Makroökonómia Bánóczy János Margitay-Becht András
Tartalomjegyzék 1. Bevezetés...3 2. Árupiac...19 3. Pénzpiac...35 4. Az IS-LM modell...51 5. Az AS-AD modell...62 6. Munkanélküliség, infláció...86 7. Nyitott gazdaság...99
Bevezetés - Bevezetés 1. Bevezetés A makroökonómia tárgya. Mikróból a makró felé. Aggregálás: hogyan, miért? Makrogazdasági szereplők, intézmények. Nominális és reálfolyamatok. 1.1. Fejezetek a közgazdaságtan történetéből A makroökonómia kialakulása egy folyamat eredménye, amihez közgazdászok, társadalmi gondolkodók hosszú során át vezetett az út. Ezek közül önkényesen említünk néhány nevet, akiket a legfontosabbnak tekintünk a továbbiak megértése szempontjából. Az ókorban az első államok kialakulása már felvetett olyan kérdéseket, amelyek megválaszo-lására szakemberekre volt szükség: kik az adófizetők és mekkora adóval terhelhetők; mennyi adót kell beszedni az állam zavartalan működtetéséhez, stb. A szükséges és a beszedhető adók közötti különbséget gyakran háborús rablásokból, más népek adófizetésre kötelezéséből szerezték meg. Ez az állapot lényegében eltartott a középkorig, amikoris az abszolutista uralkodók felismerték, hogy a politikai hatalom stabilitásának egyik feltétele az alattvalók gazdasági helyzetének javulása; a beszedhető adók mennyisége alapvetően függ az alattvalók anyagi helyzetétől. Az egyik első, aki makroökonómiai kérdésekkel foglalkozott, Francois Quesnay (1694-1774), XV. Lajos udvari sebésze) volt, akit a fiziokraták közé sorol a tudomány. Művében, a Tableau économique -ben táblázatot állított össze a termékek és jövedelmek áramlásáról a földbirtokosok, a földbérlők és iparűzők között. A fiziokraták természeti folyamatokhoz hasonlónak tekintették a társadalmi folyamatokat. Csak a mezőgazdaságot tartották értékteremtőnek. Munkásságuk a merkantilisták ellen irányult, akik az államkincstárban felhalmozott arany mennyiségét tekintették egy nemzet gazdagságának. Legismertebb képviselőjüknek Jean-Baptist Colbert (1619-1683) mondható, XIV. Lajos pénzügyminisztere mondható, aki többek között egy védővámrendszer kidolgozásával próbálta célját elérni. Ebben az időszakban alkotta meg fő művét ami röviden a Nemzetek gazdagsága (1776) a glasgowi egyetem etika professzora, Adam Smith (1723-1790), a klasszikus közgazdaságtan elindítója, a mai polgári közgazdaságtan atjya. A piacgazdaság működőképességét a láthatatlan kéz -zel magyarázta, ami az alapvetően önző emberek gazdasági cselekedeteit úgy hangolja össze, hogy nép jóléte növekedjen. Smith az államnak éjjeliőr szerepet szánt, akinek biztosítania kell: az ország védelmét külső támadás ellen; az igazságos elosztást, a társadalom tagjainak kizsákmányolás mentességét; olyan intézmények létrehozását és működtetését, amelyek a társadalom többségét szolgálják. Smith a feltörekvő polgárság tudományos képviselőjeként a mikrofolyamatok zavartalanná tételében látta a nemzetek gazdaságának biztosítékát, ezért úgy vélte, az állam annyiban avatkozzon bele ezekbe a folyamatokba, amennyiben ez feladatainak ellátásához szükséges. Ezt ma sok közgazdász az állam gazdasági szerepe csökkentésének elveként értelmezi. A piaci árak alakulását a munkaérték-elmélettel próbálta bizonyítani. Makroökonómia 3
Bevezetés - Fejezetek a közgazdaságtan történetéből Már különbséget tett mikro- és makroökonómia között: A közgazdaságtan úgy tekinthető, mint az államférfi vagy törvényhozó tudományának egyik ága, amelynek két különböző célja van. Először, hogy népének bőséges jövedelmet, vagy megélhetést biztosítson,... és másodszor, hogy az államot, vagy közületet a közszolgáltatások teljesítéséhez elégséges jövedelemmel lássa el. (Smith, I. kötet, 420.o.) Smith elveinek továbbfejlesztője David Ricardo (1772-1823), aki emellett pénzelmélettel, adózással is foglalkozott és felállította a komparatív előnyök elméletét. A klasszikus közgazdaságtan bírálói a vulgáris közgazdaságtannak nevezett irányzat képviselői voltak, akik közül Jean-Baptiste Say (1767-1832) és Robert Malthus (1766-1834) nevét emeljük ki. Say nevét a róla elnevezett törvény fémjelzi (minden kínálat megteremti a maga keresletét), Malthus hírhedt népesedéselméletével lett ismertté (a termelés lineárisan, a lakosság exponenciálisan növekszik, ezért a háborúk, járványok, természeti katasztrófák áldások, mert megakadályozzák a túlszaporodást). Karl Marx (1818-1883) tette teljessé Smith munkaérték-elméletét. Kizsákmányolás elméletével elindította a radikális közgazdaságtant. Célja a fennálló tőkés gazdasági rend megdöntése és a kommunista társadalom létrehozása volt. Marx a magántulajdon teljes felszámolását, a gazdaság részletekbe menő állami irányítását tűzte ki célul. Legnagyobb műve a háromkötetes A tőke címet viseli, amit barátja és eszmetársa Friedrich Engels (1820-1895) rendezett kiadható formába. A polgári közgazdászok számára Marx elvei elfogadhatatlanok voltak és az 1870-es években létrejött az ún. marginális forradalom. Az ármeghatározás alapjává az egyéni hasznosságot tették. Hárman, az osztrák Carl Menger (1840-1921), az angol William St. Jevons (1835-1882) és a svájci Leon M.E. Walras (1834-1910), egymástól függetlenül hozták létre a neoklasszikus közgazdaságtant, ami a mai mikroökonómiai oktatás alapja. A piac mindenhatóságába vetett hitük mellett csak a pénznek jutott makroökonómiai szerep. Walras törvénye alapján, ha egy gazdaság minden piaca egyensúlyban van (és szerintük hosszú távon ez az egyensúly ki is alakul), akkor a nemzetgazdaság is egyensúlyba kerül, így az állam mindennemű gazdasági szerepvállalását elutasították. A klasszikus közgazdaságtantól átvették a mennyiségi pénzelméletet és a Say-dogmát. Alfred Marshall (1842-1924) a mai is használt, a piacok működését reprezentáló ábráival népszerűsítette az akkor még politikai gazdaságtannak nevezett közgazdaságtant. Az átnevezés, a marxi politikai közgazdaságtannal való teljes szakítás, az ő nevéhez fűződik. Elsőként állított fel Cambridge-ben közgazdaságtudományi kart. Az I. világháborút követte az 1929-es világválság. 