1
PANNON EGYETEM GEORGIKON KAR Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék DOKTORI (PhD) értekezés Készült a Pannon Egyetem Állat és Agrárkörnyezet- Tudományi Doktori Iskola keretében Doktori iskola vezető: Dr. habil. ANDA ANGÉLA DSc egyetemi tanár Témavezető: Dr. habil. POLGÁR J. PÉTER CSc egyetemi docens AZONOS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT TARTOTT, KÜLÖNBÖZŐ GENOTÍPUSÚ JUHÁLLOMÁNYOK NÉHÁNY ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGÁNAK VIZSGÁLATA Készítette: RÁDLI ANDRÁS Keszthely 2013 2
Azonos körülmények között tartott, különböző genotípusú juhállományok néhány értékmérő tulajdonságának vizsgálata Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében *a Pannon Egyetem Georgikon Kar Doktori Iskolájához tartozóan*. Írta: RÁDLI ANDRÁS **Készült a Pannon Egyetem Állat és Agrárkörnyezet- tudományi doktori iskola iskolája keretében Témavezető: Dr. habil. POLGÁR J. PÉTER, egyetemi docens Elfogadásra javaslom (igen / nem) (aláírás)** A jelölt a doktori szigorlaton...%-ot ért el, Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve:...... igen /nem Bíráló neve:......) igen /nem ***Bíráló neve:......) igen /nem. (aláírás). (aláírás). (aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján...%-ot ért el. Veszprém/Keszthely,. a Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minősítése... Az EDHT elnöke 3
TARTALOMJEGYZÉK KIVONAT... 7 1. BEVEZETÉS... 10 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 13 2.1. Legeltetéses állattartás... 13 2.1.1 A gyepekről általánosságban... 13 2.1.2 Juhlegelők és a legeltetés szerepe... 14 2.1.3 Juhlegelők állateltartó képessége... 16 2.1.4 Extenzív gyepgazdálkodás... 17 2.2. Anyajuhok kondíciója... 20 2.2.1 Kondícióról általánosságban... 20 2.2.2 Kondíciópontozás és kondícióbírálat... 21 2.3. Bárányok növekedése születéstől választásig... 23 2.3.1 Növekedés anatómiája juhoknál... 23 2.3.2 A növekedést befolyásoló tényezők... 25 2.3.3 Bárányok születési és választási súlya... 27 2.4. Bárányok testméretfelvételezése... 28 2.4.1 A testméretfelvételezés kialakulása, célja, jelentősége... 28 2.4.2 A testméretfelvételezés gyakorlata... 29 2.5. A bárányok vágóértéke... 30 2.5.1 A keresztezés hatása a bárányok hústermelésére... 31 2.5.2 A nyakalt törzs és a húskitermelési arány szerepe vágáskor... 32 2.5.3 S/EUROP minősítés, faggyúborítottság... 33 2.5.4 A juhhús fontosabb tulajdonságai... 36 3. A VIZSGÁLAT CÉLJA... 38 4. ANYAG ÉS MÓDSZER... 40 4.1. A vizsgálat helyszíne... 40 4.1.1. A Dörögdi Mező Kft. juhászatának bemutatása... 40 4.1.2. Elletési időszak... 40 4.1.3. Tenyésztési irány... 41 4.2. A vizsgálatban szereplő fajták bemutatása... 41 4.2.1. Magyar merinó... 41 4.2.1.1. A magyar juhtenyésztésben betöltött szerepe... 42 4.2.1.2. A magyar merinó fajtaleírása... 43 4.2.2. Német húsmerinó... 43 4.2.2.1. A magyar juhtenyésztésben betöltött szerepe... 44 4.2.2.2. A német húsmerinó fajtaleírása... 45 4.2.3. Charollais... 45 4.2.3.1. A magyar juhtenyésztésben betöltött szerepe... 46 4.2.3.2. A charollais fajtaleírása... 46 4.3. A legelőn történő mérések vizsgálata... 48 4.3.1. A legelő növényállományának laboratóriumi és botanikai vizsgálata... 48 4.3.2. Anyajuhok napi takarmányfelvételének és a kondíciójának meghatározása... 50 4.4. A vizsgálatban szereplő anyajuhok adatainak gyűjtése... 51 4.4.1. Anyajuhok élősúlyának és kondíciójának a mérése... 51 4.5. A vizsgálatban szereplő bárányok adatainak gyűjtése... 53 4.5.1. Élősúlyok és elhullások vizsgálata választásig... 53 4.5.2. A vizsgált bárányok testméretfelvételezése... 54 4.5.3. Vágással kapcsolatos vizsgálatok... 55 4.6. Az alkalmazott statisztikai eljárások és programok... 57 5. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK... 58 4
TARTALOMJEGYZÉK 5.1. A legelő jellemző paraméterei és az anyajuhok étkessége... 58 5.1.1. A legelő botanikai összetétele... 58 5.1.2. A vizsgált gyepminták laboratóriumban mért eredményei... 59 5.1.3. Az anyajuhok napi takarmányfelvétele és kondíciópontszáma... 60 5.2. Az anyajuhok vizsgálati eredményei a báránynevelés alatt... 67 5.2.1. A genotípus hatása az anyajuhok kondíciójára és élősúlyára legelőre kihajtáskor és választáskor... 67 5.2.2. Az ellési típus hatása anyajuhok kondíciójára és élősúlyára legelőre kihajtáskor és választáskor... 69 5.2.3. Az életkor hatása anyajuhok kondíciójára és élősúlyára legelőre kihajtáskor és választáskor... 70 5.2.4. Anyajuhok testsúly és kondíció eredményei közötti korrelációk... 73 5.3. A bárányok vizsgálati eredményei... 74 5.3.1. A bárányok élősúlyának és elhullásának eredményei születéstől választásig... 74 5.3.1.1. A bárányok vizsgált tulajdonságainak alapstatisztikája... 74 5.3.1.2. A genotípus hatása a bárányok születési, kihajtási és választási súlyára... 75 5.3.1.3. Az ivar hatása a bárányok születési, legelőre kihajtási és választási súlyára.. 76 5.3.1.4. A bárányok születési típusának hatása a születési, kihajtási és választási súlyra... 78 5.3.1.5. Bárány elhullások egyedszáma és %-os aránya választásig genotípus, ivar és születési típus alapján... 79 5.3.2. A bárányok testméretei születéstől választásig... 80 5.3.2.2. A genotípus hatása a bárányok marmagasságának alakulására születéstől választásig... 81 5.3.2.3. A genotípus hatása a bárányok farmagasságának alakulására születéstől választásig... 82 5.3.2.4. A genotípus hatása a bárányok övméretének alakulására születéstől választásig... 84 5.3.2.6. A genotípus hatása a bárányok szárkörméretének alakulására születéstől választásig... 86 5.3.2.6. Korreláció a bárányok születéskori és választáskori testsúlya és testméretei között... 87 5.3.2.7. Különböző genotípusú bárányok testarányindexei születéskor és választáskor... 89 5.3.3. A bárányok gyarapodása és vágóértéke... 91 5.3.3.1. A bárányok növekedési intenzitásának vizsgálata... 91 5.3.3.2. Vágási eredmények... 93 5.3.3.3. A vágott test minősítésének eredménye... 96 6. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK... 98 6.1. A legelő jellemző paraméterei és az anyajuhok étkessége... 98 6.2. Az anyajuhok báránynevelés alatti súly- és kondíció változásának értékelése... 99 6.3. A bárányok eredményeinek értékelése... 99 6.3.1. A bárányok élősúlyának alakulása... 99 6.3.2. A bárányok testméreteinek alakulása... 100 6.3.3. A bárányok vágóértéke... 101 7. ÚJ KUTATÁSI ERDMÉNYEK (TÉZISPONTOK)... 103 8. NEW RESEARCH RESULTS (Points Of Thesis)... 105 9. ÖSSZEFOGLALÁS... 107 10. KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS... 111 11. TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE... 112 5
