Előterjesztés a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2010. május 31-i kollégiumi ülésére

Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2010.EL.II.C.3/3. Előterjesztés a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiuma 2010. május 31-i kollégiumi ülésére 1./ A gazdasági társaság mögöttesen felelős tagja az engedményessel szemben a felszámolási eljárás során hitelezői igényként bejelentett, a felszámoló által besorolt és visszaigazolt adókövetelésnek az Art. 35. (3) bekezdése szerinti érvényesítése esetén vitathat-ja-e az adótartozás jogalapját, vagy összegszerűségét? A gazdasági társaságokról rendelkező 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 97. -a a társaság külső jogviszonyai cím alatt az 1997. évi CXLIV. törvény 90. (1) bekezdésével egyezően szabályozza kkt. esetén a tagok felelősségét: Ha a társasági vagyon a követelést nem fedezi, a társaság kötelezettségeiért a tagok saját vagyonukkal korlátlanul és egyetemlegesen felelnek. A Gt. 108. (3) bekezdése alapján a kkt-ra vonatkozó szabályokat a 108. (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is figyelembe véve a betéti társaság beltagjának felelősségére is alkalmazni kell. A Gt. indokolása szerint az 1988. év óta változatlan felelősségi szabályokon nem volt szükséges változtatni, a tagi felelősség mögöttessége továbbra is a végrehajtási eljárás során érvényesül, annak viszont nincs akadálya, hogy a hitelező a társasággal együtt a tagokat is perelje. Az, hogy a társaság és a tagok együttesen is perelhetők, nem jelenti viszont azt, hogy a társaság és annak tagjai egyetemlegesen is marasztalhatóak lennének, a Gt. csak a tagok egymás közötti viszonyában ír elő egyetemlegességet (BH 1994/335.). Tekintettel arra, hogy az új Gt. nem változtatott a kkt. tagjai és a bt. beltagjának felelősségén, a jogalkalmazási problémák tárgyában korábban meghozott bírósági döntések továbbra is irányadóak. A mögöttes tagi felelősséggel kapcsolatos perek általában azután kerülnek megindításra, amikor már elrendelték a gazdasági társaság felszámolását, vagy a felszámolási eljárás jogerős befejezését követően a cég már törlésre is került a cégjegyzékből. Ha a társaság a perindításkor felszámolás alatt áll, vagy a pert csak a taggal szemben

- 2 - lehet lefolytatni, a tagok perben állása nélkül a tagok vagyonára végrehajtás nem vezethető (BH 2005/27.). A bírói gyakorlat szerint ha a felszámoló a hitelezői követelést elismerte, ez nem zárja ki, hogy a tagok az ellenük indított perben vitassák a követelést (BH 1996/337., BDT 2004/36., Gfv.IX.30.208/2009/6.). Az 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 80. (1) bekezdése alapján gyakran kerül sor a felszámolási eljárás során hitelezői igényként bejelentett, a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat stb. megillető követelések engedményezésére. A Legfelsőbb Bíróság 2/2004. Polgári jogegységi határozata szerint a felszámolási eljárás során hitelezői igényként bejelentett, a felszámoló által besorolt és visszaigazolt adókövetelésnek az APEH által harmadik személy javára történt engedményezése esetén a kötelezett tartozásaiért a rá vonatkozó anyagi jogi szabályok szerint helytállni köteles (mögöttesen felelős) személytől az engedményes polgári peres eljárásban nem követelheti az adótartozás megfizetését, mivel a mögöttesen felelős személy az adó megfizetésére kötelező határozat hiányában nem válik az ilyen tartozás kötelezettjévé. A jogegységi határozat közzétételét követően a 2005. évi LVI. törvény 2. -ával módosításra került Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 35. (3) bekezdése akként, hogy a (2) bekezdés szerinti határozat hiánya nem zárja ki a követelés peres, vagy nemperes eljárásban történő érvényesítését azzal, hogy engedményezett követelés esetén a követelés érvényesítésére kizárólag akkor kerülhet sor, ha a követelésnek a behajtására jogosult szervezet általi engedményezésére 2005. július 10. napját követően került sor. Az Art. 35. (3) bekezdését módosító törvény miniszteri indokolása szerint az Art. 35. (2) bekezdésének a törvénybe iktatásával a jogalkotó eredeti szándéka, tehát annak biztosítása valósult meg, hogy a mögöttesen felelős személyeket az adótartozás megfizetésére az adóeljárásban hozott határozattal is, valamint peres, vagy nemperes eljárásban is kötelezni lehessen. Az Art. 35. (2) bekezdésének rendelkezése a miniszteri indokolás szerint egy eljárásjogi, nem pedig anyagi jogi normát tartalmaz, mivel nem létrehozza a mögöttes felelősök vonatkozásában azt a jogviszonyt, ami a különböző anyagi jogszabályok szerint már fennáll, hanem egy könnyített eljárási lehetőséget teremt az érvényesítésre. Az Art. 35. (3) bekezdésének törvénybe iktatásával pedig a jogalkotó célja a korábbi (téves) jogértelmezési gyakorlatból adódó jogszabályi koherencia probléma tételes jogszabályi rendelkezéssel történő feloldása volt, amely gyakorlatilag érvényesíthetetlenné és értéktelenné tette az APEH hitelezői követelései közül azokat, amelyek kiegyenlítésére a felszámolási eljárásokban a szükséges fedezet nem állt rendelkezésre. Ugyanakkor ez a helyzet a költségvetésnek több száz millió forintos nagyságrendű kárt okozott, miközben ellentétben áll a mögöttes felelősség alapjául szolgáló polgári és gazdasági jogi szabályokkal és a Ptk-nak a jogérvényesítésre vonatkozó 7. (1) bekezdésével, a bírói úthoz való alkotmányos

