KÓR-lap. Beteljesült álom

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "KÓR-lap. Beteljesült álom"

Átírás

1 KÓR-lap 2006/1. szám A G Y E R M E K R Á K A L A P Í T V Á N Y Kiemelkedően Közhasznú Szervezet Hírlevele Beteljesült álom Régóta vágyott egy számítógépre Oláh Fruzsina 14 éves Fibrosarcomából gyógyult kislány. A családot és a gyermeket a betegség kezdete óta 2000 rendszeresen támogatja Alapítványunk. Az igen rossz anyagi körülmények között élő több gyermekes család mindent megtett annak érdekében, hogy felejtesse azokat a szörnyű napokat, amiket Fruzsinának éveken keresztül a kezelések alatt el kellett szenvednie. A ma már 14 éves, kitűnő tanuló kislánynak évek óta dédelgetett álma volt, hogy otthon számítógépen tudjon gyakorolni és osztálytársaival együtt ő is gyakorolhassa az iskolában tanult informatikát. A kislány álma 2006 januárjában Alapítványunk segítségével beteljesült. Képünkön az Alapítvány elnöke, Balogh István, átadja a számítógépet a családnak.

2 RÓLUNK Segíthettünk, mert segítettek A Gyermekrák Alapítvány 1997 óta folytat kemény küzdelmet, hogy támogathassa a rákban megbetegedett gyermekeket, azok családjait, valamint az egészségügyi intézményeket. A évben valamint 2006-ra tervezetten a Gyermekrák Alapítvány által nyújtott támogatás összege meghaladja az egymilliárdötszázmillió forintot!, ami a legnagyobb adomány, amit valaha civil szervezet nyújtott Magyarországon. Az Alapítvány megkérdőjelezhetetlenül bizonyította, hogy működése nélkül még nehezebb a halálos kór elviselése. Továbbra is azon fáradoznak, hogy segítséget nyújtsanak a rákbetegségben szenvedő gyermekek és hozzátartozóik számára, mellyel reményeik szerint nagymértékben hozzájárulnak kis betegeik gyógyulásához és családjuk boldogságához. Mi addig harcolunk a gyermekért, amíg a szíve dobog! Ennek érdekében: Készpénzzel, vitaminokkal, táplálék-kiegészítőkkel, gyógyszerekkel, és egyéb adományokkal támogatják a beteg gyermekeket és hozzátartozóikat. Támogatják a beteg gyermekek indokolt külföldi gyógykezelését. Segítik a betegek hozzátartozóit a jogi problémák rendezésében. Diagnosztikus eszközöket, gyógyászati műszereket, gyógyszereket, gyógyhatású készítményeket és vitaminokat adnak a gyógyítást végzőknek és a rászorulóknak. Részt vesznek a magyarországi rákkutatásban és finanszírozásában. A rákos gyermekek vonatkozásában átvállalták a PET-CT vizsgálatok költségeit. A vizsgálatok célja a rákos daganatok felismerése, műtéti eljárások támogatása, kemoterápiás kezelések meghatározásának elősegítése, a hatásos kezelések megválasztása. Anyagilag és szociálisan támogatják az indokoltan rászoruló gyermekeket és családjukat. Onko-hematológiai témával foglalkozó szakanyagokat adnak ki. A Gyermekrák Alapítvány minden egyes gyermekért harcol, mert a tudomány mai állása szerint a rák gyermekkorban nagy eredménnyel gyógyítható! Ehhez a küzdelemhez keresik a megfelelő partnereket. Ennek a munkának a beérett gyümölcse, hogy támogatói köre a multinacionális nagy vállalatokon át a kis pénzből élő nyugdíjasokig terjed. A céljaikkal egyetért az egész Ország, amit bizonyít az a tény, hogy a személyi jövedelemadó 1%-ból történelmet írva, már 7 éve ők kapják a legnagyobb összeget. Az Alapítványnál vezetett regisztráció alapján megállapítható -amelyet 571 szülő írt alá-, hogy a Gyermekrák Alapítvány az egyetlen nonprofit szervezet, amely rendszeres anyagi és egyéb támogatást tud nyújtani a rászorulók részére. A gyermekek gyógyulásáért a évben rekordösszegű támogatást adtak át. Dr. Rácz Jenő Balogh István elnök és dr. Nagy Anikó az átadott Nyugat-Európában is ritkaságszámba menő műszer mellett Dr. Bognár László egyetemi tanár veszi át az adományt Balogh István elnök úrtól Ön előtt is ismeretes, Alapítványunk 1997 óta folytat kemény küzdelmet, hogy támogathassa a rákban megbetegedett gyermekeket, azok családjait valamint az egészségügyi intézményeket. Örömmel jelenthetem, hogy évben valamint 2006-ra tervezetten Alapítványunk által nyújtott támogatás összege meghaladja az egymilliárd-ötszázmillió forintot, ami a legnagyobb adomány, amit valaha civil szervezet nyújtott Magyarországon. Azért küzdünk, hogy a Kormány által meghirdetett Nemzeti Csecsemő és Gyermek-egészségügyi Programban szerepelt és a Nemzeti Rákellenes Programhoz szorosan kapcsolódó célkitűzéseket sikerüljön megvalósítani írja többek között Balogh István alapítványi elnök dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszternek. egészségügyi miniszter megnyitó beszédében kiemelte, hogy ekkora összegű támogatást civil szervezettől még soha nem kapott a magyar egészségügy. A Gyermekrák Alapítvány százharminc millió forintért vásárolt műszereket a tíz Magyarországon működő gyermek onkohematológiai osztálynak. Az eszközök listáját a Csecsemő és Gyermekgyógyászati Szakmai Kollégium megkeresésére állította össze a tíz intézmény. Az Alapítvány adományozásai ezzel nem fejeződtek be, karácsony előtt újabb kéréssel keresték fel őket, amelyet az Alapítvány a Nemzeti Rákellenes Program, valamint a Nemzeti Csecsemő és Gyermek Egészségügyi Program megvalósítását szem előtt tartva nyolcvan millió Forinttal segített. A műszerek a 21. század legmodernebb technikai vívmányai. A Gyermekrák Alapítvány idei tervei között szerepel háromszázmillió forintos beruházással egy apartman lakásos ingatlan építése, ahol kezelésekre járó gyermekek csíramentes környezetben gyógyulhatnak. A Gyermekrák Alapítvány mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy a gyermekek a kezeléseket jó kedélylyel, és félelmek nélkül viseljék el. Jelenleg több mint 650 regisztrált beteg kisgyermeket tartanak nyilván. Sajnálatos az a tény hogy Európában, Magyarország első helyen áll a rákos betegek létszámát tekintve, és a halálozás is magasabb, mint a fejlettebb nyugat-európai országokban. Ez az a küzdelem, ahol nem megengedhető, hogy pénz hiányában fiatal életek essenek áldozatul olyan betegségeknek, amelyek gyermekkorban még jó eséllyel gyógyíthatók. Jelentés a miniszternek Balogh István, a Gyermekrák Alapítvány elnöke levélben tájékoztatta az Alapítvány munkájáról dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter urat. Balról: Balogh István elnök és Dr. Rácz Jenő egészségügyi miniszter 2 KÓR-lap 2006/1

