ÁLLAMI KAMATTÁMOGATÁSÚ LAKÁSHITELEK Ügyféltájékztató Hatálys: 2006. któber 9-től Tisztelt Ügyfelünk! Engedje meg, hgy szíves figyelmébe ajánljuk a MKB Bank Zrt-nél igényelhető Frrásldali kamattámgatás mellett nyújtható frint lakáshitel, Állami kiegészítő kamattámgatás mellett nyújttt frint lakáshitel amelyek igénybevételével segítségére lehetünk tthnával kapcslats elképzelései megvalósításában. A támgatásra való jgsultságt, felhasználást, valamint a flyósítás feltételeit a lakáscélú állami támgatáskról szóló 12/2001. (I. 31.) Krm. rendelet, illetve az MKB Bank Zrt. (tvábbiakban MKB) és a Jelzálgbank között létrejött Együttműködési Megállapdás szabályzza. Segítségünk jeléül először is válaszlni szeretnénk néhány lyan kérdésre, ami a hitel igénylése előtt felmerülhet Önben. FORRÁSOLDALI KAMATTÁMOGATÁSÚ HITEL 1. A frrásldali kamattámgatás meghatárzása, futamidő, hitelcél Az MKB és a Jelzálgbank között létrejött együttműködési megállapdás alapján a Jelzálgbank az MKB által nyújttt lakáscélú jelzálghiteleket refinanszírzza akként, hgy az ezen hitelek fedezeteként szlgáló ingatlankn alapíttt önálló zálgjgt megvásárlja (frrást biztsít) és e fedezet mellett jelzálglevelet bcsát ki, és a lakáscélú támgatáskról szóló 12/2001. (I.31.) Krmány rendelet szerinti jelzálglevél kamattámgatását (új lakás esetén az állampapír referencia-hzamk 60%-a, használt lakás esetén az állampapír referencia-hzamk 40%-a) érvényesíti. A hitel futamideje minimum 7, de maximum 35 év, 1 és 5 éves kamatperiódus válaszható, a futamidő a választtt kamatperiódus egész számú többszöröse lehet (ugyanakkr az állami támgatás 20 évre szól). A frrásldali kamattámgatás mellett nyújttt hitelt támgattt személy igényelheti az alábbi célkra: a Magyar Köztársaság terültén lévő új vagy használt lakás/ház vásárlása a Magyar Köztársaság terültén lévő új lakás/ház építése a Magyar Köztársaság terültén lévő lakás/ház bővítése a Magyar Köztársaság terültén lévő lakás/ház krszerűsítése* * A törvény alkalmazásában krszerűsítés a lakás kmfrtfkzatának növelése céljából víz-, csatrna-, elektrms-, gázközmű bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése, fürdőszba létesítése lyan lakásban, ahl még ilyen helyiség nincs, közpntsíttt fűtés kialakítása vagy cseréje, beleértve a megújítható energiafrrásk (pl. napenergia) alkalmazását is, az épület szigetelése, beleértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatkat, a külső nyílászárók energiatakaréks cseréje, tető cseréje, felújítása, szigetelése. A krszerűsítés része az ehhez közvetlenül kapcslódó helyreállítási munka, a krszerűsítés közvetlen költségeinek 20%-áig. E munkákhz felhasznált anyagkra vnatkzóan be kell tartani a lakástámgatási jgszabálykban meghatárztt előíráskat, az 51/2003. (IV. 9.) Krm. rendelet alapján csak az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazlásának, valamint frgalmba hzatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló rendelet szerinti megfelelőségi igazlással rendelkező anyagkat, termékeket lehet felhasználni. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hgy a Magyarrszágn frgalmba kerülő anyagknak, termékeknek már frgalmba hzatalkr rendelkezniük kell ezen igazlással.