- 3 - alapvető jog szabályaival és az Art. 35. (2) bekezdésének eredeti jogalkotói szándékával. A jogalkotói szándék az adóeljárás alanyi körének célszerűségi szempontokból történő bővítése volt, vagyis a peres úton való igényérvényesítés lehetősége mellett az állami adóhatóság számára annak biztosítása, hogy az adóeljárásban kötelezhesse a mögöttesen felelős személyeket a tartozás megfizetésére. Az Art. 35. (3) bekezdésének módosítása folytán a 2/2004. Polgári jogegységi határozat mivel hatályos jogszabállyal ellentétes, de alacsonyabb szintű jogi norma (1987. évi XI. törvény 1. (2) bekezdése) a 2005. július 10-ét követően történt engedményezett követeléseik tekintetében véleményem szerint már nem alkalmazható. Eltérő a joggyakorlat a tekintetben, hogy az engedményes által érvényesített bírósági eljárásban az adó megfizetésére köteles mögöttesen felelős személy vitathatja-e az adózóval szemben hozott jogerős határozat jogalapját és összegszerűségét. Az egyik álláspont szerint az adómegfizetésére kötelezett a vele szemben indult adóigazgatási eljárásban és a közigazgatási perben sem vitathatja az adózóval szemben hozott jogerős határozat jogalapját és összegszerűségét. Ezt az elvi iránymutatás tartalmazza a Legfelsőbb Bíróság EBH 2007/1655. számon közzétett, közigazgatási ügyben hozott felülvizsgálati határozata. A határozat indokolásában kifejtik, hogy az Art. 35. (2) bekezdése szerinti határozat az Art. 123. -a szerinti szabályozásból is következően nem az adózó, hanem az adó megfizetésére kötelezett személy jogát vagy kötelezettségét érintő érdemi döntés, ennélfogva az Art. 35. (2) bekezdésére alapított határozatok elleni jogorvoslat során nem az adózóval, hanem az adó megfizetésére kötelezettel szemben hozott határozatok jogszerűsége bírálható felül. Az adófizetésre kötelezett személyében bekövetkezett változás nem jelenti egyben azt is, hogy újra megnyílnak azok a jogvédelmi eszközök, amelyeket az adózó a közte és az adóhatóság közötti jogvitában korábban már érvényesített, vagy amelyekkel bármely okból nem élt. Az adó megfizetésére kötelezett az ellene indult eljárásban élhet az adózót is megillető eljárási jogokkal. A fellebbezés, felügyeleti intézkedés iránti kérelem, vagy kereset benyújtása során azonban nem vitathatja az adóhatóság által az adózó terhére jogerősen előírt tartozás jogcímét, a végrehajtható okirat szerinti összegszerűséget. A fenti jogértelmezést tartalmazza a Debreceni Ítélőtábla Gf.IV.30.200/2009/11. sorszámú ítélete is, amelyben megállapították, hogy tévedett az elsőfokú bíróság amikor lehetőséget látott az alpereseket, mint mögöttes felelősöket terhelő adótartozás összegszerűségével kapcsolatos kifogások érdemi vizsgálatára, és ezért a felváltó felelősség terjedelmének, az alperesek helytállási kötelezettsége mértékének megállapítása céljából szakértői bizonyítást folytatott le a jogelőd adózó adótartozásának összegét meghatározó jogerős adóhatósági határozattal szemben. Az alperesek, mint mögöttes felelősök helytállási kötelezettségét az adós bt.

- 4 - felszámolójának a felszámolás folytán történő megszüntetése időpontjában fennálló, meg nem térült adótartozása összegével azonosan kellett (lehetett) volna megállapítani a felperes, mint engedményes irányában is. A mögöttes felelősökként fizetendő adótartozás(ok) összegét tehát annak szakértői vizsgálata (illetőleg újraszámolása) jogszerűen nem csökkenthette. Arra ezért csak egyéb (esetleges teljesítések elszámolása, elévülés) okából kerülhetett volna sor. Az alperesek (a mögöttes) adófizetési kötelezettségük összegét a felperessel, mint engedményessel szemben nem kifogásolhatták volna a Ptk. 329. (3) bekezdése alapján, mivel erre az adóigazgatási eljárásban sem lett volna lehetőségük, a mögöttesen felelősök az engedményezés előtt lefolytatható adóigazgatási eljárásban sem lettek volna abban a helyzetben, hogy az adózóval szemben az adóhatóság által megállapított adótartozás jogszerűségét, vagy összegszerűségét vitathassák. Az ítélőtábla határozatában rámutatott arra is, hogy az alperesek a Gt. 55. (2) bekezdése, és a Gt. 101. (1) bekezdése alapján fennálló felelősségük alól arra hivatkozással sem menthették ki magukat, hogy a betéti társaság adótartozásának összege olyan okból volt helytelenül megállapítva, amely nekik nem róható fel. Ezt a körülményt ugyanis még bizonyítottság esetén sem lehetett (volna) felelősségük mértékét befolyásoló körülményként értékelni. Adott esetben a marasztalásukat csak azzal háríthatták volna el, ha igazolták volna, hogy az adótartozás kiegyenlítés miatt esetleg más módon megtérült, vagy egyéb okból megszűnt. Más megközelítésből, és indokok alapján, de hasonló következtetést fogalmaz meg a következő vélemény: Kétségtelen, hogy jogerőhatás az ugyanazon felek között, azonos jogalapon érvényesített azonos jog esetén érvényesül, a társaság és a tag pedig nem tekinthető azonos személynek. Mégis aláásná a jogerős ítélet joghatásait az, ha a tag ellen indított perben a bíróság arra a következtetésre juthatna, hogy a társasággal szembeni, korábban meghozott, jogerős ítélet helytelen volt, a társaságot nem is terheli kötelezettség, s ezért a tag marasztalását is mellőzni kell... A tagot, aki a hitelező felperes döntése szerint nem vesz részt a társaság elleni perben, ami pedig eldönti a követelés jogalapját és összegszerűségét is, megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy a vele szemben támasztott igényt érdemben vitathassa; az ő számára már kész tényként jelenik meg az, hogy a társaságot marasztalta a bíróság. Ezt a kockázatot azonban a tagnak el kell viselnie, hiszen a marasztalást megalapozó perben a társaságot a tag által is választott vezető tisztségviselő (illetve a vezető tisztségviselő által meghatalmazott jogi képviselő) képviseli. (A gazdasági társaságok nagy kézikönyve, Complex Kft. Budapest, 2007. 712-713. oldal). Ez az érvelés a felvetett probléma vonatkozásában annyiban nem helytálló, hogy a felszámolási eljárásban a gazdasági társaságot a bíróság által kijelölt felszámoló képviseli a Cstv. 34. -a alapján. A felszámoló jogállása nem teljesen azonos a vezető tisztségviselő jogkörével, az ő feladata elsősorban nem az adózó érdekeinek szem előtt tartása, hanem a hitelezők érdekeinek védelme, ami a felszámoló illetve a társaság tartozásaiért a későbbiekben esetlegesen helytállni köteles mögöttes felelős között érdekellentétet okozhat. A

