Tisztelt Emberi Jogok Európai Bírósága! Tárgy: diszkrimináció kifogásolása különböző korú művészek között, a jogbiztonság és tulajdonjoghoz való jog sérelme. Kérelem: diszkriminációs rendelkezések visszavonása, a jogbiztonságot szem előtt tartva rendezni a tulajdonhoz való jogukat. Beadvány aktualitása: minden magyar joggal foglalkozó szerv (beleértve az Alkotmánybíróságot is) megkeresésére és más jogorvoslatra nincs lehetőség, valamint az érintettek viszonylag nagy száma (becslésünk szerint 800 1000 ügyfél), és az érintettek nyugdíjkorhatárhoz való közelsége indokolja eme kérdéscsoport megfelelő megoldását. A fentiek tükrében az érintett kérelmező, OSGYÁNYINÉ VÉGHSEŐ KLÁRA ZSUZSANNA jogi képviselője útján indítványozza, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága állapítsa meg a konkrét rendelet diszkriminációs jellegét, és indítványozza a bíróság annak a hatályon kívül helyezését. A kifogásolt rendeletek a következők: A Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának megszüntetéséről és a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány létesítéséről szóló 117/1992 (VII. 29.) Korm. rendelet 1. b) pontja és 21. (2) bekezdése, valamint ezt a rendeletet módosító 191/2005 (IX. 19.) Korm. rendelet mellékletének 3.2. pontja, a később idézett alapító okirat B. része, valamint a 1. e) pontja és 21 (4) bekezdése nem rendezte a 40. évüket 1992. október 01-ig be nem töltöttek nyugdíj jogosultságát, ezzel jogszabály alkotó Magyar Állam mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet követett el, kérjük ennek a mulasztásos alkotmányellenesség megállapítását és kiküszöbölését. Beadványunkat a következőkre alapozzuk: A Magyar Köztársaságban 1992. október 01-ig működött a Magyar Köztársaság Művészeti Alapja, az akkori Művelődési Miniszter közvetlen felügyelete alatt. Az egyes művészeti alkotások megrendelői az alkotásért vagy annak felhasználásáért járó szerzői díj kifizetésével egyidejűleg kötelesek voltak a díj 3%-át a Művészeti Alap részére átutalni. A művészek tagdíjat fizettek az Alapba, másrészt munkaviszonyon kívül művészi tevékenységből származó tiszta jövedelmük alapján teljesítették az Alapba befizetéseiket járulék címén. Éppen ennek fejében nyugdíjra, rokkantsági nyugdíjra szereztek jogosultságot. A Magyar Köztársaság Kormánya a 117/1992 (VII. 29.) rendeletével a Művészeti Alapot megszüntette, párhuzamosan létrehozva jogutódként a Magyar Alkotóművész Alapítványt: 1. (1) A Kormány megszünteti a Magyar Köztársaság Mű vészeti Alapját (a továbbiakban: Alap) és létrehozza a Magyar Alkotóművészeti Alapítványt (a továbbiakban: Alapítvány). (2) Az Alap jogutóda - a művészeti alkotóközösségekkel és a mű teremlakások kiutalásával kapcsolatos jogköröket kivéve - az Alapítvány. Az Alap tagjai részére a társadalombiztosítási jogszabályokban biztosított jogosultságok az Alappal 1992. október 1-jéig tagsági viszonyban álló tagjait és a Magyar Alkotómű vészek Országos Egyesületének (a továbbiakban: Egyesület) tagjait illetik meg. (3) Az Alapítvány támogatásával létrehozott önálló biztosítási rendszer - a szerzett jogok figyelembevételével - gondoskodik az Egyesülettel és az Alappal 1992. október 1-jéig tagsági viszonyban álló tagok táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, saját jogú és hozzátartozói nyugellátásáról.
(4) Az Alap tagjai és családtagjaik részére 1992. október 1-jéig megállapított nyugdíjsegélyek (saját jogú, özvegyi, szülő i, nyugdíjsegély) és árvasági segélyek folyósítását az Alapítvány veszi át és a nyugdíjra vonatkozó rendelkezések szerint rendszeresen emeli. (5) A (4) bekezdésben meghatározott ellátások folyósítását 2002. december 31-ig az állami költségvetés fedezi. A rendelet a szerzett jogok tiszteletben tartásával ellátást ígért azoknak, akik az Alappal 1992. október 01-ig tagsági viszonyban álltak, azaz oda befizetéseket teljesítettek. 2004. január 01-től a rendeletben a következő jelentős és érdemi változások következtek be: 1. (5) A Magyar Alkotómű vészeti Közalapítvány nyugellátásként nyugdíjsegélyt állapít meg és folyósít az Alappal tagsági jogviszonyban állt mindazon alkotóművészek számára, akik az Alap megszű nésekor, 1992. október 1-jén megfeleltek az erre az ellátásra jogot biztosító - az akkor hatályos jogszabályokban elő írt - feltételeknek. A nyugdíjsegélyeket a Magyar Alkotómű vészeti Közalapítvány a nyugdíjra vonatkozó rendelkezések szerint rendszeresen emeli. (6) A (4) és (5) bekezdésben meghatározott ellátások fedezetét a központi költségvetés a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezetében biztosítja. 2. Az alapítvány célja: Támogatást nyújtani színvonalas alkotások létrehozásához a magyar irodalom, képzőművészet, iparmű vészet, ipari tervezőművészet, fotóművészet és zenei alkotóművészet területén, ideértve az ezen mű fajokhoz kapcsolódó elméleti és kritikai alkotótevékenységet is, segíteni az alkotások belföldi és nemzetközi megismertetését, terjesztését és értékesítését az alapító vagyon megőrzésével és lehetőség szerint gyarapításával. E célok elérése érdekében az irodalommal, képző-, ipar-, ipari tervezőművészettel, fotómű vészettel és zenei alkotóművészettel foglalkozó, a Magyar Köztársaság Mű vészeti Alapjával 1992. október 1-jéig tagsági viszonyban álló tagjai, valamint a Magyar Alkotómű vészek Országos Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület) alapszabálya szerint belép ő új tagokat tömörít ő egyesület mindenkori tagjai részére biztosítani törekszik alkotó munkájuk és szociális biztonságuk anyagi feltételeit, így különösen: 