Iktatószám: MN/20018-7/2012. Tárgy: a magyar zenei műsorszámok, a napi rendszeres híradásra szánt minimális műsoridő, a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok és a célcsoportnak szóló műsorarány alulteljesítése Ügyintéző: személyes adat Melléklet: A hatósági ellenőrzés megállapításai és az egyhetes médiaszolgáltatás elemzésének részletező táblázatai A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 1737/2012. (X.3.) sz. HATÁROZATA A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a Borsod- Abaúj-Zemplén Megye Betegeiért Alapítvánnyal (Csillagpont Rádió, 3536 Miskolc, Szentpéteri Kapu 72-76.; továbbiakban: Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató Csillagpont Rádió adóján 2012. május 16-a és 22-e között nem a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsort sugárzott, azaz a magyar zenei műsorszámokra, a napi rendszeres híradásra szánt minimális műsoridőre, a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámokra és a célcsoportnak szóló műsorarányra vonatkozó kötelezettségét alulteljesítette, amelynek következtében a Médiaszolgáltatót 10.000, azaz tízezer forint bírsággal sújtja. A Médiaszolgáltató a bírságot e határozat közlését követő hét napon belül köteles megfizetni a Médiatanács Magyar Államkincstár által vezetett 10032000-00295141-00000024 számú számlájára. A bírságfizetési kötelezettség késedelmes teljesítése esetén a Médiaszolgáltató késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. Az önkéntes teljesítés elmaradása esetén a Médiatanács a Médiaszolgáltatóval szembeni bírság igényét közigazgatási úton érvényesíti. E határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat felülvizsgálata az annak közlésétől számított 30 napon belül a Fővárosi Törvényszékhez címzett, de a Médiatanácshoz (1088 Budapest; Reviczky utca 5.) három példányban benyújtott keresetlevéllel kérhető. A keresetlevél benyújtásának e határozat végrehajtására halasztó hatálya nincs, a keresettel támadott hatósági határozat végrehajtásának felfüggesztése és a tárgyalás tartása a bíróságtól kérhető. A keresetet a bíróság 30 napon belül bírálja el. Indokolás A Médiatanács a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) 167. (1) bekezdése alapján hatósági ellenőrzés keretében, hivatalból vizsgálta a Médiaszolgáltató kisközösségi médiaszolgáltatását, a Csillagpont Rádió adójának 2012. május 16-a és 22-e közötti működését, amely során a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzásától való eltérés miatt felmerült a pályázati eljárást követően, az
1692/2011. (XI.23.) számú médiatanácsi határozat alapján 2011. november 23-án, PJ/15582-9/2011. iktatószámon létrejött Hatósági Szerződés (a továbbiakban: Hatósági Szerződés) 5.7. pontjában foglalt arányok alulteljesítése okán az Mttv. 63. (12) bekezdésének és az Mttv. 66. (4) bekezdés g) és h) pontjainak megsértése. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 29. (1) bekezdése alapján a Médiatanács az Mttv. 182. a), j) és l) pontjaiban foglalt hatáskörében 2012. augusztus 29-én hivatalból hatósági eljárást indított a Médiaszolgáltatóval szemben, erről a Ket. 29. (3) bekezdés a) pontja alapján, a Ket. 29. (5) bekezdése szerinti tartalommal értesítette az 1546/2012. (VIII.29.) számú, MN/20018-4/2012. ügyiratszámú végzésben, tájékoztatta a hatósági ellenőrzés megállapításairól, valamint felhívta a figyelmét arra, hogy az eljárás során a Ket. 51. (1) bekezdése alapján nyilatkozattételi és a Ket. 68. (1) bekezdése alapján iratbetekintési jog illeti meg. A Médiaszolgáltató a hatósági eljárás megindításáról szóló, 2012. szeptember 5-én postázott értesítést a tértivevény tanúsága alapján 2012. szeptember 6-án átvette, azonban jelen határozat meghozataláig nyilatkozattételi jogával nem élt. A Médiatanács a rendelkezésre álló adatok, különösen a hatósági ellenőrzés eredményét rögzítő vizsgálati jelentés alapján az alábbi tényállást állapította meg, és azt az alábbiak szerint értékelte: A közösségi médiaszolgáltatók ellenőrzésének rendjéről az Mttv. 66. (6) bekezdése ekként rendelkezik: ( ) az (5) bekezdés alapján történő elismerést követően a Médiatanács legalább kétévente - új szolgáltatás esetében az első év után is - részletes, legalább hét műsornapra kiterjedő - vizsgálat során eljárásában hivatalból vizsgálja a médiaszolgáltató működését ( ). A Médiatanács a Hatósági Szerződés alapján közösségi rádiós médiaszolgáltatási tevékenység nyújtására jogosította fel a Médiaszolgáltatót. Az Mttv. 3. értelmében Magyarországon a médiaszolgáltatások szabadon nyújthatók, a sajtótermékek szabadon közzétehetők, az információk és a vélemények a tömegkommunikációs eszközök útján szabadon továbbíthatók, a nyilvános vételre szánt magyarországi és külföldi médiaszolgáltatások szabadon elérhetők. A médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért. A fentiek alapján a Médiaszolgáltató felelőssége a médiaszolgáltatásáért objektív. Az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontja értelmében (4) A lineáris közösségi médiaszolgáltatás: h) rádiós médiaszolgáltatás esetében a zenei műsorszámok bemutatására szánt heti műsoridejének legalább ötven százalékát magyar zenei műsorszámok bemutatására fordítja. Az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjára vonatkozó kötelezettséget a Hatósági Szerződés 3.12. pontja is rögzíti A Médiaszolgáltató az Mttv. 66. (4) h) pontja alapján köteles a zenei művek közzétételére szánt heti műsoridő legalább ötven (50) százalékát magyar zenei művek bemutatására fordítani. A hatósági ellenőrzés megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a zenei műsorszámok bemutatására szánt heti műsoridejének 42,5%-át fordította magyar zenei műsorszámok közzétételére, ezzel nem teljesítette a Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjában és a Hatósági Szerződés 3.12. pontjában előírt 50 %-os arányt. 2
