A MAGYAR SZENT KORONA ÉS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK

Tóth Endre A MAGYAR SZENT KORONA ÉS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK

Tóth Endre A MAGYAR SZENT KORONA ÉS A KORONÁZÁSI JELVÉNYEK OrszágHÁZ KÖNYVKIADÓ budapest 2018

Nemzet Főtere Kézikönyvek Sorozatszerkesztő Bellavics István, Pelyach István A szöveget írta Tóth Endre Szerkesztette Bertók Krisztina, Kerekes Margit, Tóth Csaba Szakmai lektor Veszprémy László In memoriam László Gyula Kőhalom, 1910. március 14. Nagyvárad, 1998. június 17. Fotó Áment Gellért, Bencze-Kovács György, Gedai Csaba, Képessy Bence, Lencz Csaba, Mervai Márk, Nadja Frey, Rosta József, Stefan Rebsamen, Szelényi Károly, Wachsler Tamás Képszerkesztő Csengel-Plank Ibolya További közreműködő Heincz Orsolya, Kucséber Ervin, Németh Csaba Az illusztrációkat összeállította és tervezte Tóth Endre Az illusztrációkat rajzolta Derdák Ferenc, Kiss E. Csaba, Nagy Éva, Vári Ágnes Szöveggondozó Németh Zsófia Tipográfus Környei Anikó Korrektor Macskássy Zsuzsa Retus Bencze-Kovács György A borítón a Szent Korona látható Szerző, 2018 Országgyűlés Hivatala, 2018 Minden jog fenntartva. Bármilyen másoláshoz, sokszorosításhoz, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tároláshoz a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. A kiadásért felel Such György A könyv az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága szakmai programjai keretében készült. Igazgató Bellavics István Az Igazgatóság könyvprogramjának koordinátora Németh Csaba

Tartalom Előszó 9 Bevezetés és kutatástörténet 15 jegyzetek 28 A magyar királyság megalapítása és a koronázások 31 Szent István királlyá avatása 40 Az időpont 41 A koronázás helye 45 A koronázási ordó az Árpádok idején 46 A magyar királyok koronázása 1527 előtt 52 Különleges koronázások 60 jegyzetek 66 A királynék koronái 73 jegyzetek 85 A Szent Korona és a felségjelvények sorsa 87 jegyzetek 108 A Szent Korona 111 A görög korona 111 A Szent Korona keresztpántja 133 Az apostolképek elrendezése a keresztpánton 134 A keresztpánt és a zománclemezek keretezése 150 Az apostolképek ikonográfiájáról 153 A Pantokrátor-lemez 156 A Pantokrátor-kép és az apostolképek 160 Másolhatta-e a keresztpánt Pantokrátor-képének készítője a görög lemezt? 161 Ciprusfák a Pantokrátor két oldalán 163 Az apostollemezek feliratai 172 Az apostolképek zománclemezeinek keltezése és készítési helye 183 A Szent Korona összeállítása és a koronázási jelvények kiválasztása 184 A korona keresztje 199 jegyzetek 202 A jogar 217 A magyar jogar kutatástörténete 217 A jogar a pecséteken és az érméken 221 A kristálygömb 222 A filigrán és az ötvöstechnika 222 A Salamon-csomó 223 A gömbös láncfüggők 227 A jogar formai rokonsága 229 jegyzetek 236 Az országalma 241 Kutatástörténet 241 Az országalma-felségjelvény kialakulása 244 A kettős kereszt eredete 246 A magyar címer kettős keresztje 247 Kettős keresztes országalma 256 jegyzetek 264 Tartalom 7

A koronázási kard 271 jegyzetek 277 Tartalom A koronázási palást 279 Az ábrázolások és a szövegek 282 1. mandorla 283 2. mandorla 285 A B sáv 285 3. mandorla 286 C D sáv 286 4. mandorla 293 E F körgyűrű 293 G H körgyűrű 297 5. téglalap alapú képmező 305 6. mandorla 305 A feliratok és betűtípusaik 306 A miseruha kompozíciója 307 jegyzetek 324 A koronázási jelvények leírása 331 A Szent Korona 331 A corona graeca 331 A keresztpánt (corona latina) 346 A jogar 359 Az országalma 365 A kard 367 A koronázási palást 367 A palást ábrázolásai és feliratai 368 jegyzetek 381 Függelék 383 Bibliográfia és rövidítésjegyzék 385 A monográfia képmellékleteinek magyarázata és adatai 414 Személy- és helynévmutató 424 1 Glossar, Steininschriften. 2 Pauler 1892, II. 38 39. 3 Mollay 1975; Katona 1979, 59 82. Előszó Kevés olyan emlékünk maradt a múltból, amely Árpád-házi királyokhoz köthető. Palotáik csekély maradványai vészelték át a századokat, és ritka véletlen, ha sírjuk érintetlen maradt. Aba Sámuelnek és Salamonnak a temetéshelye is bizonytalan, bár éppen az utóbbi királyunk az, akinek legalább a sírköve megmaradt (ma Isztrián, a pulai régészeti múzeumban található, felirata: His requiescit illustrissimus Salomon rex Pannoniorum 1 ). Alig maradt olyan emlékünk, amelyik személy szerint egy-egy királyunkhoz lenne kapcsolható. A gyakran kiemelkedő művészeti értékű tárgyak egy része külföldre került, de így legalább elkerülték a pusztulást. A honfoglalás kori aranyveretes, fejedelmi szablyát talán Taksony fejedelemé volt már Salamon király életében elajándékozták: ma a bécsi Burg kincstárában Nagy Károly-kard felirattal látható. Szent István kétélű kardja valószínűleg a 13. század végén került Prágába. III. András miniatűr képekkel, gyöngyökkel és kövekkel díszített házioltára ma a berni múzeum kincse. [1. kép] Az Árpád-ház drágaságaiból, kincstárából a koronázási jelvények kivételével, amelyeket