ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA AZ IRÁNI ATOMPROGRAM A NEMZETKÖZI KÖZÖSSÉG SZEMSZÖGÉBİL THE IRANIAN NUCLEAR PROGRAM FROM THE POINT OF VIEW OF THE INTERNATIONAL COMMUNITY Bartha Bálint Nemzetközi Tanulmányok Kezdés éve: 2007 Beadás éve: 2010 Belsı konzulens: Csicsmann László Külsı konzulens: N. Rózsa Erzsébet

1 Tartalomjegyzék Bevezetés 2 I. Elızmények 5 1.1. Az iszlám forradalom szakítás az Egyesült Államokkal 6 1.2. Kilencvenes évek hangsúlyeltolódások Khomeini halála után 9 1.2.1. A kilencvenes évek fegyverprogramjai 12 1.3. Khátami elnöksége 14 1.3.1. 2001. szeptember 11. után 15 1.3.2. Fény derül a titkos nukleáris programra 16 II. Mahmúd Ahmadinezsád elnöksége 19 2.1. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatai 21 2.2. Az ENSZ BT határozatainak értékelése 25 III. Orosz iráni kapcsolatok 27 IV. Perzsa kínai partnerség 30 V. Irán és az Európai Unió kapcsolatrendszere 33 VI. Az Egyesült Államok és Irán kapcsolata Obama hivatalba lépése óta 35 VII. Teherán és Tel-Aviv viszonya 39 7.1. Az izraeli nukleáris program 39 VIII. Miért fenyegetés az iráni atomprogram? 41 8.1. Az esetleges katonai intervenció és várható következményei 41 IX. A nukleáris program jelenlegi állása 45 9.1. A nukleáris program valódi céljai 46 X. Utószó 49 Függelék 52 Felhasznált Irodalom 62

2 Bevezetés Az elsı Öböl-háború (1980 1988) valamint Khomeini ajatollah halála (1989) után, Ali Akbar Hásemi Rafszandzsáni elnöksége idején (1989 1997) Irán külpolitikájában hangsúlyeltolódás következett be, a pragmatizmus megjelent az elvont forradalmi célkitőzés mellett. Mohammad Khátami reformista elnök (1997 2005) külpolitikájában még tovább merészkedett és a Nagy Sátánnal való közvetlen kapcsolatfelvételt sem tartotta elképzelhetetlennek. Teheránban látták azt, hogy az ország kapcsolatai a nyugati államokkal és az arab országokkal addig nem javulhatnak, amíg az Egyesült Államokkal való viszonyban nem történik áttörés. Washington és Teherán kapcsolatában azonban nem következhetett be gyökeres változás, mert a külpolitikai döntéshozatalban meghatározó szerepet játszó konzervatív vallási vezetés továbbra is elutasított minden kapcsolatot a Nagy Sátánnal és az azzal való megegyezést a forradalmi ideológia elárulásának tartotta. Fontos megjegyezni, hogy az Egyesült Államok sem tett semmit a kapcsolatok normalizálásának érdekében. Khátami elnök 1998- ban kezdeményezte a civilizációk közötti párbeszédet, azonban az iráni-amerikai viszonyban nem történt változás. 2002-ben egy iráni ellenzéki csoport nyilvánosságra hozta, hogy Irán a nemzetközi közösség tudta nélkül nukleáris létesítményeket épít. A bejelentést követıen Teheránnal sikeresnek nevezhetı tárgyalásokat folytatott a nemzetközi közösség, úgy tőnt, hogy a megállapodás már nincs messze és sikerül meggyızni Teheránt atomprogramjának befagyasztásáról. 2005 júniusában, Mahmúd Ahmadinezsád elnökké választásával azonban új fejezet nyílt az atomprogram életében. Ahmadinezsád felborította az addigi játékszabályokat, 2005 nyarán kijelentette Teherán folytatja békés célú nukleáris programját, hiszen erre a nemzetközi jog alapján lehetısége van. Majd 2005

3 októberében egy teheráni nagygyőlésen tett Izrael-ellenes kijelentésével sokkolta a világot. 1 George W. Bush Iránt Irakkal és Észak-Koreával együtt a gonosz tengelyéhez sorolta a 2002-ben tartott az unió helyzetérıl szóló beszédében, többek között azzal vádolva, hogy nukleáris fegyverek elıállítására törekszik. Az afganisztáni tálib rezsim ellen 2001 októberében, majd a 2003 márciusában Szaddám Huszein Irakja ellen indított háború során, Irán aggodalommal figyelte, hogy az amerikai csapatok körbeveszik az országot. Hiszen Washington úgy indította meg háborúját Irak ellen, hogy erre nem kapott egyértelmő felhatalmazást az ENSZ Biztonsági Tanácsától. Ez az iráni vezetésre nézve fenyegetés volt, annak ellenére is, hogy az Egyesült Államok két Irán-ellenes szomszédot távolított el a hatalomból. Ezt bizonyítja Ali Khámenei nyilatkozata: Irak csak ürügy volt, az igazi célpont maga Irán. 2 Bár az iraki kérdés még nem zárult le, azt már biztosan kijelenthetjük, hogy Bagdadnak nem voltak tömegpusztító fegyverei. Egy 2007 végén nyilvánosságra hozott jelentés megcáfolta a Fehér Ház azon érvelését is, miszerint Teherán célja atomfegyver kifejlesztése. 2009. január 20-án lépett hivatalba az Egyesült Államok 44. elnöke Barack Obama. Az új amerikai elnök azonban csak szóban nyitott Teherán felé (újévi köszöntı, kairói beszéd), a cselekedetekkel adós maradt. Irán ezekre a következıket válaszolta: gyönyörő beszédek nem elegendıek ahhoz, hogy Irán és az Egyesült Államok rendezze kapcsolatait, Teheránban örülnek a hangsúlyeltolódásnak, de várják a tetteket. Washington és a nemzetközi közösség továbbra is megpróbált Teheránnal tárgyalásokat folytatni az atomvita békés rendezésének céljából, azonban ezek nem hoztak eredményt. A teheráni vezetésnek nem érdeke az atomvita rendezése, ezért több okból is megpróbálja húzni az idıt. Az iráni vezetés a külsı fenyegetettség érzésének fenntartásával a 1 IRIB News: Ahmadinejad: Israel must be wiped off the map. web.archive.org/web/20070927213903/http://www.iribnews.ir/full_en.asp?news_id=200247 (2008. október 12.) 2 GAZSI Dénes [2005]: Irak csak ürügy volt az igazi célpont mi vagyunk. http://www.freeweb.hu/kulvilag/2005/04/gazsi.pdf (2010. március 7.)