2.4. A szociális biztonság érdekében biztosítási jelleg ű rendszeres és rendkívüli támogatások nyújtása Később azonban az alapító okirat a következő képpen változott meg: 3. A Közalapítvány célja: A Ptk. 74/G. -a (2) bekezdésének megfelelően a Közalapítvány az állami közfeladat biztosításaként a következő célokra jött létre: Támogatást nyújtani színvonalas alkotások létrehozásához a magyar irodalom, képzőművészet, iparmű vészet, ipari tervezőművészet, fotóművészet és zenei alkotóművészet területén, ideértve az ezen mű fajokhoz kapcsolódó elméleti és kritikai alkotótevékenységet is, segíteni az alkotások belföldi és nemzetközi megismertetését, terjesztését és értékesítését az alapító vagyon megőrzésével és lehetőség szerint gyarapításával. E célok elérése érdekében az irodalommal, képzőművészettel, iparművészettel, ipari tervezőmű vészettel, fotóművészettel és zenei alkotóművészettel foglalkozó, alkotómű vészek részére biztosítani törekszik alkotómunkájuk és szociális biztonságuk anyagi feltételeit, így különösen: 3.1. A szociális biztonság érdekében támogatások nyújtása. 3.2. A rendelkezésre álló forrásokból elsősorban a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjával 1992. október 1- jéig tagsági viszonyban álló tagjai nyugdíjának - állami szerepvállalás mellett kifizetéséről történő gondoskodás, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete alapszabálya szerint tagokat tömörítő egyesület mindenkori tagjai részére önkéntes nyugdíjbiztosítási kérelem (saját jogú, özvegyi, szülő i, illetve nyugdíjsegély) és árvasági segélyek folyósítása. A hivatkozott magyar jogszabály nyomán a következő helyzet állt elő: Azoknak a korábbi Művészeti Alap tagjainak nyugdíját, akik már 1992. október 01. előtt is részesültek ilyenben, az Alapítvány folyósítja tovább (ideértve a időközi emelésekkel is), Azok a volt Alap tagok, akik 1992. október 01. napjáig a 40. életévüket betöltötték, az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor a Közalapítványtól szintén részesülnek nyugellátásban (időközi emelésekkel együtt), feltéve, hogy rendelkeznek 20 év Művészeti Alap-tagsággal (aki 1992. október 01-ig a 45. életévét betöltötte, annak elegendő 10. év Alap-tagsági idő.)
Azok, akik 1992. október 01-ig a 40. életévüket nem töltötték be, vagy nem rendelkeznek 20, illetve 10 Alap-tagsági idővel, hiába fizettek korábban a volt Művészeti Alaphoz nyugdíjuk érdekében, a Közalapítványtól már nyugdíjban nem részesülhetnek. Felhívjuk a Tisztelt Emberi Jogok Európai Bíróság figyelmét arra, hogy ez a rendelet kiegészítő szabályzat, NEM jogszabály, hanem csupán egy kuratóriumi döntés volt, így nem tekinthető jogszabálynak és joghatállyal sem bír, sőt egyenesen jogsértő rendelkezés. Álláspontunk szerint nagyon vitatható, alkotmányossági szempontokból pedig átláthatatlan helyzet állt elő. Van egy jelentős korosztály, pontos számuk körülbelül 800 és 1000 közé tehető, aki a kötelező befizetések és levonások és a jogszabályi kötelezettség ellenére időközi megélhetést biztosító nyugellátásban nem részesülhetnek, sőt abban nem is reménykedhetnek. Azok, akik az 1950-es években születtek, ugyan igen hosszú időn keresztül teljesíthettek befizetéseket a megszüntetett Művészeti Alapba, de 1992. október 01. még nem voltak 40 évesek, vagy voltak ugyan, de nem rendelkeztek 20 év Alap-tagsági idővel (esetleg csak 19 éven át fizettek). Ez a korosztály eleve nem tud megfelelni annak a feltételnek sem, hogy elegendő lenne a 10 éves Alap-tagsági idő is, hiszen 1992. októberében még nem tudtak 45. évesek lenni. Az alapvető problémát az jelenti, hogy e korosztály nem tud társadalombiztosítási nyugellátásra jogosultságot szerezni, hiszen az alapvető probléma az, hogy a nyugdíjkorhatár betöltésekor nem fog rendelkezni a társadalombiztosítási nyugellátásokról szóló 1997. LXXXI. számú magyar törvény szerinti 20 év szolgálati idővel, a Művészeti Alaphoz történő befizetés alapján ellátásra a Közalapítványtól sem számíthat, illetve onnan se kaphat. A szociális biztonsághoz való alkotmányos alapjog ellenére a művész társadalom egy jelentős, számottevő része idős korára önhibáján kívül teljesen nyugellátás nélkül marad, és ennek következtében térítésmentes állami egészségügyi ellátásra sem jogosult. Az állam és a jogalkotó által vállalt jogszabályi kötelezettség ellenére eleve súlyosan sérültek az alapvető emberi és alkotmányos jogaink: a diszkrimináció tilalma (kor-, és foglalkozás alapján), a tulajdonhoz való jog sérelme, valamint a jogbiztonság alapelve. Ez megalapozza a diszkriminációt egyes művészek között kor szerint, valamint más biztosítottak és a művészek között szakmai alapon. Ez az állapot tűrhetetlen, sajnos a Magyar Köztársaság összes eddigi illetékes helyére fordultunk, de mindenhonnan elutasítást kaptunk, így csak az Emberi Jogok Európai Bíróság pártatlan és minden részletre kitérő döntésében bízhatunk. Azon volt Művészeti Alap tagok részére, akiktől a nyugdíjjogosultságot megvonták, ígéretben részesültek, hogy az 1992. október 01-ig megfizetett vagy levont járulékot a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány az érintett művészek részére befizeti a Magyar Alkotóművészek Nyugdíjpénztárába, vagy a művész által megjelölt más pénztárba. A Magyar Alkotóművészek Nyugdíjpénztára ugyan létrejött, az Alap volt tagjai ebbe be is léptek, de a korábban a Művészeti Alap által levont, illetve oda befizetett járulékok sohasem kerültek ilyen egyéni számlára. Ez komoly aggályt vet fel a befizetések és a tulajdonjoghoz fűződő alkotmányos alapelv súlyos megsértésére.