különleges helyzetük miatt elkülönítve őriztek, itthon semmi nem maradt meg. A jelvények már ezért is megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. A Szent Korona, vele a jogar, az országalma és a palást nemzeti ereklyék: történelmünk régi századainak fennmaradt tanúi. Méltán jelképezik az ezeréves magyar államiságot. A számtalan kalandot, veszélyt, romlást megélt, de a pusztulást mégis elkerülő Szent Korona mintegy az ország sorsát jelképezi akkor is, ha eredete és készítése körül sok a bizonytalanság. Ebben a könyvben arra keresem a választ, vajon mi az oka e sok rejtélynek, és van-e lehetőség megoldást találni, jól tudva persze, hogy régmúltunk homályos pontjaira adatok híján, talán sohasem kapunk választ. A koronázási jelvények sorsa különösen vészterhes volt. Nemegyszer az eltűnés, a megsemmisülés közelébe jutottak. II. András 1204-ben csak háborús fenyegetéssel tudta a koronát VI. Lipót osztrák hercegtől visszaszerezni. 2 I. (Wittelsbach) Ottó 1301-ben a Duna mellett, az országúton elvesztette, és csak másnap találták meg. 1440 ben Kottaner Ilona, a királyné udvarhölgye a trónörökös számára rabolta el a visegrádi várból. 3 Amikor Erzsébet anyakirályné a trónörökös V. Lászlóval és a Szent Koronával együtt elhagyta az országot, és Komáromnál a befagyott Dunán keltek át, az udvarhölgyek szekere alatt beszakadt a Duna jege. A koronát Mátyás királynak csak magas váltságdíj (60 ezer arany) ellenében sikerült 1463-ban III. Frigyes császártól visszakapni. 1529-ben a drágaköveket kedvelő és gyűjtő Szulejmán szultán Perényi Péter koronaőrrel együtt a kezébe került koronát talán csak 8 9

1 András király szétnyitható házioltára. A jobb oldali lap felső sarkában ábrázolták az Árpád-házi szenteket

Előszó azért adta vissza, mert a köveit nem találta elég értékesnek. Valószínűleg a 17. században, az egyik koronázás után egy véletlen baleset során, kis híján teljesen összetört. 4 A szabadságharc bukása után, 1849-ben orsovai elrejtését, elásását a Szent Korona éppúgy túlélte, mint a második világháború végi nagy utazását Mattseetől Frankfurton keresztül az egyesült államokbeli Fort Knoxig, majd a hetvenes években vissza Magyarországra. 5 A Szent Korona évszázados története alapjában különbözik azoknak a koronáknak a történetétől, amelyek ma kiállításokon láthatók, amelyeket bankban, páncélszekrényben őriznek, vagy hajdanán minden koronázás alkalmával átalakítottak. A korona a 13. század legelejétől sajátos, csak Magyarországra jellemző szimbolikus jelentést kapott: 6 ennek során nemcsak egy virtuális korona jelképezte a királyságot, mint más országokban, 7 hanem egy és ugyanaz a valódi, létező tárgy, amit az első király, Szent István koronájának tartottak. Jelentősége különösen az Árpád-ház kihalása után (1301) nőtt meg, amikortól a korabeli gondolkodás a királyi hatalom gyakorlásának érvényességét a Szent Koronával történt koronázástól tette függővé. Ezért kellett I. (Anjou) Károlyt háromszor megkoronázni, mert csak harmadszorra sikerült a Szent Koronával (korábban ugyanis az nem volt a birtokában). A koronázási jelvényeket gondosan őrizték és elzárva tartották, 8 két koronaőr és katonai egység őrizte. 9 A 17. század első felétől 1944-ig fennmaradtak a jegyzőkönyvek, amelyek a koronaláda nyitásáról és zárásáról tanúskodnak. 10 A jelvényeket szinte kizárólag csak a király, illetve a királyné koronázása alkalmával és rendkívüli esetekben (menekítéskor) vették elő a vasládából. Nem meglepő, ha a Szent Korona szimbolikus jelentőségét éppen Rainer Maria Rilke érezte meg, amikor egy 1922-ben írt levelében emlékezve a magyar honfoglalás 1000 éves évfordulója alkalmával tartott ünnepi felvonulásra, amelyet személyesen látott a következőképpen fogalmazott: ennek az országnak a koronába vetett hite, az a nyugodt, rendületlen, több évszázados igyekezete, hogy a hatalom legkevésbé kézzelfogható vonásait egy dologban tisztán megőrizze magának, ez nyilván semmi más, mit egy nagy titokban tartott eszme. István király koronája bizonyos értelemben ennek a sérthetetlen, ódon és közösségi igénnyel megtakarított erőnek akkumulátora 11 A Szent Korona vizsgálatának célja a tárgy kialakulásának és a középkori hagyomány eredetének, esetleges valóságtartalmának kutatása, amely a jelvényt az első magyar királyhoz, Szent Istvánhoz kapcsolja, illetve II. Szilveszter pápa ajándékának tartja. Erről 1790- ban merültek fel először kétségek, amikor II. József halála után a koronát ünnepélyesen közszemlére tették. Néhány hozzáértő a hosszú elzárás után megtekintve felfedezte: a koro - nán I. István uralkodásánál későbbi zománcképek vannak, azaz a korona jelen formájában nem lehetett az első magyar király fején, így II. Szilveszter pápa küldeménye sem lehetett. A bekövetkező vitát befolyásolta a politikai helyzet (az osztrák német magyar viszony), a katolikus és protestáns vallási különbségek, a