Lux aeterna és Tenebrae. A jelentésalkotó megfordítás Paul Celannál 1 Orosz Magdolna (Budapest)

Lux aeterna és Tenebrae. A jelentésalkotó megfordítás Paul Celannál 1 Orosz Magdolna (Budapest) 1. Tenebrae és a rejtjelezett modern költészet Paul Celan lírája sajátos rejtjelezettségével számos olyan magyarázatra és elemzésre adott alkalmat, melyek többnyire arra utalnak, hogy ezen szövegek teljes megértése főként a bonyolult nyelvi szerkezetek miatt gyakran alig lehetséges. Ezt az összetettséget sok esetben a többnyire éppoly nehezen megfejthető szövegen kívüli vonatkozások tovább fokozták. Ezek a megállapítások a Tenebrae-re is érvényesek: az elemzés csak az intertextuális kapcsolatok jelentéskonstituáló funkcióinak magyarázata révén vezethet megnyugtató eredményre. 2 A verset már sokszor vizsgálták, habár a legtöbb elemzés úgy emeli ki a szövegen kívüli elemeket, hogy expliciten nem tér ki az intertextualitás kérdésére. A tágabb értelemben vett idézet Beyer szerint Celan költészetének szerkezetalkotó eleme 3, melyet egy helyen olyan stíluseszköznek 4 nevez, mely alkalmas lenne arra, hogy felvilágosítást adjon arról a»technikai«oldalról, melyet Celan»minden költészet feltételének«nevezett. 5 Wienold értelmezése továbbmegy, és éppen azt próbálja megmutatni, hogy a Tenebrae csak az idézetek és utalások alapján érthető és értelemszerűen megfejthető, mivel a megfordító idézés nem elszigetelt eljárásmód, hanem az egész vers megfogalmazását érinti. 6 Beyer és Meinecke sem elemzi behatóbban a Tenebrae-t, mivel mindkét szerző valójában más célt követ és a verset inkább egyéb, átfogóbb kérdésfelvetések illusztrációjaként említi. Ugyanakkor mindketten felhívják a figyelmet bizonyos szövegen kívüli kapcsolatokra, Meinecke pedig utal a Krisztus megfeszítése utáni sötétségként 7 értelmezhető címre, 1 Jelen tanulmány a Biblical Emblems in Paul Celan s Tenebrae. A Special Case of Intertextuality címmel (Neohelicon. Acta Comparationis Literarum Universarum. Budapest/Amsterdam: Akadémiai Kiadó/ John Benjamins 22 (1995): 1, 169-188) angolul, valamint némileg átdolgozott változatban az Intertextualität in der Textanalyse című könyvem (Wien: ÖGS/ISSS, 1997) 5. fejezeteként németül megjelent elemzésem magyar változata (esetleges változtatásaim csupán a magyar fordításokból adódó problémák említésére és tárgyalására szorítkoznak). Mivel az utóbbi időben megélénkült a magyar Celan-recepció, úgy vélem, nem haszontalan e részletes szövegelemzés közlése. A német szöveg magyarra fordításáért ezúton szeretnék köszönetet mondani Kerekes Amáliának. 2 Az intertextualitás fogalmát és megjelenési formáit itt korábbi németül, franciául és angolul publikált munkáim alapján értelmezem, vö. magyarul összefoglalóan: Orosz Magdolna: Az elbeszélés fonala. Narráció, intertextualitás, intermedialitás. Budapest: Gondolat, 2003. 99-143. 3 Renate Beyer, Untersuchungen zum Zitatgebrauch in der deutschen Lyrik nach 1945 [Tanulmányok az idézetek használatáról az 1945 utáni német lírában]. Doktori ért., 1975, 70. 4 Uo., 73. 5 Uo., 73. 6 Götz Wienold, Paul Celans Hölderlin-Widerruf [Paul Celan visszavonja Hölderlint]. In: Poetica 2 (1968), 216-228, itt 218sk.; a megfordító idézés kérdésére a későbbiekben még visszatérek. 7 Dietlind Meinecke, Wort und Name bei Paul Celan. Zur Widerruflichkeit des Gedichts [Szó és név Paul Celannál. A költemény visszavonhatósága]. Gehlen, Bad Homburg, V.D.H. Berlin-Zürich, 1970, 37. 1

valamint Wienold kutatási eredményeire. Wienold nyomán Beyer megemlíti a Tenebrae Hölderlin-idézetét, s egyúttal kritizálja Wienold értelmezését, mivel [...] a felismert idézet alapján túlságosan is pozitivista párhuzamokat von, és túl kevéssé ügyel a celani idézethasználat sajátos formáira. 8 Beyer szerint a vers a reflexív számvetés értelmében vett idézethasználás típusához 9 tartozik, ezt a megfogalmazást azonban nem követi további magyarázat, ezért valójában túl általános és elmosódott marad. Ezzel szemben Wienold Beyer által pozitivista párhuzamba állításként besorolt vizsgálatai pontosabbak és arra tesznek kísérletet, hogy feltárják a vers lehetséges szövegen kívüli elemeit, mégpedig úgy, hogy nem csak Hölderlin Patmos című versét, hanem további bibliai szöveghelyeket is bevonnak az értelmezésbe. 10 Wienold eredményeivel nagyjából egyetérthetünk, habár a szövegen kívüli utalásokról 11 tett megállapításai számos szempontból még folytathatók és beágyazhatók az intertextualitás elméleti keretébe (ez igaz az összes többi említett elemzésre is). Lorbe a szöveg néhány fontos szerkezeti tulajdonságának megvizsgálásával elsősorban szövegimmanens versértelmezést vesz célba, 12 azonban nem nyújt teljes és rendszeres szövegelemzést. Túl ezen a bibliai utalásokat nem veti össze pontosan a megfelelő szövegrészekkel. 13 Heselhausra hivatkozva érintőlegesen említi Hölderlin Patmosát is, és pusztán egyetértően idézi a következő megállapítást: A vers, melyet az embernek az elveszett Istenért folytatott harca határoz meg, tematikusan a Hölderlin-idézet visszavonásává válik. 14 Gadamer szintén behatóan értelmezi a verset, 15 mindezt azonban inkább esszéformában teszi, így megállapításait nem támasztja alá pontos filológiai apparátus és rendszeres, a legkisebb részletekbe is belemenő elemzés. Bizonyos kérdéseket ugyan nyitva hagy, de alapvetően egy intertextuális értelmezés irányába indul el, habár magát a fogalmat nem említi. 2. A Tenebrae elemzése A következőkben a vers részletes elemzésére teszek kísérletet, hogy megmutassam, mennyiben határozza meg a jelentést a szövegen kívüli elemek beágyazása a szövegbe, és miként jön létre ily módon az intertextuális vonatkozások sajátos formája. 8 Beyer, i.m., 79. 9 Uo., 79. 10 Vö. Wienold, i.m.; elemzéseinek részleteire a későbbiekben még kitérek. 11 Wienold, i.m., 223. 12 Ruth Lorbe, Paul Celans Tenebrae [Paul Celan Tenebrae -je]. In: Dietlind Meinecke (szerk.), Über Paul Celan [Paul Celanról]. Frankfurt a. M., Suhrkamp, 1970, 239-251, itt 243. 13 Uo., 247 és 249. 14 Uo., 251. 15 Vö. Hans-Georg Gadamer: Értelem és az értelem elrejtése Paul Celan költészetében, ford. Schein Gábor. In: Pannonhalmi Szemle, 1993/1, 69-76. 2

