TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a évi XLIX. törvény 30. alapján

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján"

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Nagy Ákos Lobbiigazolvány sorszáma: A tájékoztató időszaka: negyedév 1. Egészségügyi Minisztérium az onkológiai HBCS-k és TVK változások Magyar Rákellenes Liga Az Onkológiai Kerekasztal egy háromoldalú megbeszélés sorozat, ami 5 éve kezdődött, és az elmúlt évek során az Egészségügyi Minisztérium is rendszeresen képviseltette magát a megbeszéléseken. Ez a fórum talán az egyik legtejesebb, a Nemzeti Rákellenes Programhoz kapcsolódó konzultációs sorozat, amit mindig a konstruktív, szakmai alapokon nyugvó párbeszéd jellemzett. A betegszervezet kifogásolja, hogy az elfogadott és vissza nem vont Nemzeti Rákellenes Program által meghirdetett VIII. cél: A gyógyítás esélyeinek növelése a gyógyulás esélyének növelése és a betegek életminőségének javítása érdekében a gyógyszeres és biológiai kezelés feltételeinek javítása 4. pontja, amely a legkorszerűbb gyógyításoknak a folyamatos bevezetését írja elő, ellentétben van a közelmúltban meghozott HBCS és TVK átsorolással. A tervezett új HBCS átsorolás nehezíti vagy lehetetlenné teszi a korszerű terápia következetes kórházi alkalmazását, ezért ezen ellentmondások szakmai és betegoldalról való bemutatása mellett várják az egészségügyi szakirányítás és finanszírozás felelőseinek állásfoglalását is, hogy közelítsék azt az érvényes Nemzeti Rákellenes Program kérdéses céljának megvalósításához. )

2 meghívó meghívó Dr. Marschalkó Izabella Egészségbiztosítási Osztály Főosztályvezetőhelyettes, en, március 3. Dr. Sólyom Olimpia Népegészségügyi Főosztály Főosztályvezető, e- mailen, március Egészségügyi Minisztérium a gyermek kampányoltásokhoz kapcsolódó szakmapolitikai téma, a vakcinációs rendben rejlő további lehetőségek sanofi pasteur Az elmúlt időszak ismételten és fokozottan ráirányította a figyelmet arra, hogy a vírusos eredetű fertőzések köztük az új típusú influenza esetében az egyik legkomolyabb veszélyt a szövődményeként (például felülfertőződéssel) kialakuló problémák jelentik. Ezek a szövődmények gyakran életet veszélyeztető állapothoz vezetnek, így szakmai megítélésünk szerint érdemes a lehetséges ellenlépéseket áttekinteni, számba venni. A sanofi pasteur, mint a sanofi-aventis Csoport tagja, jelenleg a világ legnagyobb humán vakcinákra szakosodott vállalata, a világ legszélesebb vakcina kínálatával. Ehhez az eredményhez természetesen elengedhetetlen a szisztematikus tudományos és fejlesztő munka, illetve a több mint egy évszázados tapasztalat. E tevékenység eredményeként folyamatosan születnek olyan új felismerések és eredmények, melyek minden, rendszeres oltási kampányokat végző ország számára figyelemre méltóak és hasznosak lehetnek. Ezen eredményekből kívánunk a Minisztérium elé tárni, egy a már említett témakörhöz kapcsolódó információt és lehetőséget. 2

3 ) Szakállamtitkár e- mail, január 11. Szakállamtitkár e- mail, január 15. Szakállamtitkár e- mail, február 1. Szakmai háttérinformációs anyag Egyes vakcinációs kérdéssel kapcsolatosan készült szakmai anyag és költségelemzés, a vakcinációs kiadások hosszú távú hatásaival kapcsolatos matematikai modell egyes vakcinák közbeszerzésével kapcsolatos írásos háttéranyag Szakállamtitkár szemlyes találkozó, február 2. Szakállamtitkár e- mail, február 3. Szakállamtitkár e- mail, február 8. Szakállamtitkár e- mail, február 15. 3

4 az oltási rendszerrel kapcsolatos szakmai javaslat találkozó kérés Szakállamtitkár e- mail, február 15. Dr. Székely Tamás Egészségügyi Miniszter , február Parlament Egészségügyi Bizottság a gyermek kampányoltásokhoz kapcsolódó a vakcinációs rendben kapcsolódó közbeszerzések sanofi pasteur A sanofi pasteur, mint a sanofi-aventis Csoport tagja, jelenleg a világ legnagyobb humán vakcinákra szakosodott vállalata, a világ legszélesebb vakcina kínálatával. Ehhez az eredményhez természetesen elengedhetetlen a szisztematikus tudományos és fejlesztő munka, illetve a több mint egy évszázados tapasztalat. E tevékenység eredményeként folyamatosan születnek olyan új felismerések és eredmények, melyek minden, rendszeres oltási kampányokat végző ország számára figyelemre méltóak és hasznosak lehetnek. ) Egészségügyi Bizottság , március 8. Egészségügyi Bizottság személyes részvétel a bizottsági ülésen, március 9. 4