3 Az egészség alapja AZ ORVOS TANÁCSOLJA az egészséges életmód Ma már tényként kezelhető, hogy a megbetegedések többsége a helytelen életmódból fakad. Természetesen egy betegség hátterében számos más tényező is állhat, feltehetően e tényezők öszessége felelős az adott betegségért, de rendszerint azt az egyet tesszük felelőssé, ami a betegséget közvetlenül megelőzte. Például egy inszakadásról sportolás kapcsán úgy hisszük, hogy a sérülés az adott pillanat műve, holott már azt megelőzően hónapokkal vagy évekkel kezdődött a folyamat: bemelegítés vagy levezetés hiánya, edzetlenség, savasodás, túlterhelés, helytelen mozgásformák, stb. Ugyanez vonatkozik a rosszindulatú betegségek egy részére is. Sokan egy esés után kezdik fájlalni a lábukat, a villamoson valaki belekönyököl a mellünkbe, ami fáj és ezután egy csomót veszünk észre, ami nem tűnik el, holott az elváltozás már azelőtt is ott volt csak nem vizsgáltuk. Ha ilyenkor orvoshoz fordulunk a doktor sokszor banális elváltozásokra gyanakszik, hiszen az esetek többségében szerencsére erről van szó. Az orvos részéről ilyenkor az a helyes megközelítés és ezt a kollégák tudják is,hogy mindig gondolni kell a ritkábban előforduló legrosszabb variációra is, mert akkor nem veszítünk időt és a legveszélyesebb kórképek kizárásával haladunk a banálisabbak felé. Az igazi az lenne, ha mindenki úgy kezelné az egészségét mint egy olyan értéket, ami semmivel nem pótolható vagy kifizethető. Ennek első lépése az kell, hogy legyen, hogy az ezzel kapcsolatos felelősséget mindenki maga vállalja fel. Senki nem fogja helyettünk elvégezni azokat a teendőket, ami az egészség megőrzéséhez kell. Ahogy a régi bölcsek mondták:az orvos kezel, a természet gyógyít. A mai korszerű orvostudomány képes a rosszindulatú betegségek Dr. Bakanek György szakorvos tanácsadása ÉLETKÉP Dr Bakanek György szülész-nőgyógyász, sportorvos és a társadalomorvostan szakorvosa több évtizedet dolgozott a Sportkórházban, majd 17 évig irányította a doppingellenes küzdelmet Magyarországon. Ennek kapcsán a sportolók felkészítésében alkalmazható legális teljesítménynövelő szerek, módszerek, eszközök területén szerzett több éves tapasztalatát a lakosság széles körében terjesztett életmódszaktanácsadás területén kamatoztatta. Meggyőződése és tapasztalata, hogy a személyiség fejlesztése, az énkép erősítése, az életcél megfogalmazása, a káros szenvedélyek elleni küzdelem, az étkezési szokások helyes irányba történő megváltoztatása,a rendszeres testmozgás, a pozitív gondolkodással együttjáró életvezetés, a stresszkezelés, a szakszerű étrendkiegészítés hatékony támogatója lehet az orvosi kezelésnek és a betegség megelőzésnek. A Gyermekrák Alapítvány felkérésére heti 1-2 alkalommal előzetes bejelentkezésre személyes illetve kiscsoportos konzultációt tart gyermekeknek és szüleiknek a rosszindulatú tumor betegségben szenvedők helyes életvezetéséről és a szupportív (kiegészítő) terápiás lehetőségekről. Célja az, hogy a rosszindulatú megbetegedések kezelésével kapcsolatos csodavárások, csodaszerek indokolatlan igénye helyett a betegek szerepét és maguk iránti felelősségét előtérbe helyezve segítsen eligazodni a kezelések, kiegészítő terápiák sokszor bonyolult világában. hatékony kezelésére. Ha lehet, a tumort eltávolítják, besugárzást, kemoterápiás kezelést adnak. A kiegészítő terápiát és az ilyenkor szükséges életvezetéshez szükséges orvosi tanácsokat nem mindenütt kapják meg viszont a tumoros betegek, pedig a táplálkozás, a folyadékfogyasztás, a stressz kezelés,a célképzés, az étrendkiegészítők, a testmozgás legelább olyan fontos, mint a terápia gyógyszeres része. Számos pozitív visszajelzést kaptunk olyanoktól, akik az életmódszaktanácsadási szolgáltatásunkat igénybe vették. Ismerve a riasztó statisztikai adatokat, a rákbetegek s ezen belül a gyerekrákos esetek számának riasztó emelkedését,a Gyermekrák Alapítvány egy új szolgáltatást vezetett be azok számára, akik szociális rászorultság alapján ingyenes étrendkiegészítő juttatásban részesülnek. A készítmények adminisztratív automatikus kiszolgálása mellett a gyermekeknek és szüleinek egy ingyenes életmódszaktanácsadó szolgáltatást biztosít. Ennek keretében felvilágosítjuk a szülőket és a kis pácienseket azokról az életmódbeli tudnivalókról, amelyek segítségével javul az életminőség, közelebb kerül a végső gyógyulás és csökkenthető a visszaesések száma. A tanácsadásnak az első néhány alkalom óta nagy sikere van. Mindenképpen hiánypótló és úgy tűnik, hogy a beszélgetés után a gyermekek és szüleik szinte kicserélődtek. Egy sokkal energikusabb, tettrekészebb, optimistább ember hagyja el az Alapítvány helyiségét, mint aki az elején megérkezett. És itt nem áltatásról, hamis illúzió keltésről van szó. Őszintén beszélünk a betegségről, megerősítjük, hogy nagy problémáról van szó, hogy bízni kell az orvosokban, végrehajtani mindazt, amit javasolnak, de ugyanakkor tudatosítjuk a betegekben és hozzátartozóikban, hogy meg lehet és meg is kell gyógyulni ebből a kórból és egyedül ők azok, akiktől ez függ. Ebben mindenki segít, de gyógyulni és ezért mindent megtenni az adott egyénnek kell. Természetesen senki nincs kizárva a tájékoztatásnak ebből a lehetőségéből, az sem, aki nem akar vagy tud segélyben részesülni. (Akár személyes konzultáció révén, akár ezen a fórumon megjelenő rendszeres tájékoztatás során). Szándékunk szerint e helyütt rendszeresen publikáljuk majd azokat a tudnivalókat, melyek a betegekkel történő beszélgetések során elhangzanak. Szó esik majd a mentális tréningről, a célképzésről, a fontosság érzés megteremtéséről, a stresszkezelésről, a táplálkozásról, a folyadékfogyasztásról, az étrendkiegészítőkről, a regenerációról, a testmozgásról és még sok minden az olvasókat és az érintetteket érdeklő kérdésről. Figyeljék hát a lapot. Dr Bakanek György A betegek érdekében, január elsejétől szakorvos foglalkozik valamenynyi gyermekkel! Életmódtanácsot ad a szülőknek, valamint ő határozza meg a szupportív terápia szükséges részeit. Az Alapítvány által térítésmentesen adott táplálék kiegészítők dózisát és mennyiségének meghatározását szakorvos végzi. KÓR-lap 3

