I. AZ OTK ÁTFOGÓ CÉLJAINAK TELJESÜLÉSE A területfejlesztési politikának az OTK alapján megfogalmazható céljai a következők voltak: 1. A területi egyenlőtlenségek mérséklése; 2. A Budapest központú térszerkezet oldása; 3. Az innováció térbeli elterjedésének elősegítése; 4. A nemzetközi integráció elősegítése. 1. A területi egyenlőtlenségek mérséklése Az egy főre jutó GDP-ben kifejezett fejlettségbeli egyenlőtlenségek mind a megyék, mind a régiók szintjén a 2001-es átmeneti csökkenéstől eltekintve folyamatosan növekednek párhuzamosan a gazdaság fejlődésével. A gazdasági növekedés kedvező hatásai elsősorban az ország Észak- és Nyugat-dunántúli térségeit, valamint a fővárost és tágabb agglomerációját érintették, ami magával hozta a kormányzati intézkedések ellenére egyrészt a fővárosvidék, másrészt a Nyugat- és Kelet-magyarországi megyék, régiók közötti különbségek növekedését. A GDP/fő területi egyenlőtlenségeinek alakulása 1994-2002 között 25 20 (Hoover-index) 15 10 5 0 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 (év) Régió szinten Megyei szinten Az egyenlőtlenségek hosszú távú alakulásával összhangban, az 1998-2002 között érvényesülő területi folyamatok a korábban kialakult fejlettségi térszerkezetet csak részben módosították. Az ország központi térségének szerepe tovább nőtt, ami mögött Budapest gazdasági súlyának mérsékelt erősödése és a főváros tágabb agglomerációjának dinamikus fejlődése áll. 2000-től kezdve jelentkeztek a területi különbségeket mérséklő folyamatok is, melyek fordulatot eredményeztek a területi differenciálódás eddigi trendjéhez képest. Azonban a kiegyenlítődést nem a fejletlen területek növekedési ütemének gyorsulása, hanem egyes fejlett területek növekedésének lassulása és az állami beavatkozások bizonyos elemeinek kiegyenlítő hatása hozták létre.
A növekedési ütem lassulása elsősorban az iparilag fejlett Fejér és Vas megyét érintette, de ezek a változások a piacgazdaság természetes ingadozásainak tekinthetők, amelyek a gazdasági szereplők beruházási döntéseihez és jellemzően a külföldi tőke mozgásaihoz kapcsolódnak. Az állami szerepvállalás a növekvő arányú állami beruházások és főképp a központi jövedelempolitika révén indított el a területi kiegyenlítődés irányába ható folyamatokat, melynek révén, pl. az adóköteles jövedelmek kistérségi szintű egyenlőtlensége kismértékben az egy főre jutó adóköteles jövedelmek egyenlőtlenségeit kifejező Hoover-index értéke 13,2%-ról 12,7%-ra csökkent. A területi fejlődés tényezőinek alakulását tekintve az ezredforduló Magyarországának kedvező területi folyamatait jellemzően olyan tényezők dominálják, amelyek markáns változásokat hoztak elsősorban a vállalkozási aktivitás és a települési infrastrukturális ellátottság javulásában. A vállalkozói aktivitás területi kiegyenlítődése ellenére a gazdasági szervezetrendszer minőségi fejlődése továbbra is a fejlettebb térségeket jellemzi. Kedvezőtlen folyamatnak tekinthető, hogy a külföldi tőke területi eloszlásában már korábban fennálló nagy különbségek bizonyos ellentétes irányú átrendeződések ellenére tovább nőttek és a külföldi tőkével nem, vagy alig rendelkező térségek többsége nem tudott változtatni helyzetén. Az ipari termelés és az ehhez kapcsolódó foglalkoztatás területi szerkezete továbbra is rendkívül koncentrált. 1998-2002 között megkezdődött az ipari termelés térbeni szétterülése és megerősödtek az új ipari centrumok főleg Komárom-Esztergom, Somogy és Zala megyében. Ennek eredményeképpen a létrejött új ipari kapacitások a termelést tekintve a régiók szintjén nem, de a megyék közötti különbségeket tekintve hozzájárultak a gazdasági különbségek mérsékléséhez. A dinamikahordozó iparágak (pl. járműipar, elektronikai ipar) megtelepülése, gyors termelésfelfutása, majd a legújabb időszakban mindinkább szembetűnő konjunkturális termelésingadozás (beleértve egyes telephelyek bezárását is) a gazdasági térszerkezetnek nemcsak egyik legfontosabb, hanem legbizonytalanabb elemévé is teszi ezt az ágazatot. A nemzetgazdasági szinten folyamatosan csökkenő jelentőségű mezőgazdaság továbbra is jelentős szerepet játszik a periférikus helyzetű és elmaradottnak tekinthető, sok esetben aprófalvas településszerkezetű térségek társadalmi-gazdasági életében is, ahol gyakran a legfontosabb megélhetési lehetőséget jelenti. Az 1990-es évtizedben a rendszerváltozással együtt járó átalakulás a legfontosabb társadalmi, gazdasági mutatók alakulásában is megjelent, ahol az 1996-os év jelentette a mélypontot. Ugyanebben az évben az Országgyűlés elfogadta a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI törvényt, amely a különbségek mérséklése irányába tett eddigi erőfeszítések rendszerbe foglalásának tekinthető. A legfontosabb gazdasági mutatók megoszlásának alakulása a megyék és régiók egymáshoz képesti pozíciójavulását vagy romlását tükrözi az országos átlaghoz képest. Különösen jelentős 1998-tól Budapestnek a többi megyéhez viszonyított relatív pozíciójavulása, ami a főváros-vidék közötti egyenlőtlenségek növekedésére utal.