2.1. A vers motívumrendszere Az elemzés első részében a motívumokat vizsgálom meg. 16 A vers ismétlései révén ugyanis olyan motívumrendszer jön létre, mely csak az intertextuális vonatkozások alapján érthető meg, első lépésként viszont szükséges a vers belső ismétlésrendszerének feltárása, hogy az elemzés következő szakaszában a szövegkülső mozzanatokat a motívumszerkezetre vetítve lehessen megragadni. Tenebrae (1) Nah sind wir, Herr, Közel vagyunk, Uram (2) Nahe und greifbar. hozzád foghatóan. (3) Gegriffen schon, Herr, Megfogva, Uram, (4) ineinander verkrallt, als wär egymásnak esetten, miképp (5) der Leib eines jeden von uns a te tested mindegyikőnk (6) dein Leib, Herr. teste már, Uram. (7) Bete, Herr, Imádkozz, Uram, (8) bete zu uns, imádkozz, hozzánk (9) wir sind nah. foghatóan. (10) Windschief gingen wir hin, Mentünk szélre dőlten oda, (11) gingen wir hin,uns zu bücken egyre mentünk, legörbedni (12) nach Mulde und Maar. vályún, tócsaszemen. (13) Zur Tränke gingen wir, Herr. Inni tartottunk, Uram. (14) Es war Blut, es war, Vér volt az, az volt, (15) was du vergossen, Herr. amint ontottál, Uram. (16) Es glänzte. Csillogott. (17) Es warf uns dein Bild in die Augen, Herr. Szemünkbe dobálta képedet, Uram (18) Augen und Mund stehn so offen und leer, Herr. tátogvást szem és száj, üresen, Uram. (19) Wir haben getrunken, Herr. Mi meg ittunk, Uram. (20) Das Blut und das Bild, das im Blut war, Herr. A vért és a képet, a vérben, Uram. (21) Bete, Herr. Imádkozz, Uram. (22) Wir sind nah. 17 Közel tartunk. 18 16 A motívum fogalmát Bernáth Árpád értelmezésében használom, miszerint [e]gy irodalmi mű motívumainak nevezzük I. azokat az adott művön belül egymással azonosított szövegrészeket, amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy különböző, szemantikailag értelmezhető kontextusban ismétlődnek meg II. és azokat az adott művön belül egymástól megkülönböztetett, szemantikailag értelmezhető szövegrészeket, amelyek azáltal kapnak szimbolikus tartalmat létrehozó funkciót, hogy azonos kontextusban ismétlődnek meg. (Bernáth Árpád: A motívum-struktúra és az embléma-struktúra kérdéséről. In: uő: Építőkövek. A lehetséges világok poétikájához. Szeged, Ictus, 1998. 79. A fogalom első kifejtését ld. Bernáth Árpád: Irodalmi művek értelmezésének kérdéséhez. In: Irodalomtörténeti közlemények 2 (1970), 213-221). 17 Paul Celan, Sprachgitter. Frankfurt a. M., S. Fischer, 1959, 23sk. A nyelvi részleteket taglaló elemzés miatt szükséges a német eredeti szöveg feltüntetése is, bizonyos esetekben erre fogok hivatkozni. 3

