Szakmai ismeretterjesztő füzetek a települési hulladékgazdálkodással foglalkozók számára. A korszerű, regionális hulladéklerakók létesítése és üzemeltetése Szerző: Olessák Dénes 8. füzet
Tartalomjegyzék Bevezetés 1. A hulladéklerakás helyzete, fejlesztési irányai hazánkban és az EU tagállamokban 2. A hulladéklerakás jogi szabályozása 3. A hulladéklerakók talajra, talajvízre gyakorolt hatása 7 4. Az alkalmazott hulladéklerakó típusok és a lerakható hulladékok 9 4.1. Hulladéklerakó típusok 9 4.2. A lerakással ártalmatlanítható hulladékok 11 5. A hulladéklerakók létesítésére vonatkozó általános követelmények 12 6. A hulladéklerakó kialakítása 21 7. A hulladéklerakó létesítményei, gépei, és a lerakás technológiája 26 7.1. A hulladéklerakó létesítményei és gépei 26 7.2. A hulladéklerakás technológiája 29 8. A hulladéklerakó üzemeltetése 33 9. A hulladéklerakó monitoring rendszere 35 10. A hulladéklerakó rekultivációja és utógondozása 38 11. A hulladéklerakás gazdasági kérdései 41 2
Bevezetés A hulladéklerakás a hulladékkezelési technológiai rendszer utolsó eleme, melynek során az adott időszakban műszaki vagy gazdasági okok miatt nem hasznosítható, illetve másképpen nem ártalmatlanítható hulladékok környezetkímélő ártalmatlanítása történik meg. A települési szilárd hulladékoknak a környezetvédelmi és a közegészségügyi követelmények betartásával, a talaj felszíne felett vagy a talajfelszín alatt, meghatározott technológiai rend szerint történő rendezett elhelyezése (ártalmatlanítása) a rendezett lerakás A rendezett lerakást viszonylagos egyszerűsége és az egyéb ártalmatlanítási módszerekhez képest mérsékeltebb ráfordításigénye miatt, az országban még hosszú távon mértékadó hulladékártalmatlanítási módszerként kell tekintenünk. A rendezett lerakás objektíve nélkülözhetetlen ártalmatlanítási eljárás, ugyanis egyrészt minden hulladékhasznosítási és ártalmatlanítási módszernek van csak lerakással ártalmatlanítható maradéka, másrészt viszont a mindenkori műszaki, gazdasági adottságok függvényében vannak csak ezzel a módszerrel ártalmatlanítható hulladékféleségek. A kérdés inkább az, hogy a lerakás a környezetvédelmi követelmények messzemenő figyelembe vételével történik-e és az, hogy ennek a módszernek az ország gazdasági fejlettségének adott szintjén mi az elfogadható aránya a hulladékgazdálkodási rendszeren belül. 1. A hulladéklerakás helyzete, fejlesztési irányai hazánkban és az EU tagállamokban Magyarországon az összegyűjtött települési szilárd hulladék kb. 85 %-át ártalmatlanítják lerakással. Európában ez az arány egy 1996-os felmérés szerint átlagosan 63 %-os volt, erősen eltérő értékekkel az egyes országokban (pl. Ausztria 65 %, Belgium 43 %, Svájc 12 %, Németország 46 %, Dánia 29 %, Hollandia 45 %, Franciaország 45 %, Spanyolország 65 %, Svédország 34 %, Finnország 83 %). Ez az arány az adott országok gazdasági ereje és a bevezethető korszerű hasznosítási módszerek gyakorlati alkalmazásának igényei és lehetőségei függvényében, fokozatosan csökken. Hazánkban a hozzávetőlegesen 2600-2700 települési hulladéklerakó helynek kevesebb, mint harmada (kb. 730 db) szolgálja ki a településeket a közszolgáltatás keretében és ezeknek mintegy 10 %-a tekinthető korszerű, az érvényes környezetvédelmi és közegészségügyi előírásokat teljesítő rendezett lerakónak. A környezetvédelmi felügyelőségek vizsgálatai azt mutatták, hogy a további becsült mintegy kétezer nem megfelelő lerakó legalább ¼-ét már nem használják és az újonnan létesülő regionális nagy lerakók begyűjtési körzetében 1997. óta évente mintegy 100-150 helyi lerakó szűnik meg. Jelenleg mintegy 20-25 db új korszerű lerakó van tervezés vagy engedélyeztetés, illetve építés alatt. Az elmúlt évtized során mintegy 37 millió m 3 lerakó tér létesült/létesül 73 hulladéklerakón. Ez 5.560.000 lakos hulladékának elhelyezését teszi lehetővé. Az új lerakók zöme megfelelő műszaki védelemmel került kialakításra. Jelentős azoknak a legális (engedélyezett) módon korábban létesült és illegális lerakóknak a száma, amelyek 3
káros környezeti hatását még nem észleltük, azonban potenciális szennyező forrásként kell azokat számon tartanunk. Az ország geológiai és hidrogeológiai adottságait tekintve újabb lerakók létesítésére egyre kevesebb a lehetőség, a szükséges műszaki védelem kiépítése pedig igen költséges, amely nélkül pedig, a lerakásra vonatkozó jogszabály előírásai szerint, új lerakó nem létesíthető. A teendőket középtávon döntően az új, korszerű, az egyre szigorodó környezetvédelmi követelményeket maradéktalanul kielégítő, a másodlagos környezetszennyezést kizáró műszaki megoldású (műszaki védelem, szívárgóvíz gyűjtés és kezelés, biogáz kezelés, hatékony és tervezett technológia, monitoring) regionális vagy körzeti kiszolgálást biztosító rendezett lerakók megvalósítására kell összpontosítani. Ez egyben elősegíti a lerakók gépesítettségének fokozását, a lerakási technológia hatékonyabb és gazdaságosabb üzemeltetését, valamint a felhasználási adottságok kihasználásának a keletkező biogázok energetikai hasznosítását. Elősegíti továbbá a regionális lerakóknál a komplex hulladékkezelési módszerek alkalmazását (zöld- és biohulladékok kapcsolt komposztálása, a szelektíven gyűjtött alkotók ipari hasznosításra történő előkészítése, az építési hulladékok hasznosítási célú előkezelése). A regionális lerakók építése szükségszerűen megköveteli a gyűjtési szállítási rendszer változtatását (nagy teljesítményű tömörítős célgépek és átrakóállomások alkalmazása). A kiszolgálási körzetek kialakítását és a kapcsolódó lerakók kiépítését a hulladékkeletkezési súlypontok, a lehetséges lerakási helyek környezetföldtani és vízföldrajzi adottságai és a szállítási körülmények együttesen határozzák meg. A regionális rendezett lerakók országos hálózatának kiépítését a települési hulladékgazdálkodás minimálisan szükséges alaprendszerének tekintjük, amely részben kiegészül a már említett komplex hulladékkezelő rendszerekkel (komposztálás, építési hulladék előkészítés stb.), részben pedig lehetőséget biztosít a későbbi korszerűbb (pl. termikus) hulladékkezelési eljárások maradékanyagainak kifogástalan, végső elhelyezésére. Ezek a célkitűzések tökéletes összhangban vannak az EU-tagállamokban elfogadott és az 1999/31/EK tanácsi irányelvben rögzített fejlesztési irányokkal. A kiépített korszerű lerakók kapacitásának átlagos élettartama min. 5-7 év, de jelentős számú lerakónál eléri vagy meghaladja a 12-15 évet. Az új regionális lerakókból 20 létesítménynél áll rendelkezésre a helyi adottságok miatt olyan mértékű bővítési lehetőség (kb. 43 millió m 3 ), amely az adott igények több évtizedes hulladék elhelyezési gondját képes megoldani. (A jellemző nagyobbak: Hódmezővásárhely 4500 ezer m 3, Pécs 1500 ezer m 3, Jászapáti 2200 ezer m 3, Salgótarján 1000 ezer m 3, Székesfehérvár 500 ezer m 3, Békéscsaba 2400 ezer m 3, Debrecen 4300 ezer m 3, Pusztazámor 14800 ezer m 3, Jánossomorja 1600 ezer m 3, Szombathely 1000 ezer m 3, Körmend 1800 ezer m 3 ). 4
