2. oldal (2) A vallás- és közoktatásügyi miniszter meghatározott tanügyi célra valamennyi középiskola tekintetében elrendelheti díjak szedését, az egy

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2. oldal (2) A vallás- és közoktatásügyi miniszter meghatározott tanügyi célra valamennyi középiskola tekintetében elrendelheti díjak szedését, az egy"

Átírás

1 1. oldal évi XI. törvénycikk a középiskoláról 1 I. Fejezet A középiskola szervezete 1. A magyar középiskola feladata, hogy a tanulót vallásos alapon erkölcsös polgárrá nevelje, a magyar nemzeti művelődés szellemének megfelelő általános műveltséghez juttassa s az egyetemi és más főiskolai tanulmányokra képessé tegye. 2. (1) Középiskolát tartanak fenn: az állam, a vallás- és közoktatásügyi miniszter kezelése alatt álló magyar katolikus tanulmányi alap, az egyházak, a férfi és női szerzetesrendek; továbbá a törvényesen bevett vallásfelekezetek, törvényhatóságok, községek (városok), jogi és természetes személyek, ha erre törvényesen biztosított joguk van, vagy a vallás- és közoktatásügyi miniszter nekik erre engedélyt adott. (2) Csak olyan középiskola tartható fenn, amely szervezet, tanterv, az alkalmazott tanárok száma, képesítése és szakképzettsége, valamint elhelyezés, tanszerek és felszerelés tekintetében a jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelel. (3) Új középiskola létesítésének, szervezésének és fejlesztésének módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. 3. Fiúk és leányok számára külön igazgatás alatt álló és külön elhelyezett középiskolák vannak. 4. A magyar középiskola neve: gimnázium. 5. (1) A középiskolának nyolc osztálya (évfolyama) van. (2) A középiskola felső négy osztályának működését, megfelelő tanulólétszám hiánya miatt, vagy más fontos okokból a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg a miniszter hozzájárulásával az iskola fenntartója vagy a fenntartó hatósága ideiglenesen szüneteltetheti. 6. (1) A középiskolákban szedhető tandíj, vizsgadíj, és egyéb díjak összegét, valamint a befizetés módozatait, úgyszintén a mentesség és a kedvezmény feltételeit - az 1933:VII. törvénycikk rendelkezéseinek figyelembevételével - az állam által, úgyszintén a vallás- és közoktatásügyi miniszter kezelése alatt álló magyar katolikus tanulmányi alapból egészben fenntartott, valamint a törvényhatósági és községi (városi) középiskolákban a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a többi középiskolában az iskola fenntartója, illetőleg a fenntartó hatósága állapítja meg. 1 Kihirdetve: VI. 2.

2 2. oldal (2) A vallás- és közoktatásügyi miniszter meghatározott tanügyi célra valamennyi középiskola tekintetében elrendelheti díjak szedését, az egyházi hatóság alá tartozó középiskolákban azonban a fenntartó hatóság hozzájárulásával. Az iskola fenntartója, illetőleg a fenntartó hatósága köteles ezeket a díjakat beszedetni és a megjelölt célra befizetni. 7. (1) Azt a középiskolát, melynek fenntartása közművelődési érdekből szükséges, de amelyet a fenntartó saját erejéből a jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelelően nem képes ellátni, fenntartójának, illetőleg a fenntartó hatóságának kérelmére a vallás- és közoktatásügyi miniszter államsegélyben részesítheti. (2) A segélyezés módját és közelebbi feltételeit, valamint a segélyezés fejében biztosított jogokat és vállalt kötelezettségeket a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a segélyezett középiskola fenntartója, illetőleg fenntartó hatósága között ebből a célból kötött szerződés állapítja meg. (3) A rendszeres évi államsegélyben részesített középiskolának a szerződéskötés időpontjában meglevő vagyona továbbra is az iskola tulajdona marad és az iskola céljára rendelt alapítványok vagyonát továbbra is az iskola céljára kell fordítani. (4) A rendszeres évi államsegélyben részesített középiskolának azokat a tanárait, akik illetményeiket a (3) bekezdésben említett alapítvány, vagyon, vagy a fenntartó, illetőleg a fenntartó hatósága által kijelölt egyéb jövedelmekből kapják, ha fizetéskiegészítő államsegélyben részesülnek is, az iskola fenntartója, illetőleg a fenntartó hatósága választja vagy alkalmazza. Ha a fizetéskiegészítő államsegély mértéke a tanár összilletményeinek 50%-át meghaladja, az alkalmazáshoz a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása szükséges. Azokat a tanárokat, akik illetményeiket teljes egészükben államsegélyből kapják, a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki. (5) Ha az állam valamely egyházi hatóság alatt álló középiskolát bármely címen oly mértékű rendszeres évi segélyben részesít, melynek összege az iskola személyi és dologi szükségleteire fordított évi kiadások felét meghaladja, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető középiskolában a tanulmányi igazgatás és vezetés tekintetében ugyanazokat a jogokat gyakorolja, mint a többi középiskolában. Az iskola jogviszonyában beállott ez a változás azonban az iskolának a (3) és (4) bekezdésben meghatározott jogait nem érinti. 8. (1) A középiskola fenntartója, illetőleg a fenntartó hatósága köteles a vallás- és közoktatásügyi miniszter kívánságára az iskolai vagyonról, valamint a kezelése alatt álló alapítványokról a vagyon kezelésének és felhasználásának részletes feltüntetésével kimutatást felterjeszteni a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez. (2) Ha e kimutatásból az tűnnék ki, hogy az iskolai vagy az alapítványi vagyont vagy annak jövedelmét nem rendeltetésének céljára fordítják, vagy a vagyonkezelés nem megfelelő, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az illető iskola fenntartóját, illetőleg a fenntartó hatóságát utasítja, hogy az iskolai, illetőleg az alapítványi vagyon biztosításáról és jövedelmének szabályszerű felhasználásáról gondoskodjék.