5 4. Egészségügyi Minisztérium új innovatív hatóanyag támogatási befogadásának ügyében sanofi aventis A vénás thromboembolia (VTE) jelentős népegészségügyi probléma világszerte, amely a fejlett országokban a kórházi halálozás leggyakoribb, megelőzhető oka, ezért kiemelt feladat megelőzése. Bár a vénás thromboemboliát leggyakrabban a közelmúltban végzett műtéttel vagy traumával hozzák kapcsolatba, a szimptómás thromboemboliás események százaléka és a fatális tüdőembóliák százaléka a hospitalizált belgyógyászati betegekben alakul ki, ami az ESKI elkészült elemzése szerint ezer betegre tehető. E kockázatot azonban gyakran alulbecsülik, melynek a következményeként a betegek esetenként nem kapják meg a megfelelő thrombozisprofilaxist, márpedig a nem megfelelően alkalmazott thromboprofilaxis csökkenti a beteg számára kulcsfontosságú, biztonságos prevenció előnyét. Mindezek okán biztosak vagyunk benne, hogy az evidenciákon alapuló konszenzus irányelvekben ajánlott profilaxissal a trombózis kialakulását, szövődményeit és a vénás thromboembolia miatti halálesetek nagy részét meg lehet előzni. Túl a nyilvánvaló szakmai és emberi hasznon, egy a szakmai irányelv által támogatott, egységes rendszerű és thrombosis kockázatfelméréshez kötött, nem-sebészi profilaxis egyedi HBCS finanszírozás a jelen gyakorlathoz képest öt év konzekvens alkalmazás mellett kb. 1,6 milliárd forint nettó költségmegtakarítást jelent az E. alap szintjén. Ezt mind az ESKI véleménye, mind a TÉB javaslata alátámasztotta. Szakmai háttér információs összefoglaló és költségszámítás ) Dr. Sólyom Olimpia Főosztály Főosztályvezető e- mail, április

6 Pénzügyminisztérium új innovatív hatóanyagok támogatásba történő befogadásának ügyében sanofi aventis A vénás thromboembolia (VTE) jelentős népegészségügyi probléma világszerte, amely a fejlett országokban a kórházi halálozás leggyakoribb, megelőzhető oka, ezért kiemelt feladat megelőzése. Bár a vénás thromboemboliát leggyakrabban a közelmúltban végzett műtéttel vagy traumával hozzák kapcsolatba, a szimptómás thromboemboliás események százaléka és a fatális tüdőembóliák százaléka a hospitalizált belgyógyászati betegekben alakul ki, ami az ESKI elkészült elemzése szerint ezer betegre tehető. E kockázatot azonban gyakran alulbecsülik, melynek a következményeként a betegek esetenként nem kapják meg a megfelelő thrombozisprofilaxist, márpedig a nem megfelelően alkalmazott thromboprofilaxis csökkenti a beteg számára kulcsfontosságú, biztonságos prevenció előnyét. Mindezek okán biztosak vagyunk benne, hogy az evidenciákon alapuló konszenzus irányelvekben ajánlott profilaxissal a trombózis kialakulását, szövődményeit és a vénás thromboembolia miatti halálesetek nagy részét meg lehet előzni. Túl a nyilvánvaló szakmai és emberi hasznon, egy a szakmai irányelv által támogatott, egységes rendszerű és thrombosis kockázatfelméréshez kötött, nem-sebészi profilaxis egyedi HBCS finanszírozás a jelen gyakorlathoz képest öt év konzekvens alkalmazás mellett kb. 1,6 milliárd forint nettó költségmegtakarítást jelent az E. alap szintjén. Ezt mind az ESKI véleménye, mind a TÉB javaslata alátámasztotta. A dronedarone (Multaq) a Magyaroszágon bevezető egészségügyi problémának számító szívés érrendszeri megbetegedések területén hozhatna jelentős javulást, a mintegy pitvarfibrillációban (PF) szenvedő beteg kardiovaszkuláris mortalitási/morbiditási kockázatának jelentős csökkentése révén. A fenti készítmény befogadásával olyan hiánypótló, korszerű terápia válhat hozzáférhetővé, ami nem pusztán hatékony kezelést és kiemelkedő tolerálhatóságot képes egyaránt biztosítani a pitvarfibrillációban szenvedő betegek számára, de mindezeken túl hatékonyan csökkenti a nem megfelelően kezelt PF kardiovaszkuláris szövődményeinek sztrók, szívinfarktus, idült szívelégtelenség rendkívül magas betegségterheit is. komplex szakmai és pénzügyi háttéranyag és részletes költségkalkuációk ) Szikszainé Dr. Bérces Anna, Pénzügyminisztérium főosztályvezető e- mail, november 24. 6

7 Dátum: május 18. Lobbista aláírása: 7

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Nagy Ákos Lobbiigazolvány sorszáma: 07116 A tájékoztató időszaka: 2010. 3. negyedév 1. Egészségügyi Minisztérium új

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: VAJDA ANDRÁS Lobbiigazolvány sorszáma: 07325 A tájékoztató időszaka: 2009. III. negyedév 1. A lobbitevékenységgel érintett

Részletesebben

Új orális véralvadásgátlók

Új orális véralvadásgátlók Új orális véralvadásgátlók XI. Magyar Sürgősségi Orvostani Kongresszus Lovas András, Szegedi Tudományegyetem, Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Véralvadásgátlók alkalmazási területei posztoperatív

