ÉLET- ÉS SZEMÉLYBIZTOSÍTÁS ALLIANZ.HU ALLIANZ GONDOSKODÁS PROGRAM PLUSZ Kiemelt információkat tartalmazó dokumentum és az eszközalapokra vonatkozó konkrét információk 1/35
KIEMELT INFORMÁCIÓKAT TARTALMAZÓ DOKUMENTUM CÉL Ez a dokumentum tájékoztatja Önt az erre a befektetési termékre vonatkozó kiemelt információról. Ez a dokumentum nem marketinganyag. Az információközlést jogszabály írja elő azzal a céllal, hogy az Ön segítségére legyen e termék jellegének, kockázatainak, költségeinek és az azzal elérhető lehetséges nyereségnek és veszteségnek a megértésében, valamint a termék más termékekkel való összehasonlításában. TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Székhelye: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., Levelezési címe: 1368 Budapest, Pf. 191 Weboldala: www.allianz.hu Telefonszáma: +36 (1/20/30/70) 421-1-421 Felügyeletét ellátó illetékes hatóság: Magyar Nemzeti Bank Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Típus Befektetési egységekhez kötött rendszeres díjfizetésű életbiztosítás A szerződés keretében az alábbi eszközalapok választhatók: Pénzpiaci Forint (PPA) eszközalap Oroszország és Kelet-Európa Részvény (ORA) eszközalap Árfolyamgarantált Állampapír (magyar) (ÁGA) eszközalap Magyar Kötvény (MKA) eszközalap Magyar Részvény (MRA) eszközalap Európai Kötvény (EKA) eszközalap Európai Részvény (ERA) eszközalap Nemzetközi Ingatlan (NIA) eszközalap Világgazdasági Részvény (VRA) eszközalap Kína és Távol-Kelet Részvény (KRA) eszközalap Ipari Nyersanyagok Részvény (IPA) eszközalap Környezettudatos Részvény (KTA) eszközalap Demográfiai Részvény (DMA) eszközalap BRIC Részvény (BRA) eszközalap Allianz Menedzselt (AMA) eszközalap Elszámolási Pénzpiaci (EPA) eszközalap Célok A biztosítás célja a biztosítási védelem és az eseti díjból képzett megtakarítás, az Ön igénye szerint. A díjból képzett egységek eszközalapokban kerülnek elhelyezésre. Az eseti díjból képzett befektetés hozamát az eszközalapok teljesítménye határozza meg. A befektetési politika tartalmazza az alapul szolgáló befektetési eszközöket és azok eszközalapokban lévő arányát, valamint a referencia értékeket. A befektetési politika szerint a referencia érték teljesítményét elérő hozam elérése a cél. Az eszközalap teljesítménye ettől eltérő lehet, többek között a vagyonarányos költségek és az esetleges devizaárfolyam változások miatt. Megcélzott lakossági befektető A jövőbeli céljaik elérése érdekében, biztosítási védelem és megtakarítás céljából biztosítási szerződést kötő ügyfelek. Az ügyfelek, akik tisztában vannak a biztosítás kockázataival, és azt tudásuk és tapasztalatuk alapján, az általuk választott időtávra vállalják. Az egyes eszközalapok eltérő befektetési kockázatviselési képességgel és hozamvárakozással rendelkezők részére kerültek kialakításra. Az egyes eszközalapokra vonatkozó konkrét információ a biztosító honlapján (www.allianz.hu) érhető el, vagy a jelen Kiemelt információkat tartalmazó dokumentummal együtt kerül átadásra. Biztosítási szolgáltatások és költségek Az Allianz Gondoskodás Program Plusz szerződés megköthető kizárólag biztosítási védelem céljából. Ebben az esetben az alapbiztosítás halál esetére szóló szolgáltatást nyújt. Lehetőség van arra is, hogy a szerződő az alapbiztosításhoz további kiegészítő fedezeteket válasszon, valamint megtakarítás céljából eseti díjat fizessen. A szerződés teljes életre szóló biztosítás, lejárati dátuma nincs. A főbiztosított halála esetén a biztosító az életbiztosítási fedezet alapján, valamint az egységszámlán meglévő egységeknek az esedékes költségekkel csökkentett aktuális értéke alapján nyújt szolgáltatást a kedvezményezettnek. A termék visszavásárlására lehetőség van, a szerződés megkötését követően. A visszavásárlás esetén a visszavásárlási értéket fizeti a biztosító. Ezen összeg a rendszeres díjból és eseti díjból képzett egységek viszszavásárlási értékének összege. A biztosítási díj: A díjfizetési gyakoriság havi. A rendszeres díj 100%-a a kockázati fedezetek