Dohánytermék forgalmazás fogyasztóvédelemi szemszögből



Hasonló dokumentumok
A nemzeti dohányboltokra vonatkozó, fogyasztóvédelmi hatáskörbe tartozó szabályok, és azok betartásának ellenőrzése

A pályázat kiírása és annak feltételei:

HATÁROZAT. Fenti kötelezettségének a vállalkozás e határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni. INDOKOLÁS

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

TÁJÉKOZTATÓ A DOHÁNYTERMÉK-KISKERESKEDELEMI TEVÉKENYSÉGET KIJELÖLÉS ÚTJÁN FOLYTATÓK RÉSZÉRE

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

A kereskedelmi tevékenység folytatásának feltételei

Jótállási, szavatossági, reklamációkezelésre vonatkozó szabályok a évi jogszabályi változások tükrében

Dr. Solymossy Péter jogi szakértő NFH Nyíregyháza, A fogyasztóvédelemről szóló évi CLV. törvény (Fgytv.

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Telefon: (96) Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

CLV Partners Ügyvédi Iroda

zlcexett ; 201,,2 NOV évi... törvény

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Tisztelt Dohánytermék-kiskereskedő!

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

az energiával kapcsolatos termékek energia- és egyéb erőforrás-fogyasztásának címkézéssel

Hatósági szerződés kulcs a jogkövetéshez

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

1. A rendelet hatálya

Rédei Móra Ferenc Általános Iskola. Városközponti Közoktatási Főigazgatóság, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium OM SZABÁLYZAT

H A T Á R O Z A T. Kötelezem Kolcsár Katalin egyéni vállalkozó-t (székhely: 2824 Várgesztes

Általános kereskedelmi feltételek, árfeltüntetés, árfelszámítás

2012. évi CXXXIV. törvény a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről**

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

Webshop létrehozásának jogi feltételei

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 3 éves ( ) tevékenységéről szóló összefoglaló

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTLEK

Békéltető testülettel és Panaszkezeléssel kapcsolatos tájékoztatás

DOHÁNY-KISKEREKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁHOZ JANUÁR 1.

Levélcím: Telefon: Fax: Ügyszám: Vj/068/2012. Iktatószám: INFORM MÉDIA Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. POP Print Online és Piac Kft.

Az ellátatlan települések átlagos lakosságszáma: 265 fő/település. lakosság (Millió fő) településszám Ellátott. 9, Ellátatlan

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

HATÁROZAT. Továbbá a vállalkozó által az 5622 Köröstarcsa, Széchenyi utca 67. szám alatt

- hogy valamennyi értékesítésre kínált termék esetén tüntesse fel a termék eladási árát,

EGYSÉGES JAVASLA T. zárószavazásáho z

BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

A Károli Gáspár Református Egyetem szabályzata a nem dohányzók védelmében tett intézkedésekről

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat. Határozatszám: 1607K HATÁROZAT

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Magyar joganyagok évi XCVI. törvény - a gazdasági reklámok és az üzletfelira 2. oldal (2) Az (1) bekezdésben meghatározott követelmény teljesí

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

HATÁROZAT I N D O K O L Á S

I. A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló évi CXXXIV. (a továbbiakban: Fdvtv.

A fogyasztók védelmével összefüggő egyes törvényi rendelkezésekben hivatkozott uniós jogi aktusokat átültető jogszabályi rendelkezések

REKLÁMTÖRVÉNY. Termékspecifikus tilalmak és -korlátok. általános tilalom:

tartózkodjon a fogyasztók megtévesztésétől a kiszolgálta termékek tömege tekintetében,

BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

A NYÍRBOGDÁNYI KAZINCZY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS AMI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

különös tekintettel a január 1. utáni változásokra Petrik Sándor

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat

2015. évi törvény a dohánytermék-kereskedelem állami monopóliumának megszüntetésér ő l

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Tájékoztatás a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény változásáról

TÁJÉKOZTATÓ KIJELÖLÉS ÚTJÁN FOLYTATOTT DOHÁNY-KISKEREKEDELMI TEVÉKENYSÉG FOLYTATÁSÁHOZ JANUÁR 1.

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

Elektronikus hirdetés vagy spam?