TARTALOMJEGYZÉK 11.1. Az értekezés témakörében megjelent tudományos közlemények... 112 11.1.1. Konferencia kiadványban, teljes terjedelemben megjelent közlemények idegen nyelven... 112 11.1.2. Magyar nyelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk... 112 11.1.3. Konferencia kiadványban megjelent közlemények magyar nyelven... 113 11.2. Az értekezés témakörén kívüli (egyéb) közlemények... 113 11.2.1. Konferencia kiadványban, teljes terjedelemben megjelent közlemények idegen nyelven... 113 11.2.2. Magar nelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk idegen nyelven... 113 11.2.3. Magyar nyelvű folyóiratban megjelent lektorált cikk... 114 11.2.4. Konferencia kiadványban megjelent közlemények magyar nyelven... 114 11.2.5. Egyéb közlemény... 114 12. FELHASZNÁLT IRODALOM... 116 6
KIVONAT KIVONAT A Szerző különböző genotípusú anyajuhok és azok bárányainak néhány értékmérő tulajdonságát vizsgálta üzemi körülmények között legeltetéses állattartásban. Kísérleteit a Dörögdi Mező Kft. Állattenyésztői telepein, valamint a Pannon Egyetem Georgikon Karán hajtotta végre. A vizsgálatok egy 26 ha-os juhlegelőn 2011 áprilisa és júliusa között történtek, ahol a nyári hónapokban megmérte a gyeptermés mennyiségét m 2 -re vetítve. Laboratóriumi körülmények között értékelte a legelőfű beltartalmi paramétereit, majd atomabszorpciós spektrométerrel megállapította a legelőfű makro és mikroelemtartalmát. A nyár folyamán meghatározta a legelőfű botanikai összetételét, valamint az anyajuhok napi takarmányfelvételét kizárólag legelőfűből. A különöző életkorú (2 és 11 éves kor) és genotípusú (árutermelő magyar merinó, illetve fajtatiszta német húsmerinó) anyajuhok esetében arra kereste a választ, hogyan változik a kondíciópontszám, valamint az élősúlya ellés után, valamint 45 napos legeltetés során választáskor. A kondíció meghatározása Kilkenny ötpontos értékelési módszerével, a testsúlyok mérése digitális mérlegen történt. A szaporulat esetében vizsgálta a bárányok súlyának, elhullásának alakulását,- testméretét,- vágóértéket. Súlyok vizsgálatánál értékelte, hogyan változik az élősúly születéstől választásig különböző genotípusú bárányok (fajtatiszta német húsmerinó, német húsmerinó x charollais F 1, magyar merinó x charollais F 1, magyar merinó) esetében. A vizsgálat során folyamatosan feljegyezte az elhullásokat. A bárányok testméret felvételezésekor azt vizsgálta, hogyan változnak a testméretek a négy csoport esetében születéstől választásig. Születés után közvetlenül és választáskor felvette a legfontosabb testméreteket 80 bárány esetében, mint marmagasság, farmagasság, övméret, törzshosszúság, szárkörméret. Testméretfelvételezéskor kapott adatok alapján kiszámolta a legfontosabb testindexeket, mint: kvadratikussági index, túlnőttségi index, testindex, szerkezeti index, súlyindex és Röhrer-féle testtömeg index. A vágási vizsgálathoz 40 kosbárányt (genotípusonként 10-10 egyed) választott ki véletlenszerűen. A munka során meghatározta a nyakalt törzs, valamint az I. és a II. osztályú pecsenyerészek és a vágási melléktermékek súlybeli és százalékos megoszlását az élősúlyhoz viszonyítva. A vágási % átlagosan 46,81 % volt. Ezen kívül meghatározta a 13 kg alatti és feletti vágott testek S/EUROP minösítését és faggyúborítottságát. 7
KIVONAT SUMMARY EXAMINATION OF SOME VALUE PROPERTIES OF SHEEP POPULATIONS OF DIFFERENT GENOTYPES, HELD UNDER THE SAME CONDITIONS The Author studied some measures of value properties of ewes and their lambs of different genotypes within farm conditions, on pasture feeding. He carried out his experiments at the stockbreeder premises of Dörögdi Mező Kft. (Ltd.), and at Georgikon Faculty, Pannon University. In connection with the ewes of different ages (2 and 11 years of age) and genotypes (commercial Hungarian merino, purebred German mutton merino) he was interested in the way the condition score and the live weight change after delivery, and during a 45-day pasture feeding at the time of weaning. Their condition was determined with the help of the Kilkenny method, their weight was measured with the help of digital scales. In connection with the progeny, he examined the tendencies behind the weight and death of the lambs, their body size and slaughter value. The examined lamb genotypes were: purebred German mutton Merino, German mutton merino x charollais F 1, Hungarian merino x charollais F 1, Hungarian merino. 8
KIVONAT AUSZUG UNTERSUCHUNG EINIGER LEISTUNGSMERKMALEN VON UNTER GLEICHEN BEDINGUNGEN GEZÜCHTETEN SCHAFBESTÄNDE MIT UNTERSCHIEDLICHEN GENOTYPEN Der Autor untersuchte einige Leistungsmerkmalen von Mutterschafen und deren Lämmern mit unterschiedlichen Genotypen unter Betriebsumständen in Weidehaltung. Seine Untersuchungen führte er auf den Tierzuchtsiedlungen der Dörögdi Mező GmbH und der Georgikon Fakultät der Pannonischen Universität durch. Bei den Mutterschafen von verschiedenem Alter (zwischen 2 und 11 Jahre) und mit unterschiedlichen Genotypen suchte er eine Antwort auf die Frage, wie sich die Konditionspunktzahl und das Lebendgewicht nach der Ablammung sowie bei dem Absetzen nach 45tägigen Weideaufzucht ändern. Die Ermittlung der Kondition erfolgte durch der 5- Punkte-Auswertungsmethode von Kilkenny, die Tiere wurden auf einer digitalen Waage gewogen. Bei dem Zuwachs untersuchte er den Verlauf des Gewichtes und die Verendung von Lämmern, ihre Körpergröße sowie ihren Schlachtwert. Die in der Untersuchung verwendeten Schafgenotypen waren folgende: rassenreines deutsches Fleischmerino und ungarisches Merino, deutsches Fleischmerino x Charollais F 1, ungarisches Merino x Charollais F 1. 9
