szóló törvényben, valamint a Nemzeti Szakképzi Felno ttképzi Hivatalról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (7) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei ellátják az elo adómu vzeti szervezetek támogatásáról sajátos szabályairól szóló évi XCIX. törvényben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, az elo adómu vzeti szervezetek mu ködével összefüggo, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 89. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalra vonatkozó eltéro rendelkezek 94. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala szervezeti egységei az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiro l szóló kormányrendelet alapján ellátják a kereset-kiegzítsel kapcsolatos, feladat- hatáskörükbe tartozó elso fokú at. A kormányhivatalokra vonatkozó rzletszabályok 90. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 95. () A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BKMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BKMKH; c) angol megneveze: Government Office of Bács-Kiskun County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Bács-Kiskun; e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département BácsKiskun; f) székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.; g) postafiók címe: 600 Kecskemét, Pf. 226; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783//207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BKMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : VIII. Fejezet kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. d), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. b).

24 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 24.szabályzatáról Család no egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A BKMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 2. függelék tartalmazza. 9. Baranya Megyei Kormányhivatal 96. () A Baranya Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BAMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Baranya Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BAMKH; c) angol megneveze: Government Office of Baranya County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Baranya; kormányzati funkciószám e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Baranya; f) székhelye: 7623 Pécs, József A. u. 0.; g) postafiók címe: 7602 Pécs, Pf. 405; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/3/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BAMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb kiegzíto szolgáltatások Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, hon felkzít Menekültügy igazgatása Tu z- katasztrófavédelem igazgatása Igazságügy igazgatása Igazságügyi szakérto i tevékenység Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Földmér, térképzet Mu szaki vizsgálat, elemz Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönzo rzére) Vállalkozás rzére foglalkoztatást helyettesíto támogatásban rzesülo személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fu to anyagipar igazgatása támogatása Ko olaj- gázipar igazgatása támogatása Nukleáris fu to anyagipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelo anyag-ipar igazgatása támogatása Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. e), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. c).

25 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 25.szabályzatáról Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fu to anyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Lakáshoz jutást segíto támogatások Vízügy igazgatása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Család no egzségügyi gondozás Sugár-egzségügyi Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A BAMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 3. függelék tartalmazza. 92. Bék Megyei Kormányhivatal 97. () A Bék Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BÉMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Bék Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BÉMKH; c) angol megneveze: Government Office of Bék County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Bék; e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Bék; f) székhelye: 5600 Békcsaba, Derkovits sor 2.; g) postafiók címe: 560 Békcsaba, Pf. 389; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/5/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2)2 A BÉMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati kormányzati funkció megneveze funkciószám Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, hon felkzít Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek 040 Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása 0470 Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása 0500 Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása 0270 Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. f), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. d). Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

26 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 26.szabályzatáról (3) A BÉMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 4. függelék tartalmazza. 93. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal 98. () A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BAZMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BAZMKH; c) angol megneveze: Government Office of Borsod-Abaúj-Zemplén County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Borsod-Abaúj-Zemplén; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Tu z- katasztrófavédelem igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fu to anyagipar igazgatása támogatása Ko olaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelo anyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fu to anyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Család- no egzségügyi gondozás Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A BAZMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét az 5. függelék tartalmazza. 94. Budapest Fo város Kormányhivatala 99. () Budapest Fo város Kormányhivatala (a továbbiakban: BFKH) e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département BorsodAbaúj-Zemplén; f) székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér.; g) postafiók címe: 350 Miskolc, Pf. 367; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/7/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BAZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Budapest Fo város Kormányhivatala; b) rövidíte: BFKH; c) angol megneveze: Government Office of the Capital City Budapest; d) német megneveze: Das Regierungsamt der Hauptstadt Budapest; Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. g), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. e).

27 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 27.szabályzatáról e) francia megneveze: Office Gouvernemental de Budapest-Capitale; f) székhelye: 056 Budapest, Váci u ; g) postafiók címe: 364 Budapest, Pf. 234; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/9/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Nemzetközi szervezetekben való rzvétel Termzettudományi, mu szaki alapkutatás Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Földmér, térképzet Mu szaki vizsgálat, elemz Vízi közleked igazgatása támogatása Kis- nagykereskedelem igazgatása támogatása Gazdasági ügyekkel kapcsolatos alkalmazott kutatás fejleszt K+F Tevékenységekhez kapcsolódó innováció Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Sugár-egzségügyi Levéltári állomány gyarapítása, kezele védelme Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A BFKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 6. függelék tartalmazza. 95. Csongrád Megyei Kormányhivatal 00. () A Csongrád Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: CSMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Csongrád Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: CSMKH; c) angol megneveze: Government Office of Csongrád County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Csongrád; kormányzati funkciószám k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BFKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Csongrád; f) székhelye: 6722 Szeged, Rákóczi tér.; g) postafiók címe: 670 Szeged, Pf. 096; h)2 alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783//207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2)3 A CSMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Egyéb rendzeti bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. h), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. f). Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. i), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. g). Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 0. Hatályos: 208. II. 7-to l.

28 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 28.szabályzatáról Állategzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások Ido skorral összefüggo pénzbeli ellátások Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátásai (3) A CSMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 7. függelék tartalmazza. 96. Fejér Megyei Kormányhivatal 0. () A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: FMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Fejér Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: FMKH; c) angol megneveze: Government Office of Fejér County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Fejér; e) francia megneveze: Office 2 3 kormányzati funkciószám Gouvernemental du Département Fejér; f) székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.; g) postafiók címe: 8000 Székesfehérvár, Pf. 242; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/3/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az FMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Adó-, vám- jövedéki igazgatás Átfogó tervezi statisztikai szolgáltatások Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Területfejleszt igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hírügynökségi, információs szolgáltatás Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. j), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. h).

29 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 29.szabályzatáról Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Család- no egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Kultúra igazgatása Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság mu ködtete megóvása Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások Ido skorral összefüggo pénzbeli ellátások (3) Az FMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 8. függelék tartalmazza. 97. Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal 02. () A Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: GYMSMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: GYMSMKH; c) angol megneveze: Government Office of Gyo r-moson-sopron County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Gyo r-moson-sopron; kormányzati funkciószám e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Gyo r-mosonsopron; f) székhelye: 902 Gyo r, Árpád út 32.; g) postafiók címe: 9002 Gyo r, Pf. 45; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/5/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A GYMSMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Vasúti közleked igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. k), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. i).

30 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 30.szabályzatáról Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A GYMSMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 9. függelék tartalmazza. 98. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 03. () A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: HBMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: HBMKH; c) angol megneveze: Government Office of Hajdú-Bihar County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Hajdú-Bihar; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Lakáshoz jutást segíto támogatások Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A HBMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 0. függelék tartalmazza. 99. Heves Megyei Kormányhivatal 04. () A Heves Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: HMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département HajdúBihar; f) székhelye: 4024 Debrecen, Piac u. 54.; g) postafiók címe: 4002 Debrecen, Pf. 83; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/7/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A HBMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Heves Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: HMKH; c) angol megneveze: Government Office of Heves County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Heves; e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Heves; f) székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9. Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. l), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. j).

31 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 3.szabályzatáról ; g) postafiók címe: 330 Eger, Pf. 26; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/9/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének irányítása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A HMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a. függelék tartalmazza. 00. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 05. () A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: JNSZMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: JNSZMKH; c) angol megneveze: Government Office of Jász-Nagykun-Szolnok County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Jász-Nagykun-Szolnok; kormányzati funkciószám k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A HMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département JászNagykun-Szolnok; f) székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2.; g) postafiók címe: 500 Szolnok, Pf. ; h)2 alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/2/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2)3 Az JNSZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Tu z- katasztrófavédelem igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönzo rzére) Vállalkozás rzére foglalkoztatást helyettesíto támogatásban rzesülo személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás Állategzségügy Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. m), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. k). Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. n), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. l). Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet. Hatályos: 208. II. 7-to l.

32 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 32.szabályzatáról Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fu to anyagipar igazgatása támogatása Ko olaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelo anyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fu to anyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család- no egzségügyi gondozás Sugár-egzségügyi Kultúra igazgatása Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A JNSZMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 2. függelék tartalmazza. 0. Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal 06. () A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: KEMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: KEMKH; c) angol megneveze: Government Office of Komárom-Esztergom County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Komárom-Esztergom; kormányzati funkciószám e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département KomáromEsztergom; f) székhelye: 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2.; g) postafiók címe: 280 Tatabánya, Pf. 73; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/23/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A KEMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, hon felkzít Igazságügyi igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenység Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. o), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. m).

33 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 33.szabályzatáról Sugár-egzségügyi Történelmi hely, építmény, látványosság mu ködtete megóvása Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A KEMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 3. függelék tartalmazza. 02. Nógrád Megyei Kormányhivatal 07. () A Nógrád Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: NMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Nógrád Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: NMKH; c) angol megneveze: Government Office of Nógrád County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Nógrád; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, hon felkzít Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család no egzségügyi gondozás Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) Az NMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 4. függelék tartalmazza. e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Nógrád; f) székhelye: 300 Salgótarján, Zemlinszky Rezso út 9.; g) postafiók címe: 30 Salgótarján, Pf. 265; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/25/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az NMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : 03. Pest Megyei Kormányhivatal 08. () A Pest Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: PMKH) alapadatai az. (2) Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. p), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. n).

34 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 34.szabályzatáról bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Pest Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: PMKH; c) angol megneveze: Government Office of Pest County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Pest; e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Pest; f) székhelye: 052 Budapest, Városház utca 7.; g) postafiók címe: 364 Budapest, Pf. 270; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb kiegzíto szolgáltatások Tu z- katasztrófavédelem igazgatása Igazságügy igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fu to anyagipar igazgatása támogatása Ko olaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelo anyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fu to anyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Sugár-egzségügyi Kultúra igazgatása Oktatáshoz kapcsolódó alkalmazott kutatás fejleszt Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A PMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 5. függelék tartalmazza. 04. Somogy Megyei Kormányhivatal 09. () A Somogy Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: SMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: 2 h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/27/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A PMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : a) megneveze: Somogy Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: SMKH; c) angol megneveze: Government Office of Somogy County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Somogy; e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Somogy; f) székhelye: 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér.; g) postafiók címe: 740 Kaposvár, Pf. 28; h)2 alapító okirat kelte száma: 207. Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. q), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. o). Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. r), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. p).

35 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 35.szabályzatáról november. TER-2/783/29/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; kormányzati kormányzati funkció megneveze funkciószám Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti bu nüldözi tevékenységek 040 Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása 0500 Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család no egzségügyi gondozás 0807 Üdülo i szálláshely-szolgáltatás étkeztet Kultúra igazgatása 0270 Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) Az SMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 6. függelék tartalmazza. 05. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal 0. () A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: SZSZBMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: SZSZBMKH; c) angol megneveze: Government Office of Szabolcs-Szatmár-Bereg County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Szabolcs-Szatmár-Bereg; 2 l) PIR törzsszáma: (2) Az SMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkciószám e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département SzabolcsSzatmár-Bereg; f) székhelye: 4400 Nyíregyháza, Ho sök tere 5.; g) postafiók címe: 4400 Nyíregyháza, Pf. 99; h)2 alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/3/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az SZSZBMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 2. Hatályos: 207. IX. 6-tól. Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. s), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. q).