Időközben értesültünk arról, hogy a Kormány szándékában áll a művészek nyugdíjügyének végleges rendezése, erre hivatkozással A Magyar Művészeti Közalapítvány nyilatkoztatta a volt Alap-tagokat, hogy a Minisztérium által biztosított keretből vissza kívánja fizetni a korábban levont segélyezési járulékokat. Ez is azt bizonyítja, hogy a levont járulékok ez idáig nem nyugdíjjogi célokra lettek felhasználva, a 2. számú mellékletként csatolt Igénylőlap -on pedig a következő kitétel szerepelt: Aláírásommal igazolom, hogy járandóságom kifizetése esetén minden további nyugdíj jogcímű követelésemről a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvánnyal /MAK/ vagy esetleges jogutódjával szemben lemondok. Ennek tükrében nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rendelet alkotói nem is akarták betartani (betartatni) a rendeletet. Ez a jogi megoldás álláspontunk szerint több szempontból is Alkotmánysértőnek tűnt. Ezért többek között a szociális biztonsághoz, a tulajdonjoghoz fűződő jogokhoz, a jogbiztonsághoz fűződő alapvető követelmények sérelmére hivatkozással jogi képviselőnk útján a magyar kulturális miniszterhez és az Országgyűlési Biztosok Hivatalához fordultunk. Több beadványt is előterjesztettünk több illetékes szervhez: ezekben részletesen kifejtettük, hogy alkotmányossági aggályokat már az 1992. október 01. hatályba lépett rendelet is számos tekintetben felhoz (súlyosan és negatívan diszkriminál a különböző korosztályú művészek között, illetve a diszkrimináció a művészek és nem művészek között a tb. és a nyugdíjjogosultság alapján). Megítélésünk szerint azonban az 1992-es helyzetből kiindulva még mindig nyílott volna alkotmányos megoldás a művészek nyugdíjhelyzetének rendezése terén. Erre a magunk részéről konkrét javaslatokkal is éltünk. Kérelmünk figyelmen kívül hagyásával és a Magyar Országgyűlés Biztosok Hivatalának fellépése ellenére a Magyar Kormány 2005. szeptember 19. napjával kihirdette a 191/2005. számú rendeletet. Ennek a rendeletnek, melléklete 3.2. pontjában kimondja, hogy a Közalapítvány célja többek között állami közfeladatként a szociális biztonság érdekében elsősorrban a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjával 1992. október 01-ig tagsági viszonyban álló tagjai nyugdíjáról történő állami szerepvállalás melletti gondoskodás a nyugdíjszabályzatban foglaltak alapján, melyet a jelen alapító okirat 4. számú melléklete tartalmaz. E melléklet B. része szerint: Az 1992. október 01. napjáig 40. életévüket be nem töltött, volt Művészeti Alap-tag alkotóművészek által az 1992. október 01. napjáig 2003. évi reálértéken számított 20 000 Ft felett befizetett, illetve levont járulékot a MAK közvetlenül a művészeknek visszafizeti. Ezzel súlyosan sérül a jogbiztonság elve is, hiszen a művészek a járulékokat a rendelet alapján, mintha kötelező magánnyugdíjpénztárba fizették volna be, így szerezvén nyugdíjjogosultságot maguknak. A MAK a kifizetést az 1992. október 1. napjáig 40. életévüket be nem töltött Művészeti Alap-tagoknak 2005-ben megkezdi, és 2007-ben befejezi. Az A. fejezet 1/c) pontja szerinti tagsági idővel nem rendelkezők részére, amennyiben az A/4. pont alapján nem részesülnek nyugellátásban, úgy a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltésekor kell a levont járulékot a B/1. pont szabályainak megfelelő alkalmazásával a tárgyévi reálértéken visszafizetni. Az a művész, aki a járulékot az 1-3. pontokban részletezettek szerint visszakapta, nyugellátásra a MAK-tól méltányossági alapon sem jogosult. Ez a rendelkezés súlyosan sérti a diszkrimináció alkalmazásának, jogbiztonság, illetve a tulajdonhoz való jogelveket. A jelen fejezetben foglalt kifizetések módjáról és idejéről a MAK Kuratóriuma dönt, a kifizetési listatervezetet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma előzetesen jóváhagyja.