Megye, régió A legfontosabb gazdasági mutatók alakulása Egy főre jutó bruttó hazai termék (országos átlag %-ában) Vállalkozási aktivitás (jogi szem. váll./1000 fő) Egy főre jutó befizetett helyi adók összege (országos átlag %-ában) 1996 1998 2002 1996 1998 2002 1996 1998 2002 Budapest 188,6 187,0 212,9 26,5 33,6 42,0 233,0 217,8 259,8 Pest 72,8 76,9 87,3 9,9 12,6 16,8 89,7 84,1 86,2 Közép-Magyarország 148,3 147,8 163,8 20,8 26,1 32,1 183,8 170,2 190,5 Fejér 104 123,5 94,0 7,4 9,0 12,1 92,1 111,6 107,1 Komárom-Esztergom 89,5 83,8 92,6 9,1 11,2 13,3 83,1 109,8 87,9 Veszprém 81,2 80,5 79,3 8,0 9,3 12,6 94,6 93,3 85,2 Közép-Dunántúl 92,2 97,9 88,7 8,0 9,7 12,6 90,4 104,9 94,4 Győr-Moson-Sopron 110,2 120,5 117,4 9,8 11,8 14,7 85,6 88,7 93,9 Vas 109,7 116,6 98,8 8,2 9,7 12,7 82,8 100,4 87,7 Zala 92,7 90,5 86,7 7,9 9,5 12,3 69,4 70,9 74,1 Nyugat-Dunántúl 104,8 110,5 103,3 8,8 10,6 13,5 80,0 86,6 86,4 Baranya 77,4 78,6 74,4 9,8 12,1 14,0 50,4 57,3 53,9 Somogy 74,4 68,8 67,7 7,8 8,7 11,4 85,4 77,7 67,3 Tolna 89,7 86,4 78,4 7,1 8,2 10,4 88,2 73,6 73,0 Dél -Dunántúl 79,5 77,2 73,1 8,5 10,0 12,2 71,7 68,3 63,3 Borsod-Abaúj-Zemplén 70,0 69,2 62,3 6,0 7,2 8,6 73,1 71,7 53,1 Heves 73,7 72,9 73,5 5,9 7,3 10,1 50,1 63,1 59,5 Nógrád 56,8 56,7 54,5 6,0 6,2 8,0 51,2 45,4 36,1 Észak-Magyarország 68,8 68,0 63,8 6,0 6,9 8,9 63,5 65,0 51,8 Hajdú-Bihar 77,9 75,6 73,1 7,1 8,5 11,3 47,1 63,2 60,2 Jász-Nagykun-Szolnok 75,2 72,2 67,6 6,2 7,4 8,9 57,9 61,2 57,4 Szabolcs-Szatmár-Bereg 58,4 56,8 54,1 6,0 6,6 8,5 36,1 42,2 36,3 Észak-Alföld 70,0 67,6 64,4 6,4 7,5 9,6 46,0 54,8 50,4 Bács-Kiskun 75,0 71,5 67,7 8,5 10,2 12,6 50,9 54,2 53,5 Békés 75,8 69,4 62,1 5,7 3,2 7,7 58,3 58,8 46,5 Csongrád 91,8 89,2 77,0 8,7 10,1 11,8 77,7 83,1 68,1 Dél-Alföld 79,5 76,4 69,0 7,7 9,0 10,9 61,4 64,5 56,0 Országos átlag 100,0 100,0 100,0 11,2 13,7 16,9 100,0 100,0 100,0 A vidéken belüli - Nyugat- és Kelet-Magyarország közötti - gazdasági teljesítménybeli különbségek csökkenését a fejlettnek tekinthető Közép- és Nyugat-dunántúli régiók, azon belül is Fejér és Vas megye gazdasági teljesítményének visszaesése okozta. Jelentős romlott a helyzete a Dél-dunántúli régióban Tolna, az Észak-magyarországi régióban Borsod-Abaúj- Zemplén, valamint a Dél-alföldi régióban különösen Csongrád megyének. Ezzel szemben az ország legfejletlenebb, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megyéinek helyzete alacsony fejlettségi szinten, de stabilizálódni látszik. Az 1998-2002 közötti időszakban viszont a korábbi időszakhoz képest jelentős javulást mutatott Komárom-Esztergom és Pest megye országos átlaghoz viszonyított pozíciója. Az 1997-98-tól kezdődő gyors ütemű gazdasági növekedés az ezredfordulón tapasztalható lassulás ellenére is a társadalmi jelzőszámokban is tükröződik és az alapvető területi társadalmi egyenlőtlenségek továbbra is egyértelműen a gazdasági folyamatokhoz kötődnek. Ezt legjobban a gazdasági fejlettségbeli különbségek alakulásával párhuzamosan változott a munkanélküliségi helyzetkép mutatja. A demográfiai folyamatok, a humán erőforrások (képzettségi, egészségügyi, és mentális) adottságai nem változtatták meg úgy a társadalmi feltételrendszert, hogy visszafordíthatóvá válnának egyes térségek kedvezőtlen folyamatai. E szférákban inkább az ország egészére
jellemző kedvezőtlen folyamatok megfordítása és kevésbé a térségi egyenlőtlenségek csökkentése a cél továbbra is. Megye, régió A legfontosabb társadalmi mutatók alakulása Népességszám (fő) Munkanélküliségi ráta az országos átlag %-ában* Egy főre jutó adóköteles jövedelem az országos átlag %- ában 1996 1998 2002 1996 1998 2002 1996 1998 2002 Budapest 1 865 768 1 801 483 1 703 818 47,6 46,1 32,8 151,3 149,7 150,0 Pest 1 021 539 1 041 072 1 100 825 65,7 63,5 43,5 97,2 99,0 104,1 Közép-Magyarország 2 887 307 2 842 555 2 804 643 53,3 52,5 37,1 132,2 131,6 132,0 Fejér 432 906 431 460 433 071 85,7 86,7 87,1 112,1 113,1 113,0 Komárom-Esztergom 319 485 317 356 315 981 109,5 103,7 70,2 99,9 101,4 106,2 Veszprém 385 271 382 184 377 303 89,5 88,7 93,2 101,3 100,9 101,8 Közép-Dunántúl 1 137 662 1 131 000 1 126 355 93,3 92,2 84,3 105 105,7 107,3 Győr-Moson-Sopron 435 449 433 536 433 226 63,8 50,4 51,0 110,5 111,4 110,7 Vas 275 253 272 426 268 551 64,8 64,8 66,9 110,2 110,5 111,2 Zala 307 311 303 219 297 806 87,6 90,1 90,9 98,6 96,0 95,9 Nyugat-Dunántúl 1 018 013 1 009 181 999 583 70,5 66,1 67,0 106,8 106,5 106,5 Baranya 418 295 413 655 407 358 114,3 123,3 136,2 86,4 87,0 85,5 Somogy 347 201 343 620 338 974 120,0 117,9 144,9 81,5 80,0 78,0 Tolna 258 530 255 658 251 038 129,5 125,7 122,4 90,6 91,3 88,2 Dél -Dunántúl 1 024 026 1 012 933 997 370 120,0 122,1 135,6 85,8 85,7 83,6 Borsod-Abaúj-Zempl. 