4 EZ + AZ Őssejtbeültetés nyártól Szegeden is Negyvenmillió forint értékű, az őssejtek gyűjtésére és tárolására alkalmas berendezést kapott a Szegedi Tudományegyetem II. számú Belgyógyászati Klinikája a Gyermekrák Alapítványtól. Ennek segítségével fél év múlva beindíthatják a Dél-alföldi Regionális Autológ Csontvelő-transzplantációs Részleget. - Körülbelül 80 millió forintos beruházást igényel a részleg kialakítása, de a tervek már elkészültek, a pénz és a szükséges műszerek is rendelkezésre állnak, így ha az egészségbiztosítótól is megkapjuk a támogatást, azonnal indulhat az építkezés mondta el Forster Tamás a II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ tanszékvezető egyetemi tanára. Két steril kórtermet kell felépíteni, és ki kell alakítani a labornak való helyiséget is. Az őssejtek felhasználására egyre nagyobb az igény az orvoslásban, ám erre most még csak Budapesten, Debrecenben és Pécsett adott a lehetőség. Ezekben a városokban tudják alkalmazni a vérrákos betegek esetében azt a különleges terápiát, melynek lényege, hogy a beteg szervezetéből kiölik az összes szaporodóképes sejtet, így a rákot okozókat is, majd őssejteket ültetnek be, melyek újra felépítik a már egészséges sejteket. Az őssejteket saját csontvelőből, a beteg vérrokonától, vagy idegen donortól nyerik, felhasználásig pedig fagyasztják, hogy ne indulhassanak szaporodásnak, és ne öregedjenek. Nem mindegy azonban, hogyan kezelik az őssejteket. Ha például túl gyorsan hűtik, a megfagyó víz kristályai kiszúrják a sejteket, így azok tönkremennek magyarázta a professzor. Létezik azonban egy műszer, amely számítógéppel szabályozott, és tizedfokonként hűti le a sejteket. Ilyennel már rendelkezik a belgyógyászati klinika. Az őssejtbeültetés az őssejtek levételével, tárolásával, valamint a beteg egy hónapon keresztül steril kórteremben való gondozásával együtt megközelítőleg 16 millió forintba kerül. Nem véletlen tehát, hogy a klinika a többmilliós építkezés megkezdése előtt megvárja: finanszírozza-e majd ezt az összeget az egészségbiztosító. Ha igen, akkor várhatóan jövő év nyarától évi 20 betegen tudják elvégezni a szükséges beavatkozást. Azt követően a rászorulóknak már nem kell több száz kilométert utazniuk, hogy igénybe vehessék e modern kezelést. Forrás: Délmagyarország Balról: Prof. Dr. Szabó Gábor és Prof. Dr. Borbényi Zita és Balogh István elnök 4 KÓR-lap 2006/1

5 2005. december 11-én több mint 100 lelkes induló várta a nem mindennapi eseményt: a Mikulás-futást. A nevezési díj (2000 forint) és az összegyűjtött adományok teljes összegét Alapítványunk kapta meg. Mikulások futás! KÉPESEK VAGYUNK KÓR-lap 5