Az a művész, aki ezt nem fogadta el, az sem nyugdíjat sem befizetésével részarányban álló pénzösszeget sem kapott. Az Alkotmány 2. -ának (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. Álláspontunk szerint ebbe beletartozik a jogbiztonság fogalma is, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme, a szerzett jogok védelme, amely a szociális rendszer stabilitása szempontjából különös jelentőséggel bír. Adott esetben a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának tagjai joggal hihettek abban, hogy szociális biztonságuk idős korukra megoldott, ennek fedezete rendelkezésre áll (a felhasználók és a művészek maguk az Alapba befizetéseket teljesítettek). 1992-ben azonban a Művészeti Alap megszüntetése ürügyén egy adott korosztály súlyos diszkriminatív megítélés alá esett, nyugdíjra jogosultságuk a korábban ígért jogcím alapján megszűnt, de a jogszabály még mindig ígéretet tett arra, hogy szociális biztonságuk megoldásra kerül, a befizetéseket nyugdíjjogi célra fogják felhasználni. Ezt a várakozást a 195/2005. (IX. 19.) Korm. rendelet végleg felszámolta. Ügyünkben a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához /AB/, mint a legfelsőbb és utolsó szervhez fordultunk, amely 2007. szeptember 10-én meghozta a 912/E/2005. AB határozatot, amely fenntartotta az eddigi helyzetet. Az Alkotmánybíróság határozatát nem lehet megfellebbezni a Magyar Köztársaságban, álláspontunk alapján azonban az AB határozat több helyen is aggályos és megalapozatlan, olykor önellentmondó következtetéseket von le. A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. (1) bekezdés]. A Művészeti Alaphoz az alkotások megrendelői és a maguk az egyes művészek saját jövedelmeikből befizetéseket teljesítettek. Ezeket a befizetéseket azonban az Állam által működtetett Művészeti Alap, majd jogutódja nem az ígért nyugdíjjogi célokra fordította, azt 1992. után sem utalták át az ígéret szerinti önkéntes nyugdíjpénztári számlára, az ismeretlen célokra történő felhasználás során köddé vált. Mindez sérti a tulajdonhoz való alapvető jogot, akkor is, ha most a sérelmezett jogszabály egy 2003. évi nem tudni milyen módszerrel számított reálértékben 2005. és 2007. között a befizetett járulékokat vissza kívánja fizetni az érintettek részére. Milyen módszerrel számolják ki a befizetések reálértékén számunkra ismeretlen, felvilágosítást e kérdésben sajnos nem kaptunk. Nem tudni, hogy a művészek által befizetett járulékokról van-e szó, vagy arról is, amit az alkotások felhasználói fizettek be az Alapba (csak vélelmezhetni lehet, hogy ez utóbbiról nincs szó, hiszen az egy művészeti alkotás megvásárlásához kapcsolódott, nem pedig a konkrét művet létrehozó személyhez.) Aggályos, hogy a jogutód nyilvántartása sem tűnik mint arra a fentiekben már utaltunk megnyugtatónak. Az Alkotmánybíróság határozat indoklásának a 3. pontja álláspontunk szerint nem is foglalkozik feltett kérdésünkkel, azt formai okokra való hivatkozással egyszerűen megkerüli: A volt alaptagok befizetései által létrejött jogviszonyok kétségkívül érintik az Alkotmány 13. (1) bekezdésében meghatározott tulajdonhoz való jogot, mivel az elvont saját vagyon az Alapba történő befizetéssel sem veszti el kapcsolatát a tulajdonnal. Az indítványozók szerint az, hogy a művészek befizetései nem kerültek átutalásra az ígért önkéntes nyugdíjpénztári számlára sérti a tulajdonjogot, és ellentétes a szerzett jogok védelmével. Mivel az indítványozók a tulajdonjog, mint szerzett jog sérelmét állították, így az Alkotmánybíróság a két érvet együttesen vizsgálta.