BEVEZETÉS 1. BEVEZETÉS A juh minden kontinensen megtalálható, fajtagazdag, minden terméke hasznosítható, olykor luxus árucikkek alapanyaga. Mint kiskérődző, legelőhasznosító állat, az időszakos istállózás ellenére a leginkább környezetbarát gazdasági állatunk közé tartozik. Három fő terméke (hús, tej, gyapjú) közül a világ jelentős részén a hús a legfőbb termék. A hústermelés jelentősége világszerte növekszik, ellenben létszáma csökkenő tendenciájú. Ma a világ juhállománya 1,07 milliárd egyed, bár ez a létszám folyamatosan csökken. Hasonló tendencia megfigyelhető az Európai Unió tagállamaiban is, ahol az elmúlt 10 évben 15 millió egyeddel csökkent a juhállomány (FAO; EUROSTAT, 2011) (1. ábra). 1. ábra: Az Európai Unió juhállománya Forrás: FAO; EUROSTAT (2011) A hazai juhágazat gazdasági jelentősége és a kereskedelemben betöltött szerepe ugyancsak évek óta csökken (975 ezer anyajuh 2009, 844 ezer anyajuh 2011 KSH, 2011) (2. ábra). Így a mezőgazdaságban előállított összes termelési értékből csupán 1 %-kal részesedik, míg a juhászat részesedése az állati eredetűből is csak 2 %. A világ hústermelése 281,5 millió tonna, de a juhhús a világ összes hústermelésének kevesebb, mint 3 %-át (8,1 millió tonna) adja csupán. A világ juhhús fogyasztása csekély, 1,8-2 kg/fő/év szinten stagnál (EUROSTAT, 2011). A legjelentősebb juhhúsfogyasztók a közelkeleti és dél-európai államok, illetve néhány ázsiai ország. 10
BEVEZETÉS 2. ábra: Magyarország anyajuh létszámának alakulása (1999-2011) között 1400 1200 1122 1090 1031 1155 1163 1137 1106 1065 1000 800 924 1015 975 927 844 600 400 200 0 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 Forrás: KSH (2011) Hazánkban a juhhús a kevésbé kedvelt húsfélék közzé tartozik, bár vannak térségek, ahol-e hús fogyasztásának nagyobb hagyományai vannak. Fogyasztása azonban ott is inkább alkalmakhoz kötődik. A belföldi húsfogyasztás (0,4 kg/fő/év) mind az összes húsfogyasztásunkhoz, mind az ágazat termeléséhez viszonyítva indokolatlanul alacsony. A juhágazat világszerte alapvető problémákkal küszködik. A legfőbb bárányexportőrök Új- Zéland és Ausztrália. A Közel-Kelet egyes területeinek kivételével a bárányhús fogyasztása is az utóbbi 30 évben drasztikusan visszaesett (Lewis és mtsai, 1993). A juhágazat szinte minden országban támogatott ágazata az állattenyésztésnek. Erre azért van szükség, mert a juh biológiai és faji tulajdonságainál fogva, más állatfajokkal szemben nem elég hatékony hús-, illetve tejtermelő. Önmagában, mint mezőgazdasági, illetve élelmiszeripari terméket előállító ágazat nem képes gazdaságossá válni. Ugyanakkor a juhtenyésztés az úgynevezett kedvezőtlen ökológiai és ökonómiai adottságú térségekben megoldást jelent a területhasznosításban, a környezetvédelemben és a vidéki lakosság megtartásában. Az Európai Unió az anyajuhok létszám támogatása esetében kvótát szabott Magyarországnak, amit 1 146 000 évesnél idősebb, nőivarú tenyészállatban határozott meg. Ez a létszám több mint a jelenlegi állomány, ugyanakkor nem éri el a tervezett másfélmilliós 11
BEVEZETÉS szintet és messze alatta marad a Magyarországon kívánatos nagyságrendnek is. A magyarországi legelőterületek,- figyelembe véve a gyenge minőségű szántók visszagyepesítését,- mintegy kétmillió juh legelőjének biztosítására lennének elegendőek. Az értékesítési rendszerünkben kialakult az egypiacosság és a szinte kizárólagos élőállat szállítás. Az olaszországi piacokon csak egy adott fogyasztói réteget céloztunk meg és csak azok igényeit tudjuk fedezni. Jóllehet ez a legjobban fizető piac, ugyanakkor a versenytársaink is erre a piacra kívánnak szállítani, ezért az értékesítési lehetőségek mellett, egyben korlátozottak is a magyar juhágazat esélyei. A jövő azonban nem lehet más, mint választék és piacbővítés, amely a minőség javítása és a feldolgozottsági szint emelése nélkül lehetetlen. A piac vonatkozásában egyszerre léteznek lehetőségek, és állnak korlátok Magyarország előtt. Az Európai Unió piaca a juhhús vonatkozásában 82-84 %-ban önellátottságú. Ez több mint 300 ezer tonna csontos-hús beszállítására kínál lehetőséget. Versenyképes, minőségi áru esetén Európa egyéb piacaira (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Svájc) illetve számos jól fizető arab országba is lehetőség van mintegy 8 000 tonna csontos-hús eladására. Hatékony kereskedelmi munkával akár kétszeres-háromszoros mértékű külhoni piacbővítés is elképzelhető. A hazánkban tenyésztett juhok több mint 87 %-a azonban magyar merinó fajta. A hústermelő képesség komplex javításában igen hatékony szerepe lehet a húsfajtáknak a végterméknek szánt bárányok előállításában. A hazai juhtenyésztésben a legfontosabb és legígéretesebb keresztezési partnerek áru-előállítás szempontból: suffolk, texel, charollais, ile de france, német feketefejű fajták. A keresztezések elmaradása csak tovább növelné versenyhátrányunkat, minőségi lemaradásunkat az Európai Unióban lévő juhállományokkal szemben. Ezért szükséges a keresztezések eredményeit értékelni és a várható többlet hozammal megismertetni a termelőket. A korrekt vizsgálatok segíthetik a pontos prognózisok elkészítését és felgyorsíthatják a növekedést. A fentiek alapján munkám céljául tűztem ki azonos körülmények között tartott, különböző fajtájú anyajuhok (magyar merinó, német húsmerinó), illetve azok bárányainak (magyar merinó, magyar merinó x charollais F 1, német húsmerinó x charollais F 1, német húsmerinó) néhány értékmérőjének összehasonlítását extenzív tartásban, legeltetéses körülmények között. A vizsgálatokra a lehetőséget a Dörögdi Mező Kft. juhállománya, valamint a Pannon Egyetem Georgikon Kara biztosította. 12
IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1. Legeltetéses állattartás 2.1.1 A gyepekről általánosságban A világban sokféle meghatározása van a gyepnek, de abban megegyeznek a kutatók és a szakemberek, hogy olyan növényi ökoszisztémákkal borított területet jelent, ahol a pázsitfűfélék dominanciája érvényesül (Coupland, 1979; Breymeyer és Van Dyne, 1980). A gyep lágyszárú növényekkel fedett terület, melynek gyepalkotó növényállománya létrejöhet a termőhely ökológiai adottságai alapján, a gyepgazdálkodási eljárások hatására, természetes úton kialakult növénytársulásból, mint ősgyep vagy természetes gyep, valamint a gyephasznosítási célnak megfelelő gyepalkotó fajok fajtáiból tervszerűen összeállított növénytársításból, mint magról telepített gyep (Szemán, 2007). A gyep a második legfontosabb földhasználati mód a Földön, a szárazföld 40 %-át foglalja el (World Resources, 2000). A legelők növényzete és az azt fogyasztó állatok tömege kezdettől tevékeny összhangban álltak egymással és a környezettel (Vinczeffy, 1993). A múlt század első felében még a természetes gyepeket tekintették a tömegtakarmányozás alapjának (Réti, 1911; Dorner, 1912; Bíró, 1928), a legelést pedig az állattenyésztők és üzemszervezők is alapvetőnek tartották (Tormay, 1900). Kontinensük több mint a fele, Magyarországnak pedig közel a kétharmada áll mezőgazdasági művelés alatt (Ángyán és mtsai, 2003). A mezőgazdasági művelés alatt álló területeken belül változik a különböző művelési ágak nagysága, nemzetgazdasági súlya. Magyarországon a gyepes területek kiterjedése az elmúlt 20 évben több mint 400. 000 hektárral csökkent. A rendszerváltás előtt mintegy 1,2 millió hektár volt a gyepek mennyisége, amely a 2000-es évek elejére 1 millió hektárra csökkent le. Jelenleg 762. 000 hektár, a mezőgazdasági területen belüli aránya 13,8 % (KSH, 2010). A gyepek multifunkcionális szerepe állandóan fejlődik, amint újabb társadalmi igények és új technológiák lesznek elérhetőek (Nan, 2001). Az olyan kedvezőtlen adottságú terülteken, ahol a szántóföldi művelés nem lehetséges, ott a legeltetéses állattartás marad a jó minőségű állati termék előállításnak egyetlen módja (Hodgson, 2001; Pinstrup-Andersen és Pandya-Lorch, 1999). 13