A vers ugyan 22 eltérő hosszúságú sorból áll és rendkívül szikár szókinccsel dolgozik, a belső kapcsolatok ugyanakkor a szóanyag néhány jelentésmezőre való összpontosítása, azaz a motívumok révén rendkívül erősen egymásba fonódnak. A szöveg rövidsége miatt tulajdonképpen minden ismétlés,motívummá válik, illetve hozzárendelhető azon kevés kitüntetett motívumhoz, mely meghatározza az egész vers jelentésszerkezetét. 19 A vers úgymond kettős keretbe ágyazódik, amely az első és az utolsó szó ( nah közel ), illetve a szöveg végén megismételt első mondat következtében jön létre. A mondatismétlés a bevezető mondat szórendjének pontos megfordítása: 1 2 3 4 Nah sind wir, Herr..." az utolsó sorban 4 3 2 1 Herr, wir sind nah lesz. 20 Az így létrejövő keret különböző jelentéselemeket hangsúlyoz és emel ki, amelyek a kereten belül (azaz magában a szövegben) különféle változatokban fordulnak elő: egyrészt a közelség motívumát, illetve az ember-isten-viszony ily módon bevezetett motívumát (és egyben intertextuális elemét), másrészt az ima -motívumot, amelyre a későbbiekben még kitérek. Több szó megismétlődik s ezáltal kulcsszóvá válik; egymáshoz fűződő kapcsolataik feltárják a szöveg szemantikai tartalmainak nagyobb jelentésmezőkhöz való hozzárendelését, azaz a motívumszerkezetet. (a) A Herr ( Uram ) a 22 sorban tizenegyszer ismétlődik meg, elméletileg tehát minden második sorban elő kellene fordulnia. Az ismétlések azonban nem oszlanak el egyenletesen, hanem a vers vége felé egyre gyakrabban fordulnak elő (az utolsó tíz sorban hétszer, tehát itt szinte minden sorban). Az előfordulás fokozott gyakorisága az intenzitás felerősödésére utal, már csak azért is, mert a Herr mindig a sor végén megszólításként 18 Marno János fordítása a jelen verselemzés szempontrendszere miatt a négy magyar változat közül a legmegfelelőbbnek tűnik (Paul Celan versei Marno János fordításában, Budapest, Enigma, 1996). Egyes helyeken utalok a többi fordításra is. (A vers magyar fordításait közli: Kiss Noémi: Határhelyzetek. Paul Celan költészete és magyar recepciója. Budapest, Anonymus, 2003. 185sk.). 19 Elemzésemben célkitűzéseimnek megfelelően a szemantikailag értelmezhető ismétlésekre összpontosítok; másfajta ismétléseket Lorbe sorol fel (i.m., 243 sk.), aki azonban ezeket nem hozza szorosabb összefüggésbe a jelentéssel. Lorbe említést tesz bizonyos megegyező vagy hasonló szavak ismétléséről, illetve megegyező vagy hasonló konstrukciók ismétléséről is (uo., 243), de nem vizsgálja meg közelebbről egymáshoz fűződő viszonyaikat és a vers értelmének létrejöttében játszott szerepüket. Ráadásul megállapítja, hogy a vers egyes alkotóelemei majdhogynem zökkenőmentesen kapcsolódnak egymáshoz és fonódnak egybe, gyakran az alapot adó értelemtől függetlenül. (uo., 244; kiemelés tőlem, O.M.). 20 A magyar fordítás(ok)ban részben a magyar szórend sajátosságaiból fakadóan ez a tükör-sorrend nem érvényesül. 4

jelenik meg; ez valójában megszólítás, mégpedig Isten megszólítása. A megszólítások fokozása ezért az ember és az Isten viszonyának ily módon intonált motívumát emeli ki. (b) A Nah (illetve nahe [közel]) ebben a formában négyszer jelenik meg a szövegben, a szó jelentésmezőjéhez azonban olyan szavak is tartoznak, amelyek mozgást, egyfajta közeledést, illetve egyre közelebb kerülést jelölnek (ld. a vers 10-20. sorát). A Nah / nahe szavak szintén nem oszlanak el egyenletesen, hanem az 1., 2., 9. és 22. sorban fordulnak elő. Mint már említettük, ez a szó az egész vers első és utolsó szavaként egyfajta keretet alkot, ily módon hangsúlyozva a közelség motívumát. A második sorban a nah nahe formává alakul, s az e-hanggal történő kibővítésén kívül ebben a sorban egyúttal a szó jelentése is kitágul a nahe und greifbar ( közel és megfoghatók 21 ) irányába, majd maga a greifbar is kibővül újabb jelentéselemekkel. 22 A 9. sorban az első sor újra megismétlődik, mégpedig pontosan úgy, mint a záró sorban, tehát fordított szórenddel: wir sind nah. Túl ezen a két záró sor megismétli a 7-9. sort, ámde úgy, hogy kimarad a 8. sor. (Ez a sor az ima motívumának és a megfelelő intertextuális vonatkozásoknak a szempontjából lényeges 7. sor intenzívebbé tett és a zu uns kitétellel bővített ismétlése, a záró sorokból azonban azért maradhat ki, mivel az ima motívuma már kellőképpen intonálódott.) (7) Bete, Herr, (21) Bete, Herr, (8) bete zu uns, Ø (9) wir sind nah (22) wir sind nah. 23 Az ismétlés szerkezete a 7-9. sorokat első zárlatként tünteti fel, mintha az 1. és a 9. sor belső keretet alkotna a szövegben. Ezekben a sorokban, tehát ebben a belső keretben valójában sor kerül a greifbar szó értelmezésére (vö. a 3-6. sorokat), mint a közelség motívumának továbbvezetésére. A belső keret által kettéosztott szöveg 9., 10. és 22. sorában a közelség motívuma más perspektívából kerül elő, bővül ki, illetve variálódik. A közelség motívuma olyan igék révén jut el a csúcspontra, melyek egy közelítő mozgást fejeznek ki, mint például a hingehen (odamenni), sich bücken (legörbedni), trinken (inni, ami itt kb. a magába fogadni jelentésében értendő, vagyis mint valaminek a felvétele az érintkezés, a legnagyobb mértékű testi [vö. Blut vér] és szellemi [vö. Bild kép] közelség által). 21 Ezt a sort Schein Gábor fordításában idézem, mert az értelmezésem szempontjából pontosabban adja vissza ezt a kifejezést. 22 Ld. ehhez a greifen ige jelentéstartományának elemzését a c) pontban. 23 A magyar fordítások a szórendiség problémáját nem tudják megkerülni, a 7-9. sor fordítása talán Schein Gábor változatában közelebb kerül a némethez: Imádkozz, uram, / Hozzánk imádkozz, / mi közel vagyunk. 5