1936-ban John Maynard Keynes (1883-1946) megjelenteti A foglalkoztatás, a pénz és a kamat általános elmélete című művét, amelyben többek között kihangsúlyozta az állam gazdasági szerepvállalásának szükségességét a gazdasági ciklusok leküzdése érdekében. Ezzel a művével szétválasztotta a közgazdaságtant mikro- és makroökonómiára. A II. világháború befejezésétől az 1970-es évekig a keynesi elvek alapján irányították a vezető kapitalista gazdaságokat és kialakult a jóléti kapitalizmus. A 70-es években felütötte fejét a stagfláció, ami egyidejű stagnálást és inflációt jelent (és a szavak összevonásából keletkezett). A gazdaságok irányítását a 80-as évek elején a keynesiánus gazdaságirányítási elvek ellenpólusaként megerősödött Milton Friedman (1912-2006) nevével fémjelzett monetarista közgazdaságtan vette át, amit neoliberálisnak is neveznek és ez részben visszatérés volt a neoklasszikus alapelvekhez. Az állam újra nemkívánatos lett a gazdaságban, megindult a dereguláció és a reprivatizáció. 1990-ben megbukott a szocializmus, szétesett a Szovjetunió s a világ csak néhány országában maradt kommunista vezetés. Makroökonómia 4
Bevezetés - Fejezetek a közgazdaságtan történetéből A közgazdaságtan különféle irányzatokra esett szét: klasszikus, neoklasszikus, keynesi á nus, institucionalista (intézményi), neoliberális, alternatív, stb. A mainstream közgazdaságtan keynesiánus és monetarista ága sokáig küzdött egymással, míg a XXI. századra létrejött közöttük a Nagy Konszenzus, ami lehetővé tette/teszi a fejlett tőkés országok közel azonos gazdaságirányítását. Ennek tárgyalása meghaladja vizsgálataink körét. A mikro- és makroökonómia újraegyesítésével ma sokan foglalkoznak, egyenlőre sikertelenül. 1.2. A makroökonómia tárgya A mikroökonómiai fogyasztói és termelői viselkedés együttes vizsgálata elvezet az általános egyensúly elmélethez, a Walras-törvényhez. Ez lényegében azt mondja ki, hogyha n piac alkot egy gazdaságot, akkor n-1 piac egyensúlya meghatározza az n-edik piac egyensúlyát. Ez volt egyben a klasszikus, neoklasszikus közgazdaságtan legfontosabb tétele, hiszen eszerint nincs külön mikro- és makroökonómia, csak egyéni viselkedésekből levezetett gazdaság van. És ez a gazdaság külső (állami) beavatkozás nélkül mindig egyensúlyra törekszik, így az állam csak zavaró tényező, amely beavatkozásával megakadályozza a maximális teljesítményt nyújtó gazdasági egyensúly kialakulását. A szétválás mikro- és makroökonómiára 1936-ban az 1929-es gazdasági világválság hatására következett be, amikor J. M. Keynes kiadta a fentebb már említett művét, amelyben alapjaiban támadta a neoklasszikus közgazdaságtant, benne a mennyiségi pénzelméletet és a Say-dogmát. Így a makroökonómia nem egyénekkel, hanem egész rendszerekkel, nemzetgazdaságokkal foglalkozik. Célja megválaszolni azon kérdéseket, amelyek egy ország gazdaságára és társadalmára nagy hatással vannak. Ezek a kérdések pedig a munkanélküliség, az inflációs ráta, a gazdasági növekedés, a külső-belső egyensúly, és az életszínvonal alakulása. Ezen kérdéseken keresztül a makroökonómia olyan témákat is tárgyal, hogy mi az állami vezetés (kormány és jegybank) szerepe, illetve hogyan hatnak egymásra a nemzetgazdaságok. Tekintsük át röviden, hogy a főbb kérdések mire is irányulnak. 1.2.1. Munkanélküliség A munkanélküliség úgy tűnik a kapitalizmus leküzdhetetlen betegsége. A szocializmus megpróbálta felszámolni, de ez a gyárkapun belüli munkanélküliséghez vezetett. Nem bizonyított, de látszat szerint a munkamegosztás és a munkanélküliség édes testvérek. A munkanélküliség alatt azt értjük, hogy a társadalom gazdaságilag aktív népességéből mekkora arány marad munka nélkül. Ez a gazdaság egészét tekintve egy kapacitáskihasználatlanságot jelent, azaz korlátozza az életszínvonalat, a gazdasági növekedést. Ennek következtében a munkanélküliség közgazdaságtanilag káros jelenség. Természetesen minél alacsonyabb a munkanélküliség, annál nagyobb a társadalom tagjainak a biztoságérzete, annál kevesebb ember szorul külső segítségre a megélhetéshez. 1.2.2. Infláció Az infláció a másik nagy, látszólag megoldhatatlan kérdés. A megoldhatatlanság tekintetében itt komolyabbak a kételyek. A múltban, a II. világháború előtt, inflációs és deflációs folyamatok váltották egymást. Csak a II. világháború óta állandósult és 1971, az arany demonetizálása, óta gyorsul. A fő bűnösnek egyesek a jelenlegi pénzügyi rendszert tartják, de mint látni fogjuk a közgazdászok és pénzügyesek pénzügyi ismeretei nem elégségesek a kérdés egyértelmű megválaszolására, mert az elméleti közgazdaságtan reálpénz -zel dolgozik. Makroökonómia 5
Bevezetés - A makroökonómia tárgya Az inflációs ráta azt fogalmazza meg, hogy átlagosan mennyivel drágulnak a dolgok az országban. Az átlagoláshoz szükséges a dolgoknak valami mércéje, azaz a gazdasági teljesítmény mérése. 1.2.3. Gazdasági növekedés A gazdasági növekedés azt mutatja meg, hogy az ország gazdasági teljesítménye hogyan változott az adott időszak alatt. Ahhoz, hogy ezt mérni tudjuk, valahogy mérnünk kell tudni a makrogazdaság teljesítményét is, amivel a következő fejezetben fogunk foglalkozni. Azt azonban már most is leszögezhetjük, hogy ceteris paribus (minden egyéb változatlansága mellett) a gyorsabb növekedést preferáljuk, hiszen ez azt jelenti, hogy az ország lakossága több jövedelem, több termék felett rendelkezhet. 1.2.4. Külső-belső egyensúly Ez két különálló, de egymással szorosan összefüggő téma. A külső egyensúly azt fejezi ki, hogy az országunk és a többi ország kereskedelme mennyire kiegyensúlyozott. Amennyiben a külgazdaság többletet mutat, az azt jelenti, hogy mi több dolgot tudunk nekik eladni, mint amennyit mi vásárolunk tőlük. Hiány esetében a helyzet fordított, ekkor az import igényünk nagyobb, mint amennyit exportálunk. Könnyű belátni, hogy az utóbbi helyzet miért veszélyes: ha többet akarunk behozni, mint amennyit ők vásárolni akarnak tőlünk, akkor az ország egyéb vagyonával kell fizessen a különbözetért. Ez lassan az ország nemzeti vagyonának feléléséhez vezethet. Ellenkező esetben pedig a nemzeti vagyon gyarapodása történik a többet importáló nemzetek kárára. A belső egyensúly a kormányzat helyzetét írja le. Erről még többet hallani a médiából: a kormányzat eladósodása rontja az egész gazdaság megítélését, és ez a hatás minden területre tovagyűrűzik. 