pártpolitikai ellentétek (ez különösen a jelvények 1999-es Országházba szállításakor robbantott ki vitát). Mindez egyrészt jól mutatja a koronázási jelvények jelentőségét, amelyet még a 20. század folyamán is betöltöttek a magyar közgondolkodásban, másrészt tárgytörténetük, létrejöttük megismerésének szükségességét. A vizsgálatok azonban 1978-ig, amíg a korona nem került vissza az Egyesült Államokból Magyarországra, rendkívül korlátozottak voltak: rossz minőségű rajzokon, kis fényképeken és elégtelen leírásokon alapultak. Az 1930-as években azért sem kerülhetett sor a vizsgálatukra, mert tartottak attól, hogy a korona a Német-római Császárságból származik, ami politikailag nem volt kívánatos. A második világháború után az amerikai hadsereg kezén lévő koronáról Németországban készültek használható fényképek. Az első alapos és részletes monográfia sem autopsziára, hanem ezekre a fényképekre támaszkodott (a jelvényeket 1953-ban szállították az Egyesült Államokba). Ez döntően befolyásolta a koronáról készült legalaposabb monográfia szerzőjének, Deér József következtetéseinek érvényessé- 4 Tóth E. 2002, Tóth E. 2011. 5 Glant 1997. 6 Eckhart F.: A szentkorona-eszme története. Budapest, 1941; Máriabesnyő Gödöllő 2 2003. 7 Összefoglalón: Corona regni 1961; Classen 1964, 90 101.; Hunnisett, R. F.: The Medieval Coroner. Cambridge Studies in English Legal History. Cambridge, 1961. 8 A Szent Korona történetéről összefoglalóan: Benda Fügedi 1979; Katona 1979; Teszelszky 2006; Teszelszky 2009. 9 Radvánszky 1972, 27 45.; Fazekas Hegedüs Hennel 2002. 10 Szvitek Tóth 2003. 11 Rilke, R. M.: Levelek V. 1919 1922. Ford. Báthori Csaba. Budapest, 1999, 460. Levele Margot Sizzo-Noris grófnőnek, 1922. július 15-én. 12 Deér József pályafutásáról: Deér József emlékezete. Tanulmányok Deér József (1905 1972) professzor születésének centenáriumára. Capitulum II. Szeged, 2006. 13 Tóth E. 1973; Tóth E. 1997; Tóth E. 2000. gét, 12 hiszen ő sem láthatta a jelvényeket. Amikor 1993-ban Szelényi Károly fényképezte a tárgyakat, heteken keresztül tanulmányozhattam azokat, megfigyeléseimet és e vizsgálat tapasztalatait ebben a monográfiában használom fel. 1963-ban egyetemistaként László Gyula professzor középkori régészeti szemináriumában dolgozatom tárgyának a megadott témakörök közül a magyar koronázási jelvényeket választottam. Akkor nem gondoltam arra, hogy ez a téma végigkísér a pályámon, mert római korral foglalkozó régésznek készültem. Ezen a szakterületen belül különösen a késő ókor, az ókeresztény emlékek és művészet érdekelt. Ettől pedig a korona és a palást sem állt távol. Az államvizsgán és amikor ókori és középkori régészetből doktoráltam, László Gyula ismét a koronázási jelvényekről faggatott. Érdeklődésem megmaradt, noha egy ideig nem foglalkoztam a témával. 1975-től azonban folytattam a kutatást. Először a koronázási palást ikonográfiájáról írtam, amit később tovább bővítettem. 13 Deér József 1966-ban megjelent könyve sem csökkentette az érdeklődésemet. Nemcsak azért, mert a munka megállapításainak egy részét nem tartottam meggyőzőnek, hanem azért, mert Deér József nem figyelt fel a korona keresztjének levételére, és amit az apostollemezek feliratairól, a különleges formájú betűkről írt, nem tudtam elfogadni. A koronázási jelvények hazakerülése, majd az azt követő, jórészt részletkérdésekkel foglalkozó tanulmányok és azok eredményeinek és következtetéseinek egy részével való egyet nem értés továbblendített afelé, hogy a koronával foglalkozzam. Az elmúlt évtizedekben sem tévesztettem szem elől a korona problematikáját, és a különféle vélemények, valamint a megjelent munkák alapján kritikai észrevételeim is szaporodtak. Az is segített, hogy római kori kutatásaimban egyre inkább előtérbe került a fémművesség, az ékszerek és a viseleti tárgyak kutatása, az ötvösség, valamint az uralkodói reprezentáció témája. Ösztönzést adtak Mathilde Schulze-Dörrlam munkái, amelyekben 10 12. századi kiemelkedő ötvöstárgyakat vizsgált. Végül, nem felejtkezve el Garam Éva és Kiss Attila kollégáim ösztönzéséről sem, úgy határoztam, hogy egyes részletkérdések feldolgozása helyett kísérletet teszek arra, hogy a koronáról és a többi jelvényről monográfiát készítsek. Kutatásaimat elősegítette, hogy a koronát a Magyar Nemzeti Múzeum őrizte, és ez a vizsgálat körülményeit megkönnyítette. Az ugyanis nem volt kétséges számomra, hogy Deér József munkája után új eredményeket csakis a kiemelkedő ötvöstárgy vizsgálatára, azaz a korona tárgytörténetére lehet alapozni, hiszen Deér sem vizsgálta magukat a jelvényeket. Meg kell emlékeznem mindazokról az elhunyt és élő kutatókról, akik a koronázási jelvényekkel foglalkoztak, akár vitatkozom velük, akár elismerem eredményeiket. Munkájuk, ideértve Deér József könyvét is, nagyban hozzájárult tájékozódásomhoz, és segítette kutatásaimat. A munka során sok segítséget kaptam. E helyen is