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A vegyesnövényzetű gyep a legeltetett állatok legtermészetszerűbb és legértékesebb takarmánya (Kota és mtsai, 1991; Vinczeffy, 1993). A vegyesnövényzetű legelőn termelt állati termék íz- és aromaanyagokban gazdagabb lehet, ez az élvefűszerezés a takarmányozásban ismert jelenség (Schmidt, 1993). Ugyanezen a véleményen van (Konkoly-Thege, 1948) is, bár hozzáteszi, hogy igen értékesek a jó legelők, de a rossz legelőknek gyakran inkább káros hatásuk van. A rétek és legelők értéke nagyban függ a botanikai összetételüktől, melyet a hasznos, a kevésbé hasznos és az egyéb fajok egymáshoz viszonyított aránya határoz meg (Barcsák és Kertész, 1986; Dér és Marton, 2001). A gyepek fajösszetételének pontos ismeretét és a legeltetés fontosságát számos szerző igazolja (Szemán, 1990; 1994-95). A gyepet hasznosító állatállományok létszámának csökkenése következtében drasztikusan visszaesett a gyepek hasznosítása is. A hazai állatlétszám, ezen belül leginkább a szálas takarmányt fogyasztó állatfajok létszámának és arányának jelentős csökkenése érezteti negatív hatását a gyepterületek művelésében és hasznosításában (Dér és Marton, 2001). Kovács és mtsai (2009) szerint a csökkenő területi arány mellett a legelő állatállomány, a szarvasmarha és juh állománycsökkenése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy gyepgazdálkodásunk meglehetősen mélypontra került. További probléma még az is, hogy a gyepeink fűhozama igen alacsony (1,2-1,3 t széna/ha), az 1 millió 148 000 hektár gyepből mintegy 900 000 hektár gyenge, vagy rendkívül gyenge termőképességű, elgyomosodott 0,5 t/ha alatti hozamú gyep (Janovszky, 1998). Napjaink elvárásának megfelelően egyre inkább igény van olyan gyepes területek létrehozására, illetve fenntartására, amely korszerű gyeptermesztési és hasznosítási technológiák alkalmazásával közepes termőképességű, biztonságosan tervezhető termést adnak, reálisan tervezett állatsűrűség mellett képesek kielégíteni a legelőre alapozott állattenyésztési ágazatok igényeit, ugyanakkor az állateltartáson túl a környezet védelmében, a biodiverzitás fenntartásában és a tájkép megőrzésében is hatékonyan részt vesznek (Gibon, 2005; Lemaire és mtsai, 2005). 2.1.2 Juhlegelők és a legeltetés szerepe A legelőhasznosítás esetében a gyepeket kizárólag legeltetéssel lehet hasznosítani, ez a forma elsősorban a száraz fekvésű, kis mennyiséget termő, természetes gyepekre jellemző (Tasi, 2011). A gyep legeltetéssel történő hasznosítása a legősibb és legtermészetszerűbb gyephasznosítási módszer. Előnye a következőkben foglalható össze: 14
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Olcsó, mert olyan takarmányozási módszer, amely során nem a takarmányt szállítjuk az állathoz, hanem az állat keresi meg a takarmányt. Természetszerű, mert a gyepet hasznosító háziállataink törzsfejlődésük kezdete óta ily módon táplálkoznak. Egészséges, mert a legelőn tartott állat sokat mozog, izomzata jól fejlett, szervezete szilárd (Vinczeffy, 1993). A legeltetés fontosságára és költségkímélő voltára a kiskérődző ágazatokban már régóta felhívják a figyelmet (Póti, 1998; Bedő és Póti, 1999; Jávor és mtsai, 2001a). Az állattenyésztés költségei között első helyen áll a takarmányozás. A kérődző állatok takarmányozásában fontos tényező az alaptakarmányok minősége. Egyes állatfajok különböző igényeket támasztanak a legelőről származó takarmánnyal szemben. Az állatok válogatva legelnek, ezért a legelőn élő növények közül egyesekből többet, más fajokból kevesebbet fogyasztanak, sőt bizonyos növényfajok egyedeit egyáltalán nem legelik le (Tasi és mtsai, 2004). Voisin (1968) szerint az íz, az illat, a takarmánynövény látványa és az állatok ösztönei azok a tényezők, amelyek a válogatási viselkedést szabályozzák. Több szerző megállapítja, hogy a juhok az édes és a savanyú ízt előnyben részesítik (Goatscher és Church, 1970; Szabó, 1979, 1981; Herold és Jávor, 1984). A gyepnövények ízletességére vonatkozó eddigi vizsgálatok alapján (Barcsák, 1989) megállapított, hogy a juhok egyes növényeket eltérő kedveltséggel legelnek. Vannak olyan gyepalkotók, amelyeket mind fiatal, mind idősebb korban általában legelnek, van néhány olyan növényfaj, amelyet fiatal vagy idősebb korban részesítenek előnyben, de vannak olyan fajok is, melyet egyetlen fejlődési fázisban sem kedvelnek az állatok (zöld pántlikafű). Frame (1991) leírja, hogy a juhok a kislevelű fehérhere legeltetését jól tűrik, míg a nagy levelűeket szarvasmarha legeltetésre ajánlja. Más vélemény szerint a szag a növények közötti választás legfontosabb tényezője (Bell és mtsai, 1979). Vinczeffy (1991) munkájában megállapítja, hogy a legelő növényzete sok ízanyagot és gyógyító alkaloidát tartalmaz, ilyen szempontból a legelők, valamint a rétek növényei értékesek és gyógyhatásuk révén segítik az egészséges állattartást. Mucsi (1991) szerint a legelőfű elősegíti az állati szervezet optimális anyagcseréjét és szaporodásbiológiai hatékonyságát. Kovács (1991) leírja, hogy a friss fű karotin-tartalma növeli az állati szervezet ellenálló képességét, a savanyúfüvek viszont rontják a legelőfű takarmányértékét. Czakó (1978) állítja, hogy a juhok úgy válogatják ki a füveket, hogy a legelt fűkeverék egészének mindig nagyobb a fehérje tartalma és kisebb a nyersrost tartalma. 15