A fentiek alapján a Médiatanács megállapította, hogy a Médiaszolgáltató megsértette az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontját. A Hatósági Szerződés 5.7. pontjában szereplő Az egyes műsorszámok aránya a teljes műsoridő minimális százalékaként című táblázat a Napi rendszeres híradásra szánt minimális műsoridő vonatkozásában 5%-os arányt határoz meg. A hatósági ellenőrzés megállapította, hogy a vállalt érték 2012. május 20-án (1,2%) és május 21- én (3,3%) nem teljesült. A fentiek alapján a Médiatanács megállapította, hogy a Médiaszolgáltató megsértette a Hatósági Szerződés 5.7. pontját. A Hatósági Szerződés 5.7. pontjában szereplő, Az egyes műsorszámok aránya a teljes műsoridő minimális százalékaként című táblázat Az Mttv. 83. -ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok vonatkozásában napi és heti szinten 67 %-os arányt állapít meg. Továbbá az Mttv. 66. (4) bekezdés g) pontja előírja, hogy a Médiaszolgáltató heti műsoridejének több mint kétharmadában köteles a 83. -ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszámokat szolgáltatni, amibe beleszámít a szolgált közösségnek szóló hírműsorszám, politikai tájékoztató műsorszám, kulturális műsorszám és az egyéb, nem elsősorban az adott közösségnek szóló hasonló tartalom is. A hatósági ellenőrzés alapján a a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok aránya az egyes napokon 43,4%, 57%, 45,2%, 41,1%, 27,8%, 35,7%, 38,2% volt, heti szinten 40,4%-ot ért el, azaz sem a Hatósági Szerződésben, sem az Mttv.-ben előírt minimális arányt nem teljesítette a Médiaszolgáltató. A fentiek alapján a Médiatanács megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a közszolgálati műsorszámok heti alulteljesítése miatt megsértette az Mttv. 66. (4) bekezdés g) pontját, valamint a napi és heti alulteljesítés miatt a Hatósági Szerződés 5.7. pontját is. A Hatósági Szerződés 5.7. pontjában szereplő, Az egyes műsorszámok aránya a teljes műsoridő minimális százalékaként című táblázat az 5.4. pontban megjelölt közösségnek szóló műsorszámok aránya vonatkozásában napi és heti szinten 67%-ot ír elő. A Hatósági Szerződés 5.4. pontja a médiaszolgáltatás által szolgálni kívánt közösséget akként definiálja, hogy A Csillagpont Rádió fő célcsoportja a megyei Kórház területén dolgozók, a kórházban tartózkodó betegek és hozzátartozóik, valamint a Szentpéteri Kapu városrészben élő, e speciális tematika iránt érdeklődő hallgatók. A hatósági ellenőrzés megállapítása alapján az e kategóriába tartozó műsorszámok a Beteg Háló, Kamilla és a Csillagpont Reggel információs blokkjai voltak, amelyek elérték a célközönséget, ugyanakkor ezen műsorszámok aránya nem érte el a vállalást, mert napi szinten 52,9%, 54,1%, 48,2%, 54,4%, 52,9%, 55,3%, 54,2%, heti szinten 54% volt a teljesített arány. A fentiek alapján a Médiatanács megállapította, hogy a Médiaszolgáltató e tekintetben is megsértette a Hatósági Szerződés 5.7. pontját. A Médiaszolgáltató 2012. május 16-a és 22-e közötti médiaszolgáltatása során megsértette az Mttv. 66. (4) bekezdés g) és h) pontjaiban foglalt rendelkezést, továbbá, a Hatósági Szerződés 5.7. pontjában nem teljesítése okán megsértette az Mttv. 63. (12) bekezdésben fogalt rendelkezést. 3
Az Mttv. a jogsértések idején hatályos 63. (12) bekezdése értelmében: A médiaszolgáltató a pályázati ajánlatában vállalt időtartamban és műsoridőben a műsoridőbeosztás szerint, saját megkülönböztető azonosítási jelét használva, a vállalt műsorstruktúrának megfelelő műsor sugárzására jogosult és köteles, az általa üzemben tartott saját hálózaton, berendezésekkel, eszközökkel vagy hírközlési szolgáltató (műsorszóró) szolgáltatás közreműködésével. A médiaszolgáltató saját eszközökkel történő műsorszóró, szétosztó tevékenységére a távközlési szolgáltatási engedély nem szükséges, de ez nem érinti a jogszabályokban meghatározott egyéb engedélyek beszerzésére vonatkozó kötelezettséget. A Médiaszolgáltató a Médiatanács által kifogásolt jogsértésekről az eljárás megindításáról értesítő végzésben foglaltak szerint tudomással bír, illetve azokat a jelen határozat melléklete tartalmazza, mely melléklet jelen határozat elválaszthatatlan részét képezi. A melléklet rögzíti és részletezi a határozat törzsszövegében szereplő jogalkalmazói megállapítások pontos tényállási alapját. A Médiatanács a jogsértések miatt alkalmazandó jogkövetkezmény fajtájának és mértékének meghatározása során az alábbi szempontokat vette figyelembe. A közösségi médiaszolgáltatás kategóriájának megkülönböztetése azon a jogalkotói felismerésen alapul, miszerint a közszolgálati tartalom előállítása, szolgáltatása nem állami monopólium, és a sokszínűség védelme érdekében az állami tulajdonban álló közszolgálati médiaszolgáltatók mellett más médiaszolgáltatók is közreműködhetnek a közszolgálati feladatok megvalósításában és közszolgálati célú műsorszámok sugárzásában. Ily módon a közösségi médiaszolgáltatás feltételeinek biztosítása a sajtó és a média sokszínűségének és demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek biztosítására irányuló állami kötelezettség megvalósításának része. Amennyiben az adott médiaszolgáltató által szolgáltatott közszolgálati tartalom meghatározott mennyiségi és minőségi feltételeknek megfelel, a jogalkotó mentesíti a médiaszolgáltatási díj megfizetésének kötelezettsége alól. A fentiek okán különösen indokolt ezen közösségi médiaszolgáltatók törvényben, illetve hatósági szerződésében vagy hatósági határozatban meghatározott mennyiségi és minőségi kritériumainak rendszeres időközönkénti ellenőrzése. Az Mttv. 3. -a rögzíti, hogy a médiaszolgáltatás és a sajtótermék tartalmának meghatározása szabad, a médiaszolgáltató és a sajtótermék kiadója felelősséggel tartozik e törvényben foglaltak betartásáért. Ennek értelmében a Médiaszolgáltató felelőssége objektív. Az Mttv. 167. (2) bekezdése szerint Amennyiben a Hatóság a hatósági döntésének ellenőrzése eredményeként megállapítja a hatósági döntésében foglaltak megsértését, abban