EGYÉB A scleroterápia története Írta: DR. BIHARI IMRE Amikor a varicositás mőtéti kezelésének említésekor a betegek elkeseredett arcát látjuk, akkor a kollégák szívesen vigasztalják ıket azzal, hogy - "van kérem egy újabb megoldás is..., az injekciós kezelés". Valóban olyan új lenne ez a módszer? Egyáltalán nem, sıt, amint a továbbiakban látható lesz, nyugodtan állíthatjuk, hogy legalább olyan régi, mint a mőtét; pusztán arról van szó, hogy hazánkban egy kis törést szenvedett a scleroterápia karrierje, amikor szerettük volna ezt a kezelési módot teljesen elfelejteni. Természetesen ez a módszer is az ókori görögök találmánya, mint annyi minden, amit még ma is használunk. Hippokratész győjteményes munkájából tudjuk, hogy ı - illetve ık, hiszen a történetírás hét Hippokratészt említ - tőszúrással kezelték a visszértágulatokat. Ez volt akkortájt és még hosszú idın keresztül a legbékésebb módszer a visszerek eltüntetésére. Annak idején a mai értelemben vett mőtét szóba sem jött, hiszen a mőtéti sebek elgennyed- tek és életveszélyes szepszissel fenyegették a beteget. A felületes tőszúrás is nyilván elgennyedt, de ha ügyesen alkalmazták, csak a bır és az alatta közvetlenül elhelyezkedı varix hegesedé-sét idézte elı. Lehet, hogy egy ilyen sikeres visszérkezelés jutalma - "paraszolvenciája" - volt az a relief is, amelyet egy athéni Asklepeionban találtak (1. ábra). A varicositás gyógykezelését megköszönı fogadalmi relief az athéni Asklepeionból. Az ér sclerotizálásának másik módszere az volt, hogy csípı vagy szorító prést helyeztek a bırre - az alatt fekvı varixot is megfogva -, amely által a bır és az alatta lévı ér is gyulladásba jött, az ér bealvadását, majd elhegesedését idézve elı. A mai értelemben vett scleroterápia az injekciós fecskendı megalkotásával vált lehetıvé. A fecskendıt magát már az ókorban is használták sipolyok öblítésére vagy genny leszívására. Ezután idınként elfelejtették, majd többször újra fölfedezték, de szinte mindig használták. Vénába adott injekcióról az elsı ismert közlés a XVII.
2 századból származik. A fecskendı hegyét az elızıleg felnyitott véna lumenébe illesztették (2. ábra), így adták be a gyógyszert, injekciót vagy az akkor divatos bárányvért. Az elsı, fecskendıvel végzett scleroterápiás próbálkozás 1813-ban történt - Monteggio érösszehúzó anyagokat (alkohol, tannin, ólom-ecet) injiciált a véna lumenébe. 2. ábra. Intravénás befecskendezés a XVII. században. Az injekciós fecskendı használatában a következı nagy elırelépés az átjárható, cserélhetı tővel fölszerelt fecskendı elkészítése volt (3. ábra). 3. ábra. Pravaz-fecskendık. Ez egy lyoni sebész, Charles-Gabriel Pravaz (4. ábra) nevéhez főzıdik, aki 1813-ban alkalmazta az elsı fecskendıt, amellyel a szövetek közé, bárhová be lehetett adni a gyógyszert. Hazánkba az elsı Pravaz-fecskendıt Balassa János hozta be Párizsból. Maga Pravaz is végzett scleroterápiás kísérleteket. Elıször lovak carotisába injiciált vaskloridot, késıbb ugyanezt a módszert artéria aneurysma thrombotizálására használta (1851). Varix sclerotizálással Leroy d'etiol próbálkozott, alkoholt injiciálva a véna lumenébe (1844). A számos kipróbált kémiai anyag több-kevesebb hatást váltott ki, de az egyértelmően hatásos szer megtalálása még váratott magára. A luesz kezelésére szublimátot használtak, amelynek erıs sclerotizáló hatását Paul Linser (5. ábra) észlelte, és ezért ezt a gyógyszert varix kezelésre is használta (1911). A kezelések mellékhatásait (fájdalom, paravénás adáskor necrosis, higanymérgezés, enteritis, nephritis) látva, a tömény konyhasó oldatra tért át. Ezzel kapcsolatos eredményeit
3 1925-ben közölte. Módszerét Elischer Ernı (1888-1944) is átvette, és tapasztalatairól szintén 1925-ben az Orvosi Hetilapban számolt be. 4. ábra. Charles-Gabriel Pravaz (1791-1853), a cseréhetı tős fecskendı kidolgozója. 5. ábra. Paul Linser (1871-1963), a scleroterápia egyik úttörıje Az igazi áttörı változást a Jean Sicard (6. ábra) által 1922-ben bevezetett nátriumszalicilát jelentette. Ez a gyógyszer kevesebb mellékhatást váltott ki, mint az említettek, és fájdalommentes volt a beadása. Ennek alapján indulhatott a scleroterápia világhódító útjára, és ezért nevezik Sicardot a "scleroterápia atyjának". Felfedezése nem volt véletlen, hiszen más, az injekciós technikához kapcsolódó felismerése is volt. Idegfájdalmak esetén alkoholt fecskendezett be az idegekbe - például ischiásban -, így szüntette a fájdalmat. Másik felfedezése az abban az idıben divatos jódkezeléssel kapcsolatos. Mindenféle bajokat kezeltek jóddal, akkoriban járta az a mondás: "ha nem tudod, mi a baja a betegnek, akkor adjál neki jódkálit". Injekciós kezelésre készítették a napraforgóolajat és jódot tartalpazó Lipiodolt. Sicard vette észre, hogy intramuscularis beadását követıen a röntgenvizsgálat kontrasztnyomot mutat. Ezután a szervezetbe szinte mindenhova beadták ezt a gyógyszert, kísérleteztek a különbözı kontrasztos vizsgálatokkal. E témakörben legfıbb érdeme a myelográfia kidolgozása. A scleroterápia alapjait Linser és Sicard tehát lerakták, a módszer további finomítása a követıkre várt. Sicard tanítványa, Raymond Tournay (7. ábra) dolgozta ki az intravaricosus coagulurri eltávolításának tecnikáját. Az Egyesült Államokban dolgozó E. J. Orbach az "air block" módszert közölte.