külön is köszönetet kell mondanom Benkő Mihálynak, Garam Évának, Kiss Attilának, Kovács Évának, Kolba Juditnak, Németh Lászlónénak, Szaszovszky Ágnesnek, Tóth Anna Juditnak, Isztin Gyulának, Kádár Zoltánnak, Pataki Miklósnak, Rácz Györgynek, Szvitek Róbertnek, Thoroczkay Gábornak, Veszprémy Lászlónak. Valamint a közölt és az általam használt fényképek készítéséért Bencze-Kovács Györgynek, Gedai Csabának, Képessy Bencének, Szelényi Károlynak, Wachsler Tamásnak, továbbá Derdák Ferencnek, Kiss E. Csabának, Nagy Katalinnak és Vári Ágnesnek a rajzok elkészítéséért. Nem utolsósorban a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatóinak, különösen Gedai Istvánnak és Kovács Tibornak, hogy munkámat messzemenően támogatták. Végül hálásan köszönöm az Országgyűlés Hivatalának, hogy lehetővé tették a kötet megjelenését, és köszönöm a Bellavics István vezette Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság munkatársainak a kötet szerkesztési munkáit. Tóth Endre 12 Előszó 13

2 Bevezetés és kutatástörténet 2 A Szent Korona keresztje Elsőként a koronakutatás fő vonulatát szükséges áttekinteni. A koronázási jelvények 1790-es Budára szállítása után 1792-ben jelent meg Decsy Sámuel könyve [3. kép], amely némi előzmény után 1 mondhatni sokkolta a magyar közvéleményt, és olyan kutatási folyamatot indított el, amelynek Deér József 1966-os, Bécsben megjelent monográfiája 2 jelenti a jelvények hazakerülése előtti végállomását. A 18. század végén nyilvánvalóvá vált, hogy a Szent Istvánnak tulajdonított szakrális jelkép és koronázási jelvény nem lehetett az első király koronája. A következő kétszáz évben többé-kevésbé sikertelen kísérletek folytak a hagyomány fenntartásának bizonyítására. Ez a folyamat szakaszos volt, és időnként megújuló vitát provokált. Első szakaszában, az 1790 1820-as évtizedekben a vita nagy intenzitással folyt. 3 Tárgya szinte kizárólag a korona latin és görög feliratainak értelmezése volt, és arról szólt, hogy II. Szilveszter pápa küldött-e koronát vagy sem. 4 Az álláspontok jórészt felekezeti hovatartozás szerint kristályosodtak ki és merevedtek meg. 5 Ritka kivételt jelentett például Szombathy János sárospataki professzor, aki 1820-ban a koronát a pápa küldeményének tartotta, 6 és ezért meg is dicsérte őt pár évvel későbbi észrevételeiben Fejér György. 7 Szombathy 1792-ben, Ferenc császár koronázásán nézte meg Koller kanonokkal együtt a korláton belül a koronát. Ekkor Koller is lerajzoltatta Lippert János festővel. A szemlén részt vett Schönvisner István, Schwartner Márton, Szombathy József, Stratimirovich István és Popovich Dénes; ez végeredményben a magyarországi egyházak képviseletében az ország népességét jelképező ökumenikus szemle volt. Azután több évtizedes csend következett: a reformkor és a szabadságharc ideje. A koronázási jelvények orsovai megtalálása is közrejátszhatott abban, hogy a bécsi udvar részéről a jeles egyházművészeti kutatót, Franz Bockot megbízták a birodalmi felségjelvényekről szóló munka megírásával, amit az 1850-es évek végéig több cikkben 8 és egy nagy díszkiadványban készített el. 9 Bock, aki látta a jelvényeket, a magyar korona felső részének Szent István-i eredete mellett foglalt állást és véleményét haláláig fenntartotta. 10 A bécsi udvar felől érkezett vélemény azonban nem jelentett megoldást és megnyugvást azok számára, akik már évtizedek óta kételkedtek a Szent István-i eredetben. Deér megfogalmazásában: ez az»udvari«szakvélemény tüske maradt a magyar tudós társadalom szemében. 11 A vélemény megerősítésére vagy cáfolására tett kísérletre majd 25 évet kellett várni. 1880-ban a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére 12 Ipolyi Arnold vezetésével végeztek vizsgálatot. 13 A vizsgálat két napot vett igénybe, ami alighanem túlzás, hacsak nem tartott éjszaka is a tanulmányozás. A menetrend szerint 1880. május 9-én 10 órakor nyitották fel ünnepélyesen a vasládát Simor János hercegprímás, Tisza Kálmán miniszterelnök és nagyszá- 15

mú notabilitás jelenlétében, majd átadták a bizottságnak, amelynek résztvevői: Ipolyi, Pulszky Ferenc (őt Varjú említi, aki viszont kihagyta Hampelt), 14 Pulszky Károly, Hennszlmann Imre, Fraknói Vilmos, valamint Hampel József. Hampel mint Pulszky veje és a Magyar Nemzeti Múzeum régésze jelent meg. A helyretételre másnap 16 órakor került sor. Nemcsak fényképfelvételeket készítettek, hanem kivették a korona béléssapkáját, és a keresztet is leszerelték. A vizsgálat mondhatni természetes a Szent István-i eredet kérdésében eredménytelen volt, mert perdöntő bizonyítékot nem találtak. Deér szerint az 1880-as vizsgálat fontossága csak az 1946-oshoz mérhető, és jelentős részét kiderítette mindannak, amit a koronáról tudunk. 