780 412 770 641 756 236 175,2 180,5 204,0 77,7 79,3 78,2 Heves 336 714 332 916 328 458 121,9 122,7 114,9 88,5 88,8 89,8 Nógrád 228 362 225 416 220 837 155,2 155,0 169,7 78,4 78,7 83,7 Észak-Magyarország 1 345 488 1 328 973 1 305 531 158,1 161,7 175,8 80,5 81,6 82,1 Hajdú-Bihar 567 303 563 288 559 835 149,5 140,4 140,1 81,8 77,7 80,2 Jász-Nagykun-Szolnok 436 724 431 129 423 140 137,1 130,4 119,3 82,4 81,4 81,8 Szabolcs-Szatmár-B. 599 887 599 128 596 277 181,0 158,5 177,9 62,7 63,8 66,3 Észak-Alföld 1 603 914 1 593 545 1 579 252 157,1 144,5 148,9 74,9 73,5 75,4 Bács-Kiskun 561 560 556 303 550 639 98,1 103,2 115,8 75,8 76,4 77,3 Békés 415 264 409 436 399 072 129,5 123,6 122,7 80,5 77,9 75,9 Csongrád 439 275 434 837 428 881 85,7 90,3 104,5 93,6 90,8 86,4 Dél-Alföld 1 416 099 1 400 576 1 378 592 102,9 105,1 114,2 82,7 81,3 79,7 Országos átlag 10 432 509 10 318 763 10 191 326 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 *Regisztrált munkanélküli/15-59 éves korú népesség Népesedési szempontból folytatódott a népességfogyás, ami térben is egyre jobban elterjedő jelenséggé vált. Gondot okoz továbbra is a termékenység tartósan alacsony szintje, a halálozás magas szintje és ezért a népesség romló korösszetétele. Az egészségi állapot terén nem mutatkozik számottevő javulás, a lakosság életkilátásai változatlanul a legrosszabbak közé tartoznak az Európai Unióban. Az egészségi helyzetkép az elmaradott térségekben és a periférikus helyzetű, kisebb lélekszámú településekben a legrosszabb. A tudásszint terén az 1990-2001 között az iskolázottsági szint látványos emelkedése mellett a főváros-vidék különbség kis mértékben csökkent, de a vidéken belüli különbségek továbbra is jelentősek maradtak. 1999-től javult a K+F ráfordítások GDP-hez mért aránya, de továbbra is meghatározó a főváros súlya. A tudásbázist tekintve nagyon kedvezőtlen helyzetű kistérségek Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyékben elsősorban az országhatár mentén képeznek összefüggő területet.
A demográfiai folyamatoknak megfelelően az oktatás mennyiségi mutatóit alacsonyabb szinten a gyerekszám csökkenése, míg a magasabb szinteken, különösen a felsőoktatásban a hallgatók számának folyamatos növekedése befolyásolta. Az életkörülmények vonatkozásában megállapítható, hogy a hazai munkaerőpiac változatlan jellemzőjeként egyszerre van jelen az alacsony és javuló munkanélküliségi ráta, illetve az alacsony szintű foglalkoztatottság. A munkanélküliségi ráta 2003 végére 5,1%-ra csökkent, ugyanakkor a területi különbségek a régiók, megyék, kistérségek és településkategóriák szintjén egyaránt növekedtek. Északkelet-Magyarországon és a Dél-Dunántúlon a kistérségek jelentős részében tovább nőtt a munkanélküliek aránya, egyes déli és északi határmenti térségekben kettő-négyszerese (10,3-21,5%) az országos átlagnak. A szociális intézményrendszeren belül erőteljes volt a tartós bentlakásos intézményi helyek iránti igény növekedése, amivel a férőhelyek számának gyarapodása nem tudott lépést tartani. A kilencvenes években fejlődésnek indult új szolgáltatások, a falugondnoki hálózat és a szociális földprogram, mind az érintett települések, mind pedig az érintett személyek és családok számát tekintve erőteljesen fejlődtek. Az infrastruktúrával való ellátottság 2002-ig jelentős mértékű fejlődésen ment keresztül, különösen a távközlés, az egészséges ivóvízellátás, valamint a földgáz hálózati rendszer terén, amelyek gyakorlatilag az egész ország területén kiépültek. Megteremtődött a villamosenergiaellátás hálózati rendszerének összekapcsolása a nyugat-európai rendszerekkel. Az 1998-2002 közötti időszakban egyedül a közlekedési hálózat fejlesztése maradt el a