Ezek a tartalékkapacitások lehetőséget adnak arra, hogy a régió kiszolgált településeinek száma - figyelembe véve a gyűjtési szállítási körülményeket bővíthető legyen. Ez azonban csak a konkrét helyi adottságok alapján vizsgálható és tervezhető, az új létesítmények beruházási ráfordításai szempontjából kevésbé irányadó. 2008-ra a lerakásra kerülő hulladék mennyisége (100 %-os ellátottság mellett) figyelembe véve a tervezett komposztálás, a szelektív gyűjtés és a fővárosi hulladék égetőmű lerakást redukáló hatását várhatóan kb. 18.000 ezer m 3 /év-re becsülhető. A jelzett időszakra tekintettel arra, hogy megfelelő technológiával 1 m 3 lerakókapacitásba átlagosan 5 m 3 laza hulladék kerülhet a megvalósítandó teljes új lerakó kapacitás mintegy 24.000 ezer m 3, közel egyenletes évenkénti kiépítéssel. Ez legfeljebb 35-40 új regionális lerakó építésével realizálható. Az új regionális lerakók megépítésének mintegy 100-120 korszerű regionális hulladéklerakóból 2008-ig kiépülő országos hálózat a meglévő, környezetszennyező lerakók döntő többségének bezárását, majd rekultiválását teszi szükségessé. 2. A hulladéklerakás jogi szabályozása Az új regionális lerakók kiépítése az 1994-95. években először megfogalmazott, a Környezetvédelmi Minisztérium által közzétett, időközben többször módosított követelményrendszer meghatározásával kezdődött. Ez a követelményrendszer a létesítés és üzemeltetés kritériumait egyaránt konkrétan rögzítette és némi korrekcióval, de megfelelt a 99/31/EK irányelv időközben véglegesített előírásainak (az EU-ban érvényes 1999. ápr. 26-ától). Ezt a kritériumrendszert kellett teljesíteni a KAC és a céltámogatási beruházási pályázati támogatási lehetőségeket igénybe venni szándékozó önkormányzatoknak és vállalkozóknak. A problémát csupán az jelentette, hogy bár a környezetvédelmi törvény megkövetelte a megyei környezetvédelmi ezen belül a hulladékgazdálkodási koncepciók és tervek készítését, erre az esetek többségében nem került sor. Így a regionális lerakók telepítését sokszor ad hoc módon, többnyire lokális érdekek alapján végezték. Közrejátszott ebben a vonatkozó minisztériumi követelményrendszer bizonyos következetlensége is, elsősorban a kiszolgálandó vonzáskörzeti lakos szám, definiálásában (kezdetben 20 ezer, majd 50 ezer kiszolgálandó lakos számot írtak elő, ami végül is min. 100 ezer főre módosult). Hazai relációban ez az utóbbi kiszolgált lakos szám tekinthető a gazdaságos működtetés alapfeltételének (ezt egyébként a nemzetközi tapasztalatok is igazolják). Ennek következtében a megvalósított új, korszerű regionális lerakók vonzáskörzete és kapacitása erősen változó. A helyzetet szabályozási szempontból egyértelművé tette a hulladékgazdálkodási törvény elfogadását követően a környezetvédelmi miniszter 22/2001.(X.10.) KöM rendelete, amely egyértelműen szabályozza összhangban az 1999/31/EK tanácsi irányelvvel a hulladék lerakók létesítésének, működtetésének és utógondozásának követelményrendszerét. 5
3.A hulladéklerakók talajra, talajvízre gyakorolt hatása. A hulladék lerakóhelyek felszín alatti környezetszennyezése rendkívül széles határok között változik mind a komponensek, mind a koncentráció tekintetében. A veszélyeztető potenciál függ a lerakott hulladék állapotától (a lebomlási folyamat mely fázisában aerob, anareob van a hulladék), összetételétől (szerves, szervetlen), a víz oldható részek vegyi összetételétől, a lerakó korától, másrészt pedig függ attól, hogy milyen lehetősége van a környezetszennyezést szállító közegnek, tehát a víznek, beszivárogni a felszín alá. Ez utóbbit elsősorban a hulladék lerakóhely környezetföldtani viszonyai, a lerakó védelmi rendszere és a hulladék lerakásának módja befolyásolja. A hulladék lerakóhelyről a felszín alatti környezetbe jutó szennyezések szállító közege elsősorban a víz. Ennek négy megjelenési formájával találkozunk a hulladék lerakóhelyeken, illetve azok környezetében. Ezek: - a hulladék nedvességtartalma, - a szerves hulladék bomlásakor keletkező víz, - a csapadékvíz, - a felszín alatti víz. A hulladék kilúgozásában igen jelentős szerep jut a csurgalék víznek. Hatását jelentősen csökkenteni tudjuk a hulladék időszakos takarásával, majd a tervezett magasság elérése után a lerakó megfelelő lezárásával. Mindamellett a normál üzemmenet mellett, a lerakó építése során nem tudjuk megakadályozni nem beszélve a nem megfelelően kialakított, lezárással nem rendelkező lerakókról hogy a csapadékvíz a hulladékon átjutva a lerakó alján csurgalékvízként megjelenjen. A csurgalék víz mennyiségét a lerakó vízháztartási vizsgálatának elvégzése révén tudjuk meghatározni. A hulladéklerakók kilúgozásában legnagyobb szerep a felszín alatti víznek jut. Különösen akkor következik be erős kilúgozás, ha a hulladék folyamatosan a felszín alatti vízszint alatt helyezkedik el, tehát a hulladék időszakosan vagy állandóan vízben van. Ez a jelenség elsősorban a régi lerakóknál fordul elő, egy korszerű megfelelő helykiválasztás után megépített lerakónál ez a jelenség nem fordulhat elő. Alapvető hulladék lerakóhely kijelölési szempont, hogy a lerakó alja mindig a talajvízszint felett helyezkedjen el. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor szükség esetén mesterséges úton, pl. az aljzat megemelésével kell biztosítani a maximális talajvízszint vagy talajvíz-nyomásszint feletti megkívánt minimális távolságot. A lerakó aljzat és a talajvíz szintje közötti ún. telítetlen zóna szerepe igen fontos, s ezért kívánatos, hogy ha lehetőség van rá, ennek a vastagsága minél nagyobb legyen. Általában soha nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét, hogy egy lerakóból a szennyezett csurgalék víz még ha korlátozott mennyiségben is de kijusson. A telítetlen zóna kedvező tulajdonságainál (szűrés, adszorpció, kemiszorpció, ioncsere) fogva nagyban elősegíti, hogy mielőtt még a szennyezés elérné a talajvizet, a csurgalék víz részben vagy teljesen megtisztuljon. 6