3 3. oldal 9. Ha valamely középiskola az e törvény 1. -ában foglalt célkitűzésnek, vagy a 2. (2) bekezdésében, vagy a 12. -ban meghatározott feltételek valamelyikének, vagy e törvény és más jogszabály rendelkezéseinek bármely tekintetben többé meg nem felelne, a vallás- és közoktatásügyi miniszter előzetes vizsgálat után és ennek eredményéhez képest felhívja az iskola fenntartóját, illetőleg a fenntartó hatóságát a rendelkezésnek megfelelő intézkedésre. Ha a fenntartó, illetőleg a fenntartó hatósága a szükséges, intézkedést a vallás- és közoktatásügyi miniszter által meghatározott határidő alatt nem teszi meg, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az iskola ideiglenes vagy végleges bezárása iránt intézkedik, illetőleg egyházi hatóság alatt álló középiskola esetében az államfőhöz eziránt előterjesztést tesz. Ugyanígy jár el a vallás- és közoktatásügyi miniszter abban az esetben is, ha valamely középiskolában a magyar állam vagy a társadalom törvényes rendje ellen irányuló törekvés, vagy mozgalom jelenségei volnának észlelhetők. 10. (1) Az ideiglenesen bezárt középiskola vagyona és alapítványai az iskolafenntartónak, illetőleg a fenntartó hatóságának kezelésében maradnak és e vagyon jövedelmeit mindaddig tőkésíteni kell, míg az iskolának újból való megnyitására a vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg egyházi hatóság alatt álló középiskola esetében az államfő engedélyt nem ad. (2) A véglegesen bezárt középiskola vagyonának és alapítványainak közoktatási célokra való felhasználásáról - ha az alapító azokról az iskola megszűnésének esetére máskép nem rendelkezett - a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása mellett az iskola fenntartója, illetőleg a fenntartó hatósága gondoskodik. II. Fejezet Igazgatás és tanári testület 11. A középiskola élén, mint annak felelős vezetője, az igazgató áll. 12. (1) A középiskolában a 21. (1) bekezdésében alatt felsorolt rendes tantárgyak tanítására legalább tizenkét rendszeresített álláson működő tanárt kell alkalmazni, akik közül legalább nyolcnak rendes tanárnak (13. (3) bekezdés) kell lenni. (2) A 5. (2) bekezdésében említett esetben, továbbá a párhuzamos osztályokkal működő, valamint a fejlesztés alatt álló középiskolákban a tanároknak az (1) bekezdésben megállapított száma megfelelően módosul. 13. (1) A középiskolában rendes, helyettes és óraadó tanárok működnek. (2) Középiskolában tanár csak középiskolai tanításra jogosító tanári oklevéllel bíró, erkölcsi és nemzeti szempontból kifogástalan magyar állampolgár lehet. (3) Rendes tanárrá csak az nevezhető ki, illetőleg választható meg, aki valamely középiskolában helyettes tanári, illetőleg egyetemen vagy más főiskolán tanársegédi minőségben legalább két évig működött és ezalatt az idő alatt a tanári pályára való alkalmasságát beigazolta. (4) Igazgatóvá csak olyan középiskolai rendes tanár nevezhető ki, illetőleg választható meg, aki a középiskolai tanári pályán legalább tíz évig ténylegesen működött.

4 4. oldal 14. (1) Az állami középiskolák igazgatóit az államfő, rendes, illetőleg helyettes tanárait pedig a vallás- és közoktatásügyi miniszter nevezi ki. Ugyancsak a miniszter alkalmazza ezeknek a középiskoláknak óraadó tanárait is. (2) A törvényhatóságok és községek (városok) által fenntartott középiskolák igazgatóit és rendes, illetőleg helyettes tanárait a vallás- és közoktatásügyi miniszter előzetes jóváhagyásával a fenntartó alkalmazza. Budapest székesfőváros által fenntartott középiskolák igazgatóinak, rendes és helyettes tanárainak alkalmazására a Budapest székesfőváros oktatószemélyzetére vonatkozó külön törvényi rendelkezések irányadók. (3) A többi középiskola igazgatóit és tanárait - a 7. (4) bekezdésében meghatározott esetben említett korlátozással - a fenntartó, illetőleg a fenntartó hatósága alkalmazza (választja), az alkalmazást (választást) azonban a miniszternek köteles bejelenteni. (4) Mind a helyettes, mind pedig a rendes tanár szolgálatának megkezdése előtt hivatali esküt tesz. (5) A helyettes tanárok alkalmazása ideiglenes, jogviszonyaikra nézve pedig a főiskolai képesítésű gyakornokkal esnek egy tekintet alá. 15. (1) A hit- és erkölcstant a középiskolákban - kivéve az egyházi hatóság alatt álló középiskolák vagy a törvényesen bevett felekezetek középiskoláinak saját felekezetű hittanárait vagy a hittan tanításával megbízott tanárait - a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelentett és általa elfogadott hitoktatók tanítják. (2) A vallás- és közoktatásügyi miniszter a bejelentés tudomásulvételét az államérdek védelme szempontjából vagy a 13. (2) bekezdésében felsorolt kellékek hiánya miatt megtagadhatja. 16. (1) A tanár kötelező tanítási ideje heti tizennyolc óra; huszonnégy óránál többnek tanítására helyettesítés, esetében sem kötelezhető és arra nem is vállalkozhatik. Az igazgató legfeljebb heti nyolc óra tanítására kötelezhető. (e) Az előző bekezdésben megállapított kötelező heti óraszám a tanítási óra időtartamának szabályozásához képest (25. (2) bekezdés) megfelelően módosul. 17. (1) Az igazgatók és tanárok rendszeres fizetéssel járó állandó mellékfoglalkozást nem vállalhatnak. (2) A vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg, hogy igazgató vagy tanár mennyiben vállalhat az előző bekezdés rendelkezése alá nem eső, díjazással járó mellékfoglalkozást. 18. Nem állami középiskolák tanárainak és igazgatóinak javadalmazása azonos az állami középiskolák tanárainak és igazgatóinak mindenkori javadalmazásával és rendes tanárul alkalmazás szempontjából azonos tekintet alá esnek az állami középiskolák tanáraival. Ez a rendelkezés a rendjük iskoláiban működő szerzetes tanárokra nem vonatkozik. 19. (1) A középiskolák igazgatói és tanárai - a (2) bekezdésben említettek kivételével - a vallás- és közoktatásügyi miniszter fegyelmi hatósága alá tartoznak. A fegyelmi felelősség szabályait - ideértve a fegyelmi eljárás szabályozását is - a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg. (2) Egyházi hatóság alá tartozó középiskolák igazgatóinak és tanárainak fegyelmi felelősségét, ideértve a fegyelmi eljárást is, saját egyházi hatóságuk szabályozza. (3) Az egyházi hatóság által meghatározott fegyelmi szabályzatot tudomás végett be kell mutatni a vallás- és közoktatásügyi miniszternek.

