A Mura ártér élővilága

Interreg III A Közösségi Kezdeményezés Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program EMBER MURA TERMÉSZET A Mura ártér élővilága Élőhelyek a Kerka torkolatától Letenyéig Szerzők: dr. Bódis Judit (Pannon Egyetem) Fehér Csaba Endre (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) Lelkes András (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) dr. Szeglet Péter (Pannon Egyetem) ISBN 978-963-9639-27-0 Fotók: Adorján Péter, dr. Bódis Judit, Fehér Csaba Endre, Lelkes András, dr. Szabó István, dr. Szeglet Péter Térképek: Sitiung Bt. Kiadja: Pannon Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar Nyomdai munka: VivyCard Hungary Kft. 2008. A Projekt a Szlovénia Magyarország Horvátország szomszédsági programban, az Európai Unió és a Magyar Köztársaság finanszírozásával valósult meg.

Ember Mura - Természet Tartalomjegyzék Előszó...3 Bevezetés...3 A Mura menti élőhelyek általános jellemzése...4 1.1. Élőhelyek jellemzése (Á-NÉR besorolás szerint)...4 1.1.1. Hínárnövényzet...4 1.1.2. Nádasok és mocsarak...6 1.1.3. Nedves gyepek és magaskórósok...8 1.1.4. Nem ruderális pionír növényzet...9 1.1.5. Egyéb fátlan élőhelyek...9 1.1.6. Üde és száraz cserjések, szegélyek...10 1.1.7. Láp- és ligeterdők...11 1.1.8. Üde lomboserdők...13 1.1.9. Egyéb erdők és fás élőhelyek...14 Erdők a Mura mentén...15 1.1.10. A különböző erdőtársulás-típusokra alkalmazandó erdőkezelési eljárások...17 1.1.11. Javaslatok, célkitűzések...17 A Mura mente élővilága...18 1.2. Védett lágyszárú növények...18 1.3. Özönnövények...19 1.4. Jellegzetes fás szárú növények...21 1.5. Makrogombák...23 1.6. Állatfajok...28 1.6.1. Gerinctelenek törzse (Invertebrata)...28 1.6.2. Gerincesek törzse (Vertebrata)...29 A vizsgált élőhelyek részletes leírása...39 1.7. Csernec Alsószemenye területe...39 1.8. Felsőszemenye területe...56 1.9. Murarátka területe...76 1.10. Letenye területe...87 1.11. Horvátország területe...97 Felhasznált irodalom...130 Térképmelléklet...131 2

Ember Mura Természet ELŐSZÓ A Mura-menti Tájvédelmi Körzet hazánk egyik legfiatalabb védett területe. A sajátos táji és természeti adottságok kialakításában legnagyobb szerepe a mindent uraló víznek, az életerőtől duzzadó Mura folyónak volt. Az ember megjelenéséig a természet e folyó völgyében is érintetlen szépségében pompázott. Az ember betelepülése után még sokáig nem bomlott fel a dinamikus egyensúlyból eredő harmónia, hiszen az akkori lakosság talán a természeti erőkkel szembeni kiszolgáltatottságának okán máig példaértékű alázatot mutatott a természet iránt. Az emberiség technológiai fejlődésének ütemétől nagymértékben elmaradó erkölcsi és szellemi fejlődés okozta a harmónia felbomlását és a természet leigázásának káros kényszerképzetét. A vidék történelmében ekkor következett be a folyóvölgy szinte teljes területére kiterjedő használat, sok esetben túlhasználat is, ami a természetes élőhelyek rendkívüli beszűkülését eredményezte. Az emberi jelenlét és beavatkozás több évtizeden át tartó korlátozása a Mura határfolyóvá válása miatt kedvező változást jelentett a természeti folyamatok érvényesülése szempontjából. Az így kialakult és jelenleg is megtapasztalható viszonyok, csak néhány kisebb foltban őrzik az eredetihez közeli állapotokat. A legtöbb esetben már inváziós fajok uralta, jelentősen átalakult másodlagos élőhelyeket találunk. A természeti értékek hosszú távú fennmaradását csak akkor remélhetjük, ha a Tájvédelmi Körzet területén olyan gazdálkodást és természetvédelmi kezelést folytatunk, amely segíti a korábbi élőhelyhez kötődő mára ritka vagy eltűnt növény- és állatfajok újbóli elterjedését és visszaszorítja a kedvezőtlen folyamatokat. A munka első és elengedhetetlen lépéseként készítettük el a Mura-mente élőhelyeinek jelenlegi állapotokat tükröző igen részletes leírását. Balogh László - Fehér Csaba Endre Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság BEVEZETÉS Hosszas várakozás után végre valóra vált sokunk álma: Magyarország és Horvátország határán megalakult a Mura-menti Tájvédelmi Körzet. A Mura azon kevés folyóink egyike, melyet az Ember bármennyire is igyekezett nem tudott leigázni, ott ma is a Természet az úr. A Mura folyó a szó szoros és átvitt értelmében is magával ragadó, ereje tiszteletet ébreszt. Az általunk vizsgált szakasz mindkét partja sokszínű, élőhely-típusokban gazdag. Ez a folyó vízhozam- és meder változásainak köszönhető. A víz romboló és építő munkája nyomán medre folyamatosan változik, kanyarulatok keletkeznek, öblösödnek ki, és holtágak fűződnek le. A változó környezet egymástól nagymértékben különböző élettereket alakított ki, melyek viszonylagos érintetlenségéről még nem is olyan régen a folyó mentén kijelölt, gyakorlatilag megközelíthetetlen határsáv gondoskodott. A folyó gátak közé szorított árterében a természetes folyamatok váltak uralkodóvá, előbb a magyar oldalon, majd kissé késve a horvát oldalon is. Ennek a fajgazdag területnek a felmérésével foglalkozik ez a tanulmány. A kutatási terület a Mura árterének a Kerka torkolatától a Letenyei hídig tartó szakaszát foglalja magába. A felmérés határát a magyar oldalon a Mura-menti Tájvédelmi Körzet jelöli ki, horvát oldalon pedig a Mura töltése, tehát mindvégig a Mura árterén maradtunk. 3

Ember Mura - Természet A Mura a Dráva legnagyobb mellékfolyója. Északról a Zalai-dombság kíséri, melynek erősen tagolt dombvonulatai meredeken szakadnak le a folyó árterét jelentő síkra. A Mura-sík átlagosan 150 m tengerszint feletti magasságú, a bal oldalát, a Mura mai magyarországi szakasza mentén elterülő síkot Mura mentének, a horvát oldalon lévő területeket Muraköznek nevezik. Magyarországon a terület természetföldrajzilag a Mura-balparti sík kistájba, növényföldrajzilag a Dél-Dunántúli flóravidék Zalai-flórajárásába (Saladiense) sorolható. Állatföldrajzi beosztás szerint a Mura-völgye az Illyricum faunakörzethez tartozik, azon belül pedig a Praeillyricum faunajáráshoz. Az éghajlat mérsékelten hűvös - mérsékelten nedves. Az évi csapadékmennyiség 800 mm körüli, amelyet gyakran a lehullt mennyiség meghalad. A vegetációs időszakban hull ennek jelentős része - közel 500 mm. Letenye körzetében a csapadék-megoszlási görbe alapján tavaszi (májusi) csapadékmaximum jellemző. Az évi napfénytartam 1850 óra körüli, az évi átlaghőmérséklet pedig 9,0 C. A nyári maximum hőmérsékletek átlaga 32,5 C, míg a téli leghidegebb nap maximumátlaga 18 C körül alakul. Munkánkat 2007. nyárutóján és őszén végeztük. E vegetációs szempontból késői időpont nem csökkentette az élőhelyfelmérés hatékonyságát, de le kellett mondanunk a florisztikai szempontok érvényesítéséről. Vizsgálataink során élőhely-foltokat jelöltünk ki, megállapítottuk a foltok növényfaj-összetételét, természetvédelmi jelentőségét. Az egyes vizsgált élőhelyeket Á-NÉR (lsd. később) kategóriák szerint rendezve térképen is feltüntettük. Terepbejárásaink során az egyes élőhelyek makrogombáit és állatvilágát is felmértük. Kiemelten kutattuk a térség madárvilágát és emlősfajait, mint természetvédelmi szempontból legjelentősebb csoportokat. A nehezen kutatható denevérfajok esetében hálózások és szabadban végzett megfigyelések, továbbá ultrahang-vizsgálat segítségével gyűjtöttünk adatokat. A felmérés eredményei alapján javaslatokat is teszünk az egyes élőhelyek megfelelő kezelésére. A MURA MENTI ÉLŐHELYEK ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE 1.1. Élőhelyek jellemzése (Á-NÉR besorolás szerint) Az élőhelyek besorolását a Nemzeti Élőhelyosztályozási Rendszer (Á-NÉR) szerint végeztük el, de ahol lehetséges volt, ott a társulást is megneveztük. A társulások neve mellett veszélyeztetettségi és javasolt védelmi státusuk szerepel: AV aktuálisan veszélyeztetett VJ védelemre javasolt FVJ fokozott védelemre javasolt Az élőhelyek jellemzésénél először az Á-NÉR kategória definícióját adjuk meg, majd a vizsgált területre jellemző állományképeket és típusokat mutatjuk be. 1.1.1. Hínárnövényzet A1 - Állóvízi sulymos, békalencsés, rucaörömös, tócsagazos hínár Eutróf állóvizek lebegő és sekélyen gyökerező egyéves, magas borítási értékű hínártársulásai / hínárállományai. 4

