CERN 2014. A Nap már kezdett lehanyatlani nyugaton, mikor mi elindultunk kergetni a fényét nyugatra tartottunk, a Geneve Aeroport-ra. Másfél-két óra száguldás után feltűnt a teljes sötétségben a fényben úszó város. Nemsokára az apró pöttyök lámpabúrákká nőttek, ahogy ereszkedtünk lejjebb és lejjebb majd megérkeztünk. Miután átvettük a csomagokat (érdekes, Svájcban pár percet kellett csak várni rájuk), egy helyi automatából (ingyen!) szerzett afféle BKV-napijeggyel felfegyverkezve felszálltunk a vonatra. A helyieknek elég sok fejtörést okoztunk, hogy hogy kerüljék ki a hatalmas csomagjainkat. Rövid villamosozás, majd séta után megérkeztünk a szállásra. Átvettük a szoba- és reggelikártyánkat, aztán sürgősen bedőltünk az ágyba mivel elég későn érkeztünk. Másnap korán csörgött az óra, a reggeli után hamar indultunk a CERN-be. A villamosról leszállva a következő látvány fogadott minket:
Hátunk mögött a Jura hegység vonulata, balra a Globe of Science, jobbra az épület, ahova beléptünk. Rövid várakozás után megérkeztek vezetőink: Szillási Zoli és Béni Noémi. Nemsokára már egy konferenciateremben találtuk magunkat, ahol Zoli tartott egy előadást Bemutatkozik a CERN címmel, melyben alapvető információkat tudhattunk meg. Például az LHC felépítését, ami a hét végére már annyiszor láttunk, hogy már állandóan ez lebegett a szemünk előtt: Az előadás után busz jött elénk, ami átvitt minket a CCC-be, a CERN irányítóközpontjába (átléptük a francia határt, mint később sokszor a héten). Itt egy eléggé futurisztikusan kivitelezett és érdekes előadás várt minket:
a kivetítő egy üvegfalra vetített, de ha még ez sem elég, mindez érintőképernyős volt, és egy mozdulattal el lehetett tüntetni így láthatóvá vált maga a CCC. Bent az elképzelt kép várt minket: rengeteg tudós ül a monitorok előtt, a falon hatalmas kijelzők mindenféle hieroglifákkal, ami elsőre ijesztőnek tűnt. Kis fejrázás után talán már nem. Akkor, a tévék alatt láttunk egy polcot rogyásig volt pakolva pezsgőkkel. Mint azt Zoli elmondta, azok csak arra várnak, hogy egy nagy felfedezés után felbontsák őket. Következőnek megint csak a CERN egyik szívébe érkeztünk: a mágnesgyárba. Ugyanis a mágnesek nélkül egyszerűen lehetetlen lenne az LHC működése. A dipól mágnesek feladata a részecskék körpályán tartása (nyilván ez sokkal előnyösebb az egyenes pályánál, mivel többször tudja gyorsítani ugyanaz az elem és több utat is megtesz a nyaláb). A dipól mellett vannak kvadrupól mágnesek is, amik a nyaláb fókuszálását végzik el. Összetettségüket végiggondolva nagy ámulattal néztük a kiállított mágneseket, és a bemutató területen kívüli afféle mágnesszerviz hatalmas kijelzőit.
