Éves Jelentés Összefoglalás. Az elnök előszava
|
|
- Csilla Székelyné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Éves Jelentés 2011 Összefoglalás Az elnök előszava
2 Összefoglalás Az Európai Bankhatóság (EBH) 2011-es éves jelentése a hatóság fennállásának első évében folytatott tevékenységeiről és elért eredményeiről ad számot. Az EBH-t január 1-jén hozták létre egy integráltabb európai uniós szabályozási és felügyeleti keretrendszer iránti igényre adott válaszként. Az EBH a nemzeti felügyeleti hatóságokkal, a két másik európai felügyeleti hatósággal, az EIOPA-val és az ESMA-val, a vegyes bizottsággal és az Európai Rendszerkockázati Testülettel (ERKT) együtt a pénzügyi felügyeletek új európai rendszerének (ESFS) része. Az EBH-t létrehozó rendelet az elődjétől, az Európai Bankfelügyeleti Bizottságtól (CEBS) örökölt feladatokon túlmenően további feladatok széles körével bízta meg a hatóságot, amelyek mindegyikének végső célja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a pénzügyi rendszer egészébe vetett bizalom biztosítása, valamint a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek védelme. Az EBH teljes gőzzel megkezdte tevékenységét. Mint arra előszavában az elnök is rámutatott, az EBH meglehetősen kemény és nehéz piaci környezetben indult útjára, amelyben számos, azonnal megválaszolandó kihívás várt rá. Nem volt könnyű az új szervezet kiépítésére összpontosítani, miközben egyúttal a banki szektor stabilitását érintő jelentős problémákat is kezelni kellett. Az EBH évi munkaprogramjában meghatározott prioritásai és tevékenységei három fő területet öleltek fel: ezek a szabályozás, a kockázatelemzés és az operatív tevékenységek, és emellett célként tűzték ki a hatóság fogyasztóvédelmi funkciójának létrehozását. Szabályozási törekvései során az EBH munkájának előterében az úgynevezett egységes európai szabálykönyv alapjainak lefektetése állt, amely azoknak a teljes mértékben harmonizált szabályoknak a közös készlete, amelyek kötelező erejűek és közvetlenül végrehajthatók lesznek minden uniós tagállamban. Nagyszabású feladatról van szó, mivel a következő néhány évben több mint 100 kötelező erejű technikai standardot kell elkészíteni, és hozzávetőlegesen 40 standard kiadására várhatóan január 1-jéig sor kerül. Az EBH 2011 folyamán a tőkekövetelményekről szóló IV. irányelvre és a tőkekövetelményekről szóló rendeletre (CRD IV és CRR) irányuló, júliusi európai bizottsági javaslatok alapján előkészítette a terepet több, olyan kulcsterületekre vonatkozó kötelező erejű technikai standard kidolgozásához, mint például a szavatoló tőke és a likviditás. A kötelező erejű standardokra irányuló előkészítő munka mellett az EBH folytatta a tőkekövetelményekről szóló III. irányelv (CRD III) különböző szempontjait mint például a belső irányítást, a fejlett mérési megközelítés (AMA) kiterjesztéseit és változásait, a javadalmazásra vonatkozó adatok gyűjtésére irányuló intézkedéseket, a stresszhelyzeti kockáztatott értéket és a járulékos nemteljesítési és migrációs kockázati tőkekövetelményt (IRC) felölelő iránymutatások elkészítését. A kockázatelemzés területén a prioritások főként az európai pénzügyi piaci környezet romlásából eredő problémákra összpontosultak. Ezen túlmenően az EBH folytatta az EU bankszektorában fennálló kockázatok és sebezhető pontok rendszeres nyomon követését, értékelését és elemzését. Az EBH felgyorsította továbbá arra irányuló erőfeszítéseit is, hogy a szakpolitikai munka és a felügyeleti kollégiumokban való aktív részvétel révén előmozdítsa a nemzeti felügyeleti hatóságok közötti hatékony és eredményes együttműködést a bankfelügyelet területén ben a kockázatelemzési tevékenységek kulcsfontosságú eleme volt az egész EU-ra kiterjedő stresszteszt, amelyet egy 91 bankból álló mintán végeztek el, közös pesszimista forgatókönyv és következetes módszertan alkalmazásával. A stresszteszt nagyon erős ösztönzőnek bizonyult az érintett bankok számára, mivel jelentős lépéseket tettek annak elkerülése érdekében, hogy az 5%-os CT1 teljesítménymutató alá essenek, és azért, hogy megfeleljenek a közös megállapodás szerinti Page 2 of 5