6 ÖRÖM-HÍR 6 KÓR-lap 2006/1

7 ÖRÖM-HÍR Milán boldogan mosolyog a négy éves születésnapján KÓR-lap 7

8 INNEN-ONNAN Örültünk, mert segíthettünk A BAZ Megyei Kórház főigazgatójának meghívására a megyeközpontba látogatott Alapítványunk elnöke, aki meggyőződhetett arról, hogy nagy értékű ajándékaink hathatós segítséget jelentettek az intézménynek, és jól szolgálják a kis betegek gyógyulását. Dr. Nagy Gábor orvosigazgató és Balogh István elnök kórházbejáráson BAZ Megyei Kórház főigazgatója, Dr. Csiba Gábor és Balogh István az Alapítvény elnöke Egy személyes pillanat A Gyermekrák Alapítvány a kitartó harc pozitív eredményeinek köszönhetően elérte, hogy a magyarországi külképviseletek is elismerik, megbecsülik. A pozitív eredmények közvetlen folyománya volt, hogy az Alapítvány elnöke, Balogh István, a 2005-ös esztendőben kiérdemelte a A Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend Lovagja címet. Megkapta a lovagi címmel járó Nagykeresztet is. Balogh István, aki gyermeke rákbetegségét követően vállalta fel a gyermekrák elleni küzdelmet ma is fáradhatatlanul dolgozik a betegek érdekében. Minden eszközzel segíteni kell és küzdeni kell azért, hogy a fiatal életek gyógyultan a társadalom teljes értékű tagjaivá váljanak. Réztáblával ismerték el Szombathelyen az Alapítvány munkáját Az Alapítványunkat is meghívták a szombathelyi Markusovszky kórházban rendezett ünnepségre. Prof. Dr. Oroszlán György a Gyermek és Csecsemő osztályvezető elismeréssel nyilatkozott a kórháznak nyújtott támogatásunkról. Külön kiemelte, hogy a közelmúltban Alapítványunk több mint húsz millió forinttal segített a kórházban kezelt beteg gyermekeken és az őket kezelő orvosoknak. A Gyermek és a Csecsemő Osztály folyosóján levő kézzel rajzolt Adomány Fa levelei közé, felkerült a Gyermekrák Alapítvány nevét megörökítő réztábla is. Balról: Markó Péter, Balogh István, Dr. Lakner László Négymillió forint értékben 21. századi minőségű matracokat adott át az Alapítvány KÓR-lap A G Y E R M E K R Á K A L A P Í T V Á N Y Kiemelkedően Közhasznú Szervezet Megjelenik: példányban A szerkesztőség címe: 1084 Budapest, Rákóczi tér 10. Telefon: , fax: honlap: gyermekrak@gyermekrak.hu Felelős kiadó: Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szervezet Főszerkesztő: Balogh István ISSN: (nyomtatott) ISSN: (online) 8 KÓR-lap 2006/1

Közhasznúsági Jelentés 2004. Számviteli beszámoló 2004. 01. 01. 2004. 12. 31.

Közhasznúsági Jelentés 2004. Számviteli beszámoló 2004. 01. 01. 2004. 12. 31. Közhasznúsági Jelentés 2004 Számviteli beszámoló 2004. 01. 01. 2004. 12. 31. Nyitó pénzkészlet Adományok SZJA 1% Pályázat Kamatbevétel irodaszer, nyomtatvány Számítógép alk., festékpatron fotó posta belföldi

Részletesebben

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25.

Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Daganatos Gyermekek Gyógyítását Segítő Szakemberek Országos Konferenciája Kiskőrös, 2009. április 23-25. Alapítványunk szervezésében került megrendezésre a daganatos gyermekek gyógyítását Segítő Szakemberek

Részletesebben

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány

Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Bemutatkozik a Rosszcsont Alapítvány Az Alapítvány célja, hogy a gyermekreumatológiai kórképekben szenvedő beteg gyermekek a gyógyításuk során a legmagasabb színvonalú ellátásban részesülhessenek. Mottónk

Részletesebben

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam Célcsoport: endokrinológia, aneszteziológia-intenzív terápia, családorvos, belgyógyászat, sebészet, gyermeksebészet, gyermekgyógyászat, idegsebészet,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM

EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM EGÉSZSÉGNEVELÉSI PROGRAM Szeresd az egészséged, mert ez a jelen. Védd a kisgyermeket, mert ő a jövő. őrizd a szüleid egészségét! merta múlton épül föl a jelen és a jövő. Bárczy Gusztáv 2 Tartalom 1. Egészséges

Részletesebben

Egészség határok nélkül

Egészség határok nélkül Egészség határok nélkül Best Doctors Smart, Bónuszos Egészségbiztosítás Szeretné, ha a saját területükön szaktekintélynek számító orvosok gyógyítanák a világ számos pontján? Magyarország egészségügyi mutatói

Részletesebben

Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt.

Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt. Erős vállalati márkára épülő gyógyszerbrand-kommunikáció Beke Zsuzsa PR és Kormányzati kapcsolatok vezető Richter Gedeon Nyrt. RICHTER GEDEON NYRT. Innováció-orientált, multinacionális specializált gyógyszercég

Részletesebben

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Sajtóközlemény 2011. Tovább folytatódik Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 144 helyszín, közel fél millió vizsgálat, elkeserítő szűrési adatok, ez a 2010 év statisztikája. Tovább folytatódik

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről

SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről rák: az új évszázad kihívása 1930 1:14 1990 1:5 2007 1:3 2020 1:2 Évente 33 000 regisztrált új daganatos megbetegedés Második halálok: férfiak

Részletesebben

Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008. november 20., csütörtök, 15:55 eszközök:

Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008. november 20., csütörtök, 15:55 eszközök: Otthonápolás Cégegészség Fogorvos Homeopátia Online gyógyszertár RSS Iratkozzon fel RSS-csatornáinkra! KÖNYVAJÁNLÓ Személyre szabott kezelés leukémiás gyermekeknek Magyarországon [origo] egészség 2008.