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A kérődzők számára évszázadokon keresztül a gyep jelentette a kizárólagos takarmányt. A legelő jelentette a legfontosabb takarmányforrást és a tartósított szálastakarmányok között is a gyepszéna vitte a vezető szerepet (Ditz, 1867; Vinczeffy és Barcsák, 1993). Szentmihályi (1979) szerint az üszők, a húsmarhák és juhok takarmánya 80-90 %-ban gyep lehet. Amint olvasható a juhoknak a legelő jó takarmányt, életteret, mozgásteret biztosít, egyúttal hozzájárul az állatok életteljesítményének és élettartamának növeléséhez, termékeik termelési költségének jelentős csökkentéséhez (Vinczeffy, 1993). A juhokat célszerű a leghosszabb ideig gyepre alapozva takarmányozni és a tömegtakarmányukat a lehető leghosszabb ideig legelőről biztosítani. A juhok legeltetésénél fontos figyelembe venni, hogy az optimális legeltetési fűmagasság 10-15 cm. Ez egyben azt jelenti, hogy kedvező tápanyag- és vízellátás esetén a gyepek fejlődési ideje lényegesen rövidebb, mint a szarvasmarha-hasznosítású legelőké (Vinczeffy, 1993). A gazdálkodás fejlődésével kialakultak a szakaszos legeltetési eljárások. Ezek jellemzője, hogy a fűadagokat növedékenként, rotációszerűen, szakaszosan kapják meg az állatok (Tasi, 2008). A szakaszos legeltetés a községi, kis- és nagyüzemi gyephasznosítás egyik legeredményesebben megvalósítható formája. A szakaszon belül az adag nagyságát úgy kell megállapítani, hogy az egy napra eső terület elegendő zöldfüvet adjon az állatállománynak. Egy terület termésnövedékén annyi állatot legeltetnek, ami biztosítja a regenerációs idő betarthatóságát és a növényzet vitalitását a következő növedék előállításához (Vinczeffy, 1993). Póti és mtsai (2007) kísérletei azt mutatták, hogy a szakaszos legeltetés következtében az anyajuhok kondíciója szignifikánsan jobb volt, mint a pásztoroló legeltetés esetében. Továbbá kedvezőbb volt a legelőterület botanikai összetétele, 25-30 %-kal nagyobb terméshozamot regisztráltak és lényegesen kisebb volt a taposási veszteség is. 2.1.3 Juhlegelők állateltartó képessége Legelők állateltartó képessége elsősorban az időjárástól függ, azon belül is a csapadék mennyiségétől és megoszlásától. Az állateltartó képesség tehát fűnövedékenként változik. Egy anyajuh bruttó fűtermésben számolva 7 kg zöldfüvet (1,7 kg szárazanyagot) igényel naponta. A javítás nélküli aprócsenkeszes legelők 4-6, a javított legelők 8-12 anyajuhot tartanak el hektáronként. A rendszeresen öntözött és műtrágyázott intenzív legelők hektáronként 15-20 anyajuhot tudnak zöldfűvel folyamatosan eltartani (Vinczeffy, 1993). 16
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Gyepek állateltartó képességét tehát az ökológiai viszonyok behatárolják. Befolyásoló tényezők: az alkalmazott technológia, a termesztés, a hasznosítás módszere, valamint az állatok igénye. Spedding (1967) számításai szerint Angliában 12 anyajuh tartása lehetséges hektáronként. Barcsák (1991) szerint az északi hegyvidék természetes gyepeinek közel negyede igen gyenge termésű, csupán 0,5 számosállat eltartására képes. Az ősgyepek eltartóképessége tápanyaggal ellátva 1-1,5 számosállat hektáronként. Az újravetett területek egy hektárja 2-2,5 számosállat tartására adhat lehetőséget. Ellenben Jávor és mtsai (2001b) véleménye szerint a hazai legelőhozamok mellett, 8-10 órai legeltetés sem fedezi a szükséges tápanyag felvételt. Csízi és mtsai (2003) Karcag környéki ősgyepek juheltartó képességét vizsgálva rámutatnak, hogy száraz években szerény az aprócsenkeszes gyep (2-3 anyajuh/ha) állateltartó képessége. Póti és mtsai (2001) szerint egy átlagos termésű gyep 3-12 juh/ha környezetbarát tartását teszi lehetővé. Kukovics és mtsai (1997) számításaik alapján a hazai gyepek szénahozama biztosítaná két anyajuhnak és szaporulatának éves takarmányát. Ezzel szemben a juhsűrűség 1 ha-ra vetítve nem éri el a kívánatos érték felét sem. Elvileg 1-5- 2,0 millió anyajuh eltartását tenné lehetővé, ezzel szemben alig 800 ezer anyajuh termelésével, szaporulatával számolhatunk (Sz.né Péter J. és Kóródi, 1994). Így Kupai és mtsai (2005) szerint veszendőbe megy a gyep nyújtotta értékes takarmány nagy része. Gyephasznosításunkat vizsgálva megállapítható, hogy az alacsony terméshozamok mellett nem tudjuk kihasználni a legelőink állateltartóképességének 50 %-át sem (Kukovics és mtsai, 1997; Janovszky, 1998). 2.1.4 Extenzív gyepgazdálkodás Az extenzív mezőgazdálkodás olyan gazdálkodási rendszereket takar, amelyek mesterséges ráfordításokat (műtrágya, növényvédő szerek) minimális mértékben, vagy egyáltalán nem használnak (Láng, 2002). Az extenzív gyeptermesztésben a fenntartható gazdálkodás elvárásainak megfelelően, a termőképes, természetes állományalkotó, a környezeti feltételekhez alkalmazkodó, vadon termő füvek és más gyepalkotók kedvező arányának és fajgazdagságának megtartása a cél, az adott ökológiai viszonyok adottságaira alapozott szakszerű gyephasznosítás mellett (Szemán, 2003). A nemzetközi szakirodalom ebben az értelemben a low intensity/low input farming kifejezést használja (Baldock és mtsai, 1994). 17
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Az extenzív gyepgazdálkodás tehát azt jelenti, hogy a különböző termőhelyi adottságok között különböző termőképességű természetes gyepeken, termésfokozókat nem, vagy alig alkalmazó, alacsony ráfordítást igénylő, a természetes termőképességre alapozó mezőgazdasági művelést, gyepgazdálkodást végzünk (Ángyán, 2010). A világ gyepeinek 5/6- a gyengén, vagy egyáltalán nem kezelt természetes /extenzív/ kategóriába esik (World Resources, 2000). Magyarország gyepterületeinek döntő részén extenzív gazdálkodás zajlik, melynek következtében fajgazdag gyepekkel lehet biztosítani az egész éves talajfedettséget (Barcsák és Kertész, 1986). Az extenzív gyepgazdálkodást nem szabad összekeverni az ökológiai gyepgazdálkodással, amelynek elsődleges célja a minőségi, vegyszermentes takarmánytermelés és állatitermék-előállítás (Barcsák, 2004). Az extenzív gazdálkodás elsősorban kedvezőtlen vízgazdálkodási tulajdonságokkal rendelkező területeken történik, valamint mivel minimális mennyiségben, vagy egyáltalán nem alkalmaznak műtrágyát, ezért jelentős termésmennyiség csökkenéshez vezethet (Kading és mtsai, 1993; Nagy, 2006; Bánszki, 1997; Dahmen és Kühbauch, 1990; Common és mtsai, 1991; Hand, 1991). Ugyanakkor leromlott gyepeken az extenzív legeltetéses hasznosítás hatására javul a terméshozam és a zöldtakarmány minősége is (Common és mtsai, 1991). Természetesen ennek mértéke igen különböző, jelentősen függ a gyep ökológiai adottságaitól, valamint a növényösszetételtől is. Az extenzív állattartás fő szempontja a legelő minőségének hosszú távon való megőrzése mellett a legelő és állatok minél gazdaságosabb hasznosítása. A gyepek megőrzése, a szántóterületek gyeppé alakítása ugyanakkor jelentős talajvédelmi szempontból is fontos, csökkentheti az eróziós veszélyeztetettség mértékét is (Gournellos és mtsai, 2004). Gyep típusának jellemzése, ill. aránya 1. táblázat: A gyepek csoportosítása típusuk szerint Szénahozam t / ha Intenzív gyep (5 %) 10-15 Félintenzív gyep (35 %) 5-8 Extenzív gyep (60 %) 1-2 Forrás: Horn és Steffler (1990) Állattenyésztési ágazat tejelő tehenészet, tejelő juhászat, intenzív kettőshasznú juhászat tenyészüsző nevelés, húsmarhatartás, húslótartás húsmarhatartás, húslótartás, extenzív juhtartás, gímszarvastenyésztés, dámszarvastenyésztés, kecsketenyésztés 18