Ember Mura Természet A holtágakhoz kötődő és azokban jellemző élőhelyet a domináns fajok növekedési formája és stratégiája határozza meg. Külön típust képviselnek a sulyom (Trapa natans) és a hozzá hasonló, emerz gyökerező, a víz színén úszó levélrózsákkal rendelkező fajok. A békatutaj (Hydrocharis morsus-ranae) típusra emerz lebegő, olykor úszó indás rozettában álló nyeles levelek jellemzők, míg a békalencse-fajok (Lemna sp., Spirodela sp.) emerz lebegő, kicsiny növények, leveleik nincsenek, a növények telepszerűek. A tócsagazok (Ceratophyllum sp.) társulásai szubmerz lebegők (gyökértelenek), a leveleik örvökben állnak, finoman szeldeltek. Közvetlen a víz felszíne alatt alkotnak sűrű, lebegő szőnyeget. Érdemes megjegyezni, hogy a védett rucaöröm (Salvinia natans) társulását is ide soroljuk. Ez a vizek szennyezésére, trágyázásra nagyon érzékeny társulás, mezőgazdasági vagy kommunális szennyezés hatására hamar eltűnik. A szintén védett sulyom (Trapa natans) legnagyobb állománya a 38. foltban jellemzett holtágban volt, magyar oldalon, Muraszemenye területén. Igen jellemző, hogy az állományok az élőhelyek vízutánpótlási és a víztest áramlási viszonyainak változásai miatt keveredhetnek, komplexeket alkothatnak vagy zónaszerűen kapcsolódhatnak egyéb élőhelyekkel (fajokkal). Megfigyelt társulások: 1. Trapetum natantis: Sulymos 2. Hydrocharitetum morsus-ranae: Békatutajhínár VJ 3. Salvinio-Spirodeletum: Vízipáfrány-társulás VJ 4. Lemnetum minoris: Apró békalencsés AV 5. Ceratophylletum demersi: Érdestócsagaz-hínár A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 15, 20, 38, 65, 66, 77, 95, 123, 215, 225 A23 -Tündérrózsás, vízitökös, rencés, kolokános (láptavi) hínár Disztróf termőhelyeket (a láposodás kezdeti stádiumát) jelző, többnyire nagy termetű, gyökérrel rögzült hínárnövények többé-kevésbé összefüggő gyepe a víz felszíne fölé emelkedő dekoratív szaporító szervekkel. A holtágak és bányatavak uralkodó hínártársulása, mely tájképi szempontból is meghatározó. A vizsgált terület egyik legjellegzetesebb növényzeti típusa. Vegetációja a lápi sorozat részét képezi, ez különösen a holtágaknál érzékelhető. Itt gyakran komplexeket alkot az előző pontnál tárgyalt hínártársulásokkal. A védett fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) állományszerű előfordulását nem sikerült megfigyelnünk, ellenben a vízitök (Nuphar lutea) igen elterjedt a magyar oldalon. Az emerz gyökerező, rizómás hínárnak a víz felszínén úszó nagy, ép levelei, és alámerült egyszerű lemezű, kevéssé tagolt, lapos levelei vannak. Jellegzetes sárga virágai kiemelkednek a vízfelszín fölé. Kb. 2 m-es vízmélységig gyakori, így a bányatavakban szinte kirajzolja ezt a vízmélységet. Megfigyelt társulások: 1. Nymphaeetum albo-luteae: Tündérrózsa vízitök hínár (a vízitök populációi (nupharetosum luteae) uralkodnak) AV, VJ 5

Ember Mura - Természet A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 15, 30, 38, 46, 50, 54, 65, 66, 77, 78, 91, 95, 120, 123 A4 - Békaliliomos és más lápi hínár Disztróf és oligotróf vizek, főleg láptavak termofil, lebegő vagy sekélyen gyökerező hínártársulásai, főleg Hottonia-val és Aldrovanda-val. Csak a horvát oldalon találtuk meg két állományát, mégpedig a békaliliomnak (Hottonia palustris) az őszi - forma terestris - gyepét, osztott, csillag alakú levelekkel. Az előrehaladt lápi stádiumú holtmedrekben kialakuló hínártársulás állományai természetes vízállapotokat jeleznek. Megfelelő vízellátás esetén tavasszal jelenhetnek meg a víz színe fölött a sokvirágú, halvány rózsaszínű nagy virágzatok, melyek összefüggő virágszőnyeget alkotnak. Az állományok fluktuációja jelentős lehet. Megfigyelt társulások: 1. Hottonietum palustris: Békaliliom-hínár AV, FVJ A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 158, 161 1.1.2. Nádasok és mocsarak B1a Nem tőzegképző nádasok, gyékényesek és tavikákások Vizek, vízpartok magas, legyökerezett, tőzeget nem képező, sűrű lágyszárú növényzete a nád (Phragmites australis), és a gyékényfajok (Typha latifolia, T. angustifolia) valamelyikének vagy keverékének dominanciájával. A Mura árterén igen nagy borítású élőhely, mely zömmel a laza fűz-nyár ligeterdők aljnövényzeteként jelenik meg és csak kisebb részben jellemző, mint fátlan állomány. A nagy kiterjedésű nádasok magas (akár 2-3 méteres), jórészt elég homogén növényzeti foltok. Gyakran áthatolhatatlanok, részben sűrűségük, részben a lábon álló holt biomassza miatt. A magyar oldalon inváziós növényekkel fertőzött állományok jellemzők, különösen a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) előretörése szembetűnő. Sok helyen nagy csalán (Urtica dioica) található az alsó szintben, ami szintén degradációra utal. Muraszemenye területén van a legtöbb nádas Magyarországon, míg a horvát oldalon a határátkelő közelében, a déli részeken jellemző. A horvátországi foltok természetessége jobb, ott nagy kiterjedésű, sűrű, gyommentes nádasok is vannak. Megfigyelt társulás: Phragmitetum communis: Nádas VJ A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 7, 17, 22, 25, 31, 36, 39, 41, 51, 55, 56, 62, 70, 75, 76, 82, 92, 99, 105, 107, 112, 119, 128, 139, 140, 146, 150, 157, 158, 160, 162, 165, 171, 175, 180, 182, 184, 191, 206, 207, 216, 219, 224, 239, 241, 250 B2 - Harmatkásás, békabuzogányos mocsári-vízparti növényzet Vízpartok közepes magasságú, többnyire laza szerkezetű növénytársulásai által jellemezhető, napfényes, pionír jellegű élőhelyei, amelyek hosszabb-rövidebb idő alatt (pl. évek-évtizedek) nádasokká vagy sásosokká alakulhatnak át. Jellemző, illetve domináns fajai a Mura mentén: pántlikafű (Phalaris arundinacea), rizsfű (Leersia oryzoides). 6