3 tőkeküszöbnek, mintegy 50 milliárd EUR friss tőkét gyűjtöttek be 2011 első négy hónapjában. A stresszteszt közzététel és minőségbiztosítás szempontjából is megmutatkozó sikere ellenére a fő célkitűzést, az európai bankszektorba vetett bizalom helyreállítását nem sikerült elérni, mivel az államadósság-válság további országokra terjedt át. Ezenkívül sok uniós bank, különösen a nyomás alatt álló országokban, jelentős finanszírozási problémákat tapasztalt. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Rendszerkockázati Testület jelzéseit követve az EBH egy európai szintű megállapodáson alapuló csomag részeként olyan intézkedésekre tett javaslatot, amelyek a bankok tőkeellátottságának erősítésére és a finanszírozási piacon az enyhébb feltételekhez való visszatérésre irányultak. Ezután egy hivatalos ajánlást fogadtak el, amely előírja a bankoknak egy tőkepuffer képzését, hogy június végéig a legjobb minőségű tőkét (CT1) illetően 9%-os tőkésítési együtthatót érjenek el, a bankok európai uniós tagállamokkal szembeni kitettségének elővigyázatos értékelése után. A fogyasztóvédelem területén az EBH leginkább a jelzáloghiteleket és a fogyasztói hitelezés más formáit helyezte előtérbe munkája során, és olyan területeken mérte fel a problémákat, mint például a hitelközvetítők szerepe, a fogyasztóknak nyújtott szerződéskötést megelőző tájékoztatás átláthatósága és világossága, valamint a hitelképességi vizsgálatok. A három európai felügyeleti hatóság létrehozásakor a rendszeres együttműködés érdekében egy vegyes bizottságot is létrehoztak. Ez gyakran vitatott meg ágazati és ágazatokon átívelő kockázatértékelési jelentéseket, valamint a piac alakulásának fényében lehetséges szakpolitikai opciókat. Ezek a szakpolitikai lehetőségek a következő területekre tartoztak: a pénzügyi konglomerátumok felügyelete, a számvitel és ellenőrzés, az ágazatokon átívelő fejlemények mikroprudenciális elemzése, a pénzügyi rendszer kockázatai és sebezhető pontjai, a pénzmosás elleni küzdelmet szolgáló intézkedések és a fogyasztóvédelem ben az európai politikai döntéshozók elé terjesztették az első közös kockázatjelentéseket. Végezetül a hatóság első évében kritikus szerepet játszott az EBH operatív területének erősítése és intézményi kapacitásainak növelése folyamán az EBH jelentős előrelépést tett afelé, hogy összhangba hozza pénzügyi és humánerőforrás-gazdálkodását, beszerzési folyamatait, informatikai infrastruktúráját és kommunikációs tevékenységeit az idevágó uniós rendeletek követelményeivel és a legjobb gyakorlatokkal. Page 3 of 5
4 Az elnök előszava Nagy megtiszteltetés és kitüntetés számomra, hogy ismertethetem az Európai Bankhatóság (EBH) első éves jelentését, amely összefoglalja a hatóság által fennállásának első évében végzett tevékenységeket. Az EBH január 1-jei létrehozása jelentős változást jelentett az intézményi felállásban, mivel válaszként szolgált arra a sürgős felhívásra, miszerint látható előrelépést kell tenni az Európai Unióban az integráltabb szabályozási és felügyeleti keretrendszer felé. Az EBH elődje, az Európai Bankfelügyeleti Bizottság (CEBS) már rengeteg energiát fektetett a nagyobb fokú konvergencia elérésébe, de korlátozott mandátuma megakadályozta abban, hogy érzékelhető hatást gyakoroljon a nemzeti hatóságok mindennapi gyakorlataira. Az EBH létrehozása előtt az egyik fő gyenge pontot éppen az jelentette, hogy a CEBS nem volt képes arra, hogy az Európai Unión belül szakpolitikai intézkedésekről döntsön, és azokat összehangolja. Emellett a válság európai kibontakozásával és eszkalálódásával még lényegesebbé vált az uniós pénzügyi piacok nagyobb fokú és hatékonyabb integrációja felé tett lépés. Az EBH-t létrehozó rendelet a CEBS-től örökölt feladatokon túlmenően további feladatok széles körével bízta meg a hatóságot, amelyek mindegyikének végső célja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a pénzügyi rendszer egészébe vetett bizalom biztosítása, valamint a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek védelme. Az EBH meglehetősen kemény és nehéz piaci környezetben indult útjára, amelyben számos, azonnal megválaszolandó kihívás várt rá. Nem volt könnyű az új szervezet kiépítésére összpontosítani, miközben egyúttal a bankszektor stabilitását érintő jelentős problémákat is kezelni kellett. Folyamatosan rendkívül nagy volt a piaci nyomás, amely az uniós bankok ellenálló képességébe vetett bizalom helyreállítását célzó összehangolt fellépést sürgetett. A legelső kihívást az egész Európára kiterjedő stresszteszt jelentette számunkra, amelyet a nemzeti felügyeletekkel közösen hajtottunk végre, hogy egy pesszimista, de nem irreális forgatókönyv alapján értékeljük egy nagy, 21 ország 90 bankjából álló minta ellenálló képességét. Az eredmények júliusi közzététele korábban nem tapasztalt átláthatóságot és bankonként mintegy 3200 adatra kiterjedő adatszolgáltatást biztosított a piac számára, segítve ezzel a befektetők bankok kockázati kitettségeivel