Részletesebben

amikor egy diabéteszes iskolásfiú a wc-ben kényszerül magának beadni az inzulint, mert az iskola nem hajlandó erre külön helyiséget biztosítani.

amikor egy diabéteszes iskolásfiú a wc-ben kényszerül magának beadni az inzulint, mert az iskola nem hajlandó erre külön helyiséget biztosítani. Ko Zvetlen lakossági kommunikáció oriold és társai párbeszéd a szkizofréniáról - 130 - Az Oriold és Társai Kiadó 2016 júliusában jelentette meg Párbeszéd a szkizofréniáról című könyvét, ami a 2014-ben

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

ALAPÍTVA ADÓSZÁM: BANKSZÁMLASZÁM:

ALAPÍTVA ADÓSZÁM: BANKSZÁMLASZÁM: SEGÍTÜNK! WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 ALAPÍTVA 1999 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA 36. ISBN: 978-963-88259-1-9 AZ EGYÜTT A DAGANATOS

Részletesebben

SEGÍTÜNK! Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd :54: :54:24

SEGÍTÜNK! Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd :54: :54:24 SEGÍTÜNK! Alapitvany-Fuzet_2016_01.indd 1 2016.01.20. 15:54:24 WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA 36.

Részletesebben

Szemem Fénye Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Hospice 2011.04.04.

Szemem Fénye Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Hospice 2011.04.04. Szemem Fénye Alapítvány Gyermek és Ifjúsági Hospice Szolgálat 2011.04.04. Kezdetek A Szemem Fénye Alapítvány 2002-ben alakult Személyes indíttatásból: a leukémiás megbetegedésben elhunyt Nail emlékére

Részletesebben

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20)

Védőnői szolgálat. Buj Buj, Rákóczi u Védőnő: Kiss Józsefné. Tel.: +36 (20) Buj 4483 Buj, Rákóczi u. 13-15. Védőnő: Kiss Józsefné Tel.: +36 (20) 429-7859 Email: kissjozsefne63@freemail.hu Védőnői fogadóóra: minden nap 8:00-9:00 Az első esztendő meghatározza a jövőt! 1 / 5 Területi

Részletesebben

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése

A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése A Somogy Megyei Sclerosis Multiplex Egyesület Közhasznúsági jelentése 2010 Kaposvár 2011. május 11. Kristófné Kiss Emese elnök Tartalom: Adatok 1. Számviteli beszámoló 2. A költségvetési támogatás felhasználása

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

A rákbetegek körében végzett, a betegellátással kapcsolatos közvélemény kutatás

A rákbetegek körében végzett, a betegellátással kapcsolatos közvélemény kutatás A rákbetegek körében végzett, a betegellátással kapcsolatos közvélemény kutatás Prof. dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke Kiss Katalin, vezető kutató, Szinapszis Kft. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI

Részletesebben

Oszlassuk el a tévhiteket a rákról!

Oszlassuk el a tévhiteket a rákról! Oszlassuk el a tévhiteket a rákról! Prof. dr. Simon Tamás Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet és A Nemzetközi Rákellenes Unió a 2013-as évre, a Rák Világnapra a címben megjelent jelmondatot

Részletesebben

Higgy abban, hogy az. EGÉSZSÉG megőrzése. a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás. Med 4 Group. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy az. EGÉSZSÉG megőrzése. a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás. Med 4 Group. Higgy magadban. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG megőrzése a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás Med 4 Group Higgy magadban. Higgy abban, hogy GONDOSKODHATSZ munkavállalóid egészségéről. Csoportos egészségbiztosításunkkal

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.

Részletesebben

Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány. 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE. Tartalom:

Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány. 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE. Tartalom: Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány 2009. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Tartalom: Számviteli beszámoló. A költségvetési támogatások felhasználása. A vagyon felhasználásával

Részletesebben

Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány. 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE. Tartalom:

Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány. 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE. Tartalom: Marosvásárhelyi Nagy Borbála Leukémiás és Daganatos Gyermekekért Alapítvány 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Tartalom: Számviteli beszámoló. A költségvetési támogatások felhasználása. A vagyon felhasználásával

Részletesebben

3 Nagyatád, 4 Salgótarján, 5 Eger, 6 Budapest)

3 Nagyatád, 4 Salgótarján, 5 Eger, 6 Budapest) A betegek visszajelzései, mint a minőségbiztosítás indikátorai Prof. Simon Tamás 1, Gellénné Rezsnyák Erika 2, dr. Kiss Istvánné 3, Kreicsi Mária 4, Bak Imre 5, Szentmiklósi Judit 6 ( 1 Magyar Rákellenes

Részletesebben

Higgy abban, hogy. gyógyítást elérheted. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy. gyógyítást elérheted. Higgy magadban. Higgy abban, hogy avilágszínvonalú gyógyítást elérheted. Egészségbiztosítás Med TopDoc Higgy magadban. Higgy abban, hogy aki elégedett, az hamarabb lesz EGÉSZSÉGES. Szembesülni egy súlyos betegség diagnózisával

Részletesebben

A betegek visszajelzései, mint a minőségbiztosítás indikátorai

A betegek visszajelzései, mint a minőségbiztosítás indikátorai A betegek visszajelzései, mint a minőségbiztosítás indikátorai Prof. dr. Simon Tamás Magyar Rákellenes Liga és Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet MRL alapszervezeti vezetők: Gellénné Rezsnyák

Részletesebben

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.

Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14. Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. Meghívó Sürgősségi Orvostani Fórum tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. A Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi

Részletesebben

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje.

A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. A gimnáziumi osztályok félévi és év végi vizsgarendje. Az angol csoportok egységesen a Traveller sorozat könyveit használják, így a vizsgarendszerben egységes követelményrendszert alakítottunk ki. A nyelvvizsgák

Részletesebben

Adószám: 18161007-1-42. 2005/3. szám. A Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedõen Közhasznú Szervezet Hírlevele

Adószám: 18161007-1-42. 2005/3. szám. A Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedõen Közhasznú Szervezet Hírlevele KÓR-lap 2005/3. szám A Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedõen Közhasznú Szervezet Hírlevele Segítsen Ön is! A Gyermekrák Alapítványt 1997-ben, 6927 szám alatt jegyezte be a Fõvárosi Bíróság, majd munkáját

Részletesebben

Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata. Frissített útmutató

Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata. Frissített útmutató Méhnyakszűrés: Vizsgálati eredmények magyarázata Frissített útmutató Page 2 Ebben a betegtájékoztatóban a méhnyakszűrés eredményét magyarázzuk el, amely vizsgálat célja a méhnyak (a méh alsó része) sejtjeiben