- 5 - felszámoló adott esetben nem érdekelt abban, hogy a felszámolás időtartama alatt kiadott adóhatósági határozattal szemben a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőséget kimerítse, miközben a határozattal megállapított tartozásért a későbbiekben helytállni köteles mögöttes felelős részére közvetlen jogorvoslati jogot az Art. nem biztosít, ha a 35. (2) bekezdés f/ pontja alapján az adó megfizetésére nem kötelezik. A másik álláspontot képviselők szerint a Ptk. 329. (1)-(3) bekezdései alapján a mögöttesen felelős érvényesítheti az engedményessel szemben azon kifogásait, amelyek az engedményezővel szemben az értesítésekor már fennállt jogalapon keletkeztek. A betéti társasággal szemben fennálló követelés engedményezése miatt az engedményezést követően adóigazgatási eljárás lefolytatására az illetékes adóhatóság az Art. 35. (2) bekezdés f/ pontja alapján már nem jogosult, azonban az Art. 35. (3) bekezdése alapján az ilyen követelés érvényesíthető adóhatósági határozat hiányában is. E követelés elbírálására - mivel annak érvényesítésére bírósági peres eljárás során kerül sor - a Pp. és nem az Art. szabályai az irányadók (Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2.Gf.41.009/2009/14.). E határozat indokolásában kifejti, hogy az egységes bírói gyakorlat szerint egy betéti társaságot jogerősen marasztaló ítélet esetén amennyiben a követelés jogosultja később a betéti társaság tartozásaiért mögöttesen felelős személyekkel szemben a követelést külön perben érvényesíti, a meghozott jogerős ítélet a Pp. 229. (1) bekezdésére figyelemmel nem bír anyagi jogerővel, a betéti társaság beltagjai jogosultak az ellenük indított perben mindazokat a kifogásokat felhozni, amelyeket az elsődlegesen kötelezett betéti társaság érvényesíthetett volna felelőssége korlátozása, vagy kizárása érdekében (Legfelsőbb Bíróság Gf.I.30.536/1999/3., Gfv.VI.32.787/2001/3.). Ebből pedig az következik, hogy a betéti társaság adófizetési kötelezettséget megállapító határozatokkal szembeni kifogásait a mögöttesen felelős kifogásként érvényesítheti az engedményezés alapján a felperes által vele szemben indított peres eljárásban. Javaslat: A./ Az Art. 35. (3) bekezdése alapján engedményezett követelés érvényesítése iránti perben a mögöttesen felelős személy nem vitathatja az adózóval szemben hozott jogerős határozat jogalapját és összegszerűségét. B./ A mögöttes felelős ugyanazon kötelezettség teljesítéséért felel, mint a főkötelezett, azonban ez nem jelenti azt, hogy a mögöttesen felelős személy az Art. 35. (3) bekezdése szerinti engedményezés alapján vele szemben érvényesített perben a társaság által ki nem egyenlített tartozás jogalapját és összegszerűségét ne vitathatná akkor is, ha a hitelezői követelést a felszámoló a felszámolási eljárás során kifejezetten elismerte.

- 6-2./ Elutasítható-e a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül, illetve nemperes eljárásban a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem, ha a felperes (jogosult) által becsatolt okiratokból egyértelműen megállapítható, hogy a felszámoló az adott követelésre ún. behajthatatlansági nyilatkozatot állított ki? A mögöttesen felelős helytállási kötelezettsége nem önálló felelősség, a mögöttes felelős nem a saját, hanem a főkötelezett kötelezettségeiért köteles helytállni. A mögöttes felelősséggel a törvény nem a követelést többszörözi meg, hanem a követelésért helytállni tartozók körét (1/2007. Polgári jogegységi határozat). Az irányadó bírói gyakorlat szerint bár a betéti társaság jogutód nélküli megszűnésével a beltag mögöttes felelősségét a beltag önálló és feltétlen helytállási kötelezettsége váltja fel, a beltaggal szemben nem érvényesítő olyan követelés, amelyet a betéti társaság elleni felszámolási eljárásban nem érvényesítettek (BH 2008/159.). Ha olyan követelés érvényesítése iránt indítanak pert a mögöttesen felelőssel szemben, amelyben a felperes (hitelező) nem tudja igazolni, hogy a felszámolás közzétételétől számított 1 éves jogvesztő határidőn belül szabályszerűen érvényesítette az adóssal szemben a követelését, a bíróságok a felperes keresetét érdemben szokták elutasítani (Pécsi Ítélőtábla Pf.III.20.171/2003/4., Legfelsőbb Bíróság Gf.IX.30.280/2007/3.) arra hivatkozással, hogy mivel a társasággal szembeni követelés anyagi jogosultsága megszűnt, az a mögöttesen felelős taggal szemben sem érvényesíthető. A Cstv. 46. (8) bekezdése értelmében, ha bejelentett követelést a felszámoló elismeri de a jogosult nem kívánja a (7) bekezdésben foglalt összeget az elkülönített számlára befizetni a jogosult kérésére a felszámoló az elismert követelésről köteles haladéktalanul kiadni A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 3. (4) bekezdés 10. pont c/ alpontja szerinti, a követelés behajthatatlanságára vonatkozó igazolást, feltéve, hogy a felszámolás kezdő időpontját követően a bejelentett követelést nem engedményezték, és a jogosult igényének kielégítésére várhatóan nincs fedezet. A Cstv. 46. (8) bekezdéséhez fűzött indokolás hangsúlyozza, hogy bár a jogosult ebben az esetben is bejelenti követelését a felszámolónak, azt nem a nyilvántartásba vétel céljából teszi, hanem a nyilatkozat kiadása érdekében. Ebből következik, hogy nem is tekinthető hitelezőnek, és nem is rendelkezik a hitelezőt megillető jogokkal (választmányalakítás, választmányban való részvétel, egyezségkötés joga, stb.). A kifejtettekből az következik, hogy a Cstv. 46. (8) bekezdésében szabályozott behajthatatlansági nyilatkozat felszámoló részéről történő kiadása nem jelenti azt, hogy a hitelező a felszámolási eljárásban igényét érvényesítette, de az behajthatatlan, következésképpen a behajtatlansági nyilatkozat nem alkalmas a hitelezői minőség és a szabályszerű igényérvényesítés igazolására (BDT 2008/1892.). Az is előfordulhat, hogy egy már nyilvántartásba vett hitelező jelenti be, hogy a

