39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról"

Átírás

1 A jogszabály mai napon ( ) hatályos állapota. A jelek a bekezdek múltbeli jövőbeli változásait jelölik. Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Megnyitom a Jogtárban ( Megnyitom az Optijusban ( 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi megyei kormányhivatalok szervezeti működi szabályzatáról 1 A fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló évi CXXVI. törvény 4. -ában a jogalkotásról szóló évi CXXX. törvény 23. (4) bekezd c) pontjában meghatározott hatáskörömben, valamint a Kormány tagjainak feladat- hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 1. melléklet A) jelű táblázat 2. sorában meghatározott feladatkörömben eljárva - a Kormány által rendeletben kijelölt szakmai irányító miniszterek véleményének kikérével - a következő utasítást adom ki: 1. A fővárosi megyei kormányhivatalok szervezeti működi szabályzatát a Mellékletben foglaltak szerint határozom meg. 2. Ez az utasítás január 1-jén lép hatályba Melléklet a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasításhoz A fővárosi megyei kormányhivatalok szervezeti működi szabályzata I. Fejezet Általános rendelkezek 1. Közös alapadatok 1. (1) A fővárosi megyei kormányhivatalok (a továbbiakban: kormányhivatal) az Alaptörvény 17. cikk (3) bekezde alapján a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szervei. (2) A kormányhivatalok közös alapadatai a következők: a) vezetője: kormánymegbízott; b) alapítója: Országgyűl; c) alapítás dátuma: január 1.; d) a költségveti szerv létrehozásáról rendelkező jogszabály megneveze: a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló évi CXXVI. törvény; e) számlavezetője: Magyar Államkincstár. (3) A kormányhivatalok államháztartási szakágazati besorolása: Területi általános igazgatási szervek tevékenysége. (4) A kormányhivatalok alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Kormányzati igazgatási tevékenység Pályázat- támogatáskezel, ellenőrz Országgyűli, önkormányzati európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Állampolgársági ügyek Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkzíte Védelmi igazgatása szabályozása Védelmi célú stratégiai tartalékok tárolása, kezele Egyéb védelmi ügyek

2 Pártfogó felügyelői tevékenység Jogi segítségnyújtás, áldozatsegít, kárenyhít, kárpótlás Földügy igazgatása Munkaügy igazgatása Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Start-munka program - Téli közfoglalkoztatás Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás Országos közfoglalkoztatási program Közfoglalkoztatási mintaprogram Mezőgazdaság igazgatása Építügy igazgatása Közúti közleked igazgatása támogatása Közúti közlekedi eszközök műszaki vizsgálata Fertőző megbetegedek megelőze, járványügyi ellátás Nem fertőző megbetegedek megelőze Komplex egzségfejlesztő, prevenciós programok Egzségügy igazgatása Egzségbiztosítási szolgáltatások igazgatása Egzségügyi szakértői tevékenységek Környezet-egzségügyi Települ-egzségügyi Kémiaibiztonság-egzségügyi Élelmez- táplálkozás-egzségügyi felügyelet, ellenőrz, tanácsadás Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggő igazgatása szabályozása Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képz Munkaerő-piaci felnőttképzhez kapcsolódó szakmai szolgáltatások Oktatás igazgatása Megváltozott munkaképességgel összefüggő pénzbeli ellátások, támogatások Fogyatékossággal összefüggő pénzbeli ellátások, támogatások Nyugdíjbiztosítási szolgáltatások igazgatása Gyermekvédelmi pénzbeli termzetbeni ellátások Családtámogatások Foglalkoztatást elősegítő képzek egyéb támogatások Egyéb szociális pénzbeli termzetbeni ellátások, támogatások Szociális szolgáltatások igazgatása Termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 2. A kormányhivatal szervezeti felépíte 2. (1) A kormányhivatal kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységekre, valamint járási, illetve a fővárosban fővárosi kerületi hivatalokra (a továbbiakban együtt: járási hivatal) tagozódik. (2) A járási hivatal vezetője a járási hivatalvezető. (3) A járási hivatal rövid megnevezként használhatja a függelékekben meghatározott elnevezt. 3 (4) A kormányhivatal önálló szervezeti egységei a főosztályok, a főosztály jogállású Kormánymegbízotti Kabinet, a kirendeltségként működő járási hivatalok, a megyeszékhelyen működő járási hivatalok a kijelölt járási (fővárosi kerületi) hivatalok főosztályai, valamint az önálló osztályok. Nem önálló szervezeti egységek a főosztályokon belül működő osztályok, valamint a járási hivatalon belül működő osztályok. (5) A járási hivatal a kormányhivatal önálló feladat- hatáskörrel rendelkező szervezeti egysége. (6) A (4) bekezdben meghatározott önálló osztály jogállású szervezeti egységnek minősül a) a főigazgatói titkárság, b) a védelmi bizottság titkársága, c) a belső ellenőrzi osztály, d) a járási hivatalvezetői titkárság. (7) Az önálló szervezeti egység ellátja a jelen szervezeti működi szabályzatban az ügyrendben meghatározott at, valamint a szervezeti egység vezetőjének tevékenységét irányító vezetői munkakört betöltő által meghatározott egyéb at. 3. (1) A kormányhivatal vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköreinek felsorolását az 1. függelék tartalmazza. (2) Az egyes kormányhivatalok szervezeti egységeit, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti felépítét, szervezeti ábráját, illetve létszámkeretét a függelék tartalmazza.

3 (3) A függelék határozza meg az önálló szervezeti egységek létszámkeretét. Indokolt esetben a nem önálló szervezeti egységek közötti létszám-átcsoportosításról a kormánymegbízott, járási hivatal esetében a járási hivatal vezetője dönt, a feladatellátás biztonságára gyelemmel. A járási hivatal vezetője a létszám-átcsoportosításról a kormánymegbízott előzetes egyetérte mellett dönthet. II. Fejezet A kormányhivatal vezete 3. A kormányhivatal vezetője vezetői munkakört betöltő állami tisztviselői 4. (1) A kormányhivatal vezetője a kormánymegbízott. (2) A kormányhivatal vezetői munkakört betöltő tisztviselői (a továbbiakban együtt: vezető): a) a főigazgató; b) az igazgató; c) a gazdasági vezető; d) a járási hivatalvezető; e) a járási hivatalvezető-helyettes; f) a főosztályvezető; g) a főosztályvezető-helyettes; h) az osztályvezető. (3) Az önálló osztály jogállású szervezeti egységet az osztályvezető vezeti. A kormánymegbízotti kabinetet főosztályvezető vezeti. A védelmi bizottság titkárságára osztályvezető nem nevezhető ki. 4 (4) A járási hivatalvezető-helyettes egyben a járási hivatal valamely szervezeti egységének vezetője. Ha a járási hivatalban járási hivatalvezetői titkárság működik, a járási hivatalvezető-helyettes a hivatalvezetői titkárságot vezeti. (5) A főosztályvezető-helyettes - a (6) bekezdben foglaltak kivételével - egyben a kormányhivatal valamely osztályának vezetője. (6) Ha a kormányhivatal főosztályának létszáma a száz főt meghaladja, a főosztályvezető helyettesítére - szervezeti egység vezete nélkül - további egy főosztályvezető-helyettesi munkakör létesíthető. (7) A bányakapitány a kormányhivatal bányafelügyeleti at ellátó osztályát vezeti, kivéve, ha az adott főosztályon magasabb vezetői munkakört tölt be. (8) A Kormánymegbízotti Kabineten működő állami főépítz főosztályvezető besorolású állami tisztviselő. (9) A fővárosi megyei tisztifőorvos a kormányhivatal Népegzségügyi ának vezetője. (10) A járási tisztifőorvos a járási hivatal Népegzségügyi át vezeti, kivéve, ha az adott főosztályon magasabb vezetői munkakört tölt be. 4. Munkáltatói jogkör gyakorlása 5. (1) A munkáltatói jogokat, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik a) a kormányhivatal állami tisztviselői, állami ügykezelői, valamint munkavállalói felett - ide nem értve a b) c) pontban meghatározottakat - a kormánymegbízott; b) a járási hivatalvezető felett - a kinevez a felment, valamint a hivatalveszt fegyelmi büntet kiszabása kivételével - a kormánymegbízott; c) a járási hivatal állami tisztviselői, állami ügykezelői, valamint munkavállalói felett a járási hivatalvezető gyakorolja a jogszabályokban meghatározott módon. (2) A járási hivatalvezető a kormányhivatal költségvetét érintő munkáltatói jogkörét a kormánymegbízott egyetértével a kormányhivatal gazdasági vezetőjének ellenjegyze mellett gyakorolhatja. (3) A munkáltatói jogkör gyakorlója utasíthatja az állami tisztviselőt a kormányhivatal vagy a járási hivatal bármely szervezeti egysége feladatkörét érintő hatósági feladatellátás során szükséges szakkérd vizsgálatában való közreműködre. (4) Amennyiben a szakkérd vizsgálatában való közreműköd gyakorlása során az állami tisztviselővel szemben munkáltatói intézked - így különösen fegyelmi jogkör gyakorlása - szükséges, azt a szakkérd eldöntéhez megkeressel forduló kormánymegbízott vagy járási hivatal vezetője a kért intézked az indokok megjelölével írásban kezdeményezi a munkáltatói jogkör gyakorlójánál. 5. A helyettesít rendje 6. (1) A kormánymegbízott általános helyettese a főigazgató. (2) Távollét vagy akadályoztatás esetén a) a főigazgatót az igazgató; b) az igazgatót a kormánymegbízott által kijelölt, vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő; c) a járási hivatalvezetőt a járási hivatalvezető-helyettes, ennek hiányában a járási hivatalvezető által kijelölt, vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő;

4 d) a járási hivatalvezető-helyettest a járási hivatalvezető által kijelölt, vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő; e) a főosztályvezetőt a főosztályvezető-helyettes, vagy a főosztályvezető által kijelölt osztályvezető, ennek hiányában a főosztályvezető felett munkáltatói jogokat gyakorló által kijelölt, elsősorban vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő helyettesíti. (3) A vezetői álláshely betöltetlensége esetén a) a kormánymegbízottat a főigazgató; b) a főigazgatót az igazgató; c) az igazgatót a kormánymegbízott által kijelölt, vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő; d) a járási hivatalvezetőt a járási hivatalvezető-helyettes, ennek hiányában a kormánymegbízott által kijelölt, a járási hivatalnál foglalkoztatott vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő; e) a járási hivatalvezető-helyettest a járási hivatalvezető által kijelölt, elsősorban vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő; f) a főosztályvezetőt a főosztályvezető-helyettes vagy a főosztályvezető által kijelölt osztályvezető, ennek hiányában a főosztályvezető felett munkáltatói jogokat gyakorló által kijelölt, elsősorban vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő; g) az osztályvezetőt az osztályvezető felett munkáltatói jogokat gyakorló által kijelölt állami tisztviselő helyettesíti. (4) Távollét vagy akadályoztatás esetén a helyettesít rendjének további szabályait a kormánymegbízott által kiadott ügyrend vagy normatív utasítás határozza meg. 6. A kormánymegbízott 7. A kormánymegbízott a kormányhivatal vezetőjeként a) vezeti a kormányhivatalt, gyakorolja a jogszabályokban meghatározott feladat- hatásköröket, valamint ellátja a kormányhivatal közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott feladatait; b) ellátja a jogszabályok közjogi szervezetszabályozó eszközök által a költségveti szerv vezetőjének hatáskörébe utalt at; c) biztosítja a kormányhivatal szervezeti egységei feladatellátásának feltételeit; d) gondoskodik a jogszabályban előírt belső szabályzatok elkzítéről; e) gondoskodik a belső kontrollrendszer létrehozásáról, működtetéről fejlesztéről, valamint a belső ellenőrz kialakításáról megfelelő működtetéről; f) koordinálja az információs önrendelkezi jogról az információszabadságról szóló törvényben a minősített adat védelméről szóló törvényben meghatározott ellátását, kezdeményezi a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó adat minősítét a minősít felülvizsgálatát, kijelöli a belső adatvédelmi felelőst; g) gondoskodik az integritásirányítási rendszer működtetéről, az integritási korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentek fogadásáról kivizsgálásáról, a szervezeti integritást sértő események kezeléről, mindennek, valamint a kontrollkörnyezet kialakítása az integrált kockázatkezel koordinációja érdekében integritás tanácsadót jelöl ki; h) ellátja a Miniszterelnökséget vezető miniszter feladatkörét érintő ágazati honvédelmi ról szóló rendeletben meghatározott honvédelmi at. 7. A főigazgató 8. A főigazgató ellátja a) a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényben, a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben egyéb jogszabályokban meghatározott feladatait; b) a kormányhivatalra vonatkozó közjogi szervezetszabályozó eszközökben - különösen a jelen szervezeti működi szabályzatban -, valamint a munkaköri leírásában meghatározott at. 8. Az igazgató 9. Az igazgató a) segíti a főigazgató munkáját; b) közreműködik a kormányhivatal munkájának összehangolásában; c) ellátja a kormányhivatalra vonatkozó jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben - különösen a jelen szervezeti működi szabályzatban -, valamint a munkaköri leírásában meghatározott at. 9. A gazdasági vezető 10. (1) A gazdasági vezető - a 12. -ban meghatározottakon túl - ellátja a) az államháztartásról szóló törvényben; b) az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben; c) az egyéb jogszabályokban közjogi szervezetszabályozó eszközökben

5 meghatározott at. (2) A kormányhivatal gazdasági vezetője a pénzügyi, gazdálkodási számviteli at ellátó szervezeti egység vezetője. 10. A járási hivatalvezető 11. A járási hivatalvezető a 12. -ban meghatározottakon túl a) gyakorolja a járási hivatal jogszabályokban közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott feladat- hatásköreit; b) ellátja a jogszabályok közjogi szervezetszabályozó eszközök által a járási hivatalvezető hatáskörébe utalt at; c) kezdeményezi a munkavégz személyi tárgyi feltételei biztosításához szükséges intézkedek megtételét; d) gondoskodik a járási hivatal állami tisztviselői, állami ügykezelői munkavállalói munkaköri leírásának elkzítéről kiadásáról; e) szervezi ellenőrzi a járási hivatal feladatainak végrehajtását, biztosítja az ügyintéz szakszerűségét, a szakmai követelmények érvényesülét. 11. A kormányhivatal szervezeti egységeinek vezetői 12. A kormányhivatal szervezeti egységeinek vezetői a) a jogszabályoknak a szakmai követelményeknek megfelelően - a vezetőjüktől kapott utasítás iránymutatás alapján - vezetik ellenőrzik a szervezeti egység munkáját, felelősek a szervezeti egység feladatainak ellátásáért; b) döntenek a szervezeti egység feladatkörébe utalt ügyekben; c) a jogszabályokban, normatív utasításokban a felettes vezetőik által meghatározottak szerint beszámolót, jelenteket kzítenek, tájékoztatást adnak, adatokat közölnek; d) ellátják a kormányhivatalra vonatkozó jogszabályokban, közjogi szervezetszabályozó eszközökben - különösen a jelen szervezeti működi szabályzatban -, valamint a munkaköri leírásukban meghatározott at; e) gyakorolják a szervezeti egység feladatkörébe tartozó átruházott hatásköröket; f) gondoskodnak a szervezeti egység állami tisztviselői, állami ügykezelői munkavállalói munkaköri leírásának elkzítéről; g) szervezik ellenőrzik a szervezeti egység feladatainak végrehajtását, biztosítják az ügyintéz szakszerűségét, a szakmai követelmények érvényesülét; h) kezdeményezik a munkavégz személyi tárgyi feltételei biztosításához szükséges intézkedek megtételét. III. Fejezet A kormányhivatal tájékoztatási dönt-előkzíti fórumai 12. A tájékoztatási dönt-előkzíti fórumok közös szabályai 13. (1) A kormányhivatal tájékoztatási dönt-előkzíti fórumai a) a kormánymegbízotti értekezlet, b) a főigazgatói értekezlet, c) a járási hivatalvezetői értekezlet, d) a munkacsoport, e) a fővárosi megyei államigazgatási kollégium f) a koordinációs értekezlet. (2) Az értekezletet az értekezlet vezetője által meghatározott rendszerességgel, illetve szükség esetén soron kívül kell összehívni. Az összehívásról az értekezlet vezetője által kijelölt személy gondoskodik. (3) Az értekezleten elhangzottakról, az ott meghatározott ról, iránymutatásokról tájékoztatásokról emlékeztető kzül, melyet az értekezlet vezetője hagy jóvá. Az emlékeztetőt az értekezlet rztvevői az értekezleten meghatározott végrehajtásáért felelősök rzére meg kell küldeni. Az emlékeztető egy példányát akkor is meg kell küldeni a kormánymegbízott rzére, ha a kormánymegbízott az értekezleten nem vett rzt. (4) A kormánymegbízott az (1) bekezdben meghatározottakon túl a helyi sajátosságokat az egyes szervezeti egységek igényeit gyelembe véve a kormányhivatalon belül további tájékoztatási dönt-előkzíti fórumokat hozhat létre. (5) A (4) bekezd szerinti tájékoztatási dönt-előkzíti fórumokra a (2) a (3) bekezdben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy annak vezetőjét a kormánymegbízott jelöli ki, tagjait a vezető javaslatára a kormánymegbízott határozza meg. 13. A kormánymegbízotti értekezlet 14. A kormánymegbízotti értekezlet rztvevői a kormánymegbízott, a főigazgató, az igazgató, a gazdasági vezető, a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységek vezetői, a járási hivatalvezetők, valamint a kormánymegbízott által meghívottak. A kormánymegbízotti értekezletet a kormánymegbízott vezeti.

6 14. Főigazgatói értekezlet 15. A főigazgatói értekezlet rztvevői a főigazgató, az igazgató, a gazdasági vezető, a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységek vezetői, valamint a főigazgató által meghívottak. A főigazgatói értekezletet a főigazgató vezeti. 15. Járási hivatalvezetői értekezlet 16. A járási hivatalvezetői értekezlet rztvevői a járási hivatalvezető, a járási hivatalvezető- helyettes, a járási hivatal szervezeti egységeinek vezetői, valamint a járási hivatalvezető által meghívottak. A járási hivatalvezetői értekezletet a járási hivatalvezető vezeti. 16. A munkacsoport 17. (1) A kormánymegbízott, a főigazgató, a járási hivatalvezető a több szervezeti egység feladatkörét érintő, eseti feladat elvégzére munkacsoportot hozhat létre. A munkacsoport létrehozásáról szóló utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezetőjét, tagjait működének időtartamát. (2) A munkacsoport célja a meghatározott feladat komplex megközelítű, a szakterületek kiemelt együttműködén alapuló hatékony megoldása, illetve az ehhez szükséges javaslatok felvázolása, kidolgozása. (3) A munkacsoport tagjait a helyettesítükre egyébként jogosult személy helyettesítheti. (4) A munkacsoport vezetője a munkacsoport által elvégzett feladat teljesítéről a munkacsoport létrehozásáról döntő vezetőt köteles tájékoztatni. 17. A fővárosi megyei államigazgatási kollégium 18. (1) A fővárosi megyei államigazgatási kollégium (a továbbiakban: Kollégium) a kormánymegbízott véleményező, a feladatellátás területi szintű összehangolását elősegítő testülete. (2) A Kollégium elnöke a kormánymegbízott, tagjai a 4. (2) bekezd a)-d) f) pontjaiban meghatározott vezetői - ide nem értve a járási hivatal főosztályainak vezetőit -, a fővárosi megyei kormányhivatal koordinációs ellenőrzi jogkörébe tartozó területi államigazgatási szervek vezetői, valamint a kormánymegbízott által meghívottak. (3) A Kollégium ülén az államigazgatási feladatot ellátó más szerv kormánymegbízott által meghívott vezetője tanácskozási joggal vehet rzt. (4) A Kollégium létrehozásáról, működéről, ügyrendjének előkzítéről ülének összehívásáról, valamint a Kollégium által hozott állásfoglalások előkzítéről azok végrehajtásának gyelemmel kíséréről a kormánymegbízott gondoskodik. (5) A Kollégium működének rzletes szabályait a Kollégium ügyrendje tartalmazza. A kormánymegbízott a Kollégium ülét szükség esetén az ügyrendben meghatározottaktól eltérően is összehívhatja. 18. Koordinációs értekezletek 19. (1) A kormánymegbízott szükség szerint, a Kollégium tagjainak rzvételével, a feladat- hatáskörrel rendelkező központi államigazgatási szervek vezetőinek egyidejű tájékoztatása mellett megyei koordinációs értekezletet hívhat össze valamely több ágazatot érintő feladat vagy ellátásának előmozdítására. (2) A főigazgató az államigazgatási at ellátó, államigazgatási hatósági jogkörben eljáró helyi önkormányzati szervek vonatkozásában szakmai-koordinációs értekezletet hívhat össze. IV. Fejezet A kormányhivatal működével kapcsolatos rendelkezek 19. A kiadmányozás rendje 20. (1) A kiadmányozási jog az ügyben történő intézkedre, közbenső intézkedre, döntre, valamint külső szervnek vagy személynek címzett irat kiadására ad felhatalmazást. A kiadmányozási jog magában foglalja az intézkedt, a közbenső intézkedt, a döntt, a dönt kialakításának, valamint az irat irattárba helyezének jogát. A kiadmányozott irat tartalmáért alakiságáért a kiadmányozó felelős. (2) A kormányhivatal szervezeti egységeinél a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűség a szakszerűség mellett biztosítsa a gyors folyamatában ellenőrizhető ügyintézt, feladatellátást. A kiadmányozásra jogosultaknak a döntt - az előkzít ellenőrzét követően - a törvényesség a szakszerűség betartásával az előírt határidőben kell meghozniuk. (3) A kormányhivatalnál a kiadmányozási jog jogosultja: a) a kormányhivatal, illetve a kormánymegbízott hatáskörébe tartozó ügyekben a kormánymegbízott; b) a járási hivatal, illetve a járási hivatalvezető hatáskörébe tartozó ügyekben a járási hivatalvezető. (4) A kiadmányozási jog jogosultjának távolléte vagy akadályoztatása esetén - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a helyettesíti rend szabályainak megfelelően alakul a kiadmányozási jog gyakorlása.