Felhívjuk szíves figyelmüket arra, hgy a 12/2001. (I. 31.) Krmányrendelet alapján nem minősül új lakás felépítésének vagy bővítésének a meglévő épület, épületrész vagy építmény átalakítása, valamint Állami kamattámgatású lakáshitel esetében a hitelcéllal érintett ingatlannak a Magyar Köztársaság területén kell elhelyezkednie. 1.2. Az igényelhető hitelösszeg A hitelösszeg alsó határa 2.000.000 Ft, felső határa a fedezetül szlgáló ingatlan Jelzálgbank által elfgadtt értékbecslő közreműködésével meghatárztt hitelbiztsítéki értékének 70 %-a, amennyiben a biztsítékul felajánltt ingatlan(k) hitelbiztsítéki értéke meghaladja a 7 millió frintt, egyéb esetben 60%-a (jövedelemigazlás nélkül a tényleges piaci érték 50%-a, de legfeljebb a hitelbiztsítéki érték 70%-a), de új lakás építése vásárlása esetén legfeljebb 15 millió frint, használt lakás vásárlása, lakásbővítés, illetve -krszerűsítés esetén legfeljebb 5 millió frint. Az ingatlan hitelbiztsítéki értéke - amelyet ingatlanszakértő állapít meg - az ingatlan frgalmi értékénél alacsnyabb összeg, gyakrlati tapasztalataink alapján a frgalmi érték 70-90%-a között mzg. Ennek megfelelően a ténylegesen igényelhető hitelösszeg (megfelelő jövedelemigazlás mellett) az ingatlan frgalmi értékének legfeljebb 42-63 %-ig terjedhet. Kérjük vegye figyelembe, hgy a nyújtható hitel összegét beflyáslhatja tvábbá a kötelezően alkalmazandó adósminősítés eredménye is. Az állami támgatású hitel céljaként szlgáló lakás bővítése esetén Frrásldali kamattámgatású hitel még akkr is igénybe vehető, ha Önnek ugyanezen lakás vásárlását vagy építését finanszírzó állami támgatású hitele még fennáll, aznban a bővítési hitel összeg nem haladhatja meg az 5 millió frint és a krábban már flyósíttt állami támgatású hitel szerződés szerinti összegének különbözetét. 1.3. A hitelhez kapcslódó járuléks költségek, díjak MKB által felszámítttak: hiteligénylési díj, szerződéskötési díj, kezelési költség, helyszíni szemle díja (több részletben történő flyósítás esetén az egyes flyósításkhz kapcslódó készültségi fk ellenőrzés), előfinanszírzási díj. hitelfedezet-vizsgálati díj (a hitelfedezeti-érték vizsgálata az ingatlanfedezetű pénzkölcsön nyújtására irányuló banki szlgáltatás részeként a törlesztés időtartama alatt a fedezet mennyiségi, minőségi értékbeni, vagy egyéb váltzásának következtében (pl.: fedezetcsere) szükségszerűen felmerülő költség), illetőleg MKB-tól független díjak és költségek: az előírt kmányk beszerzésének költsége, a szerződések kétldalú közkiratba fglalásának költsége. Az MKB által felszámítható aktuális kamatkról, díjakról és jutalékkról kndíciós listánkból tájékzódhat, amelyet megtekinthet valamennyi fiókunkban vagy internet hnlapunkn. (www.mkb.hu) 1.4. Az igénylés flyamata A hitelkérelmi nymtatvány kitöltése és az adtt hitelcélnak megfelelő valamennyi kirat bankhz történő benyújtása után ellenőrizzük a benyújttt dkumentumk teljeskörűségét, ha még nem rendelkezik MKB-nál frintszámlával, akkr kérjük annak megnyitását és a hiteligénylési díj befizetését. 2
Amennyiben a hitelkérelmet valamilyen k flytán az MKB elutasítja, a hiteligénylési díj nem kerül visszatérítésre. A benyújtandó dkumentumk körét a Hitelkérelmi nymtatvány utlsó ldalán találhatja meg. 1.5. A hitel átfutási ideje A döntés valamennyi dkumentum rendelkezésre állásától (beleértve az ingatlan hitelfedezeti értékéről készült jelentést is) számíttt 1-2 héten belül megtörténik, a kölcsön flyósítására aznban csak a szerződéskötést és a flyósítási feltételek teljesítését követő 4. munkanaptól kerülhet sr. Kérjük, hgy ingatlan vásárlásnál a fizetési határidő megválasztásakr szíveskedjenek figyelembe venni a hitelnyújtás időigényét, amely összességében akár 4-6 hét is lehet. 