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

I. SÜRGŐSSÉGI TUDOMÁNYOS ÜLÉS

I. SÜRGŐSSÉGI TUDOMÁNYOS ÜLÉS Szervezők: Szegedi helyi Bizottság Elsősegélynyújtó Csoport Elérhetőségek: MOE-SZHB: Boros István: 06/20 522-0053 Csatári Péter: 06/70 949-2215 Magyar Mentő- és Mentőtiszti Egyesület: www.mentoegyesület.com

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens, Gyógymasszőr, Ortopédiai műszerész szakképesítés

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Gyógyszertári asszisztens, Gyógymasszőr, Ortopédiai műszerész szakképesítés Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

Segítsen, hogy segíthessünk! Sok kicsiből nagy tett! EHHEZ VÁRJUK AZ ÖN ADÓJÁNAK EGY SZÁZALÉKÁT IS. Az Alapítvány működéséről.

Segítsen, hogy segíthessünk! Sok kicsiből nagy tett! EHHEZ VÁRJUK AZ ÖN ADÓJÁNAK EGY SZÁZALÉKÁT IS. Az Alapítvány működéséről. Kór-Lap VII. évfolyam 2. szám 2007. február 16. A Gyermekrák Alapítvány Kiemelkedően Közhasznú Szervezet Hírlevele Sok kicsiből nagy tett! Eljött az adóbevallások időszaka, és a felajánlásoké is. Most

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 7.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 7. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita

Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,

Részletesebben

MESÉLD EL, MI VÁR RÁM

MESÉLD EL, MI VÁR RÁM MESÉLD EL, MI VÁR RÁM FELKÉSZÍTŐ KIADVÁNY SZÍVBETEG GYERMEKEKNEK Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív Központ PÁLYÁZÓ Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, Gyermekszív

Részletesebben

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

2367-06 Vizsgálatok-terápiás eljárások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Betegének vércukorszint ellenőrzést rendeltek el. Tájékoztassa a beteget a vércukorteszt elvégzéséről! - a vércukorszint mérésének módja, menete - az ápolásetika fontossága az eljárásban tájékozott

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme

F E L J E G Y Z É S. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről. Ülés helye: Városháza Díszterme F E L J E G Y Z É S Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. augusztus 20-i ünnepi üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Filvig Géza Marsovszky Lászlóné Simon

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

női egészségért alapítvány

női egészségért alapítvány betegszervezetek együtt Ko NNYEbb női egészségért alapítvány - 74 - Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány Az Együtt könnyebb Női Egészségért Alapítvány személyes érintettség miatt indult útjára, 2009-2014

Részletesebben

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez

Témakörök az idegen nyelvi érettségihez Témakörök az idegen nyelvi érettségihez TÉMAKÖR 1. Személyes vonatkozások, család 2. Ember és társadalom Középszint A vizsgázó személye, életrajza, életének fontos állomásai (fordulópontjai) Családi élet,

Részletesebben

Egészség határok nélkül. Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás

Egészség határok nélkül. Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás Egészség határok nélkül Best Doctors Csoportos Egészségbiztosítás Bármilyen hihetetlen, de a Best Doctors visszaadta az életemet A Best Doctorshoz forduló második orvosi szakvéleményt kérő betegek közül,

Részletesebben

Ballagási ünnepség

Ballagási ünnepség Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,

Részletesebben

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsga témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Négyévfolyamos általános tantervű képzés 9. évfolyam I. Személyes vonatkozások, család A tanuló személye, életrajza. Informális és formális

Részletesebben

Higgy abban, hogy. gyógyítást elérheted. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy. gyógyítást elérheted. Higgy magadban. Higgy abban, hogy avilágszínvonalú gyógyítást elérheted. Egészségbiztosítás Med TopDoc Higgy magadban. Higgy abban, hogy aki elégedett, az hamarabb lesz EGÉSZSÉGES. Szembesülni egy súlyos betegség diagnózisával

Részletesebben

VÉDŐNŐI MÉHNYAKSZŰRÉS A GYAKORLATBAN

VÉDŐNŐI MÉHNYAKSZŰRÉS A GYAKORLATBAN VÉDŐNŐI MÉHNYAKSZŰRÉS A GYAKORLATBAN KEMÉNYNÉ BALOGH ÁGNES VÉDŐNŐ FERENCSZÁLLÁS ÉS KLÁRAFALVA VÉDŐNŐI SZOLGÁLAT 2014.10.29. Szeged A két település egy védőnői körzet, 1200 fő lakossal Kicsi gondozotti

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. június 6. (10.06) (OR. en) 9803/05 SAN 99 TÁJÉKOZTATÓ FELJEGYZÉS Küldi: a Főtitkárság Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 9181/05 SAN 67 Tárgy: A Tanács következtetései

Részletesebben

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje

A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottság működési rendje 2015-2017 - végleges - A Semmelweis Egyetem Gyógyszerterápiás Bizottsága (továbbiakban: GYTB) 41/2007 (IX. 19) EüM rendeletének 35 -ban

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Nagy Ákos Lobbiigazolvány sorszáma: 07116 A tájékoztató időszaka: 2010. 1. negyedév 1. Egészségügyi Minisztérium az

Részletesebben

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra

Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra Szerkesztette: dr Lázár Sarnyai Nóra A cukorbetegség (diabetes mellitus) a szénhidrátanyagcsere zavara, amely a vérben, illetve a testnedvekben megemelkedett cukorszinttel és kóros anyagcseretermékekkel

Részletesebben

Szaktanácsadói Szolgálatának Június havi Beszámolója

Szaktanácsadói Szolgálatának Június havi Beszámolója ÁGOTA Alapítvány Csongrád Megyei Gyermekvédelmi Szakellátásának Szaktanácsadói Szolgálata ÁGOTA Szaktanácsadói Szolgálat Cím: 6726 Szeged, Bal fasor 6. I/18. Tel: 06-62/432-032 06-30/685-44-54 e-mail:

Részletesebben

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében

Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Regulációs zavarok kutatása az Egészséges utódokért program keretében Scheuring N.(1); Danis I.(2); Németh T.(3); Papp E.(1); Czinner Antal Prof.(1) Heim Pál Gyermekkórház, Budapest, Belgyógyászat (1);

Részletesebben

ÁPRILIS 27.