Ember Mura Természet A kevés fajból álló társulások általában az erős kompetíció által kialakított, jellemzően klón-, illetve sarjtelep által meghatározott állományokat alkotnak. A rizsfüvet (Leersia oryzoides) a holtágak mentén, azok szegélyében találtuk, kisebb, néhány m2-es kiterjedésű foltokban. A vízi harmatkása (Glyceria maxima) előfordulása sem gyakori. Meghatározó szerepű viszont a pántlikafű (Phalaris arundinacea), melynek nagy kiterjedésű állományai a nádasokkal mozaikolva alkotják a puhafaligetek aljnövényzetét. Gyakori kísérőfajok a keserűfüvek, különösen a szelíd keserűfű (Persicaria mitis), a réti füzény (Lythrum salicaria), mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), mocsári tisztesfű (Stachys palustris). Megfigyelt társulások: 1. Magas, sűrű, zárt, nem réti fiziognómiájú, réti fajokban szegény pántlikafű állományok. 2. Glycerietum maximae: Harmatkásás társulás 3. Leersietum oryzoidis: Rizsfüves A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 5, 7, 8, 12, 20, 25, 48, 79, 82, 86, 147, 158, 161, 215, 221 B4 - Zsombékosok Legalább időszakosan vízzel borított, tápanyaggal közepesen ellátott termőhelyen kialakuló gyepes társulások, amelyekre jellemző, hogy a növényzet növekedése révén szembetűnő felszíni egyenlőtlenségek (az állományon belül éles határral elváló zsombék-semlyék és / vagy néha úszógyep mozaikok) jönnek létre. A növényzet alatt rendesen tőzegképződés folyik. Zsombéksás (Carex elata) alkotta állományt egyetlen helyen, Muraszemenye alatt, a középső bányató mellett, egy régi anyagnyerőhely mélyedésében találtunk. A vízszintingadozás e típusban rendszerint mérsékeltebb, mint a magassásrétek állományaiban, így a gyökérzóna a szárazabb periódusokban is nedves marad. Megfigyelt társulás: Caricetum elatae: Zsombéksásos VJ A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 63 B5 - Nem zsombékoló magassásrétek Legalább időszakosan vízzel borított, tápanyaggal jól ellátott termőhelyen kialakuló gyepes társulások, amelyekre jellemző, hogy a növényzet növekedése révén szembetűnő felszíni egyenlőtlenségek csak kivételesen jönnek létre. A növényzet alatt tőzegképződés rendszerint nem folyik. A többnyire tarackoló sásfajok alkotta egyenletes, szőnyegszerű állományok általában eutróf vizes élőhelyeken találhatóak, gyakran időszakosan elöntött területeken, mint pl. az ártereken. A gyep magassága rendszerint eléri a fél métert, a sások levele gyakran és jellemzően ívesen hajló, visszabókoló. A domináns fajok közül a mocsári sás (Carex acutiformis), az éles sás (C. gracilis) és a parti sás (C. riparia) fordult elő a Mura mentén. E domináns fajokat gyakran kísérik a magassásosokra általában jellemző fajok, pl. réti füzény (Lythrum salicaria), közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris), mocsári nőszirom (Iris pseudacorus). Megfigyelt társulások: 7

Ember Mura - Természet 1. Caricetum acutiformis: Mocsári sásos 2. Caricetum ripariae: Parti sásos 3. Caricetum gracilis: Éles sásos A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 34, 60, 98, 100, 182, 219, 234, 241 BA - Csatornák, szabályozott patakok, mesterséges tavak parti zónájában és közvetlen partközeli víztestében kialakult fragmentális mocsarak és kisebb hínarasok Csatornák valamint mesterségesen kialakított állóvizek (bányagödrök) rendszerint sávszerű, de mozaikos parti mocsári zónája és a közvetlenül partközeli víztestben lévő hínármozaik A mesterségesen kialakított vízelvezető árok partján és víztestében lévő mocsári növények alkotta élőhely (Murarátkán). A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 115 1.1.3. Nedves gyepek és magaskórósok D34 - Mocsárrétek A vegetációs időszak jelentős részében üde (tavasszal gyakran vízállásos, de nyárra kiszáradó), nem tőzegesedő talajok szikes fajokban szegény magas füvű rétjei. Leginkább a domináns fűfajokról ismerhető fel, de mellettük mindig jelentős mennyiségben előfordulnak réti kétszikű fajok is. Vízfolyások mentén, ligeterdők irtásrétjeiként jelennek meg állományaik. Fejlett, fél-egy méteres, egyenletesen magas gyepeket képező fajok alkotják a növényzet felső szintjét: fehér tippan (Agrostis alba), réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), nádképű csenkesz (Festuca arundinacea), réti csenkesz (F. pratensis), réti perje (Poa pratensis). A kísérőfajok többsége más élőhelyeken is előfordulhat, alig van ehhez az élőhelyhez kötődő faj. A fajösszetétel erősen függ a vízellátottságtól. A nedvesebb állományok jellegzetes fajai gyakran a kékperjés rétekkel közös fajok: sárga borkóró (Thalictrum flavum), őszi vérfű (Sanguisorba officinalis), erdei angyalgyökér (Angelica sylvestris), amelyekhez a magassásosok ide is áthúzódó fajai csatlakoznak (pl. sásfajok (Carex gracilis, C. riparia, C. acutiformis), mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), fekete nadálytő (Symphytum officinale). A ligeterdők helyén kialakuló mocsárréteken néhány, eredetileg ligeterdei faj is jellemző lehet. A relatíve szárazabb állományokban gyakrabban jelennek meg a kaszálórétekkel közös fajok: vadmurok (Dactylis glomerata), vörös here (Trifolium pratense), őszi oroszlánfog (Leontodon autumnalis), tejoltó galaj (Galium verum). Szinte minden típusban megtalálható, jellemző fajok a boglárkák (Ranunculus acris, R. repens), réti peremizs (Inula britannica), fehér here (Trifolium repens), réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi). Többnyire kaszálóként hasznosított állományok. Ahol a kaszálást felhagyták, ott özönnövények borították el a mocsárréteket, főleg a magas aranyvessző (Solidago gigantea) és megkezdődött a becserjésedés is. Murarátka alatt találhatók még nagyobb kiterjedésben és tájképi szempontból is igen kedvező állapotú kaszálórétek, melyek fűzligetekkel, nádasokkal alkotnak nagy léptékű komplexet. Igen szép az alsószemenyei kaszálórét is, a falu és a bányató között. Ez az egyetlen nagyobb folt, mely nádassal keretezett. 8