A tulajdonjogot az Alkotmány csak szerzett jogként védi, a tulajdonszerzéshez való jogot nem (35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 481/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 998, 1002.), ezért a két indítványozói érv ugyanarról szól. Az Alkotmány 70/E. (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. Álláspontunk szerint sérült az Alkotmány 70/E. -a is. Már a korábban általunk kezdeményezett eljárásokban is felmerült a Minisztérium részéről, miszerint, ha részünkre ezt az összeget visszafizetik, szociális biztonságunkat saját magunk megoldhatjuk (megjegyezzük: a Magyar Köztársaság közbejötte nélkül), ha a visszakapott összeget nyugdíjjogi célokra használjuk fel. Erre két módon nyílna lehetőség: a visszakapott összeget: a/ önkéntes nyugdíjpénztárba fizethetjük be, b/ a társadalombiztosítási szerveknél nyugdíjéveket vásárolhatunk érte. Ad/a. Még ha az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény, vagy a választott nyugdíjpénztár alapszabálya meg is engedne tagdíjbefizetésként egyszerre ekkora összeget, könnyen belátható, hogy ennek (a 2005 2007. közötti) befizetésnek nem lehet akkora hozama, mint, ha az 1992. előtt, vagy 1992. októberében került volna ilyen célú felhasználásra. 1992. október 1. napja előtti befizetésekről van értelemszerűen szó. Ad/b. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra való jogosultságról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) 34. (5) és (6) bekezdése valóban lehetőséget biztosít a társadalombiztosítási nyugdíjhoz egy év-vásárlási lehetőséget, Egyrészt csak a társadalombiztosítási öregségi teljes nyugdíjhoz a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 7. (1) bekezdésében meghatározott húsz év szolgálati idő, illetőleg a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjhoz a 18. (1) bekezdése szerinti húsz év szolgálati idő elérése érdekében kizárólag az említett nyugdíjra jogosultsághoz szükséges hiányzó szolgálati időt, legfeljebb azonban öt naptári évet lehet így megvásárolni. Másrészt a fizetendő járulék mértéke 26,5 százalék [a fizetendő nyugdíjbiztosítási (18 százalék) és nyugdíjjárulék (8,5 százalék) alapja a szolgálati időként elismerhető időszak naptári napjainak és a megállapodás megkötése napján érvényes minimálbér harmincad részének szorzata]. A sérelmezett jogszabály alapján visszafizetendő összegből tehát csak néhány havi szolgálati időt lehet megváltani a társadalombiztosításnál. Sérül az Alkotmány 70/E. -a, mert álláspontunk szerint az Állam nem háríthatja át e gondoskodási kötelezettségét ilyen formában sem az egyénre. Az érintett művészeknek miután a Művészeti Alap tagság a Tny. szerint szolgálati időként nem vehető figyelembe vagy nem lesz az öregségi nyugdíjhoz szükséges 20 év szolgálati ideje (társadalombiztosítási nyugdíjra nem jogosultak), vagy lesz ugyan egy éppen a minimális 20 év körüli, ami viszont rendkívül alacsony nyugellátást eredményez, és más szociális ellátó rendszerből sem részesülhetnek ellátásban.
Álláspontunk szerint az Alkotmánybíróság ebben a kérdésben is téves következtetésre jutott, mivel a határozat 2. pontja a következőket tartalmazza: Az indítványozók az Alkotmány 70/E. -a alapján vitatják az R.1. 3.2 pontjának, továbbá 4. számú melléklet az Alapító Okirathoz címet viselő rendelkezéseinek alkotmányosságát. Állításuk szerint az Alkotmány 70/E. -ában rögzített szociális biztonsághoz való jog sérült azáltal, hogy a jogszabály módosítások során nem került rendezésre azon volt Művészeti Alap tagok nyugdíjjogosultsághoz szükséges szolgálati idejének elismerése, akik 1992. október 1. napjáig az R.1. rendelkezései értelmében a nyugellátáshoz szükséges feltételeknek nem feleltek meg. Erre való hivatkozással az indítványozók kérték a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. 2.1 Az Alkotmánybíróság elsőként a Művészeti Alap társadalombiztosításhoz való viszonyát és a társadalombiztosításhoz való jog tartalmát vizsgálta. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/E. -ának értelmezése során már megállapította, hogy a szociális biztonsághoz való jog tartalmát az állami kötelezettségvállalásban megnyilvánuló ellátáshoz való jog jelenti [Pl.: 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 162, 163.]. Az Alkotmány 70/E. -a alkalmazásában a társadalombiztosítás fogalma olyan jogilag kötelező tagságon és a tagok kötelező jellegű befizetésén alapuló, pénzbeli és természetbeli szolgáltatásokat egyaránt nyújtó rendszert jelent, amelynek működése jogszabályi előíráson alapul. Vagyis az állam által működtetett társadalombiztosítás olyan ellátórendszer, amely az ember életében bizonyosan, vagy nagy valószínűséggel bekövetkező események felmerülése esetén nyújt a hozzájárulás mértékétől függetlenül a szolidaritás elve alapján természetbeni ellátásokat, továbbá a befizetés nagyságához igazodóan különböző összegű pénzbeli ellátásokat a biztosítottaknak, akik jövedelmük jogszabályban meghatározott százalékával kötelezően járulnak hozzá a társadalombiztosítási rendszer fenntartásához. Tekintettel az alkotóművészek által végzett tevékenység sajátosságaira, az állam más megoldást nem találván a korábbi (szocialista) viszonyok szabta keretek között a művészeti tevékenység mellett egyéb munkaviszonyban nem állók számára a társadalombiztosítási szolgáltatások igénybevételére 1968-ban létrehozta a Művészeti Alapot, amely a tagok számára különböző támogatásokat és társadalombiztosítási jellegű szolgáltatásokat nyújtott. Az alaptagság önkéntes vállaláson alapult, a tagok tagdíjjal és tiszteletdíjuk jogszabályban meghatározott százalékával voltak kötelesek hozzájárulni az Alap működéséhez, a többi alaptagsággal nem rendelkező művész, illetve művészeti tevékenységet folytató pedig tiszteletdíjának a tagokénál valamivel kevesebb százalékával volt köteles ahhoz hozzájárulni. A tagok befizetéseik fejében a társadalombiztosítás által nyújtotthoz hasonló szolgáltatásokat és különböző támogatásokat kaphattak. Az egyes nyújtott szolgáltatásokat a jogszabályok ebből kifolyólag következetesen segélynek nevezték. Az Alap saját tagjai befizetései amelyeket nem nyugdíjjárulékként, hanem a segélyek fedezete jogcímen vontak le, függetlenül a tagsági viszonytól ellenében a társadalombiztosítási ellátásokhoz sokban hasonló szolgáltatásokat nyújtott. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Művészeti Alap a társadalombiztosítást helyettesítő rendszer lett volna, ahogyan azt sem, hogy tagjait ugyanazon jogosultságok illették meg, mint a társadalombiztosítási rendszerben résztvevő biztosítottakat. Az Alkotmánybíróság véleménye szerint, a Művészeti Alap segélyezési rendszere a társadalombiztosítás rendszerével párhuzamosan működött, s így a művészek nagy részének többletjuttatásokat biztosított más nem művész munkavállalókkal szemben, akik csak a társadalombiztosítási rendszer szolgáltatásainak igénybevételére voltak jogosultak. Az állam tehát az akkori társadalmi viszonyok között a művészeti tevékenység mellett egyéb munkavégzésre irányuló tevékenységet nem végző művészek számára kívánta a társadalombiztosításhoz hasonló ellátásokat biztosítani.