15 Ez a megállapítás mutatja, hogy Deér milyen nagy jelentőséget tulajdonított annak a ténynek, hogy a második világháború után Albert Boeckler német művészettörténész megvizsgálhatta a koronát, és cikket írt róla. Valójában, ha eltekintünk az értelmező következtetésektől, 1946- ban semmi újat nem fedeztek fel. 1880-ban azonosították az oromdíszek zománctechnikáját, amelyek áttetszősége meglepetést okozott, 16 a keresztpánt sérüléseit, a töréseket, amelyekről egy nem igazán pontos rajz készült. 17 A töréseket az eredetileg sík felületű tárgy erőszakos meghajlításának tulajdonították,noha már Ipolyi egy későbbi sérülés javítására gondolt. 18 Hampel a következőket írta: [...] a négy pánt mindegyike eredetileg nyilván egyenes lemez volt, amelyet erőszakkal kellett meggörbíteni, hogy koronához lehessen használni, így tört el azután két pánt a hajlítási pontokon, s hogy ott mégis összeálljon, apró kampókkal 19 rögzítették. Hampel a felső részt Szent István korabelinek nevezi, de nem koronafunkciójúnak gondolta, 3 4 5 Bevezetés és kutatástörténet 3 A Szent Korona metszete Decsy Sámuel könyvéből, 1792 4 5 Révay Péter: De sacrae coronae című könyvének címlapja és a Szent Korona metszete, Nagyszombatban 1732-ben nyomtatták hanem talán oltár antependiumára, talán reliquiariumra voltak erősítve. Azt is megállapítani vélték, hogy a tizenkettőből hiányzó négy apostol képét a keresztpánt végeiről levágták. E két vélemény aztán különféle értelmezéssel továbbélt a 20. században, sőt a jelvények hazatérése után is. Az erőszakos meghajlítás legendája kísértett és alakította az elképzeléseket Bárányné Oberschall Magda és Deér József esetében is. Az 1880-as vizsgálat után megjelent állásfoglalások az eredet kérdésében óvatosak és visszafogottak voltak. 20 Ipolyi Arnold az úgynevezett latin koronából (corona latina), azaz a keresztpántból kísérelte meg a Szent István-i korona rekonstrukcióját, de elképzelését kézzelfogható megfigyeléssel nem támasztotta alá (ilyen koronát visel Szent István Stróbl Alajos Mátyás-templom melletti lovas szobrán). Az Akadémia számára készített hivatalos jelentés 21 és az Archaeologiai Értesítőben 22 megjelent tájékoztatók a Szent István-i hagyomány kérdésében rövidek, tárgyszerűek, mondhatni állásfoglalás-mentesek, kompromisszumkeresők voltak. A napilapokban megjelent cikkek azonban kevésbé 16 Bevezetés és kutatástörténet 17

Bevezetés és kutatástörténet voltak visszafogottak, erősítve a korona Szent István-i hagyományával kapcsolatos kételyeket. Külföldön később politikai indíttatású hozzászólás is született, miszerint a koronát hamisították. 23 Az pedig tudománytörténeti vizsgálat tárgya lehetne, hogy a szemlén résztvevők miért a nagyközönségnek szóló újságcikkekben közölték megfigyeléseiket. 24 A 19. század végén Franz Bock díszmunkájának is köszönhetően a korszakkal és az iparművészettel foglalkozó külföldi szakemberek felfigyeltek a koronára, elsősorban a rekeszzománc képekre és érdeklődésük ettől kezdve töretlen maradt. A magyar korona a kiemelkedő román kori ötvöstárgyak közé került. Az 1880-as vizsgálat és a közzétett színes rajzok nemzetközi érdeklődést váltottak ki. [27., 244. kép] A korabeli nyomdatechnikának köszönhető jó, ámde éppen az eredeti méretben közölt, az érdemi vizsgálatra alig alkalmas képek alapján a következő évtizedekben a korszak elismert zománcszakértői Molinier-től 25 Nyikogyim Pavlovics Kondakovig 26 és Marc Rosenbergig 27 nyilvánítottak keltezési véleményt 28 anélkül, hogy látták volna a tárgyat, és ami még fontosabb indokolták volna véleményüket. 29 Magyarországon a két ellentétes felfogást Pauler Gyula 30 és Karácsonyi János 31 jelentették. A legszkeptikusabb álláspontot Pauler Gyula képviselte, írván: nem hiszi hogy Szent István koronáját összetördelték volna, csakhogy a későbbi, Géza-féle byzanczi koronába illesszék. 32 Szerinte Szent István koronája elveszett. Az 1880-as évektől készültek a Szent István-i korona különféle rekonstrukciói (Bock, Ipolyi). Ezekre az volt a jellemző, hogy az egész keresztpántból rekonstruálták a koronát a zománcképekkel és a filigrános lemezekkel együtt. 33 Ilyen volt később Patrick J. Kelleher könyvtábla-rekonstrukciója. Deér József szintén a keresztpánttal együtt vélte egy korábbi ötvöstárgy tartozékának az apostollemezeket. Ezzel szemben Karácsonyi János a keresztpánt zománclemezeiből rekonstruált olyan diadémot, koronaabroncsot, amit Szent István viselhetett. 34 Karácsonyi János szerint Paulernek minden, a mai állapottól kiinduló következtetése hibás, ami kétségtelenül helyes megállapítás. Egyedül Karácsonyi rekonstrukciója volt az, amely csak a zománcképeket használta fel, az alaplemez és a foglalat nélkül. 35 Czobor Béla véleményét vette figyelembe, és igazat adott neki abban, hogy Szent István koronája nem zárt, hanem nyitott abroncs volt. 36 Újabb szemlére a milleneumi ünnepségek alkalmával került sor, amikor Czobor Béla három napon keresztül (amit kevesellt, mert a bélést nem lehetett kivenni) vizsgálta a koronát. 