A lerakó alatti telítetlen zónában lejátszódó folyamatok végbemenetelét nagymértékben befolyásolja a rétegen belüli tartózkodási idő, ami függ a telítetlen zóna vastagságától és áteresztőképességétől, ásvány kőzettani összetételétől. Általában megállapítható, hogy a szivárgási tényező (k) megkívánt értéke az altalajnál 10-8 < k < 10-7 m/s határok között változik, hangsúlyozva azonban, hogy ezen altalajra minden esetben még egy további épített szigetelőrendszer is kerül. Kétségtelen, hogy a legolcsóbb megoldás a természeti adottságok maximális figyelembe vétele mellett adódik, azonban önmagában ez nem elégséges feltétel. Ugyancsak figyelembe kell venni, hogy egy több tíz hektárnyi területen (ami pl. egy nagyvárosi, vagy egy térségi kommunálishulladék lerakó területigénye) nem várható, de nem is valószínű, hogy az altalaj mindenhol kellően vízzáró és homogén. 4. Az alkalmazott hulladéklerakó típusok és a lerakható hulladékok 4.1. Hulladéklerakó típusok Az építési mód szerint alapvetően két fő hulladéklerakó típus különböztethető meg: - gödör típusú hulladéklerakó, - dombépítéses típusú hulladéklerakó. A terepadottságok szerint lehetséges típusok: - felszín közelben kialakított, - védőgáttal kiemelt, - hányószerűen kialakított, - lejtőoldalnak támasztott hulladéklerakó. 1. ábra Felszín közelben kialakított hulladéklerakó 2. ábra Védőgáttal kiemelt hulladéklerakó 7
3. ábra Hányószerűen kialakított hulladéklerakó 4. ábra Lejtőoldalnak támaszkodó hulladéklerakó 4.2. A lerakással ártalmatlanítható hulladékok A hulladékgazdálkodási törvény általános szabályként határozza meg a következőket (5..(6) bek.): ártalmatlanításra csak az a hulladék kerülhet, amelynek agyagában történő hasznosításra vagy energiahordozóként való felhasználásra a műszaki, illetőleg gazdasági lehetőségek még nem adottak, vagy a hasznosítás költségei az ártalmatlanítás költségeihez viszonyítva aránytalanul magasak. Ezen előírásból következik a 19..(6) bek. előírása, amely teljes összhangban van az 1999/31/EK irányelvvel: hulladéklerakóban előkezelés nélkül ha törvény, kormányrendelet, vagy miniszteri rendelet másként nem rendelkezik hulladék nem ártalmatlanítható. A lerakással ártalmatlanítható hulladékok körét és a lerakás feltételeit a 22/2001.(X.10.) KöM rendelet határozza meg. Ugyancsak az 1999/31/EK irányelv 5. cikkének 2. pontjában leírtakból következik a hulladékgazdálkodási törvény 56..(7) bekezdésében az a jövőre nézve rendkívül fontos előírás, hogy a törvény által előírt és elkészített hulladékgazdálkodási terv szerinti hulladék összetételhez viszonyítva a lerakással ártalmatlanított biológiailag lebomló szerves anyag mennyiségét a.) 2004. július 1. napjáig 75 %-ra, b.) 2007. július 1. napjáig 50 %-ra, c.) 2014. július 1. napjáig 35 %-ra, kell csökkenteni. Tilos elhelyezni a hulladéklerakón: - folyékony hulladékot, 8
- nyomás alatti gázt, - robbanásveszélyes, maró, oxidáló, tűzveszélyes és fertőző kórházi vagy más egészségügyi, illetve állategészségügyi intézményből származó klinikai hulladékot, - használt gumiabroncsot (kivéve a lerakó építés műszaki követelményeinek céljára használtakat), - előkezelés nélküli szennyvíziszapot, - állati hulladékokat, - továbbá minden más típusú hulladékot, amely nem elégíti ki az említett rendelet 2.sz. mellékletében meghatározott átvételi követelményeket. Nagyon fontos kritérium, hogy: tilos a hulladékot ezért hígítani, hogy megfeleljen a hulladék elfogadási követelményeknek. 5. A hulladéklerakók létesítésére vonatkozó általános követelmények Egy hulladéklerakó létesítésénél alapvetően meg kell különböztetnünk a - jogi és - szakmai feltételrendszert. Nyilvánvalóan a jogi feltételrendszernek is megvan a maga szakmai háttere és a szakmai feltételrendszer teljesítése/teljesülése is csak a jogszabályi adottságokon belül lehetséges. Egy hulladéklerakó létesítésének a folyamatábráját a beruházás megfogalmazásától a műszaki átadásig, üzembe helyezésig az 5. ábra szemlélteti. Az ábrán jól elkülönülnek az eljárási fázisok: - a helykijelölési eljárás, - a környezetvédelmi engedélyezés, - az építési engedélyezés, - a vízjogi engedélyezés, - a műszaki átadás-átvétel, - a használatbavételi engedély. A helykijelölési eljárás jogilag nem kötelező, azonban mielőtt az engedélyezési eljárást elindítanánk, a szükséges feltárási, tervezési, hatásvizsgálati feladatokat elkezdenénk, célszerű meggyőződni, hogy a tervezett lerakó megvalósításának van-e egyáltalán realitása: - Betarthatók-e, teljesíthetők-e a jogszabályi előírások? - Szakmai, műszaki szempontból gazdaságosan megvalósítható-e a beruházás? - Pénzügyileg finanszírozható-e? - Van-e lakossági fogadókészség? 9
Civil szervezetek Lakossági tanácsadó testület BERUHÁZÓ Irányító Bizottság TERVEZŐ Hulladéklerakók felmérése Földtani adottságok Helykijelölési szempontrendszer Kizáró és korlátozó tényezők Lakossági fórumok I. Helykijelölési eljárás Előzetes szakhatósági vélemények Helyszín n alternatíva Helyszín n+1 alternatíva Előzetes környezeti hatástanulmány I. Előzetes környezeti hatástanulmány II. Megvalósíthatósági tanulmány I. Megvalósíthatósági tanulmány II. Környezetvédelmi Felügyelőség A hulladéklerakó előzetes helyszíne Részletes környezeti hatástanulmány II. Környezetvédelmi egnedélyezés III-IV. Építési és vízjogi engedélyezés Szakhatóságok Szakhatóságok Önkormányzat VIZIG Kiviteli tervek + tenderkiírás BERUHÁZÁS, KIVITELEZÉS Műszaki átadás, üzembehelyezési eljárás Jelmagyarázat : Az eljárási rend jogszabályilag kötött fázisai 5. ábra A rendezett hulladéklerakó létesítésének eljárási rendje 10