Ha már itt tartunk, álljunk csak meg egy pillanatra! Gondoljunk bele, mekkora elektromos és mágneses tér kell a gyorsítóban: az LHC egy 27 km kerületű gyűrű, amiben a részecskék majdnem fénysebességgel (azzal pont már nem tudnak) száguldanak. Ez azt jelenti, hogy másodpercenként 11000 kört tesznek meg a csőben. A körpályán tartás sem egyszerű dolog, ezt 1232 db mágnessel (14,3 m hosszú, 35 tonna) érik el. A mágneses tér 8,4 Tesla, az ehhez szükséges áramerősség 11700 A, a hőmérséklet 1,9 K. Ehhez ún. szupravezető szálakra van szükség, amiben nincs elektromos ellenállás, így nem hevül fel és tesz nagy kárt a rendszerben. A CERN-ben ezt nióbium-titán ötvözettel vitelezik ki. Fárasztó délelőtt állt mögöttünk és mindenki farkaséhes volt már: visszamentünk a CERN fő területére és az önkiszolgáló büféjében megebédeltünk majd egy kis szabadidő keretében ki mit csinált: mi, lányok, úgy döntöttünk, hogy valami kényelmes helyen vízszintben emésztünk nem hiába voltunk a CERN-ben: nem csoda, hogy a hely a kiállított gyorsító cső töve lett
Utunk visszafele egy parkon vezetett, ahol mára elavult, de régen nagyon modern műszerek voltak kiállítva: buborékkamrák és hasonlók. Következő állomásunk az antianyag gyár volt, ami tulajdonképpen nem egy protongyorsító, hanem éppen egy antiprotonlassító. A világon itt sikerült leghosszabb ideig fenntartani antianyagot kísérleti céllal. Itt a legfőbb kérdés az Ősrobbanásig nyúlik vissza: miért van több anyag az Univerzumban, mint antianyag? Mi történt az antianyaggal? Ha nem is közvetlenül ezekre a nagyon összetett kérdésekre, de megértésükhöz elengedhetetlen információkra próbál választ keresni az antihidrogénről az a pár kisebb kísérlet (pl. ALPHA, ASACUSA, AEGIS), ahol látogatásunkkor is folyt a munka. A nap lezárásaként a Data Centert látogattuk meg: itt ugyancsak egy, a CCC előadási módjához hasonló teremben hallgathattuk megy, hogy tárolják azt a rengeteg adatmennyiséget az ütközésekről. Ha minden ütközés (másodpercenként 30 millió!) tárolásra kerülne, másodpercenként számolva 30 TB telne meg, amit még a CERN se tudna tárolni. Ezért bevezettek ún. trigger-eket: ezek feladata, hogy kiválogassák az ütközések közül azokat, amik fontosak lehetnek. Ennek eldöntésére csupán nanoszekundumaik vannak az eredeti mennyiséghez képest nagyon megszűrik az adatokat. Az ütközésekről készül egy másolat, amit Budapesten (a Wigner kutatóközpontban) tárolnak a CERNnel együtt ők a Tier 0-sak. Ők tovább küldhetik egymásnak alárendelt Tier-eknek, akik bonyolult nemzetközi rendszert alkotnak. A CERN merevlemezek után végül mágnesszalagra rögzíti az adatokat, amit helyben elkezdenek feldolgozni a számítógépeken. De rengetegen. Első napunk a CERN-ben így véget ért: este még tettünk egy kis sétát a tóparton, ami nem tartott sokáig a hideg szél miatt. Hamar le is kellett feküdnünk, mert a másnap fárasztónak ígérkezett.
Nem tévedtünk, ez már reggel látszott: még korábban keltünk, mint előző nap, mivel késést nem tűrően várt minket a busz, ami elvitt a COMPASS nevű kísérlethez (nagyjából félúton a CMS felé). A COMPASS (Common Muon and Proton Apparatus for Structure and Spectroscopy) szerepköre viszonylag általános a müonok és a protonok körében. Az SPS-ből feljövő nyaláb céltárgyas (általában berilliumrúd) kísérlet alanya lesz. Itt, mint több detektorban (például a CMS) trackerek dolgoznak: a lehető legtöbb adatot gyűjtik össze a szétrepülő részecskékről sebességük, irányuk, töltésük, tömegük Most, a nagy leállásnál körbe lehetett járni a nagy trackerek mellett: annyi vezetéket még garantáltan nem látott előtte életében az ember! Csak egy példa: Igen. Az ott mind egy nyaláb vezeték. A trackerek melletti utunk végén megismétlődött a sokféle detektor. Egy szépséghiba volt csupán: nem volt teljes a második sor. Vajon miért? - hangzott el a kérdés. Míg mi tudományos válaszon törtük a fejünket, vezetőnk elnevette magát és, megadta a megfejtést: nem volt rá pénz, hogy befejezzék.