kapcsolatos aggodalmainak csillapításában. A stresszteszt nagyon erős ösztönzőnek bizonyult az érintett bankok számára, mivel jelentős lépéseket tettek annak érdekében, hogy nehogy a stresszteszt során megszabott teljesítménymutató alá essenek (vagyis az elsőrendű alapvető tőke [CT1] kockázattal súlyozott eszközökhöz viszonyított aránya 5%-nál magasabb legyen), és 2011 első négy hónapjában mintegy 50 milliárd EUR-val emelték összesített CT1-tőkéjüket. A stresszteszt nagyon szigorúan zajlott, a háromfordulós partneri felülvizsgálatnak köszönhetően következetes eredmények születtek, és sikerült elérni a megállapodás szerinti módszertan végrehajtását El kell ismerni mindazonáltal, hogy az államadósság-válság euróövezetbeli kibontakozása miatt a stressztesztnek nem sikerült helyreállítania az uniós bankok ellenálló képességébe vetett bizalmat. A pénzügyi válság augusztusban új szakaszába lépett, amikor az államadósság fenntarthatóságával kapcsolatos növekvő aggodalmak az euróövezet egyes országaiban a banki közép- és hosszú távú finanszírozás piacának jelentős leállását idézték elő. A befektetők az európai bankok erejét elkezdték annak az országnak a hitelminősége alapján értékelni, amely biztonsági hálót nyújt számukra; a bankok tőkepozícióját a helyük szerinti országkockázat értékelése alapján, piaci értéken mérték, tekintet nélkül a számviteli könyvekre. Egy káros visszacsatolási hurok kezdett kirajzolódni: az országok gyengülése finanszírozási présbe szorította a bankokat, ami potenciálisan a növekedési Page 4 of 5
5 kilátásokat is érintő, rendezetlen tőkeáttétel-leépítési folyamatot indított el, és emellett káros hatást gyakorolt az országok költségvetési helyzetére. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Rendszerkockázati Testület ajánlásaira is válaszul az EBH egy európai szintű megállapodáson alapuló csomag részeként intézkedésekre tett javaslatot, amelyek a bankok tőkeellátottságának erősítésére és a finanszírozási piacon az enyhébb feltételekhez való visszatérésre irányultak. A bankok európai uniós tagállamokkal kapcsolatos kitettségének elővigyázatos értékelése után egy ajánlást hagytunk jóvá, amely előírja a bankoknak egy tőkepuffer képzését, hogy június végéig a legjobb minőségű tőkét (CT1) illetően 9%-os tőkésítési együtthatót érjenek el. A szabályozás frontján az EBH központi szerepet kapott az úgynevezett egységes európai szabálykönyv létrehozásában, amely azoknak a teljes mértékben harmonizált szabályoknak a közös készlete, amelyek kötelező erejűek és közvetlenül végrehajthatók lesznek minden uniós tagállamban. A válság kibontakozásával az egységes szabálykönyvre irányuló projekt, amelyet a de Larosièrecsoport indított el, még inkább létfontosságúnak bizonyult az egységes piac megerősítéséhez és megszilárdításához. Az EBH működésének első hónapjaiban szerzett tapasztalat azt mutatta, hogy továbbra is nagyon jelentős különbségek jellemzik az uniós országok szabályozási keretrendszereit, ami szétaprózódott és egyenlőtlen versenyfeltételekhez vezet. A G20 által megerősített reformok végrehajtását szolgáló új szabályozási keretrendszer kiváló lehetőséget ad arra, hogy lépést tegyünk az egységes szabálykönyv létrehozásának irányába. A tőkekövetelményekről szóló irányelvre és rendeletre (az úgynevezett CDR IV és CRR) irányuló javaslattal összhangban megkezdtük a kötelező erejű technikai standardok megfogalmazásához szükséges előkészületeket, amelyek valóban egységesen, az egész egységes piacon közvetlenül alkalmazandó rendelet formájában fogják meghatározni és leírni az európai jogszabály tartalmát. Ez egy nagyszabású feladat, ugyanis a következő néhány évben több mint 100 kötelező erejű standardot kell befejezni. Hozzávetőlegesen 40 standardot január 1-jéig kell kiadni. Ennek az első standardkészletnek a legfontosabb célja a tőke fogalommeghatározásával kapcsolatos technikai szempontok elkészítése és a likviditásfedezeti ráta bevezetésének nyomon követésére szolgáló intézkedések meghozatala. Az előttünk álló út még mindig sok kihívást tartogat, de bízom abban, hogy ennek az első munkaévnek az eredményeire építve további előrelépést érhetünk el. Működésünk legelső hónapjai óta ténylegesen döntéseket hoztunk olyan területeken, amelyeken nem volt konszenzus, és tanúbizonyságot tettünk egy valóban európai megközelítésről. A siker nem jön magától. Ahhoz jelentős erőfeszítésekre, illetve sok személy és intézmény akaratára van szükség. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak az összes nemzeti felügyeleti hatóságnak és felügyelőbizottságunk tagjainak, amiért folyamatos támogatást nyújtanak, még akkor is, amikor nagyon ellentmondásos kérdésekkel kell foglalkoznunk. A stresszteszttel kapcsolatban, valamint a rendszeres kockázatértékelésünk és a szabályozás- és végrehajtás-technikai standardok elkészítése során végzett munkát a nemzeti hatóságok szakértőinek együttműködése és hozzájárulása nélkül nem tudtuk volna elvégezni. Szilárd meggyőződésem, hogy az EBH és az új intézményi keretrendszer sikerének folytatódása messzemenően azon áll vagy bukik, hogy képesek leszünk-e a nemzeti felügyeletekkel karöltve, rendszerként működni. Page 5 of 5