4 2009-es elnökválasztásig képes volt elterelni a közvélemény figyelmét a belpolitikáról. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség majdnem minden jelentésében kénytelen megjegyezni, hogy Irán nem mőködik együtt teljes mértékben az ügynökséggel. A hiányos adatszolgáltatás célja, hogy Teherán fenntartsa az atomprogram körüli bizonytalanságot, ezzel elrettentve az Iráni Iszlám Köztársaság ellenségeit egy esetleges preventív katonai csapástól. Jóllehet fontos megjegyezni, hogy a bécsi székhelyő szervezet, amely ellenırzi az atomsorompó szerzıdést aláíró államok nukleáris programjait, több évnyi kiterjedt vizsgálat után sem talált semmilyen nyomot, amely arra utalna, hogy Teheránban atomfegyver kifejlesztésén dolgoznának. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a kézirat lezárásáig 3 már öt határozatot hozott, azonban ezekre Irán további fejlesztéssekkel válaszolt. Az ENSZ-ben folyó viták kimenetele nem egyértelmő, mivel a BT két állandó tagja (Oroszország és Kína) közvetlenül is érintett a civil nukleáris program megvalósulásában. Dolgozatom célja, hogy megvizsgálja az Iráni Iszlám Köztársaság nukleáris programját, valamint a nemzetközi közösség reakcióit. A dolgozat elemzi a vita során a kézirat lezárásáig hozott legfontosabb BT határozatokat, kitekintést nyújtva a BT vitákat meghatározó politikai, gazdasági érdekre. A dolgozat terjedelmi okokból nem kíván foglalkozni az iráni belpolitikai helyzettel, habár jelen sorok szerzıje szerint a nukleáris programban a belpolitikai helyzet kiemelt jelentıségő. 3 2010. március 24.

5 I. Elızmények Iránban a nukleáris energiával kapcsolatos kutatások 1956-ban kezdıdtek a nagyvonalú amerikai segítségnek köszönhetıen. 4 A kezdetekkor a nemzetközi közösségnek nem volt oka az aggodalomra, hiszen a programban az Egyesült Államok jelentıs szerepet vállalt, a hatalom pedig Moszaddek 1953-as eltávolítása 5 után, újra Mohammad Reza Pahlavi sah kezében összpontosult, aki az amerikaiak legfıbb szövetségese volt a térségben [Keddie, 1990. 147. o.]. Az elsı lépést az amerikaiak segítségével 1967-ben sikerült megtenni, ekkor készült el az elsı kísérleti atomreaktor a Teheráni Nukleáris Kutató Központban (TNRC), amely a mai nap is mőködik. 6 1974 márciusában a sah ambiciózus nukleáris fejlesztési programot hirdetett meg, amelynek keretében az ezredfordulóig 23 atomerımővet akart megépíttetni, mintegy 30 milliárd dolláros befektetésbıl. A program mellett szóló döntı érv volt az energiatermelés diverzifikációja és az olajexport fenntartásának kívánalma. Az akkori költségvetés bevételének 90%-át adta az olajkivitel, amely szint tarthatatlan lett volna a vezetés által vizionált növekedési ütem mellett. Valamint az 1973-as olajárrobbanás tovább növelte a nukleáris energia versenyképességét [Deák, 2004. 3. o.]. Az atomprogramnak valószínőleg volt egy titkos katonai része is, annak ellenére, hogy az ország 1968-ban aláírta, majd két évvel késıbb ratifikálta az atomsorompó szerzıdést (NPT). Azonban meg kell jegyezni, hogy a sah nem törekedett atomfegyver megszerzésére, ennek több oka is volt: elhamarkodottnak és költségesnek vélte, valamint tudta, hogy a Nyugat nem támogatná a programot. A sah úgy vélte, hogy a nemzetközi helyzet nem engedi meg, hogy Iránnak atombombája legyen, de 10, 15 vagy akár 20 év múlva talán újra elı lehet majd venni a kérdést [Lotfian, 2006. 159.o.]. A nukleáris energia felhasználása a modernitás szinonimájaként értelmezhetı, valamint alapvetı feltétele a regionális hatalom megszerzésének. 4 Irán és az Egyesült Államok 1957-ben nukleáris együttmőködésról szóló egyezményt kötött. 5 Eisenhower szerint Moszaddek eltávolítása nélkülözhetetlen volt, úgy vélték, ha ık nem avatkoznak be, akkor megtették volna helyettük a szovjetek, és így Moszkva könnyen bekebelezhette volna a perzsa államot, ezáltal ellenırzése alatt tarthatta volna olajkészleteit. 6 Teljesítménye 5 MWt.