az esetben az ügy összes körülményei, illetve az ellenőrzés során feltárt tények, valamint a jogsértés súlya és a hatékony jogérvényesítés szempontjai alapján mérlegeli, hogy a döntés megsértése tárgyában a Ket. szerinti végrehajtási eljárást vagy az e törvény szerinti jogkövetkezmények alkalmazása érdekében hatósági eljárást indít. Az Mttv. 186. (1) bekezdés értelmében: Amennyiben a jogsértés csekély súlyú és ismételtség nem állapítható meg, a Médiatanács, illetve a Hivatal a jogsértés tényének megállapítása és figyelmeztetés mellett legfeljebb harminc napos határidő tűzésével felhívhatja a jogsértőt a jogsértő magatartás megszüntetésére, a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra, illetve a jogszerű magatartás tanúsítására, és meghatározhatja annak feltételeit. Az Mttv. 187. (4) bekezdés értelmében ismételtségnek az tekintendő, ha a jogsértő a jogerős hatósági határozatban megállapított jogsértő magatartást ugyanazon jogalapon és jogszabályhely tekintetében, ugyanazon tárgykörben, háromszázhatvanöt napon belül legalább kétszer valósítja meg, ide nem értve a csekély súlyú törvénysértéseket. 4
A Médiatanács jelen határozat meghozataláig nem állapította meg a Médiaszolgáltatóval szemben az Mttv. 63. (12) bekezdésben és az Mttv. 66. (4) bekezdés g) és h) pontjaiban foglalt rendelkezések megsértését. Bár a jogsértések az Mttv. 187. (4) bekezdése szerinti ismételtségének fogalmi elemei nem teljesülnek, a Médiatanács az Mttv. 187. (3) bekezdésében foglalt jogkövetkezmények közül a bírság alkalmazása mellett döntött, mivel a fent kifejtett jogsértéseket együttesen nem tekinthette csekély súlyúnak, továbbá e közjogi eszközt ítélte a legalkalmasabbnak arra, hogy a jogsértőt visszatartsa a jövőbeni jogsértések elkövetésétől. Az Mttv. 186. (3) bekezdés az alábbiak szerint rendelkezik: 186. (3) Amennyiben a felhívás az ügy összes körülményeire tekintettel nem alkalmazható, vagy nem lenne a jogsértés megszüntetésére vonatkozó kötelezettség kikényszerítésére hatékony eszköz, a Médiatanács vagy a Hivatal - a felhívás mellőzésére vonatkozó indokolás nélkül - a jogsértő magatartás tanúsítását megtiltja, illetve az e törvényben foglaltak érvényesítése keretében kötelezettséget állapíthat meg, jogkövetkezményeket alkalmazhat. Az Mttv. 187. (2) bekezdés értelmében: 187. (2) A Médiatanács és a Hivatal a jogkövetkezményt - a jogsértés jellegétől függően - a jogsértés súlyára, a jogsértés ismételtségére, folyamatosságára, időtartamára, a jogsértéssel elért vagyoni előnyre, valamint a jogsértéssel okozott érdeksérelemre, az érdeksérelmet szenvedett és veszélyeztetett személyek számára, illetve a jogsértéssel okozott kárra és a jogsértés piacra gyakorolt hatására, továbbá az egyedi ügyben értékelhető egyéb szempontokra tekintettel állapítja meg. A Médiatanács az Mttv. 187. (2) bekezdésében rögzített mérlegelési szempontok közül a jogsértés súlyán túlmenően figyelembe vette annak folyamatosságát. A közszolgálati célokat szolgáló műsorszámokra és a Hatósági Szerződés 5.4. pontjában megjelölt közösségnek szánt napi minimális műsoridőre vonatkozó vállalását minden egyes vizsgált napon, folyamatosan alulteljesítette. Az Mttv. 187. (2) bekezdésében meghatározott további mérlegelési szempontok, figyelemmel az Mttv. 187. (4) bekezdésére is, a jelen jogsértések tekintetében nem értékelhetők. A Médiatanács a fentieken túlmenően figyelembe vette, hogy a Médiaszolgáltató két napon nem teljesítette a napi rendszeres híradásra szánt műsoridőt, de a többi vizsgált napon túlteljesítette azt, továbbá a Médiaszolgáltató olyan kisközösségi nonprofit rádiós médiaszolgáltató, amelynek vételkörzete mindösszesen 800 fő. A Médiatanács a bírság kiszabásakor külön tekintettel volt arra, hogy egy esetleges következő alkalommal elkövetett jogsértés esetén alkalmazandó bírságszankció megállapításánál érvényesülhessen a fokozatosság elve, azaz az ismétléssel járó növekvő progresszivitás és a szankcionálás kiszámíthatósága, előreláthatósága. A fentiek okán a jogsértés súlyára és az eset összes körülményére tekintettel a Médiatanács az Mttv. 187. (3) bekezdés bb) alpontja alapján a maximálisan kiszabható bírság 0,02 %-ának megfelelő összegű, azaz 10.000,- Ft bírságot szabott ki a Médiaszolgáltatóval szemben. Az eljárás során a Ket. 153. (2) bekezdése szerinti eljárási költség nem merült fel. 5
A jogorvoslatról szóló tájékoztatás az Mttv. 163. (1) és (3) bekezdésén, illetve a 164. -on alapul. A tárgyalás tartására vonatkozó tájékoztatás a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 338. (2) bekezdésén alapul. Budapest, 2012. október 3. A Médiatanács nevében Szalai Annamária elnök Dr. Koltay András hitelesítő tag Kapják: 1. Személyes adat 6
Melléklet az 1737/2012. (X.3.) számú médiatanácsi határozathoz A hatósági ellenőrzés megállapításai A Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Betegeiért Alapítvány médiaszolgáltatót a Médiatanács az 1692/2011. (Xl. 23.) sz. határozatával közösségi médiaszolgáltatási tevékenység végzésére jogosította fel a Miskolc 94,0 MHz médiaszolgáltatási jogosultság tekintetében. Jelen vizsgálatban a Csillagpont Rádió május 16-22. közötti médiaszolgáltatását ellenőrizte. Tapasztalatok: 1. A Hatósági Szerződés (továbbiakban: Hatósági Szerződés) 5.2. pontja értelmében a rádió saját állandó megnevezése Csillagpont Rádió; 2. A médiaszolgáltatás műsoridejének túlnyomó részében az Mttv. 83. -ban meghatározott célokat szolgáló műsorszámok kerülnek közzétételre (Mttv. 66. (1) bekezdés c) pont)); 3. A médiaszolgáltatás által szolgálni kívánt közösség a Megyei Kórház területén dolgozók, a kórházban tartózkodó betegek és hozzátartozóik, valamint a Szentpéteri Kapu városrészben élő, e speciális tematika iránt érdeklődő hallgatók; 4. A médiaszolgáltatás sajátos arculata: az egészséges életmóddal, egészségügyi témakörrel kapcsolatos közszolgálati műsorszámokból álló médiaszolgáltatás; 5. A Hatósági Szerződés 