4 6. ábra. Jean Sicard (1872-1929), a "scleroterápia atyja". 7. ábra. Raymond Tournay (1893-1984), a sleroterápia legelismertebb francia szaktekintélye. A tudomány és technika haladásával további újabb és újabb gyógyszerekjelentek meg, és ezzel eljutottunk a ma használt sclerotizáló szerekhez és technikákhoz. Hosszú idın keresztül a kémiai nevén nátrium tetradecyl szulfát, gyári nevén Sotradecol (Franciaországban Trombovar, Angliában S.T.D) volt és maradt máig is az alapvetı gyógyszer. Hasonlóan jó, erıs hatású szer a jódtartalmú Variglobin vagy Varigloban. Az említettekkel érte el sikereit a II. világháborút követı idıszakban Karl Sigg (8. ábra) Svájcban, akinek módszere elterjedt hazánkban is. Ennek az idıszaknak hasonló kaliberő szaktekintélye Írországban George Fegan (9. ábra). 8. ábra. Kari Sigg (1912-1989), akinek technikája hazánkba is átkerült. 9. ábra. George Fegan, a kompressziós kezelés optimális idıtartamának meghatározója. Legfıbb érdeme, hogy szövettani vizsgálatok alapján megállapította a scleroterápia kapcsán alkalmazott kompressziós kezelés optimális idıtartamát. A 60-as évektıl kezdve terjedt el egy még újabb gyógyszer, kémiai nevén polyetoxy-dodekán, gyári
5 nevén Aethoxysklerol, amely ugyan gyengébb hatású, mégis elıdeinél népszerőbbé vált, nyilván kevesebb mellékhatása miatt. A scleroterápia pályafutása hazánkban másképpen alakult, mint az említett országokban. Ennek oka az, hogy az ötvenes években a speciális sclerotizáló gyógyszerek sem és a speciális ismeretek és tapasztalatok sem tudtak bejutni a vasfüggönyön. A nem megfelelı gyógyszerek és technikák következménye lehetett mélyvénás thrombosisok elıfordulása. Ebbıl adódott az a hivatalos álláspont, amely nem tett különbséget a módszert helyesen, megfelelı gyógyszerrel, szakismerettel és technikával alkalmazók és a kontárok között, hanem hatalmi szóval ellenezte az injekciós visszérkezelést. Voltak néhányan, akik a hivatalos álláspont ellenére, a külföldi jó eredményeket ismerve vállalkoztak a scleroterápia alkalmazására. Ennek a korszaknak volt zászlóvivıje Bodoky György fıorvos, aki személyesen Siggtıl tanulta az eljárást 1947-ben, és eredeti gyógyszerekhez tudott hozzájutni. Munkája, tapasztalatai nem kerültek közlésre, ezért csak a 80-as években sikerült elfogadtatni azt a tényt, hogy ez a módszer itt a Kárpát-medencében éppoly jó eredménnyel alkalmazható, mint a világ bármely más részén. Irodalom 1. Bihari I.: Az alsó végtagi varicositás kezelése scleroterápiával és mőtéttel. Kandidátusi értekezés. 1987. 19-21. 2. Bihari I.; Elıdeink a vénák betegségeirıl. Orv. Hetil., 133: 3210-13. (1992). 3. Bischof, J., Grosstnann, K., Scholz, A.: Phlebologie. Medikon Verlag és Gustav Fischer Verlag, 1990. 4. Doby, T.: Development of Angiography. Publishing sciences Group, Inc. 1976. 54-58. 5. Elischer E.: A visszértágulatok befecskendezéssel való gyógyításáról. Orv. Hetil., 66: 560-3. (1925). 6. Hohlbaum, G. S.: Krampfaderverödung im 17. Jahrhudert? Phlebol. u. Proktol., 14: 2-6. (1985). 7. Vas Gy.: Az alsó végtag vénás betegségei. Medicina, Budapest, 1963. 8. Vas Gy., Hídvégi J.: Balassa érsebészeti munkásságáról. Orv. Hetil., 124: 709. (1983). Dr. Bihari Imre Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Szív- és Érsebészeti Klinika 1135 Budapest, Szabolcs u. 33-35. Érbetegségek: 1995/3. 28-31. oldal