díja. Az eseti díj biztosítási szolgáltatást nem tartalmaz. A szerződés teljes éves díja minimum 96 000Ft. A Teljesítmény-forgatókönyvek részben kerül bemutatásra az átlagos befektetett összeg becsült értéke. A termék előállítója nem jogosult egyoldalúan megszüntetni a szerződést. A szerződő felmondhatja a szerződést. A szerződés automatikusan megszűnhet: Díjnemfizetéssel, a díjesedékesség napjára visszamenőlegesen. Ha a szerződés díja nem éri el a minimális rendszeres díjat, az azt megelőző hónap végével, amikor a szerződés rendszeres díja a minimális díj alá csökkenne. El nem számolt költségek miatt a költségtétel első esedékessége hónapjának utolsó napjával. 2/35 K
MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3-5. osztályokba soroltuk, amelyek a közepesen alacsonytól a közepesen magasig terjedő kockázati osztályok. A befektetéshez kapcsolódó kockázat és a hozam eltérő lehet a választott eszközalap alapján. A biztosítás teljesítménye a választott eszközalapok hozamától függ. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 579 984 Ft - 2 939 241 Ft 506 530 Ft - 2 797 170 Ft 188 380 Ft - 2 619 656 Ft. Éves átlagos hozam -80,67% - -2,03% -29,94% - -1,39% -24,18% - -1,35% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 054 186 Ft - 3 018 044 Ft 1 034 487 Ft - 3 518 564 Ft 528 469 Ft - 4 619 199 Ft. Éves átlagos hozam -31,53% - 0,60% -19,18% - 3,24% -15,94% - 4,41% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 773 940 Ft - 3 294 097 Ft 2 024 295 Ft - 4 757 051 Ft 1 365 352 Ft - 7 530 774 Ft. Éves átlagos hozam -7,54% - 9,80% -7,57% - 9,66% -7,57% - 9,64% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 006 525 Ft - 4 326 984 Ft 2 984 435 Ft - 8 532 552 Ft 2 829 352 Ft - 16 685 457 Ft. Éves átlagos hozam 0,22% - 44,23% -0,10% - 23,25% -0,58% - 18,72% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MI TÖRTÉNIK, HA AZ ALLIANZ HUNGÁRIA ZRT. NEM TUD FIZETNI? Az egyes eszközalapok közötti választás joga a szerződőt illeti meg. A befektetési kockázatot is a szerződő viseli. A biztosító az egyes eszközalapok befektetési politikájában foglaltak szerint tőke-és/vagy hozamgaranciát, illetve tőke- és/vagy hozamvédelmet nem vállal. Befektetővédelmi rendszer vagy garancia rendszer nem fedezi a lakossági befektetőnek a biztosítási szerződéssel kapcsolatos pénzügyi veszteségét, abban az esetben sem, ha a biztosító nem tud eleget tenni fizetési kötelezettségének. Ennek valószínűsége azonban a biztosító több mint 25 éves magyarországi fennállása, folyamatosan stabil pénzügyi helyzete és tőkeerős nemzetközi háttere miatt alacsony. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft eseti díjat fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. 3/35 K
A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Az Ön által választott eszközalapoktól függően eltérőek a felmerülő költségek. Az alábbi táblázat összesítve megmutatja a teljes költség és a hozamra gyakorolt hatás minimum és maximum értékét. Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Ha Ön 10 év után (ajánlott tartási idő ) Teljes költség 37 432 Ft - 90 030 Ft 187 129 Ft - 434 786 Ft 374 185 Ft - 1 041 182 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,26% - 3,02% 1,26% - 3,02% 1,26% - 3,02% A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% - 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,05% - 1,81% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,13% - 1,34% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti a Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. Az egyes eszközalapokra vonatkozó konkrét információ a biztosító honlapján (www.allianz.hu) érhető el, vagy a jelen Kiemelt információkat tartalmazó dokumentummal együtt kerül átadásra. MEDDIG TARTSAM MEG A TERMÉKET, ÉS HOGYAN JUTHATOK KORÁBBAN A PÉNZEMHEZ? Ajánlott tartási idő: 10 év A fenti ajánlott tartási idő a hosszútávú öngondoskodás ösztönzése érdekében került meghatározásra. Az ajánlott tartási idő figyelembe veszi, hogy a megtakarítási időszak