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Magyarországon Horn és Stefler (1990) a gyep típusának és a gyephasználat intenzitásának jellemzése alapján csoportosították a gyepeket (1. táblázat). Az extenzív gyepek növényfaj állománya és termőképessége a természetes ökológiai adottságoktól függ, amit természetesen befolyásol az alkalmazott gyepgazdálkodási módszer és annak szakszerűsége is. A 2. táblázatban Szemán (2003) foglalja össze a gyep talajának ökológiai adottságainak és a hasznosítási módjainak, valamint állateltartó képességének összefüggéseit. Hidrológiai gyeptípus 2. táblázat: A gyep ökológiai viszonyai, termése és állateltartó képessége Ökológiai fekvés típus A talaj pórustérfogat évi átlagos víztelítettsége Várható szárazanyag termés Tervezhető számosállateltartó képesség Hasznosítási lehetőség % t/ha Legelő Kaszálás Xerofita Aszályos 20-30 0,5 0,2 Juh - Mezxerofita Száraz 30-60 1,1,5 0,4-0,6 Mezofita Üde 60-80 2-4 0,8-1,6 Mezohigrofita Nedves 80-100 5 1,5-2,0 Juh, húsmarha Juh, tejelőmarha Időszakos legelő Higrofita Vizenyős 100 6 2,5 - + Forrás: Szemán (2003) + + + Vinczeffy (1989), valamint Nagy és Vinczeffy (1997) szerint 5 t/ha terméshozam alatt legeltetéses hasznosítás a célszerű, ha ezt meghaladja a növedékek termése, akkor lehetőség van szénakészítésre. A gyepek általában október végéig legeltethetőek, de ha a körülmények engedik, akár december elejéig is lehetséges (Nagy, 1988). Az extenzív gyephasználat egyik formája a legeltetési idény meghosszabbítása. A legeltetési idény meghosszabbítása mind gazdasági, mind élettani szempontból rendkívüli jelentőségű, mivel nagymértékben hozzájárulhat a jövedelmező juhtenyésztéshez és tartáshoz. Ennek különösen nagy jelentősége van a gépekkel nehezen megközelíthető területeken, mivel télen a kiadások nagy részét a takarmányozási és szállítási költségek teszik ki (Opitz és Boberfeld, 2001). A téli legelőhasználat a kezdetkor igényel befektetést, viszont későbbiekben jelentős megtakarítást jelent a gazdálkodóknak. A gyephasznosítás e formájának elsődleges előnyei között szerepelnek az alacsonyabb költségek (Boeker, 1957; Debliz és mtsai, 1993; Bauer, 1996). 19
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Ezek azonban elsősorban az istállóépületek hiányából adódnak, de a kevesebb munkaidő ráfordítás is hozzájárul a jelentős megtakarításhoz (Van Keuren, 1970). További pozitív aspektus a környezetkímélő és energiatakarékos takarmány előállítás, amely egészséges és minőségi állati-termék létrehozását alapozza meg (Langholz, 1992). Az atlanti klímájú területeken már évtizedek óta rendelkezésre állnak tapasztalatok a téli legeltetéssel kapcsolatban (Franklin, 1953; Boeker, 1957). Észak-Amerikában kontinentális viszonyok között is nagy jelentőséggel bír a téli legeltetés (Taylor és Tempelton, 1976; Balasko, 1977; Matches, 1979; Allen és mtsai, 1989; Barthomolew és mtsai, 1997). Bajnok (2003) a legelők téli hasznosításának lehetőségeit vizsgálta és írja le kísérleti eredményeit. A téli legeltetés lehetőségeit elemzi ugyancsak Tasi és mtsai (2003) egy nádas csenkesszel végzett vizsgálata alapján. Különböző másodvetésű juhlegelők fontosságát már korábban vizsgálta (Gaál, 1964). Szemán és mtsai (2001) felhívják a figyelmet arra, hogy az állatok számára szükséges takarmánymennyiség biztosítása érdekében fontos a legelők felújítása is. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a téli legeltetés gyepkárosodást okozhat, elsősorban a nedves talajokon, főként a nehéz testű állatok (szarvasmarha) hagynak mély nyomot. Magyarországon a juhtartás megítélése az Európai Unióhoz történt csatlakozás óta új megvilágításba került. Az EU-ban az extenzív juhtartás az állattenyésztés támogatott területei közé tartozik. Ugyanakkor csak olyan üzemek lehetnek életképesek, amelyek a versenyképességüket segítő támogatásokban részesülnek (Vincze és mtsai, 2006). 2.2. Anyajuhok kondíciója 2.2.1 Kondícióról általánosságban Az anyajuhok szaporaságát több tényező (pl. a fajta, az anyaállat életkora, tartási és takarmányozási feltételek) befolyásolja, Veress és mtsai (1989), valamint az anya kondíciója Mucsi (1997). A kondíció a szervezetnek a konstitúcióra és más, exogén faktorok által meghatározott morfológiai és funkcionális hatásokra létrejövő reakcióképessége (Brem, 1998). Györkös és mtsai (2001) az alábbiakban határozzák meg a kondíció fogalmát: A kondíció a szervezet, külső testalakulásban megjelenő, pillanatnyi állapota. Tárolója és jelzője azoknak a testszöveti tartalékoknak elsősorban zsírnak és izomnak melyeket az állat, 20
IRODALMI ÁTTEKINTÉS bizonyos testtájain és belső szervein jellegzetes módon felhalmozott. A kondícióra jelentős hatással van a genetikai képességeken túl a termelés, takarmányfogyasztás, a szaporodásbiológiai státusz és az általános egészségi állapot. A bőr alatt lerakódott faggyúréteg szoros pozitív összefüggésben van a testben felhalmozódott faggyúréteggel, ezért alkalmas az általános tápláltsági állapot jellemzésére (Tőzsér és mtsai, 1995). A kondíció becslésére használt kondíciópontszám (KP) (angolul Body Condition Score-nak (BCS) szubjektív mérése a test energiatartalékainak, illetve indirekt jelzője az energia egyensúlyi állapotnak (pl. a kondíció javulása pozitív energia egyensúlyra utal és fordítva) (Roche és mtsai, 2004). Waltner és mtsai (1993) szerint a KP meghatározása gyors, külön beavatkozást nem igényel, az állatot nem kell lefogni és nem is drága. Fox és mtsai (1999) szoros összefüggést találtak a test teljes zsírtartalma és a KP között, így ez hasznos segítség a tenyésztők kezében a gazdasági állatok takarmányozási és anyagcsere helyzetének folyamatos figyelemmel kísérésére. Morrow (1976) már több mint 30 évvel ezelőtt arról írt, hogy a túlkondíció növeli az állategészségügyi problémák kockázatát, befolyásolja a takarmányfelvételt és a tejtermelést. A kondíciópontszám és a kondíció változása összefüggést mutat a tejtermeléssel (Dechow és mtsai, 2002), az anyagcsere betegségek előfordulási gyakoriságával (Roche és Berry, 2006), valamint a szaporodásbiológiai mutatókkal (Roche és mtsai, 2004). Gallo és mtsai (1999) szerint a kondíció változása dinamikus folyamat, ami szorosan követi az állat fiziológiai ciklusát; a laktáció elején csökken, újraépül a laktáció közepén és közel állandó szintet ér el a laktáció végén. Gyakorlati szempontból tehát döntő jelentőségű a takarmányozás, tápláltsági állapot, ugyanis gazdasági állataink közül legtöbbször a juhok soványodnak le olyan mértékben, ami az ivarzás jelentkezését meg is akadályozhatja (Mucsi, 1997). 