kívánalmaktól, a közút- és vasúthálózat fejlesztésében meglévő évtizedes elmaradások továbbra is megmaradtak, amelynek következtében a térségi elérhetőségben az ország nagy részén nem történt érdemi javulás. Határozott javulás érzékelhető regionális és települési szinten a települési gázellátottság és csatornázottság terén a szennyvízkezelés kivételével az ország minden térségében. Például jelentős fejlődés ment végbe a mobilkommunikáció általánossá válásával és teljesen új elemként van kiépülőben egy decentralizált informatikai hálózat, amelyhez való hozzáférés kiegyenlítettebbé vált. Magyarországon környezeti szempontból leginkább terheltek a nagyvárosi központokkal és jelentős agglomerációval rendelkező térségek, ahol a közlekedési légszennyezés jelentős és a területhasználat intenzív. Még mindig problémásak a volt nehézipari, kitermelő-ipari és energetikai termelőkörzetek, amelyek hosszú ideig jelentős szennyezés-felhalmozók voltak (a Közép-dunántúli ipari tengely, a Dunántúl dunamenti területei, valamint a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei iparvidék térségei). A környezet állapota az elmúlt években érezhetően javult, egyrészt az államilag is támogatott környezetvédelmi intézkedéseknek és az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően, másrészt a szigorodó környezeti követelményrendszer, a tisztább termelési technológiák és rendszerek elterjedésének következményeként. A jól kiépített környezetvédelmi infrastruktúrával rendelkező kistérségek nagyvárosainkhoz, illetve a fejlődési tengelyekhez kapcsolódnak. Az infrastrukturális elmaradottság a keleti országrészben (az Alföld déli és Duna-Tisza közi területein, a Nyírségben, Hajdú-Bihar déli részén, valamint Borsod-Abaúj- Zemplén megyében) jelentősebb. A területi egyenlőtlenségek mérséklése érdekében a kormányzat jelentős anyagi forrásokat fordított a területegységek (régiók, megyék, kistérségek) és települések (városok, községek) között meglévő társadalmi, gazdasági, infrastrukturális ellátottságbeli és környezeti állapotban
meglévő egyenlőtlenségek csökkentésére. A területi egyenlőtlenségek mérséklésére szánt forrásokat a területfejlesztési politika közvetlen, a területi egyenlőtlenségek mérséklését célzó és az ágazati minisztériumok kezelésében lévő egyes, elsősorban a szakpolitikák céljait megvalósító, de a területi különbségek alakulására is ható források együttesen jelentették. E pénzügyi eszközök együttes, összehangolt és hatékony módon történő felhasználása és hosszú távon kifejtett hatásai teremthetik meg a felzárkózás esélyét. A területfejlesztési célok megvalósítását közvetlenül szolgáló pénzügyi eszközöknek 1 a Területfejlesztési Célelőirányzat (TFC) és a Területi Kiegyenlítést szolgáló támogatás (TEKI) tekinthetők. A területi társadalmi-gazdasági különbségek mérséklését a területfejlesztési politika horizontális jellegénél fogva azonban nemcsak a területfejlesztési célú célelőirányzatok, hanem más ágazatok kezelésben lévő források felhasználása is elősegíti. Az 1990-98 között megítélt támogatásokon belüli részarányához képest alapvető változás nem történt, mivel a területfejlesztési célú támogatások továbbra is elenyésző (10%-os) hányadot képviselnek. A területfejlesztési politika felzárkóztatási céljával összhangban az ország leghátrányosabb helyzetű Észak-magyarországi, Észak-alföldi és Dél-dunántúli kistérségeibe jutott az összes területfejlesztési célú és hatású támogatás döntő többsége. Egy főre jutó összes támogatás 1999-2002 Jelmagyarázat Országos átlag=100 130-170 101-130 100 75-99 29-75 A támogatások területi eloszlását ugyanakkor az eddigieken túlmenően a pályázó település településhálózatban betöltött szerepe is befolyásolta, a támogatás nagysága a települések népességének növekedésével folyamatosan csökkent. A legmagasabb egy főre jutó támogatást a kistelepülések, a legkevesebb állami támogatást pedig a főváros kapta, így a legmagasabb egy főre jutó támogatás a kistelepülésekre jutott, ami a társadalmi-gazdasági különbségek mérséklése irányába hatott. 1 Az OTK elfogadása 1998-ban történt a 35/1998. (III. 20.) Ogy. határozattal, amelyre vonatkozóan a pénzügyi eszközök felhasználásának első éve 1999 volt.