növekedésével párhuzamosan a szerződés költséghatékonysága növekedjen, így az ügyfél által elérhető hozamok is emelkedjenek. A szerződő által választható egyes eszközalapok ajánlott tartási ideje eltérő. A hosszútávú öngondoskodás érdekében a termék ajánlott tartási ideje a fenti időtartam. Lehetőség van a szerződés ajánlott tartási idő előtti megszüntetésére (felmondás). Ez esetben a biztosító a szerződési feltételekben meghatározottak szerint, erre vonatkozó költség levonása nélkül megfizeti a visszavásárlási értéket. HOGYAN TEHETEK PANASZT? A termékkel vagy a biztosítónak, a termékkel kapcsolatos tanácsadást nyújtó vagy azt értékesítő személynek a magatartásával kapcsolatos észrevételeit, panaszait az alábbi módokon juttathatja el. Postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191., E-mail cím: biztositopanasz@allianz.hu Telefon: +36(1/20/30/70)421-1-421 Fax: 06-1-269-2080 További információk a biztosító honlapján (https://www.allianz.hu/ www/hu/panaszkezeles.html) érhetők el. Panaszát panaszbejelentő lapon, vagy bármilyen formátumban megadhatja. Amennyiben Ön természetes személy (fogyasztó) és társaságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az alábbi jogorvoslati lehetőségeket veheti igénybe: Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet; amelynek levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: 06-80-203-776; e-mail címe: ugyfelszolgalat@mnb.hu. vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti, melynek levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefonszáma: 06-80-203-776 és 06-1-489-9700; e-mail címe: ugyfelszolgalat@mnb.hu, vagy jogvita esetén bírósághoz fordulhat. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK A biztosító a szerződés megkötését megelőzően a jelen Kiemelt információkat tartalmazó dokumentum átadása mellett a Szerződési feltételeket és Ügyfél-tájékoztatót és a Teljes Költség Mutatóról szóló ügyfél-tájékoztatót adja át a hatályos biztosítási tevékenységről szóló törvényben foglalt kötelezettségek alapján. A szerződési feltételek és ügyfél-tájékoztatók elérhetők a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 4/35 K
PÉNZPIACI FORINT (PPA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) Pénzpiaci Forint (PPA) eszközalap A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Célok Az eszközalap célja rövidtávú, diverzifikált befektetéseket megvalósítva a hasonló tartamú állampapíroknál nagyobb hozam elérése. A célok elérése érdekében az alábbi főbb eszközcsoportokba kerülnek elhelyezésre az eszközök: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök Pénzeszközök Egyéb eszközök Megcélzott lakossági befektető Azok a befektetők, akik alacsony kockázat mellett stabil hozamot biztosítva szeretnék megtakarításaikat befektetni. MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3. osztályba soroltuk, amely a közepesen alacsony kockázati osztály. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 2 939 241 Ft 2 797 170 Ft 2 619 656 Ft Éves átlagos hozam -2,03% -1,39% -1,35% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 993 172 Ft 2 983 996 Ft 2 976 677 Ft Éves átlagos hozam -0,23% -0,11% -0,08% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 999 648 Ft 2 998 711 Ft 2 997 541 Ft Éves átlagos hozam -0,01% -0,01% -0,01% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 006 525 Ft 3 013 886 Ft 3 018 939 Ft Éves átlagos hozam 0,22% 0,09% 0,06% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. 5/35 E
A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft-ot fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Biztosítási díj: 0 Ft/hó Eszközalap Pénzpiaci Forint (PPA) eszközalap Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Ha Ön 10 év után Teljes költség 37 432 Ft 187 129 Ft 374 185 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,26% 1,26% 1,26% A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,05% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,21% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti az Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK Az Allianz Gondoskodás Program Plusz Kiemelt információs dokumentuma tartalmazza. A dokumentum elérhető a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 6/35 E