6 Ennek egyik elengedhetetlen tényezıje az ütıképes és technológiailag fejlett hadsereg, amely nélkül a perzsa állam nem tudja biztosítani regionális súlyát a Perzsa-öböl térségében. A nukleáris program katonai részének kifejlesztésében fontos szerepet játszott az 1974-es indiai nukleáris kísérleti robbantás is. Teherán nem engedhette meg magának azt, hogy alulmaradjon a regionális fegyverkezési versenyben. Irán számára az atomprogramhoz szükséges technológia és a főtıelemek beszerzésére három partner kínálkozott, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország és az Egyesült Államok. Tárgyalásokat folytattak a főtıelemek beszerzésérıl, valamint a kooperációk keretében iráni szakértıket képeztek nyugati egyetemeken. A német és a francia féllel megállapodtak két-két atomerımővi blokk teljes felépítésérıl. Az elsı iráni atomerımővet 1976-ben Búsehrben 7 a Perzsa-öböl partján a német Kraftwerk Union AG kezdte el építeni [N. Rózsa, 2005. 141. o.]. A búsehri atomerımőnek a tervek szerint 1981-re, a franciák által épített ahvazinak pedig 1983-ban kellett volna elkészülnie, de a forradalmat követıen Khomeini ajatollah leállíttatta az építkezést, mely csak az 1980-as évek közepén indult újra. A forradalmi erık elutasították a sah modernizációs törekvéseit, ez is közrejátszott a búsehri projekt leállításában [Loftian, 2006. 160. o.]. 1.1. Az iszlám forradalom szakítás az Egyesült Államokkal A hetvenes évek végén rendkívüli változáson ment keresztül a perzsa állam. Mohammad Reza Pahlavit elüldözték, a legfelsıbb közjogi méltóság Ruhollah Khomeini ajatollah lett, majd 1979. április 1-jén kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot. Az ország az egyik pillanatról a másikra kicsúszott a Nyugat ellenırzése alól. Az 1979-es forradalom legfıbb kiváltó oka a sah korrupt, diktatórikus, a gazdaságot romokba döntı uralkodása volt. A nép szemében a sah nem volt más, mint a kizsákmányoló, kapitalista imperialisták bábja [Ansari, 7 2x1300 MWe teljesítményő, könnyővizes, alacsonyan dúsított urán üzemanyagú erımővi blokkok.

7 2006. 40-42.o]. Khomeini a forradalom szellemi vezetıje már a hatvanas években a következıket hirdette: Az iszlám népek nyomorúsága azon alapul, hogy a külföldiek beavatkoznak belügyeikbe. A külföldiek zsákmányolták ki és zsákmányolják ki most is értékes természeti kincseinket. Az iszlám népek tegnap még az angolok és Angliával szövetséges országok igája alatt nyögtek, ma az amerikaiak, illetve az amerikai hatalmi tömb igája alatt A kolonializmus egészen világosan ezt mondja nekünk: imádkozz, ameddig csak akarsz, mi az olajadat akarjuk! 8 Úgy vélték, hogy a Nyugat a hibás a gazdasági egyenlıtlenség kialakulásért és a szegénységért. A forradalom óta jelenlévı nyugatellenességnek fıleg az Egyesült Államok ellen irányuló ellenszenvnek nem csak gazdasági, politikai, hanem pszichológiai okai is voltak. Ezek a következık: A sah rendszerének fenntartása; az 1953-as demokratikusan megválasztott kormány eltávolítása; az Egyesült Államok következetlen, kettıs mércét alkalmazó Közel-Kelet politikája. 9 A pszichológiai okokat kiváltó tényezı a sah erıltetett modernizációs politikája 10 volt, amely egyet jelentett a nyugati minta lemásolásával. Nem vette figyelembe a tradíciókat, a kulturális és vallási különbséget, a civilizáció fogalmát pedig a Nyugattal tette egyenlıvé. A sah modernizációs programjának jó néhány célkitőzése kimondottan szemben állt az iszlámmal és annak normáival. Irán a bruttó hazai termékének mintegy negyedét fordította katonai kiadásokra. A sah nem ismerte fel, hogy Irán nincs abban a helyzetben, hogy modern hadsereggel rendelkezzen, miközben az ország gazdasági fejlettsége a töredéke a fejlett államokénak [Makai, 1983. 42.o.]. Az iráni autokrata rendszer mindig is széleskörő ellenállásba ütközött és ez a társadalom legkülönbözıbb, egymással más kérdésekben gyakran teljesen ellentétes nézeteket valló rétegeinek összefogásában testesült meg, amelyek ellentéteiket ideiglenesen félretéve együttmőködtek a sah hatalmának megdöntésében [Rostoványi, 1998. 384. o.]. A csalódott társadalom dühödt 8 Makai György [1983]: Khomeini Iránja, Kossuth Kiadó 59-60.o. 9 Izrael feltétel nélküli egyoldalú támogatása; szövetség a baráti autokrata rezsimekkel. 10 A sah 1961-ben hirdette meg a fehér forradalmat, amely a japán Meidizsi-restauráció példája alapján: gyors ütemő iparosítást, a mezıgazdaság korszerősítését, modern infrastruktúrát, nyugati típusú fogyasztói társadalmat, a rendszer támaszát jelentı széles középréteget, és olyan haderıt kívánt kialakítani, amelynek segítségével az ország a térség csendırévé válhat.

8 támadást intézett a sah uralma és rendszere ellen, és így a modernitás, a szabadság, a demokrácia, a civilizáció illetve az ezeket az értékeket megtestesítı Egyesült Államok ellen [Tibi, 2003. 253-257. o.]. Az 1979-es túszválságra 11 nem azért került sor, mert Irán és az Egyesült Államok kapcsolatai annyira megromlottak volna, hanem pont ellenkezıleg. 1979 ıszén a viszonylag mérsékelt miniszterelnök Mehdi Bazargan az algériai kormány közvetítésével találkozóban állapodott meg az amerikai nemzetbiztonsági fıtanácsadóval, Zbigniew Brzezinskivel. A november 1-jén lezajlott találkozóról beszámolt a sajtó, fényképeket is bemutattak, amelyeken a két férfi kezet rázott egymással. Valódi lehetısége a radikálisok szemében veszélye látszott annak, hogy a két ország valamiféle megegyezésre jut egymással. November 4-én a iráni túszejtık azzal a céllal foglalták el a teheráni amerikai nagykövetséget és ejtették túszul a diplomatákat, hogy a további párbeszéd minden reményét megsemmisítsék. E tekintetben sikerrel jártak [Lewis, 2004. 119-120. o.]. Bár ettıl kezdve az amerikai-iráni viszonyt az intenzív győlölet jellemezte (Iránban az Egyesült Államokat a Nagy Sátánnak, az Egyesült Államokban Iránt Törvényen kívülinek nevezték), a közös érdekek a hidegháború kiélezıdésének eredményeként olyan titkos együttmőködés is létrejött, mint az Irán-Contra ügy 12 [Ehteshami, 1991. 39-41. o.]. Ettıl a kivételes esettıl eltekintve párbeszéd illetve együttmőködés nem alakult ki, mivel mindkét oldalon jelentıs tömegő sérelem halmozódott fel. 13 Washington az elszigetelés politikáját választotta és igyekezett minden területen akadályozni a Törvényen kívüli mozgását. A forradalom és a túszdráma után az Egyesült Államok nyomására sem a Kraftwerk Union AG, sem más nyugati vállalat nem vett részt az atomprogram megvalósításában, így az addig kiépített 11 1979. november 4-én fegyveresek elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget, és túszul ejtették a követség 52 munkatársát, mert az Egyesült Államok beengedte az országba Mohammad Reza Pahlavit, hogy ott kezeltesse súlyos betegségét. A túszdráma 444 napig tartott. Houghton, David Patrick [2001]: US Foreign Policy and the Iran hostage crisis Cambridge University Press, Cambridge 50-64. o. 12 Ronald Reagen elnöksége alatt 1985-1986-ban az amerikaiak titokban fegyvereket adtak el az Irakkal háborúban álló Iránnak. 13 Iráni oldalon az 1953-as puccs támogatása, a sah rendszerének fenntartása, az Öböl-háború során Iraknak nyújtott segítség, az 1988-ban lelıtt iráni utasszállító gép tragédiája, illetve az Irán ellen irányuló politika. Az Egyesült Államok részérıl a teheráni nagykövetség dolgozóinak túszul ejtése, a Libanonban végrehajtott robbantásos merényletekben való részvétel.