7 (5) A kiadmányozási jog normatív utasításban kiadott kiadmányozásról szóló szabályzatban, meghatározott ügycsoportok tekintetében rzben vagy egzben átruházható, az átruházott kiadmányozási jog visszavonható. Az átruházás nem érinti a hatáskör jogosultjának személyét felelősségét. Az átruházott kiadmányozási jog tovább nem delegálható. Nem minősül a kiadmányozási jog tovább delegálásának, ha a kiadmányozási jog címzettjét távolléte vagy akadályoztatása esetén a helyettesítre vonatkozó szabályok szerint helyettesítik. (6) Hatósági ügyben a kiadmányozási jog kizárólag a szakmai feladatellátásért a jelen szervezeti működi szabályzatban megjelölt felelős szervezeti egység állami tisztviselőjére ruházható át. 20. A munkavégz általános szabályai 21. (1) A kormánymegbízott, a főigazgató, továbbá a járási hivatal vonatkozásában a járási hivatalvezető kivételével, valamint a (2) bekezdben meghatározott kivételekkel a vezetői munkakört betöltő állami tisztviselő a közvetlen vezete vagy irányítása alá nem tartozó szervezeti egység állami tisztviselője, állami ügykezelője munkavállalója rzére utasítást nem adhat. (2) Az igazgató a feladatkörének ellátásával kapcsolatban közvetlenül utasítást adhat a közvetlen irányítása alá nem tartozó szervezeti egység állami tisztviselőjének, állami ügykezelőjének munkavállalójának. Erről az utasítást végrehajtónak - a feladat végrehajtásának egyidejű megkezde mellett - a szervezeti egységet irányító vezetőt haladéktalanul tájékoztatnia kell. (3) A kormánymegbízottól, a főigazgatótól, valamint a járási hivatalvezetőtől közvetlenül kapott utasítás végrehajtását a szolgálati út megtartásával kell teljesíteni. Halaszthatatlanul sürgős ügyekben az intézkedben távolléte miatt akadályozott felettes vezető egyetértét telefonon vagy elektronikus úton kell beszerezni. Ennek megtörténtét - vagy amennyiben erre sincs lehetőség, ezt a körülményt - az ügyiraton fel kell tüntetni, az ügyiratot haladéktalanul a következő felettes vezetőhöz kell eljuttatni. (4) A (2) bekezd szerinti utasítás - kivéve a kormánymegbízott a járási hivatalvezető utasítási jogát - nem terjedhet ki az utasítást adó vezető közvetlen vezete vagy irányítása alá nem tartozó szervezeti egység állami tisztviselőjének hatósági feladatai ellátására. 21. Együttműködi kötelezettség, csoportos munkavégz 22. (1) A kormányhivatal valamennyi állami tisztviselője, állami ügykezelője munkavállalója köteles a kormányhivatali végrehajtásában egymással együttműködni. A szervezeti egységek közötti együttműköd kialakításáért a szervezeti egységek vezetői a felelősek. Az egyeztetért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érintett szervezeti egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az a szervezeti egység felelős, amelynek az ügy intéze a feladatkörébe tartozik, vagy akit erre a kormánymegbízott kijelölt. (2) A kormánymegbízott az összetett megközelítt több szakterület szoros együttműködét igénylő feladat elvégze érdekében a feladatkörükben érintett vezetői munkakört betöltő állami tisztviselők a tárgykör szerint illetékes ügyintézők hatékony együttműködével megvalósuló csoportos munkavégzt rendelhet el. (3) A csoportos munkavégz során a feladatkörükben érintett vezetői munkakört betöltő állami tisztviselőket a tárgykör szerint illetékes ügyintézőket a komplex feladat megfelelő határidőben történő elvégze érdekében együttműködi kötelezettség felelősség terheli. 23. (1) A kormányhivatalok feladataik ellátása során együttműködnek egymással. (2) A kormányhivatal együttműködik a) a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságával a kormányhivatalok működének irányításával kapcsolatos végrehajtásában; b) a szakmai irányító miniszterek által vezetett minisztériumokkal, valamint központi államigazgatási szervvel; c) a szakmai irányításban közreműködő központi hivatalokkal; d) a Belügyminisztériummal, amely ellátja az okmányirodák feladataiért felelős szerv feladatait, közreműködik a közigazgatás-szervezért felelős miniszternek a kormányablakok ügyfélszolgálati tevékenységének szakmai irányításával, ezzel összefüggben az ügyfélszolgálati működének fejlesztével, elemzével monitoringjával kapcsolatos feladatainak ellátásában az e-közigazgatásért felelős miniszter szakmai irányításával felügyeletet gyakorol a kormányhivatal informatikai tevékenysége felett; e) a Nemzeti Védelmi Szolgálattal az integritásirányítási rendszer működtetével a korrupció megelőzével kapcsolatos végrehajtásában. 22. Szakkérd vizsgálatára vonatkozó különös szabályok 24. (1) A kormányhivatalok a hatósági feladatellátás során felmerülő szakkérd vizsgálatában együttműködnek. (2) A hatósági feladatellátás során felmerülő olyan szakkérd esetén, amelynek elbírálásához a szükséges szakmai ismerettel rendelkező humán-, illetve tárgyi erőforrás nem áll rendelkezre, vagy a költséghatékonyság indokolja, a kormánymegbízott - a járási hivatalvezető vagy a hatósági feladatellátásért felelős főosztályvezető javaslatára - megkeresi a

8 humán- vagy tárgyi erőforrással rendelkező kormányhivatalt, egyidejűleg a szakkérd eldöntéhez szükséges, rendelkezre álló adatokat megküldi rzére. A hatósági eljárások elektronikus úton történő lefolytatása esetén a megkerest is elektronikus úton kell lefolytatni. (3) A kormánymegbízott a megkerest követően haladéktalanul utasítja a szakmai ismerettel rendelkező állami tisztviselőt, illetve a tárgyi erőforrás birtokában lévő szervezeti egység vezetőjét, hogy a szakkérd ügyében járjon el. Az állami tisztviselő a szakkérd vizsgálata során a vizsgálatot kérő kormányhivatal feladatellátásért felelős szervezeti egysége vezetőjének utasításai szerint köteles eljárni. 25. (1) A kormányhivatal járási hivatalai a hatósági feladatellátás során felmerülő szakkérd vizsgálatában kötelesek együttműködni egymással a kormányhivatal szervezeti egységeivel. (2) A hatósági feladatellátás során felmerülő olyan szakkérd esetén, amelynek elbírálásához a szükséges szakmai ismerettel rendelkező humán-, illetve tárgyi erőforrás nem áll a járási hivatal rendelkezére, vagy a költséghatékonyság indokolja, a járási hivatal vezetője megkeresi a kormánymegbízottat, illetve a humán- vagy tárgyi erőforrással rendelkező másik járási hivatal vezetőjét, egyidejűleg a szakkérd elbírálásához szükséges, rendelkezre álló adatokat megküldi rzére. (3) A kormánymegbízott, illetve a járási hivatalvezető a megkerest követően haladéktalanul utasítja a szükséges szakmai ismerettel rendelkező állami tisztviselőt foglalkoztató vagy a tárgyi erőforrás birtokában lévő szervezeti egység vezetőjét, hogy a szakkérd ügyében járjon el. A szakkérd vizsgálata során az állami tisztviselő a vizsgálatot kérő szervezeti egység vezetőjének utasításai szerint köteles eljárni. 26. A 24. a 25. esetében a hatósági eljárást lefolytató szervezeti egység az eljárás során felmerülő szakkérd vizsgálatát elsődlegesen a szakkérd megítélére megfelelő szakértelemmel rendelkező szervezeti egység bevonásával végzi. 27. (1) A 24. -ban foglalt - a kormányhivatalok közötti - együttműköd rzletszabályait a kormányhivatalok keretmegállapodásban állapíthatják meg. (2) A 25. -ban foglalt - a kormányhivatalon belüli - együttműköd további eljárási szabályait ügyrendben kell megállapítani. 23. Ügyintézi határidő 28. (1) Az ügyek intéze a vonatkozó jogszabályok által meghatározottak szerint, illetve a felettes vezető által előírt határidőben történik. (2) Az ügyintézi határidő az adott ügyekre vonatkozó anyagi eljárási jogszabályokban, valamint közjogi szervezetszabályozó eszközökben meghatározott határidő. (3) Az ügyintéző feladatainak ütemeze során úgy jár el, hogy a szakkérd vizsgálatára szakértelemmel rendelkező szervezeti egység véleménye, továbbá a vezetői jóváhagyás a határidő lejárta előtt, szerű időben beszerezhető legyen. (4) Ha az ágazati jogszabály hatálya alá nem tartozó beadvány az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző a kedelem okáról az ügyintéz várható időpontjáról felettesét tájékoztatja. Ilyen esetben a vezető a továbbiakra nézve döntt hoz, útmutatást ad, amelyről az ügyben érintetteket, illetve az ügyfeleket haladéktalanul tájékoztatni kell. 24. A kormányhivatal képviselete 29. A kormányhivatalt a) a kormányhivatal, illetve a kormánymegbízott hatáskörébe tartozó ügyekben a kormánymegbízott; b) a járási hivatal, illetve a járási hivatalvezető hatáskörébe tartozó ügyekben a járási hivatalvezető; c) jogszabályban meghatározott hatáskörében a hatáskörrel rendelkező személy írásbeli meghatalmazása alapján a kormányhivatal állami tisztviselője képviseli. 25. A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás 30. (1) Az országos a kiemelt jelentőségű ügyekben a sajtó tájékoztatását a kormánymegbízott a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságával egyeztetve végzi. (2) A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás rzletes szabályait külön normatív utasítás határozza meg. 26. Ügyrend 31. (1) A kormányhivatal működi rendjének szabályozására egységes ügyrendet kell kiadni. A kormányhivatal ügyrendje az érintett szervezeti egységekre vonatkozó közös szabályokból, a kormánymegbízott által közvetlenül vezetett szervezeti egységek, valamint a járási hivatalok ügyrendjeit tartalmazó mellékletekből áll. (2) A kormányhivatal ügyrendjének közös szabályai tartalmazzák különösen a) a önálló szervezeti egységek közötti megoszlását a munkafolyamatok leírását, valamint a szakkérd vizsgálatában történő együttműköd további szabályait;

9 b) a szervezeti egységek vezetőinek feladat- hatáskörét; c) a szervezeti egységek vezetőinek helyettesíti rendjét; d) a szervezeti egységek kormányhivatalon belüli kívüli kapcsolattartásának módját, szabályait. (3) Az ügyrend mellékletei (az egyes önálló szervezeti egységek, valamint a járási hivatalok ügyrendje) tartalmazzák különösen a) a szervezeti egység által ellátott szervezeti egységen belüli megoszlását a munkafolyamatok leírását; b) a szervezeti egység állami tisztviselőinek, állami ügykezelőinek munkavállalóinak feladat- hatáskörét; c) az állami tisztviselők, állami ügykezelők munkavállalók helyettesíti rendjét. (4) Az ügyrend jogszabállyal, valamint a kormányhivatalra vonatkozó normatív utasítással - különösen a jelen szervezeti működi szabályzattal - ellentétes rendelkezt nem tartalmazhat. (5) Az egységes ügyrendet a kormánymegbízott adja ki. Az ügyrend mellékletét képező járási hivatali ügyrendeket a járási hivatalvezető is aláírja. (6) A Védelmi Bizottság Titkársága ügyrendjét a kormánymegbízott jóváhagyását megelőzően, véleményez céljából a szakmai irányítók rzére is meg kell küldeni. V. Fejezet A fővárosi megyei kormányhivatal feladatai 27. Kormánymegbízotti kabinet főigazgatói titkársági 32. (1) A kormányhivatalok szervezeti egységei a kormánymegbízotti kabinet főigazgatói titkársági körében a) közreműködnek a kormánymegbízott a főigazgató feladatainak ellátásában; b) segítik a kormánymegbízott, a főigazgató az igazgató munkáját, c) kontrolling tevékenységet folytathatnak, melynek keretében ellenőrzik a kormánymegbízott gazdasági, pénzügyi dönteinek végrehajtását. (2) A kormánymegbízotti kabinetben feladatai tekintetében közvetlenül a kormánymegbízott felügyelete alá tartozó belső adatvédelmi felelős integritás tanácsadó működik. 28. Integritásirányítási 33. A kormányhivatalok szervezeti egységei az integritásirányítási körében az integritás tanácsadó koordinálásával közreműködnek a) a kontrollkörnyezet kialakításában, b) a működi folyamatok feltérképezében leírásában, c) az integrált kockázatkezeli rendszer kialakításában működtetében, d) az integritási korrupciós kockázatokra vonatkozó bejelentek kivizsgálásában a szervezeti integritást sértő események kezelében, valamint e) a szervezeti integritás erősíte érdekében szükséges egyéb szervezetfejleszti ellátásában. 29. Belső ellenőrzi 34. A kormányhivatalok szervezeti egységei a belső ellenőrzi körében ellátják a) az államháztartásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, így különösen a költségveti szervek belső kontrollrendszeréről belső ellenőrzéről szóló kormányrendeletben, b) valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott at. 30. Állami főépítzi A kormánymegbízotti kabinetben működő állami főépítzek ellátják a) a főépítzi tevékenységről szóló kormányrendeletben, b) a települrendezi az építzeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendeletben, c) a területfejlesztről a területrendezről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) az épített környezet alakításáról védelméről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a települkép védelméről szóló törvény annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint f) az egyéb jogszabályokban meghatározott at. 31. Koordinációs 36. A kormányhivatalok szervezeti egységei a koordinációs körében ellátják

10 a) a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi megyei kormányhivatalok kialakításával a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényben, a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott aa) a fővárosi megyei államigazgatási kollégium működével kapcsolatos adminisztrációs koordinációs at, ab) az éves beszámolóval, az ellenőrzi mintavételi tervekkel kapcsolatos koordinációs at, ac) az ügyrendben megjelölt - egyes ellenőrzi at, ad) az ügyrendben megjelölt - egyes koordinációs at, ae) az ügyrendben megjelölt - egyes képzi, továbbképzi szervezi at, af) a közigazgatás-korszerűsíti minőségfejleszti at, b) az információs önrendelkezi jogról az információszabadságról szóló törvényben, az államháztartásról szóló törvényben az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott adatvédelmi közzétételi at, c) a kormányzati stratégiai irányításról szóló kormányrendeletben meghatározott, az intézményi munkaterv elkzítével kapcsolatos at, d) a köziratokról, a közlevéltárakról a magánlevéltári anyag védelméről szóló törvényben, valamint az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott, az iratkezel felügyeletével kapcsolatos at, e) a vis maior támogatás felhasználásának rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott at. 32. Humánpolitikai 37. A kormányhivatalok szervezeti egységei a humánpolitikai körében ellátják a) az állami tisztviselőkről szóló törvényben, a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben a munka törvénykönyvéről szóló törvényben, valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben egyéb jogszabályokban meghatározott, a foglalkoztatási jogviszonnyal kapcsolatos munkáltatói at, illetve közreműködnek azok végrehajtásában, b) a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott - ügyrendben megjelölt - egyes ellenőrzi at. 33. Pénzügyi, gazdálkodási számviteli 38. A kormányhivatalok szervezeti egységei a pénzügyi, gazdálkodási számviteli körében ellátják a) az államháztartásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a Magyarország központi költségvetéről szóló törvényben, c) a számvitelről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) az állami vagyonról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a közbeszerzekről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a nemzeti vagyonról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, g) valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott, a költségveti szervekre vonatkozó pénzügyi, gazdálkodási, vagyongazdálkodási üzemelteti at. 34. Informatikai 39. (1) A kormányhivatalok szervezeti egységei az informatikai körében üzemeltetik támogatják a kormányhivatal informatikai rendszerét, továbbá ellátják a) az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) az elektronikus ügyintéz rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben, c) az információs önrendelkezi jogról az információszabadságról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) a közigazgatási hatósági eljárás szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a választási eljárásról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, g) a fővárosi megyei kormányhivatal elektronikus űrlapra épülő ügyintéznél alkalmazott egyedi eljárásrendjének, az automatikus dönthozatalnak, a kapcsolódó nyilvántartási ügyfélkapcsolati szolgáltatásoknak a rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben, h) az egyéb jogszabályokban meghatározott egyes informatikai at. (2) A kormányhivatalok szervezeti egységei az informatikai körében ellátják a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott egyes ellenőrzi at. 35. Jogi

11 40. A kormányhivatalok szervezeti egységei a jogi körében a) jogi szakmai segítséget nyújtanak a kormányhivatal szervezeti egységei számára, b) vizsgálják a kormányhivatal szervezeti egységei által előkzített normatív utasítások jogszabályoknak közjogi szervezetszabályozó eszközöknek való megfelelét. 36. Perképviseleti 41. A kormányhivatalok szervezeti egységei a perképviseleti körében ellátják a kormányhivatal a kormánymegbízott által normatív utasításban vagy egyedileg meghatározott ügyeivel kapcsolatos peres nem peres képviseletet. 37. Ügyfélszolgálati 42. A kormányhivatalok szervezeti egységei az ügyfélszolgálati körében ellátják a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben, valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott ügyfélszolgálati at. 38. Törvényességi felügyeleti 43. A kormányhivatalok szervezeti egységei a törvényességi felügyeleti körében a) ellátják a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint egyéb jogszabályokban meghatározott, a helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletével, illetve a területszervezi eljárással kapcsolatos at, b) ellátják a nemzetiségek jogairól szóló törvényben egyéb jogszabályokban a kormányhivatal rzére a nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatosan megállapított at, c) ellátják a területfejlesztről a területrendezről szóló törvényben, valamint egyéb jogszabályokban meghatározott, a területfejleszti önkormányzati társulások a térségi fejleszti tanácsok törvényességi felügyeletével kapcsolatos at, d) ellátják a helyi önkormányzatok adósságrendezi eljárásáról szóló törvényben meghatározott at, e) ellátják a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvényből adódó, az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott at, f) a közbeszerzekről szóló törvényben meghatározottak alapján vizsgálat lefolytatását kezdeményezik a közbeszerzi ügyekben felülvizsgálatra jogosult szervnél, amennyiben a kormányhivatal feladatainak ellátása során ennek szükségessége felmerül, g) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtére vonatkozó közszolgáltatás ellátására vonatkozó kötelezettségének eleget nem tevő települi önkormányzattal szemben kezdeményezik a költségveti támogatás visszatartását, illetve zárolását, ellátják ezzel összefüggben a vízgazdálkodásról szóló törvényben annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at, h) ellátják a Nemzeti Jogszabálytárról szóló kormányrendeletben meghatározott at; i) gondoskodnak az önkormányzatok adatainak Országos Statisztikai Adatgyűjti Program keretében történő, valamint egyéb, jogszabály alapján gyűjtött adatok aktualizálásáról. 39. Általános hatósági 44. A kormányhivatalok szervezeti egységei az általános hatósági körében ellátják azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos at, gyakorolják azon hatásköröket, amelyek vonatkozásában jogszabály első fokon vagy másodfokon eljáró hatóságként vagy felügyeleti szervként a kormányhivatalt vagy a kormánymegbízottat jelöli ki, így különösen a) az állatok védelméről kíméletéről szóló törvényben, b) az egzségügyről szóló törvényben, c) a földgázellátásról szóló törvényben, d) a hadigondozásról szóló törvényben, e) a mező- erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényben, f) a társasházakról szóló törvényben, g) a távhőszolgáltatásról szóló törvényben, h) a temetőkről a temetkezről szóló törvényben, i) a villamos energiáról szóló törvényben, j) az adózás rendjéről szóló törvényben, k) az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben, l) a bányászatról szóló törvényben, m) a kereskedelemről szóló törvényben, n) a kisajátításról szóló törvényben, o) a közúti közlekedi nyilvántartásról szóló törvényben,

12 p) a közúti közlekedről szóló törvényben, q) a lakások helyiségek bérletére, valamint az elidegenítükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényben, r) a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben, s) a statisztikáról szóló törvényben, valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. (2) A kormányhivatalok szervezeti egységei a fővárosi megyei hatósági körében a) közreműködnek a Belső Piaci Információs Rendszer hazai működének az abban való rzvételnek a szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott ellátásában; b) ellátják a fővárosi megyei kormányhivatalokról a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott - ügyrendben megjelölt - egyes ellenőrzi at; c) ellátják a szabálysértekről, a szabálysérti eljárásról a szabálysérti nyilvántartási rendszerről szóló törvényben meghatározott at; 6 d) ellátják a települkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezeinek végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott at. 40. Agrártámogatással kapcsolatos 45. A kormányhivatalok szervezeti egységei az agrártámogatással kapcsolatos körében ellátják a mezőgazdasági agrár-vidékfejleszti, valamint halászati támogatásokhoz egyéb intézkedekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdeiről szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó, vagy átruházott feladatként a ki zető ügynökségi tekintetében a mezőgazdasági vidékfejleszti támogatásokkal összefüggő területi kezelű kérelemkezeli, helyszíni ellenőrzi, megyei ügyfélszolgálati at. Közbenső szervezetként ellátják továbbá a Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtásával összefüggő at ellátó egyes szervezetek kijelöléről szóló kormányrendeletben a megyei kormányhivatalra átruházott at Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 46. A kormányhivatalok szervezeti egységei a Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos körében ellátják az energiahatékonyságról szóló törvényben, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 42. Oktatással kapcsolatos 47. A kormányhivatalok szervezeti egységei az oktatással kapcsolatos körében ellátják a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a nemzeti köznevelről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) az Oktatási Hivatalról szóló kormányrendeletben, d) a szakképzről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényben meghatározott at. 43. Szociális gyámügyi 48. A kormányhivatalok szervezeti egységei a szociális gyámügyi körében ellátják a) a szociális igazgatásról szociális ellátásokról szóló törvényben, b) a gyermekek védelméről a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, c) az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló kormányrendeletben, d) továbbá a gyermekvédelmi gyámügyi feladat- hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről illetékességéről szóló kormányrendeletben e) egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 44. Építügyi 49. A kormányhivatalok szervezeti egységei az építügyi körében ellátják a kormányhivatal feladat- hatáskörét érintő a) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléről működi feltételeiről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott építügyi hatósági; b) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléről működi feltételeiről szóló kormányrendeletben c) egyéb külön jogszabályokban meghatározott építfelügyeleti hatósági at. 45. Pártfogó felügyelői igazságügyi