Ember Mura Természet Megfigyelt társulások: 1. Agrostetum albae: Fehér tippanos mocsárrét 2. Carici vulpinae-alopecuretum pratensis: Ecsetpázsitos mocsárrét 3. Cirsio cani-festucetum pratensis: Csenkeszes nedves kaszálórét A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 32, 61, 88, 98, 101, 109, 111, 193, 195 1.1.4. Nem ruderális pionír növényzet I1 Üde természetes pionír növényzet Folyók medrében és hullámterén a vízborítást követően szabaddá váló felszíneken kifejlődő, döntő többségében egyéves, alacsony növekedésű fajok alkotta pionír növényzet. A folyók medrében és hullámterén a jelentős vízszintingadozás évről-évre újabb pionír felszíneket hoz létre s ezeken a nyers öntéstalajokon, ahol magas a homok- és az iszapszemcse frakciójának aránya, telepednek meg a nem ruderális pionír fajok. A fajok előfordulása függ egyrészt a folyó által adott helyen véletlenszerűen lerakott magvaktól, de főleg a hordalék szemcseméretétől. Az extrém rövid vegetációs időszak miatt (általában csak 1-2 hónap áll rendelkezésre, azután újabb elöntés vagy száraz időszak következik) a fajok alacsony növekedésűek, gyorsan magvakat érlelnek. Igen sok országosan ritka és veszélyeztetett fajt találhatja meg életfeltételeit ezeken a termőhelyeken. Sajnos a vizsgált területen csupán két ilyen zátonyt találtunk, mindkettőt a horvát oldalon. A vegetációs időszak hossza itt megengedte, hogy ebbe a zónába betelepüljenek az egyébként magasabb térszínekre jellemző ártéri nem ruderális gyomnövényzet fajai is: keserűfüvek (Polygonum sp.), csomós palka (Scirpus glomeratus). A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 148, 218, 254 1.1.5. Egyéb fátlan élőhelyek OA Jellegtelen mocsarak, lápok, hínarasok Azon vizes vagy kiszáradó, fás szárú növényzetet nem vagy alig tartalmazó élőhelyeket soroljuk ide, amelyek az A, B, C élőhelyi kategóriákba jellegtelenségük, degradáltságuk, kevertségük, gyomosságuk miatt nem sorolhatók be. A Felső- és Alsószemenye között lévő bányatónál jelöltünk egy ilyen élőhely-típust. A védett sulyom (Trapa natans) kis állomnánya miatt akartuk felvételezni a helyet, de a kevert fajösszetétel és kis kiterjedés miatt nem volt besorolható az állomány. A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 44 OB Jellegtelen üde gyepek és magaskórósok Azon üde gyepeket és magaskórósokat soroljuk ide, amelyek a D, E, F, I élőhelyi kategóriákba jellegtelenségük, degradáltságuk, kevertségük, gyomosságuk miatt nem sorolhatók be. Az ide sorolt igen kevert fajkészletű (lápréti, mocsárréti, kaszálóréti és főleg generalista rétfajok uralta, azaz természetellenesen sokféle cönológiai preferenciájú fajból álló), zavart rétek vagy 9

Ember Mura - Természet magaskórósok leggyakrabban kaszálatlan területeken jellemzőek, különösen Csernec és Felsőszemenye területén. Összességében nem borít nagy területeket. A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 1, 3, 4, 24, 26, 33, 43, 52, 72, 87, 114, 127, 187, 200, 246 OC Jellegtelen száraz- vagy félszáraz gyepek és magaskórósok Azon száraz- vagy félszáraz gyepeket és magaskórósokat soroljuk ide, amelyek E, F, I élőhelyi kategóriába jellegtelenségük, degradáltságuk, kevertségük, gyomosságuk miatt nem sorolhatók be. Egy ilyen foltunk volt Murarátkán, feltöltött, erősen zavart területen, az autópálya közelében. Vastag földréteg szétterítése miatt alakult ki szárazabb termőhely, így a fehér tippant (Agrostis stolonifera) felülnőtte a csillagpázsit (Cynodon dactylon). A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 116 O15 - Lágyszárú magaskórós özönfajok (inváziós növények) állományai Magaskórós fiziognómiájú, lágyszárú özönnövények (erőteljesen terjedő, nem őshonos fajok) által dominált élőhelyek. Az inváziós magaskórós fajok jelentik a növényzetnek legalább a felét, alakítják ki a növényzet képét, az eredeti társulásalkotó fajok eltűntek, vagy ritkák. A kicsit magasabb térszínekre jellemző aranyvessző (Solidago gigantea) által uralt élőhelyek legnagyobb kiterjedésben a horvát oldalon, a déli részen figyelhetők meg, ahol a szántóföldi művelés felhagyása után akáccal telepítettek be nagy területeket. A rosszul eredt ültetvények gyakorlatilag aranyvessző mezőkké változtak. Szintén a horvát oldalon jellemző a magas kúpvirág (Rudbeckia laciniata) megjelenése, rendszerint az aranyvesszővel együtt, kaszálatlan területeken. Igen gyakori invázív faj, a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera), mely főleg az alacsony ártérre, a fűzligetekre és a nádasokra jellemző, de az elözönlött természetes állományok azért felismerhetőek maradnak (így be is sorolhatók természetes állományokként). A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 17, 28, 59, 80, 97, 164, 167, 173, 178, 189, 192, 211, 231, 238 1.1.6. Üde és száraz cserjések, szegélyek P2a Üde cserjések Nedves vagy üde területek gyakran másodlagos cserjéseinek gyűjtőcsoportja. Leggyakrabban nedves réteken, lassan folyó patakok árterén kialakuló rekettyések, vagy üde erdők rendszeres sarjaztatásával, irtásával, tarvágásával létrehozott cserjések. Nádasokkal, facsoportokkal, üde és nedves rétekkel váltakozó területekre jellemző élőhelytípus igen ritka a vizsgált területen. A hamvas fűz (Salix cinerea) jellegzetes gömb alakú bokorcsoportjai csak két helyen alkotnak állományt. A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 3, 67 J3 Folyómenti bokorfüzesek Folyók zátonyain, partjain, esetleg hullámtéri morotvák szegélyein kialakult cserje magasságú élőhelyek, amelyek fás növényeit túlnyomórészt Salix-fajok képezik. 10

Ember Mura Természet A bokorfüzesek különböző ruderális és félruderális, valamint iszaptársulások becserjésedésével jönnek létre. Folyóvizek által lerakott hordalékon fejlődnek, termőhelyeik évente átlagosan 2-4 hónapon át kerülnek víz alá. Vízgazdálkodási viszonyaikat az árhullámok gyakorisága mellett a folyami hordalék minősége (kavics, homok, iszap) határozza meg. A bokorfüzesek magassága és borítása is az állomány korától függ. Többnyire fűzfajok (Salix purpurea, S. triandra, S. alba, S. fragilis) dominálnak, de olykor a fekete nyár (Populus nigra) is szerephez jut. A gyepszintben különösen nagy szerepet játszanak az egyéves ruderális elemek. A durva hordalékkal borított magasabb szinteken a bokorfüzesek fekete nyár ártéri erdővel, finom hordalékon pedig fehér fűz ártéri erdővel érintkeznek. A Mura mentén igen kevés ilyen állományt találtunk, ami a megfelelő élőhely hiányára vezethető vissza: nincsenek zátonyok. A bokorfüzesek jellemző fajai: a csigolyafűz (Salix purpurea) és a mandulalevelű fűz (S. triandra) többnyire csak egy-egy példánnyal képviseltetik magukat a laposabb partokon. A meredek folyópartot végig fa termetű fehér füzek (Salix alba) kísérik. Megfigyelt társulások: 1. Polygono hydropiperi-salicetum triandrae: Mandulalevelű-bokorfüzes A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 148, 253, 257 1.1.7. Láp- és ligeterdők J4 Fűz-nyár ártéri erdők Folyók alacsony árterén kialakult, többnyire jelenleg is rendszeres elöntést kapó higrofil erdők, amelyek lombkoronaszintjét elsősorban Salix- és Populus-fajok képezik. Állományaik általában évente átlagosan 2 héttől - 2 hónapig kerülhetnek víz alá. A fűz-nyár ártéri erdők lombkoronaszintje közepesen vagy viszonylag jobban zárt (50-75 %), s idős korban elérheti a 20-25 m magasságot. A lombkoronaszintet túlnyomórészt fűz- (Salix alba, S. fragilis) és nyárfajok (Populus alba, P. nigra) képezik, a vizsgált területen egyértelműen dominál a fehér fűz (Salix alba). Az alsó lombkoronaszintben sok helyen megjelenik az enyves éger (Alnus glutinosa) és néhol szerephez jutnak adventív fafajok is, különösen az amerikai kőris (Fraxinus pennsylvanica) és a zöld juhar (Acer negundo). A cserjeszint - amennyiben megvan - tömeges növénye a veresgyűrű som (Cornus sanguinea) és a hamvas szeder (Rubus caesius). Egyéb cserjék, mint pl. a kutyabenge (Frangula alnus) vagy a kányabangita (Viburnum opulus), ritkábbak, bár ez utóbbi jellemző a vizsgált területre. A fákra, cserjékre fás- és lágyszárú liánok kapaszkodnak fel (fajszámuk hazánkban ebben az élőhelytípusban a legnagyobb), pl. komló (Humulus lupulus), ebszőlő csucsor (Solanum dulcamara), sövényszulák (Calystegia sepium) ill. a nem őshonos fajok közül a parti szőlő (Vitis riparia) és a süntök (Echinocystis lobata). Kárpáti (1989) a Dráva melletti tapasztalatai alapján készített általános szelvényében azt mutatta be, hogy a folyó medrétől távolodva változik az aljnövényzet: a legmélyebb, folyóparti részeken a nefelejcses, majd kicsit magasabban a szedres, legmagasabban pedig a veresgyűrűsomos fűz-nyár ligeterdő jellemző. Ez utóbbi már a keményfás ligeterdők szintjével érintkezik. A Mura mellett inkább a koronaszint zártsága tűnt meghatározónak. A gyepszintben nagyon jellemző a nád (Phragmites australis), különösen ott, ahol igen laza a fás szárúak koronaszintje. A másik nagy területet borító aljnövény a pántlikafű (Phalaroides arundinacea), ez a zártabb 11