5.6. pontja a médiaszolgáltatás központi elemeit ekként határozza meg: Reggeli műsorsáv (6:30-9:30) tematikus műsorsáv, információs műsorsáv, beszélgetős műsor; Napközbeni műsorsáv (9:30-18:00) beszélgetős műsor, tematikus műsorsáv, zenés műsor; Esti/éjszakai műsorsáv (18:00-06,30) beszélgetős műsorsáv, beszélgetős műsorsáv (ismétlés), tematikus műsorsáv (ismétlés),zenés műsor; 6. A Hatósági Szerződés 5.7. pontja az egyes műsorszám-típusok arányát határozza meg a teljes napi és heti műsoridő tekintetében: - a rádió műsorideje 24 óra/nap=168 óra /hét, - közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok aránya 67-67% naponta illetve hetente; - szöveg aránya 15-15% naponta illetve hetente; - napi rendszeres híradásra szánt minimális műsoridő 5%, - a Médiaszolgáltatási Szabályzatban megjelölt célközönségnek szóló műsorszámok aránya 67%-67%/naponta illetve hetente; Az alábbi táblázatban a vizsgálat eredményeit foglalja össze: május 16. szerda május 17. csütörtök május18. péntek május19. szombat május 20. vasárnap május 21. hétfő május 22. kedd Összesen Vállalás Napi Heti Műsoridő 23:56:30 23:56:40 23:56:43 23:56:42 23:56:43 23:56:43 23:56:43 167:36:44 24 óra 168 óra Szöveg 8:12:45 8:45:03 7:22:25 6:23:46 5:27:26 6:01:55 7:24:39 49:37:59 % 34,2% 36,5% 30,7% 26,6% 22,7% 25,1% 30,9% 29,6% 15% 15% Zene 15:43:45 15:11:37 16:34:18 17:32:56 18:29:17 17:54:48 16:32:04 117:58:45 % 69,8% Magyar zene 6:35:17 6:02:47 6:40:54 7:56:45 8:33:24 7:22:05 7:00:53 50:12:05 % 41,8% 39,7% 40,2% 45,2% 46,2% 41,1% 42,3% 42,5% 50% Külföldi zene 9:08:28 9:08:50 9:53:24 9:36:11 9:55:53 10:32:43 9:31:11 67:46:40 Napi rendszeres híradásra szánt 1:49:18 1:28:50 1:30:09 1:23:34 18:14 48:38 1:26:46 8:45:29 minimális műsoridő % 7,6%% 6,1% 6,2% 5,7% 1,2% 3,3% 5,9% 5% Közszolgálati műsor 10:24:39 13:39:02 10:49:10 9:51:42 6:39:56 8:33:39 9:09:17 67:46:05 7
% 43,4% 57% 45,2% 41,1% 27,8% 35,7% 38,2% 40,4% 67% 67% A Hatósági Szerződés 5.4. pontjában megjelölt közösségnek szánt műsoridő 12:41:53 12:57:41 12:55:32 13:02:42 12:40:01 13:14:45 12:59:26 90:32:00 % 52,9% 54,1% 48,2% 54,4% 52,9% 55,3% 54,2% 54% 67% 67% Ismétlés időtartama 2:41:02 6:32:28 6:31:01 6:35:47 8:46:36 8:34:15 8:45:15 48:26:24 % 11,2% 27,3% 27,2%% 27,5% 36,6% 35,8% 36,5% 28,9% 1. A Médiaszolgáltató a műsoridejét betartotta. 2. A szöveg aránya naponta 22,7% és 36,5% között mozgott, heti szinten pedig 29,6% volt. A Hatósági Szerződésben vállaltak így teljesültek (15-15%/nap/hét). 3. A Médiaszolgáltató a zenei műsorszámok bemutatására szánt heti műsoridejének 42,5%-át fordította magyar zenei műsorszámok közzétételére, ezzel azonban nem teljesítette a Mttv. 66. (4) bekezdés h) és a Hatósági Szerződés 3.12. pontjaiban előírt 50 %-os arányt. [Hatósági Szerződés 3.12. pontjának, és az Mttv. 66. (4) bekezdés h) pontjának vélelmezett megsértése] 4. A Médiaszolgáltató a napi rendszeres híradásra szánt minimális műsoridő vonatkozásában a Hatósági Szerződés 5.7. pontjában 5%-os vállalást tett. A vállalt érték 2012. május 20-án (1,2%) és május 21-én (3,3%) nem teljesült, a hét további napjain ez 5,7% és 7,6% között mozgott. [Hatósági Szerződés 5.7. pontjának megsértése] 5. A Hatósági Szerződés 5.7. pontja az Mttv. 83. -ában foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok tekintetében 67%-os arányt rögzít napi és heti szinten is, ezzel szemben az arány naponta 27,8% és 57% között mozgott, heti szinten pedig 40,4% volt. [Hatósági Szerződés 5.7. pontjának, és az Mttv. 66. (4) bekezdés g) pontjának vélelmezett megsértése] 6. A Hatósági Szerződés 5.4. pontja értelmében a Médiaszolgáltató által szolgálni kívánt közösség a megyei kórház területén dolgozók, a kórházban tartózkodó betegek és hozzátartozóik, valamint a Szentpéteri Kapu városrészben élő, e speciális tematika iránt érdeklődő hallgatók. A Hatósági Szerződés 5.7. pontja az e célcsoportnak szóló műsorarány tekintetében 67%-os arányt rögzít napi és heti szinten is. E kategóriába tartozó műsorszámok (Beteg Háló, Kamilla és a Csillagpont Reggel információs blokkjai) tartalma elérhette a célközönséget, ugyanakkor ezen műsorszámok aránya nem érte el a Médiaszolgáltató vállalását (48,2%-55,3%/ nap és 54%/hét). 8
Csillagpont Rádió 2012.05.16. 0:00:00-23:56:39 Műsor címe kezdés vég nettó idő szöveg zene A médiaszolgáltatás elemzésének részletező táblázatai magyar zene külföldi zene Az MTI hírei 0:00:00 0:03:18 00:03:18 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:00:00 Szieszta - popzene 0:03:18 0:59:52 00:56:34 0:00:00 0:56:34 0:00:00 0:56:34 közszolg: k ismétlés Az MTI hírei 0:59:52 1:03:08 00:03:16 0:03:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 1:03:08 1:59:43 00:56:35 0:00:00 0:56:35 0:56:35 0:00:00 Az MTI hírei 1:59:43 2:02:58 00:03:15 0:03:15 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 2:02:58 2:59:33 00:56:35 0:00:00 0:56:35 0:56:35 0:00:00 Az MTI hírei 2:59:33 3:02:56 00:03:23 0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 3:02:56 3:59:23 00:56:27 0:00:00 0:56:27 0:56:27 0:00:00 Az MTI hírei 3:59:23 4:02:42 00:03:19 0:03:19 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 4:02:42 4:59:17 00:56:35 0:00:00 0:56:35 0:16:35 0:40:00 Az MTI hírei 4:59:17 5:02:30 00:03:13 0:03:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 5:02:30 5:59:09 00:56:39 0:00:00 0:56:39 0:16:59 0:39:40 Az MTI hírei 5:59:09 6:02:27 00:03:18 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 6:02:27 6:03:25 00:00:58 0:00:58 0:00:00 0:00:00 0:00:00 Beteg Háló - a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Csillagpont Rádiójának 6:03:25 6:59:00 00:55:35 0:10:55 0:44:40 0:14:00 0:30:40 helyi egészségügyi k magazinműsora (agy, szív, bölcsőhalál) Az MTI hírei 6:59:00 7:02:16 00:03:16 0:03:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 7:02:16 7:03:14 00:00:58 0:00:58 0:00:00 0:00:00 0:00:00 Csillagpont Reggel - reggeli magazin (időjárás, közlekedés, 7:03:14 7:58:52 00:55:38 0:08:08 0:47:30 0:17:43 0:29:47 helyi információs k kalendárium) Az MTI hírei 7:58:52 8:02:14 00:03:22 0:03:22 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 8:02:14 8:03:11 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (fogkrém) 8:03:11 8:58:44 00:55:33 0:15:42 0:39:51 0:15:25 0:24:26 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 8:58:44 9:02:12 00:03:28 0:03:28 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k 9