Részletesebben

ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT

ÚJSÁGÍRÓ ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT ISMERETTERJESZTŐ/PROMÓCIÓS HONLAP A MÉHNYAKRÁK MEGELŐZÉSÉÉRT Dömötörfy Zsolt PÁLYÁZÓ Dömötörfy Zsolt Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum www.hpv-mehnyakrak.hu A méhnyakrák áldozatai Magyarországon napjainkban

Részletesebben

K i n c s e s G y u l a

K i n c s e s G y u l a Javaslat az egészs szségügyi gyi technológi giák egységes ges életciklus-esemény- rendszerének nek kialakítására Dr. Kincses Gyula 2005. - 2008. 1/12 A technológi giák k fogalmának jelentősége Az EBM alapú

Részletesebben

MAGYARORSZÁGON. Sanofi- aventis a világon 2005: 27,3 milliárd árbevétel

MAGYARORSZÁGON. Sanofi- aventis a világon 2005: 27,3 milliárd árbevétel MAGYARORSZÁGON Sanofi- aventis a világon 2005: 27,3 milliárd árbevétel A világ 3. legnagyobb gyógyszergyártója Els Európában Els Magyarországon 97000 alkalmazott a világszerte A világon dolgozók 2,5%-a

Részletesebben

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén

A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén A foglalkozás-egészségügyi és a háziorvos együttműködése a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések felderítése és gondozása területén Dr. Sárkány Csaba háziorvos, üzemorvos MIÉRT? TÉNYEK, SZÁMOK,

Részletesebben

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program

Az apró munka és szakmai háttere: a MOTESZ MADOFE Program X. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és V. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia, 2008. szeptember 18-20., Balatonfüred Egészségpolitika I. Szekció, 2008. szeptember 19. Az apró munka és

Részletesebben

Dr. Baráth Lajos mester oktató november 16.

Dr. Baráth Lajos mester oktató november 16. Dr. Baráth Lajos mester oktató 2017. november 16. 1 Nincs egészségfejlesztési terv, szakmai,pénzügyi válság Alacsony GDP ráfordítás Nem terjedt el és nem alkalmazzák az egészségügyi gazdaságtant Jelen

Részletesebben

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban

Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Á N T S Z Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Foglalkozással összefüggő zoonózisok és megelőzésük lehetőségei a mezőgazdaságban Dr. Ócsai Lajos Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi

Részletesebben

Acut stroke ellátás a következő 5 év feladatai. Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika BUDAPEST

Acut stroke ellátás a következő 5 év feladatai. Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika BUDAPEST Acut stroke ellátás a következő 5 év feladatai Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika BUDAPEST A 60 ÉV ALATTIAK ARÁNYA 27%!! Százezer lakosra egy év alatt jutó halálestek száma Fél óránként Másfél óránként

Részletesebben

BARANYA MEGYEI SZAKDOLGOZÓK VI. TUDOMÁNYOS NAPJA 2011. NOVEMBER 24. PÉCS

BARANYA MEGYEI SZAKDOLGOZÓK VI. TUDOMÁNYOS NAPJA 2011. NOVEMBER 24. PÉCS BARANYA MEGYEI SZAKDOLGOZÓK VI. TUDOMÁNYOS NAPJA Az ápoló szerepe a vénás tromboembóliás szövődmények megelőzésében és kezelésében 2011. NOVEMBER 24. PÉCS 1 Szervezőbizottság elnöke: Dr. Kriszbacher Ildikó

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: dr. Akszentievics Györgyi Lobbiigazolvány sorszáma: 07208 A tájékoztató időszaka: 2008. I. negyedév 1. Helyi önkormányzati

Részletesebben

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése.

2. Hatályát veszti az R. 25. (11) bekezdése. 50714 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 71. szám Az emberi erőforrások minisztere 31/2013. (IV. 30.) EMMI rendelete a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek

Részletesebben

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A MEGHÍVÓ A Hypertonia Világnapja alkalmából rendezett II. Tavaszi Kongresszusunk idején, a Magyar Hypertonia Társaság 2015. május 17 én 10.00 órára Közgyűlést hív össze. A Közgyűlés helye: Mercure Budapest

Részletesebben

1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens

1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László PhD egyetemi docens SZAKDOLGOZAT TÉMAJAVASLATOK A 2012/2013 tanévre Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika SEBÉSZET 1. Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára 2.

Részletesebben

Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc.,

Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc., 2018. november 16., péntek 10.00-11.00 Újdonságok a kardiológiai képalkotásban üléselnök: Prof. Dr. Forster Tamás D.Sc., 10.00-10.15 Nukleáris medicina újdonságai Prof. Dr. Szilvási István Ph.D., 10.15-10.30

Részletesebben

A HPV ELLENI VÉDŐOLTÁS

A HPV ELLENI VÉDŐOLTÁS A HPV ELLENI VÉDŐOLTÁS ELFOGADOTTSÁGA ÉS ISMERTSÉGE A 7. OSZTÁLYOS GYERMEKEK SZÜLEI KÖRÉBEN ÚJBUDÁN Preszuly Ildikó 2016.09.14. I. EGÉSZSÉG Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO)