SZABÁLYZAT A DOHÁNYZÁSI TILALOM BETARTÁSÁRÓL

Hetes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2017. (XI. 23.) önkormányzati rendelete a reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről

a fogyasztóvédelemről szóló évi LV. törvény és végrehajtására alkotott rendeletek,

KARCAGI NAGYKUN REFORMÁTUS GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÖZÉPISKOLA BELSŐ SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL 2013.

a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyagés kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható

DOHÁNYZÁSI SZABÁLYZATA

Tisztelt Koncesszió Jogosult és Gyakorló!

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Panaszkezelési Szabályzat. Medicover Egészségközpont Zrt.

/2007. szám Tárgy: Vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának szabályozása Mell.: rendelet-tervezetek

Dohányzás a munkahelyen. Dr. Nagy Marcell orvos százados Mályi,

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat HATÁROZAT

Az étrendkiegészítők, élelmiszerek reklámozása a GVH gyakorlata május 18. dr. Balogh Virág

H A T Á R O Z A T. I.) A Penny Market Kft. (székhely: 2351 Alsónémedi, Északi Vállalkozói Ter. 5 fút 21. km, adószám: ) terhére

SZABÁLYZAT A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL

Ö S S Z E F O G L A L Ó J E L E N T É S

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A panaszkezelés, panaszügyintézés legfontosabb előírásai

T/9863. számú. törvényjavaslat

LÖVŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLEÉNEK 12/2017 (XII.04.) önkormányzati rendelete

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról figyelemmel a évi XLVII. Törvény rendelkezéseire

PEST MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Tájékoztató. a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosításáról

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A K ÉS TÁRSAI MEGOLDÁS Kft.t (székhelye: 7632 Pécs, Tolsztoj u. 2., adószáma: , a továbbiakban: vállalkozás) arra.

A webáruházak vizsgálatának fogyasztóvédelmi tapasztalatai

Panaszkezelés és ügyfélszolgálat

a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól1

A DIÓSGYŐR-VASGYÁRI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZABÁLYZATA A NEMDOHÁNYZÓK VÉDELMÉRŐL. Hatályba lépés ideje: január 03.

1. A rendelet hatálya

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS ÉS A FOGYASZTÓI ÉRDEKVÉDELMET BIZTOSÍTÓ RENDELKEZÉSEK

Fogyasztóvédelmi adatok

Ügyfélpanasz-kezelési szabályzat

Dohányzásra, dohányzókra vonatkozó szabályzat

Átírás:

Dohánytermék forgalmazás fogyasztóvédelemi szemszögből (A fiatalkorúak különös védelmére vonatkozó szabályok, a rendelkezések betartásának ellenőrzése) Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 2015. Május 26.-27. Győr 1

Jogszabályi háttér(1) A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (továbbiakban: Fttv.) A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (továbbiakban: Grt.) A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény (továbbiakban:ndtv) A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (továbbiakban: Fdtv. vagy trafiktörvény) 2

Jogszabályi háttér(2) A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CLV. törvény (továbbiakban: Ket.) A kis- és középvállalkozásokról, valamint fejlődésükről támogatásukról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (továbbiakban: KKVtv) A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságról szóló 225/2007. (VIII.31.) Kormányrendelet; A dohánytermékek előállításáról, forgalomba hozataláról és ellenőrzéséről, a kombinált figyelmeztetésekről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló 39/2013. (II. 14.) Kormányrendelet; A dohánytermékek-kiskereskedelmi tevékenységéhez kapcsolódó engedélyezési eljárás egyes szabályairól szóló 181/2013. (VI. 7.) Kormányrendelet; 3

Arculat (1) 2013. július 1-jétől követően lényegesen megváltoztak a dohányértékesítés szabályai, azaz dohányterméket csak nemzeti dohányboltban lehet értékesíteni. Dohányboltot pedig csak az nyithat, akinek az állam koncessziós szerződéssel engedélyezte a dohánytermék kiskereskedelemre vonatkozó jogosultságot és megfelel az egyéb jogszabályi feltételeknek. 4