13 50. A kormányhivatalok szervezeti egységei a pártfogó felügyelői igazságügyi körében ellátják az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- hatáskörökről szóló kormányrendeletben, valamint a pártfogó felügyelői tevékenységgel az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 46. Élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 51. A kormányhivatalok szervezeti egységei az élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 47. Földhivatali 52. A kormányhivatalok szervezeti egységei a földhivatali körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről, az egyes földügyi eljárások rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 48. Földművelügyi A kormányhivatalok szervezeti egységei a földművelügyi körében ellátják a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatalról szóló kormányrendeletben, a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó egyes földművelügyi at. 49. Egzségbiztosítási pénztári 54. A kormányhivatalok szervezeti egységei az egzségbiztosítási pénztári körében ellátják az egzségbiztosítási szervekről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 50. Nyugdíjbiztosítási A kormányhivatalok szervezeti egységei a nyugdíjbiztosítási körében ellátják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 51. Foglalkoztatási közfoglalkoztatási 56. (1) A kormányhivatalok szervezeti egységei a foglalkoztatási körében ellátják az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi munkaügyi hatóság kijelöléről, valamint e szervek hatósági más feladatainak ellátásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (2) A kormányhivatal foglalkoztatási at ellátó szervezeti egysége végzi a Nemzeti Foglalkoztatási Alappal (a továbbiakban: NFA) kapcsolatos gazdálkodási, nyilvántartás-vezeti adatszolgáltatási at, illetve az európai uniós források felhasználásával kapcsolatos szakmai pénzügyi at. 52. Népegzségügyi 57. A kormányhivatalok szervezeti egységei a népegzségügyi körében ellátják a fővárosi megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegzségügyi feladatai ellátásáról, valamint az egzségügyi államigazgatási szerv kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 53. A honosított határon túli anyakönyvezsel kapcsolatos 58. A kormányhivatalok szervezeti egységei a hazai anyakönyvezsel kapcsolatos feladataik körében ellátják az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 54. Bányafelügyeleti igazgatási 59. A kormányhivatalok szervezeti egységei a bányafelügyeleti igazgatási körében ellátják a bányászatról szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörét érintő at. 55. Védelmi igazgatási, honvédelmi

14 g g 60. A kormányhivatalok szervezeti egységei a védelmi igazgatási a honvédelmi körében ellátják a) az egzségügyi válsághelyzeti ellátásról szóló kormányrendeletben, b) az egzségügyről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) a honvédelemről a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedekről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) a honvédségi adatkezelről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítével kapcsolatos katonai igazgatási ról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a katasztrófavédelemről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, f) a nemzetgazdaság védelmi felkzíte mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló kormányrendeletben meghatározott at /A. Rehabilitációs igazgatási 60/A. A kormányhivatalok szervezeti egységei a rehabilitációs igazgatási körében ellátják a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól egyes törvények módosításáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. VI. Fejezet A járási hivatalok feladatai 56. Járási hivatalvezetői titkársági 61. (1) A járási hivatalok szervezeti egységei a járási hivatalvezetői titkársági körében a) közreműködnek a járási hivatalvezető hivatalvezető-helyettes feladatainak ellátásában; b) segítik a járási hivatalvezető hivatalvezető-helyettes munkáját, c) koordinálják a járási hivatal szervezeti egységeinek tevékenységét, d) ellenőrzi tevékenységet folytathatnak, melynek keretében ellenőrzik a járási hivatalvezető hivatalvezető-helyettes dönteinek végrehajtását. 57. Ügyfélszolgálati kormányablak 62. A járási hivatalok szervezeti egységei az ügyfélszolgálati a kormányablak körében ellátják a) a fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben, b) a kormányablakokról szóló kormányrendeletben meghatározott ügyfélszolgálati at. 58. Okmányirodai 63. A járási hivatalok szervezeti egységei az okmányirodai körében ellátják a) az egyéni vállalkozóról az egyéni cégről szóló törvényben, b) az illetékekről szóló törvényben, c) a közúti közlekedi nyilvántartásról szóló törvényben, d) a közúti közlekedről szóló törvényben, e) a külföldre utazásról szóló törvényben, f) a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló törvényben az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, valamint az egyes, az elektronikus ügyintézhez kapcsolódó szervezetek kijelöléről szóló kormányrendeletben meghatározott at, továbbá a jogszabály által a járási hivatal szervezeti egységeként működő okmányirodához telepített at. 59. Általános járási hatósági A járási hivatalok szervezeti egységei az általános hatósági körében ellátják azon hatósági eljárásokkal kapcsolatos at, gyakorolják azon hatásköröket, amelyek vonatkozásában jogszabály első fokon eljáró hatóságként a járási hivatalt vagy a járási hivatalvezetőt jelöli ki, így különösen a) az állatok védelméről kíméletéről szóló törvényben, b) a hadigondozásról szóló törvényben, c) a mező- erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényben, d) a társasházakról szóló törvényben, e) a temetőkről a temetkezről szóló törvényben, f) a menedékjogról szóló törvényben, g) a nemzeti köznevelről szóló törvényben, h) a szabálysértekről, a szabálysérti eljárásról a szabálysérti nyilvántartási rendszerről szóló törvényben,

15 i) a termzet védelméről szóló törvényben, valamint az azok felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. 60. Oktatással kapcsolatos 65. A járási hivatalok szervezeti egységei az oktatással kapcsolatos körében ellátják a) a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a nemzeti köznevelről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) az Oktatási Hivatalról szóló kormányrendeletben, d) a szakképzről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, e) a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. 61. Szociális gyámügyi 66. A járási hivatalok szervezeti egységei a szociális gyámügyi körében ellátják a) a szociális igazgatásról szociális ellátásokról szóló törvényben, b) a gyermekek védelméről a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben, c) az Integrált Jogvédelmi Szolgálatról szóló kormányrendeletben, d) továbbá a gyermekvédelmi gyámügyi feladat- hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről illetékességéről szóló kormányrendeletben e) egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 62. Építügyi 67. A járási hivatalok szervezeti egységei az építügyi körében ellátják a) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléről működi feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott építügyi hatósági; b) az építügyi építfelügyeleti hatóságok kijelöléről működi feltételeiről szóló kormányrendeletben meghatározott építfelügyeleti hatósági; c) egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó építügyi építfelügyeleti hatósági at. 63. Örökségvédelmi A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 64. Élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 69. A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják az élelmiszerláncról hatósági felügyeletéről szóló törvényben, a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 65. Földhivatali 70. A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló, az egyes földügyi eljárások rzletes szabályairól szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, feladat- hatáskörükbe tartozó at. 66. Népegzségügyi 71. A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják a fővárosi megyei kormányhivatal, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatal népegzségügyi feladatai ellátásáról, valamint az egzségügyi államigazgatási szerv kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 67. Foglalkoztatási, közfoglalkoztatási 72. A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi munkaügyi hatóság kijelöléről, valamint e szervek hatósági más feladatainak ellátásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 68. Munkaügyi munkavédelmi

16 73. A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják az állami foglalkoztatási szerv, a munkavédelmi munkaügyi hatóság kijelöléről, valamint e szervek hatósági más feladatainak ellátásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 69. Fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti 74. A járási hivatalok szervezeti egységei a fogyasztóvédelmi körében ellátják a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 70. Mérügyi műszaki biztonsági 75. A járási hivatalok szervezeti egységei a mérügyi műszaki biztonsági körében ellátják a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléről a területi mérügyi műszaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben, a mérügyről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 71. Termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 76. A járási hivatalok szervezeti egységei a termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos feladataik körében ellátják a termzetes személyek adósságendezéről szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 72. Földművelügyi 77. A járási hivatalok szervezeti egységei a földművelügyi körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó egyes földművelügyi at. 73. Igazságügyi 78. A járási hivatalok szervezeti egységei az igazságügyi körében ellátják az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- hatáskörökről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 74. Közlekedi 79. A járási hivatalok szervezeti egységei a közlekedi körében ellátják a közlekedi igazgatási kal összefüggő hatósági at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 75. Családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 80. A járási hivatalok szervezeti egységei a családtámogatási körében ellátják a családok támogatásáról szóló törvényben, a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényben, az állami vagyonról szóló törvényben, az adózás rendjéről szóló törvényben, a fogyatékos személyek jogairól esélyegyenlőség biztosításáról szóló törvényben, a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 76. Egzségbiztosítási pénztári 81. A járási hivatalok szervezeti egységei az egzségbiztosítási pénztári körében ellátják az egzségbiztosítási szervekről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 77. Nyugdíjbiztosítási A járási hivatalok szervezeti egységei a nyugdíjbiztosítási körében ellátják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben, egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 78. Keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos 83. A járási hivatalok szervezeti egységei a keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos feladataik körében ellátják az egzségbiztosítási szervekről szóló kormányrendeletben a keresőképtelenség keresőképesség orvosi elbírálásáról annak ellenőrzéről szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at.

17 79. Rehabilitációs igazgatási A járási hivatalok szervezeti egységei a rehabilitációs igazgatási körében ellátják a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól egyes törvények módosításáról szóló törvényben, a törvény végrehajtására kiadott jogszabályokban, valamint az egyéb jogszabályokban meghatározott, a rehabilitációs rokkantsági ellátás megállapításával kapcsolatos, valamint az egzségi állapot, fogyatékosság szakkérdének vizsgálatával összefüggő, feladat- hatáskörükbe tartozó at. 80. Környezetvédelmi termzetvédelmi 85. A járási hivatalok szervezeti egységei a környezetvédelmi termzetvédelmi körében ellátják a környezetvédelmi termzetvédelmi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 86. A járási hivatalok szervezeti egységei a Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos körében ellátják az energiahatékonyságról szóló törvényben, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 82. Erdzeti hatósági igazgatási 87. A járási hivatalok szervezeti egységei az erdzeti igazgatási körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 83. Vetőmag- szaporítóanyag-felügyeleti 88. A járási hivatalok szervezeti egységei ellátják a növényfajták állami elismeréről, valamint a szaporítóanyagok előállításáról forgalomba hozataláról szóló törvényben, az annak végrehajtási rendeleteiben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a feladat- hatáskörükbe tartozó at. 84. Növény- talajvédelmi 89. A járási hivatalok szervezeti egységei a növény- talajvédelmi körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, feladat- hatáskörükbe tartozó at. 85. Agrártámogatással kapcsolatos 90. A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatala szervezeti egységei az agrártámogatással kapcsolatos körében ellátják a mezőgazdasági agrár- vidékfejleszti, valamint halászati támogatásokhoz egyéb intézkedekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdeiről szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó, vagy átruházott feladatként a ki zető ügynökségi tekintetében a mezőgazdasági vidékfejleszti támogatásokkal összefüggő területi kezelű kérelemkezeli, helyszíni ellenőrzi, megyei ügyfélszolgálati at. Közbenső szervezetként ellátják továbbá a Közös Agrárpolitika tagállami végrehajtásával összefüggő at ellátó egyes szervezetek kijelöléről szóló kormányrendeletben a megyei kormányhivatalra átruházott at. 86. Járási védelmi igazgatási 91. A járási hivatal vezetője a hivatal vezető-helyettes a járási védelmi igazgatási körében ellátják a) az egzségügyi a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléről védelméről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, b) a honvédelemről a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedekről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, c) a honvédségi adatkezelről, az egyes honvédelmi kötelezettségek teljesítével kapcsolatos katonai igazgatási ról szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben, d) a katasztrófavédelemről szóló törvényben az annak felhatalmazása alapján kiadott rendeletekben meghatározott at. VII. Fejezet Országos illetékességgel eljáró kormányhivatalokra vonatkozó eltérő rendelkezek 87. Budapest Főváros Kormányhivatalára vonatkozó eltérő rendelkezek

18 92. (1) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei az örökségvédelmi körében ellátják a) a régzeti örökség a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott a műemléki érték, b) a régzeti örökség a műemléki érték védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban a régzeti örökség védelmével kapcsolatos, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. (2) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a mérügyi műszaki biztonsági körében ellátják Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléről, valamint a területi mérügyi műszaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú at. (3) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a rehabilitációs igazgatási körében ellátják a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival kapcsolatos eljárási szabályokról szóló, a fogyatékos személyek alapvizsgálatáról, a rehabilitációs alkalmassági vizsgálatról, továbbá a szociális intézményekben ellátott személyek állapotának felülvizsgálatáról szóló, a megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók a foglalkozási rehabilitációs szolgáltatók akkreditációjával kapcsolatos, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú at. (4) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a családtámogatási, fogyatékossági támogatási lakáscélú állami támogatási körében ellátják a családok támogatásáról a fogyatékos személyek jogairól esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényben, a lakás-takarékpénztárakról szóló törvényben, az állami vagyonról szóló törvényben, az adózás rendjéről szóló törvényben, a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletekben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. (5) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a hazai anyakönyvezsel kapcsolatos feladataik körében ellátják az anyakönyvi eljárásról szóló törvényben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (6) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei az egzségbiztosítási pénztári feladataik körében ellátják az egzségbiztosítási szervekről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú at. (7) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei ellátják a magyar igazolvány a magyar hozzátartozói igazolvány kiadásával kapcsolatos eljárásról szóló kormányrendeletben, valamint a polgárok személyi adatainak lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó eges hatósági at. (8) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a nyugdíjbiztosítási feladataik körében ellátják a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú at. (9) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a közlekedi hatósági feladataik körében ellátják a közlekedi igazgatási kal összefüggő hatósági at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (10) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a közlekedi igazgatási hatósági feladataik körében ellátják a közúti közlekedi igazgatási ról, a közúti közlekedi okmányok kiadásáról visszavonásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó közlekedi igazgatási at. (11) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei az állampolgársági feladataik körében ellátják a magyar állampolgárságról szóló évi LV. törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban, továbbá az anyakönyvi eljárásról szóló évi I. törvényben meghatározott, illetve a névváltoztatási eljárással kapcsolatos, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (12) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a kárpótlással összefüggő feladataik körében ellátják az igazságügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos egyes feladat- hatáskörökről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott kárpótlási at. (13) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei ellátják a hadigondozásról szóló évi XLV. törvényben, valamint az annak végrehajtásáról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (14) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló kormányrendelet alapján ellátják a kereset- kiegzítsel kapcsolatos, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó másodfokú at. 19 (15) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei népegzségügyi egzségügyi igazgatási feladataik körében ellátják a) a biztonságos gazdaságos gyógyszer- gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló évi XCVIII. törvényben, b) a gyógyhelyek, gyógyfürdő intézmények a termzetes gyógytényezők vonatkozásában külön jogszabályban, c) az egzségügyről szóló évi CLIV. törvényben egyéb külön jogszabályokban

19 meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (16) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei ellátják az ingatlan- nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvényben, a földméri térképzeti tevékenységről szóló évi XLVI. törvényben egyéb külön jogszabályokban meghatározott földügyi igazgatási, ingatlanügyi igazgatási, földméri térinformatikai, valamint egyéb at. 20 (17) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a kereskedelmi hatósági, a nemzeti külkereskedelmi államigazgatási, a hadiipari gyártás- szolgáltatásfelügyeleti, a piacfelügyeleti, a közraktározás-felügyeleti, valamint a nemesfémvizsgáló -hitelesítő körében ellátják a Budapest Főváros Kormányhivatalának egyes ipari kereskedelmi ügyekben eljáró hatóságként történő kijelöléről, valamint a területi mérügyi műszaki biztonsági hatóságokról szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó első fokú hatósági at. 21 (18) Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei a mérügyi körében ellátják az országos etalonok fenntartását, azok nemzetközi összehasonlítását hazai továbbszármaztatását, Magyarország képviseletét a nemzetközi mérügyi szervezetekben, a mérügyi műszaki biztonsági feladatkörében eljáró fővárosi megyei kormányhivatalok szakmai irányításában való közreműködt, továbbá e elvégzéhez szükséges laboratóriumok működtetét. 88. A Pest Megyei Kormányhivatalra vonatkozó eltérő rendelkezek 93. (1) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei a földművelügyi, növény- talajvédelmi, vetőmagfelügyeleti körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú hatósági at. (2) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei az erdzeti körében ellátják a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatalról szóló kormányrendeletben, földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú hatósági at. (3) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei a fogyasztóvédelmi körében ellátják a fogyasztóvédelmi hatóság kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú hatósági at. (4) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei a környezetvédelmi, termzetvédelmi körében ellátják a környezetvédelmi termzetvédelmi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben, valamint egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó elsőfokú másodfokú at. (5) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei az erdzeti, vadgazdálkodási, halgazdálkodási körében ellátják a földművelügyi hatósági igazgatási at ellátó szervek kijelöléről szóló kormányrendeletben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörükbe tartozó első- másodfokú at. (6) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei ellátják a szakképzi felnőttképzi hatósági átadásával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényben, valamint a Nemzeti Szakképzi Felnőttképzi Hivatalról szóló kormányrendeletben meghatározott, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. (7) A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei ellátják az előadó-művzeti szervezetek támogatásáról sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvényben egyéb külön jogszabályokban meghatározott, az előadóművzeti szervezetek működével összefüggő, a kormányhivatal feladat- hatáskörébe tartozó at. 89. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatalra vonatkozó eltérő rendelkezek 94. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Tatabányai Járási Hivatala szervezeti egységei az egyes bányászati dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeiről szóló kormányrendelet alapján ellátják a kereset-kiegzítsel kapcsolatos, feladat- hatáskörükbe tartozó elsőfokú at. VIII. Fejezet A kormányhivatalokra vonatkozó rzletszabályok 90. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 95. (1) A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BKMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BKMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Bács-Kiskun County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Bács-Kiskun; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Bács-Kiskun; f) székhelye: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.; g) posta ók címe: 6001 Kecskemét, Pf. 226;

20 22 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/2/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BKMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család nővédelmi egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A BKMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 2. függelék tartalmazza. 91. Baranya Megyei Kormányhivatal 96. (1) A Baranya Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BAMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Baranya Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BAMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Baranya County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Baranya; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Baranya; f) székhelye: 7623 Pécs, József A. u. 10.; g) posta ók címe: 7602 Pécs, Pf. 405; 23 h) alapító okirat kelte száma: július 1. TER-2/1250/2/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BAMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb kiegzítő szolgáltatások Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, honvédelmi felkzít Menekültügy igazgatása Tűz- katasztrófavédelem igazgatása Igazságügy igazgatása Igazságügyi szakértői tevékenység Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Földmér, térképzet Műszaki vizsgálat, elemz Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző rzére) Vállalkozás rzére foglalkoztatást helyettesítő támogatásban rzesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása

21 Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fűtőanyagipar igazgatása támogatása Kőolaj- gázipar igazgatása támogatása Nukleáris fűtőanyagipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelőanyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fűtőanyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Lakáshoz jutást segítő támogatások Vízügy igazgatása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Család nővédelmi egzségügyi gondozás Sugár-egzségügyi Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A BAMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 3. függelék tartalmazza. 92. Bék Megyei Kormányhivatal 97. (1) A Bék Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BÉMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Bék Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BÉMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Bék County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Bék; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Bék; f) székhelye: 5600 Békcsaba, Derkovits sor 2.; g) posta ók címe: 5601 Békcsaba, Pf. 389; 24 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/6/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BÉMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, honvédelmi felkzít Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A BÉMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 4. függelék tartalmazza. 93. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal

22 98. (1) A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: BAZMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: BAZMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Borsod-Abaúj-Zemplén County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Borsod-Abaúj-Zemplén; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Borsod-Abaúj-Zemplén; f) székhelye: 3525 Miskolc, Városház tér 1.; g) posta ók címe: 3501 Miskolc, Pf. 367; 26 h) alapító okirat kelte száma: július 1. TER-2/1250/4/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BAZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Tűz- katasztrófavédelem igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fűtőanyagipar igazgatása támogatása Kőolaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelőanyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fűtőanyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Család- nővédelmi egzségügyi gondozás Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A BAZMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét az 5. függelék tartalmazza. 94. Budapest Főváros Kormányhivatala 99. (1) Budapest Főváros Kormányhivatala (a továbbiakban: BFKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Budapest Főváros Kormányhivatala; b) rövidíte: BFKH; c) angol megneveze: Government Of ce of the Capital City Budapest; d) német megneveze: Das Regierungsamt der Hauptstadt Budapest; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental de Budapest-Capitale; f) székhelye: 1056 Budapest, Váci u ; g) posta ók címe: 1364 Budapest, Pf. 234; 27 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/10/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A BFKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Nemzetközi szervezetekben való rzvétel Termzettudományi, műszaki alapkutatás

23 Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Földmér, térképzet Műszaki vizsgálat, elemz Vízi közleked igazgatása támogatása Kis- nagykereskedelem igazgatása támogatása Gazdasági ügyekkel kapcsolatos alkalmazott kutatás fejleszt K+F Tevékenységekhez kapcsolódó innováció Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Sugár-egzségügyi Levéltári állomány gyarapítása, kezele védelme Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A BFKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 6. függelék tartalmazza. 95. Csongrád Megyei Kormányhivatal 100. (1) A Csongrád Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: CSMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Csongrád Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: CSMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Csongrád County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Csongrád; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Csongrád; f) székhelye: 6722 Szeged, Rákóczi tér 1.; g) posta ók címe: 6701 Szeged, Pf. 1096; 28 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/12/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A CSMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Egyéb rendzeti bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Időskorral összefüggő pénzbeli ellátások Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeli ellátásai (3) A CSMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 7. függelék tartalmazza. 96. Fejér Megyei Kormányhivatal 101. (1) A Fejér Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: FMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Fejér Megyei Kormányhivatal;

24 b) rövidíte: FMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Fejér County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Fejér; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Fejér; f) székhelye: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9.; g) posta ók címe: 8000 Székesfehérvár, Pf. 242; 29 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/14/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az FMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Adó-, vám- jövedéki igazgatás Átfogó tervezi statisztikai szolgáltatások Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Területfejleszt igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hírügynökségi, információs szolgáltatás Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Család- nővédelmi egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Kultúra igazgatása Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtete megóvása Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások Időskorral összefüggő pénzbeli ellátások (3) Az FMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 8. függelék tartalmazza. 97. Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 102. (1) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: GYMSMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: GYMSMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Győr-Moson-Sopron County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Győr-Moson-Sopron; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Győr-Moson-Sopron; f) székhelye: 9021 Győr, Árpád út 32.; g) posta ók címe: 9002 Győr, Pf. 415; 30 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/16/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma:

25 (2) A GYMSMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Vasúti közleked igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A GYMSMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 9. függelék tartalmazza. 98. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal 103. (1) A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: HBMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: HBMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Hajdú-Bihar County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Hajdú-Bihar; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Hajdú-Bihar; f) székhelye: 4024 Debrecen, Piac u. 54.; g) posta ók címe: 4002 Debrecen, Pf. 83; 31 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/18/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A HBMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Lakáshoz jutást segítő támogatások Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások

26 (3) A HBMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 10. függelék tartalmazza. 99. Heves Megyei Kormányhivatal 104. (1) A Heves Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: HMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Heves Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: HMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Heves County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Heves; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Heves; f) székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9.; g) posta ók címe: 3301 Eger, Pf. 216; 32 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/20/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A HMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének irányítása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A HMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 11. függelék tartalmazza Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal 105. (1) A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: JNSZMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: JNSZMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Jász-Nagykun-Szolnok County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Jász-Nagykun-Szolnok; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Jász-Nagykun-Szolnok; f) székhelye: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos út 2.; g) posta ók címe: 5001 Szolnok, Pf. 111; 33 h) alapító okirat kelte száma: július 1. TER-2/1250/6/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A JNSZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Tűz- katasztrófavédelem igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy

27 Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fűtőanyagipar igazgatása támogatása Kőolaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelőanyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fűtőanyag) bányászat igazgatása támogatása Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző rzére) Vállalkozás rzére foglalkoztatást helyettesítő támogatásban rzesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család- nővédelmi egzségügyi gondozás Sugár-egzségügyi Kultúra igazgatása Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A JNSZMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 12. függelék tartalmazza Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal 106. (1) A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: KEMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: KEMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Komárom-Esztergom County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Komárom-Esztergom; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Komárom-Esztergom; f) székhelye: 2800 Tatabánya, Bárdos László u. 2.; g) posta ók címe: 2801 Tatabánya, Pf. 173; 34 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/24/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A KEMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, honvédelmi felkzít Igazságügyi igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenység Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Sugár-egzségügyi Történelmi hely, építmény, látványosság működtete megóvása Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A KEMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 13. függelék tartalmazza Nógrád Megyei Kormányhivatal

28 107. (1) A Nógrád Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: NMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Nógrád Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: NMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Nógrád County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Nógrád; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Nógrád; f) székhelye: 3100 Salgótarján, Zemlinszky Rezső út 9.; g) posta ók címe: 3101 Salgótarján, Pf. 265; 35 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/26/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az NMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Védelmi képesség fenntartása, fejleszte, honvédelmi felkzít Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család nővédelmi egzségügyi gondozás Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) Az NMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 14. függelék tartalmazza Pest Megyei Kormányhivatal 108. (1) A Pest Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: PMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Pest Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: PMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Pest County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Pest; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Pest; f) székhelye: 1052 Budapest, Városház utca 7.; g) posta ók címe: 1364 Budapest, Pf. 270; 36 h) alapító okirat kelte száma: július 1. TER-2/1250/8/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A PMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb kiegzítő szolgáltatások Tűz- katasztrófavédelem igazgatása Igazságügy igazgatása

29 Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fűtőanyagipar igazgatása támogatása Kőolaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelőanyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fűtőanyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Sugár-egzségügyi Kultúra igazgatása Oktatáshoz kapcsolódó alkalmazott kutatás fejleszt Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A PMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 15. függelék tartalmazza Somogy Megyei Kormányhivatal 109. (1) A Somogy Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: SMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Somogy Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: SMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Somogy County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Somogy; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Somogy; f) székhelye: 7400 Kaposvár, Nagy Imre tér 1.; g) posta ók címe: 7401 Kaposvár, Pf. 281; 37 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/30/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az SMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család nővédelmi egzségügyi gondozás Üdülői szálláshely-szolgáltatás étkeztet Kultúra igazgatása Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) Az SMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 16. függelék tartalmazza Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

30 110. (1) A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: SZSZBMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: SZSZBMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Szabolcs-Szatmár-Bereg County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Szabolcs-Szatmár-Bereg; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Szabolcs-Szatmár-Bereg; f) székhelye: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5.; g) posta ók címe: 4400 Nyíregyháza, Pf. 199; 39 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/32/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) Az SZSZBMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család nővédelmi egzségügyi gondozás Kábítószer -megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Betegséggel kapcsolatos pénzbeli ellátások, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) Az SZSZBMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 17. függelék tartalmazza Tolna Megyei Kormányhivatal 111. (1) A Tolna Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: TMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Tolna Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: TMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Tolna County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Tolna; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Tolna; f) székhelye: 7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 7.; g) posta ók címe: 7101 Szekszárd, Pf. 136; 40 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/34/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A TMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az államháztartás igazgatása, szabályozása, ellenőrze Egyéb kiegzítő szolgáltatások Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy

31 Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család nővédelmi egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár-egzségügyi Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások (3) A TMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 18. függelék tartalmazza Vas Megyei Kormányhivatal 112. (1) A Vas Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: VMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Vas Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: VMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Vas County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Vas; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Vas; f) székhelye: 9700 Szombathely, Berzsenyi tér 1.; g) posta ók címe: 9701 Szombathely, Pf. 208; 41 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/36/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A VMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Egyéb rendzeti, bűnüldözi tevékenységek Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Család nővédelmi egzségügyi gondozás Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Sugár egzségügyi Üdülői szálláshely-szolgáltatás étkeztet Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A VMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 19. függelék tartalmazza Veszprém Megyei Kormányhivatal 113. (1) A Veszprém Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: VEMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők:

32 a) megneveze: Veszprém Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: VEMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Veszprém County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Veszprém; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Veszprém; f) székhelye: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.; g) posta ók címe: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.; 42 h) alapító okirat kelte száma: július 1. TER-2/1250/10/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A VEMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Bűnmegelőz Tűz- katasztrófavédelem igazgatása Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Műszaki vizsgálat, elemz Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Szén- egyéb ásványi fűtőanyagipar igazgatása támogatása Kőolaj- gázipar igazgatása támogatása Egyéb tüzelőanyag-ipar igazgatása támogatása Ásványianyag- (kivéve: szilárd ásványi fűtőanyag) bányászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Sugár-egzségügyi Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A VEMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 20. függelék tartalmazza Zala Megyei Kormányhivatal 114. (1) A Zala Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: ZMKH) alapadatai az 1. (2) bekezdében meghatározott közös alapadatokon túl a következők: a) megneveze: Zala Megyei Kormányhivatal; b) rövidíte: ZMKH; c) angol megneveze: Government Of ce of Zala County; d) német megneveze: Das Regierungsamt im Komitat Zala; e) francia megneveze: Of ce Gouvernemental du Département Zala; f) székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső utca 10.; g) posta ók címe: 8901 Zalaegerszeg, Pf. 227; 43 h) alapító okirat kelte száma: április 1. TER-2/539/40/2017; i) előirányzat-felhasználási keretszámla száma: ; j) adóigazgatási azonosító száma: ; k) statisztikai számjele: ; l) PIR törzsszáma: (2) A ZMKH alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti besorolása az 1. (4) bekezdében meghatározottakon túl a következő: kormányzati funkciószám kormányzati funkció megneveze Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos Más szerv rzére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemelteti, egyéb szolgáltatás Általános gazdasági kereskedelmi ügyek igazgatása Közfoglalkoztatás mobilitását szolgáló támogatás (közhasznú kölcsönző rzére)

33 Vállalkozás rzére foglalkoztatást helyettesítő támogatásban rzesülő személy foglalkoztatásához nyújtható támogatás Élelmiszerlánc-biztonság igazgatása Állat-egzségügy Erdőgazdálkodás igazgatása támogatása Vadgazdálkodás igazgatása támogatása Halászat igazgatása támogatása Hulladékgazdálkodás igazgatása Környezetszennyez csökkentének igazgatása Szennyeződmentesíti tevékenységek Termzet- tájvédelem igazgatása támogatása Egzségügyi laboratóriumi szolgáltatások Ifjúság-egzségügyi gondozás Kábítószer-megelőz programjai, tevékenységei Szenvedélybetegségek (kivéve: kábítószer) megelőzének programjai, tevékenységei Kultúra igazgatása Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását elősegítő képzek, támogatások Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját életminőségét segítő programok, támogatások (3) A ZMKH szervezeti egységeit, szervezeti felépítét, szervezeti egységeinek feladatait, szervezeti ábráját létszámkeretét a 21. függelék tartalmazza. IX. Fejezet Átmeneti záró rendelkezek 115. (1) A kormánymegbízott a jelen szervezeti működi szabályzat hatálybalépét követő 60 napon belül felülvizsgálja a normatív utasításait a kormányhivatal egységes ügyrendjét. (2) A kormánymegbízott a jelen szervezeti működi szabályzat minden módosítását követően a módosítás hatálybalépét követő 60 napon belül, illetve szükség esetén, de legalább évente egy alkalommal gondoskodik a normatív utasítások, valamint az ügyrend felülvizsgálatáról. 1. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez Vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök a fővárosi megyei kormányhivataloknál 1. kormánymegbízott, 2. főigazgató, 3. igazgató, 4. járási hivatalvezető, 5. vezetői munkakört betöltő állami tisztviselők, 6. közigazgatási hatósági ügyben önállóan javaslattételre, döntre vagy ellenőrzre jogosultak, 7. szabálysérti ügyben önállóan javaslattételre, döntre vagy ellenőrzre jogosultak, 8. közbeszerzi eljárás során önállóan javaslattételre, döntre vagy ellenőrzre jogosultak, költségveti vagy egyéb pénzeszközök felett, továbbá az állami vagyonnal való gazdálkodás, valamint elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelű előirányzatok tekintetében önállóan javaslattételre, döntre vagy ellenőrzre jogosultak, 10. állami támogatások felhasználásának vizsgálata vagy a felhasználással való elszámoltatás során önállóan javaslattételre, döntre vagy ellenőrzre jogosultak, 11. jogszabály alapján nemzetbiztonsági ellenőrz alá eső munkakört betöltők. 2. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1935 fő. 2. A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási 4.1 Állami Főépítz állami főépítzi

34 5 Főigazgatói Titkárság főigazgatói titkársági 4 6 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 2 7 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 4 8 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 8.2 Helyszíni Ellenőrzi 9. Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali 9.2 Ingatlan-nyilvántartási - földművelügyi 9.3 Földméri Földügyi 10. Népegzségügyi Népegzségügyi népegzségügyi 10.2 Járványügyi 11. Társadalombiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi 1. - nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási 11.2 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi pénztári 2. (Baja) 11.3 Egzségbiztosítási 12 Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi - pártfogó felügyelői igazságügyi 12.2 Szociális Gyámügyi - szociális gyámügyi 13 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 13.2 Munkaerőpiaci 13.3 Alapkezelő 14 Hatósági Építügyi - építügyi 14.2 Oktatási Hatósági - általános hatósági 14.3 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti 15 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 15.2 Számviteli - informatikai 15.3 Támogatási Bérgazdálkodási 15.4 Beruházási, Beszerzi Üzemelteti 15.5 Informatikai 15.6 Projekt 16 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Humánpolitikai Szervezi - humánpolitikai - jogi 16.2 Jogi Perképviseleti - perképviseleti - koordinációs 16.3 Koordinációs 16.4 Iratkezeli 17 Mindösszesen: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Bajai Járási Hivatal 159

35 1.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 1.2 Hatósági - oktatással kapcsolatos 1.3 Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi 1.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi 1.5 Építügyi - földhivatali 1.6 Foglalkoztatási - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási 1.7 Földhivatali - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 1.8 Népegzségügyi 1.9 Társadalombiztosítási - földművelügyi 2 Bácsalmási Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - földhivatali - fogyasztóvédelmi, 2.3 Foglalkoztatási piacfelügyeleti 2.4 Földhivatali - földművelügyi 3 Jánoshalmai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 3.3 Foglalkoztatási 4 Kalocsai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi 4.4 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági 4.5 Foglalkoztatási állategzségügyi 4.6 Földhivatali 4.7 Népegzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi

36 5 Kecskeméti Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági Igazságügyi - általános járási hatósági Építügyi Örökségvédelmi - oktatással kapcsolatos - igazságügyi Gyámügyi - adósságrendezével Népegzségügyi kapcsolatos - építügyi - örökségvédelmi - szociális gyámügyi - népegzségügyi 5.4 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási kapcsolatos - nyugdíjbiztosítási Egzségbiztosítási 1. - egzségbiztosítási pénztári Egzségbiztosítási 2. - keresőképesség keresőképtelenség Rehabilitációs Ellátási Szakértői felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 5.5 Foglalkoztatási, Munkaügyi Munkavédelmi Foglalkoztatási - foglalkoztatási Munkaügyi Munkavédelmi Ellenőrzi közfoglalkoztatási - munkaügyi munkavédelmi 5.6 Élelmiszerlánc-biztonsági, Növény- 57 Talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi 1. - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - növény- talajvédelmi Élelmiszerlánc- biztonsági Állategzségügyi Növény- Talajvédelmi 5.7 Agrárügyi Erdőfelügyeleti - erdzeti hatósági Erdőtervezi igazgatási Földművelügyi - földművelügyi - földhivatali Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi 5.8 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Jogi Hatósági Nyilvántartó környezetvédelmi termzetvédelmi Komplex Környezetvédelmi Engedélyezi Kármentesíti Környezetvédelmi Termzetvédelmi Szakértői 5.9 Közlekedi Fogyasztóvédelmi Fogyasztóvédelmi Képzi Vizsgáztatási - közlekedi Útügyi Járműműszaki Járműforgalmi 6 Kiskőrösi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 6.2 Hatósági kormányablak 6.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 6.4 Foglalkoztatási - általános járási hatósági

37 6.5 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - földművelügyi 7 Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 7.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi 7.4 Foglalkoztatási Hálózattal kapcsolatos 7.5 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - földművelügyi 8 Kiskunhalasi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 8.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 8.4 Foglalkoztatási - általános járási hatósági 8.5 Földhivatali 8.6 Népegzségügyi - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 9 Kiskunmajsai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 9.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 10 Kunszentmiklósi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 10.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 10.3 Foglalkoztatási

38 10.4 Földhivatali - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - földművelügyi 11 Tiszakécskei Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 11.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 11.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 12 Mindösszesen: A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 3. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1628 fő. 2. A Baranya Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 46

39 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 8.2 Laboratóriumi 9 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 9.2 Munkaerőpiaci Alapkezelő - egzségbiztosítási pénztári 9.3 Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási - rehabilitációs igazgatási 9.4 Rehabilitációs Szakértői 10 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Élelmiszerláncbiztonsági - földhivatali - földművelügyi Állategzségügyi 10.2 Földhivatali 11 Hatósági Hatósági Oktatási - általános hatósági 11.2 Építügyi - Nemzeti Energetikusi 11.3 Törvényességi Felügyeleti Hálózattal kapcsolatos 11.4 Bányászati - oktatással kapcsolatos 11.5 Szociális Gyámügyi - építügyi 11.6 Igazságügyi - törvényességi felügyeleti - bányafelügyeleti igazgatási - szociális gyámügyi - pártfogó felügyelői igazságügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beszerzi, Beruházási Üzemelteti - informatikai 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Bérgazdálkodási 12.5 Projekt 13 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Jogi - jogi - perképviseleti 13.2 Humánpolitikai - koordinációs - humánpolitikai 14 Mindösszesen: A Baranya Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Bólyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati

40 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 2 Hegyháti Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 3 Pécsváradi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 4 Sellyei Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 5 Szentlőrinci Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 6 Komlói Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 6.4 Foglalkoztatási 6.5 Földhivatali - szociális gyámügyi

41 6.6 Népegzségügyi - igazságügyi - építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 7 Mohácsi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági, Építügyi, Gyámügyi kormányablak Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 7.3 Társadalombiztosítási - általános járási hatósági 7.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos 7.5 Foglalkoztatási 7.6 Földhivatali - szociális gyámügyi 7.7 Népegzségügyi - igazságügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 8 Siklósi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 8.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 8.4 Foglalkoztatási 8.5 Földhivatali - szociális gyámügyi 8.6 Népegzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 9 Szigetvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 9.2 Hatósági, Építügyi, Gyámügyi kormányablak Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 9.3 Társadalombiztosítási - általános járási hatósági 9.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos 9.5 Foglalkoztatási 9.6 Földhivatali - szociális gyámügyi

42 9.7 Népegzségügyi - igazságügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 10 Pécsi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási 5 11 Kormányablak Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak 11.2 Kormányablak Hatósági Hatósági - ügyfélszolgálati 12.2 Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 12.3 Építügyi Örökségvédelmi - általános járási hatósági 12.4 Népegzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökségvédelmi - népegzségügyi 13 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi 120 Foglalkoztatási 13.1 Közlekedi - közlekedi 13.2 Útügyi - mérügyi műszaki 13.3 Mérügyi Műszaki Biztonsági biztonsági - fogyasztóvédelmi, 13.4 Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti - foglalkoztatási 13.5 Munkavédelmi Munkaügyi közfoglalkoztatási - munkaügyi 13.6 Foglalkoztatási munkavédelmi 14 Családtámogatási Társadalombiztosítási Család- Lakástámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal 14.2 Egzségbiztosítási kapcsolatos - egzségbiztosítási 14.3 Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási 14.4 Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 15 Agrárügyi Földhivatali - földhivatali 15.2 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - erdzeti hatósági 15.3 Erdzeti igazgatási 15.4 Földművelügyi - földművelügyi - növény- talajvédelmi 15.5 Növény- Talajvédelmi - vetőmag Vetőmag- Szaporítóanyag- felügyeleti szaporítóanyag- felügyeleti 16 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Környezetvédelmi környezetvédelmi termzetvédelmi 16.2 Termzetvédelmi

43 17 Mindösszesen: A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 4. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Bék Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Bék Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1481 fő. 2. A Bék Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 8.2 Népegzségügyi 9 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási 47

44 9.2 Adatbázis-kezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek 9.3 Közfoglalkoztatási 9.4 Alapkezelő 9.5 Munkaerőpiaci 10 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Földhivatali - földhivatali 10.2 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 11 Hatósági Építügyi - általános hatósági 11.2 Hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi 11.3 Törvényességi Felügyeleti Hálózattal kapcsolatos 11.4 Igazságügyi - építügyi 11.5 Szociális Gyámügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beszerzi, Beruházási Üzemelteti - informatikai - projekt 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Bérgazdálkodási 12.5 Projekt 13 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Jogi - humánpolitikai - jogi - perképviseleti - koordinációs 13.2 Humánpolitikai 14 Mindösszesen: A Bék Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Béki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 1.3 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali 1.4 Földhivatali - földművelügyi 2 Békcsabai Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási védelmi igazgatási - járási hivatalvezetői titkársági Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi Építügyi Örökségvédelmi - igazságügyi - építügyi - örökségvédelmi

45 2.3.4 Népegzségügyi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 2.4 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi 102 Foglalkoztatási Közlekedi - közlekedi Útügyi - munkaügyi Munkavédelmi Munkaügyi munkavédelmi - foglalkoztatási Foglalkoztatási közfoglalkoztatási Fogyasztóvédelmi 2.5 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Rehabilitációs Ellátási Szakértői - nyugdíjbiztosítási - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 2.6 Agrárügyi Földhivatali - földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - vetőmag Vetőmag- Szaporítóanyag- felügyeleti szaporítóanyag- felügyeleti - földművelügyi Földművelügyi - növény- talajvédelmi Növény- Talajvédelmi 2.7 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Hatósági Komplex Engedélyezi - környezetvédelmi termzetvédelmi Környezetvédelmi Termzetvédelmi Szakértői 3 Gyomaendrődi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 3.4 Foglalkoztatási 3.5 Földhivatali - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - földművelügyi 4 Gyulai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi 4.4 Építügyi Hálózattal kapcsolatos 4.5 Foglalkoztatási 4.6 Földhivatali - oktatással kapcsolatos 4.7 Népegzségügyi - szociális gyámügyi

46 4.8 Nyugdíjbiztosítási - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - földművelügyi 5 Mezőkovácsházai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.3 Foglalkoztatási 5.4 Földhivatali - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 6 Orosházi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi, - oktatással kapcsolatos - Nemzeti Energetikusi 6.4 Foglalkoztatási Hálózattal kapcsolatos 6.5 Földhivatali 6.6 Népegzségügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 7 Sarkadi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 7.3 Foglalkoztatási 7.4 Földhivatali - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 8 Szarvasi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 8.3 Építügyi 8.4 Foglalkoztatási - általános járási hatósági

47 8.5 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali - földművelügyi 9 Szeghalmi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 9.3 Foglalkoztatási 9.4 Földhivatali 19 Mindösszesen: A Bék Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 5. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 2663 fő. 2. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal A B C D 48

48 /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 4.2 Projekt 5 Főigazgatói Titkárság főigazgatói titkársági 6 6 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 2 7 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 5 8 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Normatív Támogatások agrártámogatással kapcsolatos Kérelemkezeli a 8.2 Vidékfejleszti 8.3 Beruházások Kérelemkezeli a 8.4 Helyszíni Ellenőrzi 9 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali 9.2 Földhivatali - földművelügyi 10 Népegzségügyi Laboratóriumi népegzségügyi 10.2 Népegzségügyi Járványügyi 11 Társadalombiztosítási Nyilvántartási Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási 11.2 Egzségbiztosítási pénztári - rehabilitációs igazgatási 11.3 Rehabilitációs Szakértői 12 Gyámügyi Igazságügyi Pártfogó Felügyelői Igazságügyi - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 12.2 Szociális Gyámügyi 13 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 13.2 Munkaerőpiaci 13.3 Alapkezelő 14 Hatósági Építügyi - építügyi 14.2 Oktatási Hatósági - általános hatósági 14.3 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 14.4 Bányászati - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - bányafelügyeleti 15 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi - pénzügyi, gazdálkodási 15.2 Számviteli számviteli 15.3 Beruházási, Beszerzi Üzemelteti - informatikai 15.4 Informatikai 15.5 Támogatási Bérgazdálkodási 16 Jogi Koordinációs Jogi Perképviseleti - jogi - perképviseleti 16.2 Koordinációs, Szervezi Iratkezeli - koordinációs - humánpolitikai 16.3 Humánpolitikai 17 Mindösszesen: 748

49 3. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Cigándi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 2 Edelényi Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 2.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - oktatással kapcsolatos - igazságügyi 2.4 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 2.5 Földhivatali 2.6 Népegzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 3 Encsi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 3.4 Foglalkoztatási 3.5 Földhivatali - igazságügyi 3.6 Népegzségügyi - szociális gyámügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 4 Gönci Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - általános járási hatósági 4.3 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 5 Kazincbarcikai Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.2 Hatósági Hatósági 2. - okmányirodai