Részletesebben

Thrombolytikus kezelés ajánlásai alsó és felső végtagi mélyvénás thrombozisban

Thrombolytikus kezelés ajánlásai alsó és felső végtagi mélyvénás thrombozisban Thrombolytikus kezelés ajánlásai alsó és felső végtagi mélyvénás thrombozisban Prof. Dr. Soltész Pál Debreceni Egyetem Belgyógyászati Intézet Angiológiai Tanszék Szombathely, 2017. Június 16. Milyen

Részletesebben

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke

Prof. Dr. Szollár Lajos a Konferencia elnöke A VI. Magyar Kardiovaszkuláris Konszenzus Konferenciára 2014. november 28-án 10.00-14.00 óra között, a Stefánia Palotában kerül sor. A Konszenzus Konferencia szerves folytatása a korábbiaknak, hiszen európai

Részletesebben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben

Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe a népegészségügyben MAGYARORSZÁG ÁTFOGÓ EGÉSZSÉGVÉDELMI SZŰRŐPROGRAMJA 2010-2020 IV. Népegészségügyi Konferencia, 2013. február 27., Aesculap Akadémia, Budapest Szív és Érrendszeri Nemzeti Program A MÁESZ Program szerepe

Részletesebben

A stroke ellátás helyzete Magyarországon

A stroke ellátás helyzete Magyarországon A stroke ellátás helyzete Magyarországon Bereczki Dániel SE Neurológiai Klinika Magyar Stroke Társaság Agyi érbetegségek kórházi kezeléseinek esetszáma és a kezelt személyek száma 160 000 140 000 120

Részletesebben

Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018.

Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018. Beszámoló háziorvosi tevékenységről 2018. A 2017. évben bevezetett EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér) projekt kiteljesedőben van, nagy hasznát vesszük. Nagyon jól használható a lelet érkeztető

Részletesebben

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL!

Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Mennyi D-vitamint ajánlott szedni? ÉRTHETŐEN, HASZNÁLHATÓ TÁBLÁZATTAL! Az influenza ellen nem a C-, hanem a D-vitamin véd. A magyarok több mint 90 százaléka azonban tél végére D-vitaminhiányos. A tél végére

Részletesebben

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói

A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói A sürgősségi egészségügyi ellátás jelenlegi minőségi szabályozásának meghatározói Dr. Engelbrecht Imre főosztályvezető-helyettes Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály A minőség egészségügyi

Részletesebben

Szy Ildikó DEMIN 2014.

Szy Ildikó DEMIN 2014. Szy Ildikó DEMIN 2014. Az azonos bánásmód és a szolidaritás elvének megfelelően a ritka betegségek multidiszciplináris megközelítésű diagnosztikájának és kezelésének fejlesztése, a racionalizált beteg

Részletesebben

Innováció a gyógyászati segédeszközök piacán

Innováció a gyógyászati segédeszközök piacán Gyógyászati segédeszközök és orvostechnikai eszközök finanszírozásának egészség-gazdaságtani vetületei Innováció a gyógyászati segédeszközök piacán Harsányi András NEAK Ártámogatási Főosztály harsanyi.a@neak.gov.hu

Részletesebben

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között

Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK () 2016. május 26-28. Hidak építése a minőségügy és az egészségügy között A TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM KIADVÁNYA Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza (Debrecen, Thomas

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján

TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján TÁJÉKOZTATÓ lobbitevékenységről a 2006. évi XLIX. törvény 30. alapján Lobbista neve: Nagy Ákos Lobbiigazolvány sorszáma: 07116 A tájékoztató időszaka: 2010. 2. negyedév 1. Egészségügyi Minisztérium új

Részletesebben

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER

GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER GYÓGYSZERÉSZI GONDOZÁS A HÁZIORVOS SZEMÉVEL DR. VAJER PÉTER Forrás: WHO The world health report 2008 PREVENCIÓ SZINTJEI PRIMORDIÁLIS PRIMER ERŐSEN VESZÉLYEZTETTEK (HIGH RISK) NÉPESSÉGI MEGELŐZÉS SZEKUNDER

Részletesebben

Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet

Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület. Rövid név: MABUHASZ KHE. 2013. évi Közhasznúsági melléklet Teljes név: Maitreya Buddhista Harcművész Szövetség Közhasznú Egyesület Rövid név: MABUHASZ KHE 2013. évi Közhasznúsági melléklet 1. A KÖZHASZNÚ EGYESÜLET ADATAI Név: Mabuhasz Közhasznú Egyesület Székhely:

Részletesebben

Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről. 2011. január 3-9. Készült 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán

Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről. 2011. január 3-9. Készült 1000 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán Közvélemény-kutatás a védőoltások megítéléséről 011. január -9. Készült 00 fő telefonos megkérdezésével, országos reprezentatív mintán Minden korcsoport fontosnak tartja a méhnyakrák elleni védekezést.

Részletesebben

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr!