Egy főre jutó összes támogatás népességkategóriák szerinti megoszlása 1999-2002 90000 Forint 80000 70000 60000 50000 40000 vízc turc tfc teki kkv kac gfc címzett cél céde 30000 20000 10000 0 0-499 500-999 1000-1999 2000-4999 5000-9999 10000-49999 50000-99999 100000- Budapest Népességkategóriák A támogatások céljait tekintve a legtöbb állami forrást szennyvíz, illetve egyéb műszaki infrastruktúra-fejlesztésre fordították, de jelentős támogatási összeget kaptak még a humán infrastrukturális projektek is. Ezzel szemben a gazdasági, turizmusfejlesztési, KKV fejlesztési és környezetvédelmi támogatások nagyságrendekkel kisebb volumenűek. Egy főre jutó támogatások aránya főbb célterületenként Jelmagyarázat Szennyvíz Műszaki infrastruktúra Humán infrastruktúra Agrárberuházások Környezetvédelem Gazdasági versenyképesség Hulladék Kkv fejlesztés Turizmus
A GFC-t és a KKV-t leszámítva mindegyik támogatást nagyobb arányban nyújtották a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett településeknek, mint amekkora a kedvezményezett településeken, kistérségekben élő népesség aránya. Támogatások és népesség megoszlása területfejlesztési kedvezményezettség alapján 1999-2002 tfc céde céltám vízc turc címzett kac népesség gfc kkv 0 20 40 60 80 100% nem kedvezményezett kedvezményezett Az 1999-2002 között megítélt összesen 773 milliárd Ft állami támogatás együttesen az azonos időszak összes hazai beruházásának tizedét sem teszi ki, melyből az következik, hogy az ország társadalmi-gazdasági helyzetének alakulását a legtöbb fejlesztési területen nem az állami támogatások, hanem a piaci folyamatok irányítják. A támogatások ugyanakkor jelentős befolyásoló erővel bírhatnak a piaci folyamatok irányára, bizonyos tématerületeken (pl. befektetés-ösztönzés vagy informatika), ahol szükséges a piaci folyamatok differenciáló hatásait mérséklő fejlesztések támogatása a felzárkóztatás érdekében. Az állami támogatások összehangolása terén eddig elért kedvező változások ellenére továbbra is jelentősek az egyes ágazati célelőirányzatok céljai közötti átfedések, továbbá a leghátrányosabb helyzetű térségek kedvezményezettsége nem mindig a kellő jelentőséggel jut érvényre. A területfejlesztési politika 1998-2002 között az elmaradott területekre összpontosította forrásainak döntő többségét. Ezzel a gazdasági teljesítmény piaci alapú területi egyenlőtlenségeit csökkenteni nem tudta, csupán mérsékelte annak kedvezőtlen hatásait és megakadályozta újabb térségi válsághelyzetek kialakulását. Különösen a foglalkoztatási támogatások esetén mutatható ki jelentős hatás, ami azt jelenti, hogy - ha csak rövidtávon is - de jelentős szerepet tud betölteni az állam a foglalkoztatási feszültségek mérséklésében. Az ország minden térségében megjelölhetőek azok a helyi vagy központi eszközökkel javítható adottságok, amelyek megteremthetik az esélyt a gazdasági és társadalmi elmozdulásra annak ellenére, hogy egyes periférikus helyzetű térségekben koncentráltan jelentkeznek a társadalmi-gazdasági stagnálás jegyei. Ennek bázisát a gazdasági növekedés teremtette többletforrások, a koordinált és fenntartható növekedést biztosító, ugyanakkor a
térségi felzárkózás irányába ható közvetlen (állami fejlesztéseken keresztüli) és közvetett (regionálisan differenciált szabályozási, támogatási eszközökkel orientált) felhasználása adhatja. A területi különbségek mérséklését erősítő belső többletforrásokat az EU strukturális támogatásai is bővítik. 1.1. A régiók és a megyék közötti egyenlőtlenségek alakulása Az egy főre jutó GDP-ben kifejezett gazdasági teljesítőképesség területi egyenlőtlenségei 1998-tól 2000-ig gyorsan növekedtek, majd 2001-ben némi csökkenés következett be, ami mögött a legfejlettebb (Fejér, Pest, Győr-Moson-Sopron és Vas) megyék ipari teljesítményének csökkenése áll. 2002-ben újra jelentősen megnövekedtek a területi gazdasági különbségek. Az átmenetinek tekinthető fejlettségi elmozdulások ellenére is egyértelműen megerősödni látszik a kelet-nyugat és a centrum-periféria megosztottság. A nyugat-kelet fejlettségi megosztottságot bizonyítja, hogy 1998-2002 között Pest megye és Budapest után Komárom megyét jellemezte a legnagyobb fejlődés, valamint az egy főre jutó GDP-t tekintve is növekedést szinte csak dunántúli megyék (Somogy, Veszprém, Zala, Győr-Moson-Sopron) mutattak. Az északkeleti, keleti országrészből is a Budapesthez közelebbi Heves megye tudott számottevően fejlődni. A termelésüket térben áthelyező nagyvállalatok jelentős hatással voltak a bruttó hozzáadottérték egyenlőtlenségeire, ami regionálisan (főleg a Közép- és Nyugat-dunántúli régió) és megyei szinten (Fejér és Vas megye) az átlagosnál kisebb mértékű bővülésén is tükröződik. Jelentős veszteséget szenvedett el a bruttó hozzáadott-érték termelést tekintve a székesfehérvári, szentgotthárdi kistérség, míg a Tiszaújvárosi, Szegedi és Dunaújvárosi kistérség gazdasága a stagnálás jeleit mutatta. Ezzel ellentétben jelentős bővülést ért el a Budaörsi, Debreceni, Egri, Kecskeméti, Komáromi, Pécsi, Ráckevei, Szombathelyi és Tabi kistérség gazdasága. A gazdasági teljesítőképesség területi