Arculat (2) Az Fdtv. 12. (1) bekezdése értelmében a dohánybolt külső felületén mindössze a következőket lehet és kell jól láthatóan megjeleníteni: a) Nemzeti Dohánybolt felirat; b) Olyan kör alakú jelzés, melynek átmérője legalább 40 cm, és amelyen fehér alapon fekete nyomtatással megjelenítésre kerül a 18 - as szám, azzal, hogy a kör alakú jelzés külső kerületén legalább egy 4 cm vastagságú külső piros gyűrű látszik; c) A dohánybolt nyitva tartására és üzemeltetőjére vonatkozó, jogszabályban meghatározott adatok; d) A koncessziós szerződésben meghatározott, a dohányboltokra utaló egységes jelzés; e) Jogszabály alapján dohányboltban forgalmazható termékek forgalmazása esetén az ilyen termékekre utaló felirat vagy ábra azzal, hogy a (2) bekezdésben foglaltakat mindenkor alkalmazni kell. (2) A dohánybolt külső felületén ide nem értve az (1) bekezdés a) és d) pontjában foglaltakat semmilyen olyan kép, látvány vagy szöveg nem jeleníthető meg amely dohánytermékre, dohányterméket kiegészítő 5 termékre, illetve dohányzásra utal.

Arculat (3) A Koncessziós Szerződés értelmében a Nemzeti Dohánybolt feliratot a Jogosult köteles legalább a dohánybolt portáljának (bejáratának) a szélességével megegyező méretben, a portál (bejárat) fölött maradandó fa, fém vagy műanyag, illetve ezek kombinációjából készült táblán biztonságosan elhelyezve megjeleníteni. A Jogosult az Fdtv. alapján a dohánybolt külső felületén kötelezően megjelenítendő feliratokat úgy köteles elhelyezni, hogy ezen feliratok a Nemzeti Dohánybolt feliratnál nagyobb helyet nem foglalhatnak el, azt nem takarhatják ki. Az említett felirat vagy ábra nem utalhat sem dohánytermékre, sem dohányterméket kiegészítő termékre, kivéve a Nemzeti Dohánybolt feliratot és a koncessziós szerződésben foglalt egységes jelzést. 6

Arculat (4) A dohánybolt kirakatában sem lehet kiegészítő termékeket elhelyezni, mint pl. vízipipa, pipa, öngyújtó, cigarettatálca, stb. 7

A fogyasztók tájékoztatása (1) Az Fdtv 15. (1) bekezdése tájékoztatási kötelezettséget ír elő a kereskedő számára. Egyrészt a dohánytermék-kiskereskedő a fogyasztó kérdésére köteles dohányzás ártalmairól az alapvető tényekre vonatkozó felvilágosítást adni. (ugyanakkor annak módjáról, tartalmáról a törvény nem rendelkezik) Másrészt pedig - az Fgytv. 17/A. (1) bekezdése szerinti tájékoztatást, - azaz a dohányboltban jól látható és olvasható feliratot kell elhelyezni, amely tájékoztatja a fogyasztót a vállalkozás székhelyéről, a panaszügyintézés helyéről, a panaszügyintézés módjáról, valamint ha a panaszokat oly módon is fogadja, akkor a vállalkozás elektronikus levelezési címéről, illetve internetes címéről, telefonszámáról. 8

Panaszbejelentés, reklamáció Vita esetén a fogyasztó panaszát szóban vagy írásban is előterjesztheti. A fogyasztó panaszát a kereskedő jegyzőkönyv felvételi kötelezettsége mellett - köteles kivizsgálni, ha kell, orvosolni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell magát a panaszt és a vállalkozás ezzel kapcsolatos álláspontját. Fontos szabály, hogy a jegyzőkönyv egy példánya a fogyasztót illeti. Az írásban benyújtott panaszt a vállalkozás 30 napon belül kell, hogy megválaszolja. Elutasítás esetén a döntését indokolnia is köteles, továbbá a fogyasztót tájékoztatnia kell arról, hogy annak jellege szerint mely hatósághoz fordulhat jogorvoslatért. (NFH, GVH, Békéltető testületek). 9