Ember Mura - Természet állományok alatt is ott van. Jelentős szerepet játszanak még a mocsári növények: sásfajok (Carex gracilis, C. riparia), mocsári nőszirom (Iris pseudacorus) és a puhafaligetek elemei (pl. a szálkás tarackbúza (Elymus caninus) a horvát oldalon nagy területen uralkodik). Igen jellemző a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) magas borítása szinte mindenütt. A magyar oldal legjellemzőbb élőhely-típusa. Az 1950-es légifotó készítésének idején a Mura fátlan tájon haladt, csak hagyásfákat lehetett elszórtan látni. Még a víz mellett sem volt fás szárú növényzet. 1983-ban (a következő rendelkezésünkre álló légifotó készítésének ideje) már látszott, hogy a határ menti és a nagyon vizes területeken felhagyták a művelést, a fásodás, cserjésedés megindulása nyomon követhető. A Mura mente jelenlegi egységes fehér füzes megjelenésének tehát ez a magyarázata. Egykorú állományokról van szó, melyek kb. 50 évesek. A fehér fűz (Salix alba) ugyan már 50 éves kora felett odvasodik, de hosszabb életű fafaj, akár 100-120 évet is élhet. Ennek ellenére természetvédelmi szempontból aggodalomra adhat okot, hogy ennyire egykorú füzes borít nagy területet. A horvát oldalon csak az északi részen (Muraszemenyével átellenben, a Kerka-torkolat után) alakultak ki ezek az erdők, másutt a művelés továbbfolyt, vagy ültetvényeket létesítettek a szántórét gazdálkodás felhagyása után. A fűz- és nyárállományok a rovarvilág szempontjából is jelentősek. Csupán néhány rovarrendről vannak részletes felmérések, de ezek nagyon meggyőző adatokat szolgáltattak. Pl. a cincérfajok vizsgálata során 31 fajról állapították meg hogy a fűzfajokhoz kötődik és kettőről pedig azt, hogy specialista, tehát csakis fűzfajokban képes kifejlődni és táplálkozni. A nyárfajokhoz is sok, természetvédelmi szempontból fontos faj kapcsolódik. Megfigyelt társulások: 1. Leucojo aestivo-salicetum albae: Fehér fűz ártéri erdő VJ 2. Carduo crispi-populetum nigrae: Fekete nyár ártéri erdő VJ A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 16, 23, 27, 29, 37, 40, 42, 49, 50, 53, 55, 58, 64, 76, 79, 82, 84, 85, 86, 102, 103, 106, 108, 110, 113, 118, 121, 122, 124, 125, 133, 138, 142, 144, 145, 148, 149, 151, 154, 156, 160, 198, 199, 206, 208, 209, 210, 217, 220, 223, 224, 237, 240, 242, 245, 247, 249, 251, 252, 258 J6 Keményfás ártéri erdők Síkságok egykori vagy mai árterének magasabb szintjein kialakult jó növekedésű erdők, amelyeket kocsányos tölgy (Quercus robur), magyar vagy magas kőris (Fraxinus angustifolia vagy F. excelsior), s mellettük számos üde lomberdei vagy ligeterdei fafaj alkot. Cserjeszintjük általában fejlett, gyepszintjükben üde lomberdei ill. általános ligeterdei fajok uralkodnak. A keményfás ligeterdők a síkvidéki folyók árterének azon szintjein alakultak ki, amelyek egykor évi néhány hetes elöntést kaptak, de a vízrendezések miatt az elöntés ma már igen ritka. Jó vagy kiváló növekedésű állományok, a természetközeli foltokon strukturált, árnyaló fajokban gazdag lombszintekkel. Természetes körülmények között fafajokban gazdag élőhely, a mai állományok nagy részében 1-2 fafaj (főleg a kocsányos tölgy és a magyar kőris) dominál, az elegyfajok száma és borítása is kicsi. 12

Ember Mura Természet A fellelt állományok koronaszintjében a kocsányos tölgy (Quercus robur) hatalmas lombja a meghatározó. Nagy arányban van még jelen a fehér fűz (Salix alba) és elég gyakori a vénicszil (Ulmus laevis) is. Az éger mindkét faja (Alnus glutinosa, A. incana), a zselnice (Prunus padus) és a nyárfajok (Populus alba, Populus tremula) elegyfaként vannak jelen. A cserjeszintben a veresgyűrűsom (Cornus sanguinea) és a kányabangita (Viburnum opulus) jelentős. A gyepszint általában gazdag, bár borítását az árnyalás erősen befolyásolhatja. Tömeges ill. gyakori fajai nagyjából megegyeznek az üde lomberdők fajaival: erdei sás (Carex sylvatica), podagrafű (Aegopodium podagraria), pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis), erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), erdei varázslófű (Circaea lutetiana). A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 126, 131, 132, 136, 202, 214, 229 1.1.8. Üde lomboserdők K1a Gyertyános-kocsányos tölgyesek Síksági és dombvidéki tájak árnyas, üde erdei, amelyek lombkoronaszintjében általában a kocsányos tölgy (Quercus robur) és a gyertyán (Carpinus betulus) uralkodik. Egy, az ártérből kiemelkedő magaslaton, igen kis kiterjedésű maradványára bukkantunk az alföldi gyertyános tölgyes állományának. A felső koronaszintet a kocsányos tölgy (Quercus robur) alkotja, az alsó szintet az árnyéktűrő gyertyán (Carpinus betulus). Jellemző elegyfa a madárcseresznye (Prunus avium) és a hegyi juhar (Acer pseudoplatanus), mely utóbbi jelenléte a Zalai-dombság közelségét jelzi. Szegélyében a pionír kecskefűz (Salix caprea) is előfordul. A cserjeszintben a veresgyűrű som (Cornus sanguinea) és a mogyoró (Corylus avellana) dominál. Gyepszintjében a szagos müge (Galium odoratum) és az erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum) üde, humuszos talajra utal. Megfigyelt társulások: 1. Querco robori - Carpinetum: Alföldi gyertyános tölgyes FVJ A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 83, 152, 223 K5 Bükkösök Jó növekedésű, zárt lombkoronájú, többnyire bükk (Fagus sylvatica) monodominanciájú, üde erdők. A hűvös, párás, kiegyenlített klímát kedvelő bükk az északi lejtőkön a síkságokig leereszkedik. Murarátka határában, a Rátkai-domb nyúlványán, egy holtág partjáig húzódik le a bükkös. A lombkoronában a bükk mellett kísérő a kocsányos tölgy (Quercus robur), az alsó koronaszintben a gyertyán (Carpinus betulus), a mezei juhar (Acer campestre) és az érdes szil (Ulmus procera). A gyepszintben a pázsitfüvek (erdei szálkaperje (Brachypodium sylvaticum), ligeti perje (Poa nemoralis)) mellett a sások (erdei sás (Carex sylvatica), sulymos sás (C. spicata)) és a szagos müge (Asperula odorata) jellemző. Megfigyelt társulások: 1. Vicio oroboidi - Fagetum: Dél-dunántúli bükkös VJ A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 89 13