folyamataival ellentétes irányban, minden térségi szinten, de kiváltképp a kistérségi szinten csökkentek a vállalkozási aktivitás térségi egyenlőtlenségei. Regionális szinten jelentős közeledés figyelhető meg, amennyiben az Észak-alföldi és Észak-magyarországi régiót tekintjük. Ehhez hasonló növekedés figyelhető meg a fejlettnek tekinthető Közép-Dunántúlon, ami a gazdasági fejlődéssel párhuzamosan egyre több szolgáltató vagy beszállító kisvállalkozás létrejöttét valószínűsíti. A vállalkozási aktivitás átlagon felül növekedett Pest megyében a budapesti agglomeráció egyes (pl. Budaörsi, Dunakeszi, Gyáli, Gödöllői, Pilisvörösvári) kistérségeiben, valamint Heves és Hajdú-Bihar megyékben. Kistérségi szinten az átlagosnál kevésbé bővült a vállalkozások száma az egyes nagyvárosi (Miskolci, Pécsi, Szegedi, Szolnoki) kistérségekben. A befizetett helyi adók egyenlőtlenségei regionális és megyei szinten is növekedtek. Különösen - az adott időszakban és folyó áron számítva több mint duplájára - növekedett Budapesten a befizetett helyi adók összege, de hasonlóan dinamikus ütemben bővült Pest Győr-Moson-Sopron, Zala és Fejér megyékben is. Mindenképpen megjegyzendő azonban, hogy egy-egy nagyvállalat letelepedése és működése (főleg a befizetett helyi adókon keresztül) jelentős társadalmi-gazdasági fejlődést indíthat el az adott térségben, de a nagyvállalat elsősorban a világpiac szereplőjeként működik, ami a piaci körülmények
megváltozására adott reakciója miatt érzékennyé teheti az adott (például a Sárbogárdi, Szentgotthárdi, Dunaújvárosi, Tiszavasvári, Bélapátfalvai) térség gazdaságát. A nagyvállalati döntések következményei a helyi adók csökkenését - rosszabb esetben ipari válságtérségek kialakulását - eredményezhetik, ami a települési fejlesztési források csökkenését is maga után vonja. A területi gazdasági különbségek alapvető módon befolyásolják a társadalmi folyamatokat, amelyek legfontosabb jellemzője a munkanélküliség. A munkanélküliségi ráta egyenlőtlenségei regionális és megyei szinten 2000-ig növekedtek, majd 2001-2002-ben stagnáltak. Az 1998-2002 között az országos szinten csökkenő munkanélküliség nem egyformán érintette a régiókat, mivel legjobban a Közép-magyarországi és a Közép-dunántúli régióban, míg legkevésbé az Észak-magyarországi és a Dél-dunántúli régióban változott a mértéke. Leginkább a fővárosi és legkevésbé a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei munkanélküliség csökkent, ami Budapest esetében a munkanélküliek számának megfeleződését, míg Borsod- Abaúj-Zemplén megyében számuk változatlanságát jelentette. Kistérségi szinten tovább erősödtek - közel duplájára nőttek - a munkanélküliség területi egyenlőtlenségei. Kiemelkedik az Abaúj-Hegyközi, Szerencsi, Encsi, Sellyei és Szigetvári kistérség, ahol nagymértékben emelkedett a munkanélküliek száma. Kedvező irányba mozdult a munkanélküliség szintje a főváros, a Nagykátai, Ceglédi, Tatabányai és Tatai kistérségben. Az adóköteles jövedelmeket regionális szinten tekintve továbbra is elkülönülnek egymástól a főváros, a Nyugat- és Közép-Dunántúli régió, illetve a többi régió alkotta csoportok. Az egyenlőtlenségek stagnálása jelzi, hogy 1998-2002 között e téren nem történt igazán jelentős elmozdulás a régiók között és megyei szinten sem változtak jelentős mértékben a jövedelem különbségek. A fővárosi átlagjövedelem továbbra is 30%-kal haladja meg a legfejlettebb vidéki (Fejér, Győr-Sopron Moson és Vas) megyék átlagjövedelmét. A megyék közötti különbségek azonban folyamatosan növekedtek 1998-2002 között és egyedül Komárom-Esztergom megye átlagjövedelme közeledett érdemben a fenti fejlett megyék szintjéhez, de elkezdődött Zala megye felzárkózása is. A megyék többségében nem változott érdemben az átlagjövedelem relatív szintje, kivéve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét, ahol az átlagjövedelem jóval alatta marad a vidéki megyék szintjének. Kistérségi szinten a jövedelemkülönbségek határozott kiegyenlítődést mutatnak, amit elsősorban az Északkelet-magyarországi határmenti kistérségeknek a Budapest tágabb vonzáskörzetébe tartozó Pest, Fejér, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun és Nógrád megyei kistérségeknél gyorsabb ütemben emelkedő jövedelemszintje okoz. Azonban, amíg a főváros környéki kistérségek esetében a fejlett térségek szintjére való felzárkózás történik, addig az Északkelet-magyarországi kistérségekben a megnövekedett átlagjövedelem továbbra is a legkisebbek közé tartozik az országban. 1.2. A települések népességszám szerinti kategóriái közötti egyenlőtlenségek alakulása A települések között meglévő társadalmi-gazdasági különbségek ma is meghatározó elemei az országban meglévő fejlettségbeli különbségeknek. Különösen jelentősek és tartósak a városok a községek közötti egyenlőtlenségek a gazdasági teljesítményre utaló bruttó hozzáadottértéket tekintve. A településhálózat szintjei között növekedtek a munkanélküliség ráta egyenlőtlenségei, amit a nagyobb népességű települések javuló és a többségben lévő kisebb népességű települések stagnáló vagy romló munkanélkülisége hozott létre.