5 5. oldal (4) Az egyházi hatóság köteles a vallás- és közoktatásügyi miniszter kívánságára a fegyelmi eljárást folyamatba tenni. (5) Az egyházi hatóság alá tartozó középiskolák igazgatóinak és tanárainak fegyelmi ügyében hozott határozatokat tudomás végett be kell mutatni a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. (6) Állásától fegyelmi úton elmozdított igazgatónak és tanárnak bármely középiskolánál való alkalmazásához a vallás- és közoktatásügyi miniszter előzetes jóváhagyása szükséges. 20. A középiskolák igazgatóit és tanárait a büntető jogszabályok alkalmazása szempontjából közhivatalnokoknak kell tekinteni. III. Fejezet A középiskola tanulmányi rendje 21. (1) A középiskola rendes tantárgyai: 1. hit- és erkölcstan, 2. magyar nyelv és irodalom, 3. történelem, államtani ismeretekkel, 4. gazdasági és társadalmi ismeretek, 5. föld- és néprajz, 6. latin nyelv, 7. görög nyelv, 8. német nyelv, 9. egy második élő idegen nyelv, 10. bölcsészet, 11. természetrajz. 12. vegytan, 13. természettan, 14. mennyiségtan és mértan, 15. rajz a műalkotások ismertetésével, 16. testnevelés, 17. egészségtan, 18. szépírás, 19. Gyorsírás. 20. ének, továbbá a leányok számára fenntartott középiskolákban 21. kézimunka. (2) A rendkívüli tantárgyak tanítását a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel szabályozza. (3) A rajz, gyorsírás, testnevelés, ének és kézimunka gyakorlati része alól alkalmatlanság, vagy egészségi okok miatt felmentés adható. A felmentés módozatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel szabályozza. 22. (1) A középiskola ötödik osztályába lépő tanuló a (2) bekezdésben meghatározott korlátok között hajlama szerint választhat, hogy további tanulmányai folyamán a és 9. pontjában felsorolt rendes tantárgyak közül a görög nyelvet vagy a második élő idegen nyelvet kívánja-e tanulni.

6 6. oldal (2) A görög nyelv tanításának kötelezettsége alól a vallás- és közoktatásügyi miniszter az általános nevelési szempontoknak, a helyi körülményeknek és az (1) bekezdés értelmében jelentkező tanulók számának mérlegelése alapján - nem állami középiskoláknál az iskolafenntartó, illetőleg a fenntartó hatóságának kérelmére - felmentést adhat. A második élő idegen nyelv tanításának kötelezettsége alól ily felmentés nem adható. (3) A vallás- és közoktatásügyi miniszter, illetőleg az egyházi hatóság alá tartozó középiskolákban a fenntartó hatósága állapítja meg azt, hogy a rendes tantárgyak között felsorolt második élő idegen nyelvként az angol, vagy francia, vagy olasz nyelvek közül melyiket tanítsák. (4) A vallás- és közoktatásügyi miniszter a (2) bekezdésben említett élő idegen nyelvek tanítása helyett a nemzeti művelődés szempontjából fontos más élő nyelv tanítását is megengedheti. 23. (1) Az egyes tantárgyak tanításában elérendő célt és ennek alapján az országos tantervet a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a hit- és erkölcstan tanításának anyagát és tantervét az egyházi, illetőleg felekezeti hatóságok állapítják meg. (2) A fiúk és leányok számára fenntartott középiskolák tanterve a különleges nevelési szempontokhoz képest eltérően állapítható meg. (3) Ha a helyi körülmények, vagy különleges nevelési szempontok kívánatossá teszik, a vallás- és közoktatásügyi miniszter az országos tantervet helyi tanterv alakjában módosíthatja. A vallás- és közoktatásügyi miniszter különösen indokolt esetben a helyi tanterv keretében megengedheti, hogy az ötödik osztálytól kezdve az erre jelentkező tanulók latin nyelv helyett ábrázoló mértant és vegytant tanulhassanak. (4) Egyházi hatóság alá tartozó középiskolákban a tantervet a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával a fenntartó hatósága állapítja meg. Ez a tanterv a kitűzött célok tekintetében azonos az országos tantervvel, a tanítási anyag tekintetében pedig azzal terjedelemben megegyezik. 24. (1) A középiskolákban - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - csak a vallás- és közoktatásügyi minisztertől engedélyezett tankönyvek, segédkönyvek és térképek használhatók. (2) Egyházi hatóság alá tartozó középiskolákban a tankönyveket, segédkönyveket és térképeket a fenntartó illetékes hatósága engedélyezi, azonban ezeket engedélyezés előtt be kell mutatni a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Ha a vallás- és közoktatásügyi miniszter megállapítja, hogy a bemutatott tankönyv, segédkönyv és térkép színvonal tekintetében nem felel meg a tanítás általános követelményeinek, vagy állam-, alkotmány-, törvény-, vagy vallásellenes tanokat, vagy vallásfelekezet ellen irányuló izgatást tartalmaz, az engedélyezést megtiltja. 25. (1) Az iskolai év szeptember hó elejétől június hó végéig tart. (2) A rendes tantárgyak heti óraszámát és a tanítási óra tartamát a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg, a tanítás időtartama azonban a napi öt órát nem haladhatja meg. 26. (1) A középiskola első osztályába csak az vehető fel, aki valamely nyilvános jogú elemi népiskola negyedik osztályát sikerrel végezte és életének tizedik évét betöltötte, de tizenkettedik évét még nem töltötte be. (2) A középiskola egy-egy osztályába felvehető tanulók számát a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapítja meg. 27. (1) A középiskola nyilvános, vagy magánúton végezhető. (2) Nyilvános tanuló az, aki valamely középiskolát rendszeresen látogat és tanulmányainak végzéséről ezen az úton szerez középiskolai bizonyítványt.

