EU VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁJA HALÁSZAT FVM KÉPZÉSI ÉS SZAKTANÁCSADÁSI INTÉZET BUDAPEST, 2005
EU VIDÉKFEJLESZTÉSI POLITIKÁJA HALÁSZAT Szerző: GÁBOR JÁNOS Lektor: PINTÉR KÁROLY Szerkesztő: MARKÓ IVETT
Tartalomjegyzék I. Bevezetés 5 II. A Közös Halászati Politika 6 2. Közös Piaci Rendtartás 10 3. A termelői halértékesítés uniós rendszere 12 4. A kivonási ár és az irányadó ár 14 III. A magyar halászat jelenlegi helyzete 16 1. Tógazdasági és intenzív üzemi haltermelés 17 2. Természetesvízi halászat 19 3. Halfeldolgozás 20 4. A magyar halászati ágazat belpiaci helyzete 20 5. A magyar halászati ágazat külpiaci helyzete. Export Import 21 6. Középtávú ágazati MARKETING- stratégia 21 IV. A magyar halászat támogatása az Európai Unióban 23 1. A halgazdálkodási tevékenységek támogatása 24 2. Minőségi haltenyészanyag felhasználásának támogatása 26 V. A halászati ágazat strukturális támogatása az AVOP keretében 27 1. Az intézkedés céljai 27 2. Az intézkedés leírása 28 3. Támogatandó tevékenységek 28 3.1. Akvakultúra 28 3.2. Halfeldolgozók építése, felújítása. 29 3.3. Természetesvízi halászat 29 3.4. Promóció 29 3.5. Termelői szervezetek támogatása 29 3.6. Innovatív technológiák bevezetése a haltenyésztésben 30 4. Támogatások 30 VI. Pályázatok 32 1. A támogatás célja 32 2. A támogatásban részesíthető tevékenységek 33 3. A pályázattal elnyerhető támogatás 34 4. A támogatás igénylésére jogosultak 34 5. A támogatás igénylésének és igénybevételének általános és specifikus feltételei 34 6. A pályázat tartalmi és formai követelményei 35 7. A pályázat benyújtásának módja 35 8. A pályázatok bírálata 35 9. A támogatás felhasználása és elszámolása 36 10. Elszámolható költségek 36 3
11. Beszámolási kötelezettség 36 12. Ellenőrzés 37 13. Közbeszerzés 37 14. Jogorvoslat 37 15. Egyéb rendelkezések 37 16. A pályázatnál alkalmazandó és az intézkedésre vonatkozó jogszabályok 38 17. MVH kirendeltségei 40 VII. Összefoglalás 41 4
I. BEVEZETÉS Az "európai gondolat" mindaddig csak a filozófusok és látnokok számára létezett, amíg politikai koncepcióként formát nem öltött és az Európai Közösség tagállamainak hosszú távú céljává nem vált. Napjainkban az Európai Unió azon erőfeszítések összességét jelképezi, melyeket a közös Európa létrehozásának támogatói már 1950 óta folyamatosan tesznek. Az Unió olyan, számos szektort felölelő magas fokú integrációs képződmény, amely a huszonöt tagállam gazdasági, szociális és politikai területein, valamint az állampolgári jogok, és külkapcsolatok vonatkozásában fejti ki tevékenységét. Ezen vonulatok sorába csatlakozik a halászat szabályozása, amely elsősorban a tagállamok földrajzi elhelyezkedése és a halhoz való viszonyuk miatt a tengeri halászatot jelenti, de az édesvízi akvakultúra szabályozása és támogatása is szerepet kap benne. A gondolat lényegét a Szerződés 158. cikkelye fogalmazza meg, mely szerint: gazdasági és szociális kohéziójának megerősítése érdekében, a Közösség célul kell, hogy kitűzze az egyes régiók fejlettségi szintje közötti eltéréseknek és a leghátrányosabb helyzetű régiók beleértve a vidéki területeket elmaradottságának csökkentését. A fejlettségi színvonal kiegyenlítődése azonban együtt jár a folyamatos fejlődéssel. Ahhoz, hogy az elmaradott térségeket fel lehessen zárkóztatni, szükséges azok tervszerű támogatása. Az egyik (talán legfontosabb) terület, a mezőgazdaság belső és külpiaci szerepének szabályozása követeli a legtöbb erőfeszítést az Unión belül. A tervszerűséget és igazságosságot a Közös Agrár Politika biztosítja, melynek szabályait a tagállamok közösen alkotják meg. Az előzőekben már említett sajátosságok miatt a halászatot a mezőgazdaságtól külön kell kezelni és szabályozása a Közös Halászati Politikán keresztül valósul meg. 5
II. A KÖZÖS HALÁSZATI POLITIKA Az Európai Unió halászati politikájának szerződési alapja az Európai Közösségi Szerződés 38. cikke. Célkitűzései a halászati területek fenntartása, valamint védelme, a tisztességes életszínvonal biztosítása a halászattal foglalkozók számára, a stabil átvételi árak elérése és biztosíthatósága. A fogyasztók szempontjából fontos célkitűzés a kínálat kiegyensúlyozottsága és elérhetősége, ésszerű kínálati árak elérése. Eszközei a közös piaci szervezet és a termelők szervezeteinek támogatása. Jelentős eszköze Közösség vizein kihalászható termékek mennyiségének elosztása a tagállamok között. Szándékosan termékekről beszélünk, mert a halakon kívül jelentős az egyéb tengeri élőlények halászata is. A szabályozás részletesen kitér a halászeszközökre vonatkozó előírásokra és a kifogható halak minimális méretére, ami valójában fogási méretkorlátozást jelent. Fontos szerepe van az előírások ellenőrzési rendszerének és a szerződéseknek, illetve megállapodásoknak harmadik országokkal. A KÉK EURÓPA - ahogyan, néhányan a Közös Halászati Politikát szeretik nevezni, viszonylag új szereplője az európai integrációnak. A Közösség északi bővítése jelentékenyen megnövelte a Közösség halászati vizeinek területét, és ez a Közös Halászati Politika szükségszerű újratárgyalását igényelte. A nemzetközi halászati vizek összesített területe ennek megfelelően összezsugorodott. A szomszédos zónák országainak meg kellett egyezniük, hogy miként osztják fel a halászati jogokat. Az EK ezt követően egy sor halászati megállapodást kötött harmadik országokkal. A halászati lelőhelyek megőrzésének módszere az volt, hogy a halászható mennyiséget évenként meghatározták, és ezt azután kvótákra osztották. A tizek május elsejei csatlakozásával az említett közösségi halászati vizeinek területe ismét növekedett és az akvakultúrás termelés is több mint a duplájára növekedett, jelentős mértéket képviselve. Fő cél a piac átláthatóságának biztosítása és a nem szabványszerű termékek kizárása. A különböző halfajokra évenként irányárakat határoznak meg. A termelők szervezetei meghatározhatják a visszavonási árakat, amelyek alatt nem értékesítik a tagjaik által kihalászott halakat, ugyanakkor a halászoknak cserébe részbeni kompenzációt fizetnek melynek egy részét az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garanciaalap finanszíroz a regionális politika keretében. Jelenleg ezek a visszavonási árak csak a vonatkozó rendelet mellékletében felsorolt fajokra vonatkozik és azok között édesvíziek nem szerepelnek. A halászat Európai Uniós szabályozásának rendeleti, határozati és ajánlási szintű dokumentumai a fogási kvóta és harmadik országokkal kötött egyezmények miatt több százas nagyságrendet képviselnek. A támogatásokat és ellenőrzéseket szabályzó dokumentumok közül kiemelnénk néhány fontos, a magyar halászatra is hatással lévő dokumentumot: 6 A TANÁCS 1999. december 17-i 2792/1999/EK rendelete a halászati ágazat közösségi szerkezeti támogatási rendszerének részletes szabályairól és az azokkal kapcsolatos rendelkezésekről A TANÁCS 2369/2002/EK rendelete (2002. december 20.) a halászati ágazatnak nyújtott közösségi strukturális támogatásra vonatkozó részletes szabályok és rendelkezések megállapításáról szóló 2792/1999/EK rendelet módosításáról A BIZOTTSÁG 366/2001/EK rendelete (2001. február 22.) a 2792/1999/EK tanácsi rendeletben meghatározott intézkedések végrehajtásának részletes szabályairól