36 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 36.szabályzatáról Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család no egzségügyi gondozás Kábítószer -megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) Az SZSZBMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 7. függelék tartalmazza. 06. Tolna Megyei Kormányhivatal. () A Tolna Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: TMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Tolna Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: TMKH; c) angol megneveze: Government Office of Tolna County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Tolna; kormányzati funkciószám e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Tolna; f) székhelye: 700 Szekszárd, Augusz Imre u. 7.; g) postafiók címe: 70 Szekszárd, Pf. 36; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/33/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A TMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Az államháztartás igazgatása, szabályozása, elleno rze Egyéb kiegzíto szolgáltatások Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család no egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. t), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. r).

37 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 37.szabályzatáról (3) A TMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 8. függelék tartalmazza. 07. Vas Megyei Kormányhivatal 2. () A Vas Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: VMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Vas Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: VMKH; c) angol megneveze: Government Office of Vas County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Vas; e) francia megneveze: Office kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bu nüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család no egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Sugár egzségügyi Üdülo i szálláshely-szolgáltatás étkeztet Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A VMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 9. függelék tartalmazza. 08. Veszprém Megyei Kormányhivatal 3. () A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: VEMKH) Gouvernemental du Département Vas; f) székhelye: 9700 Szombathely, Berzsenyi tér.; g) postafiók címe: 970 Szombathely, Pf. 208; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/35/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A VMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Veszprém Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: VEMKH; c) angol megneveze: Government Office of Veszprém County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Veszprém; Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. u), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. s).

38 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 38.szabályzatáról e) francia megneveze: Office Gouvernemental du Département Veszprém; f) székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér.; g) postafiók címe: 8200 Veszprém, Megyeház tér.; h) alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/37/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Bu nmegelo z Tu z- katasztrófavédelem igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Mu szaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fu to anyagipar igazgatása támogatása Ko olaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelo anyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fu to anyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A VEMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 20. függelék tartalmazza. 09. Zala Megyei Kormányhivatal 4. () A Zala Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: ZMKH) alapadatai az. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következo k: a) megneveze: Zala Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: ZMKH; c) angol megneveze: Government Office of Zala County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Zala; e) francia megneveze: Office kormányzati funkciószám 2 j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A VEMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : Gouvernemental du Département Zala; f) székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezso utca 0.; g) postafiók címe: 890 Zalaegerszeg, Pf. 227; h)2 alapító okirat kelte száma: 207. november. TER-2/783/39/207.; i) elo irányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A ZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következo : kormányzati funkció megneveze Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. v), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. t). Módosította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 3. w), 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2. u).

39 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 39.szabályzatáról Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Más szerv rzére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemelteti, egyéb szolgáltatás Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönzo rzére) Vállalkozás rzére foglalkoztatást helyettesíto támogatásban rzesülo személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdo gazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyezo dmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelo z programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelo zének programjai, tevékenységei Kultúra igazgatása Megváltozott munkaképességu személyek foglalkoztatását elo segíto képzek, támogatások Fogyatékossággal élo k társadalmi integrációját életmino ségét segíto programok, támogatások (3) A ZMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 2. függelék tartalmazza. IX. Fejezet Átmeneti záró rendelkezek 5. () A kormánymegbízott a jelen szervezeti mu ködi szabályzat hatálybalépét követo 60 napon belül felülvizsgálja a normatív utasításait a kormányhivatal egységes ügyrendjét. (2) A kormánymegbízott a jelen szervezeti mu ködi szabályzat minden módosítását követo en a módosítás hatálybalépét követo 60 napon belül, illetve szükség esetén, de legalább évente egy alkalommal gondoskodik a normatív utasítások, valamint az ügyrend felülvizsgálatáról.. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök a fo városi megyei kormányhivataloknál. kormánymegbízott, 2. fo igazgató, 3. igazgató, 4. hivatalvezeto, 5. vezeto i munkakört betölto állami tisztviselo k, 6. közigazgatási hatósági ügyben önállóan javaslattételre, döntre vagy elleno rzre jogosultak, 7. szabálysérti ügyben önállóan javaslattételre, döntre vagy elleno rzre jogosultak, 8. közbeszerzi eljárás során önállóan javaslattételre, döntre vagy elleno rzre jogosultak, 9. költségveti vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelu elo irányzatok tekintetében önállóan javaslattételre, döntre vagy elleno rzre jogosultak, 0. állami támogatások felhasználásának vizsgálata vagy a felhasználással való Megállapította: 34/207. (IX. 5.) MvM utasítás.,. melléklet 6.,. függelék. Hatályos: 207. IX. 6-tól.

40 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 40.szabályzatáról elszámoltatás során önállóan javaslattételre, döntre vagy elleno rzre jogosultak,. jogszabály alapján nemzetbiztonsági elleno rz alá eso munkakört betölto k. 2. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 959 fo. 2. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet 4. Állami Fo építz 5 Fo igazgatói Titkárság 6 Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7 8 B 8. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi fo igazgatói titkársági igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali 9. Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Népegzségügyi 9 0. Népegzségügyi népegzségügyi Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 5.,. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

41 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 4.szabályzatáról 0.2 Járványügyi Társadalombiztosítási. Nyugdíj Nyilvántartási - nyugdíjbiztosítási Elleno rzi. egzségbiztosítási pénztári Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi 2. (Baja) Egzségbiztosítási Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi 2.2 Szociális Gyámügyi 3 - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Hatósági 36 Építügyi 4.2 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli Támogatási Bérgazdálkodási Beruházási, Beszerzi Üzemelteti Informatikai Projekt építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti Oktatási Hatósági Törvényességi Felügyeleti pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Jogi, Humánpolitikai Koordinációs 34 Humánpolitikai Szervezi - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Jogi Perképviseleti Koordinációs Iratkezeli

42 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 42.szabályzatáról 7 Mindösszesen: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte. A B Járási Hivatal/ Bajai Járási Hivatal Kormányablak.2.3 Hatósági Gyámügyi Igazságügyi C Feladat D Létszám 59 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Bácsalmási Hivatal Járási 46

43 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 43.szabályzatáról 2. Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 3 Jánoshalmai Hivatal Járási Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Kalocsai Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 33

44 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 44.szabályzatáról 4. Kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 4.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Kecskeméti Hivatal 5. Járási 699 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 8 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági 00

45 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 45.szabályzatáról 5.3. Hatósági Igazságügyi - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökség - szociális gyámügyi népegzségügyi Építügyi Örökség Gyámügyi Népegzségügyi Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - nyugdíjbiztosítási egzségbiztosítási pénztári - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Egzségbiztosítási. Egzségbiztosítási 2. Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási, Munkaügyi Munka Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Elleno rzi munkaügyi munka 57 Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- Talaj

46 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 46.szabályzatáról 5.6. Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi. - növény- talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi 2. Növény Talaj Agrárügyi 2 Erdo felügyeleti Erdo tervezi Földmu velügyi Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Környezet Termzet Közlekedi Fogyasztó 83 Fogyasztó - fogyasztó, piacfelügyeleti - közlekedi Képzi Vizsgáztatási Útügyi Jármu mu szaki Jármu forgalmi Jogi Hatósági környezet Nyilvántartó termzet Komplex Környezet Engedélyezi Kármentesíti Környezet Termzet Szakérto i erdzeti hatósági igazgatási - földmu velügyi - földhivatali Kisko rösi Járási Hivatal 94 Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi

47 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 47.szabályzatáról Foglalkoztatási Földhivatali - - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 7 Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Kormányablak 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Kiskunhalasi Hivatal Járási 9

48 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 48.szabályzatáról 8. Kormányablak 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 8.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Kiskunmajsai Hivatal Járási Kormányablak 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Kunszentmiklósi Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 53

49 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 49.szabályzatáról 0. Kormányablak 0.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Tiszakécskei Hivatal Járási 3. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mindösszesen: 4. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 488

50 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 50.szabályzatáról 3. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 6., 2. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

51 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 5.szabályzatáról létszámkerete 2. A Baranya Megyei Kormányhivatal. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 642 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató D Létszám Népegzségügyi C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B 93 Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Laboratóriumi Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 82 Köz - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - rehabilitációs igazgatási Munkaero piaci Alapkezelo Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Elleno rzi Rehabilitációs Szakérto i

52 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 52.szabályzatáról 0-22 élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földhivatali Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beszerzi, Beruházási Üzemelteti Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Projekt Hatósági Oktatási - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti bányafelügyeleti igazgatási - szociális gyámügyi - pártfogó felügyelo i igazságügyi Építügyi Törvényességi Felügyeleti Bányászati Szociális Gyámügyi Igazságügyi 45 Koordinációs Jogi - jogi - perképviseleti - koordinációs humánpolitikai Humánpolitikai Mindösszesen: A Baranya Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Bólyi Járási Hivatal C Feladat D Létszám 8

53 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 53.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 2 2. Hegyháti Járási Hivatal 22 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Pécsváradi Hivatal Járási 6 3. Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 4 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Sellyei Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 29

54 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 54.szabályzatáról 4. Kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Szentlo rinci Hivatal Járási Kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Komlói Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 92

55 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 55.szabályzatáról 6. Kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 6.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Mohácsi Járási Hivatal 38

56 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 56.szabályzatáról 7. Kormányablak 7.2 Hatósági, Építügyi, Gyámügyi Igazságügyi Társadalombiztosítási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 7.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Siklósi Járási Hivatal 89

57 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 57.szabályzatáról 8. Kormányablak 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 8.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Szigetvári Járási Hivatal 89

58 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 58.szabályzatáról 9. Kormányablak 9.2 Hatósági, Építügyi, Gyámügyi Igazságügyi Társadalombiztosítási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 9.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Pécsi Járási Hivatal 603 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 5 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági 07

59 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 59.szabályzatáról 0.3. Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási Közlekedi Útügyi Mérügyi Mu szaki Biztonsági Fogyasztó Munka Munkaügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökség népegzségügyi - közlekedi - mérügyi mu szaki biztonsági fogyasztó, piacfelügyeleti munkaügyi munka Családtámogatási Társadalombiztosítási 29 Család - családtámogatási Lakástámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási

60 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 60.szabályzatáról Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Agrárügyi 27 Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - erdzeti hatósági igazgatási - földmu velügyi - növény- talaj - veto mag- szaporítóanyagfelügyeleti Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Erdzeti Földmu velügyi Növény Talaj Veto mag Szaporítóanyag-felügyeleti Környezet Termzet Környezet környezet termzet Termzet Mindösszesen: 4. A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 23

61 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 6.szabályzatáról 4. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Bék Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 7., 3. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