2.2.2 Kondíciópontozás és kondícióbírálat A kondícióbírálat lényege a következőkképpen is megfogalmazható: az élő állat meghatározott testtájain található faggyú-, és izomszövet mennyiségét önkényes skálán becsüljük meg (Gransworthy és Topps, 1982). Más szóval, a kondíció pontozás az energiatartalékok becslésének módszere (Várhegyi és Várhegyiné, 1999). Edmonson és mtsai (1989) felhívják a figyelmet arra a jelenségre is, hogy esetenként a KP az állatok vizuális megfigyelésén alapul, ezért a bőr színe befolyásolhatja az emberi szem érzékelését. 21
IRODALMI ÁTTEKINTÉS A kondíciópontozást először juhoknál kezdték alkalmazni Ausztráliában, majd Angliában húsmarháknál vezették be (Nicholson és Butterworth, 1986). Az első kondíciópontszám rendszert 1961-ben juhokra fejlesztették ki (Jeffreis, 1961). A módszer a hátgerinc és az ágyékcsigolyák tapintásán alapult, 5 pontos skálát alkalmazva. Ezt a technikát vették át és alakították át húsmarhákra 1976-ban, 11 pontos skálát használva (Lowman és mtsai, 1976). Hús típusú állományokban, Amerikában leggyakrabban az 1-9 pontos rendszert használják, melyet Richards és mtsai (1986) írtak le. Ebben a rendszerben az optimális kondíciónak az 5-7 KP számít. Európában mindenek előtt Franciaországban népszerűbb a 0-5 pontos módszer, melynek részleteit Agabriel és mtsai (1986) dolgozták ki. A legelterjedtebb az amerikai 1-5 pontos rendszer, amelyet Wildman és mtsai (1982) írtak le először, majd több kutató, egyebek között Edmonson és mtsai, (1989) fejlesztették tovább szarvasmarhák vizsgálatára. Ebben a rendszerben az 1. pontszám, a nagyon lesoványodott, a 2. a sovány, a 3. az átlagos, a 4. a kövér, az 5. a nagyon kövér tehenet jelentette 0,25 és 0,50 osztályközökkel. A Wildman-féle eljárást virginiai rendszernek is nevezik. Ismert több, 9 pontos bírálati módszer is (Earle, 1976; Edmonson és mtsai, 1989), amelyek kifinomultabb pontozást tesznek lehetővé, viszont bonyolultabbak, nehezebben elsajátíthatók, ezért nem terjedtek el a gyakorlatban. Earle (1976) után a 9 pontos rendszert ausztráliai módszernek is nevezik. Angol módszerként ismert a Mulvany (1981) által leírt bírálati eljárás, amelyben 0 5 pontos kategóriákkal dolgoznak. Az Egyesült Államokban és Írországban 5 pontos skálát (3. táblázat) használnak kérődzőknél (Wildman és mtsai, 1982; Edmonson és mtsai, 1989). Ausztráliában a 8 pontos (Earle, 1976), Új-Zélandon 10 pontos az értékelés rendszere (Grainger és mtsai, 1982; Macdonald és Macmillan, 1993; Macdonald és Roche, 2004). Angliában a skála 1-től 5 pontig terjed (Wildman és mtsai, 1982). A tapintásos módszerek nagy állományméret esetén nehezebben kivitelezhetőek, mint a vizuálisak. Minden rendszerben a kisebb értékek tükrözik a gyengébb kondíciót és a skála növekedése a plusz kondíció irányába mutat (Roche és mtsai, 2004). Az ideális kondíciópontozási rendszernek egyszerűnek kell lennie, megismételhetőnek és könnyen átadhatónak a termelők, telepi dolgozók számára. A bírálat során sok gyakorlással csökkenthető a szubjektivitás, és így a testszöveti (faggyú, izom) tartalékok valós mennyiségéről hű képet kaphatunk (Wright és Russell, 1984; Edmonson és mtsai, 1989). 22
IRODALMI ÁTTEKINTÉS Ország Egyesült Királyság 3. táblázat: Nemzetközi kondíciópontozási rendszerek Skála Intervallum (pont) Vizsgálati módszer 0-5 0,5 Tapintásos USA 1-5 0,25 Vizuális Új-Zéland 1-10 0,5 Tapintásos Forrás (Lowman és mtsai, 1976; Wildman és mtsai, 1982; Edmonson és mtsai, 1989) Macdonald és Roche (2004) Ausztrália 1-8 0,5 Vizuális Earle (1976) Anyajuhok alacsony kondíciópontszámának az eredménye lehet az újszülött bárányok elhalálozása (West és mtsai, 1989; Nordby és mtsai, 1986), valamint az alacsonyabb báránytúlélés is (Khan, 1994). Sniffen és mtsai (1989) a csúcstermelés időszakában ajánlottnak tartják a 3,0 pontos kondíciót. A kondíciópontszám a testzsír szempontjából jobb meghatározást biztosít, mint maga az élősúly meghatározása (Russell és mtsai, 1969; Sanson és mtsai, 1993). A juhok immunrendszerének megfelelő működéséhez, a legeltetés biztosítása azonban mindenképpen szükséges (Hadjigeorgiou és Politis, 2004). Revell és mtsai (2002) 100 Border Leicester x Romney anyajuh kondícióját vizsgálta meg ellés előtt, ahol átlagosan 3,1-es kondíciópontszámot tapasztalt. 2.3. Bárányok növekedése születéstől választásig 2.3.1 Növekedés anatómiája juhoknál A hús teszi ki a bárány vágott test fogyasztható részeinek legnagyobb százalékát. A húst alkotó vázizomzatnak, mint élettani egységnek fontos funkcionális részei a zsírszövet, a kötőszövet, a kapilláris érhálózat és az idegrostok. Az izom méretének meghatározásában mégis kevésbé fontosak, tekintettel arra, hogy az izomtömeget főként az izomrostok száma és mérete határozza meg. Ennek ellenére említésre méltó szerepe van a zsírszövetnek is, különösen az intramuszkuláris zsírnak, mert mennyisége és eloszlása döntően befolyásolja a hús minőségét, úgymint a porhanyósságát és ízét, ezáltal fogyasztói megítélését (Verbeke és mtsai, 1999). Legújabb kutatások szerint azok az állatok termelnek jobb minőségű és több húst, amelyeknek közepes méretű izomrostjaiból van több (Rehfeldt és mtsai, 2004). A felnevelés alatti növekedés és fejlődés a megtermékenyülés pillanatától a felnőtt kor eléréséig tartó összetett élettani folyamat. A juhok 5 hónapos vemhességének ideje alatt az 23