- 7 - továbbiakban követelését a felszámolási eljárásban nem kívánja érvényesíteni, és erre figyelemmel behajtatlansági nyilatkozat kiadását kéri. Az eljárás adott hitelezővel szembeni megszüntetéséről a felszámoló bíróság határozatot nem hoz, a kérelem visszavonásának a nemperes eljárás sajátossága folytán az a következménye, hogy a felszámoló a jogosultat törli a hitelezők jegyzékéből, a követelést a nyilvántartásból kivezeti (Szegedi Ítélőtábla FpkHf.I.30.581/2008/4.). Kérdésként merült fel, hogy ha a kibocsátani kért fizetési meghagyáshoz becsatolt iratokból, vagy a keresetlevélből egyértelműen megállapítható, hogy a jogosult (felperes) részére a felszámoló a behajthatatlansági nyilatkozatot kiállította, elutasítható-e a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelem, vagy a keresetlevél idézés kibocsátása nélkül (Pp. 130. (1) bekezdésének f/ pontja, Pp. 316. (1) bekezdése) mivel a Cstv. 37. -a szerinti jogvesztés az adóssal szemben bekövetkezett, ezért a mögöttesen felelős személlyel szemben sem érvényesíthető igény bírósági úton? A Pp. 130. (1) bekezdés f/ pont második fordulata alapján a bíróságnak idézés kibocsátása nélkül kell elutasítania a keresetlevelet (ez a szabály a Pp. 316. (1) bekezdése alapján a fizetési meghagyás kibocsátása iránti eljárásban is alkalmazandó), ha a követelés az elévülés esetét kivéve bírósági úton nem érvényesíthető. A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 171. számú állásfoglalása szerint a Pp. 130. (1) bekezdésének f/ pontja alapján kell a keresetlevelet idézés kibocsátása nélkül elutasítani minden olyan esetben, amikor az állapítható meg, hogy a követelés érvényesítése bírósági hatáskörbe tartozna ugyan, az adott követelés azonban jogszabály értelmében bírósági úton nem érvényesíthető. A bírói úton nem érvényesíthető követelések köre tágabb a Ptk. 204. -ában felsorolt eseteknél, más jogterületekre is kiterjed: például bírói úton nem érvényesíthetőnek minősítette a bíróság az apaság megállapítása iránti keresetet arra hivatkozással, hogy ha az apai státusz betöltött, ugyanazon gyermekre nézve más férfi apaságának megállapítása iránt nem indítható per (BH 2002/231.). A bírói gyakorlat szerint a bírósági úton nem érvényesíthető követelések az elévülés esetét kivéve érdemben ítélettel nem bírálhatók el (BH 1983/441., 2002/108.). Javaslat: A./ Ha a keresetlevélből (fizetési meghagyás mellékletéből) egyértelműen megállapítható, hogy a hitelező részére a Cstv. 46. (8) bekezdése alapján a felszámoló a behajtatlansági nyilatkozatot kiállította, a felperes (jogosult) igényét bírói úton nem érvényesítheti, ezért a Pp. 130. (1) bekezdésének f/ pontja alkalmazható, figyelemmel a Cstv. 37. (3) bekezdésében meghatározott rendelkezésekre is.

- 8 - B./ Bár a behajtatlansági nyilatkozat nem alkalmas a hitelezői minőség és szabályszerű igényérvényesítés igazolására, és a Cstv. 37. (1)-(3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is figyelembe véve a felperes (jogosult) hitelező alanyi joga az adóssal szemben fennállott igény érvényesítésére megszűnt, ezért az a mögöttesen felelős taggal szemben sem érvényesíthető, a bíróságnak erről érdemben kell határoznia. A kibocsátott fizetési meghagyásnak a Gt. 97. (1) bekezdése szerint kell a mögöttesen felelős személy marasztalásáról rendelkeznie, és a végrehajtási lapot kiállító bíróságnak kell azt vizsgálnia, hogy a felszámolási eljárásban a végrehajtást kérő megfelelő módon érvényesítette-e a követelését. 3./ A volt vezető tisztségviselővel szemben a Cstv. 33/A. (1) bekezdése alapján indított megállapítás iránti perben a pertárgy értékeként az ún. meg nem határozható perértéket, vagy a kereseti kérelemben meghatározott azon összeget kell-e figyelembe venni, amellyel a felperes állítása szerint a társasági vagyon csökkent? A 2006. évi VI. törvény 14. -ával beiktatott és a 2009. évi LI. törvény 19. -ával módosított Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerint a hitelező vagy - az adós nevében a felszámoló a felszámolási eljárás ideje alatt keresettel kérheti a bíróságtól (6. (1) bekezdése) annak megállapítását, hogy azok, akik a gazdálkodó szervezet vezetői voltak a felszámolás kezdő időpontját megelőző 3 évben, a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján látták el, és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent, vagy a hitelezők követeléseinek teljes kielégítését meghiúsították, vagy elmulasztották a környezeti terhek rendezését. A Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti per kizárólag csak a Pp. 123. -a szerinti megállapítás iránt indítható, a Cstv. 63. (3) bekezdése szerint bármely hitelező a 33/A. szerinti perben jogerősen megállapított felelősség alapján a felszámolási eljárás jogerős lezárást követő 60 napos jogvesztő határidőn belül terjeszthet elő marasztalásra irányuló keresetet. Bár a Cstv. 33/A. (1) bekezdése alapján indított perekben a keresetnek való helyt adás esetén is csak felelősséget megállapító ítéletet hozhat a bíróság, a bírói gyakorlatban eltérően állapítja meg a pertárgy értékét. Van olyan álláspont, amely szerint a megállapítási perben a pertárgy értékének megállapításánál a Pp. 24. (1) és (2) bekezdéseiben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni, és a pertárgy értékeként azt az összeget kell figyelembe venni, amellyel a kereset szerint az adós vagyona csökkent. Az illetéket is ennek alapulvételével kell leróni, az ügyvédi munkadíj számítása is e pertárgyérték alapján történik (Dr. Juhász László: A vezető tisztségviselők helytállási kötelezettsége a fizetésképtelenségi helyzet bekövetkeztét követően - 3.d.pont) Céghírnök 2006/11.).