Nemsokára megint a buszban találtuk magunkat, és már robogtunk is utazásunk csúcspontja, a CMS felé. Nem mindennapi a látogathatóság a CMS beosztásában sem: de az LHC nagy felújítása miatt most lehetőség nyílt ezt az elmaradást rohamosan bepótolni! Nekünk sem jutott 10 percnél több lent (ha volt annyi), a detektornál, 100 m mélyen. Amíg vártunk Zolira (még a felszínen), Noémi egy kiállítósátorban mesélt nekünk a detektorról. Hatalmas jelentőségű: többek között a Higgsbozon felfedezése is hozzá köthető (az ATLAS, a másik nagy detektor mellett). Illetve egy nagy épületben, a CMS vászonra nyomott élethű nagyságú képe előtt készült csoportkép. Mese vége, Zoli megjött, be a főépületbe, át az üzemi területen és máris egy sisakkal a fejünkön vártunk a liftre. Előtte még láthattunk egy hatalmas gépezetet, amit épp egy annál is monumentálisabb daruval eresztettek le, oda ahova mi mentünk. A gépezet útját követve az volt az érzése az embernek, mintha egy kerítéssel körbevett fekete lyuk mellett ácsorogna. Megjött a lift, mi pedig, úgy ahogy voltunk, betömörödtünk kinek a szájában, kinek a fülében volt egy testrész vagy egy táska, de ennyit megért a dolog. Kinyílt az ajtó, mi pedig kihömpölyögtünk a monstrum lábai, mármint inkább kaliométerei és trackerei elé. A következő látvány fogadott minket: Hű. Igen. Nekünk is ez jutott eszünkbe. 16 méter átmérő, 14 000 tonna tömör detektor.
Kattogtak a fényképezőgépek, készültek a csoportképek (mint például ez is): Sajnos nem volt sok időnk legeltetni a szemünket a CMS-en, hiszen nagyon be volt táblázva, hogy mikor melyik csapat lehet lent. De csodás élmény volt. Határozottan a hab a tortán!
Buszút vissza, ebéd, kis pihenő, és egy számomra elég fura teremben találtuk magunkat. Összetolt padok, székek, vetítő Mi lesz itt, fizikadolgozat? Á, nem. Sokkal jobb! Ködkamrakísérlet! A helyzet a következő: egy műanyag doboz alján lévő filcet jól nyakon öntünk alkohollal, lefordítjuk, ráhelyezzük egy fémlapra, és mindezt rá a szárazjégre. Ekkor az alkohol elkezd párologni, a lámpák leoltódnak nem, nem áramszünet, elemlámpával a kezünkben, a párát megvilágítva várunk a csodára (nekünk kellett megfejteni, hogy az mi). Nem volt nehéz: mint utólag kiderült, a kozmikus részecskék húzta pályákat láthattuk a gőzben a saját szemünkkel! Elképesztő volt. Zoli elmagyarázta, hogy a pálya alakjából lehet következtetni a részecskére. Utána én csak ültem, néztem, láttam, és ámultam, hogy ennyi, látszik. (A felső képen egy alfa részecske pályája látható)
A nap zárásaképp, afféle ajándékként, belecsöppentünk az SC (Synchrocyclotron) történetébe. Ismét egy, a CCC-hez hasonló, korszerű bemutató várt minket, itt azzal kiegészülve, hogy a szerkezetre is vetített a gép. Ez volt a CERN első gyorsítója, még 1957-ben építették. Meg is szolgálta a címet, azonban a korszerűbb gyorsítók letaszították a trónról, így még 1990-ig húzta az igát, majd befejezte pályafutását. Gyorsítóként! Még hűlt, el kellett vesztenie a radioaktív sugárzását, hogy a hónapokban megnyissák a látogatók előtt, ezzel felidézve a régi korok CERN-jét. Itt köszönetet mondtunk Zolinak, Noéminek, és Daninak aki utólag csatlakozott hozzánk, volt Istvános, most ösztöndíjon van kint. Elénekeltük nekik egy afféle házi kreálmányú dalt, amit a Tanárnő és Gergő kotyvasztott: Kócos, kis kvarkok voltunk Higgs bá szelleme lebegett rajtunk Régen még szabadok voltunk Zolikám tán még emlékszel rá! Egyszer egy nagy bumm ért el minket, Rohantunk észt vesztve, Össze is álltunk, s immár a nevünk Proton lett örökre. Majd egy nagy csőbe kerültünk Amit CERN-i LINAC-nak neveztünk Rendet is vágtak mi köztünk Csomagocskákba rendeződtünk. Innen aztán tovább küldtek minket Hittük ez jó nekünk És mikor egyre gyorsabbak lettünk Elakadt lélegzetünk. Noémi, Zoli vezetnek minket Az utunk helyrejött És reméljük, hogy így lesz belőlük Nobel díj jelölt! Drága a mi CMS-ünk Szereti nagyon mindenki köztünk Főnök: Noémi, Zoli Várjuk, hogy ebből mi sül majd ki! Majd ajándékokkal is búcsút vettünk tőlük, és elindultunk a villamos felé. Egy búcsúpillantás a CERN felé, este egy nagyobb séta a tóparton, majd maffia a szálláson, és ez a nap is véget ért.