A vállalkozási aktivitás egyenlőtlenségei markánsan csökkentek 1998-2002 között, ahogy a vállalkozások létrejötte az egyre kisebb népességű településeken is gyakoribbá vált, de továbbra is egyértelműen a városok vannak kedvezőbb pozícióban. A működő jogi személyiségű vállalkozások 4/5-e a 10 ezer főnél népesebb településeken található, melyben természetesen megjelenik Budapest döntő súlya is. A településhálózat szintjein keresztül egyre kisebb lakosságszámú főleg a 20.000 főnél kisebb lakosságszámmal bíró településekben jelennek meg a vállalkozások, amelyek a helyi gazdaság megújulásának kiútját jelenthetik; még akkor is, ha jórészük a kedvezőbb adózási feltételek vagy a vállalkozás indításához, mint feltételhez kötött állami támogatások miatt jött létre. Akárcsak a vállalkozói aktivitásnál, a helyi adók esetében is kismértékű kiegyenlítődés tapasztalható. A helyi adók döntő többsége a 10 ezer fő fölötti településeken képződik, az 50 ezer fő feletti városaink hasonló mértékű egy főre eső helyi adóval rendelkeznek, mint a főváros. E kedvező változás főleg a minimálbér és részben a közalkalmazotti fizetések emelésével hozható kapcsolatba. A kedvezőtlen demográfiai folyamatok, a népességszám csökkenése eltérő mértékben érintette a településeket. 1998-2002 között a természetes fogyás a fővárosban, valamint a 2000 főnél kisebb községekben nagyobb volt az országos átlagnál. A migrációs folyamatokra a kilencvenes évek közepétől a Budapestről és a nagyvárosokból történő elvándorlás, valamint a községek, elsősorban az agglomerációhoz tartozó községek népességének növekedése volt jellemző. 2000-2002 között ezek a tendenciák mérséklődtek, folytatódott viszont az apró és törpefalvak népességvesztése. 1998-2003 között országosan csökkent ugyan a munkanélküliségi ráta, ugyanakkor a településkategóriák között tovább nőttek a már korábban is jelentős különbségek. Az egyre kisebb települési lakosságszám egyre nagyobb munkanélküliségi rátával párosul. Országosan mintegy 1200 településen az országos átlagtól eltérően nőtt a munkanélküliség ráta, ami különösen az 500 főnél is kisebb községeket érintette. Ebben a népesség-kategóriában a ráta 2003-ban már kétszerese volt az országosnak és hétszerese (!) a fővárosinak. A jövedelmi viszonyokat illetően 1998-2002 között kismértékű kiegyenlítődés ment végbe a településkategóriák között, ugyanis a kisebb településeken valamelyest nagyobb volt az átlagos jövedelmek növekedése. A közeledés ellenére az ötszáz főnél kisebb településeken az átlagos jövedelmek 2002-ben így is csak a kétharmadát jelentették az országos átlagnak és valamivel több, mint harmadát a fővárosi értéknek. A települési komfort szempontjából az összes település majdnem fele főleg a kisvárosok, nagyközségek az alacsony települési komfortú kategóriába tartozik és különösen az 5-10 ezer fő lakosságszámú települések vannak a legrosszabb helyzetben. Az alacsony komfortszint összetevői a nem megfelelő lakáskörülmények, lakókörnyezet, illetve a közszolgáltatásokhoz való nehéz hozzáférés. Hasonlóan jelentős az alacsony települési komfortú települések aránya az 500 főnél kisebb aprófalvak esetében, amit elsősorban az infrastrukturális elmaradottság (szennyvízcsatornahálózat, gázhálózatba való bekötöttség) és a közszolgáltatások rossz elérhetősége okoz. Az infrastrukturális ellátottságban jelentkező települési különbségek egyik legmarkánsabb tényezője a csatornázottság. Országosan minden települési kategóriában növekedett a csatornahálózatba bekötött lakások aránya, azonban a települési egyenlőtlenségek (a csatornaberuházások viszonylag nagy költsége miatt) továbbra is fennmaradtak. A 10 ezer fő
feletti települések lakásállományának háromnegyede volt a vizsgált időszakban csatornahálózatba kötve. A községek csatornázottsági jellemzői jóval dinamikusabban növekedtek, mint a városoké. Kiemelendő, hogy a 100 ezer fő feletti nagyvárosaink csatornázottsága rosszabb, mint az 50-100 ezer fő népességszám közé eső városainké (a legrosszabb helyzetben az alföldi nagyvárosok vannak). 1.3. Fejlett és elmaradott térségek közötti egyenlőtlenségek alakulása A gazdaság kistérségi szintű egyenlőtlenségei a régiókon belüli fejlettségi különbségek kiegyenlítődését és a nagytérségek közötti fejlettségbeli különbségek elmélyülését eredményezték. A kistérségi gazdasági fejlettséget jellemző egy főre jutó bruttó hozzáadott értékében mutatkozó egyenlőtlenségek 1998-2002 között nem sokat változtak, ami a fejlett és kevésbé fejlett térségek közötti különbségek tartóssá válását jelenti. Jelentősen növekedtek a munkanélküliségi ráta kistérségi egyenlőtlenségei, ami a fejlettebb kistérségek helyzetének relatív javulásának és a fejletlenebb kistérségek romló helyzetének eredőjeként alakult ki. 35,0 A kistérségek közötti területi egyenlőtlenségek alakulása 1998-2002 között 30,0 25,0 Hoover-index 20,0 15,0 10,0 5,0 0,0 1998 1999 2000 2001 2002 (év) Bruttó hozzáadott-érték (eft/fő) vállalkozási aktivitás Helyi adó (Eft/fő) Munkanélküliségi ráta (%) Egy főre jutó adóköteles jövedelem A fejlett és elmaradott térségek közötti különbségek meghatározása a gazdasági és társadalmi térszerkezet leírásával lehetséges, amiben jellegzetes térségtípusok elhatárolása válik lehetővé egyrészt az 1998-2002 közötti soktényezős társadalmi és gazdasági fejlődés mértéke, másrészt a 2002-ben fennálló fejlettségi állapot alapján összetett többváltozós matematikai-statisztikai módszerekkel. Az 1998-2002 között az átlag felett fejlődő, (de már korábban is fejlett kistérségek) egyetlen kivétellel Budapest tágabb környezetében találhatóak. A Nyugat-Dunántúlon és Közép- Dunántúlon a fejlett kistérségek többségét stagnálás, míg a közepesen fejletteket (Csornai, Téti, Pannonhalmai, Oroszlányi, Zirci, Zalaszentgróti, Vasvári, Sümegi, Őriszentpéteri, Lenti, Abai kistérség) gyors növekedés jellemzi, amely az északnyugati országrész belső kiegyenlítődését eredményezi. A középmezőnyből történő felzárkózási dinamika jellemzi a