A TANÁCS 1999. december 17-i 104/2000/EK rendelete a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről A TANÁCS 1999. június 21-i, 1263/1999/EK rendelete a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközről Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal mind gyakrabban merült fel a kérdés, hogy mi is az a Közös Halászati Politika (angolul Common Fisheries Policy, CFP), amelynek részesei és alkalmazói lettünk 2004. május elsejével. Viszonylag könnyű dolgunk lenne, ha a kezünkbe vehetnénk egy sokoldalas művet, melynek borítóján címként ez állna: A Közös Halászati Politika. Sajnos ez nem így van és nem is lehet így, hiszen egy folyamatosan változóformálódó egyezmény gyűjteményről van szó, amely egy időben próbál megoldani (több kevesebb sikerrel) két ellentétesnek tűnő problémát. Egyrészről óvni kell a tengerek élővilágát és annak sokszínűségét, másrészről biztosítani kell a halászok megélhetését, akik gyakorlatilag ellátnak bennünket egészséges fehérje táplálékkal. A látszólagos ellentét harmadik szereplője maga a fogyasztó, aki fogyasztásával és minőségi elvárásaival megszabja a rendszer működésének irányait. Persze a dolog ennél sokkal bonyolultabb. Már az Európai Gazdasági Közösséget megalapító Római Szerződés határozott a Közös Halászati Politika létrehozásáról oly módon, hogy arra ugyan azok a rendelkezések vonatkoztak, mint a mezőgazdaságra. Ennek ellenére a sokszínűség és az ellentétes érdekek miatt a halászat területén lassabban ment az előrehaladás, mint általában a mezőgazdaság területén. A Közös Halászati Politika konkrét felállítására a kísérletek már a 70-es években elkezdődtek, de a teljes rendszer csak 1983-ra épült ki. A Közös Halászati Politika négy pillére épül fel: A halállomány közös megőrzése Közös piaci rendtartás Strukturális intézkedések Egyezmények Unión kívüli országokkal 7
Miközben a világ haltermelése az elmúlt 30 év során megduplázódott, az EU produktuma mindössze 1%-kal emelkedett. E jelenség legfőbb oka, hogy a világtengerek haltermő képessége véges, az egyes halállományok kitermelése csak olyan mértékben történhet, amely még nem veszélyezteti az állomány megújulását. Ez az alapelv vezérli az Európai Unió Közös Halászati Politikáját, amelynek középpontjában a tengeri erőforrások védelme és a túlzott mértékű tengeri halászati kapacitások fokozatos leépítése áll. A halállomány csökkenése része Földünk globális problémáinak, és folyamatos veszélyt jelent az emberiségre nemcsak mennyiségileg, hanem a fajok eltűnésével a sokszínűség utódainknak való átadásának felelősségével is. A klasszikus értelemben használt halászati tevékenység - ellentétben a mezőgazdasággal - nem reprodukálja az általa kifogott halmennyiséget. Természetesen az akvakultúra egy más kategória, és szerepe ennek megfelelően egyre inkább felértékelődik. A halállomány fenntartása és megőrzése az EU tagállamainak közös feladata és felelőssége. Ezért a Közös Halászati Politika jegyében meghatározzák a kifogható halak mennyiségét, amelyet évente hosszú tanácskozások és viták keretében országokra és fajokra vonatkozó kvótákra bontanak. Végül a Tanács állapítja meg a kvótákat. Ugyanakkor az EU elismeri a tagállamok kizárólagos jogát a partmenti vizeik felett. A tagállamok hatóságai ellenőrzik, hogy a kvótákat mindenki betartsa, halászhajói a játékszabályoknak megfelelően végezzék tevékenységüket. A tagállamok pártatlan ellenőrzését pedig a Bizottság felügyeli, melynek tagjai a tagországok képviselői biztosítva a magasabb szintű pártatlanságot. Most tekintsük át, hogy mi a lényege a Közös Halászati Politikának és milyen szabályozó mechanizmusok működtetésével igyekszik az Unió a kényes halászati egyensúlyt fenntartani: Erőforrások védelme Diszkriminációtól mentes hozzáférés az erőforrásokhoz Tisztességes életszínvonal a halászattal foglalkozóknak Stabil, megfizethető árak biztosítása a fogyasztóknak A fenti felsorolásból az erőforrások védelmével foglalkozunk részletesebben. Az erőforrások védelme két irányból valósul meg. Egyrészről magának a hal illetve tengeri élőlény-állomány védelméből, melynek eszközei a következők: Kíméleti területek nevéből fakadóan olyan intézkedések összessége, ami a halászatot korlátozza biztosítva a veszélyeztetett populációk védelmét és regenerálódását Tilalmi időszakok fogási tilalmat térben és időben fajokra lebontva, vagy generálisan meghatározó intézkedések Méretkorlátozások kifogható minimális méretre vonatkozó fogási korlátozások Teljes fogható mennyiség (TAC) országokra lebontott fogási kvóták A másik erőforrás védelmi rendszer a halászhajókra és halászeszközökre vonatkozó szabályozás. Ennek elemei: 8 Kapacitások leépítése látszólag ellentmondásos intézkedés, hiszen a tagállami halászhajó flották csökkentését jelenti, esetenként szociális zavart okozva a halászatból kikerülő és gyakran munkanélkülivé váló munkaerő miatt. Külön nem térünk ki a szociális