7 7. oldal (3) Magántanuló az, aki középiskolai tanulmányait magánúton folytatja és tanulmányainak végzéséről valamely középiskolában tett magánvizsgálat alapján kíván középiskolai bizonyítványt szerezni. 28. A középiskolai tanuló a középiskolába történt felvételéről az iskolából való kilépéséig, illetőleg az érettségi bizonyítvány kézhezvételéig az iskola fegyelmi hatósága alá tartozik. 29. (1) A tanulókkal szemben alkalmazható fegyelmi eljárás főbb elveit és a kiszabható fegyelmi büntetéseket a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg. (2) A középiskolák kötelesek az (1) bekezdésben említett rendelet alapján készült fegyelmi szabályzatukat a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bemutatni. 30. (1) Ha a fegyelmi ügyben hozott határozat a tanulót az általa látogatott iskolából zárja ki, a megindokolt határozatot a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez kell fel terjeszteni. (2) Több középiskolából, vagy az ország valamennyi középiskolájából a tanulót csak a vallás- és közoktatásügyi miniszter zárhatja ki. 31. A középiskolák minden iskolai év végén osztályonkint összefoglalásokkal adnak számot az oktatás eredményéről. 32. A tanulóknak az egyes tantárgyakban elért, valamint általános tanulmányi eredményét, továbbá erkölcsi magaviseletét és egyéniségét a vallás- és közoktatásügyi miniszter által rendelettel szabályozott eljárás szerint kell elbírálni és osztályozni. 33. (1) Az a tanuló, akinek a 21. (1) bekezdésében alatt felsorolt rendes tantárgyak egyikében elért tanulmányi eredményét a 32. értelmében végzett osztályozással elégtelennek minősítették, a bizonyítván keltétől számított két hónap elteltével javítóvizsgálatra bocsátható és felsőbb osztályba csak a vizsgálat sikerülte esetében léphet. (2) Az a tanuló, akinek az (1) bekezdésben említett rendes tantárgyak közül két, három vagy négy tantárgyból elért tanulmányi eredményét elégtelennek minősítették, vagy aki az (1) bekezdésben említett javítóvizsgálaton nem felelt meg, úgyszintén az, aki két egymást követő osztályt már javítóvizsgálattal végzett s a következő osztályban egy tantárgyból elért eredményét ismét elégtelennek minősítették, tanulmányait csak az osztály megismétlésével folytathatja. Az ismétlés időtartama egy tanévnél rövidebb nem lehet. (3) Az a tanuló, akinek tanulmányi eredményét az (1) bekezdésben említett tantárgyak közül négynél több tantárgyból minősítették elégtelennek, vagy aki középiskolai tanulmányai folyamán már kétízben ismételt osztályt és a második osztályismétlést követő tanévben tanulmányi eredményét egy tantárgyból elégtelennek minősítették, vagy akinek, mint ismétlőnek, tanulmányi eredményét két, vagy több tantárgyból minősítették elégtelennek, középiskolai tanulmányokat többé nem folytathat. 34. (1) A középiskolai tanuló más középiskolába rendszerint csak a tanév elején léphet át. Évközben csak kivételes méltánylást érdemlő esetekben adható engedély átlépésre. (2) Ha a tanuló a 22. (1) bekezdése értelmében választott tantárgy tanulásáról a választható másik tantárgy tanulására kíván áttérni, vagy valamely középiskolából más élő idegen nyelvet tanító középiskolába, vagy bármely középfokú iskolából középiskolába, vagy külföldi középiskolából hazai középiskolába kíván átlépni, a különbözeti tantárgyakból, illetőleg tananyagból magánvizsgálatot tartozik tenni.

8 8. oldal (3) Az átlépés és a különbözeti (magán) vizsgálat részletes szabályait a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendelettel állapítja meg. 35. (1) A vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyével kivételesen az iskolaév elején a következő osztály tananyagából teendő magánvizsgálatra lehet bocsátani azt a tanulót, aki a megelőző iskolai évben kiváló eredménnyel végezte tanulmányait és akinek életkora legalább két évvel magasabb az illető osztály tekintetében a 26. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapulvételével irányadó életkornál. (2) Középiskolai tanulmányokat előrehaladottabb korban kezdő, vagy több évi megszakítás után folytató tanulónak a vallás- és közoktatásügyi miniszter engedélyt adhat arra, hogy két osztály tananyagából egyidőben vagy ugyanazon tanéven belül magánvizsgálatot tehessen. 36. (1) A középiskola nyolc osztályának sikeres elvégzése után a tanuló abban a középiskolában, amelyben a nyolcadik osztályt végezte, illetőleg amelyben a nyolcadik osztály tananyagából magánvizsgálatot tett, érettségi vizsgálatot tehet. (2) Különös méltánylást érdemlő esetben a vallás- és közoktatásügyi miniszter megengedheti, hogy a tanuló más középiskolában tegyen érettségi vizsgálatot. 37. (1) Az érettségi vizsgálat írásbeli és szóbeli. (2) Az érettségi vizsgálat anyagát és rendjét, valamint a vizsgálat eredményének elbírálásánál és az osztályozásnál követendő eljárást a vallásés közoktatásügyi miniszter rendelettel szabályozza. 38. (1) Az érettségi vizsgálat letételéről a tanuló gimnáziumi érettségi bizonyítványt kap. (2) A gimnáziumi érettségi bizonyítvány képesít mindazokra az állásokra és tisztségekre, amelyek elnyeréséhez az 1883:I. törvénycikk értelmében főgimnáziumi, vagy főreáltanodai érettségi vizsgálat szükséges. (3) A gimnáziumi érettségi bizonyítvány egyetemi és más főiskolai tanulmányokra is képesít, ha ezt a képesítő hatályt a vizsgáló bizottság az érettségi vizsgálaton tanusított, valamint a tanuló középiskolai tanulmányai folyamán elért tanulmányi eredményének, erkölcsi magaviseletének és egyéniségének gondos mérlegelése alapján külön megállapította. Az egyetemi és más fő iskolai tanulmányokra képesítő hatály megállapításának részletes szabályait a minisztérium az államfő által jóváhagyott rendeletben szabályozza. (4) A vallás- és közoktatásügyi miniszter az érdekelt egyetem vagy más főiskola meghallgatásával gondoskodik az érettségi vizsgálat anyagában nem foglalt azon szakismeretek megszerzésének biztosításáról, amelyek egyes egyetemi, vagy más főiskolai tanulmányok sikeres elvégzéséhez szükségesek. 39. Aki az érettségi bizonyítványt megszerezte, de annak a 38. (3) bekezdésében meghatározott képesítő hatályát nem nyerte el, az érettségi vizsgálatot e képesítő hatály megszerzése céljából a vizsgálat leteltétől számított egy esztendő elteltével egyízben megismételheti. 40. (1) Az a tanuló, akinek vizsgálati, eredményét egy tantárgyból elégtelennek minősítették, a sikertelen érettségi vizsgálattól számított két hónap elteltével javítóvizsgálatot tehet. (2) Az a tanuló, akinek vizsgálati eredményét két, vagy több tantárgyból minősítették elégtelennek, vagy aki a másodízben megkísérelt javítóvizsgálaton meg nem felelt, a sikertelen érettségi vizsgálattól számított egy év elteltével az egész érettségi vizsgálatot megismételheti.