9 nukleáris ipar kezdetleges maradt. A búsehri erımő két blokkját 50 valamint 80%-os készenlétnél az iraki légierı az elsı Öböl-háború során lebombázta 14 [Lotfian, 2006. 160. o.]. A nyolcvanas években az Egyesült Államok már élesen ellenezte a nukleáris programot. Érvelése arra épült, hogy Iránnak nincs szüksége atomenergiára, hiszen térdig járnak az olajban ; Irán eredeti célja atombomba elıállítása. Irán kijelentette, ugyanolyan joga van az atomenergia békés felhasználására, mint bármelyik másik államnak, amely aláírta az atomsorompó szerzıdést, 15 atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, nem tartalmaz katonai fejlesztéseket. Mivel amerikai nyomásra a nyugati országok nem voltak hajlandóak segíteni a perzsa államnak, így az új helyzetben Irán legfeljebb a feketepiacról, illetve a valamilyen kezdetleges technológiával rendelkezı és azokat eladni hajlandó országoktól remélhetett támogatást. A nyolcvanas évek közepén, az új gazdasági-fejlesztési terv keretében öt erımő építését irányozták elı. Bár több nyugati állammal folytattak tárgyalásokat többek között Németországgal, Svédországgal és Franciaországgal azonban a kilencvenes évek elején a Nukleáris Szállítók Csoportja (NSG) által megszigorított exportellenırzések megakadályozták ezeket az együttmőködési kísérleteket. 1.2. Kilencvenes évek hangsúlyeltolódások Khomeini halála után Rafszandzsáni elnökké választásával (1989) 16 a rekonstrukció korszaka kezdıdött el Iránban. Rafszandzsáni úgy vélte, hogy a gazdaság helyreállításához együtt kell mőködni a Nyugattal beleértve Amerikát, a Nagy Sátánt is [Farndon, 2006. 106. o.]. A hidegháborút követıen a reformisták látták, hogy a nemzetközi helyzet megváltozott, az új környezetben a Khomeini által lefektetett külpolitikai 14 Meg kell jegyezni, hogy Teherán önerıbıl nem tudta volna felépíteni, üzembe helyezni. 15 Az atomsorompó szerzıdés 4. cikke kimondja, hogy a részes államok elidegeníthetetlen jogot kapnak a békés célú nukleáris energia kutatására, elıállítására és felhasználására, továbbá a nukleáris anyagokhoz, berendezésekhez és technológiához való hozzáféréshez. Halmosy [1985]: A második világháború utáni korszak legfontosabb külpolitikai szerzıdései, Gondolat, Budapest 423-425. o. 16 1989. június 3-án Khomeini ajatollah elhunyt. A legfelsıbb vezetı Ali Khámenei ajatollah lett.

10 alapelv már nem állja meg a helyét, Irán izolációs politikája zsákutca. Ezért Teherán nyitott a régióban befolyással bíró államok felé, 17 azonban a Washingtonnal való kooperáció nem valósult meg. [Ansari, 2000. 52-53. o.] Ebben jelentıs szerepe volt az iráni döntéshozatalnak illetve annak felépítésében. A konzervatív mullahok továbbra is az elszigetelıdés politikáját kívánták folytatni, nem vették figyelembe, hogy ez az ország számára nem elınyökkel, hanem súlyos hátrányokkal jár. A keményvonalas papság élén a legfıbb vezetıvel mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza az Iszlám Köztársaság külpolitikájának arculatváltását. 18 Teheránban továbbra is úgy gondolták, hogy: Washington végleges célja a közel-keleti térkép teljes átrajzolása, amely a régió legnagyobb hatalmának megdöntése nélkül elképzelhetetlen, tehát az amerikai támadás bármikor bekövetkezhet. 19 Ezért Teherán Moszkva felé fordult, amellyel gazdasági megállapodásokat kötött. Ezen tárgyalások keretében már az elsı percben felmerült valamilyen szintő nukleáris kooperáció. Ez a szándék az 1992-ben megkötött egyezményben öltött testet, amelyben a felek megállapodtak négy reaktorblokk megépítésérıl és azok főtıanyaggal való ellátásáról. Azonban az egyezmény végrehajtását több tényezı is befolyásolta [Deák, 2004. 3-4. o.]. A döntı ok Oroszország külpolitikai irányvonala volt, amely kizárólag az Egyesült Államokkal való kapcsolatra koncentrált. Moszkva Washingtontól várta, hogy visszaemeli az országot a demokratikus nemzetek nyugati közösségébe és ehhez széleskörő gazdasági és pénzügyi segítséget nyújt. Így az Iránnal való nukleáris együttmőködés megingatta volna az országba vetett bizalmat és ez által jócskán megnehezítette volna a beilleszkedését a teljesen átalakult nemzetközi rendszerbe [Deák, 2003. 31-32.o.]. 17 Oroszország, Kína 18 Hiába szeretett volna a vezetés egy része párbeszédet kezdeményezni, a vezetık konzervatívabb szárnya elutasította a kapcsolatok rendezésére irányuló kezdeményezéseket. A Nagy Sátánnal való kiegyezést a forradalom elárulásának tartották. Ali Khámenei legfıbb vallási vezetınek döntı beleszólása van a külpolitika alakításába. 19 Ablaka Gergely [2005]: A "Nagy Sátán" és a "Törvényen Kívüli" kapcsolata, http://epa.oszk.hu/00000/00039/00006/pdf/ablaka.pdf (2010. március 13.)