1.6. Előtörlesztés Frrásldali kamattámgatás mellett igényelt hitel esetén az előtörlesztés lehetséges minden kamatperiódus frdulónapján, azzal a kikötéssel, hgy az előtörlesztett összeg minimum 100.000 Ft kell legyen, de maximum a fennálló kölcsöntartzás 30 %-a, ezt nevezzük autmatikus előtörlesztésnek. Lehetőség van aznban magasabb díjtétel ellenében előtörlesztésre ettől eltérő időpntban és bármely összegben is. Mindkét típusú előtörlesztés díja a Jelzálgbank által felszámíttt díjakkal azns, amelyeknek mindenkri mértékét az aktuális kndíciós lista tartalmazza. ÁLLAMI KIEGÉSZÍTŐ KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT FORINT LAKÁSHITEL 2.1. Az állami kiegészítő kamattámgatás meghatárzása, futamidő, hitelcél Az állami kiegészítő kamattámgatás, az egy illetve ötéves referencia-állampapírk (12 hónaps diszkntkincstárjegy, illetve ötéves államkötvény) Államadósság Kezelő Közpnt által közzétett átlag hzamainak 60% - a. Tekintettel arra, hgy a jgszabályban a hiteldíj (kamat és kezelési költség) felső határa is az állampapírk referencia-hzamáhz van rögzítve az állampapírk referencia-hzama 110%-ának legfeljebb 4 %-kal növelt mértéke a kölcsön meghirdetett kamatlába hónapról hónapra váltzik (aznban kamatperiódusn belül fix!). A kiegészítő kamattámgatás időtartama maximum 20 év, mely nem feltétlenül esik egybe a hitel futamidejével, mely akár 35 év is lehet. A kiegészítő kamattámgatás mellett nyújttt frint Lakáshitelt igénybe veheti a házaspár, ha legalább egyikük támgattt személy, vagy gyermeket nevelő támgattt személy az alábbi célkra: értékesítés céljára új lakást építő/építtető vállalkzó vagy magánszemély által történő lakás/ház értékesítése srán a Magyar Köztársaság területén lévő új lakás/ ház vásárlásra, illetve saját beruházásban, a Magyar Köztársaság területén lévő új lakás építésére. A támgattt hitel csak lyan lakásvásárláskra nyújtható, ahl az adásvételi szerződés 2000. január 1-jét követően került megkötésre, illetve lyan építkezésekre, ahl az építési engedélyt első ízben 1999. január 1-ét követően adták ki. Mindkét esetben feltétel, hgy a lakás telekár nélküli, de ÁFA-t tartalmazó vételára illetve építési költsége a 30 millió frintt ne haladja meg. A 30 millió frints vételárat/építési költséget meghaladó ingatlanszerzésre is igényelhető a támgatás abban az esetben, ha az együttköltözők számára tekintettel a vásárlás/építés méltánylható lakásigény kielégítését szlgálja, és az a vételár/építési költség nem haladja meg a minisztérium által közzétett, az adtt szbaszámú lakásra irányadó vételár/építési költség mértékét (ld. a csatlt táblázatban). A méltánylható lakásigény fgalma és mértéke A Pénzügyminisztérium által közzétett telekárat nem tartalmazó - maximális építési költség, illetve eladási ár, mely függ a reginális elhelyezkedéstől (fővárs és vidék), valamint az együttköltözők és a szbák számától (ld. csatlt táblázatban). 3
Félszbának a 6-12 négyzetméteres szba, szbának a 12-30 négyzetméteres szba minősül. Ennél nagybb alapterületű szba két szbának számít. Amennyiben a nappali szba, az étkező és a knyha sztatlan közös térben van, és haszns alapterületük együttesen meghaladja a 60 négyzetmétert, úgy két szbaként kell figyelembe venni. Fiatal 40 év alatti, gyermektelen házaspár esetén két születendő gyermek, egygyermekes házaspár esetén tvábbi egy gyermek vehető figyelembe a méltánylható lakásigény felső határának meghatárzásánál. A kölcsön biztsítékaként a bank javára jelzálgjg, illetve elidegenítési és terhelési tilalm kerül bejegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba. 2.2. Az igényelhető hitelösszeg Az állami kiegészítő kamattámgatás mellett nyújtható hiteltermék esetében a hitelösszeg alsó határa 2.000.000 Ft, felső határa vásárlás esetén a fedezetül szlgáló ingatlan piaci értékének 1 a 75 %-a (jövedelemigazlás nélkül 60%-a), építés, felújítás esetén a piaci értékének 1 a 60%-a (jövedelemigazlás nélkül 50%-a), de legfeljebb 15 millió frint. Kérjük vegye figyelembe, hgy a nyújtható hitel összegét beflyáslhatja tvábbá a kötelezően alkalmazandó adósminősítés eredménye. 