A fogyasztók tájékoztatása (2) Az Ndtv 6. (4) bekezdés értelmében a dohányterméket árusító üzletben ki kell helyezni az alábbi két egészségvédelmi figyelmeztetés valamelyikét, szembetűnően, kontrasztos háttérben, jól olvashatóan, tartósan, magyar nyelven: 10

Árfeltüntetés Az árak feltüntetésének módja írásban (a terméken, a termékhez rögzítve, vagy közvetlenül a termék melletti kiíráson, vagy könnyen hozzáférhető árjegyzéken), forintban (a forint vagy Ft megjelölés feltüntetésével), a ténylegesen fizetendő, végső (bruttó: kötelező terheket is tartalmazó) ár, egyértelműen, tisztán olvashatóan, könnyen azonosíthatóan. Főszabály szerint az egységárat is fel kell tüntetni, ha az nem egyezik meg az eladási árral, a fent leírt módon. Így a dobozra árult cigaretták esetében nincs szükség az egységár feltüntetésére, mivel ilyenkor az eladási és az egységár megegyezik. 11

Fiatalkorúak védelmét szolgáló tilalmak (1) A jogalkotó a fogyasztóvédelmi hatóság hatáskörébe utalta az Fdtv. 1. (2) bekezdését. Az Fdtv. 1. (2) A dohánytermékkiskereskedelem folytatásakor mindenkor arra kell törekedni, hogy dohánytermék értékesítése a fiatalkorúak elől elzárt módon történjék, illetve dohánytermék a fiatalkorúak számára ne legyen hozzáférhető. Az Fdtv. 16. (2) bekezdése szerint, amennyiben annak gyanúja merül fel, hogy a dohánytermék értékesítési helyére (dohányboltba, elkülönített helyre) fiatalkorú személy lép be, illetve a dohányterméket fiatalkorú kívánja megvásárolni, a dohánytermék-kiskereskedő köteles a fogyasztót életkora hitelt érdemlő igazolására felhívni. 12

Fiatalkorúak védelmét szolgáló tilalmak (2) Amennyiben a fogyasztó életkorát nem igazolja, vagy bebizonyosodik, hogy a fogyasztó fiatalkorú, úgy részére semmilyen termék nem értékesíthető, és azonnal fel kell szólítani őt arra, hogy a dohánytermék értékesítés helyét hagyja el!!! Ameddig a felszólított fogyasztó a dohánytermék értékesítési helyét nem hagyja el, úgy a dohánytermék értékesítése, illetve a dohányboltban más e törvény alapján a dohányboltban forgalmazható termék értékesítése sem folytatható, még az arra jogosult fogyasztó részére sem! Abban az esetben ha a felszólított fogyasztó a felhívás ellenére sem hagyja el a dohányértékesítés helyét, úgy a dohánytermék kiskereskedő a rendőrhatóság intézkedését kérheti. 13

Fiatalkorúak védelmét szolgáló tilalmak (3) A dohánytermék-kiskereskedő köteles a dohánytermék értékesítését megtagadni abban az esetben is, ha annak gyanúja merül fel, hogy a nem fiatalkorú fogyasztó a dohányterméket fiatalkorú részére történő továbbadás céljából kívánja megvásárolni. Az Fdtv. 16. (7) bekezdése értelmében a dohánytermékkiskereskedővel szemben az előbb részletezett rendelkezések be nem tartásáért, a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szabhat ki. Az e pontban idézett rendelkezések 18. életévüket be nem töltött személyek védelmét szolgáló rendelkezésnek minősülnek, ezért megsértésük esetén a bírság kiszabásától nem lehet eltekinteni. 14

Alkalmazott jogkövetkezmények A fogyasztóvédelmi hatóság a kis- és középvállalkozásokkal szemben is köteles fogyasztóvédelmi bírságot kiszabni, amennyiben tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek védelmét célzó jogszabályi rendelkezés megsértésére kerül sor, megtilthatja a jogsértő magatartás folytatását, a jogsértés megállapításától számított legfeljebb egy évig megtilthatja az alkoholtartalmú ital, a dohánytermék, illetve a szexuális termék forgalmazását, e rendelkezések ismételt megsértése esetén pedig elrendelheti a jogsértéssel érintett üzlet legfeljebb harminc nap időtartamra történő ideiglenes bezárását. A dohánytermék forgalmazásának megtiltására és a fiatalkorú személy kiszolgálásnak tilalmára vonatkozó rendelkezés fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható!