* * * Fax: (36 1) 216 7295. Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! Dr. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos Budapest 1051 Nádor utca 22. Tisztelt Dr. Péterfalvi Attila Úr! A Magyar Természetvédők Szövetsége 2005 év elején kétszer kérte a Pénzügyminisztériumot, hogy hozza

Részletesebben

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre

Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Népegészségügyi szűrővizsgálatok jelentősége, különös tekintettel az emlőszűrésre Dr. Beke Gabriella megyei tiszti főorvos Rózsáné Rigó Éva megyei szűrési koordinátor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88) VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/86-2/2010. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat

Részletesebben

Hungarian translation of Protecting your child against flu - Vaccination for your P6 child

Hungarian translation of Protecting your child against flu - Vaccination for your P6 child Gyermekének influenza elleni védelme P6 osztályos gyermekének beoltása Hungarian translation of Protecting your child against flu - Vaccination for your P6 child Gyermekének influenza elleni védelme Az

Részletesebben

Segítünk a. leszokásban

Segítünk a. leszokásban Segítünk a leszokásban A Semmelweis Egyetem Családor vosi Tanszék 2010. II. félévi rendszeres előakkreditált továbbképzései az Oktató Családorvosok Magyarországi Kollégiuma Szervezésében www.leszokasvonal.hu

Részletesebben

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása

Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Egészségügyi technológiák és szakellátások befogadása Kasik Dávid Osztályvezető Általános Finanszírozási Főosztály Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete, 2014. május 16. Egészségügyi technológiák befogadása

Részletesebben

Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László egyetemi docens

Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Témavezető: Dr. Harsányi László egyetemi docens SZAKDOLGOZAT - TÉMAJAVASLATOK A 2013/2014 tanévre Semmelweis Egyetem Budapest Általános Orvostudományi Kar I. sz. Sebészeti Klinika Emlődaganatok neoadjuváns kezelésének hatása a műtéti technikára Csírasejtes

Részletesebben

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak.

A munkahelyi biztonság és egészségvédelem mindenkit érint. Jó Önnek. Jó a vállalkozásoknak. Egészséges munkahelyek Kezeljük a stresszt! A munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelése Balogh Katalin EU-OSHA Nemzeti Fókuszpont Stressz-M Kutatási tájékoztató Budapest BME Q 2015.

Részletesebben

II. A RHEUMATOID ARTHRITIS KEZELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS ELVEI. origamigroup BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA

II. A RHEUMATOID ARTHRITIS KEZELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS ELVEI. origamigroup BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ RHEUMATOID ARTHRITISBEN SZENVEDŐ BETEGEK SZÁMÁRA II. A RHEUMATOID ARTHRITIS KEZELÉSÉNEK ÁLTALÁNOS ELVEI origamigroup www.origami.co.hu II. A rheumatoid arthritis kezelésének általános

Részletesebben

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos

Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Dr. Szűcs Erzsébet főosztályvezető főorvos Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve egészségnevelési tevékenységének bemutatása Készítette: dr Szűcs Erzsébet, dr. Cornides

Részletesebben

NÉPEGÉSZSÉGYÜGYI NAPI SZEMLE OKTÓBER 8ÁN. A magyar lakosságnak kevés a védőoltásokkal kapcsolatos ismerete

NÉPEGÉSZSÉGYÜGYI NAPI SZEMLE OKTÓBER 8ÁN. A magyar lakosságnak kevés a védőoltásokkal kapcsolatos ismerete NÉPEGÉSZSÉGYÜGYI NAPI SZEMLE OKTÓBER 8ÁN A magyar lakosságnak kevés a védőoltásokkal kapcsolatos ismerete http://www.informed.hu/friss_hirek/?article_hid=133372 Miközben széles körben ismert, hogy hamarosan

Részletesebben

ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR. Adatlap eszközt nem igénylő* új eljárás előzetes befogadási kérelméhez

ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR. Adatlap eszközt nem igénylő* új eljárás előzetes befogadási kérelméhez ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR Adatlap eszközt nem igénylő* új eljárás előzetes befogadási kérelméhez *az új eljárás nem igényli az egészségügyi szolgáltatások nyújtásához szükséges szakmai minimumfeltételekről

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ MUNKAVÉDELMI STRATÉGIÁJA A HAZAI MUNKAVÉDELMI NEMZETI POLITIKA MEGALKOTÁSA

AZ EURÓPAI UNIÓ MUNKAVÉDELMI STRATÉGIÁJA A HAZAI MUNKAVÉDELMI NEMZETI POLITIKA MEGALKOTÁSA TÁMOP-2.4.8-12/1-2012-0001 A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése, a munkaügyi ellenőrzés fejlesztése AZ EURÓPAI UNIÓ MUNKAVÉDELMI STRATÉGIÁJA A HAZAI MUNKAVÉDELMI NEMZETI POLITIKA MEGALKOTÁSA

Részletesebben

A D-Vitamin státusz korszerű diagnosztikája

A D-Vitamin státusz korszerű diagnosztikája A D-Vitamin státusz korszerű diagnosztikája Dr. Orosz Enikő Országos Onkológiai Intézet Budapest 2013. Milyen szerepet tölt be szervezetünkben a D-Vitamin? Mi a D 1 -D 2 Vitamin és mit takar az aktív D-Vitamin

Részletesebben

Egészség határok nélkül

Egészség határok nélkül Egészség határok nélkül Best Doctors Smart, Bónuszos Egészségbiztosítás Szeretné, ha a saját területükön szaktekintélynek számító orvosok gyógyítanák a világ számos pontján? Magyarország egészségügyi mutatói

Részletesebben

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 2015. március 20 21. Fókuszban az antibiotikum terápia PROGRAM 2015. MÁRCIUS 20. PÉNTEK 07.30 09.00 Regisztráció 09.00 09.30 Antibiotikum kezelés jelene és jövője 09.30 10.00 10.00 10.30 Prof. Dr. Ludwig