A rendszerváltást, 1989 évet követően azonban a művészeti tevékenység végzésének jogi feltételei és viszonya a társadalombiztosítás rendszeréhez is megváltozott. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a szociális biztonsághoz való jog azt az állami kötelezettségvállalásban megnyilvánuló jogot jelenti, hogy az állam megszervezze és működtesse a társadalombiztosítás rendszerét, valamint a szociális ellátórendszer egyéb intézményeit [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 162, 163.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.]. Az állam a fentebb kifejtettek szerint a művészek számára a Művészeti Alap működésének időszakában is megteremtette a lehetőséget a társadalombiztosítás rendszerében való részvételre, ha a művészeti tevékenység mellett egyéb munkavégzésre irányuló tevékenységet is folytattak. A Művészeti Alap, mint a művészeket támogató, számukra társadalombiztosításhoz hasonló szolgáltatásokat nyújtó önálló költségvetési szerv pedig csupán egyfajta többletjuttatást nyújtott az Alap tagjai számára, de társadalombiztosítási szolgálati idő biztosítását a konstrukció kisegítő, párhuzamos jellegéből következően a szocialista rendszerben sem ígérte és nem is ígérhette. A társadalmi változások következtében a jogszabály módosult, és ezáltal az alaptagsággal rendelkező művészek közül azok, akik 1992. október 1. napjáig a Művészeti Alap volt tagjaiként nyugdíjjogosultságot nem szereztek, államilag garantált formában csak a társadalombiztosítás rendszeréből kaphatnak szociális ellátásokat 1992-től. Ezért az Alkotmány 70/E. -ával nem ellentétes, hogy a Művészeti Alap tagjainak egy része akik nem szereztek az akkori szabályok szerint sem nyugdíjjogosultságot a jogszabályváltozás után, a megváltozott társadalmi viszonyok között másokkal azonos elbánásban részesül. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította. 2.2 Az indítványozók az Alkotmány 70/E. -ára való hivatkozással kérték a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. (1) bekezdése értelmében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet a jogi szabályozás iránti igény annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott be bizonyos életviszonyokba, és ezzel az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] A Művészeti Alap feladata a művészek támogatása, számukra társadalombiztosítási jellegű szolgáltatások nyújtása volt. Az Alap tagjai tagsági időt szerezhettek, amely nem azonos, és nem is lehet azonos a társadalombiztosítási rendszer keretein belül megszerezhető szolgálati idővel. Szolgálati idő biztosítását a Művészeti Alap a fentebb kifejtettek szerint jellegéből következően nem ígérte a művészeknek. Az Alkotmány 70/E. -a által nevesített szociális biztonsághoz való jog sérelmét elkerülendő a nyugdíjra való a jogosultság feltételeinek meghatározásakor a jogalkotó igyekezett a művészek számára kedvező feltételrendszert kialakítani, aminek eredményeként már a 40. életévüket betöltött, 10 év alaptagsággal rendelkező művészek nyugellátást kaphattak, azok számára pedig akik ezen ellátásra való jogosultság megállapításához szükséges feltételeknek nem feleltek meg, a szabályozás méltányossági nyugdíj megállapítását, illetve a nyugdíj méltányossági alapon történő kiegészítését tette lehetővé. Azoknak, akik ezeknek a feltételeknek sem feleltek meg, az R.2. előírta, az R.3 pedig változatlanul fenntartotta befizetéseik valorizált értéken történő visszafizetését.