9 9. oldal (3) Az a tanuló, akinek vizsgálati eredményét az érettségi vizsgálat megismétlése alkalmával egy tantárgyból elégtelennek minősítették, az ismétlővizsgálattól számított két hó elteltével újabb javítóvizsgálatot tehet. Ennek sikertelensége esetén többé érettségi vizsgálatra nem bocsátható. (4) Az a tanuló, akinek vizsgálati eredményét az érettségi vizsgálat megismétlése alkalmával két vagy több tantárgyból minősítették elégtelennek, érettségi vizsgálatra többé nem bocsátható. 41. (1) A középiskolák érettségi vizsgálataira a vallás- és közoktatásügyi miniszter, az egyházi hatóság alatt álló középiskolák érettségi vizsgálataira a fenntartó illetékes egyházi hatósága küld elnököt. (2) Egyházi hatóság alatt álló középiskola érettségi vizsgálatára a vallás- és közoktatásügyi miniszter a főfelügyeleti jog gyakorlása céljából kormányképviselőt rendel. Ezért az illetékes fenntartó hatóság köteles az érettségi vizsgálat idejét legalább egy hónappal megelőzően a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelenteni. (3) A kormányképviselő felügyel arra, hogy az érettségi vizsgálatra vonatkozó szabályokat pontosan megtartsák. E végből megtekinti az érettségi írásbeli dolgozatokat, jelen van a szóbeli vizsgálatokon és minden tantárgyból minden tanulóhoz kérdéseket intézhet, részt vesz a vizsgáló bizottságnak mind az írásbeli, mind pedig a szóbeli vizsgálat eredménye felett tartott tanácskozásban. (4) Ha a kormányképviselő a vizsgálat folyamán azt tapasztalná, hogy valamely esetben a törvény, vagy a vonatkozó rendelkezések valamelyike vagy a tanulmányi eredmény elbírálásánál a szükséges mérték meg nem tartatik, a főfelügyeleti jog keretében eljárva a vizsgálat elnökét a szükséges intézkedés megtételére felhívja s amennyiben felhívásának foganatja nem volna, észrevételeit a vizsgálat eredményéről tartott értekezlet jegyzőkönyvébe véteti és a vallás- és közoktatásügyi miniszternek jelentést tesz. Ebben az esetben az elnök köteles az eredmény kihirdetését és a bizonyítvány (bizonyítványok) kiadását a miniszter döntéséig felfüggeszteni. IV. Fejezet Vegyes- és zárórendelkezések 42. E törvényben az iskola fenntartó hatóságán az egyházi hatóság alá tartozó középiskoláknak az egyházi szervezet szerint illetékes hazai főhatóságát, illetőleg az általa kijelölt szervet kell érteni. 43. (1) Ez a törvény évi július hó első napján lép hatályba. (2) Hatálybalépésével az 1924:XI. és az 1926:XXIV. törvénycikkek teljes egészükben, az 1883:XXX. törvénycikknek még hatályban levő rendelkezései a okban, a és 3. pontjában, valamint a 46. -ban, továbbá a 48. első bekezdésének a), b) és c) pontjaiban és második bekezdésében foglalt rendelkezések kivételével, végül az 1921:XXX. törvénycikk 1. -ának utolsó bekezdésében foglalt rendelkezések hatályukat vesztik. (3) Ezt a törvényt a vallás- és közoktatásügyi miniszter hajtja végre.

10 10. oldal TARTALOMJEGYZÉK évi XI. törvénycikk 1 a középiskoláról 1 I. Fejezet 1 A középiskola szervezete 1 II. Fejezet 3 Igazgatás és tanári testület 3 III. Fejezet 5 A középiskola tanulmányi rendje 5 IV. Fejezet 9 Vegyes- és zárórendelkezések 9

2. oldal i) természetrajz, k) kémia, l) természettan, m) mennyiségtan, n) filozófia, o) rajz, p) testgyakorlás. 4. A reáliskola rendes tárgyai. A reál

2. oldal i) természetrajz, k) kémia, l) természettan, m) mennyiségtan, n) filozófia, o) rajz, p) testgyakorlás. 4. A reáliskola rendes tárgyai. A reál 1. oldal 1924. évi XI. törvénycikk a középiskoláról 1 1. A középiskola fogalma és feladata. A középiskolának három faja van: a gimnázium, a reálgimnázium és a reáliskola. A középiskolának az a feladata,

Részletesebben

2. oldal 3. (1) A tankerületi királyi főigazgató közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszternek van alárendelve. (2) A tankerületi királyi főiga

2. oldal 3. (1) A tankerületi királyi főigazgató közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi miniszternek van alárendelve. (2) A tankerületi királyi főiga 1. oldal 1935. évi VI. törvénycikk a közoktatásügyi igazgatásról 1 I. Tankerületek 1. (1) Közoktatásügyi igazgatás és nevelésügyi felügyelet szempontjából az ország területe nyolc tankerületre tagozódik.