(c) A greifen ige különböző származékai a szövegben is megjelennek, először a greifbar (megfogható), majd a gegriffen (megfogva) formájában. A greifbar változatban a -bar toldalék lehetőséget, eshetőséget jelöl, a gegriffen ezzel szemben befejezett főnévi igenévként valami végérvényesre, egyfajta eredményre, azaz egy bekövetkezett állapotra utal, amely a schon (már) időhatározó hozzáfűzésével még nagyobb hangsúlyt kap. Ugyanazon ige esetenként más nyelvtani formában való ismétlésével olyan feszültség keletkezik, melyet az ineinander verkrallt ( egymásnak esetten 24 ) kifejezés még tovább fokoz. A verkrallt a greifen, illetve a gegriffen szemantikai ismétlése, egy hasonló, de erősebb jelentéssel rendelkező ige (a benne rejlő Kralle [karom] szó akár az állatias agresszióval is asszociálható), melyet az ineinander (egymásba) még inkább hangsúlyossá tesz. Ez az ismétlés egy szélsőséges, mégpedig testi közelség benyomását idézi elő. E közelség létrejötte annak megkülönböztethetetlenségét is implikálja, ami/aki ebben a közelségben egymásra talál: ez magyarázhatja meg az als wär/ der Leib eines jeden von uns/ dein Leib, Herr ( mintha / bármelyikőnk teste / tested volna, uram 25 ) kijelentést. Ha közel vagyunk, sőt teljesen közel ( ineinander verkrallt ), akkor ez a közelség egyúttal az ember és az Úr megkülönböztethetetlenségét, tehát az ember és az Isten közti viszony szélsőséges lehetőségét jelenti. 26 (d) A vers második részében közeledést kifejező tranzitív igék jelennek meg: hingehen (10. és 11. sor), sich bücken (12. sor) és gehen [zu] (13. sor). Mindezek visszacsatolnak a közelség motívumára és továbbviszik azt; ebbe a körbe tartozik a trinken ige, habár szövegbeli funkciója nem merül ki ennyiben. (e) A Blut (vér), Bild (kép) és Augen (szem[ek]) eredeti (szorosabb) jelentésük szempontjából távol állnak egymástól, a vers jelentésszerkezetében azonban szorosan összetartozik ez a három főnév. A Bild és az Augen közös szemantikai implikációik révén ( látni vagy megpillantani ) kapcsolódnak össze, a Blut azonban a szövegben a két másik főnév között közvetít azzal, hogy egy képet, azaz valami emberen kívül lévőt reflektál, és a szemekhez, azaz az emberhez közelíti: Es warf uns dein Bild in die Augen, Herr. ( Szemünkbe dobálta képedet, Uram. ) A továbbvezető ismétlés a következő sorban ( Augen und Mund stehn so offen und leer, Herr tátogvást szem és száj, üresen, Uram ) azonban kétértelművé teszi a szemet : míg a 17. sorban a szemünk -ről van szó (tehát az emberről), addig a 18. sor egy halott arcot ír le ( offen und leer ), habár az arc egyaránt 24 Más fordítások erőteljesebben adják vissza a verkrallt jelentését: egymásba marva (Lator László), úgy egymásba akaszkodtunk (Oravecz Imre) és Körmünk egymásba vájva (Schein Gábor). 25 Schein Gábor fordítása. 26 A Herr (Uram) mint Isten-megszólítás kérdését részletesebben vizsgálom és továbbviszem az intertextuális vonatkozások tárgyalásánál. 6

lehetne az Úré (azaz a Te szemed) és a miénk (azaz a mi szemünk ). Az offen und leer fordulattal jelzett halál a wir -re is vonatkozhatna. (Ez tény különösen az intertextuális elemek értelmezésénél lesz fontos.) (f) A Blut, Bild és Augen főnevekkel szoros összefüggésben áll a trinken ige, illetve a jelentésében rokon Tränke (vályú) főnév, valamint az ezt kiegészítő Mulde és Maar, melyek mind folyadéktartóként működnek a szövegben. A trinken ige, amely itt mint már utaltunk rá a közelítés vagy a közellét, azaz a közelség motívum egyik formája is, abszolút közelséget valósít meg, jobban mondva a külső (vér) és a belső (kép) egyesülését, egymásba folyását, a vér és a kép ( test és szellem ) fölvételét. Ez a közelség egyúttal ember és Isten viszonyának végpontja is, mivel itt (éppen e közelség miatt) már nincs különbség a kettő között. Ebből a szempontból a közelségnek ez a formája annak továbbvezetése, ami a 4-5. sorban ( als wär / der Leib eines jeden von uns / dein Leib, Herr ) jutott kifejezésre, habár a vers első részében az abszolút közelség külső formája, a másodikban viszont belső változata ( a vér felvétele ) valósul meg. (g) Ez a tény igazolja az ima helyzetének (a keretszerű bevezetéssel már kétszer megelőlegezett, de még nem teljesen érthető) megfordítását: már nem mi (azaz az emberek) imádkozunk Istenhez, hanem fordítva, neki (azaz Istennek) kell az emberhez imádkoznia. A beten ige a szövegben csak felszólító módban fordul elő, s így felszólításba fordul, azaz imajelleget ölt. A vers ismétlésekkel létrejövő jelentésszerkezete tehát néhány motívumban koncentrálódik, melyeket a következőkben röviden összefoglalok, hogy majd az intertextuális utalásrendszerrel kapcsolhassam össze őket. (1) A legvilágosabban és legerősebben a közelség motívuma jelenik meg, mely az egész szövegre kiterjed és mindkét szövegrészben (1-9., illetve 10-22. sor) dominál. Ez a közelség az első részben testi, a másodikban (a vér inkább még köztes testi szintjével ) szellemi közelségként (vö. kép ) jelenik meg, és mindkét részben az abszolút közelség lehető legnagyobb fokához (az egyesüléshez ) vezet. (2) A közelség motívuma egyúttal interperszonális viszonyt vezet be: x közel van y- hoz, ami itt konkrét alakot ölt, nevezetesen az ember és az Isten viszonyának formáját. Ugyanakkor jellemző és a szöveg szempontjából rendkívül fontos, hogy milyen szempontból látszódik ez a közelségi viszony, azaz ki kihez áll közel. Az intertextuális elemek bevonása meg fogja mutatni, hogy ebben a viszonyban az ember dominál. (3) Valójában a közelség motívumából levezethető, illetve ehhez tartozik az ivás motívuma, amely azonban az intertextuális vonatkozások miatt mégis külön kezelendő, mivel amint arról még szó lesz a szentség intertextuális elemét vezeti be és fordítja meg. 7