A nyugellátásra jogosultak azonban nem a társadalombiztosításból, hanem a rendelkezésre álló forrásokból, vagyis az Alap és annak utódszervei vagyonából, illetve egyéb állami támogatásokból kapták illetve kapják nyugellátásukat. A szabályozási konstrukció abból indult ki, hogy ezek a művészek az Alap megszűnése időpontjában 40 életévüket még nem töltötték be, így a társadalombiztosítás rendszeréből folyósítandó nyugdíj megállapításához szükséges szolgálati időt a vonatkozó jogszabályok értelmében [a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jelenleg hatályos 1997. évi LXXXI. törvény 7. -a értelmében (igaz volt ez az Alap megszüntetésének időpontjában hatályos, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 43. -a esetében is) továbbá ezt hivatottak elősegíteni a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint a szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 34. (5) és (6) bekezdései] lehetőségük van megszerezni. A magyar Miniszterelnöki Hivatal és a Kulturális Minisztérium arra hivatkozik, hogy a felvetett alkotmányossági aggályokra a Kormány a döntésekor nem tudott figyelemmel lenni, mert ezek a kormánydöntés időpontjáig nem jutottak a tudomására. Megjegyezzük, hogy ez csak úgy lehetséges, hogy a kormányülésen részt vevő miniszter ezekről a Kormányt nem tájékoztatta. Egyrészt a Minisztérium a hozzá intézett levelünket és az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosa vizsgálatának megindítását követően még egyeztetett a jogszabály tervezetéről (egy ilyenen az OBH képviselője személyesen is részt vett). Másrészt a Minisztériumnak az alkotmányos problémáról már sokkal régebb óta tudomása volt, hiszen konkrét egyedi esetben több érintett személy már beadvánnyal fordult az OBH-hoz, ezekről a konkrét esetekből az Országgyűlési Biztosok Hivatalának részletes nyilvántartása van. Az Alkotmánybíróság döntésében tévesen szerepel az, hogy a minisztérium a rendeletet a művészek javára és kérésére hozta meg, pont az ellenkezője ennek a valóság. Az előadó alkotmánybíró álláspontja számunkra teljesen érthetetlen és önellentmondásoktól sem mentes, nem tükrözi a helyzet valós állását. Az alaptagság, ahogyan az a 2. pontban kifejtettekből is kitűnik, sajátos társadalombiztosításihoz hasonló jogviszonyt keletkeztetett, amely egyfajta nyugellátást garantált a tagoknak. Az állam az akkori viszonyok között vállalta, hogy meghatározott feltételek bekövetkezése esetén a tagoknak nyugdíj-segélyt, illetve kiegészítő nyugdíjsegélyt folyósít. A nyugdíjfolyósítás szabályait, és a nyugdíjra való jogosultság feltételrendszerét az R.1.-et 2005- ben módosító R.2. tartalmazta, amely rendelkezéseket az R.3. változatlan formában átvett, így ezek a jogszabályok kétségtelenül érintik az alaptagsággal rendelkező művészek jogait. Az Alkotmánybíróság korábban több határozatában elvi jelentőséggel mutatott rá arra, hogy az Alkotmány 2. (1) bekezdésében deklarált jogállamisághoz hozzátartozik a szerzett jogok tiszteletben tartása [Pl. 62/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 364, 367.]. A szerzett jogok védelme nem abszolút érvényű, kivételt nem tűrő szabály; a kivételek elbírálása azonban csak esetről esetre az adott egyedi tényállás összes körülményeire figyelemmel lehetséges. Azt, hogy a kivételes beavatkozás feltételei fennállnak-e, végső soron az Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 154.]. Az Alkotmánybíróság több határozatában utalt arra is, hogy [a] jogbiztonság és a szerzett jog alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni [515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977.; 1011/B/1999. AB határozat, ABH 2001, 1365, 1370.; 495/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1382, 1390.].
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tulajdon alapjogi védelme kiterjed a társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományokra is [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380.], mert az alapjogi tulajdonvédelem a tulajdonjogból származó egyéb vagyoni jogok garantálására is vonatkozik. A váromány, a szó legtágabb értelmében olyan jövőbeli jogszerzést lehetővé tevő függő jogi helyzet, amelyben a jogszerzés feltételei részben megvannak, míg további feltételei a jövőben vagy bekövetkeznek, vagy sem. Szűkebb értelemben várományon valamely alanyi jog megszerzésének jogilag biztosított lehetőségét értjük, amelytől a várományost az ellenérdekű fél önkényesen nem foszthatja meg (Szladits Károly: A magyar magánjog vázlata. Budapest, 1933. 109. p.). Az Alkotmánybíróság 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában azt is kifejtette, hogy a különböző várományok csak akkor részesülnek a tulajdon alapjogi védelmében (Alkotmány 13. ), ha az azokra vonatkozó»ígérvény«ellenszolgáltatás fejében történt. Az Alap megszüntetésekor a jogalkotó figyelemmel volt azoknak a társadalmi, gazdasági és jogszabályi körülményeknek a megváltozására, amelyek korábban a Művészeti Alap létrehozását szükségessé tették. A megváltozott társadalmi és jogi feltételek lehetővé tették, hogy az alkotóművészek tevékenységüket egyéni, illetve társas vállalkozások formájában (az egyéni vállalkozásokról szóló 1990. évi V. törvény; a gazdasági társaságokról szóló, azóta hatályon kívül helyezett 1988. évi VI. törvény), illetve közalkalmazotti jogviszony (a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény) keretében végezzék, és így a továbbiakban szociális ellátásokat a társadalombiztosítási rendszerből kapjanak. A nyugdíjra való jogosultság feltételeinek meghatározásakor a jogalkotó igyekezett a művészek számára kedvező feltételrendszert kialakítani. A R.1. többször módosított, jelenleg hatályos szövege biztosítja mindazon alaptagok számára szerzett jogaik alapján a nyugellátást, akik ezen ellátásra való jogosultság megállapításához szükséges feltételeknek megfeleltek. Azok számára, akik a feltételeknek nem feleltek meg, a szabályozás méltányossági nyugdíj megállapítását, illetve a nyugdíj méltányossági alapon történő kiegészítését teszi lehetővé; így azok is nyugdíjat kaphatnak, akik elegendő tagsági idő hiányában nem lennének jogosultak nyugellátásra az Alaptól, de más munkaviszonyuk nem lévén, társadalombiztosítási nyugellátással sem rendelkeznek. Ezek a művészek méltányossági jogcímen jogosultak az öregségi nyugdíj jogszabályban meghatározott legkisebb összegével megegyező összegű nyugellátásra. (R.1. 4. számú melléklet az Alapító Okirathoz Szabályzat A rész 4. a) pont). Kizárólag azoknak írta elő befizetéseik valorizált értéken történő visszafizetését, akik a fenti feltételeknek nem feleltek meg. A Művészeti Alap tagság ahogyan azt az Alkotmánybíróság a 2. pontban is kifejtette önkéntességen alapult, így a tagok befizetései is önkéntesek voltak, ugyanúgy, mint például a szolidaritás és az önkéntesség elve alapján létrehozott, társadalombiztosítási ellátásokat kiegészítő, pótló, illetve ezeket helyettesítő szolgáltatásokat szervező és finanszírozó önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak esetében. A tagok befizetéseinek a Magyar Alkotóművészek Nyugdíjpénztárába vagy a művész által megjelölt más nyugdíjpénztárba történő átutalása ahogyan azt a korábbi Szabályzat tartalmazta a visszafizetés kötött formáját jelentette volna. A készpénzben, valorizált értéken történő visszafizetés a befizetett összeg szabadabb felhasználását teszi lehetővé. A valorizált értéken történő visszafizetés egyben kizárja a tulajdonelvonás megállapítását is.