IRÁNYMUTATÁSOK AZ ESETLEGESEN TÁMOGATÓ INTÉZKEDÉSEKET MAGUK UTÁN VONÓ TESZTEKRŐL, VIZSGÁLATOKRÓL, ILLETVE ELJÁRÁSOKRÓL
EBA/GL/2014/09 2014. szeptember 22. Iránymutatások azon tesztek, vizsgálatok vagy eljárások típusairól, amelyek a bankok helyreállításáról és szanálásáról szóló irányelv 32. cikke (4) bekezdése (d) pontjának
Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások
Hitelintézetekre vonatkozó hazai és EU szabályozási változások Seregdi László PSZÁF 2010. november 18. Témák 1. Pénzügyi szabályozás fő nemzetközi mozgatóelemei 2. Hitelintézeti szektor 3. Könyvvizsgálattal
Az EBH évi munkaprogramja
EBA BS 2012 163 FINAL 2012. szeptember 28. Az EBH 2013. évi munkaprogramja 1. Bevezetés Az Európai Bankhatóság (EBH) létrehozásáról szóló, 2010. november 24-i 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi
Tartalomjegyzék. Előszó...4. Vezetői összefoglaló...5. ERKT Éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék 3
Éves jelentés 2012 Éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék Előszó...4 Vezetői összefoglaló...5 ERKT Éves jelentés 2012 Tartalomjegyzék 3 Előszó Mario Draghi az ERKT elnöke Örömmel mutatom be az Európai Rendszerkockázati
Iránymutatások. a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről EBA/GL/2014/ július 18.
EBA/GL/2014/06 2014. július 18. Iránymutatások a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről 1 Az EBH iránymutatásai a helyreállítási tervek részeként alkalmazandó forgatókönyvekről
EBA/GL/2015/ Iránymutatások
EBA/GL/2015/04 07.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 39. cikkének (4) bekezdése értelmében azon tényszerű körülményekről, amelyek lényegi veszélyt jelentenek a pénzügyi stabilitásra, valamint
Tartalomjegyzék. Előszó Vezetői összefoglaló ERKT Éves jelentés 2013 Tartalomjegyzék
Éves jelentés 2013 Éves jelentés 2013 Tartalomjegyzék Előszó... 4 Vezetői összefoglaló... 5 ERKT Éves jelentés 2013 Tartalomjegyzék 3 Előszó Mario Draghi az ERKT elnöke Örömmel mutatom be az Európai Rendszerkockázati
Mellékelten továbbítjuk a delegációknak a COM(2017) 291 final számú dokumentum II. MELLÉKLETÉT.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 2. (OR. en) 9940/17 ADD 2 ECOFIN 491 UEM 185 INST 242 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. június 1. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.9.4. C(2017) 5959 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.9.4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a megterhelt és a
Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése
Változások az uniós szabályozásban: Az új tőkeszabályozás (CRD IV/CRR) hazai bevezetése Előadó: dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna Vezető szabályozási szakreferens Nemzetközi és szabályozáspolitikai főosztály
Tartalomjegyzék. Előszó 2. Vezetői összefoglaló 3. ERKT Éves jelentés Tartalomjegyzék 1
Éves jelentés 2015 Tartalomjegyzék Előszó 2 Vezetői összefoglaló 3 Tartalomjegyzék 1 Előszó Mario Draghi, az elnöke Az Európai Rendszerkockázati Testület () 2015 folyamán is szoros figyelemmel kísérte
EURÓPAI PARLAMENT Gazdasági és Monetáris Bizottság
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Gazdasági és Monetáris Bizottság 2014/2020(DEC) 9.1.2015 MÓDOSÍTÁS: 1-26 Markus Ferber (PE544.162v01-00) az Európai Bankhatóság 2013-as pénzügyi évre szóló költségvetésének
CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai
CRD IV/CRR hitelintézetek és befektetési vállalkozások prudenciális szabályozásának várható változásai dr. Kardosné Vadászi Zsuzsanna 2012. április CRR/CRD IV javaslat áttekintése A 2006/48/EK és 2006/49/EK
A bankunió hatása a magyar bankrendszerre
A bankunió hatása a magyar bankrendszerre Farkas Ádám Főigazgató EBA 2014 Január 21 GKI, Budapest 2012 EBA European Banking Authority Az EU pénzügyi felügyeleti intézményrendszerének átalakítása 2011-ben
A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.)