intézkedésekre, de itt említjük meg, hogy az Unió a halászat szabályozásában is igen érzékenyen kitér a szociális probléma megoldásra is. Esetünkben a korai nyugdíjaztatás, az átképzés és a kivonási kompenzációk teremtik meg a lehetőségeit a vázolt feszültségek oldására. Motorteljesítmény szabályozása tulajdonképpen egy fogási potenciál növelés korlátozását jelenti ez az intézkedés. Lényege, hogy egy halászhajó építése esetén előírják, hogy maximálisan milyen motorteljesítmény építhető be a hajóba, vagy felújítás esetén erősebb motor nem szerelhető be. Felvetődik a kérdés, hogy vajon miért. A nagyobb motorkapacitás beépítése fogási előnyt jelent, mert az erősebb motorral nagyobb hálót lehet húzni, vagy mélyebbre lehet ereszteni a meglévőt ezzel előnyösebb fogási pozicióba lehet kerülni. Hajók száma az előbbiekhez kapcsolódik. Az Unió a tárgyalások során meghatározza, hogy a tagállam hány hajót működtethet. Erőkifejtés (teljesítmény x idő) szabályozása az előzővel összefüggő szabályozás, mert a hajók pontos nagyságát problematikus előírni, de a teljesítmény és a halászatra fordított időegységként meghatározva már lehetővé teszi a pontosabb szabályozást. Egyszerű példa: nagyobb teljesítményű hajó rövidebb ideig halászhat, mint a kisebb teljesítményű azonos halászati erőkifejtés mellett. Eszközök fajtái és száma ezen kérdéskör a hajónként, illetve tagállamonként használható halfogó eszközök fajtáit (aktív, passzív, felszíni, fenék, stb.) és mennyiségüket határozza meg. Szembőségek a fentiekhez kapcsolódva az engedélyezett eszközök szembőségét, és ezzel gyakorlatilag a kifogható halak méretét határozzák meg. 9
Az ellenőrzési rendszer képezi a kulcsát minden szabályozásnak. A fenti és a továbbiakban ismertetésre kerülő halkereskedelem szabályozását rendeleti úton valósítják meg és közös ellenőrzési rendszerrel biztosítják azok betartását. Az ellenőrzési rendszer lényege a nyomon követhetőség, mind a hajók, mind a termékek esetében. A halászhajók, illetve halászflották mozgásának és tevékenységének ellenőrzésére nemzeti és közösségi szinten üzemelő műholdas megfigyelő rendszereket állítottak fel, amelyek bizonyos informatikai szinteken egymással összekapcsoltak. Minden regisztrált és engedéllyel rendelkező halászhajó fedélzetén egy állandóan működő fekete doboz kerül elhelyezésre, amely kapcsolatban áll a legközelebbi műholddal. A halászati tevékenység elkezdésekor egy gomb megnyomásával a kapitánynak el kell indítania a tevékenység regisztrálását. A folyamatos időközönként jeleket kibocsátó jeladó adatainak elemzésekor akár hónapokra visszamenőleg ellenőrizhető az adott hajó mozgása és tevékenysége. A központi megfigyelőben bármikor azonosítható és meghatározható a tagállami halászflotta pillanatnyi földrajzi helyzete. Ezzel a módszerrel és a helyszíni ellenőrzésekkel biztosítható, hogy az engedélyezett területen, az engedélyezett halászati tevékenységet folytassák a közösség halászhajói. A fentiekben említett négy felosztás szervesen összefügg egymással. A diszkriminációmentes hozzáférés az erőforrásokhoz gyakorlatilag azt jelenti, hogy az Európai Unió olyan szabályozási rendszert valósít meg a Közös Halászati Politika keretében, hogy a tagállamok halászhajói akadályoztatás nélkül működhetnek a Közösség vizein, amennyiben rendelkeznek a szükséges kvótákkal és a tagállamok vizein az engedélyekkel. 2. Közös Piaci Rendtartás A szabályozás másik nagy köre a kereskedelem, amelyben biztosítani kell a halászok folyamatos megélhetését a kompenzációs rendszerrel, és ugyanakkor biztosítani kell a fogyasztók részére megfizethető áron a biztonságos termékeket. Felvetődik a kérdés, hogy miért van erre szükség, hisz a piac szabályozza önmagát. Válaszként megfogalmazható, hogy csak az ágazat egészére teljes kitekintéssel rendelkező szervezet képes a különböző és gyakran ellentétes érdekeket összehangolni oly módon, hogy a távoli jövő biztonságát is szem előtt tartsa. A fogyasztók számára megfizethető árak biztosítása összefügg a kifogott halak kereskedelmével és a minőségbiztosítással. A Közös Halászati Politika a kifogott halak kereskedelmét közös piaci rendtartás keretében szabályozza. A kereskedelem nem szűkíthető le egyszerű eladási folyamatra annál lényegesen több. Ennek megfelelően a piaci rendtartás négy alapvető ágra épül fel: 1. Közös forgalomba hozatali szabályok 2. Termelői szervezetek működtetése (ezek nem azonosak a mezőgazdasági termelői csoportokkal, hanem külön rendeleti szabályozással működő halászati termelői szervezetek) 3. Bizonyos termékekre ár- és kompenzációs-mechanizmusok (tengeri halakra vonatkoznak) 4. Biztonsági intézkedések lehetősége piaci zavarok esetén (szintén a tengeri halak körében) 10
A bevezetőben már említettük, hogy a világtengerek halállománya komoly veszélyben van. Ezt a veszélyt az Unió sem csökkenti, mert a potenciális halászati kapacitásai egyszerűbben a halászhajó állománya meghaladja a kihalászható készleteket. Igaz, hogy az utóbbi időben a támogatásoknak köszönhetően csökken a számuk, de még messze nem alakult ki egyensúlyi helyzet. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a csökkentés munkahelyek megszűnését is eredményezi, és ahol nincs alternatív munkalehetőség, ott bizony ez komoly gondot jelent. A másik oldalon pedig a folyamatos lakossági igények kielégítésére a halfeldolgozók várják a nyersanyagot. Ezt a többszörös ellentmondást próbálja meg részben feloldani, de legalábbis enyhíteni a halászati strukturális intézkedések megvalósítására 1993-ban létrehozott Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (HOPE), angolul Financial Instrument for Fisheries Guidance (FIFG). Nagyságrendjére jellemző, hogy az Agenda 2000 keretében 2000-2006 között 1,1 milliárd eurót használhat fel, és a halászati ipar átalakítására is többéves programot fogadtak el. A halállomány közös megőrzése és fenntartható halászata érdekében 1976 óta a Közösség tárgyal a tagállamok nevében a nem tag országokkal, és hozza tető alá egyezményeit és megállapodásait. A halállományok védelme mellett a megállapodások fő célja a közösségi halászflották hagyományos területeinek és jogainak védelme. A közös forgalomba hozatali szabályok megismerése és betartása minden tengerrel rendelkező és nem rendelkező tagállam, illetve leendő tagállam feladata. Magyarország a tengeri hal importon keresztül érintett a szabályozásban. A vonatkozó rendeletek betarthatósága érdekében nem csak azok megismerése szükséges, hanem az is, hogy tudnunk kell mit nézzünk, és ellenőrizzünk. Ezt bizony meg kell tanulni. Az uniós rendeletek a fogyasztók védelmében előírják a forgalomba hozott halak minőségi és méret ellenőrzését. Ez nem egyszerű hosszmérést és érzékszervi vizsgálatot jelent. A részletekbe most nem mennénk bele, de gondoljuk el, hogy milyen nehézségek adódnak amikor az előírásoknak megfelelő szabványok alapján kell megmérni egy tengeri állatot és el kell tudni dönteni, hogy a kísérő dokumentumból következő halászati zónának megfelelő minimális méretet határozottan meghaladja. Gyakran előfordul, hogy ugyanazon fajra fogási zónánként különböző a minimális fogható méret. A tisztított