fővároshoz keletről kapcsolódó térségcsoportot (Nagykátai, Hatvani, Jászberényi, Pásztói kistérségek) is. A legfejletlenebb kistérségek kevesebb, mint fele kezdett el felzárkózni, miközben a legfejletlenebb térségek többségének fejlődési üteme messze átlag alatti, esetenként abszolút értelemben is visszaeső, ami további leszakadásukhoz vezet. E térségek az északkeleti országrészben és különösen a Dél- Dunántúlon koncentrálódnak. A Dél-Dunántúl fejlődésbeli lemaradásának eredményeként a Dunántúl déli részén markánsabb fejlettségi törésvonal alakult ki, amely e régiót elválasztja a Dunántúl fejlettebb térségeitől. Észak-Magyarországon a dinamizálódó Heves megyében, Nógrád megye nyugati térségében és a szerkezeti válsággal küzdő Bátonyterenyétől Ózdig terjedő ipari térségek között mélyülnek a különbségek. A gazdasági térszerkezet alakulása 1998-2002 Jelmagyarázat gazdasági térségtípusok: leszakadó fejletlen, felzárkózó közepesen fejlett, stagnáló közepesen fejlett, felzárkózó fejlet t, stagnáló dinamikusan fejlődő A nyugati határmenti térségek megőrizték fejlettségi pozíciójukat. Az 1998-ban még mérsékeltebb fejlettségű, dunamenti urbanizációs tengely - kiegészülve Komárom-Esztergom megye déli kistérségeivel - az ország legdinamikusabban fejlődő területe lett. A fejletlen határmenti perifériák elmaradottsága a 1998-2002 között változatlan maradt. A délnyugati, valamint a keleti, északkeleti országhatár menti térségek annak ellenére, hogy több tényező (pl. bruttó hozzáadott-érték, vállalkozói aktivitás) tekintetében megkezdték a felzárkózást, nem voltak képesek érdemben javítani fejlettségi helyzetükön. A Horvátországgal szomszédos határmenti területek azonban egyre inkább a leszakadó térségekhez sorolhatók. A telepítő tényezők és gazdasági nyitottság ill. hatékonyság szempontjából versenyképes térségek Budapest szűkebb és tágabb agglomerációjában és a Dunántúl északi peremén elhelyezkedő a Bécs-Budapest közötti közlekedési folyosó mentén, valamint az öt vidéki nagyváros és néhány megyeszékhely kistérségében koncentrálódnak, miközben a versenyképtelen térségek jellemzője a keleti, északi vagy déli országhatár menti fekvés és a közlekedési szempontból belső periférián való elhelyezkedés.
A területi társadalmi folyamatok sajátossága, hogy a változások csak hosszabb időtávon mérhetők, ezért az 1998-2002 közötti időszak rövidsége miatt nem állapítható meg számottevő változás a társadalmi viszonyok alakulásában. A térszerkezetet alakító tényezők közül mindössze a munkanélküliség és a jövedelmi helyzet esetében beszélhetünk rövidtávon is mérhető változásokról. A társadalmi térszerkezet legfontosabb jellemzője, hogy folytatódott a legrosszabb helyzetű térségek leszakadása (különösen az Abaúj-Hegyközi, Szikszói, Sellyei, Csengeri, Derecske-Létavértesi, Nyírbátori, Edelényi kistérségek). Ezzel páthuzamosan 2002- ben ugyanaz a 11 kistérség állt a fejlettségi rangsor élén (Budapest, Székesfehérvári, Veszprémi, Szentendrei, Győri, Pécsi, Egri, Debreceni, Budaörsi, Szegedi, Balatonfüredi), mint négy évvel korábban. A társadalmi térszerkezet rövid távú (1998-2002) változása Jelmagyarázat relatív státusz javul ó/magas stagnáló/magas romló/magas javuló/közepes stagnáló/közepes romló/közepes javuló/alacsony stagnáló/alacsony roml ó/al acsony A társadalmi fejlettség szempontjából magas társadalmi státuszú kistérségek 2/3-a Közép- Magyarországon és a Dunántúl középső, illetve nyugati régiójában található, míg az alacsony státuszúak ugyanilyen arányban koncentrálódnak az Észak-Alföldön és Észak- Magyarországon, a Balassagyarmat-Békéscsaba vonaltól keletre. Budapest agglomerációjában és a közép-dunántúli régióban találhatók azok a magas társadalmi státuszú kistérségek, melyek helyzete az átlagnál jobban javult. A többi régióban döntően megyeszékhelyek kerültek a javuló/magas státuszú kategóriába. Ezekben a térségekben mindenekelőtt a munkanélküliség, a jövedelmi-vagyoni helyzet alakult különösen kedvezően a négy év során. A társadalmi mutatók továbbra is az 1998-2002 közötti időszakban stagnáló, magas státuszú kistérségek csoportjában a legkedvezőbbek. Ezek egyharmada egy régióban (Nyugat- Dunántúl) találhatók, a többi térségben elsősorban nagyobb városok, megyeszékhelyek kistérségei tartoznak ebbe a körbe. Kirajzolódnak továbbá a főbb közlekedési folyosók. Jellemzőjük, hogy már 1998-ban is a legkedvezőbb helyzetben voltak, és csak ehhez képest nem javult státuszuk az átlagnál nagyobb mértékben.
A magas társadalmi státuszú térségek csoportján belül alig 10% esetében beszélhetünk az átlagoshoz képest társadalmi státuszromlásról a vizsgált időszakban. Ide olyan kistérségek tartoznak (pl. Győri, Balaton környékiek, Nyíregyházai), ahol a korábbi dinamikus emelkedéshez képest történt szerény lemaradás. A közepes (átlagos) társadalmi státuszú kistérségek a Dél-Alföldön, Duna-Tisza közén alkotják a legnagyobb összefüggő területet. Az alacsony társadalmi státuszú kistérségeket stagnálás vagy visszaesés jellemezte 1998 és 2002 között. A néhány javuló/alacsony státuszú térség Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod- Abaúj-Zemplén megyékben koncentrálódik. Társadalmi státuszuk emelkedése döntően a jövedelmi-vagyoni mutatók és a települési komfort átlagon felüli javulásából ered. Az alacsony státuszú kategóriában tovább romló helyzetű kistérségek a keleti, északi vagy déli országhatár mentén vagy a megyehatárok alkotta belső perifériákon találhatók, összefüggő területet alkotva a Csereháton, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék találkozásánál vagy a Dél-Dunántúlon.