Ember Mura - Természet 1.1.9. Egyéb erdők és fás élőhelyek RA - Őshonos fajú, elszórva álló fák csoportja vagy egy egyed szélességű, erdővé még nem záródott "fasorok" Hagyásfák csoportja, máskor inkább spontán erdősülő vagy e folyamatban megállított, erdővé még nem záródott, idős fákból álló faállományok lágyszárú növényzet (pl. gyep, nádas) felett. A Mura mentén a leginkább jellemző előfordulás az, hogy fűzfákat és fűzbokrokat találunk elszórva nádasban, sásosban, üde réteken. A füzeken (Salix alba, S. fragilis) kívül ritkábban éger (Alnus glutinosa) vagy fekete nyár (Populus nigra) is előfordulhat. A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 22, 25, 26, 28, 30, 36, 38, 39, 62, 73, 128, 165, 167, 180, 182, 184, 191, 207, 211, 219, 246, 248, 256 RB Puhafás pionír és jellegtelen erdők Olyan puha fájú őshonos fajok uralta, erdei lágyszárúakban többnyire szegényes erdők gyűjtőcsoportja, amelyek más csoportba nem sorolhatók be biztosan. Mocsaras területek, korábbi erdős területeken kialakított gyepek, szántók felhagyása után, azok spontán erdősödésével alakulnak ki, de lehetnek rendszerint hasonló területekre telepített faállományok is. Leggyakoribb alkotóik fűz (Salix sp.) és nyár (Populus sp.) fajok, valamint az éger (Alnus glutinosa). Az egyik leggyakoribb élőhelytípus, mely főleg az ültetvények miatt gyakoribb Horvátországban, mint Magyarországon. A vizsgált területen leggyakrabban éger (Alnus glutinosa) ültetvények kerültek ebbe a kategóriába, de a horvát oldalon a nyár (Populus sp.) ültetvények is jelentősek. A mocsaras területeken spontán kialakult füzesek és nyárasok inkább a Murába vezető árkok, vízfolyások mellett figyelhetők meg. Szerencsére a fehér fűz (Salix alba) ültetvényei ritkák, a fűzligetek dominálnak. A cserje- és gyepszint faji összetétele nem jellemző, az igényesebb erdei fajok többnyire hiányoznak, gyakoriak a korábbi rétek, parlagok generalista, zavarástűrő maradék fajai. Sokszor tömegesek a gyepszintben a magaskórósok (csalán, nád, stb.) ill. a hamvas szeder (Rubus caesius). A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 5, 6, 9, 10, 13, 18, 21, 47, 48, 55, 57, 68, 69, 74, 90, 93, 94, 111, 135, 137, 141, 144, 155, 159, 163, 166, 168, 170, 171, 177, 183, 189, 192, 194, 200, 201, 203, 205, 213, 226, 227, 228, 230, 232, 233, 235, 244, 255 RC Keményfás jellegtelen vagy telepített egyéb erdők Olyan kemény fájú őshonos fajok uralta, többnyire elegyetlen, erdei lágyszárúakban szegényes erdők gyűjtőcsoportja, amelyek más csoportba nem sorolhatók be biztosan. A csoportba rendszerint szántókra, gyepekre telepített, vagy erdők helyén kialakított faállományok, esetleg gyepeken, felhagyott szántókon spontán kialakult vagy bizonytalan származású erdők tartoznak. Alsószemenye alatt, a Gál-parlagon keresztülhaladó földút melletti árok fás szárúakkal betelepült foltja tartozik ide, melyben talán a kocsányos tölgy (Quercus robur) a leggyakoribb fás szárú. A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 71, 81, 134, 143, 194, 196 RD Tájidegen fafajokkal elegyes jellegtelen erdők és ültetvények Hazánkban nem őshonos fafajokkal elegyes erdők, ahol az idegenhonos fafajok származhatnak 14

Ember Mura Természet ültetésből és spontán betelepülésből is (de ekkor maga az erdő nem spontán úton keletkezett). Lehetnek telepített erdők, de nem ritkák az olyan, eredetileg őshonos fafajokból álló állományok, amelyek emberi hatás következtében változtak meg: felújításkor telepítettek tájidegen fafajokat is. A területen főleg az akác (Robinia pseudo-acacia) ültetvényeit soroljuk ide, melyek különösen Horvátországban, ott is a vizsgált terület déli részén, a határátkelő közelében gyakoriak. Jóval kisebb területet borítanak a nemesnyár (Populus x euramericana) ültetvények, ezek is a horvát oldalra jellemzőek. Az ültetett fafajon kívül nehéz jellemzést adni, mert a cserjeszint faji összetétele nem jellemző és a gyepszintben is hiányoznak vagy ritkák az igényesebb erdei fajok, a zavarástűrő és ritkábban az általános erdei fajok uralkodnak. A vizsgált területen a következő folt(ok)ban fordul elő: 2, 11, 19, 35, 45, 72, 96, 104, 117, 129, 130, 153, 169, 172, 174, 176, 179, 181, 185, 186, 187, 188, 190, 196, 197, 204, 212, 222, 236, 243 ERDŐK A MURA MENTÉN A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság adatait figyelembe véve a kutatott területen 204 ha üzemtervezett erdő (vagy kivett holtág, vízállás, árvízi vápa, nyiladék, tisztás stb.) terület található, ebből 173 ha fás vegetációval borított. Az üzemtervezett területeket alapul véve a különböző fafajok arányát az alábbi táblázat mutatja (dőlt betűvel a nem honos, tájidegen fafajok): Fafaj (összesen)/fafajkód Kocsányos tölgy Magyar kőris Gyertyán Vadkörte Mézgás éger Fehér fűz Fekete nyár Szürkenyár Nemesnyár (Korai nyár,olasz nyár, I-45/51 nyár) Akác Amerikai kőris Összesen: Terület (ha) % KST MAK GY KT MÉ FFŰ FTNY SZNY 8,1 26,8 0,6 0,5 14,9 83,1 23,7 4,7 4,7 15,5 0,3 0,3 8,6 48,0 13,7 2,7 NNY A AK 5,5 2,8 2,5 173,2 3,2 1,6 1,4 100,0 A fenti adatokból megállapítható, hogy a Mura-mentén túlnyomórészt őshonos, a termőhelynek megfelelő fafajok alkotják az erdőállományt, az idegenhonos, ill. tájidegen fafajok aránya 6,2 %. A vegetációtérképezés során a fent felsoroltakon kívül még az alábbi fa- és cserjefajokat találtuk: vénicszil, mezei szil, fehér eper, nyír, bükk, hamvas éger, mogyoró, dió, törékeny fűz, csigolyafűz, rekettyefűz, mandulalevelű fűz, fehér nyár, rezgőnyár, kislevelű hárs, egybibés 15