A hulladéklerakó számára alkalmas terület kiválasztása a számos betartandó jogszabály mellett szakszerű szakmai szempontból is összetett, nagy gondosságot és körültekintést igénylő feladat. Ennek a feladatnak a végrehajtási lépéseit szemlélteti a 6. ábra. 6. ábra A terület kiválasztás folyamata. A beruházás megfogalmazása A fő környezeti hatótényezők meghatározása A számításbajöhető területek meghatározása A hulladékgazdálkodási-, gazdasági-, területgazdálkodási-, jog- és szocióökonómiai szempontok, valamint a természeti adottságok vizsgálata A számításbajövő területek értékelése, összehasonlatása, rangsorolása A reálisan számításba jövő területek kiválasztása A kiválasztott területek előzetes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése Lakossági részvétel a kiválasztásban Előzetes/részletes környezeti hatástanulmány A leginkább alkalmas terület kiválasztása és részletes környezetföldtani, geotechnikai kutatása, értékelése A hulladéklerakó helyének kiválasztásánál az alábbi követelményeket kell figyelembe venni (a hulladéklerakásra vonatkozó rendelet 1.sz. melléklete alapján). Hulladéklerakót az országos és területi hulladékgazdálkodási célokkal, feladatokkal és a település rendezési tervével, valamint helyi építési szabályzatával összhangban, az országos településrendezési és építési követelmények betartása mellett lehet telepíteni. Hulladéklerakó csak ipari övezetben, illetve rendezési terv alapján külterületen létesíthető. Az előírt védőtávolság környezetvédelmi felügyelőség állapítja meg minimálisan 500 m. Ez inert hulladék-lerakó esetén (pl. építési, bontási törmelék lerakó) min. 300 m. 11
A helykiválasztásnál: - a területfejlesztési, - a terület- és településrendezési, - a tájvédelmi, - a föld mint környezeti elem, különösen a termőföld védelmével kapcsolatos, - a geotechnikai, környezet- és vízföldtani, - a felszíni és felszín alatti vízvédelmi, - a levegőtisztaság-védelmi, - a közegészségügyi, - a természetvédelmi, - a hulladékgazdálkodási, - a tűzvédelmi szempontokat kell figyelembe venni, különös tekintettel a következő követelményekre: - a hulladéklerakó hatásának lakó- és üdülőövezetektől, vízi utaktól, csatornáktól, felszíni vizektől, mezőgazdasági és lakott területektől való távolsága, - ivóvízbázisok védőidomainak, védőterületeinek helyzete, előfordulása, - a terület külön jogszabályok szerinti szennyeződés érzékenysége, - a terület földtani és hidrogeológiai adottságai, - árvíz, felszínsüllyedés, felszínmozgás (csúszás) veszély a területen, - a természeti vagy kulturális örökség védelme. Hulladéklerakó nem telepíthető: - a területfejlesztési és rendezési, valamint településrendezési tervek alapján alkalmatlannak ítélt területeken, - erősen erózióveszélyes területeken, - felszíni mozgásveszélyes területeken, - minden olyan karsztos, erősen tört szerkezetű, tagolt kőzetösszletű területen, ahol a felszínen vagy a felszín alatt 10 méteren belül mészkő, dolomit, mészés dolomitmárga képződmények, illetve tektonikailag erősen tagolt kőzet összletek találhatók, - külön jogszabály szerint az üzemelő és távlati ivóvízbázisok, ásvány- és gyógyvíz hasznosítást szolgáló vízkivételek kijelölt vagy kijelölés alatt álló belső, külső védőövezetein, illetve hidrogeológiai A védőterületein, - természeti oltalom alatt álló területen, - energiaszállító vezeték védősávjában, - működő vagy felhagyott mélyművelésű bánya felszakadási területein belül, ha a mozgások még nem konszolidálódtak, illetve bányaművelésre előzetesen kijelölt terület fölött, - olyan földrengésveszélyes területen, ahol a várható földrengés maximális erőssége VI. fokozatú a Medvegyev-Sponhaner-Karnik skálán, - árvíz-, belvízveszélyes, illetve ármentesítéssel nem rendelkező területen, 12
- magas talajvízállású területen (a hulladéklerakó szigetelő rendszerének fenékszintje alatt a mindenkori maximális talajvízszint, illetve a felszín alatti víz nyomásszintje legalább egy méterre legyen). A környezetvédelmi hatóság a hulladéklerakót csak akkor engedélyezi, ha annak telepítési jellemzői (tekintettel a fenti követelményekre és a szükséges védelmi intézkedésekre) arra engednek következtetni, hogy a hulladéklerakó nem okoz jelentős környezeti veszélyt. A hulladéklerakó helykiválasztásánál figyelembe veendő szempontok: A. Hulladékgazdálkodási szempontok 1. A begyűjtési terület vonatkozásában: - a terület nagysága, méretei, - a kiszolgált lakosság száma, éves ingadozása és várható változása a legalább 30 éves üzemeltetési időtartam alatt, - a területen található termelő létesítmények és intézmények jellege, fejlesztési irányaik és azok mértéke, jellemzői, - a terület topográfiai és éghajlati jellemzői. 2. A feldolgozásra kerülő hulladék vonatkozásában: - a begyűjtésre kerülő hulladékok mennyisége, a mennyiség éves ingadozása és várható változása legalább 30 éves üzemeltetési időtartam alatt (külön a települési és külön a termelési nem veszélyes hulladékokra), - a begyűjtött hulladékok összetételének, fizikai és kémiai jellemzőinek, valamint ezek éves ingadozásának és prognosztizált (legalább 30 éves üzemeltetési időtartam alatti) változásának ismerete (külön a települési és külön a termelési hulladékokra). 3. A hulladékgyűjtés rendszere vonatkozásában: - az alkalmazott gyűjtő edényzet és szállítójárművek típusa, műszaki jellemzőik, mennyiségük, - a gyűjtési-szállítási rendszer jellemzői (idő, távolságok, gyakoriság, fordulási idő, költségek), - a telephely megközelítési lehetőségei és úthálózati feltételei (útvonal, méretek, használati állapot, terhelhetőség, forgalomsűrűség, forgalmat akadályozó tényezők, védőtávolság) valamint esetenként az iparvágányra csatlakozás feltételei. B. Gazdasági szempontok - a terület minél kisebb többletráfordítással, a szükséges, szabványos, rendeletekkel szabályozott és megkívánt műszaki védelem mellett, természeti adottságai alapján is alkalmas legyen a lerakóhely kialakítására, - a terület megközelíthetősége biztonságos és olcsó legyen (szállítási költségek optimalizálása), - közművel való ellátottság (elektromos energia, víz, csatorna, telefon), - csatlakozási lehetőség szennyvíztisztítóhoz, az ártalmatlanító létesítmények elhelyezése, 13