62 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 62.szabályzatáról létszámkerete 2. A Bék Megyei Kormányhivatal. A Bék Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 494 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B Népegzségügyi 8. 9 Járványügyi 8.2 népegzségügyi Népegzségügyi 9 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási pénztári Elleno rzi - nyugdíjbiztosítási Adatbáziskezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek Köz Alapkezelo Munkaero piaci Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali

63 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 63.szabályzatáról 0. Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi földmu velügyi 0.2 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi. Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai - projekt Beszerzi, Beruházási Üzemelteti Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Projekt általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Hatósági Oktatási Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Építügyi 34 Koordinációs Jogi - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Humánpolitikai Mindösszesen: A Bék Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Béki Járási Hivatal C Feladat D Létszám 65

64 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 64.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Békcsabai Hivatal 2. - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Járási 489 Járási Hivatalvezeto i 8 Titkárság igazgatási - hivatalvezeto i titkársági Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - örökség - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Hatósági Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási 02

65 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 65.szabályzatáról 2.4. Közlekedi Útügyi Munka Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztó közlekedi munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Agrárügyi 96 Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi veto mag szaporítóanyag-felügyeleti - földmu velügyi - növény- talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Veto mag- Szaporítóanyagfelügyeleti Földmu velügyi Növény Talaj Környezet Termzet 26

66 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 66.szabályzatáról 2.7. Hatósági Komplex környezet Engedélyezi termzet Környezet Termzet Szakérto i Gyomaendro di Járási Hivatal Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Gyulai Járási Hivatal

67 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 67.szabályzatáról 4. Kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 4.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Nyugdíjbiztosítási Mezo kovácsházai Járási Hivatal 77

68 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 68.szabályzatáról 5. Kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Orosházi Járási Hivatal 28 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 6.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Sarkadi Járási Hivatal 5

69 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 69.szabályzatáról 7. Kormányablak 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Szarvasi Járási Hivatal 56 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Szeghalmi Járási Hivatal 6

70 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 70.szabályzatáról 9. Kormányablak 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mindösszesen: 4. A Bék Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 04

71 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 7.szabályzatáról mellékletéhez 5. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 8., 4. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

72 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 72.szabályzatáról A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 2635 fo. 2. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi Állami Fo építz D Létszám 4 Projekt Fo igazgatói Titkárság fo igazgatói titkársági 6 igazgatási, 2 hon belso elleno rzi 5 78 Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 8. Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi Laboratóriumi 0.2 Népegzségügyi Járványügyi Társadalombiztosítási népegzségügyi 9

73 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 73.szabályzatáról. Nyilvántartási Elleno rzi - nyugdíjbiztosítási egzségbiztosítási pénztári - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Rehabilitációs Szakérto i Gyámügyi Igazságügyi Pártfogó Felügyelo i - pártfogó felügyelo i Igazságügyi igazságügyi - szociális gyámügyi Szociális Gyámügyi Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Hatósági 73 Építügyi 4.2 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli Beruházási, Beszerzi Üzemelteti Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti bányafelügyeleti Oktatási Hatósági Törvényességi Felügyeleti Bányászati pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Jogi Koordinációs 54 Jogi Perképviseleti - jogi - perképviseleti - koordinációs humánpolitikai Koordinációs, Szervezi Iratkezeli Humánpolitikai

74 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 74.szabályzatáról 7 Mindösszesen: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal hivatalai. A B Járási Hivatal/ Cigándi Járási Hivatal Kormányablak D Létszám 25 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Edelényi Járási Hivatal 24 Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi C Feladat Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali

75 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 75.szabályzatáról 2.6 Népegzségügyi 3 3. Encsi Járási Hivatal 85 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 3.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Gönci Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Kazincbarcikai Járási Hivatal 2

76 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 76.szabályzatáról 5. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak igazgatási - okmányirodai - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Mezo csáti Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Mezo kövesdi Hivatal Járási 02

77 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 77.szabályzatáról 7. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 7.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Miskolci Járási Hivatal 92 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 9 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági 20 Hatósági. - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökség - szociális gyámügyi népegzségügyi

78 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 78.szabályzatáról Hatósági 2. Hatósági 3. Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási, Munkaügyi Munka Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Elleno rzi - munkaügyi munka Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- Talaj 8.6. Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - növény- talaj Növény Talaj Agrárügyi 3 Erdzeti Földmu velügyi Ingatlan-nyilvántartási - erdzeti hatósági igazgatási - földmu velügyi - földhivatali

79 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 79.szabályzatáról Földméri Földügyi Környezet Termzet 8.8. Környezet környezet Termzet termzet Szakérto i Környezet Hatósági Komplex Engedélyezi Közlekedi Fogyasztó Közlekedi Útügyi Mérügyi Mu szaki Biztonsági Fogyasztó közlekedi - mérügyi mu szaki biztonsági fogyasztó, piacfelügyeleti Ózdi Járási Hivatal 28 Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak igazgatási - okmányirodai - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - nyugdíjbiztosítási - építügyi - földhivatali - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Társadalombiztosítási Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali

80 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 80.szabályzatáról 0 0. Putnoki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Sárospataki Hivatal Járási 50. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal 7

81 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 8.szabályzatáról 2. Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi nyugdíjbiztosítási - földhivatali - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Szerencsi Járási Hivatal 00 Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

82 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 82.szabályzatáról 3.6 Népegzségügyi 4 4. Szikszói Járási Hivatal Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Tiszaújvárosi Hivatal Járási Kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Tokaji Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 24

83 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 83.szabályzatáról 6. Kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mindösszesen: 4. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 95

84 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 84.szabályzatáról 6. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 9., 5. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

85 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 85.szabályzatáról létszámkerete 2. A Budapest Fo város Kormányhivatala. A Budapest Fo város Kormányhivatala teljes létszámkerete 5792 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet 4. Állami Fo építz 5 Fo igazgatói Titkárság 6 Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Metrológiai Mu szaki Felügyeleti 7 8 B Piacfelügyeleti 8.2 Mu szaki Felügyeleti Mechanikai Mérek a Elektromos, Ho fizikai Optikai Mérek Sugárfizikai Kémiai Mérek Kifizeto helyi egzségbiztosítási Elleno rzi pénztári Méltányossági Megtéríti Jogorvoslati mérügyi mu szaki biztonsági Egzségbiztosítási 9. D Létszám C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi fo igazgatói titkársági igazgatási, hon belso elleno rzi Népegzségügyi 84 Hatósági népegzségügyi Koordinációs Mu ködtámogató Statisztikai Kórházhigién, Nemzetközi Oltóhelyi Foglalkozásegzségügyi Járványügyi, Nemzetközi Repülo téri Hajózási Kirendeltségi Laboratóriumi Nemferto zo Betegségek a Népegzségügyi.

86 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 86.szabályzatáról 0.8 Népegzségügyi 2. Egzségügyi Igazgatási, Nyilvántartási 0.9 Nyugdíjbiztosítási. Nyilvántartási. - nyugdíjbiztosítási családtámogatási Nyilvántartási 2. Nyilvántartási 3. Nyugdíj Családtámogatási Jogorvoslati Nyugdíj-felülvizsgálati Elleno rzi Nyugdíjbiztosítási Koordinációs Méltányossági Ügyek a Gyámügyi Igazságügyi Felno ttkorú - szociális gyámügyi Bu nelköveto k Pártfogó Felügyelo i a - pártfogó felügyelo i igazságügyi lakáscélú állami támogatási Fiatalkorú Bu nelköveto k Pártfogó Felügyelo i a Szociális Gyámügyi Lakástámogatási Igazságügyi Kárpótlási Foglalkoztatási Köz Igazgatási Alapkezelo Munkaero piaci Rehabilitációs 92 Rehabilitációs Hatósági rehabilitációs igazgatási Rehabilitációs Szakérto i Orvos Szakérto i Nyilvántartási Rendszerek a Rehabilitációs Akkreditációs Elleno rzi Rehabilitációs Támogatások a Építügyi Örökség, Hatósági, Oktatási Törvényességi Felügyeleti 2

87 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 87.szabályzatáról 5. Építügyi Örökség Hatósági. Hatósági 2. Oktatási Törvényességi Felügyeleti 6 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli Költségveti Üzemelteti Vagyongazdálkodási Gazdálkodási Beszerzi Karbantartási Támogatási Ellátási Bérgazdálkodási Bevételi Projektelszámolási Kontrolling Logisztikai Közbeszerzi Perképviseleti Koordinációs Szervezi Jogi pénzügyi, gazdálkodási számviteli Jogi Koordinációs általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti - építügyi örökség - perképviseleti - jogi - koordinációs Informatikai 09 Informatikai Informatikai Informatikai Informatikai Informatikai Informatikai informatikai Közlekedi 75 Útügyi közlekedi Hídügyi Hajóüzem Biztonsági Regiszteri Hajózási Engedélyezi Elleno rzi Kiköto i Közleked Hatósági

88 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 88.szabályzatáról 20 Földméri, Távérzékeli Földhivatali 20. Alaphálózati földméri Államhatárügyi távérzékeli - földhivatali Távérzékeli Kozmikus Geodéziai Szolgáltató Térinformatikai Mezo gazdasági Távérzékeli Helyszíni Elleno rzi MePAR Fejleszti Koordinációs Üzemelteti Földügyi Fejleszti Üzemelteti Földhivatali Igazgatási Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Kereskedelmi, Haditechnikai, Exportelleno rzi Nemesfémhitelesíti Kereskedelmi 2.2 Idegenforgalmi Közraktározás-felügyeleti Haditechnikai Exportelleno rzi Nemesfémhitelesíti Pénzmosás Felügyeleti Nemesfém Nyilvántartási, Elleno rzi Vizsgálati Állampolgársági Anyakönyvi Hazai Hazai 2. Hazai Anyakönyvi Nyilvántartó Adatszolgáltató Egyszeru sített Honosítási Névváltoztatási Anyakönyvi kereskedelmi, haditechnikai, exportelleno rzi nemesfémhitelesíti Anyakönyvi - honosított határon túli anyakönyvezsel kapcsolatos Anyakönyvi

89 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 89.szabályzatáról 22.6 Honosítási Állampolgárság Megállapítási Honosítottak Határon Túliak Okmányügyi a Humánpolitikai Humánpolitikai. Humánpolitikai humánpolitikai 2. Humánpolitikai Mindösszesen: Budapest Fo város Kormányhivatala kerületi hivatalai A. B Kerületi Hivatal/ Budapest Fo város Kormányhivatala I. Kerületi Hivatala Kormányablak.2 D Létszám 60 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi - örökség fogyasztó, piacfelügyeleti Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Építfelügyeleti C Feladat Budapest Fo város Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala 00

90 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 90.szabályzatáról 2. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 3 Budapest Fo város Kormányhivatala III. Kerületi Hivatala 3. Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási Hatósági 99 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Rehabilitációs Ellátási 08 Szakérto i Alapellátási rehabilitációs igazgatási Soros Ellátási Foglalkozási Rehabilitációs Rehabilitációs Szakérto i. Rehabilitációs Szakérto i