2.3. A hitelhez kapcslódó járuléks költségek, díjak MKB által felszámítttak: hiteligénylési díj, szerződéskötési díj, kezelési költség, helyszíni szemle díja (több részletben történő flyósítás esetén az egyes flyósításkhz kapcslódó készültségi fk ellenőrzés), hitelfedezet-vizsgálati díj (A hitelfedezeti-érték vizsgálata az ingatlanfedezetű pénzkölcsön nyújtására irányuló banki szlgáltatás részeként a törlesztés időtartama alatt a fedezet mennyiségi, minőségi értékbeni, vagy egyéb váltzásának következtében (pl.: fedezetcsere) szükségszerűen felmerülő költség). MKB-tól független díjak és költségek: az előírt kmányk beszerzésének költsége, a szerződések egyldalú tartzáselismerő közkiratba, illetőleg kétldalú közkiratba fglalásának költsége. Az MKB által felszámítható aktuális kamatkról, díjakról és jutalékkról kndíciós listánkból tájékzódhat, amelyet megtekinthet valamennyi fiókunkban vagy internet hnlapunkn. (www.mkb.hu) 2.4. Az igénylés flyamata A hitelkérelmi nymtatvány kitöltése és az adtt hitelcélnak megfelelő valamennyi kirat bankhz történő benyújtása után ellenőrizzük a benyújttt dkumentumk teljeskörűségét, ha még nem rendelkezik MKB-nál frintszámlával, akkr kérjük annak megnyitását és a hiteligénylési díj befizetését. Amennyiben a hitelkérelmet valamilyen k flytán az MKB elutasítja, a hiteligénylési díj nem kerül visszatérítésre. A benyújtandó dkumentumk körét a Hitelkérelmi nymtatvány utlsó ldalán találhatja meg. 2.5. A hitel átfutási ideje A döntés valamennyi dkumentum rendelkezésre állásától (beleértve az ingatlan értékbecsléséről készült szakértői jelentést is) számíttt 1-2 héten belül megtörténik, a kölcsön flyósítására aznban csak a szerződéskötést és a flyósítási feltételek teljesítését követő 4. munkanaptól kerülhet sr. 1 a bank által elfgadtt, értékbecsléssel megállapíttt piaci érték (frgalmi érték) 4
Kérjük, hgy ingatlan vásárlásnál a fizetési határidő megválasztásakr szíveskedjenek figyelembe venni a hitelnyújtás időigényét, amely összességében akár 4-6 hét is lehet. 2.6. Előtörlesztés Állami kiegészítő kamattámgatás mellett nyújttt hitel esetében a hitel futamideje alatt bármikr kérheti fennálló tartzása részbeni vagy egyösszegű előtörlesztését. Kérésünk csupán annyi, hgy előtörlesztési szándékát 2-5 munkanappal krábban jelentse be, illetőleg az előtörlesztésre szánt összeg ne legyen kevesebb 100 ezer Ft-nál. Kapcslódó, kiegészítő termékek A fentieken túl ajánljuk még figyelmébe: Fészekrakó hitelünket Köztisztviselői és Közalkalmaztti hitelünket az Életcél MKB-Allianz Lakás- és Magánhitel Prgramt az MKB által közvetített, vissza nem térítendő közvetlen állami támgatásk körét, úgymint: Lakásépítési kedvezmény (szcpl) Fiatalk tthnteremtési támgatása Akadálymentesítési támgatás Adó-visszatérítési támgatás (2005. január 31-ig vásárlt, vagy 2005 január 31-ig kiadtt építési engedély alapján épített lakáskra) MKB Frint/Euró/CHF Lakáshitel termékünket, valamint az ingatlanfedezet mellet nyújttt, szabad felhasználású MKB Frint/Euró/CHF Magánhitelt. A Ön igényeinek legmegfelelőbb hiteltermék kiválasztásáhz, a törlesztőrészlet meghatárzásáhz segítséget nyújt még a hnlapunkn (www.mkb.hu) található Hiteltanácsadó. Jelen Ügyféltájékztató kötelező, elválaszthatatlan mellékletei a XX./g Ingatlanfedezetű hitelek kndíciói című kndíciós lista, illetve a kitöltési Útmutató az ingatlanfedezetű hitelek és közvetlen állami támgatásk segédlete. Tvábbi kérdéseivel frduljn személyes pénzügyi tanácsadóinkhz fiókjainkban, illetve hívja 24 órás telefns ügyfélszlgálatunkat az MKB TelebBANKárt a 06-40/333-666-s telefnszámn vagy látgassn el hnlapunkra a www.mkb.hu címen. Tisztelettel, MKB Bank Zrt. Ez a tájékztató nem minősül nyilváns ajánlattételnek. Az MKB Bank Zrt. a hitelt az adósminősítés eredményének függvényében nyújtja. A jgalktásról szóló 1987. évi XI. tv. értelmében a jelen tájékztatásunk nem tekinthető jgi iránymutatásnak, és a benne fglaltakra nem lehet érvényesen hivatkzni a bíróságk, hatóságk előtt. 5
együttköltöző családtagk száma (fő) Méltánylható lakásigény 2003. méltánylható lakásigény szempntjából figyelembe vehető szbaszám(db) Építési költség ill. vételár a telekár nélkül: Budapest (ezer Ft) Építési költség ill. vételár a telekár nélkül: Vidék (ezer Ft) 1 10.500 9.500 1,5 12.500 11.500 1-2 1,5 12.500 11.500 3 4 4 24.500 22.500 5 4 24.500 22.500 4,5 27.000 25.000 5* 29.000 27.000 6 4 24.500 22.500 4,5 27.000 25.000 5 29.000 27.000 5,5* 31.500 29.500 6* 33.500 31.500 4 24.500 22.500 7 4,5 27.000 25.000 5 29.000 27.000 5,5 31.500 29.500 6* 33.500 31.500 6,5* 36.000 33.500 7* 38.000 36.000 * Hárm vagy több gyermeket nevelő család esetében. 6