Ember Mura - Természet galagonya, cseregalagonya, varjútövisbenge, kutyabenge, kányabangita, hamvas szeder, zselnicemeggy, kökény, mezei juhar, hegyi juhar, zöld juhar, veresgyűrű som, csíkos kecskerágó, fagyöngy, sárgafagyöngy, fagyal, bodza. Fás szárú liánnövények: erdei iszalag, borostyán, parti szőlő A Mura árterén, a jelen tanulmányban vizsgált (Kerka torkolat és a Letenyei híd közötti) szakaszon rendszertelen, szálalás jellegű erdőhasználat folyt. Ez játszott közre - a terület mai képére oly jellemző tuskósarjak kialakulásában. Üzemterv szerinti erdőgazdálkodás a II. világháború előtt csak az Andrássy birtokon (Letenye Murcsák, kb. 60 ha) történt, ez meg is látszik az állomány mai képen is: téglalap alakú erdőrészletek, nyiladékrendszer, egykorú állományok. A többi területen a II. világháború után indult meg az üzemterv szerinti erdőgazdálkodás. Az ártéren korábban a szigorúan őrzött határzóna és a mezőgazdasági hasznosítás (rét, szántó) miatt a jelenleginél sokkal nagyobb területeken hiányzott a fás vegetáció. A határsávok rendszeres karbantartásának megszűntével és a gyepek, szántók felhagyásával a természetes szukcesszió következtében új erdőterületek alakultak ki. Ezek a térségre jellemző pionír társulások, főleg fehér fűz alkotta fűz-nyár puhafás ligeterdők. A 10 évenként esedékes erdőtervezés során az új erdőterületeket nyilvántartásba vették, üzemtervezésbe vonták. Az ártér nehéz áttekinthetősége, a növénytakaró gyors változása (Mura partot rombol, zátonyokat, szigeteket épít, az árvíz rendszeresen elönti a területeket), illetve az itteni erdők gazdálkodásba vonásának kis gazdasági jelentősége miatt, az üzemtervek nem törekedtek az erdők arculatának megváltoztatására. Alapvetően nem történt meg a természetes vagy természetközeli erdőállományok lecserélése nemesnyár ültetvényekké, mint hasonló termőhelyeken az ország más részein (Gemenc, Szigetköz stb.). Természetesen főleg az egykori szövetkezeti tulajdonú erdőkben találunk kisebb nemesnyár ültetvényeket is, de ezek nem számottevők. Sokkal nagyobb gondot okoz a bolygatott területeken (kavicsbányák, autópálya építéssel érintett területek) megjelenő akác térhódítása. A vizes élőhelyekhez hasonlóan az ártér regenerációs képessége jó, de a folyamatos bolygatás (fakitermelés, földmunkák) kedvez az akácnak. A terület mozaikos jellege miatt is nehéz a tájidegen fafajok lecserélése. Hosszan tartó szárazság idején az elültetett vagy magról kelt csemeték kiszáradnak, főleg az egykori zátonyok felszínén, ahol a talajtakaró sekély. Ugyanakkor az árvizek ugyanezen területeken több napos elárasztást is okozhatnak, aminek következtében a kisebb faegyedek elpusztulnak. A gyökérről vagy tuskóról sarjadzó fák ilyen esetekben előnyben vannak, mivel gyökérrendszerük mélyebbre hatol. Figyelembe véve az időben és térben nagyon változékony termőhelyi viszonyokat, a geodéziailag szinte feltáratlannak mondható területet (a legutolsó felmérések is minimum 25 éve történtek - a folyamatos aktualizálás pedig alkalom- és esetszerű), illetve a dús vegetáció és a vízmozgás miatti sokszori megközelíthetetlenséget, a hagyományos erdőgazdálkodás - és üzemtervezés - nagy nehézségekbe ütközik, és ezen erdők gazdasági hozama nincs összhangban a belefektetett energiával. 16

Ember Mura Természet 1.1.10.A különböző erdőtársulás-típusokra alkalmazandó erdőkezelési eljárások Az erdők kezelési típusokba sorolhatók, ezek nem cönológiai, hanem gyakorlati kategóriák. Az alább ismertetett felosztás elsősorban a felújíthatóság, ill. kezelés szerint részletezi a kategóriákat. Így egy kategóriába azok az erdők kerülnek, amelyek hasonló fafajösszetételűek, és a természetes felújuló képességük is hasonló. Fűzligetek, égerligetek, nyárasok, telepített égeresek A felmért területen az 1950-es évekig a folyópartig értek a szántók és rétek, szinte teljesen fátlan volt a táj. A művelés felhagyásával a magyar oldalon főleg a fehér fűz verődött fel, ligetei uralják a tájat. A horvát oldalon a spontán szukcesszió csak a Kerka-torkolat közelében jellemző, itt a magyar oldalhoz hasonlóan fűzligeteket találunk. A fekete nyár ligetei a folyó mindkét oldalán jóval ritkábbak. Kezelést nem igénylő, természetvédelmi szempontból igen értékes állományok. Ugyanakkor a viszonylagos egykorúság problémát jelenthet. Horvátországban a felmért terület déli részén a rét- és szántóművelés felhagyása után erdőtelepítésekkel próbálkoztak. Nagy területekre került mézgás éger, amelyből sok kiszáradt, emiatt az állományok alá magaskórós özönnövények tudtak benyomulni. Ezek megnehezítik a füzek és nyárak spontán betelepülését a fátlan foltokra, de nem gátolják meg teljesen. A felverődő fajok között sajnos ott vannak a nemesnyárak és az akác is. Keményfás ligeterdők A meglévő állományok olyan ritkák, hogy természetes állapotukban érdemes megőrizni őket, erdőkezelés nélkül. Tájidegen fafajú (akác, nemesnyár, amerikai kőris) erdők Horvátországban találhatók nagyobb állományaik. Tarvágást követően, a termőhelynek megfelelő őshonos fafajokkal való állomány-átalakítás végzendő. Szigetek, zátonyok, nehezen megközelíthető területek A szigeteken és zátonyokon, a Kerka torkolata után, valamint a Mura bal partján lévő erdők általában spontán felverődött füzesek, az elmúlt évtizedekben a megközelítés és kivitelezés nehézségei miatt általában semmilyen kezelés nem volt rajtuk. Itt szabadon érvényesülnek a természetes folyamatok, ezeket természetes állapotukban meg kell őrizni, kezelést nem igényelnek. 1.1.11.Javaslatok, célkitűzések A védett területen hosszú távon a hagyományos erdőgazdálkodás fokozatos felhagyása a cél. Az egykorú, homogén, szabályos erdőszerkezettől a természetes állapot felé, a többkorú, elegyes, több fafajból álló állományok létrehozására kell törekedni. A kutatott területen a klimax társulás szinte mindenhol a termőhelynek megfelelő erdő. Nem szabad gátat szabni a természetes beerdősülésnek, ha az nem természetvédelmi szempontból ugyancsak fontos élőhelyet (pl. gyep) érint, illetve nem tájidegen, nem őshonos, agresszíven terjedő fafajok (amerikai kőris, akác) lepik el. 17