50 5.4 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 5.5 Foglalkoztatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 6 Mezőcsáti Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - általános járási hatósági 6.3 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 7 Mezőkövesdi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági kormányablak 7.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 7.4 Élelmiszerláncbiztonsági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Állategzségügyi 7.5 Foglalkoztatási - igazságügyi 7.6 Földhivatali - szociális gyámügyi 7.7 Népegzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 8 Miskolci Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági 1. - általános járási hatósági Hatósági Hatósági 3. - oktatással kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi Építügyi Örökségvédelmi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Népegzségügyi - építügyi - örökségvédelmi - szociális gyámügyi - népegzségügyi 8.4 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Rehabilitációs Ellátási Szakértői - nyugdíjbiztosítási - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 8.5 Foglalkoztatási, Munkaügyi Munkavédelmi Foglalkoztatási - foglalkoztatási

51 8.5.2 Munkaügyi Munkavédelmi Ellenőrzi közfoglalkoztatási - munkaügyi munkavédelmi 8.6 Élelmiszerláncbiztonsági, Növény- Talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - növény- talajvédelmi Növény- Talajvédelmi 8.7 Agrárügyi Erdzeti - erdzeti hatósági Földművelügyi igazgatási - földművelügyi Ingatlan-nyilvántartási - földhivatali Földméri Földügyi 8.8 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Környezetvédelmi Termzetvédelmi környezetvédelmi termzetvédelmi Szakértői Környezetvédelmi Hatósági Komplex Engedélyezi 8.9 Közlekedi Fogyasztóvédelmi Közlekedi - közlekedi Útügyi - mérügyi műszaki Mérügyi Műszaki Biztonsági biztonsági - fogyasztóvédelmi, Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti 9 Ózdi Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 9.2 Hatósági 9.3 Gyámügyi Igazságügyi - okmányirodai - általános járási hatósági 9.4 Társadalombiztosítási - Nemzeti Energetikusi 9.5 Építügyi Hálózattal kapcsolatos 9.6 Foglalkoztatási 9.7 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - nyugdíjbiztosítási - építügyi - földhivatali - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - földművelügyi 10 Putnoki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 10.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 10.3 Foglalkoztatási - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 11 Sárospataki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 11.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 11.3 Élelmiszerlánc- - általános járási hatósági biztonsági - oktatással kapcsolatos Állategzségügyi

52 11.4 Építügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi 11.5 Foglalkoztatási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földművelügyi 12 Sátoraljaújhelyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 12.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 12.3 Társadalombiztosítási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 12.4 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos 12.5 Földhivatali - igazságügyi - szociális gyámügyi nyugdíjbiztosítási - földhivatali - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - földművelügyi 13. Szerencsi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 13.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási 13.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 13.4 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos 13.5 Földhivatali - igazságügyi - szociális gyámügyi 13.6 Népegzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 14 Szikszói Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 14.2 Hatósági, Gyámügyi - általános járási hatósági Igazságügyi 14.3 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 15 Tiszaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 15.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 15.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági 15.4 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - földművelügyi 16 Tokaji Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak

53 16.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 16.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 17 Mindösszesen: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 6. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Budapest Főváros Kormányhivatala teljes létszámkerete 5782 fő. 2. A Budapest Főváros Kormányhivatala A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Főigazgatói Titkárság főigazgatói titkársági 8 6 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 3 7 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 6 8 Metrológiai Műszaki Felügyeleti Piacfelügyeleti mérügyi műszaki biztonsági 8.2 Műszaki Felügyeleti 49

54 8.3 Mechanikai Mérek a 8.4 Elektromos, Hő zikai Optikai Mérek 8.5 Sugár zikai Kémiai Mérek 9 Egzségbiztosítási Ki zetőhelyi Ellenőrzi egzségbiztosítási pénztári 9.2 Méltányossági Megtéríti 9.3 Jogorvoslati 10 Népegzségügyi Hatósági Koordinációs népegzségügyi 10.2 Működtámogató Statisztikai 10.3 Kórházhigién, Nemzetközi Oltóhelyi Foglalkozásegzségügyi 10.4 Járványügyi, Nemzetközi Repülőtéri Hajózási Kirendeltségi 10.5 Laboratóriumi 10.6 Nemfertőző Betegségek a 10.7 Népegzségügyi Népegzségügyi Egzségügyi Igazgatási, Nyilvántartási 11 Nyugdíjbiztosítási Nyilvántartási 1. - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási 11.2 Nyilvántartási Nyilvántartási Nyugdíj- CsaládtámogatásiJogorvoslati 11.5 Nyugdíj-felülvizsgálati 11.6 Ellenőrzi 11.7 Nyugdíjbiztosítási Koordinációs Méltányossági Ügyek a 12 Gyámügyi Igazságügyi Felnőttkorú Bűnelkövetők Pártfogó Felügyelői a - szociális gyámügyi - pártfogó felügyelői igazságügyi 12.2 Fiatalkorú Bűnelkövetők Pártfogó - lakáscélú állami támogatási Felügyelői a 12.3 Szociális Gyámügyi 12.4 Lakástámogatási Igazságügyi 12.5 Kárpótlási 13 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási Igazgatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 13.2 Alapkezelő 13.3 Munkaerőpiaci 14 Rehabilitációs Rehabilitációs Hatósági rehabilitációs igazgatási 14.2 Rehabilitációs Szakértői 14.3 Orvos Szakértői 14.4 Nyilvántartási Rendszerek a 14.5 Rehabilitációs Akkreditációs Ellenőrzi 14.6 Rehabilitációs Támogatások a 15 Építügyi Örökségvédelmi, Hatósági, 110 Oktatási Törvényességi Felügyeleti 15.1 Építügyi - általános hatósági 15.2 Örökségvédelmi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 15.3 Hatósági 1. - törvényességi felügyeleti 15.4 Hatósági Oktatási - oktatással kapcsolatos 15.6 Törvényességi Felügyeleti - építügyi - örökségvédelmi

55 16 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi pénzügyi, gazdálkodási számviteli 16.2 Számviteli 16.3 Költségveti 16.4 Üzemelteti 16.5 Vagyongazdálkodási 16.6 Gazdálkodási Beszerzi 16.7 Karbantartási 16.8 Támogatási Ellátási 16.9 Bérgazdálkodási Bevételi Projektelszámolási Kontrolling Logisztikai Közbeszerzi 17 Jogi Koordinációs Perképviseleti - perképviseleti 17.2 Koordinációs - jogi 17.3 Szervezi - koordinációs 17.4 Jogi 18 Informatikai Informatikai 1. informatikai 18.2 Informatikai Informatikai Informatikai Informatikai Informatikai Közlekedi Útügyi közlekedi 19.2 Hídügyi 19.3 Hajóüzem Biztonsági Regiszteri 19.4 Hajózási Engedélyezi Ellenőrzi 19.5 Kikötői 19.6 Közleked Hatósági 20 Földméri, Távérzékeli Földhivatali Alaphálózati Államhatárügyi - földméri távérzékeli 20.2 Távérzékeli - földhivatali 20.3 Kozmikus Geodéziai 20.4 Szolgáltató 20.5 Térinformatikai 20.6 Mezőgazdasági Távérzékeli Helyszíni Ellenőrzi 20.7 MePAR Fejleszti Koordinációs Üzemelteti 20.8 Földügyi Fejleszti Üzemelteti 20.9 Földhivatali Igazgatási Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi 21 Kereskedelmi, Haditechnikai, 93 Exportellenőrzi Nemesfémhitelesíti 21.1 Kereskedelmi kereskedelmi, haditechnikai, 21.2 Idegenforgalmi Közraktározásfelügyeleti exportellenőrzi nemesfémhitelesíti 21.3 Haditechnikai 21.4 Exportellenőrzi 21.5 Nemesfémhitelesíti Pénzmosás Felügyeleti 21.6 Nemesfém Nyilvántartási, Ellenőrzi Vizsgálati 22 Állampolgársági Anyakönyvi 236

56 22.1 Hazai Anyakönyvi 1. honosított határon túli anyakönyvezsel 22.2 Hazai Anyakönyvi 2. kapcsolatos 22.3 Hazai Anyakönyvi Nyilvántartó Adatszolgáltató 22.4 Egyszerűsített Honosítási 22.5 Névváltoztatási Anyakönyvi 22.6 Honosítási Állampolgárság Megállapítási 22.7 Honosítottak Határon Túliak Okmányügyi a 23 Humánpolitikai Humánpolitikai 1. humánpolitikai 23.2 Humánpolitikai Humánpolitikai Mindösszesen: Budapest Főváros Kormányhivatala kerületi hivatalai A B C D Kerületi Hivatal/ Feladat Létszám 1 Budapest Főváros Kormányhivatala I. Kerületi Hivatala Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 1.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 1.3 Építügyi Örökségvédelmi - általános járási hatósági - igazságügyi 1.4 Építfelügyeleti - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - építügyi - örökségvédelmi 2 Budapest Főváros Kormányhivatala II. Kerületi Hivatala Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 2.2 Hatósági 1. - járási védelmi igazgatási 2.3 Hatósági 2. - általános járási hatósági 2.4 Gyámügyi Igazságügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 2.5 Népegzségügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - népegzségügyi 3 Budapest Főváros Kormányhivatala III. 438 Kerületi Hivatala 3.1 Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Hatósági 1. - általános járási hatósági Hatósági 2. - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - foglalkoztatási Foglalkoztatási közfoglalkoztatási 3.3 Rehabilitációs Ellátási Szakértői Alapellátási rehabilitációs igazgatási Soros Ellátási Foglalkozási Rehabilitációs Rehabilitációs Szakértői Rehabilitációs Szakértői Munkavédelmi Munkaügyi 88

57 3.4.1 Munkavédelmi Ellenőrzi munkaügyi munkavédelmi Munkaügyi Ellenőrzi Munkavédelmi Munkaügyi Hatósági Behajtási 3.5 Közleked Felügyeleti Járművezető Vizsgáztatási közlekedi Utánképzi Műszaki Forgalmi Útügyi 4 Budapest Főváros Kormányhivatala IV. 105 Kerületi Hivatala 4.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 4.2 Hatósági 1. - járási védelmi igazgatási 4.3 Hatósági 2. - általános járási hatósági 4.4 Gyámügyi Igazságügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 4.5 Foglalkoztatási - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 5 Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Hatósági - általános járási hatósági Közneveli - igazságügyi - oktatással kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi - népegzségügyi Építfelügyeleti Népegzségügyi 5.3 Fogyasztóvédelmi Fogyasztóvédelmi fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti Fogyasztó-kapcsolati 6 Budapest Főváros Kormányhivatala VI. 100 Kerületi Hivatala 6.1 Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak 6.2 Kormányablak 2. - járási védelmi igazgatási 6.3 Hatósági - általános járási hatósági 6.4 Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 6.5 Népegzségügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi 7 Budapest Főváros Kormányhivatala VII. 55 Kerületi Hivatala 7.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 7.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási 7.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 8 Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. 617 Kerületi Hivatala

58 8.1 Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak 2. - általános járási hatósági Hatósági - igazságügyi Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 8.3 Családtámogatási Családtámogatási 1. családtámogatási lakáscélú Családtámogatási 2. állami támogatásokkal kapcsolatos Családtámogatási Családtámogatási Családtámogatási Nyugdíjbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjmegállapítási 1. nyugdíjbiztosítási Nyugdíjmegállapítási Nyugdíjmegállapítási Adategyezteti Adategyezteti Adategyezteti Adategyezteti Ügyfélszolgálati Központi Ügykezeli Nemzetközi Adategyezteti Nemzetközi Fegyveres Nyugdíjmegállapítási Nemzetközi Nyugdíjmegállapítási Nemzetközi Nyugdíjmegállapítási 2. 9 Budapest Főváros Kormányhivatala IX. 88 Kerületi Hivatala 9.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 9.2 Hatósági 1. - járási védelmi igazgatási 9.3 Hatósági 2. - általános járási hatósági 9.4 Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 9.5 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 9.6 Foglalkoztatási Ellátási 10 Budapest Főváros Kormányhivatala X. Kerületi Hivatala Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 10.2 Hatósági 1. - járási védelmi igazgatási 10.3 Hatósági 2. - általános járási hatósági 10.4 Gyámügyi Igazságügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 10.5 Népegzségügyi - népegzségügyi 11 Budapest Főváros Kormányhivatala XI. 320 Kerületi Hivatala 11.1 Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási 4

59 11.2 Hatósági Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak 2. - általános járási hatósági Hatósági 1. - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos Hatósági Gyámügyi, Igazságügyi Családi - igazságügyi Csődvédelmi - oktatással kapcsolatos Népegzségügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 11.3 Földhivatali Ingatlan-nyilvántartási 1. földhivatali Ingatlan-nyilvántartási Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Földhivatali Ügyfélszolgálati Földhivatali Ügyiratkezeli 12 Budapest Főváros Kormányhivatala XII. 117 Kerületi Hivatala 12.1 Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 12.3 Műszaki Engedélyezi Műszaki Biztonsági méri műszaki biztonsági Villamosenergia-ipari Mechanikai Közüzemi Hitelesítek a Folyadékmechanikai Hitelesítek a 13 Budapest Főváros Kormányhivatala XIII. 462 Kerületi Hivatala 13.1 Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati Hatósági 1. kormányablak Hatósági 2. - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - Nemzeti Energetikusi Foglalkoztatási Hálózattal kapcsolatos Lakástámogatási - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 13.3 Központi Okmányirodai Személyi Okmány okmányirodai Gépjármű Okmány Személyes Ügyfélszolgálatot Támogató 13.4 Egzségbiztosítási Ügyviteli egzségbiztosítási pénztári

60 Nyilvántartási Nyilvántartási Szakellátási Pénzbeli Ellátási Pénzbeli Ellátási Egzségbiztosítási Cegléd Egzségbiztosítási Vác 14 Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. 241 Kerületi Hivatala 14.1 Kerületi Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Hatósági 1. - járási védelmi igazgatási Hatósági Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági Népegzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - népegzségügyi 14.3 Földhivatali Ingatlan-nyilvántartási 1. földhivatali Ingatlan-nyilvántartási Ingatlan-nyilvántartási Földméri Földügyi Földhivatali Ügyfélszolgálati Ügyiratkezeli 15 Budapest Főváros Kormányhivatala XV. Kerületi Hivatala Kormányablak - ügyfélszolgálati 15.2 Hatósági kormányablak 15.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 16 Budapest Főváros Kormányhivatala XVI. Kerületi Hivatala Kormányablak - ügyfélszolgálati 16.2 Hatósági 1. kormányablak 16.3 Hatósági 2. - járási védelmi igazgatási 16.4 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 16.5 Foglalkoztatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti 17 Budapest Főváros Kormányhivatala XVII. 74 Kerületi Hivatala 17.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 17.2 Hatósági kormányablak

61 17.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 18 Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatala 18.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 18.2 Hatósági 1. kormányablak 18.3 Hatósági 2. - járási védelmi igazgatási 18.4 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 18.5 Foglalkoztatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 19 Budapest Főváros Kormányhivatala XIX. Kerületi Hivatala 19.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 19.2 Hatósági kormányablak 19.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 20 Budapest Főváros Kormányhivatala XX. Kerületi Hivatala 20.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 20.2 Hatósági 1. kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 20.3 Hatósági 2. - Nemzeti Energetikusi 20.4 Gyámügyi Igazságügyi Hálózattal kapcsolatos 20.5 Foglalkoztatási - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 20.6 Népegzségügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi 21 Budapest Főváros Kormányhivatala XXI. Kerületi Hivatala 21.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 21.2 Hatósági kormányablak 21.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 21.4 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 22 Budapest Főváros Kormányhivatala XXII. Kerületi Hivatala 22.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 22.2 Hatósági kormányablak

62 22.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 23 Budapest Főváros Kormányhivatala XXIII. 29 Kerületi Hivatala 23.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 23.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 24 Mindösszesen: Budapest Főváros Kormányhivatala szervezeti felépíte 7. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Csongrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1655 fő. 2. A Csongrád Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 50

63 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz - állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 7 7 Népegzségügyi Élelmiszerláncbiztonsági Népegzségügyi Járványügyi - népegzségügyi 7.2 Laboratóriumi - élelmiszerlánc-biztonsági 7.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földművelügyi 8 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 8.2 Munkaerőpiaci 8.3 Alapkezelő 9 Jogi Hatósági Hatósági Építügyi Oktatási - építügyi - általános hatósági 9.2 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi 9.3 Szociális, Igazságügyi Gyámügyi Hálózattal kapcsolatos 9.4 Társadalombiztosítási - oktatással kapcsolatos 9.5 Rehabilitációs Ellátási Szakértői - törvényességi felügyeleti 9.6 Földhivatali - pártfogó felügyelői 9.7 Jogi Koordinációs igazságügyi - szociális gyámügyi - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - rehabilitációs igazgatási - földhivatali 10 Működt Támogató Pénzügyi - pénzügyi, gazdálkodási 10.2 Beszerzi, Beruházási Üzemelteti számviteli - informatikai 10.3 Informatikai - humánpolitikai 10.4 Számviteli Támogatási - koordinációs 10.5 Humánpolitikai 10.6 Projekt 12 Mindösszesen: A Csongrád Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Csongrádi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.3 Foglalkoztatási 1.4 Földhivatali - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 2 Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Agrárügyi Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Földművelügyi - földművelügyi - élelmiszerlánc-biztonsági

64 2.2.3 Élelmiszerláncbiztonsági állategzségügyi - földhivatali Állategzségügyi Földhivatali 2.3 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Normatív Támogatások agrártámogatással kapcsolatos Kérelemkezeli a Vidékfejleszti Beruházások Kérelemkezeli a Helyszíni Ellenőrzi 2.4 Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati Családtámogatási Társadalombiztosítási kormányablak - családtámogatási lakáscélú állami Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi támogatások - egzségbiztosítási Építügyi pénztári Foglalkoztatási - nyugdíjbiztosítási Népegzségügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - népegzségügyi 3 Kisteleki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 3.4 Foglalkoztatási 4 Makói Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.3 Foglalkoztatási 4.4 Földhivatali - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 5 Mórahalmi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.3 Foglalkoztatási

65 5.4 Földhivatali - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 6 Szegedi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági Oktatási - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Népegzségügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 6.4 Hatósági Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi - földhivatali Környezetvédelmi Termzetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi - közlekedi Közlekedi - mérügyi műszaki Útügyi biztonsági Mérügyi Műszaki Biztonsági - földművelügyi Földhivatali 6.5 Foglalkoztatási Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási - foglalkoztatási Munkavédelmi Munkaügyi közfoglalkoztatási - munkaügyi Fogyasztóvédelmi munkavédelmi - rehabilitációs igazgatási 6.6 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatások - egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 7 Szentesi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 7.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 7.4 Foglalkoztatási 7.5 Földhivatali - igazságügyi

66 7.6 Népegzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 8 Mindösszesen A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 fő. 2. A Fejér Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Népegzségügyi Népegzségügyi - népegzségügyi 8.2 Járványügyi 51

67 8.3 Laboratóriumi 9 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási 9.2 Adatbázis-kezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek 9.3 Közfoglalkoztatási - rehabilitációs igazgatási 9.4 Munkaerőpiaci Alapkezelő 9.5 Rehabilitációs Szakértői 10 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Földhivatali - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági 10.2 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földművelügyi 11 Hatósági Építügyi - építügyi 11.2 Hatósági Oktatási - általános hatósági 11.3 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 11.4 Igazságügyi 11.5 Szociális Gyámügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beruházási Üzemelteti - informatikai 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Beszerzi 12.5 Projekt 13 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Jogi - jogi - perképviseleti 13.2 Humánpolitikai - koordinációs - humánpolitikai 14 Mindösszesen: A Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Bicskei Járási Hivatal Okmányirodai - okmányirodai - járási védelmi igazgatási 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 1.3 Élelmiszerlánc-biztonság Állategzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 1.4 Foglalkoztatási 1.5 Földhivatali - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - földművelügyi 2 Dunaújvárosi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 2.2 Hatósági kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági

68 2.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos 2.5 Építügyi 2.6 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 2.7 Földhivatali - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági 2.8 Népegzségügyi állategzségügyi 2.9 Társadalombiztosítási - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti - földművelügyi 3 Enyingi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 4 Gárdonyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 5 Martonvásári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 5.3 Foglalkozatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 6 Móri Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 6.2 Hatósági kormányablak - járási védelmi igazgatási 6.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 6.4 Foglalkoztatási 6.5 Földhivatali - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos

69 6.6 Népegzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 7 Sárbogárdi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 7.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági 7.4 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 8 Székesfehérvári Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - szociális gyámügyi Népegzségügyi - igazságügyi - építügyi - örökségvédelmi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 8.4 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási Közlekedi - közlekedi - munkaügyi Útügyi munkavédelmi Munkavédelmi Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztóvédelmi Mérügyi Műszaki Biztonsági - mérügyi műszaki biztonsági 8.5 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási Pénzbeli Ellátási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal Egzségbiztosítási kapcsolatos - egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 8.6 Agrárügyi Földhivatali - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi állategzségügyi - földművelügyi

70 8.6.3 Földművelügyi - növény- talajvédelmi Növény- Talajvédelmi - vetőmag- szaporítóanyag-felügyeleti Vetőmag- Szaporítóanyagfelügyeleti 8.7 Környezetvédelmi Termzetvédelmi környezetvédelmi termzetvédelmi Engedélyezi Szakhatósági Felügyeleti Végrehajtási 9 Mindösszesen: A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 9. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1530 fő. 2. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási 4.1 Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 5 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató 7.1 Kérelemkezeli agrártámogatással kapcsolatos 7.2 Helyszíni Ellenőrzi

71 8 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 8.2 Laboratóriumi 9 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári 9.2 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási 9.3 Közfoglalkoztatási 9.4 Munkaerőpiaci Alapkezelő - rehabilitációs igazgatási 9.5 Rehabilitációs Szakértői 10 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Földhivatali - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 10.2 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - földművelügyi 11 Hatósági Építügyi - építügyi 11.2 Hatósági Oktatási - általános hatósági 11.3 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti 12 Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi - pártfogó felügyelői Szociális Gyámügyi igazságügyi - szociális gyámügyi 13 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 13.2 Beszerzi, Beruházási Üzemelteti - informatikai 13.3 Informatikai 13.4 Támogatási Bérgazdálkodási 13.5 Projekt 14 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Szervezi - koordinációs - humánpolitikai 14.2 Humánpolitikai Jogi - jogi - perképviseleti 15 Mindösszesen: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Csornai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 1.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 1.4 Foglalkoztatási 1.5 Földhivatali - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági

72 1.6 Népegzségügyi állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 2 Kapuvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági 2.4 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 3 Mosonmagyaróvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági kormányablak 3.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 3.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 3.5 Építügyi - oktatással kapcsolatos 3.6 Foglalkoztatási 3.7 Földhivatali - szociális gyámügyi 3.8 Népegzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 4 Pannonhalmi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 5 Soproni Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - okmányirodai 5.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 5.3 Gyámügyi Igazságügyi - Nemzeti Energetikusi 5.4 Élelmiszerláncbiztonsági Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos Állategzségügyi 5.5 Építügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi 5.6 Foglalkoztatási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 5.7 Földhivatali

73 5.8 Népegzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - földművelügyi 6 Téti Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 7 Győri Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - szociális gyámügyi - igazságügyi Népegzségügyi - építügyi - örökségvédelmi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 7.4 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási Közlekedi - közlekedi Útügyi - munkaügyi Munkavédelmi Munkaügyi munkavédelmi - foglalkoztatási Foglalkoztatási közfoglalkoztatási Fogyasztóvédelmi - fogyasztóvédelmi, Mérügyi Műszaki Biztonsági piacfelügyeleti - mérügyi műszaki biztonsági 7.5 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási Pénzbeli Ellátási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal Egzségbiztosítási kapcsolatos - egzségbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 7.6 Agrárügyi Környezetvédelmi Földhivatali - földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi Földművelügyi - növény- talajvédelmi Növény- Talajvédelmi - vetőmag- szaporítóanyagfelügyeleti Vetőmag- Szaporítóanyagfelügyeleti - környezetvédelmi termzetvédelmi Környezetvédelmi Termzetvédelmi 8 Mindösszesen: A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

74 10. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete: 1939 fő. 2. A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási 4.1 Állami Főépítz állami főépítzi 5 Főigazgatói Titkárság főigazgatói titkársági 6 6 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 7 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 8 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató 8.1 Mezőgazdasági Vidékfejleszti Támogatások Kérelemkezeli a 8.2 Helyszíni Ellenőrzi 9 Élelmiszerlánc- biztonsági Földhivatali 9.1 Élelmiszerlánc- biztonsági Állategzségügyi agrártámogatással kapcsolatos - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali 9.2 Földhivatali - földművelügyi

75 10 Népegzségügyi Népegzségügyi népegzségügyi 10.2 Laboratóriumi 11 Társadalombiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási 11.2 Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári 11.3 Rehabilitációs Szakértői - rehabilitációs igazgatási 12 Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi - pártfogó felügyelői 12.2 Szociális Gyámügyi igazságügyi - szociális gyámügyi 13 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 13.2 Munkaerőpiaci 13.3 Alapkezelő 14 Hatósági Építügyi - építügyi 14.2 Oktatási Hatósági - általános hatósági 14.3 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti 15 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 15.2 Támogatási Bérgazdálkodási - informatikai 15.3 Beruházási, Beszerzi Üzemelteti 15.4 Informatikai 15.5 Projekt 16 Jogi Koordinációs Humánpolitikai Szervezi - humánpolitikai - jogi 16.2 Jogi Perképviseleti - perképviseleti - koordinációs 16.3 Koordinációs 16.4 Iratkezeli 17 Mindösszesen: A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Balmazújvárosi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági 1.4 Népegzségügyi - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - népegzségügyi - földművelügyi 2 Berettyóújfalui Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 2.2 Hatósági Építügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 2.4 Társadalombiztosítási - Nemzeti Energetikusi

76 2.5 Élelmiszerláncbiztonsági Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos Állategzségügyi 2.6 Foglalkoztatási - építügyi 2.7 Földhivatali - igazságügyi 2.8 Népegzségügyi - szociális gyámügyi - nyugdíjbiztosítási - népegzségügyi - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 3 Derecskei Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági kormányablak 3.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 3.4 Élelmiszerláncbiztonsági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Állategzségügyi 3.5 Foglalkoztatási - igazságügyi - szociális gyámügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 4 Hajdúböszörményi Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi - okmányirodai Építügyi - járási védelmi igazgatási 4.3 Társadalombiztosítási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - építügyi 4.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi - nyugdíjbiztosítási 4.5 Foglalkoztatási 4.6 Földhivatali - népegzségügyi 4.7 Népegzségügyi - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 5 Hajdúhadházi Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - okmányirodai 5.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási 5.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 5.4 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 6 Hajdúnánási Járási Hivatal 55

77 6.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 6.4 Foglalkoztatási - igazságügyi - szociális gyámügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 7 Hajdúszoboszlói Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - okmányirodai 7.2 Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi - járási védelmi igazgatási Építügyi - általános járási hatósági 7.3 Foglalkoztatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - építügyi - igazságügyi 7.4 Földhivatali - szociális gyámügyi 7.5 Népegzségügyi - népegzségügyi - földhivatali - földművelügyi 8 Nyíradonyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 8.2 Hatósági kormányablak 8.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 8.4 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 9 Püspökladányi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 9.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 9.4 Foglalkoztatási 9.5 Földhivatali - igazságügyi - szociális gyámügyi - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 10 Debreceni Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak 2.

78 10.3 Hatósági Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi Népegzségügyi - örökségvédelmi - szociális gyámügyi - népegzségügyi 10.4 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási Pénzbeli Ellátási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 10.5 Foglalkoztatási, Munkaügyi Munkavédelmi Foglalkoztatási - foglalkoztatási Munkaügyi Ellenőrzi közfoglalkoztatási Munkavédelmi Ellenőrzi - munkaügyi munkavédelmi 10.6 Élelmiszerlánc- 48 biztonsági, Növény- Talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi 1. - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - növény- talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi 2. - vetőmag- szaporítóanyagfelügyeleti Növény- Talajvédelmi Vetőmag- Szaporítóanyagfelügyeleti 10.7 Agrárügyi Erdőfelügyeleti - erdzeti hatósági Erdőtervezi igazgatási Földművelügyi - földművelügyi Ingatlan-nyilvántartási - földhivatali Földméri Földügyi 10.8 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Jogi Hatósági Nyilvántartó környezetvédelmi termzetvédelmi Hulladékgazdálkodási Integrált Környezetvédelmi Termzetvédelmi 10.9 Közlekedi Fogyasztóvédelmi Fogyasztóvédelmi Képzi Vizsgáztatási - közlekedi - mérügyi műszaki Útügyi biztonsági Járműműszaki Járműforgalmi Mérügyi Műszaki Biztonsági 11 Mindösszesen: A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

79 11. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Heves Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Heves Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1262 fő. 2. A Heves Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 2 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 4 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állatvédelmi 8.2 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 9 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 9.2 Egzségfejleszti Igazgatási 54

80 10 Társadalombiztosítási Családtámogatási Call Center - családtámogatási lakáscélú állami 10.2 Egzségbiztosítási támogatások - egzségbiztosítási 10.3 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi pénztári - nyugdíjbiztosítási 11 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 11.2 Munkaerőpiaci 11.3 Alapkezelő 12 Hatósági Hatósági, Építügyi Oktatási - általános hatósági 12.2 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 12.3 Igazságügyi 12.4 Szociális Gyámügyi - építügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 13 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 13.2 Beruházási, Üzemelteti - informatikai Vagyongazdálkodási 13.3 Informatikai 13.4 Támogatási Bérgazdálkodási 14 Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai - humánpolitikai - jogi 14.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs - perképviseleti - koordinációs 15 Mindösszesen: A Heves Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Bélapátfalvai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - földművelügyi 2 Egri Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi Népegzségügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - népegzségügyi 2.3 Agrárügyi Környezetvédelmi Földművelügyi - földművelügyi Erdzeti - erdzeti hatósági Növény- Talajvédelmi igazgatási - növény- talajvédelmi

81 2.3.4 Élelmiszerláncbiztonsági, Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Földhivatali - földhivatali Környezetvédelmi Termzetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi 2.4 Foglalkoztatási, Családtámogatási 149 Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Rehabilitációs Ellátási - nyugdíjbiztosítási Szakértői Foglalkoztatási - keresőképesség Munkaügyi Munkavédelmi keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási - munkaügyi munkavédelmi 2.5 Műszaki Engedélyezi Fogyasztóvédelmi Közlekedi - közlekedi Útügyi - fogyasztóvédelmi, Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti 3 Füzesabonyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 3.4 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 3.5 Földhivatali 3.6 Népegzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 4 Gyöngyösi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági kormányablak 4.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 4.4 Élelmiszerláncbiztonsági - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos Állategzségügyi 4.5 Építügyi - oktatással kapcsolatos 4.6 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 4.7 Földhivatali 4.8 Nyugdíjbiztosítási Családtámogatási - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi - földhivatali - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - földművelügyi 5 Hatvani Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 5.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási 5.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági

82 5.4 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos 5.5 Földhivatali - szociális gyámügyi 5.6 Népegzségügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 6 Hevesi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 6.4 Foglalkoztatási 6.5 Földhivatali - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - földművelügyi 7 Pétervásárai Járási Hivatal Okmányirodai - okmányirodai - járási védelmi igazgatási 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 7.3 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 8 Mindösszesen: A Heves Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

83 12. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1507 fő. 2. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási 4.1 Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 4 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató 7.1 Mezőgazdasági Vidékfejleszti Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi agrártámogatással kapcsolatos 8 Népegzségügyi Népegzségügyi népegzségügyi 8.2 Járványügyi 9 Társadalombiztosítási 9.1 Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Ellenőrzi 9.2 Adatbázis-kezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási

84 10 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 10.2 Munkaerőpiaci 10.3 Alapkezelő 11 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Földhivatali - földhivatali 11.2 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 12 Hatósági Hatósági Oktatási - általános hatósági 12.2 Építügyi - Nemzeti Energetikusi 12.3 Törvényességi Felügyeleti Hálózattal kapcsolatos 12.4 Bányászati - oktatással kapcsolatos 12.5 Igazságügyi 12.6 Szociális Gyámügyi - építügyi - törvényességi felügyeleti - bányafelügyeleti igazgatási - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 13 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 13.2 Beszerzi Üzemelteti - informatikai 13.3 Beruházási Vagyongazdálkodási 13.4 Informatikai 13.5 Támogatási Bérgazdálkodási 14 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Jogi - koordinációs - jogi - perképviseleti 14.2 Humánpolitikai - humánpolitikai 15 Mindösszesen: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Jászapáti Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 2 Jászberényi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 2.2 Hatósági kormányablak 2.3 Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási 2.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 2.5 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos 2.6 Földhivatali - szociális gyámügyi 2.7 Népegzségügyi - igazságügyi

85 2.8 Társadalombiztosítási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - földművelügyi 3 Karcagi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 3.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 3.5 Építügyi - oktatással kapcsolatos 3.6 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 3.7 Földhivatali 3.8 Népegzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági 3.9 Társadalombiztosítási állategzségügyi - építügyi - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - földművelügyi 4 Kunhegyesi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 5 Kunszentmártoni Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak 5.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 5.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági 5.4 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - földművelügyi 6 Mezőtúri Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak 6.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Állategzségügyi 6.4 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi

86 6.5 Népegzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - népegzségügyi - földművelügyi 7 Tiszafüredi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak 7.3 Foglalkoztatási - járási védelmi igazgatási 7.4 Földhivatali - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - foglalkoztatási közfoglalkoztatási - földhivatali - földművelügyi 8 Törökszentmiklósi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 8.3 Építügyi - oktatással kapcsolatos 8.4 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi 8.5 Földhivatali - igazságügyi - építügyi - földhivatali - földművelügyi 9 Szolnoki Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - szociális gyámügyi Népegzségügyi - igazságügyi - építügyi - örökségvédelmi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 9.4 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási Közlekedi - közlekedi Útügyi - munkaügyi Munkavédelmi Munkaügyi munkavédelmi - foglalkoztatási Foglalkoztatási közfoglalkoztatási Fogyasztóvédelmi - fogyasztóvédelmi, Mérügyi Műszaki piacfelügyeleti Biztonsági - mérügyi műszaki biztonsági

87 9.5 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási Pénzbeli Ellátási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - keresőképesség Rehabilitációs Ellátási Szakértői keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 9.6 Agrárügyi Földhivatali - földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi Földművelügyi Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Vetőmag- Szaporítóanyagfelügyeleti - vetőmag- szaporítóanyagfelügyeleti 9.7 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Környezetvédelmi környezetvédelmi termzetvédelmi Termzetvédelmi 10 Mindösszesen: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 13. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1075 fő. 2. A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 56

88 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állatvédelmi 8.2 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 9 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 9.2 Egzségfejleszti Igazgatási 10 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 10.2 Munkaerőpiaci Alapkezeli - egzségbiztosítási 10.3 Egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási 10.4 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi 11 Hatósági Hatósági Oktatási - általános hatósági 11.2 Építügyi - Nemzeti Energetikusi 11.3 Törvényességi Felügyeleti Hálózattal kapcsolatos 11.4 Igazságügyi - építügyi 11.5 Szociális Gyámügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beruházási, Üzemelteti - informatikai Vagyongazdálkodási 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Bérgazdálkodási 12.5 Projekt 13 Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai - humánpolitikai - jogi 13.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs - perképviseleti - koordinációs 14 Mindösszesen: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Esztergomi Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - okmányirodai 1.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási

89 1.3 Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági 1.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 1.5 Építügyi - oktatással kapcsolatos 1.6 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi 1.7 Földhivatali - földhivatali 1.8 Népegzségügyi - népegzségügyi 1.9 Társadalombiztosítási - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos - földművelügyi 2 Kisbéri Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 2.4 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 3 Oroszlányi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 4 Komáromi Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - okmányirodai 4.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 4.3 Építügyi - általános járási hatósági 4.4 Foglalkoztatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 4.5 Földhivatali - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi - földhivatali 4.6 Népegzségügyi - népegzségügyi - földművelügyi 5 Tatai Járási Hivatal 57

90 5.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 5.3 Foglalkoztatási 5.4 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 6 Tatabányai Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi Hatósági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Népegzségügyi - igazságügyi - népegzségügyi Gyámügyi - szociális gyámügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 6.3 Agrárügyi Környezetvédelmi Földművelügyi - földművelügyi Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági, Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - környezetvédelmi Környezetvédelmi Termzetvédelmi termzetvédelmi - földhivatali Földhivatali 6.4 Foglalkoztatási, Családtámogatási 133 Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatások Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Nyugdíjbiztosítási - nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos Foglalkoztatási - rehabilitációs igazgatási Munkaügyi Munkavédelmi - munkaügyi munkavédelmi 6.5 Műszaki Engedélyezi Fogyasztóvédelmi Közlekedi - közlekedi Útügyi - fogyasztóvédelmi, Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti 7 Mindösszesen: A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

91 14. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 908 fő. 2. A Nógrád Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állatvédelmi 8.2 Földhivatali - földművelügyi - földhivatali 57

92 9 Népegzségügyi Népegzségügyi népegzségügyi 9.2 Járványügyi 10 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 10.2 Munkaerőpiaci Alapkezeli - nyugdíjbiztosítási 11. Társadalombiztosítási Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári 11.2 Társadalombiztosítási Nyilvántartási - nyugdíjbiztosítási Ellenőrzi 12 Hatósági Hatósági, Építügyi Oktatási - általános hatósági 12.2 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 12.3 Igazságügyi - építügyi 12.4 Szociális Gyámügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 13 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 13.2 Beruházási, Üzemelteti - informatikai Vagyongazdálkodási 13.3 Informatikai 13.4 Támogatási Bérgazdálkodási 14 Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai - humánpolitikai - jogi 14.2 Koordinációs, Jogi Perképviseleti - perképviseleti - koordinációs 15 Mindösszesen: A Nógrád Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Salgótarjáni Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi Hatósági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - termzetes személyek Gyámügyi Igazságügyi adósságrendezével kapcsolatos - szociális gyámügyi Népegzségügyi - népegzségügyi 1.3 Agrárügyi Földművelügyi - földművelügyi Élelmiszerláncbiztonsági, Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Földhivatali - földhivatali 1.4 Környezetvédelmi Termzetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi Környezetvédelmi Környezetvédelmi Foglalkoztatási, Családtámogatási 117 Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos

93 1.5.3 Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Rehabilitációs Ellátási - nyugdíjbiztosítási Szakértői Foglalkoztatási - keresőképesség Munkaügyi Munkavédelmi keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási - munkaügyi munkavédelmi 1.6 Műszaki Engedélyezi Fogyasztóvédelmi Közlekedi - közlekedi Útügyi - fogyasztóvédelmi, Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti 2 Balassagyarmati Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 2.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 2.4 Építügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 2.5 Foglalkoztatási - építügyi 2.6 Földhivatali 2.7 Népegzségügyi - földhivatali - népegzségügyi 2.8 Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi - nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 2.9 Társadalombiztosítási - földművelügyi 3 Pásztói Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 3.3 Élelmiszerláncbiztonsági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi Állategzségügyi 3.4 Foglalkoztatási - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 3.5 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 4 Rétsági Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi - járási védelmi igazgatási Igazságügyi 4.3 Foglalkoztatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 4.4 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 5 Bátonyterenyei Járási Hivatal 39

94 5.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 5.3 Foglalkoztatási - igazságügyi - földművelügyi 6 Szécsényi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 6.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 7 Mindösszesen: A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 58

95 A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Pest Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 3362 fő. 2. A Pest Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Főigazgatói Titkárság kabineti 6 6 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 3 7 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 6 8 Bányafelügyeleti bányafelügyeleti igazgatási 15 9 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Normatív támogatások agrártámogatással kapcsolatos Kérelemkezeli a 9.2 Vidékfejleszti 9.3 Beruházások Kérelemkezeli a 9.4 Helyszíni Ellenőrzi 10 Fogyasztóvédelmi Fogyasztóvédelmi Igazgatási - fogyasztóvédelmi Nyilvántartási 10.2 Fogyasztóvédelmi-felügyeleti 11 Élelmiszerlánc- 102 biztonsági, Földhivatali, Növény- Talajvédelmi, Erdzeti 11.1 Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 11.2 Élelmiszerlánc- - növény- talajvédelmi biztonsági 11.3 Növény- Talajvédelmi - vetőmag- szaporítóanyagfelügyeleti - földhivatali 11.4 Földművelügyi Erdzeti - földművelügyi 11.5 Földügyi- Földméri - erdzeti hatósági igazgatási 11.6 Ingatlan-nyilvántartási 12 Gyámügyi Igazságügyi Pártfogó Felügyelői - szociális gyámügyi Igazságügyi 12.2 Szociális - pártfogó felügyelői 12.3 Gyámügyi igazságügyi 13 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Jogi Hatósági környezetvédelmi 13.2 Komplex Engedélyezi Hatósági termzetvédelmi Felügyeleti 13.3 Szakértői 13.4 Hulladéklerakási Járulékellenőrzi 13.5 Nemzetközi Engedélyezi Ellenőrzi 13.6 Belföldi Hulladékgazdálkodási Termékdíj 13.7 Közszolgáltatói Minősíti 13.8 Környezetvédelmi Ügyviteli 14 Szakképzi Felnőttképzi Szakképzi szakképzi 14.2 Felnőttképzi felnőttképzi 15 Foglalkoztatási Munkaerőpiaci foglalkoztatási

96 15.2 Közfoglalkoztatási közfoglalkoztatási 15.3 Alapkezelő 15.4 Foglalkoztatási Programok Végrehajtási 16 Hatósági Építügyi - általános hatósági 16.2 Hatósági - törvényességi felügyeleti 16.3 Kisajátítási - oktatással kapcsolatos 16.4 Oktatási Kulturális - építügyi 16.5 Törvényességi Felügyeleti - közlekedi 16.6 Nemzetgazdasági Szempontból Kiemelt Jelentőségű Ügyek a 16.7 Közlekedi Hatósági 17 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi - pénzügyi, gazdálkodási 17.2 Számviteli számviteli 17.3 Vagyongazdálkodási 17.4 Üzemelteti 17.5 Kiemelt Projektek 17.6 Támogatási Bérgazdálkodási 18 Informatikai Informatikai 1. informatikai 18.2 Informatikai Jogi Koordinációs Jogi - jogi 19.2 Perképviseleti - perképviseleti 19.3 Koordinációs Szervezi - koordinációs - ügyfélszolgálati 19.4 Ügyfélszolgálati 19.5 Ügykezeli 20 Humánpolitikai Humánpolitikai 1. humánpolitikai 20.2 Humánpolitikai Mindösszesen: A Pest Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Aszódi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.2 Hatósági - általános járási hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 1.3 Gyámügyi Igazságügyi - földművelügyi 2 Budakeszi Járási Hivatal Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.2 Kormányablak 2. - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 2.3 Hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 2.4 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi 2.5 Foglalkoztatási 2.6 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 3 Ceglédi Járási Hivatal 162

97 3.1 Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 3.2 Hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 3.3 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi 3.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 3.5 Építügyi - építügyi 3.6 Foglalkoztatási - népegzségügyi 3.7 Földhivatali 3.8 Népegzségügyi - földművelügyi 4 Dabasi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 4.2 Hatósági - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 4.3 Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 4.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - szociális gyámügyi 4.5 Foglalkoztatási - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 4.6 Földhivatali - népegzségügyi 4.7 Népegzségügyi - földművelügyi 5 Dunakeszi Járási Hivatal Okmányirodai - okmányirodai - járási védelmi igazgatási 5.2 Hatósági - általános járási hatósági - igazságügyi 5.3 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - földhivatali 5.4 Földhivatali - földművelügyi 6 Érdi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati Kormányablak 2. kormányablak - általános járási hatósági Népegzségügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos Hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi Építügyi Örökségvédelmi - földhivatali - népegzségügyi Földhivatali - építügyi - örökségvédelmi Gyámügyi Igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 6.3 Foglalkoztatási Foglalkoztatási - foglalkoztatási Munkaügyi Ellenőrzi közfoglalkoztatási Munkavédelmi Ellenőrzi - munkaügyi munkavédelmi 6.4 Élelmiszerlánc- 83 biztonsági, Növény- Talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi 1. - élelmiszerlánc-biztonsági - növény- talajvédelmi