- területnagyság, a tároló hasznos térfogata, bővítési lehetőségek. C. Területgazdálkodási szempontok - térbeli elhelyezés (településfejlesztési koncepcióval való összhang), - az elhelyezés ne zavarja a vízkészlet hasznosítását, - ne érintsen üdülőövezetet, természetvédelmi- és tájvédelmi területet, - földhasználat szempontjából lehetőleg értéktelen terület legyen, - nagymennyiségű hulladék minél kisebb területen legyen elhelyezhető. D. Szociális közegészségügyi, politikai szempontok - településtől, lakott területtől megfelelően nagy távolságra kerüljön (védőtávolságok), - a népsűrűség, - az érintett lakosság fogadókészsége, - politikai kivitelezhetőség. E. Jogi helyzet Figyelembe veendők: - a tulajdonviszonyok, - az engedélyezésre, megvalósításra vonatkozó jogszabályok, szabványok, műszaki előírások. F. Természeti adottságok Figyelembe veendők: - a topográfiai, morfológiai viszonyok, - a meteorológiai jellemzők, - a földtani adottságok, - a hidrológiai jellemzők, - a vízföldtani jellemzők, - a geotechnikai adottságok, - a földrengésveszély, - az esetlegesen meglévő vagy várható alábányászottság. A hulladék lerakóhely számára kiválasztott terület/területek esetén el kell végezni az előzetes környezeti hatásvizsgálatot, amelynek során a környezeti elemek állapotában bekövetkező változásokat értékelni és minősíteni kell, amely után eldönthető, hogy környezetvédelmi szempontból a beruházás megvalósítható-e. A hatótényezők, a hatásfolyamatok és a közvetlen és közvetett hatásterületek meghatározása nyomán lehetőség nyílik a környezeti elemek állapotában a lerakó és létesítményei által okozott változások értékelésére, majd minősítésére. Az értékelés során minden környezeti elemre/rendszerre, és a teljes hatásterületre el kell végezni a beruházás megvalósítása következtében kialakuló új környezetállapot és a kontroll környezet állapotának az összehasonlítását. A minősítés bemutatja, hogy a környezeti elemekben és rendszerekben beállt változások mennyire elfogadhatók. Az értékelés során el kell végezni: 14
- a hatótényezők és a vonatkozó emissziós normák összehasonlítását, - a környezeti elem/rendszerek kiinduló állapota (kontroll környezet) és a megváltozott állapot összehasonlítását, - az elemrendszer terhelése és a környezet illetve természetvédelmi célkitűzések közötti nem határérték jellegű összehasonlítást, - a lakossági szempontokkal való összevetést. Az értékelés leglényegesebb és legkritikusabb mozzanata a környezeti elemek/rendszerek állapotváltozásának a megítélése. Alapvetően fontos, hogy a megítélés objektív kategóriák alapján történjék, aminek alapján a döntés egyértelmű, szubjektív elemektől mentes legyen. A környezeti hatásvizsgálatok törvényi és tartalmi követelményeit a 20/2001.(II.14.) Korm. rendelet szabályozza. 6. A hulladéklerakó kialakítása A hulladéklerakót úgy kell kialakítani, hogy ne szennyezze a felszín alatti és felszíni vizeket, valamint a körülötte elhelyezkedő földtani közeget. Ezek védelmét a működési időszakban természetes anyagú réteg(altalaj) és az aljzatszigetelés együttes alkalmazásával, a lezárást követő időszakban az aljzatszigetelés megléte mellett a természetes anyagú réteg és a felső (lezáró) szigetelés együttes alkalmazásával lehet biztosítani. A természetes anyagú réteg(altalaj) az alábbi tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzen: - Legalább 1,0 m vastag, k< 10-9 m/s szivárgási tényezőjű altalaj (inert hulladék lerakónál k < 10-7 m/s) vagy vele egyenértékű védelmet nyújtó épített réteg, amelynek a minimális vastagsága 0,5 m. - Az altalaj talajának agyagásvány tartalma legalább 10 % legyen, rendelkezzen nagy adszorpciós kapacitással. Utóbbi esetben a terület különösen kedvező, ha az altalaj kation cserélő kapacitása T>25 mekv/100 g, megfelelő ha 15-25 mekv/g közötti érték. Ha T<15, az altalaj adszorpciós kapacitása kedvezőtlen, de ez nem kizáró kritérium. - A talajvíz maximális nyugalmi vagy nyomásszintje legfeljebb 1,0 m-re lehet a lerakó szigetelőrétegének fenékszintjétől. Így kívánatos, hogy a talajvíz maximális nyugalmi vagy nyomásszintje legalább 1,0 m-rel az eltávolított humuszréteg utáni felszín alatt legyen, ellenkező esetben a lerakó fenékszintjét ki kell emelni. - Az altalaj szervesanyag-tartalma max. 5 % lehet. - A lerakó altalajának a lerakó várható terhelésével szemben teherbírónak kell lennie, biztosítania kell, hogy a terhelés hatására bekövetkező deformációk az aljzatszigetelő rendszer hatékonyságát, a lerakó állékonyságát ne veszélyeztessék. - Kedvezőtlen, ha felszín közelben kis szilárdságú, gyengén konszolidált rétegek fordulnak elő, mert ezen rétegek összenyomódásából származó többletsüllyedést a lerakó aljzat kiemelésével kompenzálni kell. Az aljzatszigetelés épített szigetelő réteg többrétegű, szivárgó réteget is tartalmazó egységes rendszer, amelyek változatai: - természetes anyagú (agyag, adalékanyaggal kevert talajok) típusú szigetelés, 15
- mesterséges anyagú szigetelés (geomembrán, műanyaglemez) valamint - a kettő kombinációja. A természetes anyagokkal történő szigetelés ma kétségtelenül a legolcsóbb megoldásnak tűnik. A szigetelőréteg anyagának kiválasztásakor alapvető kritérium, hogy a megkívánt szennyezőanyag visszatartó képességgel rendelkezzen. Ezért az előírt minimális szivárgási tényezője 10-9 -10-10 m/s érték közötti. A kiválasztáshoz előírt szabványos vizsgálatok elvégzésére feltétlenül szükséges. Az optimális megoldást a kis- és közepes plaszticitású, de megfelelő agyagásvány tartalmú és adszorpciós kapacitású iszap-agyag talajok adják. Amennyiben a természetes településű kőzetek, illetve egy gazdaságosan hasznosítható anyag nyerőhely talaja a megkívánt vízzáróságot nem tudja biztosítani, vagy megítélés a számos bizonytalanságot tartalmaz, a természetes anyagból készült keverék beépítése is alkalmazható. Erre elsősorban az iszapos homok és iszapos homokos kavics bentonit adalékkal való keveréke jöhet elsősorban számításba. A természetes anyagból készített szigetelések területén egyre nagyobb szerephez jutnak az ún. geoszintetikus agyagszigetelők (bentonitos szigetelőlemezek). Ezek többnyire két geoszintetikus hordozó elem (geotextilia vagy geomembrán) közötti bentonitrétegből állnak, melynek vastagsága rendszerint 5-10 mm. A vízfelvétel hatására a bentonit duzzad, azonban a két határoló geotextilia tűzéssel, vagy tűnemezeléssel történő összekötése a térfogat növekedést gátolja. Így egy kis vastagságú, de tömör vízzáró réteg alakul ki, melynek jellemző szivárgási tényezője a 10-10 -10-12 m/s tartományba esik. A geoszintetikus agyagszigetelők számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek a tömörített természetes anyagrétegekkel szemben, úgymint: - alkalmazásuk a helyi adottságoktól kevésbé függ, - kivitelezés közben helyszíni ellenőrző vizsgálatokat (vízzáróság) nem igényel, - a beépítés lényegesen egyszerűbb gépparkkal megvalósítható, - a kivitelezés üteme gyorsabb és kevésbé időjárásfüggő, - kis területek egyszerűbben szigetelhetők, - süllyedésre, süllyedéskülönbségre kevésbé érzékenyek, fagyérzékenységük kisebb, erózióval szembeni nagyobb ellenálló képesség, - könnyebb javíthatóság, - alacsonyabb építési költség. Ugyanakkor hátrányuk a tömörített agyagréteggel szemben: - nagyobb sérülékenység, - kisebb adszorpciós kapacitás, - kisebb áttörési idő oldatok esetén, - nagyobb diffúziós fluxus. A hátrányos tulajdonságok elsősorban a szennyezőanyag visszatartó képesség területén jelentkeznek, amelynek oka elsősorban a kis rétegvastagság. 16