ÁPRILIS 27. IMMUNOLÓGIA NYÍLT NAP (D 2011. 2011. ÁPRILIS 27. 27. Média megjelenések 2011. április 26-tól (DEBRECEN EBRECEN) Nyomtatott média Egészségcentrum, 2011. nyár (következő szám) Elektronikus média DTV, Napszemle,

Részletesebben

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés. 2012. július 2013. július Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020 Beszámoló értékelés 2012. július 2013. július A Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja projekt keretében szakemberek 2010 és 2020

Részletesebben

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit

Kommunikáció az élet végén. Magyari Judit Kommunikáció az élet végén Magyari Judit A halálhoz való viszonyulás megváltozott. A múlt század elejéig nem fordulhatott elő, hogy valaki egyedül maradjon, és ne legyen mellette valaki, aki segít neki

Részletesebben

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM Készítette: Dr. Dézsi Anna Júlia ÉLETTUDOMÁNY Alkalmazott tudományok gyakorlati tevékenység

Részletesebben

A Madarász utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítvány. Közhasznúsági Jelentése 2005. Tartalmi beszámoló a közhasznú tevékenységről

A Madarász utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítvány. Közhasznúsági Jelentése 2005. Tartalmi beszámoló a közhasznú tevékenységről A Madarász utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítvány Közhasznúsági Jelentése 2005. A Fővárosi Bíróság az 1990. szeptember hó 12. napján 553. sorszám alatt nyilvántartásba vett Gyermekkor Gyermekgyógyítás

Részletesebben

Négy művésznő pólót árult

Négy művésznő pólót árult Póló 2010 Médium: Életforma Dátum: 2010.03.14. Négy művésznő pólót árult Március 8-án, 15.00 órától 18.00 óráig az Összefogás támogató művészei és arcai, Sebestyén Márta, énekesnő, Oroszlán Szonja, Tallós

Részletesebben

A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói

A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói A diagnosztikus pontosság és a terápiás megfelelőség: az eredményes és biztonságos ellátás alapvető dimenziói Dr. Kulin László, főszerkesztő Betegbiztonsag.hu Debreceni Egészségügyi, Minőségügyi Napok

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2010.

Közhasznúsági jelentés 2010. Adószám: 19123958-1-09 Bejegyző szerv: Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Regisztrációs szám: 001/1990/12 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98. 2010. Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak: 2010. január

Részletesebben

Asztmatérképet rajzolnak

Asztmatérképet rajzolnak Asztmatérképet rajzolnak Megkérdeznek háromezer szegedi diákot az allergiáról A szegedi gyermekklinika is részt vesz abban a több éve zajló nemzetközi vizsgálatsorozatban, amelynek célja az allergiás betegségekkel

Részletesebben

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában

A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában B-A-Z Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekrehabilitációs Osztály A gyermekápolónő szerepe a rehabilitációra szoruló gyerekek ellátásában Készítette: Magyarné Szabó Tímea 2013. Előadásom fő témája

Részletesebben

Napfény a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért Közhasznú Alapítvány

Napfény a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért Közhasznú Alapítvány 1 Közhasznúsági Jelentés A Napfény a Beteg Gyermekekért, a Rászorultakért Közhasznú Alapítvány 1054 Budapest, Honvéd utca 8. I. emelet 2. 2011. évi működéséről Adószám: 18393835141 Közhasznú végzés száma:

Részletesebben

Gyermek palliatív ellátás otthon és a hospice házban. Dr. Gergely Anita Tábitha Gyermekhospice HázH Magyar Hospice Alapítv

Gyermek palliatív ellátás otthon és a hospice házban. Dr. Gergely Anita Tábitha Gyermekhospice HázH Magyar Hospice Alapítv Gyermek palliatív ellátás otthon és a hospice házban Dr. Gergely Anita Tábitha Gyermekhospice HázH Magyar Hospice Alapítv tvány Gyermek hospice Sister Frances Dominica 1982. Helen House 2004. Douglas House

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2008.

Közhasznúsági jelentés 2008. Közhasznúsági jelentés 2008. Fordulónap: 2008. december 31. Beszámolási időszak: 2008. január 01. - 2008. december 31. Tartalomjegyzék: 1. Számviteli beszámoló 1.1. Számviteli beszámoló bemutatása 1.2.

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12.

EGÉSZSÉGNAP. 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola pályázata az innovatív iskolák fejlesztése című konstrukcióra EGÉSZSÉGNAP 2013. június 12. TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0821 EGÉSZSÉGNAP

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN

A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN A BETEGEK JOGAI A PSZICHIÁTRIAI KEZELÉS SORÁN 1998. július elsejétõl új egészségügyi törvény szabályozza a betegjogokat. Fõbb rendelkezései meghatározzák, milyen jogok illetnek meg minket a gyógykezelésünk

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet

A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada. Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet A Népegészségügyi Programok és a háziorvoslás negyed százada Prof. Dr. Balogh Sándor egyetemi tanár PTE ÁOK Alapellátási Intézet 6/1992. (III. 31.) NM rendelet A háziorvosi szolgálat elsődleges, személyes

Részletesebben

Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A

Klinikai Központ Elnök. A Semmelweis Egyetem K l i n i k a i K ö z p o n t E l n ö k é n e k 1/2017. (I.30.) számú U T A S Í T Á S A Ikt.szám:10230/KLINK/2017 egészségügyi szolgáltató jellegére, társadalmi felelősségvállalására, valamint a lakosság egészségi állapota iránt érzett felelősségére tekintettel, orvosszakmai szempontok messze