11 Washington és Moszkva között kialakult érett stratégiai partneri viszonyt Oroszországban félreértették. A Jelcin-Kozirjev páros olyan illúziókat kergetett, mint például az, hogy a kelet-európai országok velük maradnak, és nem kötelezik el magukat az euroatlanti integráció mellett. Moszkva abban reménykedett, hogy a Nyugat segít majd a gazdasági, politikai reformok végrehajtásában s így megszülethet egy új, erıs és demokratikus Oroszország, amely az Egyesült Államokkal közösen ırködhet a világ békéje felett. De Washingtonnak esze ágában sem volt megosztani frissen megszerzett hatalmát [Brzezinski, 1999. 135-139. o.]. 1993 végétıl azonban jelentısen romlott az orosz-amerikai viszony, ezért Moszkva önerıbıl próbált meg visszakapaszkodni a világpolitikába és visszaszerezni nagyhatalmi státuszát. Így az iráni atomerımő-építés támogatása kifejezetten demonstrálta Moszkva nagyhatalmi mivoltát. 1995 januárjában állapodtak meg a búsehri erımő oroszok által történı befejezésérıl, mivel minden más partner elzárkózott az Iránnal való együttmőködéstıl. Az együttmőködés egy kísérleti reaktor építését, kisebb mennyiségő urán szállítását, iráni szakemberek képzését, egy uránbánya felszerelését, majd ezt követıen egy urándúsító egység üzembe helyezését irányozta elı. Az egyezség végrehajtása esetén Irán nagy lépést tehetett volna meg a teljes főtıanyagkör kiépítésére, 20 ezáltal a nukleáris önellátás felé. Washington az együttmőködés leállítását követelte Moszkvától. Az Egyesült Államok több érvet is felhozott az együttmőködés ellen, de mindenekelıtt azt, hogy Iránnak egy célja van nukleáris programjával, mégpedig az, hogy képes legyen tömegpusztító fegyver elıállítására. Moszkva azzal utasította el a vádakat, hogy Teherán együttmőködik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel, amely a program minden elemét ellenırzi. Továbbá, hogy az Egyesült Államoknak amúgy sincs sem jogi alapja, sem egyéb indoka, hogy kifogást emeljen az orosziráni nukleáris együttmőködéssel kapcsolatban [Deák, 2004. 3-5. o.]. Irán számára egy másik partner is kínálkozott, ez pedig Kína volt. Bár 1992 szeptemberében aláírtak egy jegyzıkönyvet a nukleáris 20 Azaz, hogy az uránt az uránérc kitermelésétıl főtıelemmé való feldolgozásáig képes legyen feldolgozni.

12 együttmőködésrıl, 21 azonban Peking Washington nyomására elıbb elhalasztotta az egyezmény végrehajtását, majd 1997-ben felmondta a jegyzıkönyvet. Az 1990-es évektıl a kutatás súlypontja Iszfahánba tevıdött át, és kínai segítséggel itt épült fel a Miniature Neutron Source Reactor (kis mérető neutronforrás reaktor), amelynek aktív zónájában több kilogramm igaz bombakészítéshez önmagában nem elegendı fegyvertiszta urán található. 22 Peking az együttmőködés keretében több szubkritikus rendszert, kritikus rendszert, illetve reaktort is leszállított az iszfaháni kutatóintézet számára. 23 1.2.1. A kilencvenes évek fegyverprogramjai Ali Khámenei 1988 októberében az Iran Timesnak kijelentette: meg kell erısítenünk védelmünket és ki kell terjesztenünk [támadó] képességeinket. 24 A fejlesztéseket több tényezı befolyásolta, Iránnak számos biztonsági fenyegetéssel kellett szembenéznie, ezért a teheráni vezetés igyekezett a hagyományos fegyverzetek kifejlesztésével fokozni az ország elrettentı képességét, hogy így tartsa vissza ellenségeit egy esetleges katonai akciótól. A legnagyobb fenyegetést Szaddám Huszein Irakja jelentette, alig pár éve ért véget az elsı Öböl-háború amelyben Irak vegyi fegyvereket vetett be Irán ellen, ráadásul Bagdad 1990-ben lerohanta Kuvaitot; továbbá nukleáris fejlesztéseket folytatott. Az Öböl-háború során Bagdad, Scud típusú rakétákkal többször támadta Teheránt és más lakott területeket. Propaganda célok miatt akkor szükséges volt demonstrálni, hogy az iráni fegyveres erık is képesek ilyen eszközzel fenyegetni Irak területét. Az 1991-ben Kuvait felszabadításával a nemzetközi koalíció gyızelmével végzıdött második Öböl-háború szintén mély nyomokat hagyott. Irak részérıl a fenyegetés megszőnt ugyan, de a 21 Peking több technológiát is átadott volna Teheránnak, és két könnyővizes reaktor építését is elıirányozták a tervek szerint Búsehrben. 22 ISIS: Nuclear Iran, http://www.isisnucleariran.org/sites/detail/esfahan/ (2010. március 7.) 23 Global Security: Esfahan Nuclear Technology Center, http://www.globalsecurity.org/wmd/world/iran/esfahan.htm (2010. március 15.) 24 idézi: Ehteshami [1995]: After Khomeini, Routledge, New York, 146-147. o.