A geoszintetikus szigetelőanyagok alkalmazhatóságáról ma még megoszlanak a vélemények. Az USA-ban gyakran alkalmazzák a természetes anyagú szigetelőrétegek helyett,mind aljzat-, mind záró szigetelésként. Európában jelenleg csak a lezárásnál alkalmazzák egyenértékű alternatív szigetelőanyagként. Előnyösnek tűnik alkalmazása olyan lerakóknál is, ahol nagyobb hajlású oldalfelületet kell szigetelni, az agyagréteg beépítése nehéz és az egyenletes szigetelőképesség biztosítása megkérdőjelezhető. Mindenesetre biztos, hogy a már ma is széles körben alkalmazott szigetelőanyag új lehetőséget jelent és további térhódítása várható. A hajlékony műanyag membránszigetelőket a hulladéklerakók szigetelésére évtizedek óta alkalmazzák. Ezek szintetikus polimerek, amelyek közül céljainkra leginkább a nagy és kis sűrűségű polietilén anyagú műanyaglemezek (vastagság min. 2 mm.) a megfelelőek (HDPE és LDPE műanyag lemezek). Minősítésük szabványban előírt vizsgálatokkal történik, gyártói garanciákkal. A természetes anyagú szigetelők műanyagokkal való helyettesítése nem járt teljes sikerrel és valószínűleg nem is veszik át a szerepüket, mivel számos előnyös tulajdonságuk (egyenletes, előre jól definiált minőség, vegyi anyagokkal szembeni ellenálló képesség, jó vízzáróság, kis vastagság) mellett a legnagyobb hátrányuk a mechanikai hatásokkal szembeni érzékenység (sérülékenység), ami ellen természetesen lehet védekezni szigorú műszaki előírásokkal, technológiai fegyelemmel és magának a fóliának az erősítésével. Helyesen akkor járunk el, ha a szigetelőrendszer építésénél a természetes és a mesterséges anyagú szigetelők egymást különösen kiegészítő előnyös tulajdonságait használjuk ki. A hulladéklerakó megfelelő és biztonságos szigetelését egy több elemből álló szigetelőrendszerrel lehet biztosítani, amely az alábbi elemekből áll: - tükör (altalajon), - szigetelőréteg(-ek), - víztelenítő (szivárgó) réteg, - védőréteg(-ek). Műanyag szigetelőlemezek alkalmazásakor megkülönböztetünk: - egyszeres, ill. - kettős szigetelőrendszert. Mindkettő lehet a megfelelő szivárgó és védőréteggel kiegészítve csak műanyag lemezből vagy kombinált rendszerből felépített, illetve a kettős rendszernél lehet az egyik réteg (általában a felső) csak műanyag, a másik (általában az alsó) kombinált. Kombinált szigetelőrendszerhez tartoznak a két különböző (mesterséges és természetes) anyagból épített rendszerek. A hulladéklerakásra vonatkozó hazai szabályozás által megkövetelt szigetelőrendszer kialakítását mutatják be a 7. és 8. ábrák. Mint látható, a települési szilárd hulladéklerakók esetében az aljzatszigetelés kombinált rendszerű, míg az inert hulladéklerakóknál megelégszünk a természetes anyagú megoldással. 7.sz. ábra Nem veszélyes hulladék lerakó szigetelése. (csatolt fájl) 17
8. ábra Inert hulladék lerakó szigetelése. (csatolt fájl) Az aljzatszigetelő rendszer szerves része a csurgalék vizek gyűjtésére, elvezetésére és ellenőrzésére szolgáló hatékony szivárgó rendszer, amit összefoglaló néven csurgalékvíz gyűjtő rendszernek nevezünk. A hulladéklerakóban végbemenő lebomlási folyamatok, valamint a csapadékterhelés miatti átszivárgás során fellépő kilúgozódás eredményeképpen csurgalékvíz keletkezik, amely a hulladék térben átszivárogva, a hulladék lerakó alapja felé igyekszik. A csurgalékvíz minősége a lerakott hulladék minőségétől, valamint az üzemeltetési módtól függ. A csurgalékvíz összegyűjtése és gyors elvezetése a csurgalékvíz elvezető dréncsövekkel alkalmasan kialakított szivárgó réteg (szivárgó paplan) feladata. Vastagsága min. 50 cm,. vízáteresztő képessége > 10-4 m/s, osztályozott mosott kavicsból épül fel. A szivárgó rétegben nyernek elhelyezést a megfelelően telepített dréncsövek, amelyek az összegyűjtött csurgalékvíz elvezetésére szolgálnak. A szivárgó réteg eltömődését célszerűen megfelelő pórusméretű geotextiliával akadályozzák meg. A csurgalékvíz elvezető dréncsövek ellenőrzését, karbantartását a csurgalékvíz tisztító aknákból oldják meg. A dréncső hálózat a hulladéklerakó szigetelt területéről kivezető gyűjtőcsővel csatlakozik a szigetelt csurgalékvíz tározó medencébe, amely rendszerint nyitott kivitelű és a szennyezett csurgalékvíz hosszabb idejű tárolására szolgál. A hulladéklerakás engedélyezett magasságát elérve, gondoskodni kell a rendezett lerakó lezárásáról, amelynek feladata és rendeltetése a következő: - az infiltráció megakadályozása, ill. a minimálisra csökkentése; - növeli a biztonságot az aljzatszigetelő rendszer esetleges meghibásodása esetén; - biztosítható a gázemisszió teljes kontrollja; - megakadályozza a lerakón lefutó csapadékvizek érintkezését a hulladékkal, s ezáltal a környezet felszíni, felszín alatti szennyeződését; - megakadályozza a szennyeződés szél általi továbbszállítását; - megakadályozza a hulladék közvetlen kapcsolatát az állatokkal és az emberekkel; - csökkenti a lerakó felületén az eróziót, elősegíti a rekultivációt. A lerakó végleges lezárására túlnyomórészt természetes- és mesterséges anyagú (elsősorban az aljzatszigetelőknél is megismert műanyag fóliák) szigetelőrétegek jönnek számításba. A szigetelőréteg fölötti szemcsés anyagú réteg a víztelenítést szolgálja, s megakadályozza a talajon átjutó csapadékvíznek a hulladéktestbe való bejutását. A szigetelésnél az utóbbi időben jelentős teret hódítottak a geoszintetikus anyagú szigetelők. A lezáró szigetelés alatt, a lerakott hulladékréteg felett a települési szilárd hulladék lerakóknál egy min. 0,5 m vastag kiegyenlítő és gáztalanító réteg kerül 18