IRODALMI ÁTTEKINTÉS elsődleges izomrostok a 32.-38. nap között, míg a másodlagosak a 38.-62. nap között jönnek létre (Wilson és mtsai, 1992). A másodlagosak egy részéből, amelyek az elsődlegestől eltávolodnak, harmadlagos izomrostok képződnek (Maier és mtsai, 1992; Wilson és mtsai, 1992). A 90. napig a növekedést alapvetően a hipertrófia jellemzi (Joubert, 1956). A teljes test növekedési görbéjének lefutása szigmoid alakú, amely gazdasági állatfajaink többségére jellemző. A fogamzást követően a növekedés abszolút értékben lassú, mert a kezdeti élősúly nagyon kicsi, de a születés után a növekedés felgyorsul. A kifejlett kori élősúly relatíve stabillá válásáig a növekedés lassul, végül az öregkorral némi súlyveszteség is előfordulhat (Taylor, 1980). Gazdasági állatainkra, így a juhra is igaz, hogy az izombeépülés intenzív szakaszának befejeződésével a súlygyarapodás is fokozatosan lassul, majd megszűnik (Hammond, 1952). Bárányoknál optimális feltételek mellett az első 5 hónapban a legnagyobb a növekedés mértéke, és 6 hónapos korra elérik a kifejlett kori méretek 87 %-át, míg 15 hónapos korra a 97 %-át, innentől a növekedés mértéke lelassul. Az intenzíven hizlalt bárányok 100-160 napos ( esetén 90-120 nap, esetén 150-160 napos) korukra elérik a közel végleges testformát (Göhler, 1979). Mihálka (1967) viszont azt állapította meg, hogy hagyományos felnevelés mellett a magyar fésűsmerinók testméretei és arányai még csak ¾ részben fejlődnek ki 10-12 hónapos korukra. A bárányok szöveteinek fejlődése párhuzamos, de maximális intenzitásuk más-más időszakra tevődik, amely pontos kronológiai rendben zajlik: az idegszövet fejlődik a legkorábban, ezt követik a nélkülözhetetlen szervek, a csont és az izom, majd a zsírszövet fejlődése (Palsson, 1955; Hammond, 1960). Hammond (1952) felismerte, hogy a születés után az élősúly növekedéséért leginkább felelős vázizmok a szervezet legnagyobb átmérőjű rostjaiból épülnek fel. Ezek alapvetően a testtartásért felelősek, míg az előrehaladást biztosító izmok kisebb rostátmérővel rendelkeznek. Átmérőjük kifejlett juhokban 25-50 µm (Carpenter és mtsai, 1996) A 4. hónaptól azonban a bárány testösszetételében a hús és a csont aránya csökken, míg a faggyúé elkezd emelkedni (Göhler, 1979; Thompson és Barlow, 1986). A teljes izomzaton belül nagy különbségek fedezhetők fel az egyes izmok érési idejében: a fej és nyak izmai relatíve korán kifejlődnek a teljes izomzathoz képest, míg a karaj izmai későn. Még később jönnek létre a zsírdepók. Kérődzőkben jellegzetes sorrendje van az egyes zsírdepók fejlődésének (Hammond, 1960; Kirton és mtsai, 1972): először a belső szervek és bélfodrok körül alakulnak ki, majd a bőr alatt. Ez utóbbi a magzati korban kevés, ám a születést követően azonnal fejlődni kezd (Vezinhet és mtsai, 1974). Ezt követi a vese körüli faggyú amely Burton és mtsai (1974) szerint az amerikai suffolk jerkékben 50-70 kg 24
IRODALMI ÁTTEKINTÉS élősúly között nő jelentősen, végül az inter- és intramuszkuláris depók alakulnak ki. Eredményeik szerint a növekedés oka a zsírsejtek hipertrófiája (a trigliceridek felgyülemlése által), új sejtek képződése nélkül. Ugyanerre az eredményre jutott Nougues és Vezinhet (1977) is. 2.3.2 A növekedést befolyásoló tényezők Egy állat növekedése nyilvánvalóan számos biológiai folyamat eredménye. A bárány növekedése során a test méretei és arányai változnak: először a test magassági, azután hosszúsági, majd szélességi méretei növekednek, tehát a törzs szélesebbé és mélyebbé, a karaj területe fejlettebbé válik, szemben a nyak és mellkas területével (Palsson és Verges, 1952). A kérődzők esetében ( bendősödés folyamata) a kifejlett korhoz közeledve a törzs jelentősebbé válik, mint a végtagok. Hazai vágási eredmények szerint a magyar merinó kosok növekedése során (25 kg-tól 45 kg eléréséig) a bunda, fej, lábvégek, nyak, comb aránya csökkent, míg a hosszú és rövid karaj, lapocka és oldalas arány nőtt (Mezőszentgyörgyi, 2000). A zsír deponálódás eredményeként a test felülete kisimul, zömökebb lesz, hatására az izmok kerekdedebbé válnak (Young és Sykes, 1987; Abdullah és mtsai, 1998). A bőr alatti faggyú lerakódásának menete juhban speciális: a farok tövénél kezdődik, és ezután húzódik az ágyékra és a hátgerinc közvetlen környékére, a comb és a vállak a legutolsók. A testalakulás teljes folyamatát azonban a környezeti tényezők erősen befolyásolják (Kamalzadeh és mtsai, 1998). A növekedést erőteljesen befolyásolja továbbá a választás időpontja is. Molnár és mtsai (1999) a választás időpontja szerint az alábbi, hazánkban a gyakorlatban is alkalmazott kategóriákat határoz meg: szuper korai választás (tulajdonképpen az ellést követően rögtön); korai választás (28-35 napos korban, hozzávetőleg 10 kg-os testtömeg mellett); középkorai választás (másfél-két hónapos korban, amikor a testtömeg kb. 12-14 kg); késői választás (minden két hónapnál idősebb korban történő választás). A 4. táblázatban Eisen (1975) az állatok születést megelőző és azt követő növekedési periódusaira gyakorolt fő hatásokat foglalta össze. Suiter (1983) szerint a növekedés ütemét a fajta, az ivar, a születési típus, a takarmányozás, az évjárat és a szezon befolyásolja. A gyarapodás intenzitása, tartama és kapacitása faj-, fajta- és hasznosítási típusfüggő. 25
IRODALMI ÁTTEKINTÉS 4. táblázat: Az állat növekedésére ható legfontosabb tényezők Magzati korban Választás előtt Születést követően Választás után Genotípus Genotípus Genotípus Hormon szint Hormon szint Hormon szint Anya genotípusa Anya genotípusa Anya genotípusa Anya tápanyagellátottsága Alomtestvérek száma Anya életkora Egyéb környezeti tényezők (hőmérséklet, páratartalom, higiénia, menedzsment) Forrás: Eisen (1975) Anya tápanyag-ellátottsága Anya tápanyag-ellátottsága Alomtestvérek száma Születési súly Anya tejtermelése Anya életkora Ivar Választási súly Tápanyagellátás Egyéb környezeti tényezők Egyéb környezeti tényezők (hőmérséklet, páratartalom, higiénia, menedzsment) (hőmérséklet, páratartalom, higiénia, menedzsment) A fajták csoportosításának számos változata elterjedt a világon. Hazánkban az 5. táblázat szerinti felosztás (Veress és mtsai, 1982) a legelfogadottabb, amely a hazai jelentősebb juhfajtákat növekedési intenzitásuk és kapacitásuk alapján sorolja be. 5. táblázat: Hazai jelentős fajták besorolása a növekedés intenzitás és kapacitása alapján Intenzitás Tartam Kapacitás Fajta kicsi hosszú kicsi parlagi fajták, magyar merinó nagy rövid közepes közepes közepes közepes nagy hosszú nagy Forrás: Veress és mtsai (1982) holland texel, ile de france német húsmerinó, német feketefejű amerikai suffolk, charollais 26