halaknál és más tengeri élőlényeknél a méret megállapítása még nehézkesebb, és nem is gyakorolják. A minimális méreteket az EU-ban esetenként már a halászhajókon ellenőrzik, de a kikötőben, a halaukciós termekben a hatósági állatorvosok biztosan mintát vesznek a fogásból. Mivel Magyarországon erre az ellenőrzésre csak az import halak hűtőházi kirakásánál van lehetőség, a vizsgálatokat a hatósági állatorvosok, illetve az általuk kiképzett személyzet végzi. Összefoglalva a méretellenőrzésre a tengeri élőlények állománymegőrzése miatt van elsősorban szükség, a kereskedelmi alulméretezés ellenőrzése a nagykereskedő dolga. A minőség-ellenőrzés a fogyasztóvédelem szempontjából igen fontos. A termékek nyomon követhetősége a többi élelmiszer analógiájára épül, de a termék jellege miatt különbözik is. Legfontosabb, hogy még a legkisebb gyűjtőcsomagolás címkézése is az előírásoknak megfelelő legyen. Egyértelműen derüljön ki a származási ország, a halászati zóna és a kifogott tengeri élőlény beazonosítása és mérete. A címkén szereplő adatokból kiolvasható még az is, hogy melyik hajó mikor és hol fogta a halat. A halászati termékekre vonatkozó közös forgalmazási előírások alapvető célja az, hogy ily módon javuljon a termékek minősége, a forgalmazás pedig mind a gyártók, mind a fogyasztók számára egyszerűbbé váljon. 11
Mivel a halászati termékek gyakran feldolgozatlanul, frissen vagy fagyasztott állapotban kerülnek forgalomba, minőségük jelentős mértékben függ frissességüktől, amely organoleptikus vizsgálattal, objektív kritériumok alapján határozható meg. Ezért frissességi kategóriákat kellett felállítani és az egyes fogásokból származó tételeket azok szerint osztályozni. A témának igen sok összetevője van, de sommázásként álljon itt a minőségi haltermék legfőbb kritérium megfogalmazása: Nyomon követhető Címkével ellátott Tanúsítvánnyal ellátott Ellenőrizhető és összevethető információt tartalmazó termék 3. A termelői halértékesítés uniós rendszere Az Európai Unió Közös Halászati Politikája megvalósításának alapvető kereskedelmi rendszerét a halászati termelői szervezetek alkotják, amelyek nem azonosak a mezőgazdaság területén létrejövő termelői szervezetekkel és külön rendelet szabályozza működésüket. Ez a kifogott halak kereskedelmét közös piaci rendtartás keretében szabályozza. A kereskedelem nem szűkíthető le egyszerű eladási folyamatra annál lényegesen több. Ennek megfelelően a piaci rendtartás négy alapvető eszközre épül: Közös forgalomba hozatali szabályok Termelői szervezetek működtetése Árkompenzációs mechanizmusok (jelenleg csak tengeri halakra) Biztonsági intézkedések piaci zavarok esetén (jelenleg szintén csak a tengeri halak körében) A napjainkra meglehetősen bonyolulttá vált piaci rendtartás több évtizedes fejlődés eredménye, amelynek kezdetén a tagállamok halászati ágazatában szinte kizárólagosan a hagyományos halászat volt jelen. Változásokat hozott a tengeri akvakultúra megjelenése, majd minden állattenyésztési ágazatot meghaladó ütemű felfutása, és nyilvánvalóan elsősorban a 2004-ben belépett új tagállamok hatására a jövőben az édesvízi akvakultúra hangsúlyozottabb szabályozása sem kerülhető el. A tógazdasági és intenzív üzemi haltermelők ugyanis joggal tartanak igényt ugyanarra a jövedelmi biztonságra, amely a hagyományos tengeri halászokat már napjainkban is megilleti. A halászat a Közösség egyes tengerparti régióinak gazdaságában kiemelt fontossággal bír. Az ilyen régiókban élő halászok jövedelmének túlnyomó részét ez az iparág biztosítja, ezért a piac stabilitását megfelelő eszközökkel elő kell segíteni. A halászati termékek termelése és piaci értékesítése során figyelembe kell venni a halászat fenntarthatóságának szükségességét. E termékekre vonatkozóan tehát a közös piacszervezés során megfelelő intézkedésekkel a kereslethez mind minőségben, mind mennyiségben jobban igazodó kínálatot kell biztosítani, valamint a termékek megtérülésének növeléséről kell gondoskodni. Törekedni kell arra, hogy stabil piaci árak biztosítása révén növekedjék a termelők jövedelme. Közös piacszervezést kell megvalósítani, közös forgalmazási előírásokat kell alkalmazni, hogy a nem megfelelő minőségű termékek többségükben kiszoruljanak a piacról. Ezek az intézkedések teszik lehetővé, hogy zavarmentessé váljon a tisztességes versenyen alapuló kereskedelem, és így növekedjék a termelés jövedelmezősége. Ezeknek az előírásoknak az alkalmazása szükségessé teszi azoknak a termékeknek a vizsgálatát, amelyekre az előírások vonatkoznak, és rendelkezéseket kell hozni az ellenőrzésekre is. 12
Az egyre szélesedő kínálat elsősorban a friss és hűtött halászati termékek esetében elengedhetetlenné teszi, hogy a vásárlók a termékek alapvető jellemzőiről minimális mértékű információt kapjanak. A tagállamok feladata tehát, hogy elfogadják területükön az érintett termékek kereskedelmi neveinek listáját. A közös piacszervezés gerincét a már említett termelői szervezetek alkotják, melyeknek biztosítaniuk kell annak decentralizált működést. Ugyanakkor a termelői koncentrációnak önkéntesnek és célszerűnek kell lennie mind a termelői szervezetek által tagjaiknak nyújtott szolgáltatások körében, mind azok hatékonyságának tekintetében. A termelői szervezetek egyes tagállamokban való elismertetésére egységes kritériumrendszert kell kidolgozni. Egy tagállam egy adott termelői szervezetet csak akkor fogadhat el, ha annak alapító okirata kötelezettséget fogalmaz meg a közös piaci célkitűzések elérésére mind maga a szervezet, mind pedig annak tagjai számára. A termelői szervezetek tevékenységének támogatása, valamint a nagyobb piaci stabilitás biztosítása érdekében a tagállamoknak lehetőséget kell biztosítaniuk arra, hogy az adott régióban működő szervezet tagjai által elfogadott előírásokat kiterjesszék bizonyos feltételek mellett minden olyan, a szervezeten kívüli termelőre is, aki egy adott régióban termékeket forgalmaz, különös tekintettel a termelést és értékesítést szabályozó előírásokra, beleértve az intervenciót is. Ezt a folyamatot a Bizottság ellenőrzi, amely ellenőrzés bizonyos körülmények között e kiterjesztéseket hatályon kívül helyezheti. Minden esetben rendelkezni kell arról, hogy az adott termelői szervezet ne kerülhessen a Közösség területén erőfölénybe. Az olyan piaci helyzetek elkerülése érdekében, amelyek egyes kiemelten jelentős halászati termékek esetében olyan árakat eredményezhetnek, amelyek megzavarhatják