- 9 - Ez a jogértelmezés a Fővárosi Ítélőtábla BH 2005/58. szám alatt közzétett 6.Pf.20.660/2004. számú határozatában foglaltaknak felel meg, amely szerint ha a megállapítási kereset valamilyen összegű tartozás fennállására, vagy fenn nem állására irányul, a pertárgy értékét a tartozás összegében kell meghatározni, ilyen esetben az eljárás tárgyának értéke megállapítható. A hatásköri szabályok alkalmazása szempontjából a pertárgy értékének nincs jelentősége, hiszen a Cstv. 33/A. (1) bekezdése visszautal a 6. (1) bekezdésére, amely szerint az adós - eljárás lefolytatására irányuló kérelem benyújtásának napján bejegyzett székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) bíróság hatásköre és kizárólagos illetékessége áll fenn -. A másik álláspontot képviselők szerint ezek a perek a felszámolási eljárás során meg nem térülő tartozás összességének ismerete hiányában a meg nem határozható pertárgy értékű eljárások közé tartoznak, így az illetékalap számításánál az Itv. 39. (3) bekezdésében írtak az irányadóak (IH 2006/168., Fővárosi Ítélőtábla 12.Gf.40.281/2006/2., 13.Gf.40.290/2009/4.). Javaslat: A./ A Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti megállapításra irányuló perekben is irányadó a Pp. 24. (1) bekezdésének azon szabálya, hogy a pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés, vagy más jog értéke az irányadó. Mivel a keresetben meg kell határozni azt az összeget, amellyel az adós vagyona csökkent, vagy a hitelező követelésének azt az összegét, amelynek a kielégítését meghiúsították, a megjelölt összeg lesz a pertárgy értéke és az illetéket is ennek az összegnek az alapul vételével kell leróni, illetve, ha a felszámoló az adós nevében indítja a pert, feljegyezni. B./ A Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti megállapításra irányuló perek a felszámolási eljárás során meg nem térülő tartozás összességének konkrét ismerete hiányában a meg nem határozható pertárgy értékű eljárások közé tartoznak. 4./ A hitelező által a Cstv. 33/A. -a alapján indított perben érvényesített társasági vagyon csökkenésének mértéke, aminek a megállapítását a hitelező kéri, lehet-e nagyobb összegű, mint a hitelező követelése? A Cstv. 33/A. (1) bekezdésének rendelkezéseit a 2009. évi LI. törvény 19. -a részben akként módosította, hogy vagylagos megállapítási feltételeket határoz meg, azonban e módosítás előtt és után indult perekben egyaránt kérheti a hitelező annak megállapítását, hogy a gazdálkodó szervezet vezetői ügyvezetési feladataikat nem a hitelezők érdekének elsődlegessége alapján látták el és ezáltal a gazdálkodó szervezet vagyona csökkent. A gazdálkodó szervezet vagyonának csökkenése nem feltétlenül azonos a felszámoló

- 10 - által nyilvántartásba vett és elismert vagy a hitelező vitatott követelésével, lehet kisebb, illetve nagyobb mértékű is. Amennyiben a felperes igazolja, hogy hitelező, a perbeli legitimáció a Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti per megindítására megilleti, azonban bizonytalanság tapasztalható abban a kérdésben, hogy kérhet-e a hitelezői igényét meghaladó mértékben megállapítást. Azzal úgy gondolom, hogy mindenki egyetért, hogy e perekben a bíróságnak a felelősség megállapítása mellett meg kell határoznia azt az összeget is, amelynek későbbi teljesítésére a vezető tisztségviselő kötelezhető. Abban viszont már bizonytalanság tapasztalható, hogy a perben hozott felelősséget megállapító ítélet hatálya kiterjed-e valamennyi hitelezőre. Van olyan álláspont, amely szerint ha a felelősséget megállapítják, annak hatálya valamennyi hitelezőre kiterjed, a keresetet elutasító ítélet hatálya azonban nem terjed ki a többi hitelezőre, ugyanis a kereset eredményessége a felperesi hitelező pervitelének minőségétől is függ. Ha csak a perben álló felperesi hitelezőre és az alperesi vezető tisztségviselőre terjedne ki az ítélet hatálya, akkor előfordulhatna, hogy a külön indított perekben a különböző határozatok egymástól eltérően értékelnék azt, hogy a vezető tisztségviselő a hitelezői érdekek elsődlegessége alapján látta-e el ügyvezetői feladatait, és az egyik perben megállapítanák a felelősséget, a másik perben pedig nem (Török Tamás: Felelősség a társasági jogban, HVG-ORAC, Budapest 2007., 337. oldal). Javaslat: A./ A társasági vagyon csökkenésének mértéke nem nem feltétlenül azonos a perbeli hitelezői igény mértékével. A Cstv. 37. (2) bekezdése sem zárja ki például a felszámolás alatt keletkezett és felszámolási költségnek nem minősülő követelések tekintetében a hitelezői igény érvényesítését, ezért a megállapítási per sem szűkíthető le a felperes (hitelező) igényére. A Cstv. 63. (3) bekezdése szerinti marasztalási pert az a hitelező is megindíthatja, aki a megállapítási perben felperesként nem vett részt, ezért nem korlátozható az összegszerűség a hitelezői igény mértékére. A bíróságnak a marasztalási perben kell csak figyelemmel lennie arra, hogy a hitelező kizárólag a ki nem elégített követelése erejéig kérheti az adós volt vezetőjének a marasztalását. B./ A felperesnek a perbeli igény érvényesíthetőségére vonatkozó kereshetőségi joga a megállapítás iránti perben is korlátozott, jogi érdekeltsége hitelezői igényének mértékéhez igazodik. Ez a Cstv. 63. (3) bekezdésének utolsó mondatából is következik, ugyanis marasztalási keresetet csak az a hitelező terjeszthet elő, akinek keresetére a Cstv. 33/A. -a szerinti perben az adós volt vezetőjének a felelősségét megállapították.