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.9.19. C(2014) 6515 final A BIZOTTSÁG.../.../EU FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2014.9.19.) a 2014/17/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv a hitelközvetítők számára
IRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások
EBA/GL/2015/06 06.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 65. cikkének (5) bekezdése értelmében azon szolgáltatások és létesítmények minimumlistájáról, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az átvevő fél
11170/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11170/17 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk EF 162 ECOFIN 638 UEM 230 SURE 29 A Tanács következtetései
Gazdasági és Monetáris Bizottság JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Gazdasági és Monetáris Bizottság 11.10.2013 2013/2166(INI) JELENTÉSTERVEZET a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a Pénzügyi Felügyeletek Európai Rendszerének (ESFS) felülvizsgálatáról
Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről. {SWD(2013) 523 final}
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2013.12.10. COM(2013) 914 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA a Horvátországban fennálló túlzott költségvetési hiány megszüntetéséről {SWD(2013) 523 final} HU HU Ajánlás A TANÁCS
Tartalomjegyzék. Előszó 2. Vezetői összefoglaló 3. Az ERKT Éves jelentése, Tartalomjegyzék
Éves jelentés 2017 Tartalomjegyzék Előszó 2 Vezetői összefoglaló 3 Tartalomjegyzék 1 Előszó Mario Draghi, az Európai Rendszerkockázati Testület elnöke Az Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT) hetedik
Tartalomjegyzék. Előszó 3. Vezetői összefoglaló 4. ERKT Éves jelentés 2014 Tartalomjegyzék 2
Éves jelentés 2014 Tartalomjegyzék Előszó 3 Vezetői összefoglaló 4 ERKT Éves jelentés 2014 Tartalomjegyzék 2 Előszó Mario Draghi az ERKT elnöke Az Európai Rendszerkockázati Testület (ERKT) negyedik Éves
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.1.26. COM(2016) 21 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK a figyelembe vehető tőke fogalommeghatározása megfelelőségének az 575/2013/EU rendelet
ÉVES JELENTÉS Vezetői összefoglaló (HU)
ÉVES JELENTÉS 2013 Vezetői összefoglaló (HU) Összefoglalás Összefoglalás 2013-ban az EIOPA tovább bővítette az európai felügyeleti környezeten belüli szerepét és ismertségét. A 2013. évi jelentés tartalmazza
Az EBH évi munkaprogramja
2013. szeptember 30. Az EBH 2014. évi munkaprogramja Bevezetés 1. Az Európai Bankhatóság (EBH) létrehozásáról szóló, 2010. november 24-i 1093/2010/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően
A 2015 ÖS ÉVES JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÁSA ISSN
A 2015 ÖS ÉVES JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÁSA ISSN 1977-8899 A Europe Direct szolgáltatás az Európai Unióval kapcsolatos kérdéseire segít Önnek választ találni. Ingyenesen hívható telefonszám (*): 00 800 6 7
Tátrai Miklós Államtitkár Pénzügyminisztérium 2006. november 13-14. Lepence-völgy
A pénzp nzügyi rendszer aktuális kérdk rdései Tátrai Miklós Államtitkár Pénzügyminisztérium 2006. november 13-14. Lepence-völgy 1 A pénzp nzügyi rendszer szerepe a gazdaságban gban - A pénzügyi rendszer
A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.31. C(2016) 6867 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2016.10.31.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek egy negatív piaci
EIOPA-MB-16/ január 11. Az EIOPA évi éves munkaprogramja
EIOPA-MB-16/016 2016. január 11. Az EIOPA 2016. évi éves munkaprogramja 1 Tartalom Bevezetés... 3 A 2016-ra meghatározott prioritások... 3 Az EIOPA 2016. évi munkaprogramja... 4 Prioritások átlátható megállapítása...
A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása
A Magyar Nemzeti Bank 21/2018. (IV.18.) számú ajánlása az IFRS 9 standard bevezetése által a szavatolótőkére gyakorolt hatás enyhítésére szolgáló átmeneti szabályokhoz kapcsolódó egységes nyilvánosságra
AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG
Brüsszel, 2008. november 7. AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁ YFŐK I FORMÁLIS ÜLÉSE 2008. OVEMBER 7. HÁTTÉRA YAG 1. Az Európai Unió állam- és kormányfőinek a pénzügyi válságra adott válasz koordinálásában tanúsított
ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA. (2016. [hónap nap])
HU ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) [YYYY/[XX*]] IRÁNYMUTATÁSA (2016. [hónap nap]) az uniós jogszabályokban biztosított választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes nemzeti hatóságok
10067/17 gu/as/kb 1 DGG 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszámok: 2015/0270 (COD) 2016/0360 (COD) 2016/0361 (COD) 2016/0362 (COD) 2016/0363 (COD) 2016/0364 (COD) 10067/17 EF 117
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA
L 306/32 IRÁNYMUTATÁSOK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK (EU) 2016/1993 IRÁNYMUTATÁSA (2016. november 4.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti értékelés összehangolásának elveiről, valamint
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
EURÓPAI RENDSZERKOCKÁZATI TESTÜLET
2016.3.12. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 97/23 EURÓPAI RENDSZERKOCKÁZATI TESTÜLET AZ EURÓPAI RENDSZERKOCKÁZATI TESTÜLET HATÁROZATA (2015. december 11.) az anticiklikus pufferráták elismerésével
Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése
Az UNICREDIT BANK HUNGARY Zrt. 2018. harmadik negyedévre vonatkozó konszolidált kockázati jelentése Az Európai Parlament és a Tanács a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, január 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. január 7. (OR. en) 5005/16 EF 3 ECOFIN 3 DRS 2 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. január 6. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről
IRÁNYMUTATÁS AZ IFRS 9 STANDARDDAL KAPCSOLATOS ÁTMENETI SZABÁLYOK SZERINTI EGYSÉGES NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALRÓL EBA/GL/2018/01 16/01/2018.