98 6.4.2 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi Növény- Talajvédelmi 6.5 Földművelügyi Erdőgazdálkodási Erdőfelügyeleti - földművelügyi Erdőtervezi - erdzeti hatósági Földművelügyi igazgatási 6.6 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Jogi Hatósági Nyilvántartó környezetvédelmi termzetvédelmi Komplex Környezetvédelmi Engedélyezi Hulladékgazdálkodási Levegő- Zajvédelmi Kármentesíti Termzetvédelmi Környezetvédelmi Mérőközpont 6.7 Közlekedi Fogyasztóvédelmi Fogyasztóvédelmi Képzi Vizsgáztatási - közlekedi Útügyi Járműműszaki Járműforgalmi 7 Gödöllői Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 7.2 Hatósági 1. - általános járási hatósági 7.3 Hatósági 2. - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 7.4 Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 7.5 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - szociális gyámügyi 7.6 Építügyi - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi 7.7 Foglalkoztatási - népegzségügyi 7.8 Földhivatali 7.9 Népegzségügyi - földművelügyi 8 Gyáli Járási Hivatal Kormányablak - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak 8.2 Okmányirodai - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 8.3 Hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 8.4 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi 8.5 Építügyi - földművelügyi 9 Monori Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 9.2 Hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 9.3 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi 9.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - földhivatali 9.5 Foglalkoztatási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi

99 9.6 Földhivatali - népegzségügyi 9.7 Népegzségügyi - földművelügyi 10 Nagykátai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 10.2 Hatósági - általános járási hatósági - igazságügyi 10.3 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 10.4 Foglalkoztatási - földhivatali 10.5 Földhivatali - földművelügyi 11 Nagykőrösi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 11.2 Hatósági - általános járási hatósági - igazságügyi 11.3 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - földhivatali 11.4 Földhivatali - földművelügyi 12 Pilisvörösvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 12.2 Hatósági - általános járási hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 12.3 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 13 Ráckevei Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 13.2 Hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos 13.3 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi 13.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 13.5 Foglalkoztatási 13.6 Földhivatali - földművelügyi 14 Szentendrei Járási Hivatal Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 14.2 Kormányablak 2. - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 14.3 Hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 14.4 Gyámügyi Igazságügyi 14.5 Építügyi - földhivatali - építügyi 14.6 Foglalkoztatási - népegzségügyi 14.7 Földhivatali 14.8 Népegzségügyi - földművelügyi 15 Szigetszentmiklósi Járási Hivatal Kormányablak - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak 15.2 Okmányirodai - járási védelmi igazgatási 15.3 Hatósági - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos

100 15.4 Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 15.5 Építügyi 15.6 Népegzségügyi - építügyi - népegzségügyi 15.7 Foglalkoztatási - földművelügyi 16 Szobi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 16.2 Hatósági - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 16.3 Gyámügyi Igazságügyi - földművelügyi 17 Váci Járási Hivatal Kormányablak 1. - ügyfélszolgálati 17.2 Kormányablak 2. kormányablak 17.3 Okmányirodai - okmányirodai - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 17.4 Hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi 17.5 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos 17.6 Családtámogatási 1. - szociális gyámügyi 17.7 Családtámogatási 2. - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági 17.8 Élelmiszerláncbiztonsági állategzségügyi - építügyi Állategzségügyi 17.9 Építügyi - népegzségügyi Foglalkoztatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatási Földhivatali Népegzségügyi - földművelügyi 18 Vecsi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 18.2 Hatósági - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 18.3 Gyámügyi Igazságügyi - földművelügyi 19. Mindösszesen: A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

101 16. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Somogy Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Somogy Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1414 fő. 2. A Somogy Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 2 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Helyszíni Ellenőrzi agrártámogatással kapcsolatos 7.2 Normatív Támogatások Kérelemkezeli a 7.3 Vidékfejleszti 7.4 Beruházások Kérelemkezeli a 8 Népegzségügyi Népegzségügyi népegzségügyi 8.2 Járványügyi 9 Társadalombiztosítási Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási Ellenőrzi - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási 9.2 Adatbázis-kezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek 10 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 59

102 10.2 Munkaerőpiaci Alapkezelő 11 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állategzségügyi 11.2 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 12 Hatósági Építügyi - általános hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 12.2 Hatósági Oktatási - építügyi - oktatással kapcsolatos 12.3 Törvényességi Felügyeleti - törvényességi felügyeleti 12.4 Igazságügyi - pártfogó felügyelői igazságügyi 12.5 Szociális Gyámügyi - szociális gyámügyi 13 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 13.2 Beszerzi, Beruházási Üzemelteti - informatikai - projekt 13.3 Informatikai 13.4 Támogatási Bérgazdálkodási 14 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Humánpolitikai, Szervezi Koordinációs - humánpolitikai - koordinációs - jogi 14.2 Jogi Perképviseleti - perképviseleti 14.3 Projekt 15 Mindösszesen: A Somogy Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Barcsi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 1.3 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 1.4 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 2 Csurgói Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 2.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 3 Fonyódi Járási Hivatal Kormányablak - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági

103 3.2 Okmányirodai - oktatással kapcsolatos 3.3 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi 3.4 Foglalkoztatási - földhivatali 3.5 Földhivatali - földművelügyi 4 Marcali Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági - szociális gyámügyi - igazságügyi Állategzségügyi 4.4 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi 4.5 Foglalkoztatási 4.6 Földhivatali - földhivatali - népegzségügyi 4.7 Népegzségügyi - földművelügyi 5 Nagyatádi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 5.3 Élelmiszerláncbiztonsági - szociális gyámügyi - igazságügyi Állategzségügyi 5.4 Foglalkoztatási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 5.5 Földhivatali - földhivatali 5.6 Népegzségügyi - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási 5.7. Társadalombiztosítási - földművelügyi 6 Siófoki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 6.4 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi 6.5 Foglalkoztatási 6.6 Földhivatali - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási 6.7 Népegzségügyi 6.8 Társadalombiztosítási - földművelügyi 7 Tabi Járási Hivatal 20

104 7.1 Kormányablak Okmányirodai - okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - földművelügyi 8 Kaposvári Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi Népegzségügyi - népegzségügyi 8.4 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási Közlekedi - közlekedi - mérügyi Útügyi Mérügyi Munkavédelmi Munkaügyi - munkaügyi munkavédelmi Foglalkoztatási Fogyasztóvédelmi 8.5 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási Pénzbeli Ellátási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási - nyugdíjbiztosítási - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos Rehabilitációs Ellátási Szakértői - rehabilitációs igazgatási 8.6 Agrárügyi Környezetvédelmi Földhivatali - földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állategzségügyi Erdzeti - erdzeti hatósági igazgatási Földművelügyi - földművelügyi Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Környezetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi Termzetvédelmi 9 Mindösszesen: A Somogy Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

105 17. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete: 2075 fő. 2. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási 4.1 Állami Főépítz állami főépítzi 4.2 Projekt 5 Főigazgatói Titkárság főigazgatói titkársági 6 6 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 2 7 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 4 8 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató 8.1 Normatív Támogatások Kérelemkezeli a 8.2 Vidékfejleszti 8.3 Beruházások Kérelemkezeli a 8.4 Helyszíni ellenőrzi 9 Élelmiszerlánc- biztonsági Földhivatali 9.1 Élelmiszerlánc- biztonsági Állategzségügyi agrártámogatással kapcsolatos - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 9.2 Földhivatali - földhivatali 60 - földművelügyi

106 10 Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 10.2 Népegzségügyi 11 Társadalombiztosítási Nyugdíj Nyilvántartási - nyugdíjbiztosítási Ellenőrzi 11.2 Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári 12 Gyámügyi Igazságügyi Igazságügyi - pártfogó felügyelői igazságügyi 12.2 Szociális Gyámügyi - szociális gyámügyi 13 Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási foglalkoztatási közfoglalkoztatási 13.2 Munkaerőpiaci 13.3 Alapkezelő 14 Hatósági Építügyi - építügyi - általános hatósági 14.2 Oktatási Hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 14.3 Törvényességi Felügyeleti - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti 15 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 15.2 Támogatási Bérgazdálkodási - informatikai 15.3 Beruházási, Beszerzi Üzemelteti 15.4 Informatikai 16 Jogi Koordinációs Humánpolitikai Szervezi - humánpolitikai - jogi 16.2 Jogi Perképviseleti - perképviseleti - koordinációs 16.3 Koordinációs 17 Mindösszesen: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Baktalórántházai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 1.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 2 Csengeri Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi 2.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 3 Fehérgyarmati Járási Hivatal 70

107 3.1 Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 3.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali 3.4 Foglalkoztatási 3.5 Földhivatali - földművelügyi 4 Ibrányi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földművelügyi 5 Kemecsei Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi - földművelügyi 6 Kisvárdai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos 6.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi 6.4 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 6.5 Foglalkoztatási - földhivatali - népegzségügyi 6.6 Földhivatali - építügyi - nyugdíjbiztosítási 6.7 Népegzségügyi 6.8 Társadalombiztosítási - földművelügyi 7 Mátzalkai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 7.3 Élelmiszerláncbiztonsági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi Állategzségügyi 7.4 Építügyi - szociális gyámügyi 7.5 Foglalkoztatási 7.6 Földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi

108 7.7 Népegzségügyi - földhivatali - népegzségügyi - építügyi - nyugdíjbiztosítási 7.8 Társadalombiztosítási - földművelügyi 8 Nagykállói Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 8.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 8.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 9 Nyírbátori Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 9.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 9.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - igazságügyi - szociális gyámügyi 9.4 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 9.5 Foglalkoztatási - földhivatali - építügyi 9.6 Földhivatali - földművelügyi 10 Nyíregyházi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati Kormányablak 2. kormányablak 10.3 Hatósági Hatósági - általános járási hatósági Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos - építügyi - örökségvédelmi - szociális gyámügyi Népegzségügyi - népegzségügyi 10.4 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami Egzségbiztosítási támogatásokkal kapcsolatos Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási - keresőképesség Rehabilitációs Ellátási Szakértői keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos - rehabilitációs igazgatási 10.5 Foglalkoztatási, Munkaügyi Munkavédelmi Munkaerőpiaci Pénzügyi Ügyfélszolgálati Ellátási - munkavédelmi munkaügyi Munkavédelmi Munkaügyi Ellenőrzi

109 10.6 Élelmiszerlánc- 62 biztonsági, Növény- Talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állategzségügyi Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Növényegzségügyi 10.7 Agrárügyi Földművelügyi - földművelügyi Ingatlan-nyilvántartási - földhivatali Földméri Földügyi 10.8 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Jogi Hatósági Nyilvántartó környezetvédelmi termzetvédelmi Komplex Környezetvédelmi Engedélyezi, Kármentesíti Termzetvédelmi Hulladékgazdálkodási, Levegő- Zajvédelmi 10.9 Közlekedi Fogyasztóvédelmi Fogyasztóvédelmi - fogyasztóvédelmi, Képzi Vizsgáztatási Útügyi piacfelügyeleti - közlekedi Járműműszaki Járműforgalmi 11 Tiszavasvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 11.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 11.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 12 Vásárosnaményi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 12.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi 12.3 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi - népegzségügyi 12.4 Földhivatali - földhivatali 12.5 Népegzségügyi - földművelügyi 13 Záhonyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - szociális gyámügyi 13.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - földművelügyi 14 Mindösszesen: A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

110 18. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Tolna Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 965 fő. 2. A Tolna Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 2 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állatvédelmi 8.2 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 9 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 9.2 Egzségfejleszti Igazgatási 9.3 Sugáregzségügyi Decentrum 61

111 10 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 10.2 Munkaerőpiaci Alapkezeli - egzségbiztosítási 10.3 Egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási 10.4 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi 11 Hatósági Hatósági, Építügyi Oktatási - általános hatósági 11.2 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 11.3 Igazságügyi - építügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi 11.4 Szociális Gyámügyi - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beruházási, Üzemelteti - informatikai Vagyongazdálkodási 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Bérgazdálkodási 12.5 Projekt 13 Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai - humánpolitikai - jogi 13.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs - perképviseleti - koordinációs 14 Mindösszesen: A Tolna Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Bonyhádi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági feladtok - oktatással kapcsolatos 1.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 1.4 Foglalkoztatási - földhivatali 1.5 Földhivatali - földművelügyi 2 Dombóvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági feladtok - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 2.3 Építügyi - építügyi 2.4 Foglalkoztatási 2.5 Földhivatali - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási 2.6 Népegzségügyi - földművelügyi 3 Paksi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági feladtok

112 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos 3.3 Foglalkoztatási - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi 3.4 Földhivatali 3.5 Népegzségügyi - földművelügyi 4 Tamási Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági feladtok 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 4.4 Foglalkoztatási - földhivatali 4.5 Földhivatali - földművelügyi 5 Tolnai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági feladtok 5.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földművelügyi 6 Szekszárdi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi Hatósági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi Népegzségügyi - népegzségügyi 6.3 Agrárügyi Környezetvédelmi Földművelügyi - földművelügyi Földhivatali - földhivatali Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Környezetvédelmi Termzetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi 6.4 Foglalkoztatási, Családtámogatási 122 Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Nyugdíjbiztosítási - nyugdíjbiztosítási - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos Rehabilitációs Ellátási - rehabilitációs igazgatási Szakértői Foglalkoztatási Munkaügyi Munkavédelmi - munkaügyi munkavédelmi 6.5 Műszaki Engedélyezi Fogyasztóvédelmi 44

113 6.5.1 Közlekedi Útügyi - közlekedi Fogyasztóvédelmi - mérügyi 7 Mindösszesen: A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 19. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Vas Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Vas Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1133 fő. 2. A Vas Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Mezőgazdasági Vidékfejleszti agrártámogatással kapcsolatos Támogatások Kérelemkezeli a 7.2 Helyszíni Ellenőrzi 8 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali 32 62

114 8.1 Élelmiszerláncbiztonsági Állatvédelmi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali - földművelügyi 8.2 Földhivatali 9 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 9.2 Egzségfejleszti Igazgatási 10 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 10.2 Munkaerőpiaci Alapkezeli - egzségbiztosítási pénztári 10.3 Egzségbiztosítási - nyugdíjbiztosítási 10.4 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi 11 Hatósági Hatósági, Építügyi Oktatási - általános hatósági 11.2 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 11.3 Igazságügyi - építügyi - oktatással kapcsolatos 11.4 Szociális Gyámügyi - törvényességi felügyeleti - pártfogó felügyelői igazságügyi - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beruházási, Üzemelteti - informatikai Vagyongazdálkodási 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Bérgazdálkodási 13 Jogi Humánpolitikai Humánpolitikai - humánpolitikai - jogi 13.2 Jogi, Perképviseleti Koordinációs - perképviseleti - koordinációs 14 Mindösszesen: A Vas Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Celldömölki Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.2 Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 1.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 1.4 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 2 Körmendi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 2.3 Élelmiszerláncbiztonsági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi Állategzségügyi 2.4 Építügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - építügyi 2.5 Foglalkoztatási

115 2.6 Földhivatali - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási - földművelügyi 2.7 Népegzségügyi 3 Kőszegi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 3.2 Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi - igazságügyi - földművelügyi 4 Sárvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 4.4 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 4.5 Foglalkoztatási - építügyi 4.6 Földhivatali - földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási 4.7 Népegzségügyi - földművelügyi 5 Szentgotthárdi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 5.2 Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi - földművelügyi 6 Vasvári Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 6.2 Hatósági, Foglalkoztatási, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - földhivatali 6.3 Földhivatali - földművelügyi 7 Szombathelyi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak Építügyi Örökségvédelmi - építügyi - örökségvédelmi Hatósági - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos Népegzségügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos Gyámügyi Igazságügyi - népegzségügyi - szociális gyámügyi

116 7.3 Agrárügyi Környezetvédelmi Földművelügyi - földművelügyi Erdzeti - erdzeti hatósági igazgatási Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állategzségügyi Környezetvédelmi Termzetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi - földhivatali Földhivatali - vetőmag Vetőmag- Szaporítóanyagfelügyeleti szaporítóanyagfelügyeleti 7.4 Foglalkoztatási, Családtámogatási 124 Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási Nyugdíjbiztosítási - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos Rehabilitációs Ellátási - rehabilitációs igazgatási Szakértői Foglalkoztatási Munkaügyi Munkavédelmi - munkaügyi munkavédelmi 7.5 Műszaki Engedélyezi Fogyasztóvédelmi Közlekedi Útügyi - közlekedi - fogyasztóvédelmi, Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti Műszaki Biztonsági - mérügyi műszaki biztonsági Mindösszesen: A Vas Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

117 20. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Veszprém Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Veszprém Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1515 fő. 2. A Veszprém Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 3 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Normatív Támogatások agrártámogatással kapcsolatos Kérelemkezeli a 7.2 Vidékfejleszti 7.3 Beruházások Kérelemkezeli a 7.4 Helyszíni Ellenőrzi 8 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 8.2 Laboratóriumi 9 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Egzségbiztosítási Nyugdíjbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Ellenőrzi - nyugdíjbiztosítási 9.2 Adatbázis-kezeli, Megtéríti Méltányossági Ügyek 9.3 Közfoglalkoztatási 9.4 Munkaerőpiaci Alapkezelő 10 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állategzségügyi 10.2 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 11 Hatósági Építügyi - építügyi - általános hatósági 11.2 Hatósági Oktatási - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 11.3 Törvényességi Felügyeleti - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti 11.4 Bányászati - bányafelügyeleti 11.5 Igazságügyi igazgatási - pártfogó felügyelői igazságügyi 11.6 Szociális Gyámügyi - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi Számviteli - pénzügyi, gazdálkodási számviteli 12.2 Beszerzi, Beruházási - informatikai Üzemelteti 12.3 Informatikai 12.4 Támogatási Bérgazdálkodási 13 Jogi, Humánpolitikai Koordinációs Koordinációs Jogi - koordinációs - jogi 13.2 Humánpolitikai - perképviseleti 63

118 13.3 Projekt - humánpolitikai 14 Mindösszesen: A Veszprém Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Ajkai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 1.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 1.3 Foglalkoztatási - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 1.4 Földhivatali - igazságügyi - földhivatali - népegzségügyi 1.5 Népegzségügyi - földművelügyi 2 Balatonalmádi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 2.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 3 Balatonfüredi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 3.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos 3.3 Építügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - építügyi 3.4 Foglalkoztatási - földhivatali - népegzségügyi 3.5 Földhivatali 3.6 Népegzségügyi - földművelügyi 4 Devecseri Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 4.4 Foglalkoztatási - földművelügyi 5 Pápai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási

119 5.2 Hatósági - általános járási hatósági - építügyi - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 5.3 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 5.4 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - földhivatali 5.5 Építügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 5.6 Foglalkoztatási - népegzségügyi 5.7 Földhivatali - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 5.8 Népegzségügyi - földművelügyi 6 Sümegi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 6.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 6.3 Foglalkoztatási - földművelügyi 7 Tapolcai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 7.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 7.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - földhivatali 7.4 Foglalkoztatási - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - nyugdíjbiztosítási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 7.5 Földhivatali - földművelügyi 8 Várpalotai Járási Hivatal Kormányablak Okmányirodai - ügyfélszolgálati kormányablak - okmányirodai - járási védelmi igazgatási 8.2 Hatósági - általános járási hatósági 8.3 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 8.4 Foglalkoztatási - földművelügyi 9 Veszprémi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság járási hivatalvezetői titkársági járási védelmi igazgatási Kormányablak Kormányablak 1. ügyfélszolgálati kormányablak Kormányablak Hatósági Hatósági - általános járási hatósági

120 9.3.2 Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos Építügyi Örökségvédelmi - igazságügyi - szociális gyámügyi - építügyi - örökségvédelmi Népegzségügyi - népegzségügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 9.4 Műszaki Engedélyezi, Fogyasztóvédelmi Foglalkoztatási Közlekedi - közlekedi Útügyi - munkaügyi munkavédelmi Munkavédelmi Munkaügyi Foglalkoztatási Fogyasztóvédelmi 9.5 Családtámogatási Társadalombiztosítási Családtámogatási Pénzbeli Ellátási - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári - nyugdíjbiztosítási Adategyezteti Nyugdíjbiztosítási - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos Rehabilitációs Ellátási Szakértői - rehabilitációs igazgatási 9.6 Agrárügyi Földhivatali - földhivatali - élelmiszerlánc-biztonsági Élelmiszerláncbiztonsági állategzségügyi - erdzeti hatósági Állategzségügyi Erdzeti igazgatási Földművelügyi - földművelügyi Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi 9.7 Környezetvédelmi Termzetvédelmi Környezetvédelmi - környezetvédelmi Termzetvédelmi termzetvédelmi 10 Zirci Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 10.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 10.3 Foglalkoztatási - igazságügyi - földművelügyi 11 Mindösszesen: A Veszprém Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte

121 21. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Zala Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépíte, szervezeti ábrája létszámkerete 1. A Zala Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1213 fő. 2. A Zala Megyei Kormányhivatal A B C D /Vezető Feladatok Létszám 1 Kormánymegbízott kormánymegbízottnál meghatározott 1 2 Főigazgató főigazgatónál meghatározott 1 3 Igazgató igazgatónál meghatározott 1 4 Kormánymegbízotti Kabinet - kabineti - integritásirányítási Állami Főépítz állami főépítzi 5 Védelmi Bizottság Titkársága védelmi igazgatási, honvédelmi 1 6 Belső Ellenőrzi belső ellenőrzi 2 7 Agrár- Vidékfejlesztt Támogató Normatív Támogatások agrártámogatással kapcsolatos Kérelemkezeli a 7.2 Vidékfejleszti 7.3 Beruházások Kérelemkezeli a 7.4 Helyszíni Ellenőrzi 8 Élelmiszerláncbiztonsági Földhivatali Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali 8.2 Földhivatali - földművelügyi 9 Népegzségügyi Népegzségügyi Járványügyi népegzségügyi 9.2 Egzségfejleszti Igazgatási 64

122 10 Társadalombiztosítási Foglalkoztatási Közfoglalkoztatási 10.2 Munkaerőpiaci Alapkezeli - egzségbiztosítási pénztári 10.3 Egzségbiztosítási - nyugdíjbiztosítási 10.4 Nyugdíj Nyilvántartási Ellenőrzi 11 Hatósági Hatósági, Építügyi Oktatási - általános hatósági 11.2 Törvényességi Felügyeleti - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos 11.3 Igazságügyi - építügyi - oktatással kapcsolatos - törvényességi felügyeleti 11.4 Szociális Gyámügyi - pártfogó felügyelői - szociális gyámügyi 12 Pénzügyi Gazdálkodási Pénzügyi - pénzügyi, gazdálkodási 12.2 Számviteli számviteli 12.3 Beruházási, Üzemelteti - informatikai Vagyongazdálkodási 12.4 Informatikai 12.5 Támogatási Bérgazdálkodási 13 Jogi Humánpolitikai Jogi, Perképviseleti Humánpolitikai - jogi - perképviseleti - humánpolitikai 13.2 Koordinációs - koordinációs 14 Mindösszesen: A Zala Megyei Kormányhivatal járási hivatalai A B C D Járási Hivatal/ Feladat Létszám 1 Letenyei Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi - járási védelmi igazgatási Kormányablak - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak 1.3 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 2 Lenti Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak 2.2 Hatósági, Gyámügyi Igazságügyi - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi 2.3 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi - földhivatali 2.4 Foglalkoztatási 2.5 Földhivatali - földművelügyi 3 Zalaszentgróti Járási Hivatal Hatósági, Gyámügyi, Igazságügyi - járási védelmi igazgatási Kormányablak - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi - ügyfélszolgálati kormányablak