(4) Ugyanebből az okból emelendő ki a halál motívuma is, mely mindkét részben (az elsőben az egymásnak esetten, a másodikban a tátogvást szem és száj, üresen, Uram részekben) intonálódik, s egyúttal az ember-isten-viszony mindkét oldalára, tehát mind az Istenre, mind az emberre érvényes, és megint csak az intertextuális utalások segítségével magyarázható. (5) Végül megemlítendő az imádkozás illetve az ima motívuma, mely nem csak a felszólító módú bete, Herr -forma ( Imádkozz, Uram ) ismétlésével, hanem a sorok végén szinte mechanikusan feltűnő megszólítással jön létre. Ezzel az egész szövegnek egyfajta imajellege lesz. Ugyanakkor itt sem hagyható figyelmen kívül, hogy az imádkozni ige kétértékű viszonyt feltételez, mely konvencionálisan nem fordítható meg minden további nélkül: x imádkozik y-hoz y imádkozik x-hez. A hagyományos imahelyzetben ugyanis az ember fohászkodik Istenhez, ez a szöveg azonban azzal fordítja meg ezt a viszonyt, hogy Istennek kell az emberhez imádkoznia. E jelenség magyarázatához feltétlenül szükséges az intertextuális kapcsolatok feltárása. 2.2. A vers intertextuális utalásai Az elemzés eddigi stádiumáig tudatosan próbáltam meg lehetőség szerint különválasztani a szövegen kívüli kapcsolatokat és a szövegen belüli elemzést. Az elemzés azonban óhatatlanul is túlmegy ezen, mivel a szöveg a további szövegen kívüli, azaz intertextuális elemek bevonása nélkül nem érthető. Akár azt is mondhatnánk, hogy feltűnő ellentét áll fenn az első pillantásra nagyon egyszerű szöveg és a megértéséhez szükséges belső és külső szemantikai implikációk között. 27 A szöveg egyfelől egy világszegmensre mint szövegen kívüli vonatkozási mezőre utal, ahol az embereket megalázzák, lealacsonyítják ( Zur Tränke gingen wir..., ill. uns zu bücken / nach Mulde und Maar [ Inni tartottunk, Uram, ill. legörbedni / vályún, tócsaszemen ]) és megölik. Celan esetében ez a második világháború történelmi hátterével és a zsidók meggyilkolásával magyarázható, hiszen ezek az élmények rendszeresen nyelvi alakot öltöttek költészetében és az itt elemzett versben is. 28 A versbe kulturálisan-intertextuálisan bevont világszegmens elemei azon intertextuális elemek révén kapják meg teljes jelentésüket, melyek különböző szövegeket/szövegrészeket vesznek föl idézetként és utalásként a versbe, és ezeket beágyazzák jelentésszerkezetébe. Ez 27 Talán bizonyos mértékig joggal állítható, hogy ez nem csak a Tenebrae-re, hanem Paul Celan legtöbb versére is érvényes. 28 Erre Wienold utal (i.m., 219), Lorbe azonban nem (vö. Lorbe, i.m.). Itt kell megjegyeznünk, hogy egy bizonyos világszegmensre történő utalás inkább az ún. kulturális tudásra (vö. Michael Titzmann: Strukturale Textanalyse [Strukturális szövegelemzés]. München, Fink, 1977. 268skk.), nem pedig konkrét intertextuális elemekre vonatkozó kérdést vet fel. 8

esetben, amint ezt már részben megelőlegezte a motívumelemzés, bibliai és liturgiai szövegekről van szó, valamint egy irodalmi műről, mégpedig Hölderlin Patmos című verséről, mely maga is bizonyos bibliai szövegrészekre reflektál. Néhány helyen tehát kettős intertextuális vonatkozásokról van szó. 29 A következőkben a fentebb felsorolt motívumok (vö. 1-5) a megfelelő intertextuális elemekkel egészülnek ki, hogy ily módon folytatódjék és mélyüljön el a jelentéselemzés. (i) A közelség motívuma Hölderlin Patmos című versében és néhány zsoltárban is feltűnik. Hölderlinnél következőképp: Nah ist Közel und schwer zu fassen der Gott. és mégis messze az Isten. Wo aber Gefahr ist, wächst De ahol veszély támad, Das Rettende auch. lesz ott menedék is. 30 A 34. zsoltárban ez áll: Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket. A 145. zsoltárban pedig ezek a szavak olvashatók: Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt. Wienold megállapítja, hogy Hölderlin és a zsoltárok sorai is a hitbeli bizalmat fejezik ki és ezért a bizalom énekeinek 31 tekinthetők, habár Hölderlin a közelségi viszony problematikájának tudatában megfordította a zsoltár kifejezéseinek elrendezését. 32 Továbbá azt is megállapítja, hogy Celan a Tenebrae-ben megfordítja a zsoltár szavait és hangütését. 33 Feltűnő ugyanakkor, hogy Celan versében a Hölderlin-szöveg megfordítása egyúttal egyfajta visszatérés a zsoltár bizonyos elemeihez, hogy ezután mind a zsoltárszövegek, mind pedig a Hölderlin-vers alapvető viszonya is megforduljon. Mind a Hölderlin-szöveg, mind Celan verse a nah szóval kezdődik ( Közel, illetve Közel vagyunk ), de Hölderlinnél az alany helyén Isten, Celannál pedig mi áll. A fassen és a greifen tágabb értelemben véve rokon jelentésű szavak, Hölderlinnél azonban az ige a schwer -rel bővül ki, ami egy nem minden további nélkül megvalósítható lehetőséget jelöl. 29 Ilyen intertextuális elemekre történő utalás a következő szakirodalmakban fordul elő: Wienold, i.m., Gadamer, i.m., Meinecke, i.m., Lorbe, i.m., Beyer, i.m., habár e három utóbbi főképp Wienold (és Heselhaus, vö. Clemens Heselhaus: Deutsche Lyrik der Moderne von Nietzsche bis Yvan Goll [Modern német líra Nietzschétől Yvan Gollig]. Düsseldorf, Bagel, 1961. 410) megállapításaira hivatkoznak. Ugyan támaszkodom ezekre a megállapításokra, mégis utalnék arra, hogy ezek számos helyen (különösen a zsoltárok és a cím esetében) kiegészítésre, továbbgondolásra és rendszerezésre szorulnak. 30 Friedrich Hölderlin: Versek, levelek, Hüperion, Empedoklész. Vál. és ford. Bernáth István. Budapest, Magyar Helikon, 1961. 472. 31 Wienold, i.m., 217. 32 Uo. 33 Uo. 9