EBA/GL/2018/01 16/01/2018 Iránymutatás a 2013/575/EU rendelet 473a. cikke szerinti egységes nyilvánosságra hozatalról az IFRS 9 standard bevezetése által a szavatolótőkére gyakorolt hatás enyhítésére szolgáló
IRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások
EBA/GL/2015/05 07.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 42. cikkének (14) bekezdése értelmében annak meghatározásáról, hogy az eszközök vagy kötelezettségek rendes fizetésképtelenségi eljárás keretében
dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium
Az Európai Unió jelenlegi kihívásai A gazdasági válság kezelésére kidolgozott átfogó uniós gazdaságpolitikai intézkedéscsomag dr. Hetényi Géza Főosztályvezető EU Gazdaságpolitikai Főosztály Külügyminisztérium
Iránymutatások a standard formulával meghatározott piaci és partnerkockázati kitettség kezeléséről
EIOPA-BoS-14/174 HU Iránymutatások a standard formulával meghatározott piaci és partnerkockázati kitettség kezeléséről EIOPA Westhafen Tower, Westhafenplatz 1-60327 Frankfurt Germany - Tel. + 49 69-951119-20;
(EGT-vonatkozású szöveg)
2016.10.12. HU L 275/27 A BIZOTTSÁG (EU) 2016/1801 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2016. október 11.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek megfelelően a külső hitelminősítő intézetek értékpapírosítási
Committee / Commission ECON. Meeting of / Réunion du 05/09/2013. BUDGETARY AMENDMENTS (2014 Procedure) AMENDEMENTS BUDGÉTAIRES (Procédure 2014)
Committee / Commission ECON Meeting of / Réunion du 05/09/2013 BUDGETARY AMENDMENTS (2014 Procedure) AMENDEMENTS BUDGÉTAIRES (Procédure 2014) Rapporteur: Sven GIEGOLD HU HU Módosítástervezet 6700 ===
NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés
Belső Biztonsági Alap 2014-2020
Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében ) Kovács-Nagy Rita
Közlekedésfejlesztési aktualitások Magyarországon (a Kohéziós Politika tükrében 2014 2020) Kovács-Nagy Rita Balatonföldvár 2013. május 15. 2007-2013 időszak általános végrehajtási tapasztalatai Az operatív
Az EBH profilja: megbízatás, feladatok és prioritások
Az EBH profilja: megbízatás, feladatok és prioritások Az EBH megbízatása Az Európai Bankhatóság (EBA) egyike a három európai felügyeleti hatóságnak (ESA-k), amelyek az Európai Rendszerkockázati Testülettel
Tartalomjegyzék. Előszó...4. Vezetői összefoglaló...5. ERKT Éves jelentés 2011 Tartalomjegyzék
Éves jelentés 2011 Éves jelentés 2011 Tartalomjegyzék Előszó...4 Vezetői összefoglaló...5 ERKT Éves jelentés 2011 Tartalomjegyzék 3 Előszó Mario Draghi az ERKT elnöke Örömmel mutatom be az Európai Rendszerkockázati
AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK AJÁNLÁSA
C 120/2 HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja 2017.4.13. AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK AJÁNLÁSA (2017. április 4.) az uniós jogszabályokban biztosított egyes választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 4. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 4. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2017/0086 (COD) 8838/17 ADD 7 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 2. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az
2015-2018. Község Önkormányzata
Ikt.szám:../2015 BELSŐ ELLENŐRZÉSI STRATÉGIAI TERV 2015-2018. Község Önkormányzata A belső ellenőrzési feladat végrehajtására különböző szintű előírások vonatkoznak. Törvényi szinten az Államháztartási
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
EUROBAROMÉTER 74 KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN
EUROBAROMÉTER 74 KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN 2010 Ősz NEMZETI JELENTÉS MAGYARORSZÁG http://ec.europa.eu/public_opinion 2011. FEBRUÁR 24. Európai Bizottság Magyarországi Képviselete EUROBAROMÉTER
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, XXX COM(2016) 62 2016/0036 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye keretében létrejött Párizsi Megállapodásnak az Európai Unió nevében
05SZ. HU Az európai bankfelu gyelet rendszerének kialakítása az EBH és a pénzu gyi környezet változásai. Ku lönjelentés EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK
HU 2014 05SZ. Ku lönjelentés Az európai bankfelu gyelet rendszerének kialakítása az EBH és a pénzu gyi környezet változásai EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK EURÓPAI SZÁMVEVŐSZÉK 12, rue Alcide De Gasperi 1615 Luxembourg
EURÓPAI KÖZPONTI BANK
2011.2.26. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 62/1 I (Állásfoglalások, ajánlások és vélemények) VÉLEMÉNYEK EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2011. január 28.) a 98/78/EK, a 2002/87/EK
Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai
Hitelintézetek és befektetési vállalkozások tőkekövetelményeinek változásai Seregdi László 2006. december 11. 2006. november 16. Előadás témái I. Bevezetés a hitelintézetek tőkekövetelmény számításába
Nyilvánosságra hozandó információk Június 30.