Részletesebben

SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről

SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről SIMONTON TERÁPIA hitek és tévhitek a gondolat teremtő erejéről rák: az új évszázad kihívása 1930 1:14 1990 1:5 2007 1:3 2020 1:2 Évente 33 000 regisztrált új daganatos megbetegedés Második halálok: férfiak

Részletesebben

Veszprémben is megszólalt a Szívhang

Veszprémben is megszólalt a Szívhang Betegszoba 2011.04.28. http://www.betegszoba.hu/cikkek/sziv_es_errendszer/veszpremben_is_megszolalt_a_szivhang/ A Szívhang program a következő állomásán is elérte célját, hiszen a Petőfi Színház színészeinek

Részletesebben

Cukorbetegként is stabilan két lábon

Cukorbetegként is stabilan két lábon Cukorbetegként is stabilan két lábon Sipos-Kolarovszki Erzsébet Diabetológiai szakápoló Varga Tünde Emese Intézetvezető főnővér XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Balatonfüred, 2018. Cukorbetegség

Részletesebben

A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken

A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken A hazai járványügyi helyzet tükröződése a munkahelyeken Dr.Krisztalovics Katalin EMMI Országos TisztifőorvosiFeladatokért Felelős Helyettes Államtitkárság Kórházhigiénés és Járványügyi Felügyeleti Főosztály

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN

KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN 2016.06.20 ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZ BALATONFÜRED SAJTÓKÖZLEMÉNY KORSZERŰ KARDIOLÓGIAI ELLÁTÁS ESZKÖZBESZERZÉS ÚTJÁN TÖRTÉNŐ FEJLESZTÉSE A BALATONFÜREDI ÁLLAMI SZÍVKÓRHÁZBAN Az Európai Unió és a Magyar Állam által

Részletesebben

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban

Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése a markusovszky kórházban Regionális onkológiai centrum fejlesztése TIOp-2.2.6-12/1a-2013-0002 A megvalósult Fejlesztés célja: olyan komprehenzív Regionális Onkológiai

Részletesebben

24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT!

24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT! A meningococcus B okozta gennyes agyhártyagyulladás és vérmérgezés 24 ÓRA ALATT MINDENT MEGVÁLTOZTATHAT! Védje meg gyermekét a MENINGOCOCCUS B okozta betegség súlyos szövődményeitől! MI AZ AGYHÁRTYAGYULLADÁS

Részletesebben

GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás

GNTP. Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport. Kérdőív Értékelő Összefoglalás GNTP Személyre Szabott Orvoslás (SZO) Munkacsoport Kérdőív Értékelő Összefoglalás Választ adott: 44 fő A válaszok megoszlása a válaszolók munkahelye szerint Személyre szabott orvoslás fogalma Kérdőív meghatározása:

Részletesebben

Alkalmazkodás: megelőzés, védekezés az egészségügy feladatai

Alkalmazkodás: megelőzés, védekezés az egészségügy feladatai Alkalmazkodás: megelőzés, védekezés az egészségügy feladatai Páldy Anna Fodor József OKK Országos Környezetegészségügyi Intézet Környezetpolitikai fórum: A klímapolitika és a klímaváltozás főbb kérdései,

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 7.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés Szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 7. Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

ANTIBIOTIKUM TERÁPIÁK Szekvenciális terápia

ANTIBIOTIKUM TERÁPIÁK Szekvenciális terápia ANTIBIOTIKUM TERÁPIÁK Szekvenciális terápia Általános áttekintés Semmelweis Egyetem antibiotikum alkalmazási protokoll http://semmelweis.hu/gyogyszertar /semmelweis-egyetem-gyogyszerterapias-bizottsag

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M PROGRAM 2016. NOVEMBER 17. CSÜTÖRTÖK 10.00 20.00 Regisztráció 13.00 Megnyitó 13.05 13.35 Lázas megbetegedés szokatlan oka: Haemophagocytosis Dr. Szombati Andrea főorvos Fővárosi Önkormányzat Egyesített

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.

Részletesebben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben

Szívhang Egerben. Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Szívhang Egerben Egri online 2011.04.14. http://www.egri-hirhatar.hu/hirek/szivhang-egerben Magyarországon 65 ezer ember hal meg szív- és érrendszeri betegségekben. Közel 2,5 millió ember szenved magas

Részletesebben

MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA Országos Szervezet

MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA Országos Szervezet MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA Országos Szervezet 1450 Budapest, Pf.: 214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu, www.meszk.hu Dr. Székely Tamás miniszter Egészségügyi Minisztérium

Részletesebben

AZ EGYNAPOS SEBÉSZETI MEDICINA2000 SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE A FELMÉRÉSE ALAPJÁN

AZ EGYNAPOS SEBÉSZETI MEDICINA2000 SZÖVETSÉG TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE A FELMÉRÉSE ALAPJÁN AZ EGYNAPOS SEBÉSZETI TEVÉKENYSÉG ÉRTÉKELÉSE A MEDICINA2000 SZÖVETSÉG FELMÉRÉSE ALAPJÁN Dr. Szarvas Tibor Vecsési Egészségügyi Szolgálat VEMED Kft. MEST elnökségi tag Medicina 2000 elnökségi tag 2018.09.19

Részletesebben

BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel.

BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel. BELLA standardok bevezetésével kapcsolatos gyakorlati tapasztalatok a Zala Megyei Kórházban intézeti koordinátori szemmel. Bognárné Laposa Ilona (Zala Megyei Kórház) Intézetünk sikerrel pályázott a GYEMSZI

Részletesebben

A Fraxiparine optimális kiszerelési skálájának köszönhetôen a legjobb hatékonyság/biztonság arányt nyújtja.

A Fraxiparine optimális kiszerelési skálájának köszönhetôen a legjobb hatékonyság/biztonság arányt nyújtja. A Fraxiparine optimális kiszerelési skálájának köszönhetôen a legjobb hatékonyság/biztonság arányt nyújtja. Kiszerelés Dózis Térítési díj 90% kiemelt támogatás esetén (HUF) Fraxiparine 0,2 ml 1 900 NE

Részletesebben

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN

DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvosok szerepe és fontossága a klinikai kutatások során. A beteg, a szponzor és a vizsgálóorvos szemszögéből DR. VARGA ZSUZSANNA BKS RESEARCH KFT. ALBERT SCHWEITZER KÓRHÁZ RENDELŐINTÉZET, HATVAN Háziorvos

Részletesebben

54 322 02 0000 00 00 Segédlevéltáros Segédlevéltáros 54 322 02 0100 52 01 Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros

54 322 02 0000 00 00 Segédlevéltáros Segédlevéltáros 54 322 02 0100 52 01 Levéltári kezelő, iratkezelő, Segédlevéltáros A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma

Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Katasztrófális antifoszfolipid szindróma Gadó Klára Semmelweis Egyetem, I.sz. Belgyógyászati Klinika Antifoszfolipid szindróma Artériás és vénás thrombosis Habituális vetélés apl antitest jelenléte Mi

Részletesebben

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága

Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága Krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek halmozott fogyatékossága Dr. Polner Kálmán Főv. Önk. Szt. János Kh. És Észak-budai Egyesített Kórházai Szent Margit Kórház th., Nephrologia Budapest Orvosi

Részletesebben

Alapítvány a Preventív Medicináért 1089 Budapest Nagyvárad tér évi Közhasznúsági jelentése

Alapítvány a Preventív Medicináért 1089 Budapest Nagyvárad tér évi Közhasznúsági jelentése Alapítvány a Preventív Medicináért 1089 Budapest Nagyvárad tér 4. 2007. évi Közhasznúsági jelentése az Alapítvány képviselője Az Alapítvány a Preventív Medicináért Közhasznúsági jelentése a 2007-as esztendőről

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól

EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT. Közzététel tól EGYÜTT, NYITOTTAN A BETEGEKÉRT Közzététel 2016- tól Az átláthatóság iránti igény erősödése Világszerte fokozatosan szigorodnak a gyógyszer-promócióra vonatkozó jogszabályok A társadalom részéről egyre

Részletesebben

Mit várunk el az alkalmazottainktól? Készítette: dr. Paál Csaba

Mit várunk el az alkalmazottainktól? Készítette: dr. Paál Csaba Mit várunk el az alkalmazottainktól? Készítette: dr. Paál Csaba I. Felhasználóbarát szoftver használata a személyzet támasza, a praxis lelke A program adta lehetőségek 100%-os kihasználása, ezáltal plusz

Részletesebben

Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga?

Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Esetszintű költséggyűjtés: felesleges teher vagy a hatékonyság záloga? Dr. Zemplényi Antal Tamás Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Gazdálkodási Igazgatóság 2017.10.05. Magyarországi Egészségügyi Napok

Részletesebben

A évi európai pontprevalencia vizsgálatok jellemzői I.

A évi európai pontprevalencia vizsgálatok jellemzői I. Antimikrobiális szer alkalmazás a hazai és európai kórházakban és bentlakásos szociális intézményekben az európai pont-prevalencia vizsgálatok eredményei alapján dr. Kurcz Andrea, dr. Hajdu Ágnes, Veress

Részletesebben

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila

A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre. Dr. Kovács Attila A daganatos betegségek megelőzése, tekintettel a méhnyakrák ellenes küzdelemre Dr. Kovács Attila 1 Elsődleges megelőzés /primer prevenció/: a betegség biológiai létrejöttének megakadályozását célozza meg

Részletesebben

DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK (DEMIN XIII.) 2013. május 30.

DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK (DEMIN XIII.) 2013. május 30. DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK (DEMIN XIII.) 2013. május 30. Miért kell kiemelt figyelemmel kezelni a stroke ellátást? Európában évente 1.2 millió stroke 300,000 halott 300,000 rokkant 15 millió

Részletesebben

A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján

A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján A biológiai tényezők expozíciójával járótevékenységek munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi feltételei a munkavédelmi célvizsgálatok alapján Nédó Ferenc munkafelügyeleti referens NGM Munkavédelmi Főosztály

Részletesebben

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében

Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében Dr. Bicsák Krisztina mb. főosztályvezető Népegészségügyi Főosztály Emberi Erőforrások Minisztériuma 2014. február 26. Együttműködés az ellátóhelyekkel a helyi szűrésre való mozgósítás érdekében EFI-k elhelyezkedése

Részletesebben

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága

Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Egészség: a betegség vagy fogyatékosság hiánya, a szervezet funkcionális- és anyagcsere hatékonysága Kincses (2003): Az egészség az egyén biológiai működése, valamint a kora és neme szerint elérhető és/vagy

Részletesebben

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben

Részletesebben

A szív- és érrendszeri megbetegedések

A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri megbetegedések A szív- és érrendszeri betegségek mind a megbetegedések számát, mind a halálozást tekintve vezető helyet foglalnak el a fejlett ipari országokbanköztük hazánkban is.