reklám 9:02:12 9:03:09 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (Nemzetközi és hazai orvosképzés) 9:03:09 9:58:36 00:55:27 0:21:16 0:34:11 0:06:23 0:27:48 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 9:58:36 10:02:06 00:03:30 0:03:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 10:02:06 10:03:03 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (miniszterelnök helyettes a Csillagpont Kórházban; UVsugárzás) 10:03:03 10:55:28 00:52:25 0:27:16 0:25:09 0:04:25 0:20:44 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 10:55:28 11:01:58 00:06:30 0:06:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 11:01:58 11:02:55 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (allergia) 11:02:55 11:58:19 00:55:24 0:21:19 0:34:05 0:14:32 0:19:33 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 11:58:19 12:01:34 00:03:15 0:03:15 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 12:01:34 12:58:12 00:56:38 0:00:00 0:56:38 0:18:12 0:38:26 Az MTI hírei 12:58:12 13:01:28 00:03:16 0:03:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 13:01:28 13:58:03 00:56:35 0:00:00 0:56:35 0:17:23 0:39:12 Az MTI hírei 13:58:03 14:01:20 00:03:17 0:03:17 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (depresszió - kilátástalanság) 14:01:20 14:57:55 00:56:35 0:48:48 0:07:47 0:05:03 0:02:44 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 14:57:55 15:01:12 00:03:17 0:03:17 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Szklerózis világnap májusban; kínai ránctalanító: veszélyes cikk) 15:01:12 15:57:47 00:56:35 0:18:19 0:38:16 0:11:44 0:26:32 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 15:57:47 16:01:29 00:03:42 0:03:42 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (egészséges táplálkozás; joghurt és férfiasság) Csillagpont Hírek (A Médiatanács támogatásával) (egészséges táplálkozás; joghurt és férfiasság) 16:01:29 16:27:18 00:25:49 0:10:40 0:15:09 0:06:59 0:08:10 helyi egészségügyi k 16:27:18 16:35:42 00:08:24 0:08:24 0:00:00 0:00:00 0:00:00 helyi hírműsor k 16:35:42 16:57:27 00:21:45 0:15:12 0:06:33 0:02:46 0:03:47 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 16:57:27 17:00:41 00:03:14 0:03:14 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k 10
(csodakutya a gyerekgyógyításban, étkezési rendellenesség) 17:00:41 17:57:31 00:56:50 0:17:55 0:38:55 0:13:47 0:25:08 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 17:57:31 18:06:35 00:09:04 0:09:04 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k popzene (magyar) 18:06:35 18:09:40 00:03:05 0:00:00 0:03:05 0:03:05 0:00:00 Aréna - az InfoRádió műsora (vendég: Balogh Zoltán miniszter) 18:09:40 18:57:02 00:47:22 0:47:22 0:00:00 0:00:00 0:00:00 közéleti k popzene (külföldi) 18:57:02 18:57:22 00:00:20 0:00:00 0:00:20 0:00:00 0:00:20 Az MTI hírei 18:57:22 19:03:59 00:06:37 0:06:37 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (szív- és érrendszeri betegségek) 19:03:59 19:57:14 00:53:15 0:18:41 0:34:34 0:11:06 0:23:28 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 19:57:14 20:03:28 00:06:14 0:06:14 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Nemzetközi és hazai orvosképzés) 20:03:28 20:57:06 00:53:38 0:21:03 0:32:35 0:08:18 0:24:17 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 20:57:06 21:03:06 00:06:00 0:06:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (depresszió - kilátástalanság) 21:03:06 21:56:57 00:53:51 0:44:50 0:09:01 0:04:08 0:04:53 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 21:56:57 22:03:17 00:06:20 0:06:20 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (egészséges táplálkozás; csodakutya a gyerekgyógyításban) 22:03:17 22:56:50 00:53:33 0:30:17 0:23:16 0:03:13 0:20:03 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 22:56:50 23:00:20 00:03:30 0:03:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 23:00:20 23:56:30 00:56:10 0:00:00 0:56:10 0:13:54 0:42:16 23:56:30 8:12:45 15:43:45 6:35:17 9:08:28 Csillagpont Rádió 2012.05.17. 0:00:00-23:56:40 Műsor címe kezdés vég nettó idő szöveg zene magyar külföldi zene zene Az MTI hírei 0:00:00 0:03:34 00:03:34 0:03:34 0:00:00 0:00:00 0:00:00 Szieszta - popzene 0:03:34 0:59:53 00:56:19 0:00:00 0:56:19 0:00:00 0:56:19 közszolg: Az MTI hírei 0:59:53 1:03:22 00:03:29 0:03:29 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 1:03:22 1:59:43 00:56:21 0:00:00 0:56:21 0:56:21 0:00:00 Az MTI hírei 1:59:43 2:03:14 00:03:31 0:03:31 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 2:03:14 2:59:27 00:56:13 0:00:00 0:56:13 0:56:13 0:00:00 Az MTI hírei 2:59:27 3:03:04 00:03:37 0:03:37 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k k 11