kiépítésre, amely a szigetelés egyenlete és stabil felfekvését biztosítja és elősegíti a képződő biogáz szabályozott elvezetését. A felső szigetelő rendszer kialakítását a 7. és 8. ábrák jól szemléltetik. A felső lezáró szigetelés vastagságánál alapvető, hogy a szigetelőréteg mélyebben legyen, mint a fagyhatár. Magyarországon ennek értéke 80 cm, ezért a felső humuszos talajborítás min. 1 m vastagságú. Ez a talajréteg vastagság egyébként az eredményes rekultivációnak is feltétele (életképes növénykultúra kialakulása és fennmaradása). A lezárás után a felület esésének legalább 3-5 %-nak kell lennie, hogy a beszivárgó csapadékvíz elvezetése minél hatékonyabb legyen. Fontos a fedő talajréteg megfelelő vízháztartásának biztosítása. 7. A hulladéklerakó létesítményei, gépei és a lerakás technológiája 7.1. A hulladéklerakó létesítményei és gépei A szükséges létesítmények: - behajtó és üzemi út, - személy- és tehergépkocsi parkoló, - belső hulladékfeltöltő rámpa és kompaktor út, - hídmérleg és mérlegház, - adminisztrációs és szociális épület, - abroncsmosó, - kocsimosó és konténermosó, - olajleválasztó olajos szennyvizek kezeléséhez, - üzemanyagtöltő állomás, - csurgalékvíz gyűjtés, elvezetés és kezelés létesítményei, - biogáz kinyerés és kezelés, hasznosítás létesítményei, - csapadékvíz elvezetés létesítményei, - tűzvédelem létesítményei, - kerítés, kapu, 24 órás vagyonvédelem, - hulladékfogó háló, - véderdő, - meteorológiai állomás. A belső hulladéktöltő rámpát 6 m pályaszélességgel, visszabontható panelelemekből készítik, a lerakás előrehaladásának megfelelő ütemben. A kompaktor számára a gépszin és a lerakó felület között kohósalak vagy zúzott kő anyagú üzemi út építendő. Az olajfogó műtárgy beépítése az olajjal szennyezett vizek (kocsimosó, üzemanyagtöltő, stb.) kezelése miatt szükséges. Az összegyűjtött és tárolt szennyezett csurgalékvizet saját rendszeren keresztül a hulladék felületére általában visszajuttatják (ez segíti a lebomlási folyamatokat és csökkenti a kiporzási hatást is). Ha a tározó kapacitása alulméretezett, vagy szélsőséges időjárási körülmények adódnak, gondoskodni kell a többlet csurgalékvíz kezeléséről. Erre alkalmas módszerek: 19
- tengelyen vagy zárt csatorna rendszeren keresztül engedéllyel rendelkező szennyvíztisztító műbe történő elszállítás, - helyi tisztítómű kiépítése. A szerves anyag tartalom lebomlása során metánban gazdag biogáz keletkezik. A káros emissziók, szaghatások elkerülése érdekében biztosítani kell már a lerakás kezdeti fázisában a biogáz folyamatos kigyűjtését, kinyerését a lerakó testből. Ennek a követelménynek az aktív gázkinyerés felel meg, ahol mesterséges vákuum segíti elő a gázkiáramlást a lerakóból. A gázkinyerést megfelelően telepített gázkinyerő kutak segítségével végzik. A gázvezetékben lehűlő gáz kondenzvízét a csurgalékvízzel együtt kell kezelni. Az aktív rendszer a lerakó peremén és a lerakóban hálózatosan elhelyezett gázkutakból, illetve vízszintesen telepített csövekből áll. Az összekötő fővezeték végén elhelyezett kompresszor biztosítja a hálózatban a kívánt vákuumot, amelynek hatásterületéről, így a biogáz bekerülhet a rendszerbe. A keletkező biogáz mennyisége, összetétele és a hulladéklerakó geográfiai helyzete határozza meg a hasznosítási lehetőségeket. Ezek közül elsődleges a lerakó és kiszolgáló létesítményeinek az energiaellátására történő hasznosítás, de szóba jöhet a villamos energia és a melegvíz előállítás, mint hasznosítási lehetőség is. A gázt gyakran hasznosítás nélkül lefáklyázással a helyszínen elégetik. A gázkezelő rendszer sajátos biztonságtechnikai követelmények figyelembe vételével kerül kiépítésre. Gondoskodni kell a hulladéklerakó rézsűin és üzemi területein keletkező csapadékvizek elkülönítetten, árokrendszeren keresztül történő elvezetéséről. A csapadékvíz elvezetés vízjogi engedély köteles. Ezen a rendszeren belül kell kezelni a szigetelt, de még művelés alatt nem álló felületeken jelentkező tiszta csapadékvizeket is. A hulladéklerakón több olyan létesítmény létezik, amelyek éghetőek, ill. tűzveszélyes anyagokat tárolnak. Ezek tűzvédelmét az illetékes tűzoltósággal, mint szakhatósággal egyeztetve kell megoldani. A tűzoltóvíz biztosítására általában a következő gyakorlati lehetőségek vannak: - Az üzemviteli és a művelt lerakón kívüli területek tűzvédelme = a telep vízellátó rendszerének igénybevétele, = a csapadékvizeket elvezető rendszer igénybevétele, = külön tűzivíz tározóból, = kiegészítésképpen alkalmas tűzoltó készülékek biztosításával. - A művelt lerakó felületein: = az előzőeken túl megengedett a lerakó csurgalékvíz visszaforgató rendszerének tűzoltási célú felhasználása. A mobil gyorsan telepíthető és megfelelő stabilitású hulladékfogó hálónak az éppen művelés alatt álló munkafelületet kell körülvennie, hogy a hulladék ürítésnél és a még takarás előtt lévő lebegő hulladék frakciók szél általi kihordását megakadályozzák, ill. csökkentsék. 20
A véderdő gyorsan növő fajtákkal, legalább 15 m szélességben telepítendő. A helyi klímaadatok megfigyelésére, rögzítésére, csurgalékvíz háztartási mérleg készítésére meteorológiai állomás létesítése szükséges, amely a monitoring rendszer része is. Az állomás méri a szélsebességet irányt, és erősséget, a léghőmérsékletet, légnyomást, és páratartalmat, valamint a légköri párolgás mértékét. A hulladéklerakó üzemeltetéséhez szükséges gépek: - a lerakott hulladék tömörítéséhez kompaktor (min. 24 tonnás), - a telepi földmunkákhoz homlokrakodó(gumikerékkel), legalább 1 m 3 kanállal és markoló szerelékekkel, - a telepen belüli anyagok szállításához billenőplatós teherautó, min. 5 t hasznos teherbírással, - továbbá: lánctalpas dózer, fű- és növénynyíró, aggregátor, tartalék szivattyúk. 