Légy két hétre egyetemista Kolozsváron! Felhívás Az Élő Bolygó Nyári Egyetemen való részvételre A Babeș Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kar az idén nyártól indítja az Élő Bolygó Nyári Egyetem Középiskolásoknak 1 biológia, geológia és ökológia iránt érdeklődő középiskolás tanulók számára. A rendezvény a Világbank ROSE keretprogramjának köszönhetően a résztvevő középiskolások utaztatását, szállását és teljes ellátását, valamint a program keretében zajló kirándulások költségét teljes mértékben fedezi. A Nyári Egyetem keretében a tanulók belekóstolhatnak a kolozsvári egyetemista életbe két hét erejéig, előadásokon, laboratóriumi foglalkozásokon, kirándulásokon vehetnek részt. Célcsoport: XI. osztályos magyar középiskolás tanulók 2, összesen 25 fő A Nyári Egyetem helyszíne: Kolozsvár, Babeș-Bolyai Tudományegyetem, Biológia és Geológia Kar A Nyári Egyetem időpontja: 2017. július 17 30. A Nyári Egyetem rövid bemutatása: Az Élő Bolygó Nyári Egyetem keretében a résztvevők megismerhetik a biológiai sokféleség fontosságát, a növények, állatok és ember szerepét a természetben, betekintést kaphatnak a modern molekuláris biológiai módszerekbe, szó lesz földtörténeti korokról, Erdély és Európa különleges ősmaradványairól, valamint a földkéreg legfontosabb ásványairól és kőzeteiről. A műhelymunkák és labortevékenységek alatt a résztvevők alapgenetikai gyakorlati ismereteket sajátíthatnak el, és DNS-t vonnak ki a növénygenetika egyik sztárnövényéből (lúdfű Arabidopsis thaliana), rovarokat határoznak, mikroszkópi preparátumok segítségével betekintést nyernek a növény-és állatvilág parazitáinak sajátos világába, rovarhoteleket építenek vadméheknek, betekintést nyerhetnek a madárhatározás rejtelmeibe, valamint megismerkednek a Kolozsvár környékén fészkelő madárfajokkal, e madarak befogásával, valamint gyűrűzésével. A geológiai témájú gyakorlati foglalkozások során a diákok jártasságot szereznek a parányőslények preparálásában és megismerkednek néhány fontosabb őslény (pl. dinoszauruszok), valamint az egyik leggyakrabban előforduló ásvány, a kvarc, tulajdonságaival és különböző 1 románul Pro Planeta Albastră 2 előnyben részesülnek olyan tanulók, akik jó tanulmányi eredményekkel rendelkeznek, és szociálisan hátrányos helyzetűek.
megjelenési formáival. A kirándulások alkalmával bemutatásra kerülnek növények, állatok, ásványok, kövületek és megismerkedhetnek épített örökségünk néhány érdekes geológiai jellemzőivel. A nyári egyetemen résztvevők számára ez egy kiváló alkalom, hogy eltöltsenek Kolozsváron és környékének nevezetesebb pontjain két teljes hetet, izgalmas és érdekfeszítő programokban részt véve tiszteletbeli egyetemistaként. Jelentkezési határidő: 2017. június 30. Jelentkezni lehet: https://goo.gl/forms/szfh8ye3amrnoo632. Kolozsvár 2017.06.09 Dr. Silye Lóránd adjunktus tagozatvezető Dr. László Zoltán adjunktus igazgató Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet Kapcsolattartás, érdeklődés: Dr. László Zoltán laszlozoltan@gmail.com, 0742-496330 Dr. Silye Lóránd lorand.silye@ubbcluj.ro, 0744-481043 Dr. Csata Enikő (programkoordinátor) csataeniko88@gmail.com, 0754-416924
A programajánlat 3 : Időpont Helyszín A program rövid leírása Programgazda július 17., július 17., Amfiteátruma Érkezés Köszöntő A program célkitűzéseinek és tevékenységeinek rövid ismertetője, július 18., kedd július 19., szerda július 20., csütörtök BBTE, Bio-Nano Kutatóintézet, Molekuláris Biológia Központ Kert) A Kolozsvári Bükk és Ökotoxikológiai Labor Növényélettan Laboratórium A Babeş Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Karának bemutatása Városnézés vezetett séta Bevezetés a molekuláris dr. Jakab Endre biológia rejtelmeibe A molekuláris biológiában dr. Jakab Endre alkalmazott módszerek gyakorlati foglalkozás Orvosi rovartan: a szúnyogok szerepe betegségek terjesztésében Állóvizek láthatatlan világa - terepgyakorlat a Kolozsvári Bükkben: Növényi és mikrobiális pigmentek Növényi és bakteriális pigmentek kivonása és elemzése gyakorlati tevékenység dr. Keresztes Lujza, Török Edina dr. Keresztes Lujza, Török Edina dr. Papp Judit dr. Papp Judit 3 kisebb változtatások jogát fenntartjuk.
július 21., péntek július 22., szombat július 23., vasárnap július 24., Adrenalin Park, Kolozsvári Bükk Torockó természeti kincsei Kert), Genetika Laboratórium Ősnövények és ősállatok betekintés az élővilág történetébe Mikro- és makroszkópikus őslények gyakorlati tevékenység Volt egyszer egy tenger ősmaradványok preparálása kőzetekből A természet ezer csodája növények, ízeltlábúak, halak, madarak és emlősök megismerése. Így élnek ők, hogy élünk mi? fenntarthatóságra nevelési tevékenységek Kirándulás Torockóra és gyalogtúra a Székelykőre Arabiodpsis thaliana a növénygenetika sztárfaja Csíráztató közeg létrehozása és Arabidopsis csíráztatása dr. Macalik Kunigunda dr. Szállassy Noémi dr. Székely Gyöngyi dr. Székely Gyöngyi július 25., kedd Alexandru Borza Botanikus Kert DNS kivonás és elektroforézis A fotoszintetizáló élőlények sokfélesége: taxonómiai barangolás Székely Gyöngyi dr. Ruprecht Eszter A botanikus kertek és a természetvédelem kapcsolata: ritka és invazív növények nyomában dr. Fenesi Annamária
július 26., szerda július 27., csütörtök július 28., péntek Kert), Állattani Előadóterem Kert), Állattani Előadóterem Alexandru Borza Botanikus Kert Főtér Fajok közötti kapcsolatok: a mutualizmustól a parazitizmusig Városi ökológiai szolgáltatások: vadméhek és kaparódarazsak Mikroszkópikus paraziták Rovarhotel készítése - műhelymunka Hazai édesvízi halak, kétéltűek és hüllők Gyakori madárfajaink bemutatása Madárfogás és gyűrűzés A kvarc a mindennapok ásványa A kvarc vizsgálata különböző mikroszkópos és makroszkópos módszerekkel A kvarc nyomában Kolozsvár utcáin dr. László Zoltán dr. László Zoltán dr. Pap Péter László dr. Vágási I. Csongor dr. Pap Péter László és dr. Vágási I. Csongor július 29., szombat július 30., vasárnap Kirándulás Amfiteátruma A tordai sóbánya és a Tordaihasadék meglátogatása A nyári egyetem kiértékelése, dr. Szállassy valamint pályaválasztási Noémi tanácsadás: egy jövendő természettudós karrierjének első lépései Összegzés és diplomaosztás dr. László Zoltán,,