Autópróba Odesszáig és vissza, avagy hogyan égessünk el 3 nap alatt 650 liter benzint Tapasztalatunk szerint mikor egy nem várt országba botlasz: szemben áll veled egy tank és egy gépfegyveresen katona; nyugodtan kérdezz tőle, készséggel válaszolni fog. A nyári nagy út előtt mindenképpen meg kellett ejtetnünk egy próbautat. 2600 km a hírhedt ukrán utakon csak hoz olyan helyzeteket, ami akár Szibériában is megeshet velünk. Ez a távolság 17%-a a Magadanig tartó útnak, elegendő mintavétel kell legyen ahhoz, hogy kiderüljön hogyan bírjuk ki egymást, hogy szerepelnek a rádiók, a nyomkövető és legfőképpen a két már-már veterán autó. Mind a kettő benzines Toyota 4runner, az egyik 2,4-es (10l/100km), a másik 3000-es V6-os (13,5l/100km). Ő a 2,4-es kétajtós Kisebb kerülőkkel közel 2700 km 1
Az este nyolc órai indulás elbukott azon, hogy ukrán hrivnyát nem is olyan egyszerű szerezni. Állítólag a bankok és pénzváltók nagy része nem foglalkozik vele. A több budapesti üzletet is üzemeltető cég Bartók Béla úti váltójából sikerült 88.000 Ft-ért az utolsó hrivnyát is megvenni a zárás előtt. Mint kiderült felesleges volt, a 30-as árfolyam mégsem olyan baráti a 28 alatti középárfolyamhoz képest. Valójában magunk megnyugtatására kellett ez a papírpénz. De nélküle hogyan fogyaszthattuk volna el az egyetlen sörünket az ukrán tengerparton!? De térjünk vissza az induláshoz. Bepakoltunk minden szükséges felszerelést, mindenről listát készítve. Felszereltük és beüzemeltük a rádiókat, szivargyújtó elosztókat, és minden szükségesnek vélt kelléket. Az egyszerű ellátás szimulálására magunkhoz vettünk némi vizet, konzervet és izzítottunk. Mivel 23 éves terepjárókról van szó és nyári túrán is kímélni tervezzük őket, komótos tempóban értünk az ukrán határra. A magyar oldalon az űrlap kitöltése vicces történetté kerekedett, mikor kiderült a vámos számára, hogy az egyik autó üzemanyag szintmérője rossz. A helyzetet nem tudta lekezelni és azzal állt ellő, hogy ezt jelentenie kell felettesének és jegyzőkönyvet készítenie, nehogy a visszalépésünknél ebből probléma legyen. Aztán sikerült meggyőzni, hogy nem benzinezni megyünk a szomszédba, így viszonylag gyorsan elengedte a történetet. Az egyik kellemes meglepetés az ukrán oldalon ért minket. Több javaslatot kaptunk arra, hogy gördülékenyebb az áthaladás, ha a papírok között egy 500-as lapul. Így is tettünk, a forgalmiban ott díszelgett 2 kilo kenyérre elég magyar bankó. Mikor a vámos kézbe kapta az útlevéllel együtt, rámutatott a papírpénzre és illedelmesen megkért, hogy azt távolítsuk el onnan. Mi éreztük magunkat kellemetlenül, át is szóltunk a másik autóba, hogy gyorsan vegyék ki ők is. Hogy miért is Ukrajnába mentünk próbaútra? A legvalóságosabb tesztkörülmények miatt: orosz nyelvterület, határátkelés, olcsóbb üzemanyag (290-300 Ft/liter a 92-es), rossz minőségű utak. A román határ mentén alsórendű utakon haladtunk a Tisza völgyében. Kárpátalja gyönyörű, hegyi és viziturára, természetben eltöltött kikapcsolódásra is kiváló hely. Útközben felleltük Európa földrajzi közepét is, most már erről is van képünk. 2
Nagyon szép táj fogadja a turistát Találni még havas hegycsúcsot bőven 3
Lehetne akár Ausztria vagy Szlovénia is Van errefelé jó minőségű földút, nemcsak rossz aszfalt van 4
Az út minősége valóban kiváló volt az autók tesztelésére. Mivel számunkra szokatlan volt az összefüggő kátyúk (inkább kráterek) birodalma, ezért eleinte inkább óvatosabban haladtunk. Aztán az ember bátorságot merít a helyiek közlekedési stílusából, akik padkától-padkáig cikáznak, megadva az esélyét annak, hátha el tudják kerülni a lyukak 30%-át. De bátorrá teszi a sofőrt az is, hogy az előző 10 futóműszaggató kátyút is átvészelte a jó kis Toyota, így egyre bátrabban nyomja neki, főleg hogy 400 km-t bruttó 10 óra alatt tesz meg. Azért nem múlt el nyomtalanul az első ukrán szakasz, a V6-os aljáról egyre több furcsa zörej hallatszott. Ami európai ember számára furcsa lehet, hogy az út mellett elég gyakran felfedezhető betonból vagy vasból készült rámpa. Gyorsan rá is jöttünk, hogy ezek