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS

ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS ERKÖLCSTAN / HIT-ÉS ERKÖLCSTAN TANTÁRGY TANÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOZÁS A NEMZETI KÖZNEVELÉSRŐL SZÓLÓ 2011. ÉVI CXC. TÖRVÉNY erkölcstan illetve hit- és erkölcstan oktatására vonatkozó rendelkezései

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL

TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJ FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGRŐL Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 8105 Pétfürdő, Hősök tere 10., Telefon: 88/476-211, fax: 88/476-042 Adószám: 18926631-1-19 OM 100522 E-mail: kolping@kolpingpet.hu TÉRÍTÉSI

Részletesebben

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI

AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI AZ ISKOLÁBA JELENTKEZŐ TANULÓK FELVÉTELÉNEK ELVEI Belépés az iskolába (jogviszony létesítése) A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola városi beiskolázású. A fenntartó határozza meg a beiskolázás mértékét.

Részletesebben

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Szegedi SzC Gábor Dénes Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Jelen szabályzat kiadásának jogi alapja: nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 83. (2) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján a fenntartó határozza meg a köznevelési intézmény

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-i ülésére Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-i ülésére Tárgy: Az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési

Részletesebben

Térítési díjak, tandíjak

Térítési díjak, tandíjak Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzat képviselő-testületének a Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tanulóinak térítési díj és tandíj fizetési kötelezettségéről szóló 16/2011. (VI.21.), 15/2010.

Részletesebben

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től

Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA. Érvényes: szeptember 1-től Örömhír Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola TÉRÍTÉSI DÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZATA 1 Érvényes: 2016. szeptember 1-től Általános rendelkezések A szabályzat hatálya kiterjed az Örömhír Általános iskola

Részletesebben

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA

AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJFIZETÉS SZABÁLYOZÁSA Energetikai Szakgimnázium és Kollégium Készült: 2014. szeptember 01. Térítési- és tandíjfizetés szabályozása Kötelező felülvizsgálat: folyamatosan Verziószám: 1. AZ ENERGETIKAI SZAKGIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM

Részletesebben

1. A rendelet hatálya

1. A rendelet hatálya Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2010. (VII.02.) önkormányzati rendelete a köznevelési 1 intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Zalaegerszeg Megyei

Részletesebben

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata I. GÉZA KIRÁLY KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2600 Vác, Géza király tér 8. OM azonosító: 032612 Tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Az alapító okiratunk fenntartói megváltoztatása értelmében e dokumentumban:

Részletesebben

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE

MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE MIKEPÉRCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 16/2005. (IX.12.) SZ. KT RENDELETE az oktatási térítési díjak és tandíjak megállapításának szabályairól Mikepércs Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX. 03.) Önk. rendelete

Kivonat. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX. 03.) Önk. rendelete Kivonat Készült: Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. augusztus 30- án megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. FEHÉRGYARMAT VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2007.(IX.

Részletesebben

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje

3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje 3/h Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Vizsgák fajtái: Osztályozó vizsga Különbözeti vizsga Javító- pótvizsga Szaktantárgyi

Részletesebben

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI

FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI FENNTARTÓ ÁLTAL TÖRTÉNŐ TÉRÍTÉSI DÍJ, TANDÍJ MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, A SZOCIÁLIS ALAPON ADHATÓ KEDVEZMÉNYEK FELTÉTELEI 2013 A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: Nkt.)

Részletesebben

A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által

A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által A térítési díj, a tandíj, egyéb díjfizetési kötelezettségek jogcímei és mértékei, továbbá az egy főre megállapított díjak mértéke, a fenntartó által adható kedvezmények, a jogosultsági és igénylési feltételek

Részletesebben

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 31.) önkormányzati RENDELETE

Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 31.) önkormányzati RENDELETE Lőrinci Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2008. (I. 31.) önkormányzati RENDELETE A Lőrinci Város Önkormányzata fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési és tandíjak

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Jelen tájékoztató a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet és a 3/2012. (VI. 8.) EMMI rendelet 3. számú melléklete alapján a Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ

Részletesebben

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség

A rendelet hatálya. Az ingyenesen igénybe vehető szolgáltatások. A térítési és tandíjfizetési kötelezettség om Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2011. (I.21.) számú rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete

Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 10/2006./II. 15./ rendelete Pásztó Város Önkormányzat Képviselő-testülete 10/2006./II. 15./ rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendő térítési díjak és tandíjak megállapításának

Részletesebben

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról

KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE. 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról KOMJÁTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLETE 2/2011. (III.28) önkormányzati rendelete a szociális ellátásokról Komjáti község Önkormányzatának képviselőtestülete a szociális igazgatásról és szociális

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL április 23. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2015. április 23. A kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI- ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola 2018 TARTALOMJEGYZÉK 1. A szabályzat jogszabályi háttere... 2 1.1. A térítésmentesen biztosított köznevelési közfeladatok

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 21. SZÁMÚ MELLÉKLET ISKOLÁNKBAN AZ INGYENESEN IGÉNYBEVEHETŐ SZOLGÁLTATÁSOK SZABÁLYZAT 2013 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24.

TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL. 2014. április 24. TÁJÉKOZTATÓ A KÉTSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGÁRÓL 2014. április 24. Az kétszintű érettségi egyenértékű céljai: egységes és differenciált, továbbtanulási alapot ad, EU kompatibilis érettségi bizonyítványt ad.