91 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 9.szabályzatáról 3.4 Munka Munkaügyi 3.4. Munka munkaügyi Elleno rzi munka Munkaügyi Elleno rzi Munka Munkaügyi Hatósági Behajtási Közleked Felügyeleti Jármu vezeto közlekedi Vizsgáztatási Utánképzi Mu szaki Forgalmi Útügyi Budapest Fo város Kormányhivatala IV. Kerületi Hivatala Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Budapest Fo város Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Hatósági - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 55 Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 3 Titkárság titkársági igazgatási 0

92 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 92.szabályzatáról 5.2. Kormányablak Hatósági Közneveli Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Építfelügyeleti Népegzségügyi Fogyasztó 5.3. Budapest Fo város Kormányhivatala VI. Kerületi Hivatala Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Kormányablak 2. Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi Fogyasztó fogyasztó, piacfelügyeleti Fogyasztó-kapcsolati ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi - örökség népegzségügyi Budapest Fo város Kormányhivatala VII. Kerületi Hivatala 55

93 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 93.szabályzatáról 7. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 8 Budapest Fo város Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala 8. Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási Hatósági 8 Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Kormányablak 2. Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Családtámogatási 4 Családtámogatási - családtámogatási. lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos Családtámogatási 2. Családtámogatási 3. Családtámogatási 4. Családtámogatási

94 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 94.szabályzatáról 8.4 Nyugdíjbiztosítási Adategyezteti 8.4. Nyugdíjmegállapítási nyugdíjbiztosítási. Nyugdíjmegállapítási 2. Nyugdíjmegállapítási 3. Adategyezteti. Adategyezteti 2. Adategyezteti 3. Adategyezteti 4. Ügyfélszolgálati Központi Ügykezeli Nemzetközi Adategyezteti Nemzetközi Fegyveres Nyugdíjmegállapítási Nemzetközi Nyugdíjmegállapítási. Nemzetközi Nyugdíjmegállapítási Budapest Fo város Kormányhivatala IX. Kerületi Hivatala Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Foglalkoztatási Ellátási Budapest Fo város Kormányhivatala X. Kerületi Hivatala - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 99

95 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 95.szabályzatáról 0. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi 0.5 Budapest Fo város Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala Hatósági Földhivatali - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 32 Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási 34 Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti Kormányablak 2. Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi, Igazságügyi Családi Cso d Népegzségügyi 82

96 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 96.szabályzatáról.3. Ingatlan-nyilvántartási földhivatali. Ingatlan-nyilvántartási 2. Ingatlan-nyilvántartási 3. Földméri Földügyi Földhivatali Ügyfélszolgálati Földhivatali Ügyiratkezeli Budapest Fo város Kormányhivatala XII. Kerületi Hivatala 2. Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 3 Titkárság titkársági igazgatási Hatósági 50 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Mu szaki Engedélyezi 64 Mu szaki Biztonsági méri mu szaki biztonsági Villamosenergia-ipari Mechanikai Közüzemi Hitelesítek a Folyadékmechanikai Hitelesítek a Budapest Fo város 463 Kormányhivatala XIII. Kerületi Hivatala Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási Hatósági

97 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 97.szabályzatáról 3.2. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Lakástámogatási Központi Okmányirodai Személyi Gépjármu Okmány okmányirodai Okmány Személyes Ügyfélszolgálatot Támogató Egzségbiztosítási Ügyviteli Nyilvántartási. Nyilvántartási 2. Szakellátási Pénzbeli Ellátási. Pénzbeli Ellátási 2. Egzségbiztosítási Cegléd Egzségbiztosítási Vác Budapest Fo város Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Hatósági egzségbiztosítási pénztári 242 Kerületi Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási 06

98 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 98.szabályzatáról 4.2. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi Földhivatali 3 Ingatlan-nyilvántartási földhivatali. Ingatlan-nyilvántartási 2. Ingatlan-nyilvántartási 3. Földméri Földügyi Földhivatali Ügyfélszolgálati Ügyiratkezeli Budapest Fo város Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi 6 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Budapest Fo város Kormányhivatala XVI. Kerületi Hivatala - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 8

99 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 99.szabályzatáról 6. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Budapest Fo város Kormányhivatala XVII. Kerületi Hivatala Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi 8 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Budapest Fo város Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatala - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 98

100 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 00.szabályzatáról 8. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Budapest Fo város Kormányhivatala XIX. Kerületi Hivatala Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi 20 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Budapest Fo város Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 0

101 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 0.szabályzatáról 20. Kormányablak Hatósági. Hatósági 2. Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Népegzségügyi Budapest Fo város Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatala Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Budapest Fo város Kormányhivatala XXII. Kerületi Hivatala - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti 49

102 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 02.szabályzatáról 22. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi 23 Budapest Fo város Kormányhivatala XXIII. Kerületi Hivatala Kormányablak 23.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 24 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Mindösszesen: 4. Budapest Fo város Kormányhivatala szervezeti felépíte 3584

103 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 03.szabályzatáról mellékletéhez 7. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 20., 6. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

104 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 04.szabályzatáról A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Csongrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 68 fo. 2. A Csongrád Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Népegzségügyi Élelmiszerlánc-biztonsági D Létszám Népegzségügyi Járványügyi Laboratóriumi - népegzségügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi 8 Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Jogi Hatósági 35

105 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 05.szabályzatáról 9. Hatósági Építügyi - építügyi Oktatási - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - rehabilitációs igazgatási - földhivatali - koordinációs Törvényességi Felügyeleti Szociális, Igazságügyi Gyámügyi Társadalombiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Földhivatali Jogi Koordinációs Mu ködt Támogató Pénzügyi 0.2 Beszerzi, Beruházási Üzemelteti Informatikai Számviteli Támogatási Humánpolitikai Projekt pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai humánpolitikai Mindösszesen: A Csongrád Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Csongrádi Járási Hivatal C Feladat D Létszám 42

106 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 06.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Hódmezo vásárhelyi Járási Hivatal ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 290 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 5 Titkárság titkársági igazgatási 02 Növény növény Talaj talaj - földmu velügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali Földmu velügyi Agrárügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földhivatali AgrárVidékfejlesztt Támogató Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Hatósági 20

107 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 07.szabályzatáról 2.4. Kormányablak Családtámogatási Társadalombiztosítási Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak - családtámogatási egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti Kisteleki Járási Hivatal 42 Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

108 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 08.szabályzatáról Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Makói Járási Hivatal Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Mórahalmi Hivatal Járási 5 5. Kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Szegedi Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 586 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 3 Titkárság titkársági igazgatási

109 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 09.szabályzatáról 6.2 Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági. 3 Hatósági Oktatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Hatósági Építügyi - építügyi Örökség - örökség - földhivatali - környezet termzet - közlekedi - mérügyi mu szaki biztonsági földmu velügyi Környezet Termzet Közlekedi Útügyi Mérügyi Mu szaki Biztonsági Földhivatali Foglalkoztatási Fogyasztó Foglalkoztatási Munka Munkaügyi - munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti

110 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 0.szabályzatáról Fogyasztó Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Szentesi Járási Hivatal 95 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 7.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Mindösszesen: 8

111 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi.szabályzatáról 4. A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 8. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 2., 7. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

112 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 2.szabályzatáról létszámkerete 2. A Fejér Megyei Kormányhivatal. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 53 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató D Létszám Népegzségügyi C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B 53 Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Laboratóriumi Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 88 Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási pénztári Elleno rzi - nyugdíjbiztosítási - rehabilitációs igazgatási Adatbáziskezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek Köz Munkaero piaci Alapkezelo

113 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 3.szabályzatáról 9.5 Rehabilitációs Szakérto i 0 37 Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali 0. Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi földmu velügyi 0.2 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi. Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beruházási Üzemelteti Informatikai Támogatási Beszerzi Projekt építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Hatósági Oktatási Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Építügyi 3 Koordinációs Jogi - jogi - perképviseleti - koordinációs humánpolitikai Humánpolitikai Mindösszesen: A Fejér Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Bicskei Járási Hivatal C Feladat D Létszám 68

114 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 4.szabályzatáról. Okmányirodai.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Dunaújvárosi Hivatal Járási 97

115 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 5.szabályzatáról 2. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 2.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Enyingi Járási Hivatal 3

116 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 6.szabályzatáról 3. Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Gárdonyi Járási Hivatal 34 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Martonvásári Hivatal Járási 36

117 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 7.szabályzatáról 5. Kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkozatási Móri Járási Hivatal 64 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Sárbogárdi Hivatal Járási 55

118 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 8.szabályzatáról 7. Kormányablak 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Székesfehérvári Járási Hivatal Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - örökség - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Hatósági Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási 32

119 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 9.szabályzatáról 8.4. Közlekedi Útügyi Munka Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztó Mérügyi Mu szaki Biztonsági Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási Pénzbeli Ellátási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Agrárügyi 8 Földhivatali közlekedi munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti - mérügyi mu szaki biztonsági Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földmu velügyi Növény Talaj - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földmu velügyi - növény- talaj - veto mag- szaporítóanyagfelügyeleti

120 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 20.szabályzatáról Veto mag- Szaporítóanyagfelügyeleti Környezet Termzet Engedélyezi környezet Szakhatósági termzet Felügyeleti Végrehajtási Mindösszesen: 4. A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 074

121 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 2.szabályzatáról mellékletéhez 9. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 22., 8. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

122 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 22.szabályzatáról A Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 545 fo. 2. A Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató D Létszám Népegzségügyi C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B 02 Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Laboratóriumi Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 85 Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - rehabilitációs igazgatási Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi Köz Munkaero piaci Alapkezelo

123 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 23.szabályzatáról 9.5 Rehabilitációs Szakérto i 0 34 Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali 0. Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi földmu velügyi 0.2 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi. Hatósági.2 Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi 2.2. Szociális Gyámügyi 3 5 Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beszerzi, Beruházási Üzemelteti Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Projekt Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Szervezi - koordinációs - humánpolitikai - jogi - perképviseleti Humánpolitikai Jogi pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Pénzügyi Gazdálkodási építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti Hatósági Oktatási Törvényességi Felügyeleti Építügyi Mindösszesen: A Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Csornai Járási Hivatal C Feladat D Létszám 72

124 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 24.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Kapuvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Mosonmagyaróvári Járási Hivatal 7

125 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 25.szabályzatáról 3. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 3.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Pannonhalmi Hivatal Járási 2 4. Kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 5 Soproni Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 64

126 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 26.szabályzatáról 5. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Téti Járási Hivatal 7

127 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 27.szabályzatáról 6. Kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Gyo ri Járási Hivatal 576 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 5 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - örökség - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Hatósági Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási 4

128 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 28.szabályzatáról 7.4. Közlekedi Útügyi Munka Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztó Mérügyi Mu szaki Biztonsági Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási Pénzbeli Ellátási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Agrárügyi Környezet 39 Földhivatali közlekedi munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti - mérügyi mu szaki biztonsági Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földmu velügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földmu velügyi - növény- talaj veto mag szaporítóanyag-felügyeleti - környezet termzet