Szieszta - popzene 3:03:04 3:59:27 00:56:23 0:00:00 0:56:23 0:56:23 0:00:00 Az MTI hírei 3:59:27 4:03:03 00:03:36 0:03:36 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 4:03:03 4:59:18 00:56:15 0:00:00 0:56:15 0:19:00 0:37:15 Az MTI hírei 4:59:18 5:02:54 00:03:36 0:03:36 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 5:02:54 5:59:11 00:56:17 0:00:00 0:56:17 0:16:50 0:39:27 Az MTI hírei 5:59:11 6:02:41 00:03:30 0:03:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 6:02:41 6:03:38 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (Szklerózis világnap májusban; kínai ránctalanító: veszélyes cikk; 6:03:38 6:59:02 00:55:24 0:16:13 0:39:11 0:12:54 0:26:17 helyi egészségügyi k ismétlés joghurt és férfiasság; étkezési rendellenesség) Az MTI hírei 6:59:02 7:02:34 00:03:32 0:03:32 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 7:02:34 7:03:31 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 Csillagpont Reggel - reggeli magazin (időjárás, közlekedés, kalendárium, egészségügyi 7:03:31 7:58:54 00:55:23 0:16:59 0:38:24 0:09:13 0:29:11 helyi információs k érdekességek) Az MTI hírei 7:58:54 8:02:18 00:03:24 0:03:24 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 8:02:18 8:03:15 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (új bohócdoktor a kórházban; mentőorvosok) 8:03:15 8:58:47 00:55:32 0:22:03 0:33:29 0:10:47 0:22:42 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 8:58:47 9:02:04 00:03:17 0:03:17 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 9:02:04 9:03:01 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (Dr. Barna interjú; sajátos 9:03:01 9:58:53 00:55:52 0:39:47 0:16:05 0:05:13 0:10:52 helyi egészségügyi k fizikoterápia) Az MTI hírei 9:58:53 10:02:20 00:03:27 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 10:02:20 10:03:17 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (depresszió - kilátástalanság) 10:03:17 10:58:28 00:55:11 0:46:15 0:08:56 0:03:33 0:05:23 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 10:58:28 11:01:50 00:03:22 0:03:22 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 11:01:50 11:02:47 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 12
(Szklerózis világnap májusban; kínai ránctalanító: veszélyes cikk; egészséges táplálkozás) 11:02:47 11:58:22 00:55:35 0:31:17 0:24:18 0:08:22 0:15:56 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 11:58:22 12:01:34 00:03:12 0:03:12 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 12:01:34 12:58:14 00:56:40 0:00:00 0:56:40 0:17:21 0:39:19 Az MTI hírei 12:58:14 13:01:34 00:03:20 0:03:20 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 13:01:34 13:58:05 00:56:31 0:00:00 0:56:31 0:18:50 0:37:41 Az MTI hírei 13:58:05 14:01:26 00:03:21 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (kalendárium, romlott a hazai egészségügyi rendszer, szintetikus marihuána, módosítotották a szívgyógyszerek listáját, névnapok, tinédzserkor előtti fogyókúra) 14:01:26 14:57:57 00:56:31 0:21:17 0:35:14 0:12:19 0:22:55 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 14:57:57 15:01:07 00:03:10 0:03:10 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (anorexia, bulémia; csak a kórházak ; érdemben rendezi az EÜ dolgozók anyagi helyzetét, ) 15:01:07 15:57:49 00:56:42 0:21:13 0:35:29 0:07:44 0:27:45 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 15:57:49 16:00:57 00:03:08 0:03:08 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Lídia az anorexiáról) Csillagpont Hírek (A Médiatanács támogatásával) (Dandár Judit portré;) 16:00:57 16:32:45 00:31:48 0:25:20 0:06:28 0:03:13 0:03:15 helyi egészségügyi k 16:32:45 16:40:49 00:08:04 0:08:04 0:00:00 0:00:00 0:00:00 helyi hírműsor k 16:40:49 16:57:41 00:16:52 0:05:24 0:11:28 0:00:00 0:11:28 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 16:57:41 17:01:11 00:03:30 0:03:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Benkő Sámuel díj; májrák; óriási tüntetés) 17:01:11 17:57:33 00:56:22 0:20:29 0:35:53 0:07:30 0:28:23 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 17:57:33 18:00:33 00:03:00 0:03:00 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k popzene (magyar) 18:00:33 18:06:06 00:05:33 0:00:00 0:05:33 0:02:03 0:03:30 13
Aréna - az InfoRádió műsora (vendég: Mesterházy Attila) 18:06:06 18:53:51 00:47:45 0:47:45 0:00:00 0:00:00 0:00:00 közéleti k popzene (külföldi) 18:53:51 18:57:25 00:03:34 0:00:00 0:03:34 0:00:00 0:03:34 Az MTI hírei 18:57:25 19:00:41 00:03:16 0:03:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (új bohócdoktor a kórházban; mentőorvosok) 19:00:41 19:57:16 00:56:35 0:20:54 0:35:41 0:10:22 0:25:19 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 19:57:16 20:00:26 00:03:10 0:03:10 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Dr. Barna interjú; sajátos fizikoterápia) 20:00:26 20:57:08 00:56:42 0:36:23 0:20:19 0:01:27 0:18:52 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 20:57:08 21:00:22 00:03:14 0:03:14 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Lídia az anorexiáról) 21:00:22 21:57:00 00:56:38 0:25:21 0:31:17 0:09:06 0:22:11 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 21:57:00 22:00:18 00:03:18 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (anorexia, bulémia; csak a kórházak ; érdemben rendezi az EÜ dolgozók anyagi helyzetét...) 22:00:18 22:56:52 00:56:34 0:33:51 0:22:43 0:07:05 0:15:38 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 22:56:52 23:00:04 00:03:12 0:03:12 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 23:00:04 23:56:40 00:56:36 0:00:00 0:56:36 0:10:58 0:45:38 Csillagpont Rádió 2012.05.18. 0:00:00-23:56:40 23:56:40 8:45:03 15:11:37 6:02:47 9:08:50 Műsor címe kezdés vég nettó idő szöveg zene magyar zene külföldi zene közszolg: Az MTI hírei 0:00:00 0:03:21 00:03:21 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 0:03:21 0:59:54 00:56:33 0:00:00 0:56:33 0:00:00 0:56:33 Az MTI hírei 0:59:54 1:03:12 00:03:18 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 1:03:12 1:59:47 00:56:35 0:00:00 0:56:35 0:56:35 0:00:00 Az MTI hírei 1:59:47 2:03:04 00:03:17 0:03:17 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 2:03:04 2:59:38 00:56:34 0:00:00 0:56:34 0:56:34 0:00:00 Az MTI hírei 2:59:38 3:02:51 00:03:13 0:03:13 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k k 14