A készpénzben történő visszafizetés lehetőséget ad az érintettnek, hogy a részére visszafizetett összeggel szabadon gazdálkodjon, azt önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnál nyitott számlára fizesse be vagy egyéb megtakarítási formát válasszon. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy az Alap tagjainak ígért szociális juttatások jogi szempontból segélyek voltak, így a juttatott szociális ellátások fogalmilag egyfajta támogatásnak minősíthetők. A nyugdíjsegélyre jogosultakra vonatkozóan a jogosultság feltételrendszerének a kialakítása, a feltételeknek meg nem felelő művészek számára pedig befizetéseik valorizált értéken történő visszafizetése sem az Alkotmány tulajdonvédelemre vonatkozó rendelkezéseit, sem a szerzett jogok védelmét nem sérti. Egyrészt az alkotmánybírósági döntés segély -nek nevezi, a kötelező tb. járulékbefizetéseket, melyek kötelezőek voltak és nyugdíjjogosultságot helyeztek kilátásba. Másrészt a miniszter az Állampolgári Jogok Országos Biztosához intézett levelében hivatkozik arra, hogy az általunk sérelmezett visszafizetéses jogi megoldásra éppen az érintett művészek kívánságára került sor. Ezt cáfolni látszik az ombudsmani eljáráshoz csatolt ív, amelyben az érintett művészek sokasága van ettől eltérő állásponton. Ugyanakkor a magunk részéről is tudjuk, hogy van az érintett művészeknek egy olyan része, amely a visszafizetésben érdekelt. Ezért is tettünk a minisztériumnak egy alkotmányossági követelményeket is kielégítő választásos javaslatot [lehessen nyilatkozni: a) visszakéri a befizetéseit, vagy b) ragaszkodik ahhoz, hogy a befizetései ellenében a társadalombiztosítás vagy más szociális intézmény keretében ellátáshoz jusson]. Létezik egy szerintünk szűkebb réteg, aki a Művészet Alap 1992-es megszüntetése idején olyan munkavégzésre irányuló jogviszonyban (egyetemi tanár, közalkalmazott, köztisztviselő, stb.) is állt, amellyel társadalombiztosítási nyugdíjra jogosító szolgálati időt és nyugdíjalapot képező jövedelmet is szerzett. Ezeknek a személyeknek a társadalombiztosítási nyugellátása megoldott, kétszer ugyanazt az időszakot úgy sem lehetne figyelembe venni. Így számukra a visszafizetés kész nyereség. A többség azonban kilátástalan helyzetbe kerül, mert egészségügyi ellátás és nyugdíj nélkül marad. A 191/2005. (IX. 19.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdése szerint a jogszabály bár a kihirdetése napján, azaz 2005. szeptember 19-én lép hatályba, záró rendelkezése szerint azonban a nyugdíjjogosultságot érintő Szabályzat 2005. június 01. napjától hatályos. Vélhetően e megoldás azt is palástolni kívánja, hogy a jogalkotó az alkotmányossági aggályokat azért nem tudta figyelembe venni, mert arról a kormánydöntéskor nem volt tudomása, de ez a megoldás sérti a jogalkotásról szóló törvényt is (jogszabály kihirdetéséhez képest visszamenőlegeses hatállyal). Az Alkotmánybíróság döntésének 4. részében álláspontunk szerint ellentmond önmagának, kifogásolja a megkárosított művészek beadványát és kétségbe vonja az egész beadványukat. 4. Az indítványozók kifogásolják az R.1. mellékletét képező a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány Alapító Okirata záró rendelkezését is. Az Abtv. 22. (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem a jogszabálynak azt a konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmánynak valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (ABH 1993, 910.).
Az indítványozók nem jelölték meg, hogy az Alkotmány mely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tartják az R.1. mellékletétét képező Alapító Okirat záró rendelkezését. Az indítványnak ezt a részét, mint határozott kérelmet nem tartalmazót, az Alkotmánybíróság az Abtv. 22. (2) bekezdése alapján visszautasította. Tisztelt Emberi Jogok Európai Bírósága! Az eddigiekben kifogásolt AB döntés és a sérelmezett jogszabályok alapján az ügyfelek, őket megillető jogaik rendezését kérik, és kérik a jogsértés tényének megállapítását. Kérik továbbá a diszkriminatív, jogbiztonság és tulajdonjog elveit sértő rendeletek hatályon kívül helyezését. Kérjük az Tisztelt Emberi Jogok Európai Bíróságát, hogy szólítsa fel az illetékes Magyar Kormányt arra, hogy jogszerű módon rendezze a kifogásolt ügyet. Tisztelettel, Budapest, 2010. január 18. Dr. Móra László ügyvéd