129 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 29.szabályzatáról Növény Talaj Veto mag- Szaporítóanyagfelügyeleti Környezet Termzet Mindösszesen: 4. A Gyo r-moson-sopron Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 03

130 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 30.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 0. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 23., 9. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

131 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 3.szabályzatáról A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 968 fo. 2. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet 4. Állami Fo építz 5 Fo igazgatói Titkárság 6 Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7 8 B 8. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi fo igazgatói titkársági igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi Népegzségügyi népegzségügyi Laboratóriumi Társadalombiztosítási 78

132 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 32.szabályzatáról. Nyugdíj Nyilvántartási - nyugdíjbiztosítási Elleno rzi egzségbiztosítási pénztári - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Rehabilitációs Szakérto i Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi 2.2 Szociális Gyámügyi 3 - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Beruházási, Beszerzi Üzemelteti Informatikai Projekt Jogi Koordinációs 6. 5 Humánpolitikai Szervezi - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Jogi Perképviseleti Koordinációs Iratkezeli építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti Oktatási Hatósági Törvényességi Felügyeleti Építügyi Mindösszesen: 595

133 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 33.szabályzatáról 3. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal hivatalai. A B Járási Hivatal/ Balmazújvárosi Járási Hivatal Kormányablak.2 D Létszám 54 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Népegzségügyi C Feladat Berettyóújfalui Járási Hivatal 8

134 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 34.szabályzatáról 2. Kormányablak 2.2 Hatósági Építügyi Gyámügyi Igazságügyi Társadalombiztosítási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi - nyugdíjbiztosítási - népegzségügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 2.5 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Derecskei Járási Hivatal 7

135 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 35.szabályzatáról 3. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Hajdúböszörményi Járási Hivatal 06

136 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 36.szabályzatáról 4. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi - nyugdíjbiztosítási - népegzségügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi Építügyi Társadalombiztosítási Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Hajdúhadházi Hivatal Járási 36

137 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 37.szabályzatáról 5. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Hajdúnánási Hivatal Járási Kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Hajdúszoboszlói Járási Hivatal 83

138 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 38.szabályzatáról 7. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Nyíradonyi Hivatal Járási Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Püspökladányi Hivatal Járási - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 75

139 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 39.szabályzatáról 9. Kormányablak 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Debreceni Járási Hivatal 720 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 7 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági 5 Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökség - szociális gyámügyi népegzségügyi

140 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 40.szabályzatáról Népegzségügyi 0.4 Családtámogatási Társadalombiztosítási 0.4. Családtámogatási - családtámogatási Pénzbeli Ellátási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási, Munkaügyi Munka Foglalkoztatási Munkaügyi Elleno rzi Munka Elleno rzi munkaügyi munka Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- Talaj 0.6. Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi. - növény- talaj - veto mag- szaporítóanyagfelügyeleti Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi 2. Növény Talaj Veto mag Szaporítóanyag-felügyeleti Agrárügyi 24

141 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 4.szabályzatáról 0.7. Erdo felügyeleti Erdo tervezi Földmu velügyi Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Környezet Termzet Közlekedi Fogyasztó Fogyasztó - fogyasztó, piacfelügyeleti - közlekedi - mérügyi mu szaki biztonsági Képzi Vizsgáztatási Útügyi Jármu mu szaki Jármu forgalmi Mérügyi Mu szaki Biztonsági Jogi Hatósági környezet Nyilvántartó termzet Hulladékgazdálkodási Integrált Környezet Termzet erdzeti hatósági igazgatási - földmu velügyi - földhivatali Mindösszesen: 4. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 373

142 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 42.szabályzatáról utasítás mellékletéhez. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 24., 0. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

143 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 43.szabályzatáról A Heves Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Heves Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 278 fo. 2. A Heves Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi 9. Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Egzségfejleszti Igazgatási Társadalombiztosítási 75

144 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 44.szabályzatáról 0. Családtámogatási - családtámogatási Call Center lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári nyugdíjbiztosítási Egzségbiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási 3. 9 Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beruházási, Üzemelteti Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Hatósági, Építügyi - általános hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai 4.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs 5 - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Mindösszesen: A Heves Megyei Kormányhivatal hivatalai A B C D

145 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 45.szabályzatáról. Járási Hivatal/ Bélapátfalvai Járási Hivatal Kormányablak.2 Létszám 7 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 2 2. Egri Járási Hivatal Hatósági Feladat Agrárügyi Környezet 455 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási 7 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi - örökség - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos népegzségügyi Építügyi Örökség Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi 37

146 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 46.szabályzatáról 2.3. Földmu velügyi - földmu velügyi - erdzeti hatósági igazgatási - növény- talaj élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - környezet termzet Erdzeti Növény Talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földhivatali Környezet Termzet Foglalkoztatási, Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási munkaügyi munka Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Mu szaki Engedélyezi Fogyasztó Közlekedi Útügyi - közlekedi fogyasztó, piacfelügyeleti

147 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 47.szabályzatáról Fogyasztó Füzesabonyi Hivatal Járási Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 3.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Gyöngyösi Hivatal Járási 45

148 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 48.szabályzatáról 4. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 4.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Nyugdíjbiztosítási Családtámogatási Hatvani Járási Hivatal 97

149 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 49.szabályzatáról 5. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hevesi Járási Hivatal 7 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Pétervásárai Hivatal Járási 29

150 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 50.szabályzatáról 7. Kormányablak 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mindösszesen: 4. A Heves Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 888

151 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 5.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 2. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 25.,. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

152 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 52.szabályzatáról A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 52 fo. 2. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató Társadalombiztosítási 35 Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási pénztári Elleno rzi nyugdíjbiztosítási Adatbáziskezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek Foglalkoztatási Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi D Létszám 53 Népegzségügyi C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B Köz Munkaero piaci Alapkezelo

153 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 53.szabályzatáról 38 Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali. Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi földmu velügyi.2 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi 2 2. Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beszerzi Üzemelteti Beruházási Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Hatósági Oktatási - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti bányafelügyeleti igazgatási - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Építügyi Törvényességi Felügyeleti Bányászati Igazságügyi Szociális Gyámügyi 44 Koordinációs Jogi - koordinációs - jogi - perképviseleti humánpolitikai Humánpolitikai Mindösszesen: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Jászapáti Járási Hivatal C Feladat D Létszám 3

154 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 54.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 2 Jászberényi Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Járási Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 2.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Karcagi Járási Hivatal 05

155 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 55.szabályzatáról 3. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 3.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Kunhegyesi Hivatal Járási 4

156 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 56.szabályzatáról 4. Kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Kunszentmártoni Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mezo túri Járási Hivatal 53

157 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 57.szabályzatáról 6. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Népegzségügyi Tiszafüredi Hivatal Járási Kormányablak 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Törökszentmiklósi Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 73

158 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 58.szabályzatáról 8. Kormányablak 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Szolnoki Járási Hivatal 542 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 3 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági 86 Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - örökség - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos

159 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 59.szabályzatáról 9.4 Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási Közlekedi Útügyi Munka Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztó Mérügyi Mu szaki Biztonsági Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási Pénzbeli Ellátási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Agrárügyi 0 Földhivatali közlekedi munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti - mérügyi mu szaki biztonsági Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földmu velügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földmu velügyi - növény- talaj - veto mag- szaporítóanyagfelügyeleti

160 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 60.szabályzatáról Növény Talaj Veto mag Szaporítóanyag-felügyeleti Környezet Termzet Környezet környezet termzet Termzet Mindösszesen: 4. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 073

161 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 6.szabályzatáról 3. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 26., 2. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

162 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 62.szabályzatáról felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 2. A Komárom-Esztergom Kormányhivatal. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 083 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi 9. Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Egzségfejleszti Igazgatási Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 58 Köz - egzségbiztosítási pénztári nyugdíjbiztosítási Megyei

163 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 63.szabályzatáról 0.2 Munkaero piaci Alapkezeli Egzségbiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beruházási, Üzemelteti Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Projekt Hatósági Oktatási - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Építügyi Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai 3.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs 4 - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Mindösszesen: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Esztergomi Járási Hivatal C Feladat D Létszám 77

164 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 64.szabályzatáról. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Kisbéri Járási Hivatal 42

165 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 65.szabályzatáról 2. Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Oroszlányi Hivatal Járási Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Komáromi Hivatal Járási - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 82

166 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 66.szabályzatáról 4. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Tatai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Tatabányai Hivatal Járási 386 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási

167 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 67.szabályzatáról Hatósági 3 Kormányablak Építügyi Örökség Hatósági Népegzségügyi Gyámügyi ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi - örökség - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - népegzségügyi - szociális gyámügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos Agrárügyi Környezet Földmu velügyi - földmu velügyi - növény- talaj élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - környezet termzet - földhivatali Növény Talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Környezet Termzet Földhivatali Foglalkoztatási, Családtámogatási Társadalombiztosítási 32

168 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 68.szabályzatáról 6.4. Családtámogatási - családtámogatási egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási munkaügyi munka Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Mu szaki Engedélyezi Fogyasztó Közlekedi Útügyi Fogyasztó 7 - közlekedi fogyasztó, piacfelügyeleti Mindösszesen: 4. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 78

169 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 69.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 4. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 27., 3. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

170 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 70.szabályzatáról A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 923 fo. 2. A Nógrád Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földmu velügyi - földhivatali Földhivatali Népegzségügyi 9. 4 Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezeli

171 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 7.szabályzatáról. Társadalombiztosítási. Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári nyugdíjbiztosítási Társadalombiztosítási Nyilvántartási Elleno rzi Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási 3. 8 Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beruházási, Üzemelteti Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Hatósági, Építügyi - általános hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai 4.2 Koordinációs, Jogi Perképviseleti 5 - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Mindösszesen: A Nógrád Megyei Kormányhivatal hivatalai..2 A B C Járási Hivatal/ Feladat Salgótarjáni Járási Hivatal Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i Titkárság titkársági igazgatási Hatósági D Létszám

172 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 72.szabályzatáról.2. Kormányablak.2.2 Építügyi Örökség Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi - örökség - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - szociális gyámügyi népegzségügyi Agrárügyi 39 Földmu velügyi - földmu velügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földhivatali Környezet Termzet.4. Környezet környezet. termzet Környezet Foglalkoztatási, Családtámogatási Társadalombiztosítási 7

173 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 73.szabályzatáról.5. Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási munkaügyi munka Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Mu szaki Engedélyezi Fogyasztó Közlekedi Útügyi Fogyasztó 2 Balassagyarmati Járási Hivatal - közlekedi fogyasztó, piacfelügyeleti 35

174 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 74.szabályzatáról 2. Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - növény- talaj - nyugdíjbiztosítási egzségbiztosítási pénztári - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 2.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Növény Talaj Társadalombiztosítási Pásztói Járási Hivatal 59

175 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 75.szabályzatáról 3. Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Rétsági Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Bátonyterenyei Járási Hivatal 39

176 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 76.szabályzatáról 5. Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Foglalkoztatási Szécsényi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Mindösszesen: 4. A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 626