Szieszta - popzene 3:02:51 3:59:30 00:56:39 0:00:00 0:56:39 0:56:39 0:00:00 Az MTI hírei 3:59:30 4:02:46 00:03:16 0:03:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 4:02:46 4:59:22 00:56:36 0:00:00 0:56:36 0:17:20 0:39:16 Az MTI hírei 4:59:22 5:02:33 00:03:11 0:03:11 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 5:02:33 5:59:14 00:56:41 0:00:00 0:56:41 0:18:22 0:38:19 Az MTI hírei 5:59:14 6:02:31 00:03:17 0:03:17 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 6:02:31 6:03:28 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (Romlott a hazai; Szintetikus marihuana, Módosították; Tinédzserkor előtt) 6:03:28 6:59:06 00:55:38 0:14:44 0:40:54 0:11:59 0:28:55 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 6:59:06 7:02:33 00:03:27 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 7:02:33 7:03:30 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 Csillagpont Reggel - reggeli magazin (időjárás, közlekedés, kalendárium, egészségügyi érdekességek) 7:03:30 7:58:57 00:55:27 0:07:47 0:47:40 0:16:11 0:31:29 helyi információs k Az MTI hírei 7:58:57 8:02:28 00:03:31 0:03:31 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 8:02:28 8:03:25 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (interjú egy ortopéd szakorvossal; a kávé fogyasztás jótékony hatásai) 8:03:25 8:58:50 00:55:25 0:22:14 0:33:11 0:09:47 0:23:24 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 8:58:50 9:02:11 00:03:21 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 9:02:11 9:03:08 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (Szklerózis Multiplex) 9:03:08 9:58:42 00:55:34 0:13:01 0:42:33 0:14:57 0:27:36 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 9:58:42 10:02:08 00:03:26 0:03:26 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 10:02:08 10:03:05 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 (anorexia, bulémia; Dandár Judit interjú; csak a kórházak) 10:03:05 10:58:33 00:55:28 0:23:10 0:32:18 0:12:52 0:19:26 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 10:58:33 11:02:02 00:03:29 0:03:29 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k reklám 11:02:02 11:02:59 00:00:57 0:00:57 0:00:00 0:00:00 0:00:00 15
(májrák megelőzés; Óriási tüntetésre készülnek; Benkő Sámuel díj; érdemben rendezi az EÜ dolgozók anyagi helyzetét) 11:02:59 11:58:24 00:55:25 0:23:17 0:32:08 0:16:31 0:15:37 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 11:58:24 12:01:54 00:03:30 0:03:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 12:01:54 12:58:16 00:56:22 0:00:00 0:56:22 0:15:20 0:41:02 Az MTI hírei 12:58:16 13:01:39 00:03:23 0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 13:01:39 13:58:08 00:56:29 0:00:00 0:56:29 0:17:03 0:39:26 Az MTI hírei 13:58:08 14:01:26 00:03:18 0:03:18 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (kötelező tüdőszűrés; kalendárium; nem lesz gyógyszerhiány; rokkant felüvizsgálat; névnapok; cigány, zsidó vagy kicsoda?;) 14:01:26 14:58:01 00:56:35 0:20:59 0:35:36 0:06:46 0:28:50 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 14:58:01 15:01:06 00:03:05 0:03:05 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (tervezett pedagógustüntetés, interjú; autizmus; cukorbetegség; jótékonysági koncert) 15:01:06 15:57:43 00:56:37 0:39:19 0:17:18 0:02:33 0:14:45 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 15:57:43 16:01:07 00:03:24 0:03:24 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Tuberkulózis szigorítás; kötelező tüdőszűrés) Csillagpont Hírek (A Médiatanács támogatásával) (Tuberkulózis interjú a doktornővel; élesztőgombák; bölcsőhalál;) 16:01:07 16:26:50 00:25:43 0:07:21 0:18:22 0:07:05 0:11:17 helyi egészségügyi k 16:26:50 16:35:54 00:09:04 0:09:04 0:00:00 0:00:00 0:00:00 helyi hírműsor k 16:35:54 16:57:44 00:21:50 0:15:18 0:06:32 0:02:35 0:03:57 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 16:57:44 17:01:15 00:03:31 0:03:31 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (génmódosítás segíthet; rokkant felüvizsgálat; Braun János a fogytékosokról; fogyatékkal élni, Szabó; vegák; öngyilkos tinik) 17:01:15 17:57:36 00:56:21 0:32:35 0:23:46 0:06:09 0:17:37 helyi egészségügyi k 16
Az MTI hírei 17:57:36 18:00:52 00:03:16 0:03:16 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k popzene (magyar) 18:00:52 18:04:04 00:03:12 0:00:00 0:03:12 0:03:12 0:00:00 Aréna - az InfoRádió műsora (vendég: Finta Sándor) 18:04:04 18:49:07 00:45:03 0:45:03 0:00:00 0:00:00 0:00:00 közéleti k popzene (külföldi) 18:49:07 18:57:28 00:08:21 0:00:00 0:08:21 0:00:00 0:08:21 Az MTI hírei 18:57:28 19:00:58 00:03:30 0:03:30 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (interjú egy ortopéd szakorvossal; a kávé fogyasztás jótékony hatásai) 19:00:58 19:57:19 00:56:21 0:21:17 0:35:04 0:14:26 0:20:38 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 19:57:19 20:00:39 00:03:20 0:03:20 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Szklerózis Multiplex) 20:00:39 20:57:12 00:56:33 0:11:29 0:45:04 0:10:40 0:34:24 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 20:57:12 21:00:48 00:03:36 0:03:36 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (tervezett pedagógustüntetés, interjú; autizmus; cukorbetegség; jótékonysági koncert) 21:00:48 21:57:03 00:56:15 0:26:15 0:30:00 0:08:12 0:21:48 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 21:57:03 22:00:35 00:03:32 0:03:32 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Tuberkulózis szigorítás; Tuberkulózis interjú a doktornővel; kötelező tüdőszűrés) 22:00:35 22:56:55 00:56:20 0:22:45 0:33:35 0:07:43 0:25:52 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 22:56:55 23:00:28 00:03:33 0:03:33 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 23:00:28 23:56:43 00:56:15 0:00:00 0:56:15 0:11:23 0:44:52 Csillagpont Rádió 2012.05.19. 0:00:00-23:56:40 23:56:43 7:22:25 16:34:18 6:40:54 9:53:24 Műsor címe kezdés vég nettó idő szöveg zene magyar zene külföldi zene közszolg: Az MTI hírei 0:00:00 0:03:32 00:03:32 0:03:32 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 0:03:32 0:59:55 00:56:23 0:00:00 0:56:23 0:56:23 0:00:00 Az MTI hírei 0:59:55 1:03:22 00:03:27 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 1:03:22 1:59:47 00:56:25 0:00:00 0:56:25 0:56:25 0:00:00 k 17