37 Leszögezte, hogy a pápa által küldött korona csak nyílt korona lehetett, 38 és lényeges megállapítása elsőként, hogy a kiemelhető zománclemezeket külön kell választani és vizsgálni a foglalatuktól. 39 Czobor megállapításaira alapozta Karácsonyi János a következtetéseit: 40 Szent István koronája pánt alakú diadém volt. 41 A keresztpánt foglalata akkor készült, amikor a Szent István koronájából származó zománcképeket a Dukasz-koronára illesztették. Megállapítását a későbbiekben nem vették figyelembe (már Varjú Elemér sem 42 ). Az apostollemezeket Czobor a 10 11. századra, a foglalatot a 13. századra keltezte. Az utolsó, 1916-os koronázás előtt is volt szemle. Ekkor Varjú Elemér, Gerevich Tibor és Fejérpataky László tekintették meg a koronát. Azt az összefoglalást, amit Varjú írt az Archaeologiai Értesítő részére, és nem egy fontos megállapítás olvasható benne, hasznos lett volna, ha Deér figyelembe veszi. 43 Varjú 1917-ben olvasta fel a látottakról a jegyzőkönyvet a Magyar Tudományos Akadémián. Deér nem írt nagy elismeréssel Varjú cikkéről, és az idő rövidségére hivatkozva kétségbe vonta az 1916-os szemle megállapításait. Nem vette azonban figyelembe azt, hogy az 1916-os szemlézőknek könnyebb dolguk volt, mert csak azt akarták megtudni, hogy az 1880-as szemléből mi a helyes, és mit kell pótolni. Eleve tudták, hogy mire kíváncsiak, és azt figyelték meg. A vizsgálat a bélés eltávolítása után mindössze fél óráig tartott, és Varjú szerint Ipolyi és Czobor adatait ellenőrizték. 44 Varjú néhány fontos észrevételt tett, 45 de a látottakat részben tévesen értelmezte. 46 Szerinte a korona sérülései aránylag újabb korban keletkeztek. A korona felső gombja valamely erőszakos behatás következtében behorpadt, a pántok közül kettő teljesen, a harmadik félig eltört. Megállapították, hogy a keresztpántok nem egy lemezből készültek (négy lemez egy középső ötödikhez van forrasztva), és az Ipolyi által közölt rajz a töréseket illetően részben téves. Fontos megállapításuk: 47 hogyha a pántok eredetileg is hajlítottnak készültek, úgy korábban más célra (pl. antependiumra, könyvtáblára stb.) való alkalmazásuk kizártnak tekinthető. Végül helyesen állapították meg, hogy az apostolképek gyengén hajlítva követik a pántok idomait (ez persze annak a következménye, hogy a téglalap alakú zománcképek az égetéskor kissé meghajolnak, és nem annak, hogy az íves pántok számára készítették azokat). Az más lapra tartozik, hogy Varjú a megfigyelésekből téves következtetéseket vont le, és arra gondolt, hogy a keresztpánt az eredeti, Szent István-i korona része. Az pedig már Deér tévedése volt, hogy a megfigyelők tárgytörténeti észrevételeit, talán hagyományos értelmezéseik miatt, nem vette figyelembe. A kutatások következő szakasza a két világháború közé esik. Ekkor végezte el és vitatta Darkó Jenő 48 és Moravcsik Gyula 49 a görög korona (corona graeca) és feliratainak értelmezését. Franz Bock után 1928-ban látta először külföldi szakember, Otto von Falke a koronát, 50 noha csak tíz percre, és cikket írt róla az Archaeologiai Értesítő számára, amelyben a corona latina Szent István kori keltezése mellett foglalt állást. 51 Ne felejtsük el: Bock után Falke volt az első olyan külföldi szakember, aki az összehasonlításra alkalmas ötvöstárgyak és a zománctechnika területén megfelelő tapasztalatokkal rendelkezett. Deér nem tulajdonított Falke véleményének jelentőséget, mert úgy vélte, hogy megállapításával vendéglátóinak előzékenységét és udvariasságát akarta viszonozni. 52 Téves Deérnek az azt sejtető állítása, hogy Falke azért nem közölte világnyelven a cikkét, mert következtetéseiben bizonytalan volt. Elkerülte Deér figyelmét, hogy Falke cikke nem csak magyar fordításban jelent meg. Arról sem tudhatott, hogy Falke a cikkét Marc Rosenbergnek is elküldte. 53 Tanulmányának német szövege teljes terjedelemben olvasható az Archaeologiai Értesítőben. 54 Falke nem a korona kialakulásának ötvöstechnikai jellegzetességeire volt kíváncsi, hanem egyedül a latin korona zománcképeire, és azokat helyezte el az akkori ismeretek szerint a rekeszzománc fejlődéstörténetében. Falke figyelt fel a latin Pantokrátor különös viseletére, bár még nem értelmezte. 55 Lényegében Falke megállapításaival kezdődött el a latin zománcok modern stíluskritikai vizsgálata és a műhelykérdés kutatása, amely a készítés helyét illetően Itáliára (Róma, Milánó) vagy a Rajna-vidékre (a császárság), időben pedig a korábbi véleményekhez csatlakozva a 11 12. századra összpontosult. Az 1938-as szemle körülményeiről és légköréről László Gyula számolt be. A szemle résztvevői a két koronaőr, br. Perényi Zsigmond és gr. Teleki Tibor jelenlétében Bárányné Oberschall Magda, Gerevich Tibor, Moravcsik Gyula és László Gyula voltak. A koronához nem nyúlhattak. Bárányné Oberschall Magda ekkor figyelte meg Mihály császár lemezének rendellenes helyzetét és a pántok hajlítottságát. Gerevich Tibor pedig tekintettel az augusztusi szemlére a román kori művészetről írt nagy összefoglalásában a koronával csak egy hoszszú lábjegyzetben foglalkozott, amelyben tárgytörténeti adat nincs, és csak röviden írt az ír hatásról. 