Ember Mura - Természet A meglévő, tájidegen fafajokkal borított nem természetszerű állományokat viszont szerencsés lenne lecserélni az élőhelynek jobban megfelelő fafajú állományokra. Az állománynevelési munkákat (tisztítás, gyérítés) tanácsos elhagyni, azok csak felesleges bolygatást jelentenek - a faanyagot a terepviszonyok miatt amúgy is nehéz szállítani - csak a nemkívánatos fafajok visszaszorítását kell elvégezni. A MURA MENTE ÉLŐVILÁGA 1.2. Védett lágyszárú növények Téli zsurló (Equisetum hyemale) A kitelelő hajtású zsurló akár méteresre, vagy még magasabbra is nőhet. Oldalágakat csak igen ritkán hoz, a termő és a meddő hajtások egymáshoz igen hasonlítanak, sötétzöldek. A sporofillumfüzér mindössze centiméteres, kemény és hegyes csúcsú. A tájra nagyon jellemző, állományai Letenye környékétől végighúzódnak a Dráva-síkon is. Az ártéri erdők felnyíló, fényben gazdagabb foltjait kedveli. Rucaöröm (Salvinia natans) A vízben élő páfrányfaj a lebegő hínárnövényzet tagja, s mint ilyen, a csendes vízfelszínek kedvelője. Ezért lehet vele a holtágakban találkozni, ahol külön társulást is alkothat. A kb. 10 cm-es, egyéves növény hármas örvökben álló leveleiből csak a párokban álló, vízfelszínen úszókat látjuk. A harmadik levél gyökérszerűen sallangos és a vízbe merül. Fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) Az aljzatban rögzült, vastag gyöktörzsből hosszú nyelű, a víz felszínén úszó leveleket fejlesztő hínárnövény. Levelei nagyon hasonlítanak a vele azonos élőhelyet kedvelő vízitökéhez (Nuphar lutea), de kisebbek annál. A tündérrózsa szépséges, sokszirmú fehér virágairól kapta nevét, melyek közepén porzók sokasága sárgállik. A tündérrózsahínár domináns faja, de helyettesítheti ebben a szerepében a vízitök. Ugyanakkor együttes előfordulásuk viszonylag ritka. A Mura mentén a tündérrózsa-hínár a holtágak egyik legjellemzőbb társulása, de többnyire a sárga virágú vízitök alkotja az állományokat. Sulyom (Trapa natans) Kezdetben az iszapban gyökerező, később úszó hínárrá váló faj, melynek a víz színén kiterülő, rombusz alakú levelekből álló tőlevélrózsái vannak. A víz felszíne alatti levelek gyökérszerűen szeldeltek. Termése igen jellegzetes: négy szarvat és a csúcsán koronát visel. Régen főzve és sütve is fogyasztották, sőt lisztjéből kenyeret, pogácsát sütöttek. Szintén a holtágak faja. 18

Ember Mura Természet Békaliliom (Hottonia palustris) A láposodó holtágakban bukkanhatunk rá a békaliliom fésűsen szeldelt, sallangos szeletű leveleire, melyek gyakran - látszólag - örvökben állnak. Csak vízborítás mellett virágzik, időszakosan kiszáradt termőhelyen csupán a leveleket találjuk. Pedig érdemes a virágzatot megpillantani: az egymás feletti örvökben álló, rózsaszínes pártájú virágok igen dekoratívak. Csak a horvát oldalon találkoztunk vegetatív példányaival. Gyilkos csomorika (Cicuta virosa) A legrégebben felhagyott bányató láposodó öbleiben találtunk rá pár példányára ennek az igen erősen mérgező növénynek (elnevezését tehát illik komolyan venni!). A vízpartok, nádasok évelő, többszörösen szárnyalt levelű faja. Bár szirmai aprók, az összetett ernyő virágzat mutatós. A nyár második felében virít. Szibériai nőszirom (Iris sibirica) A keskeny, szálas, 1 cm-nél keskenyebb leveléről többé-kevésbé vegetatív állapotban is felismerhető nősziromnak a kék több árnyalatában is előforduló virágai május-júniusban jelennek meg. Mocsárrétek, nedves kaszálók adnak neki otthont. A Murarátka alatti réteken bukkantunk leveleire. Ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis) Kora tavaszi virágzású, alig arasznyira növő hagymás növény, melynek laza, sokvirágú fürtjeiben sötét ibolyakék leplű virágok nyílnak. Rendszerint két, csuklyás végű tőlevéllel rendelkezik, ami tovább könnyíti felismerhetőségét. Az ártér puhafás és keményfás ligeterdeiben is előfordul. Őszi bejárásaink idején nem láthattuk, de jelezzük, ahol előfordulásáról tudunk (Letenye környéke). Hóvirág (Galanthus nivalis) Szintén az üde talajú erdők gyakori kora tavaszi hagymás növénye a hóvirág, melynek bókoló fehér leplű virágait talán mindenki ismeri. Azt is jó tudni róla, hogy 2005. szeptembere óta védett növényünk. Letenye környéki fűz- és keményfás ligetekben ismert előfordulási helyeit közöljük. Heverő iszapfű (Lindernia procumbens) A nevének megfelelően nedves, vagy időnként vízzel borított helyeken élő, rendszerint heverő szárú növény. Az átellenesen álló, hosszúkás tojásdad levelű, rózsaszín vagy fehér virágú faj a Dunántúlon meglehetősen ritka. A vizsgált területen is csak egyetlen előfordulási helyét ismerjük, egy Letenye környéki zátonyon. 1.3. Özönnövények A betelepített fajok meghatározó többsége csak kis térségekben terjedt el, belesimul a honos növényzetbe vagy az ember gondoskodása mellett marad csak életben. Ugyanakkor néhány faj önállósította magát és minden képzeletet felülmúló mértékben szétterjedt. Állományai kiszorítják a honosakat, veszélyeztetik a természetes életközösségek ökológiai egyensúlyát. Az idegen földről származó adventív fajok e tagjait nevezzük inváziós vagy özönfajnak. A növények és az állatok között is találunk ilyeneket. 19

Ember Mura - Természet A természetvédelmi gyomnak is nevezett özönnövények nemcsak botanikai, hanem zoológiai problémát is jelentenek, hiszen a honos növényzet gazdagságának, változatosságának lecsökkenése maga után vonja az állatvilág elszegényedését is. Bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) Ázsiai eredetű, magas termetű, egyéves faj, vöröslőn áttetsző, nedvdús, üreges szárral. A mind méretében, mind virágának szépségében feltűnő növény tipikus természetvédelmi gyom. Az árterek alsó szintjén jellemző, a Mura mentén a fűzligetekben, nádasokban tömeges. Sűrű állományképzésével fölé nő és elnyomja az eredeti növényzet egyedeit és társulásait, meggátolja a fás szárúak újulását. A nagyszámú, egyszerre fejlődő, gyors növekedésű, egykorú egyedek alkotta állomány biztosítja az őshonos fajokkal szembeni sikert. Magas aranyvessző (Solidago gigantea) Észak-amerikai eredetű magaskórós évelő növény, sárga, apró fészkekből álló buga virágzattal. A Dunántúlon nagyon elterjedtek hatalmas állományai, melyeket erőteljes tarackjaival hoz létre. (A kaszattal való ivaros szaporodás csak az új élőhely meghódításakor fontos.) A jó nyárvégi méhlegelőnek tartott területek botanikai szempontból szinte sivatagok. Az aranyvessző terjedésében nagy szerepet játszik a rendszeres kaszálás és legeltetés elmaradása. A Mura mellett is a magasabb ártéri szinteken, az egykori legelők, kaszálók helyén tömeges. Kisvirágú őszirózsa (Aster lanceolatus) Az észak-amerikai fajt lándzsás őszirózsának is nevezik vékony, szálas levelei után. A növény tarackokkal nagyobbodó évelő sarjtelepeket alkot, évente újratermelődő földfelszín feletti hajtásokkal. Kisebb állományaival a vizsgált területen mindenütt találkoztunk. Magas kúpvirág (Rudbeckia laciniata) Az észak-amerikai eredetű, virágzásban dísznövény szépségű évelő két-három karéjú leveleiről, sárga virágzatáról ismerhető fel. A magaskórósok, ligetek jellemző özönnövénye a horvát oldalon. Parti szőlő (Vitis riparia) Az amerikai eredetű fás szárú lián, mint a szőlőgyökértetűnek ellenálló alanyfaj került Európába, gyümölcséért sohasem termesztették. Nemcsak hibridizálódik a védett ligeti szőlővel (V. sylvestris), hanem túlnövi és ki is szorítja azt azonos élőhelyéről. A hibridizáció miatt nehéz az egyedek határozása. Munkánk során a ligeti szőlő előfordulását nem sikerült igazolnunk, viszont a parti szőlő általánosan elterjedtnek bizonyult. Süntök (Echinocystis lobata) A süntök felkapaszkodó, akár 7-8 m magasra felfutó, vékony szárú, egyéves növény, mely kacsokkal kapaszkodik. Termése fiatalon nedvdús, éretten kiszáradó, felületét sűrű, lágy tüskék borítják. Őshazája Északkelet-Amerika. A Mura mellett a ligeterdők függöny társulásaiban fordul elő. 20