- 11-5./ A felszámolás alatt álló adós volt vezető tisztségviselőjével szemben érvényesíthető-e ugyanabban a perben a Gt. 30. (2) bekezdése alapján kártérítési igény, illetve a Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti megállapítási kereset a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztetét követő időpontra? A Gt. 30. (2) bekezdése szerint a vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható gondossággal és ha e törvény kivételt nem tesz a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. A vezető tisztségviselők a polgári jog általános szabályai szerint felelnek a gazdasági társasággal szemben a jogszabályok, a társasági szerződés illetve a gazdasági társaság legfőbb szerve által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségeik felróható megszegésével a társaságnak okozott károkért. A Gt. 30. (3) bekezdése kimondja, hogy a gazdasági társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkeztét követően a vezető tisztségviselők a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ügyvezetési feladataikat ellátni, és lehetővé teszi külön törvénynek, hogy e kötelezettség vétkes megszegése esetén előírja a vezető tisztségviselők hitelezőkkel szembeni közvetlen helytállási kötelezettségét (Cstv. 33/A. (1) bekezdése, 63. (3) bekezdése). A 2009. évi LI. törvény 19. -ával módosított Cstv. 33/A. -a alapján a felszámoló az adós nevében indíthat megállapítási pert, amelyben előfordul, hogy az adós nevében a felszámoló a vezető tisztségviselővel szemben a Gt. 30. (2) bekezdése szerinti kártérítési igényt is érvényesít, amely kár az adóst a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően érte. A Pp. a Gt. 30. (2) bekezdése szerinti kártérítési perekre az általánostól eltérő hatásköri, vagy illetékességi szabályt nem tartalmaz, 5 000 000 Ft alatt e perek a helyi bíróság hatáskörébe tartoznak (Debreceni Ítélőtábla Gkk.II.30.061/2007/2.) míg ha a vezető tisztségviselő munkaviszonyban állt a társasággal, a munkaügyi bíróság jogosult a kártérítési igény elbírálására (Legfelsőbb Bíróság Gf.II.30.176/2001/6.). A Gt. 30. (2), illetve Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti jogcímek találkozása ezért csak akkor merül fel, ha mindkét igény elbírálására hatásköre, illetve illetékessége ugyanannak a megyei bíróságnak van. A Gt. 30. (3), illetve Cstv. 33/A. -a szerinti rendelkezések egy sajátos (a külföldi jogrendszerekben ismeretes) rendelkezést vezettek be. Korábban a társasági törvény azon az alapon állt, hogy a vezető tisztségviselők csak a társaság, illetve a tagok részére tartoznak felelősséggel, a hitelezők felé nem. A 2006. július 1. napjától bevezetett, korábban ismeretlen jogintézmény (wrongful trading ) célja az volt, hogy felelősségteljesebb gazdálkodásra sarkallják a vezetőket a hitelezők vonatkozásában is azzal a fenyegetéssel, hogy ha nem így tesznek, akkor magánvagyonuk is bánhatja.

- 12 - A mintaként szolgáló angol Fizetésképtelenségi tv. (Insolvency Act 1986) a Cstv. 33/A., illetve 63. (3) bekezdésének rendelkezéseivel szemben nem osztja ketté az eljárást, ugyanazon eljárás keretében marasztalja az adós vezetőjét, mint amiben megállapítja a felelősségét. Az angol bíróság nem kártérítésre kötelezi a vezetőt, hanem arra, hogy járuljon hozzá a társaság vagyonához, mégpedig akkora mértékben, amekkorát a bíróság szükségesnek tart (nyilván a hitelezői követelésekhez igazodva). Ha a két megoldást összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy hitelezővédelmi szempontból az angol szabályozás szerencsésebb. A hazai marasztalási per adósbarát, hiszen az adós vezetője csak annyiban kötelezhető kártérítésre, amennyiben a társasági vagyon nem elegendő. Az angol szabályozás hitelezőbarát -, hiszen ott már az eljárás alatt hozzá kell járulnia a társasági vagyonhoz hanyag módon eljárt vezetőnek annak érdekében, hogy a hitelezői követeléseket a felszámoló ki tudja elégíteni. A Cstv. 33/A. -a szerinti szabályozás sikertelenségét többen abban látják, hogy a jogalkotó nem adta meg azt az egyértelmű lehetőséget, hogy a felszámolási vagyon növelésével, szabályozott módon történjen meg a vezető tisztségviselők által fizetett kártérítés hitelezők közötti szétosztása s így a hitelezők kielégítése emelkedhessen a felszámolás során hanem úgy rendelkezett, hogy a felszámolási eljárás befejezését követően, akik nem kapták meg követelésük teljes kielégítését, azok utólag egyenként felléphetnek a korábban megállapított keretek között a vezető tisztségviselőkkel szemben (A csődtörvény magyarázata, Complex Kft. Budapest, 2009. 393. oldal, Dr. Brehószky Márta: A társaság leplének lerántása felszámolási eljárásban, megállapítási per, vagy csődbűncselekmény Magyar Jog 2008/4.). A Gt. 30. (2), illetve Cstv. 33/A. -a szerinti rendelkezések egymás melletti, egyidejű alkalmazása azért is kétséges, mivel a Gt. 30. (2) bekezdése alapján a vezető tisztségviselő felelőssége a gazdasági társaság irányában áll fenn elsődlegesen, míg a Cstv. 33/A. -a szerint viszont a hitelezők irányában, függetlenül attól, hogy a megállapodási pert a felszámoló is jogosult megindítani az adós nevében. A vezető tisztségviselő gazdasági társasággal szembeni felelőssége vagyoni felelősség-típus, saját magatartásáért való teljes, elsődleges felróhatóságon alapuló és kontraktuális felelősség típus. A Gt. 30. (2) bekezdése a vezető tisztségviselő számára kifejezetten előírja, hogy feladatait a gazdasági társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni, azonban a Gt. 30. (3) bekezdése szerint a társaság fizetésképtelenségével fenyegető helyzet bekövetkezte után már a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni. Ugyanakkor viszont nem zárható ki, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően kerül sor a vezető tisztségviselő részéről a kötelezettsége olyan felróható megszegésére, amellyel a társaságnak kárt okoz. A Gt. 30. (2)-(3) bekezdése, illetve 33/A. -a nem tisztázza e két felelősség viszonyát, arról nem is beszélve, hogy a Cstv. 33/A: - ának új rendelkezéseivel kapcsolatban többen felhívták már arra a figyelmet, hogy a hitelezőknek nincs közös érdeke, hiszen minden egyes hitelezőnek a többi hitelező érdekétől határozottan eltérő önálló érdeke létezik, mégpedig az, hogy a gazdasági társaság az ő követelését elégítse ki teljes mértékben. Mivel nem létezik a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetbe jutott gazdasági