Utolsó teljes napunkon Genfben végre nem siettünk sehova: kényelmes időben keltünk, majd bementünk a belvárosba. Egész napunkat egy feladatsor kitöltésére töltöttük, amin a nevezetességekkel kapcsolatban álltak kérdések. A jutalom: fizika ötös, akit a tanárnő tanít! A Reformációs Faltól a Szent Péter Katedrálisig, rengeteg látványosságot megnéztünk. És leírtunk. Már ahol tudtuk. (jobbra) A katedrális véget nem akarónak tűnő csigalépcsője után a tornyából gyönyörű látvány tárult elénk: Genf, a tóval, rajta a szökőkút ontja a vizet. A panoráma: Persze a játék sem maradhatott ki.
A nap egyik nagy tanulsága (numero 1): Svájcban az Algida = Lusso! És sok a bicikli. Nemsokára elértünk a szökőkút közelébe, a Mont Blanc híd melletti parkba, a tópartra. Itt rá kellett jönnünk még arra, hogy: 2. A szökőkút hatalmas. 3. A genfi hattyúk szörnyen hatékonyan tudnak koldulni, és rengetegen vannak. Ki ne mondana igent ezekre a szemekre?
A híd lábánál elértünk a hosszú, fárasztó, de élmény dús túra végére, majd a virágóránál is készült egy csoportkép. Ezután mindenki felkeresett valami ebédre alkalmasnak titulált helyet, majd hajókáztunk egyet. A szökőkút ellenfényben:
Még elmentünk utána az ENSZ székházához, aztán egy hosszú szabadidő következett. Jómagam egy kisebb csapattal szuveníreket hajkurásztam, ami már csak azért sem volt egyszerű dolog, mert Svájcban minden 3-4-szer olyan drága, mint itthon. Tanulság 4. Tanulság 5: A feladatlap egyik kérdése: Svájcban sok oroszlános kút található. Mit jelent az oroszlán? Kikérdeztük a helyieket, senki nem tudta, hát valami logikusnak tűnő választ odaírtunk. És mi a megoldás? Ivóvíz. Igen, ivóvíz. Ennyi. Mi sem akartuk elhinni. Este vacsora, pakolás, maffia, majd jóleső pihenés következett. Másnap sem kellett nagyon korán kelni, inkább az volt kicsit lehangoló, hogy vége lett az egésznek. Déltájékban már a repülőtéren álltunk a check-innél. Délután, itthon, kicsit furcsa volt, hogy nincs a láthatáron mindenfelé hegy, hogy megy tovább minden és persze egy hetet kell pótolni. De rengeteg csodás élményben lehetett részünk! Külön köszönettel tartozunk Gyimesi Tanárnőnek, Nagy Gergely Tanár Úrnak, Zolinak, Noéminak és Daninak, hogy lehetővé tették ezt a nagyszerű utazást!