a Közösség piacát, minden halászati évre a legfrissebb technikai adatok felhasználásával olyan irányadó árat kell rögzíteni, amely jellemző a Közösség egyes termelési térségeire. Ezek alapján a piacon alkalmazandó intervenciós árszínvonal is meghatározható. Ennek figyelembevételével olyan irányadó árat kell rögzíteni, amely tükrözi a valós piaci helyzetet, és amellyel elkerülhetők az egymást követő halászati évek között tapasztalható áringadozások. Ez az irányadó ár olyan központi tényező, amelyre további intervenciós intézkedések sora épül. Megjegyezzük, hogy jelenleg a rendelet mellékletében csak tengeri halakra illetve más élőlényekre vonatkozóan állapítanak meg irányadó árakat, illetve kivonási árakat. A rendelkezések lehetővé teszik, hogy a termelői szervezetek lényegesen csökkentsék a piacról kivont áru mennyiségét. A szabályozott termékekre, illetve ezek csoportjaira vonatkozóan közös forgalmazási előírásokat határoznak meg a minőség, méret, súly, csomagolás, kiszerelés és címkézés szerinti osztályozásra vonatkozóan. A tagállamok a forgalmazási előírásoknak való megfelelőség tekintetében folyamatosan ellenőrzik azokat a termékeket, amelyekre közös forgalmazási előírásokat határoztak meg. Ez az ellenőrzés történhet a forgalmazás bármely szakaszában, illetve szállítás közben is. A felsorolt termékek értékesítési módszertől függetlenül kizárólag akkor kínálhatók fel a végső fogyasztóknak kiskereskedelmi értékesítésre, ha megfelelő megjelölés vagy címke jelzi, amely tartalmazza a halfaj kereskedelmi megnevezését, az előállítás módját (tenger- vagy belvizekből halászott, illetve tenyésztett) és a halászati területet. A halászati év kezdetén minden termelői szervezet köteles az adott halászati évre vonatkozó, az érintett fajok halászatára és értékesítésére operatív programot összeállítani, és azt az adott tagállam illetékes szerveinek megküldeni. Az operatív program tartalmazza a kínálatnak a piaci követelményekhez való minőségi és mennyiségi hozzáigazítása érdekében a szervezet által követendő piaci stratégiát, a halászati és akvakultúra-termékek piacának közös szervezéséről szóló 104/2000/EK számú rendelet I. IV. és V. mellékleteiben felsorolt halakra és különösen a halászati kvóták által érintett fajokra vonatkozó halászati tervet, amennyiben e 13
fajok a tagok fogásainak jelentős részét teszik ki, az édesvízi fajokat is tartalmazó mellékletben felsorolt fajokra vonatkozó termelési tervet (itt szerepel a ponty, a fehér- és pettyes busa, az amur, a pisztráng és az angolna). Megjegyezzük, hogy az édesvízi fajokra nincs kompenzáció megállapítva. Az operatív programhoz, valamint annak minden módosításához a tagállam illetékes hatóságainak hozzájárulását kell kérni. Amennyiben a termelői szervezet elmulasztott az adott halászati évre vonatkozó operatív programot összeállítani, az adott halászati évben végrehajtott beavatkozásokra juttatott pénzbeli támogatásban egyáltalán nem részesülhet. Amennyiben a termelői szervezet nem hozta meg az operatív programban szereplő intézkedéseket, akkor az adott halászati évben az intézkedések elmulasztásának első előfordulásakor csupán a beavatkozásra megítélt pénzbeli támogatás 75%-ára jogosult, a második hasonló esetben a fenti pénzbeli támogatásnak csupán 50%-ára jogosult, és minden további ilyen esetben elesik a fenti pénzbeli támogatás egészétől. A tagállamok minden olyan esetről kötelesek a Bizottságot haladéktalanul értesíteni, amikor a fenti szankciókat alkalmazták. 4. A kivonási ár és az irányadó ár A termelői szervezetek a zavartalan kereskedelmi működés érdekében a rendeletben felsorolt termékek esetében olyan kivonási árat rögzíthetnek, amely alatt a tagjaik által szállított termékek nem értékesíthetőek. Ez esetben a termelői szervezet a piacról kivont meghatározott fajok mennyisége tekintetében tagjainak kártalanítást köteles fizetni és egyéb termékek esetében kártalanítás fizetéséről határozhat. A piacról kivont termékek értékesítéséről a termelői szervezetek úgy kötelesek határozni, hogy az a kérdéses termékek rendes piaci értékesítését meg ne zavarja. E kivonási intézkedések finanszírozása céljából a termelői szervezetek vagy intervenciós alapot hoznak létre, amelyet az értékesítésre felkínált mennyiségek alapján megállapított hozzájárulásokból töltenek fel, vagy pedig kiegyenlítési rendszert alkalmaznak. A halászati év kezdetét megelőzően a mellékletekben felsorolt minden egyes termékre, és termékcsoportok mindegyikére irányadó árat állapít meg a Közösség. Ezek az árak az egész Közösségben érvényesek, és azokat halászati évenként vagy olyan időszakonként, amelyekre az adott évet felosztották határozzák meg. Az irányadó ár alapja az ár rögzítésének évét közvetlenül megelőző három halászati évben a nagykereskedelmi piacokon és a kikötőkben értékesített közösségi termelés jelentős részére érvényes árak átlaga. Az irányadó ár érvényességének időszakában a tagállamok tájékoztatni kötelesek a Bizottságot a felsorolt termékeikre nagykereskedelmi piacaikon, valamint kikötőikben érvényes árakról. A Közösség kivonási árat határoz meg a vonatkozó mellékletben felsorolt termékek mindegyikére azok frissességét, méretét, súlyát és kiszerelését is figyelembe véve, amely célból a meghatározott irányadó árra átváltási tényezőt kell alkalmazni. A közösségi kivonási ár semmi esetre sem haladhatja meg az irányadó ár 90%-át. A tagállamok akkor nyújthatnak a kivonást foganatosító termelői szervezeteknek pénzügyi támogatást bizonyos halászati termékek esetében, ha az e szervezetek által alkalmazott kivonási ár megegyezik a közösségi kivonási árral, míg a piaci árak elsősorban szezonális ingadozására való tekintettel ezen ár felett és alatt 10 10%-os tűréshatár megengedett. A kivont termékeknek meg kell felelniük a meghatározott forgalmazási előírásoknak, illetve a meghatározott minőségi követelményeknek. Pénzügyi támogatás csak akkor ítélhető meg, ha a piacról kivont termékek emberi fogyasztástól eltérő céllal, vagy oly 14