miért is vannak ott. A hátsó rugót rögzítő alkatrész, a kipufogótartó bilincs és a vadrács rögzítéséhez igénybe vettük mi is az egyik ilyen tákolmányt. Sajnos a törött stabilizátorral nem tudtunk mit kezdeni, az tovább csörömpölt. Sűrűn nyílik alkalom az autók ellenőrzésére, sok helyen van rámpa Ezeknél a harmadrendű aszfalt utaknál még a heppe-huppás földút is autó- és utaskímélőbb, de hogy a falvak és városok útjai mennyire katasztrofálisak, azt elmondani nem lehet. Sok helyen még macskakő van a főutcán is, de ahol aszfalt van, az is kráterekkel teli. Chernivitsi utána felmerült az ötlet, hogy a rossz utakat eleget teszteltük, rövidíteni kellene Moldován keresztül. Rövid tanakodás, kevés ismeret alapján mérlegelés, és a helyiek meggyőző információi alapján úgy döntöttük, hogy megnézzük ezt az országot is. 5
Nagyon dívik a tányérsapka a határőröknél Moldova sokkal jobb benyomást keltett bennünk mint amit vártunk tőle. Jó utakon haladtunk, a földek mindenfelé megművelve, és a környezet rendezettnek mondható. Valószínű az előítéletnél közrejátszott a Borat című film is, melynek az ország forgatási helyéül szolgált. Este 8 óra után elértünk a fővárosig. Eredetileg ekkor már Odesszában terveztük meginni a jól megérdemelt sörünket. Mivel odáig még hosszú az út és egy határátlépés is előttünk állt, úgy döntöttünk, hogy camping után nézünk. GPS POI és el is indultunk sátorhelyet keresni. Sajnos nem sok sikerrel, kietlen de mégis városhoz közeli sötét vidéken kószáltunk. Az egyetlen rendőrös esetünk is itt történt. Hogy az út melletti részeket is jobban szemügyre vegyük, használatba vettük a 350 méterre világító kézi reflektort. Valószínű a LED a rendőr szemét is bántotta, mert utánunk fordult és villogó lámpával megállított. A papírokat még elkérte, de a szállás utáni kérdések kizökkentették eredeti tervéből. Elmutogatta, hogy merre menjünk és elengedett. A camping persze még zárva volt, így tovább folytattuk az utunkat. Már több mint egy napja úton voltunk mikor a vaksötétben egy kereszteződéshez értünk. Sorompó, stop tábla, bodega az út szélén, sehol senki, továbbhajtottunk. Egyszer csak a kevésbé jó lámpákkal megáldott autónk előtt felbukkantak az úttorlasz felénk álló szegecsei, egy lezárt sorompó, egy szemben álló tank és egy gépfegyveres katona. Mikor még egy méterrel előrébb mentünk, hogy meggyőződjünk, hogy jól látunk-e, a baka kiáltott, hogy állj! Persze oroszul. Miután az autóból kiszállítunk és felé igyekeztünk határátlépési szándékkal, az fegyverre markolt, de egy perc múlva már együtt hasaltunk a térkép felett, hogy útbaigazítson. Ez ugyanis nem határátkelő volt, elmagyarázta, hogy merre menjünk Ukrajna felé. Meg is érkeztünk a határállomásra, itt félreállítottak, elvették a papírjainkat, majd érdeklődtek, hogy mondjuk el, hol jöttünk be az országba. Megmutattuk az északi ukrán-moldáv határt, értetlenkedett, mi is értetlenkedtünk. Azt mondták, hogy nem mehetünk tovább, mert nem fizettünk vámot a kocsikra, menjünk másik irányban, nagyjából el is magyarázták merre. Nem értettük, de elmentük amerre magyarázták, ott viszont a kedves egyenruhás nem engedett tovább, szerencsére a másik irányban is volt egy határ. Ki is léptünk Moldovából, hittük még ekkor. Közölték velünk, hogy ez már egy másik ország, úgyhogy ha tovább akarunk menni, bevándorlási 6
regisztráció szükséges, meg vámot kell fizetnünk az autókra. Na persze. Beinvitáltak egy irodába, bezárták az ajtót és miközben mi a térképet terítettük ki, mutatta a határőr az ujjat a szája elé helyezve, hogy csendesebbek legyünk. Nem értettük, összenéztünk, hogy most mire is kellene számítanunk. Aztán rátért a lényegre, van-e magyar sör a kocsiban? Sajnos csalódottan kiment. Közben az egyetlen angolul beszélő, amúgy nagyon csinos kolleginától sikerült megtudnunk, hogy Ukrajna és Moldávia között van még egy ország, Transnistria. Valójában ez a világ számára nem létezik, mert senki nem ismeri el, de az oroszok tagállamuknak szeretnék. Ezzel mi nem voltunk képben, a térkép sem jelezte külön országnak a területet, mivel senki sem ismeri el, érthető is. Miután sok órát pingpongoztak velünk a határállomások és katonai ellenőrző pontok között kerestünk egy szállást 29 óra utazás után és megaludtunk. 