Celannál ezzel szemben a -bar toldalékkal kibővített szó azt a lehetőséget implikálja, amely a gegriffen határozói igenévbe továbbvezetve realizált lehetőséggé válik. Érdekes módon viszont épp a Hölderlin-szöveg (a De ahol veszély támad, / lesz ott menedék is folytatás segítségével) fejezi ki a bizalmat, a Celan-szöveg viszont (a szöveg más jelentéselemeinek bekapcsolódásával) ennek ellenkezőjét. A hölderlini Isten megnevezés helyett Celannál az úr szerepel, azaz az eredeti zsoltári kifejezés. Ez a forma az alá- és fölérendelés viszonyának lehetőségét implikálja. A szöveg végéig a zsoltárokhoz képest ez a viszony megfordul. A zsoltárok Celan versével ellentétben magától értetődő közelségi viszonyt intonálnak, és Hölderlinnel szemben nem utalnak az esetleges nehézségekre. A zsoltárok bevonásával és a bennük kifejezett közelségi viszony egyidejű megfordításával Celannál Hölderlin megfogalmazása [...] kétszeresen is ellenkezőjébe fordul. 34 (ii) A közelségi viszony alapvető megfordítása Celannál, illetve a megfordítás eljárása a vers egész szövegét meghatározza, azaz minden fontos motívum átértelmeződik, méghozzá úgy, hogy az intertextuális elemek az eredetihez képest ellentétes értelmet kapnak, ami az egész jelentésszerkezetet átrendezi. 35 A közelségi viszony egyúttal implikálja az ember és az Isten közti viszony megfordítását is: már nem Isten van közel az emberhez, hanem az ember Istenhez, ami az ember javára eltolódó dominanciát jelenti. Már nem Isten határozza meg, kihez van közel (vö. Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket a 34. zsoltárban, valamint Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt a 145. zsoltárban), hanem az ember közeledik Istenhez és határozza meg a közelség fokát is. (iii) Az átfordítás az ima motívumára is kiterjed: az Istennek kell az emberhez imádkoznia (ez egyúttal a megfordított ember-isten-viszony további formája is). Az eddig még nem említett 5. zsoltárban a következő szavakat találjuk: Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat! Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom! Ebben a zsoltárban a hagyományos imahelyzetről van szó: én (az ember) hozzád (Istenhez) akarok imádkozni. Hasonló alapállás fedezhető fel számos más bibliai és liturgiai szövegben is; erre példaként említhető néhány szövegrész a Requiemből (mely nem véletlenszerű 34 Uo., 218. 35 Messzemenően egyetérthetünk Wienolddal, mikor az idézetmegfordítást a vers alapvető eljárásaként határozza meg (vö. Wienold, i.m., 224). Ez a megfordítás ráadásul jóval tovább megy annál, mint amit Wienold feltételez. 10

választás eredménye, hanem fontos lesz a további intertextuális elemek magyarázatánál is). A Requiem Introitus-részében ez áll: Te decet hymnus, Deus in Sion, et tibi reddetur votum in Jerusalem, exaudi orationem meam,... Hasonló olvasható a Hostias-részben is: Hostias et preces tibi, Domine, laudis offerimus. Mindkét szövegrész ugyanazt a hozzáállást fejezi ki, mint a zsoltárszövegek, de fontos megjegyezni, hogy a Requiemben halottakért imádkoznak Istenhez. A halál motívuma Celan versében ezzel asszociálható, az ima motívumának megfordítása pedig további megfordításokhoz vezet. (iv) A halál motívuma a vers szövegének mindkét részében megjelenik, és az eddig feltárt intertextuális kontextusban Krisztus halálával, áldozatával és keresztre feszítésével kapcsolódik össze. A Celan-versben azonban az emberek ( mi ) lépnek Krisztus helyére, amennyiben közös (áldozati) halálukról van szó. E halál áldozatjellegére utalnak a vályúhoz kényszerített emberek, mintha feláldozandó állatok lennének és ilyeténképp Isten bárányai 36 : nem csak Jézus hal áldozati halált, hanem az emberek is. Ezzel kérdésessé válik, hogy ez esetben ki vált meg kit, vagy a kölcsönös (és méltatlan) áldozati halál megvált-e egyáltalán valakit? Ha Celan-szövegének megfordításokra alapuló jellegét szem előtt tartjuk, a következetes válasz csak nem lehet. (v) Az ivás motívuma bevonja a szöveg jelentésszerkezetébe a szentség intertextuális elemét (azaz az ivást Krisztus véréből, mint a szentség befogadásának szimbolikus cselekedetét). A 19-20. sor ezt egyértelműen fejezi ki: Mi meg ittunk, Uram. / A vért és a képet, a vérben, Uram. Ezzel a vonatkozó bibliai szövegrész asszociálható: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre. Mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend. 37 A bibliai szövegben azonban pohárról van szó, a versben ebből Tränke ( itató 38 ), sőt vályú, tócsaszem, azaz valami negatív, méltatlan lett (ezek olyan pohárként működnek, melyből a vért isszák), így a bibliai szövegrész eltorzul. A bibliai szöveg azonban a következőképpen folytatódik: Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak 36 Wienold is expliciten hivatkozik erre, vö. Wienold, i.m., 220. 37 1 Kor. 11: 25-26. 38 Lator László fordítása (Paul Celan, Halálfúga, Budapest, Európa, 1981, 36sk.). 11

poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen. 39 A Celan-szöveg azonban a méltatlanságot éppen azzal sugallja, hogy itt a pohár itató ill. vályú, tócsaszem formába fordul át, amivel a szentség úgymond a szentségtörés értelmét kapja. (vi) Világosan kitűnik, hogy a minden motívumra kiterjedő megfordítás a keresztény hitvilág legfontosabb alapvetéseinek átalakításához, mondhatni tagadásához vezet. Az is kérdésessé válik, hogy ennek következtében talán a cím is másként értelmezhető, mint ahogy az eddig történt. A vers legtöbb értelmezője 40 utal arra, hogy a Tenebrae (szó szerint: sötétségek ) eredetileg a Krisztus megfeszítése utáni sötétséget 41 jelenti. Wienold idézi a Biblia vonatkozó szöveghelyét: A sexta autem horam tenebrae facta sunt super universam terram usque ad horam nonam. 42 Wienold azonban, aki a megfordítást a szöveg legfontosabb eljárásaként emeli ki 43, és az egész verset éppen ezért a visszavonás verseként jellemzi 44, nem mélyíti el a cím értelmezését. Ugyanakkor kijelenthető (mégpedig az eddig a pontig következetesnek bizonyult intertextuális jelentésmegfordítások alapján), hogy maga a cím nem csak a tenebrae facta sunt egyszerű újrafelvétele, hanem maga is megfordításként érthető. Ha a tenebrae valóban a Krisztus megfeszítése utáni sötétséget jelöli (és az elemzés ezt igazolja), akkor ez a szó összefügg a halál motívumával és az áldozati halállal. Krisztus halálát azonban a harmadik napon feltámadása követte ( et resurrexit est, áll a Credóban), melynek véget kellett vetnie a sötétségnek. Ez a képzet azonban a keresztény liturgiában a fény motívumával (és ennek szimbolikus konnotációjával, a reménnyel ) kapcsolódik össze; a keresztény hithez nem csak Krisztus, hanem minden halott feltámadásának eszménye is hozzátartozik, mégpedig az utolsó ítéletben, mely megint csak fényképzethez kötődik a halottakért mondott imában, a Requiemben, örök fényért fohászkodnak: Requiem aeternam dona eis, Domine, Et lux perpetua luceat eis. A Jézus és az emberek kölcsönös halála általi megváltás tagadásából (vö. az elemzés iv) pontját) Celan versében a feltámadás tagadása következik. Ekkor viszont a cím nem csak a tenebrae facta sunt -ra való puszta utalásként működik, amint azt eddig is sejtették, hanem egyúttal a lux perpetua és az örök béke/ nyugalom reményének következetes megfordítása is. Ebben az értelemben a vers még inkább a visszavonás verse : nem csak 39 1 Kor. 11: 27. 40 Vö. Meinecke, i.m., Wienold, i.m. és kevésbé Lorbe, i.m.. 41 Meinecke, i.m., 37. 42 Mt. 27, 45, idézi Wienold, i.m. 228 (kiemelés tőlem, O.M.). Magyarul: Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilenc óráig. 43 Vö. Wienold, i.m., 219. 44 Uo., 227. 12

Paul Celan Hölderlin-palinódiájaként 45 értelmezhető, hanem a keresztény hittételek visszavonásaként, Isten visszavonásaként is, mivel Isten egy olyan korban halott, mikor embereket arra kényszerítenek, hogy egymásnak esetten és megalázottan éljék át maguk is Krisztus halálát. 3. Az intertextuális vonatkozások formái és funkciói a Tenebrae-ben A szövegen belüli motivikus és a szövegen kívüli, azaz intertextuális elemek eddigi elemzéséből az a következtetés vonható le, hogy a vers jelentése igazán csak az intertextuális vonatkozások és ezek motívumszerkezeti beágyazottságának feltárása útján érthető meg. Az intertextuális elemek úgy integrálódnak a szöveg motívumszerkezetébe, hogy eredeti jelentésük az ellenkezőjébe fordul: ez esetben a referált szöveghelyek megfordítóan, azaz szubverzíven integrálódnak a rájuk referáló szövegbe. 46 Bár itt több szövegre illetve szövegrészre történik utalás, integrációjuk módja (szubverzió) szerint azonban összefoglalóan vizsgálhatók. A szubverzió, tehát a megfordítás olyan szemantikai művelet, amely az idézett és vonatkozott szövegelemek eredeti jelentését a rájuk referáló Celan-szövegben ellentétükbe fordítja: az ima Isten palinódiája, a szentség szentségtörés lesz, a megváltó áldozati halál méltatlan halállá válik, az örök fény pedig sötétséggé. A szubverzió viszont szorosan kötődik a referáló szöveg belső motivikus jelentésszerkezetéhez, mivel a megfordítás igazán csak ezáltal történik meg (ezt jelenti valójában a referált szövegelemek szemantikai integrációja): a referált (idézett, utalt) szöveghelyek eredeti jelentése és a referáló szövegbe való szubverzív integrációjuk révén létrejött jelentésszerkezet között ellentét áll fenn, ugyanakkor az ellentét pólusai (az eredeti jelentésszerkezet és a Celan-vers motívumrendszere által meghatározott jelentésszerkezet) közötti feszültség sajátos ambivalens viszonyt szuggerál az olvasónak. A szubverzív integráció a referáló szöveg, a Celan-vers valamennyi síkjára kiterjed, ebből adódik a visszavonás versének átfogó jellemvonása. Ezek a síkok a következőképp foglalhatók röviden össze: (A) A vers címe,intertextuális markerként 47 működik, mivel eleve a Bibliából vett idézet (Mt. 27:45). Ez a jelöltség különösen azért feltűnő, mert latinul van és ezzel 45 Uo., 216. 46 Az intertextuális jelentésintegráció fogalmához és a vonatkozó terminológiához vö. Orosz Magdolna: Intertextualität in der Textanalyse [Intertextualitás a szövegelemzésben], 17-29, ill. magyarul uő.: Az elbeszélés fonala. Narráció, intertextualitás, intermedialitás, 107skk. 47 Az intertextualitás jelölésének eszközeiről vö. Ulrich Broich, Formen der Markierung von Intertextualität [Az intertextuális jelölés formái]. In: Uő., Manfred Pfister (szerk.), Intertextualität. Formen, Funktionen, anglistische Fallstudien [Intertextualitás. Formái, funkciói, anglisztikai esettanulmányok]. Tübingen, Niemeyer, 1985, 31-47, itt 36, valamint Jörg Helbig: Intertextualität und Markierung [Intertextualitás és jelölése]. Heidelberg, C. Winter, 1996. 13