- 13 - társaság hitelezőinek közös érdeke, vezető tisztségviselő nem is képes ahhoz igazodni. A vezető tisztségviselő hitelezőkkel szembeni felelőssége, amelynek megállapítását az adós is kérheti eltérően a Gt. 30. (2) bekezdése szerinti felelősségtől - vagyoni felelősség-típus, más személy magatartásáért (kötelezettségéért) való teljes, egyetemleges, másodlagos, felróhatóságon alapuló és deliktuális felelősség-típus (Török Tamás: Felelősség a társasági jogban, 338. oldal). A kérdés megválaszolásához kiindulhatunk abból is, hogy a Cstv. 33/A. alkalmazásának feltétele a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beállta, amelynek joghatása a Gt. 30. (3) bekezdése alapján az, hogy a társaság érdekei helyett a vezető tisztségviselő a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján köteles eljárni, azonban többletfelelősségi rendelkezést a Gt. erre az esetre nem vezetett be. Ebből az következik, hogy a vezető tisztségviselő a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezte után is az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható magatartást köteles tanúsítani, és e kötelezettsége megszegése esetén felel a társasággal szemben. A kártérítési felelősség alól akkor mentheti ki magát, ha vagy azt bizonyítja, hogy a hitelezők érdekeinek elsődlegessége alapján úgy járt el, ahogy az ilyen tisztséget betöltő személyektől általában elvárható, vagy ha azt bizonyítja, hogy a hitelezői érdekek elsődlegességére hivatkozva tért el a társaság érdekeitől, amely magatartásával a kárt okozta. Javaslat: A./ Az adós nevében eljáró felszámoló dönti el, hogy milyen jogcímen érvényesít igényt a vezető tisztségviselővel szemben. Nem kizárt - ha fennállnak az eljárásjogi feltételei -, hogy a kártérítési követelés mellett a Cstv. 33/A. (1) bekezdése szerinti igényt is érvényesítsenek. A vezető tisztségviselő kártérítési felelőssége a Gt. 30. (2) bekezdése alapján nemcsak a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően áll fenn, hanem már azt megelőzően, attól függetlenül is a polgári jog általános szabályai szerint, ha a jogszabályok felróható megszegésével a társaságnak kárt okozott. A felszámolás alatt álló cég az elévülési határidőn belül érvényesítheti ezt az igényt is. Ha a kereseti kérelemben megjelölt kár viszont a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkeztét követően következik be, akkor elsődlegesen csak kártérítés jogcímén marasztalható vezető tisztségviselő az adós javára, másodlagosan kérhet megállapítást a Cstv. 33/A. alapján. B./ A felszámoló jogosult a gazdasági társaság nevében a vezető tisztségviselővel szemben mindkét igény akár együttes, akár vagylagosan érvényesítésére. A bíróságnak kell mást vizsgálnia a kártérítési igény, illetve a megállapításra vonatkozó igény elbírálásánál. A Cstv. 33/A. -a szerinti megállapítási perben hozott ítélet alapján marasztalást kizárólag a hitelezők kérhetnek a Cstv. 63. (3)

- 14 - bekezdése alapján, míg a Gt. 30. (2) bekezdése alapján megállapított kártérítési igényt a felszámoló jogosult a felszámolási eljárás alatt végrehajtani, vagy a Cstv. 52. (5) bekezdése szerint engedményezni a hitelezőkre. 6./ A gazdasági társaságok tagjai akár a társasági szerződésben, akár külön szerződésben megállapodhatnak-e a Gt. 53. (1) bekezdésétől eltérő feltételek esetén érvényesítendő eladási jogban (vételi kötelezettségben)? A Gt. 53. (1) bekezdése minősített többségű befolyás megszerzése esetén kft., illetve zrt-nél a minősített befolyásszerző vételi kötelezettségéről rendelkezik, azt is meghatározva, hogy e kötelezettségének a minősített befolyásszerző tag (részvényes) milyen értéken kell, hogy eleget tegyen. A Gt. 53. (2) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy a társasági szerződésben egyhangúan ezt a vételi kötelezettséget kizárják. Az utóbbi időben gyakran találkozunk olyan szerződésekkel, amelyekben a Gt. 53. (1) bekezdésén túlmenően akár többségi befolyáshoz, akár valamely más feltétel bekövetkezése esetére (például ügyvezetői, tagsági jogviszony megszűnése stb.) a tagok egymás közötti viszonyukban vételi kötelezettségről rendelkeznek. E szerződések érvényességének a megítélésén múlik az, hogy a felek által célzott joghatás elérhető-e, mivel csak a jogrendszer által támogatott szerződésekből fakadó kötelezettségek kikényszerítéséhez kapcsolódik az állami kényszer igénybevételének lehetősége. Ennek egyik síkja az érvényesség kérdése: ha a szerződés érvénytelen, akkor az állami kényszer igénybevételének lehetősége nem biztosítja a szerződésben tett ígéretet. Ha akként foglalunk állást, hogy e szerződések jogszabályba ütköznek, a bíróságnak ezt a nyilvánvaló semmisséget hivatalból kell észlelnie (Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 2009. november 11-i tanácselnöki értekezlete). A kikényszeríthetőség másik síkja a szerződésben vállalt kötelezettség végrehajthatósága. E szerződéses rendelkezések végrehajtása speciális. A vételi kötelezettség alapján fizetendő vételár polgári peres eljárásban érvényesíthető, míg az eladó tagsági jogának megszűnésével kapcsolatos változások cégbírósági átvezetése nem bírósági végrehajtás útján, hanem speciális szabályok alkalmazásával a 2006. évi V. törvény (Ctv.) VI. fejezete szerinti törvényességi felügyeleti eljárás keretében kényszeríthető ki. (Más esetben is előfordul, hogy nincs helye a Vht. szerinti bírósági végrehajtásnak a bíróság határozatában foglalt rendelkezések teljesítése esetén, például abban az esetben, ha az alperest a jogszabálysértő vezérszó használatának megváltoztatására kötelezte a jogerős ítélet BH 2003/85.). A Gt. - a régi Gt-hez hasonlóan a kógens szabályozás talaján áll, bár az e kérdésről rendelkező 9. (1) bekezdése igyekszik a felek szabadságát előtérbe helyezni. Kimondja, hogy a tagok (részvényesek) e törvény, illetve más jogszabályok keretei között a társasági szerződés (alapszabály alapító okirat) tartalmát szabadon állapíthatják meg, e törvény rendelkezéseitől azonban csak akkor térhetnek el, ha ezt a törvény megengedi.