1.2.5. Életszínvonal Bár a hagyományos makroökonómia ezzel a tényezővel explicit nem foglalkozik, természetes kéne legyen, hogy ez a végcél. Azonban az, hogy egy országban milyen az életszínvonal, nem csak közgazdasági tényezőkön múlik. A társadalmi intézményrendszer (interperszonális kapcsolatok, burokrácia szintje és hatékonysága, a korrupció stb.) talán még a gazdasági tényezőknél is jelentősebben határozza meg egy ország lakosságának közérzetét. Ezzel együtt most csak a gazdasági oldallal fogunk foglalkozni, hiszen a többi tényező más tudományterületek fennhatósága alá tartozik. 1.3. Modellezés A makrogazdaságok vizsgálata során egy igen összetett, gazdasági-társadalmi rendszert kívánunk vizsgálni. Ezen rendszer bonyolultságának számos forrása van: a szereplők magas száma a szereplők komplikált, akár kaotikus viselkedése a szereplők viselkedése nem állandó a szereplők összetétele sem állandó stb. A bonyolult rendszerek vizsgálatakor elfogadott módszer a modellezés, melynek során a modellkészítő megpróbálja a rendszer releváns paramétereinek a kapcsolatát úgy leírni, hogy az 1. minél pontosabban illeszkedjen a valós rendszer paramétereihez 2. minél egyszerűbb legyen Makroökonómia 6
Bevezetés - Modellezés Könnyen belátható, hogy a modell egyszerűsítése többnyire a magyarázó érték rovására történik és fordítva: a magyarázó értéket legtöbbször nem lehetséges a modell bonyolítása nélkül növelni. A tárgy keretében egy keynesiánus 1 makroökonómiai modell egy olyan változatát mutatjuk be, amely egyrészt viszonylag egyszerű, másrészt a releváns makromutatók kölcsönhatásai már bemutathatók rajta. E mellett a modell zárt is lesz: a teljes gazdaságot fogja leírni, és minden mindennel kapcsolódni fog. 1.4. Nominális és reálfolyamatok Makroökonómiában nem elkerülhető, hogy a nominál és reál folyamatokat, tényezőket külön kezeljük. Az alapvető különbség az, hogy pénzről (nominál), vagy termékről, szolgáltatásról (reál) van-e szó. A nominál és reál fogalmak közti különbségre jó példa a jövedelem. A nominális jövedelem az a pénzösszeg, amit a gazdasági szereplő az adott időszaki tevékenységének ellenszolgáltatásaként kap. A reáljövedelem az a termékmennyiség, amit a szereplő a nomináljövedelméből meg tud vásárolni. Ennek megfelelően, amikor az árváltozásokkal, az inflációval, a pénzmennyiség változásával illetve a bankrendszer működésének eredményével foglalkozunk, akkor a nominálfolyamatokról beszélünk. A kibocsátás változását, a foglalkoztatás, a gazdaság, a külkereskedelem szerkezetének alakulását a reálfolyamatok írják le. Fontos figyelembe venni, hogy a nominál- és reálfolyamatok egymásra jelentős kihatással vannak a modern, komplex gazdaságokban. 1.5. A makrogazdasági szereplők és piacok A makrogazdasági szereplők a modellünk szereplői lesznek: az ő kölcsönhatásaikból alakul ki a gazdasági viselkedés. Ezek a szereplők a háztartás, a vállalat, az állam es a külföld. A gazdaság szereplői a piacokon találkoznak. A piacokon dől el, hogy a megtermelt javak eladhatók-e és milyen áron, illetve, hogy a fogyasztók hozzájutnak-e a kívánt jószághoz. A különféle jövedelmek nagyrészt a piacokon keresztül jut el jogos tulajdonosukhoz. A makrogazdasági körfolyamat leírásához három piac szükséges: termék-, tőke- és munkapiac. 1.5.1. Háztartás Makroökonómiában a háztartás tagjának tekintjük a teljes lakosságot, azaz minden természetes személy a háztartás tagja. A kérdés rögtön felmerül: akkor ki a vállalat és az állam? A háztartás pontosabb meghatározása az, hogy minden természetes szereplő a háztartásnak a tagja, mint magánszemély, mint fogyasztó, mint dolgozó ember. A másik két szereplőt olyan autonóm entitásnak tekintjük, aki a háztartásból alkalmaz embereket a saját céljainak elérésére. Példa: mikor Kiss Piroska fodrászszalont nyit, akkor a szalon létrejöttének pillanatában a vállalati szektor részévé válik, és a szalon foglalkoztatja Kiss Piroskát, mint vállalkozót, hogy menedzselje a működést. Ekkor Kiss Piroska, vállalkozó felveszi a fodrászszalon nevében Kiss Piroskát fodrásznak (esetleg Kiss Piroska, lakástulajdonostól bérbe veszi lakását, illetve Kiss Piroska ollótulajdonostól bérbe veszi az ollót, stb.) A példából jól látszik, hogy minden tulajdon a háztartásé, a vállalat csak bérbe vesz a háztartástól dolgokat (és maga a vállalat is a háztartás tulajdona). Ennek eredményeképp a vállalat teljes bevétele is a háztartásokat fogja illetni. 1 Nevét John Maynard Keynes angol közgazdászról kapta, akinek a gazdaságpolitikáról alkotott gondolatai és elméleti munkássága alakította ki ezt a modellt. Makroökonómia 7
Bevezetés - A makrogazdasági szereplők és piacok 1.5.2. Vállalat A magánszféra másik szereplője az absztrakt vállalat, aki absztrakt termékeket állít elő árszínvonal áron. Ezen absztrakt termékek összesítése nem más, mint a későbbiekben bemutatandó GDP, ami maga egy kompozit (az összes termék értékösszege). Ennek a kompozitnak az ára az árszínvonal, ami maga is egy kompozit. 1.5.3. Állam Az állam, mint szereplő egy egyedi entitás, akinek fogyasztási kereslete van, mint a háztartásnak (ő is vásárol a vállalat termeléséből), viszont monopóliuma van a kényszer gyakorlásából. Ez azt jelenti, hogy ő az egyetlen, aki erőnek erejével eltulajdoníthatja a többi szereplő vagyonát mindenféle ellenszolgáltatás, vagy akár csak beleegyezés nélkül is: adót szed. Az államnak e speciális működése mind a háztartásra, mind a vállalatra nagy hatást gyakorol. 1.5.4. Külföld A külföld egy olyan szereplő, aki egyszerre háztartás is és vállalat is: fogyasztási kereslete van, akárcsak a háztartásnak; azonban kínálata is, akárcsak a vállalatnak. Amikor egy nemzetgazdaság importál, akkor a külföldtől vásárol a vállalati szektor helyett, export esetében pedig a külföldnek ad el a háztartás helyett. Ez a kettős magatartás jelentősen befolyásolja a gazdaság reálfolyamatait. 1.5.5. Termékpiac A termékpiacról szerzik be a háztartások a végső felhasználásra szánt jószágokat, azaz elégítik ki szükségleteiket, amit fogyasztásnak nevezünk. De a termékpiacról szerzik be a vállalatok a fogyasztási cikkek előállításához szükséges gépeket, berendezéseket, stb. Az állam is innen vásárolja a működéséhez szükséges eszközöket, mint papír, toll, számítógép, stb. De a külföld is a termékpiacon keresztül kapcsolódik a hazai gazdasághoz. 1.5.6. Tőkepiac A tőkepiac gyűjti össze a megtakarításokat, ami a beruházások alapja. A szerepe nagyon fontos, mert egy ország fejlődését alapvetően a beruházások határozzák meg. Így megtakarítások nélkül egy ország fejlődésképtelen. (Ha egy állam költségvetése hiánnyal működik, akkor az csökkenti az összmegtakarítást, s ezen keresztül a beruházásokat, illetve, hogy a külföld megtakarítása is felhasználható, de ne feledjük soha ennek ára is van.) 1.5.7. Munkapiac A munkaadók és a foglalkoztatottak találkozásának színtere, ahol kialakul a foglalkoztatottak összjövedelme. Működésével később még részletesen foglalkozni fogunk. 1.6. Makrogazdasági körforgás A makrogazdasági körforgás nem más, mint annak egyszerű modellje, hogy a gazdasági szereplők milyen kapcsolatban vannak egymással. Ennek kibővítése fog a komplex gazdasági modellünkhöz vezetni. A makrogazdasági körforgásmodell lényege, hogy minden gazdasági szereplő kapcsolatban áll valamely másik szereplővel, és kettejük között nominális és reáltranzakciók történnek. 1.6.1. Kétszereplős körforgás Kezdetnek tekintsük csak a háztartást es a vállalati szektort. Ez a gazdaság egyszerű modellje. Ebben az esetben viszonylag egyértelmű a két szereplő kapcsolata: a háztartás vásárol, es ezért pénzt ad, míg a vállalat erőforrásokat vesz bérbe, es ezért faktorjövedelmeket (bért, kamatot, járadékot, profitot) fizet. Makroökonómia 8
Bevezetés - Makrogazdasági körforgás Ebben a nagyon egyszerű modellben jól látható, hogy a jövedelmeknek és a valós dolgoknak ellentétes az áramlása: a belső kör a nominális folyamat, a külső a reál. Háztartás 1. Ábra: A kétszereplős gazdasági körforgás a modellben, és hogyan illeszthető be a beruházás finanszírozása? Természetesen még a kétszereplős modellt is lehet bővíteni, hiszen erős az a feltevés, hogy a háztartás a teljes jövedelmét elkölti. Mindannyian tudjuk, hogy a bevétel egy részét meg is lehet takarítani, és azt később elfogyasztani.. Ráadásul azzal is tisztában vagyunk, hogy egyrészt a vállalatok is megtakarítanak (a profitot), másrészt számos vállalat is fogyasztja más vállalat terméket, például a gyártósorokat is más vállalatoktól vásárolják. Hogy jelenik meg ez A vállalatok tőkejavakat vásárolnak egymástól, ennek fedezete nem más, mint hitelfelvétel (ez a beruházási kereslet). A lakosság megtakarításai pedig olyan jövedelemáramlások, amelyek nem csapódnak le a vállalati keresletben, azaz a tényezőáramlások és a fogyasztási kiadások különbségei. Háztartás fogyasztás értéke Tényező jövedelmek fogyasztás értéke Tényező jövedelmek 2. Ábra: A teljes kétszereplős körforgás fogyasztás fogyasztás tőkejavak Tényező felhasználás Tényező felhasználás A körforgás modelljéből jól látszik, hogy az egyik új tényező, a megtakarítás egy elszivárgás a körforgásból, míg a másik tényező, a beruházás, egy beáramlás. A mi esetünkben a bankrendszer garantálja a rendszer stabilitását: összegyűjti az elszivárgásokat, és beáramlásokká konvertálja őket. A 3. ábrán csak a pénzmozgásokat ábrázoltuk, hogy áttekinthetőbbé tegyük a folyamatokat. Jól látható, hogy a tőkejavak kereslete direkt nem gyakorol hatást a körforgás működésére, így ennek ábrázolásától a későbbiekben eltekintünk. Ne felejtsük el azonban, hogy a beruházás mögött mindig egy ilyen vásárlás húzódik meg. Amennyiben Y jelöli a GDP-t, ami megegyezik a tényező jövedelmek összegével, C jelöli a fogyasztást és S a megtakarítást, felírhatjuk, hogy Y C S hiszen jövedelmünket vagy elfogyasztjuk, vagy megtakarítjuk. Amennyiben I jelöli a beruházást, figyelembe véve, hogy a GDP megegyezik az összes kiadással is: Y C I Vállalat megtakarítás beruházás Vállalat Makroökonómia 9
Bevezetés - Makrogazdasági körforgás Háztartás Tényező jövedelmek fogyasztás értéke tőkejavak 3. Ábra: A kétszereplős körforgás nominális modellje két szereplőt is ábrázolnunk kell. megtakarítás beruházás Vállalat Ebből következően a kétszereplős modellben: S I azaz az elszivárgások megegyeznek a beáramlásokkal, és ahogy azt láttuk, ez a bankrendszer működésének következménye. 2 1.6.2. A többszereplős körforgás Amennyiben a gazdaságunkban létezik kormányzat is, akkor zárt a gazdaság, illetve nyitott a gazdaság, amikor a külfölddel is kapcsolatban van, így ezt a Ahogy azt korábban említettük, a kormányzat működése során a vállalat termékeit fogyasztja, azaz fogyasztási kereslettel lép fel (jele G; governmental expenditure). Ezen fogyasztási igényeit adóztatással (T, taxation) fedezi, azaz a tényezőjövedelmek bizonyos hányadát elveszi a háztartásoktól és a vállalatoktól. E mellett bizonyos transzfereket (TR, transfer) is juttat a C X Árupiac Külföld IM I G Y S K S H Háztartás Tőkepiac S Á S V TR V =SUB Vállalat T V W T H W TR Állam Munkapiac 4. Ábra: A makrogazdasági körforgás és a makropiacok 2 Természetesen elképzelhető ez az egyensúly bankrendszer nélkül is. Ilyenkor a vállalatok a beruházási keresletüket direkt hiteleztetnék meg a háztartással, azaz váltókat ill. kötvényeket bocsátanának ki. A bankrendszert csak a könnyebb érthetőség miatt említettem. Makroökonómia 10
Bevezetés - Makrogazdasági körforgás háztartásoknak (munkanélküli segély, GYES stb.), illetve a vállalatoknak (például szubvenció, azaz terméktámogatás címén), így valamennyivel növeli is a háztartások rendelkezésre álló, illetve a vállalatok jövedelmét. A külföld működése még egyszerűbb ennél: a vállalati keresletbe épül be, és azt csökkenti az import (IM, import) összegével (ez az az árumennyiség, amit a gazdaság szereplői tőle vásárolnak meg a vállalat helyett), illetve növeli az export (X, export) értékével (ez pedig az a termékmennyiség, amit a külföldi szereplők vásárolnak a belföldi vállalattól). Ezek a hatások együttesen a 4. ábrán láthatóak. Az állami újraelosztás következtében a háztartás valójában csak az alábbi jövedelem felett diszponál: háztartás: Y DI =Y T TR, rendelkezésre álló jövedelem A körforgásból az elszivárgások és beáramlások a kétszereplős modellhez képest az alábbi módon módosulnak: Három szereplőre: C+S+T =C+I +G+TR elszivárgás beáramlás 1.7. A makro körforgás és a Nemzeti Számlák Négy szereplőre: C+S+T +I M =C+I +G+TR+X elszivárgás beáramlás A 4. ábrában a szereplők és piacok körbenyírásával be- és kiáramló jövedelmek maradnak. A mérlegelv alapján ezek egyenlegének zérust kell adnia. Így a nemzeti számlák mérlegszámlákat jelentenek. Először ismerkedjünk meg a mérleg fogalmával. A mérleg egy entitás (vállalat, nemzet...) adott pillanatban (általában december 31-én) fennálló vagyoni helyzetét mutatja be. Az aktívák megmutatják, hogy mivel, milyen eszközökkel működik a vállalat. A passzívák megmutatják, hogy honnan, milyen forrásból keletkezett a vállalati vagyon. A mérleg két oldalán a Mérlegfőösszeg kötelességszerűen meg kell egyezzen. Különben hamis a mérleg. A vállalati mérleg, mint példa: Eszközök (Aktívák) Befektetett eszközök Forgóeszközök Követelések Források (Passzívák) Saját tőke Céltartalékok Kötelezettségek - rövid lejáratú - hosszú lejáratú Mérleg főösszeg (A) Mérleg főősszeg (P) A vállalati mérlegekben szereplő adatok stock, azaz készlet jellegű mennyiségek 1.7.1. Nemzeti számlák A nemzeti számlákban szereplő mennyiségek flow jellegűek, azaz az adott időszakra vonatkozó jövedelemáramlást, jövedelemváltozást mutatnak. Az egyes szereplőket és piacokat körbevágva, a be- és kiáramló jövedelmeknek meg kell egyezniük a mérlegelv alapján. Minden szereplő és piac meghatároz egy-egy mérleget. Ezekben aktíváknak tekintjük a kiadásokat (kiáramló tételek) és passzíváknak a bevételeket (beáramló tételek). Például Makroökonómia 11
Bevezetés - A makro körforgás és a Nemzeti Számlák Árupiac Aktívák változása Összes jövedelem (Y) Import (IM) Mérleg főösszeg (A) Passzívák változása Fogyasztás (C) Beruházás (I) Kormányzati kiadások (G) Export (X) Mérleg főősszeg (P) Mérlegegyenletben: Y+IM = C+I+G+X A többi mérlegegyenlet: Tőkepiac: Vállalat: Háztartás: Állam: Külföld: I = S H +S V +S Á +S K W+T V +S V = Y+TR V C+T H +S H = W+TR H G+TR H +TR V +S Á = T H +T V S K +X = IM A munkapiac egy egyszerű egyenlőséget ad: W=W, nem foglalkozunk vele. A hat egyenletből látható, hogy minden elem kétszer szerepel, egyszer a bal, majd a jobboldalon, ezért a rendszer lineárisan összefüggő. Bármelyik öt egyenlet viszont lineárisan független, így segítségükkel öt ismeretlen határozható meg. Példa: Legyen C=700, G=50, I=350, W=800, TH=50, IM=300, SV=50, SÁ=-20, SK=100, TRV=0. Határozzuk meg Y, X, TV, TRH és SH értékeit! Megoldás: A külföld mérlegéből: X = IM-S K = 300-100 = 200; A termékpiac mérlegéből: Y = C+I+G+(X-IM) = 700+350+50+(200-100)=1000 A vállalat mérlegéből: TV = Y+TR V-W-S V = 1000+0-800-50 = 150 A tőkepiac mérlegéből: SH = I-S V-S Á-S K = 350-50-(-20)-100 = 220 A munkapiac mérlegéből: TRH = C+T H+S H-W = 700+50+220-800 = 170 Az állam mérlegét így ellenőrzésre használhatjuk fel: 150+50 = 50-20+170, tehát 200=200. 1.8. A gazdasági teljesítmény mérése A modellezéshez szükségünk van változókra, változók kapcsolataira és a változók értékeire. A változók értékeit legkönnyebben a valós megfelelőik mérésével tudjuk meghatározni. Ahhoz azonban, hogy bármit is mérni tudjuk, szükségünk van valamiféle mértékegységre, ami leírja a kérdéses mennyiséget. Hogyan mérhető a termelés? A termelés mérése esetében a legfontosabb kérdés az aggregáció: hogy lehetséges összeadni a nemzetgazdaságban előállított különféle jószágokat. Aggregálás: részek összegzése az egészért. Közgazdaságtan esetében a mikroökonómiai adatok valamilyen formában való összegzése a makroeredmény érdekében. Fizikai példa: egy ország energiafelhasználásának meghatározása, Felhasznált energiafélék: szén (kg), olaj (l), fa (kg), gáz Nm3), stb. Közvetlenül nem összegezhető mennyiségek. Van egy közös tulajdonság: a fűtőérték. Eredmény: az összes keletkezett hőenergia. Makroökonómia 12
Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése Közgazdaságtan esetében az aggregálás a mikroőkonómiai adatok valamilyen formában való összegzése egy makroeredmény érdekében. A gazdaságban egy olyan tulajdonság van, ami lehetővé teszi az aggregálást: ez az érték., amit pénzben mérünk (bár, azonnal látni fogjuk, mint az aggregálás mértékegysége, meglehetősen bizonytalan), mert minden termelt dolognak ara van, ez határozza meg annak a dolognak az értékét. Ezért csak ezt tudjuk felhasználni az aggregáció során. 1.8.1. Indexek Tegyük fel, hogy adott áruk mennyiségének időbeni változását akarjuk megvizsgálni. Például termelünk búzát (kg), tejet (l) és vásznat (m 2 ), amelyek termelt mennyisége q 1, q 2 es q 3, es ezeknek együttes mennyiségi változását akarjuk leírni. Közvetlenül az eltérő mértékegységeik miatt nem összeadhatók. Ha q jelöli a megtermelt mennyiséget, p pedig az árat, akkor egy adott időszakban az összes előállított érték: 3 V = i=1 Amennyiben a gazdaságunk csak ezt a 3 termeket állítja elő, akkor ez a nominális kibocsátás értéke. Hogyan tudjuk megvizsgálni ennek a változását? Az egyszerű válasz az lenne, hogy kiszámoljuk ennek az értékét különböző időszakokra, es a két mérőszám aránya, vagy eltérése adja meg a kibocsátás változását: nominális növekedés: I v = V p T T T i q i V = i=1 B N p B B i q i N i=1 amit értékindexnek nevezünk és az új időszak értékösszegét elosztom a régi időszak értékösszegével és ahol B a bázis, amihez viszonyítok és T a terv, vagy tény (a céltól függően), amit viszonyítok. Mi ezzel a baj? Mint az a formulából is jól látszik, az időszakok kőzött nem csak a mennyiség, hanem az ár is változhat/változik, es a hányados így az árváltozás hatását is tartalmazza. Ennek kiszűrése érdekében használhatjuk az indexszámítást, amelynek során az új időszak termelését is a régi időszak áraival vesszük figyelembe, a régi időszak áraival súlyozzuk: N p i q i reálnövekedés: I q = V p B T BT i q i V = i=1 B N, aminek volumenindexa neve és így az p B B i q i i=1 N 011árváltozás: I p = V p T T T i q i V = i=1 BT N, amit árindexnek nevezünk. p B T i q i i=1 Vegyük észre, hogy egyrészt I v =I p I q, másrészt a súlyozás megfordítható: Makroökonómia 13
Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése reálnövekedés: I q = V p T T T i q i V TB= i=1 N p T B i q i N i=1 és ezzel az árváltozás: I p = V p T B TB i q i V = i=1 B N p B B i q i és I v =I p I q szintén. A kétfajta meghatározás bár egyenértékű eredménye eltérő, azaz a pénz az értékének változása miatt nem ad egyértelmű választ a változásra. Az I p -t és az I p* -t is használják a közgazdászok. Az I p neve GDP-deflátor, az I p * neve CPI (Consumer Price Index), magyarul fogyasztói árindex. A két index nemcsak számításában tér el egymástól, hanem fogalmilag is. A GDP-deflátor az adott ország területén termelt áruk és szolgáltatások árát és mennyiségét használja (a GDP fogalmának megfelelően), míg a CPI a fogyasztott áruk és szolgáltatások árát és mennyiségét használja, beleértve az import javakét is. Példa: amely kicsit extrém a könnyebb érthetőségért. Egy ország a következő jószágokat termeli a megadott árakon (eft-ban): 2011 (bázis) 2013 (terv) termék ár menny. ár menny. hús (t) 1000 12500 1080 13000 tej (m3) 250 1200 275 1320 autó exportra (db) 2500 250 2600 265 kávé import (t) 600 180 630 195 GDP deflátor számítása: 2011 (bázis) 2013 (terv) termék ár menny ár menny pbqb ptqt pbqt.. hús (t) 1000 12500 1080 13000 12500000 14040000 13000000 tej (m3) 250 1200 275 1320 300000 363000 330000 autó exportra (db) 2500 250 2600 265 625000 689000 662500 összesen 13425000 15092000 13992500 15092000 15092000 13992500 I v 1,1242, I p 1, 0786, I q 1, 0423, ami a hétköznapi szóhasználatban azt 13425000 13992500 13425000 jelenti, hogy a gazdaság reálteljesítménye (reál GDP-je) 4,23%-kal nőtt. CPI számítása: 2011 (bázis) 2013 (terv) termék ár menny. ár menny. pbqb ptqt ptqb hús (t) 1000 12500 1080 13000 12500000 14040000 13500000 tej (m3) 250 1200 275 1320 300000 363000 330000 kávé import (t) 600 180 630 195 108000 122850 113400 összesen 12908000 14525850 13943400 14525850 13943400 I v 1,1253, I * 14525850 p 1, 0802, I q * 1, 0418, ami a hétköznapi szóhasználatban 12908000 12908000 13943400 azt jelenti, hogy a fogyasztói árindex 8,02%-kal nőtt. GDP n nom B T A fentiek alapján a nominális és reál GDP közötti összefüggés: GDP reál pi qi, tehát 2011-es GDP defl i 1 árakon számítva, a reál GDP = 13992500, ami 567500 eft bázisáron számított várható növekedést jelent. N i=1 Makroökonómia 14
Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése Megjegyzés: az egyik és a másik módon számított érték között csak néhány tízezred az eltérés, ami nem látszik túl soknak. Azonban, ha Magyarország GDP-je 25000 milliárd forint, akkor például az Iq-k közötti 0,0005 eltérés 12,5 milliárd forintot jelent, ami nem elhanyagolható, főleg, ha belegondolunk, hány ember éves megélhetése lenne biztosítható belőle. 1.8.2. Az SNA mutatószámok Most, hogy már tisztában vagyunk vele, milyen módszerekkel mérhető a termelés, át kell tekinteni azt is, hogy mi az a termelés amit mérünk. A Nemzeti Számlák Rendszere (System of National Accounts, SNA, ENSZ-szabvány) tartalmazza a releváns mutatószámokat e tekintetben. A fent említett példa során a teljes kibocsátást használtuk: A teljes kibocsátás (Gross Output, GO) az ország minden termelőegysége kibocsátásának az értékösszege. A probléma a GO mutató használatával az, hogy halmozódást tartalmaz. Ezt a farmer-molnár-pék példával lehet illusztrálni: egy gazdaságban van egy farmer, aki 100 Ft értékű gabonát állít elő. Ezt felvásárolja a molnár, aki ebből 150 Ft értékű lisztet készít, amit elad a péknek, aki ebből 300 Ft értékű kenyeret süt. Ebben az esetben a gazdaság teljes kibocsátása: GO=100 150 300=550 Ekkor azonban nem vesszük figyelembe azt, hogy a farmer termelése a molnár termelésének a bemenete, a molnárét pedig a pék használja fel. Amennyiben minket az érdekel, hogy mennyi értéket állítottak elő a nemzetgazdaságban, akkor le kell vonjuk a folyó termelőfelhasználást a teljes kibocsátásból, és egy új mutatószámot kapunk, ami a GDP. farmer termelése GDP= 100 molnár term. hozzáadott értéke pék termelésének hozzáadott értéke 150 100 300 150 =300 Ebben az egyszerű példában jól megfigyelhető, hogy a GDP számításának mi a másik módja: csak a végső felhasználásra szánt termékek értékét adjuk össze (azaz azon termékekét, amelyek egy termelési folyamat bemenetei, amelyek nyersanyagot állítanak elő, nem adjuk hozzá a GDP értékéhez). Ebből adódik a GDP definíciója: A bruttó hazai termék (Gross Domestic Product, GDP) az ország területén az adott évben előállított, végső felhasználásra szánt termékek és szolgáltatások összértéke. A GDPt háromféleképpen számíthatjuk. A definíció által kifejezett érték azt mutatja meg, hogy mennyi terméket lehet az országban elfogyasztani az adott évben (hiszen ennyi készült végső felhasználásra). A másik számítási mód (GO-halmozódás) viszont azt az összefüggést írja le, hogy az országban mennyi elsődleges jövedelem keletkezett (a farmer példában: a farmer 100 Ft-os, a molnár 50 Ft-os és a pék 150 Ft-os jövedelemre tett szert). A harmadik számítási mód pedig a különböző szereplők fogyasztásainak az összege. Elsődleges jövedelem mindaz, amit a termelési tényezők tulajdonosai kapnak. Másodlagos vagy újraelosztott jövedelem, amikor az állam adószedéssel jövedelmet von el és újra elosztja (kormányzati kiadások, transzferek) a gazdaság szereplői között, megváltoztatva az eredeti elosztást. A bruttó hazai termék megmutatta, hogy mennyi új értéket állított elő a gazdaság, azonban nem vette figyelembe azt, hogy eközben mennyi vagyont vesztett el. Termelési folyamat közben ugyanis a gépek, berendezések elhasználódnak, ezeket pótolni kell. Ezen elhasználódást nevezzük Makroökonómia 15
Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése amortizációnak, és ha nem az érdekel, hogy mennyi új értéket állított elő a gazdaság, hanem az, hogy mennyivel növekedett a gazdaság értéke, akkor az amortizációt le kell vonjuk a GDP-ből: A nettó hazai termék (Net Domestic Product, NDP) az ország területén keletkezett nettó jövedelmek összessége, azaz a GDP-amortizáció. A gazdaság ilyen termelési módon való figyelembevétele azonban még mindig nem teljes. A definíciókban kulcsfontosságú volt, hogy a termelés az adott ország területén történt. Amennyiben figyelembe akarjuk venni a multinacionális vállalatok tevékenységét, ezt az értéket korrigálni kell egyrészt a belföldi gazdasági szereplők külföldi jövedelemszerzéseivel, másrészt pedig a külföldi gazdasági szereplők belföldi jövedelemszerzéseivel (azaz az ú.n. elsődleges jövedelemtranszferrel korrigálni kell a hazai mutatókat). Ennek eredménye lesz a GNI és NNI mutatópáros: A bruttó nemzeti jövedelem (Gross National Income, GNI) megmutatja az ország lakosai által realizált éves bruttó jövedelmet. A nettó nemzeti jövedelem (Net National Income, NNI) megmutatja az ország lakosai által realizált éves nettó jövedelmet; NNI=GNI-amortizáció. Az amortizáció még egy problémát takar: meg kell különböztetnünk a bruttó és nettó beruházást: I br =I ne +Am. Továbbá a beruházás valójában felhalmozást jelent. A felhalmozásnak három eleme van: a bruttó és nettó beruházás, valamint a készletváltozás. Amikor tervezünk, általában elhanyagoljuk a készletváltozást. Azonban, ha a tervezett és a ténylegesen megvalósuló jövedelmek eltérnek egymástól, akkor nem szándékolt készletváltozás keletkezik. Így, ha az emberek kevesebbet vásárolnak, mint amennyit terveztünk, akkor nem szándékolt készletnövekedés lesz, és ha többet, akkor nem szándékolt készletcsökkenés. A GDP és GNI kapcsolatát jól jellemezheti például a BMW esete. A BMW termelése a németországi GDP-t növeli, hiszen Németországban tevékenykedik. Mivel azonban a részvényeit amerikai nyugdíjalapok birtokolják, tőkejövedelme az amerikai GNI-t növeli. Hasonlóképpen a volt Matáv T-Com a magyar GDP-t duzzasztja monopolprofitjával, de a keletkezett profit a német GNI-t növeli. Az utolsó korrekció, amit figyelembe kell venni, az ú.n. másodlagos jövedelemtranszfer, amely alatt országok közötti, vissza nem térítendő jövedelemáramlásokat értünk. Így kapjuk meg a GNDI és NNDI mutatókat: A bruttó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (Gross National Disposable Income, GNDI) az ország állampolgárai által az adott évben felhasználható bruttó jövedelem. A nettó nemzeti rendelkezésre álló jövedelem (Net National Disposable Income, NNDI) az ország állampolgárai által az adott évben felhasználható nettó jövedelem. Ide illő példa Albánia, ahol a GNDI a GNI több mint 130%-a, mert a külföldön dolgozó albánok az albán GDP egyharmadát meghaladó összeget küldenek haza minden évben. A különböző mutatók országok közti összehasonlításra alkalmatlanok, több szempontból is. A legnyilvánvalóbb az eltérő országméret: ahol többen vannak, ott többet is termelnek teljesen megegyező feltételek mellett is. Ezért szokás minden SNA mutatónak az egy főre jutó értékét is számolni. Makroökonómia 16
+-elsődleges jövedelemtranszfer Bevezetés - A gazdasági teljesítmény mérése Példa: Ha egy országban a teljes kibocsátás 5000, a folyó termelőfelhasználás 3000, az amortizáció 500, mennyi a NDP? Ha ezen ország vállalatai a szomszédos országokban 1500 jövedelemre tesznek szert, miközben a szomszédos ország vállalatai ezen országban 600 jövedelmet keresnek, akkor mennyi lesz a GNI? Külföldről 200 transzfert kapva, oda 700 transzfert juttatva mennyi az NNDI? GDP = GO - folyó termelő felhasználás: 5000-3000=2000 NDP = GDP - amortizáció: 2000-500=1500 GNI = GDP +- elsődleges jövedelemtranszfer: 2000+1500-600=2900 NNI = GNI amortizáció=ndp +- elsődleges jövedelemtranszfer: 2900-500=1500+ 1500-600=2400 NNDI = NNI +- másodlagos jövedelemtranszfer: 2400+200-700=1900 1.9. A költségvetési deficit finanszírozása A körforgást bemutató modell alkalmas arra, hogy megvizsgáljuk az állami költségvetés és a gazdaság kapcsolatát. Az állam mérlegegyenlegéből a megtakarítása: S Á =(T H +T V ) (G+TR H +TR V )=T (G+TR) Az államháztartás mérlege, az SÁ értéke lehet 0, ekkor egyensúlyi költségvetésről beszélünk. Elvileg ez az ideális állapot, mert ekkor az állam csak annyira avatkozik be a gazdaságba, amennyi fenntartásához, fejlesztési elképzelései megvalósításához szükséges. Ha pozitív az egyenleg, akkor szufficites a mérleg és feleslegesen von el adó vagy egyéb formában jövedelmet a gazdaság szereplőitől, csökkentve anyagi mozgásterüket. Ha negatív az egyenleg, tehát deficites a mérleg, akkor valahonnan fedeznie kell a hiányt. Ma ez a jellemző a gazdaságokra, ezért vizsgáljuk meg a deficit finanszírozásának lehetőségeit először zárt, háromszereplős gazdaságra. A fentiekben, a 4. ábra alatt már felírt elszivárgás, beáramlás egyenletet átalakítva kapjuk, hogy magánszektor nettó megtakarítása államháztartás hiánya I (S H +S V ) =T (G+TR) =S Á Ha T<(G+TR), akkor I<S is igaz kell legyen a mérlegelv miatt, tehát az állam a túlköltekezését csak a magánszféra megtakarításaiból tudja finanszírozni, ami viszont csökkenti a beruházásokat. Négyszereplős gazdaságra: NX I (S H +S V + S ) K =T (G+TR) =S Á magánszektor nettó megtakarítása ahol -SK = X IM = NX államháztartás hiánya GO 5. Ábra: Az SNA rendszer -folyó termelő felhasználás GDP -amortizáció NDP GNI -amortizáció NNI +-másodlagos jövedelemtranszfer +-elsődleges jövedelemtranszfer +-másodlagos jövedelemtranszfer GNDI -amortizáció NNDI Azaz a magánszektor nettó megtakarítása es a nettó export együtt kell, hogy fedezze az államháztartás hiányát. Makroökonómia 17
Bevezetés - A költségvetési deficit finanszírozása Például ha a magánszektor nettó megtakarítása 0 (jelenleg technikailag ez jellemzi a magyar lakosságot), és az államháztartás hiánya a GDP 8%-a, akkor a nettó export 8%-os kell legyen, hogy a gazdasági egyensúly fenntartható maradjon. Ez természetesen azt is jelenti, hogy ikerdeficit esetében a lakosságnak kell megfinanszírozni a saját, és az állam túlköltését is. Ikerdeficit: az államháztartás és a külkereskedelmi mérleg egyszerre deficites. A jelenlegi Magyarországi helyzetet magas ikerdeficit és csekély magánmegtakarítás jellemzi. Makroökonómia 18
Árupiac - Árupiac 2. Árupiac 2.1. A makrogazdaság modellezése Az alapfogalmak megismerése után egy makromodellt fogunk felépíteni. Elindulva a legegyszerűbb kétszektoros modellből végül eljutunk a négyszektoros modellhez, a nyitott gazdaság modelljéhez. A gazdaság számos módon modellezhető. Mi ezek közül a keynesiánus modellt mutatjuk be először, amely rövid távú események leírására alkalmas (IS-LM modell), majd a hosszú távú viselkedés monetarista típusú modelljének bevezetése után (AS-AD modell) eljutunk a négyszereplős Mundell-Fleming modellig (IS-LM-BP), miközben megismerjük a gazdaság működését a lehető legegyszerűbb módon. A keynesiánus matematikai modellt John Hicks állította fel (amiért Nobel-díjjal jutalmazták). Keynes a már említett, 1936-ban kiadott művében nem használt matematikát, annak ellenére, hogy matematikus is volt. Ennek oka, hogy számára az egyik legfontosabb tényező, a várakozások hatását akkor még nem tudták matematikailag megfogalmazni. Hicks elegánsan elhanyagolta modelljében ezt a hatást. 1936-ig tehát nem vált szét a mikro- és makroökonómia. A makrogazdaságot a neoklasszikus közgazdászok egyszerűen a piacok összességének tekintették. Számukra a piacok önmaguktól megtisztultak a túlkereslettől és túlkínálattól. Ezt a Say-törvény (ami inkább dogma, mint törvény) biztosította, amely kimondja, hogy minden kínálat megteremti a maga keresletét, tehát nincs elköltetlen pénz a gazdaságban. Ez a kínálatorientált közgazdaságtan. Még a munkapiacra is igaznak tartották ezt. Így csak az önkéntes munkanélküliség létét ismerték el. A pénzpiacra a mennyiségi pénzegyenletet alkalmazták, amely csak tranzakciós pénzkeresletet ismer. Keynes főbb újításai az addig uralkodó neoklasszikus modellhez képest a következők: a gazdaság kereslethiányos, ezért az állam még költségvetési hiány árán is többletkeresletet teremthet, ezzel száműzte a Say-dogmát; a kereslethiány következtében a munkát keresők nem biztos, hogy találnak munkát, így bevezette a kényszerű munkanélküliség fogalmát; bevezette a likviditás preferencia fogalmát, azaz a pénzkeresletet az emberek likvid pénz iránti igénye is befolyásolja, ezzel túllépett a mennyiségi pénzegyenlet korlátain; az elméletében hangsúlyozta a rövid időtáv szerepét, aminek a következménye, hogy az árszínvonalat állandónak tekintette; továbbá bevezette a várakozások fogalmát, amivel dinamizálta a statikus leírásmódot, azonban ennek a fogalomnak a korrekt matematikai leírása mind a mai napig nem sikerült. Modellünk építése során szinte folyamatosan kihasználjuk azt a matematikai tételt, hogy bármely görbe adott szakasza közelíthető lineáris függvénnyel. Ezért modelljeink csak a paraméter értékek viszonylag szűk tartományában értelmezhetők. Modellünk egy ún. egytermékes modell, azaz mindenre, fogyasztásra, beruházásra, az állam igényeinek kielégítésére, infrastruktúrára, stb. ugyanaz a termék felhasználható. 2.1.1. Makroökonómiai piacok Egy komplex rendszer modellezése során praktikus, ha a modellünket hierarchikusan építjük fel, és a nagy modell több kisebb, önállóan is értelmezhető modellből áll össze. A makroökonómiai Makroökonómia 19
Árupiac - A makrogazdaság modellezése modellek készítése során is ezt az elvet követjük; a teljes makromodellt szétbontjuk három almodellre: az árupiac, a pénzpiac és a munkapiac modelljére. Az árupiac azt mutatja meg, hogy a gazdaságban előállított termékekre és szolgáltatásokra mekkora kereslet mutatkozik, azaz mennyit lehet értékesíteni. A pénzpiac a pénzmennyiség alakulását mutatja meg a pénzpiaci instrumentumok figyelembevételével. A munkapiac a foglalkoztatás, és ezen keresztül a termelés kérdéseivel foglalkozik. Jelen fejezet az árupiaci összefüggéseket tárgyalja, a pénz- és munkapiacot később elemezzük. Már előre fontos felhívni a figyelmet arra, hogy bár e rész-modellek önmagukban is értelmezhetők, megértésük mellett kulcsfontosságú az együttműködésük ismerete is. Erre a későbbiekben külön figyelmet fogunk fordítani. 2.2. Az árupiac szerepe A keynesiánus makromodellben az árupiac minden gazdasági tevékenység kezdőpontja, mivel a modell azzal a feltételezéssel él, hogy a gazdaságot a kereslet határozza meg. Ennek lényege, hogy a termelési oldalról azt feltételezi, hogy ott szabad kapacitás található, azaz a termelés problémamenetesen növelhető. Ebben az esetben a termelés szintjét az határozza meg, hogy mennyit lehet értékesíteni a piacon. Példa: amennyiben a világpiacon összesen harminc darab műsoros hangkazettát lehet eladni, hiába lenne kapacitás jóval több előállítására, a hangkazetták piacát a kereslet határozza meg. Ezt kivetítve egy egész országra: amennyiben csak X milliárd dollár értékű terméket akarnak vásárolni az ország lakosai, semmi értelme X+1 milliárd dollár értéket előállítani, hiszen az nem lesz eladható. Ezen prekoncepcióból kiindulva az árupiac szerepe kulcsfontosságú a gazdaságunkban: itt alakul ki az, hogy mekkora termékmennyiség értékesíthető. 2.3. A kétszektoros árupiac Visszagondolva a makrogazdasagi körforgás modellünkre, emlékezhetünk arra, hogy milyen szereplői vannak a makromodellünknek: háztartás, vállalat, állam es külföld. Az első fejezetek során vizsgálódásainkat zárt gazdaságokon végezzük, azaz a külföldet elhanyagoljuk, minden gazdasági kapcsolat csak belföldi szereplők közt fog lezajlani. Később ezt a szűkítést feloldjuk, addig azonban csak három szektorral kell foglalkozzunk. Az inkrementális modellépítésnek megfelelően először felépítjük a kétszektoros árupiac modelljét, amely csak a háztartást és a vállalatot tartalmazza, majd ezt bővítjük ki a kormányzati szektorral. A kétszektoros modellben természetszerűleg csak a két jelen levő szereplő akarhat termékeket illetve szolgáltatásokat vásárolni, igy a teljes árupiaci kereslet értéke meg fog egyezni a háztartás es a vállalat áru- illetve tényezőpiaci keresletével. Amint azt már a körforgás modelljében is láttuk, a háztartás árupiaci kereslete a fogyasztás, míg a vállalaté a beruházás. A fokozatosan felépülő modellünknek van egy szigorú kötöttsége. Minden benne szereplő jövedelem reálértéken szerepel, még a pénz is. Így valójában egy barter gazdaságot fogunk leírni, amelyben árut cserélnek árura, tehát a nominális pénznek a cserék lebonyolításában nincs szerepe. Ezt nevezik klasszikus dichotómiának, ami a reál- és nominális változók elméleti szétválasztását jelenti. 2.3.1. Fogyasztás és megtakaritás Először vizsgáljuk meg, mit tudunk a fogyasztásról. Valójában a közgazdaságtan nem rendelkezik általános fogyasztási modellel. A fogyasztást a jövedelemhez köti, amelynek leírására számtalan modell létezik. Ezek mindegyike a jövedelemszerzés egy-egy motívumát emeli ki, de általános Makroökonómia 20