177 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 77.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 5. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 28., 4. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

178 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 78.szabályzatáról A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Pest Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 3365 fo. 2. A Pest Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Fo igazgatói Titkárság Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Bányafelügyeleti Agrár Vidékfejlesztt Támogató D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi kabineti igazgatási, hon belso elleno rzi bányafelügyeleti igazgatási Fogyasztó 39 Fogyasztó fogyasztó Igazgatási Nyilvántartási 0.2 Fogyasztó-felügyeleti 02 Élelmiszerlánc-biztonsági, Földhivatali, Növény- Talaj, Erdzeti

179 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 79.szabályzatáról. Állategzségügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - növény- talaj - veto mag- szaporítóanyagfelügyeleti - földhivatali - földmu velügyi - erdzeti hatósági igazgatási.2 Élelmiszerlánc-biztonsági Növény Talaj Földmu velügyi Erdzeti Földügyi- Földméri Ingatlan-nyilvántartási Gyámügyi Igazságügyi Pártfogó Felügyelo i - szociális gyámügyi Igazságügyi - pártfogó felügyelo i igazságügyi Szociális Gyámügyi Környezet Termzet Jogi Hatósági 3.2 Komplex Engedélyezi Hatósági Felügyeleti Szakérto i Hulladéklerakási Járulékelleno rzi Nemzetközi Engedélyezi Elleno rzi Belföldi Hulladékgazdálkodási Termékdíj Közszolgáltatói Mino síti Környezet Ügyviteli környezet termzet Szakképzi Felno ttképzi 4. 5 Szakképzi szakképzi felno ttképzi Felno ttképzi Foglalkoztatási Munkaero piaci

180 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 80.szabályzatáról 5.2 Köz Alapkezelo Foglalkoztatási Programok Végrehajtási Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli Vagyongazdálkodási Üzemelteti Kiemelt Projektek Támogatási Bérgazdálkodási általános hatósági törvényességi felügyeleti - építügyi - közlekedi Hatósági Kisajátítási Oktatási Kulturális Törvényességi Felügyeleti Nemzetgazdasági Szempontból Kiemelt Jelento ségu Ügyek a Közlekedi Hatósági Építügyi pénzügyi, gazdálkodási számviteli Informatikai 43 Informatikai. Informatikai 2. informatikai Jogi Koordinációs Jogi Perképviseleti Koordinációs Szervezi Ügyfélszolgálati Ügykezeli jogi - perképviseleti - koordinációs ügyfélszolgálati Humánpolitikai Humánpolitikai humánpolitikai. Humánpolitikai Mindösszesen: A Pest Megyei Kormányhivatal hivatalai A B C D

181 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 8.szabályzatáról. Járási Hivatal/ Aszódi Járási Hivatal Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Létszám 29 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Budakeszi Járási Hivatal 27 Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Kormányablak 2. Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Feladat Ceglédi Járási Hivatal 69

182 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 82.szabályzatáról 3. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Dabasi Járási Hivatal 97

183 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 83.szabályzatáról 4. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 4.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Dunakeszi Járási Hivatal 79 Okmányirodai Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Földhivatali Érdi Járási Hivatal 6.2 Hatósági - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 70 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 8 Titkárság titkársági igazgatási 60

184 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 84.szabályzatáról 6.2. Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - népegzségügyi - építügyi - örökség - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Kormányablak 2. Népegzségügyi Hatósági Építügyi Örökség Földhivatali Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Foglalkoztatási Munkaügyi Elleno rzi Munka Elleno rzi munkaügyi munka Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- Talaj 6.4. Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi. - növény- talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi 2. Növény Talaj Földmu velügyi Erdo gazdálkodási 52 Erdo felügyeleti - földmu velügyi - erdzeti hatósági igazgatási

185 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 85.szabályzatáról Erdo tervezi Földmu velügyi Környezet Termzet 6.6. Jogi Hatósági környezet Nyilvántartó termzet Komplex Környezet Engedélyezi Hulladékgazdálkodási Levego - Zaj Kármentesíti Termzet Környezet Méro központ Közlekedi Fogyasztó Fogyasztó - fogyasztó, piacfelügyeleti - közlekedi Képzi Vizsgáztatási Útügyi Jármu mu szaki Jármu forgalmi Gödöllo i Járási Hivatal 23 Kormányablak 7.2 Hatósági. 7.3 Hatósági 2. - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

186 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 86.szabályzatáról 7.4 Gyámügyi Igazságügyi 7.5 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Gyáli Járási Hivatal Kormányablak - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Okmányirodai Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Monori Járási Hivatal 44

187 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 87.szabályzatáról 9. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 9.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Nagykátai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Nagyko rösi Hivatal Járási 36

188 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 88.szabályzatáról. Kormányablak.2.3 Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Földhivatali.4 2 Pilisvörösvári Hivatal Járási Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi 3 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Ráckevei Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 86

189 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 89.szabályzatáról 3. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Szentendrei Hivatal Járási 34 Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - építügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Kormányablak 2. Hatósági

190 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 90.szabályzatáról 4.4 Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Szigetszentmiklósi Járási Hivatal 5 5. Kormányablak Okmányirodai Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Népegzségügyi Foglalkoztatási okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Szobi Járási Hivatal 30 Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

191 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 9.szabályzatáról 7 7. Váci Járási Hivatal 23 Kormányablak - ügyfélszolgálati. kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - népegzségügyi - családtámogatási lakáscélú állami támogatási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Kormányablak 2. Okmányirodai Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Családtámogatási. Családtámogatási Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Vecsi Járási Hivatal 42

192 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 92.szabályzatáról 8. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi 9 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mindösszesen: 4. A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 2438

193 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 93.szabályzatáról 6. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Somogy Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 29., 5. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

194 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 94.szabályzatáról létszámkerete 2. A Somogy Megyei Kormányhivatal. A Somogy Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 359 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató D Létszám Népegzségügyi C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B 20 Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Társadalombiztosítási Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási pénztári Elleno rzi nyugdíjbiztosítási Adatbáziskezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali

195 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 95.szabályzatáról Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Jogi, Humánpolitikai Koordinációs 4. 3 Humánpolitikai, - humánpolitikai Szervezi Koordinációs - koordinációs - jogi - perképviseleti Jogi Perképviseleti Projekt Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai - projekt Beszerzi, Beruházási Üzemelteti Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Hatósági Oktatási Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Építügyi Mindösszesen: A Somogy Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Barcsi Járási Hivatal C Feladat D Létszám 47

196 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 96.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Csurgói Járási Hivatal 3 Kormányablak - okmányirodai Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Fonyódi Járási Hivatal 75

197 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 97.szabályzatáról 3. Kormányablak Okmányirodai Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Marcali Járási Hivatal 82 Kormányablak - okmányirodai Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási

198 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 98.szabályzatáról Földhivatali Népegzségügyi Nagyatádi Járási Hivatal 80 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 5.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Siófoki Járási Hivatal 32

199 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 99.szabályzatáról 6. Kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 6.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Tabi Járási Hivatal 20 Kormányablak - okmányirodai Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

200 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 200.szabályzatáról Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Kaposvári Járási Hivatal 477 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 5 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági Igazságügyi - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökség népegzségügyi Gyámügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási Közlekedi Útügyi Mérügyi Munka Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztó Családtámogatási Társadalombiztosítási - közlekedi - mérügyi munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti 2

201 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 20.szabályzatáról 8.5. Családtámogatási - családtámogatási Pénzbeli Ellátási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Agrárügyi Környezet Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - erdzeti hatósági igazgatási - földmu velügyi - növény- talaj - környezet termzet Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Erdzeti Földmu velügyi Növény Talaj Környezet Termzet Mindösszesen: 4. A Somogy Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 944

202 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 202.szabályzatáról 7. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 30., 6. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

203 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 203.szabályzatáról felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 2. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 2078 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet 4. Állami Fo építz 5 Fo igazgatói Titkárság 6 Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7 8 B 8. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi fo igazgatói titkársági igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi 0. 2 Járványügyi 0.2 népegzségügyi Népegzségügyi..2 Társadalombiztosítási 56 Nyugdíj Nyilvántartási - nyugdíjbiztosítási Elleno rzi egzségbiztosítási pénztári Egzségbiztosítási

204 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 204.szabályzatáról 2 Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi 2.2 Szociális Gyámügyi 3 - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Foglalkoztatási Köz Munkaero piaci Alapkezelo Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli pénzügyi, gazdálkodási számviteli Támogatási Bérgazdálkodási Vagyongazdálkodási Jogi Koordinációs Humánpolitikai 6.2 Jogi Perképviseleti Koordinációs Szervezi Mu ködt - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Támogató Projekt Informatikai. Informatikai 2. Mu ködt Támogató 8 - építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti Oktatási Hatósági Törvényességi Felügyeleti Építügyi projekt - informatikai - pénzügyi, gazdálkodási Mindösszesen: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ C Feladat D Létszám

205 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 205.szabályzatáról Baktalórántházai Járási Hivatal 35. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Csengeri Járási Hivatal 3 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Fehérgyarmati Hivatal Járási 70

206 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 206.szabályzatáról 3. Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Ibrányi Járási Hivatal 35 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 4.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi 5 Kemecsei Járási Hivatal 24

207 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 207.szabályzatáról 5. Kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Kisvárdai Járási Hivatal 45 Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

208 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 208.szabályzatáról 7 Mátzalkai Hivatal Járási Kormányablak 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 7.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Társadalombiztosítási Nagykállói Hivatal Járási 37

209 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 209.szabályzatáról 8. Kormányablak 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Nyírbátori Járási Hivatal 88 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - építügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Nyíregyházi Hivatal 0. Járási 70 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 7 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak

210 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 20.szabályzatáról 0.2. Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökség - szociális gyámügyi népegzségügyi Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Hatósági Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási, Munkaügyi Munka Munkaero piaci Pénzügyi Ügyfélszolgálati Ellátási Munka Munkaügyi Elleno rzi munka munkaügyi

211 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 2.szabályzatáról Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- Talaj 0.6. Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - növény- talaj Növény Talaj Növényegzségügyi Agrárügyi 0 Földmu velügyi - földmu velügyi - földhivatali Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Környezet Termzet 0.8. Jogi Hatósági környezet Nyilvántartó termzet Komplex Környezet Engedélyezi, Kármentesíti Termzet Hulladékgazdálkodási, Levego - Zaj Közlekedi Fogyasztó Fogyasztó - fogyasztó, piacfelügyeleti - közlekedi Képzi Vizsgáztatási Útügyi Jármu mu szaki Jármu forgalmi Tiszavasvári Hivatal Járási 42

212 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 22.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási.3 2 Vásárosnaményi Járási Hivatal Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Záhonyi Járási Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 2

213 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 23.szabályzatáról 3. Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 4 - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Mindösszesen: 4. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 460

214 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 24.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 8. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 3., 7. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

215 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 25.szabályzatáról A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Tolna Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 98 fo. 2. A Tolna Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi 9. Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Egzségfejleszti Igazgatási Sugáregzségügyi Decentrum Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 53