13 legveszedelmesebb ellenségnek tekintett Egyesült Államok a Perzsa-öböl térségében támaszpontokat tart fenn. Teherán bekerítve érezte magát. 25 Irán szomszédságában, illetve a régióban több állam is rendelkezik atomfegyverrel: Oroszország, Pakisztán, India, Izrael valamint Törökország, amelynek területén amerikai atomfegyverek vannak. Még a nukleáris programban és a rakétaprogram fejlesztésében jelentıs szerepet játszó Pakisztánt sem tekintik baráti államnak. Ugyancsak számos elem zavarja a kapcsolatokat a másik nagy, és katonailag erıs szomszéddal, Törökországgal. Ankara a NATO tagja, az Egyesült Államok szövetségese és az Európai Uniós tagságra aspirál. Irán ellenségnek tekinti Izraelt, annak ellenére, hogy a két ország között alig van érdekellentét. A két ország már az 1990-es évek elejétıl kölcsönösen fenyegette a másik területét is elérı csapásmérı képességgel. Továbbá Teheránban úgy vélték, hogy a ballisztikus rakéták birtoklása igazolja az ország regionális hatalmi törekvéseit. Ezeknek a tényezıknek a hatására a kilencvenes években tovább folytatódtak Irán tömegpusztító fegyverprogramjai, amelyek közül prioritást a ballisztikus rakéta arzenál megteremtése kapott [Ablaka, 2004. 140-143. o.]. A biológiai és vegyi fegyverek alkalmazását számos egyezmény tiltja, mivel rakétákról, illetve az azokkal folytatott kísérletekrıl nincsen nemzetközi jogi norma, Irán nyíltan folytathatta kísérleteit anélkül, hogy bárki nemzetközi jogi kifogást emelhetett volna ellene. Ráadásul ehhez a programhoz jóval könnyebb volt támogatókat szerezni, mint a biológiai és vegyi programhoz. A ballisztikus rakétaprogram elıtérbe kerülése mindazonáltal nem jelentette azt, hogy Irán felhagyott volna a többi fejlesztéssel és kutatással, azok tovább folytatódtak, igaz lényegesen kisebb ráfordításokkal. A korszerő vadászgépek hadrendbe állítása az izraeli légierıben nagyban hozzájárult az iráni rakétaprogram felgyorsításához. Izrael fenyegetéséhez már a Seháb-3 rakéták is elegendık lennének, 26 Irán azonban fejlettebb rakéták kifejlesztésére is törekszik. A Seháb korszerősített változatai már európai 25 Elég ha csak Szaúd-Arábia gondolunk. Rijád a második Öböl-háború során kifejezetten kérte, hogy az Egyesült Államok hadserege védje meg Szaúd-Arábiát Szaddám Huszeintıl. Az amerikai hadsereg azóta is az országban tartózkodik. Lásd 1.2.1.1. sz. térkép 26 Lásd 1.2.1.2. sz. ábra

14 célpontokat is elérnek. 27 Ami a valós iráni rakéta arzenált és az e mögött meghúzódó ipari hátteret illeti, a rendelkezésre álló adatok egymásnak ellentmondóak. Irán rakétaerıi fejlesztését jóformán csak az izraeli és az amerikai hírszerzı szolgálatok követik nyomon, maguk az irániak mindig csak annyi adatot hoznak nyilvánosságra, amennyit éppen célszerőnek tartanak. 28 1.3. Khátami elnöksége Mohammad Khátami elnöksége alatt (1997 2005) tovább folytatódott az Iráni Iszlám Köztársaság polgári célú nukleáris programja. Khátami is azt hangoztatta, hogy országának nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál, és a kutatásokat, fejlesztéseket a nemzetközi jog betartásával teszik. Az iráni vezetés a korábbiakhoz hasonlóan igyekezett minden olyan kijelentést elkerülni, ami nyíltan a nukleáris fegyver megszerzésére utalt volna. A hivatalos álláspont mindvégig a program békés jellegét hangsúlyozta. Az atomprogramban a Nyugat számára kedvezı változás azért sem következhetett be, mivel kül- és belpolitikában a végsı szót Ali Khámenei legfıbb vallási vezetı mondja ki [Ablaka, 2004. 180-184. o.]. Fontos azonban megjegyezni, hogy Ali Khámenei kibocsátott egy fatvát, 29 amely szerint az Iráni Iszlám Köztársaságban tilos a nukleáris fegyverek gyártása, felhalmozása és használata, majd hozzátette Irán soha nem lesz atomhatalom. 30 27 Iran watch: Iran's Ballistic Missile Program: http://www.iranwatch.org/wmd/wmd-iranmissileessay.htm (2010. február 18.) 28 Az éves katonai parádékon rendszeresen felvonultatják a már hadrendbe állított rakétákat. 29 Vallásjogi döntés. 30 Mathaba News: Iran, holder of peaceful nuclear fuel cycle technology, http://www.mathaba.net/0_index.shtml?x=302258 (2010. március 18.)

15 1.3.1. 2001. szeptember 11. után A 2001 szeptemberében történt Washington és New York elleni terrortámadások után az amerikai külpolitika még fenyegetıbbé vált az Iráni Iszlám Köztársaság számára. George W. Bush 2002-es évértékelı beszédében 31 Iránt a gonosz tengelyéhez sorolta, többek között azzal vádolva, hogy nukleáris fegyverek elıállítására törekszik. 32 Pedig Teherán azon államok közé tartozott, amely elítélte a szeptember 11-i terroristatámadásokat, és együttérzését is kifejezte a gyászoló amerikai néppel [Ablaka, 2005. 7. o.]. Washingtont ez a gesztus nem nyugtatta meg, attól tartottak, hogy amennyiben Irán tömegpusztító fegyverre tesz szert, azt átadja az általa támogatott a Nyugat szemében terrorista csoportoknak. 33 Az afganisztáni rezsim ellen 2001-ben, majd a 2003 márciusában Irak ellen indított háború során, Irán aggodalommal figyelte, hogy az amerikai csapatok körbeveszik az országot. Az Egyesült Államok a terrorizmus felszámolására létrehozott egy koalíciót, amelyhez csatlakozott Hamid Karzai Afganisztánja, és Pervez Musarraf Pakisztánja is. Az iráni vezetés továbbra is azt állította, hogy az Egyesült Államoknak egy célja van csupán, az iráni rezsim megdöntése [Gazsi, 2005. 1-2. o.]. Washington úgy indította meg háborúját Irak ellen, hogy erre nem kapott egyértelmő felhatalmazást az ENSZ Biztonsági Tanácsától. Az iráni vezetésre nézve ez a két háború fenyegetés volt, még annak ellenére is, hogy a katonai beavatkozásoknak volt pozitív hatása is Teheránra nézve, mégpedig az, hogy két Irán-ellenes szomszédot távolított el a hatalomból az Egyesült Államok. Washington Irak elleni háborúja megszabadította Teheránt egy jelentıs biztonságpolitikai fenyegetéstıl, Szaddám Huszeintıl, valamint lehetıséget teremtett arra, hogy a Huszein-rezsim eltőnése után keletkezett hatalmi vákuumot betöltse. Teheránban mégsem aratott sikert az afganisztáni és 31 George W. Bush évértékelı beszéde, 2002. január 29. http://www.whitehouse.gov/news/releases/2002/01/20020129-11.html (2010. január 19.) 32 Támogatja a terrorizmust, akadályozza a közel-keleti békefolyamatot, megsérti az emberi jogokat, stb. 33 A Hamásznak és a Hezbollahnak.

16 az iraki háború, hiszen Washington bizonyította, hogy a lator államok elleni rendszerváltás nem csak retorika. George W. Bush végleg szakított Bill Clinton békülékeny politikájával, és elkötelezte magát a kemény fellépés mellett. Az Egyesült Államok keményvonalas politikája lényegesen gyengítette a reformerek pozícióját Iránban, amely így a konzervatívoknak kedvezett, akik a Nagy Sátánnal való kiegyezés ellen voltak. Az amerikai retorika hatására olyan mértékben romlott a két ország közötti kapcsolat, annyira általánossá lett az Iránnal szembeni bizalmatlanság, hogy még a demokraták is a katonai beavatkozást látták a megoldásnak. Egy demokrata képviselı a következıket nyilatkozta: Én éppannyira szeretném kerülni a katonai erı alkalmazását, mint bárki más, de ha meg kell tennünk, akkor most kell megtennünk. 34 Vagyis egyesek úgy vélték, hogy az iráni rezsimet meg kell dönteni, bármi áron, ez szavatolja az Egyesült Államok biztonságát. Egy 2002-es közvéleménykutatás adatai szerint az iráni lakosság több mint kétharmada támogatná, hogy Teherán rendezze viszonyát Washingtonnal. Iránban a reformerek továbbra is a két ország közötti kapcsolatok rendezése mellett voltak a Khátami-adminisztráció számos olyan gesztus tett, amely jelzés értékő volt: például az 1997-es CNN interjú vagy az a kijelentés, miszerint Teherán megmenti az Afganisztánban bajba került amerikai katonákat, de jelentıs változás a hatalmi struktúra érintetlensége miatt nem következhetett be [N. Rózsa, 2003. 18-19.o.]. 1.3.2. Fény derül a titkos nukleáris programra 2002 augusztusában súlyos bizalomvesztés történt a nemzetközi közösség részérıl. Egy ellenzéki csoport, az Iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa 35 34 Idézi: Farndon, John [2006]: Merre tart Irán, HVG könyvkiadó, Budapest 128. o. 35 Érdemes megjegyezni, hogy ezt a szervezetet az Egyesült Államok terrorista szervezetnek tartja, a sajtótájékoztató helyszíne Washington D.C. volt.

17 nyilvánosságra hozta, hogy Teherán Natanzban 36 urándúsítómővet, 37 Arakban pedig nehézvízgyárat 38 épít, egy olyan program keretében, melynek célja a teljes nukleáris főtıanyagkör kiépítése. Khátami elnök sietett leszögezni, hogy a program kizárólag békés célokat szolgál és meghívta a NAÜ képviselıit, hogy vizsgálják meg a be nem jelentett intézményeket. Irán és a NAÜ között hatályban lévı teljes körő biztosítéki egyezmény értelmében a nukleáris létesítményeket csak 180 nappal üzembe helyezésük elıtt köteles Teherán bejelenteni az ügynökség részére [N. Rózsa, 2006/b. 1. o.]. Tehát a perzsa állam ugyan nem sértette meg a nemzetközi szerzıdésekben vállalt kötelezettségeit, de George W. Bush évértékelı beszédében megfogalmazott vádakra nem volt szerencsés titokban épülı nukleáris létesítményekkel válaszolni. A natanzi helyszíni vizsgálatok során, a NAÜ szakemberei a centrifugákat üzemképtelennek találták, azonban dúsított urán nyomára is akadtak, amelyet Teherán azzal magyarázott, hogy az elıállításra alkalmas szerkezeteket a feketepiacról szerezte be, így a szennyezıdés a korábbi tulajdonostól Pakisztántól származott. A nemzetközi közösség a Khátami-adminisztrációval tárgyalásokat kezdeményezett a program leállításáról, amelyek során részsikereket értek el [Farndon, 2006. 121-122. o.]. Az Európai Unió vezetı államai (Egyesült Királyság, Franciaország, Németország) az Iránnal folytatott megbeszéléseken elsısorban azt szerették volna elérni, hogy Teherán tárja fel teljes nukleáris programját, másrészt szüntesse be az urándúsítást, végül, de nem utolsó sorban írja alá az atomsorompó szerzıdés kiegészítı jegyzıkönyvét, amely lehetıvé teszi a NAÜ ellenırei számára, hogy az országban bárhol, bármikor, bejelentés nélkül ellenırzéseket végezhessenek. Bár Teherán ezt 2004 decemberében aláírta, a 36 A natanzi urándúsító gázcentrifugasort azért kérdıjelezik meg, mert bár a búsehri erımő főtıanyag dúsított urán, ennek szállítására az erımő teljes élettartamára Oroszország garanciát vállalt. 37 Mivel az U235 izotóp a természetben mindössze 0,7 %-ban fordul elı, erımővi felhasználásra is dúsítani kell, általában 3-40%-ra. Fegyverminıségő az az urán, melyben az U235 izotóp arány 90 %-nál magasabb. N. Rózsa Erzsébet [2005]: Evolúció és revolúció az Iráni Iszlám Köztársaság külpolitikájában. 143. o. 38 A nehézvizes reaktorok proliferációs szempontból a könnyővizes típusnál sokkal veszélyesebbek, mivel technikailag sokkal alkalmasabbak a természetben nem található, de fegyvergyártásra alkalmas plutónium elıállítására.

18 medzslisz nem ratifikálta, azonban a Khátami-adminisztráció a nemzetközi közösség megnyugtatásának céljából bejelentette, hogy tartja magát a jegyzıkönyvben foglaltaknak. 39 2004-ben Irán felfüggesztette az iszfaháni Nukleáris Kutatóközpont valamint a natanzi urándúsító építését, amelyeket a tárgyalások késıbbi elakadásakor újraindított 40 [N. Rózsa, 2008. 19-21. o.]. Irán továbbra is azt hangsúlyozta: ugyanolyan joga van az atomenergia békés felhasználására, mint bármelyik másik ENSZ tagállamnak, ráadásul aláírta az atomsorompó szerzıdést és együttmőködik a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel. A nemzetközi közösség retorikája nem változott, az Egyesült Államok és Izrael azon aggodalmainak adott hangot, miszerint Irán célja atombomba kifejlesztése. Teherán szerint a következı tényezık kifejezetten szükségessé teszik az atomenergia felhasználását. Az olajkészletek korlátozottan állnak rendelkezésre, egyes becslések szerint az ország nagyjából negyven évre elég olajtartalékkal rendelkezik, ha elfogynak a készletek, az jelentıs gondot fog okozni a teheráni vezetésnek, mivel a GDP körül-belül 26,5 %-a az olaj- és gázexportból származik. 41 A nukleáris energia jóval olcsóbb és sokkal hatékonyabb energiahordozó, mint a kıolaj. Az atomenergia felhasználása nem szennyezi a környezetet, bár a tárolása még csak ideiglenesen megoldott. A rendkívül pazarló olajfelhasználás következtében Irán az egyik legszennyezettebb ország lett, ezért mindenképpen szüksége van az alternatív energiaforrások növelésére. Irán uránérc lelıhelyekkel is rendelkezik, nem értik, hogy miért ne használhatná ki ezen erıforrásait is, mint ahogyan azt megteheti más szuverén állam. 39 Ez 2006 februárjáig így is volt. 40 Az iszfaháni Nukleáris Kutatóközpontot 2005 augusztusában, a natanzi urándúsítı építését pedig 2006 januárjában. 41 Nemzetközi Valutaalap: Iráni Iszlám Köztársaság 2008 http://www.imf.org/external/pubs/cat/longres.cfm?sk=22281.0 (2008. október 23.)

19 II. Mahmúd Ahmadinezsád elnöksége A 2005 júniusi elnökválasztáson ismét elindult a korábban már kétszer elnökké választott Hásemi Rafszandzsáni, de súlyos vereséget szenvedett Teherán korábbi polgármesterétıl, Mahmúd Ahmadinezsádtól. Ahmadinezsád aki az új jobboldalhoz tartozik 1987-ben mérnöki diplomát szerzett, nem vett részt vallási oktatásban, az iszlám köztársaságban ı az elsı elnök aki nem tagja a síita klérusnak. Az új elnök nyersstílusú, konfliktuskeresı, ultrakonzervatív politikus, és bár nem vallástudós, de élvezte a vallási vezetık támogatását [Csicsmann, 2008. 201. o.]. Sokan azért szavaztak rá, mert úgy látták, hogy az új jelöltben van valami ami Rafszandzsániból hiányzik. A nyitást képviselı reformer tábor, a társadalom nagy része szerint megfertızıdött a nyugati értékek által. A nép szemében a reformerek elitistának tőntek, akik inkább képviselik a Teherán északi részében élı újgazdag réteget, mint az egyszerő vidéki embereket, ezért volt szimpatikus a kizsákmányolt tömegnek a szegény családból származó Ahmadinezsád [Dabasi, 2007. 226-227. o.]. Az új elnök politikája teljesen szembement a Khátami által képviselt nyitás politikájával. 2005 októberében egy teheráni nagygyőlésen Izrael megsemmisítését szorgalmazó beszédével sokkolta a nemzetközi közösséget. 42 Majd 2006 áprilisában kijelentette, hogy Irán belépett a nukleáris technológiával rendelkezı országok klubjába, ugyanis 164 centrifugán 3,5 %-os dúsított uránt állítottak elı. 43 Ezek a kijelentések ráirányították a figyelmet Teheránra és nukleáris programjára. Ahmadinezsád is azt hangoztatja, 44 hogy az atomprogram kizárólag békés célokat szolgál. 45 A nukleáris program békés célú 42 IRIB NEWS: Ahmadinejad: Israel must be wiped off the map, http://web.archive.org/web/20070927213903/http:/www.iribnews.ir/full_en.asp%3fnews_id=200247 (2008. október 12.) 43 BBC NEWS: Iran declares key nuclear advance, http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/4900260.stm (2010. március 3.) 44 Fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár az alkotmány szerint a köztársasági elnöki poszt a második legfontosabb közjogi méltóság, az iráni politikai struktúra és a papság jelentısen korlátozza szerepét. A Legfıbb Vezetı felügyeli a fegyveres erıket, az igazságszolgáltatást és ı hozza meg a legfontosabb döntéseket bel- és külpolitikában egyaránt. A köztársasági elnök feladatát leginkább a nyugati típusú demokráciákban megszokott miniszterelnöki feladatokhoz lehet hasonlítani. 45 BBC NEWS: Excerpts: Ahmadinejad conference