56 A második világháború után, 1951-ben Patrick J. Kelleher publikált könyvet a Szent Koronáról, már az újonnan elkészült fényképek segítségével. Ugyanebben az évben jelent meg Mathilde Uhlirz könyve a koronáról, aki viszont az új felvételeket nem használta. 57 Két évtizeddel később született meg az első, adatokban gazdag monográfia Deér József tollából, amit az Osztrák Tudományos Akadémia adott ki. Deér József munkája három nagy fejezetre tagozódik. A bevezetésben a koronáról megjelent korábbi véleményeket ismerteti: a tudománytörténeti összegzés nem tanulság nélküli. Deér a kutatástörténetet szinte kizárólag a tekintetben súlypontozta, hogy az illető szerző mennyire védte vagy támadta a korona Szent István-i hagyományát, ami kétségtelenül a régi írások lényegi mondanivalója volt. Kevéssé figyelt fel azonban a régebbi szemlézők észrevételeire a korona leírásával kapcsolatban. Az első fejezetben a görög, a másodikban a latin koronarészt vizsgálja és elemzi. A harmadik fejezet teljes forrásismerettel kifejtett összefoglalás a koronázási jelvény 18 Bevezetés és kutatástörténet 19

Bevezetés és kutatástörténet Árpád-kori és későbbi történetéről a Szent Korona fogalmának, kultusztának datálásával és indokainak megvilágításával. Deér gondolatmenetének váza a következő: a korábban két részből állónak tartott jelvény többszörös változtatás és átalakítás eredménye. Sem az alsó, sem a felső rész meghatározó, jellegzetes összetevői a keresztpánt és a zománcképek nem voltak korábban a korona részei. A görög korona zománcképei eredetileg VII. Mihály császár által I. Gézának és görög feleségének küldött ismeretlen ajándékot díszítettek. Ezt, a királyi kincstárban őrzött tárgyat használta fel III. Béla, amikor első felesége, Chatillon Anna részére olyan koronát csináltatott, amelyet email à jour technikával, azaz alaplemez nélküli, áttetsző zománclapokkal kiegészítve bizánci típusú női koronává alakíttatott. Néhány évtizeddel később II. András uralkodása idején a királyi udvar számára egy liturgikus felhasználású, meghatározhatatlan rendeltetésű ötvöstárgy készült. Ezt a 12 apostol rekeszzománcképe, valamint egy olyan, az Üdvözítőt ábrázoló zománclemez ékesítette, amelyet az ötvös közvetlenül a III. Béla által készíttetett királynői korona (azaz az úgynevezett Dukasz-korona) Pantokrátor-lemezéről másolt. Ezt az ötvöstárgyat is a királyi kincstár őrizte. Azt a koronát azonban, amelyet Szent István koronájaként tartottak számon, nagy becsben tartva őrizték, és a 12 13. században a királyokat azzal koronázták. IV. Béla halála után (1270. május 3.) leánya, Macsói Anna más jelvényekkel és kincsekkel együtt elrabolta, és Kunigunda leánya apósához, II. Ottokár királyhoz, Prágába vitte. Ezek a kincsek nem kerültek vissza Magyarországra. 58 Ezért V. István koronázására 59 (1270. június 9/12.) új jelvényt kellett készíteni. 1270 májusában a III. Béla uralkodása idején készült királynéi koronát összeszerelték az apostollemezeket tartalmazó II. András kori liturgikus tárggyal. Az új korona az elrabolt korábbi koronázási jelvényt másolta, ahhoz volt hasonló, mert a régi jelvény eltűnését el akarták titkolni. A Szent István-i eredet hagyománya pedig, amely már erősen a régi, elveszett koronához tapadt, átszármazott az új jelvényre. Ez a máig megmaradt Szent Korona. Deér a levezetés közben cáfolta a koronáról, főleg az apostolok zománcképeiről képviselt korábbi és okfejtésével nem egyező véleményeket, foglalkozott a kompozíciókkal, az ikonográfiával, a díszítésekkel, és keltezte a különféle készítési fázisokat. Deér József munkája széles körű forrásismerettel rendelkező, összehasonlító emlékeken alapuló, logikusan felépített és egyes buktatókat ügyesen kikerülő következtetések sora. Deér gondolatmenete szerves folytatása annak a folyamatnak, amely Decsy Sámuel könyvének 1792-es megjelenése óta kapott nyilvánosságot, és a korona Szent István-i eredetét különféle érvekkel vitatta és vonta kétségbe. Deér a koronáról 1945 előtt írt szemléket szinte csak aszerint interpretálta, hogy miként foglaltak állást a Szent István-i hagyomány, illetve a corona latina keltezésében. A megoldásra váró kérdésre ő is és más is igenlő vagy tagadó választ várt a hogyan kérdésének megvitatása helyett. A korona tárgytörténetében és a közvéleményben is meglévő dilemmát Deér kétségtelenül ötletes módon oldotta meg és oldotta fel. Ha ugyanis Deér joggal kifogásolta Albert Boeckler véleményét a korona román kor utáni összeállításáról 60 mondván: 61 akkor már gótikus koronák voltak divatban, ő sem keltezhette volna a Szent Korona összeállítását az 1270-es évekre. Ezért művészettörténeti vizsgálatával és történeti következtetéseivel összhangban arra a megoldásra jutott, hogy az ötvös a korábbi koronaforma mintájára készítette az új koronát. Az olvasó azonban arra nem kapott választ, vajon az ötvös honnan tudta, hogy milyen volt az elorzott korona, amelyről a másolatot kellett volna elkészíteni. Valóban, a Szent Korona történetét és a Szent István-i hagyomány alakulását így is el lehetne képzelni, ahogy Deér leírta. Hacsak a korona tárgytörténete ennek nem mondana ellent. Deér gondolatmenetének hibalehetőségei két csoportra oszthatók: ezeket egyrészt az autopszia hiánya, másrészt egyes jelenségek téves vagy pontatlan értelmezése okozta. Az autopszia esetében nem arról van szó, hogy Deér nem látta a koronát, hanem arról, hogy elfogadta és támaszkodott Albert Boeckler megállapításaira, aki látta és vizsgálhatta a koronát. A cikkel Deér külön fejezetben foglalkozott, és jól látta a gyengéit is. 62 Boeckler következtetései korántsem problémamentesek. 1946-ban látta ugyan a koronát, de nincs ismeretünk arról, hogy milyen céllal és milyen körülmények között nézte meg. Azokat a fényképfelvételeket, amelyeket Kelleher és Deér használt, az amerikaiak készíttették. 63 A szemle körülményeiről és időtartamáról Boeckler semmit sem írt azon kívül, hogy magával vitte Michael Wilm ötvös-restaurátort. 64 Deértől tudjuk, hogy K. H. Usener professzor is látta a koronát. 65 Boeckler néhány oldalas tanulmánya 11 évvel később jelent meg. Nem tudjuk, hogy mennyire volt felkészült a szemlére, mennyire ismerte a problematikát, vagy csak később, cikkét írva tanulmányozta a szakirodalmat. Hasznos és eredményes lehet ugyan egy előfeltevések és korábbi megállapítások ismerete nélküli tárgyvizsgálat és leírás, ennek azonban Boeckler összegzésében nyoma sincs. Kérdés, hogy készített-e valamilyen feljegyzéseket, és mire emlékezett, amikor Edmund Percy Schramm felkérte a cikk írására? Boeckler nem írt tehát arról, hogy milyen megfigyeléseket végzett a koronán. Végül Boeckler amennyire megállapítható nem foglalkozott ötvösséggel. Kutatásainak és publikációinak témája szinte kizárólag 66 a Karoling- és román kori könyvfestészet volt. 67 A koronáról írt cikkében nincs nyoma annak, hogy különösebben tájékozott lett volna a román kori ötvösség területén. Hozzáértését nem tudom minősíteni. Az azonban kétségtelen: feljegyzéseinek hiánya vagy tájékozatlansága miatt a koronáról írt cikke enyhén szólva is felületes. 68 Véleménye különösen azért kifogásolható, mert a tárgyat eredetiben tanulmányozhatta. Albert Boecker állítása szerint a görög korona nem eredeti állapotban maradt meg, 69 hanem valamilyen ajándéktárgyból alakították át, ezt a véleményét Deér is követi. A vélekedést Boeckler azzal látta bizonyítottnak, hogy a) az abroncs aranya kevésbé finom, mint a ráillesztett zománcképeké; b) a bizánci ötvöstárgyakon nincs hármas tagolású foglalat, amely a koronapánt köveit befogja (charakterlosen Krallenfassungen 70 ); c) az oromdíszek durva munkák ( barbarische Arbeit ) 71, vastag rekeszvezetésűek, a zománc hólyagos, rossz minőségű és nem illeszkedik az abroncs képeinek és köveinek tagolásához, ami méltatlan a konstantinápolyi palotaműhely készítményeihez. Deér elfogadta ezeket a megállapításokat, és tovább érvelt mellettük. Korábbi véleményével ellentétben ő is arra következtetett, hogy a görög korona nem eredeti állapotban maradt fenn. 72 A zománcképek Gézának és feleségének szánt ajándéktárgyról származnak, amelyeket III. Béla szereltetett fel felesége koronájára, és egészített ki Magyarországon készült háromszög és félkör alakú oromdíszekkel. Noha Mihály császár lemezének (Boeckler és Deér által nem ismert) utólagos felszerelése 73 eleve kizárja a görög korona alaplemezének magyarországi készítését, Boeckler és Deér megállapításai és következtetései tévedésként minősíthetők. Első megállapítása eleve közömbös, mert nem ismerünk egyetlen másik, épen maradt bizánci koronát sem, amely az összehasonlítás alapja lehetne. Nem állítható tehát, hogy az abroncs és a rekeszzománcképek aranyának eltérő finomsága a pánt konstantinápolyi készítését megkérdőjelezné. A használatnak kitett abroncsnak nyilván keményebb anyagból kellett készülnie, mint a zománclemezeknek. A bizánci ötvösök valóban elsősorban szekrényes foglalatokat használtak. De ha fennakadunk a görög korona jellegtelen foglalatain, akkor ki kellene zárnunk a bizánci ötvösség termékeiből a velencei San Marco-katedrális kincstárának jól ismert könyvtábláját 74 (10. század vége, 11. század eleje, Deér is közli a képét 75 ), amelyen a köveket karmos foglalatok rögzítik. Ilyen foglalatot sem ismerünk többet, mégsem állíthatjuk, hogy nem konstantinápolyi készítményről van szó. Deérnek tehát nem sikerült bizonyítania a görög korona magyarországi átalakítását. Mindenesetre, mivel 10 évvel korábban Bárányné Oberschall Magda ellenében is, ennek éppen az 20 Bevezetés és kutatástörténet 21