Részletesebben

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2 0 0 5

K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2 0 0 5 K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S 2 0 0 5 1 I. S z á m v i t e l i b e s z á m o l ó Bevétel összesen: Nyitó pénzkészlet Adományok SZJA 1% Pályázat Kamatbevétel Bevétel összesen: Pénzügyi beszámoló

Részletesebben

A HUMANITÁS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2018 ÉVBEN TARTOTT KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI

A HUMANITÁS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2018 ÉVBEN TARTOTT KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI 1 A HUMANITÁS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2018 ÉVBEN TARTOTT KURATÓRIUMI ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI Határozatok Határozathozatal dátuma Határozat 1/2018 2018.02.05. A Kuratórium jóváhagyja a Szociálisan rászoruló

Részletesebben

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT Közzététel 2016- tól Az átláthatóság iránti igény erősödése Világszerte fokozatosan szigorodnak a gyógyszer-promócióra vonatkozó jogszabályok A társadalom részéről egyre

Részletesebben

Higgy abban, hogy az. EGÉSZSÉG megőrzése. a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás. Med 4 Group. Higgy magadban.

Higgy abban, hogy az. EGÉSZSÉG megőrzése. a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás. Med 4 Group. Higgy magadban. Higgy abban, hogy az EGÉSZSÉG megőrzése a legjobb befektetés. Csoportos egészségbiztosítás Med 4 Group Higgy magadban. Higgy abban, hogy GONDOSKODHATSZ munkavállalóid egészségéről. Csoportos egészségbiztosításunkkal

Részletesebben

Pályázati kiírás 2015

Pályázati kiírás 2015 Pályázati kiírás 2015 A K&H Csoport és a K&H Egészséges Nemzetért Alapítvány K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi támogatási programjának országos pályázati felhívása az Országos Egészségügyi Pénztár által

Részletesebben

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS POSZTGRADUÁLIS TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Aneszteziológia- és Intenzív Terápiás Intézet, Belgyógyászati Intézet Sürgősségi Orvostan

Részletesebben

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén Kovács Ildikó dietetikus Szívbarát program Szívbarát életmóddal a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért Budapest,

Részletesebben

A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései

A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései A gyógyszerpiac szabályozásának versenypolitikai kérdései A gyógyszerpiac liberalizálása hasonlóan az egészségügy privatizációjához mind a mai napig aktuális, a közvéleményt is foglalkoztató kérdés. Az

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 1 8 2 4 4 6 8 6 9 0 5 6 9 0 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 0 1 3 egyéb szervezet megnevezése

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro

MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonpro MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészt X.Y. (szül.:..., anyja neve: ) igénybevevő és.., a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója - mint a társaság képviselője

Részletesebben

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra Magyar Rákellenes Liga X. Betegjogi konferencia A gyógyult rákbetegek reintegrációja A gyógyult betegek reintegrációját mennyiben tudják segíteni a korszerűmédia eszközök, különös tekintettel a betegjogokra

Részletesebben

Kistipegő Szolgáltató Nonprofit Kft Salgótarján, Corvin út 18. Telefon:

Kistipegő Szolgáltató Nonprofit Kft Salgótarján, Corvin út 18. Telefon: Kistipegő Szolgáltató Nonprofit Kft. 3100 Salgótarján, Corvin út 18. Telefon: 06-32-312-299 Javaslat a Kistipegő Nonprofit Kft. fenntartásában működtetett családi napközire vonatkozó ellátási szerződés

Részletesebben

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor

Egészségmegőrzés. Kuratóriumi ülés május 23. egészségügyi auditor Egészségmegőrzés Egészségfejlesztés Kuratóriumi ülés 2017. május 23. Vámos Magdolna egészségügyi auditor Egészségvédelem a Down Alapítványnál Akut és krónikus betegségek megelőzése Kialakult betegségek

Részletesebben

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL

SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ANGOL NYELVBŐL Az érettségi vizsga tartalmi részét az alább felsorolt témakörök képezik, azaz a feladatok minden vizsgarészben tematikusan ezekre épülnek. Ez a lista az érettségi

Részletesebben

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07.

Esetbemutatás. Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás Dr. Iván Mária Uzsoki Kórház 2013.11.07. Esetbemutatás I. 26 éves férfi 6 héttel korábban bal oldali herében elváltozást észlelt,majd 3 héttel később haemoptoe miatt kereste fel orvosát antibiotikumos

Részletesebben

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Meghívó tudományos ülés Debrecenben Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont 2015. május 15. REGISZTRÁCIÓS LAP tudományos ülés Helyszín Debreceni Akadémiai

Részletesebben

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen

Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen Egyenlő Eséllyel a Rák Ellen szűrő és felvilágosító program hátrányos helyzetű nőknek Konferencia a Női Egészségről, az Emlő Egészségéről 2010. június 14. Indokolta Magyarországon évente több, mint 2000-en

Részletesebben

AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE

AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE AKIK EGY CIPŐBEN JÁRNAK: SZÜLŐCSOPORT AUTISTA GYERMEKET NEVELŐ SZÜLŐK RÉSZÉRE Varga Nóra, Ráczné Kárpáti Márta Jósa András Oktatókórház Nyíregyháza, Gyermek Rehabilitációs Osztály BEVEZETÉS Szülőcsoportunkat

Részletesebben

SMaragd SM Egyesületnél elfogadva 2015.04.25 1. oldal/4 SMaragd Kecskemét és Vonzáskörzete Sclerosis Multiplexes Betegeinek Egyesülete Közhasznúsági jelentés szöveges kiegészítés 2014 évről SMaragd SM

Részletesebben

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019.

Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Az osztályozóvizsgák témakörei évfolyamonként angol nyelvből 2019. Ötévfolyamos nyelvi képzés 9.ny évfolyam : Beginner ( kezdő) szinten Tematikai egység, Témakör I. SZEMÉLYES VONATKOZÁSOK, SZÁRMAZÁS, CSALÁD

Részletesebben