- 15 - Alapvetően tehát változatlanul kógens szabályozásról van szó, ezt a törvény miniszteri indokolása nem is próbálta palástolni. Egyértelműen rögzíti, hogy az új társasági törvény is az ún. kógens kodifikációs módszerrel él (Gt. általános indokolás I/3.). Ugyanakkor a Gt. 9. (1) bekezdése második mondata kifejezetten el kíván térni a korábbi szabályozástól, illetve annak a gyakorlatban kialakult értelmezésétől akkor, amikor úgy rendelkezik, hogy nem minősül a törvénytől való eltérésnek olyan további rendelkezés társasági szerződésbe (alapszabályba, alapító okiratba) való foglalása, amelyről e törvény nem szól, ha a rendelkezés nem áll ellentétben a társasági jog általános rendeltetésével, vagy az adott társasági formára vonatkozó szabályozás céljával, és nem sérti a jóhiszemű joggyakorlás követelményeit. Ennek a szabálynak a célja annak a kérdésnek a rendezése, hogy a társasági jog által nem szabályozott területeken a tagokat megilleti-e a szerződési szabadság, vagyis bevezethetnek-e olyan intézményeket, olyan szabályokat, amelyeket a Gt. se pozitív (megengedő), se negatív (tiltó) módon nem szabályoz, és a társasági jog által nem szabályozott jogterületeken meghúzza a tagokat megillető szerződési szabadság határait a társasági jog által lefedetlenül hagyott területeken. Elvileg a Gt. 9. (1) bekezdése alapján nem kizárt a jog által lefedetlenül hagyott területeken a szabad mozgás, ezzel a jogalkotó lényegében visszatért ahhoz a jogállami normához, amely szerint a jogalanyok általában mindent megtehetnek, amit jogszabály nem tilt. A gazdasági társaságok sajátosságaiból kiindulva azonban a jogalkotó ennek az általános elvnek a parttalan érvényesülését túlságosan kockázatosnak ítélte, és ezért olyan megszorító feltételeket iktatott be e szabály érvényesülésének gátjaként amelyek meglehetősen bizonytalanná teszik a szabadságból eredő jog gyakorlását, fenntartva a bírói gyakorlatnak a bizonytalan jogfogalom bevezetésével felmerülő konkrét esetekben a döntést, hiszen a társasági jog általános rendeltetése nehezen határozható meg, ahogyan nehezen megfogható és értelmezhető egy társasági formára vonatkozó szabályozás célja is. Összességében úgy gondolom, hogy az megállapítható, hogy a törvényalkotó általános célja az volt, hogy nem kívánt lehetőséget adni olyan megállapodásokra, amelyek a kógens társasági jogi szabályozás betűjével ugyan nem ellentétesek, de mégis e szabályozás alapvető céljait ásnák alá, a társasági jog alapértékeit kérdőjeleznék meg. A Gt. 9. (2) bekezdése a tagoknak és a társaságoknak e törvényben nem szabályozott vagyoni és személyi viszonyaira a Ptk. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni rendeli, a hatályos Ptk. azonban az eladási (vételi) kötelezettségről nem rendelkezik. A Szakértői Javaslat az új Polgári Törvénykönyv tervezetéhez (Szerkesztő: Vékás Lajos) 5: 204. (2) bekezdése már tartalmazta a dolog tulajdonosának eladási jogát, míg a 2009. évi CXX. törvény (új Ptk.) 5: 197. (2) bekezdése szerint, ha valaki a dolog tulajdonosának meghatározott időre szóló eladási jogot enged, a jogosult a

- 16 - dolgot egyoldalú nyilatkozattal eladhatja az eladási jog kötelezettjének. A (4) bekezdés alapján a vételi és az eladási jogra vonatkozó megállapodást legalább a dolog, a vételár és a jog gyakorlása időtartamának megjelölésével ha a törvény eltérően nem rendelkezik, írásba kell foglalni. Az (5) bekezdés szerint egyebekben vételi és az eladási jogra a visszavásárlási jog szabályait kell alkalmazni. Az új Ptk. a dolog fogalmát is pontosítja akként, hogy dolognak minősül többek között a társasági részesedés (4: 14. (2) bekezdés), míg a miniszteri indokolása szerint a modern kereskedelmi gyakorlatban igény mutatkozik arra, hogy a dolog tulajdonosa jogot szerezhessen arra, hogy a dolgát egyoldalú nyilatkozattal eladhassa meghatározott személynek. Jelenleg ilyen jogosultságot a felek a szerződési szabadság elve alapján létesíthetnek, ám a jogszabályi rendelkezés hiánya azt eredményezi, hogy a szükséges garanciák e joggal kapcsolatban nem feltétlenül érvényesülnek, ezért mindenképpen indokolt e létező jelenségnek a Ptk-ban való megjelenítése. A Ptk. hatályos szabályait, illetve az új Ptk. rendelkezéseit természetesen nem lehet minden esetben alkalmazni a társaságokra. A Ptk. szerződéses általános rendelkezései ugyanis a kétszemélyes cserekötelmekre vannak modellezve, a társaság viszont tipikusan több alanyú együttműködési szerződés. A Gt. és a Ptk. viszonyával kapcsolatban már van olyan kérdés, amelyben az új Gt. alapján egyértelműen állást foglalt a bírói gyakorlat. A Legfelsőbb Bíróság 3/2009. (VI. 24.) PK vélemény 7. pontja szerint elővásárlási jog a Ptk. 373. (4) bekezdése szerinti kijelölés útján nem gyakorolható. A polgári kollégiumi vélemény indokolása szerint a Gt-nek az elővásárlási jog jogosultjaira vonatkozó rendelkezései teljes körűek, azok nem bővíthetőek, ezért a Ptk., mint mögöttes jogterület szabályai e vonatkozásban nem alkalmazhatóak. A kérdésnek abból a szempontból, hogy a megállapodást társasági szerződésbe, vagy a tagok által aláírt külön okiratba foglalt szerződésben rendezik, nincs jelentősége. A különbség abból a szempontból jelentős, hogy a vételi kötelezettséget (eladási jogot) szabályozó megállapodás megsértésére hivatkozással Gt. 45. -a szerinti per nem indítható, társasági jogi joghatása ebből a szempontból e kötelmi szerződésnek nem lesz. Javaslat: A./ Kógens (tiltó) szabályozás hiányában a társaság tagjainak döntési autonómiája lehetőséget ad arra, hogy a Gt. 53. (1) bekezdésén túlmenően vételi kötelezettségről (eladási jog) rendelkezzenek a Gt. 9. (1) bekezdésében meghatározott kógens normák által szabott keretek között. B./ A Gt. 53. (1) bekezdésében meghatározott rendelkezéseken túlmenő eladási jogról (vételi kötelezettségről) a tagok nem állapodhatnak sem a társasági, sem más szerződésben. A társasági jog kógens szabályozása nem ad arra lehetőséget, hogy a

- 17 - vételi kötelezettséget eltérően szabályozzák, mert az ellentétes lenne a társasági jog szabályozási céljával. Debrecen, 2010. április 26. napján Dr. Dzsula Marianna gazdasági kollégiumvezető