ÁRFOLYAMGARANTÁLT ÁLLAMPAPÍR (MAGYAR) (ÁGA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) Árfolyamgarantált Állampapír (magyar) (ÁGA) eszközalap A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Célok Az eszközalap célja alacsony kockázatú befektetési lehetőséget kínálva, minimálisan a befektetett pénzeszközök nominális értékének megőrzése azon az időtávon, amelyen a pénzeszközök a kockázati szintnek megfelelő instrumentumokba befektetésre kerülnek, úgy hogy az eszközalap hozamvárakozása pozitív legyen. A célok elérése érdekében az alábbi főbb eszközcsoportokba kerülnek elhelyezésre az eszközök: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök Pénzeszközök Befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok Egyéb eszközök Megcélzott lakossági befektető Azok a befektetők, akik alacsony kockázat mellett szeretnék megtakarításaik nominális értékét biztonságban tudni és emellett pozitív hozamvárakozással rendelkező eszközalapba fektetni a megadott időtávon. MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3. osztályba soroltuk, amely a közepesen alacsony kockázati osztály. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 2 828 027 Ft 2 680 622 Ft 2 465 653 Ft Éves átlagos hozam -5,73% -2,23% -1,94% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 002 385 Ft 3 081 001 Ft 3 198 735 Ft Éves átlagos hozam 0,08% 0,53% 0,64% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 026 978 Ft 3 138 546 Ft 3 283 805 Ft Éves átlagos hozam 0,90% 0,91% 0,91% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 052 736 Ft 3 198 173 Ft 3 372 200 Ft Éves átlagos hozam 1,76% 1,29% 1,18% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. 7/35 E
A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft-ot fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Biztosítási díj: 0 Ft/hó Eszközalap Árfolyamgarantált Állampapír (magyar) (ÁGA) eszközalap Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Ha Ön 10 év után Teljes költség 37 634 Ft 191 624 Ft 392 116 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,27% 1,27% 1,27% A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,05% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,22% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti az Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK Az Allianz Gondoskodás Program Plusz Kiemelt információs dokumentuma tartalmazza. A dokumentum elérhető a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 8/35 E
MAGYAR KÖTVÉNY (MKA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) Magyar Kötvény (MKA) eszközalap A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Célok Az eszközalap célja a befektetett tőke reálértékének megőrzése és középtávon a közepes (egy évnél hosszabb) futamidejű állampapír-befektetéseket meghaladó hozam elérése az állampapírokkal megegyező kockázati szint mellett. A célok elérése érdekében az alábbi főbb eszközcsoportokba kerülnek elhelyezésre az eszközök: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök Pénzeszközök Befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok Egyéb eszközök Megcélzott lakossági befektető Azok a befektetők, akik alacsony kockázat mellett versenyképes kötvénypiaci hozamot biztosítva szeretnék megtakarításaikat befektetni. MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3. osztályba soroltuk, amely a közepesen alacsony kockázati osztály. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 2 382 456 Ft 2 334 337 Ft 2 021 522 Ft Éves átlagos hozam -20,58% -4,89% -3,87% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 018 044 Ft 3 518 564 Ft 4 387 724 Ft Éves átlagos hozam 0,60% 3,24% 3,88% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 163 282 Ft 3 907 330 Ft 5 088 126 Ft Éves átlagos hozam 5,44% 5,43% 5,43% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 313 477 Ft 4 336 391 Ft 5 896 715 Ft Éves átlagos hozam 10,45% 7,65% 6,99% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. 9/35 E