meg, ha a piacról kivont termékek emberi fogyasztástól eltérő céllal, vagy oly módon kerülnek forgalomba, amely nem zavarja más termékek rendes értékesítését. A pénzügyi támogatást csökkenti a nem emberi fogyasztásra szánt termékek átalányösszegben megállapított értéke, illetve az emberi fogyasztásra szánt és értékesített termékek tiszta bevétele. A fenti értéket a halászati év kezdetén kell megállapítani. Ki kell azonban igazítani abban az esetben, ha a Közösség piacán jelentős és tartós ármódosulások tapasztalhatók. A termelői szervezetek mindazonáltal a belső szankciórendszer keretében az elrendeltnél alacsonyabb kártalanítást nyújthatnak tagjaiknak, amennyiben a különbséget a kizárólag a későbbi intervenciós intézkedésekre létrehozott tartalékalapban helyezik el. A tagállamok az egyéb közösségi rendelkezések sérelme nélkül kötelesek minden szükséges intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a tagállamok bármelyikének lobogója alatt hajózó halászhajók mindegyike azonos feltételekkel használhassa a kikötőket és az elsődleges értékesítés létesítményeit, valamint minden ezekhez tartozó felszerelést és műszaki berendezést. A tagállamok és a Bizottság a szükséges információkat kötelesek egymással kölcsönösen közölni. E célból kötelesek a szükséges kommunikációt és információcserét lehetővé tevő rendszereket létrehozni, azokat működőképes állapotban tartani, illetve az ezzel kapcsolatos költségeket viselni. A tagállamok kötelesek a vonatkozó rendelet betartását megfelelő intézkedések elfogadásával biztosítani, illetve mindennemű csalásnak gátat szabni, és véget vetni. Ennek érdekében rendszeresen ellenőrzik a pénzbeli támogatás jogosultjainak tevékenységét. A Bizottságot a Halászati Termékek Irányítóbizottság segíti munkájában, amelyben Magyarország is képviselteti magát. A termelői szervezetek elsősorban a tengeri halászatban érdekelteket fogja össze, akik a tengeri halászatra jellemző fogási és keresleti piaci ingadozások negatív hatásainak kivédését és kompenzációját várják tagságuktól. A magyar halászati termelői csoportok a szerveződésüktől várják a piac átláthatóságának és tervezhetőségének javulását, de a forgalmazás után járó kompenzáció és más támogatás is jelentős szempont. A jelenlegi szabályozás valószínűleg csak a 2004-2006-ig tartó EU-s tervezési időszakra vonatkozik és a 2007-2013-as időszakra már az EU-s szabályozást kell majd figyelembe venniük. Itt említjük meg, hogy a következő tervezési időszakra a HOPE már nem strukturális alapként fog szerepelni, hanem helyét az Európai Halászati Alap veszi át. Az Alap a többi hasonló támogatási rendszernek megfelelően a fenntartható fejlődést, a vidékfejlesztést és nem a kompenzációkat és a kiegyenlítéseket fogja szolgálni. Mindezek alapján a termelői szervezetek is át fognak alakulni, de a tengeri halászat szabályozásának bonyolultsága a sokszínű érdekrendszer miatt vélelmezhetően nem fog lényegesen megváltozni. 15
III. A MAGYAR HALÁSZAT JELENLEGI HELYZETE Mielőtt rátérnénk a halászat EU-s támogatási rendszerére és ezen belül a magyar halászat támogathatóságára a rendszeren belül, tekintsük át röviden a magyar halászat jelenlegi helyzetét. A halgazdálkodás nem tartozik a gyorsan megtérülő és nagy munkahelyteremtő képességű ágazatok közé. A tógazdasági haltermelésbe való befektetés jellemzően nagy tőke-igényű és viszonylag hosszan megtérülő vállalkozás, de például egy tógazdaság létrehozása a konkrét termelési lehetőségeken kívül számos egyéb pozitív hozadékkal rendelkezik (pl. mikroklima javítás, ár- és belvízmentesítésben játszott szerep, kultúrkörnyezet javítása, horgásztatás stb.). Magas színvonalú és tervszerű gazdálkodás esetén a hosszantartó jövedelemtermelő képesség szól a halászati beruházások mellett. Összefoglaló adatok: Magyarország összes halfogása kb. 26 ezer tonna évente Hazai állattenyésztés bruttó termelési értékének kb. 2,0-2,5%- át adja Legfontosabb halfaja a ponty, mely az éves haltermelésből 62-65%-al részesedik Bruttó tógazdasági haltermelés 18 ezer tonna, ebből étkezési hal 11 ezer tonna A teljes üzemelő halastóterület nagysága 24 ezer hektár Az intenzív üzemek mintegy ezer tonna étkezési halat állítanak elő A természetesvízi halgazdálkodás 140 ezer hektáron folyik és kétirányú - kereskedelmi és rekreációs halászat A természetesvízi halászat 6,5 ezer tonna halat zsákmányol évente A horgászok zsákmánya évek óta több és értékesebb, mint a kereskedelmi halászaté Magyarországon jelenleg 17 halfeldolgozó üzem működik (elsődleges halfeldolgozás, pácolt hal gyártás, halfüstölés, átcso- magolás) A kapacitás a legnagyobb üzemben 5,2 tonna/8 órás műszak. A legkisebb kapacitású üzem 0,4 tonna/műszak élőhal feldolgozására alkalmas A halfeldolgozó kapacitás kihasználtsága átlagosan mintegy 30%-os Magyarország halimportja, mind volumenében, mind értékében jelentősen meghaladja a kivitelt, és ez elsősorban fagyasztott tengeri hal, halkonzerv és egyéb feldolgozott haltermékek behozatalát jelenti a feldolgozatlan élőhal exportunkkal szemben 16
A halászat a mezőgazdaság speciális ágazata, melyben egyszerre vagy elemenként kapcsolódva jelentkeznek a környezetvédelem, a rekreáció, a termelés és a kereskedelem aspektusai. Ezek mindegyike egyedi megközelítést és értékelést igényel, feltételezve szoros egymásra utaltságukat. A magyarországi halhús-termelés alapvetően a tógazdasági termeléshez kötődik. Sajátossága, hogy az ország egyes térségeiben jellemző gazdálkodási tevékenység, míg másutt szinte teljesen hiányzik. A domborzati és az éghajlati viszonyok mellett az őshonos halfauna összetételének is tulajdonítható, hogy a pontyos tógazdálkodás vált Magyarországon a haltermelés legfontosabb területévé, de a tógazdasági és természetesvízi halgazdálkodáson kívül egyre nagyobb szerep jut az iparszerű intenzív haltermelésnek is. Magyarország halfogása a következő év telepítési anyagával együtt mintegy 26 ezer tonna. A magyarországi halászat nemzetgazdasági súlyának megítélésekor az egyik leggyakrabban használt mutató a kibocsátáshoz, illetve a GDP-hez való hozzájárulás. A magyar halászat (termelés + természetesvízi halfogás) éves bruttó termelési értéke, a hazai állattenyésztés bruttó termelési értékének kb. 2,0-2,5%-át adja. Hazánk gazdaságilag legfontosabb halfaja a ponty, mely az éves haltermelésünkből 62-65%-al részesedik. Szerepe nem csak a tógazdaságokban meghatározó, hanem a víztározók és a holtágak, illetve egyéb élővizek halgazdálkodásában is. A ponty után tógazdaságainkban a második legjelentősebb hal a fehér busa. Tógazdasági termelésünk 2-3%-át, természetesvízi halfogásunk 10-12%-át adják a ragadozó halak (csuka, harcsa, süllő). A halászati szakigazgatás legfelsőbb szerve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vadászati, Halászati és Vízgazdálkodási Főosztályának Halászati Osztálya. A területegységek feladatait a megyei Földművelésügyi Hivatalok (19) Vadászati és Halászati Felügyelőségeinek halászati felügyelői végzik. A szakapparátus szoros együttműködésben dolgozik az ágazati érdekképviseleti szervezettekkel, így a Haltermelők Országos Szövetsége és Terméktanácsával, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetséggel és a regionális horgászati szövetségekkel. 