Reklámtevékenység (1) Fő szabály: Általános tilalom a dohányáru közvetett reklámozására is! A jogalkotó 2013. július 1-jével hatályon kívül helyete a Grt. 19. (4) c) pontját, valamint az (5) és (6) bekezdéseket, így erre tekintettel bármilyen nemzeti dohányboltban közzétett dohányterméket népszerűsítő reklám jogsértőnek minősül, függetlenül annak tartamától vagy méretétől. Viszont a nemzeti dohánybolt reklámozása nem tilos. A reklámok dohánytermékek nevét, képét (fotóját, látványát) sem csomagolva, sem anélkül nem tartalmazhatják, illetve nem utalhatnak dohányzásra. Amennyiben a dohánybolt reklámja szabadtéri reklámhordozón kerül közzétételre (óriásplakát, megállító tábla), abban az esetben a Koncessziót gyakorló köteles jól azonosítható módon feltüntetni rajta a közzétevő cégnevét, illetve nevét, továbbá székhelyét, illetve lakóhelyét. 16

Reklámtevékenység (2) Amennyiben egy nemzeti dohányboltot üzemeltető vállalkozás rendelkezik internetes weblappal, - úgy dohánytermék reklámozása nélkül - megjelenhet a weblapon az a tény, hogy a vállalkozás dohánytermékek értékesítésével is foglalkozik. Egy dohánybolt reklámozása pl. szórólappal vagy plakát közterületen történő elhelyezésével, vagy helyi nyomtatott médiában megjelentetett hirdetéssel is történhet, de kizárólag dohánytermékek reklámozása vagy dohányzásra utaló képek nélkül. 17

Reklámtevékenység (3) A reklámtörvény kizárólag két esetkört határoz meg kivételként. Megengedett ugyanis a szakmai célú reklámtevékenység, azonban az kizárólag csak egy szűk kört célozhat meg (dohánytermék forgalmazók) és kizárólag csak azok számára lehet elérhető. Illetve ha az adott dohánytermék reklámját tartalmazó sajtóterméket nem az EGT tagállamok valamelyikében állították elő, valamint nem is abból a célból adták ki, hogy azt az EGT tagállamokban forgalmazzák. Jogszerűtlen reklámtevékenység valósul meg: Ø pl. a dohánytermék dobozában elhelyezett nyereményakciós felhívással; Ø dohányárut népszerűsítő direkt marketing levelek terjesztésével (e-mail, SMS, vagy akár postai úton terjesztett küldemények esetében); Ø dohányárut népszerűsítő ajándéktárgyak, ruházati termékek forgalmazásával; Ø vagy dohánytermék promóciós tevékenység keretében ingyenesen a fogyasztó részére történő átadásával. 18

Reklámtevékenység (4) A Grt. 21. (2) bekezdés d) pontjában foglalt alkoholtartalmú ital reklámozására vonatkozó 200 méteres korlátozás tekintetében a következőket szükséges megjegyezni. A nemzeti dohánybolt külső homlokzatán az Fdtv. 12. (1) bekezdése alapján kihelyezhető arra utaló jelzés, hogy, az egységben alkoholtartalmú ital kapható, azonban tilos bármely konkrét alkoholtartalmú italra utalni, ha a dohánybolt a 200 méteres tilalmi övezeten belül található. A Grt. 18. (2) bekezdésének d) pontja a szabadtéri reklámhordozók vonatkozásában állít fel korlátokat az alkoholtartalmú italok reklámozására, mely alapján tilos alkoholtartalmú italt reklámozni köznevelési és egészségügyi intézményben, továbbá ilyen intézmény bejáratától légvonalban mért kétszáz méteres távolságon belül szabadtéri reklámhordozón. Ezen kívül reklámozás szempontjából jogsértő, ha fel van tüntetve bármilyen olyan kép, látvány vagy szöveg, amely dohánytermékekre, dohányterméket kiegészítő termékekre, illetve dohányzásra utal. 19

Köszönöm megtisztelő figyelmüket! 20