Nyilvánosságra hozandó információk 2016. Június 30. OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre
(Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK
2018.2.6. L 32/1 II (Nem jogalkotási aktusok) RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/171 FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017. október 19.) az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a késedelmes
EIOPA12/237. Az EBFH többéves munkaprogramja 2012 2014
1 EIOPA12/237 Az EBFH többéves munkaprogramja 2012 2014 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 2. Szabályozási feladatok... 3 3. Felügyeleti feladatok... 5 4. Fogyasztóvédelem és pénzügyi innováció... 6 5.
I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje
A Magyar Nemzeti Bank 11/2016. (XII.1.) számú ajánlása az árnyékbanki tevékenységet végző szervezetekkel szembeni kitettségek korlátozásáról I. Az ajánlás célja, hatálya és alkalmazási szintje Az ajánlás
A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008.
A könyvvizsgálók által a PSZÁF részére évente készítendő külön kiegészítő jelentésre vonatkozó ajánlásban bekövetkező 2008. évi változások Seregdi László 2008. november 28. Témák I. Előzmények II. Új intézménytípusok
ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK AJÁNLÁSA. (]ÉÉÉÉ hónap nap])
HU ECB-PUBLIC AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK AJÁNLÁSA (]ÉÉÉÉ hónap nap]) az uniós jogszabályokban biztosított egyes választási lehetőségek és mérlegelési jogkörök illetékes nemzeti hatóságok által a kevésbé
Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása
Az ICAAP felülvizsgálati folyamat bemutatása Kutasi Dávid főosztályvezető Validáció és SREP Főosztály Budapesti Corvinus Egyetem 2017.05.04. 1 Komplex SREP a magyar bankrendszer ~80%-át fedi le Eltérő
OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű, adatai
OTP Bank Nyrt. egyedi és csoportszintű, adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai
OTP Bank Nyrt. csoportszintű adatai (A Hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény, valamint a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság Október 28.
MEHI Szakmai Konferencia: Energiahatékonyságot EU-s forrásokból: Energiahatékonyság, Klímacélok, Energiabiztonság 2014. Október 28. Budapest Az EU integrált európai klíma és energia politika fő célkitűzései
A8-0126/ Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/ /0033(COD)) AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
2.6.2016 A8-0126/ 001-001 MÓDOSÍTÁSOK 001-001 előterjesztette: Gazdasági és Monetáris Bizottság Jelentés Markus Ferber A pénzügyi eszközök piaca A8-0126/2016 Irányelvi javaslat (COM(2016)0056 C8-0026/2016
A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.8.28. C(2017) 5812 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.8.28.) az (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a rendszeres internalizálók
Őszi előrejelzés ra: holtponton a növekedés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Őszi előrejelzés 2011 2013-ra: holtponton a növekedés Brüsszel, 2011. november 10. Megállt az uniós gazdasági fellendülés. Az erősen megrendült bizalom hatással van a beruházásokra
AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A BANKI ÉS PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK
EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. Rev1 KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ
A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel/Strasbourg, 2014. február 25. A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés Az Európai Bizottság téli előrejelzése szerint a legtöbb tagállamban
A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.24. C(2017) 1951 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2017.3.24.) az (EU) 2015/849 európai parlamenti és tanácsi irányelv kiegészítéséről
AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE ÉS A VÁMÜGYEKRE, VALAMINT A KERESKEDÉS UTÁNI PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK TERÜLETÉRE VONATKOZÓ UNIÓS SZABÁLYOK
EURÓPAI BIZOTTSÁG A PÉNZÜGYI STABILITÁS, A PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOK ÉS A TŐKEPIACI UNIÓ FŐIGAZGATÓSÁGA Brüsszel, 2018. február 8. KÖZLEMÉNY AZ ÉRDEKELT FELEK RÉSZÉRE AZ EGYESÜLT KIRÁLYSÁG EU-BÓL VALÓ KILÉPÉSE
Az Európai Bankhatóság (EBA) iránymutatása. a magas jövedelműekre vonatkozó adatgyűjtésről EBA/GL/2012/5
Az Európai Bankhatóság (EBA) iránymutatása a magas jövedelműekre vonatkozó adatgyűjtésről EBA/GL/2012/5 London, 2012.07.27. Az iránymutatás jogállása 1. Az e dokumentumban szereplő iránymutatásokat az
Belső Biztonsági Alap
Belső Biztonsági Alap Rendészeti-bűnügyi információk, uniós szintű információcsere. Tóth Judit főosztályvezető 2016. május 25. 1 Elérhető Források Rendszere (Uniós és hazai társfinanszírozás együttesen)
11173/17 ol/eo 1 DGG1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. július 11. (OR. en) 11173/17 EF 163 ECOFIN 639 AZ ELJÁRÁS EREDMÉNYE Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Tárgy: Az európai nemteljesítő hitelek kezelésére
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.12.20. COM(2012) 785 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A pénzügyi konglomerátumhoz tartozó hitelintézetek, biztosítóintézetek és befektetési
BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA. amely a következő dokumentumot kíséri
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.3.13. SWD(2018) 69 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁSVIZSGÁLAT VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓJA amely a következő dokumentumot kíséri Javaslat Az Európai Parlament
Az SSM negyedéves jelentése
Az SSM negyedéves jelentése Az egységes felügyeleti mechanizmusról szóló rendelet operatív végrehajtása terén elért eredmények Az EKB 2014. évi kiadványain a 20 eurós bankjegy egy-egy motívuma látható.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/10/2019 Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés
Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA/10/2019 Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés Az EU segítségnyújtási önkénteseinek kirendelése, beleértve az
EURÓPAI KÖZPONTI BANK
2010.4.22. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 103/1 I (Állásfoglalások, ajánlások és vélemények) VÉLEMÉNYEK EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2010. március 31.) a 479/2009/EK rendeletnek
Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.12.16. COM(2015) 648 final 2015/0295 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az árutőzsdei kereskedők számára biztosított mentességek tekintetében az
Az Európai Unió gazdasági kormányzása röviden
Az Európai Unió gazdasági kormányzása röviden 2 A kiadványt a Europe Direct Tájékoztató Központ Budapest munkatársai készítették. 2014 3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 5 Gazdasági kormányzás az Európai Unióban...