Részletesebben

A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események)

A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események) A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események) dr. Belicza Éva, SE EMK dr. Kullmann Lajos, MKSZ 2008. április 3. MKSZ XX. kongresszusa, Debrecen WHO irányelvek tervezete a

Részletesebben

Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből

Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Prof. dr. Kovács Péter Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Intézet, Klinikai Farmakológiai Részleg BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ ORVOSLÁS (EBM=

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT SZAKMAI KOORDINÁCIÓS MŰHELYE

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT SZAKMAI KOORDINÁCIÓS MŰHELYE BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT SZAKMAI KOORDINÁCIÓS MŰHELYE A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása

Részletesebben

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ

Általános és komplex. egy kézben! Budapesti VE VIP Központ. Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ Megelõzés és gyógyítás egy kézben! Általános és komplex szûrõok Budapesti VE VIP Központ Vasútegészségügyi Nonprofit Közhasznú Kft. Budapesti Egészségügyi Központ 1062 Budapest, Podmaniczky út 109. +36

Részletesebben

Prevenció: Elsődleges megelőzés: laikusok tájékoztatása a mozgásszervi betegségek megelőzésének

Prevenció: Elsődleges megelőzés: laikusok tájékoztatása a mozgásszervi betegségek megelőzésének egészségügyi intézmények országos gerincgyógyászati ko zpont integrált betegedukációs tevékenység - 16 - Az Országos Gerincgyógyászati Központ támogatja pácienseit az egészségügyi kérdésekben való tájékozódásban

Részletesebben

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények

A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények A MOTESZ Képzési és Tudományos Bizottsága által 2006. július 11-én minősített rendezvények Cím: Merre tart a radiológia? Szervező: Fejér Megyei Szent György Kórház Magyar Radiológusok Társasága Helye:

Részletesebben

A laboratóriumi diagnosztikai tevékenység finanszírozásának változása. Molnár Attila Főosztályvezető helyettes

A laboratóriumi diagnosztikai tevékenység finanszírozásának változása. Molnár Attila Főosztályvezető helyettes A laboratóriumi diagnosztikai tevékenység finanszírozásának változása Molnár Attila Főosztályvezető helyettes Országos Egészségbiztosítási Pénztár Gyógyító-Megelőző Ellátási Főosztály molnar.at@oep.hu

Részletesebben

A BETEGBIZTONSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI. 40. Betegbiztonsági Fórum június 8.

A BETEGBIZTONSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI. 40. Betegbiztonsági Fórum június 8. A BETEGBIZTONSÁG FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI 40. Betegbiztonsági Fórum 2017. június 8. A TÉMAKÖR SZAKMAI HÁTTERE az egészségügyi ellátás veszélyes tevékenység az előforduló beteg károsodások nemkívánatos események

Részletesebben

Sikeres példák a gyakorlatban: Szondabeültetés finanszírozás. Veres Tamás DE OEC, Ellátásszervezési Igazgatóság

Sikeres példák a gyakorlatban: Szondabeültetés finanszírozás. Veres Tamás DE OEC, Ellátásszervezési Igazgatóság Sikeres példák a gyakorlatban: Szondabeültetés finanszírozás Veres Tamás DE OEC, Ellátásszervezési Igazgatóság Homogén Betegség Csoportok (HBCs) A fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt betegosztályozási

Részletesebben

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga!

2. F Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Az ajánlásoktól a megvalósulásig Kedves Kolléga! 2. Fehérvári Atherosclerosis Találkozó Székesfehérvár, 2011. november 11-12. Meghívó Program-tervezet FAT 2(011) Fehérvári Atherosclerosis Találkozó 2. Kedves Kolléga! Másodjára kerül megrendezésre a Fehérvári

Részletesebben

Orális antikoaguláns terápia. Dr. Szökő Éva

Orális antikoaguláns terápia. Dr. Szökő Éva Orális antikoaguláns terápia Dr. Szökő Éva Az antikoagulánsok terápiás indikációi mélyvénás thrombosis és thromboembolia prevenció és kezelés másodlagos szívinfarktus prevenció, a thromboemboliás szövődmények

Részletesebben

Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei

Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei Gerincoperáltak és degeneratív gerincbántalomban szenvedők rehabilitációjának nehézségei Soproni Rehabilitációs Gyógyintézet Neurorehabilitációs Osztály Dr.Hajnalka Imre Sztupa Márta Dr.Mód Gabriella Osztályos

Részletesebben

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit

Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége. Dr. Kárpáti Edit Minőségcélok és tevékenységek Magyarországon, a GYEMSZI Minőségügyi Főosztály tevékenysége Dr. Kárpáti Edit Csapatunk azért dolgozik, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő szereplők (szolgáltatói szervezetek

Részletesebben