Részletesebben

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA

KISKUNHALASI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM TÉRÍTÉSI DÍJ SZABÁLYZATA Kiskunhalasi Szakképzési Centrum 6400 Kiskunhalas, Kazinczy u. 5. +36 77 738 837 titkarsag@kiskunhalasiszc.hu www.kiskunhalasiszc.hu OM: 203042 Fnysz.: E-001289/2015 Iktató szám: KSZC904/2018 KISKUNHALASI

Részletesebben

1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya

1. Általános rendelkezések, a rendelet hatálya Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VII.2.) önkormányzati rendelete a városi gimnáziumi, szakgimnáziumi és szakközépiskolai tanulmányi ösztöndíjról és a tanulók utazási támogatásáról

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete

Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete Lenti Város Önkormányzat képviselő-testületének 51/2012. (IX.06.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj megállapításának szabályairól Lenti Város Önkormányzat

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 29-én 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Hevesy György Általános Iskola pedagógiai programjának módosítása

Részletesebben

38/2004. (VIII. 31.) RENDELETE

38/2004. (VIII. 31.) RENDELETE SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 38/2004. (VIII. 31.) RENDELETE a Bocskai István Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola tanulói által fizetendő térítési és tandíjak fizetéséről és

Részletesebben

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 22/2010. (VI.22.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV. 22.) számú rendelet

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT

TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT TÉRÍTÉSI ÉS TANDÍJ FIZETÉSI SZABÁLYZAT 1 1. A SZABÁLYZAT JOGI HÁTTERE A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012 (VIII.28.)

Részletesebben

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG A VAS MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG ÚTJÁN PÁLYÁZATOT HIRDET: a középfokú oktatási intézmények első, második vagy harmadik

Részletesebben

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele

b.) az iskolai oktatást kiegészítő pedagógiai szakszolgálatok igénybevétele I. TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS A TANDÍJ 1. A térítésmentesen biztosított köznevelési feladatok a.) a kötelező alapfokú- és középfokú oktatás az érettségi megszerzéséig - a tanórai foglalkozás, a heti kötelező időkeret

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 19/2006. ( VIII.23. ) rendelete az önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben fizetendő térítési és tandíj megállapításának szabályairól

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 34/2012.(IX.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat által fenntartott köznevelési intézményekben fizetendő térítési díjakról és tandíjakról Miskolc Megyei Jogú

Részletesebben

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel

Sorszám. református hitoktató, általános iskolai tanító művelődésszervező szakkollégiumi képzéssel Sorszám Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2017-2018-as tanév Végzettség szintje Besorolási kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola Pedagógus

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 4. számú napirendi pontja Rendelettervezet a Tolna Megyei Önkormányzat által fenntartott nevelésioktatási intézményekben

Részletesebben

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG

V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG V. FEJEZET A TÁRSASÁGI TAGSÁG, A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társaság tagjai lehetnek: rendes tagok, tiszteletbeli tagok, pártoló tagok, ifjúsági tagok. 1. SZAKASZ A TÁRSASÁGI TAGSÁG 2. SZAKASZ A

Részletesebben

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium Felvételi tájékoztató a 2016/17 os tanévre Az iskola mottója : Legfontosabb adatok Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium e mail.: honlap: OM azonosító: 036723 "A míveletlen föld csak gazt terem, A lélek

Részletesebben

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY

SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY SZAKÉRTŐI SZAKVÉLEMÉNY A PÉRI ÖVEGES JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Készítette: Megbízó: Németh László Pér Község Önkormányzata közoktatási szakértő 9099 Pér, Szent Imre

Részletesebben

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint

Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint Kaposi József Pannonhalma (Szent Márton hegy) kb. 966. Kolostori iskola, a Benedek-rend regulái szerint egyházi, állami hivatalnokok képzése új hitvilág és erkölcsi felfogás terjesztése mindennapok élete

Részletesebben

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről

Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E. A gyermekek védelméről Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2004. (IV. 29.) önkormányzati R E N D E L ET E A gyermekek védelméről (Egységes szerkezetben a 8/2005. (VI. 28.) Kt. rendelet*, a 4/2010. (II.

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája PANASZKEZELÉSI REND Nem magyar anyanyelvű tanulók iskoláztatása 1. Az eljárásrend hatálya Az

Részletesebben

Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása

Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása Térítési díjak és a tandíj fizetésének szabályozása a KHT. által fenntartott intézmények iskolarendszerű és iskolarendszeren kívüli képzéseinél. 2008. szeptember 1-től érvényes Szeged, 2008. június 15.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Makó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2012. (IX.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzati nevelési-oktatási intézményekben szedhető térítési díjakról és tandíjakról 1 Makó Város Önkormányzat

Részletesebben

1. Általános rendelkezések 1.

1. Általános rendelkezések 1. Kerepes Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2010. (XI.26.) rendelete a Széchenyi István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Pedagógiai Szakszolgálat művészetoktatási

Részletesebben

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata

A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM. térítési díj és tandíjfizetési szabályzata A MEZŐBERÉNYI PETŐFI SÁNDOR EVANGÉLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM térítési díj és tandíjfizetési szabályzata Hatályos: 2016. év szeptember hó 1. napjától I. Törvényi háttér a térítési díj

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája. Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája Tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 2011. évi CC. törvény a Nemzeti köznevelésről, a 229/2012.

Részletesebben

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév

Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai es tanév Iskolánk tantestületének és oktatást-nevelést segítő dolgozóinak adatai 2016-2017-es tanév Besorolási Pedagógusok Végzettség szintje kategória Tantárgy Szakképzettségek Pedagógus szakvizsgák 1. főiskola

Részletesebben

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012.(XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012.(XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 24/2012.(XI.29.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A nevelési-oktatási és alapfokú művészetoktatási intézményben a tanulók által fizetendő térítési díjról és tandíjról

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Ezt a szabályozást kell alkalmazni valamennyi, a Teleki Blanka Közgazdasági Szakközépiskolában megtartott nem állami vizsga megszervezésekor. A tanulmányok alatti

Részletesebben

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium

Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium A tanulók felvételének, átvételének helyi szabályai, a tanulmányok alatti vizsgák követelményei, rendje 2014 Tartalomjegyzék 1. Az általános iskolai

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre

Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Kanizsay Dorottya Katolikus Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Szakgimnázium OM azonosító: 203262 Felvételi tájékoztató a 2018/2019-es tanévre Felvilágosítás és ügyintézés: 1043 Budapest, Kassai

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat

Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM. Tanulmányi és vizsgaszabályzat Nemzetközi Bankárképző Központ Zrt. VAGYON-, ALAP-, PORTFÓLIÓ KÉPZÉSI PROGRAM Tanulmányi és vizsgaszabályzat Érvényes: 2017 januárjától TARTALOMJEGYZÉK I. TANULMÁNYI SZABÁLYZAT... 3 Jelentkezés, felvétel...