2 szobáért kértek 54 USD-t. Zárt parkoló, fürdő is volt. Másnap délben folytattuk az utunkat Odessza felé, délen léptünk ki Moldovából. A vicces hajnali bóklászásunk megért egy élményt, de nagy csúszást okozott. A tengerparti várost vasárnap délután 3 órakor értük el, megnéztük a központot és lementük a tengerpartra, ahol duplaszintes parkolóban óránként 5 helyi b, khm hrivnyáért parkolhattunk. A tengerpart eléggé szocreál, az emberek szintén. A játszóterek, a közeg, a szabadban sütögetők régi hangulatú majálist idézet. Várják a szezont 7
Egy szociológiai tanulmánynak is elmenne a tengerparti sétány Otthoni idő szerint este 7 órakor útnak indultunk Kiev felé az autópályán. Uman városig szinte tökéletes volt az út, itt sikerült a legtávolabb kerülnünk egymástól a két autóval. a CB rádióink 5 km távolságból megfelelő domborzat mellett tökéletes minőséget produkált, hurrá ez is átment a teszten. Ezután nyugatnak vettük az irányt, az út minősége átlagos volt, helyenként kátyúerdővel. Ekkor már nem számított, a 90-100-as tempót az autókban több csavar is megsínylette. Bár megálltunk szerelni, a probléma nem az úttal volt összefüggésben, nem is sikerült fellelnünk a néha nagyon is hangos zaj forrását. Lviv-et és a jobb utat elkerülve Temopil után ismét egy rögös útszakaszt sikerült kifogni, újabb teszt, hátha végleg szétrázzuk a 4runner-eket. De bírták, csak néhány rögzítő csavar és lámpa lazult ki. Munkács előtt sajnálatos módon egy halálos balesetben volt részünk: fácán az út bal szélén várakozott, miközben elég közel járt hozzá a négykerekű, elkezdett szaladni a túloldalra. Fékezés, úgy tűnik, hogy madarunk megússza. Erre mit csinál? Megáll, szembe néz az autóval. Ekkor már képtelenség megállni. Azt gondoltuk stratégiát váltott: úgy ítélte meg, hogy a jobb kerék alatt végezné és inkább megáll és autó majd szépen átmegy felette. De nem, azt utolsó pillanatban felrepült, hogy a vadrács visszadobja tetemét az út bal oldalára, ahonnan indult. Leves nem lett belőle, mert necces lett volna magyarázkodni a határon a néma potyautassal konzervek között. Legalább nem mozgó járműből készült Munkács váráról fénykép. A határ közeledtével a magyar kihasználva a több mint 100 forintos különbséget teletankol. Mintha számítana az a 0,5-3 Ft-os árkülönbség, ami az egyes töltőállomások tarifái között van, de ráakadtunk a környék egyik legolcsóbb benzinkútjára (10,35 hrivnya egy liter 92-es), és teletankoltunk. Kipróbáltuk a magyar benzinneppereknek kirakott magasítót is, hátha így több fér bele. 8
Lehet hogy tényleg számít a faék? a fácán keményfejű volt Utunk utolsó szakaszához érkeztünk, már csak kétszáz kilométer volt vissza, mikor a kétajtós jószág mögött egy szürke köd csapott fel, majd beterítette kocsi elejét valami híg barna lötty. Kiállítunk egy parkolóba, megtaláltuk a probléma okát, viszont megszüntetni nem tudtuk, se megfelelő szerszám, se pótalkatrész nem volt nálunk. Következett a bevontatás Polgárba. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert az autósboltban és a helyi szerelőknél sem volt a megfelelő csőből, de egy Toyotás barátunk, aki a megfelelő szerelőhöz küldött, utánunk hozott többféle pótcsövet. Nagyon hálásak vagyunk nekik a gyors és önzetlen segítségért. 22 óra út után megettük a maradék konzervet, majd tovább indultunk. Látogatást tettünk az egyik autó volt tulajdonosánál, megmutattuk, hogy mi változott régi kedvencén. Majd 24 órás út után megérkeztünk, kipakoltunk. Ez elszállt, ebből is tanultunk 9
Több mint 2600 km és 3 nap után Az ukrán és moldáv rémhírekkel ellentétben semmi rendőri visszaélést sem tapasztaltunk. Az utak minősége hagy némi kívánni valót maga után, de számunkra direkt ez volt a hasznos. Amúgy a főbb utak Ukrajnában abszolút rendben vannak, így le is tettünk a nyári túránk belorusz szakaszáról, és a vízumot megspórolva Ukrajnán keresztül 2 tank benzinnel beljebb leszünk. 10