A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft-ot fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Biztosítási díj: 0 Ft/hó Eszközalap Magyar Kötvény (MKA) eszközalap Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Ha Ön 10 év után Teljes költség 38 547 Ft 214 805 Ft 494 525 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,33% 1,33% 1,33% A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,05% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,28% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti az Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK Az Allianz Gondoskodás Program Plusz Kiemelt információs dokumentuma tartalmazza. A dokumentum elérhető a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 10/35 E
MAGYAR RÉSZVÉNY (MRA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) Magyar Részvény (MRA) eszközalap A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Célok Az eszközalap célja a magyar részvénytársaságok részvényeibe történő befektetések révén középtávon az irányadó tőzsdeindex (BUX), illetve a kötvénybefektetések hozamánál nagyobb megtérülést biztosítása az eszközalapba fektetők számára. A célok elérése érdekében az alábbi főbb eszközcsoportokba kerülnek elhelyezésre az eszközök: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök Részvények, részesedési viszonyt megtestesítő értékpapírok, illetve egyéb részesedések Befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok Pénzeszközök Származtatott ügyletek Megcélzott lakossági befektető Azok a befektetők, akik a magas hozam elérése érdekében hajlandóak magas kockázat vállalására megtakarításuk befektetésekor. MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 4. osztályba soroltuk, amely a közepes kockázati osztály. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 1 501 781 Ft 1 215 707 Ft 750 934 Ft Éves átlagos hozam -49,94% -16,53% -12,93% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 696 442 Ft 3 046 498 Ft 4 012 343 Ft Éves átlagos hozam -10,12% 0,31% 2,95% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 289 853 Ft 4 749 907 Ft 7 517 457 Ft Éves átlagos hozam 9,66% 9,63% 9,62% Ezt az összeget kaphatja vissza 4 008 456 Ft 7 395 793 Ft 14 065 634 Ft Éves átlagos hozam 33,62% 19,78% 16,71% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. 11/35 E
A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft-ot fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Biztosítási díj: 0 Ft/hó Eszközalap Magyar Részvény (MRA) eszközalap Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Teljes költség 56 196 Ft 340 477 Ft 879 346 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,97% 1,97% 1,97% Ha Ön 10 év után A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,64% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,33% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti az Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK Az Allianz Gondoskodás Program Plusz Kiemelt információs dokumentuma tartalmazza. A dokumentum elérhető a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 12/35 E
EURÓPAI KÖTVÉNY (EKA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) Európai Kötvény (EKA) eszközalap A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Célok Az eszközalap célja elsősorban euróban kibocsátott kötvényekbe történő befektetések révén az euró kötvénypiac átlagánál magasabb hozam elérése. A célok elérése érdekében az alábbi főbb eszközcsoportokba kerülnek elhelyezésre az eszközök: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök Pénzeszközök Befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok Megcélzott lakossági befektető Azok a befektetők, akik az árfolyamkockázatot vállalva kívánnak részesedni a nemzetközi kötvénypiacokon elérhető hozamokból és az alapok eszközalapja struktúra előnyeiből. MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 3. osztályba soroltuk, amely a közepesen alacsony kockázati osztály. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 2 186 565 Ft 1 929 696 Ft 1 513 063 Ft Éves átlagos hozam -27,11% -8,45% -6,62% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 843 450 Ft 2 893 936 Ft 3 116 720 Ft Éves átlagos hozam -5,22% -0,72% 0,38% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 091 951 Ft 3 492 298 Ft 4 066 395 Ft Éves átlagos hozam 3,07% 3,09% 3,09% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 364 924 Ft 4 217 832 Ft 5 309 787 Ft Éves átlagos hozam 12,16% 7,05% 5,88% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. 13/35 E
A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft-ot fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Biztosítási díj: 0 Ft/hó Eszközalap Európai Kötvény (EKA) eszközalap Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Ha Ön 10 év után Teljes költség 49 754 Ft 264 633 Ft 572 769 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,70% 1,70% 1,70% A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,45% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,25% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti az Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK Az Allianz Gondoskodás Program Plusz Kiemelt információs dokumentuma tartalmazza. A dokumentum elérhető a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 14/35 E
EURÓPAI RÉSZVÉNY (ERA) ESZKÖZALAPRA VONATKOZÓ KONKRÉT INFORMÁCIÓK TERMÉK A termék neve: Allianz Gondoskodás Program Plusz (942210) Európai Részvény (ERA) eszközalap A szolgáltató neve: Allianz Hungária Zrt. Kelt: Budapest, 2018. január 1. Ön olyan terméket készül megvenni, amely összetett, és megértése nehéz lehet. MILYEN TERMÉKRŐL VAN SZÓ? Célok Az eszközalap célja az eurózóna kiemelkedő teljesítményű részvénytársaságainak részvényeibe történő befektetései révén középtávon a hasonló társaságok részvényeiből képzett irányadó indexnél (DOW JONES EURO STOXX 50) magasabb hozam elérése. A célok elérése érdekében az alábbi főbb eszközcsoportokba kerülnek elhelyezésre az eszközök: Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, kötvények, és más hitelviszonyt megtestesítő pénzpiaci és befektetési eszközök Részvények, részesedési viszonyt megtestesítő értékpapírok, illetve egyéb részesedések Befektetési jegyek és egyéb kollektív befektetési értékpapírok Pénzeszközök Megcélzott lakossági befektető Azok a befektetők, akik az árfolyamkockázatot vállalva kívánnak részesedni a nemzetközi részvénypiacokon elérhető tőkenövekményből és az alapok eszközalapja struktúra előnyeiből. MILYEN KOCKÁZATAI VANNAK A TERMÉKNEK, ÉS MIT KAPHATOK CSERÉBE? Kockázati mutató 1 2 3 4 5 6 7 ALACSONYABB KOCKÁZAT MAGASABB KOCKÁZAT A kockázati mutató feltételezi, hogy Ön 10 évig megtartja a terméket. A tényleges kockázat jelentősen változhat, ha korábban a terméket. Az összesített kockázati mutató iránymutatást ad e termék más termékekhez viszonyított kockázati szintjéről. Azt mutatja meg, hogy a termék milyen valószínűséggel fog pénzügyi veszteséget okozni a piaci mozgások miatt vagy azért, mert nem tudjuk Önt Ezt a terméket a 7 osztály közül a 4. osztályba soroltuk, amely a közepes kockázati osztály. Felhívjuk figyelmét a befektetéssel kapcsolatos kockázatokra, amelyek befolyásolják a termék visszavásárlási értékét. A hozam a jövőbeli piaci teljesítmény függvénye és bizonytalan. Ez a termék nem foglal magában védelmet a jövőbeli piaci teljesítménnyel szemben, ezért befektetését részben vagy egészben elveszítheti. Ha mi nem vagyunk képesek teljesíteni az Önnek járó kifizetést, Ön elveszítheti a teljes befektetését. TELJESÍTMÉNY-FORGATÓKÖNYVEK Biztosítási díj: 0 Ft [Túlélési] forgatókönyvek Stresszforgatókönyv Kedvezőtlen forgatókönyv Kedvező forgatókönyv 1 év 5 év 10 év Ezt az összeget kaphatja vissza 1 084 574 Ft 932 600 Ft 501 605 Ft Éves átlagos hozam -63,85% -20,84% -16,38% Ezt az összeget kaphatja vissza 2 582 778 Ft 2 669 491 Ft 3 203 610 Ft Éves átlagos hozam -13,91% -2,31% 0,66% Ezt az összeget kaphatja vissza 3 250 196 Ft 4 452 338 Ft 6 598 365 Ft Éves átlagos hozam 8,34% 8,22% 8,20% Ezt az összeget kaphatja vissza 4 070 992 Ft 7 391 216 Ft 13 526 986 Ft Éves átlagos hozam 35,70% 19,76% 16,25% Ez a táblázat bemutatja, hogy mennyi pénzt kaphat vissza a következő 10 évben, különböző forgatókönyvek szerint, feltételezve, hogy az első évben 3 000 000 Ft-ot fektet be eseti díjként. 15/35 E