ellentétben áll a vers német szövegével. Az intertextuális utalás jelölése ily módon explicit, de pontossága illetve értelmezhetősége az olvasótól függ, mivel az idézet forrása nem feltétlenül ismerhető fel azonnal, hiszen a Biblia latin fordítása ma már kevésbé ismert. A nyelvek szembeállítása a szöveg sajátos jellegére utal és erre az olvasó figyelmét már a legelején, pontosabban, a szöveg tulajdonképpeni kezdete előtt felhívja. Ekként a cím bevezeti az intertextualitás első mozzanatát és egyúttal a lux perpetua ellentéteként az intertextualitás szubverzív jellegének első jelét. Természetesen a címnek ez a funkciója csak a szöveg más intertextuális elemeivel együtt válik egészen világossá és értelmezhetővé. (B) Azonkívül egyfajta strukturális intertextualitásról is beszélhetünk: a vers nem csak a különböző referált szöveg(rész)ek egyes elemeit fordítja meg, hanem kifejezetten imajellege is van. 48 Az ima legfontosabb szerkezeti elemeinek megtartásával azonban megfordítja a keresztény liturgia hagyományos imájának szemantikai-pragmatikai szerkezetét, ezért a szubverzió kiterjed a szöveg egész szerkezetére. (C) A legösszetettebb megfordítások az intertextuális idézés síkján találhatók, ahol ráadásul kettős megfordításról beszélhetünk. Egyrészt Hölderlin Patmosának megfordító idézéséről van szó 49, másrészt és Hölderlinnel szemben Celan visszatér a kiindulóponthoz, azaz a Bibliához, viszont úgy, hogy megfordítja annak jelentését is. A Biblia megfordítása Celannál ráadásul messzebbre megy, mint Hölderlinnél, aki bizalmat, nem pedig végleges megfordítást fejez ki. E sík intertextuális elemeit nem jelöli expliciten a vers, azaz a mindenkori olvasótól függ, hogy észreveszi-e ezeket és értelmezni tudja-e a Celan-szövegben létrejövő jelentésüket. Az európai keresztény hagyomány miatt feltételezhető, hogy a bibliai-vallási elemek inkább észrevehetők, mint a Patmosvonatkozások, melyek szélesebb körben bizonyára kevésbé ismertek. 50 (D) Végül pedig felfedezhető a megfordító vonatkozás további, de nem csak szövegszerű síkja. A vers olyan ikonikus jellegre tesz szert, mely ebben az esetben túlmegy a minden irodalmi szöveg sajátjának tekinthető ikonicitáson 51 azzal, hogy impliciten bizonyos,ikonikus, képi elemekre utal. Ez a járulékos ikonicitás valószínűleg nem a szöveg legfontosabb jellemvonása, de intertextualitásának lehetséges kibővítéseként figyelembe kell venni. A vers által megidézett képiség, azaz a szöveg ikonikus háttere éppen Jézus Krisztus megfeszítésének hagyományos képzőművészeti megjelenítésével áll szemben, ezért a többi 48 Vö. ehhez a 2.1 szakasz (5) pontját. 49 Vö. a 2.2 szakasz (i) pontját, valamint Wienold, i.m., 216. 50 A verset fordításban megismerő magyar olvasó e tekintetben még nehezebb helyzetben van, mivel egy másik irodalmi kultúrában szocializálódik. 51 Vö. Charles Morris, Ästhetik und Zeichentheorie [Esztétika és jelelmélet]. In: Dieter Henrich, Wolfgang Iser (szerk.), Theorien der Kunst [Művészetelméletek]. Frankfurt a. M., Suhrkamp, 1992, 356-381, itt 364sk. 14

intertextuális elem szemantikai szubverziója tovább erősödik. 52 Jézus Krisztus kereszthalálának elragadtatott vagy átszellemült ábrázolása helyett Celan verse az emberi méltóságtól való megfosztás és megalázottság benyomását ( képét ) sugallja, amely a keresztény vallásnak a szöveg minden síkján megnyilvánuló megfordításához, visszavonásához járul hozzá, és a keresztény kultúrának és hagyományoknak a vers hátterében felsejlő történelmi katasztrófa utáni átgondolására késztethet. Az elemzésből tehát kitűnik, hogy a szöveg jelentését egy minden síkot átfogó szemantikai művelet, az intertextuális elemeknek (a motívumszerkezet révén véghezvitt) szubverzív integrációja konstituálja. Ebből a szempontból Celan verse jó példa a modernség és (még inkább) a posztmodernség irodalmában gyakran fellelhető jelentésalkotó eljárásra (habár nem él a népszerű, ironikus-parodisztikus szubverzióval), s ekként elhelyezhető a modern irodalom szélesebb kontextusában. 52 A keresztre feszítés ikonikus-képi ábrázolásának megfordításával nem azt állítom, hogy a szöveg egy bizonyos képre utal, hanem inkább azt, hogy itt az európai festészet egy bizonyos hagyománya jöhet szóba. 15