AZ EBH IRÁNYMUTATÁSAI A HITELKÉPESSÉGI VIZSGÁLATRÓL EBA/GL/2015/ Az EBH iránymutatásai. a hitelképességi vizsgálatról
EBA/GL/2015/11 19.08.2015 Az EBH iránymutatásai a hitelképességi vizsgálatról 1 Tartalom 1. szakasz Megfelelési és adatszolgáltatási kötelezettségek 3 2. szakasz Tárgy, hatály és fogalommeghatározások
MELLÉKLET. A terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem fokozásáról szóló cselekvési terv végrehajtásának helyzete. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.29. COM(2017) 354 final ANNEX 2 MELLÉKLET A terrorizmusfinanszírozás elleni küzdelem fokozásáról szóló cselekvési terv végrehajtásának helyzete a következőhöz: A Bizottság
7474/16 ADD 1 ll/adt/kb 1 DGG 1B
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 21. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0033 (COD) 7474/16 ADD 1 EF 67 ECOFIN 260 CODEC 359 FELJEGYZÉS AZ I NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy:
EURÓPAI BANKHATÓSÁG A 2016-OS ÉVES JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÁSA
EURÓPAI BANKHATÓSÁG A 2016-OS ÉVES JELENTÉS ÖSSZEFOGLALÁSA A fényképek az alábbiak tulajdonát képezik: Európai Bankhatóság, 3. és 7. oldal. istockphoto.com/scibak: 4. oldal; istockphoto.com/photobuay:
Iránymutatások a panaszok kezeléséről az értékpapírágazat és a bankszektor számára
04/10/2018 JC 2018 35 Iránymutatások a panaszok kezeléséről az értékpapírágazat és a bankszektor számára Iránymutatások a panaszok kezeléséről az értékpapírágazat (ESMA) és a bankszektor (EBH) számára
az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról
EBA/GL/2016/08 24/11/2016 Iránymutatás az értékpapírosítási ügyletek burkolt támogatásáról 1 1. Megfelelés és beszámolási kötelezettségek Az iránymutatások jogállása 1. Az e dokumentumban szereplő iránymutatásokat
Európai Értékpapír-piaci Hatóság. Éves jelentés
Kelt: 2013. június 14. Európai Értékpapír-piaci Hatóság Éves jelentés 2012 Az elnök előszava Az ESMA az Európai Unió (EU) független értékpapír-piaci szabályozó hatóságaként sikeresen zárta működésének
Az EBH iránymutatása. a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott adatszolgáltatásról EBA/GL/2012/4
Az EBH iránymutatása a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott adatszolgáltatásról EBA/GL/2012/4 London, 2012.07.27. Az EBH iránymutatása a javadalmazási trendek meghatározása céljára kidolgozott
8636/18 rp/hk/eo 1 DPG
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2018. május 8. (OR. en) 8636/18 OJ CRP2 18 IDEIGLENES NREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2018. május 15. (9.30) 1. A napirend elfogadása
2014. június 19. EBA/GL/2014/04. Iránymutatások
2014. június 19. EBA/GL/2014/04 Iránymutatások az ESRB/2012/2 ajánlásban foglalt A. ajánlás 4. bekezdése alapján a hitelintézetek finanszírozási terveire vonatkozó harmonizált fogalom-meghatározásokról
Javaslat. az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2013.3.12. COM(2013) 145 final 2011/0268 (COD) Javaslat az Európai Szociális Alapról és az 1081/2006/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL
2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS
Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára
Iránymutatások az illetékes hatóságok és az ÁÉKBV alapkezelő társaságok számára Az egyes strukturált ÁÉKBV-k kockázatának mérésére és teljes kitettségének számítására vonatkozó iránymutatások ESMA/2012/197
Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról
Tájékoztató az alternatív befektetési alapkezelőkre vonatkozó új, egységes európai adatszolgáltatásról Szeles Angelika Felügyeleti statisztikai önálló osztály 2014. november 25. Tartalom I. Jogszabályi
EURÓPAI KÖZPONTI BANK
2010.1.20. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 13/1 I (Állásfoglalások, ajánlások és vélemények) VÉLEMÉNYEK EURÓPAI KÖZPONTI BANK AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE (2010. január 8.) az Európai Bankfelügyeleti
ANNEX MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE
Ref. Ares(2018)2878361-01/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG Strasbourg, 2018.5.29. COM(2018) 374 final ANNEX MELLÉKLET a következőhöz: Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Regionális