216 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 26.szabályzatáról 0. Köz - egzségbiztosítási pénztári nyugdíjbiztosítási Munkaero piaci Alapkezeli Egzségbiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beruházási, Üzemelteti Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Projekt Hatósági, Építügyi - általános hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai 3.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs 4 - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Mindösszesen: A Tolna Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Bonyhádi Járási Hivatal C Feladat D Létszám 72

217 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 27.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Dombóvári Hivatal Járási Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági feladtok elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

218 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 28.szabályzatáról 2.6 Népegzségügyi 3 3. Paksi Járási Hivatal ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági feladtok elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Kormányablak Tamási Járási Hivatal 86 Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 4.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

219 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 29.szabályzatáról Foglalkoztatási Földhivatali Tolnai Járási Hivatal 2 Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Szekszárdi Hivatal Hatósági ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Agrárügyi Környezet Járási 347 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási 03 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi - örökség - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - szociális gyámügyi népegzségügyi Építügyi Örökség Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Népegzségügyi Földmu velügyi - földmu velügyi - földhivatali - növény- talaj - környezet termzet

220 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 220.szabályzatáról Földhivatali Növény Talaj Környezet Termzet Foglalkoztatási, Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási munkaügyi munka Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Mu szaki Engedélyezi Fogyasztó 6.5. Közlekedi Útügyi - közlekedi fogyasztó, piacfelügyeleti - mérügyi Fogyasztó Mindösszesen: 4. A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 680

221 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 22.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 9. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 32., 8. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

222 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 222.szabályzatáról A Vas Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Vas Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 49 fo. 2. A Vas Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi 9. Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Egzségfejleszti Igazgatási Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 68

223 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 223.szabályzatáról 0. Köz - egzségbiztosítási pénztári nyugdíjbiztosítási Munkaero piaci Alapkezeli Egzségbiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beruházási, Üzemelteti Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Hatósági, Építügyi - általános hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai 3.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs 4 - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs Mindösszesen: A Vas Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Celldömölki Járási Hivatal C Feladat D Létszám 53

224 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 224.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Földhivatali Körmendi Járási Hivatal 88 Kormányablak Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

225 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 225.szabályzatáról 2.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Ko szegi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi Sárvári Járási Hivatal 99

226 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 226.szabályzatáról 4. Kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 4.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Szentgotthárdi Hivatal Járási 33 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi

227 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 227.szabályzatáról Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi Vasvári Járási Hivatal 36 Kormányablak Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi Földhivatali Szombathelyi Hivatal Hatósági ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Agrárügyi Környezet Járási 449 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 6 Titkárság titkársági igazgatási 23 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi - örökség - általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - népegzségügyi - szociális gyámügyi Építügyi Örökség Hatósági Népegzségügyi Gyámügyi Igazságügyi 42

228 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 228.szabályzatáról 7.3. Földmu velügyi - földmu velügyi - erdzeti hatósági igazgatási - növény- talaj élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - környezet termzet - földhivatali - veto mag- szaporítóanyagfelügyeleti Erdzeti Növény Talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Környezet Termzet Földhivatali Veto mag Szaporítóanyag-felügyeleti Foglalkoztatási, Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási munkaügyi munka Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Mu szaki Engedélyezi Fogyasztó 53

229 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 229.szabályzatáról 7.5. Közlekedi Útügyi - közlekedi fogyasztó, piacfelügyeleti - mérügyi mu szaki biztonsági Fogyasztó Mu szaki Biztonsági Mindösszesen: 4. A Vas Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 795

230 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 230.szabályzatáról utasítás mellékletéhez 20. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 33., 9. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

231 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 23.szabályzatáról A Veszprém Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete. A Veszprém Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 480 fo. 2. A Veszprém Megyei Kormányhivatal A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató D Létszám 3 45 Népegzségügyi C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a B 66 Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Laboratóriumi Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 68 Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási pénztári Elleno rzi - nyugdíjbiztosítási Adatbáziskezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek Köz Munkaero piaci Alapkezelo

232 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 232.szabályzatáról 0 23 Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Hatósági Pénzügyi Gazdálkodási Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai Beszerzi, Beruházási Üzemelteti Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos törvényességi felügyeleti bányafelügyeleti igazgatási - pártfogó felügyelo i igazságügyi - szociális gyámügyi Hatósági Oktatási Törvényességi Felügyeleti Bányászati Igazságügyi Szociális Gyámügyi Építügyi 34 Koordinációs Jogi - koordinációs - jogi - perképviseleti humánpolitikai Humánpolitikai Projekt Mindösszesen: A Veszprém Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Ajkai Járási Hivatal C Feladat D Létszám 79

233 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 233.szabályzatáról. Kormányablak.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Balatonalmádi Hivatal Járási Kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Balatonfüredi Hivatal - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Járási - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 87

234 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 234.szabályzatáról 3. Kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Devecseri Járási Hivatal 34 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Pápai Járási Hivatal 4

235 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 235.szabályzatáról 5. Kormányablak Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - építügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 5.4 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Építügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Sümegi Járási Hivatal 28

236 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 236.szabályzatáról 6. Kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Tapolcai Járási Hivatal 87 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Várpalotai Járási Hivatal 48

237 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 237.szabályzatáról 8. Kormányablak - ügyfélszolgálati Okmányirodai kormányablak - okmányirodai igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Veszprémi Hivatal 9. Járási 49 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 4 Titkárság titkársági igazgatási Kormányablak Kormányablak ügyfélszolgálati. kormányablak Kormányablak Hatósági általános hatósági elleno rzi - igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi - örökség - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi Építügyi Örökség Népegzségügyi Hatósági Mu szaki Engedélyezi, Fogyasztó Foglalkoztatási 84

238 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 238.szabályzatáról 9.4. Közlekedi Útügyi Munka Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztó Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási Pénzbeli Ellátási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási Egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i közlekedi munkaügyi munka fogyasztó, piacfelügyeleti Agrárügyi 29 Földhivatali - földhivatali élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - erdzeti hatósági igazgatási - földmu velügyi - növény- talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Erdzeti Földmu velügyi Növény Talaj Környezet Termzet 44 Környezet környezet termzet

239 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 239.szabályzatáról Termzet Zirci Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Foglalkoztatási Mindösszesen: 4. A Veszprém Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 059

240 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 240.szabályzatáról 2. függelék a 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Zala Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája Megállapította: 5/208. (II. 6.) MvM utasítás.,. melléklet 34., 20. függelék. Hatályos: 208. II. 7-to l.

241 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 24.szabályzatáról létszámkerete 2. A Zala Megyei Kormányhivatal. A Zala Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 85 fo. A /Vezeto Kormánymegbízott 2 Fo igazgató 3 Igazgató 4 Kormánymegbízotti Kabinet B Állami Fo építz Védelmi Bizottság Titkársága Belso Elleno rzi Agrár Vidékfejlesztt Támogató 7. C Feladatok kormánymegbízottnál meghatározott fo igazgatónál meghatározott igazgatónál meghatározott - kabineti integritásirányítási állami fo építzi igazgatási, hon belso elleno rzi D Létszám Mezo gazdasági agrártámogatással Vidékfejleszti kapcsolatos Normatív Támogatások Kérelemkezeli a Helyszíni Elleno rzi Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Élelmiszerlánc-biztonsági Földhivatali Élelmiszerlánc-biztonsági élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földhivatali földmu velügyi Földhivatali Népegzségügyi 9. Népegzségügyi népegzségügyi Járványügyi Egzségfejleszti Igazgatási Társadalombiztosítási Foglalkoztatási 63 Köz - egzségbiztosítási pénztári nyugdíjbiztosítási

242 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 242.szabályzatáról 0.2 Munkaero piaci Alapkezeli Egzségbiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Elleno rzi Hatósági Hatósági, Építügyi - általános hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelo i - szociális gyámügyi Törvényességi Felügyeleti Igazságügyi Szociális Gyámügyi Pénzügyi Gazdálkodási 9 2. Pénzügyi Számviteli Beruházási, Üzemelteti Vagyongazdálkodási Informatikai Támogatási Bérgazdálkodási Jogi Humánpolitikai pénzügyi, gazdálkodási számviteli - informatikai 62 Jogi, Perképviseleti - jogi Humánpolitikai - perképviseleti - humánpolitikai - koordinációs Koordinációs Mindösszesen: A Zala Megyei Kormányhivatal hivatalai A B Járási Hivatal/ Letenyei Járási Hivatal C Feladat D Létszám 3

243 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 243.szabályzatáról Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi igazgatási Kormányablak - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Földhivatali Lenti Járási Hivatal 55 Kormányablak ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Zalaszentgróti Hivatal Járási 26

244 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 244.szabályzatáról Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi igazgatási Kormányablak - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak - földhivatali fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi Földhivatali Keszthelyi Hivatal Járási 0 4. Kormányablak 4.2 Építügyi, Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - építügyi - általános hatósági elleno rzi - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 4.3 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Nagykanizsai Hivatal Járási 72

245 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 245.szabályzatáról 5. Kormányablak Hatósági Építügyi, Mérügyi Mu szaki Biztonsági Gyámügyi Igazságügyi ügyfélszolgálati kormányablak igazgatási - általános hatósági elleno rzi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - építügyi - mérügyi mu szaki biztonsági - szociális gyámügyi - igazságügyi élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos fogyasztó, piacfelügyeleti földmu velügyi 5.5 Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Foglalkoztatási Földhivatali Népegzségügyi Nyugdíjbiztosítási Családtámogatási Zalaegerszegi Hivatal Hatósági Járási 407 Járási Hivatalvezeto i - hivatalvezeto i 3 Titkárság titkársági igazgatási 7

246 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 246.szabályzatáról 6.2. Kormányablak Építügyi Örökség Hatósági Népegzségügyi Gyámügyi Igazságügyi Agrárügyi Környezet - ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi - örökség - általános hatósági elleno rzi - népegzségügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Földmu velügyi - földmu velügyi - erdzeti hatósági igazgatási - növény- talaj élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - környezet termzet - földhivatali Erdzeti Növény Talaj Élelmiszerlánc-biztonsági Állategzségügyi Környezet Termzet Földhivatali Foglalkoztatási, Családtámogatási Társadalombiztosítási 09

247 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 247.szabályzatáról 6.4. Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - kereso képesség kereso képtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási munkaügyi munka Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakérto i Foglalkoztatási Munkaügyi Munka Mu szaki Engedélyezi Fogyasztó 6.5. Közlekedi Útügyi - közlekedi fogyasztó, piacfelügyeleti Fogyasztó Mindösszesen: 4. A Zala Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 80

248 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi 248.szabályzatáról

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról1

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról1 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi.szabályzatáról 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás a fo városi megyei kormányhivatalok

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi megyei kormányhivatalok szervezeti működi szabályzatáról 1 A fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A jogszabály mai napon (2017.11.27.) hatályos állapota. A jelek a bekezdek múltbeli jövőbeli változásait jelölik. Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország

Részletesebben

Magyar joganyagok - 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás - a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról

Magyar joganyagok - 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás - a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról Magyar joganyagok - 5/208. (II. 6.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi szabályzatáról. oldal 5/208. (II. 6.) MvM utasítás a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti

Részletesebben

A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai

A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai Kormánymegbízotti kabinet és főigazgatói titkársági

Részletesebben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 6478 I. Utasítások A Miniszterelnökséget vezető miniszter 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról,

Részletesebben

7/2015. (III. 31.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

7/2015. (III. 31.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 Hatály: 2016.V.3. - 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás módosításáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról,

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 1. oldal 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás Közlönyállapot 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 16. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 16. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 16. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. március 31., kedd Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2013. évi 3. szám 363 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról A fõvárosi és

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (a továbbiakban: SzMSz) 12. c) pontjában

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f.