7.2. A hulladéklerakás technológiája A lerakóhelyre beszállított hulladék átvételét mennyiségi és minőségi ellenőrzéssel kell biztosítani. A hulladék mennyiségét a hídmérlegen történő méréssel határozzák meg, amelyhez számítógépes adatrögzítés és nyilvántartás társul. Az átvétel minőségi ellenőrzése szemrevételezéssel történik, amennyiben szükséges, úgy reprezentatív mintavételre is sor kerülhet a hulladéklerakóra való kiürítés előtt és után. Az átvételt követően a szállítójárművet az ürítési helyre irányítják, majd ellenőrzött körülmények között a munkafelületen kiürítik. A hulladék beépítését a lerakó testbe a tömörítő célgép (kompaktor) végzi, azt 20-30 cm-es vastagságú rétegekben folyamatosan terítve és tömörítve. Az anyag beépítését az üzemeltetési terv alapján végzik. A hulladéklerakó kialakítása a helyi terepadottságok függvényében történhet gödörfeltöltéssel vagy dombépítéssel, illetve a kettő kombinációjával. A lerakási technológiáknak alapvetően három változata különböztethető meg: - prizmás rendszerű, - frontális rendszerű, - és körkörös rendszerű lerakási mód. Mindhárom megoldásnál a hulladékot rétegesen rakják le, rendszerint 1,5-2,0 m rétegvastagságban. A prizmás rendszernél a rétegeket prizmák hálózatából építik fel (főprizmák, keresztprizmák) A prizmahálózat keresztezési közeinél kialakult szellőzőgödröket utoljára töltik fel, kialakítva így az összefüggő hulladékréteget. A prizmák koronasíkja a szállítójárművek közlekedési útja és egyben ürítőterület. A prizma a lerakás irányába leürített hulladéktól növekszik és homlokdöntéssel készül. A prizma teljes felületét a koronasíkot és az oldalrézsűket is folyamatosan takarják. A prizmás lerakás eredményesen alkalmazható természetes vagy mesterséges, sík vagy domborzatos terepen lévő gödrök, terepmélyedések feltöltésére (9. ábra). 21
9. ábra Prizmás hulladéklerakás A frontális rendszerű lerakást hosszirányban elnyújtott keskeny terület esetén célszerű alkalmazni. A prizma merőleges a lerakási front irányára, a nyitva hagyott, nem takart front szélessége rugalmasan illeszthető a beérkező hulladék mennyiségéhez. Takarni csak az egyik oldali rézsűt és a koronasíkot kell, ez a módszer tehát takaróanyag kímélő megoldás (10. ábra). 10. ábra A hulladék frontális lerakása 22
a. hulladék beszállítás alulról b. hulladék beszállítás felülről A körkörös lerakás sík területeken elhelyezkedő, nem túlságosan mély üregek esetében alkalmazható. A lerakást körkörösen, a külső szélektől a terület közepe felé végzik. Itt is csak az egyik oldali rézsűt és a koronasíkot kell takarni (11. ábra. 11. ábra A hulladék körkörös lerakása. A mesterséges dombépítést elsősorban sík területen alkalmazzák, rendszerint az utóbbi két lerakási változat használatával. Alkalmazásával lehetővé válik, hogy lerakót létesítsenek magas talajvízállású területeken is. Építését azonban különösen gondosan kell mérlegelni, tekintettel a tájvédelmi követelményekre. A dombépítés tulajdonképpen a gödör feltöltés fordítottja, a mesterséges domb prizmákból álló rétegek egymásra rakásából épül fel (12.ábra). 23
l2.ábra A mesterséges domb építése a. építés közbeni lerakó, b. a befejezés előtti állapot. Előnye, hogy csak a domb talpfelületét kell szigetelni. Hátránya, hogy a rekultivációkor nagyobb felületet kell fedni és a felhordott talajréteget a felhordás után védeni kell az eróziótól (pl. azonnali füvesítéssel), továbbá a rézsűkön a szárazság miatt nehezebb fás növényeket nevelni. Az oldalrézsűknél ügyelni kell az állékonysági viszonyokra és a takaróréteg esetleges megcsúszásának veszélyére. A gödör feltöltés és dombépítés kombinációja előszeretettel használatos, mivel jelentős terület felhasználás takarítható meg, ugyanakkor az üzemelő és betelés előtt álló gödröknél mint további gazdaságos bővítés jöhet számításba. Bármelyik módszert alkalmazzák, alapvető elsősorban a gazdaságos lerakó kapacitás kihasználás miatt a lerakott hulladék tömörítése. Ezt a feladatot az erre alkalmas célgép (kompaktor) tudja megfelelően biztosítani. A tömörítéssel kedvezőbb lesz a lerakó vízháztartása (csökken a csapadékvíz bejutásából származó csurgalékvíz mennyisége), javul a lerakó test állékonysága és utólagos süllyedése. Emellett a hulladék a szerves anyag tartalom lebomlása következtében magában is tömörödik, amely a lerakást követő első években 24
jelentős, elérheti a 15-20 %-ot is. A kompaktorral elérhető tömörítés mértéke általában 1:3-1:5 nagyságrendű (a hulladék összetétel függvényében). Aprítással a helyzet tovább javítható, de az ehhez szükséges gazdasági ráfordítás nincs arányban az eredménnyel. A lerakott és tömörített hulladékrétegeket rendszeresen (legfeljebb napi gyakorisággal) 20-25 cm vastag, szerves anyagot nem tartalmazó, anyaggal (inert hulladékkal, földdel) folyamatosan takarni kell. A takarás részben környezetvédelmi, részben közegészségügyi szempontból szükséges. 8. A hulladéklerakó üzemeltetése A hulladéklerakó üzemeltetése a környezetvédelmi felügyelőség által jóváhagyott üzemeltetési terv szerint történik. Az üzemeltetési tervnek tartalmaznia kell: - a hulladék beszállítás, átvétel rendjét, - a lerakás technológiai előírásait, az ahhoz kapcsolódó védelmi intézkedéseket, valamint a csurgalékvíz és a biogáz kezelési tervét, - a lerakás irányításának és ellenőrzésének módját, szabályait, - a lerakás során alkalmazott létszám- és eszközigényeket, - a lerakott hulladék nyilvántartási rendjét, - a mérési, megfigyelési és ellenőrzési rendszert, - a lerakó üzemeltetésével kapcsolatos tűzvédelmi, munkavédelmi, őrzésvédelmi és rendészeti, karbantartási, a szervezeti és működési utasításokat és szabályzatokat, - a kárelhárítási tervet. Ez utóbbinak tartalmaznia kell az esetleges üzemzavarokból, továbbá a külső hatásokból eredő környezetszennyezés megelőzéséhez, ill. a bekövetkező károk elhárításához szükséges intézkedéseket, a felhasználható anyagokat és felszereléseket, valamint a védekezés rendjét. Az üzemeltetőnek megfelelő szakképzettséggel rendelkező környezetvédelmi megbízottat kell alkalmazni és a lerakó dolgozói számára biztosítani kell a szakmai továbbképzést, oktatást. A lerakó üzemeltetőjének nyilvántartást kell vezetnie a lerakott hulladék mennyiségéről és jellemzőiről, beleértve a hulladék eredetét, a termelő (birtokos) megnevezését, a beszállítás időpontját és a lehetőség szerint a lerakás során a lerakott hulladék helymeghatározását is. Az egyes szállítmányokról átvételekor írásos átvételi elismervényt kell adni. Az üzemeltetési terv alapját képező műszaki-technikai dokumentáció a kiviteli terv alapján készül. Az üzemeltetési terv része az üzemi napló, amely az üzemmenet folyamatos dokumentálásával teszi lehetővé annak rendszeres ellenőrizhetőségét. Az üzemeltetéssel kapcsolatos dokumentációk tartalmi kérdéseit részletesen ismerteti a Köztisztasági Egyesülés által kidolgozott Tervezési Segédlet, amely a települési szilárd hulladéklerakók beruházásának, üzemeltetésének és bezárásának kérdéskörét tárgyalja (2002. április hó, Környezetvédelmi Minisztérium). 25