Az MTI hírei 1:59:47 2:03:19 00:03:32 0:03:32 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 2:03:19 2:59:39 00:56:20 0:00:00 0:56:20 0:56:20 0:00:00 Az MTI hírei 2:59:39 3:03:05 00:03:26 0:03:26 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 3:03:05 3:59:31 00:56:26 0:00:00 0:56:26 0:56:26 0:00:00 Az MTI hírei 3:59:31 4:03:02 00:03:31 0:03:31 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 4:03:02 4:59:23 00:56:21 0:00:00 0:56:21 0:16:20 0:40:01 Az MTI hírei 4:59:23 5:02:54 00:03:31 0:03:31 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 5:02:54 5:59:15 00:56:21 0:00:00 0:56:21 0:16:15 0:40:06 Az MTI hírei 5:59:15 6:02:42 00:03:27 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (kötelező tüdőszűrés; nem lesz gyógyszerhiány; rokkant felüvizsgálat; cigány, zsidó vagy kicsoda?) 6:02:42 6:59:07 00:56:25 0:14:22 0:42:03 0:12:12 0:29:51 ismétlés Az MTI hírei 6:59:07 7:02:30 00:03:23 0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Csillagpont Reggel - reggeli magazin (időjárás, kalendárium, egészségügyi érdekességek; koleszterin, hormonok) 7:02:30 7:58:59 00:56:29 0:14:46 0:41:43 0:13:09 0:28:34 helyi információs k Az MTI hírei 7:58:59 8:02:24 00:03:25 0:03:25 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Kamilla - reggeli magazin (időjárás, kalendárium, egészségügyi érdekességek; egészséges bélflóra; egészséges fogyás; egészséges ételek) 8:02:24 8:58:51 00:56:27 0:21:32 0:34:55 0:12:47 0:22:08 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 8:58:51 9:02:14 00:03:23 0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Kamilla - reggeli magazin (időjárás, kalendárium, egészségügyi érdekességek; allergia, egészséges táplálkozás, egészséges alvás gyerekeknél) 9:02:14 9:58:42 00:56:28 0:17:40 0:38:48 0:14:03 0:24:45 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 9:58:42 10:02:05 00:03:23 0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (depresszió - kilátástalanság) 10:02:05 10:58:34 00:56:29 0:47:41 0:08:48 0:06:20 0:02:28 helyi egészségügyi k ismétlés 18
Az MTI hírei 10:58:34 11:01:59 00:03:25 0:03:25 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Szklerózis világnap májusban; egészséges táplálkozás) 11:01:59 11:58:26 00:56:27 0:28:40 0:27:47 0:14:43 0:13:04 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 11:58:26 12:01:50 00:03:24 0:03:24 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 12:01:50 12:58:18 00:56:28 0:00:00 0:56:28 0:15:54 0:40:34 Az MTI hírei 12:58:18 13:01:39 00:03:21 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Szieszta - popzene 13:01:39 13:58:09 00:56:30 0:00:00 0:56:30 0:16:29 0:40:01 Az MTI hírei 13:58:09 14:01:03 00:02:54 0:02:54 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (időjárás, kalendárium, egészségügyi érdekességek; koleszterin, hormonok, bélflóra) 14:01:03 14:58:02 00:56:59 0:17:57 0:39:02 0:11:30 0:27:32 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 14:58:02 15:01:29 00:03:27 0:03:27 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (egészséges fogyás; egészséges ételek) 15:01:29 15:57:53 00:56:24 0:20:27 0:35:57 0:13:42 0:22:15 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 15:57:53 16:01:17 00:03:24 0:03:24 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (időjárás, kalendárium, egészségügyi érdekességek; allergia, egészséges táplálkozás, egészséges alvás gyerekeknél) Csillagpont Hírek (A Médiatanács támogatásával) (Tuberkulózis interjú a doktornővel; élesztőgombák; bölcsőhalál;) 16:01:17 16:27:29 00:26:12 0:08:44 0:17:28 0:06:41 0:10:47 helyi egészségügyi k 16:27:29 16:35:57 00:08:28 0:08:28 0:00:00 0:00:00 0:00:00 helyi hírműsor k 16:35:57 16:57:45 00:21:48 0:03:52 0:17:56 0:07:21 0:10:35 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 16:57:45 17:01:08 00:03:23 0:03:23 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (stroke; egészségtelen ruhák; állat allergia) 17:01:08 17:57:35 00:56:27 0:24:04 0:32:23 0:10:18 0:22:05 helyi egészségügyi k Az MTI hírei 17:57:35 18:01:24 00:03:49 0:03:49 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k 19
(berkenye; avokádó; fogorvos) 18:01:24 18:57:29 00:56:05 0:20:12 0:35:53 0:10:31 0:25:22 Az MTI hírei 18:57:29 19:00:48 00:03:19 0:03:19 0:00:00 0:00:00 0:00:00 közéleti k (allergia - életmód; interjú) 19:00:48 19:57:21 00:56:33 0:20:55 0:35:38 0:09:40 0:25:58 ismétlés Az MTI hírei 19:57:21 20:00:46 00:03:25 0:03:25 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (szív- és érrendszeri betegségek) 20:00:46 20:57:14 00:56:28 0:18:12 0:38:16 0:09:45 0:28:31 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 20:57:14 21:00:29 00:03:15 0:03:15 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (Nemzetközi és hazai orvosképzés) 21:00:29 21:57:30 00:57:01 0:21:08 0:35:53 0:07:54 0:27:59 helyi egészségügyi k ismétlés Szieszta - popzene 21:57:30 23:56:42 01:59:12 0:00:00 1:59:12 0:25:37 1:33:35 hírműsor k 23:56:42 6:23:46 17:32:56 7:56:45 9:36:11 Csillagpont Rádió 2012.05.20. 0:00:00-23:56:43 Műsor címe kezdés vég nettó idő szöveg zene magyar zene külföldi zene Szieszta - popzene (magyar) 0:00:00 3:59:51 03:59:51 0:00:00 3:59:51 3:59:51 0:00:00 Szieszta - popzene 3:59:51 5:59:18 01:59:27 0:00:00 1:59:27 0:40:14 1:19:13 közszolg: k Az MTI hírei 5:59:18 6:02:39 00:03:21 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k (jótékonysági hangverseny; Tuberkulózis interjú a doktornővel; kötelező tüdőszűrés) 6:02:39 6:59:09 00:56:30 0:27:31 0:28:59 0:06:32 0:22:27 helyi egészségügyi k ismétlés Az MTI hírei 6:59:09 7:02:30 00:03:21 0:03:21 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Csillagpont Reggel - reggeli magazin (időjárás, kalendárium, egészségügyi érdekességek; lábgomba; köznevelési törvény; alvás előtt memórizáljunk!, tartósítás) 7:02:30 7:59:00 00:56:30 0:19:36 0:36:54 0:11:05 0:25:49 helyi információs k Az MTI hírei 7:59:00 8:02:28 00:03:28 0:03:28 0:00:00 0:00:00 0:00:00 hírműsor k Kamilla - reggeli magazin (pasi fogyókúra; vegán diéta) 8:02:28 8:59:12 00:56:44 0:16:15 0:40:29 0:11:28 0:29:01 helyi egészségügyi k 20