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák

Tanulmányok alatti vizsgák Tanulmányok alatti vizsgák A vizsgaszabályzat célja. Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása a 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre,

A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzat fenntartásában működő. b.) általános iskolára, és alapfokú művészetoktatási intézményre, SZEGHALOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2005.(X. 19.) számú rendelete a térítési díj és a tandíj összege megállapításának szabályairól A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. február 27-i ülésére Tárgy: Pályázat kiírása a Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői állására

Részletesebben

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma

Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Móra Ferenc Felnőttoktatási Gimnáziuma TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉSI SZABÁLYZAT 2014. április 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84 62/551-548 OM azonosító: 200917 www. mffg.hu

Részletesebben

1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Magyarországi Evangélikus Egyház - Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium székhely: 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2 telephely: 1185 Budapest, Hámán Katalin utca 39. telephely:

Részletesebben

Helyi tanterv melléklete

Helyi tanterv melléklete Helyi tanterv melléklete 1. Az iskola egyes évfolyamain tanított tantárgyak, a kötelező és választható tanórai foglalkozások, óraszámaik, tananyag és követelmény 1.1. Az 1-4. évfolyamon tanított tantárgyak

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KASZAP NAGY ISTVÁN REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA OM: 035917 5420 TÚRKEVE, KOSSUTH L. U. 15. Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez

Részletesebben

2. oldal Az első bekezdésen alapuló követelést attól a naptól számított egy év alatt lehet érvényesíteni, amely napon a munkavállaló megkárosításáról

2. oldal Az első bekezdésen alapuló követelést attól a naptól számított egy év alatt lehet érvényesíteni, amely napon a munkavállaló megkárosításáról 1. oldal 1937. évi XXI. törvénycikk a munkaviszony egyes kérdéseinek szabályozásáról 1 Általános rendelkezések 1. A jelen törvény hatálya - a 2. -ban megállapított kivételektől eltekintve - kiterjed a

Részletesebben

A rendelet hatálya 1.

A rendelet hatálya 1. Szekszárdi Önkormányzat 28/2007.(VI.27.) rendelete az önkormányzati fenntartású közoktatási intézményekben igénybe vett szolgáltatásokért fizetendı térítési díjak és tandíjak megállapításáról, valamint

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák

A évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A 2016. évi május-júniusi írásbeli érettségi vizsgák A B C 1. Emelt szintű írásbeli érettségi vizsga 2. magyar nyelv és irodalom Középszintű érettségi írásbeli vizsga magyar nyelv és irodalom, magyar mint

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének. 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének. 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc Pestszentimre Önkormányzata Képviselőtestületének 49/2012. (X. 15.) önkormányzati rendelete a Budapest XVIII. kerületi Önkormányzat fenntartásában lévő gimnáziumok

Részletesebben

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag

13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag Az emberi erőforrások miniszterének 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Felvehető létszám (fő) Gimnázium 0001 nappali Képzési forma

Felvehető létszám (fő) Gimnázium 0001 nappali Képzési forma A Wesley János óvoda, Általános iskola és Középiskola, Szeged közzétételi listája a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról alapján 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga)

12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12. Vizsgaszabályzat (osztályozóvizsga, különbözeti vizsga, javítóvizsga) 12.1 Általános szabályok A vizsgaszabályzat célja a tanulók tanulmányok alatt tett vizsgái lebonyolítási rendjének szabályozása

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Budapest, 2018. szeptember 1 Különös közzétételi lista A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 10. fejezete előírja az oktatási intézményeknek, hogy mely adatokat kell közérdekűnek tekinteni és közzétételi listában megjeleníteni. 1.

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2017/18

Felvételi tájékoztató 2017/18 Felvételi tájékoztató 2017/18 Tomori Pál Magyar - Angol Két tanítási nyelvű Közgazdasági Szakgimnázium Cím: 1223 Budapest, Művelődés utca 21-27. Telephely kód: 001 Telefon: 06 1 362-1551 OM azonosító:

Részletesebben

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje

Than Károly Ökoiskola. Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola. A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola A tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje A Than Károly Ökoiskolában a tanulmányok alatti vizsgák helyi rendje a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására

Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2008. október 22-ei ülésére Tárgy: Javaslat a Török Ignác Gimnázium Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: dr. Gémesi György

Részletesebben

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA FELVÉTELI SZABÁLYZATA a 2019. július 4-i módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Jelen Szabályzat a 2019/2020-os tanévre, ill. ezt követő tanévekre jelentkező, illetve

Részletesebben

AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ, LEBONYOLÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEK TAPASZTALATAI KALMÁRNÉ BAKÓ GIZELLA, DR.

AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ, LEBONYOLÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEK TAPASZTALATAI KALMÁRNÉ BAKÓ GIZELLA, DR. AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁK SZERVEZÉSÉHEZ, LEBONYOLÍTÁSÁHOZ KAPCSOLÓDÓ HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSEK TAPASZTALATAI KALMÁRNÉ BAKÓ GIZELLA, DR. STÉHLI RÓBERT, GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL OKTATÁSI FŐOSZTÁLY

Részletesebben

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS

Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Székesfehérvári Szakképzési Centrum FELNŐTTOKTATÁS Tudnivalók: DIÁKOKNAK A felnőttoktatásra vonatkozó külön rendelkezések Ha a tanuló a nyolc évfolyamos általános iskola elvégzése esetén 17., gimnázium

Részletesebben

Pályaválasztás-beiskolázás

Pályaválasztás-beiskolázás Pályaválasztás-beiskolázás Országos beiskolázási adatok a diákok 96,9 %-ának felvétele már az általános felvételi eljárásban (79 363 tanuló) az ekkor kimaradók részére (2 520 tanuló) 72 000 szabad férőhely

Részletesebben