A bemutatott forgatókönyvek szemléltetik, hogy befektetése hogyan teljesíthet. Összehasonlíthatja őket más termékek forgatókönyveivel. A bemutatott forgatókönyvek a jövőbeli teljesítmény múltbeli, a befektetés értékének változására vonatkozó tényeken alapuló becslését jelentik, és nem szolgálnak pontos mutatóként. Az Ön által kapott összeg a piac teljesítményétől és attól függően változik, hogy Ön meddig tartja meg a befektetést/terméket. A stresszforgatókönyv bemutatja, hogy szélsőséges piaci körülmények esetén mekkora összeget kaphat vissza, és nem veszi figyelembe azt az esetet, amikor nem vagyunk képesek Önt A bemutatott számadatok magukban foglalják magának a terméknek az összes költségét, és tartalmazzák az Ön tanácsadójának és forgalmazójának a költségeit. A számadatok nem veszik figyelembe az Ön személyes adóügyi helyzetét, amely szintén befolyásolhatja az Ön által visszakapott összeg nagyságát. MILYEN KÖLTSÉGEK MERÜLNEK FEL? A hozamcsökkenés (Reduction in Yield, RIY) megmutatja, hogy az Ön által fizetett teljes költség milyen hatással lesz az Ön által elérhető befektetési hozamra. A teljes költség figyelembe veszi az egyszeri, a folyó és a járulékos költségeket. Az itt bemutatott összegek magának a terméknek a kumulatív költségei, három különböző tartási időre vonatkozóan. Tartalmazzák a korai kilépés potenciális szankcióit. A számadatok azon a feltételezésen alapulnak, hogy Ön 3 000 000 Ft-ot fektet be. A számadatok becslések, a jövőben változhatnak. A költségek időbeli alakulása A terméket Önnek értékesítő vagy arról Önnek tanácsot adó személy egyéb költségeket is felszámíthat. Ebben az esetben az adott személy tájékoztatja Önt ezekről a költségekről, és bemutatja, hogy az összes költség idővel milyen hatással lesz az Ön befektetésére. Biztosítási díj: 0 Ft/hó Eszközalap Európai Részvény (ERA) eszközalap Ha Ön 1 év után visszaváltja Ha Ön 5 év után (ajánlott tartási idő fele) Ha Ön 10 év után Teljes költség 47 041 Ft 276 990 Ft 687 516 Ft Az évente a hozamra gyakorolt hatás (RIY) 1,64% 1,64% 1,64% A költségek összetétele Az alábbi táblázat bemutatja: a különböző költségtípusok által az ajánlott tartási idő végén Ön által elérhető befektetési hozamra gyakorolt éves hatást; a különböző költségkategóriák jelentését. Ez a táblázat bemutatja az évente a hozamra gyakorolt hatást Egyszeri költségek Belépési költségek 0,00% A befektetésének kezdetekor Ön által fizetett költségek hatása. Ez magában foglalja termékének a forgalmazási költségét. Kilépési költségek Nincs A befektetésének lejáratakor történő kilépési költségeinek hatása. Folyó költségek Portfólióügyleti költségek 0,33% A termék számára alapul szolgáló befektetések általunk történő vétele és eladása költségeinek hatása. Egyéb folyó költségek 1,31% A befektetéseinek kezeléséért általunk évente felszámított költségek és a II. szakaszban bemutatott költségek hatása. Járulékos költségek Teljesítménydíjak Nincs A teljesítménydíj hatása. Ezt akkor vonjuk le a befektetésből, ha a termék X%-kal felülteljesíti az Y referenciaértéket. Nyereségrészesedés Nincs A nyereségrészesedés hatása. Ezt akkor vonjuk le, ha a befektetés X%-nál jobban teljesített. A végső hozam Y%-ának kifizetésére a befektetésből való kilépést követően kerül sor. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK Az Allianz Gondoskodás Program Plusz Kiemelt információs dokumentuma tartalmazza. A dokumentum elérhető a biztosító honlapján (www.allianz.hu). 16/35 E