1. Tógazdasági és intenzív üzemi haltermelés A politikai és gazdasági rendszerváltozás a 90-es évek elején úgy tűnt, hogy alapjaiban fogja megváltoztatni a magyar tógazdasági haltermelést. Mind az üzemelő tóterület, mind az előállított halmennyiség vonatkozásában jól követhető, hogy az állami gazdaságok vezető szerepét a magánszektor vette át, miközben a termelés visszaesett. A halastavak döntő része műszakilag elavult, sőt vízgazdálkodási szempontból veszélyes állapotban került privatizálásra. A privatizáció során létrejött kisebb-nagyobb önálló halgazdaságokban már a hal képezte a fő terméket, de hiányzott a műszaki beavatkozásokhoz szükséges tőke. Ahogyan csökkentek az új gazdaságok pénzügyi terhei, úgy konszolidálódtak a viszonyok. 1997-től már a termelés növekedése jellemezte a magyar tógazdálkodást, és a következő években is folyamatos a bővülés. Agrárpolitikai szempontból egy gyorsabb ütemű bővülés is kívánatos volna, mivel a tógazdálkodás alternatív lehetőséget kínál a más mezőgazdasági kultúrák számára kedvezőtlen földterületek hasznosítására. A piaci lehetőségek azonban az óvatosabb fejlesztés mellett szólnak. 17
A tógazdasági és az intenzív üzemi haltermelés legfontosabb adatait a statisztikai törvény előírásainak megfelelően a termelők minden lezárt év után megadják az Agrárgazdasági és Informatikai Intézetnek, ahonnan összesítés után a szükséges elemzésekkel együtt a főbb mutatók publikálásra kerülnek. A tógazdaságok tóterületeinek megállapítása során figyelembe kell venni, hogy az összes tófelület egy része felújítás illetve pihentetés miatt nem vesz részt az adott év haltermelésében. Az egyéb statisztikákban megjelenő magasabb adatok a tógazdaságok teljes területét tartalmazzák, amelybe a gátak, utak és egyéb létesítmények is beleértődnek. Az utóbbi évekre közel azonos területek a jellemzőek. A teljes halastóterület nagysága 24 ezer hektár míg az üzemelő halastó terület 21 ezer hektár, ami megfelel az éves 10-15 százalékos terület pihentetésnek, felújításnak. A tógazdasági haltermelés az intenzív üzemi termelés eredményeit is beleértve az utóbbi években közel 12 ezer tonnát képvisel. Az ország tógazdasági területének és az összes haltermelésnek mintegy 80 %-a, míg az étkezési hal termelésnek szintén közel 80%-a az ország három régiójára, azaz a dél-dunántúli régióra, az észak-alföldi régióra és a dél-alföldi régióra korlátozódik. Az üzemelő halastó terület tulajdonosi forma szerinti összetétele a következő: állami gazdálkodó szervezetek 25%, mezőgazdasági szövetkezetek 4%, halászati szövetkezetek 4%, horgászati szervezetek 4%, Kft-k, Bt-k, Kht-k, Rt-k és kistermelők 60%, valamint az egyéb szervezetek 3%. A hozamok vizsgálata során feltétlenül el kell választani a lehalászott hal mennyiséget az éves szaporulattól, (szaporulat = lehalászás - kihelyezés). Az utóbbi években, országos átlagban az egy hektárra jutó kihelyezések a hazai tógazdaságokban 280-350 kg körül, míg a szaporulatok 400-600 kg között alakul. A halastavak közel 70%-a régen létesített, korszerűsítésre, technológiai fejlesztésre szorul. Az árualap biztosításához és a választék bővítéséhez nem elegendő a jelenlegi tóterület, és a meglévő intenzív haltermelő üzemek száma. A halállomány utánpótlásához hazánk ugyan rendelkezik megfelelő számú halkeltetővel, de azok műszaki állapota nem megfelelő. Hazánk gazdaságilag legfontosabb halfaja a ponty, mely az éves haltermelésből 65-75%-kal részesedik, ami az akvakultúrában megtermelt mennyiségben közel 8 ezer tonnát jelent. A második legjelentősebb, a termelés 15-18%-át adó halfaj a busa (fehér és pettyes) és az amur, a termelt mennyiség fehér busából 1,5 ezer, pettyes busából 0,3 ezer és amurból 0,5 ezer tonnának felel meg. A fennmaradó mennyiség a 100 tonna harcsából, 30 tonna süllőből 10 tonna compóból, 40 tonna csukából és 500 tonna egyéb halból tevődik össze. Az intenzív üzemi haltermelés meghatározó hal faja az afrikai harcsa közel ezer tonnás produktumával. A fennmaradó 80 tonnát a pisztráng, a tokfélék, az angolna és egyéb halak tették ki. Az étkezési haltermelésértékesítés éves árbevétele kb. 6,5 milliárd forint. A tógazdasági haltermelésben és intenzív üzemi gazdaságokban foglalkoztatottak száma közel ezerötszáz fő, akik közül a nők aránya kevéssel haladja meg az öt százalékot. A foglalkoztatottak tizenöt-húsz százaléka részmunkaidőben foglalkoztatott, vagy alkalmi jelleggel szerződtetett és főleg a lehalászási időszakban a nagy fizikai munkás létszámot igénylő időszakra jellemző. Az ágazatban foglalkoztatott munkaerő mennyiségének megállapítása csak becslés útján lehetséges, mivel a statisztikai nyilvántartások csak a tíz főnél többet foglalkoztató vállalkozások adatait tartják nyilván. A halászati ágazatban jellemzően a kevesebb főt foglalkoztató vállalkozások a jellemzőek. Ezen megállapítás a továbbiakra is vonatkozik. 18
A termelő alapokat biztosító beruházások támogatása az önálló strukturális alapként működő Halászati Orientációs Pénzügyi Eszköz (HOPE) keretében EU-s társfinanszírozott támogatásként magában foglalja az új termelő halastavak létesítésének és a meglévők korszerűsítését-felújítását és a telepen belüli infrastruktúra fejlesztését. Az intenzív üzemek felújításának illetve létesítésének támogatását a geotermikus energia felhasználásához köti a támogatási forma. A magas genetikai értékű szaporító állományt csak korszerű halkeltetetőkben lehet biztosítani. Mivel rendelkezünk megfelelő számú halkeltetetővel, csak azok felújítása illetve korszerűsítése támogatott. 