8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f. H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 433 8. függelék a 39/206. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése,

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 363 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

Részletesebben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2014. évi 65. szám 13731 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 3. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. január 18., péntek. Tartalomjegyzék. I. Utasítások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 3. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. január 18., péntek. Tartalomjegyzék. I. Utasítások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. január 18., péntek 3. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 4/2013. (I. 18.) HM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 362 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val 1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:

Részletesebben

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 399 7. függelék az 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás mellékletéhez 8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei,

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 1. oldal 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM 8/2014. (II. 28.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint

Részletesebben

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 1. oldal 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők

Részletesebben

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez 7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád

Részletesebben

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata Gombai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyás: A Szervezeti és Működési szabályzatot egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás Hatályos: 2013.01.20 - Jogszabálykereső Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2017. szeptember 5., kedd Tartalomjegyzék I. Utasítások 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési

Részletesebben

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t 1. oldal és Működ 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (I. 21.) NGM utasítás módosításáról1 A központi államigazgatási szervekről,

Részletesebben

Az Informatikai Főosztály feladatai

Az Informatikai Főosztály feladatai Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők

Részletesebben

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Részletesebben

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Főosztály általános feladatai tekintetében a) Kodifikációs feladatai tekintetében a hatósági tevékenység tapasztalatai alapján jogszabálymódosító javaslatokat

Részletesebben

Nyilvántartási szám: 1/2016. (IV.18.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ÜGYRENDJE. Győr, április 18.

Nyilvántartási szám: 1/2016. (IV.18.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ÜGYRENDJE. Győr, április 18. Nyilvántartási szám: 1/2016. (IV.18.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ÜGYRENDJE Győr, 2016. április 18. A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2015.

Részletesebben

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata 181/2014.(XII.11.) sz. önk. határozat melléklete Tárnoki Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Mű ködési Szabályzata Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő -testülete (a továbbiakban: alapító) Magyarország

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 17. függelék a 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 2. oldal (2) Ha a kiemelt ügyintézői osztályba sorolt állami tisz

Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 2. oldal (2) Ha a kiemelt ügyintézői osztályba sorolt állami tisz Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 1. oldal 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet az állami tisztviselők kiemelt ügyintézői osztályba sorolásáról, az állami

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 16/2011. (III. 2.) KIM utasítása a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 16/2011. (III. 2.) KIM utasítása a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról 1978 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 15. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 16/2011. (III. 2.) KIM utasítása a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

6/2019. (IX. 5.) ME utasítás. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1

6/2019. (IX. 5.) ME utasítás. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 1. oldal 6/2019. (IX. 5.) ME utasítás a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 6. (1) bekezdésében és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről

Részletesebben

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 1578 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2019. évi 17. szám 15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Ikt. szám: MKE/362-7/2018 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A JOGI ÉS HUMÁNPOLITIKAI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 20/2018. (X. 26.) számú határozatával. 2 1. Általános rendelkezések A Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 15. függelék a /2014. (XII. 23.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és kerete 1. A

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben Jelen alapító okirat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: KSZ-2/866/27/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Kormányhivatal alapító okiratát

Részletesebben

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei ÁROP 1.1.19-2012-2012-0006 - Stratégiai tervdokumentumok és című projektben vállalt társadalmi fenntarthatósági szempont: A szervezeti felelősségi rendszer bemutatása a Külügyminisztériumban 2013. novemberi

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium

Részletesebben

A Zala Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata

A Zala Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata 3738 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 21. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 37/2011. (III. 10.) KIM utasítása a Zala Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról A

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 29/2011. (III. 8.) KIM utasítása a Pest Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 29/2011. (III. 8.) KIM utasítása a Pest Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 19. szám 3113 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 29/2011. (III. 8.) KIM utasítása a Pest Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról A

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik

Részletesebben

Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 2. oldal 5. A foglalkoztató szervezetnél a nemzetbiztonsági ellenőr

Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 2. oldal 5. A foglalkoztató szervezetnél a nemzetbiztonsági ellenőr Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 1. oldal 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági

Részletesebben

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében:

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: a) Közreműködik az önkormányzati rendeletek elektronikus közzétételében, a TÖRV, NRT és TERKA rendszerek működtetésével, karbantartásával,

Részletesebben

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás 51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2014.01.01-2014.01.02 A központi

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet 1. számú melléklet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) Az ügyrend célja A Kormánymegbízotti Kabinet feladat- és hatáskörének meghatározása,

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 17. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 4., péntek. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 17. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 4., péntek. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 4., péntek 17. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 21/2011. (III. 4.) KIM utasítás a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szervezeti

Részletesebben

4/2017. (XII. 29.) ÁSZ utasítás az Állami Számvevőszék Szervezeti és Működési Szabályzatáról

4/2017. (XII. 29.) ÁSZ utasítás az Állami Számvevőszék Szervezeti és Működési Szabályzatáról 4. sz. melléklet: Kiadmányozás megjelenése az egyes jogszabályokban és utasításokban 1. Jogszabály 2011. évi LXVI. törvény az Állami Számvevőszékről 32. (2) Az Országgyűlésnek benyújtott, valamint a Kormány

Részletesebben

1 / :13

1 / :13 1 / 21 2018.10.17. 15:13 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti Működi Szabályzatáról 2018.08.01 2 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekrõl 1857

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekrõl 1857 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 1., kedd 14. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 13/2011. (III. 1.) KIM utasítás a Nemzeti Államigazgatási Központ Szervezeti

Részletesebben

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyel ség Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi 123-16/2014. Némethy Tímea igazgató Helyben Tárgy: 2014. évi integritás jelentés Melléklet: 1 db Tisztelt Igazgató Asszony! Az államigazgatási szervek

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a települfejlesztsel, települrendezsel települképérvényesítsel összefüggő partnerségi egyeztet helyi szabályairól szóló 15/2017. (VIII. 03.) sz.

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése a Kiadmányozási és Helyettesítési Szabályzatról 2 A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatalban

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1

A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 A Polgármesteri Hivatal ügyrendjéről 1 6. számú melléklet Az önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. tv. 38.. (1) bekezdése értelmében: "A képviselőtestület egységes hivatalt hoz létre - polgármesteri

Részletesebben

1. melléklet az 5/2018. (II. 6.) MvM utasításhoz

1. melléklet az 5/2018. (II. 6.) MvM utasításhoz HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2018. évi 6. szám 327 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 5/2018. (II. 6.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 39/2016.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 82 fő.

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás (a továbbiakban: SzMSz) Mellékletének 30. (4) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása

43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása 43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 48. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 48. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 48. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2019. szeptember 5., csütörtök Tartalomjegyzék I. Utasítások 6/2019. (IX. 5.) ME utasítás a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési

Részletesebben

1. melléklet az előterjesztéshez

1. melléklet az előterjesztéshez 1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje 2016. június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal belső szervezeti tagozódása, működési és ügyfélfogadási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.y. sz. melléklete 1 AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.y. sz. melléklete AZ ELTE REKTORI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 1 BUDAPEST, 2008.

Részletesebben

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai 3. sz. melléklet Védelmi Bizottság Titkársága I. A szervezeti egység adatai 1. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottság Titkársága (jelen mellékletben a továbbiakban: Titkárság) alapadatai

Részletesebben

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök:

3. számú melléklet A gazdasági igazgatóhelyettes irányítása alá tartozó munkakörök: 3. számú melléklet Hatályos SZMSZ 1.10. Az Alapító Okirat száma és kelte: A létrehozásról szóló Alapító Okirat kelte és száma: 2012. december 20, 182/2012. (XII. 20.) KH. Hatályos Alapító Okirat kelte

Részletesebben

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 2. oldal Ajkai Körzeti Földhivatal 8400 Ajka, Eötvös u

Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 2. oldal Ajkai Körzeti Földhivatal 8400 Ajka, Eötvös u Magyar joganyagok - Veszprém Megyei Kormányhivatal - alapító okirata, módosítások 1. oldal Veszprém Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló

Részletesebben

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata

Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata I. Általános rendelkezések 1. A költségvetési szerv a) Szakályi Közös Önkormányzati Hivatal (a továbbiakban:hivatal) b) székhelye:

Részletesebben

I. A HIVATAL FELADATAI

I. A HIVATAL FELADATAI I. A HIVATAL FELADATAI 1. Az Önkormányzat működésével kapcsolatban 1.1. A Hivatal feladatai az Önkormányzat működésével kapcsolatban: a. ellátja a Képviselő-testület és bizottságai működéséhez szükséges

Részletesebben

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító

Részletesebben

http://www.njt.hu/cgi_bin/njt_doc.exe?docid=137518.198698

http://www.njt.hu/cgi_bin/njt_doc.exe?docid=137518.198698 1. oldal, összesen: 85 oldal 15/2011. (III. 2.) KIM utasítás a Baranya Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 2011.03.03 15/2011. (III. 2.) KIM utasítás a Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Frissítve: szeptember 8. 8:31 Netjogtár Hatály: 2017.XI V.17. Magyar joganyagok évi XXXIX. törvény - a társadalombiztosítás pé

Frissítve: szeptember 8. 8:31 Netjogtár Hatály: 2017.XI V.17. Magyar joganyagok évi XXXIX. törvény - a társadalombiztosítás pé Magyar joganyagok - 1998. évi XXXIX. törvény - a társadalombiztosítás pénzügyi alap 1. oldal 1998. évi XXXIX. törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Iktatószám:SZ-11B/TO/01324-1/2015. A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 11/2014. (XII. 23.) MVM utasítás (a továbbiakban: SzMSz) 30. (4) bekezdés c) pontjában

Részletesebben

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S 6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

Magyar joganyagok - 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás - a Nemzeti Akkreditáló Hatósá 2. oldal o) számlavezetője: Magyar Államkincstár p) alapító szerve

Magyar joganyagok - 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás - a Nemzeti Akkreditáló Hatósá 2. oldal o) számlavezetője: Magyar Államkincstár p) alapító szerve Magyar joganyagok - 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás - a Nemzeti Akkreditáló Hatósá 1. oldal 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás a Nemzeti Akkreditáló Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 A központi

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben