VIII. A PISZTOLYOK A pisztolyok a tűzfegyverek rendszerén belül a kézi lőfegyverek csoportjába tartoznak, s azokat a fegyvereket foglalják magukba, amelyek egy kézzel működtethetők. Ezzel megadtuk a pisztoly definícióját, amely szerint a pisztoly egy kézzel működtethető kézi lőfegyver, vagy újabb terminológia szerint maroklőfegyver. Ebből a meghatározásból arra következhetünk, hogy a pisztoly általánosságban súlyra a legkönnyebb, terjedelemre a legkisebb fegyverfajta, továbbá, hogy működtetése általában feltámasztás és vállhoz szorítás nélkül történik. A közel fél évezredes múltra visszatekintő pisztoly története folyamán, szerkezeti fejlődése mellett, szerepét, rendeltetését tekintve is lényeges változásokon ment át. Magának a szónak az eredete tisztázatlan. A legelterjedtebb nézet szerint a szó az itáliai Pistoia város nevéből származnék, s eszerint a feltalálás helye Pistoia lenne. Más nézet szerint amely ugyancsak a város nevével kapcsolatos pistoia szóval eredetileg a XVI. század folyamán a Pistoiából Franciaországba importált kis tőröket jelölték, abban az értelemben, hogy pistoia-i Pistoiából származó; majd a kisméretű tűzfegyverek elterjedése után ezekre vitték át a nevet. Származtatják az ugyancsak olasz pistallo szóból is, amely eredetileg erős veretes markolatot jelentett. Palacky cseh történész a pistala szóból származtatja a pisztoly szót. A pistala a husziták rövid, kézi tűzfegyverének neve volt a XV. században. Származtatják továbbá egy 1483-ból származó leltárban szereplő Pisdeallen (másutt Pischallen) szóból is, amely az elnémetesedett Petstollen, Bettstollen formákban még XVI. században is előfordult, s kis méretű tűzfegyvert jelentett. Kevésbé elterjedt nézet szerint a pisztoly szó egy hasonló nevű aranypénztől származik, amelynek átmérője nagyjából egyezett a pisztolyok kaliberével. A magyar köznyelv a pisztoly fogalmába sorolja a revolvereket fogópisztolyokat is. A tűzfegyverek története két nagy szakaszra oszlik: az elöltöltőkre és a hátultöltőkre. Az elöltöltő pisztolyok korszaka mintegy három és fél évszázadot ölel fel, s a XV. század végétől a XIX. század közepéig terjed. Az elöltöltők korszakára általában jellemző a tűzfegyverek fejlődésének lassúsága, ami természetesen a pisztolyokra is vonatkozik. A fejlődés szinte kizárólag a fegyverek elsütő szerkezetének tökéletesítésére szorítkozott, szakmai fejlődésről alig beszélhetünk, legfeljebb olyan mértékűről, amilyen a fémmegmunkálás technikájának és technológiájának tökéletesedéséből törvényszerűen adódott. Egy másik, a pisztoly fejlődése szempontjából sajátos vonás, hogy szerkezeti fejlődése az elöltöltők egész korszakán át teljesen együtt haladt a puskáéval, annyira, hogy nem ismert, és nem is kutatott kérdés, hogy egy-egy újonnan felfedezett fegyverfajtából és típusból pisztoly vagy puska készült-e előbb. Nem számítjuk természetesen különbségnek a méretbeli eltéréseket, amelyek a két fegyverfajta jellegéből adódnak. A) ELÖLTÖLTŐ PISZTOLYOK Az elöltöltő fegyverek elsütő szerkezeteinek fejlődését az I. fejezetben már tárgyaltuk. 1. KÜLÖNLEGES PISZTOLYOK Már említettük, hogy azokat a pisztolyokat, amelyek egy-egy típuson belül szerkezetükkel vagy külső formájukkal lényegesen eltérnek az átlagostól, különleges pisztolyok névvel illetjük. Többségük rendszerint a fegyverkészítők fantáziájának szüleményei vagy kísérletező kedvük termékei, amelyek közül néhány változat közkedveltté vált, s nagyobb mennyiségben is igényelték. Ilyen különleges pisztolyok a trombonok, a tercerolok, s ide sorolhatjuk az elöltöltők korszakában készült hátul töltőket, a gránátlövő pisztolyokat, a lőporvizsgáló pisztolyokat, a többcsövű és a többlövetű pisztolyokat. A trombon tölcsérszerűen kiszélesedő csövű pisztoly. Neve az olasz trombone = trombita szóból ered. Lövedéke több vas- és ólomdarabból vagy több sörétből áll. Ezzel a fegyver találati valószínűsége megnövekszik. Önvédelmi és vadászati célokra használták, karabély formában szabványos katonai fegyver is volt. Mind kovás, mind csappantyús elsütő szerkezettel készültek. A tercerol tulajdonképpen zsebpisztoly. Az általánosan használt kovás vagy csappantyús pisztolyoktól abban különbözik, hogy elsütő szerkezete, a kakasa és a serpenyője a cső hossztengelyébe, a cső felső részébe van szerelve. Ezzel a pisztoly keskenyebb, elhelyezhetősége jobb, kényelmesebb.
A korai hátultöltők tulajdonképpen kísérleti darabok. Az elöltöltők minden fajtájánál megpróbálkoztak a hátultöltő változattal, de a gyakorlatban nem váltak be. A megoldások nagy többsége az ún. kamrás szerkezet: a töltényűr, pontosabban a lőpor és a golyó fészke külön darab, a csőtől elváló rész, amit töltés után helyeztek a cső mögé, s kapcsolták össze vele. Mivel a pontos és biztonságos illeszkedést nem tudták megoldani, így csupán kísérleti darabok maradtak. A gránátlövő pisztoly általánosan használt kovás vagy csappantyús pisztoly, amelynek csőtorkolatára egy gránát befogadására alkalmas tölcsért szereltek. Harcban gránátvetésre használták, de inkább karabély formában. A lőporvizsgáló pisztoly, mint a neve is mutatja, a lőpor minőségének vizsgálatára, ellenőrzésére szolgált. Kovás változatai ismeretesek. Elsütő szerkezete megegyezik a kovás pisztolyéval, csöve helyére azonban egy álló fogaskereket szereltek. A kerékből egy kar nyúlik ki, amelynek ellapított vége a serpenyőre illeszkedik, elsütéskor a serpenyőbe helyezett, kimért lőporadag a fedelet feldobja, a fogaskereket elforgatja. Az elforgatás mértéke a kerék skálabeosztásán leolvasható, s az mutatja a lőpor minőségét, erejét. A többcsövű és a többlövetű pisztolyokat a következő részben ismertetjük. 2. GYORSTÜZELÉS ELÖLTÖLTŐ PISZTOLYOKKAL A gyorstüzelésre, azaz rövid idő alatt minél több lövés leadására való törekvés az elöltöltők egész korszakán végigvonul. Ennek a törekvésnek egyik megnyilvánulása az is, hogy a pisztolyt kezdettől fogva párban használták, de tudunk róla, hogy egy-egy lovas 3-6, sőt több pisztolyt is hordott. Ugyanennek a törekvésnek a jegyében születtek a két- és a többcsövű pisztolyok. Két fő típusuk ismeretes: az egyiknél minden csőhöz külön elsütő szerkezet tartozott, a másikhoz csak egy, s ebben az esetben a csöveket kellett forgatni. Új színt jelentettek a gyorstüzelő fegyverek történetében a XVII. század második felében szerkesztett, többtöltetű - köznyelvi kifejezéssel többlövetű - puskák és pisztolyok. Több hasonló megoldás született, közülük legismertebb és legelterjedtebb a Lorenzoni féle többlövetű pisztoly. A fegyver lelke egy karral ellátott, forgatható henger, amelyet a csövet és a markolatot összekötő tömbben helyeztek el. A lőpor és a golyók a nyújtott markolatba, egy-egy csatornába vannak betöltve, vagyis a pisztoly hátultöltő, s így a XIX. század második felében megvalósult tusatáras fegyverek előfutárának tekinthető. A hengeren két üreg van, egyik a lőpor, a másik a golyó felfogására szolgál. A töltéshez a hengert el kell forgatni, úgy, hogy két ürege a megfelelő csatorna torkolatához kerüljön, ott megmerül, s visszaforgatva a golyót a csőbe ejti, s mögé kerül a lőportöltet. 106. ábra Elsütő szerkezete kovás rendszerű. Az elv nagyszerűsége ellenére az ilyen szerkezet a gyakorlati használatban nem vált be, csupán különlegesség maradt. (106. ábra).
B) ISMÉTLŐ PISZTOLYOK 1. Bevezetés Röviddel az után, hogy Kolumbusz Kristóf rátalált az európaiak előtt addig ismeretlen amerikai földrészre (1492), megkezdődött az Újvilág meghódítása is. Mind több európai telepes, köztük sok kalandor szállt partra Észak-Amerikában, hogy ott új életet kezdjen. Új nemzet volt kialakulóban, s ennek a folyamatnak az első szakaszát az 1787-ben elfogadott alkotmány kihirdetése zárta le. Majd Észak-Amerika gazdasági életének lendületes fejlődése újabb bevándorlási hullámot indított el a XIX. század első felében. De az élet és a vagyon védelme nem volt kellően biztosítva. Az ön- és a csoportbíráskodás az amerikai életforma egyik jellemző vonása maradt, a törvényesség gyakorlatilag a durva erőszak, az önző személyi és gazdasági hatalom oldalán állt. Lőfegyvert az ember köznapi eszközként, személyi felszerelési tárgyként használt a vadászathoz éppen úgy, mint személye és vagyona védelmében, máskor meg zsákmányszerzés céljából. Rendkívül keresettek lettek az olyan kis méretű és könnyű, többlövetű fegyverek, amelyek mindig kéznél lehettek: munka és pihenés közben, úton és társasági összejövetelek alkalmával egyaránt. Persze Európában sem volt lényegesen kisebb az érdeklődés a többlövetű önvédelmi maroklőfegyverek iránt, mint Amerikában. Mivel a csaták, az ütközetek egyik legkritikusabb időszaka a közelharc, amikor a harcosoknak gyakran a legváratlanabb helyzetekben kell pillanatokon belül önállóan cselekedniük, az ellenséget megsemmisíteniük, a hadseregek szintén kellő tűzgyorsaságú maroklőfegyvereket igényeltek. Pisztollyal azonban korántsem olyan könnyű a hirtelenül felbukkanó célokat leküzdeni, mint azt sokan gondolták. A cél észlelése s a lövés között annyira rövid a cselekvési idő, hogy gyakran még a képzett lövészek számára sem biztos egyetlen lövéssel a találat. Esetenként a lövés gyors megismétlése szükséges a cél hatásos leküzdésére. Mind határozottabban került előtérbe az a követelmény is, hogy a pisztolyt egy kézzel lehessen működtetni, amelynek elsősorban a lovas katona látta volna hasznát, A XIX. század első felében, amikor már feltalálták a csappantyút, két lehetőség kínálkozott a többlövetű pisztolyok megszerkesztéséhez. A puskaművesek egyik része többcsövű forgópisztolyokkal, mások egycsövű, de forgó hengerrel szerelt revolverekkel kísérleteztek ( revolve [angol szó] = forogni, pörögni, forgatni). 2. Forgópisztolyok (revolverek) Többcsövű forgópisztolyok A formát tekintve az 1830/40-es években a többcsövű forgópisztolyoknak két típusa alakult ki. Egyik csoportba azok a fegyverek tartoznak, amelyeknél a csöveket egy tömör henger hoszszanti furatai helyettesítik. Egyes puskaművesek tehát (az amerikai Allen 1834-ben, illetve Schmid, Bacon, Perrin & Lepage attól függően, hogy pisztolyukat hány lövetűre tervezték, egy megfelelő átmérőjű és hosszúságú hengerbe - a tengelyfurattal párhuzamosan-kamrákat, csöveket fúrtak. A csövek zárt végződéseinél függőlegesen fúrtlyukakba a csappantyúk részére lőkúpokat helyeztek. Az így elkészített hengert rátolták a tokból kiálló tengelyre s a hengert a lecsúszás ellen, csavarral biztosították. A fegyver súlyának csökkentése céljából a csövek között a henger palástjába barázdákat véstek. Mások (a belga Mariette 1837-ben, továbbá Lhoist) (108. ábra) csöves változatot választottak a pisztoly megszerkesztéséhez: - a zártömbön kialakított lőszerkamrákra csavarmentesen hagyományos csöveket szereltek. Miközben a forgató emelő a tokból kiálló tengelyre illesztett zártömböt az elsütő billentyű hátrahúzásakor forgatta, a csövek körben haladtak balra. Mivel a fegyverek kézi megmunkálással készültek és az alkatrészek helyes illesztése alapvető követelmény volt, az összetartozó csöveket és lőszerkamrákat azonos számozással jelölték. A lőkúpokat rendszerint cső hosszanti irányban szerelték a lőszerkamrákra. Valamennyi forgópisztoly lényeges szerkezeti eleme az a fogkoszorú (109. ábra), amelyet a henger, illetve a hengeres zártömb hátsó harántfelületén alakítanak ki. Az aszimmetrikus (fűrész) formájú fogak száma azonos a csövek (a furatok) számával. Működés közben az elsütő billentyűvel (vagy a kakassal) összekapcsolt forgató emelő kimozdul a tokból, belecsúszik a fogkoszorú mélyedésébe, nekifeszül az egyik fog meredek falának, és tovább tolja a hengert - pontosan annyira, hogy a következő cső csappantyúja a kakas elé álljon. A működés elvének megismerését ezért az elsütő billentyű vagy a kakas mozgatásával összefüggő mechanizmus vizsgálatával kell kezdenünk.
A többcsövű forgópisztolyok legtöbbjénél a forgatás és az elsütés mechanizmusa az elsütő billentyű meghúzásával egyeztetett, kisebb azoknak a száma, amelyeknél a működés folyamata a kakas hátrafeszítésével kezdődik. 106. ábra Ám a többcsövű forgópisztolyokat a hadseregek felszerelési jegyzékein hiába keressük, sehol sem találkozunk velük, egyetlen állam fegyveres erőinél sem rendszeresítették őket. Az Egyesült Államok Mexikó elleni háborújában ugyan még általánosan használták az egyéni tulajdonban levő Pepperbox -okat, de a washingtoni kormány hadfelszerelési bizottsága szolgálati fegyverként nem fogadta el őket. A Mariette-féle forgópisztolyok sem találkoztak az európai államok hadügyminisztériumainak egyetértésével. A többcsövű forgópisztolyok katonai használatra nem alkalmasak, mert a katonának a harcban célzott lövésekkel kell tüzelnie, az irányzék és célgömb nélküli többcsövű forgópisztolyokkal pedig a találat mindig kétséges.
108. ábra A lőszerpazarlást minden hadsereg harcászati szabályzata tiltotta és tiltja ma is. Továbbá a többcsövű forgópisztolyoknál a fegyver súlypontja jóval a markolat függőleges tengelyvonala elé helyeződik, emiatt nagyon nehéz, fárasztó a pisztoly tartása, s a célzás is bizonytalan. A többcsövű forgópisztolyok technikai fogyatékossága abban van, hogy a henger forgása gyakran nem pontosan távolságtartó, s ezért a kakas a csappantyúk közé üt, s a fegyver csütörtököt mond. Ez pedig harc közben, de más önvédelmi szükséghelyzet esetén sem megengedhető.
109. ábra 3. Egycsövű forgópisztolyok A COLT Az első harctéri használatra is alkalmas, a hadseregeknél szolgálati maroklőfegyverként rendszeresített többlövetű pisztoly a Colt-féle forgópisztoly (revolver) volt. Az életrajzírók szerint Samuel Colt 1830-ban, tizenhat évesen hajóinasként szolgált egy Indiába hajózó vitorláson. Hazatérőben, a hosszú út alatt fából kifaragta az általa elképzelt forgópisztoly alkatrészeit. A partraszállás után megtakarított pénzén egy puskaművessel vasból el is készíttette fa forgópisztolyának pontos mását. Az első próbálkozása azonban kudarccal végződött, mert a fegyver csöve már az első lövésnél letört. A második egyedi darab, amelyet Anson Chase puskaműves 1832- ben készített, már elképzelése szerint működött, s Colt a forgópisztolyt szabadalomra érettnek találta. A szabadalmi hivatal azonban Colt jelentkezését a dokumentáció kifogásolható minősége miatt elutasította. 110. ábra S. Colt csak a harmadik prototípussal ért el sikert. Találmányát először Angliában és Franciaországban vették fel a szabadalmak jegyzékébe (1835), az Egyesült Államokban pedig csak 1836-ban fogadták el a forgópisztolyt. S miután Coltnak sikerült tőkéseket találnia egy fegyverkészítő üzem gépi felszereléséhez, Patersonban, egy selyemfonoda használaton kívüli épületében megkezdődhetett az ötlövetű elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok gyártása (110. ábra).
De az érvényesüléshez vezető út nagyon is rögös volt. Az időben még az Allen-féle és más Pepperbox pisztolyok uralták az amerikai fegyverpiacot, s mielőtt az emberek jobban megismerhették volna a Colt-forgópisztolyokat, az Egyesült Államokban pénzügyi válság robbant ki, a patersoni vállalkozás is csődbe került (1842). Colt átmenetileg Morse szolgálatában vízhatlan távíróvezetékek készítésével foglalkozott s csak 1846-tól kezdve hódolhatott ismét fegyverszerkesztői és fegyverkereskedői szenvedélyének. 1846-ban az Egyesült Államok és Mexikó között háború robbant ki. A harcokban az 1836-os ( Texas -modellnek is nevezett) Colt-forgópisztolyokkal rendelkező texasi lovasok jártak az élen. Bebizonyosodott, hogy az egy kézzel működtethető, ismétlésre alkalmas forgópisztoly a lovas katona leghasználhatóbb lőfegyvere. Ezért Taylor tábornok S. Walker századost Washingtonba küldte: vegye fel a kapcsolatot a kormánnyal és S. Colttal, hogy a harcoló csapatok mihamarabb és minél több forgópisztolyt kapjanak. Miután a kormány egyetértett a tábornok javaslatával, Colt pedig a haditapasztalatok figyelembevételével tökéletesítette az 1836-os modellt, a whitneyvillei fegyvergyár 1847 januárjában 1100 darab hatlövetű revolver gyártására és szállítására vállalt kötelezettséget (111. ábra). 111. ábra Ettől kezdve Colt pályafutása már felfelé ívelt (Connecticut állam kormányzója ezredesi címet adományozott neki). Amikor a whitneyvillei gyár teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségét, Colt Hartfordban saját fegyvergyárat létesített. Fegyvereivel részt vett az 1851. évi londoni világkiállításon, s azután, hogy a brit kormánnyal megegyezett a revolverek szállítására, Londonban is fegyvergyárat rendezett be. Az eddig említett Colt-forgópisztolyok természetesen egytől egyig elöltöltő, csappantyús lőfegyverek. A henger kamrafuratainak számától függ, hogy a pisztollyal újratöltés nélkül hány lövést lehet leadni. A lőkúpok a kamrafuratok tengelyirányában a henger hátsó harántfelületén, körben helyezkednek el. Ugyanott található a tengellyel áttört fogkoszorú is. A forgópisztolyt egy kézzel lehetett használni úgy, hogy a lövész tenyerével átfogta a fegyver markolatát, hüvelykujjával hátrafeszítette a kakast, eközben a henger egyötöd (egyhatod) fordulattal a soron következő lőszerkamrát a cső nyílásához állította, majd az elsütő billentyű meghúzásakor az elsütő emelő kioldott, s a kakas ráütött a csappantyúra. Ezt a műveletsorozatot ötször (hatszor) lehetett megismételni újratöltés nélkül. A tűzgyorsaság gyakorlatilag a lövész kézügyességétől és a fogások begyakorlottságától függött. Két töltött forgópisztollyal 10 (12) lövést lehetett kellő gyorsasággal megismételni. Az elöltöltő, csappantyús Colt-revolvereket.28,.31,.34,.36,.44 kaliberrel (űrmérettel) 1873-ig gyártották s többféle csőhosszal (63-304 mm) kerültek forgalomba. Európában a méterrendszer elfogadása (1875) után a fegyvertechnikában is általánossá vált a hosszúságok metrikus mérése (m, mm). Ezt megelőzően mindenütt az angolszász hosszmértékek (Zoll, inch = hüvelyk, foot = láb) voltak használatosak a fegyverek hosszméreteinek mérésénél. Mivel a mérési adatok vegyes használatával napjainkban is gyakran találkozunk, érdemes megjegyezni, hogy 1 Zoll (1 ), illetve 1 inch = 25, 4 mm; 1 foot = 304, 8 mm. Az űrméret (kaliber) jelölésénél: 22/100 Zoll, vagyis.22 = 5,6 mm,.25 = 6,35 mm,.30 = 7,63 mm,.32 = 7,65 mm,.38 = 9 mm,.44 =10,6 mm,.45 =11,5 mm. (Eltérések lehetségesek, pl..32 = 8 mm.) Ezek a jelölések ma már inkább történelmi hagyományt, mint hüvelykről milliméterre átszámítható méretet jelölnek.
Éppen ezért a SAAMI (Sporting Arms and Ammunition Manufacturer s Institute), az amerikai polgári fegyvereket és lőszereket gyártók intézete a számjelzés előtti pontot elhagyja, és ezáltal a számok és a melléjük írt betűjelek valójában típusjelzést jelentenek, s nem a pontos kalibert. Súlyméréseknél: 1 ounce = 28,35 gramm, 1 grain = 0,0648 gramm. Akadnak az előbb felsorolt pisztolyok között vésett példányok is. Egyes darabok hengerén jeleneteket ábrázoló vésetek láthatók (pl. kentaurok összecsapása, postakocsi megtámadása, telepesek és indiánok harca, tengeri csata). A zseb-, a táska-, a rendőrségi és a katonai revolvereknek sok változata ismeretes, külalakjukban azonban egymáshoz annyira - s más forgópisztolyokhoz alig - hasonlítanak, hogy a Colt-gyártmányokat még a fegyvereket kevésbé ismerők is könnyen felismerhetik. (Utánzásuk egyébként nem ment ritkaságszámba). A Colt-forgópisztolyok hírnevét csak öregbítette az állandósághoz, a tradícióhoz való ragaszkodás. Arra a kérdésre, hogy S. Colt vajon a fegyverszerkesztésben vagy a fegyverigényes piacok ügyes felkutatásában, a busás hasznot hajtó üzletkötésekben volt-e nagyobb, nem könnyű válaszolni. Kétségtelen, hogy S. Colt szerkesztette az első katonai használatra is alkalmas többlövetű pisztolyt, ugyanakkor ravasz fegyverkereskedő volt. Fegyvereivel megjelent az Egyesült Államok Mexikó elleni háborújában, pisztolyokat (és forgópuskákat) szállított a fellázadt indiánok leverésére küldött kormánycsapatok részére, s a vagyonukat félt farmereket, a rabló kalandorokat egyaránt felfegyverezte. Kétségtelen tény, hogy Samuel Colt a fegyverek gépi szabványok szerinti termelésének az úttörője, a fegyverek tömeggyártásának a megalapozója. Neve annyira azonosult a revolver fogalmával, hogy az emberek helytelenül más forgópisztolyokat is Coltnak neveznek. S. Colt 1862-ben halt meg, de a cég fennmaradt, s fegyvereivel napjainkban is a fegyvergyártás élvonalába tartozik. ADAMS S. Colt állítólag Viktória királynő férjének köszönhette angliai sikerét. Fülöp herceg az 1851. évi világkiállításon szívélyes barátságot kötött a neves feltalálóval, s a brit hadfelszerelési hivatal az ő közbenjárására rendszeresítette a Colt-forgópisztolyt az angol fegyveres erőknél. S. Colt 1856-ig összesen 18 000 darab forgópisztolyt adott át az angol hadsereg és haditengerészet részére. Pedig az időben (1851) Angliában már szabadalmazták a Colt-revolvereknél nagyobb tűzgyorsaságú Adams-féle forgópisztolyt. Az 1851. szeptember 10-én megtartott összehasonlító lövészeten a Colt-revolverrel 58, az Adams-forgópisztollyal 46 másodperc alatt adtak le hat célzott lövést. Az Adams-forgópisztolynak viszont hátránya volt, hogy az elsütő billentyű meghúzása nagy erőt igényelt, ezért a lövész könnyen elránthatta a fegyvert, s a lövés így célt tévesztett. Ezzel az indokkal vetette el az angol hadfelszerelési bizottság 1854-ben az Adams-féle revolvernek a hadseregben történő rendszeresítésre tett javaslatot. Mivel azonban a találmányok előnyeit és hátrányait végeredményben mindig a gyakorlat igazolja, következésképpen a Colt- és az Adams-féle forgópisztoly versenyét is az élet a háború döntötte el, mégpedig az Adams-féle maroklőfegyver javára. J. G. Grosse, a 88. brit ezred tisztje a következőket írta Robert Adamsnak Szevasztopolból 1855 elején, a krími háború nagy ütközete után: Éppen nálam volt az ön revolvere, amikor az oroszok bekerítettek bennünket. A válságos helyzetben rájöttem, hogy az ön forgópisztolya használhatóbb Colt ezredes revolverénél. Ha minden lövés előtt előbb meg kellett volna feszítenem a kakast, akkor bizonyosan életemet veszítettem volna. A fegyver működése a billentyűfeszítés elve szerint történt: az elsütő billentyű hátrahúzásakor a zárberendezés megfeszítette a kakast, tovább fordította és rögzítette a hengert, majd a billentyű továbbhúzása közben a kakas előrecsapott, ráütött a csappantyúra, megtörtént a lövés. A billentyű előreengedésekor a hengert rögzítő emelő visszasüllyedt a tokba, s a lövést máris ismételni lehetett. Ezeknél a forgópisztolyoknál hiányzott a kakas nyúlványa, a cső és a tok pedig egy darabból készült. 1855-ben azonban Adams megvásárolta Beaumont kakasfeszítéses szabadalmát, forgópisztolyának zárszerkezetét átalakította, az így a forgópisztolyt kakasfeszítéssel is használni lehetett (a kakas nyúlványt kapott). Majd forgópisztolyát J. Kerr szabadalma szerint töltővesszővel szerelte fel, s az így tökéletesített revolver 1855-ben a brit hadsereg és haditengerészet tisztjeinek szolgálati maroklőfegyvere lett. A fegyver tömeggyártása a southwarki Adams & Deane üzemben kezdődött, 1856-tól pedig a londoni Armoury Company cég gyárában folytatódott. Engedéllyel másutt is készítettek Adams-féle forgópisztolyokat: Ausztriában L. Gasser fegyverkészítő műhelyéből kerültek ki Adams-féle forgópisztolyok.
TRANTER R. Adams találmánya természetesen más európai szakember érdeklődését is felkeltette. William Tranter 1853-ban olyan forgópisztolyra kapott szabadalmat, amelynek két billentyűje volt. A hoszszabb billentyűvel történt a zárszerkezet és a kakas feszítése, a rövidebb billentyű pedig a kakas fesztelenítésére, az elsütésre szolgált. Lövésnél a lövész középső ujjával hátrahúzta a hosszabb billentyűt, célzott, majd a mutatóujjával meghúzta a rövidebb billentyűt s a kakas előrecsapott a csappantyúra. Gyorslövésnél a lövész középső és mutatóujjával egyidejűleg húzta hátra a billentyűket. (A forgópisztolyok tömeggyártása 1856-ban kezdődött és 1863-ig tartott.) Az eltelt évtizedek alatt - sikertelen és sikeres útkeresések közepette, többféle módozat kipróbálásával - véglegesen kialakult a forgópisztolyok forgató és elsütő mechanizmusának technikai rendszere. A neves fegyverszerkesztők - pl. Chaineux - leginkább kettős mozgatású kakas-billentyű feszítésű zárszerkezetet alkalmaztak (112. ábra), s hátultöltő revolvereik számos változatával elárasztották a világot. A puskakészítők kézműves műhelyei fokozatosan elsorvadtak, megszűntek, s helyükbe a célgépekkel jól felszerelt fegyverkészítő üzemek, hatalmas fegyvergyárak léptek. Már az elöltöltő, csappantyús forgópisztolyok sok változatának számbavételénél fel kellett figyelnünk arra a jelenségre, hogy amikor valahol a világon feltűnt egy valós műszaki értéket képvisel, technikai újdonság, az annak megszerzésében érdekelt személyek mindent elkövettek, hogy hozzá hasonlót szerezzenek a maguk használatára és hasznára. Amíg azonban régebben természetes volt, hogy egyes vállalkozok a találmányokat lemásolták, s azokat saját nevükkel jelölték, a szabadalmi jog elfogadásával és nemzetközi elismerésével a találmányok védettek lettek (áltálában 20 évre), s a szellemi értékeket többé már nem lehetett egyszerűen ellopni. Az viszont nem titok, hogy a szabadalmi jog csak egy konkrétan megfogalmazott és bejelentett találmányt oltalmaz, és a benne rejlő ötletet, annak változatait csak kevéssé védi. Ezért az ügyes és leleményes szerkesztők továbbfejlesztik, tökéletesítik a piacon már megjelent, megismert terméket, és találmányukra szabadalmat, védettséget kérnek, és esetenként kapnak is. Ez a magyarázata annak, hogy az elmúlt közel másfél évszázad alatt nagyszámú, egymáshoz hasonló, de nem azonos pisztoly, puska stb. fegyver jelent meg a piacon, sok-sok szerkeszt, cég, gyáros, kereskedő neve alatt. Természetesen előfordulhatnak véletlen egybeesések is. Megtörténhet, hogy két kutató, egymás kísérleteit, elért eredményeit nem ismerve, egymástól függetlenül, azonos időben jelentkezik hasonló találmánnyal. Ilyen eset rendszerint a technika és a technológia fejlődésének kritikus időszakában következik be, amikor az új létrejöttének feltételei már léteznek. Az okos szakemberek ugyanis soha sincsenek leleményes ötletek hiányával, csupán a technikai ós a technológiai adottságok lehetnek esetenként elégtelenek merész elképzeléseik megvalósításához. Példaként említhető, hogy egyesek hiába kísérleteztek már a XVIII. században többlövetű fegyverek készítésével, mert a valóban használható forgópisztoly megszerkesztését a csappantyú feltalálása tette lehetővé, a fegyverek tömeggyártásának előfeltétele pedig az üzemek célgépekkel való felszerelhetősége és a szabványosítás bevezetése volt. A hátultöltő kézi lőfegyverek megjelenését az össze-szerelt lőszer - a töltény - feltalálása előzte meg. LEFAUCHEUX Az elöltöltő Colt- és Adams-rendszerű revolverek a XIX. század közepén nagyon keresett önvédelmi - a hadseregekben is használt - maroklőfegyverek voltak. Ezt főképpen annak köszönhették, hogy 5-6 lövést lehetett velük megismételni újratöltés nélkül. Ez a lehetőség az igényeket egyelőre kielégítette, jóllehet ez időben már megjelent a színen a korszerű hátultöltő forgópisz-tolyok előfutára - a Lefaucheux-revolver. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy egy svájci tüzértiszt, S. J. Pauly az 1790-es években szakított a katonai hivatással és találmányokon törte fejét. Kezdetben irányítható léggömbbel kísérletezett (1802-1804), de érdeklődése később a fegyvertechnika felé fordult. Párizsi műhelyében, más puskaművesekhez hasonlóan, hátultöltő lőfegyver megszerkesztésén fáradozott. 1812-ben olyan billenő csövű hátultöltő pisztolyt készített, amely központgyújtású fémhüvelyes töltényt használt. Pauly a peremes töltényhüvelyt esztergapadon munkálta meg. A csappantyút, a fémhüvely fenekét helyettesítő kartonpapír közepére ragasztotta, amely a kakas ütésének hatására lángot vetve, meggyújtotta a hüvelyben elhelyezett fekete lőport. Mivel azonban a töltényhüvelyek elegendő mennyiségű tömeggyártását forgácsolási eljárással nem lehetett biztosítani, a találmány átmenetileg feledésbe merült.
112. ábra Double Action Chaineux-féle elsütő berendezés: a) Fesztelenített kakas és elsütő berendezés b) A kakas megfeszítése c) A kakas előreütésének pillanata 113. ábra 1: Hüvely; 2. Gyúelegy; 3. Csappantyú; 4. Gyúszeg; 5. Lőpor; 6. Lövedék Casimir Lefaucheux párizsi puskaműves tulajdonképpen Pauly szabadalmának alapötletét használta fel, amikor két évtizeddel később gyúszeges töltényét megszerkesztette (113. ábra). A neves feltaláló először az 1832-ben bemutatott billenő csövű vadászpuskájánál alkalmazta a sajátos szerkesztésű egyesített lőszert (a töltényt). A töltény hüvelye kartonpapírból készült s egyik végét vékony sárgarézkupak zárta le. Lefaucheux a sárgarézkupak belső lapjának közepére helyezte a robbanó labdacsot (csappantyút), amihez a hüvely falának áttörtén keresztül csatlakozott a gyúszeg. Működés közben a fegyver kakasa felülről rácsapott a hüvelyből kiálló gyúszegre, az megütötte a csappantyút, a csappantyú lángja pedig meggyújtotta a fekete lőport. Miután a fémtechnológia, valamint a szerszámgépgyártás megteremtette a fémhüvelyek tömeggyártásának lehetőségét, a vörösrézből sajtolt hüvelyek, illetve a Lefaucheux-féle gyúszeges töltények hamarosan Európa-szerte használatosak lettek. Számos francia, belga, német és osztrák puskaműves készített Lefaucheux-féle forgópisztolyt. Az egyszerű, nem díszes forgópisztolyok nagyon olcsón és jelentős mennyiségben kerültek a kereskedelmi forgalomba. C. Lefaucheux kezdetben a Mariette-féle többcsövű forgópisztolyok átalakításával kísérletezett, de a közismert Lefaucheux-forgópisztoly szerkezeti rendszerét Francois Chaineux párizsi puskaműves dolgozta ki 1853-ban. A Lefaucheux forgópisztolyok voltak tehát az első hátultöltő, fémhüvelyes töltényt használó revolverek. Mivel azonban ezek hadihasználhatóságát a hadvezetőségek a véletlen elsülés eléggé nagy valószínűsége miatt kétségbe vonták, a fegyvergyárosok az 1860-70-es években tökéletesebb hátultöltő forgópisztolyok megszerkesztésére ösztönözték a fegyverkonstruktőröket. (A Lefaucheux-revolvert szolgálati maroklőfegyverként 11 mm-es űrmérettel csak a francia haditengerészetnél rendszeresítették 1855-ben.) Elképzeléseik valóra váltása nem látszott elérhetetlennek, mert ez időben a központ- és peremgyújtású puskatöltények már használatosak voltak.
SMITH & WESSON Elsőként az amerikai Smith & Wesson cég jelentkezett a fegyverpiacon olyan hátultöltő forgópisztolyokkal (1857), amelyek nem Lefaucheux féle gyúszeges, hanem peremgyújtású, fémhüvelyű töltényt használtak. Horace Smith a springfieldi fegyverüzemben, apja mellett dolgozva kapott kedvet a puskaművességhez. Az inasévek eltelte után Smith Whitney gyárában kitanulta a szerszámkészítő mesterséget, majd O. Allan munkása lett. 1851-ben Worchesterbe költözött, s ott az Allen & Luther cég fegyverkészítő üzemében dolgozott. Akkor találkozott Daniel B. Wessonnal, akit szintén magával ragadott a fegyverkészítés szenvedélye. A két fegyvert kedvelő ember ismeretségéből tartós barátság és üzleti kapcsolat is született (1852). Először egy csőtáras, bonyolult szerkezetű ismétlőpisztollyal hívták fel a figyelmet magukra, amelyet Wesson szerkesztett (1854). De mert hiányzott a pisztoly iránti kereslet, az üzlet nem jövedelmezett, így a Winchester Repeating Army Company cég elődjével, a Volcanic Arms Company-val társultak. Smith ott üzlettársként, Wesson pedig művezetőként dolgozott. Wessont azonban nem hagyta nyugodni a maroklőfegyver hátultölthetőségének a gondolata: a töltényét már megtervezte, csak a kedvező szerkesztésű fegyver hiányzott. Ekkor hozzájuk szegődött a szerencse (1856). Történt, hogy S. Colt elutasította, s nem vásárolta meg R. White 1855-ben szabadalmazott találmányát (a hátulról tölthető forgópisztolyhenger tervezetét). A feltaláló akkor Smithnek, illetve Wessonnak adta el a találmányának gyártási jogát. Ezt követően Smith és Wesson megvált a Volcanic cégtől és Springfieldben gyárat alapítottak. Megállapodást kötöttek O. Winchesterrel, hogy a Volcanic Arms Company nem gyárt revolvereket, a Smith & Wesson cég pedig puskákkal nem jelentkezik a fegyverpiacon. A siker nem váratott sokáig magára. Már a termelés megkezdését követő második év végén havonta hatszáznál több S. & W. Mod. 1. forgópisztoly talált gazdára a piacon, s a cég 1860-ban egy új, nagyobb fegyvergyár létesítését határozta el. A.22 űrmérettel készült, hétlövetű Mod.1. forgópisztolynak felfelé billenő csöve volt. Az ürítéshez és az újratöltéshez a hengert - a cső felbillentése után - a tengelyről le lehetett húzni. (A pisztolyhoz peremgyújtású töltényt használtak.) Ez a típus 1861-ben.32-es kaliberrel, hatlövetű kivitelben is piacra került (Mod. 2.), 1864-ben pedig elkezdődött annak a.32-es ötlövetű, felbillenthető csövű forgópisztolynak a sorozatgyártása is, amely központgyújtású töltényt tüzelt. Jóllehet az említett forgópisztolyok kifejezetten önvédelmi maroklőfegyverek voltak, a polgárháború idején harc közben is eredményesen használták őket, mert vízmentes töltényeik esős napokon sem hagyták cserben tulajdonosaikat. Ez a felismerés később arra késztette a S. & W. céget, hogy.44 űrmérettel katonai forgópisztolyokat is forgalomba hozzon. GASSER A XIX. század közepén és második harmadában Európában és Amerikában a fegyverszerkesztőket, még inkább a fegyvergyárosokat nem a katonai követelmények magasabb színvonalának kielégítése, hanem üzleti érdekek ösztönözték az újabb, kéziesebb, díszesebb, elmésebb szerkezetű forgópisztolyok megjelentetésére. Európában Napóleon száműzése után néhány évtizeden át viszonylagos egyetértés alakult ki a vezető hatalmak között. Ám a tőkés fejlődés hamarosan a politika felszínére hozta a nagyhatalmak érdekellentéteit. A vezető szerepre törekvő államok így vagy úgy, cselekvően vagy semlegességet színlelve formálták Európa politikai arculatát. A militarista szemlélet erősödése nyomán a hadiipart mindenütt fejlesztették. A fegyverek tökéletesítésével foglalkozó feltalálók a politikai vezetők bizalmát s a fegyvergyárosok komoly állami támogatást élveztek. Ausztriában a steyri fegyvergyár kapta a legjelentősebb állami támogatást, ahonnan a hadsereg puskákat, karabélyokat kapott. A forgópisztolyokat a Gasser-cég szállította a hadsereg számára. Leopold Gasser bécsi puskaműves 1862-ben az osztrák főváros egyik peremkerületében, Ottakringben rendezett be fegyverkészítő üzemet. A műhelyek kezdetben Adams-féle revolvereket szállítottak a fegyverpiacra. Amikor azonban az osztrák lőszergyárakban megkezdődött a peremes, fémhüvelyű töltények tömeggyártása (1867), Gasser haladéktalanul hozzákezdett forgópisztolyának megszerkesztéséhez. Az állami megrendelések csak növelték a tulajdonos vállalkozói kedvét, s a kézműves üzem hamarosan gépekkel jól felszerelt gyárrá fejlődött. A kétszáznál több munkást foglalkoztató gyár termelési kapacitására, annak fejlődésére jellemző, hogy 1884-ben már 100 ezernél több forgópisztoly gyártásával dicsekedhetett. A Saint Pöltenben létrehozott kiegészítő üzemágazat (öntöde és kovácsoló üzem) szintén kétszáz munkást dolgoztatott. A Gasser-forgópisztolyt szolgálati maroklőfegyverként 1870-ben rendszeresítették az osztrák magyar hadsereg lovasságánál.
A forgópisztoly billentyű-kakas feszítésű mechanizmusa lényegében azonos a Lefaucheux- Chaineux revolver működési rendszerével. A 11 mm-es űrmérettel készült és 375 mm hosszú, 1,52 kg súlyú forgópisztoly nem tartozik a legkéziesebb maroklőfegyverek közé. Ezért a gyalogsági tisztek részére 1874-ben rendszeresített Gasser-forgópisztoly csövének hossza már csak 323 mm. A forgópisztoly nem kedvező jellegzetessége, hogy a henger kiemeléséhez szerszámokra volt szükség. Erre utal a csapatok részére kiadott utasítás 2. -ában foglalt intézkedés is: A forgópisztolyt a honvéd csak akkor szedje szét, ha azt tisztítani vagy vizsgálni kell. Szétszedésnél először a tok végénél levő csöcsavart kellett eltávolítani, majd utána a csövet lecsavarni a tengelyről. COLT FRONTIER Az S. & W. hátultöltő forgópisztolyok megjelenésével észrevehetően megcsappant az elöltöltő revolverek iránti kereslet, s ez ugyancsak megkérdőjelezte a Colt-cég forgópisztolyokat gyártó üzemágazatának a jövőjét. Nyilvánvaló lett, hogy tenni kell valamit. Először Rider kísérletezett a Colt-forgópisztolyok átalakításával (leszerelte a lőkúpokat s a hengerfuratokba hátulról tölténykamrákat csavarozott be, 1865), szabadalmát azonban elvetették. A Thuer-féle változat bár szabadalmat kapott (új henger, 1868), de a forgópisztoly gyártásával és használhatóságával szemben még sok kifogás merült fel. Ezt követően Richards (1871), majd Mason (1872) tökéletesítette a hagyományos Colt-forgópisztolyokat. Ezek a hatlövetű Colt Frontier revolverek.38-as peremgyújtású töltényt használtak. A.45 kaliberrel szerkesztett Colt Navy -forgópisztoly tömeggyártásának megkezdésére 1873-ban került sor, s az 1892-ig az Egyesült Államok hadseregének szolgálati maroklőfegyvere volt (Single Action Army 1873). Azért is kedvelték, mert a Winchesterpuska töltényét is használhatták hozzá. CHAMELOT-DELVIGNE A Gasser- és a Colt Navy -forgópisztolyoknak valóban nagy hátrányuk, hogy a hengert a tokból csak szerszám segítségével lehet kiemelni. Ezért egyes konstruktőrök olyan technikai megoldást kerestek, amely módot ad arra, hogy a henger szerszámok igénybevétele nélkül is cserélhető legyen. Könnyen szétszedhető revolver volt - többek között - a Chamelot-Delvigne forgópisztoly, amelyet az 1870-71. évi francia-porosz háború után a St. Etienne-i fegyvergyárban kezdtek gyártani, s amelyet 1873-ban a francia, 1874-ben pedig az olasz hadseregben szolgálati fegyverként rendszeresítettek. A fegyver zárszerkezete tulajdonképpen a többcsövű Allen- és a széles körben ismert Chaineux-féle forgópisztoly feszítő-forgató-elsütő mechanizmusának a kombinációja. MAUSER REICHSREVOLVER Németországban Paul Mauser szerkesztett katonai forgópisztolyt. A kakasfeszítésű, de biztosító retesszel szerelt Reichsrevolver a hátultöltővé átalakított Colt-forgópisztoly zárberendezéséhez hasonló (114. ábra). A forgópisztolyt két változatban gyártották - egyiket a lovasság (1879), másikat a gyalogság (1883) számára. A modellek szerkezetileg teljesen azonosak, a különbség csupán annyi, hogy az 1879. évi forgópisztoly hosszabb és nehezebb az 1883. évi revolvernél. NAGANT Bizonyos, hogy a forgópisztolyok gázvesztesége már ebben az időben is eléggé sokoldalúan tanulmányozott probléma volt. A revolver hengerének elülső harántfelülete - az elfordulás lehetővé tétele érdekében - a cső végéhez hézaggal illeszkedik. Így a lőporgázok egy része, amikor a lövedék már elhagyta a henger töltényfuratát, de a csőből még nem repült ki, a cső és a henger közti résen át elillan, nem végez hasznos munkát (nem vesz részt a lövedék előrehajtásában). A kísérletek arra mutattak, hogy a gázveszteség jelentéktelen. 114. ábra 1. Kakas; 2. Elsütő emelő; 3. Hengertoló; 4. Hengerrögzítő emelő; 5. Kakasrugó; 6. Billentyű rugó; 7. Hengerrögzítő rugó
Louis Nagant belga fegyverkonstruktőr olyan forgópisztolyt (hozzá töltényt) szerkesztett, amelynél nincs gázveszteség. A töltény palack formájú s a lövedék csúcsa nem emelkedik ki a hüvelyből, a hüvely azonban kissé kiáll a hengerből. Lövésnél, amikor a forgató emelő a soron következő töltött tölténykamrát a csőhöz fordítja, egy feszítő kar nekitámaszkodik a töltény fenekének, és a hengert is előretolja. Ezáltal a töltényhüvely elülső vége beleilleszkedik a csőfurat kúposan kialakított végződésébe s a kakas szegnyúlványa csak ekkor üti meg a töltény fenekét (115. ábra). 115. ábra NAGANT forgópisztoly elsütés előtti pillanata (előretolt henger, megtámasztott töltény) Ezt a revolvert kezdetben ( 1895) a belga Pieper-cég szállította Oroszország számára, de a tömeggyártását később a tulai fegyvergyár vette át. A forgópisztoly kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, hogy gyártása a Tokarev-féle öntöltő pisztoly rendszeresítése után sem szűnt meg, s a revolvert a szovjet csapatok a második világháborúban is használták. RAST-GASSER Amikor a gyérfüstű lőpor használata általánossá vált, a Gasser-cég új forgópisztoly megtervezését vette fel fegyverfejlesztési programjába. Az új forgópisztolyt August Rast szerkesztette s annak sorozatgyártása 1898-ban kezdődött el. A billentyű-kakas feszítésű maroklőfegyver sajátossága, hogy ütőszeggel szerelt revolver, a sátorvas lebillenthető, a bal oldali tokfedél kinyitható. A forgópisztoly gyártása azonban csak 1912-ig tartott, mert akkor egységesen a Steyr-gyár reteszelt rendszerű, öntöltő pisztolya lett az osztrák magyar hadsereg szolgálati maroklőfegyvere. LEBILLENŐ CSÖVŰ FORGÓPISZTOLYOK, ÖNMŰKÖDŐ HÜVELYKIVETŐVEL A maroklőfegyvereknek a Colt 1836-ban szabadalmazott forgópisztolyával kezdődött rohamos fejlődését alapvetően a tűzgyorsaság növelésének igénye szorgalmazta. Ez a fejlődés 1869-ben újabb állomásához érkezett; olyan revolver jelent meg a fegyverpiacon, amelynél a lövész az üres hüvelyeket a henger töltényfurataiból már nem egyenként, az ürítővesszővel lökdöste ki, hanem a beépített kivető koszorú segítségével valamennyi üres hüvelyt egyetlen mozdulattal el lehetett távolítani a fegyverből. Bár a rendszer alapötletét C. A. King és W. C. Dodge szabadalmaztatta (1860,1865), a találmány gyakorlati felhasználása a Smith & Wesson cég nevéhez fűződik. Már az 1860-as években elég élesen kirajzolódtak a Colt és a Smith & Wesson társaság párharcának körvonalai. Mindkét cég tudatában volt a technikai előrelépés szükségességének.
Az első lépés a S. & W. cégnek sikerült jobban. Amíg a hartfordi fegyvergyárban még a meglevő elöltöltő revolverek átalakításának lehetőségeit keresték, a springfieldi gyár már olyan forgópisztollyal lépett a színre, amely az 1872. évi moszkvai világkiállításon aranyérmet nyert, s a maga idejében az egész világon keresett maroklőfegyver lett. A forgópisztolynak a csöve lebillenthető. A cső lebillentésével egyidejűleg a henger felemelkedik, s a tengely hosszanti középfuratában elhelyezett kivető rúd végére szerelt hüvelykivető koszorú a hengerből valamennyi üres hüvelyt önműködően eltávolítja (116. ábra). Az első katonai.44 űrmérettel szerkesztett billenő csövű S. & W. forgópisztoly tömeggyártását 1870-ben kezdte el a springfieldi fegyvergyár Oroszország részére. (Később a berlini Löwe-cég is szállított hasonló forgópisztolyokat az orosz lovasság számára.) A piac a török és a spanyol megrendelésekkel kezdett kiszélesedni. WEBLEY A S. & W. forgópisztolyokhoz hasonló billenő csövű revolvereket már az 1860-as évek második felében a birminghami Webley-cég is gyártotta. (Szerkesztője Harry Webley.) A fegyvereket azonban javítgatni kellett, s az angol hadfelszerelési bizottság csak az 1884-ben tökéletesített Mk. IV. modellt fogadta el szolgálati maroklőfegyverül (1887). A brit fegyveres erőknél a Mk. VI. modellt 1915-ben rendszeresítette az angol hadfelszerelési bizottság, amelyet az Enfield Mk. I. csak 1936-ban szorított ki a használatból. 116. ábra Önműködő hüvelykivetés (S & W rendszer) OLDALRA BILLENŐ HENGERREL SZE-RELT FORGÓPISZTOLYOK, HÜVELYKIVETŐVEL A S. & W.-féle forgópisztolyok elterjedését elsősorban az indokolta, mert a revolver megtöltéséhez a henger könnyen hozzáférhető volt, az üres hüvelyek eltávolítása pedig önműködően történt. Hogy ez másképpen is lehetséges, azt Nicolas Lebel találmánya bizonyította. LEBEL A neves konstruktőr 1886-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amelynek hengere jobbra kifordítható, s a henger tengelyfuratában elhelyezett rúdra szerelt kivető koszorú segítségével a henger egyetlen nyomással üríthető. A forgópisztoly érdekessége, hogy a henger - a forgató emelő kikapcsolása után kézzel is továbbfordítható, s hogy az elsütő berendezés tisztításához a tok bal oldalát fedő lemez felnyitása elegendő. A forgópisztolyt a francia hadseregben egészen a második világháború kitöréséig használták. BAYARD A Lebel-forgópisztolyhoz hasonló revolvert jelentetett meg a Pieper-cég is 1889-ben. COLT Az Egyesült Államokban először a Colt-fegyvergyár készített balra kibillenthető hengerrel szerelt forgópisztolyt (1889). A forgópisztolynak két hátrányos tulajdonsága is volt. Az egyik (ez a Fülöpszigetek elleni amerikai agresszió alkalmával derült ki), hogy a.38 long töltény lövedékének hatása katonai szempontból elégtelen; a másik, hogy a balra billenő henger balra fordulóan működik s ezért - reteszelő berendezés hiányában - használat közben az is kibillenhet a tokból. Az 1908-ban megjelent katonai modell már speciális, erősebb,.38-as töltényt tüzelt, s a henger jobbra forog. A gyár ezt a modellt 1909-ben már.45 kaliberrel szállította az amerikai hadsereg számára..32 űrmérettel a rendőrség szolgálati maroklőfegyvere lett.
SMITH & WESSON Mint már korábban volt, a századforduló idején is a S. & W. cég lépett fel legerősebb konkurenciaként a Colt-céggel szemben. A springfieldi gyár 1896-tól kezdve gyártott oldalra billenő hengerrel szerelt forgópisztolyokat önvédelmit, rendőrségit, katonait egyaránt (1899,1902,1903). MAUSER CIKCAKK P. Mauser 1878-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amelynek forgató mechanizmusa - miután S. Colt 1853. évi hasonló működésre utaló szabadalma feledésbe merült - teljesen újszerűnek látszott. Ennél a revolvernél a hagyományos forgató emelő és a fogkoszorú hiányzik, helyettük a henger palástjában ferde és tengelyirányos vájatok vannak, a toknyúlványban pedig egy előre-hátra mozgó szemölcsös rúd helyezkedik el. Lövésnél az elsütő billentyű hátrahúzása közben a kakas megfeszül, vele egyidejűleg előrecsúszik a forgató rúd; a forgató rúdon levő szemölcs - a henger ferde vájatában előrehaladva - a hengert fordulásra kényszeríti. Amikor a szemölcs a tengelyirányos vájatot eléri, a soron következő töltényfurat a csőhöz illeszkedik. Ekkor a kakas feszítettsége megszűnik, s a töltény csappantyújára előrecsap. A billentyű előreengedésekor egy rugó a forgató rudat eredeti, nyugalmi helyzetébe visszatolja (közben a szemölcs a tengelyirányos vájatban halad hátrafelé, s a henger sem jobbra, sem balra nem fordulhat el). A kakas hátrafeszítésével a forgópisztoly ismét lövéshez kész állapotba helyezhető. A forgópisztolynak hüvelykivető koszorúja van s a cső (a hengerrel együtt) felbillenő. A hengert elfordulás ellen biztosítani lehet. (Készültek nem billenő csövű cikcakk rendszerű Mauser-revolverek is.) Mauser a forgópisztolyát (9 és 11 mm-es űrméret) nyilvánvalóan katonai használatra tervezte, de a revolver szolgálati maroklőfegyverként való rendszeresítésére nem került sor. WEBLEY-FOSBERY Az angol Webley & Scott cégnél G. T Fosbery 1896-ban olyan forgópisztolyt szerkesztett, amely külsőleg az 1878. évi Mauser cikcakk -revolverhez hasonlít, mechanizmusa azonban egyáltalán nem azonos annak a működési rendszerével. Mechanizmusának lényege a következő: a lövész a kakast hátrafeszíti; vele egyidejűleg a henger a csővel együtt előrecsúszik, a toknyúlványból kiálló szemölcs a hengert 1/12-ed fordulatra kényszeríti, ekkor az első töltény a csőfurat elé áll. Az elsütő billentyű meghúzásakor a kakas előrecsap (megtörténik a lövés); a lőporgázok hátralökő ereje a hengert (a csővel együtt) visszataszítja s ezalatt a henger a szemölcs által kényszerítve újabb 1/12-ed fordulatot tesz jobbra. A forgópisztoly csövét az ürítés-töltéshez lebillenő (S. & W. rendszer) és biztosító retesszel látták el. A fegyvergyűjtőket természetesen minden olyan ismeret, adat érdekli, amely a megszerzett fegyver technikájával és történetével kapcsolatosan egyáltalán megszerezhető. A fegyvergyűjtők azonban nemcsak azt akarják tudni, hogy milyen modellhez tartozó, milyen gyártmányú, mely évből származó maroklőfegyver került birtokukba, hanem gyakran arra is kíváncsiak, hogy becses kincsüknek ki a szerkesztője. A puskaművesek a XVIII. század végén és a XIX. század első felében - amikor még mesterségüket nagyon sokra tartották és remekműveket alkottak - nevüket és a készítés helyét, idejét gyakran belevésték a pisztoly csövébe, tokjába, markolatába. A XIX. század közepén kezdett a helyzet megváltozni, a 20. században a pisztolyok többnyire csak modell- és cégjelzéssel, a gyártási év feltüntetésével és sorozatszámmal jelentek meg a fegyverpiacon. Hogy ki a konstruktőr, azt nem árulja el a fegyver felirata, gyakran még a gyári és a kereskedelmi prospektusok sem. A modern fegyverek elveszítették személyiségüket! A monopóliumok megvásárolták és megvásárolják a konstruktőrök munkásságát, szellemi értékeiket s a szabadalmak tulajdonosai most már a gyártulajdonosok, a részvénytársaságok, a trösztök, a szindikátusok. A szerkesztő (vagy a fegyvert feltaláló szerkesztőkollektívák tagjainak) neve ismeretlen marad.
B) ÖNTÖLTŐ PISZTOLYOK 1. Az első öntöltő pisztolyok A fegyverszerkesztők egy része már az 1870-es években gondolt a lövés pillanatában keletkező lőporgázok hátrafelé, a zárra ható taszító erejének a hasznosíthatóságára (Plesner 1872, Lutze 1874). Később Karel Krnkának sikerült 1883-ban a Werndl-féle egylövetű hátultöltő puska átalakításával öntöltő fegyvert szerkesztenie. 1883-ban Hiram Maxim a Winchester-puskát öntöltő fegyverré szerkesztette át. Mások is kísérleteztek öntöltő puskák készítésével, de mert az elért eredmények nem találkoztak a hadvezetőségek egyetértésével, a fegyverek tömeggyártására, a hadseregekben való rendszeresítésére egyelőre nem került sor. Az is problémát jelentett, hogy a használt puskalőszer hátralökő ereje nagyobb volt a kelleténél s a fegyvert állvány nélkül nem lehetett biztonságban kézben tartani. A fegyverszerkesztők érdeklődése ekkor a pisztoly felé is kiterjedt, de fáradozásaik gyümölcse csak az 1890-es években kezdett beérni. Ezt követően szenvedélyes vita kerekedett a forgópisztolyok és az öntöltő pisztolyok hívei, ajánlói között. A forgópisztolyok hívei az öntöltő pisztolyok hadihasználhatóságát kétségbe vonták, az öntöltő pisztolyok ajánlói pedig a forgópisztolyok korszerűtlenségét bizonygatták. Közben az önvédelmi öntöltő pisztolyok a forgópisztolyokat a szabad fegyverkereskedelemben fokozatosan háttérbe szorították, de a valóban kézies öntöltő pisztolyok a hadseregek tisztjeinek körében is egyre kedveltebbek lettek. A Tudományos Zsebkönyvtár 222/223. füzetének szerzője 1912-ben némi iróniával a következőket írta: A revolver - a forgópisztoly - híveinek száma ugyancsak leapadt. Ma már a cipészinasnak is Browningja van s akik ezelőtt 5-10 koronás revolvert vettek, önműködő pisztolyért ma 50-85 koronát adnak. Az öntöltő pisztoly működésének lényege a lövés pillanatában keletkező lőporgázok hátrafelé ható erejének a hasznosítása. A mechanizmus kialakítása az egyes szerkesztők elgondolása szerint történik, annak szigorú szem előtt tartásával, hogy a töltényűr mindaddig tömített maradjon, amíg a lövedék a csövet elhagyja. MANNLICHER 1894 Ferdinand Mannlicher, aki zárdugattyús rendszerű, középágytáras ismétlőpuskájával már az 1880-as években nevessé vált, az öntöltő puska megszerkesztésén is sokat fáradozott. 1894-ben olyan öntöltő pisztollyal jelentkezett, amelynek előremozgó csöve volt (117. ábra). Mannlicher, pisztolyának megszerkesztésénél, az akkor leglogikusabbnak látszó megoldást választotta: a fegyver zárja tulajdonképpen a forgópisztolyoknál alkalmazott lökőlemezzel volt azonos. A csőköpenyben előre-hátra elmozduló csövet a zárrugó szorította a tok falához. Az elsütéskor keletkező lőporgázok ereje pedig nemcsak a lövedéket taszította előre a csőben, hanem vele egyidejűleg - de a zárrugó ellennyomásától késleltetve - a csőköpenyben a cső is előrecsúszott annyira, hogy az üres töltényhüvely akadály nélkül kivetődhetett a pisztolyból. Lövésnél a kakas szegnyúlványa a zár furatán keresztül ütött a töltény csappantyújára. A markolati szekrényben öt töltény fért el, s a pisztoly megtöltése töltőléc segítségével történt. A pisztoly sajátosságai közé tartozott, hogy a lövés megtörténte után a cső csak akkor térhetett vissza eredeti helyzetébe, ha a lövész az elsütő billentyűt visszaengedte. A kísérleti példányokat Svájcban (Neuhausen, Fabrique d Armes) készítették el. A 6,5 és 7,6 mm-es űrmérettel szerkesztett pisztolyok sorozatgyártására azonban már a steyri fegyvergyárban került sor. Mivel a lövedék és a cső együttes előremozgása miatt a lövedék kezdősebessége elégtelen volt, továbbá, mert a lőporgázok hátralökő erejét semmi sem csillapította, a tokra (a markolatra) ható taszító erő a fegyver kézben tartását bizonytalanná tette, s így a pisztoly széles körben nem terjedt el.
117. ábra SCHWARZLOSE 1908 A berlini A. W Schwarzlose 1908-ban szintén előremozgó csővel szerkesztett öntöltő pisztolyt (96. kép). A 7,65 mm-es űrmérettel gyártott pisztolynak belső kakasa és markolatbiztosítója van, s a konstruktőr a fékező, egyben helyretoló csavarrugót nem a cső köré, hanem a cső alatt elhelyezett vezetőrúdra szerelte (118. ábra). Ezek a szerkezetek a gyakorlatban nem igazán váltak be, így a fejlesztés más irányban folytatódott. A legtöbb önvédelmi öntöltő pisztoly a rögzített csövű reteszeletlen, hátrasikló súlyzáras maroklőfegyverek csoportjába tartozik. Ezeknél a pisztolyoknál az elsütés előtt és a lövés pillanatában a csőköpennyel (a szánnal) egybeépített és a zárrugóval (egyben helyretoló rugóval) feszített mozgó zártömb támasztja meg hátul a töltényt. A lőporgázok feszítő erejének taszító hatása egyidejűleg érvényesül a lövedékre és a zárra is. Mivel a cső rögzítve van, csak a zár mozoghat hátrafelé. A hátrafelé mozgó zár azonban csak akkor teszi szabaddá a töltényűrt, amikor a lövedék már elhagyta a csövet. A zár hátrasiklásának késleltetését a nyugvó tömeg indulási tehetetlenségének fizikai törvénye magyarázza. Következésképpen a szerkesztőnek a zártömb tömegét - a mozgó alkatrészek súrlódási tényezőjével, a szán tömegével és a helyretoló rugó ellenfeszülő erejével együtt - úgy kell meghatároznia, hogy azok a lőporgázok lökésszerű feszítőerejénél nagyobb záróerőt képviseljenek.
118. ábra 119. ábra BERGMANN Elsőként Louis Schmeisser, a gaggenaui Theodor Bergmann-cég főkonstruktőre tervezett az 1890-es évek elején (1892) olyan öntöltő pisztolyt, amelynél a cső rögzítve volt a tokhoz, és a zárdugattyúba szerelt zárrugó biztosította a megfelelő retszelő erőt (119. ábra). Ezt a Bergmann-féle öntöltő pisztolyt 1894-ben jegyezték be szabadalomként. A pisztoly további sajátossága, hogy az öt töltény befogadására alkalmas, fedeles társzekrény az elsütő billentyű előtt van. A Bergmann-pisztolyok később többféle űrmérettel és elnevezéssel (Simplex, Mars) kerültek kereskedelmi forgalomba.
MANNLICHER 1900 F. Mannlicher néhány évvel az öntöltően előresikló csövű pisztolyának megjelenése után hátrasikló závárzatú, öntöltő pisztolyát is megszerkesztette. A zár hátrasiklását ennél a pisztolynál is egy erős rugó késleltette. A visszatartó, egyben helyretoló rugót Mannlicher ezúttal a zár elé, a cső alá helyezte (120. ábra). A lövés megismétléséhez ennél a maroklőfegyvernél is először meg kellett feszíteni a kakast, éspedig a tok jobb oldalán kiálló billentyű lenyomásával. Egyes modelleknél a markolatban, másoknál az elsütő billentyű előtt található a szekrénytár. 120. ábra Kétségtelen, hogy a reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztoly rendszerének kidolgozásában az amerikai származású John Moses Browning szerezte a legnagyobb elismerést a századforduló idején. BROWNING J. M. Browning az Egyesült Államokban élt és hódolt fegyverszerkesztői szenvedélyének. Figyelme az öntöltő és automata lőfegyverek mechanizmusának valamennyi lehetséges változatára kiterjedt. Amikor az öntöltő pisztolyra vonatkozó, az Egyesült Államokban szabadalmazott találmányát a belga FN fegyvergyár megvásárolta, Európába jött és 1926-ban bekövetkezett haláláig Liége-ben tevékenykedett. Az első, 7,65 mm-es űrmérettel készült, reteszeletlen, súlyzáras, öntöltő Browning-pisztoly tömeggyártását a belga Fabrique Nationale d Armes de Guerre (Liége) fegyvergyár kezdte meg 1900- ban). Browning ennél a pisztolynál a helyretoló rugót a cső fölött helyezte el. A fegyverpiacon 1903-ban megjelent és katonai használatra is ajánlott 9 mm-es Browning-pisztoly helyretoló rugója viszont már a cső alatt helyezkedik el. 1906-ban az FN fegyvergyár egy 6,35 mm-es mellényzseb -pisztoly megjelentetésével fokozta a Browning-pisztolyok iránti keresletet. Az 1910-ben 7,65 és 9 mm-es űrmérettel gyártott pisztolyoknál, valamint az 1922-ben némileg átszerkesztett maroklőfegyvereknél a helyretoló rugót már a cső vezette. COLT Mivel a belga FN cég Browning személyén keresztül szoros üzleti és termelési kapcsolatban állt a hartfordi Colt-fegyvergyárral, mi sem volt természetesebb, minthogy az Egyesült Államokban is gyártottak Browning-pisztolyokat. Ezek azonban kisebbek és könnyebbek belga testvéreiknél. (Colt Pocket Modell Cal..25,.32,.38.)
Megjegyezzük, hogy se szeri, se száma azoknak a reteszeletlen súlyzáras, öntöltő pisztolyoknak, amelyek az európai országok fegyvergyáraiból és a kereskedelmi cégek raktáraiból kerültek piacra a 20. században. Közöttük igen sok a Browning-utánzat, de nem kevés azoknak a száma sem, amelyek bár szerkezetileg hasonlóak a Browning-pisztolyokhoz, formai tervezésük más. Vannak természetesen sajátos szerkesztésű reteszeletlen súlyzáras, öntöltő maroklőfegyverek is. 2. Az öntöltő pisztolyok gyártása BELGIUM A fegyverkészítés és a fegyverkereskedelem területén az FN mellett jelentős szerepet játszott még az 1866-ban alapított Anciens Etablissements Pieper (Liége) is, amely - mások mellett a kiváló minőségű Bayard forgó- és öntöltő pisztolyokat is gyártotta. Eléggé ismertek voltak Európában a Clement-pisztolyok is, amelyek 6,35 és 7,65 mm-es űrmérettel C. P. Clement liége-i gyárában készültek. BAYARD Az eredeti Bayard-pisztolyok, bár reteszeletlen súlyzáras maroklőfegyverek, a Browningrendszerű önvédelmi fegyverek szerkezetétől abban térnek el, hogy - a hátrafelé ható erő csillapítása céljából - a helyretoló rugón kívül ütköző rugójuk is van. A fegyverpiacon 1909-ben megjelent pisztolyok 6,35, 7,65 és 9 mm-es űrmérettel készültek. Az 1923. és 1930. évi modellek - 6,35, 7,65 és 9 mmes űrmérettel - Browning-utánzatok. PIEPER N. Pieper oly öntöltő, súlyzáras, önvédelmi pisztolyt is szerkesztett, amelynél a cső karbantartási célból egy retesz oldása után egy a csőre merőleges tengely körül billenthető. A pisztolyok sorozatgyártása Belgiumban kezdődött 1907-ben, majd a steyri fegyvergyárban (Ausztria) folytatódott. Belga gyártmányú reteszeletlen súlyzáras öntöltő önvédelmi pisztolyok még a következők: A. F. C. - 6,35 mm; Arva - 6,35 mm; Audax - 7,65 mm; Dictator - 6,35 mm; Durabel - 6,35 mm; F. D. Co. - 6,35 mm; Jiegeco - 6,35 mm; Lepage - 7,65 mm; Melior - 6,35 mm (106. kép); Mercury - 6,35 mm; Monobloc - 6,35 mm; Phoenix - 6,35 mm; Radium - 6,35 mm. BROWNING 1935M J. M. Browning egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig dolgozott pisztolyai tökéletesítésén. Utolsó találmányát 1927-ben jegyezték be a szabadalmak jegyzékébe. Browning most említett találmányának lényege: lövéskor a cső a szánnal együtt kb. 4-6 mm-t hátrasiklik, akkor a cső hátsó vége - miután a toldat lecsúszik a tok reteszelő gátjáról - lesüllyed, ugyanakkor meg is akad, mert a toldat horogrésze belekapaszkodik a reteszelő gátba. Eközben a cső bordázatai kibillennek a szán vájataiból; s a reteszelés megszűnik. 120. ábra