123 3.2 Földhivatali - földhivatali - földművelügyi 4 Keszthelyi Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási 4.2 Építügyi, Hatósági, Gyámügyi - építügyi Igazságügyi - általános járási hatósági - oktatással kapcsolatos - szociális gyámügyi - igazságügyi 4.3 Élelmiszerláncbiztonsági - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Állategzségügyi 4.4 Foglalkoztatási - foglalkoztatási közfoglalkoztatási - földhivatali 4.5 Földhivatali - népegzségügyi - földművelügyi 4.6 Népegzségügyi 5 Nagykanizsai Járási Hivatal Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - járási védelmi igazgatási - általános járási hatósági 5.2 Hatósági - Nemzeti Energetikusi Hálózattal kapcsolatos - oktatással kapcsolatos 5.3 Építügyi Mérügyi - építügyi - mérügyi műszaki biztonsági 5.4 Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi 5.5 Élelmiszerláncbiztonsági Állategzségügyi 5.6 Foglalkoztatási - földhivatali 5.7 Földhivatali - népegzségügyi - nyugdíjbiztosítási 5.8 Népegzségügyi - családtámogatási lakáscélú állami támogatásokkal kapcsolatos 5.9 Nyugdíjbiztosítási Családtámogatási - földművelügyi 6 Zalaegerszegi Járási Hivatal Járási Hivatalvezetői Titkárság - járási hivatalvezetői titkársági - járási védelmi igazgatási Hatósági Kormányablak - ügyfélszolgálati kormányablak - építügyi Építügyi Örökségvédelmi - örökségvédelmi - általános járási hatósági Hatósági - oktatással kapcsolatos Népegzségügyi - népegzségügyi Gyámügyi Igazságügyi - szociális gyámügyi - igazságügyi - termzetes személyek adósságrendezével kapcsolatos 6.3 Agrárügyi Környezetvédelmi Földművelügyi - földművelügyi Erdzeti - erdzeti hatósági igazgatási Növény- Talajvédelmi - növény- talajvédelmi Élelmiszerláncbiztonsági, Állategzségügyi - élelmiszerlánc-biztonsági állategzségügyi Környezetvédelmi Termzetvédelmi - környezetvédelmi termzetvédelmi

124 6.3.6 Földhivatali - földhivatali 6.4 Foglalkoztatási, Családtámogatási 109 Társadalombiztosítási Családtámogatási - családtámogatási lakáscélú állami támogatások Egzségbiztosítási - egzségbiztosítási pénztári Nyugdíjbiztosítási - nyugdíjbiztosítási Rehabilitációs Ellátási Szakértői - keresőképesség keresőképtelenség felülvizsgálatával kapcsolatos Foglalkoztatási - rehabilitációs igazgatási Munkaügyi Munkavédelmi - munkaügyi munkavédelmi 6.5 Műszaki Engedélyezi Fogyasztóvédelmi Közlekedi Útügyi - közlekedi - fogyasztóvédelmi, Fogyasztóvédelmi piacfelügyeleti 7 Mindösszesen: A Zala Megyei Kormányhivatal szervezeti felépíte 1: Megjelent: Hivatalos Értesítő 2016/67. 2: Hatályon kívül helyezve: évi CXXX. törvény 12. alapján. Hatálytalan: I. 2-től. 3: Megállapította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 1. Hatályos: IX. 6-tól. 4: Módosította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 13. a). 5: Megállapította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 2. Hatályos: IX. 6-tól. 6: Beiktatta: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 3. Hatályos: IX. 6-tól. 7: Megállapította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 4. Hatályos: IX. 6-tól. 8: Megállapította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 4. Hatályos: IX. 6-tól. 9: Módosította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet : Módosította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 13. b). 11: Beiktatta: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 5. Hatályos: IX. 6-tól. 12: Beiktatta: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 5. Hatályos: IX. 6-tól. 13: Megállapította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 6. Hatályos: IX. 6-tól. 14: Módosította: 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 1., 1. melléklet 13. c).

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi megyei kormányhivatalok szervezeti működi szabályzatáról 1 A fővárosi megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai

A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatal feladatai Kormánymegbízotti kabinet és főigazgatói titkársági

Részletesebben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 6478 I. Utasítások A Miniszterelnökséget vezető miniszter 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról,

Részletesebben

7/2015. (III. 31.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

7/2015. (III. 31.) MvM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 Hatály: 2016.V.3. - 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról. A járási hivatalok feladatai 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A járási hivatalok feladatai Járási hivatalvezetői titkársági feladatok 61. (1) A járási hivatalok

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról1

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás. a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról1 Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi.szabályzatáról 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás a fo városi megyei kormányhivatalok

Részletesebben

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás

39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás Hatály: 208.II.7. Magyar joganyagok - 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi.szabályzatáról I. Fejezet 39/206. (XII. 30.) MvM utasítás Általános rendelkezek

Részletesebben

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás Közlönyállapot 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás

34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás módosításáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról,

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 16. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 16. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 16. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2015. március 31., kedd Tartalomjegyzék I. Utasítások 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM

8/2014. (II. 28.) KIM 3/2013. (I. 18.) KIM 8/2014. (II. 28.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás módosításáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 1. oldal 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2014. évi 65. szám 13731 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 11/2014. (XII. 23.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás. a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról HIVATALOS ÉRTESÍTÕ 2013. évi 3. szám 363 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról A fõvárosi és

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 363 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 3/2013. (I. 18.) KIM utasítása a fõvárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mûködési szabályzatáról

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 3. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. január 18., péntek. Tartalomjegyzék. I. Utasítások

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 3. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. január 18., péntek. Tartalomjegyzék. I. Utasítások HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2013. január 18., péntek 3. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 4/2013. (I. 18.) HM utasítás miniszteri biztos kinevezésérõl 362 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

Részletesebben

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás

3/2013. (I. 18.) KIM utasítás 1. oldal 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 1 A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (a továbbiakban: SzMSz) 12. c) pontjában

Részletesebben

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez

7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez 7. függelék a.../. (. ) MvM utasítás mellékletéhez A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete. A Csongrád

Részletesebben

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról

a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás Hatályos: 2013.01.20 - Jogszabálykereső Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és

Részletesebben

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály

Vidékfejlesztési Beruházások Kérelemkezelési Osztálya. 8.3 Laboratóriumi Osztály H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 399 7. függelék az 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás mellékletéhez 8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei,

Részletesebben

Magyar joganyagok - 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás - a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról

Magyar joganyagok - 5/2018. (II. 6.) MvM utasítás - a fo városi és megyei kormányhivatalok szervezeti és mu ködési szabályzatáról Magyar joganyagok - 5/208. (II. 6.) MvM utasítás - a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti mu ködi szabályzatáról. oldal 5/208. (II. 6.) MvM utasítás a fo városi megyei kormányhivatalok szervezeti

Részletesebben

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val

2. oldal A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alaptevékenységét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról szóló 288/2010. (XII. 21.) Korm. rendelet, val 1. oldal Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okirata 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal alapító okiratát (a továbbiakban:

Részletesebben

Nyilvántartási szám: 1/2016. (IV.18.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ÜGYRENDJE. Győr, április 18.

Nyilvántartási szám: 1/2016. (IV.18.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ÜGYRENDJE. Győr, április 18. Nyilvántartási szám: 1/2016. (IV.18.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal ÜGYRENDJE Győr, 2016. április 18. A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 7/2015.

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 43. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2017. szeptember 5., kedd Tartalomjegyzék I. Utasítások 34/2017. (IX. 5.) MvM utasítás a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési

Részletesebben

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t

2. oldal és Működ (2) A Szabályzat 49. (1) bekezdés t) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (A költségvetésért felelős helyettes államtitkár) t 1. oldal és Működ 7/2016. (VI. 8.) NGM utasítás a Nemzetgazdasági Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2015. (I. 21.) NGM utasítás módosításáról1 A központi államigazgatási szervekről,

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: KSZ-2/866/27/2019. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Nógrád Megyei Kormányhivatal alapító okiratát

Részletesebben

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok

A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Hatósági Főosztályra vonatkozó feladatok A Főosztály általános feladatai tekintetében a) Kodifikációs feladatai tekintetében a hatósági tevékenység tapasztalatai alapján jogszabálymódosító javaslatokat

Részletesebben

8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f.

8. függelék a 39/2016. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez. 1. A Fejér Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 1499 f. H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 433 8. függelék a 39/206. (XII. 30.) M M utasítás mellékletéhez A Fejér Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése,

Részletesebben

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez. 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 1578 H I V A T A L O S É R T E S Í T Ő 2019. évi 17. szám 15. függelék az 5/2019. (III. 20.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

Az Informatikai Főosztály feladatai

Az Informatikai Főosztály feladatai Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők

Részletesebben

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez

15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez 15. függelék a 39/2016. (XII. 30.) MvM utasítás mellékletéhez A Pest Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

Részletesebben

1. melléklet az előterjesztéshez

1. melléklet az előterjesztéshez 1. melléklet az előterjesztéshez Az igazságügyi miniszter /2015. (. ) IM rendelete az igazságügyi miniszter feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személyek meghatározásáról

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 15. függelék a /2014. (XII. 23.) MvM utasítás mellékletéhez A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és kerete 1. A

Részletesebben

1 / :13

1 / :13 1 / 21 2018.10.17. 15:13 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti Működi Szabályzatáról 2018.08.01 2 3/2018. (VI. 11.) ME utasítás a Miniszterelnöki Kormányiroda Szervezeti

Részletesebben

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 538 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2013. évi 3. szám 19. függelék a 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás mellékletéhez A Tolna Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti

Részletesebben

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai:

A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: A közfeladatot ellátó szerv szervezeti felépítése szervezeti egységek megjelölésével, az egyes szervezeti egységek feladatai: 17. függelék a 7/2015. (III. 31.) MvM utasítás mellékletéhez A Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben Jelen alapító okirat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

Részletesebben

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 1. oldal 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők

Részletesebben

A járások működését szabályozza:

A járások működését szabályozza: A Martonvásári Járási Hivatal alaptevékenysége, feladat- és hatásköre 1. A Martonvásári Járási Hivatal Törzshivatalának feladat- és hatáskörét, alaptevékenységét meghatározó a szervre vonatkozó alapvető

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 16/2011. (III. 2.) KIM utasítása a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 16/2011. (III. 2.) KIM utasítása a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról 1978 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 15. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 16/2011. (III. 2.) KIM utasítása a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM Ikt. szám: MKE/362-7/2018 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A JOGI ÉS HUMÁNPOLITIKAI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 20/2018. (X. 26.) számú határozatával. 2 1. Általános rendelkezések A Magyar Képzőművészeti

Részletesebben

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT

BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében

Részletesebben

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai

A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai A Koordinációs és Szervezési Főosztály alapfeladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása

Részletesebben

Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 2. oldal 5. A foglalkoztató szervezetnél a nemzetbiztonsági ellenőr

Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 2. oldal 5. A foglalkoztató szervezetnél a nemzetbiztonsági ellenőr Magyar joganyagok - 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet - az emberi erőforrások minis 1. oldal 20/2015. (IV. 10.) EMMI rendelet az emberi erőforrások minisztere feladat- és hatáskörét érintően a nemzetbiztonsági

Részletesebben

Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 2. oldal (2) Ha a kiemelt ügyintézői osztályba sorolt állami tisz

Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 2. oldal (2) Ha a kiemelt ügyintézői osztályba sorolt állami tisz Magyar joganyagok - 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet - az állami tisztviselők kiemelt 1. oldal 30/2016. (XI. 15.) MvM rendelet az állami tisztviselők kiemelt ügyintézői osztályba sorolásáról, az állami

Részletesebben

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Nógrád Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete 82 fő.

Részletesebben

A Zala Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata

A Zala Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata 3738 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 21. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 37/2011. (III. 10.) KIM utasítása a Zala Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról A

Részletesebben

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében:

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY. 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: 1. Az Informatikai Főosztály funkcionális feladatai tekintetében: a) Közreműködik az önkormányzati rendeletek elektronikus közzétételében, a TÖRV, NRT és TERKA rendszerek működtetésével, karbantartásával,

Részletesebben

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata

Gombai Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Működési Szabályzata Gombai Polgármesteri Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzata Jóváhagyás: A Szervezeti és Működési szabályzatot egységes szerkezetbe foglalt szövegezéssel Gomba Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet 1. számú melléklet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinet I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) Az ügyrend célja A Kormánymegbízotti Kabinet feladat- és hatáskörének meghatározása,

Részletesebben

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei

1. A Külügyminisztérium szervezeti felelősségi rendszerének alapjai a Külügyminisztérium jogállása, feladat- és hatáskörei ÁROP 1.1.19-2012-2012-0006 - Stratégiai tervdokumentumok és című projektben vállalt társadalmi fenntarthatósági szempont: A szervezeti felelősségi rendszer bemutatása a Külügyminisztériumban 2013. novemberi

Részletesebben

6/2019. (IX. 5.) ME utasítás. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1

6/2019. (IX. 5.) ME utasítás. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 1. oldal 6/2019. (IX. 5.) ME utasítás a Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 A kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény 6. (1) bekezdésében és a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 17. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 4., péntek. Tartalomjegyzék. I.

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 17. szám. A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 4., péntek. Tartalomjegyzék. I. HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 4., péntek 17. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 21/2011. (III. 4.) KIM utasítás a Csongrád Megyei Kormányhivatal Szervezeti

Részletesebben

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 29/2011. (III. 8.) KIM utasítása a Pest Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról

A közigazgatási és igazságügyi miniszter 29/2011. (III. 8.) KIM utasítása a Pest Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 19. szám 3113 A közigazgatási és igazságügyi miniszter 29/2011. (III. 8.) KIM utasítása a Pest Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról A

Részletesebben

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése

A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal vezetőjének 2/2009. (I. 19.) számú rendelkezése a Kiadmányozási és Helyettesítési Szabályzatról 2 A Nyugat-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatalban

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 3/2013. (I. 18.) KIM utasítás (a továbbiakban: SzMSz) Mellékletének 30. (4) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium

A törvényességi felügyelet szabályozása. Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi felügyelettel kapcsolatos

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések A fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 17. (1) bekezdése szerint létrehozott fővárosi államigazgatási kollégium

Részletesebben

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 03. 02-TŐL 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen működő szervezeti egység, amely közreműködik

Részletesebben

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása

A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése A munkafelügyeleti rendszer szervezeti átalakítása Előadó: dr. H. Nagy Judit főosztályvezető-helyettes

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály Cím: 8000 Székesfehérvár, Szent István tér 9. Telefon: (22) 514-761 Fax: (22) 526-942, 526-905 E-mail: szervezes@fejer.gov.hu

Részletesebben

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből

K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekrõl 1857

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának közleménye elveszett törzskönyvekrõl 1857 HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y M E L L É K L E T E 2011. március 1., kedd 14. szám Tartalomjegyzék I. Utasítások 13/2011. (III. 1.) KIM utasítás a Nemzeti Államigazgatási Központ Szervezeti

Részletesebben

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás

51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás 51/2013. (XII. 31.) EMMI utasítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/2013. (I. 31.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2014.01.01-2014.01.02 A központi

Részletesebben

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás

Az államigazgatás. Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás Az államigazgatás Részei központi államigazgatás + területi államigazgatás A., Központi államigazgatás I. A kormány miniszterelnökből és miniszterekből áll 1. A kormány megalakulása a., a választások után

Részletesebben

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása

A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása A törvényességi felügyelet szabályozása és szakmai irányítása Belső kontrollok és integritás az önkormányzatoknál szeminárium dr. Belányi Márta I. A törvényességi felügyelet szabályozása A törvényességi

Részletesebben

1. melléklet az 5/2018. (II. 6.) MvM utasításhoz

1. melléklet az 5/2018. (II. 6.) MvM utasításhoz HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2018. évi 6. szám 327 A Miniszterelnökséget vezető miniszter 5/2018. (II. 6.) MvM utasítása a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 39/2016.

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések

I. Fejezet Általános rendelkezések Iktatószám:SZ-11B/TO/01324-1/2015. A fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezeti és működési szabályzatáról szóló 11/2014. (XII. 23.) MVM utasítás (a továbbiakban: SzMSz) 30. (4) bekezdés c) pontjában

Részletesebben

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok

Ágazati jogszabályok. A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár. Több ágazatot érintő jogszabályok Ágazati jogszabályok A hatályos szöveg elérhető: Nemzeti Jogszabálytár Több ágazatot érintő jogszabályok 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 378/2016.

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: A-198/1/2019 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Részletesebben

http://www.njt.hu/cgi_bin/njt_doc.exe?docid=137518.198698

http://www.njt.hu/cgi_bin/njt_doc.exe?docid=137518.198698 1. oldal, összesen: 85 oldal 15/2011. (III. 2.) KIM utasítás a Baranya Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 2011.03.03 15/2011. (III. 2.) KIM utasítás a Baranya Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása

43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása 43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Okirat száma: KSZ-2/28/13/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. 8/A. -a alapján a Csongrád Megyei Kormányhivatal alapító okiratát

Részletesebben

4/2017. (XII. 29.) ÁSZ utasítás az Állami Számvevőszék Szervezeti és Működési Szabályzatáról

4/2017. (XII. 29.) ÁSZ utasítás az Állami Számvevőszék Szervezeti és Működési Szabályzatáról 4. sz. melléklet: Kiadmányozás megjelenése az egyes jogszabályokban és utasításokban 1. Jogszabály 2011. évi LXVI. törvény az Állami Számvevőszékről 32. (2) Az Országgyűlésnek benyújtott, valamint a Kormány

Részletesebben

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat

A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat A Fogyatékosságügyi Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló kormányhatározat Magyarország Kormánya kiemelt figyelmet fordít és felelősséget visel a fogyatékos személyek iránt, és biztosítani kívánja e

Részletesebben

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.

1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33. Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

66/2011. (XI. 25.) KIM utasítás. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról

66/2011. (XI. 25.) KIM utasítás. a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról 66/2011. (XI. 25.) KIM utasítás a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII.

Részletesebben

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal - alapító okirat 2. oldal 4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár utca Kisvárdai Körz

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal - alapító okirat 2. oldal 4900 Fehérgyarmat, Tömöttvár utca Kisvárdai Körz Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal - alapító okirat 1. oldal Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Ügyrendje 2016. június 30. EGYSÉGES SZERKEZETBEN A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal belső szervezeti tagozódása, működési és ügyfélfogadási

Részletesebben

NEM NYILVÁNOS A KORMÁNY VÉGLEGES ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI évi törvény. a kormányzati igazgatásról

NEM NYILVÁNOS A KORMÁNY VÉGLEGES ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI évi törvény. a kormányzati igazgatásról 2018. évi törvény a kormányzati igazgatásról Az Országgyűlés a korszerű és hatékony kormányzati igazgatási szervezetrendszer kialakítása, a nemzetet magas színvonalon szolgáló kormányzati tisztségviselők

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 48. szám

HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 48. szám HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 48. szám A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2019. szeptember 5., csütörtök Tartalomjegyzék I. Utasítások 6/2019. (IX. 5.) ME utasítás a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Szervezeti és Működési

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási és szakmai egyeztetése folyamatban van. Az egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért az előterjesztés

Részletesebben

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata

Tárnoki Polgármesteri Hivatal. Szervezeti és Mű ködési Szabályzata 181/2014.(XII.11.) sz. önk. határozat melléklete Tárnoki Polgármesteri Hivatala Szervezeti és Mű ködési Szabályzata Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő -testülete (a továbbiakban: alapító) Magyarország

Részletesebben

2. oldal Paksi Körzeti Földhivatal 7030 Paks, Szentháromság tér Tolna Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási

2. oldal Paksi Körzeti Földhivatal 7030 Paks, Szentháromság tér Tolna Megyei Kormányhivatal Egészségbiztosítási Pénztári Szakigazgatási 1. oldal Tolna Megyei Kormányhivatal alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (6) bekezdése alapján a Tolna Megyei Kormányhivatal alapító

Részletesebben

A Főosztály dolgozói:

A Főosztály dolgozói: NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9 Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36 3100 Salgótarján, Pf: 265. Telefon: 06 (32) 620-756

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete

A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete A Baranya Megyei Kormányhivatal szervezeti egységei, szervezeti egységeinek feladatai, szervezeti felépítése, szervezeti ábrája és létszámkerete 1. A Baranya Megyei Kormányhivatal teljes létszámkerete

Részletesebben

Magyar joganyagok - 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás - a Nemzeti Akkreditáló Hatósá 2. oldal o) számlavezetője: Magyar Államkincstár p) alapító szerve

Magyar joganyagok - 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás - a Nemzeti Akkreditáló Hatósá 2. oldal o) számlavezetője: Magyar Államkincstár p) alapító szerve Magyar joganyagok - 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás - a Nemzeti Akkreditáló Hatósá 1. oldal 27/2015. (XII. 30.) NGM utasítás a Nemzeti Akkreditáló Hatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról 1 A központi

Részletesebben

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai

Védelmi Bizottság Titkársága. I. A szervezeti egység adatai 3. sz. melléklet Védelmi Bizottság Titkársága I. A szervezeti egység adatai 1. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottság Titkársága (jelen mellékletben a továbbiakban: Titkárság) alapadatai

Részletesebben

A Békés Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata

A Békés Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzata 2142 H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2011. évi 16. szám A közigazgatási és igazságügyi miniszter 18/2011. (III. 3.) KIM utasítása a Békés Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Mûködési Szabályzatáról A

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK a települfejlesztsel, települrendezsel települképérvényesítsel összefüggő partnerségi egyeztet helyi szabályairól szóló 15/2017. (VIII. 03.) sz.

Részletesebben