2. Természetesvízi halászat A halászati ágazat másik termelő bázisa a természetes víz. Ennek hasznosítása kétirányú, kereskedelmi és rekreációs halászat. A kereskedelmi célú halászat éves szinten mintegy 2 3 ezer tonna halat zsákmányol, melynek kb. 35%-a ponty, 3%-a amur, 30%-a busa, 5%-a ragadozó és 27%-a egyéb hal. A természetes vizek éves összes fogása 6,5 ezer tonna, ebből több, mint hatezer tonna étkezési hal. A természetes vizek területe közel ezer adminisztratív egységre, úgynevezett halászati vízterületre tagolódik, melyek halászati jogát általában 15 éves időtartamra pályázat útján nyerhetik el a hasznosítók. Az utóbbi években a halászati vízterületek (az állam halászati joga érvényesül) mérete mintegy 140 ezer hektár volt, ami közel azonos a természetes vizek területével. Az üzemi halászat nagyobb és kisebb szereplőinek eszközállománya elöregedett, pótlásuk a munkahelymegőrzés és a tradíciók fennmaradása szempontjából is indokolt. Magyarországon a természetes vízterületen és víztározón folyik kereskedelmi célú halászat, részben a hagyományos halászati módszerekkel, részben a tógazdasági haltenyésztés bizonyos elemeinek átvételével (elsősorban víztározókon és néhány holtágon). Ez utóbbi területek kivételével a vizek döntő többségén egyszerre folyik kereskedelmi célú és rekreációs halászat. Hosszú ideje megfigyelhető, hogy a kereskedelmi halászat egyazon vízterületről az értéktelenebb, míg a horgászat az értékesebb fajokat termeli ki. Ugyanakkor az utóbbi években a horgászok zsákmánya meghaladta a kereskedelmi halászat mennyiségét. A halászatban teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma kb. félezer fő, akik közül a női foglalkoztatottak száma eléri a tíz százalékot. A természetesvízi halászatot folytató vállalkozások egy része tógazdasági tevékenységet is folytat és a halászati engedélyt kiváltók egy része nem főállásban végzi tevékenységét. A részfoglalkozású halászok száma a kiadott engedélyek alapján közel háromezer fő. A természetesvízi halfogásból származó éves árbevétel 2,7 milliárd forint, ami tartalmazza a horgászfogások fogási naplókba beírt adatait is értékesítési áron számolva. A halászati ágazat alapvető feladatai közé tartozik a megfelelő feltételek biztosítása 360 ezer hazai és a hozzánk érkező mintegy 10 ezer vendég horgász számára. A közvetlenül a természetesvízi halgazdálkodásból képződő költségvetési bevételek (haszonbérleti díjak, állami horgászjegyek és halászjegyek díja, bírságok) pályázatos támogatás formájában visszaforgatásra kerülnek a halállomány védelmére és fejlesztésére, illetve élőhelyi rehabilitációs programokra. Itt kell említést tenni arról, hogy a horgászat a családtagokat is figyelembe véve egy millió állampolgárt érintő szabadidős tevékenység, amely jelentős vállalkozói és állami bevételek (horgászturizmus, horgászcikkkereskedelem, közlekedés stb.) forrása. A magyarországi horgászat fejlődésében az utóbbi évtizedben két irányzat volt megfigyelhető. A környezetet magasabbra értékelő, esetenként szerényebb zsákmánnyal is beérő horgászok a nagyobb természetes vizeket keresik fel. Ugyanakkor kialakult egy olyan hazai és külföldi horgászréteg, amely nagy zsákmányigénnyel érkezik, és ezért anyagilag is többet hajlandó áldozni. Őket szolgálja ki a kisebb természetes vizeken, bányatavakon és az üdülőterületekhez közeli halastavakon kifejlődött bérhorgásztatás. 19
Mindkét horgászati irányzatra jellemző, hogy megfelelő szinten csak akkor tartható, ha a vizekbe évenkénti rendszerességgel megfelelő mennyiségű népesítő anyag kerül kihelyezésre. A népesítő anyag iránti bővülő kereslet a tógazdasági haltermelés számára nyújt hosszú távon is bíztató perspektívát, ezzel is bizonyítva a kétféle halgazdálkodási mód egymásrautaltságát. A magyar halászat irányítása új prioritások meghatározásával igyekszik a természetes vizek kereskedelmi célú halászatát fenntartani. E tevékenység csak akkor lehet sikeres, ha a hagyományos halászat vívmányait és a kapcsolódó tudományterületek eredményeit a gazdaságos élelmiszertermelés mellett a környezet védelmének és szabályozásának szolgálatába állítja. A halászat fontos szerepet játszik az alapvetően horgászati célokat szolgáló vízterületek hasznosításában. Egyrészt kitermeli a horgászat számára nehezen hozzáférhető halkészleteket, és ezzel hozzájárul a teljes halgazdálkodási tevékenység gazdasági életképességéhez, másrészt javítja a horgászat feltételeit. A HOPE a hozzá kapcsolódó és támogatási céljait meghatározó rendelkezéseivel a belvízi halászatot csak korlátozott mértékben támogatja. 3. Halfeldolgozás Az élelmiszeripari vállalatok között a halfeldolgozó szakágazatban működő cégek kivétel nélkül a kisméretű üzemek közé tartoznak és általában termelő tevékenységet is végző vállalkozásokhoz kötődnek. A feldolgozási tevékenységet vizsgálva megállapítható, hogy az ágazat a különböző fajú édesvízi és import tengeri halak (hekk, tonhal, makréla, hering stb.) feldolgozását végzi, üzemenként változó feldolgozottsági szintig, változó végtermék kibocsátásig. A megtermelt, illetve megfogott hazai mennyiségnek kb. 10-15%-át dolgozzák fel üzemi keretek között. Magyarországon jelenleg 17 halfeldolgozó üzem működik, melyből 11 elsődleges halfeldolgozással foglalkozik, további 6 üzem a halfeldolgozás különböző formáit (pácolt halgyártás, halfüstölés) végzi. Az üzemek közül négyben importhal átcsomagolással is foglalkoznak. Az elsődleges halfeldolgozási kapacitás a legnagyobb üzemben 5,2 tonna/8 órás műszak. A legkisebb kapacitású üzem 0,4 tonna/műszak élőhal feldolgozására alkalmas. Összességében megállapítható, hogy a hazai éves halfeldolgozó kapacitás kihasználtsága átlagosan mintegy 30%-os, mely köszönhető a haltermelés és halfogyasztás szezonális jellegének és esetenként a túlméretezett kapacitásoknak. Mindezek alapján a HOPE felhasználása során előtérbe kell helyezni a meglévő kapacitások modernizálását és kihasználtsági fokuk növelését, valamint a halfogáshoz közeli helyeken a kis kapacitású kevés munkaerőt igénylő feldolgozók építését. Az évente feldolgozott halmennyiség körülbelül 4 000 5 000 tonna, melynek 65-70%-a a hazai édesvízi hal és 30 35%-a import eredetű hal. A hazai feldolgozó üzemek által előállított termékek közül legjelentősebb a csomagolt, a fagyasztott és az előhűtött haltörzs. További termékek: halszelet, halfilé friss és fagyasztott formában, halkonzerv, halászléalap és kocka, pácolt hal, füstölt hal, halpép, valamint hidegkonyhai készítmények, úgymint különböző pástétomok és halsaláták. 4. A magyar halászati ágazat belpiaci helyzete Magyarország jelenlegi egy főre jutó éves halfogyasztása az utóbbi évek adatai alapján 2,8-3,1 kg között alakul (50-55% élőhal, 20-25% fagyasztott és a maradék a konzerv és az egyéb módon feldolgozott hal), mely az összes húsfogyasztásunkon belül kb. 4-5%-ot jelent. Ez a mennyiség egyaránt magában foglalja a saját termelésű, valamint import eredetű halászati termékeket is. 20